1 1. A. Ismertesse a szervezet belső környezetének, egy órás, intenzív fizikai munka hatására bekövetkező változásait! Milyen módszereket, eszközöket alkalmazna annak érdekében, hogy e változások teljesítmény csökkentő hatását megelőzze vagy mérsékelje? Jellemezze a korszerű sportolói folyadékpótlás gyakorlatát!
Hipertermia
Az erős napsütés, a forró nedves környezet nem csak az extrém sportolókra vagy szabadban kőkemény fizikai munkát végzőkre jelent veszélyt. Egy vasárnap koradélutáni séta, vagy tóparti strandolás simán kibillentheti szervezetünk hőháztartását. Kevesen gondolnák, pedig a meleget sokkal rosszabbul bírjuk, mint a hideget.
Emlős, melegvérű élőlényekként, testünk csak a számára ideális 37 °C körüli tartományban (centrális hőmérséklet) működik tökéletesen. E felett vagy alatt működési zavarok lépnek fel.
Szervezetünk egy ideig saját erejéből is úrrá tud lenni a helyzeten. Különböző kompenzáló folyamatok elindításával képes hőmérsékletünket a megfelelő tartományban tartani. A túlmelegedést megakadályozandó izzadni kezdünk, ereink kitágulnak, pulzusunk, légzésünk felgyorsul – mindent megteszünk a maximális hőleadásért. A lehűlés megakadályozása érdekében pedig ereink összehúzódnak, a perifériák fűtése megszűnik, reszketéssel hőt termelünk - azért, hogy belső szerveink a lehető legtovább megmaradhassanak melegen
Bizonyos körülmények között az emberi test már nem képes úrrá lenni a helyzeten. Ennek több oka lehet:
• a környezet hőmérséklete, páratartalma meghaladja a védekezés képességét
• dehidratálódik a szervezet, így már nem izzad, és megszűnik a párolgás okozta hőelvonás • nagy mennyiségű elektrolitot vesztünk (izzadunk ki), mely hiánya kihat a központi
idegrendszerre
Ezekben az esetekben a hőháztartást befolyásoló folyamatok dekompenzálttá válnak, az emberi test hőmérséklete emelkedni kezd, a folyamat megfordítása már csak külső segítséggel lehetséges. A hőártalmaknak több típusát különíthetjük el:
Napszúrás akkor alakul ki, ha a fedetlen fejet tartós napsugárzás éri. Strandon, piacon, hegyi túrán, iskolai évzárón... Ha a koponyában a hőmérséklet 2-3 fokkal emelkedik, az az egész test túlmelegedését okozza. A napszúrás súlyossága változó. Enyhébb esetben steril meningítisz (agyhártya gyulladás) és ödéma alakul ki, súlyos esetekben vérzéses meningo enkefalítisz (agyhártya és agyvelő gyulladás) lép fel.
Tünetei: fejfájás, szédülés, fényérzékenység, hidegrázás, kábultság, láz, hányinger, eszméletvesztés. A sérült személyt hűvös, szellős, árnyékos helyre kell fektetni, megemelt felsőtesttel. Vizes borogatásokkal hűtsük, akár az egész testét is. Kortyonként hideg ásványvizet itathatunk a pácienssel. Ha nem érzékeny rá a beteg, akkor a tünetek csökkentése érdekében egy Algopyrin tabletta vagy aszpirin, valamint C vitamin is adható. Magas láz esetén mindenképpen forduljunk orvoshoz.
Hőkimerülés lép fel akkor, ha nagy melegben folyamatosan vizet és ásványi anyagokat veszítünk. Építkezésen, kerti munka közben, nehéz túrákon, hosszútávfutásokon, párás levegőjű esőerdőben. Gyakran több nap alatt alakul ki. Hőkimerülés esetén a beteg centrális hőmérséklete nem ér el extrém értékeket (nem haladja meg a 39 °C ), azonban felborul víz és elektrolit háztartása.
2 Aszerint, hogy a kettő közül melyik válik hangsúlyossá beszélhetünk
vízhiányos hőkimerülés – alapvetően dehidratáció, amikor páciensünk izzadással több vizet veszít, mint amennyit pótol.
sóhiányos hőkimerülés (vízmérgezés) – amikor a vízveszteség pótolva volt, azonban a bőséges izzadással kimosódtak az ásványi anyagok a szervezetből.
A tünetek mindkét esetben hasonlóak: fáradtság, szédülés, didergés, izomgyengeség, izomgörcsök, gyors pulzus, fejfájás, ájulás. Dehidratáció esetén kevés, sötét színű vizelet, száraz ajkak és bőr figyelhető meg.
A sok hasonló tünet miatt nehéz megkülönböztetni a két típust. Ezért vigyázni kell, hogy ne csak tiszta vízzel itassuk a beteget, mivel ezzel csak tovább fokozhatjuk a sóhiányt. Izotóniás italokat, egy kis sós vizet erőltessünk páciensünkbe, ha enni is tud, mindenképpen sós ropit, csipszet, vastagon sózott zsíros kenyeret etessünk.
A szédelgő ultrafutót meg szokták kérni, hogy köpjön... Ha nem tud, akkor vízhiányos, ha tud akkor sóhiányos hőkimerülésben szenved.
Ne feledkezzünk meg páciensünk hűtéséről, vizes borogatásokkal, legyezővel. Fontos a pihenés, a felépülés napokig tarthat.
A hőguta a legsúlyosabb formájú hőártalom. Ekkor a kompenzáló -hőháztartást szabályozó- folyamatok teljesen felmondják a szolgálatot. A test túlmelegszik, hőmérséklete meghaladja a 41 C fokot. Nagy melegben való munkavégzéskor, sportoláskor léphet fel. Tulajdonképpen ez az az állapot, amikor a fentebb említett napszúrás, víz és sóhiányos hőártalmak együtt jelentkeznek. Tünetei hasonlóak, csak sokkal fokozottabbak: gyakori a tudatzavar, ájulás, görcsök, forró és száraz bőr, szapora pulzus, ritmuszavarok.
A magas centrális hőmérséklet hatására az egész testet érintő folyamatok indulnak el: felborul a metabolizmus, az elektrolit háztartás, a szervekben működési zavarok, majd károsodások lépnek fel. Ha lehetőségünk van rá, azonnal hívjunk orvosi segítséget, mivel a beteg állapota folyamatosan romlik. A segítség megérkezéséig legfontosabb, hogy lehűtsük a beteg testét. Akár radikális módon jeges vízzel. Fektessük közben a sérültet árnyékba, megemelt felsőtesttel. Figyeljük keringését, légzését. Keringésmegállás esetén kezdjük meg az újraélesztést, tovább folytatva a hűtést.
Tanácsok
Mint fentebb láthattuk, a nagy meleget egyáltalán nem szabad lebecsülnünk. Különösen figyeljünk a gyermekekre és az idősekre, mivel náluk a védekező folyamatok még, vagy már nem működnek megfelelően.
A hangsúlyt a megelőzésre kell tennünk. Egyrészt igyekezzünk elkerülni a túlmelegedést, másrészt pedig megfelelő ruházattal, víz és ásványi anyag (elektrolit) bevitellel segítsük a kompenzáló folyamatok működését.
Nem elhanyagolandó az akklimatizáció szerepe. A nagy meleghez fokozatosan hozzá kell szoktatni a szervezetet. A tavaszi természetjárás, edzések fontos alapját képezik a nyári meleghez alkalmazkodott fizikai erőnlétünknek. Egy meleghez tökéletesen alkalmazkodott szervezet kevesebb sót izzad ki, megelőzve az elektrolit-háztartás felborulását.
