A Rorschach
próba
A RORSCHACH-PRÓBA
A szöveget gondozta: Fischer Eszter és Gerő Zsuzsa
A Bibliográfiát összeállította: |Gerő Zsuzsái és Gerő Ágnes © Mérei
Ferenc jogutódja
A könyv bármely részének másolása, beleértve a fénymásolást, a hangfelvételt, vagy mágneses adatrögzítőn történő tárolást csak a Kiadó írásbeli engedélye alapján lehetséges
ISBN 963 242 663 0 MEDICINA
A kiadásért felel a Medicina Könykiadó Rt. igazgatója
Felelős szerkesztő: Balázs István Műszaki szerkesztő: Bede Tamásné Fedélterv: Varsányi György Terjedelem: 64,75 (A/5) ív Azonosító szám: 1494
ELŐSZÓ
A SZERKESZTŐK ELŐSZAVA ... 13
BEVEZETÉS ... 15
ELSŐ RÉSZ. VIZSGÁLAT, INSTRUKCIÓ, JELÖLÉS 19 A Ro-próba projektív teszt... 20
A Ro-próba személyiségteszt ... 21
A Ro-próba standardizált értelmezési próba ... 22
Diagnosztikai feltevések ... 24
A Ro-módszer alkalmazási köre ... 27
A vizsgálat lefolytatása ... 29 A vizsgálati helyzet ... 29 A vizsgálat légköre ... 30 Az instrukció ... 31 Az időmérés ... 31 A jegyzőkönyv ... 32 A lokalizáció ... 33 Az utóteszt ... 35 Jelölés ... 36 A felfogásmód jelölése ... 38 A determináns jelölése ... 46 Formaválaszok ... 46 Színválaszok ... ... 48 Árnyékolás-válaszok ... 51
Fekete és fehér színválaszok ... 53
Mozgásválaszok ... 56
Mozgásélményt kifejező válaszok ... 56
Mozgásképzetet tartalmazó válaszok ... 59
A tartalom jelölése ... 62
Több tartalommal jelölt válaszok ... 75
A gyakoriság jelölése ... 76
A vulger válaszok jegyzéke ... 79
A különleges reakciók jelölése ... 81
Jelentésadási tudat ... 81 Elakadások ... 89 Leírások ... 95 Tapadási reakciók ... 98 Infantilis reakciók ... 102 Verbalizmusok ... ... 108 Paramnéziák ... 116 Rejtett determinánsok ... 119 Szenzoros projekciók ... ... 122 Elaborációk... ... ... 125 Paradox reakciók... ... 132 Dezorientációk . ... ... 140 Defekt-reakciók ... 147 Szexuális válaszok ... 150
Egyéb, csoportba nem sorolt különleges reakció ... 153
Jelölési rendszerünk forrásai ... 158
MÁSODIK RÉSZ. JELÖLÉSI MINTÁK, ÖSSZESÍTÉS, MUTATÓK ... 161
Válaszok jelölése. Példák ... 161 I. tábla ... ... 162 II. tábla ... 163 III. tábla ... 166 IV. tábla ... 168 V. tábla ... 170 VI. tábla ... 172 VII. tábla ... 175 VIII. tábla ... 177 IX. tábla ... 179 X. tábla ... 182 Jegyzőkönyvminták ... 185 1. jegyzőkönyv ... ... ... 186 2. jegyzőkönyv ... 188 3. jegyzőkönyv ... 190 4. jegyzőkönyv ... ... 194 5. jegyzőkönyv ... 196
7. jegyzőkönyv ... 201
8. jegyzőkönyv ... 202
9. jegyzőkönyv ... 204
Összesítés - Mutatók ... 206
A válaszok száma és az idő adatai, ill. mutatói ... 206
A válaszok száma ... 206
Idő ... 207
A felfogásmód adatainak összesítése, csoportosítása és mutatói ... 208
A Felfogótípus (FT) ... 209
A csoportosított FT-elemek táblázata ... 210
Kiegészítő FT-táblázat ... . .212
Szukcesszió ... 212
A determinánsok. Összesítés, mutatók ... 213
F,+% ... 214
F2+% ... 214
Élménytípus (ÉT) ... ... 215
Az ÉT változatai ... 216
Másodlagos formula (MF) ... 218
Indulati típus (IT) ... .. .220
A tartalmak. Összesítés, mutatók ... 222
Tartalmi körök száma ... 222
A tartalmak szóródása ... 222
Meghatározott és meghatározatlan tartalmak ... 223
M%... 223 T% ... 224 Obj% ... 224 M:Md ... 225 T:Td ... 225 Szorongásjelzés ... 225 Realitásindex (Rí) ... 226 Áttételskála ... 228
A gyakorisági adatok és mutatóik ... ... 230
A különleges reakciók összesítése ... 230
Diagnosztikai skálák ... 231
A pszichotikus regresszió skálája ... 232
Organikus skála ... 234 A szkizofrénia skálája... . .236 Epileptoiditás-hiszteroiditás skála ... 238 Az alkoholizmus szindrómája ... 239 Szociabilitási skála ... 240 A g-skála ... 241
HARMADIK RÉSZ. AZ ELSŐ NÉGY OSZLOP ÉRTELMEZÉSE ... 253
A felfogásmód jeleinek értelmezése ... 256
A felfogásmód 13 jele ... ... 256 A felfogótípus (FT) értelmezése ... 265 Az FT értelmezési sémája ... 265 FT-változatok ... ... ... 266 Szukcesszió ... 270 A determinánsok értelmezése ... 271
A második oszlop 44 jele ... 271
Formaválaszok ... 272 F-mutatók: Fj+% és F2+% ... 273 Az Fj+% színvonalövezetei ... ...274 Az Fj+% és az F2+% viszonya ... 274 Színválaszok ... 275 Árnyékolási válaszok ... 280 Akromatikus színválaszok ... 283
Mozgásélményt kifejező válaszok ... 286
Mozgásképzetet tartalmazó válaszok ... 291
AB és aBF válaszok tartalmi relációja ... 293
Az élménytípus (ÉT) jelentése ... 297
Jung tipológiája ... ... 298
Rorschach álláspontja ... 302
Nem tipológia, hanem két összetevő ... 302
Az élménytípus jelentésének köre ... ... 303
Az ÉT tizenkét változata ... 304
Másodlagos formula (MF) ... 310
Az MF változatai ... ... ... 311
Az MF és az ÉT viszonya ... 312
Indulati típus (IT) ... 313
Az IT értelmezése ... ... 314
Az IT változatai ... 314
Az IT és az ÉT viszonya ... 316
A tartalmak értelmezése ... 317
A szakképzettség szerepe a tartalmakban ... 318
A gyakorisági mutatók értelmezése ... ... 340
V% ... 340
A százalékos mutató változásai ... 340
A háromféle vulger válasz ... 341
A Vulg-fokozatok aránya ... 342
Gyerek Vulg-ok felnőttjegyzőkönyvekben ... 343
Orig-válaszok ... 344
NEGYEDIK RÉSZ. A KÜLÖNLEGES REAKCIÓK ÉRTELMEZÉSE, A TÁBLÁK FELSZÓLÍTÓ JELLEGE 345 Az ötödik oszlop értelmezése: a különleges reakciók ... 345
Jelentésadási tudat ... 347 Elakadások ... ... 355 Leírások ... 367 Tapadási reakciók ... .373 Infantilis reakciók ... 377 Verbalizmusok ... . .383 Paramnéziák ... 387 Rejtett determinánsok ... 390 Szenzoros projekciók ... 392 Elaborációk ... ... 394 Paradox reakciók ... 398 Dezorientációk ... ... 403 Defekt-reakciók ... 408 Szexuális válaszok ... 410
Csoportba nem sorolható különleges reakciók ... 415
A táblák felszólító jellege ... 418
A felszólító jelleg Lewin rendszerében ... ... 420
A felszólító jelleg a Ro-próbában ... 421
I. tábla ... .422 II. tábla ... 423 III. tábla ... 424 IV. tábla ... 424 V. tábla ... 425 VI. tábla ... 425 VII. tábla ... 426 VIII. tábla ... 427 IX. tábla ... 428 X. tábla ... 429
A felszólító jellegek ellenőrző vizsgálatai ... 430
ÖTÖDIK RÉSZ. SZEMÉLYISÉGKÉP, DIAGNOSZTIKAI TÁMPONTOK ... 433
Elhárító mechanizmusok... 438
A skálaelv és a konstelláció technikája ...439
Elfojtás ...441
Regresszió ...446
Izoláció ...450
Projekció ...452
Meg nem történtté tevés ... ...455
Reakcióképződés ...457
Azonosítás ...458
Kompenzáció ...460
Elaboráció ...462
Egy nyugat-európai költő jegyzőkönyve ... 478
Egy magyar költő jegyzőkönyve ... 481
A mentális színvonal ... 485
Példa a mentális színvonal és az intelligenciatípus meghatározására.. .490
Kontaktus, viszonyulás ... 492
Egy karakterneurotikus beteg jegyzőkönyve ... 500
Aszituatív feszültségek elvezetése. Tolerancia... 505
Agresszió ...506
Az agresszió konstellációja ... ... ... 512
Szorongás ...516
A szorongásos mutatók rendszere ... 520
Példa a szorongásos konstellációra ... 525
Szkizoid élményfeldolgozás, szkizoid reakciók - szkizofrénia ... 539
A szintónia meglazulása ...540
A valóságfunkció ...542
A szkizoid személyiség Ro-mutatói ... ... 543
Aszkizofrén-mutatók pszichopatológiai háttere ...546
A szkizofrének jelentésadási stílusa ...548
Az Alfa-mutató (Piotrowski) ...549
