Marjorie Lewty
Kettős esküvő
LightningStrike1990
Henry Winchester magával viszi Párizs melletti családi villájukba beosztottját, a szépséges Lisát, hogy együtt fejezzenek be egy kezdő számítógép-felhasználóknak szóló kézikönyvet. Henry mamája meleg fogadtatásban részesíti a lányt, akit főnöke arra is megkér, hogy az érte rajongó Carolyn jelenlétében színleljenek boldog szeretőket. Bár úgy tűnik, Henry nem viszonozza Lisa őszinte szerelmét, mégis féltékenykedik...
1. FEJEZET
A csók egészen váratlanul érte Lisát. Nem kívánta, és nem is esett neki jól.
Az irodahelyiséget, melyet a cég kereskedelmi igazgatójával, Paul Donaldsonnel osztott meg, üvegfal választotta el a nagyteremtől. Este fél hat lévén, rajtuk kívül mindenki hazament. Az asztali lámpákat már kikapcsolták, az író, és a számítógépekre pedig rákerült az ezüstszürke műanyag védőhuzat. A beszűrődő londoni utca zajától és a hosszúkás terem két homlokfalára szerelt kvarcórák ketyegésétől eltekintve csönd volt.
Lisa éppen az íróasztala fölé hajolva ellenőrizte, hogy a kéthetes skóciai utazáshoz szükséges papírokat hiánytalanul berakta-e az irattáskájába. A bőröndjét már reggel elhelyezte Paul kocsijának csomagtartójában. Úgy tervezték, hogy munka után rögtön elindulnak, és egymást felváltva vezetnek.
Amikor bekattintotta a táska csatját, kellemes izgatottság lett úrrá rajta, s bársonyos pillákkal árnyékolt szeme boldogan felcsillant. Örült az utazásnak, mely az első komolyabb megbízást jelentette számára, mióta személyi titkárnő volt. Ráadásul még sosem járt Skóciában, és az utazás időpontja is éppen megfelelt neki.
Nem hallotta Paul közeledő lépteit, s amikor felegyenesedett, a fiatalember orvul átölelte hátulról. A néhány hét alatt, mióta mellette dolgozott, még sosem tapasztalt semmiféle közeledési kísérletet. Most azonban nem érthette félre az erős férfikéz szorítását a melle alatt.
Halkan felkiáltott, és megpróbálta magát kiszabadítani, de Paul feljebb csúsztatta a kezét, s ajkával megérintette a nyakát és szőke haját, melyet az irodában mindig összekötve hordott.
- Paul, légy szíves... - Azt remélte, ennyiből ért majd a főnök. - Ma különösen csinos vagy, és már régóta vágyom rá, hogy beletemessem az arcomat a hajadba. Nemsokára kettesben leszünk, és remekül fogjuk érezni magunkat.
Ugye te is így gondolod? - fordította nevetve maga felé a karjában a férfi.
- Paul, ne, ezt tényleg nem... - ellenkezett Lisa megbotránkozva. Paul vonzó arca egészen közel került az övéhez. Leheletén érződött az ital szaga - aznap hosszú ebédszünetet tartott. A feje egyre jobban kivörösödött, és halántékán hevesen lüktetni kezdtek az ütőerek. Résnyire nyitotta, majd a lányéra tapasztotta a száját.
Egyedül voltak az irodában, sőt a földszinti portást kivéve valószínűleg az egész épületben. Lisa inkább dühöt érzett, mint félelmet. Karja a teste mellé szorult, de könyökét sikerült behajlítania, s ökölbe szorított kezével próbálta eltolni magát Paultól. Hiába küzdött - mintha egy sziklát akart volna odébb görgetni.
- Mi az ördögöt művelnek itt? - förmedt rájuk egy mély és dühös férfihang az ajtóból.
Paul nyomban elengedte a lányt - aki kis híján hanyatt esett -, és látszólag higgadtan megigazította a nyakkendőjét.
- Henry! Na még ilyet! - kiáltott fel, és szája barátságos mosolyra húzódott. Szándékosan se választhattál volna rosszabb pillanatot a visszatérésre.
- Nézőpont kérdése - válaszolt a férfi élesen, miközben feléjük igyekezett. Barnára sült, keskeny arcának vonásai kemények voltak, akár egy gránitszoboré.
Lisa az íróasztalának támaszkodott, és kábultan pislogott. A váratlanul felbukkant magas férfi Henry Winchester volt, a cég igazgatója. Kevés időt töltött a cégnél. A lány csupán egyszer látta távolról, és még egyetlen szót sem váltott vele. Mindössze annyit tudott róla, hogy Paul mostohabátyja. A főnök csak egyszer beszélt róla az ő jelenlétében, akkor is csúfondáros mosollyal nyilatkozott: - Két külön világ vagyunk... Paul rettentő ravasz, és vág az esze, mint a beretva.
Henry Winchester napbarnította arcán elfojtott düh tükröződött, s Lisát figyelemre sem méltatta.
- Bejössz az irodámba, Paul? Meg kell beszélnünk néhány dolgot. Persze csak akkor, ha nem vagy túlságosan elfoglalt. - Hangjában rideg megvetés csengett.
Paul zavartan nevetett: - Csak nem gondolod, hogy...
- De. Éppen úgy gondolom - vágott a szavába a mostohabátyja. - Nagyon is szárnyal most a képzeletem. - Parancsoló fejmozdulattal a folyosóra nyíló ajtó felé biccentett.
- Rendben, ha ragaszkodsz hozzá - sértődött meg Paul. Felvont szemöldökkel Lisára pillantott, vállat vont, és erőltetetten hanyag léptekkel elindult a felvonóhoz.
Winchester követte. A küszöbnél azonban megfordult.
A lányon heves szívdobogás lett úrrá. Ha a nagyfőnöknek az a szándéka, hogy kioktassa, hát ő azt nem fogja tűrni.
- Stephens, ugyebár? - kérdezte mereven Winchester. - Mrs. Hendersontől tudom, hogy a mostohaöcsémmel Skóciába szándékozott utazni. Már most közölhetem, hogy ott nincs szükség magára.
Lisa felemelte fejét, és a férfira nézett. Winchesternek érdekes, világosszürke szeme volt, szivárványhártyáját sötét karika övezte. A neonlámpák fényében úgy csillogott ez a szempár, mint a csiszolt acél.
- Hogyhogy nincs rám szükség? Megállapodtunk, hogy utazom, mindent előkészítettem - háborgott Lisa. Felháborítónak találta, hogy ez a férfi csak úgy besétáljon ide, és egyetlen mondattal keresztülhúzza a napok óta dédelgetett terveit.
- Kénytelen lesz másképpen múlatni az idejét, kisasszony. Bizonyára talál más lehetőséget a szórakozásra: munkaidőn kívül. - Henry Winchester gúnyosan elhúzta keskeny ajkát, s rideg szürke szemével tetőtől talpig végigmérte a lányt.
Lisa ellenkezni akart, de egy árva szó sem jött ki a torkán. Milyen utálatos alak! Egyetlen pillanatot sem bírna ki tovább a társaságában. Felkapta az irattáskáját, a vállára vetette a kézitáskáját, és kiviharzott az irodából. Reszketett a térde, ahogy lerohant a női öltözőbe, ahol a dühtől magánkívül leroskadt az első székre. Még soha senki nem beszélt vele ilyen sértőn, ilyen fennhéjázón. Még egy ügyvezető igazgatónak sincs joga ahhoz, hogy ilyen durva, pökhendi módon bánjon az alkalmazottjával! Henry Winchester nyilván másként vélekedett erről. Az épület legfelső emeletén lévő irodájában fenyegető terpeszben állt jóképű mostohaöccse előtt, aki az íróasztal sarkán ülve hanyagul lóbálta egyik lábát.
- Nem gondolod, hogy túljátszod a báty szerepét, Henry? Semmi okod nem volt rá, hogy...
- Semmi okom? Ennek a megítélését csak bízd rám! Hazafelé menet találkoztam Mrs. Hendersonnel. Úgy gondolta, hogy tulajdonképpen nincs abban semmi kifogásolható, ha Miss Stephens társaságában utazol Skóciába. Csakhogy a lány nagyon rövid ideje dolgozik a cégnél, és nagyon fiatal. Azon kívül roppant csinos... - mondta Henry, a titkárnő aggodalmaskodó hangját utánozva. - Úgy vettem észre, Mrs. Henderson ismer már téged a kisded játékaiddal együtt. Roppant megalázó, ha az ember a mostohaöccséről úton-útfélen azt hallja, hogy módszeresen elcsábítja a cég fiatal nőnemű alkalmazottait.
- Ne finnyáskodj már, Henry! - védekezett Paul megsemmisülten. - Nem lehet mindenki olyan szent életű, mint te. Egyébként sem állt szándékomban Miss Stephenst elcsábítani. Amit az irodában láttál, az csak egy baráti búcsúpuszi volt a munkaidő végeztével. Ebben csak nincs semmi kivetnivaló? Vagy mégis? Henry összeráncolta a homlokát, s a keze ökölbe szorult.
- Talán nincs, de egy ilyen pusziból könnyedén következhet más is. És ha két hetet Skóciában szándékozol eltölteni egy lánnyal, mégiscsak kézenfekvő, ha az ember felteszi magának a kérdést, vajon mi sül ki ebből a két hét alatt.
Paul sápadt arca sötétvörös színt öltött. A fiatalember lecsúszott az íróasztalról, és odaállt nála sokkal magasabb mostohabátyja elé.