Ruházatunk legyen világos színű, laza, szellős, lehetőleg az egész testfelületünket takarja. Személyes véleményem, hogy a vizet felszívó gyapot ruházat nagy melegben sokkal előnyösebb a legtöbb sportoló
3 által előnyben részesített műszálas technikai öltözettel szemben. Fejünket védjük szalmakalappal, kendővel, tarkónkat is takaró légiós sapkával. Ezeket akár be is nedvesíthetjük.
Folyadékpótlás a gyakorlatban
Testtömegünk 60 %-át víz képezi. A víz fontos szerepet játszik testünk hűtőrendszerében, a szöveteken keresztül tápanyagokat szállít, és a vér megfelelő koncentrációját biztosítja.
A szervezet folyadékhiánya felhevülést okozhat, jelentősen csökkentheti a sportteljesítményt. Nagy mennyiségű folyadékvesztés hőártalmat okozhat, mely halálos kimenetellel végződhet.
Gyakori hiba, hogy az ivás összefügg a szomjúságérzéssel, holott a szomjúságérzet a szervezet vészjelzése a súlyos folyadékvesztés megelőzésére. Élsportolóknak fokozottan figyelniük kell arra, hogy még a szomjúságérzet kialakulása előtt pótolják a folyadékveszteséget.
Minden olyan esetben, amikor az energiaigény megnövekszik, a folyadékigény is növekszik. Mind sportolás előtt, közben és után fontos a folyadék pótlása. Állóképességi vagy erőtréning közben 1 liter feletti folyadékot is elveszthetünk óránként 10 C0-on. Ezért fontos 15-20 percenként 1,5-3,5 dl folyadékot inni minden olyan edzés, illetve verseny közben, amely több mint 1 órán át tart.
Folyadékveszteség (dehidráció) tünetei Fáradtság
Étvágycsökkenés Kipirult bőr Fejfájás
Sötét, erőteljes illatú vizelet Hőmérséklet-intolerancia Testhőmérséklet-emelkedés Görcsök
Hiperventilláció (szapora légzés) Néhány tanács a dehidráció elkerülésére
Mérjük meg a testtömeget minden edzés előtt és után: fogyasszunk 2-3 pohár folyadékot minden elvesztett 50 dkg után.
Fogyasszunk folyadékot minden résztáv között.
Válasszunk az izotóniás italok közül, mivel a bennük lévő szénhidrát és só segíti a folyadék felszívódását, így javul folyadék- és szénhidrátellátottság.
Ne fogyasszunk szénsavas italokat edzés alatt, mivel gyomorfalfeszülést, csökkent mértékű folyadékbevitelt eredményeznek.
Ne fogyasszunk alkohol- és koffeintartalmú italokat, mivel vízhajtó hatásuk miatt dehidrációt és elektrolithiányt eredményeznek.
Ellenőrizzük vizeletünk színét. A sötét szín dehidrációt jelez.
Tanácsok a folyadékveszteség okozta teljesítménycsökkenés megakadályozására
• Soha ne kezdjünk el folyadékhiányos (ún. dehydrált) állapotban edzeni, mert így megnövekszik a hőártalom kialakulásának veszélye, és teljesítménycsökkenés jön létre. Mérjük meg testsúlyunkat edzés előtt és után, hogy megbizonyosodjunk az elvesztett folyadék mennyiségéről, és gondoskodhassunk a megfelelő pótlásról.
4 • Legalább 0,5 l folyadékot igyunk esténként, és legalább ugyanennyit reggelente ébredés után a
normál folyadékellátottság biztosítására.
• Igyunk 0,5-1 l folyadékot 1 órával edzés/verseny előtt, és 0,25-0,5l folyadékot 20 perccel edzés/verseny előtt.
• A tiszta víznél sokkal hatékonyabbak a só- és szénhidráttartalmú italok .A zsírtartalmú italok fogyasztása edzés/verseny előtt semmiképpen nem ajánlott, mert nagyon gyakran hányingert, fejfájást okoznak.
• Amikor a folyadékveszteség eléri a testtömeg 2 %-os csökkenését, a sportteljesítmény hanyatlik. Mindez a hőháztartás zavarával társulhat.
• 20-30 percnél kisebb időtartamú edzés alatt nem jelentkezik számottevő folyadékveszteség, hiszen ez az idő nem elegendő ahhoz, hogy a szervezet elérje a veszélyes mértékű folyadékveszteséget. Azonban ügyelni kell arra, hogy a nyári időszakban a nagyobb mértékű izzadás által a dehidráció tünetei jóval korábban jelentkezhetnek.
• Eltérő mennyiségű folyadék elfogyasztásával készíthetjük fel saját szervezetünket arra, hogy gyomrunk minél több folyadékot legyen képes befogadni panaszok nélkül.
Az izotóniás italok összetevői
Az izotóniás italok összetételét úgy tervezték meg, hogy az a vérrel megegyező ozmotikus koncentrációjú legyen. Ennek megfelelően a fő összetevői; elektrolitok (nátrium, kálium, 0,1-0,2 g/100 ml körüli koncentrációban) és szénhidrátok. Ez általában glükóz, fruktóz, maltóz, dextrin, maltodextrin, tehát egyszerű illetve rövid szénláncú szénhidrátok, melyek között az a különbség, hogy glükóz és fruktóz nagyobb ozmotikus nyomást adnak és lassabban ürülnek a gyomorból, mint a többi, több molekulát tartalmazó szénhidrát, ám fajlagos energiatartalmuk azonos. Az izotóniás italok szénhidrát tartalmának 4-8 g/100ml között kell lennie. Fontos megjegyezni, hogy ha porból, pezsgőtablettából vagy koncentrátumból készítjük az izotóniás ital, akkor feltétlenül a használati utasításban leírtaknak megfelelő mennyiségű vizet adjunk hozzá, mert csak így lesz a szervezet számára optimális koncentrációjú és ozmotikus nyomású. Egyes sportitalokban további összetevőket is alkalmaznak, például különböző vitaminokat. Ezeket érdemesebb az izotóniás italoktól elválasztott szupplementációban, a fizikai terheléstől időben elválasztva pótolni, így hatását, hatékonyságát és mennyiségét könnyebb optimalizálni. Más jellemző összetevőket is találhatunk a sportolóknak szánt italokban, ilyenek például a koffein, a taurin, a kreatin és az l-karnitin. Ezek sem a megfelelő, izotóniás koncentráció miatt vannak jelen számos esetben - különösen hosszútávú megterhelésnél - felesleges, hátrányos őket a szervezetbe juttani A koffein és kreatin hatása elsősorban rövid és nagy erőkifejtéssel járó fizikai munkánál lehet előnyös, de hosszabb távú sportterhelésnél ronthatja a teljesítményt, akármagasabb tejsav szintet is eredményezhet. Ha ezek az összetevők jelen vannak a kiválasztott sportitalban, akkor a készítmény inkább „pörgető", mintsem elektrolit és folyadékpótlásra alkalmas termék.
