Jayne Ann Krentz_-_Ölelő karok.pdf

392 

Loading....

Loading....

Loading....

Loading....

Loading....

Texto

(1)
(2)

1

Harry Stratton Trevelyan kevés dologban volt bizonyos az életben, de az elmúlt hónap során egyvalamiről határozottan és kétséget kizá-róan megbizonyosodott: Molly Abberwicket akarja. Ma este szándé-kában állt megkérni, hogy járjon vele.

Ez jelentős elhatározás volt Harrytől. Ami azt illeti, elhatározásai-nak többsége jelentős volt.

Legutóbbi könyvének nyitó mondata akár a személyes mottója is lehetett volna: „Az abszolút bizonyosság a létező legnagyobb illú-zió.”

Ezt az alapelvet alkalmazta a munkájában és a magánéletében is. Egy férfi csakis egyetlen módon védekezhet az illúziókkal szemben mindkét terepen – mégpedig óvatossággal. Harrynek szokásává vált, hogy nagyon, de nagyon óvatos legyen.

Harry mind múltbéli, mind jelenlegi foglalkozása biztosította, hogy olyképpen szemlélje a világot, amit egyesek jól fejlett ciniz-musnak neveztek. Ő inkább értő szkepticizmusként határozta meg, de az eredmény ugyanaz.

A jó hír az volt, hogy ritkán ejtették át, csapták be vagy kopasztot-ták meg.

A rossz hír pedig az, hogy sokan halvérűnek tartották. Ez persze a legkevésbé sem zavarta.

(3)

Gyakorlással, no meg hajlamainak megfelelően, Harry jóformán életének minden területén szilárd és megdönthetetlen bizonyítékot követelt. Mondhatni, ez volt a szenvedélye. Mindent logikailag köze-lített meg.

Olykor-olykor azonban szigorúan hangolt agya mintha letért volna a szokásos módszeres nyomvonalról, és egy mellbevágóan lényeglá-tó megérzésre hagyatkozott, s ez néha megrémítette. Tényleg meg-rémítette. Mindazonáltal többnyire mélységes elégedettséggel töltötte el, ha pengeéles intelligenciáját megcsillantotta. Tudta, hogy sokkal jobban megy neki a gondolkodás, mint az emberi kapcsolatok keze-lése.

Idáig lassan és óvatosan közelített a céljához – hogy becserkéssze Mollyt. Nem akart hibázni még véletlenül sem, mint a volt menyasz-szonyával. Nem akart egy újabb nővel olyan helyzetbe bonyolódni, hogy reménytelenül próbáljanak válaszokat találni azokra a sötét, önmagával kapcsolatos kérdésekre, amelyeket nem tudott, de nem is akart megfogalmazni.

Ezúttal beéri a szexszel és a társasággal. – Elegendő volt, Harry?

Harry a részidős házvezetőnőjére, Ginny Rondellre pillantott. A gömbölyded, kedves arcú, a negyvenes évei vége felé járó asszony a hosszú gránitpult túlfelén állt, amely elválasztotta a konyhát a nappa-litól.

– Igen, köszönöm, Ginny – mondta Harry. – Pompás étek volt, annyi szent.

Molly Abberwick, aki a csupa üveg fallal szemközti fekete szófán ült, melegen Ginnyre mosolygott.

– Fantasztikus volt.

Ginny széles arca felderült. – Köszönöm, Miss Abberwick. Kész a tea, dr. Trevelyan. Biztos nem óhajtja, hogy felszolgáljam?

(4)

– Nos, akkor elköszönök, jó éjszakát kívánok. – Ginny megkerülte a hosszú pultot, és a zöld márványpadlós előszoba félé hömpölygött.

Harry önmaga számára eddig ismeretlen türelmetlenséggel várta, hogy Ginny kinyissa a gardróbajtót, és elővegye a ridiküljét. Megvár-ta, míg az asszony felvette a kardigánját. Végre aztán Ginny kilépett a lakásból.

Hirtelen csend ereszkedett a helyiségre.

Végre egyedül, gondolta Harry, és magában mulatott a türelmet-lenségén. Hosszú, hosszú ideje nem érzett ilyesmit. Nem is emléke-zett, mikor volt rá példa utoljára. Semmi kétség, valamikor ifjúkorá-ban. Harminchat éves volt, bár az elmúlt nyolc évben aggastyánnak érezte magát.

– Hozom a teát – szólalt meg, és felállt.

Molly bólintott. Várakozás csillogott hatalmas tengerzöld szemé-ben.

Harry remélte, hogy ez a tekintet sokat ígér az est további részét illetően. Mindkét telefont kikapcsolta, és ez hallatlan tett volt a részé-ről. Ginny igencsak elképedt.

Igazság szerint esténként, vagy ha intenzív munkába mélyedt, ál-talában kikapcsolta a céges telefonját, ám amikor otthon volt, a privát telefonján mindig elérhető volt a családja mindkét – egymással vi-szálykodó – fele számára.

Harry felállt, és a gránitpulthoz ment. Felkapta a tálcát a teáskan-nával és a két csészével. Nagyon drága Darjeeling teát készített, mi-vel utánajárt, hogy milyen fajta tea Molly kedvence, és hogyan szere-ti. Cukor és tej nélkül. Harry nagyon jó volt az ilyen apró részletek-ben.

Lopva Mollyt tanulmányozta, míg a tálcát a szófa előtti üvegasz-talhoz vitte. A felszín alatt határozottan érzett valami izgatottságot a lányban. Szinte érezte az apró lökéshullámokat. Az előérzete nem szokott csalni.

(5)

Molly mereven ült a szófán, figyelmét az alanti Pike Place Market fényei kötötték le, meg az Elliott-öböl felé terjeszkedő sötétség. Északnyugaton nyár volt, és mintha a napoknak sosem lenne végük. Már tíz óra is elmúlt, mikor végre leszállt az éjszaka. Ekkor Harry elérkezettnek látta az időt, hogy becserkéssze a vendégét.

Nem ez volt az első alkalom, hogy Molly Harry huszonnegyedik emeleti belvárosi lakásából csodálta a kilátást. Harry otthon dolgo-zott, és Molly elég gyakran járt fel hozzá munkaügyben az utóbbi hónapban. De most először látta innen az éjszakai fényeket.

– Fantasztikus a kilátás – mondta a lány, miközben Harry letette a tálcát a dohányzóasztalra.

– Szeretem is. – Harry leült mellé, és a teáskannáért nyúlt. A sze-me sarkából látta, hogy a lány mosolyog. Ezt újabb kedvező jelként értelmezte.

Mollynak nagyon kifejező arca volt. Harry órákig el tudta volna nézegetni. A lány szemöldökének íve a madarak kiterjesztett szár-nyára emlékeztette. Ez a kép kiváló metafora Molly esetében. A férfi, aki meg akarja kaparintani ezt a lányt, legyen nagyon megfontolt és nagyon okos. Harry úgy tartotta, rá mindkettő jellemző.

Aznap este Molly munkához illő öltözetet viselt: mohazöld nad-rágkosztümöt – egygombos blézert és a hozzá való nadrágot a derék-résznél berakással. A lábán finom kecskebőr papucscipő. Harry ko-rábban nem fordított különösebb figyelmet a nők lábára, de most azon kapta magát, hogy Mollyé elbűvöli. Egy tökéletesen ívelt láb kecses bokával. Mindent összevetve a mérnöki tervezés csodája, gondolta.

Molly egyéb részei is igencsak jól megtervezettek voltak.

Az utóbbi időben Harry alaposan meghányta-vetette ezt a dolgot, és végül arra a megállapításra jutott, hogy Molly karcsú, ám semmi-képpen nem nevezhető csontkollekciónak. Egészséget és vitalitást árasztott. Harry maga is rendkívül egészséges volt. A reflexei, akár

(6)

egy macskáé, s most, hogy Molly ilyen közelségben volt, turbófoko-zaton pörgött.

Molly fizimiskájának bizonyos tájain tetszetős gömbölydedségek voltak megfigyelhetők. A zakó hetyke mellre simult – Harry biztos volt benne, hogy az említett mell pompásan illene a tenyerébe. A nadrág derekán a hajtás kellemesen kiemelte a telt, nőies csípőt.

Bár a lány alkatát elsőrangúan érdekesnek találta, mégis Molly életteli, sugárzó arca volt az, ami Harry figyelmét mindenekelőtt megragadta. Szemrevaló, állapította meg elégedetten. Nem gyönyö-rű, csak szemrevaló. Egyedi. Különleges. Sajátos.

A lány zöld szeméből sütött az intelligencia. Harry elismerte, hogy bukik az agyas nőkre. Erőt, állhatatosságot és öntudatot sejtetett a lány orrának finom, ám határozott rajzolata, akárcsak a magas arc-csontoké. A rövid, mézbarna fürtök külön életet éltek, kiemelve a varázslatos szempárt.

Harry agyán átfutott, hogy Molly ezzel a szemmel sikeres pályát futhatna be mint vásári jósnő. Nem kerülne erőfeszítésébe meggyőz-ni bárkit, hogy látja a múltját, a jelenét és a jövőjét.

Ez a felismerés óvatosságra intette Harryt. A legkevésbé olyan nő-re van szüksége, aki belelát a lelkébe. Abból semmi jó nem sülne ki.

Körülbelül három szívdobbanásnyi ideig felmerült benne, hogy mégsem lenne bölcs dolog olyan nővel kezdeni, akinek ilyen döbbe-netesen átható a tekintete. Mindig megjárta azokkal a nőkkel, akik a lelkéhez próbáltak férkőzni. Az exmenyasszonyával való katasztrofá-lis tapasztalat ékes bizonyíték volt erre. Másrészt azonban mit kez-dene egy ostoba libával?

Néhány másodpercig Harry függőben hagyta a jövőt, míg megter-vezte a következő lépést.

