• Nenhum resultado encontrado

Christine Feehan - Kárpátok vámpírjai 29 - Sötét ígéret (R).pdf

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2021

Share "Christine Feehan - Kárpátok vámpírjai 29 - Sötét ígéret (R).pdf"

Copied!
377
0
0

Texto

(1)
(2)

Sötét ígéret

Christine Feehan

Dark sorozat

(Kárpátok vámpírjai)

29. könyv

rajongói fordítás

A sorozat eddig lefordított kötetei:

1. Sötét herceg 2. Sötét vágyak 3. Sötét arany (rajongói) 4. Sötét mágia (rajongói) 5. Sötét kihívás (rajongói) 6. Sötét tűz (rajongói) 7. Sötét álom (rajongói) novella

8. Sötét legenda (rajongói) 9. Sötét őrző (rajongói) 10. Sötét szimfónia (rajongói) 11. Sötét mélység (rajongói) novella

12. Sötét dallam (rajongói) 13. Sötét végzet (rajongói) 14. Sötét éhség (rajongói) novella 15. Sötét titok (rajongói) 16. Sötét démon (rajongói) 17. Sötét ünnep (rajongói) 18. Sötét uralom (rajongói) 19. Sötét átok (rajongói) 20. Sötét gyilkos (rajongói) 21. Sötét veszedelem (rajongói) 22. Sötét ragadozó (rajongói) 23. Sötét vihar (rajongói) 24. Sötét vérfarkas (rajongói) 25. Sötét farkas (rajongói) 26. Sötét vér (rajongói) 27. Sötét bűntény (rajongói) 28. Sötét szellem (rajongói) Következik: 30. Sötét körhinta

(3)

1.

J

oie, elhiszed ezt az éjszakát? – Gabrielle Sanders kibámult az ablakon a csillagokkal teleszórt égre. Az éjszaka mély sötétkék volt, és csillag annyi, hogy lehetetlenség lett volna megszámolni őket. Egy gyönyörű félhold koronázta meg a sötétséget. – Egyszerűen tökéletes. Minden, amiről csak álmodtam.

A nászéjszakája. Régóta álmodott erről. Végre elérkezett ez az este, amire várt, és még az időjárás is együttműködött a vágyaival, mintha csak tudná, hogy ma házasodik össze álmai férfijával.

– El kell készülnünk, Gabby – válaszolta Joie –, gyere vissza ide. Ellenőriznem kell, hogy megvan-e mindened, amire szükséged lehet, és még el kell „beszélgetnem” veled.

Gabrielle egy rövid nevetéssel feléje fordult. – Garyhez megyek feleségül Joie, életem szerelméhez. Egészen biztosan nincs szükségem arra, hogy „elbeszélgess” velem. Minden lélegzetvételemmel szeretem Gary Jansent – suttogta, miközben húga végigsimított csupa tüll, csupa csipke ruháján, és hátralépett, hogy a legszigorúbban bíráló tekintettel is megszemlélje keze munkáját.

– Daratrazanoff – igazította ki Joie egy csöppnyi aggodalommal a hangjában. – Még mindig azt csinálod, mintha ember lennél, Gabrielle. Nem az vagy. Amikor Gary Kárpátiként felemelkedett, egy valódi Daratrazanoffként emelkedett fel. A Kárpátiak népének

(4)

egyik legerősebb vérvonalát hordozza. Nem tettetheted, hogy nem az, ami.

– Attól még Gary maradt – tiltakozott Gabrielle szelíden. Megfogta húga két kezét. – Örülj velem. Még soha életemben nem voltam boldogabb, mint ezen az éjszakán. Olyan sokáig vártunk, hogy együtt lehessünk.

– Veled örülök – mosolygott rá azonnal Joie –, olyan gyönyörű vagy. Mint egy hercegnő.

Gabrielle megnézte magát a tükörben. A ruhája pontosan olyan volt, amilyet szeretett volna. Tökéletesen illett rá, lágyan hullott alá a bokájáig, szinte örvénylett körülötte, amitől egészen éterinek tűnt. Imádta a négyszögletű, csipkebetétes dekoltázst, a testhezálló fűzőrészt, ami kiemelte karcsú derekát. Elég magas volt, hogy a hosszú ruha ne összenyomja, hanem elegánssá tegye, amit maradéktalanul teljesített is.

Joie nem érti. És más sem. Egyedül csak Gary. Ő ismeri. Látja, mi van bensőjében. Olyan mélyen belelát, ahová senki más sem láthat. – Joie, én nem te, vagy Jubal vagyok – mondta bátyjukra utalva. – Nem vagyok egy kalandra vágyó típusú nő. Nem vagyok harcos sem, aki szembe megy akár az egész világgal az igazságtalanságok miatt. Én csak Gabrielle vagyok, semmi különös, olyan vagyok, mint az életem, egyszerű. Békés. Szeretek énekelni, amikor felébredek, és van, hogy egész napokat végigdudorászok. Szeretek piknikezni. Szeretem a lovakat. Mezőkön vágtatni, fatörzseken, patakokon átugratni. Imádok egy verandán ülni, és csendesen elbeszélgetni valakivel, akit szeretek. Olyasvalakivel, mint Gary.

– Ó, Gabby – ölelte át Joie a húgát –, nem tudtam, hogy ennyire boldogtalan vagy. Mert az vagy, igaz?

Gabrielle visszaölelte, és nagyon szerencsésnek érezte magát, amiért van egy bátyja és egy húga, aki ennyire szereti. Mindig érezte a szeretetüket. A támogatásukat. És jobban szerette volna bárminél, ha Joie támogatja élete legfontosabb pillanatában is.

– Nem illek én ebbe a világba, Joie – mondta finoman, és próbálta összeszedni a gondolatait, hogy elmagyarázza. Joie is visszahúzódott tőle, és könnyes szemmel nézett rá. Gabrielle szíve

(5)

hangosabban kezdett verni. Nem akarta megbántani a húgát, de őszinte akart lenni vele. – Szeretem messziről megfigyelni az embereket, nem pedig vámpírok és alakváltók ellen folytatott őrült harcok közepén lenni. Még csak nem is tudtam, hogy léteznek olyan dolgok a világon, mint a vámpírok és az alakváltók. Kárpátiak. Lycanok. Varázslók. Jaguárok. Tiszta téboly, Joie, mint egy borzalmas rémálom. Az erőszak, a háború nem tartoznak a nagy terveim közé. Az az igazság, hogy ez az egész Kárpáti életmód teljesen idegen a természetemtől.

Szerencsére soha nem hallott a Kárpáti fajról, amíg felnőtt. A vámpírokat pedig mindig mítosznak vélte. Azt kívánta, bárcsak még mindig úgy gondolná. A Kárpátiak soha nem ölnek a vérért, de a megfiatalító földben aludtak, nem mehettek napfényre és véren éltek. Vámpírokra vadásztak, akik táplálkozás közben meg is ölték áldozataikat.

Apró borzongás futott keresztül rajta. Elege volt a csatákból. A háborúból. Látnia kellett, hogy valaki, akit szeret, Gary majdnem az életét vesztette egy harcban, ami nem is az övé volt. Majdnem elvesztette. Gregori egészen áthozta őt a Kárpátiak világába, nem mintha nem lett volna már addig is éppen eléggé benne.

Gary valamiképpen szerves részévé vált a Kárpátiak mindennapjainak, fontos volt a számukra, még a herceg is kikérte a véleményét, Kárpáti ügyekben is. Gregori, a herceg helyettese van most Garyvel. Gary nem egy született Daratrazanoff volt. Gary Jansennek született, egy zseninek, egy diagramokhoz értő, szemüveges, magas, nádszálvékony férfinak, aki olthatatlan tudásszomjjal rendelkezett. Egy kocka volt. Mint ő.

Most pedig egy kitelt termetű férfi, akinek még a járása is harcos. Szemrebbenés nélkül ment a csatákba. Igaz, azelőtt is, hogy Gregori átalakította volna. Ő pedig nézte, ahogy átváltozik, idétlen éltanulóból egy teljesen más emberré, ahogy a Kárpátiak egyre újabb és újabb feladatok terhét tették rá.

Joie egy székre rogyott, mintha amit mondott neki, az egy borzalmas csapás lenne. Valószínűleg az is volt. Senkinek sem mondta még el Garyn kívül a valódi érzéseit. Imádta Garyt. Higgadt

(6)

volt és szilárd. Mindig, mindenben lehetett rá számítani. Mindenki számíthatott rá, de Gabrielle különösen.

Nagyon szerette volna, ha a húga megérti. – Joie, te és Jubal a Kárpáti világhoz tartoztok, én nem. Nem akarok itt lenni. Soha többé.

Joie-nak elakadt a lélegzete. – Gabby...

Gabrielle megrázta a fejét. Ki kellett mondania. Azt akarta, hogy Joie megértse, mit jelent neki Gary. Mit jelentett a múltban, és mit jelent a jövőben.

– Remélem, hogy a mai este után, miután feleségül vett, Gary és én elmegyünk, és egy gyönyörű kis házban fogunk élni. Semmi nagy. Semmi különös. Csak kicsi, otthonos, ami tele van szeretettel. Ezt akarom. Ez az én álmom. Gary, én, egy kicsi ház valami eldugott helyen, ahol nincsenek olyan dolgok, mint a vámpírok, ahol a nők állandóan a gyerekeikkel lehetnek, és egészséges, boldog babákat szülnek. Nincs háború. Csak béke és boldogság.

Elmondta. Ez volt a puszta igazság, és Joie-nak tudnia kellett a valódi érzéseit.

Joie szemöldöke összeszaladt. – Úgy érted, hogy szeretnél elköltözni innen? Ott akarjátok felállítani a laboratóriumotokat? Szeretsz itt dolgozni. Messzire akarsz menni a Kárpátoktól? A hercegtől? Gregoritól?

