• Nenhum resultado encontrado

Lara Adrian - Könyörtelen - A Gravori-ház (1)[1]

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2021

Share "Lara Adrian - Könyörtelen - A Gravori-ház (1)[1]"

Copied!
77
0
0

Texto

(1)
(2)

Könyörtelen

A GRAVORI-HÁZ

LARA ADRIAN

(3)

01

A finom, rozsdaszínű homok táncolt a forró szélben Devlin Gravori zord arca előtt, miközben kinyílt magángépe ajtaja és felkészült a leszállásra a hosszú út után.

Amikor aznap reggel felébredt még nem gondolta volna, hogy mire a nap lemegy jó néhány órányira lesz az adriai szigeten álló fellegvárától, s megérkezik erre az apró sivatagi reptérre, amely a Közel-Kelet egy vészjósló szegletében bújik meg, és egykor – réges-régen – még Mezopotámia néven ismerték.

Ugyanakkor, a nap elején Dev még arról sem tudott, hogy a testvérét megölték.

A döbbenet, a belé hasító gyász még mindig gyötörte, akár csak az első pillanatban.

A nagyszerű, elbűvölő Marius… halott. Meggyilkolták.

Dev ökölbe szorította a kezét, ahogy lelki szemei előtt megjelent a korábban látott emlék. Marius és egy emberi nő; mindketten meztelenek, izzadtságtól, ondótól és kettejük vérétől nyirkos, fehér lepedőbe gabalyodva.

A nőt szíven szúrták – bármely halandónak azonnali, biztos halált jelent.

Mariusszal bizonyára nehezebb volt végezni.

Bár még csak négyszáz éves volt, fiatalabb Devnél néhány évszázaddal, ám nem kevésbé rettenthetetlen. Inkubik, egy démoni faj, ami a világ kezdete óta jelen lévő szexuális energiákból táplálkozik.

(4)

A Gravori-házból származó Devlin és fivérei – ahogy minden inkubusz fajtájuk másik kilenc házából – ősi, sötét lények, csaknem halhatatlanok.

Nagyon kevés módszer létezett, mellyel végezhettek velük, még kevesebb azok létszáma, akik meg mernének próbálkozni vele.

Akárki is vágta át Marius torkát szexuális táplálkozása közben, az ismerte az egyik legbiztosabb módszert.

Ha Devnek találgatnia kellene, a gyilkos Marius leggyengébb pillanatában csapott le, hátulról támadt rá, miközben az inkubusz szolgálójából csillapította ősi éhét.

Kétségtelenül az emberi nőt is épp olyan hangtalan precizitással végezték ki, mialatt Marcus elvérzett. Hatalmas teste deréktól lefelé a lányra borult, a holtsúly az ágyra szorította. Mély szúrt seb éktelenkedett a mellkasán, halovány bőre ragacsos és sötét éltető vérétől.

A gyilkosság szakértő módon zajlott, nagyon körültekintően. Leszámítva egy árulkodó hibát.

Dev magával hozta a bizonyítékot erre a váratlan összetűzésre ide, erre az örök idők óta szent és semleges területre.

Egyik kezével végigsimított rövid, fekete haján, közben szürke, egyedi szabású olasz öltönyében és csillogó bőrcipőjében lefelé lépdelt a Gulfstream G650-es gép lépcsőjén. Nem fáradt vele, hogy alkalmasabb öltözéket vegyen fel erre a találkozóra. Ha sértő is a külvilág díszruhája, hát Devet aztán hidegen hagyja. Egyenesen az irodájából hívták reggel a helyszínre, majd egy órán belül ide rendelték erre a sivatagos, fülledt helyre.

Milyen ironikus, hogy az általa keresett gőgös társaság is egy ilyen pokolbéli helyen rejtőzik éppen.

Elmormogott egy káromkodást. Gonosz szavakat démon ősei nyelvén.

(5)

A nyugodt, mély hang Ramielhez tartozott, a Gravori-ház Őrszemeinek kapitányához. A sötét hajú testőr Devvel együtt hagyta el a gépet, fekete nadrágot és ehhez illő fekete inget viselt, mely rásimult széles mellkasára és hatalmas bicepszére. Bonyolult tetoválások borították az inkubusz őrző alkarját, jelezve a házát és munkáját.

Ram Dev vérvonalába tartozott; távoli unokatestvére, de épp oly hűséges, akárha a fivére volna. Az Őrszem hidegfejű és rendületlen, míg a Gravori mester hajlamos volt keményen és figyelmeztetés nélkül lecsapni a támadás első jelére.

Akár a skorpió, mely a Gravori ház jelképe már évezredek óta, Dev haragja épp olyan gyors és vakító.

Könyörtelen.

Ezzel érdemelte ki a becenevét is, Gravori „Ördög”, ez a hírnév pedig elkísérte élete üzleti és minden más részére is.

Készen állt rá, hogy ezt a hírnevet demonstrálja a halhatatlan birodalom legszentebb bírósága előtt.

– Nem kell ezt tenned – folytatta Ram. – Nem így. – A fenéket nem – vicsorogta Dev.

Még mindig élénken élt az emlékeiben a kép, ahogy Mariust meggyilkolták. Minden egyes részlet örökre bevésődik a memóriájába. Elöntötte a gyász, de a haragja miatt szállt fel a gépre és jött ide bosszúra szomjasan.

Zakója mellényzsebében a tárgy, melyet fivére teste alól szedett ki úgy nyomta a mellkasát, mintha jég ülne a szívén. – Senki nem támadhat rá büntetlenül a Gravori-házra. Még ők sem.

Előre meredt, nem volt hajlandó lassítani sem, nemhogy átgondolni úticélját.

Ramiel komoran követte a napsütötte, földből készült leszállópályán át arra a részre, ahol egy helyi sofőr már várta őket egy terepjáróval. Azért bérelték, hogy mélyebbre vigye őket a

(6)

sivatagban a ködös, csipkés szélű hegyekig, melyen egy sárkány gerinceként tornyosultak a párás messzeségben.

A sofőr nem tudja majd egészen odavinni őket. A hely, ahová tartanak, nem szerepel egyetlen térképen, úton vagy ösvényen.

Devnek démoni mágiára kell majd hagyatkoznia, hogy beléphessen a Nefilim törvényszék semleges területére.

Azt csak remélhette, hogy az említett mágia ki is hozza őt, mikor mindennek vége.

Mikor elérték a várakozó autót, Ram megtorpant. Az Őrszem arca komor volt, tele félelemmel és kétséggel.

– Egyszerűen nem szokás szembeszállni a Hármakkal, Dev. Te is tudod. Ők az egyensúly. Elég erősek, hogy működtessék a Nefilim törvényeket. Ők az uralkodó füle is.

– Az uralkodó – mordult fel Dev. – Már több, mint ötszáz éve, hogy a tanács a Marakel-háznak adta át az obszidián trónt. Azóta nem éppen kiegyensúlyozott a kapcsolat a nefilimek és a többi ikubi ház között. Ha engem kérdezel, mindannyiunk számára jobb volna, ha megtisztítanánk sorainkat és újrakezdenénk mindent. Elsőként a trónra ültetett inkubival kellene kezdeni.

Ram halkan elmorogott egy esküt. – Az ég szerelmére, Dev! Először iderepülsz, és azt követeled, hogy találkozhass a világ legerősebb nefilimjével, most meg felségárulásról beszélsz.

Dev vállat vont. – Változás közeleg, csak nem olyan gyorsan, ahogy én szeretném. A Hármaknak néhány éven belül le kell mondani és ha Marakel addig nem mutat fel örököst a trónon, az ő háza is épp úgy kihalásra van ítélve, mint az Akana-ház.

Ram kételkedő pillantást vetett rá. – Igen, és ezalatt a Hármak azt tehetnek – és tesznek is –, amit csak akarnak a béke nevében. Ha nem hallgatsz a józan észre, legalább hadd álljak ki eléjük ma veled. a Gravori Őrszemek kapitányaként vérrel és vassal tettem esküt, miszerint igyekszem a fejedet a nyakadon tartani.

(7)

Ram józan pillantást vetett rá. – Ezt mondd Mariusnak.

Devnek nem volt ínyére az emlékeztető, bár megérdemelte a figyelmeztetést. Ennek ellenére nem hagyja, hogy bárki közé és a három nefilim közé álljon, akiknek a kezét bizonyosan tudta, valamilyen módon fivére vére szennyezi. Lehet, hogy Ram felesküdött Devnek, mint a Gravori-ház mesterének, de személyes okokból jelent itt meg.

Ha csatába torkollik, átkozott legyen, ha más vívja meg azt helyette.

– Van a halálnál rosszabb sors is – dünnyögte Ram. – Fogság és kínzás a várbörtönben, teszem azt.

Bár ebben az Őrszemnek igaza volt, Dev elsziszegett egy káromkodást és félresöpörte a hírhedt természetfeletti börtön gondolatát is.

– Nem hagyom, hogy Marius halála megtorlatlanul maradjon, Ram – felelte, hangja nem tűrt többé ellentmondást. – Valakinek felelnie kell a fivérem lemészárlásáért. Valakinek fizetnie kell, vérrel a vérért. – Dev rászorította kezét gyanúja bizonyítékára, mely szívét dermesztette. – Nem távozom innen, míg az adósságot be nem hajtottam.

(8)

02

Az audiencia könnyekben és csalódásban végződik hamarosan. Nahiri már jóval azelőtt tudta ezt, hogy a nefilim anya álla remegni kezdett. A nő tiszteletteljesen térdre ereszkedett templom főcsarnokának végébe épített impozáns emelvényhez vezető széles lépcső tövében, álszerény lányával az oldalán.