A szkizofrénia szindróma ...551
A szkizofrénia prognosztikai indexe (SCH-PI) ... 553
Hallucinatorikus tünetek ...554
Szenzitív-paranoid élményfeldolgozás ... 555
A szenzitív-paranoid konstelláció ...558
A szenzitivitás-paranoiditás skálája ... 564
A mániás reakció ... ... .571
A mánia pszichodinamikája ... 572
A depresszív reakció Ro-mutatói ... 574
A depresszió jelentésadási stílusa ... 578
Gyermekkori depressziók ... 578
A mániás (hipomániás) reakció mutatói ... 579
A hipotnánia jelentésadási stílusa ... 583
Egy cirkuláris hipomán beteg jegyzőkönyve .. .585
Szociopátia - pszichopátia - antiszociális személyiség ... 589
Szociopátia versus neurózis (S-N skála) ... .592
A szimbolikus elaboráció színvonala (SZEI-skála) ... 597
A pszichopátiás csoport elhatárolása a sine morbo csoporttól ... .602
Az acting out személyiség ... 603
A szuicidium veszélyövezete ... 608
A tízjegyes szuicid konstelláció ... 610
A Hertz-féle konfigurációs technika ... 614
Szuicid predikciós skála (SPS) ... 617
A skála alkalmazása ... 619
Az értelmi fogyatékosság ... 629
A debilisek élményfeldolgozása és elhárító rendszere ... 629
Színvonaljelzés ... 632
A debilitás Ro-jegyei ... ... 634
Pszeudodebilitás ... 636
Az értelmi inferioritás konfliktusa ... ... 637
FÜGGELÉK Komplex válaszok indulati jelentéstöbblete ... 639
Szemantikai differenciál . 646 Kérdésfeltevés... 647
Vizsgálatunk ... 647
Eredmények ... 649
Összefoglalás ... 651
A pszichopatológiai folyamat rekonstrukciója ... 651
1. eset. „Az érzések zűrzavara" ... 653
Színvonal ... 657
Kapcsolatkészség ... ... 658
Feszültségrendszer ... 659
Kóros fordulatok és jelzések ... ... 659
A konfliktus tudata ... 660
2. eset: Szorongás és kompenzáció fantazmaköre. Serdiiléses válság , . 662 Exploráció ... ... 663
Mérei Ferenc A Rorschach-próba c. kézikönyve az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet (OIE) sokszorosításában 1966 és 1971 között megjelent Vademecum- kiadványok javított változata.
Az eredeti szöveget helyenként kiegészítettük a szerző 1979-es egykötetes egyetemi jegyzetének azon részeivel, amelyek az 1971 óta eltelt időszak kutatási eredményeit tartalmazzák.
Ezenkívül egy Függeléket is összeállítottunk a következő megfontolásból: A szerző a Rorschach-kézikönyv ötödik kötetének végéhez egy értesítést fűzött, amelyben ismerteti egy további kötet tervét: „Egy hatodik kötet kiadása is szükséges..., amely két nagy diagnosztikai egységet tartalmaz: a neurotikus tünetegyüttesek és az organikus pszichoszindrómák mutatóit. Ezt két általános rész fogja kiegészíteni: a komplex válaszok elemzése és az értelmezés menetének az összefoglalása."1 A tervezett hatodik
kötet már nem készült el, ezért ezt az értesítést útmutatásnak tekintve megpróbáltuk Mérei Ferenc egyéb, a Rorschach-teszttel foglalkozó írásaiból azokat kiválasztani, amelyek témájukban vagy gondolatmenetükben nagyjából megfelelnek a vázolt elképzeléseknek: 1. A komplex válaszok indulati jelentéstöbbleté című cikk, bár valójában az ilyen válasz értékének Osgood-skálával történő ellenőrzésével foglalkozik, a bevezető részben a komplex válasz jelenségének olyan pontos és részletes elemző leírását adja, amely az öt kötetben így sehol sem található. 2. Átvettük Mérei-Szakács A
klinikai pszichológia gyakorlata című művéből3 Mérei három esettanulmányát, mert
ezekből az olvasó teljesebb képet kaphat arról a munkamódszerről, ahogy a teszteredményeket kibontó-értelmező gondolkodás a személyiségrajzot megalkotja. (A neurotikus tünetegyüttesek és az organikus pszichoszindrómák elemző kifejtése sajnos nem született meg, az előbbit talán
Mérei Ferenc A Rorschach-próba c. kézikönyve az Országos Ideg- és Elmegyógyintézet (OIE) sokszorosításában 1966 és 1971 között megjelent Vademecum- kiadványok javított változata.
Az eredeti szöveget helyenként kiegészítettük a szerző 1979-es egykötetes egyetemi jegyzetének azon részeivel, amelyek az 1971 óta eltelt időszak kutatási eredményeit tartalmazzák.
Ezenkívül egy Függeléket is összeállítottunk a következő megfontolásból: A szerző a Rorschach-kézikönyv ötödik kötetének végéhez egy értesítést fűzött, amelyben ismerteti egy további kötet tervét: „Egy hatodik kötet kiadása is szükséges..., amely két nagy diagnosztikai egységet tartalmaz: a neurotikus tünetegyüttesek és az organikus pszichoszindrómák mutatóit. Ezt két általános rész fogja kiegészíteni: a komplex válaszok elemzése és az értelmezés menetének az összefoglalása."1 A tervezett hatodik
kötet már nem készült el, ezért ezt az értesítést útmutatásnak tekintve megpróbáltuk Mérei Ferenc egyéb, a Rorschach-teszttel foglalkozó írásaiból azokat kiválasztani, amelyek témájukban vagy gondolatmenetükben nagyjából megfelelnek a vázolt elképzeléseknek: 1. A komplex válaszok indulati jelentéstöbblete2 című cikk, bár valójában az ilyen válasz értékének Osgood-skálával történő ellenőrzésével foglalkozik, a bevezető részben a komplex válasz jelenségének olyan pontos és részletes elemző leírását adja, amely az öt kötetben így sehol sem található. 2. Átvettük Mérei-Szakács A
klinikai pszichológia gyakorlata című művéből3 Mérei három esettanulmányát, mert
ezekből az olvasó teljesebb képet kaphat arról a munkamódszerről, ahogy a teszteredményeket kibontó-értelmező gondolkodás a személyiségrajzot megalkotja. (A neurotikus tünetegyüttesek és az organikus pszichoszindrómák elemző kifejtése sajnos nem született meg, az előbbit talán
1 A Rorschach-próba, V. kötet, 181. old., Vademecum, 1971.
2 Pszichodiagnosztikai Vademecum, II. Szerk. Mérei Ferenc-Szakács Ferenc, Tankönyvkiadó, 1988. 1 Medicina, 1974.
részben pótolják a közzétett esettanulmányok.) 3. Bevettük még a Függelékbe az 1979-es egyetemi jegyzet teljes XI. fejezetét (Értelmezési-statisztikai támpontok), amelyben a nagyszabású magyarországi statisztikai vizsgálat táblázatainak egy része megjelent.
A szöveg gondozásakor külön feladatot jelentett, hogy az 1966-71-ig megjelent munka egyes részei között helyenként definíciós és jelölésbeli különbségeket találtunk. Szükségesnek láttuk az ilyen eltérések egységesítését, s mindannyiszor a kimunkáltabb változatnak megfelelő javítást végeztük el. Ugyanígy szükségesnek tartottuk néhány jegyzőkönyvi példában a jelölés kiegészítését, ill. a definícióknak megfelelően pontosítását; ilyenkor a szöveghűség lehetőség szerinti megőrzése mellett a Rorschach-teszt használatának a Mérei-féle konvenció szerint továbbélő gyakorlatát igyekeztünk szem előtt tartani.
Mérei munkájában a különleges reakciók közül néhány, bár a jelölőlapon szerepelnek, elégséges tapasztalati anyag híján kidolgozatlanul maradt. A Vade-
mecimban található vázlatos megjegyzések, ill. Mérei szóbeli útmutatásai nyomán
jegyzeteikre támaszkodva Kapusi Gyula és Bagdy Emőke rekonstruálta e jelenségek leírását és értékelését. Az általuk megfogalmazott különleges reakciókat (Mese-reminiszcencia, Inkompetencia, G-ütközés, Laterál-ütközés, Ismeret- közlés, Medián-utalás, Fabuláció, Hd-hívás, Defekt Hd, Bagatellizálás) a szövegben csillaggal jelöltük.