Gabrielle kihúzta magát, és felemelte az állát. – Különösen a hercegtől és Gregoritól. – Joie a fejét csóválta, és döbbenten meredt rá. – Nem tartozom a Kárpáti világhoz, soha nem is tartoztam. Úgy tűnik, ezt egyedül Gary érti meg. Nem bánja, hogy nem vagyok vad, harcos amazon. Az a helyzet, Joie, hogy nem akarok más lenni. Én egy könyvmoly vagyok. Szeretek nyugodtan élni.

– Gabrielle, ez annyira messze áll mindattól, amit te és Gary eddig tettetek. Honnan jött? Szereted a kalandokat. Milliószor jöttél jégbarlangokba velem és Juballal. Hegyet másztál. Túráztál távoli, harmadik világbeli országokban.

– Elmentem barlangászni, mert te és Jubal szeretitek, és veletek akartam lenni, de nem élek-halok a kalandokért, mint te. Valójában én egy otthonülő típus vagyok.

(7)

– Megőrültél, Gabby? Te egy zseni vagy, aki folyamatosan új vírusokat fedez fel. Ha újdonságot mondanék, húgocskám. Olyan vírusokkal játszol, amik harci fegyvereknek is alkalmasak. Ha nem szeretnéd a kalandot, soha, semmilyen körülmények között nem tanulmányoznád őket.

– Te a világ igazságtalanságai ellen harcolsz, én meg ezek ellen. A vírusokat értem. Meg tudom oldani a kirakóst, megpróbálok segíteni olyan dolgokban, mint hogy megállítsuk az Ebola vírus terjedését. A vámpíroknak a világon semmi értelme sincs. Egyáltalán semmi. – Ismét megborzongott. Joie soha nem tudta megérteni, hogy amikor beszabadult a laborba, amikor koncentrált valamire, amikor tanult, minden eltűnt körülötte, és semmi másra nem tudott gondolni.

– Őrületes képességeid vannak a laborban, Gabby – mondta Joie –, egy zseni vagy. Nem csak Gary az. Nem okosabb nálad.

– Tulajdonképpen az. A legtöbb ember két percen belül halálra unja magát a társaságunkban. Garyvel órákig tudunk beszélgetni. Igazából órákig hallgatni is tudom őt, amikor másokkal beszél. Ragyogó elme. És ő a legédesebb, legkedvesebb ember is, akit csak ismerek.

Joie ismét megcsóválta a fejét. – Ő egy Daratrazanoff. Minden képességüket, tudásukat, a vérüket, az őseiket, mindent megkapott tőlük a harcosok barlangjában. Tudod, mi történt. Ott voltál. Korábban is erős volt Gabby. És most még erősebb lett.

Gary soha nem hagyott hátra vadászokat a csatában. Egyszer sem. Ha kellett, a hátán cipelte őket. Gabrielle tudta ezt, mert amikor Gary majdnem meghalt, az összes közelben lévő vadász megjelent, hogy a vérüket adják neki és leróják tiszteletüket. Tudta, mert Gregori Daratrazanoff a testvérévé tette őt, a saját vérévé és húsává. A Daratrazanoff család hatalma futott az ereiben. Az volt a szívében, a lelkében. Az volt a fejében.

Rendben, legalább magának el kell ismernie, hogy attól a brutális hatalomtól néha ő is visszarettent, de a férfi még mindig az ő Garyje volt. Aki kedves, gyengéd vele. Azt is látta, amit mások nem láthattak, vagy nem akartak látni. Megpróbálta már Joie-nak és

(8)

Jubalnak is elmondani, hogy ő más, nem vad, nem makacs, de csak nevettek, és azt mondták, hogy nem ismeri túl jól magát.

Talán nem. De azt tudta, hogy mit akar, hogy mit akart mindig is, és az Gary volt.

– Nem érdekel mi a vezetékneve, vagy hogy milyen vér folyik az ereiben, ő az enyém – jelentette ki határozottan. – Mindig is az enyém volt, és most vissza akarom kapni. Az ő élete nem a vámpírok elleni harc. Ő egy zseni, és hiányzik neki a laboratórium. Azt akarom, hogy visszatérjen oda. Amint összeházasodunk és találunk egy új otthont, fel fogjuk állítani a labort, és ő kutathat tovább a Kárpátiak problémáinak megoldásai után, de távol a Kárpátoktól, és minden más szörnyűségtől. – Joie megköszörülte a torkát, és Gabrielle pillantása visszaugrott húgára. – Csak mondd ki, Joie. Mindig egyenesek voltunk egymással.

– Nem lehet megváltoztatni őt, Gabby. Gary az a férfi, aki újra és újra a tűzvonalba áll, ha a jó és a rossz közötti harcról van szó. Tévedhetetlen érzéke van a színtiszta becsülethez, és van kötelességtudata, ezért fogadta el őt Gregori már a kezdet kezdetén, amikor először találkozott vele. Gregori előtte soha nem barátkozott emberekkel, de Garyben már akkor is megvoltak ugyanezek az értékek. Hajlandó volt a tűzvonalba menni. Mint Gregori, aki szintén a tettek embere, és ez mindent eldöntött.

Gabrielle megrázta a fejét. – Mert rákényszerítették, hogy olyan legyen, mint ők. De Gary helye a laboratóriumban van. Imádja a kutatást, és meg is van hozzá az agya, Joie. Csinálta is, de egyre többször rángatták el a munkája mellől, hogy menjen velük vámpírokra vadászni. Folyton Gregorival és a herceggel van.

– Mivel nagyra értékelik és kikérik a tanácsait – mondta szelíden Joie –, büszke lehetsz rá.

– Szuperbüszke vagyok rá – biztosította húgát Gabrielle, és tényleg büszke volt Garyre. – Ő egy zseniális elme. Gregori megváltoztatta.

Joie az ajkába harapott és a szemét forgatta. – Nem Gabby. Gregori nem változtatná meg, nem tudná. Alapvetően, Gary ugyanaz a férfi maradt, aki mindig is volt. Gregori belenézett az

(9)

elméjébe, és látta, hogy ugyanúgy gondolkodik, mint ő. Azért fogadta el Garyt, mert pontosan olyan, mint ő. Persze Garynek nem voltak olyan készségei és ismeretei az élőholtak elleni harcról, de most már vannak. Nagyon biztosnak kell lenned abban, hogy ismered és elfogadod mindazt, aki ő, nem pedig csak egy kis részét.

– Majdnem megölették. Sőt, bizonyos értelemben meg is ölették. – Lehajtotta a fejét, és tördelni kezdte a kezét. – Ott voltam, amikor meghalt. Ott voltam. Tudod mit mondott, amikor Gregori azt mondta neki, hogy át fogja alakítani? Gregori elmondta neki, hogy

haldoklik. Mindannyian tudtuk. – A szájára szorította remegő

kezét, ahogy az emlékek előtörtek, de megpróbálta magát türtőztetni. Pedig nagyon is valós hányingere volt. A tüdeje nem volt hajlandó levegőt beszívni, a szíve pedig úgy felgyorsult, hogy már azt hitte, szívrohama lesz. Soha nem fogja elfelejteni Gary látványát, szinte szét volt tépve, számtalan sebből vérzett. Megmentette Zev Huntert, Branislava Dragonseeker életpárját, aki

Hän ku pesäk kaikak, Mindenek őrzője, egy nagyon hasznos

tagja a népüknek. De Zev életének megmentésébe majdnem Gary halt bele. Nagyon közel állt hozzá. Borzalmas volt az a néhány óra. A legrosszabb. Soha többé nem akart keresztülmenni ezen újra.

Ő nem volt gyógyító, mint néhány más nő. Neki nem ez volt az ajándéka. Nem is tudta pontosan, mi az ajándéka, egy-két partitrükköt tudott csak. Elég volt megnéznie egy térképet, hogy lokalizálni tudjon dolgokat. Mire jó ez? A családja és a Kárpátiak is azt mondták, hogy pszichés képességű, de nem volt az. Nem úgy, mint Joie, és úgy sem, mint Jubal. Ő egyszerűen csak Gabrielle. De Gary egy ajándék volt neki, és a férfi is annak látta őt. És Gabrielle majdnem elvesztette őt, az őrült Kárpáti életmód miatt.

– Azt mondta, nagyobb szolgálatot tehet a népnek emberként – suttogta a szájára szorított kézzel, mintha képtelen lenne hangosan kimondani a szavakat. – Kész volt meghalni értük. Nem az ő döntése volt, hogy Kárpátivá váljon. Gregori döntött helyette.

Fájdalom volt a hangjában. Tudta, hogy Joie ki is hallja belőle. Őt is úgy hozták át a Kárpáti világba. Az egész élete megváltozott, amikor majdnem megölték. Az emberi vámpírvadász társaság egy

(10)

tagja, egy ördögi, brutális támadás során többször is megszúrta. Még mindig rémálmai voltak erről, de ezt még Garyvel sem osztotta meg. Azért változtatták Kárpátivá, hogy megmentsék az életét.

Ha nem lett volna Gary, azt akarta volna, hogy ne mentsék meg. Nem tartozott ide. Ez ilyen egyszerű. Mikhail, a nép hercege felajánlott neki egy választási lehetőséget. Él, vagy meghal. Persze az a saját döntése volt, hogy alakítsák át, de hatalmas szerepet játszott benne Gary. És egyedül miatta nem is bánta meg a döntését. Akkor fájdalmai voltak, és rémült volt, örült a lehetőségnek. Leginkább azért, mert tudta, hogy eljön ez a nap. Az ő napja. Amikor összeházasodik Garyvel.

– Gabby – mondta Joie. A hangja mindent elmondott. Sajnálkozó. Együttérző.