A nyolc, fényes márványfok tetején egy magas, faragott, csillogó aranyszín levelekkel festett szantálfa spanyolfal mögött foglalt helyet a három nefilim papnő, a templom fölött, láthatatlanul a benne tartózkodók számára.

Nahiri a lépcső jobb oldalán állt. A meghallgatásra érkezett anyához és lányához hasonlóan ő is egy, az ehhez a szent helyhez illendő öltözéket viselt. Egy színtelen vászontunikát, nadrágot és egyszerű borjúbőr szandált. Mellkasán keresztbe vetve azonban ott pihent az a két összefont bőrtok, melyben a pozícióját jelképező fegyver pihent.

Nahiri ugyanis egy Penge.

Egészen pontosan a templom Pengéi közé tartozott, kevesebb, mint egy tucat nefilim harcoshoz, akiknek feladata, hogy a főcsarnokot és a Hármakat megoltalmazzák.

Nem mintha valaha bárki is megpróbált volna ártani nekik.

Nahiri és a többi Penge számára – vagyis minden nefilim számára – a fennkölt Hármak egyfajta istenségnek számítottak, lévén félig emberek, félig angyalok.

Közel háromszáz éven át legfelsőbb hatalomként, szent tanácsadóként székeltek e templomban. Akár a Hármak, akik előttük

(9)

szolgáltak, ők is elkötelezett, önzetlen tanácsadói voltak az obszidián trón uralkodójának és a nagyobb nefilim és inkubi népeknek, melyek titokban éltek az emberek mellett a kinti világban.

A Hármak döntései és rendeletei végső soron a békét szolgálták, hogy mindenek előtt biztosítsák a harmóniát valamint az egyensúlyt a nefilimek és az inkubik között.

Sajnos a lánya nevében audienciát kérő anya számára ezek a döntések nem mindig szolgálják azok kényét-kedvét, akik meghallgatást nyernek a Hármaktól.

Nahiri mozdulatlanul állt a helyén, miközben az anya tovább győzködte a Hármakat, hogy fontolják meg újra a kérelmét.

– Fenségek, kérem, hallgassanak meg! A család minden generációjának el kell küldenie egy lányt a hárembe a huszadik életévét követően. Ezúttal miért nem? Miért nem mehet a lányom? Megtiszteltetés ez, melyet mindig alázatosan elfogadtunk…

– Ahogy kötelességed is – szűrődött át a fal mögül az egyik papnő szelíd, ám megfontolt hangja. – A kiválasztás egy megtiszteltetés, melyet nem lehet kérvényezni. Szent feladat, melyet megóvni és megőrizni kell.

Bár tisztelte a nefilim életet, Nahiri örült, hogy Penge és nem lehet a hárem tagja. Megborzongott a gondolattól, hogy elküldjék és közösülnie kelljen az inkubikkal, akik a gyönyör palotáját látogatják. Már épp elég mesét hallott az inkubik kielégíthetetlen, szentségtelen étvágyáról, roppant szexuális erejükről.

Visszataszították, mégis lenyűgözték a többi Penge által éjszakánként a hálóikban mesélt történetek – történetek, melyeket a nefilim testvérektől és unokatestvérektől hallottak mindarról, ami a hárem selyem burkolatú falai mögött zajlott.

Bűnös, deviáns dolgokról, amiktől Nahiri arca kipirult és forróság öntötte el a lába között még most is.

(10)

Kényelmetlenül a másik lábára állt, próbált ügyet sem vetni teste ébredezéséről. Ahogy megmozdult, hosszú hajfonata meglebbent a háta mögött.

Összerezzent, remélte nem tűnt fel senkinek, hogy megtörte a tökéletes pozíciót.

Természetesen, valakinek mégis.

Mozdulata nem kerülte el a lépcső másik oldalán posztoló Penge figyelmét. A magas, szőke nefilim felvonta a szemöldökét, önelégülten nyugtázta a hibát.

Hát persze, hogy Valina élvezettel látja Nahiri kényelmetlenségét. Azóta versengenek, hogy tizennyolc éves korukban megérkeztek a templomba a kiképzésükre. Egy évtizeddel később még mindig rivalizáltak.

Valina döbbenetes szépségével mindenkit megnyert magának, aki csak ránézett, ám a Penge ugyanakkor ügyes harcos is volt. Bár nem olyan tehetséges – vagy fegyelmezett –, mint Nahiri. Éppen emiatt a csekélyke különbség miatt nyerte el Nahiri jobb oldali helyet, mint a Templom Pengéinek kapitánya, míg Valina a bal oldalra került.

Bár a büszkeséget nem nézték jó szemmel a templomban, Nahiri nem tudta megállni, hogy egy kis elégedettséget ne érezzen a kemény munkával és elkötelezettségével kivívott helye miatt.

Kihúzott háttal, higgadt arccal figyelt, miközben a nefilim anyát és lányát elbocsátották a Hármak.

A páros alig érte el az íves duplaajtót, mikor Nahiri tarkóján égnek meredt a szőr.

Kavargó energia gyülekezett odakinn.

A hatalmas ajtók kitárultak, ezzel beengedve a forróságot. A hőség rátelepedett a teremre, az ózon fémes szaga betöltötte Nahiri orrát. Akár egy közelgő viharesetében, a levegő pattogott.

Aztán egy férfi alakjában testet is öltött. Egy hatalmas, fenyegető férfi alakjában. Inkubusz.

(11)

Nahiri már azelőtt tudta ezt, hogy a hollófekete hajú démon teljes alakjában megjelent és felemelte sötét üstökét. Citrinszínű tekintete résnyire szűkült, testtartása agresszivitásról árulkodott, hatalmas kezét ökölbe szorította a teste mellett.

Futótűzként söpört át a helyiségen a fenyegetés. Ideges suttogás és nyugtalan dünnyögés suhant végig a Pengék között. Az egyik újonc felsikoltott.

Csak a Hármak nem rezzentek meg a behatolásra. Nem mintha az inkubusznak feltűnt volna.

Ahogy nem is érdekelte.

Tiszteletlensége így is egyértelmű volt az érkezéséből, durván megzavarta a csarnokot. Viselte tovább fokozta a sértést. Ahelyett, hogy a megszentelt helyhez méltó öltözéket vett volna fel a külvilág ruháit viselte, az emberekét. Modern, kifinomult ruhát, melytől csak még idegenebbnek és barbárabbnak hatott ezen a helyen.

A szénszürke öltöny minden széles izmot kihangsúlyozott. A torkánál kivillant napbarnított, sima bőre a ropogósra vasalt fehér ing begombolatlan gallérja alól, a napon töltött semmittevő órákról árulkodott.

Dekadens, gondolta Nahiri helytelenítőn. Nem volt nehéz elképzelnie az elkényeztetett, züllött, lusta életformát és a jelentéktelen közösülést.

Igyekezett nem gondolni többet a szexből táplálkozó démonra, arra meg különösen, hogy ő és a fajtája képesek még a legellenállóbb lelkeket is elcsábítani.

Érezte a levegőben szikrázó erejét, ahogy az inkubusz előre indult, nem várt és nem is kérte a Hármak engedélyét.

Nahiri a fegyverére helyezte a kezét, ahogy arrogáns, hosszú léptekkel haladt a főfolyosón, egész lényéből sugárzott a gonoszság. Mégis, arroganciája és gorombasága ellenére jóképű volt. Talán még gyönyörűnek is nevezte volna, ha nem vonja össze fenyegetően a szemöldökét és telt ajka nem torzul dühös vicsorba.

(12)

Még dühében is lehengerlő volt az arca. Brutális, kegyetlen, kemény, engesztelhetetlen vonások. Akárki ránéz azonnal megállapíthatja, hogy nem egyszerű ember.

Valami hosszú életű, sötét és rettenthetetlen.

Valami nagyon veszélyes – elbűvölő, zord vonzereje miatt különösen.

Társai izgatott tekintetéből ítélve, köztük Valináéből is, Nahiri arra a következtetésre jutott, hogy egy hihetetlen erős inkubusszal van dolguk.

Megütötte fülét a többi nefilim fojtott sugdolózása. – Nem ő a Gravori-ház mestere?

– Az Ég oltalmazzon bennünket, ha így van! – Tudod, hogy nevezik, igaz?

– A Gravori „Ördög”.

Már majdnem elérte a csarnok végét. Mint kapitánynak, Nahiri feladata volt a közelgő fenyegetés útjába állni és megállítani. Ha szükséges, minden Pengét támadásra szólít fel a teremben.

Egyenesen a férfi elé lépett. – Eddig és ne tovább!

Megkönnyebbülésére figyelmeztetése higgadtnak hatott. Magán érezte a többi Penge tekintetét, ahogy egymaga a csarnokot betöltő fenyegetés útját állta.

Az inkubusz megtorpant, de kortalan, aranyszínű szemét kérdőn rászegezte.

Ingerült kihívásként.

Nahirinak nem tetszett a tekintetében ragyogó fény. Különös dolgokat tett a légzésével. Amúgy is kalapáló szíve még hevesebb iramba kezdett.

Mintha azok a citrinszínű szemek kívül-belül alaposan átvizsgálnák. Úgy érezte leleplezték, sebezhető. Mintha kiolvasta volna belőle minden félelmét, kétségét, bűnös gondolatát.

(13)

Ami ennél is rosszabb, minden önuralmára szüksége volt, nehogy belevesszen a pillantásába és a bűnös ígéretbe, mely mintha ott égett volna szemei mélyén.

El sem akarta képzelni, mit tenne a fajtája a nőkkel, de abban a pillanatban, hogy a gondolat megszületett benne máris megrohamozták őt az élénk – szentségtelen – képek az elméjét. Ő és ez a férfi, ez a démon egymásba fonódva a nyári nap tűző sugaraiban.

