Carol Marinelli - Édes És Mostoha

Szívhang 329

Carol Marinelli - Édes és mostoha

Lucinda nagy várakozással utazik el kollégájával az orvostudományi ülésre. Itt végre alkalma nyílik közelebbről megismerni Sebastian Carlisle doktort, akinek beteg kisfiát már régóta szívébe fogadta. Miután a fényűző szállodában beteljesül szenvedélyes szerelmük, Lucinda bemutatja szüleinek a férfit. Minden tökéletesnek tűnik, mígnem az apa egy beszélgetés erejéig félrevonja Sebastiant. Ettől kezdve a férfi viselkedése érthetetlen módon megváltozik...

1.

FEJEZET

Amikor Lucinda Chambers belépett a melboume-i Központi Nőgyógyászati Klinika és Gyermekkórház kardiológiai gyermekosztályára, minden tekintet rászegeződött. Lucinda tisztában volt ezzel, és igyekezett magabiztosnak látszani. Egyenletesen lélegzett, így elég határozottan ért oda a fehér köpenyes emberek csoportjához, akik a nővérszoba előtt álltak.

-

Ó, Chambers doktornő! - Hays professzor szívélyes kézszorítással üdvözölte Lucindát. - Remélem, kellemesen telt a repülőútja. - Majd anélkül hogy megvárta volna a választ, az embereihez fordult: - Mint tudják, a tehetséges és felkészült doktornő Brisbane-ből érkezett, és mindnyájan tanulhatunk tőle. Amíg Félix doktor külföldön tartózkodik, Chambers doktornő az egyetlen szakorvos a csapatban, és elvárom, hogy minden tekintetben segítsék a munkáját.

Egyetértő moraj hallatszott, Lucinda pedig ezalatt szemügyre vehette az új arcokat. Néhányan kíváncsinak tűntek, mások közömbösnek, két-három személy viszont kimondottan ellenségesnek látszott. Lucinda nem csak itt keltett ámulatot és bizalmatlanságot. Harmincnégy évével általában túlságosan fiatalnak találták, hogy sebészként ilyen felelősségteljes állást töltsön be, annál is inkább, merthogy nő. A szívműtét mindig is férfimunkának számított. Aki nő létére állni akarta a sarat, annak bizony nem csak a szikével kellett tudni bánni.

Lucinda azonban állta a sarat. Ráadásul kimondottan csinos volt. Hosszú, dús gesztenyebama haja különös bájt kölcsönzött neki, fehér bőre hibátlan volt, karcsú alakja alapján nem gondolta volna az ember, hogy menzakoszton és készételeken él. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben volt, hogy szülei - mint a leghíresebb plasztikai sebészek egész Queenslandben - átlagon felüli buzgalommal egyengették előmenetelét. Abigail Chambers már Lucinda születése pillanatában eltervezte lánya életpályáját, és azóta is mindenben támogatta.

Bár Lucinda mostani kinevezését kizárólag személyes képességeinek tulajdonította, nem vitatta, hogy a családi háttér segíthette. Ezért nem is csodálkozott, hogy új munkahelyén sem fogadja őt mindenki kitörő lelkesedéssel.

-

A bemutatkozáson túl volnánk - folytatta Hays professzor. - Kezdjük el a vizitet, utána a tárgyalóterembe várom önöket egy kis fogadásra.

Elkezdődött a vizit. A főnővér görgős kocsit tolt maga előtt, melyen a betegek orvosi jelentései és röntgenfelvételei voltak. Hays professzor mellette lépkedett, az orvosok követték őket. Lucinda közvetlenül a professzor mögött haladt, amit a férfi el is várt tőle. Nem felelt meg ugyan a legkorszerűbb szokásoknak, hogy ilyen szigorúan betartották a hivatali rangsort, de Hays professzor ragaszkodott a hagyományokhoz, és az osztályán elkerült minden fölöslegesnek vélt újítást.

bemutatkozásképpen. Néhány kedves, keresetlen szót...

-

Örömmel - felelte a lány, bár az idegességtől összerándult a gyomra.

A főnővér meghallhatta a halk párbeszédet, mert szinte észrevétlenül rákacsintott Lucindára, aki visszakacsintott rá. Közben gyorsan elolvasta a főnővér nevét a köpenyére tűzött kis tábláról. Ann Bentonnak hívták, és ő mosolygott a legkedvesebben, amikor a professzor bemutatta az új munkatársat. Ő tehát az első szövetségese.

-

Itt a mi kis Billy Carlisle-unk - szólalt meg a professzor, amikor megálltak az első ágynál. Egy kisfiú feküdt benne, és egy mérges ábrázatú robotot szorított a melléhez. - Hughes doktor, lenne olyan kedves, és ismertetné röviden az esetet?

Pete Hughes megköszörülte a torkát, és olyan halkan beszélt, hogy a beteg nem hallhatta.

-

Ötéves kisfiú. Nyolc hónapra, császármetszéssel született, harántfekvéssel, életveszélyes állapotban. A születés után szívzörejt tapasztaltunk, és megállapítottuk, hogy a pitvari sövény károsodott.

Lucinda a kisfiút figyelte, aki hiába igyekezett magára vonni az anyja figyelmét. Az asszony az ágy mellett ült, a körmét reszelte, és ügyet sem vetett a fiára meg az orvosokra. Lucindát felháborította az anya közönye. A gyerek sápadt arcát sűrű, fekete haj tincsek keretezték, duzzadt ajka egészségtelenül kék volt, de Lucinda tudta, hogy a veleszületett szívhiba kiküszöbölése után újra természetes színű lesz. Zöld szeme ragyogott, és amikor felnézett, s észrevette, hogy Lucinda figyeli, csibészen elmosolyodott.

Más körülmények között Lucinda nem vett volna tudomást a mosolyról, de valamilyen, számára is megmagyarázhatatlan oknál fogva most viszonozta. Csak akkor vette le tekintetét a kisfiúról, amikor Pete Hughes folytatta beszámolóját.

-

Eleinte reménykedtünk benne, hogy elkerülhetjük a műtéti beavatkozást, de a szívbillentyű hibája miatt Billy állapota rohamosan romlott. Mint látja, a bőre elkékült, és az ereje is fogytán. Ráadásul idült asztmában is szenved, amelyet egyre nehezebben tudunk kezelni, és amely károsan befolyásolja a szívelégtelenséget. Billy műtétjét szerdára tűztük ki.

Az orvosok körülállták az ágyat, a professzor üdvözölte Billy anyját.

-

Jó reggelt, Gemma! - mondta meglepően barátságos hangon.

-

Ilyen lenne egy jó reggel? - kérdezte az asszony mogorván. - Sebastiannak már egy órája itt kellene lennie. Tízkor a városban találkozom valakivel.

-

Sebastian még a műtőben van. Ma reggel több sürgősségi esetünk is volt, de most már hamarosan itt lesz.

Vagy úgy, gondolta Lucinda. Ezért beszél a professzor ilyen bizalmasan Gemmával. Billy apja is orvos, ráadásul ebben a kórházban.

-

Sebastian Carlisle az apja Billynek - magyarázta a professzor, megerősítve Lucinda feltételezését. - Altatóorvos, szerencséje van, hogy a munkatársai közé tartozik. - Majd valamivel halkabban hozzátette: - Beszélget a betegeivel, miután elaltatta őket. Soha nem tudtam teljesen kiigazodni rajta.

-

Hoztam néhány fontos nyomtatványt, Sebastiannak is alá kell írnia őket - szólt közbe Gemma. - Nem hívathatnánk ki?

-

Egy pillanatig azt hittem, Billy miatt jött be - suttogta a főnővér Lucindának, majd hivatalos mosollyal a duzzogó asszonyhoz fordult. - Csak semmi izgalom, Gemma! Én is épp erre gondoltam - mondta, és intett a szolgálatos nővérnek. - Szeretne kérdezni még valamit Hays professzortól?

Gemma eltűnődött.

-

Sebastian intézi az összes orvosi ügyet - mondta aztán tehetetlenül. Ann Benton megsimogatta Billy göndör fekete haját.

-

Hamarosan visszajövök, addig megnézhetsz egy videót. Billy szeme felragyogott.

-

Igazán? Tudod, mit szeretnék?

-

A robotok védelmébent - felelte Ann, Hays professzor, Hughes doktor és még néhány

orvos egyszerre.

Billy anyja viszont nem szólt semmit, csak sokatmondóan az órájára pillantott. Lucindának sejtelme sem volt, miről is van szó, de másodszor is elmosolyodott. Úgy tűnt, a kis beteg mindenkit levesz a lábáról - csak az anyját nem.

Kinyílt a betegszoba ajtaja, és egy zöld műtőruhás férfi lépett be. Lucinda szíve megdobbant. A férfi csakis Billy apja lehetett. Ugyanaz a zöld szem és fekete, göndör haj, csak már itt-ott néhány ősz szál is megcsillant benne, ami némi méltóságot kölcsönzött neki. Alakja és erős testalkata megerősítette ezt a benyomást. Legalább száznyolcvan centiméter magas volt, és a bő köpeny ellenére látszott, hogy edzett és izmos.

Épp az én esetem, gondolta Lucinda, persze már nős. De nem így történt ez mindig? Az összes férfi, aki megtetszett neki, már foglalt volt.

-

Végre! - vetette oda hetykén Gemma, és felállt. - Csakhogy megjöttél!

Sebastian Carlisle a fia ágyához lépett, és megcsókolta a gyereket, miközben figyelemre se méltatta az asszonyt.