A hajdani ötkötetes Vademecumot most egyetlen könyvben kapja kézhez az olvasó: ez némi szerkezeti változtatást tett szükségessé. Külön kötetek helyett öt részre és a hozzáfűzött Függelékre osztottuk a könyvet. Az egyes részek között minimális átrendezést végeztünk, igyekezve sértetlenül megőrizni a mii gondolati vázát.
A szöveg közben található szakirodalmi hivatkozásokat kiegészítettük, pontos bibliográfiai adatokkal láttuk el. Nem vállalkoztunk átfogó Rorschach- bibliográfia készítésére, mindössze a szerző gondolatmenetét meghatározó, általa forrásként megjelölt művek jegyzékét tüntettük fel.
Fischer Eszter és Gerő Zsuzsa
Amikor Hermann Rorschach 1921-ben közzétette a szimmetrikus fekete és színes tintafoltokkal végzett kísérleteit, talán maga sem sejtette, hogy az egyik legtökéletesebb és egyben legkomplexebb személyiségvizsgáló eljárást alkotta meg. A szimmetrikus, jól értelmezhető foltokra adott asszociációkat elemezve azt tapasztalta, hogy a válaszok nemcsak a személy intellektuális világába, de érzelmi életébe is betekintést engednek, s lehetőséget teremtenek a normális, ill. a patológiás lelki megnyilvánulások elkülönítésére is. A klinikusok azonnal felismerték a tesztben rejlő lehetőségeket, és rövid időn belül nagyszámú empirikus kutatást végeztek és elméleti elemzést jelentettek meg.
Ebbe a sorba illeszkedik Mérei Ferenc Rorschach-teszttel kapcsolatos munkássága is. Mérei 1937-től kezdve kutatta és terjesztette ki a teszt értelmezési lehetőségeit, módszertanilag jelentős és originális elemeket vezetett be annak alkalmazásába.
A harmincas években, amikor a teszttel kapcsolatos kutatásait elkezdte, a kutatók egy része a jelölési rendszer kidolgozását, újabb és újabb kategóriák bevezetését tekintette fő feladatának. Ez komoly zűrzavart okozott a nemzetközi Rorschach-gyakorlatban, mivel különböző jelölési rendszerek működtek egy időben, párhuzamosan. Mások ezzel szemben úgy vélték, a teszt olyan gazdag értelmezési lehetőséget nyújt, hogy nem szükséges a jelölés, elsősorban az asszociációk tartalmi sajátosságaira kell koncentrálni, ez tekinthető az értelmezés bázisának. Minden jegyzőkönyv egyedi, nem szükséges formalizálni, jelölni; az értelmezés során ezt az egyedit kell megragadni. Ez az alapvetően az intuícióra épülő megközelítés mint „friss áramlat" megtermékenyítően hatott a gyorsan ortodoxszá váló Rorschach-gyakorlatra.
A hazai gyakorlatban is elterjedt, s Minkowska után „minkowskázásnak" nevezett értelmezési irányzat azonban több problémát vetett fel. A teszt ilyenféle értelmezéséhez igen alapos szakmai tudásra, dinamikus lélektani gyakorlatra van szükség, tehát ez az irányzat nehezen oktatható, a kezdő „rorschacho- zókat" megoldhatatlan nehézségek elé állítja. Mérei a fenti problémák megoldására egy másik módszertani megközelítést dolgozott ki, követve ezzel az
európai gyakorlatot. Az ő módszertani megközelítésében a teszt standardizált értelmezési
próba. Szerinte ugyanis „a tudatműködésben sok egyéni változat lehetséges, de az
egyazon művelődési körben nevelkedett és élő emberek képzet- áramlásában és habitusában mégis nagyon sok a gondolkodási, viselkedési sablon. Ezek színvonala, gyakorisága, előfordulási ritmusa megmutatja a vizsgált személy (v. sz.) alkalmazkodási készségét, valóságérzékét, elaborációs tendenciáját, s így értékes támpontokat nyújt egészség és betegség elhatárolásához."
Mérei, miközben kidolgozta originális jelölési és értelmezési rendszerét, igyekezett hasznosítani más Rorschach-iskolák eredményeit, így magának Rorschachnak a pszichogram-módszerét, az Ewald Bohm által elkülönített különleges reakciókat, a sokak által használt szekvenciaelemzést. E módszertani sokszínűségre, integrálásra való törekvése mellett legfőbb célja a teszt metodológiai objektivitásának megteremtése volt, a válaszok, a mutatók megfelelő mércéhez, standardhoz való viszonyítása révén.
Mérei számos eredeti módszert dolgozott ki s vezetett be a Rorschach-teszt alkalmazása során. Míg maga Rorschach a válaszokat egyfajta reakcióhalmaznak tekintette, s a különféle választípusok összegzésével, a mutatók értelmezésével mintegy azt sugallta, hogy a tíz tábla egyenértékű, azonos ingerforrásként szerepel, ill. az egyes jegyek is egyenértékűek és egyjelentésűek - tekintet nélkül arra, hogy a jegyzőkönyv mely szakaszában jelentek meg -, Mérei 1937-47 között Kurt Lewin mezőelméletére támaszkodva kielemezte a táblák felszólító jellegét. Álláspontja szerint „a tábláknak mint ingerforrásoknak válaszdetermináló erejük van, és ha tartalmi és formális tulajdonságaikra nézve hasonló reakciók különböző jelentőségűek, ez elsősorban a táblák különbözőségével magyarázható".
A táblák felszólító jellegének felfedezése mellett munkásságának másik jelentős területe a különleges reakciók körének, az ötödik oszlopnak a kidolgozása. Az ötödik oszlop bevezetése nemcsak bővítette, hanem érdemben módosította is az értelmezést. A különleges reakciók révén a vizsgált személyről sokkal árnyaltabb pszichogram készíthető. A különleges reakciók közül számosat maga Rorschach is regisztrált, de nem foglalta őket külön csoportba. Bohm Mé- reitől függetlenül jelentős számú különleges reakciót - vagy ahogy ő nevezte: special phenomene-t különített el, melyek közül sok teljesen megegyezik a Mérei által leírt reakciókkal, míg mások részleges hasonlóságot mutatnak velük.
Mérei munkásságának köszönhetően a magyarországi Rorschach-gyakor- latban jelenleg 159 különleges reakciót használunk 15 csoportban elkülönítve. Ezek közül néhányat Bagdy Emőke segítségével utólag rekonstruáltunk; ezek nyomtatásban e kötetben jelennek meg először. A Mérei-féle módszertani újítások közé számított a nagyon pontos és részletes utótesztelés, amely része az ő objektivitásra való törekvésének. A tíz tábla felvétele után azonnal elvégzett igen alapos utótesztelés teszi lehetővé a válaszok pontos lokalizálást, s a válaszokba belejátszó determinánsok meghatározását. Ez a szigorú és részletes utótesztelés biztosítja a pontos jelölést és a
pszichikus történés rekonstruálását. Mérei a Rorschach-teszt kimunkálása során számos objektív skálát dolgozott ki vagy vett át a nemzetközi gyakorlatból. Az általa kidolgozott mutatók közül is kiemelkedik az Indulati típus bevezetése a Rorschach-gyakorlatba. A fehér részletek és az árnyékolás-válaszok arányán nyugvó skála nem szerepelt a hagyományos Rorschach-számításban, s ma a szakirodalomban különböző néven terjedt el (Emotional Type, Excitative Type, Ethical Type).
A Vademecum-sorozatban 1966-71 között megjelenő ötkötetes Rorschach- próba, amely
e kötet alapját képezi, Mérei elméleti munkássága mellett különleges jelentőségű a magyar pszichológiában. A teszt módszertani kidolgozása és publikálása tette lehetővé a klinikai pszichológia tényleges kialakulását hazánkban. Segítségével nemzedékek sora nőtt fel, s tanulta meg a teszt használatát, amely így vált a gyakorló pszichológusok munkájának szerves részévé.
Nincs a világon olyan ország, ahol a pszichológusok ilyen számban s ilyen mélységű tudással használnák a Rorschach-tesztet. Időigényessége és bonyolultsága miatt csak kevés egyetem vállalkozik a teszt oktatására, amely nem része - vagy csak minimálisan - a szakképzésnek. Ezt a lehetőséget Mérei Ferenc teremtette meg 1964-ben, amikor az akkori trifurkációs rendszerben az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézetbe gyakorlatra érkező pszichológusoknak tanítani kezdte a Rorschach-tesztet. Részben a hallgatók kérésére és az ő segítségükkel jelent meg az első kötet. A Pszichodiagnosztikai Laboratóriumban rendszeres tanfolyamot tartott, amelyre szabadon jöhettek az érdeklődő pszichológusok nemcsak a „Lipótról", de más intézményekből is. A tanítványoknak ez a magja képezte később tovább a következő pszichológusnemzedékeket.
A Mérei által kidolgozott módszert és megteremtett hagyományt nevezzük ma a Rorschach-teszt magyarországi iskolájának, s beszélhetünk magyar ror- schachozókról.
