Joanna Mansell
A lélek tükre
A szépséges és dúsgazdag Cleo hozzászokott, hogy a férfiak minden kívánságát lesik, és odaadóan hódolnak neki, ezért mélységesen fölháborodik, amikor a híres festő, Maxim Brenner, aki elvállalja, hogy csillagászati összeg fejében portrét készít róla, ügyet sem vet a megérkezésére, sőt aktmodellnek nézi őt. Mi az hát, ami Cleót mégis maradásra bírja? Csupán az apjának tett ígérete, hogy engedi magát lefesteni? Vagy a szíve mélyén mégsem találja olyan ellenszenvesnek Maximet, amilyennek látni szeretné?
2
1. FEJEZET
Cleo Rossiter végigsimított selymes, világosszőke haján, és mérgesen nézett az apjára.
– Hogyan állapodhattál meg mindebben anélkül, hogy megkérdeztél volna engem? – Külföldön dolgoztál modellként – emlékeztette az apja. – Természetesen megpróbáltalak felhívni, de nem értelek el.
A lány bizalmatlan pillantást vetett rá.
– Rendes körülmények között a Bermudákon zavartalanul működik a telefon. – Talán valami baj volt a vonallal – válaszolta a férfi szenvtelenül. – Aztán meg úgy gondoltam, ez nem jelent neked gondot. Beszéltem az ügynököddel, s azt mondta, a hónap végéig nincs semmi dolgod.
– Mert pihenni akartam! Az egész nyarat végigdolgoztam. Szükségem van néhány napra, és ezt az időt kellemesebben is el tudnám tölteni annál, mint hogy portrét festessek magamról.
– Miközben modellt ülsz, pihenhetsz. És a tóvidék kiválóan alkalmas egy rövid szünidőre. Körben hegyek, friss levegő, biztosan tetszeni fog neked.
– A tóvidéken nagyon gyakran esik az eső – vetette ellen Cleo.
– Egész nyáron azért panaszkodtál, hogy túl forró, napos helyeken folytak a felvételek.
– Egyébként is több tucat fényképed van rólam, s ha akarod, még többet is szerezhetek.
– A legjobb fénykép sem képes egy arcot úgy megragadni, mint egy festő – vetette ellen az apja. – A hónap végén lesz a huszonharmadik születésnapod, Cleo. A képet édesanyád portréja mellé szeretném akasztani.
A lány görcsösen nyelt egyet túl későn vette észre, milyen buta és érzéketlen volt. Ha a hosszú repülőút miatti időeltolódás nem viseli meg annyira, már régen rájött volna, miért akar az apja portrét róla.
A huszonharmadik születésnapja… Ennyi idős volt az édesanyja az esküvőjekor. Akkor festette le őt apa. Kilenc hónappal később jött Cleo a világra, a mézeshetek eredményeként. És öt évvel később az anyja, néhány nappal egy halvaszülést követően, meghalt. Azóta apa és lánya nagyon közel állt egymáshoz.
A férfi soha nem nősült meg újra, s a lány sem létesített mélyebb kapcsolatot egyetlen barátjával sem. Senki sem volt mérhető ahhoz a szilárd jellemű, erős akaratú férfihoz, aki őt felnevelte.
– Az elmúlt hetekben alaposan tájékozódtam – magyarázta az apja. – Nyilvánvaló, hogy Maxim Brennernél nincs jobb portréfestő. Megnéztem néhány munkáját, valóban kiválóak. Csak nehezen tudtam rábeszélni, hogy vállalja el ezt a megbízást, mert nagyon népszerű s gyakorlatilag hónapokra be van táblázva.
Mivel nincs ideje arra, hogy ő jöjjön Londonba, neked kell elutaznod hozzá, és ott töltened azt a néhány napot, amíg a kép elkészül. A házához tartozik egy melléképület, rendszerint abban laknak az ügyfelei.
– Néhány napot? – ismételte meg Cleo kellemetlen érzéssel. – Olyan sokáig fog tartani?
3
– Jó portrét nem lehet egyetlen délután alatt elkészíteni. Ezenkívül Mr. Brenner nagyon elfoglalt, naponta csak néhány szabad órája van, amit a te portrédnak szentelhet, ezért nem tudja, mennyi időre lesz szüksége.
– Akkor inkább minden áldott nap leutazom néhány órára.
– Előre nem tudja megmondani, mikor lesz ideje. Ezért kell a melléképületben laknod, és az ülésekhez rendelkezésére állnod, amikor éppen be tudja iktatni. Aztán meg Cumberland mégiscsak hatszáz mérföldre van Londontól. – Cleo apja összeráncolta a homlokát. –Egyébként figyelmeztetlek, Mr. Brenner állítólag nagyon nehéz ember, és ragaszkodik művészi szabadságához. Az ügyfeleinek nem szabad különleges kívánságokkal előállniuk a portréjukat illetőleg.
– Nagyszerű – jegyezte meg Cleo szárazon.
– Biztosan nem lesznek vele nagyobb nehézségeid. Valószínűleg csak az ülések alkalmával találkoztok majd. De kérlek, ne felejtsd el, ez a kép nagyon sokat jelent nekem. És a közreműködésed nélkül nem juthatnék hozzá.
– Miért nem beszéltél nekem erről korábban? – kérdezte a lány halkan.
– Tudom, milyen fájdalmas neked az édesanyádról beszélni, s egyébként nekem is – vallotta be őszintén az apja. – Megteszed ezt a kedvemért? Hajlandó vagy Mr. Brenner házában lakni, amíg a portré elkészül?
– Természetesen. Mikor kell indulnom?
– Holnap. Lehetőleg minél előbb menned kell, ezen a héten ugyanis lesz pár szabad délutánja.
A lány önkéntelenül felsóhajtott. Azt remélte, még egy kicsit itthon maradhat. Cleo száguldott az esőben a kis piros sportkocsival, amelyet a huszonegyedik születésnapjára kapott az apjától ajándékba. Minél tovább jutott északra, annál hevesebben záporoztak az esőcseppek a szélvédőjére. Megadóan sóhajtott. Hiszen csak néhány napról van szó, vigasztalta magát. Utána a maradék szabadságát otthon töltheti, és pihenhet kedvére.
A hónap végén megünneplik a huszonharmadik születésnapját az apjával kettesben, azután majd ismét dolgozik. Az ügynöke már értesítette, hogy Párizsban és Londonban vannak lekötött időpontok a fotózásra. Ezenkívül úgy vélte, hogy Cleo arca nagyon megfelel az egyik új parfüm reklámjához. Remekül sikerültek a próbafelvételek is, amelyeket még a Bermudára tett utazása előtt készítettek az egyik reklámkliphez.
Tulajdonképpen elégedettnek kellene lennie az életével. Huszonhárom évesen olyan hibátlan bőre volt, amely a közeli felvételeket is kibírta, és tiszta, zöld szeme minden fényképészt elbűvölt. Jól keresett, egzotikus országokban járt, és a jövő a legjobb kilátásokkal kecsegtette.
Miért gyötörte hát az utóbbi időben depresszió?
Az ajkába harapott, mert tudta a választ. Úgy tűnt, nem törekszik az életben valamilyen meghatározott cél felé. Karriert csinált, bőségesen volt pénze, szép volt, s bizonyos mértékig híres is, de ez mégsem elégítette ki. Mi baja hát?
Türelmetlenül megrázta a fejét. Semmi, próbálta magát meggyőzni. Csak valamilyen megmagyarázhatatlan okból kissé levert. Talán túl sokat dolgozott.
Gondolatai az édesanyja arcképéhez szálltak, amely otthon a szalonban függött. Tőle örökölte Cleo a szőke haját, az apjától pedig zöld szemét.
Ahogy a kép elárulta, anyjának jóságos tekintetű, barna szeme volt. Cleo kétségbeesetten kívánta, bárcsak jobban emlékezne a mamájára, de még csak ötéves volt annak halálakor. Emlékeiben felmerült egy szelíd hang, egy bizonyos illat, de az arc sötétben maradt.
4
Mindig újra megpróbálta, hogy maga elé képzelje az anyja arcvonásait, de úgy tűnt, ez az emlék elhamvadt, talán a sokk miatt, amelyet a mama hirtelen halála váltott ki belőle. Elmagyarázták neki, hogy kistestvérkét fog kapni. Már előre örült annak, hogy a mama és a baba hazajön a kórházból. Aztán az a szörnyű délután, amelyen az apja kíméletesen tudomására hozta, hogy mindketten meghaltak…
Megborzongott. A hosszú évek eltelte után még mindig érezte azt az iszonyatot, amely akkor elfogta, s amely dermesztő félelmet ébresztett benne a szüléstől és a kórházaktól. Szinte eszelősen vigyázott az egészségére, hiszen nem tudott szörnyűbb dolgot elképzelni, mint hogy megbetegszik és kórházba kerül. Már régen elhatározta, hogy soha nem lesz gyereke, s így értelmetlennek tűnt számára az is, hogy férjhez menjen.
Egyre erősebben esett, s az útra kellett a figyelmét összpontosítania. Nemsokára le kell térnie az autópályáról, és északnyugat felé továbbmennie a tóvidék irányában. Az apja pontosan elmagyarázta neki az utat Maxim Brenner házához, de ebben a szörnyű időben az ember könnyen eltévedhet.
Miután elhagyta az autópályát, alacsony dombok tünedeztek fel a ködből.