Molly kérdőn mosolygott rá, felvillantva metszőfogának árnyalat-nyi ferdeségét. Milyen kedves ez a pici kis szabálytalanság, gondolta Harry.

(7)

Mély lélegzetet vett, és aggályait halált megvető bátorsággal el-hessegette. Ezúttal rendben lesz a dolog, biztatta magát. Molly üzlet-asszony, nem pszichológus. Ésszerűen és megfontoltan fogja mérle-gelni az ajánlatát. Nem fog vájkálni, nem fogja analizálni a lelkét.

– Szeretnék megbeszélni veled valamit. – Harry megfontoltan ki-töltötte a teát a lány csészéjébe.

– Ez az! – kiáltott fel Molly, és öklével a levegőbe bokszolt. Ra-gyogott a szeme. – A fenébe, tudtam!

Harry meghökkent. – Tudtad?

A lány elvigyorodott, miközben a szájához emelte a csészét. – Legfőbb ideje, már ha nem bánod, hogy ezt mondom.

Jó dolog, ha egy nőben van tűz, állapította meg magában Harry. – Nem, dehogy bánom. Csak nem kapcsoltam, hogy azonos hul-lámhosszon vagyunk.

– Tudod, mit szoktak mondani. Nagy szellemek, ha találkoznak… Harry elmosolyodott. – Igen.

– Amikor ma estére meghívtál vacsorára, rájöttem, hogy különle-ges oka van, ez nem a szokásos üzleti megbeszélés.

– Így van.

– Tudtam, hogy végre döntésre jutottál.

– Ami azt illeti, igen. – Átható tekintettel nézte a lányt. – Szó, mi szó, alaposan megrágtam a dolgot.

– Ez természetes. Ha valamit megtanultam az elmúlt pár hétben, az az, hogy te alaposan megrágod a dolgokat. Tehát végül arra jutot-tál, hogy Duncan Brockway projektjét érdemes finanszírozni. Ideje volt.

Harry a másodperc törtrészéig bután bámult. – Brockway projekt-jét?

Molly szeme csillogott az elégedettségtől. – Tudtam, hogy jóvá fogod hagyni. Egyszerűen tudtam. Hisz nagyon eredeti. És roppant érdekes. Végtelen sok lehetőség rejlik benne.

(8)

Harrynek összeszűkült a szeme. – Szó sincs Brockway projektjé-ről. Egész másról akartam veled beszélni.

Molly szemében kihunyt a csillogás. – De átnézted, ugye?

– Brockway projektjét? Igen, átnéztem. De nem jó. Ha kívánod, később részletesen is megbeszélhetjük. Most valami sokkal fonto-sabbról akarok beszélni.

Molly nagyon csalódottnak tűnt. – Mi lehet fontosabb Duncan Brockway nagyszabású projektjénél?

Harry gondosan visszatette a csészéjét a tálcára. – A mi kapcsola-tunk.

– A micsodánk? – Jól hallottad.

Molly csészéje csattanva landolt a csészealjon. – Akkor nem hal-lottam félre.

Harry higgadt maradt. – Mi a baj?

– Még te kérdezed, hogy mi a baj? Miután közölted, hogy nem támogatod Duncan beterjesztését?

– Molly, én itt megpróbálok intelligens társalgást folytatni. Ennek ellenére, úgy tűnik, valahogy félresiklott. Ami a kapcsolatunkat ille-ti…

– A kapcsolatunkat? – Molly kisebb szélvészként pattant fel a szó-fáról. – Na, majd én megmondom, milyen a kapcsolatunk. Egy igazi, hamisítatlan katasztrófa.

– Nem is tudtam, hogy van köztünk egyáltalán ilyesmi.

– Persze hogy van. De ennek vége. Itt és most. Ma este. A továb-biakban nem vagyok hajlandó fizetni a konzultációs szolgálataidért, Harry Trevelyan. Minthogy idáig semmit nem kaptam a pénzemért.

– Itt valami félreértés van.

– Bizony hogy van. – Molly szeme zöld villámokat szórt. – Azt hittem, azért hívtál meg vacsorára, hogy közöld, jóváhagytad Duncan Brockway tervezetét.

(9)

– Mi a csudáért hívtalak volna meg vacsorára csupán azért, hogy megmondjam, Brockway terve egy nagy lufi?

– Nem lufi.

– Márpedig az. – Harry nem volt hozzászokva, hogy a véleményét megkérdőjelezzék. Elvégre a maga területén vitathatatlan szaktekin-tély volt.

– Szerinted mind a száz pályázat, amelyet az Abberwick Alapít-vány elé terjesztettek, egy-egy nagy lufi?

– Nem mindegyik. – Az akkurátus Harry nem szerette az általáno-sítást. – Csak éppen némelyik egyszerűen tudományosan elhibázott. Figyelj, Molly, én most egy egészen más dolgot szeretnék megbe-szélni veled.

– A kapcsolatunkat, mintha ezt mondtad volna. Nos, dr. Trevelyan, annak vége. Ez volt az utolsó dobásod. Ki vagy rúgva.

Harry eltűnődött. Mintha egy párhuzamos univerzumba lépett volna. A dolgok nem a tervei szerint alakultak.

Mollyval kapcsolatos döntését nagy gonddal és körültekintéssel hozta meg. Igaz, hogy már a kezdetektől ácsingózott a lányra, de nem hagyta, hogy a testi vágy elragadja. Az alapokról indult. Azt követően, hogy több mint egy éve felbomlott az eljegyzése, eljöven-dő szexuális életét alapos ütemterv alapján tervezte meg. Abból in-dult ki, hogy pontosan tudja, mit keres egy nőben. Olyan kapcsolatot akart, amelyben a partnerének megvan a saját érdeklődési köre, aki nem igényli tőle, hogy állandóan rá figyeljen.

Olyan nőt keresett, aki nem macerálja amiatt, hogy a kutatásával foglalkozik. Aki nem neheztel azért, mert bezárkózik a dolgozószo-bájába, hogy egy könyvön vagy tanulmányon dolgozzon. Olyan nőt, aki tiszteletben tartja a magánéletének az igényeit.

Leginkább olyan kapcsolatra vágyott, amelyben a nő nem kérdője-lezi meg a hangulatait, és nem indítványozza, hogy menjenek párte-rápiára.

(10)

Molly Abberwick, úgy tűnt, megfelel ezeknek a követelmények-nek. Huszonkilenc éves volt, hozzáértő, sikeres vállalkozó. Ezt Harry abból állapította meg, hogy a lány gyakorlatilag egyedül nevelte fel a húgát, miután az édesanyjuk évekkel korábban meghalt. Az apja egy zseni volt, ám – mint ez oly gyakran megesik a rendkívül kreatív emberekkel – idejét a találmányainak szentelte, nem a gyerekeinek.

Ebből Harry arra a következtetésre jutott, hogy Molly nem töré-keny virágszál, hanem erős, szívós növény, amely állja a legnagyobb viharokat is, még az olyanokat is, amelyek alkalmasint átszáguldot-tak Harry melankolikus lelkén.

Az Abberwick Tea & Fűszer tulajdonosaként Molly bevetette a képességeit, hogy túlélje és felvirágoztassa a cégét a kisvállalatok kíméletlen versenyében. Azonkívül, hogy vezette a boltját, ő volt az Abberwick Alapítvány kurátora, melyet az apja, a néhai Jasper Abberwick hozott létre. Az Abberwick család vagyona Jasper talál-mányaiból származott. Ez volt az az üzlet, amelybe Molly egy hó-nappal korábban Harryt bevonta.

– Te nem akarsz engem kirúgni – mondta Harry.

– Ez az egyetlen dolog, amit tehetek – vágott vissza Molly. – Nem sok szól amellett, hogy folytassuk az együttműködést. Semmi nem sül ki belőle.

– Tulajdonképpen mit vártál tőlem? Molly bosszúsan felemelte a kezét.

– Azt hittem, segítőkészebb leszel. Pozitívabb. Lelkesebb a pályá-zatok iránt. Már ne is haragudj, de arra várni, hogy jóváhagyd vala-melyiket, az olyan, mintha egy fa növekedését figyelném.

– Ez nem lelkesedés kérdése. Megfontoltan közelítek a munkához. Azt hittem, ezt te is átlátod. És elsősorban épp ezért alkalmaztál.

– Körülbelül annyira vagy megfontolt, mint egy darab kő. – Molly összekulcsolta a kezét a háta mögött, és dühösen masírozott az ablak előtti szőnyegen. – Az együttműködésünk színtiszta időpocsékolás.

(11)

Harry megbűvölten figyelte. Molly egész testében vibrált a dühtől. A hirtelen érzelemkitörésnek aggasztania kellett volna Harryt, ám ezt csak újabb káprázatos adaléknak tekintette a lány arcának érdekes sokféleségéhez.

Káprázatos? Harry a homlokát ráncolta.

– Tudtam, hogy valószínűleg nem leszel könnyű eset. – Molly mérgesen nézett vissza rá a válla fölött. – De azt nem gondoltam vol-na, hogy ilyen lehetetlen alak vagy.

Határozottan káprázatos, gondolta Harry. Nem emlékezett rá, mi-kor talált ennyire káprázatosnak egy nőt. A káprázatos jelzőt általá-ban egészen más érdeklődési területre tartogatta. Egy, a Leibniz-tételről folytatott vita káprázatos. Charles Babbage differenciálgépé-nek terve káprázatos. Boole munkássága a szimbolikus logika terén káprázatos.

Ezen az estén Harry megvilágosodott a tekintetben, hogy Molly Abberwick felkerült azoknak a dolgoknak a listájára, amelyek elkáp-ráztatják. A felismerés mélységesen feldúlta, akárcsak a lány iránt érzett mohó vágya.

– Nézd, sajnálom, hogy nehéz embernek tartasz – kezdte Harry. – Nem nehéznek, lehetetlennek.