- Neked ez nyilvánvalóan kézenfekvő. Te mindent az ok és okozat szemszögéből elemzel, érzelmek nálad nem játszhatnak szerepet. Te nem adnál egy lánynak éjszakára búcsúcsókot, igaz? Legfeljebb a számítógépedet csókolnád meg.
Henry eleresztette füle mellett a bántó megjegyzést.
Nagyon jól tudod, hogy rég kidobtak volna, ha nem vagy a féltestvérem.
- Carolynra célzol, ugye? Meddig fogod még felhánytorgatni? Ez a dolog már rég a múlté.
- Lehet, hogy szerinted már a múlté, szerintem nem. Te szépen kereket oldottál, és a nyakamba varrtad a kicsikét.
Donaldson a nadrágzsebébe mélyesztette a kezét, és dacosan hátat fordított. - Mindent elintéztem. Nem hagytam Carolynt a pácban, ezt te is nagyon jól tudod.
Ha most a jótevőt akarod játszani előtte, az a te ügyed. Azon kívül, ami történt, nem csak az én hibám volt. Carolyn egyszerűen túl...
- Tartsd a szád! - kiáltott rá Henry, és Paul arca egyszeriben elsápadt. - Fogd be a szád, és takarodj az utamból! Utazz el Skóciába, és lehetőleg jó ideig ne kerülj a szemem elé! Na, gyerünk, tűnj már el! A mostohaöccse fejét lehorgasztva távozott.
Lisa eközben sápadt arcát szemlélte a női öltöző tükrében.
Micsoda ostobaság! - füstölgött magában. Paul bolondot csinált magából és őbelőle is... Ezt a legkevésbé sem várta volna rokonszenves, fiatal főnökétől.
Leginkább az tetszett neki új munkahelyén, az iroda-felszereléseket és berendezéseket forgalmazó Winchester Electronics cég londoni kirendeltségén, hogy a világos, korszerűen berendezett, áttekinthető irodákban szinte egyáltalán nem volt kitéve a férfiak zaklatásának. Lisa teljes mértékben osztotta az apja véleményét, miszerint az iroda munkára, nem pedig szórakozásra való. Örült, mikor felvették ide. Előzőleg már több helyen felmondott: vagy azért, mert nem látott esélyt az előmenetelre, vagy pedig azért, mert - ahogy az a legutóbbi munkahelyén, egy villamossági cikkekkel foglalkozó nagykereskedelmi cégnél is megtörtént - kénytelen volt az erősebb nem egyre tolakodóbbá váló közeledési kísérleteit elviselni.
A belépése óta eltelt néhány hét alatt, Paul személyi titkárnőjeként sok örömet lelt új munkakörében, s el sem tudott volna képzelni a fiatalembernél barátságosabb főnököt. Donaldson még akkor is mindig képes volt egy vidám mosollyal vagy tréfával lelket önteni belé, amikor majd elárasztotta őket a rengeteg munka, és minden a feje tetején állt. Igazán jól megértették egymást, és Lisa ellenvetés nélkül helyettesítette a főnökét, mikor az szabadnapot vett ki, hogy valamelyik barátnőjével leruccanjon a tengerpartra. Ebédszünetben meg sokszor a boltokat járta, hogy Henderson valamelyik nője számára születésnapi ajándékot vásároljon, színházjegyet, éttermi asztalt foglaltasson vagy virágot rendeljen. Már az elején rájött tehát, hogy Paul javíthatatlan szoknyavadász, de úgy hitte, ő maga nem forog veszélyben - főleg, hogy gyakran összekacsintottak s együtt nevettek egy-egy lányon.
Őszintén kedvelte Pault, s váratlanul érte, hogy a fiatalember őrá is kivetette a hálóját. Biztosan csak azért történhetett meg, mert ebédre túl sokat ivott, mentegette magában. Henry Winchester sajnos valóban épp a legrosszabbkor toppant be, ráadásul miatta füstbe ment a skóciai utazás is. Paul meglepetésszerű támadását segítség nélkül, egyedül is el tudta volna hárítani.
Hideg vízzel lehűtötte az arcát, és megpróbálta józanul mérlegelni, hogy mit is tehetne. Haza nem mehet, mert az amerikaiak, akikkel a szülei átmenetileg lakást cseréltek, már bizonyára beköltöztek. Hol tölthetné az éjszakát? Talán egy szállodában? Ez az egyetlen megoldás kínálkozott. Teljesen megrémült, amikor észbe kapott, hogy a bőröndje Paul kocsijában van. Márpedig csomag nélkül még szállodában sem éjszakázhat.
Kivette a kabátját az öltözőszekrényből, felkapta a táskáit, és a lifthez szaladt.
A mélygarázsban feltétlenül ki kell vennie a bőröndjét a kocsiból, mielőtt Paul útnak indul.
Megnyomta a hívógombot. Semmi nem történt. Ekkor jutott eszébe, hogy a felvonó éjjel soha nem működik. Halkan szitkozódva elindult lefelé a lépcsőn, hogy gyalog tegye meg a négy emeletet.
A legalsó fordulóban szörnyű dolog történt: Lisa a sietségtől elszédült, az utolsó fordulóban elvesztette az egyensúlyát, és megcsúszott a sima linóleummal borított lépcsőn. Fájdalmasan megütötte magát. Egy pillanatig csendben feküdt, azon töprengett, nem törte-e el valamijét. Már csak ez hiányzott! Könnyek gyűltek a szemébe.
Nem szokott bőgni, de most egyszerűen elege volt. - Jólesik? - érdeklődött a háta mögött egy gúnyos hang.
Nem volt olyan állapotban, hogy képes lett volna visszavágni. Amikor nagy nehezen felült, egy pár ragyogóan kitisztított fekete cipőt látott maga előtt, néhány lépcsőfokkal feljebb.
- Mi történt? Remélem, nem sérült meg. Vagy mégis? Ha kitörtem volna a nyakamat, magának az sem számítana, gondolta gyűlölködve a lány. Kábultan megrázta a fejét, és azt kívánta, bárcsak tűnne már el Henry Winchester és hagyná őt békén.
A cipő el is tűnt a szeme elől, mert az, aki viselte, odaült mellé a lépcsőre.
- Szóval megsérült vagy nem? - sürgette a választ türelmetlenül a férfi.
Lisa még mindig nem tudta, épségben van-e minden tagja. Összeszorította a fogát, és némán a fejét ingatta.
Winchester az álla alá nyúlt, és az arcába nézett.
- Maga sír - állapította meg bosszúsan. - Ilyen rettenetes csapás magának, hogy dugába dőlt a Paullal tervezett utazása? Bármi is lenne maguk közt, biztosíthatom, hogy a jóképű mostohaöcsém halálos veszedelmet jelent az olyan kislányok számára, amilyen maga. Paul nem érdemli meg, hogy akár egy könnycseppet is hullasson miatta.
Még hogy én kislány! Nahát! - gurult dühbe Lisa. Könnyei azon nyomban elapadtak, és nem először sajnálta, hogy fiatalabbnak látszik a tényleges életkoránál, huszonkét évesnél.
- Amit Paulról és rólam feltételez, az merő tévedés. Semmi sincs köztünk. Egyáltalában semmi.
- Semmi? Nem úgy nézett ki, amikor váratlanul benyitottam. - Nem tehetek róla, ha egy olyan gondolkodású embernek, mint maga, úgy tűnt - vagdalkozott dühödten Lisa. - De akkor is ez az
Hosszúnak tűnő másodpercekig némán nézték egymást. A lány zöld szeme haragosan szikrázott, miközben Henry Winchester olyan ridegen villogtatta szürke szemét, hogy Lisán félelem lett úrrá. De pillanatnyilag egyáltalában nem érdekelte, hogy a cég vezetőjével van dolga, aki bármikor kirúghatja. Az igazságtalan bánásmód ugyanis azon kevés dolgok közé tartozott, amelyeket soha nem tudott elviselni.
- Hát jó, ha maga mondja - törte meg a csendet vállvonogatva Winchester. De akkor sem utazik Skóciába. Most pedig az lesz a legjobb, ha szépen hazamegy.
- Felállt és kezét nyújtotta a lánynak, hogy felsegítse.
Lisa nem akarta észrevenni a segítő kezet. Megpróbált a maga erejéből felállni, de mindjárt vissza is hanyatlott. Még egyszer nekiveselkedett, de az eredmény ugyanaz volt. Ráadásul most heves fájdalmat is érzett a jobb térdében. Belekapaszkodott a korlátba, és így végre sikerült felhúzózkodnia, miközben testsúlyát a bal lábára helyezte.
A férfi lemondóan sóhajtott, amikor átlátta a helyzetet.
- Inkább üljön le megint, hogy megnézhessük, mi baja történt - adta ki az utasítást.
A lány kénytelen-kelletlen engedelmeskedett. A nagyfőnök letérdelt eléje, s óvatosan megmozgatta előbb a bokáját, majd a térdét. Mikor hozzáért a jobb térdéhez, Lisa feljajdult.
- Hm, hát ez bármi lehet - vélekedett Winchester. - Izomhúzódás, ínszakadás, akár törés is, de remélem, hogy mégsem az. Mindenesetre szüksége lenne orvosra.
Hazaviszem.
- Nem! - ellenkezett Lisa hevesen. - Kedves magától, de nem tudok... nem akarok hazamenni - tette hozzá megszeppenve.