-

Épp ide tartottam, amikor hívattatok - jegyezte meg. - Minden rendben?

-

Semmi sincs rendben - közölte Gemma. - Tíz órakor találkozom valakivel, és előtte még beszélnem kell veled. De ezt te is tudod.

-

Te pedig tudod, hogy orvos vagyok - felelte Sebastian. Úgy tűnt, megszokta felesége ellenséges hangját. - Nem hagyhatom ott a műtétet. De most itt vagyok.

A professzort körülvevő orvosok csoportja közben tovább vonult, de Lucinda még tétovázott. Észrevette, hogy Billy kapkodja a levegőt, és a teste görcsbe rándul.

-

Mikor lélegeztették utoljára a fiút?

-

Egy órája - felelte Ann,

Lucinda óvatosan felültette a gyereket, és meghallgatta a mellkasát.

-

Nehézkesen lélegzik - állapította meg, és egy pillantást vetett a kórlapra. - Két és fel milligrammal növelje a gyógyszeradagját! - mondta, majd Wells doktorhoz, a fiatalabb segédorvoshoz fordult, aki szintén lemaradt a \ többiektől. - Hallgassa meg később Billy mellkasát! Lehet, hogy más gyógyszert kell alkalmaznunk.

Bianca válaszolni akart, de egy köhögési roham megakadályozta. Miközben Ann segített neki, hogy levegőhöz jusson, a professzor ismertette Lucindával a kórtünetet.

-

Bianca Moore - mondta fojtott hangon. - Tizenhárom éves, gyulladásos rostos elfajulás végállapotában van. A szívet és a tüdőt burjánzás veszélyezteti. - Lucinda is hasonlóra gyanakodott, amint megpillantotta a kislányt. - Bianca kettős szervátültetésre vár. Idáig derekasan tartotta magát, de az állapota rohamosan romlik.

Ann elővette az utolsó röntgenfelvételeket. A professzor ezek alapján folytatta Bianca állapotának bemutatását. Lucinda figyelmesen hallgatta, és közben ellenőrizte a kislány vérpróbáját.

-

Túl sok a kálium - jegyezte meg.

-

Igyekszünk javítani rajta. - Hughes doktor mellékesen megnevezte az alkalmazott gyógyszert, de Lucinda figyelmét nem kerülte el az orvos ellenséges tekintete.

-

Ez rendben is volna - felelte Lucinda higgadtan de a kálium Bianca vérében nem egyszerűen sok, hanem életveszélyes. Nem kellene szívmonitorra kapcsolni?

Pete Hughes megsemmisítő pillantást vetett rá, de azért barátságos hangon folytatta:

-

Nem gondolja, hogy már így is elég monitorra van rákapcsolva? Beszéltem Biancával, és egy újabb monitor lehetősége szemlátomást elkedvetlenítette. Szeret zuhanyozni, és fél, hogy esetleg le kell mondania erről a lehetőségről. Megkap mindent, amire csak szüksége van. Legkésőbb ma este a hatás is kimutatható lesz.

Lucinda megértette a kislányt, de azt is tudta, hogy egy jó orvost nem befolyásolhatnak efféle szempontok. Neki segítenie kell, és nem megkedveltetnie magát a beteggel. Ha Bianca ódzkodik is a szívmonitortól, a kedvéért nem állhatnak el tőle.

Odafordult a főnővérhez:

-

Kérem, kapcsolja Biancát szívmonitorra.

-

Ahogy óhajtja - felelte Ann mosolyogva, és jegyzetelt. Aztán továbbította a kérést egy fiatalabb munkatársnak, és néhány percen belül Bianca ágyához gurították a készüléket.

-

Csak ma estig - vigasztalta Lucinda a csalódott kislányt.

Ann felültette Biancát, és a piros tapadókorongokat ügyesen elhelyezte a mellkasán. Ebben a helyzetben a kislány könnyebben lélegzett, és beszélni is tudott.

-

Hogy hívják? - kérdezte Lucindát.

A doktornő kihúzta magát, és hűvösen válaszolt.

-

Lucinda Chambersnek.

-

Maga nem túl kedves - szögezte le higgadtan a kislány.

Lucinda közelebb lépett az ágyához, és lehajolt hozzá, mintha valamilyen titkot akart volna közölni vele.

-

Nem akarok kedves lenni - suttogta olyan hangosan, hogy a körülötte állók hallhassák a munkámat azonban jól akarom végezni.

Örömmel nyugtázta, hogy elérte a kívánt hatást. Bianca bólintott, és hüvelykujjával felmutatta a győzelmi jelet. Lucinda ekkor még nem sejtette, mennyire fog örülni később

ennek a kézmozdulatnak.

A vizit folytatódott. Amikor végeztek a szívrészlegen, folytatták útjukat, de Jack Wells és Pete Hughes nélkül, mert őket sürgősen beteghez hívták.

A csecsemő intenzív osztály volt a következő állomás. Itt főleg koraszülötteket ápoltak, akiket már megműtötték, vagy akik műtétre vártak. Lucinda figyelmesen szemlélte az inkubátorokat, melyekben pöttöm kis emberkék feküdtek. Ő már megbarátkozott a bonyolult technikával, de minduntalan arra gondolt, vajon mit válthat ki ez a látvány a szülőkből.

A szolgálatos nővér, Sue Washington üdvözölte.

-

Doran doktor sajnos nincs itt - magyarázkodott elnézést kérő hangon -, velem kell beérnie.

Hays professzor nem szólt közbe, és a vizit elkezdődött.

-

Andrew Doran az osztályos orvos - magyarázta Sue, miközben lépést tartott Lucindával. - Majd megismeri. Most éppen egy rendkívüli koraszülést vezet le...

-

Hányadik hónap?

-

A hatodik eleje.

Lucinda sokatmondóan elhúzta a száját.

-

Ez nem túl jó hír.

-

Hát nem - ismerte el Sue Washington, és megállt az első inkubátornál. - Ő Kimberley Stewart. Minden elképzelhető bajjal jött a világra, és amiben még nem szenvedett, azt itt elkapta. Tegnap este műtötték utoljára, és mondhatom, hogy még a szíve jelenti a legkevesebb gondot számunkra.

-

Bocsásson meg, uram! - Jack Wells kivörösödött arccal, lihegve loholt a társaság után. - Billy Carlisle-nál voltam.

A professzor a homlokát ráncolta.

-

Hogy van?

-

Már jobban. Az asztmája súlyosbodik, ha elmegy az anyja. Gemma meg azt kéri, hogy egyágyas szobába helyezzük át. Semmi sem árthatna ennél jobban Billynek, de ezt maga magyarázza el ennek a nőszemélynek!

-

Elég ebből, Wells doktor! - csattant fel a professzor. - Maga nem ismeri a részleteket. Jack egyre jobban elvörösödött, Lucinda sejtette, mennyire dühös lehet.

-

Ismerem őket annyira, hogy lássam, Mrs. Carlisle már most túlságosan magára hagyja a fiát - ellenkezett az orvos. - Ha Billyt egyágyas szobába tesszük, még inkább elszigeteljük a többiektől. Valakinek végre határozottan közbe kell lépnie.

Lucinda csak néhány órája ismerte Jack Wellst, de gyanította, hogy nemigen szokott ilyen határozottan fellépni. Hays professzor azonban elengedte a füle mellett a szokatlan megjegyzést.

-

Tudom, hogy aggódik Billyért, mint mindnyájan - mondta. - Ann főnővér már megpróbált beszélni Gemmával, de Sebastian mégiscsak a munkatársunk. .. és ez nem könnyíti meg a helyzetet. - Ezzel Lucindához fordult. - A kórházi légkör nem tesz jót Gemma

lelkiállapotának. Azt hiszi, mindannyian Sebastian oldalán állunk, és emiatt gyorsan elveszti a fejét. Ezt Billy is érzi, és ennek köszönheti az asztmarohamait.

Lucinda eltűnődött. A Carlisle házaspár vitái nem érdekelték, mivel azonban a betege is szenvedett emiatt, felelősnek érezte magát.

-

Beszélhetnék a szüleivel - javasolta. - Megértem, hogy Carlisle doktor miatt mindnyájan óvatosan kezelik az ügyet, de én csak most jöttem, és kizárólag a betegeim sorsa érdekel. Billy szenved a szülők feszült viszonyától, és ezt nem hagyhatjuk szó nélkül.

-

Ahogy gondolja. - A professzor Jack Wellshez fordult. - Jack, Mr. és Mrs. Carlisle még Billynél van?

Jack Wells bólintott. Hays professzor végigsimította kopasz fejét.

-

Talán az volna a legjobb, ha most beszélne a szülőkkel - mondta a lánynak. - A vizitre ne legyen gondja!

Billy szobájának ajtaja előtt Lucinda a felháborodott Ann Bentonba botlott.

-

Azonnal át kell helyeznem Billyt - közölte dühösen a főnővér. - Igyekeztem meggyőzni Gemmát, hogy a fiúnak szüksége van a társaságra, de nem hallgat rám.

Lucinda igyekezett tárgyilagos maradni.

-

Gemma nyilván kimerült, a férje késett, és ettől teljesen kiborult. Ann gúnyosan felnevetett.

-

Mármint az elvált férje. És vajon mitől volna kimerült? Öt perccel a vizit előtt érkezett, tegnap pedig összesen fél órát töltött a fiával. Szegény Sebastian egész nap rohangál a betegei és a fia között.

-

Ez az ő gondja - jegyezte meg Lucinda de ahogyan ez Billyre hat, az már az enyém. Ne aggódjon, Ann! Azért jöttem, hogy beszéljek velük.