Gabrielle visszapislogta a könnyeit. – Tisztában vagyok vele, hogy hatalmas kötelességtudattal rendelkezik. Tudom. És ezt is szeretem benne. Amikor majd összeköt bennünket életpárokká, a lelkem eggyé válik az övével, az is egyfajta abszolút becsületbeli, és szeretetbeli kötelességgé válik a számára. Én leszek az első a számára. Ahogy te is az vagy Traiannak. Még Gregori is a legelső helyre sorolja Savannah-t. Az életpár mindig az első.

– Teljesen biztos vagy benne, hogy ez a te számodra Gary? – kérdezte Joie.

Gabrielle mindig megfontolta a válaszát, mielőtt megszólalt, különösen ha a húgáról vagy a bátyjáról volt szó. Vadul szerette mindkettejüket. Újra és újra átforgatta a fejében Joie kérdését. Becsapja magát? Vajon tényleg valódi a Gary iránt érzett szerelme? Annak látja, aki? Mert azt egészen biztosra tudta, hogy a férfi annak látja őt, aki valójában is. A bensőjét. Jobban ismerte őt, mint bárki más a világon.

Megnyalta az ajkát. Még soha, egyetlenegyszer sem használta a Kárpáti képességét, hogy belenézzen Gary agyába. Ez igaz. Pedig megtehette volna. A férfi megengedte volna, de ő emberi módon, lassan, lépésről-lépésre akarta megismerni a társát. Szüksége volt erre. Itt rekedt a hegyek között, ahol háború háborút ért, olyan háborúk, amiből semmit sem értett, és nem akart a részese lenni.

(11)

– Szeretem Garyt, Joie. Ez mindig is így volt. Az agya szinte hihetetlen. Ha elkezd valamin dolgozni, még nézni is lélegzetelállító. Ha szagot fog, olyan, mint egy véreb. Ez fantasztikus, és hihetetlen látni. Mindig a helyes irányba megy. Ezt is szeretem benne. Hogy nem kell lebeszélnem semmiről. És hogy nem tart butának. Amikor beszélek, odafigyel rám, elfogadja, hogy én is intelligens vagyok. Együtt annyi mindent elérhetünk.

– Ez máris megtörtént – mondta gyengéden húga –, higgy magadban. Te, Shea és Gary folyamatosan a problémákon dolgoztok, és már rengeteg dologra rájöttetek.

– De mindig Gary fordított bennünket a helyes irányba. Talán évekkel is hosszabb idő kellett volna, hogy rájöjjünk a megoldásokra – mondta Gabrielle. – Imádom az elméjét. Ahogyan működik. Azt is, hogy gyengéd és kedves. Imádom, hogy olyan édes.

– És mi van a kötelességtudatával? – kérdezte Joie. – Az is egy hatalmas része. A feddhetetlensége. Ezek hozzátartoznak a személyiségéhez. Mindig mások életét helyezi a sajátja elé. Önmagát hozza veszélyes helyzetekbe, hogy a többieket védje. Pontosan úgy, mint Gregori, ő egy pajzs.

Gabrielle érzete, hogy a gyomra összeszorul. Még a lélegzet is megállt a tüdejében. – Ha egyszer életpár leszünk, és azok leszünk Joie, akkor ő már az én pajzsom lesz. Tudta, hogy így van. Gyakorlatilag attól a pillanattól kezdve, ahogy először meglátta őt. Az övé volt. A mai este után pedig örökké hálás lesz, amiért Kárpáti. A mai az ő éjszakája. A várakozás véget ér.

Joie rámosolygott. – Látom, egészen biztos vagy a dolgodban. Most már elmondhatom apának és anyának, hogy „elbeszélgettem” veled, és telve vagy boldog várakozással.

– Olyan szerelmes vagyok belé, hogy néha még levegőt sem tudok venni, ha a közelben van – ismerte be Gabrielle.

– Cserébe ma te is elállítod a lélegzeteket – ismételte meg Joie. – Mindig tudtam, hogy szép vagy, de ahogy ma este kinézel, Gabby... Gary egy szerencsés férfi.

Gabrielle elmosolyodott. A szíve nagyot dobbant. Ő volt a szerencsés. Ő és Gary esküt tesznek egymásnak, aztán felmennek

(12)

messze-messze a hegyek közé, ahol nem fogja Garyt minden áldott éjjel megkeresni a herceg, vagy Gregori, hogy végre kell hajtania valami monumentális feladatot, amire rajta kívül senki más sem képes. Vagy hogy tegye kockára az életét valami szörnyűséggel szemben. Ezt képtelen lett volna elviselni, nem akarta átélni még egyszer. Hogy büszke lehet a társára, az csak addig jó, amíg az nem hal meg a karjai között, mert onnantól kezdve a büszkeség semmit sem ér.

Gabrielle végigsimított az uszályos ruhán, és vett egy mély lélegzetet, hogy elnyomja a félelmeit. Semmi sem ronthatja el ezt a különleges éjszakát. Semmi. Ez az este az övé. Még egyszer kinézett az ablakon az éjszakai égboltra, ahol a csillagok úgy ragyogtak, mint a gyémántok. A maradék feszültség is eloszlott a gyomrából.

Nem látott felhőt. Egyetlenegyet sem. Csak a csodaszép csillagtakarót, és azt is tudta, hogy miért. Gary. Ő volt az oka. A Kárpátokban könnyedén, pillanatok alatt jöttek létre viharok. És mégis csodás, tökéletes az időjárás, amikor neki erre van szüksége. Gary hozta létre ezt az éjszakát. Nem érezte ugyan a hatalom finomabb hullámait, de egyszerűen tudta, hogy ott vannak.

– Vár rám.

– Még várhat. Még kell valami, ami kölcsönkapott – mondta Joie, és átemelte a fején a nyakában lévő ékszert. Aprócska medál függött egy vékony láncon. – Ezt szinte soha nem veszem le. – Az ujjai közé fogta a medált. – Nos, igazából még soha nem vettem le. Abban a barlangban találtuk, ahonnan megszöktettük Traiant, a jégbe volt ágyazva. Azt hiszem, egy Varázslóé lehetett. Talán éppen apáé. Soha nem mutattam senkinek, mert nagyon ragaszkodom hozzá, nem szeretném elveszíteni. Olyan érzésem van vele kapcsolatban, mintha mindenképpen az enyémnek kellene lennie.

Gabrielle megértette, hogy a húga épp valami olyat ad neki, ami nagyon fontos a számára. Elvette tőle az ékszert, a tenyerére fektette a medált, és minden irányból szemrevételezte. Valamilyen kőből volt. Leginkább kvarcra emlékeztette. Egy kört ábrázolt, ami az oldalakat érintve betöltött egy négyzetet. Bár megmunkálatlannak tűnt, mégis teljesen sima, és ragyogó volt.

(13)

Gabrielle köréje zárta az ujjait, és azonnal megérezte a melegségét. Sőt, húga jelenlétét is érezte benne, mintha Joie egy apró darabkáját tartaná a kezében.

– Ezt nem fogadhatom el – suttogta. A szíve összeszorult a húga iránt érzett szeretettől, ami elárasztotta. – Ezt neked szánták. Érezlek benne téged. – Még azt is érezte az ékszeren keresztül, hogy mennyire szereti őt Joie. Vadul. Védelmezőn. Fenntartások nélkül. Végtelenül. Könnyek szöktek a szemébe. Épp ezt adja neki Joie.

Húga kinyújtotta a kezét, és rásimította az övére. – Csak erre az éjszakára. A te éjszakádra. Azt szeretném, ha ott lehetnék veled valamilyen módon. Nem mehetek a termékenység mezejére veled, de adhatok valamit, ami fontos nekem, így veled mehetek, és tudni fogom, hogy nagyon boldog vagy. Megérdemled, hogy boldog légy, Gabby.

– Köszönöm Joie, viselni fogom. – Gabrielle átemelte bonyolult frizuráján a láncot, a medál a mellei közé simult.

– Valami kék – vigyorgott Joie, és intésére egy régimódi, kék harisnyakötő jelent meg a levegőben, és lebegett be a hosszú ruha alatt Gabrielle combjára. – Gary örömmel fogja felfedezni.

Gabrielle elpirult.

– Imádnivaló. Tetszeni fog neki.

– Valami régi – mondta Joie kissé elkomolyodva. – Ezt Jubal adja neked. Azt mondta, ezt apa örökölte valamelyik ősétől, akiről sosem hallottunk.

– És apa Jubalnak adta? De hiszen ez női – szemrevételezte Gabrielle a finoman megmunkált, ragyogóan szép, régi karkötőt. Nem tudta pontosan megállapítani, hogy milyen anyagból van. A szemek tökéletesen épnek tűntek, zárnak viszont nyoma sem volt rajta. Akarta, azonnal. Gyönyörű volt. Egyedi. És ha jól érzékeli, hatalommal bíró. Érezte a rezgéseit. – Miért neki adta ezt apa?

– Azt mondta, hogy Jubal tudni fogja, kihez tartozik az ékszer, és mikor kell odaadni neki. És a bátyánk szerint ennek most jött el az ideje, és te vagy a kiválasztott – mondta Joie.

Gabrielle az ajkába harapott, és átvette az ékszert Joie-tól. Azonnal úgy érezte, mintha a karkötő életre kelt volna. Meleg volt,

(14)

mint Joie medálja, de volt benne a hatalomnak egy olyan túlfeszültsége is, ami majdnem olyan volt, mint az elektromos áram. A lánc tekeregni kezdett a tenyerén, akár egy kígyó. Meg kellett volna ijednie, de semmi ilyesmi nem történt. A szíve ugyan gyorsabban kezdett dobogni, de csak a várakozástól.

Ez csak az övé volt. Ahogyan Joie-é a medál, és Jubalé az ő fegyverként is funkcionáló karpántja. Ez a hihetetlenül finom, ősi ékszert pedig arra tervezték, hogy az ő részévé váljon.