Harry megköszörülte a torkát. – Nem gondolod, hogy túlságosan személyes megközelítésből jellemzed a szakmai döntéseimet?

– Duncan Brockway pályázatát fércmunkának nevezni felettébb személyes megközelítésű jellemzése szegény Duncannek.

– Hagyd már Brockway pályázatát. Csak azt tettem, amiért fi-zetsz, Molly.

– Valóban? Akkor eltúlzod a dolgot. – Én aztán nem. Viszont te túlreagálod.

– Túlreagálom? Hogy én túlreagálom? – Molly odaért a gránit-pulthoz. Megpördült, és visszaindult a szemközti fal felé. – Rendben, elismerem, hogy már torkig vagyok. Ha te ezt túlreagálásnak

(12)

neve-zed, ám legyen. De ez nem változtat a dolgon. A kapcsolatunk nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Ez nagy csalódás. És renge-teg időpocsékolás.

– Nekünk valójában nincs kapcsolatunk – szűrte Harry a fogai kö-zött. – Köztünk üzleti megállapodás van.

– Már nincs – jelentette ki a lány diadalmasan.

Harryre hirtelen nyomasztó, sötét érzés telepedett. Hálát kéne ad-nia a szerencsecsillagának, hogy hagyott neki egy szűk egérutat, gondolta. Mollyval soha nem működne a kapcsolatuk.

Ám megkönnyebbülés helyett egyértelműen kétségbeesést érzett. Eszébe jutott az a nap, amikor Molly először sétált be a dolgozószo-bájába.

Közölte abbéli szándékát, hogy szeretné szakértőként alkalmazni az Abberwick Alapítványnál. Az alapítványt az apja hívta életre, hogy lehetőséget teremtsen ígéretes feltalálók számára, akik saját erőből nem tudják finanszírozni a munkájukat. Jasper Abberwick maga is jól ismerte azokat a nehézségeket, amelyekkel az ilyen em-berek szembesülnek. Ő és a fivére, Julius pályafutásuk során jórészt anyagi nehézségek közepette dolgoztak. A pénzhiány négy évvel ezelőtt szűnt meg, amikor is elfogadták Jasper egyik szabadalmát az új generációs ipari robotok terén.

Jasper nem sokáig élvezhette új keletű gazdagságát. Testvérével, Juliusszal együtt két éve halt meg, amikor az utolsó találmányukat, egy kézi hajtású repülőgép prototípusát próbálták ki.

Az Abberwick Alapítvány feltámasztása és működésének beindí-tása egy évet vett igénybe. Molly igen okosan fektette be a pénzt, és most türelmetlenül várta, hogy a bevételekből finanszírozhassa a pályázatokat, ahogy az apja megálmodta.

Mint az alapítvány egyedüli meghatalmazottjának, számtalan kü-lönféle problémával kellett foglalkoznia. A többségével sikeresen megbirkózott, főként azokkal, amelyek pénzügyi döntést kívántak.

(13)

Ám, apjával ellentétben, Molly üzletasszony volt, nem mérnök és feltaláló.

A reményteli feltalálók pályázatainak érdemi elbírálása naprakész tudást igényelt a tudományok és a legújabb technológiák terén. Rá-adásul történelmi távlatokban is kellett gondolkodni. Mindezeket figyelembe véve csak egy szakképzett elme dönthetett a benyújtott munkákról. Az Abberwick Alapítványnak olyan ember szolgálatait kellett igénybe vennie, aki egy pályázatot nem csupán az azonnali ipari felhasználás szempontjából tud megítélni, hanem figyelembe veszi a távlati hasznosítás lehetőségét is.

Ezen túl Mollynak olyasvalakire volt szüksége, aki képes kirostál-ni a szélhámosokat és a kóklereket, akik úgy keringtek a pénzes ala-pítványok körül, mint a zsákmányra éhes cápák.

Mollynak szerteágazó képzettsége volt, ezt tudta Harry, ám mű-szaki téren nem villogott. A nő félmillió dollár elkölteni való pénz fölött rendelkezett egy évben, és segítségre szorult. Kifejezetten Harry Stratton Trevelyan Ph.D-ra volt szüksége.

Harry már több mint száz pályázatot olvasott át. Egyetlenegyet sem hagyott jóvá. Bosszantotta, amikor rájött, hogy nem értette meg, milyen türelmetlen lett Molly az elmúlt pár hétben.

A figyelmét nyilván másvalami kötötte le.

Harry kíváncsisága abban a pillanatban felébredt a lány iránt, amikor az állásinterjún beszélgetett vele. Rögtön ismerős volt Molly vezetékneve. Az Abberwick családból nem egy hóbortos, bár tagad-hatatlanul tehetséges feltaláló került ki.

Az Abberwick nem volt épp közismert név, de az biztos, hogy a kereskedelem világában ismerősen csengett. Számtalan szerszám-géphez, vezérlőrendszerhez és – az utóbbi években – robotokhoz társult.

(14)

A tudománytörténet és tudományfilozófia elvont terepének szak-értőjeként Harrynek volt alkalma tanulmányozni az Abberwickek hozzájárulását a technológiai fejlődéshez.

A család története a nemzettel egyidős. Az egyik korai gyarmato-sító Abberwick tökéletesítette a nyomdagépet egy speciális szerke-zettel, amely lehetővé tette, hogy megkétszerezze bizonyos gyújtó hangú traktátusok és újságok példányszámát, és ezzel nagyban segí-tette a közvélemény alakítását a forrongó amerikai gyarmatokon.

Az 1870-es években egy másik Abberwick óriási előrelépést tett a gőzgép tervezésében. Ennek eredményeként nagymértékben nőtt a vasút hatékonysága, ami jócskán kihatott az Egyesült Államok nyu-gati területeinek a fejlődésére.

Az 1930-as évek vége felé egy Abberwick feltalált egy vezérlő-szerkezetet, ami hatékonyabbá tette a futószalag működését. A meg-növekedett hatékonyság felgyorsította a harckocsi- és repülőgépgyár-tást a háborús években.

És így tovább. Az Abberwick név az amerikai feltalálók történe-tében ugyanúgy mindenütt ott van, akár a mozi padlóján szétszóró-dott pattogatott kukorica. Ugyanúgy az élet része lett. Az ember csak akkor vette igazán észre, amikor rátaposott.

De Harry abból csinált karriert, hogy az ilyen páratlan kis infor-mációk nyomába eredt. A kreativitás előrelendíti a történelmet, és a történelem előrelendíti a kreativitást.

Harry alaposan tanulmányozta a módot, ahogyan történelem és invenció összefonódott és hatott egymásra.

Egyetemeken és főiskolákon adott órákat e tárgyban. Könyveket írt, melyek várhatóan a tudománytörténet klasszikusaivá válnak. És valahol menet közben az áltudományos megtévesztés szakértője lett.

Harry homlokráncolva figyelte a füstölgő Mollyt. Megrémítette, hogy még mindig ürügyet keres rá, hogy valahogy becserkéssze a

(15)

lányt. Egy intelligens férfi visszakozna ezen a ponton, és Harry ta-gadhatatlanul intelligens volt.

– Legyünk realisták, Molly – mondta. – Nagyon nagy hülyeség lenne, ha kirúgnál. Ezt mindketten tudjuk.

A lány megpördült, a szemöldöke fölszaladt. – Ne merészelj hü-lyének nevezni!

– Nem neveztelek hülyének. Csupán annyit mondtam, hogy hü-lyeség lenne véget vetni az üzleti együttműködésünknek. Szükséged van rám.

– Egyre inkább komoly kételyeim vannak ezt illetően.

– Ujját a férfira szegezte. – Az ember elemzést, tanácsot vár tőled, de idáig az összes véleményed egyetlen szóban merült ki: Nem.

– Molly...

– Ahhoz nem kell nagy tehetség, hogy az ember nemet mondjon, dr. Trevelyan. Lefogadom, hogy rengeteg embert találnék, aki képes lenne rá. Néhányuk valószínűleg jóval kevesebbe is kerülne nekem, mint te.

– De vajon mondanának-e igent, amikor igent kellene mondaniuk? – kérdezte szelíden Harry.

– Rendben, lehet, hogy egy másik tanácsadó olykor mellényúlna, és én nem a megfelelő embernek adnám a támogatást. – Egy kézle-gyintéssel elhessegette ezt a lehetőséget. – Tudod, mit mondanak a franciák. Nem csinálhatsz omlettet anélkül, hogy feltörnél néhány tojást. De legalább csinálunk valamit.

– Évente félmillió dollár azért valamivel több, mint pár darab to-jás. Abból indulsz ki, hogy könnyedén találsz másik tudományos szakértőt, aki történelmi perspektívában látja a dolgokat, és megvan mind a tudományos, mind a műszaki jártassága, hogy tanácsot adhas-son neked.

(16)

– Nem látom be, miért lenne olyan nehéz találni valaki mást, aki el tudná látni ezt a feladatot.

Harry megrökönyödve ébredt rá, hogy kezd dühbe gurulni. Sietve elnyomta magában az érzést. Azért sem hagyja, hogy Molly kihozza a sodrából.

– Próbáld csak meg, nyugodtan – mondta udvariasan.

Molly puha szája megfeszült. Toppantott egyik kecskebőr cipős lábával, és dühös pillantást vetett rá. Harry nem szólt. Mindketten tudták, hogy a lány esélye arra, hogy találjon valakit ilyen sajátos tudáskombinációval, nagyon csekélyke.

– A fenébe – mondta végül Molly.

Harry némi kis diadalt érzett. – Kissé türelmesebbnek kellene len-ned, Molly.

– És ezt ki mondja? Én vagyok az alapítvány egyedüli kezelője. Ha ahhoz van kedvem, olyan türelmetlen vagyok, hogy csak na.

– Ez így nem vezet sehová.

– Már miért ne vezetne? – Molly arca felderült. – És tudod, mit? Ez jó érzés. Már napok óta szeretnék néhány dolgot mondani önnek, dr. Trevelyan.