Lucinda nem keresett kifogásokat.

-

Szeretnék beszélni magukkal - mondta Gemmának és Sebastiannak, akik feszült tekintettel meredtek rá. - A főnővér szobájában - tette hozzá, és odabiccentett Billynek. - ígérem, nem tart sokáig.

Előrement, és leült Ann íróasztalához.

-

Úgy hallom, Billyt át akarják tenni egy egyágyas szobába - jegyezte meg, amint Gemma és Sebastian is helyet foglalt. - Megkérdezhetem, hogy miért?

-

Felőlem nyugodtan maradhat abban a kórteremben - felelte Sebastian higgadtan. - Gemma ragaszkodik hozzá, hogy áthelyezzük.

-

Azt elhiszem, hogy neked tetszik, ha a kórteremben marad - förmedt rá Gemma a volt férjére. - Mert téged mindenki kedvel. A betegek már annak is örülnek, ha látnak. – Fenyegető tekintettel Lucindára nézett. - De velem mindenki ellenségesen bánik. Tudom, miket pusmognak a hátam mögött. Végül is a gyermeknevelés jogát Sebastiannak ítélték oda. Én csak az a nő vagyok, aki elhagyta a férjét meg a beteg gyerekét. Mindenki gyűlöl.

-

Ez biztosan nem igaz - ellenkezett Lucinda, de Gemma megmakacsolta magát.

-

Sejtelme sincs semmiről! Mit szólna hozzá, ha egész nap itt ücsörögne, és hallgatná a rosszindulatú megjegyzéseket? Nem tudhatja, mit jelent, ha az embernek olyan gyermeke

van, akinek... lyukas a szíve... - Gemma egyre hangosabban beszélt, de Lucinda egyszer csak a szavába vágott.

-

Igaza van, nem tudom, hogy ez mit jelent. És őszintén szólva, azt sem tudom, hogyan viselném. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy Billy asztmája súlyosbodik, ha valamelyikük nincs mellette.

-

Így akar feltűnést kelteni - jegyezte meg Gemma megvetően.

Sebastian nem szólt, csak a szemét forgatta. Lucinda nem hagyta, hogy Gemma kihozza a sodrából, bár ostoba megjegyzése titokban felháborította.

-

Mrs. Carlisle, biztosíthatom, hogy Billynek nem azért vannak asztmás rohamai, hogy felhívja magára a figyelmet. Igaz, hogy a rohamok fokozódnak, ha ön elmegy, de ennek a félelem az oka, és a félelem nem tesz jót ilyen életveszélyes betegségnél. Visszatérve a kívánságára... Ellenzem, hogy Billyt egyágyas szobába tegyék. Okos fiú, és tudja, hogy egyágyas szobába nagyon súlyos betegeket szokás elhelyezni. Ráadásul mindenfajta elszigeteltség csak kárt okozna neki. A gyerekeknek szükségük van társaságra, még akkor is, ha az ágyszomszédjuk szintén beteg.

Gemma ellenkezni próbált, de Lucinda felemelte a kezét, és nem engedte szóhoz jutni.

-

Persze, ha az áthelyezés azzal járna, hogy több időt szentel Billyre, megfontolhatjuk a dolgot.

Gemma válaszolni akart, de Lucinda még nem fejezte be.

-

Igaz, hogy ezen a héten ügyeletes? - fordult Sebastian Carlisle-hoz. A férfi bólintott.

-

Vagyis nem lehet mindig Billy mellett.

-

Amikor megműtik, nem leszek szolgálatban. Akkor vele leszek.

Lucinda bólintott, és igyekezett nem észrevenni, milyen mély és öblös hangon beszél Sebastian.

-

Nos, Mrs. Carlisle... gondolkozzon el ezen! Megígérem, hogy megkérdezem a kollégák véleményét is. Remélem, téved, de ha mégis beigazolódik a feltevése, és valóban ellenségesen bánnak magával, teszünk ellene valamit. Enélkül is épp elég teher nyomja a vállát.

Gemma meglepetten nézett Lucindára. Nem számított rá, hogy bárki a pártját fogja.

-

Nem tévedek - ismételte határozottan.

-

Akkor beszélek a munkatársakkal.

-

Köszönöm - felelte Gemma megenyhülve.

-

Azért arra kérem, fontolja meg, amit mondtam. Szilárd meggyőződésem, hogy Billynek jobb helye van a közös betegszobában. A döntés joga természetesen a magáé.

-

Rendben, gondolkodom rajta - ígérte Gemma, majd egy pillantást vetve Sebastianra felállt. - Iszom egy kávét a büfében, aztán megmondom, miként döntöttem.

Sebastian fájdalmasan elmosolyodott.

-

Ahogy gondolod, Gemma.

-

Köszönöm, Chambers doktornő - mondta Sebastian, amint Gemma kiment a szobából, miközben ragyogó, zöld szemével Lucindát nézte. - Tíz perce Gemma még maga akarta áttolni Billy ágyát a szomszédos szobába. Erre most már nem kerül sor.

Lucinda elmosolyodott.

-

Nem tudtam, hogy magának ítélték Billyt. Ez komoly terhet jelenthet.

Sebastian viszonozta a mosolyt anélkül, hogy bármit is elárult volna érzéseiből.

-

Néha az - felelte a férfi, majd hirtelen témát váltott. - Gemmának némiképp igaza van. Bármilyen képzettek is az ápolóink... a legtöbben nem zárták a szívükbe. A válásunk miatt itt sokan egyedül őt hibáztatják. Ez a kórház az én világom, és Gemmának nem könnyű itt elfogadtatni magát. Természetesen ő is érzi, hogy a legtöbben velem rokonszenveznek, őt pedig szívtelen anyának tartják.

Lucinda eltűnődött Sebastian szavain, és csodálta, milyen tisztességesen viselkedik a férfi a volt feleségével, jóllehet Gemmát a legjobb szándékkal sem mondhatja senki rokonszenvesnek.

-

A munkatársaknak meg kell tartaniuk a véleményüket maguknak - mondta Lucinda nyomatékosan. - Nemcsak Billyért felelősek, hanem a szülőkért is. Gemmát ugyanaz a figyelem illeti meg, mint magát.

-

Tökéletesen egyetértek.

Lucinda megnyugodott egy kicsit. Sebastian szemlátomást igyekezett megbirkózni a kínos helyzettel.

-

Nem tudja kivenni a szabadságát, hogy több időt szentelhessen Billynek? - kérdezte Lucinda.

Sebastian a fejét rázta.

-

Már így is több napot vettem ki a kelleténél. Fizetés nélküli szabadságra akartam menni, de most sokan hiányoznak az influenza miatt. így hát csak Billy műtéte után vehetek ki két hetet. Persze vészhelyzetben akkor is kéznél kell lennem. Tegnap este is beszállítottak két súlyos beteget. Ma reggel sem volt jobb. Mit tehetnék ilyen helyzetben? Nem csoda, ha Gemma egyedül érzi magát.

Lucinda észrevette, hogy ingoványos talajra tévedt.

-

Sajnálom, ha túlságosan szókimondó voltam - vetette közbe -, de nem kerülhettem ki ezt a kérdést.

Sebastian elhárító kézmozdulatot tett.

-

Nincs miért szabadkoznia. Tökéletesen igaza van. A maga helyében én is ezt tettem volna, és remélem, Gemma megenyhül és enged.

A férfi elmosolyodott, Lucinda pedig észrevette, mennyire hasonlít ebben a pillanatban a fiára. Csakhogy Sebastian mosolya végtelenül összezavarta.

-

Miss Chambers, jobban örülnék, ha kellemesebb körülmények között ismerkedhettünk volna meg - mondta a férfi - mindenesetre biztosíthatom, hogy kizárólag csak a legjobbakat hallottam magáról. Örülök, hogy együtt fogunk dolgozni. - Kinyújtotta a kezét, amelyet a nő azonnal elfogadott. - Bocsásson meg, de... Nem szeretném megvárakoztatni Billyt.

-

Igen, természetesen.

Alighogy Sebastian kiment, Ann Benton lépett be az irodába.

-

Minden rendben? - kérdezte.

Lucinda megvonta a vállát.

-

Nem tudom, sikerült-e meggyőznöm Gemmát, a félje viszont igen kedves ember.

-

Kedves? - ismételte Ann nevetve. - Egyenesen elragadó! Nem gondolja?

Lucinda nem válaszolt. Ann mint középkorú, boldog házasságban élő

asz-szony megengedhetett magának efféle megjegyzéseket. De neki vigyáznia kellett, nehogy a szájukra vegyék az emberek.

-

Gemma panaszkodott, hogy az ápolószemélyzet ellenségesen viselkedik vele - kerülte ki a választ. Mivel Ann ellenkezni akart, Lucinda gyorsan folytatta: - Nem csodálnám, ha ez igaz volna. Sebastiant mindenki kedveli, de emiatt nem szenvedhet a volt felesége. Nem tudom ugyan, miért ment tönkre a házasságuk, Gemma azonban Billy anyja, és ugyanolyan tiszteletet meg együttérzést érdemel, mint az apja. Örülnék, ha ezt közölné a többiekkel is.

Ann vonakodva bólintott.

-

Valószínűleg igaza van - ismerte el. - Egyikünk sem elfogulatlan. Nem könnyű tárgyilagosan megítélni a dolgokat.

-

Azért csak próbálják meg, Billy érdekében! - kérte Lucinda.

-

Rendben van.

Lucinda felállt.