Nedves juhok lapultak a sövényekhez, hogy némi védelmet találjanak az eső elől. Kora délután már olyan sötét volt, mintha este lenne. Cleo érezte, ahogy a rosszkedve feltartóztathatatlanul visszatér, s azt kívánta, bárcsak lett volna annyi bátorsága, hogy kijelentse az apjának, nem tudja teljesíteni a kérését. Valahogy kísértetiesnek tűnt számára, hogy a képe ott függjön az anyja portréja mellett, de most már nem volt visszaút. Az apja kikényszerítette belőle az ígéretet, s ő még soha nem szegte meg a szavát.
Többször megállt, hogy pillantást vessen a térképre, amelyet az apjától kapott. Elvétett egy rosszul megjelölt elágazást, meg kellett fordulnia a kocsival – nem volt könnyű vállalkozás a keskeny úton, amelyet egyik oldalán mély árok szegélyezett – és egy darabon vissza kellett mennie. Maxim Brenner szemmel láthatóan Anglia legeldugottabb, ráadásul hideg és nedves csücskében lakik. Miért nem él ez az alak valamilyen civilizált vidéken?
Az utolsó elágazás egy fasorba vezetett, amelynek végében egy ház sötét körvonalai tűntek fel. Sokkal nagyobb volt, mint amekkorára Cleo számított, és ahogy az eső fátyolként bevonta, meglehetősen taszítóan hatott. A lány lefékezett a kavicsos feljárón, és dudált, hogy Maxim Brennert értesítse az érkezéséről. Azt remélte, a férfi majd kinyitja neki az ajtót, s beszaladhat anélkül, hogy teljesen bőrig ázna.
De az ajtó zárva maradt. Életnek semmi jelét nem lehetett fölfedezni a házban, még csak egy függöny sem rebbent. Semmi nem utalt arra, hogy valaki észrevette volna az érkezését.
Kitaszította a kocsi ajtaját, és a bejárathoz futott. Miközben a kopogtatót teljes erejéből a vastag ajtóhoz ütögette, vízcseppeket rázott ki a hajából és ruhájából.
Senki nem nyitotta ki az ajtót, és Cleo kétségbeesése egyre nőtt. Mit jelentsen ez? Hiszen Maxim Brenner tudja, hogy ő jön. Az apja felhívta, és közölte vele, hogy ma délután érkezik.
Ismét használta a kopogtatót, és dühösen belerúgott az ajtóba, amely továbbra is zárva maradt.
– Na, ez is jól kezdődik – morogta, s néhány lépést hátrált, hogy meggyőződjék róla, nincs-e valahol egy nyitott ablak. A ház lakatlannak tűnt.
Cleo erős kísértést érzett, hogy egyszerűen visszamenjen Londonba. Azt végképp nem várhatják el tőle, hogy itt maradjon, amikor senki sincs itthon, nem igaz? De mit mondana az apja, ha bevallaná neki, hogy még csak meg sem próbált bejutni a házba?
5
Ismét sóhajtott, és elhatározta, hogy jelenlétét valamivel határozottabban adja tudtul. Értelmetlennek találta, hogy tovább kopogjon az elülső ajtón. Nyilvánvaló, hogy Maxim Brenner nincs itt, vagy a háznak valamelyik olyan részében dolgozik, ahol nem hallja a kopogását. Talán van egy hátsó bejárat is.
Mire elért a ház túloldalára, csuromvizes lett, szőke haja a fejéhez tapadt. Három sötét fal egy kis udvart vett körül. Vigasztalan lakhely, gondolta a lány, útban a hátsó ajtó felé. Talán Maxim Brenner is azok közé a tépelődő művészek közé tartozik, akik állandóan borús hangulatban vannak, és annyira elmerülnek a munkájukban, hogy ügyet sem vetnek a külvilágra. Hiszen az apja figyelmeztette Cleót, hogy Maxim Brenner nehéz ember.
A házába bejutni mindenesetre rendkívül nehéz. Szitkozódva ugrált keresztül a lány a tócsákon, s érezte, ahogyan a víz befolyik a gallérja mögé és a cipőjébe.
Amikor végre elérte az ajtót, nem vesződött azzal, hogy kopogjon. Ehelyett egyszerűen megragadta a kilincset, amely azonnal engedett, s berohant a házba.
Egy nagy konyhába, majd onnan egy folyosóra jutott. Baloldalt hirtelen feltárult az egyik ajtó, s megjelent egy szálfatermetű alak.
– Elkésett – korholta egy mély hang. – Vetkőzzék le, s feküdjön erre a heverőre! Azonnal visszajövök.
Eltűnt egy másik ajtó mögött, s Cleo zavartan bámult utána.
Vetkőzzem le? – méltatlankodott hitetlenkedve, majd dühbe gurult. Kinek tart ez tulajdonképpen engem?
A férfi ismét megjelent. A lány megpróbált valamit szólni, de a férfi megragadta a karját, és betolta abba a szobába, amelyikből az előbb ő jött ki. – Még mindig fel van öltözve – mondta neki szemrehányóan, és összeráncolta a homlokát. – Siessen, nincs sok időm!
A lány felháborodott.
– Nem fogok levetkőzni maga előtt! Senki előtt sem! A férfi összehúzta sötét szemét.
– Akkor miért jött ide? Világosan elmagyaráztam, mit kívánok magától. Cleo kihúzta magát, és fagyosan szemlélte a férfit.
– Nem tudom, minek tart engem, de itt nyilvánvalóan félreértésről van szó. – Tehát nem hajlandó levetni a ruháját?
– Nincs az a kincs a világon, amiért megtenném.
– Pénzt kínáltam magának, és az volt a szándékom, hogy a szokásos honoráriumot fizetem – jegyezte meg szárazon a festő.
– Nem tudom, mennyi az a szokásos honorárium – válaszolta a lány megvetően. – De sajnálok minden szegény lányt, akinek ilyesmit kell csinálnia, hogy pénzt keressen.
– Valóban úgy látszik, tévedésről van szó – ismerte el rövid szünet után a férfi –, és maga tényleg nem az a fiatal lány, akit vártam. De már csak az érdekesség kedvéért, mit gondol, mire akarom én rávenni ezeket a lányokat?
Cleo saját bosszúságára érezte, ahogyan a vér az arcába szökik.
– Ez nyilvánvaló. Mit szokott egy férfi művelni egy lánnyal, aki meztelen, és a heverőre fekszik?
– Más férfiak nevében nem beszélhetek, de szívesen elmondom, én hogyan szoktam ilyen helyzetben eljárni. A fiatal lánynak mozdulatlanul kell feküdnie, miközben én lefestem őket.
Cleo nyelt egyet, s némi időre volt szüksége. – Le… lefesti őket?
6
– Az előbb felhívtam egy közeli művészképző iskolát, és megígérték, hogy ideküldenek valakit, aki ma délután néhány órára modellt áll nekem. – A férfi közelebb lépett, s a lánynak ismét nyelnie kellett. Cleo csaknem egy méter nyolcvan magas volt, de a férfi legalább tíz centiméterrel föléje magasodott.
– Akkor maga Maxim Brenner?
– Maga pedig valószínűleg az a dúsgazdag kis bestia, aki portrét akar festetni magáról – válaszolta a férfi barátságtalanul. – Elfelejtettem, hogy ma érkezik.
– Hogy tehette ezt? – háborodott fel a lány. – Az apám mindent megbeszélt magával néhány napja. És úgy vélem, illenék másként bánnia velem – fűzte hozzá gőgösen –, végül is sok pénzt fizet magának ezért a képért.
Maxim sötét szeme csaknem egészen fekete lett.
– És maga azt hiszi, ez bizonyos kiváltságokat biztosít magának?
A férfi hanghordozása felborzolta a lány idegeit, de Cleo keményen állta Maxim hideg pillantását, azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy ő kerül ki győztesen ebből a vitából. Az apja megtanította rá, milyen előnyökkel jár a gazdagság.
– A pénz mindig kiváltságokat biztosít az embernek. – Ebben a házban nem.
– De mégiscsak lehetővé tette számomra a bejutást – vetette ellen kihívóan, miközben azon tűnődött, honnan vette a bátorságot, hogy ezzel a félelemkeltő emberrel megpróbáljon elbánni. – Ugye, az apám a rendes honorárium kétszeresét fogja fizetni? Ahogy mondani szokta: mindenkinek megvan az ára.
A férfi arca fenyegető kifejezést öltött.
– Úgy gondolja hát, hogy megvásárolható vagyok?
– Miért ne? Végül is hajlandóságot mutatott, hogy megfesti a portrémat, nem? Ebből következik, hogy apám megtalálta a módját, hogyan vegye rá magát erre.
A férfi hallgatott, és Cleo azt hitte, sikerült sarokba szorítania. Persze hogy nem tud válaszolni anélkül, hogy beismerné, hagyta magát megvesztegetni. A lány nem értette, miért annyira fontos a számára, hogy ezt a férfit letromfolja, és miért van kezdettől fogva ez a különös, sistergő ellenségesség kettejük között.
Rendszerint nem szokott ilyen elutasítóan viselkedni olyan emberekkel szemben, akiket éppen csak megismert.
Hirtelen tudatára ébredt, milyen ésszerűtlenül viselkedik, tekintetbe véve azt a tényt, hogy a következő napokat Maxim Brenner házában kell eltöltenie. Mielőtt azonban visszakozhatott volna, a férfi ismét megragadta a karját, és az ajtóhoz vezette.
– Mit csinál? – kérdezte Cleo ijedten. A férfi sötét szeme villámokat szórt. – Mégis mit gondol?