A tenyerébe zárta, és ezzel elfogadta. Elfogadta, hogy a hatalma valahogyan a részévé fog válni. Érezte, hogy a valószínűtlenül régi láncszemek ismét megmozdulnak, az ujjai között kikúsznak a markából, majd rátekerednek a csuklójára. Az ékszer egy pillanatra forrón felizzott, a színe is megváltozott, furcsa, vöröses, fémesen izzó lett. Gabrielle érezte a csuklóján a forróságát, de az nem égette, csak sok-sok meleget árasztott felé. Aztán a karkötő két vége összekapcsolódott. Bezárult. Levehetetlenül. Úgy érezte, mintha a láncszemek valamiképpen a csuklója részévé váltak volna.

Joie elkapta a kezét. – Ez gyönyörű, Gabby, de valamiféle fegyver, mint a Jubalé. Azt hiszem, az én medálom valamiféle védőmechanizmus, de ez fegyver.

– Nem tudom, mi ez, vagy ki készítette – mondta Gabrielle, és finoman végigsimított rajta az ujjaival –, de azt tudom, hogy az enyém. Nekem csinálták. Imádom, Joie. Éppen olyan érzés a csuklómon, mintha a bőröm része lenne. – Felemelte a karkötőt, hogy megcsodálja a holdfényben.

Amint a fénysugarak elérték, az ékszer felragyogott, és újabb meleg impulzust küldött a bőrébe, és teljesen rásimult a csuklójára, anélkül, hogy akár a legkisebb mértékben is szorossá vált volna. Nagyon tetszett neki. Még inkább tetszett neki a tény, hogy előtte egy őséé volt, és hogy Jubal volt az, aki továbbadta neki.

– Megvan a régi. A valami kölcsön, a valami kék. De még kellene valami új. Azt mondtad, hogy be akarod tartani az emberi hagyományokat, akkor meg kellene lennie mind a négynek – mondta Joie.

(15)

– Shea, Savannah és Raven rendeltek neked valamit. Valami vadonatújat. Byron csinálta. Emlékszel rá egyáltalán? Olaszországban lakik az életpárjával. Ékkőhívó. Őt kérték meg, hogy készítsen valami különlegeset az esküvődre.

Könnyek fojtogatták Gabrielle torkát. Tudta, hogy megkeseredett a Kárpátiak irányába, amióta Gary majdnem meghalt és Gregori áthozta ebbe a világba. Úgy érezte, mintha kétszeresen elvesztette volna. Először a halál vette el tőle, aztán pedig a herceg és a helyettese. Gary teljesen Daratrazanoffá vált, a név pedig magával hozta a hatalmat és az ezzel járó felelősséget, ami hatalmas volt. De ő félrelökte azokat a barátságokat is, ami közte és néhány nő között szövődött, de ez rossz döntés volt. Nagyon rossz.

– Nem érdemlek tőlük semmit, Joie – mondta halkan –, teljesen elzárkóztam előlük.

Nem csak elzárkózott, nyugtalan volt és ingerlékeny, mintha valami mélyen benne megpróbálna szólni hozzá. Akart valamit. Szüksége volt valamire, de képtelen volt pontosan meghatározni, hogy mi az. Elkezdte sürgetni a házasságot, mert valamiért biztos volt benne, hogyha nem teszi, valami borzalmas dolog fog történni.

Mindkét kezét a gyomrára szorította. A föld alatt ébredt a Kárpátiak alvásából, ami tulajdonképp egyborzalmas bénulás. Hallotta dübörögni a szívét. Egy szörnyű rémálom visszhangjával ébredt fel, ami késpengeként járta át a bensőjét, egy beljebb és beljebb fúródva. Erre riadt, de valami másnak a visszhangját is érezte magában. Valamit, amit nem tudott elkapni. Azt viszont érezte, hogy pontosan olyan fontos, mint amilyen megfoghatatlan. Az érzés félelmet váltott ki belőle, legszívesebben elfutott és elrejtőzött volna.

Erről Joie-nak egyáltalán nem beszélt. Kizárólag csak Garynek. Ő nem nézett úgy rá, mintha nem felelne meg a Sanders család sztenderdjeinek. Joie és Jubal szétrúgták volna valaki seggét. Gabrielle csak állt Gary széttépett, összetört teste fölött, és kisírta a szemét. Rémálmai voltak, holott a Kárpátiak soha nem álmodnak semmit. Rettegés töltötte el, amikor felemelkedett. Máshol kellett volna lennie, és ez a szükség egyre csak erősödött benne, attól félt,

(16)

hogy hamarosan képtelen lesz neki ellenállni. Csakhogy ennek semmi értelme sem volt. A Kárpáti életmód egyértelműen nem felelt meg neki, és meg kellett találnia valahogyan az egyensúlyt, mielőtt megőrül. Gary az ő egyensúlya.

– Shea, Raven és Savannah szeretnek téged, Gabrielle. Mindannyian észrevették, hogy visszahúzódtál, de ez teljesen érthető és elfogadható azok után, ami Garyvel történt. Mindenki tudja, hogy szereted őt. Hogyne érintett volna mélyen? Természetes, ha ilyenkor valaki rosszkedvűvé és visszahúzódóvá válik.

– Ne keress mentségeket nekem – mondta Gabrielle –, ők a barátaim, te pedig a húgom vagy, mégis kizártalak mindannyiótokat.

Joie szorosan magához ölelte. – A kirekesztés királynője én vagyok, Gabby. Te egy Sanders vagy. Mi, ha bajunk van, hajlamosak vagyunk rá, hogy azt megtartsuk magunknak, míg megoldást találunk rá. De az életpároddal szemben ez nem járható út. Már most figyelmeztetlek. Tudni fogja, ha feldúlt vagy, és szemrebbenés nélkül be fog hatolni a fejedbe, hogy kiderítse, mi a baj. A hímek ilyenek, mindent meg akarnak javítani.

Gabrielle elmosolyodott. Nem tudta megállni. Ez volt az igazság. És az egy nagyon jó dolog, hogy Gary ismeri őt. Tudja, hogyan lehet megjavítani. Nem kell hozzá lerohannia még a személyes terét sem. Bár amióta Daratrazanoffként emelkedett fel, észrevette, hogy sokkal csendesebbé vált, de addig is csendes volt. Sokkal komolyabb lett, de mindig is komoly volt. Volt egy pillantása, amit néha elkapott, ami ugyanaz volt, mint Gregorié vagy Dariusé, Gregori öccséé, ami már-már határos volt a parancsoló tekintettel, és ami azt jelentette, hogy mindenki jobban teszi, ha azt csinálja, amit mond. De rá soha nem nézett úgy.

Joie megmutatta neki a gyűrűt. Gyönyörű volt. Elegáns. Lélegzetelállító. A jobb kezének gyűrűsujjára tervezték, és abban a pillanatban, ahogy Joie rácsúsztatta az ujjára, rögtön tudta, hogy több ez, mint platina, és drágakövek. Imádta. Pont annyira, mint a kék harisnyakötőjét, Joie medálját, és a karkötőjét.

(17)

Tökéletes volt az esküvőjére. Tudta, hogy nem véletlenül azok a drágakövek vannak az ékszerben, és olyan elrendezésben, ahogyan vannak. Mindennek meghatározó jelentősége volt. Majd később pontosan utána fog nézni, mik is azok. Egyelőre csak a tényt élvezte, hogy a húga, és három barátnője osztozni szeretne vele ezen a monumentális eseményen.

Csak állt egy pillanatig, sugárzónak és szerencsésnek érezte magát. Valóban úgy érezte, hogy szép, mint egy hercegnő, aki hamarosan találkozik a hercegével. Még soha nem volt ilyen boldog, mint ebben a pillanatban, tudva, hogy már odakinn vár rá. Érezte. Mindig tudta, mikor ér a közelébe.

– Itt van – mondta halkan Joie-nak –, és rám vár.

Joie átölelte, és arcon csókolta. – Még soha nem voltál olyan szép, mint ebben a pillanatban, Gabrielle. Remélem mindig ilyen boldog maradsz.

– Garyvel leszek. Hogyne lennék boldog? – kérdezte Gabrielle, miközben visszaölelte húgát.

Gombóccal a torkában az ajtó felé fordult. Azt akarta, hogy a férfi lássa az arcát, amikor belép. Hogy az elmondjon neki mindent. Hogy Gary tudja, hogy ő is ugyanúgy érez.

Joie a kezénél fogva az kijárathoz vezette, eligazgatta mögötte a ruhája uszályát, majd kinyitotta előtte az ajtót, és félrehúzódott. Kristálycipői, elefántcsont színű, kristályokkal díszített fűzőjű ruhája azonnal felszikráztak, mihelyt a hold fénye rávilágított, akár a csillagok.

Gary feléje fordult, és Gabrielle vett egy mély levegőt. Olyan szép volt. Valahányszor csak ránézett, úgy érezte, mintha akkor látná először. Idősebbnek látszott, mint amikor először találkoztak, de ez jól állt neki. Volt néhány sebhelye, de még azok is illettek hozzá. A haja hosszú volt és sűrű, mint általában a Kárpátiaknak. Ez egy ősibb, primitívebb megjelenést kölcsönzött neki, és Gabrielle-nek rá kellett jönnie, hogy tetszik neki. Pár ősz tincs keveredett a sötét fürtök közé.

Gary néhány centiméterrel alacsonyabb volt ugyan Gregorinál, de ugyanolyan impozáns látvány. Ezelőtt sosem látta ezt benne. Ő az a

(18)

férfi volt, aki az árnyékok között surrant, átadta másnak a reflektorfényt. Most el sem tudta volna képzelni árnyékok között. És a szemei őrá tapadtak. Már nem hordott szemüveget. Előbb azért, mert olyan sokszor bocsátkozott harcba a gyerekek védelmében a vámpírok bábjaival, hogy Gregori inkább kontaktlencséket készített a számára. Aztán meg teljesen Kárpátivá vált, sem szemüvegre, sem kontaktlencsére nem volt már szüksége, semmi sem takarta el azokat a csodálatosan zöld szemeit.