-

Ideje mennem. Már fél órája a személyzeti osztályon kellene lennem. Csak szóljon, ha Carlisle-ék miatt nehézségei támadnának!

Elmenőben még látta, hogy Sebastian és Billy társasjátékot játszik. A fiú nem hörgött, és az apja fesztelenül ült mellette az ágyon.

FEJEZET

A délelőtt hátralévő része nyomtatványok kitöltésével és a beléptető igazolvány kiállításával telt, ezért Lucindának nem maradt ideje, hogy felkészüljön a beszédre.

Pompás büfével várták a fogadáson, a szokásos papírtányérok és műanyag poharak helyett porcelánnal terítettek, és üvegpoharak sorakoztak az asztalon.

Ennek ellenére senki sem érezte jól magát. A munkatársak számára kötelező volt a megjelenés, és nem vágtak jó képet hozzá. Hays professzor viszont elemében volt. Ragyogó beszédet mondott, amivel alaposan zavarba hozta Lucindát. Egyre görcsösebben mosolygott, és inkább elmenekült volna, mintsem hogy a professzor mellé fellépjen az emelvényre, és felszólaljon.

Észrevette, hogy Andrew Doran türelmetlenül az órájára néz, és Pete Hughes ellenséges tekintete sem kerülte el a figyelmét. Sebastian Carlisle, aki most öltönyt viselt, zavarodottan igazgatta a nyakkendőjét, Jack Wells pedig lehorgasztotta a fejét.

Nem mer rám nézni, gondolta Lucinda. Nyilván attól tart, hogy megint elpirul.

-

Tudom, hogy mindenkinek sok a dolga - szólalt meg tiszta, nyugodt hangon. - Ezért rövid leszek.

Lucinda már korábban levette fehér köpenyét. Nádszínű kasmírruhát viselt, melyben tökéletesen érvényesült alakja. Sűrű vörösesbarna haja lazán omlott a vállára, és bár úgy tűnt, mintha órákig ült volna a tükör előtt, hogy kifesse magát, épp csak egy leheletnyi szemöldökfestéket meg ajakrúzst használt. Arcszíne olyan tökéletes volt, hogy nem igényelt semmiféle kozmetikázást.

Lucinda egyedi ruhákat hordott. Nem szeretett vásárolni, csak ritkán szakíthatott rá időt. Évente két napot szánt a „szükséges rosszra”, ahogyan ő nevezte. Ilyenkor kiválasztott néhány csinos, különböző alkalmakhoz is illő, drága darabot, amely jól állt neki. Adott a megjelenésére.

-

Először is köszönetét szeretnék mondani Hays professzornak barátságos üdvözlő szavaiért és azért, hogy egy ilyen híres kórházban együtt dolgozhatom vele. Azt hiszem, sokat tanulhatok tőle. Büszke vagyok, amiért itt lehetek, de nem feledkezhetem meg róla, hogy ez a kórház csak azért létezik, mert létezik betegség és halál, és mi harcolunk ellene. így hát szeretnék most köszönetét mondani mindazoknak, akik eljöttek erre a fogadásra, és nem kívánok tovább senkit sem elvonni a munkájától meg azoktól, akik a legfontosabbak számunkra - a betegeinktől.

Lucinda szavait őszinte taps fogadta. Többen odamentek hozzá, hogy kezet szorítsanak vele, és szerencsét kívánjanak a munkájához. Úgy érezte, befogadták.

-

Rövid volt, és lényegre törő... mint reggel.

Lucinda megfordult, és Sebastian zöld szemét látta maga előtt. Mintha mosolygott volna, Lucindának pedig önkéntelenül Ann Benton szavai jutottak az eszébe.

-

Nem tehetek róla, ilyen a természetem - felelte a lány szándékosan könnyedén. - Hogy van Billy?

-

Kielégítően, és nem került át egyágyas szobába. Ez magának köszönhető, Most ebéd utáni pihenő van, ezért átjöttem, hogy köszöntsem az új sebészünket. Az első találkozásunk nem sikerült túl jól.

Lucinda elmosolyodott.

-

Nem tehet róla. Nem lehet könnyű, hogy a saját fia a betege.. .

-

Megviseli az ember idegeit, nem1 _{mondom. Ha csak megcsörren a telefon, arra}

gondolok, Billyvel történt valami. - Sebastian elhallgatott, és gyorsan más témát keresett. - Pete Hughes úgy festett, mintha temetésen lett volna-jegyezte meg.

-

Talán azt kívánta, bárcsak engem temetnének. Az orvos felnevetett.

-

Majdcsak túlteszi magát rajta, hogy nem őt nevezték ki.

-

Tehát innen fúj a szél - döbbent rá Lucinda. - Sejtelmem sem volt, hogy Pete is szerepelt az előléptetési listán.

-

Csak szeretett volna szerepelni rajta - pontosított Sebastian. - Semmi esélye sem volt rá. Imád bulizni, márpedig ez nincs a professzor ínyére. Lehet, hogy Hays bogaras öregembernek tűnik, de azért pontosan tudja, mi a helyzet. Pete-nek igencsak össze kell szednie magát, hogy kiengesztelje. De hagyjuk ezt! Hogy érzi magát Melboume-ben? Talált már lakást?

-

Igen, béreltem egyet Southbankben, az új apartmannegyedben. Sebastian füttyentett.

-

Ejha! Előkelő negyed hírében áll. És közel van a munkahelyéhez. Lucinda bólintott.

-

Valóban. És maga hol lakik?

-

Szerényebb környéken, de ennek is megvannak az előnyei, különösen Billy számára. Itt a falhoz rugdalhatja a labdát, meg nekivezetheti a távirányítású autóit... Egy előkelő negyedben ezt nem tűrnék. - Sebastian elmosolyodott. - Ilyen szempontot magának persze nem kell mérlegelni.

-

Van egy keresztfiam Sydneyben, aki...

-

Sajnos meg kell zavarnom magukat - lépett hozzájuk Hays professzor. - A csecsemőosztályra kell mennünk. Andrew Doran szeretne megbeszélni velünk egy esetet - mondta, és Sebastianhoz fordult. - Mit szól Chambers doktornő beszédéhez?. Szerintem nagyszem volt. Nem árt, ha néha figyelmeztetik az embert a hivatására. Miss Chambers óriási nyereség a számunkra, nem gondolja?

A férfi bólintott.

-

Igen, természetesen. Óriási nyereség. - Az asztalra tette üres poharát, :j mormogva elnézést kért, és távozott.

Lucindának egy pillanatra az az őrült gondolata támadt, hogy utánaszalad, és befejezi a mondatát. Elmondja neki, hogy amikor állást kapott Sydneyben, egy barátnőjénél lakott, és látta, milyen nehéz együtt élni egy kamasz fiúval.

De természetesen egy lépést sem tett. Mi értelme lett volna? Hiszen Sebastian Carlisle csak udvariasságból beszélgetett vele, s biztosan el is felejtette már az egészet.

-

Rendes magától, hogy beugrott, doktornő. Tehát elfogadta az állást? Lucinda elmosolyodott. A Yarra folyó partján sétált hazafelé, és igazán ;

meghatódott, hogy Vijay, a Suriyan nevű indiai étterem tulajdonosa emlékezett rá. Sok étterem és apró üzlet sorakozott itt, a folyó közelében, s így alkalma volt rá, hogy hazafelé menet bevásároljon és meg is vacsorázzon.

-

Igen, Mr. Vijay, elfogadtam az állást - felelte a barátságos érdeklődésre. - Mostantól gyakrabban leszek a vendégük, de ma nagyon fáradt vagyok, inkább hazavinnék egy adagot abból a csodálatos vajas csirkéből, amelyet a múltkor , megkóstoltam.

Vijay adott neki egy étlapot.

-

Tartsa meg, doktornő! Legközelebb hívjon fel, ha végez a kórházban, és mire ideér, elkészítem, amit rendel. De a fiam is elviheti magának bármikor. Fokhagymásán szereti?

Lucinda a fejét rázta.

-

Nem lehet, a betegek miatt. De az a gyümölcsös, diós kenyér...

-

Aha, a mincemeat naanra gondol... jó választás. Kér egy kis sáfrányos rizst a csirkéhez? Lucinda nem tudott ellenállni.

Néhány perccel később belépett a southbanki apartmanházba, és a felvonóval felment a huszadik emeleten lévő lakásába. Itt járhatott a takarítónő, mert a reggeli nyomai eltűntek, és a szanaszét heverő ruhák a helyükre kerültek. így aztán nyoma sem volt az otthonos hangulatnak, s Lucinda úgy érezte, mintha egy személytelen szállodai lakosztályban járna.

A lakást az anyja bérelte ki neki egy ügynökön keresztül. Kétségkívül fényűző és korszerű volt, de ellenkezett a lány ízlésével. Ezen a mennyezettől a padlóig érő ablakok sem változtattak, melyeken át csodálatos kilátás nyílt a városra és a Port Philip Bayre.

Lucinda lehúzta finom bőrcsizmáját, és élvezettel lépett a vastag fehér szőnyegre. A lakásban minden fehér volt, kivéve a konyhafülke fekete gránit- burkolatát. Az egész lakás drága és fényűző benyomást keltett, de valahogy túlságosan tiszta és barátságtalan volt. Lucinda kissé csalódottan vette tudomásul, hogy az üzenetrögzítőn semmit sem talált. Ez volt az első napja a kórházban, és a szülei mégsem tartották fontosnak, hogy felhívják.