– Fogalmam sincs – válaszolta lélegzet-visszafojtva, miközben a férfi keresztülvonszolta a folyosón. – De jobban teszi, ha elenged. Ha az apám megtudja, hogyan bánik velem…
– Az apja innen hatszáz mérföldre van, Londonban. És én talán most olyasvalamit csinálok, amit neki már rég meg kellett volna tennie.
– Ő soha nem alkalmazna velem szemben erőszakot – tört ki dühösen a lány. – Én sem alkalmazok erőszakot, csak tartom a karját. De ha én lennék az apja, aki szerencsére nem vagyok, megtanítottam volna viselkedni, szükség esetén akár úgy, hogy jót rásózok a hátsó felére.
Közben elérték a konyhát, és a férfi céltudatosan a hátsó ajtó felé irányította Cleót. – Csak nem akar…? – kezdte a lány gyanakvóan.
7
– Azt akarja kérdezni, kidobom-e? – A férfi bágyadtan elvigyorodott. – Pontosan az a szándékom.
– De hiszen szakad az eső! – Ez nem az én gondom.
– Ilyesmit nem tehet! – kiabálta dühösen a lány.
– Dehogynem. Az én házamban azt csinálhatok, amit akarok. Ha hajlandó bocsánatot kérni az udvariatlanságáért, és megígéri, hogy civilizált emberhez méltóan viselkedik, akkor visszajöhet.
– Soha!
– Akkor pedig kint kell maradnia. – Ezekkel a szavakkal kitolta a lányt az ajtón, amely csattanva zárult be mögötte.
Eső korbácsolta Cleót, és újból átitatta még mindig nedves ruháját. Dühösen fordított hátat az ajtónak. Rendben van, megpróbálta, nem sikerült. Most már nem kell úgy éreznie, hogy köti az ígérete, amit az apjának tett. Maxim Brenner lehetetlen alak.
A lány szándékosan figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a saját viselkedése sem volt egészen kifogástalan. Fáradt vagyok a hosszú úttól, próbálta megnyugtatni a lelkiismeretét, ezért neki is megértőbbnek kellett volna lennie. Ezenkívül azzal a felszólítással, hogy vetkőzzem le, teljesen összezavart, és még csak nem is mentegetőzött a tévedése miatt.
Dacosan felemelte a fejét. Nem, ő igazán nem hibás ebben a sajnálatos esetben, és semmiképpen nem kér bocsánatot, hanem azonnal visszamegy Londonba, és megpróbálja elmagyarázni az apjának, miért ütött ki balul minden. Ha feltétlenül akar róla egy képet, hát akkor keressen egy másik portréfestőt.
Elfutott az autóhoz, és keresgélni kezdte a kulcsot nedves kabátzsebében. Ott azonban nem volt. Hirtelen eszébe jutott, hol lehet. Amikor belépett a házba, a kezében tartotta, de azután letette a konyhaasztalra. Dühösen toppantott a lábával.
Mivel szerencsétlen módon éppen egy tócsában állt, még több víz fröccsent a lábszárára, s csordogált bele a cipőjébe. Ilyen átkozott balszerencsét! Most már az esőcseppek mellett könnyek is peregtek az arcán.
Néhány másodpercig arra gondolt, hogy gyalog indul útnak. Úgy tűnt azonban, Maxim Brenner többmérföldnyire lakik a legközelebbi településtől, tehát órákig kellene az esőben gyalogolnia, divatos cipőjében, amely erre a legkevésbé sem alkalmas.
Összeszorította a fogát, és eltűnődött a másik lehetőségen. Kopogtasson az ajtón és kérjen bocsánatot ettől a rémes embertől?
– Ezt nem tudom megtenni – suttogta –, a legjobb akarattal sem.
De amikor már vagy tíz percig a szakadó esőben járkált körbe-körbe, és a cipője kezdett szinte szétmállani, úgy vélte, hogy talán mégis meg tudná tenni. Öt perccel később kopogtatott az ajtón, amely szinte azonnal kitárult.
– Van valami mondanivalója a számomra? – kérdezte Maxim Brenner halálos nyugalommal.
Cleo ránézett, és kissé riadtan állapította meg, milyen jóképű a férfi. Az első találkozáskor csak a komor kifejezést vette észre a szemében, a fekete haját és félelemkeltő magasságát. Most látta a szabályos arcot, az egyenes orrot, a komoly, mégis érzéki vonást a szája körül.
– Én... hm… – A lány megköszörülte a torkát, és újból nekirugaszkodott. – Nos, bocsánatot szeretnék kérni az udvariatlanságomért.
8
Megkönnyebbülésére a férfi szélesre tárta az ajtót, és beengedte. Amint megszabadult az esőtől, azonnal jobban érezte magát, és visszatért a haragja.
– Nem volt joga ahhoz, hogy ilyen időben kizárjon!
– Jogom van hozzá, hogy magam döntsem el, kit engedek be a házamba, s kit nem – válaszolta a férfi hűvösen.
– Nézzen csak rám! Bőrig áztam!
– Ha ésszerűen öltözködött volna, akkor száraz marad – jegyezte meg Maxim, a részvét legkisebb jele nélkül.
– Honnan tudhattam volna, hogy arra kényszerítenek, egy órát töltsek a zuhogó esőben?
– Alig tizenöt perc volt, és egyáltalán nem kellett volna kimennie, ha hajlandó azonnal bocsánatot kérni.
– Nem láttam okát, hogy egyáltalán bocsánatot kérjek – válaszolta Cleo.
Amint beléptem, maga azonnal felszólított, hogy vetkőzzem le, és feküdjek a heverőre. Mit kellett volna tennem maga szerint?
A férfi sötét szeme leplezetlenül elárulta, hogy mulat magában. – Miért, mit szokott általában tenni egy ilyen ajánlat hallatán?
– Ezt visszautasítom! – tört ki a lányból. Majd amikor észrevette, hogy a férfi derül rajta, még dühösebb lett. – Tudja mit, ez így nem fog menni. – Elvette az autókulcsot az asztalról. – A portréból nem lesz semmi. Most visszamegyek Londonba. Ha apám előleget fizetett magának, akkor azt vissza kell adnia.
– Lehetetlen. Már elköltöttem a pénzt. És ha érdekli, az apja nem előleget utalt át nekem, hanem a teljes összeget, ami nem volt jelentéktelen.
Cleo hitetlenkedve pislogott rá.
– És maga már elköltötte az utolsó pennyt is?
– Miért ne? Mi értelme lett volna a pénzt a bankban hevertetni?
– Hát akkor pedig valahogyan elő kell teremtenie, és vissza kell fizetnie az apámnak.
– Ez nem áll szándékomban. Ha az arckép valamilyen okból nem készülne el, a honoráriumot nem kell visszafizetnem. Ezt az apja is tudja.
– Ilyen megállapodást apám soha nem kötött volna.
– De bizony, most ezt tette. Egészen pontosan megszabtam a feltételeimet, és ő kész volt mindent elfogadni.
A lány az ajkába harapott. Annyira fontos volt az apjának ez az arckép, hogy a legképtelenebb követeléseket is teljesítette, csak hogy hozzájusson? Az apja dúsgazdag ember, s bármilyen nagy volt is az az összeg, amit a festőnek kifizetett, megengedheti magának ezt a veszteséget. De egész bensője tiltakozott az ellen, hogy valaki becsapja az apját. Ha már kifizette a pénzt, s nem kapja meg érte a portrét, akkor az az ő, Cleo hibája lenne, ő packázna el mindent azzal, hogy nem képes Maxim Brennerrel kijönni.
Közben nem is igazán értette, miért veszekednek annyit egymással. Tény, hogy a festő nehéz ember, de nem az első ilyen az életében. Mint a reklámszakmában dolgozó modell, sok szeszélyes, indulatos emberrel találkozott, de kedvességével mindig sikerült elsimítani a nézetkülönbségeket.
Cleo gyors pillantást vetett Maximre, és összeráncolta a homlokát. Talán azzal függ össze a dolog, hogy a férfi nem felelt meg annak az elképzelésnek, amelyet a festőművészekről alkotott magának. Sablonos kép lebegett előtte egy hosszú, borzas hajú, rendetlen bohémről, festékfoltokkal teli, ócska köpenyben. Ezzel szemben
9
Maxim rövidre vágott, ápolt frizurát és drága ruhát viselt. Sőt úgy tűnt, nagy súlyt fektet a hagyományos viselkedésre, modorra is.
Ráadásul nyilvánvaló volt, hogy a lány külseje a legcsekélyebb hatást sem gyakorolta rá. És ehhez Cleo nem volt hozzászokva. Túlságosan jól tudta, milyen tisztességtelen előnyöket szerez neki nagy zöld szeme, fényes, szőke haja és hajlékony alakja. Szégyen nélkül kihasználta ezeket az adottságokat, amióta hatásukat felismerte. Eddig az apja volt az egyetlen férfi, akit nem volt képes külső megjelenésével az ujja köré csavarni. Természetesen büszkeséggel töltötte el szépséges lánya sikere. De Cleónak még soha nem sikerült az apjával szemben érvényesíteni az akaratát azzal, hogy a szempilláit rebegtette, és elbűvölően mosolygott.
Maxim Brennert sem sikerült ezzel a módszerrel levennie a lábáról. És ez majd még tovább bonyolítja a helyzetet, amíg a férfi házában tartózkodik. Valóban itt maradok? – tűnődött. Hát nem akartam elutazni?