Már-már érezte, ahogy a nap felmelegíti a férfi napbarnított, csupasz bőrét. Szinte érezte erotikus forróságát az ujjai alatt, a karjaiban, a nyelvén… teste minden felhevült pontján.

Aztán a férfi ujjai végigsiklanak mezítelen testén. Ajka minden porcikáját megízleli.

Olyan ősi éhséggel falja, mely csaknem elemészti… Elég!

Nahiri megköszörülte a torkát, igyekezett megzabolázni elkalandozott gondolatait.

Szándékosan teszi ezt vele?

Kell egyáltalán egy hozzá hasonló mesternek próbálkoznia? A férfi ki akarta kerülni. Nahiri vele mozdult. Felemelt állal nézett az arrogáns arcra, megszorította fegyverének markolatát.

– Hívatlan vendégek nem léphetnek a templomba.

Egyetlen szempillantás alatt a kezében lehet a két tíz centis tőr és készen állhat a támadásra.

Bár a különleges pengékkel még sosem ártott senkinek, nem habozna most használni őket.

Nem habozna ölni, ha ezzel megóvhatja a Hármakat. Ők a családja – legalábbis, ők állnak hozzá a legközelebb.

Az aranyszínű szemek perzselték.

– Nem látogató vagyok – morogta, hangja mély, sötét és erőteljes. Egészen a csontjaiban érezte a remegést. – És mivel már amúgy is itt

(14)

Sok Pengének elakadt a lélegzete.

Soha senki nem mert ilyen tiszteletlenséget tanúsítani a templomban. S mi fontosabb, a Hármak felé.

Nahiri dühbe gurult. Kihúzta az egyik tőrét. – Távoznia kell. Most!

A férfi lepillantott az éles obszidiánpengére. Alig észrevehetően felvonta egyik fekete szemöldökét. Aztán még zordabb lett az arckifejezése, veszélyes vicsora még rémisztőbbé vált.

Tett még egy lépést, most azonban már nem a lépcsők irányába, hanem felé. Belépett a személyes terébe, míg már alig volt karnyújtásnyira.

– Azt hiszed, bölcs dolog szembe szállni velem, kicsi Penge? Nem vagyok olyan könnyű préda, mint a fivérem, ezt megígérhetem – vicsorogta.

Fogalma sem volt, miről beszél.

Abban a pillanatban semmit nem tudott azt leszámítva, hogy átható pillantásától és a testét válaszként elöntő izgalomtól túl szűknek érezte a bőrét, elviselhetetlenül forrónak.

Minden vad kép és erotikus érzés, amit korábban érzett, most felerősödött. Látott dolgokat – érzett dolgokat –, amit szűz elméjének nehezére esett felfogni annak ellenére, hogy érintetlen teste lelkesen várta a tanítást.

Szíve kalapált. Légzése zihálóvá vált, egész lénye sajogni kezdett. Felnyögött, képtelen volt elfojtani a férfi intenzív vágyára adott reakcióját. Nem tudta megtörni a varázst. Ami ennél is rosszabb, nem is akarta.

Elviselhetetlen volt teste sóvárgása és a megaláztatás, hogy az inkubusz milyen könnyen a szolgájává tehetné.

Ujjai kezdtek ellazulni a markolaton, majdnem elejtette a tőrt. Nem! Ő sem adja meg magát könnyen.

Nahiri minden erejét összegyűjtötte, mentálisan eltaszította magától a férfit.

(15)

Nem!

A fájdalom azonnal enyhült. Még midig alig kapott levegőt, idegei továbbra is tűzben égtek, de legalább valamennyire visszanyerte az önuralmát.

Ami a démont illeti – a Gravori „Ördögöt” –, félrebillentett fejjel tanulmányozta, sokkal behatóbban, mint azt a lány szerette volna. A pillantás egy másodpercig tartott csupán, aztán elfordult és közvetlenül a Hármakat szólította meg.

A lépcső felé masírozott, mielőtt Nahiri megállíthatta volna. Senki nem tette.

Úgy tűnt, senki nem érez rá késztetést, hogy elé álljon, még Valina sem.

A teremben minden nő megbabonázva figyelte, immár nem rettegve, hanem olyan szolgálatkészséggel, mint Nahiri percekkel korábban.

Az inkubusz haragját immár kizárólag az emelvényen székelő papnőkre összpontosította.

– Azért jöttem, hogy magyarázatot követeljek tőletek. – Hangja mennydörgésszerűen csattant a néma teremben. – Azért jöttem, hogy igazságot szolgáltassak a családom és a házam ért sértés miatt.

Meghökkentő volt a Hármak hallgatása. Nahiri várta, hogy egyikük, valamelyikük reagáljon a vádakra.

Talán olyan ügyesen befolyásolta a nefilim papnőket is, ahogy azt a többi templombélivel is tette?

Végül megszólalt egy hang a magas fal mögül. – Ez még számodra is túlzás, Devlin Gravori.

Devlin, raktározta el az információt némán Nahiri. Már kezdte nagyon is érteni, honnan kapta a becenevét.

– Sok évszázada vagy már a házad mestere – mondta egy másik papnő. – Elég hosszú ideje, hogy tudd, ez a templom nem az erőszak, sem a vádak helye. A békesség és a könyörület temploma. A bölcsességé és a tanácsé. Mi Hármak csupán az egyensúly…

(16)

– Baszódjatok meg mind a hárman! – morogta, sokkal vadabbul, mint korábban. – Basszátok meg az egyensúlyotok is. A múlt éjjel megölték a fivérem az ember Szolgájával együtt. Addig nem távozom, míg nem tudom meg az okát.

Elindult a Hármakhoz vezető lépcsőn, kettesével vette a fokokat. Nahiri mozgásba lendült a pániktól. Megelőzte, hogy félúton megállítsa. Könnyedén, de halálos biztossággal markolta jobb kezében az obszidián tőrt, másik fegyvere is készenlétben a bal kezéhez közel.

– Állj! – parancsolt rá az inkubusz mesterre. – Nincs joga… Devlin fehér fogát dühösen rávicsorította. – Nincs, kicsi Penge? Benyúlt az öltönye alá. Nahiri biztosra vette, hogy a fegyverét készül előhúzni.

Bizonyos értelemben úgyis volt.

– Ma ezt találtam a fivérem teste alatt. – Kinyújtotta a kezét, tenyerén ott feküdt egy hosszú, csillogó, fekete vulkanikus üveg. Alig türtőztette a haragját. – Akárki ölte is meg, ezt hátrahagyta.

Egy eltört penge darabja. Egy obszidián tőré.

Olyan fegyveré, melyet csak a Nahirihoz hasonló nefilimek hordhatnak.

(17)

03

Dev figyelte, hogyan ül ki a döbbenet a Penge tekintetére, ahogy megpillantotta kezében a törött obszidián pengét. A füstszínű szemek zavartan elkerekedtek. Hitetlenkedve.

A gyilkosság döbbentette meg vagy a tény, hogy bizonyítéka van róla?

Dev nem tudta biztosan.

– Nem – dünnyögte. Megrázta a fejét, mire selymes, fekete hajfonata inga módjára lengedezett karcsú teste mögött. – Nem, az lehetetlen. Senkinek nincs ilyen fegyvere. Csak a…

– Csak egy nefilim Pengének – bólintott Dev. – És egyetlen Penge se használná senki ellen a fegyverét, hacsak ez a Főtisztség jóvá nem hagyja. – Zord pillantást vetett a Hármakra. – Vagy az ő parancsukra. Hallotta, hogy a lány élesen beszívja a levegőt és megfeszül az uszító vád hallatán. – Nem szólíthatja így meg őket! Ezt nem szokás. Ez nem helyes…

– Nem helyes, hogy a fivérem halott, a fenébe is! – Éles szavai visszhangot vertek a templom csendjében. Dühösen lepillantott rá. – Nem helyes, hogy a gyáva féreg átvágta Marius torkát és hagyta elvérezni, miközben szeretőjét szíven döfték.

A nefilim harcos némán meredt rá, dühkitörése alatt szinte levegőt sem vett.

Dev nem tagadhatta, hogy a lány fajtája miatt érzett gyásza és fortyogó haragja ellenére is lenyűgözte őt ez a Penge.

Gyönyörű. Fekete haj, feneketlen barna szemek, melyek egyszerre ártatlanok és kortalanok krémszínű, ovális, finom vonású arcán.

(18)

Ám a szépség önmagában semmit nem jelentett Dev számára. Egy életen át élvezte a gyönyörű nők társaságát. Számtalan életen át.

Ez a nefilim a bátorságával jobban felkeltette érdeklődését, mint angyali arcával és csábos testével, melyet alig takart valamelyest a templom laza ruhája.

Ő volt az egyetlen Penge, aki az útját állta. Lenyűgöző, bár nem túl meglepő, elvégre ő állt a lépcső jobb oldalán, ő a fő testőr.

Ahogy most elnézte komoly, eltökélt arcát Dev lefogadta volna, hogy a rangjától függetlenül is ő lett volna az első, aki elé áll.

Ez a nő bátor, méghozzá makacsul.

Erős az akarata is, csak ő rázta le magáról a bűvöletét.

Erősebben irányította pedig felé, mégis sikerült megőriznie az akaratát. Bár alig.

A makacsságától a benne élő inkubusz kéjesen fészkelődni kezdett. Milyen messzire kéne elmennie, hogy elcsábíthassa?

Milyen sokáig tartana, hogy a csinos Pengét a rabszolgájává tegye?