– A Harry megteszi.

A lány ádázul mosolygott. – Ó, nem, eszembe sem jutna szimplán Harrynek hívni. A Harry egyáltalán nem illik hozzád, dr. Harry Stratton Trevelyan, PhD, író, egyetemi tanár és a tudományos csalá-sok híres-neves leleplezője. – Kinyújtotta a kezét, rámutatva a közeli polcon sorakozó három kötetre. – Te túl nagyképű és arrogáns vagy, hogy csak simán Harrynek szólítsanak.

Harry felfigyelt egy ismeretlen, szaggatott hangra. Lenézett, és látta, hogy az ő ujja kopog a kanapé karfáján. Erőt vett magán, és abbahagyta.

Totál idióta volt, amiért azt tervezte, hogy szorosabbra fűzi a kap-csolatát Mollyval. Van neki elég baja e nélkül is az életben.

(17)

De a gondolat, hogy többé nem találkozik a lánnyal, hirtelen egy képet vetített elé: egy szakadék fölött átívelő üveghídét. Régi, ré-misztő képzete volt. Sietve elhessegette.

– Miért nem ülsz le, Molly? – kérdezte, eltökélten, hogy átveszi az irányítást. – Te üzletasszony vagy. Beszéljük ezt meg tárgyilagosan, mint két üzletember.

– Itt nincs mit megbeszélni. Te nemet mondtál Duncan Brockway pályázatára, vagy már elfelejtetted? És, úgy tűnik, itt egyedül csak a te véleményed számít.

– Megvétóztam ezt a pályázatot, mert egyértelműen svindlerség. Nyilvánvaló, hogy csak meg akarja pumpolni az Abberwick Alapít-ványt húszezer dollárra.

Molly összefonta maga előtt a karját, és harciasan nézett rá. – Tényleg ezt hiszed?

– Igen,

– Biztos vagy benne? – Igen.

– Száz százalékig? – kérdezte gyanúsan kedves hangon. – Igen.

– Nyilván pompás érzés, amikor valaki ennyire biztos magában. Harry erre nem reagált.

Csönd támadt.

– Nekem valóban nagyon tetszik Duncan pályázata – szólalt meg végül Molly.

– Tudom.

Molly gyors, kutató pillantást vetett rá, mintha némi elgyengülést érzékelt volna. – Semmi remény?

– Semmi.

– Még egy incifinci lehetőség akkor sem, ha Brockway valami alapjaiban új koncepcióval áll elő?

(18)

– Akkor sem. Megnézethetem az ajánlatot az egyik barátommal a Washington Egyetemen, aki az energiaforrások terén szaktekintély, ha megerősítést akarnál. De vissza fogja dobni. Nincs értékelhető tudományos alapja Brockway elméletének a holdfényből nyerhető energia terén. Hiába van némi hasonlóság a napenergia-kollektorral. Az általa ajánlott technológia nem létezik, az elmélet meg, amire az egész projekt épül, színtiszta halandzsa.

Molly szemében a dühöt felváltotta a döbbenet.

– Színtiszta halandzsa? Ez valami speciális műszaki blabla lenne? – Ami azt illeti, igen, az. – Harryt kibillentette egyensúlyából a lány hirtelen hangulatváltása. – Nagyon hasznos blabla egyébként. Számtalan helyzetben alkalmazható. Tartogasd az alapítvány pénzét valami érdemesebb pályázatra, Molly. Ez a Duncan Brockway nevű pofa húsz lepedőre akar megvágni.

Molly lemondóan felnyögött, és hátradőlt a kereveten. – Oké, fel-adom. Bocs, hogy kikeltem magamból. Egyre frusztráltabb leszek, Harry, de tényleg. Annyi, de annyi dolgom van! Nem tölthetem min-den időmet ezzel.

A vihar elvonult. Harry nem tudta, hogy most a megkönnyebbü-léstől sóhajtson-e vagy ne.

– Egy alapítvány gondnokának lenni időigényes dolog.

– Pedig olyan briliáns ötletnek tűnt Brockway projektje – mondta letörten Molly. – Gondold csak el: egy akkumulátor, amely a hold-fényből nyer energiát.

– A szélhámosok nem briliáns elmék. Csupán hihetetlenül arcátla-nok. – Harry töprengve szemlélte a lányt. – És sármosak.

Molly összerezzent. – Igen, megkedveltem Duncan Brockwayt. Nagyon felkészültnek és őszintének hatott a beszélgetésünk során.

– Ezt nem kétlem. – Szóval az a köcsög körüludvarolta Mollyt, hogy megkapja a pénzt. Bár nem meglepő. Mégis nagyon

(19)

bosszantot-ta Harryt. – Brockway nagyon felkészülten és őszintén próbált le-akasztani húszezer dollárt az Abberwick Alapítványtól.

Mollynak elborult a tekintete.

– Ez nem tisztességes. Duncan feltaláló, nem szélhámos. Egy ál-modozó, aki arra vágyik, hogy megvalósíthassa az álmait. Én ponto-san ilyen emberektől származom. Az Abberwick Alapítvány épp azért van, hogy az ilyeneket segítse.

– Te azt mondtad nekem, hogy az alapítvány olyan komoly felta-lálókkal foglalkozik, akik nem jutnak kormányzati vagy valamilyen testületi támogatáshoz.

– Én Duncan Brockwayt komoly embernek ismertem meg. – Molly kecsesen megvonta a vállát. – Meglehet, hogy csak túlságosan szárnyalók a tervei. Ez nem ritka a feltalálóknál.

– És amúgy is olyan kedves pasasnak tűnt – mormolta Harry. – Igenis annak tűnt.

– Molly, ha valakiket jól ismerek, hát a szélhámosok azok. Te azért alkalmaztál engem, hogy az ilyeneket kiszűrjem, vagy már elfe-lejtetted?

– Azért alkalmaztalak, hogy segítsd kiválasztani a legjobb pályá-zatokat, és segítsd megtalálni azokat a pályázókat, akik újszerű meg-oldásokkal állnak elő.

– És hogy kiszúrjam a simliseket. – Oké, rendben, te győztél. Már megint.

– Ne tekintsd ezt holmi csatározásnak – mondta fáradtan Harry. – Csak próbálom elvégezni a munkámat.

– Persze.

– Tudom, hogy az alapítványi pénz égeti a zsebedet, de rengeteg lehetőséged lesz még elosztogatni.

– Már kezdek kételkedni benne.

– De ugye nem akarsz hebehurgyán dönteni? Kiválasztani a ko-moly pályázatot, az időigényes dolog. Körültekintően és

(20)

megfontol-tan kell dönteni. – Az ember ugyanilyen módon választ szeretőt is, futott át az agyán.

– Ühüm. – Molly a tágas nappali két falát borító zsúfolt könyves-polcokra pillantott. – Mióta csinálod ezt a fajta tanácsadói munkát?

– Hivatalosan? Körülbelül hat éve. – Harry összevonta a szemöl-dökét a hirtelen témaváltásra. – Miért kérded?

– Csak úgy, kíváncsiságból. – Elbűvölően ártatlan mosolyt vetett Harryre. – Azt azért el kell ismerni, hogy nem éppen szokványos karrier. Nem sok ember szakosodott arra, hogy levadássza a csalárd pályázókat. Hogy kezdted egyáltalán?

Harry azon töprengett, hova vezet ez a beszélgetés. A lány határo-zottan elkanyarodott a témától.

– Pár éve egy ismerősnek, aki rálátott egy, a kormányzat által tá-mogatott projektre, gyanús lett néhány teszteredmény. Megkért, hogy vessek egy pillantást a módszerre, amit az igénylő használni kívánt. Megtettem. Rögtön láttam, hogy a kísérletek eredményeit meghami-sították.

– Rögtön láttad? – Molly szeme elkerekedett a hirtelen támadt ér-deklődéstől. – Rájöttél, hogy a pasas át akart verni?

– Igen.

– Csak így? – Csettintett az ujjával.

Harry nem akart belemenni a részletekbe, hogy hogyan fedezte fel egy bonyolult csalás előkészületeit.

– Mondjuk úgy, van érzékem hozzá.

– Érzéked? – Molly előrehajolt, lerítt róla a kíváncsiság. – Úgy érted, médium vagy, vagy ilyesmi?

– Egy fenét, dehogy vagyok. – Harry felkapta a teáskannát, töltött magának még egy kis teát. Megnyugtatónak találta, hogy csak egyet-len csepp került az üvegasztalra. Biztos a keze, mint mindig. – Bo-londság ilyesmit feltételezni. Úgy nézek ki, mint akinek természetfö-lötti ereje van?

(21)

Molly hátradőlt. Szemében elgondolkodó kifejezés jelent meg. – Bocsánat. Nem akartalak megbántani.

Harry elővette a legtanárosabb hangját. – Tudománytörténettel és tudományfilozófiával foglalkozom.

– Tudom.

Harry lapos pillantást vetett rá. – Az e téren szerzett doktorátuson kívül tanulmányokat folytattam még matematikából, műszaki tudo-mányokból és filozófiából.

Molly csak pislogott. – Hűha!

Harry a fogát csikorgatta. – Örököltem azt az ösztönös érzéket, amely hiányzik azokból, akik csak egyetlen területre szakosodtak.

– Á, igen. Ösztönös érzék. – Pontosan. Mint mondtam…

– Mielőtt oly nyersen félbeszakítottak – mormolta a lány.

– Hogy a karrierem útját firtató kérdésedre válaszoljak – nyomta meg a szót Harry –, az egyik tanácsadói munka hozta a másikat. Most már jócskán van felkérésem, feltéve, hogy nem akadályozza a kutatómunkámat és az írást.

– A kutatás és az írás fontosabb mindennél? – Teljes mértékben.