Fogta a Suriyan étteremből magával hozott vacsorát, betette a sütőbe, és vizet engedett a kádba. Nem sokkal később lehunyt szemmel a kádban feküdt, és az új munkahelyén eltöltött első napján gondolkodott. Keményen dolgozott, mégsem volt elégedett magával.

Felfrissülve szállt ki a kádból, és maga köré tekert egy nagy fürdőlepedőt, de a gondolatai még mindig a kórházban jártak. Kedvetlenül tette az ételt a tányérra, aztán leült az ablak előtt álló párnázott karosszékbe, hogy élvezze a káprázatos naplementét. Előtte hevert az egész város, a Port Philip Bay vize úgy csillogott, mint az arany. Vajon miért nem oszthatja meg ezt a látványt valakivel?

Hirtelen végtelenül magányosnak érezte magát, és összeszorult a szíve. A férfiak mindig is érdeklődtek iránta, de nehezen viselték el, hogy a szakmájában oly sikeres nő mellett nem

nagyon tudtak labdába rúgni.

Túl magasra tette volna a mércét? Vagy nem is csak egy férfit akart, hanem a nagy Őt? Az olyan kapcsolat, mint Carlisle-éké, nem érdekelte, sőt inkább elriasztotta. Gemma és Sebastian Carlisle...

Szíve vadul kalapálni kezdett, amint a férfi ragyogó zöld szemére és meleg, mély hangjára gondolt. Sebastian Carlisle elragadó, kivételes férfi, de számára tabu. Elvileg nem volt kifogása, hogy összekapcsolja a munkát és a szórakozást, de gyakorlatilag mégsem tette. Túl sok bonyodalmat okoz és eltereli a figyelmet a lényegről.

Szerdán, azaz holnapután megműtik Sebastian fiát. Ez a lényeg. Lucinda erőt merített ebből a gondolatból, de az étvágya végképp odalett. Amúgy is kihűlt a vajas csirke és a sáfrányos rizs. Még csak meg sem kóstolta.

Billy Feküdt a műtőasztalon, de lehetett volna bárki. Steril, zöld lepedő takarta, vezetékek kapcsolták a különböző készülékekhez; csövek álltak ki belőle, alig lehetett ráismerni. Fojtott feszültség uralkodott a műtőben, ahol mindenki személyesen ismerte a gyereket.

Lucinda maga is meglepődött, mennyire szívén viseli a kisfiú sorsát. Amikor reggel bement hozzá, Billy hetyke mosolyával ezúttal is elbűvölte. A kedvéért még a robotját is bekapcsolta. Az anyja nem volt ott, az apja viszont igen.

-

Igazán kedves magától, hogy bejött - mondta a férfi, amikor Lucinda indulni készült. - Bár nem látszik, Billy nagyon izgatott.

-

És maga? - kérdezte Lucinda. Sebastian bólintott.

-

Tudom, hogy rutinműtét, de mégiscsak a fiam életéről van szó.

-

Jó kezekben lesz - nyugtatgatta Lucinda, de hát minden aggódó szülőt ezzel biztatott. Azt kívánta, bárcsak mondhatna mást is Sebastiannak, és valóban megvigasztalhatná.

Amint elkezdődött a műtet, az érzelmek háttérbe szorultak. Billyt rákötötték egy szív-tüdő-készülekre, és csökkentették a testhőmérsékletét, így csökkent az oxigénszükséglete is. Hays professzor tapasztalt sebész volt, Lucinda pedig igazi specialista. Némán dolgoztak, tökéletes összhangban. Csak ritkán szólalt meg valamelyikük.

Órák teltek el, ám Lucindának ez fel sem tűnt. Végül sajgó háttal felegyenesedhetett, és jelt adhatott, hogy állítsák le a szív-tüdő-készüléket. A műtőben megnőtt a feszültség, majd alábbhagyott, amint a gyermek szíve megtelt vérrel, és újra verni kezdett.

-

Kitűnő munkát végeztünk - jegyezte meg a professzor. - Mindnyájan. Miss Chambers, magára bízom a beteget. Kimegyek a szülőkhöz, és közlöm velük, hogy a műtét sikerült.

Lucinda kikísérte Billyt a műtőből. Miközben várta, hogy a kisfiú magához térjen, kitöltötte a műtét utáni kezeléshez szükséges nyomtatványt, és összeírta a szükséges orvosságokat. Billynek huszonnégy órán át az intenzív osztályon kell maradnia lélegeztetőgépen, csak azután vihetik vissza a gyermekosztályra, egy kisebb, négyágyas szobába.

Elsőként Sebastian, Gemma és egy ismeretlen nő látogatta meg a gyereket.

-

Itt van anya és apa - suttogta Billy, amikor meglátta őket.

-

És Isabella néni. Hays professzor elmondta, milyen derekasan viselkedtél. Büszkék vagyunk rád. - Sebastian hangja meg-megbicsaklott, válla reszketett, amint lehajolt, hogy megsimogassa a kisfia arcát.

-

Minden rendben - súgta oda Lucinda Gemmának, aki távolabb állt a betegtől. - Billy még kábult, de mindent hall és ért. Beszélhet vele.

Gyere, Gemma - mondta Sebastian, miközben volt felesége felé fordult. - Fogd meg a kezét, hogy érezze, mindannyian mellette vagyunk! - A férfi ezt minden keserűség nélkül mondta, és az asszony erőt vett magán. Odalépett az ágyhoz, és megfogta Billy kezét.

-

Itt van anya - mondta Sebastian, mivel Gemma nem tudott megszólalni. - Kérlek, Gemma - unszolta a férfi suttogva szólj hozzá.

-

Telefonálnom kell. - Gemma elengedte Billy kezét, mely a fehér lepedőre csúszott. - A büfében megtalálsz.

-

Gemma... kérlek! - könyörgött Sebastian.

-

A büfében - ismételte Gemma, és kisietett a szobából.

-

Hadd menjen! - legyintett Isabella.

Két ápoló érkezett, hogy Billyt átvigyék az intenzív osztályra. Sebastian a nővéréhez fordult.

-

Isabella, szólnál Gemmának? Én Billy mellett maradok. A nő bólintott.

-

Magának is mennie kellene, Carlisle doktor - mondta az ápolónő. - Értesítem, ha meglátogathatja Billyt az intenzív osztályon.

Sebastian bólogatott, és Lucinda érezte, milyen nehezére esik most magára hagyni a fiát. Mivel a férfi nem ezen az osztályon dolgozott, nem léphetett be a műtőbe. Kivételnek számított, hogy beengedték Gemmával és Isabellával együtt.

Lucinda néhány lépésnyire követte a férfit. Szívesen megvigasztalta volna, de mit is mondhatna neki ebben a helyzetben, amikor a szavak semmit sem érnek?

A férfinak nem tűnt föl, hogy vele együtt Lucinda is kiment a folyosóra, de most megérezte, hogy követi.

-

Szegény fiú, mi mindenen kellett keresztülmennie! - jegyezte meg, amikor a lány utolérte. - Az asztma, a műtét... És most még azt is el kellett viselnie, hogy az anyja még a kezét sem akarja megfogni. Gemma mintha menekülne a közeléből. Mit érezhet ilyenkor egy gyerek? - Sebastian hangja elakadt, mély lélegzetet vett, hogy folytatni tudja: - Bocsásson meg, doktornő! Nem volna szabad ezzel zaklatnom.

Lucinda a fejét rázta.

-

Kérem, ne szabadkozzon. Tudom, milyen nehéz ez mindnyájuknak.

-

Rettenetes volt ilyen állapotban látni Billyt - folytatta Sebastian habozva. - Orvos vagyok, és tudtam, mire számíthatok, de mégis... A professzor elmondta, milyen jól sikerült a műtét. - Sebastiannak megrándult az arca. - Bizonyos részleteket azért elhallgathatott volna. Egy apának nem kell tudnia mindent.

anyja jutott az eszébe, aki sokszor beszélt ilyen mesterkélten.

Ez Sebastiannak is feltűnhetett, mert szemlátomást összeszedte magát, és gúnyos pillantást vetett rá.

-

Hát persze. Teljesen megfeledkeztem róla, hogy Sydneyben van egy keresztfia... Lucinda megdermedt.

-

Azt hiszem, jobb, ha most megyek - mondta fagyosan, és nem is próbálta leplezni sértődöttségét

Sebastian máris megbánta, amiért ilyen gúnyos hangon beszélt.

-

Elnézést - mondta, és megérintette Lucinda karját. - Tudom, hogy jó szándékkal mondta.

A lány hallgatott. Rövid ujjú köpenyt viselt, és azonnal elveszítette a nyugalmát, amint Sebastian hozzáért. Nem tudta levenni tekintetét a férfiról, és végül annak kellett megtörnie a csöndet.

-

Köszönöm - mondta egyszerűen. - Köszönöm, hogy itt van.

Lucinda bólintott. Képtelen volt válaszolni. Sebastian Carlisle előtt soha, egyetlen férfi sem nyugtalanította és korbácsolta fel ennyire az érzelmeit.

-

Most már tényleg mennem kell - mondta végül.

Elváltak. Sebastian visszament Billyhez, Lucinda pedig felkészült a következő műtétre. De ez a búcsú egyikük számára sem volt egyszerű elválás. Mindketten érezték, hogy történt valami közöttük. Valami, amire építeni lehet.

2.

FEJEZET

-

Micsoda megtiszteltetés! - Ann Benton felnézett, és fáradtan elmosolyodott, amint Lucinda belépett az irodájába.