Dev morogva lökte félre a gondolatot. Gonosz természete – és a vele járó primitív vágyaknak – még várniuk kell.

Egy másik nőre.

Dev újra a jövetele céljára koncentrált, ujjait szorosan a hideg penge köré zárta. Válaszokért jött. Magyarázatért, miért Mariust szemelték ki egy ilyen barbár támadásra és melyik nefilim harcos hajtotta azt végre.

Dev hallani akarta a Hármak beismerését. A bocsánatkérését. Bosszút akart, ha nem nyer kielégülést a templomban.

Megpördült és vicsorogva a Hármak felé fordult. – Az igazságot követelem! Egy Pengét küldtetek az öcsém meggyilkolására?

Csend töltötte be a csarnok boltíves terét, egy pillanatig Dev még abban is kételkedett, hogy választ kap. Végül halk mozgás hallatszott a magas fal mögül.

(19)

A Hármak halkan dünnyögtek, mielőtt egyikük felszólalt mindük nevében. – Nem adtunk ki ilyen parancsot. Ahogy sosem rendeltük el egy inkubusz kivégzését.

Dev a homlokát ráncolta, a kétség epeként marta a torkát. Igaz; háromszáz éves uralmuk alatt még sosem hallott olyanról, hogy a papnők egy inkubusz kivégzését adták volna parancsba. Sokkal inkább rájuk vallott a várbörtönbe való száműzés. Mégis hazugságot szimatolt.

A kezében tartotta annak bizonyítékát. Az éles obszidián penge olyan hideg volt a kezében, akár a jég.

– Azt mondjátok, hogy a Penge, aki ezt a fegyvert a bátyám nyakának szegezte saját akaratából cselekedett? Vagy, ami még hihetetlenebb, a Csarnok parancsa ellenére?

Ez példátlan volna. Kizárt és nem is lehetséges tekintve, hogy a nefilim harcosok mennyire elkötelezik magukat a Hármaknak.

A selyempapírból készült fal mögött a Hármak lassan felsóhajtottak. Helytelenítés hallatszott ki belőle. Mi több, gúny, az ezt követő hallgatásban.

– A behatolását nem nézzük jó szemmel, Gravori Mester. Nem kevésbé, mint a vádaskodásod.

Dev felmordult, nem törődött vele, hogy sértésnek vették a cselekedetét. – Áruljátok el, miért kellett a fivéremnek meghalnia!

– Ha úgy érzed, a házadra méltatlanul sújtottak le azt javasoljuk, tárd az uralkodó elé…

– Az uralkodó – horkantotta Dev. Harag töltötte el, amiért el akarják bocsátani. – Pokolian jól tudjátok, hogy sosem foglalkoznának a kérelmemmel. Hány év telt már el azóta, hogy bárki utoljára látta?

– Megkaptad a válaszunk. – Kurta szavaik élesen csengtek a bosszúságtól. – Végeztünk.

(20)

Nem tudta elfojtani a torkából kitörő üvöltést. Hátrahúzta a kezét és az obszidián pengét a lépcső tetején álló fal felé hajította. Apró darabokra tört, mikor elérte a Hármakat védő akadályt.

Fészkelődni kezdtek, pánik uralkodott el rajtuk.

Dev élvezettel fogadta a félelmük. Bár sosem pillanthatta meg őket maga elé képzelte riadt, hófehér arcukat, ahogy szandálba bújtatott lábukkal csoszogva igyekeznek fedezékbe húzódni.

– Pengék! – rikoltotta egyikük. – Nahiri, fogjátok el!

Egy másodperccel később karcsú, erős kezek ragadták meg Dev karját. Borotvaéles obszidián penge pihent figyelmeztetően a nyakánál.

Belenézett a templom főtestőrének sötét, eltökéltségtől csillogó szemébe. Ha ártó szándékkal akár csak megrezzenne a Hármak irányába, ez az egzotikus szépség – Nahiri – felhasítaná.

Nem akarta csodálni, de a fenébe is, csak még vonzóbbnak találta őt, mikor barna őzike szeme résnyire szűkült, egész testéből vibrált a tettre készség.

Józan és óvatos.

Halálos, efelől Devnek kétsége sem volt.

Nem kellett aggódnia. Bármilyen dühös is volt, Dev nem fogja megtámadni a Hármakat.

Egy dolog bemasírozni a Főcsarnokba és válaszokat követelni. Egészen más azonban megtámadni a nefilimek legszentebbjeit.

Az inkubi és a nefilim világ már így is átesett egy brutális háborún évszázadokkal ezelőtt; nem ő fogja kirobbantani a következőt.

Ám megelégedés nélkül nem fogja elhagyni a termet.

– Ennek még nincs vége – figyelmeztette őket. – Ki fogom deríteni, ki végzett a fivéremmel és miért. Nem nyugszom, míg nem kapok válaszokat. Megígérhetem, hogy a bűnös nem tud sokáig rejtőzni előlem… nem számít, ki az.

Dev belenézett Nahiri eltökélt, őzikeszerű szemébe. Igyekezett a pengéjét továbbra is rászegezni, mialatt belül próbálta legyűrni azt a

(21)

szexuális bűvöletet, amit immár kegyetlen hevességgel irányított felé. Sokkal többet kapott, mint legutóbb. Telt, rózsaszín ajkából előtört egy nyögés, miközben Dev elöntötte elméjét és érzékeit izgalommal. Emésztő vággyal.

Erős ugyan, de Dev erősebb nála. Kegyelem pedig nincs benne. Csak düh.

Csak gyász és a vágy, hogy valaki megfizessen.

Míg a Hármak el nem ismerik, hogy közük volt Marius halálához Dev azt akarta, ők is érezzék a veszteség fájdalmát.

Dev megragadta Nahiri csuklóját, kevés erőfeszítéssel elhúzta a pengét a nyakától. Miközben a markában tartotta sötét gondolat vert gyökeret a fejében. Egy ötlet, melytől vére gyorsabban kapott lángra, semmint elfojthatta volna azt.

– Mivel ez a templom oly nagyra értékeli az átkozott egyensúlyát – morogta –, jogosnak tűnik, hogy én is elvegyek valami értékeset tőletek.

A Hármak egyike dühödten felkiáltott. – Nem merészelnéd… De már megtette.

Dev köddé vált, Nahirit szorosan tartva mind a kezében, mind a bűvöletében. Magával vitte a nefilim papnők legértékesebb Pengéjét.

(22)

04

Nahiri egy hatalmas ágy közepén ébredt, egy ismeretlen szobában. Felült, amint magához tért, kezével automatikusan a fegyverei után tapogatózott.

Eltűntek.

A mellkasát keresztező hüvelyek üresek voltak.

Nem. Ez azt jelenti, hogy a rémálma nem csupán álom volt. Hanem a valóság.

Az inkubusz a templomban… Devlin Gravori. Valóban elrabolta őt.

Nahiri szemhéja riadtan pattant fel. A szoba túlfelén a nyitott ablakon át fény ömlött a szobába, elvakította.

Hunyorogva igyekezett felmérni új környezetét.

Krémszínű stukkófalak. Sötét keményfapadló és férfias bútorok. Vastag lámpások a feje felett.

Alatta pedig egy hatalmas ágy. A matrac olyan könnyed volt, akár egy felhő, a pamutlepedő és a selymes takaró mindenféle bűnt juttatott az eszébe.

Egzotikus fűszerek és valami még igézőbb illat lenyűgöző keveréke lengte körbe.

Ő.

Már azelőtt megérezte a férfi jelenlétét, hogy felé fordult volna. Devlin egy karosszékben ült az ágy mellett. Nem, nem is ült igazán. Uralta. Ahogy minden teret, ahol felbukkan.

(23)

Hatalmas teste lazán pihent, erős combját széttárta, egyik karját a karfára fektette, a másikkal az állát támasztotta, ujjait lazán ökölbe szorította.

Valamikor megszabadulhatott a zakójától, most csak egy szürke, méretre szabott nadrágot és fehér inget viselt. A gallér jobban szét volt nyitva, mint arra Nahiri emlékezett. Ugyan csak egy gombot gomboltak ki, mégis elég napbarnított bőr bukkant elő ahhoz, hogy Nahiri szájában összefusson a nyál, hirtelen elöntötte a vágy, meg akarta ízlelni őt.

Próbálta elhitetni magával, ezt a szentségtelen gondolatot csak a férfi ültette el a fejében, ám közömbös testtartásából tudta, minden kíváncsiság csakis az övé.

Nahiri lekászálódott az ágyról. A szoba legtávolabbi sarkába hátrált, óvatosan figyelte.

– Hol vagyok? Hova hoztál?

– A Gravori házban vagy. – Hanyagul körbepillantott a szobában. – Egész pontosan a hálószobámban.

Bár ennyire magától is rájöhetett volna, Nahiri szíve a torkában dobogott. Mióta tizennyolc évesen elment a kiképzésre a templomba, sosem hagyta el a megszentelt földet. Arról nem is beszélve, hogy egyetlen percet sem töltött még egy férfi hálószobájában.

Lehet, hogy szűz, ám sosem volt hervadozó kislány. Felnőtt nő. Egy képzett harcos. Nem hagyta, hogy a férfi megijessze.

– Rossz ötlet volt elrabolni a templomból – tájékoztatta a férfit. – A Hármak ezért megbüntetnek, inkubusz, nem számít, mit teszel velem. A fegyvereim nélkül is Penge vagyok. Végig küzdeni fogok ellened.

– Ahogy azt a Főcsarnokban is tetted?

Nahiri elpirult az emlékeztetőre. A szégyentől. Szégyenbe hozta saját gyengesége a többi Penge és a három papnő előtt, akik rábízták az életüket. Hitték, hogy ő a legjobb, legerősebb a követőik közül.