Imádta az arckifejezését. Ennél szebb szeretet megnyilvánulást nem is kaphatott volna. Gary egész arca felragyogott. A szája ellágyult. Az arca éppúgy átmelegedett, mint a szemei. A pillantása forró volt. Milliónyi pillangó verdesett a lány gyomrában tőle. Úgy érezte, mintha levegőt sem kapna rendesen. Megnedvesítette az ajkát a nyelvével. Gary egyszerűen gyönyörű volt. Kívül és belül is. Minden gyönyörű volt rajta. Szerette az elméjét, bár abban a pillanatban, ahogy meglátta, milyen jóképű, elegáns, fekete esküvői öltönyében, arra gondolt, hogy a testét talán még annál is jobban szereti. Nos... vagy legalábbis ugyanannyira.

Feléje nyújtotta a kezét. – Gyönyörű vagy, hercegnő.

Mindig hercegnőnek nevezte, amikor kettesben voltak. Mások előtt soha. Ettől úgy is érezte magát, mintha egy mesebeli hercegnő lett volna. Mindig. Nincs a földön más, aki ennyire gyengéd lenne vele, mint amilyen ő. Még ha az erőszak ott tombolt is körülöttük, abban a viharban Gary volt a sziklaszirt.

– Köszönöm. Azt hiszem, különösen elegáns vagy ma te is – mondta kicsit félénken. Nem tudta miért. Gary mindenki másnál jobban ismerte őt, de akkor is, ez az esküvőjük, és a mai éjszaka után össze lesznek kötve Kárpáti módon. Nem csak a szívük, hanem a lelkük is. Titokban nagyon is tetszett neki ez a gondolat. Hogy egy egész két felét alkotják. Szerette, mert jobb volt, mint bármelyik mese.

Gary magához vonta, a szemei még mindig az arcát kutatták. Végigsöpörtek a testén. Lassan. Mindenre odafigyelve. Megadva a tiszteletet annak a rengeteg időnek, amit a készülődéssel töltöttek. Mármint emberi időben számítva rengeteget. Nem Kárpátiban.

(19)

Kézzel varrtak minden egyes ruhadarabot, gondosan, nagy odafigyeléssel. Sok időbe telt, de így jobb volt. Olyannak akarta ezt az éjszakát, amiben összekeveredik az emberi és a Kárpáti kultúra.

Gabrielle keze remegett, és ezt ő is észrevette. Azonnal a két tenyere közé rejtette a lányét.

– Biztonságban vagy velem, Gabrielle. Mindig.

Jól tudta ezt. Mindig is tudta. Imádta a férfi hangszínét. Olyan szelíd volt, akár egy simogatás. Olyan jó ember. Bármennyire is megfélemlítőnek találta Gregorit, és nem akarta, hogy Gary akár csak a legkevésbé is hasonlítson rá, képtelen volt nem csodálni a férfiban fel-felvillanó Daratrazanoffot. Az önbizalmat. A biztos tudatot, hogy képes őt biztonságban tartani.

Lehet, hogy nem is olyan rossz, hogy Daratrazanoffá vált, különösen, ha el tudnak távolodni a hercegtől. Mikhail Dubrinsky, és a családja mindig is vonzani fogja a vámpírokat, és most már az elfajzott Lycanokat is. Meg akarták semmisíteni a herceget, hogy megsemmisíthessék az egész népet is. Mikhailnak van egy lánya és egy fia. Azokat is fenyegetik a vámpírok éppúgy, mint az elfajzottak. A támadások soha nem maradtak abba, és a Daratrazanoffok mindig is a herceget védték. Ha itt maradnak, nem számít, hogy ő az életárja, akit az első helyre kell sorolnia, Gary élete folyamatosan veszélyben lenne, és ezt nem akarta. Nem tudta volna elviselni. Ez tette őt alkalmatlanná a Kárpátiságra. A nép minden egyes tagjába, férfibe, nőbe, gyerekbe beleivódott, hogy a herceget és az örököseit minden körülmények között védeni kell. Gary már emberként is feltette az életét a herceg és a még meg sem született gyermekek védelmére. Most, hogy az egyik legerősebb Kárpáti család tagjává vált, kétszer olyan erős késztetést érezne erre.

– Gabrielle? – szólította meg halkan, gyengéden Gary. Nem húzta még közelebb magához, és semmilyen más módon sem próbálta sürgetni. Soha nem tett ilyesmit. Nem volt vele türelmetlen. Gabrielle tudta, hogy képes a türelmetlenségre, látta őt parancsokat osztogatni néhányszor a többi férfinak, és azt olyan meggyőző erővel és határozottan tette, hogy engedelmeskedtek neki.

(20)

– Készen állok – emelte fel az állát, félrelökve a furcsa vágyat, ami futásra ösztökélte, ami állandóan megpróbált a boldogsága útjába állni. Futni? Hová? Miért? Minden, amire vágyott, itt állt előtte. És még is ott volt az az állandó, nyomasztó, homályos érzés, ami azt sugallta, hogy bármelyik percben valami rettenetes dolog történhet. És ez az érzés napról-napra erősebb lett. Egy újabb háború? Egy újabb pillanat, amikor Gary életet ment, akár a sajátjának rovására is? Megmentette Zev Huntert, és közben kizsigerelték az elfajzott vérfarkasok. Ő begázolt oda, ahová senki más sem mert, nos, ez alól csak a saját bátyja volt kivétel.

– És te készen állsz, Gary? - kérdezte, mivel megnyugtatásra volt szüksége. Tudnia kellett, hogy a férfi döntése éppen olyan határozott, mint az övé. Hosszú ideig várt erre. Mindig a Kárpátiak álltak közéjük. Alig volt néhány pillanatuk magukra. Mintha csak a sors összeesküdött volna ellenük.

– Több mint készen állok, hercegnő. Ez a mi éjszakánk. Meg akarok adni neked mindent, amire valaha is vágytál. – Gary csettintett, és egy ló lépdelt elő a fák közül.

Gabrielle-nek a lélegzete is elállt. Magas termetű állat volt. Tiszta fehér. A farka és a sörénye szinte selyemként hullámzott a nemes állat minden egyes mozdulatára. Odament hozzájuk, és felágaskodott, de az okos tekintet közben végig Garyt figyelte.

Gary átkarolta a lány derekát, és feltette a ló hátára, a ruha éppúgy folyt alá körülöttük, mint a ló sörénye. Az elefántcsontszín csipke szétterült, akár egy takaró. Gabrielle lélegzete beszorult a tüdejébe, amikor a férfi megfogta a gyeplőt, és vezetni kezdte a lovat, be a fák közé, a hegy irányába, ahol a termékenység virágai nyíltak bőséggel, ami szintén egy olyan dolog volt, amit Garynek köszönhetett a faj. Ő ültette és szaporította el a virágokat, míg már annyi lett belőlük, hogy szabadon, és vadul nőttek, megtöltve egy egész mezőt.

Fehér szirmok kezdtek hullani a magasból, és szőnyeget alkottak a ló patái előtt. A magasban levelek zúgtak, és ahogy Gabrielle felnézett, esküdni mert volna rá, hogy néhány ág egyenesen meghajlik előttük, leveleik ezüstös fonákja megcsillant a holdfényben.

(21)

Farkasok kezdtek szerenádba, és tudta, hogy nekik énekelnek. Imádta. Szerette, hogy a természet veszi körül őket, és úgy tűnt, áldását adja az egyesülésükre. A ló járása olyan sima volt, hogy a legkisebb erőfeszítést sem kellett tennie az egyensúlya megtartásáért. Úgy érezte, mintha valósággal lebegne a célja felé.

Aztán a paták sziklákon koppantak, ahogy feljebb értek a hegyen, és ez is hozzájárult a pillanat szépségéhez. Nem is lehetett volna tökéletesebb módja annak, hogy feljussanak oda. A férje, nem, nem a férje, az életpárja vezeti fel a lovat, amin ül, egy hihetetlen, virágos rétre. Kinek jut ilyen férfi? Csak Gabrielle Sandersnek, aki hamarosan Daratrazanoff lesz. Csak neki.

(22)

2.

A

z éjszakai csillagvirágok illata egészen áthatotta a levegőt. Gabrielle erősnek érezte, mintha valami afrodiziákum parfüm lenne. Ahogy Gary megfogta a derekát, és leemelte a ló hátáról, erős kezeitől izgalom futott keresztül rajta, és egy furcsa, bizsergésszerű félelem is végigsiklott a gerincén.

Körülnézett a fehér mezőn. Fölöttük az égen szinte forrtak a csillagok, körülöttük vadul nyíltak a virágok, amiket már kihaltnak gondoltak. Gary talált rájuk Dél-Amerikában a bátyjával, Juballal, ők hozták vissza őket, hogy segítséget nyújthassanak a Kárpáti nők által tapasztalt termékenységi problémák megoldásában. De Gary volt az, aki felfedezte, hogy létezett ez a virág századokkal ezelőtt, és arra is ő jött rá, hogy fontos szere volt a Kárpátiak udvarlási szokásainak.

A virág jókora volt és csillag formájú, a szirmai és az összképe nagyban hasonlított a lilioméra. A belső porzószálak csíkosak voltak, míg a bibe rubinszínű. Joie elmesélte neki, hogy a virág átveszik a Kárpáti férfiak és nők illatát, de hozzátette, hogy ehhez szükség van az életpári kötelékre kettejük között. Gabrielle olyan sokat várt Garyre, hogy nem lett volna szüksége a virágra, hogy tudja, több mint készen áll rá, de semmiféle hibát nem akart elkövetni a szertartás során.

A fehér virágok kellős közepén egy baldachinos ágy állt, fehér függönyökkel. A fehér szaténágyneműn éjszakai csillagvirág szirmok voltak szétszórva. A lélegzet a torkán akadt. Felemelte egyik kezét, és Gary mellkasára simította. Ez az ő tündérmeséje. Ágy a szabadban, illatozó virágok között, ahol a csillagok ragyognak le rájuk. Gary emlékezett, mit mondott neki, miről álmodozik a nászéjszakájával kapcsolatban.