- Nincs sok értelme, hogy itt maradjon, kislány. Paul már régen elutazott - nézett rá szigorúan a férfi.
Lisa a legszívesebben pofon ütötte volna. Szóval ez az ember még mindig azt hiszi, hogy neki megszakad a szíve, amiért nem utazhat Paullal Skóciába. Nehezen elfojtott haraggal így szólt: - Nekem teljesen mindegy, hol tartózkodik Paul. Egyedül az izgat, hogy a kocsijában maradt a bőröndöm. Mivel egy szállodában szándékozom eltölteni az éjszakát, szükségem van a holmimra. - Diadalmas érzés töltötte el, mikor észrevette, hogy Henry Winchester felhúzza szemöldökét. Büszke volt magára, hogy még mindig képes ilyen nyugodtan társalogni.
A férfi ismét leereszkedett mellé a lépcsőre. Lisa azt kívánta, bárcsak ne tette volna, mert a közelsége igencsak nyugtalanítóan hatott rá. Bár hozzá sem ért, nagyon is érezte a méretre szabott, drága sötétszürke öltönyben a férfi izmos testének jelenlétét.
Paul társaságában ilyet még sohasem érzett, még akkor sem, amikor Donaldson az imént letámadta.
- Idehallgasson! Hogyhogy nem tud hazamenni? És mit hord itt nekem össze szállodáról? Egyébként oda is csak akkor mehet, ha orvos már látta.
- Nem tudok hazamenni - magyarázta türelmesen a lány, mintha valami nehéz felfogású kisdiákkal beszélne -, ugyanis a házunkat elfoglalta egy ötgyermekes amerikai család. A szüleim a szabadságuk idejére cseréltek velük, és ők jelenleg valahol Floridában tartózkodnak. Mivel a legközelebbi rokonaim Cornwallban laknak, Londonban pedig senkit sem ismerek, akinél az éjszakát eltölthetném, úgy tűnik, a szálloda az egyetlen megoldás, és nagyon hálás lennék magának, ha megnézné, nem tette-e ki Paul a
- Te jó ég! - csettintett Henry Winchester. - Egyre cifrább lesz a helyzet. Lemegyek a garázsba, és megkeresem a bőröndjét. Várjon meg itt! Henry nagyon gyorsan visszajött, de üres kézzel.
- Ne rémüljön meg, megtaláltam a bőröndjét, csak lent hagytam! Paul a nagy Sietségben nyilván kidobta a kocsiból, és sajnos egy pocsolyában kötött ki... Most szépen eljön hozzám, én pedig megkérem egy orvos barátomat, hogy vizsgálja meg.
A hátsó bejáratnál van a kocsim.
- Igazán nem szeretnék alkalmatlankodni - jelentette ki Lisa magasra emelt fejjel.
- De ha esetleg el tudna vinni egy kórházba... - Hogy bebizonyítsa, nem teljesen tehetetlen, fel akart állni, de összerándult a fájdalomtól.
- Ne gyerekeskedjen! - szólt rá Winchester türelmetlenül. - Nem fogják bent tartani éjszakára, ha csak valami egyszerű térdsérülésről van szó. Mit akar csinálni? Szállodai szobát keresni, amikor egész London tele van turistával? Természetesen gondoskodom magáról - fűzte hozzá homlokát ráncolva. - Amennyiben a lépcsővel volt valami baj, akkor mint főnök én vagyok a felelős a balesetért.
- Ne aggódjon, nem fogok magától kártérítést követelni! - Lisa megpróbált méltóságteljes ábrázatot ölteni, miközben fél lábon állva egyik kezével a korlátba kapaszkodott. - Ha tényleg tudni akarja, annyit mondhatok, hogy a balesetnek az a bánásmód volt az oka, amit az imént kellett elszenvednem a cég vezetőitől. Mégpedig mindkettőtől - tette hozzá élesen. - Sajnos nem tudtam elég gyorsan eltűnni.
Ezúttal Henry Winchester őszinte érdeklődéssel mérte végig, úgy, mint egy emberi lényt, nem pedig mint valami átkos terhet, amit a balszerencse gördített az útjába.
- Értem már... Ha így áll a helyzet, akkor a vétkes felek kötelessége, hogy gondoskodjanak magáról. Mivel a mostohaöcsém vélhetően már elhagyta Londont, velem kell beérnie. Szóval gyerünk! - Ne... - ellenkezett rémülten Lisa, mikor a férfi átkarolta. - Tudok...
- Nem tud - jelentette ki határozottan Winchester, és egyszerűen felemelte.
A lány Henry mellére hajtotta a fejét, és kibomlott haja szétterült a sötétszürke zakón. Hallotta Winchester egyenletes szívverését és érezte teste friss, férfias illatát.
Legbelül egyszeriben úgy érezte, hogy mindez teljesen természetes és helyénvaló. A másodperc egy töredékéig még szorosabban hozzásimult Henryhez, és önkéntelenül átkarolta a nyakát.
- Jól van, kislány, csak kapaszkodjon erősen! Mindjárt odaérünk. Ettől ismét magához tért és bosszankodott saját gyengeségén. Alkalmat adok ennek a lekezelő, durva fráternek, hogy az erős védelmező szerepében tetszelegjen. Még hogy én kislány! - berzenkedett magában.
Winchester előzőleg biztosan felszólt a garázsból telefonon az éjszakai portásnak, mert Mr. Jenner már várta őket a hátsó bejáratnál, egy csodálatos, bordó Jaguar mellett.
- Megcsúszott a lépcsőn a kisasszony, igazam van? Ez a síkos lépcsőborítás meglehetősen veszélyes - jegyezte meg Mr. Jenner a szeme sarkából a főnökére sandítva.
- Teljesen igaza van - helyeselt Henry. - Intézkedni fogok, hogy cseréljék ki.
Lenne szíves jó szélesre kitárni a kocsi ajtaját, hogy besegíthessem Miss Stephenst? - Letette Lisát, és tartotta, míg a lány ráállt az egészséges lábára. - Így, és egy kecses szökelléssel már bent is van - biztatta mosolyogva.
Nézze meg az ember, gondolta Lisa, még humora is van! Lehuppant az anyósülésre, és óvatosan beemelte a lábát. Hangosan felnyögött, amikor a fájdalom belenyilallt a térdébe.
- Nagyon fáj? - kérdezte tőle Henry, aki becsusszant a kormány mögé, és beindította a motort.
Lisának jólesett volna most néhány együtt érző szó, de ezt hiába várta. Bezzeg Paul vigasztalta volna! Mindig nagyon aggódott érte, ha csak megfázott vagy fájt a feje.
- Elmúlt már. - Lisa megkönnyebbült sóhajjal hátradőlt, és a biztonsági övért nyúlt. - Nyilván semmi komoly.
- Majd meglátjuk - szólt kurtán a férfi.
A lány lopva figyelte zárkózott arcát. Miért is kellene velem éreznie? Hiszen csak kolonc vagyok a nyakán.
Lehet, hogy az állásom is kockán forog, rettent meg. Éppen akkor, amikor már előremeneteli lehetőségekkel számolt a cégnél, azzal kacérkodott, hogy felhagy a titkárnői tevékenységgel és elvégez egy számítógépes tanfolyamot, ami már régóta érdekelte. Ezt a lehetőséget nem teheti kockára azzal, hogy összerúgja a patkót a nagyfőnökkel. Némi töprengés után úgy döntött, az lesz a legokosabb, ha engedelmeskedik. Karba fonta a kezét, és ártatlan hangon így szólt: - Igazán kedves magától, hogy gondoskodik rólam, Mr. Winchester.
Lisa újra hallgatásba burkolózott, miközben a drága sportkocsi tovasuhant a londoni utcákon. Határozottan élvezte, hogy ilyen fényűző járműben utazhat. A kocsi belsejében bőr -, és enyhe szivarillat terjengett. Az üzletember jellemzői - állapította meg magában -, ahogy minden egyéb Winchester környezetében és rajta: a méretre szabott sötétszürke öltöny, a hófehér ing, kifogástalan kézelője, a nemesacélból vagy talán platinából készült karóra lágy csillogása a csuklóján. No és a rendíthetetlen, már-már arcátlan magabiztosság.
Megnézte a férfi kezét, mely lazán nyugodott a kormánykeréken. Vékony, inas ujjai voltak, és rövidre vágott, ápolt körmei.
Hát igen, ez a Henry Winchester mégiscsak remek fickó, villant át az agyán, és erőt kellett vennie magán, hogy elviselhetővé tompítsa a férfiról alkotott képet.
Amikor valahol a West Enden bekanyarodtak egy nagy lakóház elé, már alkonyodott.
- Egyszerűbb lesz, ha megállok itt, és nem a garázsból kell föltámogatnom magát - mondta a főnök. Kiszállt, pénzt dobott a parkolóórába, majd kinyitotta a másik ajtót, hogy segítsen kiszállni az utasának. - Csak óvatosan! - figyelmeztette. - Nehogy rosszabbodjon a sérülése! Lisa elfogadta a segítséget. Magában be kellett vallania, hogy kellemes érzés volt a férfi izmos karjára támaszkodni, miközben végigsántikált a ház bejáratáig vezető rövid feljárón. Kellemes és felkavaró! A gyomrában mintha bizsergett volna valami, s egyfajta szédülés jött rá, ez azonban egyáltalán nem a gyors liftnek volt betudható.