Praktikus tanácsok
Az izotóniás italok általi só- és víz pótlás a 40 percet meghaladó edzés során ajánlott, ám ha valaki nagyon szükségét érzi, ezen időn belül is lehet kortyolgatni (bár nem igazán van olyan versenysport, ahol 40 percnél kevesebb ideig tart egy edzés). Emellett ajánlott a hosszabb edzések, versenyek előtt már 1-2 órával is elkezdeni inni, hogy már kellően hidratált állapotban legyen a versenyző, de ezt sem szabad túlzásba vinni, mert ha túl sokat isznak a versenyzők az a gyomorban zavaró teltségérzetet okozhat. A megfelelő mennyiséget a legegyszerűbb tapasztalati úton kikísérletezni, ami azért ajánlott,
5 mert így a sportoló versenyre már tudja, hogy mennyi a számára optimális mennyiség. Ezt például úgy lehet gyakorlati úton meghatározni, hogy a fizikai aktivitás során vesztett folyadéknak (izzadási, légzési stb.) megfelelő mennyiségű italt kellene inni. Ezt a mennyiséget egyszerűen, a versenyzők edzés előtti és utáni testsúlymérésével meg lehet állapítani, úgy hogy az edzés, verseny végére ez a súlyvesztés ne legyen több 2 % -nál. Fontos, hogy a sportolók se csak akkor kezdjenek inni, amikor érzik a szomjúságot, mert az már a szervezet dehidráltságát jelenti (számos sportágnál nem is lehetséges, akkor inni, amikor a versenyzők szeretnének, gondoljunk például egy vízilabda mérkőzésre). Ha edzés után kerül sor a rehidratálásra, akkor az optimális mennyiség minden sportolás során elvesztett testsúly kilogramm után az 1,2-1,5 liter folyadék. Fontos, hogy a versenyzők edzésen, illetve kevésbé fontos versenyeken kísérletezzék ki az egyéni igényüket és reakcióikat, hogy az már fontos versenyen ne okozzon gondot.
6 2. A. Ismertesse az emberi test belsővázának (csontváz) felépítését! Jellemezze a csontokat, és az ízületeket szerkezetük és típusaik szerint! Ismertesse a váll-, a csípő- és a térdízület működését olyan konkrét mozdulatokon keresztül, melyek ezen ízületekben létrejöhetnek! Magyarázza meg az ízületvédelem jelentőségét!
A mozgás passzív rendszere. A vázrendszer A vázrendszer általános jellemzése
Az ember csontváza a szervezet szilárd vázának alkotása mellett biomechanikai és védőjellegű is. Az izmok hatóerejüket a csontok ízületekben való elmozdításával fejtik ki. Fontos szerepe van a csontokba zárt vörös csontvelőnek is, ami születés után vérképzőszerv.
A vázrendszerben 206 különálló, de valamilyen módon (bár különböző mértékben) rögzített csont található, melyeket szilárdságuk és rugalmasságuk jellemez. Szilárdságukat a különböző szervetlen sók pl. Ca-hidroxiapatit, Ca-foszfát adják. Rugalmasságukat a csont szerves állománya az ossein biztosítja. A két állomány aránya az élet során változik. Fiatal korban a csontok több szerves anyagot tartalmaznak, mint szervetlent.
A különböző sportágak növelik a csontsűrűséget, fokozzák a csont gerendázatának az inger irányába ható fejlődését. Nem minden sportág azonos hatású ebben a tekintetben. A legkisebb hatásfokú az úszás, hiszen a víz felhajtó ereje ellene hat a nehézségi erőnek, így a csont sűrűsége nem változik jelentősen. Élsportoló úszóknál régebben kifejezetten a mésztartalom és a csontsűrűség csökkenését tapasztalták. Részben ennek tudható be, hogy az utóbbi időben az úszókkal szárazföldi edzéseket is végeztetnek. A nehézségi erő „csontépítő” hatását bizonyítja az a tény is, hogy régebben az űrben hosszabb időt töltő űrhajósok csontjai jelentős mértékben elvékonyodtak, esetlegesen a súlytalanság állapotának megszűntével el is törtek. Ez a felismerés vezetett el oda, hogy a különböző űrállomásokon hosszabb időt eltöltő kozmonautáknak kötelező edzésprogramot írnak elő, melynek betartása a csontdenzitás csökkenése ellenében hat.
Az egyik legnagyobb csontsűrűséggel a tornászok rendelkeznek. Prepubertás korban vizsgált tornász, úszó és nem sportoló (kontroll csoport, rendszeres fizikai aktivitás csak rekreációs szinten volt jelen) kislányok közül a legnagyobb csontdenzitással a tornász lányok bírtak (0,897 g/cm2), míg a kontroll és úszó kislányok értékei azonosak voltak (0,859g/cm2). A legnagyobb különbségeket a lumbális területen és a radiusban mérték. A különbség megmaradt egy évvel később is, annak ellenére, hogy a két csoport között testméret különbség volt tapasztalható a kontroll csoport javára. Megállapították azt is, hogy a sovány testtömeg korrelál a test várható csontsűrűségével is.
12 Csonttípusok
A csontok alakjuk szerint lehetnek: • hosszú csöves,
• lapos, • köbös,
13 • légtartalmú csontok.
A hosszú csöves csontok a végtagok tengelyében előforduló üreges csontok (pl. felkarcsont), melyek végein vaskosabb végrészek (epiphysisek) találhatók. A végrészek közül a törzshöz közelebbi (felső végrész) a proximális, míg a távolabbi (alsó végrész) a distális epiphysis. A csont középrésze a diaphysis. Ennek egységes üregét velőüregnek nevezzük. Ezt fiatal korban vöröscsontvelő, felnőtt korban sárgacsontvelő tölti ki.
Lapos csontok (pl. agykoponya csontjai), külső és belső felszínén tömör-, közöttük a szivacsos csontállomány ( diploe) helyezkedik el, melynek üregeiben egész életen át megtalálható a vöröscsontvelő.
Köbös csontok (pl. csigolyatestek). Szabálytalan, de nagyjából köbös formát mutatnak. Szinte teljes egészében szivacsos csontszövetből épülnek fel, ezért a normál anatómiai erőhatásoktól eltérő terhelésre gyakran összeroppanásos törést szenvednek. Ennek egyik oka az időskori csontritkulás.
Légtartalmú (pneumaticus) csontok az orrüreg csontjai között találhatók. Szerepük a könnyűszerkezeti felépítettség mellett, hangadáskor a rezonáló terek biztosítása. Felépítésükből következően rendkívül könnyen sérülnek, pl. küzdősportoknál (ld. ökölvívás, birkózás).
Az egyszerű ízület szerkezete
A találkozó csontvégek közül az egyik domború, gömb alakú, ez az ízületi fej, míg a másik a homorú, ez az ízületi vápa. Az ízületi fej nem mindig gömb formájú, lehet hengeres, elliptikus stb. Fontos az ízületi fej formája, mert az ízületekben végbemenő mozgás terjedelmét és minőségét határozza meg. Ízületi porcok. Az ízesülő csontvégek ízfelszíneit üveg vagy hyalin porc borítja. Kivétel az állkapocs ízülete, a szegy és a kulcscsonti ízület, ahol rostos porc található. Ha az ízesülő csontfelszínek nem összeillők, akkor közöttük járulékos ízületi porckorongok (fibrocartilago interarticulares) jelennek meg. Ezek kétfélék lehetnek, nevezetesen discusok és meniscusok.
A discus kétszer domború kollagén rostos porcdarabok, ami két homorú felszínű ízesülő csontvég között található. Pl. a szegy-kulcscsont ízesülésénél.