-

Egy osztályos orvos és egy női szakorvos... szombat este egy osztályon. Nincs gond a betegekkel? - kérdezte a főnővér.

Lucinda a fejét rázta,

-

Remélem, nincs. Ma délután épp elég bajunk akadt a csecsemőosztályon. - A kis Kimberley szívverése felgyorsult, és órákba telt, amíg visszaállították a természetes szívritmust. - Ki van még itt?

-

Pete Hughes - felelte Ann. - Az egyik ápolónőre vár. Ma kevés ápolónőm van, ezért Ellen nővér felajánlotta, hogy hét óráig bent marad. Pete rá vár, különben nem volna itt.

Lucinda felvonta a szemöldökét, de nem tett megjegyzést.

-

Mi a helyzet a betegeimmel? - kérdezte. - Jól vannak?

-

Billyre gondol? Szívén viseli a kisfiú sorsát. Azt híresztelik magáról, hogy nagyon szigorú, pedig aranyból van a szíve.

Ann Benton rendelkezett azzal a képességgel, hogy kimondja, amit mindenki gondolt, anélkül hogy bárkit is megsértett volna. Lucinda pontosan tudta, milyen híreket terjesztettek róla, és örült, amiért nem kellett megjátszania magát e rokonszenves, tapasztalt nő előtt.

-

Nem tagadom. Nos, hogy van?

-

Kielégítő az állapota. Tegnap az intenzív osztályról áthelyeztük egy négyágyas szobába. Talán már holnap vagy kedden kiengedhetjük... természetesen, ha nincs ellene kifogása. Már háromszor megnézte a kedvenc filmjét.

-

A robotok védelmében... tudom - mondta Lucinda mosolyogva. - Az anyja

meglátogatta?

-

Mrs. Carlisle? - kérdezte Ann rezzenéstelen arccal. - Hébe-hóba benéz... olyan öltözetben, mintha divatújságból lépne elő. A legtöbb anyának arra sincs ideje, hogy átöltözzön vagy megfésülködjön, úgy siet a gyerekéhez. De Mrs. Carlisle-t nem zökkentette ki Billy műtété a szokásos kerékvágásból.

Hihetetlen, de így van. Milyen anya az, aki ilyen helyzetben nincs a beteg gyereke mellett?

-

Nem ítélkezhetünk - mondta Lucinda, bár titkon a főnővér minden szavával egyetértett.

-

Természetesen nem, de Sebastiant azért nagyra értékeljük, és aggódunk érte. Ő persze egyetlen szóval sem panaszkodik. Bármennyire ismerjük is egymást... sejtelmünk sincs, mi mehet végbe benne. Nagyon zárkózott.

-

Már megnyugodott. Beszéltem vele a műtét után. Ideges volt, de hát melyik apa nem lett volna az?

-

Ideges? Sebastian? - Ann meglepve nézett Lucindára. - Ráadásul a maga jelenlétében? Lucinda bólintott.

-

Billy súlyos szívműtéten esett át. Miért csodálkozik?

-

Nos... - Ann megvonta a vállát. - Mint mondtam... régóta ismerem Sebastiant, de soha nem mutatta ki az érzelmeit.

Lucinda egy pillanatig eltűnődött.

-

Hays professzor feleslegesen beavatta a műtét részleteibe. Talán ez lehetett az oka...

-

Lehet - felelte Ann nem túlságosan meggyőzően. - Jó, hogy volt valaki mellette ezekben a nehéz órákban. Nem volna szabad mindig egyedül lennie.

Miközben Ann ezt mondta, egy pillantást vetett Lucindára, aki ettől elpirult, és gyorsan másra terelte a szót. Ann nem tudhatja, mennyire sajnálja Sebastiant. Különben még hamis híresztelések kapnak szárnyra.

-

Akad más beteg is, akivel gond van? - kérdezte gyorsan. Ann a homlokát ráncolta.

-

Bianca Moore nem nagyon tetszik nekem. Tudom, hogy nem a maga betege, amíg nem kerül sor az átültetésre, de Pete Hughes... - Ann sokatmondóan nézett Lucindára. - A szülei hamburgert és burgonyapelyhet hoztak neki. Általában azonnal ráveti magát, de ma hozzá sem nyúlt. Pete meg akarta nézni a kortörténetét.

-

Jó napot, Lucinda! - Az emlegetett férfi belépett az irodába. Már leadta a szolgálatot, és most farmernadrágot meg pólót viselt. - Mi a helyzet Kimberleyvel?

A kérdés barátinak tűnt, de Lucinda és Ann is kihallott belőle némi kesernyés ízt.

-

Ma délután akadt némi gondunk vele. És hogy van Bianca?

Pete Ann asztalára tette a kortörténetet.

-

Megnéztem, és semmi különöset nem találtam. Lehet, hogy egyszerűen

-

Köszönöm a fáradozását, doktor. - Ann félretolta a kortörténetet, de Lucinda úgy érezte, hogy az ápolónőt nem nyugtatták meg a doktor szavai.

Ebben a pillanatban egy csinos, fiatal nővérke dugta be fejét az ajtón.

-

Irene nővér leváltott - jelentette. - Semmi különös esemény nem történt.

-

Mrs. Carlisle Billy mellett van? - kérdezte Ann.

Ellen nővér a fejét rázta.

-

Épp most távozott, de az apja ott maradt nála. Az ügyeletes szobában akar aludni, és ha bármi történne is Billyvel, azonnal fel kell ébreszteni. - Ezzel Pete-re mosolygott. - Mehetünk?

A fiatal orvos bólintott.

-

Viszlát, hölgyeim! Remélem, hétfő reggelig nem találkozunk.

Lucinda nem szólt egy szót sem. Szolgálatban volt, és tapasztalatból tudta, hogy ilyenkor nemigen jut pihenéshez az ember.

-

Nem épp Kimberley Stewartról beszéltek? - kérdezte Ann, miközben kitöltött két csésze kávét.

Lucinda bólintott.

-

Ismeri a családi viszonyait?

született?

Lucinda újra bólintott.

-

Túléli?

A doktornő belekóstolt a kávéba. Stewarték alaposan megbolygatták az osztály nyugalmát, és Lucindának megkönnyebbülést jelentett, hogy végre olyasvalakivel beszélhet az ügyről, aki nem érintett benne.

-

Ha nem, akkor biztosan nem a mi hibánkból - felelte -, de őszintén szólva... nem hinném, hogy volna esélye... A helyzet azért is tragikus, mert Janine Stewart idiopatikus meddőségben szenved.

Ann elhúzta a szája szélét.

-

Nem tudná ezt érthetőbben mondani?

-

Nincs semmi kimutatható oka, hogy miért nem esik teherbe - magyarázta Lucinda, - Évek óta próbálkoznak, de mindhiába. Kimberley a hatodik és egyben az utolsó mesterséges megtermékenyítés gyümölcse.

-

Miért az utolsó? - kérdezte Ann.

-

Stewarték idegileg és anyagilag is a csőd szélén állnak. A házasságuk is majdnem tönkrement. Janine-t felőrli Kimberley gondozása, Mark pedig hétfőtől újra külföldön dolgozik. Nem épp rózsás a helyzetük. Sue Washington szerint a házaspár már alig beszél egymással, pedig ma van a tízedik házassági évfordulójuk. Persze, ha magamra gondolok, én még tíz hétig sem bírtam ki senkivel.

Ann felnevetett.

-

Mert még nem talált rá az igazira. Teddel huszonöt éve vagyunk házasok, és ennél szebbet el sem tudok képzelni.,

-

Köszönöm a kávét, Ann! - Lucinda felállt. - Megnézem Biancát. Úgy látom, még mindig aggódik miatta.

Ann hálásan mosolygott.

-

Igazán kedves magától, Chambers doktornő. Nem akarom felborzolni a kedélyeket, de az az érzésem...

Lucinda végigment a sötét folyosón, ahonnan Bianca szobája nyílt. Fél nyolcra minden gyereket elláttak éjszakára. A hangosbemondóból fura hangok hallatszottak, amit Lucinda vízcsobogásnak és madárcsicsergésnek hallott. Egy ideje ezzel kísérleteztek, hogy elaltassák a kicsiket. Ann már több CD-vel is próbálkozott, és már csak a füstölők hiányoztak az egzotikus hangulathoz..

Mielőtt Lucinda belépett a betegszobába, benézett Billyhez. Sebastian nem jutott el az ügyeletes szobáig. Olyan kimerült volt, hogy elaludt Billy mellett. A kisfiú befészkelte magát apja erős karjába, és fejét széles mellkasán pihentette. Mindketten mélyen és egyenletesen lélegeztek. Békés látványt nyújtottak.

Bianca még nem aludt, és bizalmatlan pillantással fogadta Lucindát.

-

Mit akar? - kérdezte barátságtalanul.

-

Megnézem a betegeimet.

-

Hogyhogy? Elvégre maga szakorvos, és szombat este a többi nagyfőnökkel valamilyen bálon kellene szórakoznia.

Lucindának nevethetnékje támadt.

-

Ez igazán csábítóan hangzik, de én még új vagyok, és nem ismerem a nagy főnököket. - Az alufóliába csomagolt dobozokra mutatott. - Nem ízlik a hamburger?

Bianca megvonta a vállát.

-

Nem, közben majd éhen halok. Ölni tudnék egy pizzáért. Nem is tudom, hogy rendeljek-e egyet. - Bianca az éjjeliszekrény fiókja felé nyúlt. - De anya nem hagyott itt pénzt.