Szégyellte, hogy ennyire a hatalmába keríti egy férfi, akit tulajdonképpen ki nem állhat. Bár Henry Winchesternek is vonzó a külseje, ez a mélabús érzékiség igazán nem az én esetem. Paul Donaldson életvidám, évődő viselkedése sokkal közelebb áll hozzám, szögezte le magában.
Legalábbis ez volt a helyzet, amíg arra a kínos jelenetre sor nem került az irodában.
Istenem, miért kell a nők és férfiak közti kapcsolatnak mindig ilyen bonyolultnak lennie? A férfiaknál sosem lehet tudni, hányadán áll velük az ember.
2. FEJEZET
Henry Winchester lakása többé-kevésbé úgy nézett ki, ahogy Lisa elképzelte: világos színű puha bőrfotelok, beépített szekrények, alacsony, üveglapú dohányzóasztalok.
Mint egy elnöki lakosztály, gondolta, olyan otthonos és hívogató. Henry Winchester leültette egy széles kanapéra, szilvaszínű bársonypárnát tolt a háta mögé, és azt mondta: - Jobban teszi, ha felrakja a lábát. Segítsek? - Be sem várva a választ, felemelte a lány bal lábát, aztán nagyon óvatosan a sérült jobbat is.
Lisa fájdalmában az ajkába harapott.
- Nagyon kellemetlen? - kérdezte a férfi, és megtapogatta a bokáját.
A lány bólintott. - Egy kicsit.
- Húzza fel a szoknyáját! - parancsolt rá Winchester. - Jól értettem? - pirult el Lisa.
- Csak szeretném látni a sérülést, minden hátsó szándék nélkül - hangzott a türelmetlen válasz.
Jellemző, azzal szórakozik, hogy kelepcébe csal, gondolta a lány. De úgy határozott, nem fog vitatkozni, legalábbis egyelőre nem. Engedelmesen felhúzta szűk sötétkék szoknyáját, és a férfi óvatosan megérintette a duzzanatot. De miért nem veszi már el a kezét? Igazán felesleges ennyi ideig a térdét tapogatni... Lisa érezte, ahogy arca fokozatosan tűzpirossá válik. Ha orvos vizsgálgatná, az persze más volna.
- Jól megdagadt a térde! Felhívom Johnt. Talán át tud jönni, hogy megvizsgálja.
Kér valamit inni addig is? Egy korty konyak visszahozza az életerejét a megrázkódtatás után.
- Csak egy pohár vizet kérnék - szerénykedett Lisa, és azon töprengett, vajon melyik megrázkódtatásra gondolhatott a férfi, hiszen több is érte a nap folyamán.
Henry Winchester a bárszekrényhez lépett, és töltött a lánynak egy pohár ásványvizet. Magának kevert egy italt, aztán felkapott egy drótnélküli telefonkészüléket, levetette magát az egyik mély bőrfotelba, és nagy sóhajtással kinyújtotta hosszú lábát.
Ennél egyértelműbben nem is jelezhette volna, hogy kemény munkával eltöltött napot tudhat maga mögött, Lisa pedig lassan kezd az idegeire menni. Miután nagyot kortyolt az italból, kihúzta a telefon antennáját, és nyomkodni kezdte a gombokat.
- Te vagy az, John?... Itt Henry... Köszönöm jól, és te?... Ide hallgass, John, itthon vagyok, és nálam van egy fiatal lány. Alkalmazottam, megsérült a térde. Elesett a lépcsőn az irodában, és valahogy felelősnek érzem magam a baleset miatt. Esetleg át tudnál... Remek, köszönöm, barátom. Addig is... - Felhörpintette az ital maradékát, és a poharat a telefonnal együtt maga mellé tette a padlóra. Ezután hátradőlt és lehunyta a szemét.
Lisa a buborékos vizet kortyolgatta. Tényleg jobban esett volna neki a konyak.
Pocsékul érezte magát, és térdében a fájdalom egyre erősebben lüktetett. Bárcsak hazamehetne! Bevenne egy aszpirint, lefeküdne a saját ágyába, reggel pedig felhívná a saját orvosát, és nem lenne ráutalva senkire. Főleg nem erre a nagyképű alakra.
Remélte, hogy az orvos megértőbb lesz. Talán tud majd keríteni neki egy kórházi ágyat, ahol az éjszakát eltöltheti. Sajnos nincs elég pénze, hogy rögtön kifizesse...
A férfira pillantott, aki elnyújtózott a fotelban, mintha aludna. Elég kimerültnek látszott. Lisa egy darabig szinte gyengéden figyelte, hogyan emelkedik és süllyed széles mellkasa, amint egyenletesen veszi a levegőt. Érdekes szürke szemét most eltakarták hosszú pillái, s egy sötét hajtincs napbarnított homlokába lógott, melyen már megjelentek az első ráncok.
Nem, nem akarok egy cseppnyi rokonszenvet sem érezni iránta, egyedül ő tehet arról, hogy most kénytelen velem foglalkozni, gondolta a lány. Ha nem avatkozott volna be önhatalmúlag a Paullal tervezett utazásunkba, mindez nem történt volna meg.
Hát úgy kell neki! A harag természetesen nem segített rajta. Óvatosan megmozdította a jobb lábát, és elhatározta, most már kivárja, mi lesz ennek a rémes estének a vége.
Henry Winchester a füle botját sem mozdította, mikor tíz perccel később megszólalt a kaputelefon.
- Mr. Winchester! - szólította Lisa először halkan. Aztán hangosabban: - Valaki van az ajtónál.
Nem jött válasz. A lány a földre eresztette bal lábát, áthajolt a fotel felé, és ujjával megbökte a férfit ott, ahol éppen érte: az övcsatja alatt.
Winchester felpattant.
- Mi az ördög...? - kiáltott fel dühösen. Lisa önkéntelenül elmosolyodott.
- Valaki be akar jönni - magyarázta neki, mire az feltápászkodott, és a készülékhez ment.
A lány még szélesebben mosolygott, és azt sajnálta, hogy nem erősebben bökdöste.
Valahogy serkentőleg hatott az önérzetére, hogy a Winchester-cég nagy hatalmú főnökét ilyen tiszteletlen módon felébresztette az álmából.
Henry egy alacsony, szőke hajú, aranykeretes szemüveget viselő fiatalemberrel tért vissza.
- Itt a lány, akiről beszéltem - mondta neki, és fejével Lisa felé biccentett.
Hát illik így bemutatni valakit? - Lisa Stephens a nevem, doktor - mutatkozott be a lány, és kedvesen a fiatalemberre mosolygott.
Az orvos leült mellé a kanapéra.
- Üdvözlöm, Miss Stephens, John Fraser vagyok. Örülök, hogy megismerhetem. - Látszott is rajta, hogy örül. - Hallottam, hogy elesett a lépcsőn. Nagyon sajnálom. Talán Henry agyondolgoztatta magát? Túlóráznia kellett? Rettenetes, mennyire megszállottja a munkának.
- Nem, erről szó sincs - ellenkezett a lány. - Egyedül az én hibám volt. Mr. Fraser
Winchester csak véletlenül járt arra, és úgy gondolta, segítenie kell nekem. Attól félek, nagyon a terhére vagyok. - Félresimította kibomlott szőke hajának egy tincsét, és arcán megjelent egy gödröcske.
- Azt azért nem hiszem - jegyezte meg az orvos hízelgőén.
A házigazda egy távolabbi sarokba húzódott, és beletemetkezett egy újságba.
- Nos, akkor megnézzük azt a sérülést. - Óvatosan és alaposan vizsgálta meg Lisa lábát. - Úgy tűnik, nem tört el semmije. Ínhúzódása van, azt pedig csak pihenéssel lehet gyógyítani. Négy-öt napig nem szabad mozgatni, és azután is csak óvatosan szabad terhelni a lábát. Addig is borogatni kell hideg vizes ruhával.
- De hát ezt most nem tudom... - szólalt meg nekibúsulva a lány. Henry félbeszakította.
- Miss Stephensnek van egy kis gondja, John. Hogy rövid legyek: Különféle okoknál fogva jelenleg nincs hová hazamennie. Amikor a baleset történt, éppen egy üzleti útra készült, Skóciába. - Kétségbeesetten körülnézett a szobában. - Itt nem maradhat - jelentette ki.
- Hát nővérkének éppenséggel nem is vagy alkalmas, öregfiú - somolygott a doktor. - Viszont tudok egy megoldást, a Doverscourtban véletlenül van egy szabad ágy.
- Lisához fordult, hogy megmagyarázza: - A Doverscourt egy klinika, mindjárt itt a sarkon. Ott vagyok osztályos orvos, és néhány napra biztosan el tudjuk szállásolni.
Egy magánklinikán a West Enden! Valószínűleg több száz font éjszakánként! - Azt hiszem, azt nem tudnám... - dadogott a lány.
Henry Winchestert azonban fellelkesítette a gondolat: - Remek ötlet! Természetesen én állom a költségeket.
Már döntöttek is Lisa sorsáról, anélkül hogy neki beleszólása lett volna.
- Nos, akkor letámogatjuk a kocsidhoz Miss Stephenst, és mindjárt be is szállítjuk a klinikára. - Fraser doktor hangja most nagyon magabiztosan csengett. - Annál jobb, minél hamarabb ágyba kerül. A biztonság okáért röntgenfelvételt is készíthetünk.
Öt nappal később Lisa virágos pongyolában ült ágya mellett a karosszékben. Úgy találta, hogy a betegeskedés igen kellemes dolog is lehet, főleg akkor, ha az embernek megvan hozzá a pénze.