E kötet összeállításával és megjelentetésével szeretnénk elérni, hogy ez a hagyomány tovább éljen, s szeretnénk biztosítani, hogy az eljövendő pszicho-lógusnemzedékek megismerkedhessenek a Mérei-féle Rorschach-módszerrel, s beléphessenek a magyar rorschachozók egyre népesebb táborába.
VIZSGÁLAT, INSTRUKCIÓ, JELÖLÉS
Hermann Rorschach (1884-1992) svájci pszichológus az 1910-es évek végén dolgozta ki foltértelmezési próbáját. A vizsgálat ismertetése 1921-ben jelent meg Psychodiagnostik címmel. A vizsgálati eszköz, a tíz tábla, a könyv melléklete.
E pszichiátriai és pszichológiai vizsgálati módszer lényege a jelentésadás. A v. sz.4
-nek az a feladata, hogy meghatározott jelentés nélküli foltoknak hasonlóság alapján jelentést adjon. Rorschach az eljárást formaértelmezési próbának nevezte, kifejezésre juttatva ezzel azt, hogy a v. sz. olyan ingeregyüttessel kerül szembe, amelynek sokféle érvényes megoldása, jelentése lehet.
A meghatározott jelentés nélküli foltokat mint vizsgálati eszközt nem Hermann Rorschach alkalmazta elsőnek. A századforduló táján sok helyen használták ezt az eljárást a képzeletnek mint intelligenciafunkciónak a vizsgálatára. Piéron párizsi sorozatában a fantázia irányát, Ribakov (1910) moszkvai sorozatában a képzelet rugalmasságát és hatékonyságát vizsgálta foltértelmezési próbával. Rorschach az addig egyetlen funkció vizsgálatára használt próbában felismeri az egész személyiség vizsgálatának lehetőségét. Meghatározatlan kimenetelű feladattal szemben, többértelmű, többjelentésű helyzetben a megoldás nemcsak képzeleti munka, hanem az egész személyiséget mozgósítja. Ez Rorschach alapfeltevése, amelyet ma már úgy fogalmazunk meg, hogy a strukturálatlan anyag rendezésében, alakításában az életünk során kidolgozott egyéni szemléleti, gondolkozási és viselkedési szokásaink érvényesülnek.
Hermann Rorschach vizsgálata mindmáig a személyiségdiagnosztika legel-terjedtebb módszere, s a klinikai vizsgálati battériák központi próbája.
Rorschach nyomán más olyan vizsgálatokat is kidolgoztak, amelyek a for-maértelmezés elvén alapulnak. A próba egyszerűsítését célozza a Z-teszt (Zul- liger, 1954), amely három vetített, felnagyított táblával lehetővé teszi a csoportos vizsgálatot. A Harrower-féle változat (1945) a szélsőséges szintkülönbségeket igyekszik kiküszöbölni azzal a céllal, hogy az eredményeket jobban össze
lehessen hasonlítani: a v. sz. a folt exponálásakor megadott jelentések közül választja ki a leginkább megfelelőt. Holtzmann Inkblot- (tintafolt-) tesztje (1961) két sorozatból áll. Egy-egy sorozatban 45 tábla van. Minden táblára - minden foltra - egyetlen választ kell adni. így különböző személyek vizsgálati eredményei jobban összehasonlíthatók.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a változatok nem adnak hitelesebb vagy differenciáltabb személyiségképet. Értékük vagy egyszerűségükben rejlik, vagy abban, hogy a Ro-próba5 kontrollvizsgálataként használhatók.
A Ro-próba projektív teszt
Lawrence K. Frank (1939) a tesztek egy csoportját projektív teszteknek nevezte el. A legismertebb eljárások közül hármat sorolt ebbe a csoportba: a Jung-fé- le asszociációs próbát6, a TAT-ot, amelyben a v. sz.-nek tematikus képekhez kell történetet szőnie, és a
Ro-próbát.
Ezeknek a teszteknek a lényege Frank szerint az, hogy a személyiség egészét vizsgálják; a megoldásban az egyes készségek, képességek a személyiség globális irányulásának, típusának alárendelve érvényesülnek. Egyben dinamikusak, vagyis nem annyira a teljesítményt, mint inkább a hozzá vezető utat, tehát a cselekvés motivációját jellemzik. S mindezt az teszi lehetővé, hogy a v. sz. nem egyértelmű ingerre felel, így válaszába érzelmei, vágyai, lappangó gondolatai projektálódnak.
Ez az elnevezés egy jelenség magyarázatának önkényes kiterjesztésén alapszik. A mélylélektanban projekción meghatározott énmechanizmust értünk; a belső feszültség elleni védekezésnek egy korai formáját. Lényege az, hogy a személy az elhárított indulatot rávetíti a külvilágra. Például a kisgyermek vagy a paranoid beteg számára a környezet azért félelmetes, fenyegető, támadó, mert a gyerek, ill. a beteg saját agresszióját tulajdonítja környezete tagjainak. Az indulatnak ez az elhárító kivetítése, amelyet projekciónak nevezünk, mind a Ro-próbában, mind a többi ún. projektív tesztben viszonylag ritka. Gyakoriak viszont a másféle „tulajdonító" folyamatok (Anzieu, 1960). Ilyen a „tükröző tulajdonítás". A v. sz. a meghatározatlan, a többértelmű ingeregyüttest mintegy tükörnek tekinti, amelyben önmagát látja; amit mond, azt önmagáról mondja el. Ilyen a vágyteljesítő tulajdonítás is: a v. sz. mintegy az ábrándszövését, a nappali álmodozását folytatja a foltok értelmezésében. S végül ilyen a motiváló vagy a reciprok tulajdonítás is: a beteg olyan vonásokat ruház rá a világra, amelyek irreális magatartását megindokolják.
A „projektív" szó tehát jelentésváltozáson ment át, köre kibővült, s ma már éppen a projektív teszt elnevezésének megf elelően a tulajdonlásnak vala
mennyi itt felsorolt értelmét magába foglalja, és nagyjából azt fejezi ki, hogy többértelmű felszólítással bíró inger esetén szükségleteinket, vágyainkat, ki nem mondott gondolatainkat és indulatainkat is beleszőjük a reakcióba. E jelenségkör minden változatát - beleértve az elhárításos projekciót is - az jellemzi, hogy a személy olyan tulajdonsággal ruházza fel az ingert, amely nincs meg benne.
Ebben az értelemben projektív teszt a Ro-próba; a többértelmű felszólításra a reakcióba belefonódnak a személyiség jellegzetes vonásai, s ezt az egyéni többletet kiolvashatjuk a válaszokból.
A Ro-próba személyiségteszt
A pszichológiai vizsgálatokban felhasznált próbák, tesztek sokáig csupán a képességek vizsgálatára irányultak, s így lényegében egyetlen mutatót ismertek: a teljesítményt. Ezeket a teszteket az jellemezte, hogy egyértelmű megoldásuk van, a megoldás pontokban értékelhető és standardizálható, és az eredményekből nagyjából elhatárolt képességeknek, ill. készségeknek a színvonalára következtethetünk. A próbáknak ebbe a típusába - az ún. teljesítménytesztek körébe - tartoznak mindmáig az intelligenciasorozatok próbái, az emlékezeti és figyelempróbák, az alkalmassági tesztek stb.
A vizsgálatoknak ezt a típusát jogos bírálatok is érték elsősorban azért, mert azt feltételezik, hogy egy feladat megoldása során elszigetelten jelenhetnek meg képességek, s így kutatóik nem számolnak azzal, hogy a feladat megoldásában a „személyiség egésze" vesz részt. A „személyiség egészének" részvétele egy teljesítményben azt jelenti, hogy különféle érzelmi, indulati, interperszonális, társadalmi motivációk hátterén kompenzáció jöhet létre, azaz a v. sz. a készségeinek átlagát meghaladó eredményt adhat, vagy egy más motivációegyüttessel gátlás lép fel, s így a lemért teljesítmény a készség valóságos színvonalán alul marad.
így vált szükségessé olyan pszichológiai, emberismereti, diagnosztikai próbák kidolgozása, amelyek nem a teljesítményt tekintik indikációnak, hanem a reakciók módját és folyamatát, s nem izolált képességekhez szólnak, hanem az érzelmi-indulati életre, a motivációra és a viselkedésre egyaránt jellemző reakciókat értelmeznek, s így a különféle forrásokból adódó kompenzációs vagy gátló lehetőségeket is kimutathatják.