Meniscus. Két ízesülő domború csontvég közé egy kétszer homorú rostos porc darab ékelődik. Pl. térdízületben. Járulékos ízületi alkotórész még az ízvápaajkak. Akkor, amikor az ízületi felszínt borító üvegporc szélein rostos porcgyűrűbe (ízvápaajkak) megy át, ami arra szolgál, hogy az ízületi árkot mélyítse. Ilyen figyelhető meg a váll- és a csípőízületben.
Az egyszerű ízület szerkezete:
Ízületi tok, egy olyan kötőszövetes burok, ami az ízesülő felszíneket kapcsolja egybe. Nagy mozgású ízületeknél tág, máskor feszes. Maga a tok két részre, nevezetesen a külső (membrana fibrosa) és a belső (synoviális hártya) membránra tagolható. A belső membrán bolyhai (villii synoviales) termelik azt a néhány csepp savós folyadékot, ami az ízületi üregben, mint ízületi nedv található. Súrlódáscsökkentő szerepe van. Ha kevés a folyadék az elmozduló porcvégek súrlódnak, ilyenkor mondjuk, hogy ropog az ízület.
Ízületi szalagok. Ezek lehetnek tokszalagok, amikor a szalag az ízületi tokba ágyazott, ill. önál1óak. Szerepük az ízületek stabilitásának biztosítása.
14 Ízületi üreg, az ízületi tokkal határolt tér, melynek része a két ízesülő csontvég közötti rés. Az ízületekhez tartoznak gyakran az önálló, vagy a közeli izmokból elkülönülő, a tokon tapadó ízületi izmok. Ilyen található pl. a bokaízületnél.
Az ízületek a bennük szereplő csontok száma alapján osztályozhatók, s így beszélünk egyszerű és összetett ízületekről.
Mozgékony vagy szabad ízületek, melyeket elmozdulásuk tengelyszáma alapján szokás osztályozni.
Egytengelyű ízületek
• Csuklóízület (ginglymus). Az elmozdulás a csont hossztengelyére merőleges, pl. az ujjpercek között található. Mozgás: hajlítás feszítés.
15 • Forgóízület ( articulatio trochoidea) a mozgás síkja az ízesülő Csontok tengelyében van, pl. a második nyakcsigolya (epistropheus = axis) fognyúlványa és az atlas (első nyakcsigolya) között. Mozgás: forgás a csont hossztengelye körül.
Kéttengelyű tojásízület
• Tojásízület ( articulatio ellipsoidea). Az ízületi felszínek tojás formájúak, ennek megfelelően két, egymásra merőleges tengely mentén történik az elmozdulás. Ilyen ízület pl. az articulatio-atlanto-occipitalis.
• Nyeregízület ( articulatio sellaris). Itt a mozgás két egymásra merőleges tengely mentén történik. Pl. a hüvelykujj és a kéztő-kézközép csontnál.
Soktengelyű ízületek (articulatio spheroidea). Szabad ízületeknek is nevezik. Az elmozdulás egymásra merőleges tengelyek mentén történik Ide tartozik a:
• Gömbízület. Ilyen ízület a vállízület. Az ízület érdekessége, hogy kicsi a vápa, ezért könnyen kificamodik. A gömbízület egy változata a
• Dióízület, ahol az ízületi vápa a fej legnagyobb részét magába foglalja. Pl. csípőízületben a combcsont feje, kb. 2/3 része az ízületi vápában van.
Mozgékony vagy szabad ízületek, melyeket elmozdulásuk tengelyszáma alapján szokás osztályozni. Feszes ízületek ( amphyartrosis) az ízesülő csontvégek, az ízületi tokban szorosan kapcsolódnak. Kicsi, vagy semmiféle elmozdulásra nincs lehetőség. Pl. a csípő- és a keresztcsont közötti ízület.
Összetett ízületek (articulatio composita)
Csukló-forgó ízületek ( trochoginglimus). A mozgás lehetőségét a kevesebb tengelyű ízület határozza meg. Ide tartoznak a könyök és a térd ízületei.
16 Vállízület ( articulatio humeri) a felkarcsont és a lapocka közötti mozgatható csontösszeköttetés. A humerus feje, mint ízületi fej és a lapocka kivájt ízületi bemélyedése képez egy soktengelyű gömbízületet. Az ízületi fej és az ízületi vápa nem azonos kiterjedésűek, az ízületi vápa kisebb a fejnél. Ez a mozgás kiterjedését teszi lehetővé. Az erős ízületi tokon kívül még két csont – a hollócsőr nyúlvány és a vállcsúcs – között kifeszülő szalag is védi, főleg a nyújtott karral a földre való zuhanáskor. Ilyenkor a boltozatként viselkedő szalag közvetítésével indirekt úton törhet le a lapocka tövise a vállcsúcs, vagy gyakrabban a kulcscsont. Bár erős az ízület tokja, mégis nagy szükség van az ízület helyben tartásához a vállat körülvevő erős izomköpenyre.
17 Fő mozgásai a tér három irányának megfelelő tengely körül történnek.
• A nyílirányú tengely körül a törzshöz közelítés-távolítás.
• A homloksíkban levő vízszintes tengely körül előre-hátra lendítés (anteflexio-retroflexio). • A felkarcsont hossztengelye körüli kifelé-befelé való forgás.
A tengelyeket figyelembe véve a felkar egy kúp-palást mentén végezheti mozgásait (ez természetesen csak a lágyrészektől mentes vállízületre vonatkoznak). Ezeknek a mozgásoknak mértékét az ízületet burkoló izomköpeny korlátozza. Az, hogy a sportoló képes-e a mozgások szélső értékeit – anatómiai határait- megközelíteni, nagyban függ az ilyen irányú sportedzés időpontjától és annak mennyiségétől, minőségétől. Pl. korai és túlzott lazító-nyújtó edzésmunka sok későbbi sérülés oka, sőt súlyosabb esetben a sportolói pályafutás végét is jelentheti (tornászok, küzdősportolók, dobóatléták).
Csípőízület (articulatio coxae). A medenceövet az alsó végtaggal kapcsolja össze. A medencecsont ízvápája mély, a combcsont fejének 2/3-át befogadja. (dióízület). Mivel a combcsont feje teljes egészében a csípővápában van, ezért pl. eséseknél a combcsont nyaki része reped vagy törik el (combnyak törés). Az ízületi tokot kívülről számos szalag erősíti. Ilyen szalag van magában az ízületben is (ligamentum teres femoris).
Mozgása három tengely mentén történik:
Flexio-extenzio a haránttengely mentén. A feszítés kisebb fokú, mint a hajlítás, mert a feszítésnél az ízületi tokra csavarodó ízületi szalagok gátolják a további hátramozgást.
18 Forgás (rotáció). Kifelé és befelé is történhet. A kifelé forgatás a nagyobb mértékű. Behajlított térd mellett a forgatás 90°-ot is elérheti.
A látszólag nagyobb kitérések pl. spárga és egyéb testhelyzetek esetén a medence egyéb mozgásainak (előrehajlása) Térdízület (articulatio genus). Az ízület kialakításában a combcsont és a sípcsont mellett a térdkalács is részt vesz.
Az ízfejeket a combcsont bütykei, míg a vápákat a sípcsont felső részén található ízfelszínek szolgáltatják. Az ízesülő csontvégek felszínei egymásnak nem lenyomatai, ezért mediális és laterális meniscusok illeszkednek a csontvégek közé.
A térdet két-két oldalszalag (mediális és laterális) valamint az elülső és a hátsó keresztszalag stabilizálja. Az oldalszalagok a kóros oldalirányú erőbehatásoktól, a keresztszalagok a lábszárnak a combcsonthoz képest előre ill. hátra irányuló elmozdulásától védenek.