Itt, a Doverscourt magánklinikán minden roppant fényűző volt. A betegeket szó szerint kényeztették, a koszt pedig... A főszakács minden reggel személyesen látogatta végig a szobákat, hogy megbeszélje a betegekkel az aznapi étrendet. Színes televízió, rádió, sztereó magnó - semmi sem hiányzott.
Egy csokor krémszínű rózsától eltekintve, melyhez egy mielőbbi gyógyulást! H. W. szövegű üdvözlőkártyát mellékeltek, Lisa semmit sem hallott Henry Winchester felől. A főnök a virágot nyilván telefonon rendelte, mivel a szöveget kerek, szinte gyerekes betűkkel írták, ami nem származhatott a Winchester-cég vezetőjének kezétől.
Fraser doktor viszont mindennap benézett hozzá, és beszélgetésre is szakított időt.
Kifaggatta a betegét az olvasmányai felől, és másnap hozott neki egy halom könyvet.
Lisa időközben telefonon beszélt Floridában nyaraló szüleivel. Az édesanyja nagyon aggódott, amikor meghallotta, mi történt, de ő megnyugtatta, hogy jó kezekben van.
Élvezte, hogy a kedves ápolószemélyzet pátyolgatja, és nem töprengett azon, mi lesz ezután. Az volt az egyetlen feladata, hogy pihenjen és néha megmozgassa a lábujjait, hogy erősítse lába izomzatát.
Tekintete túlságosan is gyakran tévedt a virágcsokorra, ami ugyancsak zavarta lelki nyugalmát. Ilyenkor ugyanis kénytelen volt Henry Winchesterre gondolni. A férfi rejtélyt jelentett számára. Nem értette, miért érzi magát ennyire felelősnek a balesetért. Az ő helyében bárki más bevitette volna a legközelebbi közkórházba, és ezzel elintézettnek tekintette volna az ügyet.
Talán egyszeriben rokonszenv ébredt volna a férfiban őiránta? Aligha. Lisának valószínűleg csak híres szerelmi történetek hatására támadtak ilyen gondolatai. Ebben a fényűző környezetben nagyon is könnyen adta át magát ilyen álmodozásnak.
Azt bizonygatta magának, hogy a férfi a legkevésbé sem viselkedett úgy, mintha ő különösebb hatással lett volna rá - ellenkezőleg. Számára ő csak egy fiatal kis csitri, akinek annyi esze sincs, hogy átlásson olyasvalakin, mint Paul Donaldson, ráadásul hebehurgya módon elvágódott a lépcsőn. Minden más magyarázat csak hiú ábránd.
Henry Winchester bizonyos tekintetben hasonlít valami múlt századi előkelő, fásult regényhősre. A viselkedésének egyetlen indítéka van: attól tart, hogy az alkalmazottja üzemi balesetnek tekinti a lépcsőn bekövetkezett sérülését és bepereli a céget.
Valószínűleg soha többé nem fogom viszontlátni, gondolta elszomorodva.
Ebben tévedett. Aznap reggel valamivel később, a szokottnál is rózsásabb arccal jelent meg a fiatal ápolónő a szobájában. Még mielőtt bejelenthette volna a látogatót, Henry Winchester bukkant fel mögötte.
Lisa úgy találta, a férfi egyszerűen tökéletesen fest elmaradhatatlan sötét üzleti öltönyében és fehér ingében. Lassú léptekkel vágott át a szobán és odaült az ágy szélére. Olyan sokáig nézte a lányt, hogy az zavartan lesütötte a szemét.
- Nos, hogy van? John szerint holnap már ki is eresztik, ha addig vigyáz magára.
Szerintem ugyan egy kicsit korai lesz, de valószínűleg szükségük van a szobára. Mi a véleménye? Lisa úgy érezte, a szíve túl szaporán
- Tegnap és ma már járkáltam, és igen jól boldogulok a lábammal. De be kell vallanom, szívesen hagytam magam kényeztetni. Egyébként nagyon köszönöm a rózsát - mosolyodott el félénken, anélkül hogy felpillantott volna.
- Nincs mit - vakkantotta a férfi.
- És hátra van még a költség térítése - folytatta Lisa sietve. - Ha esetleg most lenne szíves rendezni a számlát, én majd átutalom magának a pénzt, ha a szüleim megint itthon lesznek. A bankszámlám jelenleg...
A férfi elhárító kézmozdulatot tett.
- Erről hallani sem akarok. Minden el van intézve. És nem várok ezért köszönetet sem. Nem tudom, ki volt az, aki a távollétemben azzal a rettenetes linóleummal fedette le a lépcsőt, de a cég mindenesetre vállalja a felelősséget a balesetéért, örülök, hogy nem esett komolyabb baja.
Lisa ellenkezni akart, de Henry Winchester nem hagyta, hogy szóhoz jusson.
- Tudja már, hová megy, ha kiengedik holnap? Még mindig nem tud hazamenni? - Az unokanővéremhez utazom - mondta Lisa, és megpróbált olyan határozottnak látszani, mintha ezt már régen eldöntötte volna, és nem csak az imént jutott volna eszébe. - Janet egy kis szálloda tulajdonosa Marazionban, Penzance mellett. Áprilisban biztosan van még üres szobája.
Henry a homlokát ráncolta.
- Penzance Cornwall legtávolabbi szegletében van! Azt mondják, ott a világ vége.
Tényleg ilyen messzire kell utaznia? Szerintem még nincs olyan állapotban.
- Semmi más nem jut eszembe - jelentette ki Lisa. - Néhány napig ott maradhatok, amíg ismét munkába nem állok. - Lopva egy pillantást vetett a főnökére. Vajon nem most közli-e majd, hogy felmond neki? - Na igen - mondta a férfi vontatottan. - Erről még beszélnünk kell. Azok után, ami történt, semmi esetre sem dolgozhat megint Paul mellett.
A lány dacos képet vágott, aztán rá kellett jönnie, hogy merő időpocsékolás vitatkozni Henry Winchesterrel, aki dühös képet vágott. Nyilván minden felbosszantja, ami Paullal kapcsolatos.
- Beszélt már az unokanővérével? - érdeklődött a férfi. - Nem, tulajdonképpen még nem.
- Akkor hagyja! Van egy jobb ötletem.
Lisa úgy érezte, most már lassan a saját lábára kell állnia.
- Nem kell rólam tovább gondoskodnia. Nem vagyok már beteg, és boldogulok magam is. Egyébként... jobb is lesz így nekem.
A férfi rá sem hederített.
- Hányszor használt számítógépet, amióta Paul mellett dolgozik? - Számítógépet? - döbbent meg a lány. - Még soha. Nem volt rá szükség az osztályunkon - vallotta be nyíltan. - Kellett volna? - Még szöveget sem szerkesztett soha? - Nem, pedig elég nevetséges dolog a huszadik század végén, egy régimódi írógépen pötyögni. Paul be akart állíttatni egy gépet, és többször is eszébe juttattam, de valahogy sosem került rá sor.
- Nem lep meg - szorította össze az ajkát Winchester. - Lenne kedve elvégezni egy számítógépes tanfolyamot, a szövegszerkesztést is beleértve? - kérdezte váratlanul.
Hiszen az nagyszerű lenne! Lisa boldogan elmosolyodott, arcán feltűnt a gödröcske.
- Örömmel! Évek óta ez a vágyam! - Hallgassa meg a tervemet, mielőtt örömrivalgásban törne ki! Éppen egy új számítógéptípus kifejlesztésének végén tartok ősszel szeretném piacra dobni. Ha van kedve, a segítségemre lehetne ebben.
- Hogy segíthetnék én? Halvány fogalmam sincs a számítógépekről, azt én...
Henry leintette. Ez volt az első alkalom, hogy Lisára mosolygott, és a hatás döbbenetes volt.
A lány egyszerűen nem tudta róla levenni a tekintetét. Megbabonázva nézte a különös szürke szemek sarkából kiinduló nevetőráncokat, a sűrű, bársonyos szempillákat, a szépen ívelt ajkakat és barnára sült arcból kivillanó fehér fogsort. Elszédült, s a szoba forogni kezdett körülötte. Lehunyta a szemét, és a forgás abbamaradt. Furcsa, gondolta, elég gyenge lehetek még...
- Miféle lány maga? Mindjárt megfutamodik? - kérdezte Henry szemrehányóan.
- Tudom, hogy semmit nem konyít a számítógéphez, de nekem éppen ez kell. Hogy úgy mondjam, kísérleti nyúlra van szükségem.
- Ó persze - tátogott bárgyún Lisa. Winchester folytatta, és ő lassan felfogta, hogy egy könyvről van szó, melyet az újonnan kifejlesztett számítógéphez ír.
- Jó ötlet, nem gondolja? - kérdezte a férfi. A szeme színe mintha acélszürkéről ezüstszürkére változott volna.
- Hogy mi? Persze, az - vágta rá nyomban Lisa, pedig nem tudta egész világosan, mivel is értett egyet. Az agya nem működött tökéletesen, és az adott pillanatban minden meglehetősen zavarosnak tűnt.
- Remek. Az útlevele magánál van? Minek ide útlevél? - értetlenkedett magában a lány. Behunyta a szemét, és megpróbált összpontosítani. Eszébe jutott, hogy minden személyes iratát a tárcájába tette, s az most a táskájában van.
- Igen - válaszolta.