(23)

A holdfény rávetült a karkötőre a csuklóján, és az mintha csak életre kelt volna, felmelegedett, és izzó vörös-arany színekben ragyogni kezdett. Nagyon jól mutatott a kezén, finom ékszernek tűnt, de a lány tudta, hogy sokkal több ennél.

Váratlanul Gary keze simult az övére, hogy elhúzza a mellkasáról, alaposan szemügyre vette az ékszert. – Ebben hatalom van. Honnan vetted?

Gabrielle gyomra bukfencet vetett. Ez... veszélyesen hangzott. És egyáltalán nem illett az ő Garyjéhez. A lány az ajkába harapott. Gary teljesen Kárpátinak hangzott, egy vadásznak, aki nem fogadja el, ha megtagadják tőle a választ. Ahogy felnézett a szemeibe, azok ugyanúgy ragyogtak le rá. A szíve összerándult.

– Megijesztesz Gary – mondta. De valójában nem is tudta, miért. Ahogyan azt sem tudta, hogy miért, de határozottan úgy érezte, mintha a karkötő fenyegetné a férfit, pontosan olyan gyönyörű és halálos volt, mint Gary.

A férfi nem érintette meg a karkötőt, a tekintete nem mozdult az arcáról. – Ez egy fegyver, Gabrielle. Honnan vetted?

– A bátyámtól kaptam. Ez a „valami régi”. Tudod – magyarázta kitartóan –, kell valami régi, valami új, valami kölcsön és valami kék. Ez a valami régi. Apám Jubalnak adta, hogy akkor juttassa el nekem, ha eljön az ideje. Jubal azt mondta Joie-nak, hogy most jött el az ideje.

– Az esküvőd éjszakáján?

– Nem értem, mi a baj. – Tényleg nem értette, és mégis értette. A karkötője dúdolni kezdett. Halkan, de határozottan hallotta. Gary is hallotta. Gabrielle elhúzta a kezét, és a háta mögé rejtette, hogy megnyugtassa az ékszert. Azt sem tudta, hogyan lehetne levenni, és nem is nagyon akarta. De bármilyen gyönyörű volt is az ékszer, nem hagyta volna, hogy tönkretegye az éjszakát.

– Az a baj, hogy úgy tűnik, a karkötőd megpróbál darabokra vagdalni. Vedd le.

Fogai ismét belekapaszkodtak az ajkába. – Nem tudom, Gary. Nem tudom, hogyan kell.

(24)

A férfi mélyet lélegzett, szemei izzó zöldekké váltak. Úgy nézett ki, mint egy ragadozó, mint egy farkas. Gabrielle is mélyet lélegzett, és megpróbálta megszólítani az ékszert, hogy viselkedjen és ne zümmögjön.

– Felvettél magadra valamit, aminek fogalmad sincs a működéséről, és amit nem tudsz sem levenni, sem pedig megállítani?

Mintha ütésekként érték volna a szavak. Mindegyik egy-egy csapás volt. Gary úgy nézett le rá, mintha az elméje nem lenne egészen tiszta, holott ő egy zseni volt. Oké, talán nem ez volt élete legokosabb lépése, de ez a nászéjszakája volt, a karkötő pedig a bátyja ajándéka. És az apjáé. Az az ékszer az övé. Pontosan érezte, hogy nem is lehetne jobb helyen, mint a csuklóján, egyszerűen tudta, hogy az övé. Ahogyan a medál a Joie-é, és ahogyan Jubalé a Varázslófegyver.

– Nem kellett volna – ismerte el –, de ez Jubal ajándéka, és esküvői hagyománynak fogtam fel. Amikor Joie ideadta, azt hittem, hogy csak egy karkötő, egy ékszer, nem pedig fegyver.

Nem akarta levenni a karkötőt. Csatlakozni szeretett volna hozzá, úgy ahogyan Jubal kapcsolódott a fegyveréhez. Tudta, hogy a bátyja az elméjével képes irányítani a csuklópántját.

Gary az arcát tanulmányozta. A lány gyönyörű volt. Mindig is szép volt, de mivel Kárpátivá alakították, még inkább az lett. Nehéz volt ellenállni annak az arcnak. A szemei valódi galambszürkék voltak, a tekintetük fogjuk ejtette, és ott is tartotta. Minden lélegzetével vágyott rá. Az első pillanat óta, amikor meglátta. A Kárpáti nép a kipusztulással nézett szembe, éjjel-nappal azon dolgozott, hogy segítsen enyhíteni azokat a problémákat, és közben csak remélhette, hogy sikerül annyi időt nyerniük, amennyi alatt végleg megoldhatják őket.

Gyermekek nélkül a faj nem marad fenn, bármilyen hosszú élettartamúak is a Kárpátiak. Félretette a saját érzelmeit, kívánságait, és talán valóban nagyobb szüksége volt ezeknél arra, hogy segíthessen nekik. Aztán a herceg egyik megbízása követte a másikat, számtalan feladatot kapott, volt amelyik veszélyes volt, és

(25)

volt amelyik nem. Amikor nem az ellenségeik elleni harcot tanulta, a gyerekekre vigyázott a nappali órákban, illetve amikor erre szükség volt, Mikhail és Gregori pedig szinte minden stratégiai megbeszélésre meghívta.

Nem maradt ideje magára és Gabrielle-re. Már azt hitte, sosem jön el ez a nap. Az ő gyönyörű menyasszonya. Okos volt, vicces és olyan szép, hogy fájt ránéznie. Újra megfogta a kezét. Mindkettőt. A Kárpáti kultúrában a rituális összekötő szavak belevésődnek a férfiakba, még születésük előtt. És Gary lényegében újjászületett Daratrazanoffként, Kárpátiként, ezek a szavak most már éppúgy az övéi voltak, mint ősei hatalma és tudása.

Azoknak a szavaknak az elmondása hozzáköti Gabrielle-t életpárként az örökkévalóságra. Lelket a lélekhez. Egyszerűen fogalmazva, szerette őt, még a legutolsó sejtjével is. Szerette benne az együttérzést, az empátiát és az elméjét. Imádta azt, ahogyan az agya működött, ahogyan egyetlen problémára koncentrált, és lépésről lépésre megoldotta azt.

Tudott vele beszélgetni, és a lány megértette, amit mondott. Villámgyorsan elkapta a fonalat, amikor megpróbált elmagyarázni neki, miért tartja jó megoldásnak azt, amit kitalált. Amikor egymás mellett dolgoztak, tovább folytatva a kutatást, nagyszerű partneri kapcsolat alakult ki közöttük, amitől sokkal gyorsabban is haladtak. Őt nem kellett irányítani. Pontosan ugyanúgy gondolkodott, mint ő.

Lehetetlen volt nem szeretni Gabrielle-t. A nevetése kivilágította a szobát. A napsütésével. A briliáns elméjével. Ha nem értettek egyet egy problémával kapcsolatban, mindig súlyos érvei voltak, hogy szerinte miért kellene a másik utat választaniuk.

Tudta, hogy küzd a Kárpáti életmód ellen, amióta őt majdnem megölték. Csendes és rosszkedvű lett, látta az aggodalmat a szemeiben. Még a Sheával való kapcsolatából is elkezdett visszahúzódni, aki pedig a legjobb barátja volt. Shea Jacques, a herceg öccsének életpárja volt. Tudta, ezt Jacques is észrevette. Azt is, hogy egy cseppet sem tetszett neki, és megpróbálta orvosolni.

Gabrielle esküvőt akart. Véglegesíteni akarta a kapcsolatukat. Ő nem veszítette el az érzelmeit, sem pedig a színeket, mint ahogyan

(26)

az a Kárpáti hímekkel történt bizonyos idő eltelte után, így soha nem kapott róla egyértelmű megerősítést, hogy valóban ő az életpárja, de azt tudta, hogy szereti Gabrielle Sanderst. Az utolsó leheletéig védené, és bármit megtenne, hogy boldoggá tegye.

Biztos volt benne, hogy ha egyszer életpárok lesznek, összeköti a lelküket, és lesz egy kis nyugtuk, a lány hamar rájön, hogy nem olyan könnyű őt megölni. Számtalan csatát túlélt emberként is. Még többet élhet túl Kárpáti férfiként. Gabrielle meg fogja érteni, ha majd látja ezt az elméjében.

– Mondd – suttogta a lány. – Most, Gary, amikor lesüt ránk a hold, ezen a tökéletes virágos mezőn. Köss össze minket örök időkre.

Rámosolygott. – Csak azon gondolkodom, hogy milyen hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy rád találtam. Hogy itt állhatok veled. Hogy megismerhettelek, még mielőtt bármelyikünket is átalakították volna. Tudom, hogy néhány Kárpáti hím, akár gyerekkora óta is ismeri az életpárját, de ez nagyon ritka. Nekünk a múltunk is közös, ami csak még jobban összeköt bennünket.

A lány rámosolygott, a mosolya megcsillant a szemében is, és neki elakadt a lélegzete. Eljött az ő idejük. Megszorította az ujjait, figyelmen kívül hagyva a még mindig izzó karkötőt. Legalább az a figyelmeztető zümmögés abbamaradt.

– Te vagy az életpárom. Az életpáromnak követellek – kezdett bele a rituális szavakba határozottan. Legszívesebben már azelőtt kimondta volna őket, mielőtt egyáltalán Kárpáti lett. Gabrielle minden volt, amit valaha is keresett egy nőben. – A tiéd vagyok. Felajánlom neked az életem. – Az övé volt. Teljes szívéből szerette. Gondolkodás nélkül feláldozta volna az életét az övéért. – Tiéd a védelmem. A hűségem. Tiéd a szívem. És a lelkem.