Ennek a követelménynek felelnek meg a személyiségvizsgálati próbák, amelyek nem helyettesítik, hanem kiegészítik az intelligencia- és képességpróbák rendszerét. A személyiségvizsgálat besorolja az embert bizonyos típusba, ill. olyan személyiségjegyekkel határozza meg, amelyek minden megnyilvánulásában érvényesek. Jelzi az alkalmazkodás egyéni színezetét (például gátolt, lassan oldódó, érzelmi közvetítést igénylő alkalmazkodás vagy helyzeti fölényt kereső alkalmazkodás stb.). Utal az adott személynél gyakori és hatékony viselkedési motivációkra (például a biztonság feltétlen igénye, a frusztráció kerülése
vagy a sikerélmény igénye, vagy az erotikus feszültség feloldásának vágya stb.). Leolvashatjuk belőle a személyekhez, a tárgyakhoz való viszony preferált formáit (például kötődési labilitás, perszeveráció, a nosztalgia túlsúlya a realitással szemben stb.). Támpontot ad a valósághoz való viszonyról, az ún. valóságfunkció érvényesítéséről (például az időben és térben való tájékozódás fokáról, a pénzhez, az értékhez való viszonyulásról stb.), arról, hogy a v. sz. alkalmazkodásában mennyire érvényesíti a valóságelvet, tehát mennyire képes kompromisszumot kötni. Következtethetünk belőle a tudatossagi szintre, az önismeret igényére, arra, hogy a személy milyen mélységben törekszik viselkedése indítékainak, kapcsolatai színezetének, aspirációi realitásának felmérésére (ide tartozik például a cselekvések lelkiismereti mérlegelése vagy az, ha az indulatok sodrása kiszorítja a tudat ellenőrző funkcióját, vagy a stupor-reakció készsége konfliktushelyzetben stb.). S talán az egyik legfontosabb személyiségjegy, amelyet ezekkel a vizsgálatokkal megragadhatunk, az elaboráció készsége: az, hogy a személy mennyiben képes indulati feszültségeit, érdeklődését ízléssé, intellektuális törekvéssé alakítani (például a frusztrációs helyzet folytán kelet-kezett feszültséget a helyzet megoldására használja fel, vagy szorongásos feszültségét koncentrált gondolkodással oldja fel stb.).
A személyiségnek ugyanezek a kategóriái érvényesek akkor is, ha beteget vizsgálunk. A személyiségpróbák ugyanis megmutatják az alkalmazkodás zökkenőit, tévútjait, kudarcait, s ha áttételesen is, de utalnak ezek motivációjára (a motiváció egyéni konstellációja, lefutásának sémája áttételesen megjelenik mind asszociációs szinten, mind pedig a percepcióban). A valósághoz való viszony és a tudatossági szint indikációiból leolvashatjuk ennek a funkciócsoportnak a zavarait. A tünetképződés mechanizmusa e próbák mutatóiban a normális személyiségjegyektől való eltérésként jelenik meg.
Nem szabad tehát azt feltételezni, hogy a klinikai pszichológiában használt projektív tesztek kizárólag, vagy akár csak elsődlegesen, a kórlélektani folyamatokat ragadják meg. Minden személyiségvizsgálat a normális személyiségnek, a normális tudatműködésnek, affektivitásnak és szociabilitásnak a mutatóit határozza meg, és ezekhez viszonyítva fedi fel a kóros változásokat.
A Ro-próba standardizált értelmezési próba
Minden pszichológiai teljesítménytesztnek kritériuma, hogy standardizálva legyen. Az adott próbát szigorúan azonos feltételek között, különféle korú, nemű, képzettségű személyek homogén csoportjain végezzük el. Az egyes csoportok teljesítményeit a gyakorisági görbe elve alapján feldolgozzuk, s így övezeteket határozunk meg, amelyek azt mutatják, hogy egy adott korú, nemű, képzettségű személyekből álló csoportban milyen teljesítmény tekinthető közepesnek, jónak, nagyon jónak, ill. gyengének, nagyon gyengének. A teljesítményeknek ez a rangsora adja a csoportok
nemének stb. megfelelő mércéhez viszonyítjuk, így következtethetünk azoknak a képességeknek, funkcióknak a színvonalára, fejlettségére, amelyeket a teljesítmény mögött feltételezünk.
Van olyan álláspont, amely szerint a projektív tesztek annyira egyéniek, annyira változatosak, hogy nem is standardizálhatók. Egy és ugyanaz a személy egy és ugyanazt a tudattartalmat más-más alkalommal különböző áttételekben fejezheti ki.
S egy és ugyanaz a reakció - legyen az szó, rajz, gesztus, választás stb. - különböző embereknél különböző helyzetekben más és más háttéren jöhet létre.
Ezzel az elgondolással szemben azt az érvet hozhatjuk fel, hogy bár a tu-datműködésben valóban sok egyéni változat van, de az egyazon művelődési körben nevelkedő és élő emberek képzetáramlásában és habitusában mégis nagyon sok a gondolkodási és viselkedési sablon. Ezek színvonala, gyakorisága, előfordulási ritmusa megmutatja a v. sz. alkalmazkodási készségét, valóságérzékét, elaborációs képességeit, s így értékes támpontokat nyújt egészség és betegség elhatárolásához. Márpedig azt, hogy egy adott személynél optimális-e a sablonok előfordulási gyakorisága, csak úgy határozhatjuk meg, hogy a megfelelő csoport standardjához viszonyítjuk.
Továbbá igaz ugyan, hogy ugyanannál a személynél különféle helyzetekben más és más képzetek kapnak fokozott indulati színezetet, de a gondolkodás indulati telítettsége ismét olyan tényező, amelyet csak standardhoz viszonyítva olvashatunk le a tesztből.
Végül az is igaz, hogy egy és ugyanaz a jegy mást jelenthet a gyereknél és mást a felnőttnél, esetleg mást a neurotikusnál és mást az egészségesnél, mást az elvont és mást a konkrét gyakorlati típusnál stb. Valóban mást jelent abban az értelemben, hogy gyereknél az előfordulása még természetes lehet, felnőttnél már kóros; vagy normális személynél és jó szociabilitás mellett energiát és szervező- képességet, neurotikus személynél agressziót, renitenciát jelez. A különféle jelentéseknek azonban egy közös pszichikus valóság felel meg. A Ro-próbában a formához nem kötött színreakció kisgyermeknél korjelleg, nagyobb gyerekeknél előfordulása még természetes, felnőtteknél általában kóros. De a jelenség, amire ez a reakció utal, azonos: indulati robbanékonyság. A jelentéseknek ez a kettőssége - életkorok, kórformák, személyiségtípusok szerint különbözőek, de egy és ugyanazt a pszichikus valóságot fejezi ki - csak úgy tárható fel és úgy kezelhető a diagnosztikában, ha életkor, nem, személyiségtípus, tünet stb. szempontjából különböző csoportokat vetünk egybe.
A Ro-vizsgálat alkalmazása tehát éppen úgy, mint a többi projektív teszté, megkívánja, hogy az egyes vizsgálatokat megfelelő mércéhez, standardhoz vi-szonyítsuk. Csakhogy - s itt van a lényegbeli különbség a teljesítménytesztek és a projektív tesztek között - míg a teljesítményteszteknél a standardról a vizsgálat eredményét
olvassuk le, a projektív teszteknél a standard érték értelmezési támpont.
Az emlékezetpróbában vagy a figyelempróbában a jó megoldások számának standard értéke ezeknek a funkcióknak a színvonalát fejezi ki. A projektív
teszteknél más elvet követünk. A v. sz.-t először is saját csoportjának a standardjához viszonyítjuk, például egy 30 év körüli iskolázott felnőtt férfi jegyzőkönyvében két, formához nem kötött színválasz fordul elő; csoportjában ez átlagtól elütő, szokatlan jelenség. Ezután a többi standardon keressük meg, hogy ez a reakció hol gyakori (egynél több tiszta színválasz gyakori öregeknél, kisgyerekeknél, epilepsziásoknál és defekt pszichotikusoknál). Az így nyert támpontokat egybevetjük a jegyzőkönyv más adatainak ugyancsak a standardról leolvasott támpontjaival (minthogy egynél több formátlan színválasz a támpontok alapján az indulati kontroll hiányára és a viselkedés regressziójára utal, főként azokkal a jegyekkel kell egybevetnünk, amelyek ezt a jelentést megerősítik, ellensúlyozzák vagy kizárják)
így emeljük ki a jegyzőkönyv különféle elemeinek sorozatos viszonyításával a támpontokat, ezután veszi kezdetét a projektív tesztek jellegzetes feldolgozási módszere, az értelmezés.
Az értelmezés logikai művelet. Lényege: megtalálni azt a személyiségtípust, motivációs hátteret, tulajdonság-, ill. tünetképződési folyamatot, amelybe az egyes támpontok ellentmondásmentesen illeszkednek, összhangban azzal a lélektani magyarázó rendszerrel, amelyre a vizsgálat épült.
A Ro-próba tehát nem csupán standardizált teszt, mint a teljesítménypróbák, de nem is kizárólag értelmezésre támaszkodik, mint például a grafológia. A Ro-próba standardizált értelmezési teszt: a kapott reakciókat standardhoz viszonyítjuk, és az így
leolvasott támpontokból kiindulva értelmezünk.
Ez nem általánosan elfogadott álláspont. Az amerikai rorschachozók egy része (Beck követői) inkább arra hajlik, hogy értelmezés nélkül, a standardról olvassa le a diagnózist. Több európai irányzat, például Minkowska a Ro-t kizárólag értelmezési próbának tekinti, és nem használ standardot. Ezek az irányzatok a reakciósort egyéni jelképrendszerként fejtik meg.