- Akkor jó. Két legyet ütünk egy csapásra - közölte a férfi titokzatosan és felállt. Minden a legnagyobb rendben lesz, majd meglátja. A holnapi viszontlátásra! Vigyázzon magára, kísérleti nyulacska! - Előrehajolt, és a mutatóujjával könnyedén végigsimította a lány arcát.
Henry távozása után a barátságos kis kórterem hirtelen üresnek és sivárnak hatott.
Két legyet? Kísérleti nyúl? Mit akar mindez jelenteni? Lisa egyszeriben úgy érezte magát, mint aki egy idegen világba csöppent, ahol a legfurcsább dolgok is megtörténhetnek.
Nemsokára belépett a vidám ápolónő, és hozta az ebédet. Szorgos körülményességgel helyezte el a tányért és evőeszközt az étkezőasztalkán.
- A kedvenc étele, Miss Stephens. Párolt lazac zöldborsóval. Igazán sokkal jobban néz ki. Tényleg van már valami színe az arcának. És a haja... csodálatos! Mit nem adnék, ha nekem ilyen hajam lehetne! - Leplezetlen csodálattal bámulta a lány keskeny arca körül repdeső, csillogó szőke fürtöket, aztán eszébe jutott a többi beteg ebédje, amit még ki kellett osztania, és sietve távozott.
Amikor ebéd után bejött, hogy elvigye a tálcát és megigazítsa az ágyat a délutáni alváshoz, Lisa megkérdezte tőle: - Nővérke, mondott valami olyasmit a doktor, hogy agyrázkódást kaptam? Kicsit szédülök, és valahogy úgy kóvályog a fejem...
- Nincs agyrázkódása, azt megvizsgálták rögtön, miután behozták. Egy kicsit még gyenge, ez minden. Most lefekszik és alszik egy jót.
Lisa engedelmesen lefeküdt, de alvásra gondolni sem tudott. - Az ördögbe! - mondta hangosan.
Igazán nevetséges. Kihagyott volna az agyam? Miért nem tudok pontosan visszaemlékezni arra, amit Henry Winchester mondott? Csak pillanatnyi elmezavarról lehet szó. Holnapra biztosan elmúlik...
Felkapta a Fraser doktortól kapott krimit, és olvasni próbált. Csak nagy sokára vette észre, hogy fordítva tartja kezében a könyvet.
3. FEJEZET
Amikor Lisa másnap reggel felébredt, sokkal jobban érezte magát. Bár még mindig nem emlékezett mindenre, amiről Henry Winchesterrel előző nap beszéltek, annyi azért eszébe jutott, hogy szóba került az útlevele és valamiféle közös utazás, amibe bele is egyezett. De hát erről szó sem lehet. Henry Winchester határozott viselkedése, mellyel rendelkezett felette, kicsit nyugtalanította. Semmi esetre sem utazik el vele, inkább Cornwallban tölti a következő néhány napot az unokanővérénél, Janetnél.
Sajnos többször is sikertelenül próbálkozott, hogy felhívja Janetet. Ezért úgy döntött, a szerencséjében bízva utazik Cornwallba. Nem tudta elképzelni, hogy az unokanővére bezárta volna a szállót áprilisban, amikor beérkeznek a nyári szobafoglalások.
Gondosan átkefélte hosszú haját, és halványan kirúzsozta a száját. Különösebb kikészítésre nem volt szüksége a cornwalli utazáshoz.
- Jó reggelt, Miss Stephens! Felkészült rá, hogy visszatérjen a nagyvilágba? - nyitott be a főnővér. Magas, kellemes megjelenésű középkorú asszony volt, és kiváló ápolónő. - Hogy érzi magát? - Köszönöm, jól. Hogy ne érezném jól magam azok után, hogy ilyen remek ellátásban részesültem? Úgy szeretném megköszönni a nővéreknek és a kedves személyzetnek, de mivel minden olyan hirtelen történt, nincs nálam...
A főnővér mosolyogva legyintett.
- Ne csináljon ebből gondot magának! Mr. Winchester már elintézett mindent.
Egyébként itt van, lent várja magát. A nővérke mindjárt magáért jön, és viszi a csomagját. Minden jót, és köszönöm, hogy ilyen példás betegünk volt. - Búcsúzóul kezet nyújtott, és kiment.
Itt van és rám vár, gondolta Lisa, és görcsbe rándult a gyomra. Miért van rám ilyen nagy hatással ez a férfi? - Elkészült, Miss Stephens? - jött be mosolyogva a nappalos nővér. - Felsegítsem a kabátját? A főnővér azt mondta, hogy elviheti a botot. Hasznára válhat még.
Lisa felállt, és kissé ügyetlenül belebújt könnyű kabátjába. Ezután megfogta a járóbot fogantyúját, de olyan óvatosan, mintha mérges kígyóhoz nyúlna. A nővér karjára támaszkodva, aki másik kezében a bőröndöt vitte, elindult a felvonó felé.
Henry Winchester a földszinti várószoba ablakánál állva bámészkodott.
- Megjöttünk, Mr. Winchester. A beteg gyógyultan távozhat - jelentette neki az ápolónő huncut mosollyal.
A férfi rögtön feléjük fordult, és elvette Lisa bőröndjét.
- Nagyon köszönöm, nővérke. Most már én fogom Miss Stephens gondját viselni.
Bizonyára dolga van. Nagyon hálásak vagyunk a kitűnő ápolásért és gondoskodásért.
Ugye, Lisa? - Ó igen, nagyon köszönöm, nővér - susogta Lisa, anélkül hogy egy pillantást vetett volna Henry Winchesterre. - Mindannyian nagyszerűek voltak.
- Csak a dolgunkat végeztük. - A nővér hamiskásan elmosolyodott, és tekintetét rögtön megint Henry Winchesterre szegezte. - Jó utat! - tette hozzá. - Ezután még sugárzóbb mosollyal az arcán távozott.
- Jobban néz már ki - jegyezte meg. Szeme a napfényben szinte ezüstszínűnek hatott. Nyárias vászonöltönyében és kihajtott gallérú csíkos ingében egyáltalán nem festett hivatalosan.
Maradj nyugton! - biztatta magát a lány. Te csak maradj hűvös és hivatalos! - Sokkal jobban is érzem magam. Roppant hálás vagyok magának, amiért a gondjaiba vett. Elhatároztam, hogy rögtön Cornwallba utazom az unokanővéremhez. Esetleg el tudna még vinni a Paddington pályaudvarra? - Sajnos nem - közölte vidám mosollyal a férfi. - A klinika előtt vár a taxi, indulunk a Heathrow repülőtérre. Ugyanis foglaltattam magának helyet a párizsi járatra.
Így sajnos csalódást kell okoznunk az unokanővérének. Később biztosan lesz alkalma, hogy felhívja, és mindent elmagyarázzon neki.
Lisa hitetlenkedve pislogott.
- Igazán nem tudom, miről beszél, Mr. Winchester. Aligha egyeztem bele, hogy Párizsba utazzam magával.
- De bizony, beleegyezett - állította a férfi határozottan. - Jöjjön, ne várakoztassuk a taxit! Hozza magával a botot, az nem árthat. - Felkapta a bőröndöt, és eltökélten belekarolt a lányba.
Mivel Lisa nem akart vele közelharcba bocsátkozni, kénytelen-kelletlen vele ment.
Ráadásul a férfi kezének szorítása alatt teljesen tehetetlennek érezte magát. Tehetetlennek és feldúltnak.
A taxiban a sarokba húzódott, és mély lélegzetet vett, mielőtt megszólalt: - Azt hiszem, nem voltam egészen magamnál, amikor tegnap meglátogatott. Biztosan összevissza beszéltem. Tényleg nem emlékszem semmiféle közös párizsi utazásra. Ha meg valóban beleegyeztem, akkor az óta megváltoztattam a véleményemet.
- Te jó ég! - sóhajtott fel Henry. - Még egyszer el kell magyaráznom az egészet? Röviden: a szállásgondjai megoldására azt javasoltam, hogy kísérjen el Párizsba, ahol kézikönyvet írok egy új számítógéphez. A gép az én fejlesztésem, ősszel kívánom piacra dobni. Mivel azt állította, fogalma sincs a számítógépekről, úgy gondoltam, próbaképpen dolgozhatna a könyv alapján. Mint kísérleti nyúlra lenne szükségem magára. Elég lelkesnek tűnt az ötletem hallatán.
- Lelkes lettem volna? - kétkedett Lisa.
- Természetesen. Ezért rögtön meg is tettem a szükséges intézkedéseket: foglaltattam magának helyet a ma délutáni járatra és így tovább.
A mély, bársonyos hang furcsa megnyugtató hatással volt a lányra. De hogy Henry Winchesterrel Párizsba utazzon? Együtt dolgozzon vele, naponta lássa őt?! Nem volt benne biztos, hogy kibírná. Olyan... annyira lehengerlő! Kétségbeesetten kijátszotta utolsó kártyáját. Erősen a férfi szemébe nézett, és félénk mosolyt erőltetett az arcára.
- És mi a biztosíték arra, hogy Párizsban nagyobb biztonságban leszek magával, mint Skóciában Paullal? - Kénytelen lesz elhinni, hogy velem biztonságban érezheti magát. Amúgy megnyugtathatom, tizenévesekre még sosem vetettem ki a hálómat - nevetett a férfi.