Abban a pillanatban, ahogy az utolsó szót kiejtette, valami elmozdult a bensőjében. A félelem alattomos ujjai kúsztak végig a gerincén. A gyomra egyetlen görccsé szorult össze. Feszültség emelkedett fel benne. Gabrielle karkötője lángba borult, az apró, táncoló vörös-arany lángok baljóslatúan ölelték a karcsú csuklót, és ismét megszólalt a figyelmeztető dúdolás.

(27)

Gabrielle az ajkába harapott, majd megpróbálta letolni a csuklójáról az ékszert. Meg sem moccant, mintha nem is egy különálló tárgy lenne, hanem a testének egy része. Aztán mindent megpróbált, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyja, de a szemeit elárasztotta a kétségbeesés, Gary gyomra pedig bukfencet vetett, és a bensője szinte sikoltozott, hogy el fogja veszíteni azt a személyt, aki a legfontosabb a számára. – Mi a baj? Miért hagytad abba?

Gary újjászületett Kárpátiként. Egészen Kárpátiként. Nem ember volt már. Szerette Gabrielle Sanderst tiszta szívéből. És a lány viszontszerette őt ugyanúgy. Teljes szívvel. De a szertartás egy lélek két felét volt képes újraegyesíteni. Hogy a nő fénye megállítsa a férfi sötétségét. Gabrielle határozottan tiszta fény. A lelkét látta azokban a csillogó szemeiben. De nem most. Ebben a pillanatban nem volt ott más, mint vonakodás. És ugyanazt a félelmet, ami ott volt a saját bensőjében is.

– Ne, Gary – mondta Gabrielle –, fejezd be. Mondd az ősi nyelven, talán úgy kell először elmondani. Ezek nem vehetnek el tőlem. Az ki van zárva. Te vagy mindenem, ami megmaradt. Nem tudom nélküled folytatni. Mondd ki a szavakat, köss össze bennünket.

Tudta. Valamilyen szinten tudta. És ez a tudás erős volt benne, de még maga előtt is le akarta tagadni. Gabrielle lelke nem fog összekötődni az övével.

– Gabrielle...

– Ne! – Könnyek úsztak a szemében. – Értem. Ha szeretsz, megteszed. Szükségem van rád, Gary. Szeretlek. Kérlek, fejezd be. Mondd az ősi nyelven. – Gary vett egy mély lélegzetet. Az egész világ épp összeomlott körülötte. Nem tudta elképzelni Gabrielle-t egy másik férfival. Még csak abban sem volt biztos, hogy megőrizné a higgadtságát egy olyan helyzetben. Elvesztené az eszét, és megpróbálná megölni az életpárját. A lány hozzá tartozik. Ahogy ő is Gabrielle-hez tartozik. Ahogyan most nézett rá, abba belehalt, ahogyan belehalt Gabrielle is. – Kérlek drágám, értem, értünk, próbáld újra – könyörgött Gabrielle.

– Te avio päläfertiilam. Éntölam kuulua, avio

(28)

nyelven, a rettegés megtízszereződött benne. A gyomra egyetlen kőkemény görccsé vált. Kiengedte a levegőt, és megrázta a fejét.

Gabrielle a fejét rázta, és kétségbeesetten próbált megszabadulni a karkötőtől. A körmeit saját bőrébe vájta, véres nyomokat hagyva hátra.

– Nem hagyom, hogy ezt tegyék velünk. Mindent elvettek mindkettőnktől. Újra és újra, kivéreztettek bennünket. Téged nem vehetnek el. Ez meg azért nem működik, mert mindketten emberek vagyunk. A szabályok nem engedik. Mi segítettünk nekik, Gary. Ha te és én nem lennénk, a gyerekeik még mindig meghalnának. Tudom, Lara volt az, aki ténylegesen segíteni tudott, de te indultál el a helyes irányba. Te voltál az, aki a gyerekeket megmentette. Megérdemeljük, hogy boldogok legyünk.

Magához húzta engedelmesen hozzádőlő testét. Szorosan átölelte. – Édesem, ezt nem ők csinálják. Nem velük állunk szemben. Azt akarják, hogy boldogok legyünk. – Ott álltak a mező közepén, és Gary körbepillantott, hogy aztán szorongva konstatálja, hogy a hófehér virágok már nem annyira hófehérek. És a leveleik zöldje is megfakult. Vett egy mély lélegzetet. Lehunyta a szemét, majd újra kinyitotta. A szíve vérzett mindkettejükért. – Nem az ő hibájuk.

– Hogy történhetett ez? Nem értem, hogyan történhetett – zokogta bele a lány az ingébe.

Ő értette. Újjászületett. A lelke már nem egy emberé, hanem egy Kárpáti férfié. Gabrielle pedig mindig is egy másik férfihoz tartozott. Egy másik Kárpátihoz. Ő az őrzője a lelkének. Hogy még életben van-e, vagy már elment, hogy megtalálja-e, az a jövő kérdése. Gabrielle lelke nem az ő lelkéért nyúlt ki, hanem az életpárjáéért, időn és téren keresztül.

– Nem érdekel – kapta fel Gabrielle a fejét, hogy felnézhessen az arcába. – Mi az esélye annak, hogy ránk találnak az életpárjaink? Komolyan, Gary, számold ki az esélyeket. Élhetnénk úgy, mint az emberek. Elmehetünk innen messze, kiépíthetünk egy másik életet, gyerekeink lehetnének, és megvalósíthatnánk mindazt a világ számára, amiről annyit beszélgettünk.

(29)

Kimondta. Ő elmenne vele. Gary szíve dadogott a mellkasában. Ez nem lenne helyes dolog, mindketten tudták, de nagy Isten, annyira akarja őt! Gabrielle volt a szíve mélyén, a bőre alatt, ő volt számára minden. De nem az ő életpárja volt, és így a lány sem volt az övé.

– Ne – suttogta remegő hangon Gabrielle. – Látom az arcodon. Ne csináld ezt, Gary. Mi összetartozunk. Az emberi világban már rég összeházasodtunk volna, együtt élnénk az életünket, nevelnénk a gyerekeinket. Boldogok lennénk. Tudod, hogy így lenne.

Ujjai ökölbe szorultak Gary kabátjának hajtókáján. A zsakettjáén. Az esküvői ruhájáén. A férfi újra lehunyta a szemét, és Gabrielle annyira vágyott rá, hogy ez az egész bensőjét rázta. Nekiadta magát. Nincs férfi, aki amikor az élete szerelme felajánlja magát neki, képes lenne visszautasítani, erre még egy Kárpáti sem lenne képes. Senki.

A férfi lassan kinyitotta félig a szemeit. Érzékien. Mint aki vágyakozik. Nyilvánvalóan akarta őt. Szerette minden lélegzetével. Csak meg kellett volna fognia a kezét, az ágyhoz vezetnie, és Gabrielle az övé lett volna. Vele menne a kétség legkisebb árnyéka nélkül, hogy boldog lenne-e vele. Ő volt a mindene.

Az éjszaka egyre fakóbbá vált a férfi körül. A színek immár nyilvánvalóan elhalványodtak előtte. Próbált nem megrémülni, de a fehér virágok már nyilvánvalóan szürkék voltak. Gabrielle haja sem volt már gazdag, árnyalatokkal telt fekete, lágyabb, élettelenebb szürkévé vált. Mindig eleven, piros ajkai is megfakultak. Újra szétnézett maga körül, és látta, hogy elvesztette a színek látásának képességét. Az élénk árnyalatok nem fokozatosan halványultak el előle, egyetlen éjszaka kitépték őket belőle. Az agya képtelen volt feldolgozni ezt az információt, és éppígy magát a gondolatot is elutasította.

Nem gondolkodott el rajta alaposabban, hogy mit is jelent az újjászületés. Hogy mit is jelent az a minden irányból rázúduló hihetetlen, mérhetetlen ősi tudás, ami együtt járt a Daratrazanoff örökséggel. Megkapta hatalmuk egészét. Mindaz a készség, és tudás, amit évszázadok alatt szereztek csaták százaiban és az életben, ott volt a fejében. Mindent nekiadtak. De ezzel együtt a

(30)

sötétség is megérkezett. Elsöprően. Rettentő erővel. És most úgy zuhantak rá azok az évszázadok, mintha mindet ő maga élte volna át ezen az egyetlen éjszakán. Elrabolták az emberségét. Elválasztották tőle ezt a nőt. A szerelmét.

A keze megfeszült Gabrielle görcsösen kapaszkodó ujjai körül. Közelebb lépett, szüksége volt rá, hogy érezze a testét az övén. Hogy ölelhesse. Átölelte és magához húzta. Egyik kezét a tarkójára simította, és a mellkasára vonta a fejét. Figyelmen kívül hagyva a karkötő egyre hangosabb zümmögését.

– Édesem, te is Kárpáti vagy, akárcsak én. – Lehettek a szavak bármilyen keserűek is a szájában, attól még igazak voltak. Nekik már túl késő. A lány nem értette, mi történik vele. Fájdalmat okozott neki. Tudta, hogy valamiképpen fokozta a bánatát. Gabrielle úgy döntött, hogy életben marad, mert azt hitte, valami módon együtt lehetnek. Most úgy érezheti, mintha elhagyná.

– Ne Gary! Kérlek! Ne hagyd, hogy elválasszanak tőlem! – Gabrielle immár visszatarthatatlanul zokogott, és szorosan ölelte. Próbált egészen közel bújni hozzá.

Ha létezett pokol, ez volt az. Gary lehajtotta a fejét, hogy odasimítsa arcát a lágy fürtökre. Magába szívta őt. Az édességét. Igyekezett olyan mélyen magába vésni az emlékét, hogy soha ne szakadhasson ki belőle.