Másrészt viszont nem akarta megszegni az apjának adott szavát, és nem akarta viselni a felelősséget pénzügyi veszteségéért sem.
– Mennyi időre van szüksége, hogy megfesse a portrémat? – kérdezte megadóan. A férfi megvonta a vállát.
– Az a maga együttműködési készségétől függ. – Hogy érti ezt?
– Minden jel arra utal, hogy magát egész életében kényeztették, babusgatták, s mindig azt csinál, amit akar. Ha a szíve mélyéről berzenkedik az ellen, hogy lefessem, akkor mindig veszekedni fogunk.
– Egyáltalán nem olyan vagyok, amilyennek hisz! – tiltakozott Cleo. – És én akarom, hogy ez a portré elkészüljön. Megígértem az apámnak, hogy végigcsinálom, és mindig megtartom a szavamat.
– Most majdnem megszegte, amikor az előbb elrohant – figyelmeztette hidegen a férfi.
– Mert nem számoltam a maga lehetetlen viselkedésével!
– Ha itt marad, talán még más váratlan dolgokat is át kell élnie. Ezért a legjobb az lesz, ha bizonyos pontokat mindjárt az elején leszögezünk. Nekem nem érdekem, hogy megfessem az arcképét. Erre csak azért hagytam magam rábeszélni, mert az apja csillagászati összeget kínált érte. Igen, maga szép, azzal a szokatlan szemével és világosszőke hajával. De engem az még soha nem vonzott, hogy szépségeket örökítsek meg a vásznon. Ilyen sok tökéletesség egy idő után unalmassá válik. Szívesebben festek karakteres és tapasztalatokkal bíró embereket, olyanokat, akik kemény, veszélyes vagy nehéz életet éltek. A szépség egy idő után elhalványodik, de az erős karakter megmarad.
– És engem nem tart karakteresnek? – kérdezte Cleo megbántottan.
– Hogyan alakíthatott volna ki magában karaktert, amikor születésétől fogva védelmezte a gazdag papája? Soha nem kellett semmiért megküzdenie. Bizonyára minden kívánságát teljesítette, megvédte a külvilágtól, minden kellemetlen és fenyegető dologtól. Még most is nála lakik, pedig már modellként dolgozik. A pénzére és védelmére hagyatkozik, hogy elbújjék a kemény valóság elől. Hány éves?
Huszonkettő? Huszonhárom? Még csak meg sem próbálta, hogy felnőtté váljék. Nem, Cleo, nem hiszem, hogy magának karaktere volna.
Ezzel a megsemmisítő ítélettel elfordult és kiment. Szavaitól mélyen megrendülve a lány képtelen volt ellentmondani neki, vagy akármit is szólni.
10
2. FEJEZET
Cleo egy darabig mozdulatlanul állt a konyha közepén, megfeledkezve arról, mennyire átázott. Gondolatai szakadatlanul Maxim szavai körüljártak. Nincs igaza, hajtogatta magában, nem vagyok jellegtelen, nem csak egy gazdag apa elkényeztetett lánya vagyok. Elég keményen dolgozott a saját karrierje érdekében.
Hiszen most már az ország leghíresebb modelljei közé tartozik. Hány lány állíthatja ezt magáról?
De jutottál volna ennyire, ha az apád nem nyitja meg mindenütt előtted az ajtót? – kérdezte egy áruló belső hang. Kétségtelen, az ő külsejével valószínűleg saját erejéből is sikerült volna mindezt elérnie. Ugyanakkor az apja pénzének köszönhette, hogy tökéletes szerelésben jelenhetett meg a bemutatkozó megbeszélések alkalmával a modellügynökségeken, kiváló, szakszerű fotókkal teli mappával a kezében. Az apja hozta össze a megfelelő emberekkel, és feltehetően – bár ezt nem vallotta be – abban is benne volt a keze, hogy Cleót a legjelentősebb ügynökség alkalmazta. Üzleti tevékenysége olyan sokrétű volt, hogy még a lánya sem tudta, mekkora a befolyása.
Cleo türelmetlenül megrázta a fejét. Erről most nem akar gondolkodni. Eddig ezeket a dolgokat sikerrel száműzte a tudata legmélyére. Elhatározta, hogy egyszerűen nem vesz tudomást Maxim vádjairól. Egyáltalán, mi köze mindehhez a férfinak? Az a dolga, hogy portrét fessen róla, semmi egyéb. Nem feladata, hogy az ő magánéletével, belső félelmeivel és aggodalmaival törődjék.
Kibújt nedves kabátkájából, és úgy döntött, hogy először is átöltözik. Ebből a célból meg kellett keresnie a neki szánt szálláshelyet. Nem tudta, hova ment a férfi. Jellemző erre az alakra, egyszerűen eltűnik, anélkül hogy elvezetné a szobájába. .. És még neki volt képe ahhoz, hogy Cleót vádolja modortalansággal.
Nos, akár tetszik, akár nem, meg kell valahol keresnie. Feltehetően abba a szobába ment vissza, amelybe az első találkozásukkor betuszkolta a lányt, azzal a felszólítással, hogy vetkőzzék le. Ahogy emlékezett rá, valami műteremféle volt, székekhez támasztott vásznakkal, festékestégelyekkel és ecsetekkel az asztalon.
A konyha mögötti folyosóról több ajtó is nyílt, s Cleo elfelejtette, melyik mögött volt az a helyiség.
Kinyitotta az első útjába kerülő ajtót, s egy nappaliba pillantott. Nagy, kényelmes karosszékeken és kisebb asztalkákon, kissé önkényes elrendezésben, könyvek és folyóiratok hevertek. Egy széles ablakon át esőáztatta, elvadult kertre lehetett kilátni. A második ajtó mögötti helyiségben televíziót, videót és hifitornyot látott, a polcok tele voltak könyvekkel, kazettákkal és CD-lemezekkel. Egy párnákkal teleszórt heverő kínált kényelmes kuckót zenehallgatásra, videózásra. A szobában világos, barátságos színek uralkodtak, s Cleo lába vastag szőnyegbe süppedt.
A lány meglepődve állapította meg, milyen kényelmesen van a ház berendezve. Bizonyos kellemesen hanyag rendetlenség teremtett oldott légkört – éles ellentétben a kevésbé hívogató külső falakkal és Cleo saját otthonának kifogástalan eleganciájával. Ott a bútorok vékony, művészien faragott lábakon álltak, s mindennap ragyogóra fényesítették őket. A parkettán értékes szőnyegek terültek el, és cikornyás stukatúr díszítette a mennyezetet.
Minden vonakodása ellenére el kellett ismernie, hogy Maxim háza valahogyan lakályosabban hat. Természetesen nem látott még mindent, de valószínűleg a ház többi része is hasonlóan van berendezve, mint azok a helyiségek, amelyeket már ismert. Itt nem kell attól félni, hogy az ember foltot ejt a makulátlan asztallapon, ha
11
ráteszi a kávéscsészét. Az ember felteheti a lábát a székre, s mezítláb járkálhat a vastag szőnyegeken.
Kinyitotta a következő ajtót, és belépett abba a helyiségbe, amelyben egyszer már járt, s meglátta Maximét a szoba túlsó végén, amint egy ablak alatti, nagy heverő mellett állt. Megkönnyebbülten felsóhajtott.
Beljebb ment a műterembe. Csak most vette észre a meztelen lányt, aki a heverőn feküdt, s akinek a lábát Maxim ide-oda igazgatta.
A férfi a legnagyobb lelki nyugalommal fordult meg.
– Azt hittem, már régen a szobájában van, és éppen kicsomagolja a holmiját. – Sajnos elfelejtette megmutatni a szobámat.
– A melléképületben fog lakni. A folyosó végén forduljon jobbra, és nyissa ki a második ajtót!
Cleo kínosan érezte magát, és már éppen meg akart fordulni – bár a legcsekélyebb oka sem volt rá, hogy zavarban legyen –, amikor a heverőn fekvő lány rámosolygott.
– Nem kell kényelmetlenül éreznie magát, amiért így lát. Hozzászoktam, s nekem nem jelent gondot.
Cleo viszonozta a lány mosolyát.
– Ó, hát maga az a modell, akit Mr. Brenner meg fog festeni.
– Ma csak néhány vázlatot készítek – magyarázta a férfi, és hátrább lépett, hogy megszemlélje a lányt. – Ilyen rossz megvilágítás mellett nem tudok színekkel dolgozni. – Ismét Cleóhoz fordult. – Ha egy kicsivel több hús lenne a csontjain, akkor talán magáról is szívesen csinálnék egy akttanulmányt. Szeretem az ilyen testeket – folytatta, és a modelljére mutatott. – Erőteljes, telt, izmos végtagokkal és gömbölyű hátsórésszel…
– Egy karakteres test? – vágott Cleo a férfi szavába. Egyszerűen képtelen volt elfojtani gunyoros megjegyzését.
– Pontosan – értett egyet vele a férfi. – Olyan test, amelyet élésre használnak, semmiképpen nem tökéletes, de éppen ezért annál inkább elbűvöl.
– Hé! – kiáltott a lány, és nevetett. – Ebben a testben, amelyet élésre használnak, egy meghatározott nő rejtőzik, aki szívesen hallana magáról valami kedveset.
– Én csupa kedves dolgot mondok – biztosította Maxim mosolyogva.