Molly a kerevet karfájára könyökölt, állát az öklére támasztotta. – Akkor hogyhogy beleegyeztél, hogy nekem dolgozz? Biztos vagyok benne, hogy közel sem fizetek neked annyit, amennyit a kormányzat vagy a nagyvállalatok kínálnak.

– Nem – hagyta helyben Harry. – Közel sem.

– Akkor miért foglalkozol egy olyan szerény kis szervezettel, mint az Abberwick Alapítvány?

– Azért, mert te olyasmit szándékozol csinálni, amit a kormányzat és az ipar sosem fog.

(22)

– Olyan érdekes, újszerű projektekre adsz pénzt, amelyeknek nincs közvetlen, nyilvánvaló hasznuk. Te hajlandó vagy az ismeret-lenbe invesztálni.

Mollynak felszaladt a szemöldöke. – Ezért mondtál igent a fel-ajánlott munkára?

– Ezért mondtam igent arra, hogy tanácsot adjak neked – igazítot-ta helyre hűvösen Harry.

– Az ugyanaz. – Nem egészen,

A lány figyelmen kívül hagyta ezt a megjegyzést. – Miért akarsz olyan lelkesen pénzt pumpálni egy rakás őrült feltalálóba?

Harry tétovázott, aztán úgy döntött, megmagyarázza a dolgot. – Egész pályám során a tudományos és technikai fejlődés történetét tanulmányoztam.

– Tudom. Olvastam a legutóbbi könyvedet.

Harry úgy meglepődött ezen, hogy kis híján félrenyelte a teát. – Te olvastad A bizonyosság illúziói-t?

– Ühüm. – Molly elvigyorodott. – Nem állítom, hogy ez volt a legizgalmasabb esti olvasmányom elalvás előtt, de az el kell ismer-nem, hogy meglepően érdekesnek találtam.

Harry elképedten vette tudomásul. Tagadhatatlanul legyezgette a hiúságát. A közeli könyvespolcra pillantott.

A bizonyosság illúziói: Út egy új tudományfilozófia felé nem az a fajta mű volt, amely a bestsellerlisták élén pompázik. A történetileg és társadalmilag elnyomott tudományos és technikai haladásról szóló hosszadalmas, aprólékos értekezés az egyetemi közönséget célozza meg. A tudománytörténetet hallgató diákoknak remek kézikönyv, na de az átlagolvasóknak! Persze Molly Abberwick aligha átlagos olva-só, állapította meg bánatosan.

– A Tudatos félrevezetés: a tudományos szemfényvesztések, csalá-sok és tévutak története csalá-sokkal népszerűbb – mondta Harry

(23)

szerény-kedve. Ez a könyv volt az első kísérlete, amit a széles olvasóközön-ségnek szánt. Meglepően kelendőnek bizonyult.

– Azt is olvastam.

– Értem. – Harry kissé feszélyezetten felállt. Az ablakhoz ment. – Nos, köszönöm szépen.

– Ne köszönd. Kis háttérkutatást végeztem veled kapcsolatban. – Háttérkutatást?

– Döntenem kellett, alkalmazzalak-e a szélhámosságok kiderítésé-re vagy sem.

Harry megrezzent. Kibámult az estébe, és próbálta összekaparni darabokra hullott logikáját. Tehát Molly nem egészen az, akit várt. Tehát vannak feltáratlan mélységei. Meglepetések. És akkor mi van? Harminchat éves, de a Trevelyan-reflexek mindeddig jól működtek. Képes lesz eligazgatni egy Mollyval való viszonyt, döntötte el.

– Folytasd – sürgette a lány. – Mit?

– Épp arról beszéltél, miért bűvöl el a nem rögtön és nyilvánvaló-an megtérülő újítások támogatása.

Harry az üvegfalon túl sötétlő éjszakába bámult. – Mondtam, hogy a felfedezések és az újítások történetét tanulmányoztam. Ennek során gyakran szembe találtam magam bizonyos kérdésekkel.

– Miféle kérdésekkel?

– Az olyanokkal például, hogy mi történt volna, ha Charles Babbage támogatást kap, és 1833-ban megépíti az analitikai gépét.

– Újraírta volna a számítógép történetét? – vetette fel Molly. – Minden bizonnyal. Ha sikerült volna megalkotni az elképzelé-sét, száz évvel korábban köszönt rá a világra a komputerkorszak. Gondold csak el, mennyivel előrébb tartanánk most. – Harry elfor-dult az ablaktól, hirtelen elkapta a téma iránti szenvedély. – Ezer és ezer briliáns ötlet feneklett meg pénz, támogatás és ösztönzés hiá-nyában. Példaként mondhatnám…

(24)

Elhallgatott, mert nyílt a bejárati ajtó.

– Mi a csuda? – Molly az üvegtéglából épült falra nézett, amely az előszobát a nappalitól elválasztotta. – Azt hiszem, jött valaki, Harry.

Harry elindult kifelé.

– Ginny nyilván elfelejtette bezárni az ajtót, amikor elment.

Ekkor hirtelen megjelent a betolakodó. Magas, karcsú fiatalember volt farmerban és kék munkásingben. Megállt, amikor Harryt látta, a lábát kitámasztotta, és felemelte a karját. Jobb kezében meg-csillant az acélpenge.

– Itt a vég, Trevelyan – vicsorgott a jövevény. – Most végre el-kaplak. Ezúttal nem menekülhetsz.

– Egek! – pattant fel Molly a szófáról. – Kés van nála! – Úgy bizony. – Harry hátrahőkölt.

A betolakodó gyakorlott mozdulattal hátrahúzta a kezét. – Vigyázz! – Molly felkapta a teáskannát.

– A francba – dünnyögte Harry. – Egyeseknek semmi érzéke az időzítéshez.

A jövevény elhajította a pengét.

Molly felsikoltott, és a teáskannát az üvegfal felé dobta.

Mindent a maga idejében, gondolta Harry, és röptében elkapta a kannát.

– Csinálj valamit! – visította Molly.

Harry elfintorodott. Egyik kezében a kannát tartotta, a másikat pe-dig kinyitotta, mutatva, hogy nála a penge.

Molly tátott szájjal bámult rá. Tekintete a késről a jövevény üres kezére siklott.

– Te röptében elkaptad a kést – suttogta.

(25)

2

– Szép volt, Harry bátyó. – Az idegen elismerően tapsolt. – Nagyon szép. Az időzítésed tökéletes, mint mindig.

– Én sajnos nem mondhatom el ugyanezt rólad. – Harry a közeli asztalra tette a kannát és a kést. – Éppen üzleti megbeszélést tartunk.

Az események hirtelen fordulatától Molly megrökönyödve bámult Harryre.

– Mi folyik itt? Ki ez?

– Engedd meg, hogy bemutassam unokaöcsémet, Josh Trevelyant. – Harry rosszallóan pillantott a rokonára. – Imádja a teátrális belépőt. Nem ritka a családban. Josh, bemutatom Molly Abberwicket.

– Szia – köszönt Josh vidáman.

Molly valamelyest magához tért. – Helló.

Josh fiatal, nyugtázta Molly, talán két évvel lehet idősebb a húgá-nál, Kelseynél. Legfeljebb húszéves. Nemcsak emlékeztetett, hanem kifejezetten hasonlított Harryre. Ugyanaz az éj fekete haj, bár Joshnak még nem csillogtak ezüstös szálak a hajában, mint Harry-nek. Igaz, ami igaz, Josh még nem árasztotta magából azt a határo-zott, fegyelmezett erőt, mint az unokabátyja, de Mollynak volt egy olyan sejtése, hogy idővel az is elkövetkezik.

A fő különbség a két férfi között – az életkorukon kívül – az ar-cukban volt. Mégpedig igen jelentős különbség. Josh Trevelyan

(26)

ta-gadhatatlanul jóképű volt, legalábbis a hagyományos hollywoodi mércével mérve. Hosszú, fekete szempilla, ábrándos sötét szempár, finom rajzolatú orr és száj – mintha csak a filmvászonról lépett volna le.

Harry vonásaiban viszont volt valami leplezetlen keménység. Az ő arca egy megkérgesedett aszkéta arca volt, aki éveket töltött azzal, hogy egy alkimista fazekába bámult, az örök igazságot keresve.

Harry úgy festett, mint aki oly sokat gyakorolta az önuralmat és az önmegtartóztatást, hogy ezek a tulajdonságok már szinte a csontjaiba ivódtak. Mollynak úgy tűnt, mintha Harry ámbraszínű szemében valami ősi tűz lobogna. Erős, hosszú ujjú keze nagy ígéret és nagy csalódás lehetőségét vetítette előre.

– Legközelebb próbálj kopogni – javasolta Molly. Lerogyott a bőrkanapé karfájára. Elgyengült a lába. Az adrenalin csak úgy szá-guldott az ereiben.

– Elnézést kérek a közjátékért, Molly – Harry az unokaöccsére nézett. – Ms. Abberwick az ügyfelem. Méghozzá fontos ügyfél. Úgyhogy legközelebb kopogj, légy szíves.

Josh kuncogott. Láthatóan nem izgatta Harry ingerültsége. – Nem állt szándékomban halálra rémiszteni.

– Ezt örömmel hallom – dünnyögte Molly.

Még mindig a sokkoló jelenet hatása alatt Harryhez fordult, ma-gyarázatot várva. A férfi Mollyra emelte szikrázóan értelmes, sajnál-kozó, egyben bosszús tekintetét. A lánynak az a határozott érzése volt, hogy Harry nem igazán tudja, mit tegyen.

Mollynak nyomban feltámadt az érdeklődése. Az elmúlt hónap so-rán nem fordult elő, hogy Harry a legpaso-rányibb bizonytalanságnak jelét adta volna. Eddig az estéig maga volt a megtestesült önbizalom és higgadtság. Most pedig tanúja volt némi megingásnak.