A térdízület fő mozgásai: hajlítás-feszítés,
nyújtás (extenzio) forgatás (rotáció).
Hajlításnál a belső keresztszalagok megfeszülése és a lágyrészek torlódása kb.160°-nál szab határt. Feszítéskor csak minimális mértékben haladja meg az ízület a 180°-os alapállást. A túlfeszítést az oldalszalagok megfeszülése akadályozza meg.
Forgatás csak behajlított térd esetében lehetséges, mert ekkor az oldalszalagok lazák. Nyújtott térdnél az oldalszalagok megfeszülnek s ilyenkor a forgás a csípőízület forgatásából adódik következményeként fogható fel.
19 Aki sporttal foglalkozik, mind tudja, hogy a megfelelő (10-15 perc) bemelegítés elengedhetetlen az edzések előtt. Ez fontos mind az izomsérülések, mind az ízületi bántalmak elkerülése végett. Gondolom nyilvánvaló számodra is, hogy a problémákat minden esetben jobb megelőzni, mint kezelni.
Ízületi védelem
Ki kell emelnem a periodikus terhelés fontosságát! Nem szabad egész évben a maximumot teljesítened, néha picit vissza kell venned az edzések intenzitásából, hogy a szövetek megfelelően tudjanak regenerálódni. Szerencsére sok olyan anyag van, amivel megtarthatod ízületeink egészségét, hogy azok olajozottan tudjanak működni, fájdalom nélkül!
Ugyancsak mostoha gyermek- például küzdősportok esetében - az antagonista izmok fejlesztése. Mert ugye minek a bicepsz, ha az ütőerőt elsősorban a tricepsz ereje adja (ha kifejezetten a karizmokat nézzük, hiszen természetesen nem csak karból ütünk)? Azonban az ütést a mozgás végén bizony a bicepsz fogja megállítani, ugyanígy egy rúgást is, melynek erejét a combfeszítő adja, a combhajlító fogja megállítani, a törzs stabilitásában pedig legalább olyan fontos szerepe van a mély hátizmoknak mint a hasizomnak. Az ilyen kiegyensúlyozatlan fejlődés elkerülésére a megfelelő, célzott edzésmódszerek alkalmazása a
20 legjobb módszer. De az izomzat kiegyensúlyozatlan fejlődése testépítőknél is problémás lehet – gondoljunk csak arra, amikor valaki nem edzi az alsóhátat, csak a hasat, vagy nem hasazik, de ehhez képest sokat húz fel – vagy a legrosszabb eset mikor a törzs izmait egyáltalán nem edzi valaki. Ezek mind mind sérülések forrásai lehetnek hosszú távon. Ne felejtsünk ki, pláne ne hagyjunk ki tudatosan egy izomcsoportot sem az edzésprogramunkból – még ha nem is olyan látványos a fejlődése. Lehet, hogy egy nem elég szálkás fizikumon a hasizom nem lesz látványos, de rendkívül fontos szerepe van a törzs stabilitásának fenntartásában és abban, hogy a terhelés egy részét levegye a gerincoszlopról. Ízületi védelem a sportban
Glükozamin-szulfát:
Ezt az anyagot, tengeri kagylók vázából vonják ki, így természetes anyagról beszélünk. Azért fontos az ízületek számára mert odavonzza a vizet, és meg is tartja ott, így “olajozottan működhet”. Ha már valakinél kialakult az ízületi gyulladás, annak is hasznos, mivel csökkenti a fájdalmat, és segíti a regenerálódást. Napi adag: 3x500mg(étkezés közben) 1-2 hónapba is telhet mire a javulást észleljük! Kondroitin-szulfát:
Az állati porcok egyik fő alkotóeleme, így szintén egy természetes anyagról beszélünk. A sérült porcok regenerálódását segíti. A Glükozaminnal együtt alkalmazva, felerősítik egymás hatását. Napi adag: 3×250-500mg(étkezés közben)
MSM:
A hús, tojás és baromfifélék tartalmazzák elsősorban. Gyulladáscsökkentő hatása miatt örvend nagy népszerűségnek, mert a szerves kén egy olyan formáját tartalmazza, ami enzimek, antitestek, glutation, nyálkaanyagok és a kötőszövetek létrehozásához használ fel a szervezet. Elősegíti a kollagén(kötőszövetek fő alkotóeleme) szintézisét, ami fontos az ízületek, bőr, haj előállításában. Napi adag: 500-5000mg(étkezések közben)
Ízületi védelem a sportban C, E-vitamin:
A C-vitamin fontos antioxidáns és gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkezik, és fontos a kollagén termelődésének szempontjából is. Az E-vitamin is antioxidáns tulajdonsága miatt került az ízületvédők csoportjába, sőt ezt a két anyagot együtt alkalmazva növelhetjük a hatékonyságot. Napi adag: C-vitamin: 1000-3000mg, E-vitamin 100-800NE
Halolaj készítmények:
Kevesen tudják, de a halolaj is nagyon hasznos lehet az ízületek épségének fenntartásában, mivel gyulladáscsökkentő hatású az izmok, ínszalagok, és porcok védelmét is segíti. A fájdalmat és a gyulladást is tudja kezelni, ezen tulajdonsága miatt fontos kiegészítője a sportoknak. Az Omega 3 zsírsavak hidratálják a porcokat így segítve a tápanyagok áramlását a szövetekben, és a regenerálódást. Napi adag: 2-9 g (étkezés közben).
21 3. A. Ismertesse a gerincoszlop felépítését és annak életkori sajátosságait! Mutasson rá a gerincoszlop sérülékenységének okaira, a leggyakoribb sérülésformák és ártalmak tükrében! Milyen eszközöket, módszereket, elveket alkalmazna a gyakorlatban a gerinc védelme érdekében?
A gerinc (spina) csigolyákból (vertebra) épül fel; 7 nyaki, 12 háti, 5 ágyéki csigolyából, továbbá a kereszt (sacrum)- és farokcsontból (coccygeum), amik további csigolyák összecsontosodott egységei. A gerinc anatómiájának, funkciójának megértését segítik a következő tények: A gerinc fejünket és a nagy terhet viselő felső testfelünket köti össze gyakorlatilag folyamatos terhelés alatt (álló és ülő helyzetben is) az alsó végtagjainkkal, miközben stabil csontos támasztékot ad a légző mozgásokhoz, illetve a hasizmoknak.
Az emberré válás és a felegyenesedés során a gerincet terhelő tengelyirányú erő megsokszorozódott. Erre az erőhatásra a gerinc a rugóelvnek megfelelően "S" alakú görbületet vett fel. A nyaki (cervicalis) és ágyéki (lumbális) szakaszon előreívelő (lordózis), a háti (torakális vagy dorzális) és kereszt-farokcsonti szakaszon hátraívelő (kifózis) gerincgörbületek vannak.
A gerinc egy speciális sok-izületi, sok-tengelyű mozgásrendszeri egység egy kúpszerű mozgásterjedelemmel, melyben előre, hátra és oldalirányú hajlások mellett a csigolyáknak önálló forgáspont körüli és lap szerinti mozgásai is vannak.
A csigolyák csontos csatornát alkotva védelmet nyújtanak a bennük futó gerincvelőnek és idegképleteknek, illetve a csigolyákból összeálló idegcsatornák a kilépő ideggyököknek. A csontos falak dimenzióinak köszönhetően, ha bármilyen térszűkítő tényező (pl.: porckorongsérv) keletkezik, az gyakran járhat felső, alsóvégtagi és vegetatív idegrendszeri beidegzési zavarokkal.