Az olyan súlyos beteg gyerekeket, mint Bianca, a nővérek többnyire elkényeztették. Külön kis pénztárat tartottak fenn arra az esetre, ha egy videofilm vagy egy kedvenc étel megkönnyíthette a beteg életét. Lucinda úgy vélte, a pizza is ezek közé tartozik.

-

Egy pizzára azért még futja - jegyezte meg. - Szóljak Ann nővérnek, hogy rendeljen egyet?

Bianca a fejét rázta.

-

Majd én elintézem. Itt a mobiltelefonom, csak sajnos társaságom nincs.

A nővérek elfoglaltak, a gyerekek pedig már alszanak. Egyedül unalmas pizzát enni.

Lehet, hogy működött Lucinda hatodik érzéke, vagy csak túlságosan aggódott a kislányért? Mindenesetre elértette Bianca burkolt kérését.

-

Még én sem ettem egy falatot sem az este - mondta. - Ha rendelsz pizzát, egy szeletet én is eszem belőle... egy feltétellel.

-

Mi az?

-

Ha hagyod, hogy vért vegyek tőled, és meghallgassam a mellkasodat.

Bianca megrendelte a pizzát, közben Lucinda mindent előkészített a vérvételhez. Amikor megjelent a kerekes kiskocsival, Bianca kedvetlenül odatartotta a karját.

-

Először meghallgatom a mellkasodat - magyarázta Lucinda.

Bianca felült az ágyban, és felhúzta a hálóingét. Az eredmény nem volt sem jobb, sem rosszabb, mint máskor.

-

És most lássuk a vérmintát! Egyébként milyen pizzát rendeltél? - kérdezte Lucinda, miközben beszúrta a tűt.

-

Capricciosát, szardella nélkül. Mennyi vért vesz le? Attól félek, mindjárt elfogy.

-

Egy pillanat, és készen is vagyunk. - A doktornő vattát szorított a kislány karjára, és a fecskendőből különféle üvegcsékbe töltötte a vért. - Szorítsd a vattát a karodra, amíg visszajövök! - mondta.

Aztán kitolta a kocsit Ann irodájába.

-

Vért vettem Biancától - közölte. - Elküldené gyorsan a mintákat a laborba?

-

Máris - felelte Ann. - Mit szól Bianca állapotához?

Lucinda feliratozta a vérmintákat, és mindegyikre ráírta, hogy „sürgős”.

. T "

1

hacsak azt nem, hogy talán sápadtabb és,., valahogy ragaszkodóbb, mint máskor. Nincs láza, és szinte minden antibiotikumot szed, amit a gyógyszerészet ismer. Ennek ellenére a vérminta nem árthat. - Egy pillanatra elhallgatott. - Bianca pizzát rendelt, megígértem, hogy eszem vele egy falatot.

Lucinda igyekezett a lehető legtermészetesebben közölni ezt, de Annt nem tudta megtéveszteni.

-

Hát nem megmondtam? - kiáltotta Lucinda után. - Arany szíve van! Fél órával később Lucinda leült Bianca ágyához.

-

Hát akkor, Miss Chambers, együnk! - mondta a kislány, és egy szelet pizzát tolt Lucinda felé.

-

Szólíthatsz Lucindának, amíg pizzázunk! - Elégedetten nyugtázta, hogy étkezés előtt Bianca bevette az enzimkapszulákat, melyek megkönnyítik az emésztését. - De holnap reggel, a vizitnél, újra Miss Chambers vagyok, rendben?

Bianca nem szeppent meg Lucinda szigorú hangjától.

-

Maga nagyon szép - jegyezte meg közvetlenül.

-

Köszönöm, Bianca.

-

Én is szeretnék szép lenni.

-

De hiszen az vagy - mondta Lucinda meggyőződéssel.

-

Sovány vagyok, és foltos a bőröm - húzta el Bianca a száját. - És ez a rettenetes fogszabályzó!

-

Tudom, hogy milyen - nyugtatgatta Lucinda. - Amikor annyi idős voltam, mint te, én is hordtam, megéri, hidd el, és különben is, hamarosan megszabadulsz tőle. Na persze az sem a tökéletes szépségápolás része, ha itt kell feküdnie az embernek, de az átültetés után úgy fogod érezni magad, mintha újjászülettél volna. A foltok eltűnnek a bőrödről, és csodálatos pillangóvá alakulsz át.

-

Ha egyáltalán lehetőségem lesz rá - felelte Bianca sötéten, és bekapcsolta a tévét.

Lucinda megette a pizzáját, de a film, melyet Bianca választott, annyira lekötötte a figyelmét, hogy akaratlanul vett még egy szeletet. Bianca nem kezdeményezett újabb társalgást, így hát csöndben figyeltek mindketten, amíg : elérkezett az a jelenet, amikor egy kisfiú halott anyja után kérdezősködik az ; apjától. Ekkor Bianca arcán kövér könnycseppek gördültek alá.

-

Nem néznénk inkább valami mást? - kérdezte Lucinda. A kislány a fejét rázta.

-

Sírok, de azért szép. - Kitapogatta a zsebkendőjét, és alaposan kifújta az : orrát. - Nem félek a haláltól, de anyát és apát meg Lewist.., azért sajnálom. : _{Tudom, hogy nagyon}

szomorúak lennének. Néha azon gondolkozom, vajon milyen lesz az életük nélkülem.

:

Lucinda meg sem moccant. A hivatásában néha a legostobább sekélyességre is szüksége volt az embernek, hogy hamis derűt árasszon, de akadtak pillanatok, amikor elkerülhetetlenül szóba került a közelgő halál.

-

Természetesen szomorúak lennének - mondta nyugodt hangon. - Sőt kétségbe is esnének, de idővel alábbhagy a fájdalom, és amikor emlékeznek rád, megvigasztalódnak. Sokat beszélnek majd rólad, és mindig szeretni fognak. Kérdezted ezt már tőlük?

-

Megpróbáltam - felelte Bianca de szörnyen idegessé váltak. Pedig csak azt akartam velük közölni, hogy nem félek a haláltól, és szívből szeretem őket. De hiába. Ilyenkor azonnal másra terelik a szót.

-

Ez nagyon is érthető, Bianca, de azért tudják, hogy szereted őket. Bizonyos dolgokat felesleges kimondani.

-

Meghalok, Lucinda?

A doktornő számított ugyan erre a kérdésre, de azért belenyilallt a fájdalom.

-

Nincs kizárva - felelte őszintén. - Szívesen mondanám, hogy nem, de nem tehetem. Sajnos, nem kezeskedhetem egyetlen betegem életéért sem, viszont mindent meg fogok tenni, hogy életben maradj. És te megígéred nekem, hogy nem adod fel?

-

Éjszakánként, amikor álmatlanul fekszem az ágyban, azt kívánom, bárcsak volna új szívem és tüdőm - mondta Bianca. - És közben gonosznak érzem magam, mert ez azt jelenteni, hogy egy másik embernek meg kell halnia.

-

Nem gondolkozhatsz így. Te nem kívánod mások halálát, csak életben akarsz maradni. Márpedig ez nagy különbség. Arról nem is beszélve, hogy a vágyaktól nem változik meg a világ menete. A boldogtalanság az emberi élet velejárója, és nem befolyásolhatjuk, hogy kit ér éppen. Ezen az sem változtat, ha új szívet és tüdőt szeretnél. Nem érezheted magad bűnösnek, amiért egészséges szeretnél lenni.

-

Egészséges úgysem lehetek. - Biancára rájött egy köhögőroham. - A rostos elfajulásból nem gyógyulnék ki, de legalább újrakezdhetném, és az új szervek néhány évig ellenállnának a pusztulásnak.

-

Valószínűleg még tovább - biztatta Lucinda. - Ezen a területen a tudomány napról napra újabb eredményeket ér el, de ezt te is tudod - mondta, és a szakkönyvekre mutatott, melyek Bianca éjjeliszekrényén tornyosodtak. - Ha netán orvosnak készülsz, egy szép nap már csak Miss Moore-nak szólíthatlak.

Bianca hallgatott, nehogy újabb köhögőrohamot kapjon, Lucinda pedig felállt.

-

Ideje hazamennem. Készenléti ügyeletben vagyok, és ez többnyire nyugtalan éjszakával jár. Próbálj meg aludni, ha vége a filmnek!

Már indulni készült, amikor Bianca félénken megkérdezte:

-

Lucinda, jól végződik?

-

Majd meglátod - felelte a nő szokásos józan hangján. Amint észrevette, hogy Bianca lehunyt szemmel visszahanyatlik az ágyra, valamivel lágyabb hangon hozzátette: - Hát persze.

És remélem, nem csak a film, tette hozzá magában. A folyosón szinte szó szerint belebotlott Sebastiánba.

-

Nem volt kényelmetlen azon a kis ágyon? - kérdezte Lucinda tréfálkozva. A férfi bólintott.

-

Kiszellőztetem a fejem. Elkísér?

Lucinda még nem járt a tetőteraszon, ezért nem ellenkezett. De már a felvonóban azt kívánta, bárcsak elutasította volna Sebastian kérését. Olyan feszült légkör alakult ki közöttük, hogy azt kellett hinnie, a férfi is vonzónak találja őt. Ez megmagyarázta volna a szótlanságát, de persze volt egyéb gondja is épp elég.

Amint felértek, Sebastian karon fogta Lucindát, és a korláthoz vezette. A lány szokatlanul erősnek érezte a szorítását, és megesküdött volna, hogy Sebastian a kelleténél tovább fogja a karját.