Harry kikezdhetetlen önfegyelme és igazi ragadozóra valló türel-me, párosulva a mérhetetlen eszével, óvatossá tette Mollyt. Valamint

(27)

mély, megmagyarázhatatlan kíváncsiságot ébresztett benne. Az éjjeli lepkét vonzó láng esete, így összegezte. Rendkívül veszélyes helyzet. Különösen egy olyan nő számára, akinek a vállát túl nagy felelősség és kockázat nyomta.

Majd’ hanyatt vágódott elképedésében, amikor rájött, hogy tetszik Harrynek. Ezzel a felismeréssel egy időben – ez a fontos eset aznap történt, amikor megismerkedtek – hősies erőfeszítéssel igyekezett nem tudomást venni róla. Időre volt szüksége, hogy eldöntse, hogyan kezelje a dolgot. Azóta is dolgozott a problémán.

Harry Stratton Trevelyan lehetett vívómester, művész, szerzetes vagy akár vámpír. Mollyt változatlan érdeklődéssel töltötte el, hogy ennyi képességgel és lehetőséggel megáldva miért éppen a tudomá-nyos munka mellett horgonyzott le.

Először is ésszerűen számba vette Harry hatását az érzékeire. Ő mostanában nemigen mozdult ki otthonról. Venicia néni, a húga, Kelsey és Tessa, az alkalmazottja egyfolytában rágták a fülét, hogy legyen magánélete.

Ők könnyen beszélnek, gondolta Molly. Kelsey felnevelése, a sa-ját üzlete, az apja ügyeinek rendbetétele, az Abberwick Alapítvány menedzselése – nos, ezek mellett nem sok idő marad a magánéletre. Ez a kezdetektől így volt.

Olykor persze randizott, ha volt rá ideje és alkalma. Egy évvel ezelőtt úgy vélte, végre megállapodhat a Gordon Brooke-kal való kellemes kapcsolatban. Gordon volt a tulajdonosa az Abberwick Tea & Fűszer szomszédságában levő kávézónak. Sok közös volt bennük Gordonnal, aki igazán vonzó férfi volt. Ám a lehetőség egy hónapja szertefoszlott.

Egy ideje Molly olyannyira kimerültnek érezte magát a rengeteg teendőtől, hogy nemigen elmélkedett a szenvedélyről. Az utóbbi idő-ben még a negyedéves adóbevallása is érdekesebbnek tűnt a

(28)

megis-mert férfiaknál. Már épp azon kezdett morfondírozni, hogy a női hormonjai talán tartósan hibernálódtak.

Ez a sajátos állapot aznap szűnt meg, amikor belenézett Harry ámbraszín szemébe. A hormonjai azon nyomban életre keltek, és pezsgő örömódát zengtek.

A józan esze nem csatlakozott a kórushoz. Számos súlyos dolgot lehetett felhozni a Harry Trevelyan témában. Ezek harsány figyel-meztetésben sűrűsödtek össze, hogy vigyázat, hagyja a pasit. Pechjé-re, bár nem örökölte a feltalálói géniuszt, egy másik családi vonást viszont túlzott mértékben is: a kíváncsiságot.

És Molly még soha életében nem volt ennyire kíváncsi semmire, mint most Harryre.

– Trevelyanéknál bevett szokás, hogy ilyen szívmelengető módon üdvözlik egymást? – kérdezte morcosan.

Harry megbántottnak tűnt.

Josh mászkálás közben felnevetett.

– Ez a kis késes akció egy régi vásári mutatvány, amit Harryval néhanapján előveszünk, hogy ki ne jöjjünk a gyakorlatból.

– Vásári mutatvány? – Molly néhány mély lélegzetet vett, hogy helyreálljon az adrenalinszintje. Harryre nézett.

– Amit most csináltál, az lehetetlenség.

– De nem Harry kuzin számára – biztosította Josh. – Neki van a leggyorsabb keze a családban.

– Ez meg mi a fenét jelent? – kérdezte Molly.

– Ne is figyelj rá. – Harry letette a teáskannát. – Elkapni egy kést a levegőben pusztán illúzió. Apám tanított meg rá. Én megtanítottam Joshnak. Ami, jobban meggondolva, talán hiba volt.

– A nagyapám szerint Harry papája dolgozta ki a legjobb késes számot a szakmában – mondta Josh. – Harry az összes titkot ismeri.

Molly Harryre nézett. – Ez csak trükk? – Igen – mondta Harry.

(29)

Josh szemrehányó pillantást vetett rá.

– Ez sokkal több, mint egyszerű trükk. – Tekintete Mollyra sik-lott. – Harry nem mesélt az istenáldotta tehetségéről?

– Egy szóval sem említette – vonta fel a szemöldökét Molly. – Van egy olyan érzésem, hogy Harry sok mindenről nem mesélt.

– Harry kuzinban megvan a Trevelyan-féle látó szem – közölte bizalmasan Josh. Szemében jókedv csillant Harry arckifejezése lát-tán.

– Látó szem? – fordult Molly Harryhez.

– Joshnak elég sajátos humora van – mondta Harry. – Hidd el, ez a késelkapásos trükk semmi más, mint szimpla illúzió.

– Eh. Hát pont ebben tévedsz, Harry. – Josh huncutul mosolygott. – A legkevésbé sem szimpla. Nagyon gyorsnak kell lenni. És te na-gyon-nagyon gyors vagy. – Mollyra kacsintott. – Tudod, a Trevelyan-reflexeket is örökölte.

– Elragadó – dünnyögte Molly. Minthogy feltalálók családjából származott, hozzá volt szokva a csodabogarakhoz és a furcsa tréfák-hoz, de ez még rá is a meglepetés erejével hatott.

Harry helytelenítő pillantást vetett Joshra.

– Mutasd meg Mollynak a kést, amit szerinte eldobtál.

Josh elszörnyedt. – Ezt nem tehetem. Teljességgel a szabályok el-len való.

– Itt most én írom a szabályokat – mondta Harry. – Mutasd meg a kést.

– Csak akkor, ha megígéred, hogy nem mondod el Raleigh kuzinnak vagy Evie néninek.

– Nem fogom elmondani, hidd el – biztosította Harry.

– Rendben. – Josh teátrális mozdulattal előhúzott egy fénylő pen-gét az ingujjából. Mollyra vigyorgott. – Látod? – A penge eltűnt a kézelő alatt. – Nem látod.

(30)

– Elképesztő! – Mollyt lenyűgözte a mutatvány. – Megesküdnék rá, hogy láttam elröppenni.

– Pont ez a lényege – mondta Josh.

Molly Harryhez fordult. – Honnan vetted elő a kést, amit látszólag a levegőben kaptál el?

– A bokájára erősített tokból – világosította fel Josh.

Molly Harryre meredt. – Atyaég, te kést hordasz magaddal? – Családi hagyomány, mármint a családnak ezen az ágán – vála-szolta lezseren Josh. – Mutasd meg, Harry.

– Nem egészen így szándékoztam eltölteni az estét – dörmögte Harry.

Molly elragadtatottan figyelte, ahogy Harry hihetetlen könnyed mozdulattal leguggol, higgadtan bedugja a kést a bokájára erősített kis bőrtokba, majd ráhúzza a nadrágszárát.

Molly álmélkodva csóválta a fejét. – Észre sem vettem, hogy ki-vetted.

Harry vállat vont. – Josh látványos belépője elvonta a figyelme-det.

A lány szúrós tekintetet vetett rá. – Netán mutatványosok voltatok valamikor?

– Nem egészen. – Josh csúfondárosan nézett Harryre.

– Ez úgy hangzik, mintha az unokatestvérem nem sokat mesélt volna rólunk, Trevelyanokról.

– Hát, ami azt illeti, valóban nem mesélt sokat.

– Harry apjának, az én Sean nagybátyámnak mutatványostársulata volt – magyarázta Josh.

– Azok a napok – jegyezte meg halkan Harry – rég elmúltak. – Nehogy Evie néni meghallja, hogy ilyeneket mondasz – rótta meg Josh. – Már úgyis eleget mérgelődött amiatt, hogy megtagadtad az örökségedet.

(31)

– Jó kérdés – mondta Harry.

– Hát, Harry, meg vagyok döbbenve, mennyire nem tiszteled a Trevelyan-tradíciókat. – Josh most Mollyhoz fordult. – A Trevelyanok generációk óta bűvészkedéssel, motoros akrobatikával, jövendőmondással, késdobálással, kaszkadőrködéssel foglalkoznak.

Molly csak álmélkodott. Felkavaró volt a sokoldalú, mindentudó dr. Harry Stratton Trevelyanról – mutatványosok, akrobaták és kasz-kadőrök leszármazottjáról – kialakult kép.

– Ez valami vicc, ugye? – kérdezte.

– Nem, vicc – biztosította Josh. – Nézz csak rám! Én magam foly-tatom a büszke tradíciót. Legalábbis a nyár végéig. Ősszel a Was-hington Egyetemre megyek.

– Miért, mit csinálsz nyáron? – kérdezte Molly.

– A Füst és Tükör Szórakoztató Vállalatnál kaszkadőrködöm – le-lelte Josh. – Evangeline néni a tulaj. Számos családtag dolgozik nála. A nagyapám is a társulattal utazik.

– A nagyapád?

– Aha. Nagyapa egész életét versenyzéssel töltötte. – Josh futó pillantást vetett Harryre. – A Füst és Tükör most éppen a Hidden Springs-i vásárban lép fel. Esténként szériaautó-verseny van. Nagy-apa az egyik legjobb autószerelő közel s távol. A szerelőcsNagy-apatban dolgozik.

– Értem – mondta Molly. – És hol van Hidden Springs? Sosem hallottam róla, azt hiszem.

– Körülbelül egyórányi autóútra – mondta Josh. – Északra és kissé keletre, a Kaszkádok felé. Mezőgazdasági vidék. A Füst és Tükör népszerű arrafelé. Szegény földtúróknak nemigen van részük izgal-makban, mióta tavaly nyáron felléptünk a vásárukon.