– A tökéletesség nem tetszik neki – egészítette ki Cleo, még mindig gúnyosan. – Azt unalmasnak találja. Nos, hát akkor megkeresem a szobámat, Mr. Brenner, s kicsomagolom a holmimat. Nem fogom tovább zavarni a munkájában – fűzte hozzá különös hangsúllyal.
Mielőtt az ajtóhoz ért, fenyegető villámlást látott a férfi szemében. Hirtelen úgy érezte, nem tudja elég gyorsan elhagyni ezt a műtermet, ezt a festőt és meztelen modelljét. Valami meghatározhatatlan, kényelmetlen érzés támadt benne.
Természetesen nem volt prűd, de ez a kis jelenet váratlan érzéki légkört sugárzott, ami nyugtalanította.
Minden gond nélkül megtalálta az utat a melléképületbe, ahol ugyan konyha nem volt, viszont volt egy nappali, fürdőszoba, nagy hálószoba franciaággyal, beépített szekrényekkel és egy kényelmes karosszékkel az ablak előtt. Amikor le akart vetkőzni, akkor jutott az eszébe, hogy a csomagja még mindig a kocsiban van. Sóhajtva szaladt ki még egyszer az esőbe, s bevonszolta a nagy, nehéz bőröndöt a házba.
Kicsivel később lezuhanyzott, s belebújt egy pólóba és tréningnadrágba, majd elrendezte a ruháit a szekrényekben. Túl sok holmit hozott erre a néhány napra, nem tudta ugyanis eldönteni, mit vegyen fel, amikor modellt ül az arcképéhez.
12
Amikor mindent a helyére rakott, kiment a telefonhoz, amely a folyosón állt, s feltárcsázta az otthoni számukat. Az apja azonnal jelentkezett.
– Halló, papa! Csak azt akartam mondani, hogy szerencsésen megérkeztem. – Kellemes utad volt?
– Igen, leszámítva a szakadó esőt, amely egyszerűen nem akar szűnni. – Biztosan megjavul majd az idő. Na, milyen az a Maxim Brenner? – Hiszen te ismered – válaszolta Cleo meglepetten.
– Csak telefonon. Nem volt időm, hogy megtegyem a hosszú utat Cumberlandig, s ő is túl elfoglalt volt ahhoz, hogy idejöjjön.
– Csak telefonon beszéltél vele? – kérdezte a lány felháborodva Azután elküldtél egy olyan ember házába, akit nem is ismersz?
– Ő festette meg az egyik legjobb barátom két lányának az arcképét Ez a barátom ajánlotta nekem. A két lány is a házában lakott, és nem volt semmi problémájuk.
– Elmesélhetted volna mindezt előre is. És miért nem kísértél ide engem?
– Huszonhárom éves vagy, Cleo – válaszolta az apja, s a lány rá nem jellemző, türelmetlen mellékzöngéi vélt kihallani a hangjából. – Tehát elég idős ahhoz, hogy elboldogulj egy ilyen ártatlan helyzetben. Maxim Brenner nemzetközi hírnévnek örvend, amit nem kockáztat azzal, hogy alantas ösztöneinek engedve rád támad.
A lány megdöbbenten pislogott. Így még soha nem beszélt vele az apja. Vajon történt vele valami?
– Nem vagy jól? – tudakolta aggódva. – Dehogynem, minden rendben.
Cleo megkönnyebbülten sóhajtott. A papa soha nem hazudna neki. Feltehetően csak felbosszantották az irodában. Ezért hát azonnal ismét a saját gondjairól kezdett beszélni.
– Egyáltalán nem érzem magam itt jól. És Maxim Brenner minden más, csak nem úriember.
– Mit tett hát, vagy mit nem tett? – tudakolta ridegen az apja.
– Nem túlságosan vendégszerető, és még csak a kofferemet sem hozta be a házba, pedig úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna.
– Nem várhatod el mindenkitől, hogy mindent azonnal abbahagyjon, csak hogy téged kiszolgáljon.
Már megint az a türelmetlen árnyalat a hangjában, mintha csak fél füllel hallgatna rá. De Cleónak még több mondanivalója is volt, amit az apjának, akár tetszik, akár nem, tudomásul kell vennie, sőt ami talán sokkolja is. Talán azt mondja erre, hogy egyetlen másodpercig sem szabad Maxim Brenner házában maradnia.
– Az előbb egy meztelen nőt láttam a műtermében – vágta ki diadalmasan. Bejelentése a legcsekélyebb hatást sem tette az apjára.
– Egy festőművész házában ilyesmire számítanod kell. Ezenkívül nem először láttál meztelen nőt az életben. Amikor modellként dolgozol, ha jól tudom, gyakran osztod meg az öltözőt más lányokkal.
Ez persze valóban így volt. De a lány nem hitte volna, hogy az apjának ez lesz az álláspontja valamivel több beleérzést várt volna el tőle.
– Kicsim, most be kell fejeznem – folytatta az apja. – Még néhány fontos telefont el kell intéznem. Hívj fel, ha kész a portré, és értesíts, mikor jössz haza.
A lány még el akart búcsúzni, de az apja már letette a kagylót. Cleo csodálkozva ráncolta a homlokát. Itt valami nincs rendben. Olyan furcsának tűnt az apja.
Ha majd legközelebb felhívja, biztosan megint az a papa lesz, akit eddig ismert és szeretett.
13
Hirtelen megkordult a gyomra. Még az egyik benzinkútnál evett egy szendvicset, s azóta semmit. Kiment hát a konyhába. Bár még csak kora este volt, a borult ég miatt szinte éjszakai sötétség uralkodott, így hát felkapcsolta a villanyt. Most sokkal barátságosabbnak tűnt a helyiség. Fényes rézserpenyők és lábosok lógtak vaskampókon, vörös csempe borította a padlót. Élénk színű, egzotikus madarak és virágok díszítették a csempével burkolt falakat.
Cleo csalódására nem volt egyetlen lábos sem a tűzhelyen, amely meleg ételt tartalmazott és étvágygerjesztő illatokat árasztott volna. Amikor Maxim belépett, a lány megfordult, és felvonta tökéletes ívű szemöldökét.
– Nincs már több meztelen modell raktáron? – kérdezte csípősen. – Lizzie hazament – jelentette ki a férfi a legnagyobb lelki nyugalommal. – Nem hallottam autózúgást.
– Azért, mert kerékpárt használt.
– Maga hagyja, hogy az a lány ilyen szakadó esőben kerékpárral menjen? – kérdezte Cleo hitetlenkedve.
– Ellentétben magával, Lizzie az időjárásnak megfelelően öltözött. Esőköpenyt és gumicsizmát viselt.
– Na, én egészen másképpen láttam. Maxim a homlokát ráncolta.
– Tulajdonképpen meddig akar még azon lovagolni, hogy Lizzie meztelenül állt modellt? Maga is modell, tehát az öltözőben feltehetően látott már néhány meztelen lányt.
– Az egészen más dolog – tiltakozott. – Miért? – A férfi hangja kihívó volt.
– Amikor mi átöltözünk, nem bámulnak, és nem fogdosnak bennünket férfiak. – Magát tehát az zavarja, hogy én megérintettem Lizzie-t, és így állítottam be a megfelelő pózba?
A lány érezte, hogy egyre veszélyesebb területre téved. Megpróbált kitérni Maxim sötét pillantása elől.
– Hagyjuk ezt a témát! – Szemrehányóan hozzáfűzte: – Akárhogy van is, nem lett volna szabad megengednie, hogy Lizzie ilyen időben kerékpárral menjen.
Tüdőgyulladást is kaphat.
– Aligha – válaszolta Maxim nyersen. – Makkegészséges lány, és a falu, ahol lakik, itt van egészen közel. Néhány perc alatt otthon van.
– Van itt valami falu? – kérdezte Cleo csodálkozva. – Lent a tónál.
– Melyik tóra gondol?
– Nem látta, amikor idefelé jött?
– Csak az esőt láttam, ahogyan a szélvédőmet verte. – Cleo az ablakra nézett, amelynek az üvegén még mindig esőcseppek peregtek. – Soha nem áll el?
– Holnap reggelre sütni fog a nap – jósolta a férfi bizakodva.
A lány nem nagyon hitt neki. De túl éhes volt ahhoz, hogy tovább törődjék az időjárással.
– Mikor szolgálja fel a házvezetőnője a vacsorát? – Nincs házvezetőnőm.
– Pedig biztosan megengedhetné magának. Maxim összeszorította a száját.
14
– Magának persze csak a pénz számít, ugye? Az, hogy az ember mit engedhet meg magának, s mit nem. Tudja, mi a maga baja? Nincs semmi, amit ne engedhetne meg magának.
– Nincs semmiféle bajom – tiltakozott a lány.
– Ellenkezőleg. Olyan sok baja van, hogy nem is tudná, hol kezdje, ha valamelyiken segíteni akarna. Mivel azonban erre valószínűleg még csak kísérletet sem fog soha tenni, így nem is kell emiatt aggódnia.
– Hogy merészel ilyet állítani rólam, amikor még nem is ismer?
– Nincs szükségem arra, hogy megismerjem. Hogy maga ki és mi, azt észreveszem, elég csak magára néznem. És a származására és az életstílusára vonatkozó értesüléseim csak kiegészítik a benyomásaimat.
– Ó, persze – válaszolta a lány megvető hangsúllyal. – Én vagyok az elkényeztetett, dúsgazdag kis bestia, ugye? A papa kicsi lánykája, aki mindig mindent megkap, amit csak akar.
– Ezek a maga szavai, nem az enyémek.