Mély lélegzetet vett, nekitámaszkodott a mellvédnek, és lenézett a kivilágított városra. Reszketett a lába, és enyhe szédülés fogta el. A kórház tetejéről nyíló kilátás hasonlított arra, amit a lakásából látott. A Flinders utcai földalatti-megálló fényesen kivilágított épülete tündérpalotára emlékeztetett. A Victorian Árts Centre karcsú, szinte áttetsző acéltornya kisebb Eiffel-toronynak tűnt fel az éjszakai égen. Káprázatos látvány volt!

-

Billyt a jövő hét elején kiengedik - törte meg a csendet Sebastian. - Az azt követő héten újra dolgozom.

-

Gemma és maga is nemsokára túl lesz rajta - nyugtatgatta Lucinda. Sebastian felé fordult, és Lucinda a sötétben is meglátta arcán a fájdalmat.

-

Gemma elmegy, Sydneybe költözik, ott vállal munkát.

-

Billy tud erről?

-

Igen, és nagyon megviselte. Gemma akkor döntött így, amikor még nem tudtuk, hogy korábban lesz a műtét. Most már nincs mit tenni. Egyébként Billy érdekében magam is a gyors elválás mellett vagyok. Mindnyájan új életet kezdhetünk, miután alaposan kikészítettük egymás idegeit.

Nehéz lehet magának - jegyezte meg Lucinda részvéttel a hangjában. - Nem is tudom, mit mondjak.

-

Egyedül Billy számít. Ő mindennél fontosabb.

-

És hogyan fognak boldogulni? - kérdezte Lucinda aggódva.

-

Bárcsak tudnám! - A férfi nagyot sóhajtott. - A válás óta Gemma alig járt nálunk, de a legkisebb segítség is több a semminél. Isabella, a testvérem, egy hónapra hozzánk költözik, ha újra munkába állok. Magával hozza a gyerekeit is. Ez persze csak átmenetileg oldja meg a gondjainkat. Még magam sem tudom, hogyan lesz, valamit azért majd kitalálok. De beszéljünk inkább magáról! Olyan nőnek látszik, aki tudja, mit akar. Mi a célja? Professzor kíván lenni, vagy főorvos? Mit vár az élettől?

Lucinda habozott. Sebastian szokatlanul őszinte volt. De vajon beszélhet-e neki dédelgetett álmáról, arról, amit még magának is alig mert bevallani?

Gyakorló orvos szeretne lenni valahol félállásban, hogy ideje nagy részét a gyermekeinek szentelhesse... Persze Sebastian ezt úgysem értene meg.

-

Majd meglátom - felelte tettetett könnyedséggel - Mint szakorvos pillanatnyilag egészen tűrhetően érzem magam. - Hirtelen összerázkódott a hidegtől. - Nagyon fúj a szél idefenn. Fázom.

-

Ezen könnyen segíthetünk.

Lucinda rejtett felszólítást vélt kihallani a férfi szavaiból. Nagy volt a kísértés, hogy erős, meleg karjába omoljon, és ha Sebastian csak egy apró lépést tesz felé, vagy világosabban fejezi ki magát, ő gondolkodás nélkül eleget is tesz a kérésnek. így azonban csak állt ott, percekig tehetetlenül, és nézte, amint a férfi elkerüli a tekintetét.

-

Menjünk le! - szólt Sebastian. - Billy bármikor felébredhet. Lucinda mosolyt erőltetett magára.

-

Menjen csak előre! Én még maradok egy kicsit, élvezem a csodálatos kilátást.

-

Hát akkor majd legközelebb - suttogta a férfi alig hallhatóan, és a következő pillanatban már el is tűnt.

3.

FEJEZET

Lucinda hosszú, erőteljes tempókkal szelte a házhoz tartozó úszómedence vizét, és közben igyekezett úrrá lenni kusza érzésein, melyek egész éjszaka gyötörték.

Tíz hossz után kilépett a medencéből, és beállt a zuhany alá. A jéghideg vízsugár felfrissítette, és visszatért életereje. Megtörülközött, belebújt khakiszínű rövidnadrágjába meg a blúzába, és egy szalaggal hátrakötötte vizes haját.

Southbankben vasárnapra virradt. Néhány éjszakai mulatozó, aki talán nyert a játékbarlangban, dalolva sétált a folyó partján. Lucinda vett egy újságot, beült egy kávézóba, és tejeskávét rendelt, A pincér rábeszélte még egy vajas-mézes croissant-ra is.

Melbourne megtelt élettel. A kocogok és kerékpárosok utcai festőket kerülgettek, akik előző napi műalkotásaikat javítgatták. A játékbarlang tornyai félóránként hatalmas lángokat okádtak, ami az ott lakóknak már fel sem tűnt, Lucindát viszont elkápráztatta. Ez Biancának való, gondolta, és közben rájött, miért aludt olyan rosszul éjszaka.

A Sebastiannal a kórház tetején eltöltött néhány perc volt az oka. Nyugtalanul ide-oda forgolódott az ágyában, és nem tudta kiverni a fejéből, hogy hajszál híján minden másként alakulhatott volna. Sebastian pillantása, jelentőségteljes hallgatása.

Azon töprengett, felhívja-e a kórházat, hogy tudakozódjon Bianca állapotáról, aztán úgy döntött, inkább bemegy, és meglátogatja a lányt. Az út a hí-. dón át csak néhány percig tartott.

Ann Benton már az irodájában ült.

-

Biancának nagyon rossz éjszakája volt - újságolta a nővér. - Már majdnem behívtuk magát, de hirtelen javult az állapota. Bárcsak akadna már egy donor! Bianca már a várólista élére került, és most azért imádkozom, hogy tartson ki. Egyébként itt vannak a szülei, és beszélni szeretnének magával.

-

A szervátültetésről? - kérdezte Lucinda. Ann a fejét rázta.

-

Nem, személyes ügyben. Elmondtam nekik, hogy tegnap este bent járt a lányuknál.

-

De hát most készenléti ügyeletben vagyok, és az öltözetem sem a legmegfelelőbb.

-

Ez cseppet sem zavarja Moore-ékat. Menjen csak, nagy szívességet tesz mindkettőjüknek.

Lucinda a folyosón Billy Carlisle-ba botlott, aki hálóruhában és fürdőköpenyben viharzott el mellette.

-

Hé! - kiáltott rá Lucinda, és megragadta a fiú köpenyének ujját. - Hová ilyen sietősen? Billy felháborodva nézett rá.

-

A vécén voltam, de nincs papír. - Úgy mondta, mintha a doktornő lenne érte felelős.

-

Mindjárt jönnek a takarítók, vagy majd a nővérek gondoskodnak róla - igyekezett megnyugtatni a fiút Lucinda.

-

De nekem most van szükségem papírra!

A lány körülnézett. Sehol egy takarító, az egyetlen látható nővér pedig épp infúziót készített elő. Nem maradt más hátra, hozott egy csomag papír zsebkendőt a nővérszobából, és Billy kezébe nyomta.

A fiú úgy nézett rá, mintha Lucindának elment volna az esze.

-

Nem lehet. Ann nővér megtiltotta, hogy pazaroljuk a papír zsebkendőt.

-

Bizonyára arra gondolt, hogy nem kellene belőle repülőt hajtogatni - mondta Lucinda, de Billy megmakacsolta magát.

-

Vécépapírra van szükségem - ismételte, és azt lehetett hinni, hogy menten elsírja magát. Lucinda nagyot sóhajtott.

-

Nem bánom. Menj vissza a mosdóba, mindjárt utánad viszem.

-

Biztos?

-

Biztos!

Billy elszáguldott, Lucinda pedig elindult megkeresni a szekrényt, amelyben a tisztítószereket tartották. Amikor pár perc múlva belépett a mosdó előterébe, Billy már a kezét mosta.

Lucinda a fiú felé tartotta a tekercset.

-

Találtam az ablakpárkányon - mondta a fiú. - De azért köszönöm. - Ezzel elvette a tekercset, és a fürdőköpenyébe rejtette.

-

Mit csinálsz? - kérdezte Lucinda.

-

Elzárom az éjjeliszekrényembe. - Billy sejtelmesen mosolygott. - Itt gyorsan fogy a papír. Bianca meghalt? - kérdezte mintegy mellékesen.

-

Ma éjjel átszállították az intenzív osztályra - felelte Lucinda óvatosan.

-

Ann nővér is ezt mondta, de azt hittem, csak kímélni akar. Biancának a szívével van baja?

-

Igen, a szívével is.

-

Miért nem tud segíteni rajta, ha rajtam segített?

-

Meg fogom próbálni, Billy, de Bianca esete más, mint a tiéd. Most bemegyek, és beszélek a szüleivel.

-

Minden jót! - köszönt el Billy, és eltűnt a betegszobában.

Lucinda belebújt egy műtős köpenybe, és kezet mosott, mielőtt belépett az intenzív osztályra. Majd tíz percig tartott, amíg Hill doktor, az osztályos orvos megmutatta neki a vizsgálat eredményeit. Nem voltak túlságosan vigasztalóak, és arra utaltak, hogy tanácsos folytatni a megkezdett kezelést. Miután végeztek, Lucinda megkérte a szolgálatos nővért, vezesse be Bianca szüleit a rendelőbe.

A szülők szomorú ábrázata nem volt meglepő a számára.

-

Lucinda Chambers vagyok, fáradjanak be! Beszélni akartak velem.

-

Ó, doktornő! - szólalt meg a két szülő egyszerre. - Köszönjük, hogy bejött megnézni Biancát. A főnővértől tudjuk, hogy készenléti ügyeletben van.