– Boldoggá tudlak tenni – suttogta halkan a lány. – Tudom, hogy képes vagyok rá, Gary. Hagyjunk itt mindent, menjünk el messze, és házasodjunk össze. Élhetünk emberi életet együtt. Úgy kellene eltűnnünk, mintha meghaltunk volna, és akkor talán nem keresnek bennünket, de nem tudom elképzelni az életem nélküled. Nem vagyok rá képes.

– Tudom, Gabrielle. Én is ugyanezt érzem. – Kihallotta a saját hangjából a sajnálatot. A lány is kihallotta, mert megdermedt.

Gabrielle visszahúzódott, némi távolságot helyezve kettejük közé. A két keze ökölbe szorult. Felemelte a fejét, és Gary meglátta az arcán a mérhetetlen fájdalom mellett a haragot is.

– Te elutasítasz engem. Visszautasítasz. Az. Esküvőm. Éjszakáján. – Ez becsületbeli ügy édesem. Te is tudod, hogy így helyes.

(31)

– Miattuk. Mindig róluk van szó. Nem hiszem el, hogy képes vagy feláldozni kettőnket. Hogy feláldozol engem. Miattuk.

A könnyek patakokban futottak az arcán, még jobban összetörve a férfi szívét. Még több szín tűnt el előle a semmiben. Gary a lányért nyúlt, de az hátralépett, és megrázta a fejét.

– El kell mondanom, hogy mi történik Gabrielle, hogy megérthesd. – Ha a színlátó képessége ilyen ütemben hagyja cserben, valószínűleg az érzelmei is ilyen viharos gyorsasággal fognak eltűnni. Ezt nem kockáztathatta meg.

– Tudom, mi történik. Ez a nászéjszakánk. Ígéretet tettél nekem, és most visszavonod. Elutasítasz engem. Elhagysz. – Szinte hisztérikusnak hangzott, a szájára szorította a kézfejét, és még távolabb hátrált tőle. Gary gyomra egyetlen hatalmas, keserű csomó volt csupán. Gabrielle nevét mormolta, és utána lépett. De a lány kettejük közé emelte a kezeit. – Ne. Hacsak nem döntöttél úgy, hogy nem hagysz el. Menjünk el innen, és éljük az életünket, mint emberek, amíg lehet. Ez a miénk lehet. Legalább ennyi, Gary.

Meg akarta adni neki. Minden erre vágyott Garyben. Hiszen ott állt előtte mindaz, amire valaha is vágyott. Szerette őt minden szívdobbanásával. Minden lélegzetével.

– Édesem, csak egy pillanatig figyelj rám. Kezdem elveszíteni a színeket. Nagyon gyorsan történik. Minden szürkévé fakul. Az ősi Daratrazanoffok elfogadtak engem leszármazottjuknak, és átöntötték belém minden tudásukat. Óriási ajándékot kaptam tőlük, az erejüket, a tudásukat, sőt, a vámpírokkal való küzdelemben használt képességeiket is. Mindent. Mintha azokkal a képességekkel és hatalommal születtem volna.

Gabrielle az ajkába harapott, a szemei könnyben úsztak. Látta csillogni a könnycseppeket azokon a hosszú pillákon. Abban a pillanatban, körülötte a virágokkal, fölötte a csillagokkal a lány szebb volt, mint valaha. – Hogy lehet ez? – suttogta.

Gary szívében tőrt forgatott meg az aggodalom a hangjában. – Nem tudom pontosan hogyan történik, de van valamiféle kollektív tudat. Mikhail abban a barlangban hozzáfér valamiképpen a harcosokéhoz. Amikor összegyűlnek azon a helyen a múlt és a jelen

(32)

harcosai, a jelenléte nagyon erős. Ő a karmester, vagy valamiféle megtartó, ami képes összevegyíteni ezeket az erőket.

Gabrielle ismét közelebb lépet hozzá, átölelte a derekát és a mellkasára hajtotta a fejét. – Mit tettek veled?

– Szeretlek, Gabrielle. – A szavak, amik kiszakadtak belőle, otthagyták lemeztelenítve, kiszolgáltatva. Nem lehet az övé. Meg kellene engednie, hogy egy más férfié legyen, az pedig megölné őt. A harcos fellázadna benne.

– Tudom, hogy tudod – suttogta a lány –, én is szeretlek téged. Kell lennie megoldásnak. Ha most érzed, hogy szeretsz, akkor is érezni fogod, ha elveszíted a színeket. Még mindig elmehetünk, és élhetünk együtt. Élhetnénk egy teljes életet. A legtöbb ember negyven-ötven évet kap együtt. Annyi időt mi is adhatnánk magunknak. Mi rossz lenne ebben?

Gary magához szorította, érezte teste melegét. Belélegezte az illatát. Olyan hatalmas kísértés fogta el, hogy megrémítette az ereje.

– Nem hozhatunk meg egy ilyen döntést átgondolatlanul, Gabrielle. El kellene mennünk innen. Távol kellene élnünk a Kárpátoktól. És ha az életpárod megérkezik, vagy az enyém...

– Egyszer megkérdeztem Mikhailt, mi történne, ha egy Kárpáti férfi úgy találna rá az életpárjára, hogy annak családja van, és boldog. Azt felelte, hogy egy becsületes Kárpáti ilyenkor a hajnal elé menne, vagy kivárná, hogy a hitves meghaljon. Soha nem állna közéjük. Egy életpár boldoggá akarja tenni a másik felét.

– Pontosan, Gabrielle. De arra nem gondoltál, milyen érzés lenne. Ha rád találna az életpárod, te is kényszert éreznél, hogy boldoggá tedd őt – mondta neki gyengéden, rávilágítva az igazság egy másik oldalára, amivel a lány nem számolt.

– Nem tudnám meg sem, mert veled boldog lennék, így ő fel sem fedné magát – mutatott rá Gabrielle.

Mindig is tudta, hogy makacs. Ez is az oka volt annak, hogy annyira elemében volt a laboratóriumban. És pontosan ilyen hevesen harcolt értük is. Fantasztikus anya lenne belőle, aki ha kell, csodálatra méltóan könyörtelen harcos is lenne a gyermekei védelmében. Mindig gondoskodott azokról, akiket szeretett.

(33)

– Nem, valóban nem mutatkozna, Gabrielle, viszont szenvedne. És talán az életét is elveszítené, ha mi önző módon csak egymásnak akarjuk szentelni az életünket.

A lány felemelte a fejét, és a szemébe nézett. – Te egy zseni vagy, Gary. Mekkora esélyt adsz annak, hogy mindketten megtaláljuk az életpárunkat? – Jól tudta, hány ősi jár odakint reménykedve. Hajszálon lógva. A Kárpátiak között élt, sokukkal találkozott. Egyikük sem követelte magáénak őt. Nagyon kicsi volt az esély erre. Látta a választ a férfi szemeiben. – Pontosan – mondta Gary –, jogunk van boldognak lenni. Mindkettőnknek. Eddig a Kárpátiaknak segítettünk. De most mi kerültünk sorra. Ez most a mi időnk.

Gary a tenyerébe fogta az arcát. – És ha elveszítem az érzelmeimet? Ha már nem leszek képes érezni a szerelmet, akkor mi lesz, Gabrielle? Mi történik veled? A gyerekeinkkel?

– Nem tudom. A jövő soha nem biztos, Gary.

Vett egy mély lélegzetet, és megcsókolta. Keményen, forrón. Éhesen. Hihetetlen íze volt. Gabrielle kinyitotta a száját, és pontosan ugyanolyan mohón viszonozta a csókot. Kétségbeesetten. Aztán csak kapaszkodtak egymásba csendesen, míg végül Gary felemelte a fejét.

– Gary, őszintén mondom, nem tudom, hogyan lennék képes folytatni nélküled – suttogta a torkába Gabrielle. – Nem tudom, hogy élhetném nélküled az életem.

Nagyon is megértette, ő is pontosan ugyanezt érezte. Még szorosabban ölelte, és Gabrielle teljesen a testéhez simult. Annak ellenére, hogy a férfi maga már attól félt, hogy összetöri, a lány nem tiltakozott. Ő is ugyanolyan szorosan ölelte.

– Kérlek, gyere velem – suttogta a lány. – Elveszek nélküled. Te vagy a támaszom. Úgy érzem, mintha te lennél a horgonyom ehhez a világhoz, amit egyáltalán nem értek. Ha elhagysz, elsorvadok és elvisz a szél.

Gary lehunyta a szemét, a szíve zokogott. – Adj egy kis időt, hogy kiderüljön, lesz-e elég időnk megalapítani a családunkat és felnevelni a gyerekeinket, mielőtt elveszíteném az érzelmeimet.

Referências

Documentos relacionados

Neste contexto as abordagens competitivas tradicionalmente seguidas em Portugal pelo sector de moldes e ferramentas estão muito rapidamente a perder eficácia e certamente

( F ) A Independência foi apoiada por todo o Brasil, não havendo qualquer tipo de repressão ao movimento e recebeu o nome de Confederação do Equador. Cada revolução subentende

Analisar o comportamento temporal das taxas de hospitalização por diarreia aguda em menores de um ano nas 6 macro regionais do estado do Paraná, no período de 2000 a 2010, a

O interesse em realizar esta pesquisa surgiu da neces- sidade de uma das autoras, coordenadora do Programa de Assistência ao Estomizado da Gerência de Enfermagem da Subsecretaria

Quadro 4 - Operações sobre o “nó crítico 2” relacionado ao problema “Elevado número de pacientes com fatores de risco modificáveis para hipertenção arterial

Há mais de 25 anos, tem desenvolvido gran- de prática no direito empresarial, atendendo clientes locais e internacionais em operações e projetos de Recursos Naturais e

b) Quantificação da produção (kg/ano, t/ano) Uma monitoração regular da produção evidenciaria os reais valores destas, que muitas vezes ficam masca- rados em função da

Analisando em conjunto as Figuras 9, 10, 11 e 12, verificamos que a primeira componente principal separa as raba- nadas que apresentam valores elevados de análise de imagem