– Nem hiszi, hogy nekem nagyon keményen kell dolgoznom? Ha az ember modellként sikert akar elérni, nagyon nagy akaraterőre és kitartásra van szüksége.
– Biztos, hogy egy olyan lánynak, akinek nincs befolyásos papája, rendelkeznie kell ezekkel a tulajdonságokkal. De magának feltehetően sokkal egyszerűbb dolga volt.
Cleónak csaknem elakadt a szava. Még soha senki nem beszélt vele így.
– Ez a szakma soha nem egyszerű – sziszegte dühösen. – Éppen most jöttem haza a Bermudákról, ahol nap mint nap, órákon át kellett állnom a tűző napon, amíg a kívánt fotók végre a dobozban voltak. Előtte csaknem egy hónapig keresztül-kasul utaztam Amerikán. Minden, éjjel más szállodában aludtam.
– Ez bizonyára rémesen fárasztó volt – mondta a férfi unottan. – Valóban – tört ki a lány, felháborodva a férfi cinizmusán.
– Fárasztóbb ez a munka, mint egész nap az eladópult mögött állni, vagy az irodában a számítógép előtt ülni, és órák hosszat a kicsi, vibráló képernyőre meredni? Egyébként az eladólányoknak és titkárnőknek nem adatik meg az a lehetőség, hogy körbeutazzák a világot, és nem fizetnek nekik mesés összegeket pusztán azért, mert csinosak.
– Végül is nem az én hibám, hogy ilyen a külsőm – válaszolta Cleo kihívóan.
– Nem, valóban nem – helyeselt a férfi. – De vonzóbb lenne, ha némi hálát tanúsítana a kiváltságaiért.
– Nem látom semmi okát, miért kellene a vonzerőmet fokozni – vetette oda Cleo hidegen.
– Tehát úgy véli, hogy tökéletes a személyisége, amely tökéletesen jól illik a tökéletes arcához és tökéletes alakjához?
– Hagyja már abba, hogy kiforgatja a szavaimat! Jól tudom, hogy nem vagyok tökéletes. Még az arcomnak is van néhány apró hibája.
– Igen, tudom – hagyta helyben a férfi hűvösen. – Ezek már nekem is feltűntek. Cleo ijedten meredt rá, s minden mást elfelejtett.
– Valóban? Olyan könnyen észrevehetőek?
– Csak olyasvalaki számára, aki már nagyon sok arcot megfestett. De azért ne essen pánikba. Még legalább két éve van, mielőtt a kamera is észrevenné őket.
Cleo aggodalmasan ráncolta a homlokát.
15
– Plasztikai sebészhez is fordulhat – tanácsolta szenvtelenül a férfi. – Az az élete hátralevő részére mesterséges szépséghez segíthetné hozzá, s addig feszítené a bőrét, amíg az utolsó jellegzetes vonások is eltűnnek az arcából.
– Soha nem feküdnék fel a műtőasztalra – suttogta Cleo elborzadva.
A férfi most valamivel figyelmesebben szemlélte, mintha a lány hangjának csengése felkeltette volna az érdeklődését.
– Fél tőle?
Cleo nem válaszolt, és megkönnyebbülésére Maxim sem erőltette tovább a témát. – Ami a vacsorát illeti, én főzök magamnak – mondta. – De nem a hagyományos időkben szoktam enni, hanem ahogy a legjobban össze tudom egyeztetni a munkámmal. Ezért magának kell majd gondoskodnia az étkezéséről. A kamraszekrényekben mindent talál, vegyen belőle bátran, amire szüksége van.
A lány lassan felemelte a fejét, és ránézett a férfira. – És ki tartja rendben a házat?
– Mrs. Branson jön fel a faluból hetente kétszer-háromszor, letörli a legvastagabb port, eltávolítja a piszkos lábnyomokat a szőnyegről, és mindent a helyére tesz.
– Nem tudna főzni is?
– Valószínűleg tudna, de miért tenné? Csak takarítónőként alkalmazom, mert egyszerűen nincs időm arra, hogy magam végezzem el ezt a munkát.
– Talán nekem főzne, ha megfizetném érte. Jeges kifejezés jelent meg Maxim arcán.
– Túlságosan el van kényeztetve, vagy túl lusta ahhoz, hogy ellássa magát?
– Nem vagyok lusta – ellenkezett Cleo mérgesen. – Csak… – nyelt egyet, és a padlóra meredt. – Csak nem tudok főzni – vallotta be némi szünet után.
– Minden ételt, amit az életében valaha is megevett, valaki más készítette el? – kérdezte Maxim hitetlenkedve.
– Otthon házvezetőnőnk van. S ha úton vagyok, a szállodában vagy étteremben szoktam enni. – Miközben beszélt, a lány arca lángvörös lett, mert tudta, hogy ez a vallomás csak a férfi rossz véleményét erősíti. Önbecsülése gyengülni kezdett, s ez egyáltalán nem tetszett neki.
– Véleményem szerint minden embernek képesnek kellene lennie rá, hogy az alapvető szükségleteiről gondoskodjék. Vagy annyira hozzászokott ahhoz, hogy a kívánságai teljesítését megfizesse, hogy még csak kísérletet sem tesz arra, hogy függetlenné váljék?
– Én független vagyok – bizonygatta Cleo a férfinak. – Végül is van munkám, jól fizetett szakmám, s megvan a saját baráti köröm.
– De még mindig otthon lakik, a papánál – hangsúlyozta Maxim élesen. – Miért is ne laknék nála? Szeretem őt, és jól kijövünk egymással.
– Természetesen nyugodtan szeretheti őt. Ennek ellenére azonban most már lassan a saját lábára kellene állnia. Ehhez persze bátorság kell. – Úgy tűnt, a férfi sötét szemének pillantása szinte keresztülfúrja. –Talán éppen ez az, ami magából hiányzik.
– Maga könnyen beszél. A férfiakra egészen más szabályok érvényesek.
– Szamárság! S mielőtt még szemrehányást tenne, hogy érzéketlen vagyok, hadd mondjam meg, teljesen megértem magát. Nekem is uralkodó természetű apám volt, s jól tudom, milyen nehéz ilyen erős befolyás alól megszabadulni.
– Az én apámnak nincs uralkodó természete – tiltakozott Cleo.
– Tehát a hozzá fűződő kapcsolatát maga normálisnak tartja? Nem érzi úgy, hogy túlságosan befolyásolja az életét?
16 – Akkor miért van itt?
Cleo csodálkozva pislogott. – Hogy érti ezt?
– Miért lakik az én házamban? – Hogy portrét festessek magamról. – A maga kívánsága, hogy megfessék?
– Nem – vágta rá a lány gondolkodás nélkül. Azután jött rá, hogy mit is vallott be, és ismét elpirult.
– Azért van itt, mert ez az apja kívánsága – nyomta meg a szót Maxim nyersen. – Azt csinálja, amit az apja akar, s nem azt, amit maga szeretne.
– Ezt maga nem érti – kezdte Cleo, de aztán elhallgatott, mert ellenérzést váltott ki belőle, hogy beszéljen az anyja portréjáról, amely mellett az övének is ott kellene függnie.
– Nagyon is jól értem. Az ember nagyon leegyszerűsítheti az életét, ha gyermek marad, akit az erős apa szeret és védelmez. De egy szép napon kénytelen lesz felnőtté válni. A maga helyében én mielőbb hozzáfognék.
Cleo kihívóan rázta meg hosszú, szőke haját.
– Hálásan köszönöm, de nincs szükségem tanácsra az életvitelemet illetően.
S nem látom okát annak sem, miért kellene megtanulnom főzni. Felejtse el, amit a vacsoráról mondtam. Majd később kocsiba ülök, és keresek magamnak egy éttermet.
– Tehát megint megpróbálja pénzzel megoldani a gondjait? – kérdezte a férfi halkan.
– Nincsenek gondjaim – tiltakozott hevesen. – Legalábbis nem voltak, mielőtt idejöttem, és magát megismertem volna.
A férfi gúnyosan nevetett.
– Semmiképpen sem szeretném, ha gondot jelentenék magának, tehát visszamegyek a munkámhoz, s magát a sorsára hagyom. De azért azt tanácsolom, gondolkozzék el azon, amit mondtam. Ha nem változik meg, meglehetősen siralmas élete lesz.
Amikor a lány egyedül maradt, leült a konyhaasztal mellé, és sötéten meredt maga elé. Hogy merészelt Maxim így beszélni vele? Mit tud róla? Gondterhelten ráncolta a homlokát. Tudakozódott már róla, nyomozott a magánéletében? Ennek feltétlenül utána kell járnia.
3. FEJEZET
Mivel még mindig szakadt az eső, Cleo letett arról a szándékáról, hogy vendéglőt keressen. Ehelyett csinált magának egy halom szendvicset. Gyümölccsel és egy csésze kávéval fejezte be a meglehetősen fantáziátlan étkezést. Szerencsére az alakja miatt nem kellett aggódnia, szinte bármit ehetett, amire kedve támadt, anélkül hogy egy grammot is felszedett volna.
Miután elmosogatta az edényt, jólesően ásított, és elhatározta, hogy aludni megy. Hosszú és fárasztó nap állt mögötte.
Másnap reggel csodálkozva hunyorgott, amikor a nap ragyogóan a szemébe sütött. Felkelt, és az ablakhoz szaladt. A felhőtlenül kék ég alatt vidáman csicseregtek a madarak a közeli fa lombjai között.