– Ha már itt tartunk – vágott közbe Harry –, mit keresel itt ma es-te? Azt hittem, dolgozol.

(32)

– Evangeline néni mondta, hogy beugorhatok hozzád Seattle-be, Harry. – A vidámság eltűnt Josh szeméből. – Szeretnék megbeszélni veled valamit. Bocs, hogy elrontottam az estédet.

– Felhívhattál volna – mondta Harry.

– Próbáltalak – vont vállat Josh. – De csak az üzenetrögzítő vála-szolt.

Harry szája megrándult. – Kikapcsoltam a telefont.

Josh meglepettnek tűnt. – Igen? Pedig mindig felveszed, ha itthon vagy, és a család hív.

– Ma este kivételt tettem, oké? – mondta hűvösen Harry. – Miért nem szólt fel a recepciós a házi telefonon, hogy elindultál felfelé?

– Mondtam Chrisnek, hogy ne szóljon, mert meg akarlak lepni – felelte Josh.

– Hé, semmi probléma – szólt közbe gyorsan Molly, mielőtt Harry folytathatta volna unokaöccse ledorongolását. – Amúgy is menni készülök már.

Harry ámbraszín szemében türelmetlenség villant.

– Semmi szükség rá, hogy elmenj. Különben sem fejeztük még be a megbeszélést.

Molly összerezzent. – Semmi baj. Holnap is megbeszélhetjük. Remélte, hogy a Josh váratlan érkezése okozta izgalomban Harry megfeledkezett róla, hogy ő kijött a sodrából, és kirúgta. Mi a fene ütött belém?, morfondírozott. Ha kirúgja Harryt, nem lesz többé ürügy rá, hogy találkozzanak.

Ez a gondolat megdermesztette a csontjait is. Felállt.

– Miattam ne menj el. – Josh sietve az ajtó felé indult. – Leme-gyek az előcsarnokba, olvasok, vagy ilyesmi. Christ nem zavarja. Bír engem.

(33)

– Mindjárt tizenegy óra. Nektek nyilvánvalóan megbeszélnivaló-tok van, én pedig aludni akarok. Az üzletemmel is kell foglalkoz-nom. Harry, hívnál egy taxit?

Harry álla megfeszült. – Majd én hazaviszlek. – Ugyan, ne fáradj. Jó lesz a taxi.

– Azt mondtam, hazaviszlek – ismételte meg higgadtan Harry. Harry kérlelhetetlen tekintetét látva Molly úgy döntött, jobb nem vitatkozni. – Hát, ha ragaszkodsz hozzá.

– Ragaszkodom.

Talán úgy döntött, nem tiltakozik ellene, hogy kirúgjam, gondolta Molly. Gyúrta az agyát, hogyan tudná elejét venni ennek a lehető-ségnek.

Molly a Capitol Hillen lakott, úgy tizenkét saroknyira Harry bel-városi lakásától, ám ez a rövid út Molly életének eddigi leghosszabb utazásának tűnt. Nem tudta eldönteni, hogy Harry most dühös, vagy csupán tűnődik.

Akármilyen kedvében volt is, Harry elegáns precizitással vezette a csillogó zöld sportkocsit. Mollynak ismeretlen volt a márka. Pedig olyan családban nevelkedett, mely tele volt műszaki zsenikkel, és felismerte a drága, gyönyörűen tervezett gépészeti megoldásokat. Meg kell kérdeznie Harryt, honnan ez az autó. De nem ma este.

Most éppen elbűvölte, no nem az autó maga, hanem ahogyan Harry a sebváltót és a kuplungot kezelte. Rájött, hogy Harrynek fi-nom, érzéki örömöt okoz a vezérmű sima, tökéletesen időzített keze-lése. Úgy vezette az autót, mintha lovagolna.

– Te tényleg turnéztál a cirkusszal? – kérdezte végül Molly, mikor túl hosszúra nyúlt a csend.

– Nem. Az apám turnézott. Mint Josh mesélte, apámnak remek műsorszáma volt. De eladta, nem sokkal azután, hogy megszökött

(34)

anyámmal. Fogta a pénzt, és búvárboltot nyitott Hawaiin. Ott nőttem fel.

– Én meg azt hittem, hogy tudósdinasztiából származol.

Az utcalámpák fényében megcsillant Harry fagyos mosolya. – Mióta az első Harry Trevelyan megalapította a családot, én vagyok az első, aki nem jövendőmondásssal, kaszkadőrséggel vagy késdobá-lással keresi a kenyerét.

– Mikor kezdte az első Harry Trevelyan a mesterségét? – Az ezernyolcszázas évek elején.

– És az édesanyád? – kérdezte Molly. – Ő Stratton lány volt.

Végre beugrott Mollynak, mi Harry középső neve. – A seattle-i Strattonok? A nagyberuházó ingatlanfejlesztők?

– Háromgenerációnyi pénz, üzleti és politikai befolyás – felelte Harry kifejezéstelen hangon.

Molly elmélázott ezen.

– Szokatlan kombináció – jegyezte meg kedvesen. – Mármint édesanyád és édesapád.

– A mutatványos és a jó házból való úrilány? Szokatlan? Így is nevezhető. A Trevelyanoknak és a Strattonoknak óriási arzenáljuk van egyéb kifejezésekből. A többségük nem tűr nyomdafestéket.

– Jól értem, hogy egyik család sem helyeselte a házasságot? – Ez enyhe kifejezés. A Trevelyanok iszonyú dühösek voltak, mert az apám a házasságkötés után eladta a műsort. Szerintük hátat fordított a családjának, melynek többsége az említett műsorban dol-gozott. Az új tulajdonosnak megvolt a saját csapata.

– A Trevelyanokat rögtön kirúgta? – Pontosan.

(35)

– Elég annyit mondani, hogy anyámat egy dúsgazdag, jó kapcso-latokkal rendelkező, a Stanfordon végzett pasasnak szánták. Ő erre megszökött egy mutatványossal.

– Harry gúnyos pillantást vetett Mollyra. – Mit gondolsz, a leg-több család hogyan reagált volna ilyen körülmények között?

– Hát, gondolom, nem túl lelkesen. – Fején találtad a szöget.

– És? Mi történt?

Harry kissé felvonta a szemöldökét. – Roppant kíváncsi vagy. – Bocs. – Molly kissé zavarba jött. – Génhiba. Tudod, sokgenerá-ciós feltalálócsaládból származom.

– Tudom.

– Nézd, nem kell válaszolnod, ha nem akarsz. Nem akarok tapin-tatlan lenni.

– A Stratton család mindent elkövetett, hogy tönkretegye a házas-ságukat. Parker Stratton, a nagyapám még érvényteleníttetni is meg-próbálta. Amikor nem sikerült, azt akarta, hogy váljanak el. A szüle-im részben ezért költöztek a szigetekre, mert jó nagy víztömeg vá-lasztotta el őket a családjuktól. Csak így nyerhettek egy kis békét és nyugalmat.

– Enyhült a feszültség, miután megszülettél? – Á, dehogy. A viszály mind a mai napig tart. – Te meg belecsöppentél a közepébe.

Harry megvonta a vállát. – Megesik néha.

A felszínen hihetetlenül közömbösnek, sőt érzéketlennek tűnt a családjával kapcsolatban. De Molly megrettent a szavai mélyén megbújó fájdalomtól. Rettenetesen szíven ütötte, még a lélegzete is elakadt tőle. Akármit érzett is Harry a Stratton és a Trevelyan család iránt, az minden volt, csak nem érzéketlenség. De azt is megértette, hogy az érzelmeit ebben a témában hét lakat alatt őrzi.

(36)

– A szüleim meghaltak. Kilenc évvel ezelőtt meggyilkolta őket két fegyveres autó tolvaj.

Harry hangja végtelenül lágyan és végtelenül hidegen csengett. De Molly mégis érezte az érzelmek áradatát. Még csak azonosítani sem tudta ezt a bonyolult és veszélyes egyveleget. Mi ez? Harag? Kétség-beesés? Bűntudat?

Mindez együtt, és még valami, igen. Ez volt a lidérces álmok oka. – Jóságos Isten! – Molly képtelen volt bármi mást mondani. – Is-tenem.

Harry nem szólt.

– Ez borzasztó – dadogta tehetetlenül.

– A te szüleid is meghaltak – mutatott rá Harry, mintegy jelezve, hogy sok közös van bennük.

– Igen. – Most Mollyn volt a sor, hogy hallgasson.

Az ő érzései közel sem voltak olyan ellentmondásosak, mint a Harryéi. Akárhányszor eszébe jutottak a szülei, mindig szomorú veszteségként élte meg. A kezdeti fájdalom megfakult az idő múltá-val. Düh és félelem töltötte el, amit akkoriban nehezen vallott be magának. De már nem feküdt álmatlanul az ágyában azon aggódva, hogyan fogja törleszteni a jelzálogkölcsönt, és hogyan tudja bizton-ságban felnevelni a húgát. Megtanulta viselni a vállára nehezedő felelősséget, amelyről egykor azt hitte, agyonnyomja.

Molly a szélvédőn át bámulta, amint feltűntek – ahogy a húga gú-nyosan nevezte – az „Abberwick család kúriájának” fényei.

– Nos, megérkeztünk. Nagyon köszönöm, hogy hazahoztál. – Az ajtóig kísérlek.

Harry megállt a masszív kovácsoltvas kapu előtt.

Molly sietősen beletúrt a ridiküljébe a kulcskártya után. Miután megtalálta, odaadta Harrynek. Harry leeresztette maga mellett az ablakot, és beleillesztette a leolvasóba. A súlyos kapuszárnyak ki-nyíltak.

(37)

– Jó biztonságos – jegyezte meg.