(24)

Ez a démon pedig egy pillanat alatt bebizonyította ezek ellenkezőjét.

Megteheti újra, ha akarja, Bármit megtehet vele. Nahiri látta sötéten aranyló szemében.

Nem, minden képessége ellenére – minden elkötelezettsége ellenére a tanai és a kiképzése ellenére – Devlin Gravori egy apró gondolattal megsemmisítheti.

– Nem kívánok harcolni veled – dünnyögte a férfi, mintha olvasott volna gondolatai között.

Nahiri nagyot nyelt, a férfi őt bámulta a szoba túlsó feléről. Nem mozdult, teste mégis remegett, mintha csak a keze máris rajta lenne és épp úgy perzselné az érintése, mint a tekintete. Elöntötte mindaz, amit az inkubik komisz, deviáns dolgairól és étvágyáról hallott, egyszerre töltötte el rémülettel és szörnyű várakozással.

– Ha ezen törnéd a fejed, megerőszakolni sem tervezlek – nyújtotta el a férfi a szavakat, szája sarka felfelé görbült, hangja mély, mennydörgő, mégis érzéki. – Az inkubuszok nem kényszerítik a nőket. Én sem tettem soha.

Nahiri felszegte az állát. – Nem, csak addig feszülsz neki az akaratomnak, míg meg nem hódolok. Vagy a rabszolgáddá teszel, hogy kiszívhasd belőlem az életerőt. Talán úgy manipulálod az agyam, hogy én fogok könyörögni neked, vegyél el mindent. Azt hiszem, ez sokkal inkább rád vallana.

Devlin felmordult, hangjából sötét szórakozottság csengett ki. – Bőven akadnak nők, akik boldogan elégítenék ki a vágyaim – mindegyiket.

Ezzel nem igazán nyugtatta meg. Devlin összeérintette a tenyerét az álla alatt, citrinszínű szemét rá szegezte. Nahiri levegőt is alig kapott. Sötét energia kavargott a férfi körül, lüktetett, vibrált, de nem úgy, ahogy a templomban érezte.

(25)

Egyelőre kordában tartotta démoni vonzerejét, a tagjain érzett forróság ellenére, mely lángra lobbantotta a vérét. Épp annyira lenyűgözte, mint amennyire nyugtalanította.

Az ég legyen vele, csábította.

Bár meg is rémisztette, dühítette… veszélyes vágyakat ébresztett benne.

És ezt ő is tudta.

Ahogy őt figyelte egészen biztosan tisztában volt vele, mennyire próbálja letagadni a köztük lévő vonzalmat.

Egyik hollófekete szemöldökét alig észlelhetően felvonta.

– Ha a szeretőmmé akarnálak tenni, vagy táplálkozni belőled, Nahiri, mint a rabszolgámból, nem kellene kikényszerítenem, sem az inkubusz mágiám használni hozzá.

A neve és a szörnyű igazság kettősétől Nahiri szíve kihagyott egy ütemet. Lassan dobogott, a légzéséhez igazodott.

Próbálta nem észrevenni, hogy követte szemével testének minden vonalát, majd megállapodott a mellén, ahogy az fel-alá süllyedt minden egyes lélegzetével.

Devlin felkelt a székből, egy pár pillanatig csak állt egyhelyben. Mikor végre megindult kimért, ráérős léptekkel tette azt. Olyan magabiztos, mintha a kételkedés olyasmi lenne, amit nők esetében sosem kellett figyelembe vennie.

Természetesen ennyit ő maga is elárult, arroganciájának tehát nem kellene meglepnie Nahirit.

A lány ledermedt közeledő alakjától, vastag combjai egyre közelebb hozták hozzá. Végül karnyújtásnyira állt meg tőle.

– Miért hoztál ide? – kérdezte. Hálás volt, amiért teste remegése nem ült ki a hangjára is. Egyetlen másodpercre sem felejtheti, hogy démonnal van dolga. – Mit akarsz tőlem?

Érzéki ajkait töprengve elhúzta.

(26)

ebben a házban én vagyok a mester. Amíg ezalatt a fedél alatt tartózkodsz, engedelmeskedni fogsz nekem. Mivelhogy a jóléted, az életet – mindened – tőlem függ most.

A lány fortyogott, a düh tűzként járta át. Szívesen fogadta a haragot. Segített elnyomni a még mindig pislákoló, akaratlan vágyat, melyet sosem fog elismerni – különösen nem ennek az erőszakos pogánynak.

Devlin Gravori őrült, ha azt hiszi nem a fogvatartója. Az ellensége.

Ezt akár már most is tudatosíthatja.

Nahiri ajka dühös vicsorba torzult. Állta a sarat a férfival szemben, készen állt a csatára még a fegyverei nélkül is.

– Inkább meghalok, semmint bármit neked adnék. Szabadon vagy kényszerítve. Előbb látlak holtan.

Devlin összevonta a szemöldökét az elsziszegett szavak hallatán. Mikor felemelte a kezét Nahiri azt hitte, hogy meg fogja ütni.

Ehelyett széles, meleg tenyerét a tarkójára tette. Szorosan tartotta, ijesztően közel húzódott hozzá.

Mikor megszólalt hangja nyers és durva volt, mintha kavicsok lennének a torkában.

– Óvatosan a fenyegetéseiddel, Nahiri. Veszélyes szavak ezek. Különösen, mikor a fajtám ma úgy is gyászolják a tiéd miatt egyik testvérüket.

Felnézett vad, aranyló szemébe, megbűvölte az ott látott erő. A fájdalom és a harag, amitől jóképű vonásai zorddá váltak, ahogy buja ajka megfeszült.

– A szobaajtó túlsó felén egy tucat inkubi testvérem és unokatestvérem talán szívére venné az engem ért fenyegetést. Talán más dolgokra is kísértést éreznének. De addig nem, míg én védelmezlek. Senki nem veszi el azt, ami hozzám tartozik.

Pillantása közben Nahiri ajkára siklott. El is időzött, a lánynak nehezére esett nyelni, úgy kiszáradt a szája. Ajka bizsergett a

(27)

tekintetétől, sajgott az érintése után. Halántéka a szívével együtt lüktetett, egyre fokozódó, doboló ritmusban, mely mintha visszhangzott volna a testük közt lévő picinyke helyen.

Minden női porcikája ráhangolódott a férfira – erre a sötét, halálos démonra – és a szentségtelen vágyra, amit benne keltett.