A lányt majd szétvetette a düh, zöld szeme haragosan villogott. - És hogy teljesen nyugodt legyen, Párizs külvárosában, édesanyám házában fogunk lakni - folytatta csillapítóan Winchester.
Lisa még mindig nem szólt.
- Nos? Meg van elégedve? - sürgette a választ a főnök.
- Hát... hát talán igen - suttogta Lisa. Teljesen kiszáradt a torka. - Akkor jó - mondta kedvesen Winchester. - Tudtam, hogy meg lehet magát győzni.
A lány lehunyta a szemét és hátradőlt. Ez a férfi valahogy képes őt megbabonázni, és a vonzereje ellen aligha tud védekezni.
Pedig még kell védenem magam Henry Winchesterrel szemben, gondolta, különben ki tudja, hová vezethet még ez az egész. Hogyhogy hová vezethet? - szólalt meg benne egy belső hang. Természetesen nem vezet sehova. A kapcsolatotok szigorúan a hivatalos kereteken belül fog maradni, és ez csak előnyös lehet számodra. Henry megígérte, hogy számítógépes tanfolyamra járhatsz, amire mindig is vágytál. Ellenszolgáltatásként pedig kísérleti nyulat kell játszanod, mást nem kíván tőled.
A Heathrow repülőtéren Henry ragaszkodott hozzá, hogy tolószéket kerítsen, és úgy tűnt, egyáltalán nem érzi kínosnak, hogy abban kell tologatnia a lányt.
Lisának ez annál kínosabb volt.
- Biztos vagyok benne, hogy tudnék járni - jelentette ki homlokát ráncolva, és közben majdnem megrándította a nyakát, ahogy a válla fölött megpróbált Henryre nézni.
- Természetesen tudna - válaszolta a férfi, és rendíthetetlen nyugalommal tovább gurította. - De most még ne járjon! Lisa mély sóhajtással megadta magát. Ha egész őszinte akart lenni, be kellett ismernie, hogy járás és különösen lépcsőmászás közben fájdalmat ugyan nem, de egyfajta bizonytalanságot érzett.
Megkönnyebbült, mikor végre elhelyezkedhetett a gépen. Természetesen első osztályra szólt a jegyük, ahol elég tágas volt az utastér, és a lábát is kényelmesen ki tudta nyújtani.
- Remekül - válaszolta Lisa élénken. - Már az elmúlt hat nap alatt is remekül éreztem magam az ön költségére, Mr. Winchester. Ahhoz pedig egyáltalán nem vagyok hozzászokva, hogy első osztályon utazzam. Ne vegye hálátlanságnak, de úgy érzem magam, mint aki fölött gyámkodnak - mondta, és nagyot nyelt. Közben elkapta a férfi vidám pillantását.
- Nem gyámkodom maga fölött, erről biztosíthatom. Egyszerűen csak a legjobb ellátást biztosítom a kísérleti nyulam részére.
- Most meg kinevet. Maga egy... lehetetlen alak! - Heves mozdulattal elfordította fejét, fényes hajfürtjei meglebbentek. Nevetést hallott, és bosszúsan összeszorította a száját. Lepillantott az angol partokra, melyek gyorsan távolodtak a szeme elől.
- Kér egy italt? Vagy inkább teát? - Teát kérek - válaszolta sietve a légikisasszonynak.
- Mindketten teát kérünk, és hozzá enni is valami keveset - mondta Winchester.
Lisa meglepetten elfordult az ablaktól: nem várta, hogy a főnöke ilyen hétköznapi italt fog rendelni, mint a tea.
- Délután mindig teát iszom, ha tehetem - magyarázkodott a férfi. - A teázási szertartás szerintem egyike a kevés, még el nem feledett angol szokásnak. Nem gondolja? Lisa bólintott.
- Szóval ebben egyetértünk. A végén még kiderül, mennyi közös vonásunk van...
Bizonyára érdekli az édesanyám, hiszen nála fogunk lakni. Anyám nagy házat visz, nem messze Párizstól. Francia, és amióta elvált apámtól, egy francia férfi felesége. A mostohaapámat Claude Delage-nak hívják, egy művészeti galéria tulajdonosa Párizsban. Anyám fenntart számomra néhány szobát, ahol dolgozhatom, amikor meglátogatom. Az utóbbi időben anyám sajnos nem volt valami jól, aggódom miatta.
- Akkor biztosan nem örül a látogatóknak - aggályoskodott a lány. - Nem lenne szabad odavinnie.
Henry Winchester a fejét rázta.
- Mindig örül, ha megismerkedhet valakivel. Egyébként van egy kiváló házvezetőnője, Marié. Azon kívül egy fiatal szobalány is segít neki. Nem lesz terhére anyámnak, e felől biztosíthatom.
Visszatért a légikisasszony, vajassüteményt szolgált fel a teához. Miután Lisa töltött, Henry beleharapott egy süteménybe.
- Van még kérdése? - A vállalat egyedül a magáé, vagy... - kérdezte habozva a lány. - Éppen elgondolkodtam...
- Úgy látom, ez roppantul érdekli - komorult el a férfi. - Apám halála után Paul elég jelentős hányadot örökölt a cégből, valószínűleg anyám unszolásának köszönhetően. Ezen kívül részesül a nyereségből is. Paul és én köztem szerencsére nincs vérrokonság.
- A legkevésbé sem érdekel Paul vagyoni helyzete - jelentette ki hűvösen Lisa.
- Nem? Hát akkor bizonyára tévesen ítéltem meg magát. Sajnálom. Tudja, túlságosan is jól ismerem a drágalátos mostohaöcsém üzelmeit, és egyáltalán nem veszem jó néven, hogy még munkaidőben is szerelmi kalandokba bonyolódik.
- Maga gyűlöli őt. Igazam van? - kérdezte Lisa eltöprengve. - Igen - válaszolta a férfi kurtán.
- Elhiszi, ha azt mondom, hogy Paullal sohasem volt közöttünk semmi? - Nehezemre esik. Ugyanis nem tudom elképzelni, hogy Paul ne próbálna megkörnyékezni egy ilyen lányt, mint maga. Egy ilyen szép kísérleti nyulacskát... - A férfi könnyedén kisimított Lisa arcából egy rakoncátlan szőke tincset.
- Van még valami - jelentette ki élesen. - Ez a kísérleti nyúl játék kezd már nagyon unalmassá válni, nem gondolja? Beleegyeztem, hogy segítek a kézikönyve elkészítésében. Azt is elmondtam, hogy nincs tapasztalatom a számítógépek terén. De ettől még egyáltalán nem vagyok gyengeelméjű, és rosszulesik, ha úgy bánnak velem, mintha az volnék.
- Bocsánat- mondta a férfi, de a hangja vidáman csengett. - A jövőben igyekszem nem bosszantani, amennyiben megígéri, hogy nem lesz ilyen zsémbes.
- Nem vagyok az... - kezdett rögtön ellenkezni Lisa, de észrevette a férfi arcán a mosolyt, és érezte, ahogy az ő szája sarka is mosolyra húzódik.
- Így már jobb lesz - jelentette ki elégedetten a főnök. - Egyáltalán nem tartom gyengeelméjűnek. Különben sosem választottam volna magát a tervemhez.
- Nagyon köszönöm. Miután ennyi jót mondott rólam, csak abban reménykedem, hogy nem fogok csalódást okozni. Az iskolában nem jeleskedtem matematikából.
- Ehhez nincs szüksége matematikai tehetségre - bátorította Henry. - Ahhoz, amit kitaláltam magának, semmi másra nem kell támaszkodnia, mint a józan eszére. Ha tovább akarja képezni magát számítógépes területen, például programozónak, ahhoz már szükséges egyfajta különleges gondolkodásmód. De hát lépésről lépésre akarunk haladni, ugyebár? - Odatolta a lánynak a teáscsészéjét. - Töltene még? Még világos volt, mikor a taxi a Charles de Gaulle repülőtérről egy Párizs külterületén lévő széles fasorba ért, majd ráfordult egy kocsifelhajtóra, és lefékezett a hatalmas park közepén álló tekintélyes épület előtt.
Henry édesanyja - magas, törékeny hölgy testre szabott, pasztellkék ruhában - a villa bejáratánál várta őket. Sötét, hátrafésült haját kontyba tűzve viselte, a halántékán már őszült. Kifejező barna szeme boldogan felcsillant, mikor a fiát átölelte.
Lisa gyanította, hogy már türelmetlenül várta jöttüket.
- Hogy vagy, mama? - Henry kétoldalt arcon csókolta édesanyját, majd kicsit eltolta magától és az arcát vizsgálta. - Jobban nézel ki.
- Jobban is vagyok. A mostani orvosom nagyon lelkiismeretesen kezel. - Madame Delage kézen fogta Henryt, majd Lisához fordult. - Maga ugye Lisa? - kérdezte az alig észrevehető akcentustól eltekintve folyékony angolsággal, és szabad kezét a lány felé nyújtotta. - Isten hozta Franciaországban! Lisa figyelmét nem kerülte el éber, érdeklődő pillantása, mellyel tetőtől talpig végigmérte.
- Henry beszámolt a balesetéről. Rémes! Jöjjön be és pihenjen le egy kicsit! Aztán vacsora előtt még iszunk egy kortyot, hogy jobb legyen az étvágyunk. Fiam, kísérd be a nappaliba a vendéget! Szegénykét biztosan kimerítette az út.