17
Lezuhanyozott, majd eltűnődött, mit vegyen fel. Ma biztosan elkezdi Maxim a portréját. Fél órával később már mindent felpróbált, amit csak magával hozott, de még mindig nem sikerült döntenie. Végül úgy gondolta, biztosra kell mennie, ezért belebújt egy egyszerű, fekete ruhába, amely szorosan tapadt a testére, s csodálatosan kiemelte szőke haját. Arccsontját némi rúzzsal tette hangsúlyossá, majd arany festéket vitt fel a szemhéjára, tussal befestette világos szempilláját, és kirúzsozta a száját.
Miután kritikus pillantást vetett a tükörbe, megrázta művészien elrendezett hajtincseit, hogy lehetőleg természetesen hulljanak a vállára, majd elégedetten bólintott. Igazán profi munka. A szakmájában természetesen megtanulta, hogyan készítse ki magát a lehető legelőnyösebben.
Belebújt magas sarkú szandáljába, amely kiemelte hosszú lábszárát és keskeny, finom lábfejét. Majd a konyhába indult, hogy főzzön egy kávét, de mielőtt céljához ért volna, Maxim jött ki a műterméből, és elállta az útját.
– Ma délelőtt ráérek – jelentette be kertelés nélkül. – Kezdjünk el dolgozni! – De még nem reggeliztem!
– Az várhat. Egyébként is úgy néz ki, mint aki alig szokott enni. Maga is ásványvízből és azokból a fura fogyókúrás kekszekből él, mint a legtöbb modell?
– Teljesen normálisan táplálkozom – válaszolta Cleo mérgesen.
– Mindaddig, amíg valaki más főz magának – emlékeztette a férfi gúnyosan, majd üzleti hangnemre váltott. – Ha nem kezdem el a portréját most azonnal, akkor valószínűleg holnapig várnunk kell. Nekem személy szerint persze mindegy, mikorra készül el az arcképe, de az a benyomásom, maga szeretne mielőbb túl lenni rajta.
– Rendben van, akkor majd később reggelizem.
Követte a férfit a műterembe, amely most, hogy betöltötte a reggeli napfény, egészen másként hatott, mint az a komor helyiség, amelyet előző nap látott. Amikor az ablakhoz lépett, újabb meglepetés érte. Most, miután felszállt a sötét köd, lenyűgöző volt a kilátás. Smaragdzöld mezők terültek el valamilyen csillogó víztükörig. Mögötte kerek hegykúpok törtek a magasba, távoli, kékes párafüggönybe vesző láncot alkotva. Cikcakkban kőhullámok borították a lejtőket, közöttük fehér foltok mozogtak, amelyekről kiderült, hogy birkák. Fölöttük egyetlen ölyv rótta lusta köreit, kihasználva a felszálló meleg levegő hajtóerejét.
– Nos, ma valamivel jobban tetszik a vidék? – kérdezte Maxim. – Hát persze! Mi az a víz ott lent? Folyó?
– Nem. Egy kis tó. Innen csak egy csücskét látni. A faluból sokkal jobb a kilátás. – És hol van a falu?
A férfi balra, egy sűrű kis erdőre mutatott.
– Ezek a fák eltakarnak minden házat. Télen, amikor a levelek lehullanak, ki lehet venni a tetőket, s éjszakánként villognak a fények az ágak között.
– Ó, de szeretnék itt lenni télen! – sóhajtotta Cleo önkéntelenül. – A csillogó hókristályok az ágakon és a behavazott hegyek bizonyára csodaszépek.
A férfi kétkedőn nézett rá.
– Miután tegnap akkora hűhót csapott egy kis záporeső miatt, kötve hiszem, hogy élvezné a mi telünket. Jéghideg van, és a hó nemcsak a hegyeket lepi be, néha a völgyekben is méternyi magas.
– Azzal simán megbirkóznék – makacskodott a lány. – Azonkívül tegnap ez nem egy kis zápor volt, hanem szakadó, tartós eső.
– Mi itteniek ezt egy kicsit másképp látjuk. Most azonban, hogy megcsodáltuk a kilátást, és megvitattuk az időjárást, azt hiszem, munkához foghatnánk.
18
– Rendben. Mit kell tennem? Feküdjek a heverőre?
– Nem, feltéve, ha nem akarja, hogy meztelenül fessem le magát – válaszolta vigyorogva a férfi, majd egy magas támlájú székre mutatott, amely az ablaknál állt. – Üljön le oda, lehetőleg ellazulva és természetesen. Először csak néhány vázlatot csinálok, utána majd meglátjuk, hogyan tovább.
Cleo lerogyott a székre, és furcsán elfogódottnak érezte magát, ami nevetségesnek tűnt számára. Végül is több száz alkalommal állt már modellt a kamera előtt. Maxim néhány percig egyszerűen csak nézte a lányt, átható, de személytelen pillantással. Cleo életében még soha nem érezte magát ennyire zavarban, s valamilyen megmagyarázhatatlan okból melege is lett. Kényszerítenie kellett magát arra, hogy ne csúszkáljon folyton ide-oda a széken.
– Ennek így semmi értelme – jelentette ki a férfi végül. – Hogy érti ezt?
– Olyan görcsösen ül. És semmi sem természetes magán, a kifestett arcától kezdve egészen addig a nevetséges cipőig.
– Az arcom és a cipőm teljesen rendben van. Tudom, hogyan kell kikészítenem magam. Ezzel keresem ugyanis a kenyeremet.
– Én nem azt akarom, hogy jól nézzen ki, hanem hogy úgy, amilyen valójában. – Ilyen vagyok valójában – válaszolta Cleo dühösen. – így nézek ki csaknem mindennap.
– Nem, csak ilyenné alakítja magát. Egy vonzó kép a kamera számára, merő külsőség. Mossa le a festéket az arcáról, kefélje ki a lakkot a hajából, és vesse le ezt a ruhát!
– Mi nem tetszik magának a ruhámon?
– Leszorítja a mellét, és csaknem minden csontját megmutatja.
– Pontosan ezt a hatást akarta a tervező elérni. Ez egy nagyon drága ruha, és úgy tervezték, hogy mindenütt szorosan simuljon.
– Ehhez a stílushoz maga túl sovány. A melle teljesen eltűnik, s feltehetően ez a helyzet a hátsó felével is. Vegyen fel valami rendes holmit, és keressen ki egy pár gumicsizmát is a lépcső alatti szekrényből!
– Miért? – kérdezte a lány kelletlenül.
– Mert elmegyünk. Friss levegőre van szükségem. A fél éjszakát átdolgoztam. Maga is elkísérhet. Itt egyelőre úgysem jutunk semmire. És szeretném magát látni kint is, nappali fényben. A portréjához csak akkor fogok hozzá, ha sikerült rájönnöm, mi rejtőzik e mögött a csillogó álarc mögött.
– Talán semmi, ami magát érdekelhetné. Jelentéktelen, hétköznapi lány.
– Attól fél, hogy az embereknek nem tetszene a festett homlokzat mögött rejtőző személyiség? – vonta fel a szemöldökét a férfi.
– Egyáltalán nem félek semmitől – válaszolta Cleo gyorsan, de tudta, hogy hazudik. Annyi minden volt, amitől félt, főleg ettől a rémes ürességtől az életében.
Talán igaza van Maximnek, tényleg meg kellene változnia. De hogyan? Ennek a férfinak azonban soha nem vallaná be a kétségeit és aggodalmait, s szerette volna mielőbb befejezni ezt a beszélgetést, megsejtette ugyanis, milyen ügyesen ért a férfi ahhoz, hogy kifürkéssze mások titkait.
Hirtelen Cleo is friss levegőre vágyott. Az bizonyára segítene elűzni nyugtalanító gondolatait, amelyek az utóbbi időben annyira nyomasztották.
– Jól van, lemegyek magával a faluba.
Beszaladt a szobájába, farmert és pólót vett fel, majd kinyitotta a lépcső alatti szekrényt. Csodálkozva szemlélte a tucatnyi különböző méretű gumicsizmát. A jelek
19
szerint Maxim számos vendéget szokott ellátni ilyen lábbelivel. Kivett egy párat, amelynek a mérete megfelelőnek tűnt.
Utána körülnézett a szekrényben, s felfedezett egy futball-labdát, görkorcsolyát, egy kis babakocsit, egy pedálos rollert és több, játékkal teli dobozt, amelyek az egyik sarokban voltak felhalmozva. Tűnődve ráncolta a homlokát. Miért van Maximnek ezekre szüksége? Nos, feltehetően néha gyerekekről is fest portrét, és őket szokta ezekkel a játékokkal elszórakoztatni.
Cleo belebújt az inkább célszerű, mintsem elegáns csizmába, a bejárati ajtóhoz sietett, és követte a férfit a világos, meleg napsütésbe.
– Talán ennek a környéknek is megvannak az előnyei – állapította meg önkéntelen elégedettséggel. – Nagyszerű a kilátás, és időnként még az eső is eláll.
Mindig is itt lakott?
– Nem, csak négy éve lakom itt. Előzőleg Londonban éltem.
– És miért döntött a vidéki élet mellett? Az idegeire ment már a nagyváros? – Úgy találtam, itt célszerűbb.
– Egy festőművésznek talán Londonban mégis egyszerűbb lenne az élet. Az ügyfelei megtakaríthatnák maguknak a hosszú utazást.
– A világnak nincs vége London határainál – vetette ellen a férfi szűkszavúan, és meggyorsította lépteit. Nyilvánvaló volt, hogy be akarja fejezni a beszélgetést.