– Engedelmeskedni fogsz nekem – dünnyögte Devlin, parancsa selyemként hatott a lány érzékeire, mikor érdesnek kellett volna lennie, akár az éles kövek. – Mivel most, Nahiri a Penge, hozzám tartozol.

~~~

Meg akarta csókolni.

Szent szar, sokkal többet akart tenni annál Nahirivel, nem is bízott benne, hogy képes még egy másodpercet a közelében lenni, úgy örvénylett benne a vágy.

Inkubuszként a gyönyörrel táplálkozott. A szex lényének alapja; úgy táplálta, mint az étel az embereket. De nem fizikai szükséget érzett a fogságában lévő csinos nefilim iránt.

Tiszta és egyszerű vágyat.

Mély, nyers és mindent felemésztő sóvárgást.

Büszke volt rá, hogy soha nem vett el nőtől semmit, amit ne adott volna szabadon, ám farkának Nahirit illetően más ötletei voltak.

Nagyon csábító, nagyon primitív ötletei.

Ezért is találta magát Dev a bezárt szobaajtó túlsó oldalán, a folyosón egy masszív erekcióval és már-már őrjöngve.

Ebben a pillanatban bukkant fel Ramiel a folyosó túlsó végén. Megtorpant, amint meglátta Dev dühödt vicsorát.

Az Őrző elvigyorodott. – Most mondd, hogy nem volt hiba ide hozni a nőt.

(28)

Dev válaszként csak rávicsorgott. Ram hitetlenkedve meredt rá, mikor kiteleportált a templomból egy megbűvölt, eszméletlen Pengével.

Próbálta meggyőzni Devet, hogy gondolja át azt az ösztönös cselekedetet, ami Nahiri megragadására késztette, csak a Marius lemészárlásáért kívánt igazságtétel vágya vezette. De Dev már döntött. Nem hagyhatta, hogy a Hármak a képébe hazudjanak a gyilkosságot illetően, mikor biztosan tudta, hogy közük volt hozzá.

Ma nekik is kell némi fájdalmat érezni. Kijárt nekik némi veszteség.

Ami Nahirit illeti… csak annyi sértés érte, hogy szerencsétlen módon haragjának útjába állt.

Nem mintha érezne egy csepp szimpátiát is a Penge iránt.

Nem, ebben a percben az együttérzés az iránta érzett lista legalján szerepelt.

Ellépett a csukott ajtótól, csatlakozott az Őrzőhöz a folyosó végén. A két inkubi elindult lefelé a Gravori ház legalsó szintjére.

– Odaállítsam az egyik emberem a foglyod ajtajához?

Dev sötét pillantást vetett Ramre. – Arra nincs szükség. Nem fog szökéssel próbálkozni.

– Hogy lehetsz ebben olyan biztos? – Ram oldalra billentette a fejét, szemöldökét kérdőn felvonta. – Mit tettél? Megfenyegetted, hogy meglóbálod a csinos kis nefilim seggét minden inkubi előtt, mint egy ínycsiklandó cukorkát? El tudom képzelni, milyen őrületet okozna.

A gondolat erőszakos érzéseket váltott ki Devből, már így is veszélyes kedvében volt. Mogorva pillantást vetett az őrre. – Senki nem érhet hozzá, megértetted? Senki. De erről neki nem kell tudnia. Csak arról, hogy míg a foglyom az én könyörületemnek van kitéve egyedül.

(29)

Ram bólintott, horkantva felkuncogott. – A Gravori „Ördög” könyörületének. Rájött már vajon, hogy ez sokkal veszélyesebb, mint egy falka szexéhes inkubi?

Dev felmordult, átszelték a mediterrán stílusú ház nappaliját. A ház sok tagja éppen ebédelt odakinn a napsütötte udvaron, a fivérei és unokatestvérei komor ábrázattal egy hatalmas asztal körül ültek, melyet a csempézett teraszon állítottak fel. A Gravori gyerekek mindeközben – egy csapat inkubi fiú és nefilim lány, a párosodott családtagok utódai – fogócskáztak a sövénylabirintusban.

Dev egy szőke kisfiút figyelt. Az öt éves gyerek örömteli üvöltéssel szökkent fel egy hatalmas sziklára, győzelemittas kifejezés ült ki az arcára, győztesnek kiáltotta ki magát. Néhány másik fiú is felugrott, hogy kihívja, játékosan lelökték. Ezek után nagy zsivaj közepette játékosa verekedésbe kezdtek.

– Feltételezem, hogy Kainak és a többi gyereknek még nem mondták el, mi történt Mariusszal.

Ram megrázta a fejét. – Arionn úgy vélte jobb lesz, ha először te mondod el a fiúnak, hogy meghalt az apja. Aztán összegyűjti a többi gyereket is és elmagyarázzátok együtt a történteket.

Dev párosodott fivérére pillantott, ő volt a nyugodt és higgadt. Néha úgy érezte, Ari sokkal alkalmasabb volna a Gravori-ház vezetésére. Bírt mindazzal az önuralommal és együttérzéssel, ami a vezetéshez szükséges. Bár Ari is indult a posztért, végül Devlin nyerte el azt.

Ami a többi testvérét illeti – Bannort, Naellt és Zabant – egyikük sem akarta ezt a terhet. Különösen Zaban.

Ha volt valaki, akitől Nahirinek épp annyira kellett tartania, mint Devtől, akkor az a démonklán fekete báránya.

– Meglep, hogy Zaban is itt van ma – dünnyögte Dev. – Nem rá vall, hogy időzik, mikor a dolgok túl drámai fordulatot vesznek.

(30)

– Úgy tűnik, gyászolja Mariust. Ari azt mondta, hogy Zaban a rítusok végéig marad.

– Milyen nemes tőle – morogta Dev, pillantása találkozott sötéthajú öccséével, aki komoran szalutált neki borospoharával. Anélkül fordult el tőle, hogy tudomást vett volna róla.

A kertben a gyerekek még mindig játszottak, örömtelien kacagtak. Dev sajnálattal nézett Marius egyetlen utódjára. A háremben született kisfiú arca ártatlanul ragyogott, fogalma sem volt róla, milyen megrázó hírek várnak rá.

– A játék végeztével hozd elém Kait. A dolgozószobámban leszek, előkészülök a holnap estére.

(31)

05

Nahiri nem látta fogvatartóját a nap hátralévő részében, még este sem.

Nem kívánta az ágy nyújtotta kényelmet – az ő ágyát – helyette a keményfapadlón összegömbölyödve töltötte az éjszakát, igyekezett aludni, hátha a férfi mégis visszatér és beváltja valamelyik fenyegetését.

Amennyire ő tudta, minden inkubitól tartania kell ebben az ismeretlen, ellenséges környezetben, ám Devlin Gravori riasztotta meg a legjobban.

Nem azért, mert rettegett attól, mit tehet vele.

Mélyen magában legnagyobb rémületére attól tartott, hogy amit mondott az igaz: Ha a szeretőjévé akarná tenni, nem kellene brutális erőszakhoz sem inkubusz trükkökhöz folyamodnia.

Szavai egész este kísértették.

Reggel is nagy súllyal nehezedtek a gondolataira, mikor az ajtó kopogtatás nélkül feltárult és bemasírozott rajta az arrogáns, bosszantóan vonzó démon.

Ha lehetséges, összevont szemöldökétől még veszélyesebbnek tűnt.

Nahiri talpra ugrott, hosszú fonatát a háta mögé dobta és óvatosan figyelte. Jóképű arca ma sokkal zordabb volt, szögletes állát erősen, kérlelhetetlenül összeszorította. Mély barázdák jelentek meg érzéki ajka mellett. Sötét árnyak lepték el döbbenetesen sárga szemét.

– Korán keltél. Remek – dünnyögte és alaposan végigmérte, miközben a szobába lépett. A karjára fektetve takarosan

(32)

összehajtogatott ruhát tartott, valami nőieset, a trópusi kék anyag tele volt apró, finom virágokkal. – Hoztam neked valamit, amit felvehetsz.

Nahiri lesimította gyűrött, színtelen vászontunikáját és nadrágját. – Van ruhám.

Devlin ügyet sem vetett erre, hozzá lépett és felé dobta a nyári ruhát. – A szomszédos helyiségben van fürdő és minden, amire még szükséged lehet. Ha felöltöztél, odalenn találkozunk.

Nahiri csak meredt rá. Odalenn találkoznak? Miért? Úgy döntött talán, hogy az inkubi unokatestvérei és testvérei elé hajítja?

Azért küldi el zuhanyozni, azért öltözteti fel, hogy szembenézzen a kivégzőivel… vagy annál is rosszabbat szán neki?

Tudnia kellett.

– Mi vár rám odalenn?

– Én – hangzott a felelet. – Tizenöt perc, Nahiri, nem több. Vagy visszajövök és személyesen gondoskodom róla, hogy megtedd, amit mondtam.

Esélyt sem adott neki a vitára, ahogy több információt sem közölt vele.

Ezt követően Devlin sarkon fordult, elhagyta a szobát, Nahiri újra bezárva találta magát. A ruhára nézett, mely annyira különbözött minden az évek során általa viselt darabtól. Most sem venné fel, épp annyira vágyott gyűlölni a ruhát, mint a férfit, aki hozta.

Vékony pántja és laza, széles szoknyája volt, mely talán a bokájáig is leért, egyszerre érzéki és visszafogott. Az anyag puha, talán selyem.

A testéhez tartotta, meglepte, hogy a méret is pont illik. Nem akarta felvenni.

Ahogy a szobát sem akarta elhagyni, hogy aztán szembenézzen azzal, ami odalenn várja, akár megszégyenítés, akár kínzás.

Ám az alternatívát sem volt hajlandó megfontolni – hogy a férfi visszatér és gondoskodik róla, hogy betartsa az utasítást.

(33)

Arroganciájától még az ő nyugodtsága is elillant.

Nem a játékszere. Penge. A templom Főcsarnokának jobb oldali őre.

Ha Devlin Gravori valamiféle igazságot akar vele szolgáltatni ma, vagy inkubi módon megszégyeníteni, akkor magasra tartott fővel sétál a haragja elébe.

Alig tíz perc alatt lezuhanyozott és felöltözött.

Különös érzés volt elhagyni a szobát, végigmenni a hosszú folyosókon egyedül. Az alant elterülő villában étel illata terjengett – füstölt hús, frissen sült kenyér, a narancs citrusos és a fövő kávé illata. Nahiri mélyen magába szívta, a templomot betöltő forró homok és füstölő szagához volt szokva.

A némaság helyett ez a hely vibrált az élettől. Egy nagy csapat ember gyűlt össze odalenn. Férfiak és nők, beszélgettek, az evőeszközök és tányérok csilingeltek, a székek lába végigkarcolta a sima csempét. Itt-ott még gyerekek élénk hangját is hallani lehetett.