A magyar rorschachozók s a magyar technikával dolgozó osztrák, kanadai, valamint amerikai kutatók másik része, továbbá a svájci és a magyar technikát összeegyeztető Bohm a standardokon nyugvó értelmezés módszerével dolgoznak.
Diagnosztikai feltevések
Minden értelmezési eljárás valamilyen összefüggő pszichológiai elgondoláson alapul. Ennek tételeit, tapasztalatait alkalmazzuk akkor, amikor a támpont értékű reakciók alapján tulajdonságokra, mechanizmusokra, folyamatokra, tünetekre következtetünk.
A Ro-próba mögött rejlő lélektani rendszert azonban nagyon nehéz lenne körülhatárolni. Az eljárás nagy elterjedtsége révén a lélektan legkülönbözőbb területeit vonták be az értelmezésbe. Eredetileg az értelmezés magva a jungi tipológia és a mélylélektan néhány tétele volt. Ez fokozatosan kibővült az alaklélektani kísérletek eredményeivel, a szükségletfelszólítás motivációs sémájá
val, a frusztrációs elmélettel, a szemléletnek és a gondolkodásnak azzal a fejlődési magyarázatával, amelyet a genetikus gyermeklélektan tárt fel, s főként pszichiátriai tapasztalatokkal, ezen belül a pszichoanalízis neurózistanával.
A Ro-értelmezésben implikált elméletrendszer szövevényességéből és heterogén voltából következik, hogy diagnosztikai jelzésrendszere sem homogén, tehát a személyiségmeghatározás (a klinikai gyakorlatban a diagnózis) és az ennek alapját adó regisztrált reakciók között többféle, esetleg többféle rendszerre visszavezethető összefüggés van.
A legfontosabb összefüggések, diagnosztikai feltevések a következők:
> A Ro-próbában a v. sz. reakcióinak egy része modellreakció: a valóságos átélési folyamatnak egy részlete. Modellreakciók a képzetsor olyan pregnáns fordulatai, mint az elakadás vagy egy képzetcsoportnál való meg- tapadás, vagy visszaugrás stb. Továbbá néhány sajátos észlelési forma, mint a kontúrnak vagy a mediánnak a preferenciája. A modellreakciók a szemléletnek és a gondolkodásnak olyan egységei, amelyekben a v. sz. cselekvési szokásrendszere, pszichikus arculata, Henri Wallon (1945) szavaival a „forme mentale" érvényesül. Például a személynek az a jellegzetes vonása, hogy indulati mobilizáció esetén a feszültséget feldolgozza, igyekszik beleszőni gondolatmenetébe (elaborál), vagy ennek ellentéte: az indulati feszültség szubjektiválja a képzetáramlást, megbénítja a gondolatmenetet stb. Ilyen modellreakciók alapján következtethetünk a klinikai gyakorlatban a pszichikus arculatnak (gondolkodásnak, percepciónak, élményapparátusnak) olyan egységes formáira, mint a szkizoid, paranoid, teátrális, epileptoid reakciómód. > Az ember lelki életének egyik alapténye az áttétel. Egy adott személyre irányuló
indulatot át tudok tenni egy másik személyre, vagy akár egy tárgyra is. Egy bizonyos helyzet indulati színezete emlékezetemben átterjedhet egy másik helyzet képzetére. A Ro-próba különösen kedvez az áttételes reakcióknak. Részint azért, mert az ingerként exponált forma jelentés nélküli, s így a válaszban megjelenő érzelmi-hangulati színezet elsősorban áttételes lehet. Emellett a vizsgálat folyamata kedvez az álomszerű mechanizmusoknak. A képszövögető jelentésadás könnyen hoz létre olyan ellazulást, amelyben az álom és a nappali álom dramatizáló, megjelenítő, jelképalkotó, tehát nagyrészt áttételes mechanizmusa érvényesül.
A modellreakció, mint láttuk, a valóságos percepciós folyamat és képzetáramlás részlete, így közvetlenül olvashatjuk le belőle a tudatműködés fordulatait. Az áttételes reakciónak egészen más a természete: nem közvetlenül leolvasható értelmezést kíván. Ki kell bogoznunk, hogy mi az, ami „át van téve". Például az olyan választartalom, mint sár, piszok, áttétel is lehet. Folyamatát a következőképpen képzelhetjük el: a szorongó beteg egyik félelme az, hogy el fog zülleni, emiatt szégyenélménye van, képzetáramlásában gyakran tér vissza a megszégyenítés, a társadalmi megbélyegzés mint ítélet; ennek nem ritka képes kifejezési formája „piszkos fráter", „sárba taszították", „mocsokba
süllyedt". Amikor tehát ezek a kifejezések a Ro-jegyzőkönyvben megjelennek, a lezüllési tudathoz tapadt ítéleti rendszert képviselik, a szorongásos lelkiismereti feszültség képszerű áttételei. (Az ilyen válaszokból nem tudjuk meg, hogy a v. sz. azért szorong-e, mert fél a sárba taposástól, vagy azért, mert lelki- ismeret-furdalása van mások sárbataposása miatt; csupán annyit tudunk, hogy a züllésnek, a süllyedésnek a problémája foglalkoztatja, s ezt szorongás kíséri.
> A szó szoros értelmében vett projekciós válaszokban a v. sz. a lappangó, a tudatból kiszorított vágyat vetíti a táblára, főként az ott látott emberi alakokra, s a velük összefüggő cselekvésekre, tárgyakra. Például: a ül. tábla emberalakjára az a válasz, hogy „férfi vagy nő, nem lehet tudni", a nemi különbségek elmosására irányuló lappangó biszexualitás kifejezése.
> Értelmezhető diagnosztikai támpontot nyújt a képzetáramlás elemeinek gyakorisága is. Egyik mutatója ennek az, hogy a vizsgálat 30-40 perce alatt a v. sz. milyen képzetköröket preferál. Ez mindenekelőtt az asszociáció gazdagságára s az érdeklődés kiterjedésére és irányára jellemző.
Egy-egy képzetkör preferálása, az átlagnál nagyobb gyakorisága arra utal, hogy a képzetköröknek, a tudattartalmaknak a szokásos aránya eltolódott; ebből meghatározott pszichikus beállítottságra következtethetünk.
Például a tárgyválaszok nagy száma (15%-nál több Obj-válasz) olyan ambiciózus beállítottságot jelez, amely a kötődéseket könnyen alárendeli az érdeklődésnek és az érvényesülésnek.
> Külön mutatjuk ki az ún. sablonelemek gyakoriságát: azoknak a képzeteknek az előfordulását, amelyek az adott kultúrkörben e foltok láttára az átlagemberek többségében felmerülnek. Gyakori előfordulásuk a köz- gondolkodáshoz való fokozott alkalmazkodást jelzi, azt, hogy a konfor- mitás háttérbe szorította az önálló ítéletalkotást. Nem sablonos elemek gyakori megjelenése viszont arra utal, hogy valamilyen tartalom az egyén előtörténetéből következően szokatlanul nagy hangsúlyt kap.
> A válaszok értelmezése végül azon a diagnosztikai feltevésen is nyugszik, hogy az egyes táblák formai vonásai, sorrendi helyük, színük, árnyalásuk stb. révén más és más ingeregyüttest jelentenek, s így mintegy különféle helyzetekben indítják el a jelentésadási folyamatot, a szemléleti és az asszociatív sort.
Minden táblának megvan a maga sajátos légköre, amely az egyik v. sz.-t esetleg zavarja, a másikat felhangolja, de lényegében mindenkihez ugyanazt a felhívást intézi. Az egyes válaszok percepciós sajátosságai, tartalma, a jelentésadásba beleszövődő projekciós áttételek, a gyakorisági támpontok mind a tábla felszólító jellegéhez viszonyítva értelmezhetők. A feladata nehézsége révén az elaboráció és az ambíció hívóképének tekintett IX. táblán például a fehér részlet értelmezése energetikai feszültséget jelez, és jó formaválaszok mellett a sikeres elaborációra utal. Ugyanez a választípus az érzelmi alkalmazkodás szempontjából kritikus III. táblán még jó forma
Az értelmezés alapját adó diagnosztikai feltevések csak elméletileg különíthetők el. Ritka az olyan reakció, amely egyetlen diagnosztikai feltevéssel maradéktalanul megmagyarázható lenne. A Ro-vizsgálat reakciósora, az egyes táblákra adott válaszok sora, sőt az egyes válaszok, amelyeket asszociatív egységeknek tekintünk, egyaránt meghatározott felszólító jellegekre adott modell- reakciók, s egyben áttételek, amelyeknek lehet projekciós tartalmuk, mindamellett gyakorisági támpontot is nyújthatnak.
S ugyanígy még más diagnosztikai feltevések is megfogalmazhatók.