22
A nyaki gerincszakasz első két csigolyája formailag jelentősen különbözik a többi gerinccsigolyától. Az első csigolya (atlas) gyűrű formájú, melyben a gerinccsatornában futó gerincvelő mellett oldalt két kisebb csatornában fut a két csigolya (vertebrális) artéria, amelyek a koponyaalapon belépve táplálják a kisagyat, illetve a nagyagy egy részét (ezen csatornák meszes szűkülete okozza az agy vérellátásának romlását, a típusos szédüléses panaszokat). Az atlas fej felé a koponyaalappal képez tojásízületi összeköttetéseket, lefelé két alsó ízfelszínnel és egy nyúlvány ízesülésével (dens) pedig a második nyakcsigolyával (axis).
23 A második nyakcsigolyán már identifikálhatók a többi csigolyára jellemző alkotóelemek. A fő anatómiai eltérés az említett, felfelé álló dens nyúlvány. Előrefelé már észlelhető a későbbi csigolyatest (corpus), a két alsó és felső kisizületek nyúlványai (processus articulares), az oldalnyúlványok (processus transversus), ami nyaki szakaszon csatornát alkotnak a vertebralis ereknek, és egy vályút az oldalra kilépő idegeknek. Azonosíthatóak a csigolya hátsó ívei, melyek találkozásánál hátrafelé indul a tövisnyúlvány (processus spinosus). Az axis a harmadik nyakcsigolyával már a típusos helyeken kapcsolódik, a csigolyatestek között elhelyezkedő porckorongon keresztül és a két kisízülettel.
A háti csigolyákon minimális, de annál fontosabb formai változások vannak. Az oldalnyúlványokban már nem futnak a vertebrális erek, vaskosabbak, és előrefelé a bordáknak jelentős támasztékkal ízfelszínt képeznek. A bordák még két kisebb ízfelszínnel csatlakoznak a csigolyatesthez.
A háti csigolyák fejlődésében a második fontos lépés, hogy kifejlődik a testet hátrafelé, a csigolya többi részével összekötő, két biomechanikailag nagyon erős csontos híd, a pediculus.
Az ágyéki csigolyákon az oldalnyúlványokról eltűnnek a bordák, a test és a pediculusok jelentősen masszívabbá válnak, a kisízületi nyúlványok felveszik a típusos 40-60 fokos dőlésű, felülről cserépszerűen egymást fedő anatómiai helyzetet. Két szomszédos csigolyát, azaz egy szegmentumot nézve, a felső csigolya két alsó íznyúlványa hátulról cserépszerűen fedi a szomszédos alsó csigolya felső két íznyúlványát, miközben az ízfelszínek a középtengely felé beforduló tendenciát mutatnak.
A keresztcsont szintén egy porckoronggal és két kisizülettel kapcsolódik az utolsó, ötödik ágyéki csigolyához. Fejlődéstanilag a keresztcsont öt csigolya összecsontosodott egysége. Formailag a gerinccsatorna még megtartott, a szegmentalis idegek előre és hátra lyukakon lépnek ki, a csont szemből nézve a tengelyirányú erőket levezetve "V", vagy "ék" formát vesz fel, és két nagyobb ízfelszínnel beékelődik a medencegyűrűbe.
A farokcsont, egy fejlődéstanilag csökevényes csont, szintén csigolyák összecsontosodott egysége. Itt már megszűnik a gerinccsatorna. A főbb szerepe, hogy a rajta tapadó izmokon és szalagokon keresztül stabilizálja gátat.
A csontos szerkezetnél már említettük, hogy a csigolyák, döntő többségében a hátsó két kisizületen és a porckorongon keresztül kapcsolódnak egymáshoz. Érthető, hogy felegyenesedett állapotban, a gravitációs, tengely irányú erők, ezen kapcsolódási pontokat terhelik meg legjobban, így öregedéskor egyre gyakoribbá válnak a porckorongot és a kisizületeket érintő betegségek. Az izületeket a két ízfelszín, a köztük elhelyezkedő izületi folyadék és az izületi tok alkotják.
A porckorong egy speciális anatómiai egység. A porckorong két nagyobb része a középső kocsonyás mag (nucleus pulposus - a puffer) és az azt tokként körbevevő szálas, kötőszövetes gyűrű (anulus fibrosus). A porckorong működését, és a rajta ható erők eloszlását és a porckorongsérvet legjobban bemutató modell: a vízzel telt luftballon. Ahogy a ballont tengelyirányúan, felülről ököllel benyomjuk, a ballon magassága csökken, de oldalirányú átmérője jelentősen megnő. A porckorong esetében a degeneráció folyamata során a porckorong vizet veszít, rugalmassága csökken, a tengelyirányú erőknek kevésbé tud ellenállni. A mindennapi terheléskor, álláskor, üléskor a rugalmas pufferhatás megszűnik, összenyomódik, és az oldalirányú térbe a gyökcsatorna, gerinccsatorna felé is terjedhet, nyomatásos (kompresszió) illetve szűkület (sztenózis) következtében kialakuló idegrendszeri tüneteket okozva. Ha pihenő helyzetben, fekvéskor a porckorong visszanyeri magasságát, az oldalirányú kiterjedés csökken,
24 akkor megszűnik a panasz (dinamikus sztenózis), ha a kitüremkedés (protrúzió) megmarad, esetleg áttöri a hátsó hosszanti szalagot, akkor kiszakadt (rupturált) porckorongsérv (discus hernia) keletkezhet. A csigolyák kapcsolódásának és így a teljes gerincoszlopnak stabilitását a szalagok és izmok biztosítják. A fontosabb szalagok (ligamentumok) közt a csigolyatesteket elölről és hátulról összekötő elülső és hátsó hosszanti szalag (ligamentum longitudinale anterius et posterius), a tövisnyúlványokat összekötő közti és felső szalagrendszer (ligamentum inter et supraspinale, ligamentum flavum - sárga szalag) és az oldalsó (transversalis) szalagrendszer emelendő ki. Emellett a nyaki, háti és medenceövi régióban számos kiegészítő, stabilizáló szalagrendszer van.
A gerincmozgásában résztvevő és stabilizáló izmok teljes nevezéktanát részletezni a funkcionális szerepükhöz mérten felesleges lenne. A funkció szempontjából a főbb izomrendszerek a felületes és mély hátizomzat, a tarkó és mellkas bemenet izomrendszere, a mellkas és rekeszizomzat, a medence és hasizmok. Ezen izomrendszerek együttes, összehangolt működése a feltétele a gerinc fentebb említett stabilizáló és mozgató funkcióinak teljeségéért.
Tartáshibákról.
Tartáshibákról beszélünk, ha a gerinc természetes görbületei megváltoznak. Az ehhez vezető okok különbözőek lehetnek. A tünetek általában a testtartásért felelős izmok közötti egyensúly megbomlására vezethetők vissza.
Serdülőkorban például a gyors, hirtelen növekedést az izomzat nem tudja követni, ami miatt hanyag tartás, lapos, vagy túl domború hát, gerincferdülés alakulhat ki.