Nahiri lassan lépdelt lefelé a lépcsőn, bekukkantott a buja mediterrán stílusú ház szívébe.

Ahogy leért az odakint összegyűlt csapat elhallgatott, mindenki felé fordult. Néhány férfi – hatalmas, impozáns inkubik – felálltak és dühös pillantást vetettek rá.

A reggeliző asztalnál egy csinos, vörös hajú letette az evőeszközeit és intett két fiatal fiúnak, hogy menjenek oda hozzá. Azonnal magához vonta őket, gyanakodva méregette.

Tőlem védi őket, eszmélt rá Nahiri, már a puszta feltételezéstől is leesett az álla.

Fogalma sem volt, mit tegyen.

Nem tudta, merre nézzen vagy hova menjen.

Még jobban elbizonytalanodott a hosszú, virágos ruhában, a templomi szandáljában. A vékony kis pántok cérnaszerűnek hatottak, ahogy ott állt azok előtt az emberek előtt. Csupasz karján meleg söpört végig, majd jeges érzés, meztelennek, félénknek érezte magát.

(34)

Átfonta karjait a melle előtt, próbált nem annyira feszültnek és riadtnak tűnni. Kirítt innen, nem illett ide.

– Hamarabb végeztél, mint vártam.

Bár vádnak hangzott, Gravori mély hangja megnyugtatólag hatott rá a sok nem túl kedves pillantás gyűrűjében. A férfi elé lépett, lassan végigmérte tetőtől talpig. Szája keskeny vonallá feszült, orrlyukai alig észrevehetően kitágultak.

Mikor újra a szemébe nézett látta a sötét elégedettséget a citrinszínű tekintet mélyén. Eltéveszthetetlen éhség. Akár meg akarta bűvölni, akár nem, Nahiri érezte természetfeletti vonzerejének simítását. Fizikai érintésként hatott rá.

Devlin közelebb lépett hozzá, eltakarta előle családja helytelenítő pillantását.

A családtagjai egytől egyig behatolóként tekintettek rá, mikor őt hozták ide akarata ellenére.

– Gyere velem – szólalt meg Gravori. Nahiri ezúttal örömmel követte.

Átszelték az udvart, egy kövekkel kirakott ösvényen buja kertbe érkeztek. Mikor eltűnt szemük elől a csapat Gravori megállt, homlokráncolva felé fordult.

– Bontsd ki a hajad.

– Miért? – Ösztönösen a hosszú fonathoz kapott, mely minden lépéssel lengedezett a háta mögött.

– Mert megkértelek rá – felelte Devlin mély, érzéki hangon. Már nem csupán arrogancia vegyült szavaiba. – És mert itt mindenkit arra emlékeztet, hogy mi vagy.

– Az ellenség – dünnyögte Nahiri. – Ezért vetetted fel velem ezt a ruhát is?

A férfi oldalra billentette a fejét, megint végigmérte azzal a kínzó lassúsággal. – Nem. Azért vetettem fel veled, mert látni akartalak benne. Most pedig bontsd ki a hajad.

(35)

Talán azért, mert szíve zakatolni kezdett, de Nahiri azon kapta magát, hogy lehúzza a vékony bőrpántot copfja aljáról. Ujjaival beletúrt a fonatba és egészen a feje tetejéig kibogozta azt.

Ahogy hosszú, fekete haja lehullott a vállára és a gerincére Gravori mellkasából mély morgás tört fel. A levegő sűrűbb lett a hirtelen támadt forróságtól, ott kavargott körülöttük.

– Erre – vicsorogta a férfi.

A gondosan nyírt sövény túlsó végén virágágyások és magas zöldek fogadták őket, egy betonozott ösvény vezetett a ház mögött álló helikopter leszállópályájáig. Az ajtóra aranyszínnel egy skorpiót festettek.

A Gravori jelkép.

Mind a tíz háznak meg volt a maga jelképe, az egyetlen totem, mely a családot évezredeken át szimbolizálta. Minden nefilim ismerte a jelképeket. Azok a nefilimek, akik a háremben születtek, mint mondjuk Nahiri, és az apjuk inkubi nekik is részük a jelkép.

Nahiri Devlin Gravorira nézett, aki komor eltökéltséggel haladt mellette.

A ház szimbólumához hasonlóan ő is változó és veszélyes.

Ádáz, könyörületlen, mégis gyengéden helyezte kezét a hátára, mikor elérték a helikoptert. Egy pilóta foglalt benne helyet. Inkubusz, találgatott Nahiri, érezte, hogy a bőre bizseregni kezd a démon jelenlététől.

A zord pillantásból ítélve is, amit az ablakon át felé küldött kitalálhatta volna, hogy a pilóta is a Gravori-ház tagja.

– A fivérem, Nell – mondta Devlin, miközben kinyitotta az ajtót a lánynak.

A homokszőke hajú démon felmordult, pillantása továbbra is érzéketlen.

– Hova megyünk? – kérdezte.

(36)

Nahiri óvatosan felmászott a helikopterbe, majd az egymással szembe helyezkedő négy ülés egyikére csusszant. Gravori is beszállt utána, a mellette lévő helyet foglalta el. Miután bekötötték magukat, Devlin biccentett a pilótának, hogy felszállhatnak.

A motorok felbőgtek, a propeller forogni kezdett és a helikopter felemelkedett a földről.

Nahiri még sosem tapasztalt ilyen különleges dolgot. Sosem látta felülről a Földet, nem hitte volna, hogy ilyen lenyűgözőek a hegyek, a sziklák, a fák ennyire magasról. Előttük pedig a tenger.

Csillogott, hihetetlen kéknek hatott, a napfény úgy ragyogott rajta, akár a csillagok.

Nahiri olyan közel hajolt az ablakhoz, amennyire csak lehetett. – Még soha nem repültél? – hangzott Gravori hangja a fülében. Lassan megrázta a fejét, képtelen volt a közelségétől megszólalni. Annyira belefeledkezett a tájba azt sem vette észre, hogy a férfi kikapcsolta a biztonsági övet és mögé húzódott.

Most már nagyon is tudatában volt neki. Forrósága még a ruha vékony selymén át is égette. A teste melege végigsimított csupasz karján, mire új, folyékony forróság járta át a testét.

Próbált ügyet sem vetni közelségük intenzitására, a tényre, hogy combja külső felét az övének szorítja. Hosszú, izmos karjával két oldalon csapdába ejtette a szűk térben, egyik kezével a lány ülésének támláját fogta, a másikkal megtámaszkodott a helikopter oldalán.

Nahiri nem akart arra gondolni, hogy dübörög a pulzusa a mellében és a halántékában… vagy combjai érzékeny találkozásánál.

– Tudod, az inkubik mindig is irigyelték angyali őseitek a szárnyaikért – dünnyögte a fülébe.

– A nefilimek is – felelte Nahiri. Ámuldozva figyelte, ahogy átsuhannak egy zöldellő, dombos táj felett. Ameddig a szem ellátott, gondosan ápolt szőlőültetvények terültek el mindenfelé. A zöld dombokat és a termékeny, barna földeket az óceán lélegzetelállítóan

(37)

kristálykék vize fogta közre. – A földhöz kötve sosem értettem, miért kellene irigyelnem az angyalokat. Egészen mostanáig.

Elkövette azt a hibát, hogy kissé a férfi felé fordult. Átható tekintete mintha mélyen a lelkébe látott volna.

– Más módon is lehet repülni, Nahiri. Csak el kell engedned magad.

Hangja bársonyosan simogatta idegeit, szinte olyan leküzdhetetlenné vált a kísértés, mint hatalmas teste, mely közrefogja a szűk térben. Devlin tekintete az ajkára siklott, elidőzött, mire Nahiri szája kiszáradt.

Nagyot nyelt, kétségbeesetten vágyott a gondolatra, hogy csak inkubusz erejével kísérti meg őt.

Bármit, csak ne kelljen elismernie, hogy mennyire reménykedik a csókjában.

Ez a férfi – ez az inkubusz démon – sötét, veszélyes dolgokra csábította őt.

Ám nem csak ő sóvárgott. Elég tisztán látta ezt a rezzenéstelen arcon. Látta túl komoly kifejezésében, egyszerre érezte magát kényelmetlenül és vakmerően.

Devlin felemelte a pillantását, ujjaival finoman végigsimított az arcán, maga felé fordította.

Nahiri tudta, el kéne húzódnia az érintésétől, akár a nyílt lángtól. Ehelyett még levegőt sem tudott venni.

Az ég oltalmazza őt, de abban a pillanatban másra sem vágyott jobban, csak hogy ajkát az ajkán érezze.

Devlin közelebb hajolt, aztán még közelebb.

Mély, mennydörgő hang tört fel belőle, bár hogy kuncogás vagy morgás, abban nem lehetett biztos. Keze hirtelen lehullt az arcáról, üres, hideg érzést hagyva maga után.

– Megérkeztünk – jelentette be mogorván.

(38)

Nahiri magához térve a kábulatból ismét kinézett az ablakon. Alattuk zöld szőlős és gazdag, barna termőtalaj nyújtózott néhány krémszínű, piros tetejű épület felé.

Mást nem is látott mérföldeken át.

Nahiri aggodalmas pillantást vetett a férfira. – Mi ez, az új börtönöm?

Devlin szája sarka felfelé görbült, tekintete azonban továbbra is halálosan komor maradt. – Ez a Gravori család üzlete. Dolgom van ma itt, és nem akartam egy Pengét egyedül hagyni a házamban.

Nahiri hátradőlt a kipárnázott ülésen, figyelte, ahogy a helikopter lassan ereszkedni kezdett az épületek mellett.

Miután landoltak, Nahiri nyúlt, hogy kikapcsolja az övet. Mielőtt azonban megtehette volna Gravori megállította. – Az alkalmazottak emberek. Nem tudják, mi vagyok és szeretném is, ha ez így maradna. – A lányhoz hajolt, semmi gyengédség citrinszínű szemében, sem bársonyos hangjában. – Akármit is mondok odabenn, azt ajánlom, hogy játszd a szereped.

(39)

06

Minden fej feléjük fordult, mikor Dev besétált oldalán Nahirival a Gravori Szőlészet irodájába.

Nem szokatlan, hogy a női alkalmazottak – még némelyik férfi is – abbahagyják, amit éppen csinálnak, és lelkes izgalommal néznek fel valahányszor ő, vagy egy másik inkubusz a helyiségbe lép.

Igen erős dolog egy szexdémon érzéki vonzereje. Dev és a fajtája már megtanulták ezt kezelni. Olyannyira, sokszor már észre sem vette.

A mai nap azonban más.

Ma mindenki érdeklődésének középpontjában a mellette lépdelő, sötét hajú, egzotikus szépség állt.