A Ro-módszer mai jelölési és értelmezési technikájával a tapasztalati támpontok nagy gyűjteménye. E támpontokat, különféle felhasználási területeinek megfelelően, a mélylélektan, a genetikus gyermeklélektan, a klinikai diagnosztika, az alkalmasságvizsgálatok stb. jelenségvilágából merítette, s szinte minden támponthoz vagy támpontcsoporthoz más és más magyarázó rendszer tartozik. Mindegyik támpontcsoportra vonatkozóan kifejthetők a lappangó diagnosztikai feltevések. A Ro-értelmezés tehát többféle módon magyarázható és indokolható, többféle rendszerben kifejthető. Mi itt azokat a diagnosztikai feltevéseket foglaltuk össze, amelyek a gyakorlatban kirajzolódott támpontok tünetértékére magyarázatot adnak, és értelmezési technikánkkal összhangban vannak.
A Ro-módszer alkalmazási köre
E módszer legelterjedtebb alkalmazási köre a klinikai lélektan. Az ideg- és el-meosztályokon és a szakrendeléseken használt tesztbattériák középpontja a Ro-próba. Megbízható támpontot nyújt a neurózis és a pszichózis elhatárolásához, a pszichés tünetek organikus hátterének jelzéséhez, továbbá a viselkedés és a gondolkodás regressziójának felismeréséhez.
Az ideggyógyászati szakrendeléseken a Ro-próbát főként azért használják, hogy támpontot kapjanak a tünetek mélységét illetően, és ebből következtessenek a pszichoterápiái megközelíthetőségre, a beteg kimozdíthatóságára. Valamennyi teszteljárás közül a Ro-próba ad leginkább indikációt a pszichoterápiái munkához; jelezheti azt, hogy a tünetek a beteg helyzetének racionális elemzésével enyhíthetők-e, vagy azt, hogy a beteg csoportterápiai légkörben oldható-e, és a jobb alkalmazkodás irányába terelhető-e; arra is felel, hogy szükséges-e és célravezető-e az indulatáttételen alapuló hosszabb pszichoterápia.
Széles körben alkalmazzák a Ro-próbát a szomatikus megbetegedések pszichés komponenseinek feltárására, különösen a tbc-osztályokon, a szívbetegek gondozásában, s mozgásgátoltsággal járó megbetegedések esetében. A kérdés, amelyre a Ro-próbától ilyenkor feleletet várhatunk, az hogy a megbetegedés következtében beállt életmódváltozásnak milyen hatása volt a tudatműködésre, az érzelmi kapcsolódás készségére, a hangulati életre stb., s mennyire valószínű, hogy ezek a változások visszahatnak magára a megbetegedésre.
Egy másik nagy területe a Ro-módszer felhasználásának a szervezéslélektan és a
vizsgálat, tehát a színvonal meghatározása. A Ro-próba ezt sok fontos indikációval egészíti ki, főként az alkalmasságvizsgálatokban, a vezetőkiválasztásban. Körvonalazhatja a személyiségtípust, az adott alkalmasságvizsgálat, ill. szervezési feladat kritériumainak megfelelően. Például az emberekkel foglalkozó szakmák, a vezetői munka bármilyen fokán megkívánják többek között a kontaktusképességet, a beleélőképességet, a viselkedés önfegyelmen alapuló tárgyilagosságát. A Ro-jegyzőkönyv ezt a tulajdonságegyüttest a III. tábla adekvát megoldásával, ellensúlyos extrovertált élménytípussal, FFB-válaszok- kal, kedvező M:Md-aránnyal stb. jelzi. Sőt bizonyos ellenindikációkat is mutat. A hangsúlyozott introvertált beleélőképesség hiánya miatt, a hangsúlyozott extrovertált szubjektivitása miatt nem felel meg a fenti kritériumoknak. Értékes támpontot nyújt a Ro-vizsgálat a teljesítménypróbákon alapuló színvonalmeghatározáshoz is. Utal a szociális penetrancia fokára a szociabilitási skálában összegezett jegyek alapján, az elaborációs készségre a jelentésadás során mutatkozó indulati feszültségek tartalmi és formai feldolgozásával. S végül legnagyobb értéke a Ro-próbának a szervezéslélektanban talán az, hogy meg-bízható indikációt ad a képességek határainak felismeréséhez. Utal arra, hogy milyen a személyiség teherbíróképessége fokozott feszültség esetén, gyors döntést igénylő helyzetekben, szorongást vagy agressziót kiváltó konfliktusokban, s általában bizonytalan helyzetekben. A képességek határainak mutatói tehát a Ro-próbában a feszültségi tolerancia jelzései, és az érzelmi-hangulati szempontból kritikus helyzetek megoldásának módozatai.
Eredményesen alkalmazható a Ro-próba a kriminálpszichológiában is. Azokban az esetekben, amelyekhez a bíróság pszichológus szakértőt vesz igénybe, a véleményezés nagyon gyakran a Ro-vizsgálat eredményére épül. A jegyzőkönyvből következtetni lehet a bűncselekmény hátterének egyes összetevőire. Ilyenek az énfejlődés és az ösztönfejlődés neurotikus zavarai, az infantilis labilitással és az elidegenedéssel jellemezhető pszichopátiás életvezetés, a paroxiz- mális robbanékonyság stb. A bűncselekmény közvetlen motivációjára vonatkozóan értékes támpontot nyújthat a Ro-próba azzal, hogy feltárja a szuggesz- tibilitást, az indulati fékek hiányát, a viselkedés regresszióját.
Támpontot nyújthat továbbá a feltételes szabadlábra helyezés prognózisához. Mutatói ezen a téren az alkalmazkodásnak, a viselkedési fékeknek a jegyei.
Felhasználják a Ro-vizsgálatot a pszichológiai kutatómunkában is. Értékes támpontokat nyújthat a vizsgálati csoportok összeállításához, homogenitásuk biztosításához. Felhasználható továbbá bizonyos provokált jelenségek kimutatására, például adrenalinmobilizációs vizsgálat esetén a kellő időpontban végzett Ro-vizsgálatból következtethetünk az aktivációs szint emelkedésére és szorongásos színezetére.
Mindezzel csak körvonalaztuk a Ro-módszer felhasználásának területeit. Va-lójában nincs a lélektannak olyan alkalmazási ága, amelyben ne dolgoznánk Ro-
E sokirányú felhasználásnak és új felhasználási területek bekapcsolódásának legnagyobb nehézsége az, hogy minden területen külön standardokra van szükség, és az értelmezési támpontrendszert az adott probléma szempontjából kell kidolgozni.
A Ro-módszer megbízhatósága, diagnosztikai hitele azon áll vagy bukik, hogy az adott feladatnak megvannak-e a viszonyítási standardjai és kontrollcsoportokon ellenőrzött értelmezési támpontjai.
A vizsgálat lefolytatása
A vizsgálati helyzet
A vizsgálatot négyszemközt végezzük el. A v. sz. és a v. v.7 az asztal két oldalán ülnek,
ha lehet, szemben egymással, de nem egymás mellett. A v. sz. üljön kényelmesen, de ne fotelban, hanem széken, ne feküdjön. Egyrészt mert fotelban, ill. fekve a látószög megváltozik, másrészt mert a túlzott elengedés a szabad asszociációk felé terel, és csökkenti az alakító folyamathoz szükséges belső feszültséget. Normális szobahőmérsékletet kell biztosítani, ugyanis ha a v. sz.-nek melege van, vagy fázik, akkor egy véletlenszerű körülmény tereli a képzetáramlást. Kórházban végzett vizsgálatnál természetesen azt is tekintetbe kell vennünk, hogy a beteg esetleg pizsamában, papucsban van.
Fontos kérdés a megvilágítás. A képek árnyaltak és színesek, ezért nem szabad, hogy túl éles fény érje őket és így „csillogjanak", nem szabad, hogy a képre árnyék essék. Legjobb a nappali világítás, ha ezt nem tudjuk biztosítani, kívánatos a közvetett fényforrás.
Az asztalon legyen rend. A vizsgálathoz szükséges kellékeken kívül hamutartó, esetleg egy váza lehet rajta. Gyerekeknél azonban csak a vizsgálati eszközök lehetnek az asztalon.
A táblák a v. v. mellett vannak tokban, lefelé fordítva. Emellett papír, íróeszköz, a lokalizációs táblák és óra (esetleg stopper) lehet az asztalon. Ezeket az eszközöket úgy kell elrendezni, hogy a vizsgálónak, és ne a v. sz.-nek legyenek a keze ügyében.
Ne legyen a v. sz.-nek az a benyomása, hogy bármit is rejtegetünk előle. Nem helyes például a lokalizációs táblákat vagy a stopperórát dugdosni a beteg elől.
A vizsgálat - feladatjellege mellett - ellazult, álomszerű képszövögetést kíván a v. sz.-től, s ez a folyamat könnyen megzavarható. Ezért van az, hogy
a vizsgálat nem szakítható félbe, legalábbis a v. v. semmiképpen se szakítsa félbe. Ügyeljen arra, hogy ne szóljon a telefon, ne nyissanak be stb. Ha a vizsgálat mégis félbeszakad, ezt a jegyzőkönyvben jelezni kell; fel kell írni, hogy a megszakítás miért történt és mennyi ideig tartott.