Tartáshibák fejlődhetnek ki a gerincet érő egyenetlen terhelés következtében is. Ülő munkát végző embereknél például tipikus a váll előreesése, a nyak, fej előrehelyezettsége. Ez a mindennapos, több órás statikus terhelés bizonyos idő után következményekkel jár, fájdalmakat okoz. A nyak, váll, és hátizomzat nem tolerálja tovább a túlterhelést és izomgörcs, fájdalom, myogelosisos csomók alakulhatnak ki az izmokban.
A tartáshibák formái
Gyermekkorban a csigolyák a növekedés ideje alatt nagyon érzékenyen reagálnak az egyoldalú terhelésekre. Például az iskolatáska egyoldalú hordása növekedési zavarokhoz vezethet, a nyomás oldalán a csigolyatest idő előtt elcsontosodik, a másik oldalon tovább növekszik. Ez a folyamat a csigolyaoszlop ferdüléséhez vezethet (scoliosis). Sok esetben erre a kóros terhelésre visszavezethetően alakul ki a túl domború hát (kyphosis) és a túlságosan homorú ágyéki ív (lordosis) is.
Túl domború hát esetén a csigolyák görbülete hátrafelé megnövekedett. A kialakulás okai különbözőek lehetnek. Többször születési formális elváltozások, fejlődési rendellenesség, más betegségek (Scheuermann kór, Bechterew kór, Osteoporosis) állnak a háttérben.
Az ágyéki ív nagyfokú homorulata általában izomerő-megbomlás következménye. A törzset nem csak a hátizmok, hanem előröl a hasizmok is támasztják. Amennyiben ezek az izmok gyengék, vagy túlsúly, terhesség miatt túlterheltek, a has előreesik, az ágyéki csigolyák és a keresztcsont pedig szintén ebbe az irányba tolódik. A megváltozott statika következtében a testsúly okozta terhelés egyenletlenük éri a csigolyákat, ami fájdalmakhoz, idő előtti kopáshoz vezet. Ezek megelőzésére és a tartás, a terhelés helyes visszaállítására izomerősítéssel egy saját, ún. “izomfűzőt” alakítunk ki a törzs körül, ami képes a terhelés nagy részének átvételére, megelőzve, megakadályozva ezzel a fájdalom és a kopás kialakulását. Gerincsérv
25 A porckorongok a gerinc csigolyái között elhelyezkedő, lengéscsillapító, a gerinc elaszticitását biztosító egységek. Állományuk egy külső, erős rostos gyűrűből (anulus fibrosus) és egy belső, kocsonyás magból (nucleus pulposus) épül fel. Életünk kezdeti szakaszában a porckorongok tápanyagellátása vérerek útján történik, amelyek azonban a későbbiekben bezáródnak. Ezután a tápanyagellátás lassan, sejtről sejtre megy végbe a porckorongokra ható erők segítsége által. A mindennapi mozgások, terhelések alatt a porckorong veszít nedvességtartalmából. Érdekességként megfigyelhető hogy estére a testmagasságunk akár 1-2 cm-rel is kevesebb lehet, mint reggel. Az éjszaka, a pihenés folyamán a porckorong állománya újra ‘feltöltődik’ folyadékkal. Ha a porckorong az éjszaka folyamán a napi terheléstől regenerálódik, nagysága megnő. Az évek során ez a regenerációs képesség egyre csökken. Az élet előrehaladtával az ‘elhasználódás’ folyamatával kisebb- nagyobb berepedések jelenhetnek meg a porckorong külső gyűrűjén, amik a belső állomány kitüremkedésének kedveznek. Ezeket az elváltozásokat leginkább a porckorong hátsó részén figyelhetjük meg, ami a korábbi vérerek miatti kis hegesedésekre, gyengültebb állományra vezethető vissza. Ez a folyamat kb. a 30. életévtől indul el és fokozódik amennyiben a porckorongot állandóan nagyfokú vagy rossz irányú terhelés éri. Ekkor kedvezőtlen mozdulatok, mint pl. hirtelen csavarodás, hajlás, a porckorong apró sérüléséhez vezetnek, a rostos gyűrű beszakad, lehetőséget biztosítva ezzel a belső állomány kilépésének. A kialakuló tünetek az észrevétlenségtől az elviselhetetlenségig fokozódhatnak.
Amennyiben a külső rostos gyűrű a terhelésekkel szemben nem elég ellenálló, folytonossága megszakadhat és a belső kocsonyás állomány kiboltosulhat a helyéről. Ekkor gerincsérvről beszélünk ( a fokozatokat illetően kitüremkedést, kiboltosulást, kizáródást említhetünk). Attól függően hogy a kiboltosulás milyen környező szövetekre gyakorol nyomást, változnak a tünetek. A nyomás korlátozódhat a csigolyák között kilépő ideggyökre vagy kiterjedhet akár a gerincvelőre is. A folyamat következménye lehet helyi és kisugárzó fájdalom, funkciókiesés, bénulás, érzéketlenség az említett ideg által beidegzett területen.
A nyaki gerinc szakaszán kialakuló gerincsérvek szinte minden életkorban előfordulhatnak. Az idáig vezető okok, mint minden gerincsérv esetén degeneratív folyamatok, monoton, helytelen testtartások-túlterhelések (gyakran munkahelyzettel összefüggően) lehetnek. Fájdalmak a kiboltosult porckorong részlet által okozott nyomás lokalizációjának megfelelően egy -, vagy kétoldalúan a nyak-vállöv területén illetve a karba sugárzóan léphetnek fel. Gyakorta kíséri a tüneteket bizsergés, zsibbadás érzése, valamint fejfájás, szédülés és úgynevezett vegetatív symptomák.
26 Gerincferdülés-scoliosis
Gerincferdülésen a gerincoszlop oldalirányú görbületét értjük. Az érintett csigolyák mozgékonysága legtöbbször lényegesen lecsökkent, olyannyira hogy a csigolyaoszlop aktív kiegyenesítése már nem lehetséges. Az oldalirányú görbülethez társul legtöbbször a csigolya elfordulása (torzió) is, aminek következtében a háti szakaszon úgynevezett bordapúp, az ágyéki szakaszon ágyéki púp alakul ki. A gerincferdülés kialakulása
A kiváltó okok különbözőek lehetnek, (ideg-izom problémák), de a legtöbb esetben a mai napig nem tisztázottak. A konzervatívan (operációs beavatkozás nélkül) kezelhető esetek nagy részét az idiopáthiás (ismeretlen eredetű) esetek teszik ki, amikkel legtöbbször serdülőkorú fiataloknál találkozhatunk. A gerincferdülés típusai
Az életkortól és az érintett szegmenttől függően több típust különböztetünk meg. A korai megjelenés kedvezőtlen hatással van a lefolyásra. Az életkor, a nem, az első menstruáció időpontja, a csontosodás ideje, a görbület nagysága, a görbület lokalizációja is enged a lefolyásra következtetni.
Funkcionális scoliosis:
Ebben az esetben az oldalirányú elhajláshoz nem társul torzió. Az oldalirányú görbület fekve eltűnik, a vizsgáló vagy a beteg által korrigálható. Előrehajolt testhelyzetben bordapúp nem látható. Kialakulhat minden kideríthető ok nélkül, (primer funkcionális scoliosis), vagy lehet másodlagosan (secunder funkcionális scoliosis) konkrét okhoz kapcsolódva. Az elsődleges funkcionális scoliosis kezelésének
27 célja a hátizomzat megerősítése. Ez a típusú funkcionális scoliosis általában nem rosszabbodik, valamint nem alakul át strukturális scoliosissá. A másodlagos funkcionális scoliosis az egyik alsó végtag valódi vagy látszólagos rövidülése következtében jön létre. A rövidebb oldali medencefél lentebb kerül és a ferde medenceállás kompenzálásaként alakul ki a rövidült oldal felé konvex ágyéki scoliosis. A végtaghossz különbség korrekciójával /sarokemeléssel/ a scoliosis korrigálható.