– Apám tervezte. – Molly a sötétségbe burkolózó kert felé biccen-tett. – Az öntözőberendezést is. Folyton machinált valamit a ház kö-rül. A húgom, Kelly pont ilyen. Ő örökölte az Abberwick-féle tudo-mányos és műszaki zsenialitást.

– És te?

Molly kuncogott. – Én a számlákat.

Harry lassan hajtott a kanyargó felhajtón, és megállt az elülső lép-cső előtt. Kikapcsolta a motort, kivette a kulcsot a gyújtásból, és ki-nyitotta az ajtót. Röpke mosoly suhant át az arcán, ahogy végignézett az öreg, roskatag házon.

Mollynak nem okozott gondot kitalálni a gondolatait. Az otthona úgy festett, mint egy tébolyodott építész műve. A gótikus ívek és a viktoriánus cikornyák bizarr egyvelege volt. Tökéletes környezet egy őrült tudós számára.

– Érdekes. – Harry csak ennyit mondott, miközben kisegítette Mollyt az autóból.

Molly mosolygott. – Tedd a kezed a szívedre. Nem pont olyan, mint dr. Frankenstein kastélya? De mit tegyek? Ez az otthonom.

– Ebben a házban nőttél fel?

– Bizony. Te most egy ősi birtokot szemlélsz éppen. A szüleim harminc évvel ezelőtt vették, az Abberwickek rövidke prosperáló időszakában. Apa épp akkor szabadalmaztatott pár új szerszámgépet. Beleszeretett ebbe a helybe. Azt mondta, szüksége van térre a műhe-lyéhez. A pénz persze nem tartott ki sokáig. Apámmal ez már csak így volt. De valahogy fenn tudtuk tartani a házat.

– Értem.

Molly újabb kulcskártyát nyomott Harry kezébe, miközben fel-mentek a lépcsőn.

A lány próbált valamit kitalálni, hogy udvariasan véget vessen az estének.

(38)

– Nem fejeztük be a korábbi beszélgetésünket – mondta Harry, miközben kinyitotta az ajtót.

– Nem, tényleg nem. De befejezhetjük máskor. Biztosan ideges vagy, mennél már haza, hogy beszélgethess az unokaöcséddel.

– Ki fogja bírni. – Harry a hatalmas előcsarnokot tanulmányozta. – Azt hiszem, te valamit félreértettél abból, amit korábban a kapcso-latunkról mondtam.

Molly átlépett a küszöbön, és sugárzó mosollyal fordult Harry fe-lé.

– Ne aggódj. Úgy döntöttem, mégsem rúglak ki.

Harry az ajtófélfának támaszkodott, és keresztbe fonta a karját. – Ez most már biztos?

– Igen – vágta rá Molly. – Igazad van, tényleg nincs nagy válasz-ték, ha olyan szakértő tanácsadóra van szükség, amilyen te is vagy.

– Örömmel tölt el a tudat, hogy rájöttél. – Szóval úgy néz ki, megmaradok melletted. – Pusztán szükségszerűségből.

– Mindenesetre jobb, ha tisztázzuk: a dolgok nem mehetnek úgy tovább, mint az elmúlt hónapban. Muszáj előrelépnünk.

– Egyetértek. – Harry már mozdult is.

És Molly, mielőtt egyáltalán észrevette volna, mi Harry szándéka, máris a karjai közt találta magát. A férfi izmos testéhez szorította, szája az övére tapadt.

Annyira meglepődött, hogy egy pillanatig képtelen volt reagálni. Beszívta Harry meleg, férfias illatát. Úgy hatott az érzékeire, mint valami erős kábítószer. Érezte karjának erejét, testének szilárdságát. Valamint feszes nadrágján a dudort.

Harry kívánja.

Ez a felismerés dalra fakasztotta az összes női hormonját, melyek egész este ott zümmögtek benne. Megint teli torokból zengték a dalt.

(39)

Molly a férfi nyaka köré fonta a karját, és átadta magát a csóknak. Harry lágyan dörmögött, és szorosabban ölelte. Mollyban pezsgett az izgalom. Különös melegség árasztotta el az ágyékát.

– Menjünk beljebb – dünnyögte Harry a szájába. Sürgetően tolta befelé.

Molly megragadta a vállát, úgy elgyengült a lába.

– Hagyd, hogy becsukjam az ajtót – mondta Harry rekedten. Molly oda sem figyelt. Harry a fülét harapdálta, és ez csodálatos érzés volt. Soha nem érzett ehhez hasonló gyönyörűséget. Aztán hal-lotta, hogy becsapódik az ajtó.

Harry megperdítette, és a falnak szorította. Fölé hajolt, és erős, szép vonalú kezével a falnak támaszkodott, mintegy kalitkába zárva. Megcsókolta a nyakát, aztán belecsókolt a vállgödrébe.

– Molly, én tudtam, hogy jó lesz, de nem hittem… Istenem, mennyire akarlak! – Mélyebben csókolta.

Molly úgy érezte, mindjárt összeesik. Harry a lábát a lába közé tolta, és Molly érezte, hogy egyre nedvesebb lesz. Megborzongott.

Reszketett és borzongott, magával ragadta az érzés. Soha nem reszketett még így a vágytól. Azt hitte idáig, hogy ez a kifejezés nem más, mint egy költői kép. Láthatóan Harry is remegett kissé, ami még érdekesebb volt.

Harry végigcsókolta az álla vonalát, fel a füléig.

– Vedd le a zakódat – mormolta. Ördögi volt a hangja, sötét tónu-sú, csábító, ellenállhatatlanul sürgető. – Kérlek.

Molly megint kis híján elájult. Valahol messze, agyának egy józan zugában egy hang próbált szólni. Mintha olyasmit akart volna kiálta-ni neki, hogy uralkodj magadon!, de nem volt benne biztos. Egy idá-ig teljesen ismeretlen érzés, a tiszta, vad nemtörődömség kerítette hatalmába.

Évekig oly óvatos volt, megfontolt, és olyannyira hajszolt, s most mindez egy pillanat alatt semmivé foszlott.

(40)

Felemelte a karját, hogy kibújjon a blézeréből. Csak arra tudott gondolni, hogy minél közelebb érezze Harryt.

Halk berregés hallatszott a folyosón.

– Mi a fene ez? – Harry kibontakozott a csókból. Egy macska gyorsaságával perdült meg.

A kis portörlő robot alig fél méterre Harry lábától állt meg, és bosszúsan bipbipelt. Szenzorai fenyegetően meredtek az útjában álló akadály felé. Portörlő rongyot lengetett, mintha letörlésre váró cél-pontot keresne.

Harry csípőre tette a kezét, és egy hosszú percig tanulmányozta a műanyagból és fémből készült háztartási robotot. Aztán visszafordult Mollyhoz.

– A gardedámod?

Molly vihogott. Soha nem szokott vihogni, jutott eszébe döbben-ten. Most egy kissé megkergült Harry csókjaitól. Nyelt egyet, mély lélegzetet vett, igyekezve visszanyerni – legalább látszólag – az ön-uralmát.

– Ez egy szabadalmaztatott Abberwick Portörlő – magyarázta. – Minden szinten van egy. Apám tervezte. Bekapcsoltam, hogy letö-rölgessen, míg nem vagyok itthon az este. Épp végzett a lambériával. Az útjában vagy.

– Nagyon nem jó. Még nem szándékozom elmenni.

– Mindjárt elintézem. – Molly lehajolt, és megnyomott egy gom-bot a portörlőn, visszairányítva a kamrába.

A kis masina szófogadóan megfordult, és zümmögve távozott. Harry figyelte, amint eltűnik. – A mágia levonul a színről, nem? – Az igazat megvallva, én már annyira hozzászoktam ezekhez a takarítórobotokhoz, hogy alig veszem észre őket. Ilyen gépek között nőttem fel. Amíg élt az apám, minden évben újabb és jópofább mo-dellek tűntek fel. A húgom folytatja a kísérletezést. Őszintén szólva, nem tudom, hogyan győzném nélkülük a takarítást.

(41)

Harry lassan lélegzett. Az előbbi tűz még ott izzott a szemében, de sikerült az elviselhető szintre leszorítania.

– Talán a legjobbkor jött ez a kis közjáték. Egész este azon igye-keztem, hogy megbeszéljük ezt a mi kapcsolatunkat. A fene essen belém, ha úgy megyek haza, hogy nem tisztáztuk.

Mollynak tátva maradt a szája. – Te ilyesfajta kapcsolatról be-szélsz? Te? Én? Mi?

– Igen. – Harry kissé rosszkedvűen nézett rá. – Mi. Kapcsolat. – Jóságos ég! – Molly a falnak támaszkodott, úgy megszédült. Az-tán nagyon óvatosan elindult a konyha felé.

– Erről fogalmam sem volt. Azt hittem, a mi… izé… tudod, na. – Te azt hitted, hogy az üzleti kapcsolatunkról beszélek. De nem. Én az ilyesfajta kapcsolatról beszélek. Tényleg annyira bizarrnak találod a gondolatot?

– Ühüm. Szóval…

– Javíts ki, ha tévedek, de ebből a csókból az a benyomásom tá-madt, hogy esetleg megfordult a fejedben ez a lehetőség is.

Mollynak lángolt az arca. A fantázia egy dolog. De a valóság egé-szen más.

– Szóval…

– Figyelj, tudom, hogy nem kifejezetten illünk össze. Molly végre megtalálta a hangját.

– Ezt elismételhetnéd. Én az üzleti világból jövök. Te meg amo-lyan tudósember vagy.

Harry bólintott, mélységes egyetértése jeléül. – Én természetem-nél fogva elemző, logikus alkat vagyok. Te meg csípőből tüzelsz.

– Önfejű vagy. – Te meg impulzív.

– Lassú vagy, mint egy teknőc, amikor döntést kell hozni – mond-ta Molly, átvéve a vimond-ta szellemét. – Öt percig nem bírnád az üzleti világban. Felfalna a verseny.

Imagem

Referências

temas relacionados :