Nahirira pillantott, látta, amit a többiek abban a pillanatban: egy magas, elegáns istennőt magába szippantó, intelligens, barna szemmel és csábító, érzéki ajkakkal angyalszerű arcán.

Talán jobban át kellett volna gondolnia, mikor ráadta a spagettipántos ruhát a merész nyakkivágással. Múlt éjjel elküldte a Ramet a szárazföldre különböző holmikat vásárolni, azt is mondta az Őrzőnek, hogy válasszon pár ruhadarabot is Nahirinek. Visszatértekor ez a trópusi kék ruha ragadta meg rögtön Dev figyelmét. Tudta, hogy a testre simuló, szexi ruha pompásan illene Nahiri sima bőréhez, telt idomaihoz. Nem is tévedett.

A pokolba, mindig igaza van.

Attól, ahogy a helyiségben tartózkodó fél tucat emberi férfi őt bámulta Dev azt kívánta, bár a templom alaktalan, színtelen vászonruhájába öltöztette volna a lányt.

(40)

Az egyik idősebb nő megkerülte a recepciós asztalt, eléjük sietett az üdvözlésükre.

– Jó reggelt, Mr. Gravori. És, ö, a… vendége?

– Jó reggelt, Louisa – felelte és biccentett egyet tehetséges menedzsere felé. Komoran és kimérten biccentett a többi ott tartózkodó felé is – különösen a férfiak felé. – Ő itt Nahiri.

Bár nem kellett mondania, minden férfiszempár azonnal megértőn pislogott.

Ez a földöntúli szépség Nahiri, és Devhez tartozik. Legalábbis, amennyire őket illeti.

Visszafordult Lousiához. – Minden elő van készítve? – Igen, Mr. Gravori. Erre, kérem.

Hagyta, hogy Nahiri elé lépjen, a hátára tette a kezét, így jelezte az indulást. Érezte, hogy a lány hirtelen élesen szívja be a levegőt az érintésére. Azt, ahogy a teste hirtelen éber lett, a meglepett gyönyörtől kissé megremeg – szinte vibrált a tenyere alatt, az érzés vele is maradt még az után is, hogy leengedte a kezét és követte.

Örömmel követte, miközben Louisa végigvezette őket a régi stukkóval és csempével kirakott épületben, mely már évszázadok óta a Gravori családi vállalkozásához tartozott. Lehetetlen úgy sétálni Nahiri mögött, hogy az ember ne képzelje el, ahogy hosszú, karcsú lábait a dereka köré fonja. Látva feszes fenekét azonnal kemény és kiéhezett lett, elöntötte a késztetés, hogy a magáévá tegye, ráfektesse a legközelebbi felületre, és addig lovagoljon az édes kis seggében, míg nem hallja mindenki, ahogy a nevét sikoltozza.

Különösen másik helyiségben tartózkodó férfiak, akik hasonló gondolatokkal tekintettek rá.

Dev összevonta a szemöldökét.

Nincsen joga ilyesmit érezni – különösen nem a belé hasító birtoklási vágyat.

(41)

A templomhoz tartozott, a Hármakhoz.

Egy olyan fajhoz, amiben nem bízott, és akiket meg kellene vetnie azért, amit a fivérével valamint annak aktuális emberi szeretőjével tettek.

Mégis, Dev sóvárgott ezután a Penge után. Olyan hévvel, hogy még őt is megrázta.

A fenébe, meg kellett volna csókolnia a helikopterben, kiűznie őt a szervezetéből. A kérdés – és a kísértés – most már egész átkozott nap ott lebeg a feje felett.

Nem lesz könnyű úgy tenni, mintha csak a háza és a családja biztonsága érdekében hozta volna ma magával, mikor egy sátorméretű erekcióval lépdel mögötte.

– Itt is vagyunk, Mr. Gravori – jelentette be Louisa megtorpanva egy nyitott ajtó előtt. – Egy üveg a legjobb vintage borainkból, ahogy kérte.

– Köszönöm – dünnyögte Dec. Intett Nahirinek, hogy lépjen be vele a kóstoló helyiségbe. A napsütötte fapadlón és az antik perzsaszőnyegen egy vérvörös kanapé állt, valamint egy nagy mahagóni koktélasztal, rajta tíz üveg bontatlan bor állt arra várva, hogy megízlelje. – Ennyi lesz, Louisa. Szólok, amint végeztem.

– Természetesen, uram. – A nő elmosolyodott és engedelmesen távozott.

Nahiri a borokra pillantott, majd kérdőn ránézett. – Ez az a fontos üzleti ügy, amit ma el kellett intézned?

– A borászat évszázadok óta a családunk vállalkozása. A szenvedélyem. – Megköszörülte a torkát. – Legalábbis az egyik. És igen, Nahiri. Fontos.

Becsukta maga mögött az ajtót, miközben Nahiri beljebb lépett a szobába.

Ahelyett, hogy helyet foglalt volna, a lány a hatalmas üvegfalhoz lépett, mely a napsütötte szőlőkertekre nézett.

(42)

– Mindegyik – csatlakozott hozzá Dev. – Az egész sziget a Gravori-ház tulajdonában áll. A borászat, a szőlőültetvények mind a római korra tekintenek vissza.

– Elbűvölő – dünnyögte Nahiri. – És… nem épp erre számítottam. Dev rámeredt.

– Egyetértek.

Nahiri felé fordult, felvonta szépen ívelt szemöldökét. Akármit is gondolt vagy akart mondani elveszett, mikor magára vonta a figyelmét valami mozgás odakinn.

– Ott a fivéred. Naell a neve, igaz?

Dev felmordult, követte a tekintetét. Naell az egyik szőlőültetvény felé masírozott. Nem volt egyedül. Az inkubuszt szinte soha nem lehetett női társaság nélkül látni, nem is kellett találgatnia, vajon miben sántikál a testvére.

– Nem az egyik nő, akit befelé jövet láttunk? – kérdezte Nahiri. Alig hagyták el a szavak a száját, azonnal elfordította a pillantását. – Fényes nappal vetkőzteti le.

– Igen –felelte Dev. – Az inkubuszoknak nincsenek gátlásaik. Úgy tűnik, Naell mai kiválasztottjának sincsenek.

Dev csak addig figyelte őket, míg testvére fel nem kapta a vállára a félmeztelen, kuncogó nőt, majd elmasírozott bele a szőlőbe. Mikor Nahiri felé fordult, annak arca lángolt.

– Te is így használod az itteni nőket?

– Soha – mondta. Ám el kellett ismernie, hogy kissé irigyelte a testvérét, aki bárhol, bárkivel örömét lelte, ha úgy kívánta. Ha Dev is olyan lenne, mint Naell vagy a többi fivére, Nahirinek nem csak az orcája lenne kipirulva. – Szeretem elkülöníteni a személyes és az üzleti életem – magyarázta. – Kevesebb bonyodalommal jár.

– Úgy tűnik, a testvéredet ez nem zavarja. Dev vállat vont.

– Naell azt csinál, amit akar. Marius is úgy tett. – A fivéred, aki meghalt – dünnyögte Nahiri.

(43)

– Akit meggyilkoltak – javította ki.

Dev intett, hogy Nahiri foglaljon helyet a kanapén, mialatt mindkettejüknek töltött egy kis kóstolót az egyik üveg borból. Leült a lány mellé, átadta neki a poharát.

Nahiri kortyolt egyet, a férfi alig várta a reakcióját. Bár úgy tűnt, nem veti meg a bort közömbös arckifejezése nem is dicsérte azt. Adott neki egy kekszet, hogy felkészítse az ízlelőbimbóit a következő választásra. Illedelmesen elmajszolta, majd elfogadta tőle az új poharat.

– Marius nem tudott ellenállni az emberi nőknek, még annyira sem, mint Naell – folytatta Dev. – Azt szokta mondogatni, élvezi a szabadságot, a tényt, hogy sosem kockáztatta a párzás kötelékét egy emberrel.

– Nem úgy, mint egy nefilimmel – tette hozzá Nahiri.

Bár az inkubik és a nefilimek külön faj, függtek is egymástól a fajfenntartás miatt. A kozmikus egyensúly egy különös tréfája, hogy utódok csak egy inkubusz és nefilim párosodásából születtek. A nefilimek nélkül az inkubi házak mind elenyésznének. Az inkubik nélkül a nefilimek mind megszűnnének létezni.

A hárem segítette biztosítani, hogy az egyensúly szent rendszerességgel jöjjön létre. Segítette elkerülni a párzási kötelék okozta bonyodalmat is, mely akkor jött létre, ha egy páros nyolc alkalommal szeretkezett.

A kötelék örök, megtörhetetlen. Kevés inkubi meri a táplálkozását és jövőbeni utódainak lehetőségét egyetlen nefilimre bízni.

Az eónok alatt kevés Gravori választott nefilimet kötődött társának.

A többieknek, Devet is beleértve, szükségszerűen látogatnia kellett a háremet, hogy a Gravori vonal érintetlen maradjon.

Dev néhány évszázada sikeresen kerülte el ezt a kötelességét. Mariusra gondolt és a háremben született fiára, akit maga után hagyott.

Referências

Documentos relacionados

Valores do coeficiente de correlação intraclasse (ICC) para confiabilidade intra- dia e erro padrão da medida (SEM) referente às três medidas consecutivas dos valores de

 A experiência do Douro  Os talhões de erosão da Quinta de Santa Bárbara, Pinhão  Resultados  Fatores de erosão: erodibilidade do solo, declive, pedregosidade..

Para o Supremo Tribunal Federal, em concurso material (CP, art. 69 caput), pois tais crimes, previstos em tipos penais diversos, não eram da mesma espécie,

Dentre os aspectos extraídos de dados da RAIS com o intuito de viabilizar essa “análise estrutural” é possível mencionar: (i) uma avaliação da importância do cluster no

Conselho de Administração da Companhia Docas do Estado de São Paulo – CODESP, inscrita no Cadastro Nacional de Pessoa Jurídica – CNPJ sob o número 44.837.524/0001-07, Número

Nessa parte das Escrituras Sagradas, a aliança é estabelecida no Livro do Gênesis com os Patriarcas, à medida que Yahweh irrompe no tempo e no espaço com a intenção de libertar

• Tanto a garantia prevista nesse termo, quanto os serviços de conserto mediante pagamento de orçamento pelo consumidor serão realizados pela equipe técnica da DL ou por

O Manual Compras (Procedimento para Aquisição de Materiais e Serviços para Solicitantes, Compradores e Fornecedores), tem como objetivo: orientar os solicitantes e