- Nagyon köszönöm, de elboldogulok magam is - mondta sietve Lisa. Lehajolt, és botja után nyúlt, melyet Henry a bőröndje mellé tett. Attól félt, hogy a férfi megint ölbe kapja, úgy viszi be a házba. Már a puszta gondolatra is bizsergő érzés futott végig a hátán.
Henry az édesanyjára mosolygott: - Lisa roppant öntudatos ifjú hölgy, akinek nem lehet egykönnyen segíteni. Kivéve, ha az ember erőszakoskodik.
- Ne higgyen neki, madame Delage! Mr. Winchester nagyon előzékeny volt, és a baleset után a legjobb ellátást biztosította számomra - hadarta Lisa, miközben egy hosszú terembe követte a ház asszonyát.
A kandallóban, melynek párkányát csodálatos márványlapokkal rakták ki, lobogott a tűz. A fényes parkettával borított helyiség meghitten előkelő hangulatot árasztott, ízlésesen összeválogatott, szép antik bútorok, kínai szőnyegek, modern ülőgarnitúra, a falakon pedig kortárs festők képei.
- Kísérd Lisát a kandallóhoz, Henry! Este még hűvös van ilyenkor - mondta madame Delage, és a vendég felé fordulva hozzáfűzte: - Párizsban az a szokás, hogy április elején kikapcsolják a fűtést. Ám én a hosszú angliai tartózkodásom alatt rugalmasabb lettem. Egyébként is, szerintem csodálatos a nyílt tűz.
Henry szolgálatkészen hozott a lánynak egy kecses, aranyozott faragású széket, mert úgy gondolta, kényelmesebb lesz neki az egyenes hátú szék, mint egy öblös fotel.
Ezután egy alacsony, faberakással díszített asztalkát tolt elé, melyre félig töltött poharat helyezett.
- Konyak, kevertem hozzá egy kis vizet. Ez a legjobb ital ilyen utazás után - jelentette ki, s egyik kezét bátorítólag a lány vállára rakta.
Szinte már túlságosan is figyelmes, gondolta Lisa. Észrevette, hogy Henry édesanyja figyeli, ahogy a fia párnát igazít a háta mögé. A főnök sosem viselkedett így Londonban. Mi lehet a célja ezzel? - töprengett, miközben a konyakot szopogatta, és hallgatta a beszélgetést, ami meglehetősen hétköznapi ügyekről folyt: a repülőútjukról, a Delage Galériában rendezendő kiállításról, valamint a napok óta tartó rendkívüli időjárásról.
- Április Párizsban... Valószínűleg túl fiatal ahhoz, hogy emlékezzen erre a bájos dalra, kedves Lisa - váltott témát a ház asszonya. - De Párizs áprilisban tényleg elragadó. Járt már itt azelőtt? - Osztálykiránduláson kétszer is voltam Franciaországban, de Párizsban még nem.
- Akkor most a legszebb oldaláról ismerheti meg a fővárosunkat. Henry majd megmutatja magának az összes látnivalót. Ugye, drágám? A Louvre-t, a Montmartre-ot, a Notre-Dame-ot és természetesen a Szajnát meg a...
Henry nevetve felemelte a kezét.
- Elég, mama! Elfelejted, miért hoztam magammal Lisát. Azért, hogy segítsen a munkámban. Szorgalmasan dolgozni fogunk.
- De nem túl szorgalmasan - erősködött madame Delage. - És ha te mindenáron bele akarsz bolondulni a munkába, majd én kerítek Lisának egy jóképű fiatalembert, aki megmutatja neki a várost.
A fia tettetett kétségbeeséssel felsóhajtott.
- Csak óvatosan, Lisa, anyám menthetetlenül regényes alkat. Madame Delage nevetve felemelkedett karosszékéből.
- Nem is tagadom. A világon minden a szerelem körül forog, nem tudtad? Megitta a konyakját, Lisa? Jöjjön, megmutatom a szobáját, még pihenhet egy kicsit vacsora előtt. - Az asszony megállt az ajtóban, és visszafordult Henryhez - A te szobádat bocsátottuk Lisa rendelkezésére, mivel az a földszinten van. A tied lesz a fenti szoba a fehérneműs szekrény mellett. Marié már felvitte a holmidat. Gondolom, nincs ellenvetésed. Jobb, ha Lisának nem kell lépcsőmászással kínlódnia. Emlékszem még, mennyire nehezemre esett lépcsőt járni, amikor eltört a bokám. - Válaszra sem várva belekarolt a lányba és átvezette a hatalmas, márványpadlójú csarnokon egy tágas hálószobába. - Attól tartok, egy nőnek elég sivár ez a szoba - szabadkozott. Körbejárt, megigazította a csipketerítőt a mahagóni komódon, és letépett egy hervadt levelet a rózsacsokorról, mely a fésülködőasztalon állt. - Pedig Marié, a házvezetőnőm megpróbálta egy kicsit kicsinosítani. De az ágy legalább nagyon kényelmes. Megkérem Henryt, hogy hozza ide a bőröndjét. De aztán le kell feküdnie, hogy kipihenje magát! Még arra is lesz elég ideje, hogy vacsora előtt lezuhanyozzon. A zuhanyzó itt van a tapétás ajtó mögött. A másik ajtó Henry irodájába vezet.
Lisa habozva megállt az óriási hálószoba közepén, és egy kicsit tanácstalannak érezte magát.
- Semmit sem csomagoltam be, amit a vacsorához felvehetnék - szólalt meg. Minden olyan váratlanul jött. Úgy értem, ez a látogatás önöknél.
Vajon mit mondhatott Henry az édesanyjának, miért hozott engem ilyen váratlanul ide? - töprengett magában.
- Ne csináljon ebből gondot magának! Nagyon csinos úgy, ahogy van. A sötétkék és a fehér remekül áll magának, egyébként is igen jól mutat a két szín együtt. És kérem, szólítson csak Monique-nak. Megszoktam, hogy mindenkit a keresztnevén szólítok.
Sokkal barátságosabb. Nyugodtan vegye fel azt, amihez kedve van! - Szinte félénken érintette meg Lisa karját. - Annyira örülök, hogy Henry magával hozta, kedvesem.
Igazán boldog vagyok.
Miközben Lisa azt latolgatta, mire vélje ezt a különös megjegyzést, Monique már el is hagyta a szobát.
4. FEJEZET
Henry hamarosan behozta a bőröndöt. Lerakta egy székre az ágy mellé, aztán körülnézett a szobában. Arca nem árulta el, mit gondol eközben. Meglazította a nyakkendőjét, és kigombolta inge legfelső gombját. Nyakán kilátszott a sima, lebarnult bőr.
Lisa tekintete ott ragadt, majd mikor ráeszmélt, mit is tesz, gyorsan elnézett másfelé. A fésülködőasztalhoz lépett, és egyik kezével rátámaszkodott.
- Haragszik, amiért kiüldöztem a szobájából? Igazán sajnálom - mondta hátat fordítva. - Az édesanyja nagyon kedves és gondoskodó, de biztosan fel tudnék menni a lépcsőn.
- Nem, anyámnak igaza van. Itt, a földszinten jobb lesz magának. Csak éppen azon gondolkodtam...
Lisa várakozva felemelte a fejét, és a tükörből figyelte Henry arcát.
- Éppen azon gondolkodtam, milyen szép volna, ha együtt lakhatnánk benne - mondta csendesen a főnöke.
- Ó! - Lisának elakadt a lélegzete.
A férfi elhúzta a száját, és elindult az ajtó felé.
- Ezzel a megjegyzéssel az öcsém szintjére süllyedek, úgyhogy inkább megtartom magamnak, a gondolataimban. Vacsoránál találkozunk - mondta még távozóban.
Kellemes melegség áramlott át Lisán, ahogy lassan leült a fésülködőasztal előtti zsámolyra.
- Nahát ilyet! - szólalt meg félhangosan. Még mindig nem tért magához az ámulatból.
Természetesen tudta, hogy Henry szavait nem kell komolyan venni. A legtöbb férfi nagyon élvezi, ha ilyen célzásokkal zavarba hozhat nőket. Azt azonban nem hitte volna, hogy Henry Winchester is ily módon fitogtatja férfiasságát.
Egyszerűen el akarta felejteni ezt a jelentéktelen megjegyzést. Bosszúságára azonban állandóan ez jutott eszébe, miután visszahajtotta a takarót és bebújt a puha ágyba.
A férfi szavai mintha üldözték volna, akárcsak szürke szemének kihívó villanása...
Bárcsak Monique ne Henry hálószobájában szállásolta volna el! A friss ágyneműnek enyhe levendulaillata volt. Henry bizonyára nem használ ilyen illatszert, gondolta. Ennek ellenére túl meghittnek érezte, hogy a férfi ágyában fekve az ő szavai járnak az eszében, még ha ő azokat csak tréfának szánta is.
Türelmetlenül kipattant az ágyból, elhatározta, hogy kicsomagol és lezuhanyozik.
Nem azért van itt, hogy Henry Winchesterről álmodozzon. A cége alkalmazottjaként jött ide dolgozni.
Elhúzta a ruhásszekrény ajtaját. A szekrény üres volt, csak egy estélyi férfiöltöny lógott a végében.
Óvatosan végigsimított a sötétkék szöveten, és elképzelte, milyen nagyszerűen festhet ebben a ruhában Henry. Visszahúzta a kezét, mintha megégette volna. Ez nem mehet így tovább! Nem alacsonyodhat le annyira, hogy úgy rajongjon egy férfiért, mint valami csitri.