A lány tűnődve nézte, amint mögötte haladt a mezei úton. Fájó pontra tapintott rá talán? Történt valami Londonban, ami arra indította a férfit, hogy ide költözzék?
Ha igen, annak olyasminek kellett lennie, amiről nem szívesen beszél. Cleo szerette volna megkérdezni tőle, de elbátortalanodott. Később majd még egyszer megpróbálja. Maxim Brenner kezdte érdekelni.
Közeledtek a tóhoz, amelynek tükréről szikrázó napsugarak verődtek vissza. A fák mögött szürke háztetők tűntek fel. A kőből épült házfalak még világosban is kissé komornak hatottak. Maxim végre csökkentette az iramot, s Cleo utolérte.
– A faluban van néhány üzlet – magyarázta a férfi –, ott meg lehet venni a legszükségesebbeket. Ha azonban valami különleges dologra van szüksége, akkor valószínűleg be kell utaznia Ambleside-ba vagy Windermere-be.
– Azt hiszem, minden szükséges dolgot magammal hoztam. S nem is maradok sokáig.
– Az attól függ, hogyan haladok a portréjával, s amint már mondtam, a maga együttműködési készségétől is.
– Ó, én nagyon együttműködő leszek!
– Nyilvánvalóan szeretne mielőbb ismét elutazni. Nem tetszik magának ez a vidék? A lány pillantása végigsiklott a tó vizén, a falun és a hegyeken.
– Dehogynem, nagyon szép. De én Londonban vagyok otthon.
– És ott olyan jelentős, tartalmas életet él, hogy alig tudja kivárni a visszatérést? Miért gúnyolódik mindig vele? Cleo nem tudta felfogni, és ez bosszantotta. – Ott dolgozom, és számomra nagyon fontos a munkám.
– Tulajdonképpen maga az egész világon dolgozik. Csaknem bárhol élhetne, s mégis folytathatná a karrierjét modellként. Viszont az apja Londonban él, ugye? S mivel maga a papa kicsi lánykája, azért ott marad.
Maxim lekezelő hangsúlya még jobban feldühítette a lányt. – Nem akarok több leckét venni az apámmal való viszonyról!
– Nem is fog tőlem kapni – válaszolta a férfi a lány meglepetésére. – Elég idős és okos ahhoz, hogy rájöjjön az igazságra. Ha nem mer szembenézni vele, akkor az a saját baja.
20
– Ez nem baj! – förmedt rá a lány. – Visszamegyek a házba – jelentette be.
– Most aztán tényleg gyerekesen viselkedik. Es ez egy huszonhárom éves lánynál már nem igazán vonzó. Ne duzzogjon, inkább jöjjön le velem a partra!
– Nem duzzogok, de nem akarom tovább hallgatni, ahogy állandóan az apámat bírálja.
– Egyáltalán nem azt teszem. Meglehetősen hosszasan beszéltem vele telefonon, és értelmes embernek találtam. Persze fontos a számára, hogy mindig érvényesítse az akaratát, de ezt a legtöbb befolyásos emberről el lehet mondani.
– Magáról is?
Maxim szeme szikrázott.
– Rólam is. És ezért adok magának egy jó tanácsot. Próbáljon meg kijönni velem! Nagyon hasonlítok az apjához.
– Maga egészen más, maga művész!
A férfi hirtelen hangosan felnevetett. Cleo csodálkozva nézett rá. – Mi olyan mulatságos? – kérdezte gyanakodva.
– Semmi. Menjünk, megmutatom a tavat.
Néhány perc múlva elérték a tavat, amelyet zöld rét fogott körül, a háttérben hegyekkel. Pár ember sétált a part mentén, csónakok himbálóztak a vízen, s néhány fiú sikertelenül kísérletezett, hogy megtartsa egyensúlyát a szörfdeszkán.
Cleo már örült, hogy nem ment vissza. – Olyan szép és békés itt…
– Nem olyan békés, mint amilyennek látszik – válaszolta Maxim. – Néhány vállalkozó megvásárolt egy darab földet a falu másik végén, szállodákat és bungalókat akarnak ott építeni, hogy megnyissák a turizmus előtt a tóvidéknek ezt a részét.
– És ez a helybelieknek nem tetszik?
– A turistákkal semmi bajuk. Azok lendületbe hoznák a gazdaságot, és munkahelyeket teremtenének számukra, amelyekre itt nagy szükség van. Egy kisebb szállodával, amely jól illene a tájba, ők is egyetértenének. Viszont az a véleményük, hogy a bungalók helyett inkább a helybeliek számára kellene olcsóbb lakásokat építeni. Sok fiatalnak el kell innen költöznie, mivel nem tudják megengedni maguknak, hogy itt éljenek. Ha eladó ház akad, akkor azt átalakítják nyaralóvá, s akkor már megfizethetetlen az ára.
– Milyen erkölcstelen! Nem hajlandóak az építési vállalkozók módosítani a terveiket?
– Ez nagyon valószínűtlen. A nyaralókon sokkal többet keresnek.
Elfordultak a tótól, s elindultak visszafelé. Cleo egy idő után megjegyezte: – Tényleg szeretném tudni, meddig tart, amíg elkészül a portrém.
– Hiszen még el sem kezdtem.
– Ez nem az én hibám. Ma reggel akartam magának modellt ülni, de nem volt hajlandó hozzáfogni a munkához.
– Ez az én előjogom. Nem tudok parancsra festeni. – Min dolgozik most?
– Pár portrét kell csinálnom az itteni előkelőségekről, ezenkívül képet festek egy filmszínésznőről, aki sok gondot okoz azzal, hogy minden ülés előtt megváltoztatja a hajszínét.
– Ez nem vehet sok időt igénybe – vetette ellen Cleo.
21
Ettől eltekintve előkészítek több akttanulmányt egy kiállításra, amelyet az év végén fognak megrendezni.
– Ja persze, Lizzie…
– ő az utolsó, aki modellt ült nekem ehhez a sorozathoz. A többi kép már készen van, nem kell tehát attól tartania, hogy még több meztelen nő szaladgál majd a házban.
– Ettől nem is féltem – hazudta a lány. – És miért fest egyáltalán meztelen lányokat? Elege van a portrékból?
– Semmiképpen. Minden emberi arc egyedi, s mindig újra kihívásnak tekintem, hogy megragadjam a jellemet, amely mögötte rejtőzik.
– És épp ez velem a gondja – emlékeztette Cleo csípősen. – Hiszen az a véleménye, hogy nekem nincs kiforrott jellemem.
A férfi váratlanul elmosolyodott.
– Tényleg tudni akarja, miért festek meztelen nőket? Engem főleg a bőr színe és milyensége bűvöl el. Ezek a kortól, a megvilágítástól, sőt a nők hangulatától függően változnak. Nagyon nehéz meztelen bőrt festeni, mivel életet kell belé lehelni, mintegy lélegeztetni. Ezenkívül vonzanak a test formái is, minden testé, nemcsak a karcsúaké és szépeké. Egy hát görbülete, egy kar kecses vonala, egy váll erőteljes körvonala, egy popó érzéki lendülete. Ilyesmit bármikor szívesen festek, mindaddig, amíg a fáradtságtól ki nem esik az ecset a kezemből.
Cleót szinte lebilincselték azok a szenvedélyes érzelmek, amelyek hirtelen a férfi hangjában remegtek. Nem kétséges, szereti művészi munkáját. És Cleo önkéntelenül feltette magának a kérdést, vajon egy embert is képes lenne-e ugyanilyen szenvedéllyel szeretni. A meleg napsütés ellenére megborzongott az ilyen erős érzelmeknek már pusztán a gondolata is félelmet keltett benne. Az ellenőrizhetetlen érzésektől mindig visszariadt. Hogyanjutott egyáltalán odáig, hogy ilyesmiről tűnődjék? Gyors léptekkel elindult a ház felé.
– Ha ilyen sok a dolga, biztosan szeretne mielőbb hozzákezdeni.
A férfi hallgatott, s amikor a lány az ajtóhoz ért, tűnődő pillantást vetett rá.
Beléptek a házba, s Maxim azonnal eltűnt a műtermében, Cleo pedig kibújt a gumicsizmából, és lassan átballagott a melléképületbe.
Valamilyen megmagyarázhatatlan okból egyre fokozódott a lány idegessége. Nem tudott nyugodtan ülni, semmire nem volt képes a figyelmét összpontosítani. Végül kicserélte a farmert és a pólót a kedvenc öreg trikójára, s betolt egy kazettát a magnóba. Nem volt elkötelezett testedző, de mindennap tornázott, nemcsak azért, hogy formában tartsa az alakját a felvételekhez, hanem azért is, mert a zenekísérettel végzett, egyszerű gyakorlatok segítették ellazulni.
A derekára rögzítve a magnót, a fülére húzta a fejhallgatót. Először bemelegítő gyakorlatokkal kezdte, majd egyre gyorsabban mozgott. Szőke haja lebegett az arca körül, lélegzete felgyorsult, a zene dübörgött a fülében, eleven, érzéki szám, amely arra indította, hogy kihívóan ringassa a csípőjét.
Amikor egy piruettet csinálva megfordult, megpillantotta Maximét, amint az az ajtóban állt. Azonnal megállt, letépte a fejhallgatót a füléről, és fagyosan meredt a férfira.
– Mióta bámul így engem?
– Csak néhány perce. Nyilvánvalóan nem hallotta a kopogásomat. – Elmehetett volna!