Súlyosan zavaró mozzanat a fáradtság, az éhség, a szomjúság. A gyógyszerek - különösen a pszichofarmakonok - nagymértékben befolyásolják a vizsgálatot. Szedatívumok, nagyobb mennyiségben adott neuroleptikumok eltorzítják a jegyzőkönyvet. Hibernállal kezelt betegen nem érdemes elvégezni a vizsgálatot, a jegyzőkönyv ugyanis szegényesebb; mintha az exponált ingerek egy része nem is jutna el a v. sz.-hez. Lehetőleg 24 óra, de legalább 12 óra Hi- bernál-csend kell.
A vizsgálat légköre
A vizsgálat nyugodt, feszültségmentes légkört kíván. Hangulatában ne emlékeztessen a vizsgákra, de mégse mossuk el a helyzet feladatszerűségét. A lényeg az, hogy a v. sz. a laza jelentésadást mint feladatot végezze. Ennek érdekében a stresszhatást, a vizsgafelszültséget a vizsgálat előkészítésével igyekeznünk kell kiküszöbölni. Előre megmondjuk a v. sz.-nek, hogy pszichológiai vizsgálatot fogunk végezni. Kórházi osztályokon, ahol a beteg fájdalmas beavatkozástól vagy injekciótól tart, esetleg előre közöljük, hogy képeket fogunk mutatni.
Igyekezzünk kiküszöbölni az alkalmazkodási zökkenőket is. A pszichológiai vizsgálatot lehetőleg ne a Ro-próbával kezdjük, hanem olyan könnyű, egyszerű más vizsgálattal, amely növeli a v. sz. biztonságérzetét. Alkalmas erre a Ranschburg-féle szópáremlékezet, a Bourdon-próba (vagy annak bármilyen modern változata), a Szondi-teszt. De már e bevezető vizsgálat előtt is közöljük, hogy utána egy másik vizsgálatot fogunk elvégezni.
Gyerekeknek ajánlatos a Ro-próba előtt építőkockákat adni, s a játék közben elmondani, hogy utána képeket fogunk mutatni. (A játék befejezése után a kockákat természetesen el kell raknunk.)
Van néhány teszt, amelyet semmiképpen sem szabad a Ro előtt elvégezni, mert olyan beállítódást hozhat létre, amelyben a Ro-próba eredménye eltorzul. Ilyen vizsgálatok: a Lüscher-próba, mert túlságosan ráirányítja a figyelmet a színekre, a TAT, mert a v. sz.-t a történetszövés irányába tereli, s így a jelentésadásnak egyetlen esetleges módjára állítja be, a Benton-, ill. a Bender-próba, amely azt implikálja, hogy a képet le kell másolni.
Az így előkészített vizsgálati légkörhöz az is hozzátartozik, hogy a vizsgálat lefolytatása előtt beszélgetünk a beteggel. A beszélgetésnek nem kell sem közlést tartalmaznia, sem közlést kívánnia. Funkciója a lazítás, az oldás: olyasféle intimitásnak a kialakítása, amelyben csökkennek a gátlások, sav. sz. vi
szonylag oldottan tudja átadni magát a jelentésadásnak. A v. v. hangvétele is kedvezzen az álmodozásszerű képszövögetésnek.
A v. sz. a vizsgálat közben dohányozhat.
Az instrukció
Az előzetes vizsgálat után újra megmondjuk a v. sz.-nek, hogy most képeket mutatunk neki: „Most mást fogunk csinálni. Képeket mutatok, és Ön megmondja, mit lát rajtuk". Exponáljuk az 1. táblát, alaphelyzetben, olvasótávolságban, s ezt mondjuk: „Nos mi lehetne ez? Mire emlékezteti?"
Ha a v. sz. nem ad választ, más változatban megismételjük a felszólítást: „Mire
hasonlít? Mi jut az eszébe, ha nézi?"
Ha még erre sem kapunk reakciót, megmondjuk, hogy a táblát forgatni is lehet. Ezeket a sugalmazásokat a jegyzőkönyvben feltüntetjük.
Ha a v. sz. kitartóan hallgat, vagy ismételten hangoztatja, hogy semmit sem tud mondani, újabb és újabb sugalmazásokkal próbálkozzunk: „Tessék csak jobban megnézni, biztosan eszébe fog jutni valami" stb.
Tehát csak sokszoros eredménytelen sugalmazás után nyugszunk bele abba, hogy a v. sz. nem tudott választ adni a táblára.
Ha a v. sz. választ adott, miközben a választ feljegyezzük, ezt mondjuk: „És..." Ha erre nem folytatja az értelmezést, újabb buzdítás következik: „No még..." 2-3 válasz után a v. sz.-t nem buzdítjuk többé.
Azt, hogy a sugalmazás a vizsgálat folyamán meddig tart, a v. sz. válaszszáma határozza meg. A buzdítások célja: kiküszöbölni, hogy a v. sz. valamelyik táblára egyáltalán ne adjon választ, tehát feloldani a jelentésadási zárlatot, elérni, hogy minden táblára egynél több választ adjon. Ha ezt a vizsgálat spontán menete biztosítja - és normális személyeknél általában ez a helyzet -, akkor semmiféle sugalmazásra nincs szükség.
Ha a v. sz. megtapad egy választípusnál, három táblán át nem ad más választ (például csak anatómiai választ ad, vagy csak egy bizonyos fajta állatot mond), akkor a IV. táblánál ezt mondjuk: „Nem csak ezt mondhatja. Más dolgokat is lehet." Ezt a figyelmeztetést esetleg egy későbbi táblánál megismételjük.
Az időmérés
A vizsgálat időtartama nincs meghatározva, a v. sz.-től függ, s így igen nagyok lehetnek az egyéni eltérések. A mi klinikai vizsgálatokra beállított technikánk - buzdítás, serkentés - mellett az átlagidők hosszabbak, s ezt a külföldi standardokkal való összehasonlításban figyelembe kell vennünk. Az irodalmi adatok szerint az egy válaszra jutó átlagidő 0,8-1 perc, nálunk 1-1,2 perc. Ennek megfelelően mi csak 1,2 percnél hosszabb átlagidőt tekintünk meglassúbbodottnak.
Normális felnőtteknél a Ro-vizsgálat 30-40 percig tart. Az alsó határ 15 perc, a felső pedig 70 perc. Gyerekeknél a vizsgálat időtartama rövidebb: 20-25 perc. 40 percnél hosszabb idő gyerekeknél ritka.
Az organikus betegek vizsgálati időtartama a válaszszámhoz viszonyítva lényegesen hosszabb, a szkizofréneké rövidebb.
Az időt a v. v. lehetőleg stopperórával mérje. Ez azonban nem elengedhetetlen feltétel.
Háromféle időt mérünk:
1. A vizsgálat teljes időtartamát: az első tábla exponálásától addig, míg a v. sz. az utolsó táblánál kifejezésre nem juttatja, hogy a jelentésadást befejezte. Ezt a mérést mindenképpen el kell végezni, mert ebből számítjuk ki az egy válaszra jutott átlagidőt, amely fontos értelmezési támpont.
2. Az egy táblára fordított időt: a tábla expozíciójától az elvételéig. Ezt az időt minden táblánál külön feltüntetjük. A felszólító jelleg szerinti értelmezésnél lehet szerepe.
3. A reakcióidőt: ezt táblánként mérjük, a tábla exponálásától az első tartalmas válaszig. A szavakban kifejezésre nem juttatott elakadások felismerésére szolgál.
A jegyzőkönyv
Mint minden projektív tesztnél, a Ro-vizsgálatban is elengedhetetlenül fontos a jegyzőkönyv pontos vezetése. A reakcióknak nemcsak a tartalma nyújthat értelmezési támpontot, hanem minden formai megnyilvánulás is. A vizsgálattal látszólag össze nem függő kitéréseket is följegyezzük. így a jegyzőkönyv hitelesen adja vissza a vizsgálat teljes lefolyását.
Ennek a feltételnek nem könnyű eleget tenni: a v. v. részéről nagy figyelmi koncentrációt és nem utolsó sorban jó manualitást igényel (néha nagyon gyorsan kell írni).
Voltak, akik megpróbálták a magnetofont bevezetni. Nálunk nem vált be: a v. sz.-t zavarta, szokatlan volt neki.
A jegyzőkönyv fejlécén mindig a célnak és a feltételeknek megfelelően tüntetjük fel a személyi adatokat. A vizsgálat előtt lehetőleg csak a nevet és esetleg az életkort kérdezzük meg. Az iskolai végzettség, a foglalkozás, esetleg egyéb személyi adatok iránt csak a vizsgálat befejezése után érdeklődjünk, nehogy a v. sz.-nek vizsgabeállítottságot sugalljunk.
A dátumot természetesen mindig fel kell írni, s ugyanígy a vizsgálat kezdésének időpontját is.
Magának a jegyzőkönyvnek, amely mint említettük, pontosan követi a vizsgálat folyamatát, jól áttekinthetőnek kell lennie.