Ismeretlen eredetű strukturális scoliosis – idiopáthiás scoliosis infantilis típus 0-3 éves korig
juvenilis típus 3-10 éves korig adolescens típus 10 éves kor felett Ismert eredetű strukturális scoliosis congenitális (veleszületett)
neuromusculáris ( syringomyelia, polyomyelitis anterior acuta, ICP, Friedrich ataxia, Charcot-Marie-Tooth betegség, myelomeningocele, arthrogryposis, dystrophia musculorum progressiva, spinalis muscularis atrophia, gerincvelő sérülés)
rendszerbetegségekhez társuló ( Marfan sy., neurofibromatosis, osteogenesis imperfecta)
Strukturális scoliosisok kezelésénél fél évenkénti ortopédiai és gyógytornász kontroll szükséges. Minden olyan esetben, ahol a gerincferdülés az előzetes eredményeket összevetve rosszabbodást mutat, intenzívebb kezelést kell alkalmazni, aminek célja, hogy minimum a progressziót megakadályozzuk vagy jobb esetben javulást érjünk el. Idiopathias scoliosis jellemzői Jellemzően
28 kimutatható ok nélkül, a csontérés előtt alakul ki általában 10-12 éves korban. Az idiopathiás scoliosis strukturális elváltozásai a tér mindhárom síkjában létrejönnek. A gerinc nemcsak a frontális síkban görbül oldalra, hanem a horizontális síkban csavarodik és a sagittalis síkban homorodik. A kóros görbület konvex oldalán megjelenik a bordapúp, ami láthatóvá is teszi a betegséget. Előrehajló testhelyzetben különösen jól megfigyelhető. Az idiopathiás scoliosis jellemző tulajdonsága, hogy folyamatosan, általában a növekedési ugrások szakaszaiban hajlamos a rosszabbodásra. A betegség kezdetének és az első terápiák megkezdésének időpontja jelentősen befolyásolhatja a görbület mértékét és a terápia sikerét. Minél fiatalabb korban jelentkezik az idiopathiás scoliosis, annál rosszabb prognózisra számíthatunk.
Az egymás felett lévő csigolyákat a csigolyaíveken lévő alsó és felső izületi felszínek által alkotott kisizületek kötik egymáshoz. A spondylolysis a csigolyaív megszakadását jelenti. Ez a legtöbbször tünet és problémamentes, hiszen a szalagrendszer önmagában is igen erősen rögzíti a csigolyákat. Legtöbbször egy egyéb okból készülő röntgenfelvétel okán derül ki az elváltozás.
Azonban a csigolyaívek megszakadása (spondylolysis) rontja a gerinc stabilitását, és lehetőve teszik, hogy a felül lévő csigolya a hasüreg felé csússzon. Ez a spondylolysthesis. A spondylolisthesis előfeltétele a kétoldali spondylolysis. Spondylolisthesis bármely életkorban előfordulhat, bármely gerincszakaszon, de leggyakrabban a deréktáji szakaszt, azon belül is a keresztcsont (sacrum) és a legalsó csigolya (L5) átmenetet érinti, ritkábban az elsó két csigolyát (lumbalis IV-V csigolyát).
A spondylolysis típusai
• Dysplasiás típus esetén a spondylolysthesis hátterében leggyakrabban már az anyaméhben jelentkező fejlődési rendellenesség áll fenn a keresztcsont és az L5-ös csigolya között. .Degeneratív típus esetén a kisizületek degenerációja következtében kialakuló instabilitás miatti kisfokú csigolyaelmozdulás jön létre.
• Traumás típus esetén a csigolya törése miatt alakul ki (a traumás esetek nem a gerincportál témaköre).
• Az isthmicus típus a leggyakoribb, a népesség 5%-ban fordul elő. Itt lényegében a csigolyaív fáradásos töréséről van szó. Leggyakrabban olyan egyéneknél alakul ki, akiknél rendszeresen ismétlődő extrém gerinc flexió- extensió történik (pl. sportolók, jógázók, ritmikus sportgimasztikázól). Férfiaknál valamivel gyakoribb. Leggyakrabban nem okoz panaszt, Tünetek általában már csak nagyfokú elcsúszás esetén. Panaszt okozó spondylolisthesis esetén jellemző tünet a feszes mélyházizomzat, továbbá a gerincen az ujjunkat fentről lefelé végighúzva a csúszás helyén egy lépcsőt találunk
29 A Scheuermann-kór az úgynevezett strukturális háti gerinc görbületének növekedéséhez tartozó kórkép, ezen belül is az a csoport, ahol a háti gerinc egészére terjed ki a görbület fokozódásának mértéke, ennek kompenzálása céljából nő a gerincoszlop nyaki és ágyéktáji részének mell irányába görbülésének, domborodásának mértéke is.
Serdülőkorban jelentkező megbetegedés, melyre a gerinc fokozott háti kiboltosulása, mozgáskorlátozottság, fájdalom jellemző. Oka az érintett csigolyatestek másodlagos csontmagjának károsodása, feltöredezése, ezért a csigolyatestek elülső részének magasságbeli elmaradása következik be, ékcsigolyák jönnek létre (mivel a másodlagos csontosodási magok a 8 életév után jelennek meg, ezért nem jelentkezik a betegség 10 éves kor alatt).
A fokozott kyphosis miatt, a már kialakult ékcsigolyák elülső részére hat a mechaikai megterhelés, tovább keskenyítve ezáltal a csigolya elülső részét, emiatt tovább nő a kyphosis mértéke, s ez a kóros kör eredményezi a rögzült, kifejezetten merev hyperkyphosist és a fájdalmat.
Általában ezek a gyerekek vékonyak, rossz izomzatúak, a hanyagtartás és a gyengébb izomzat egyéb jeleit is mutatják. A betegség kialakulásában örökletes tényezőknek is szerepe van.
A csigolyák közötti porckorongok (discusok) beboltosulnak a csigolyatest felé (így jönnek létre az úgynevezett Schmorl-csomók, melyek a betegség röntgendiagnosztikai kritériumai), és a porckorongok elülső részei ellapulnak, elfajuló, súlyosbodó (degeneratív) jeleket mutatnak.
Leggyakrabban ez a folyamat a háti gerinc csigolyáin alakul ki. Ritkább a háti-ágyéki átmeneten, s a legritkább forma az ágyéki (lumbalis) szakaszon alakul ki.
Három stádiumát különböztetjük meg
• 8-10 éves kor körül kezdődik hanyagtartással, a háti kyphosis mérsékelt fokozódásával, panaszok nélkül. A gyermek gyakran fáradékony, figyelmetlen. A háti küfózis (vagy kyphosis) aktív izomerővel korrigálható.
• 12 éves kortól a növekedés befejeződéséig tart. Ekkor az érintett gerincszakasz merevvé válik. A gyermek fájdalomra panaszkodik, a háta főleg a lapockák között ütögetésre kifejezetten érzékeny. A fájdalom álláskor, ülésnél, fizikai aktivitásnál fokozódik, illetve a növekedés
30 befejezésekor megszűnik. Jellemző a fokozott és rögzült háti kyphosis, amelyet előrehajláskor nem képes kihomorítani. A deréktáj szalagjainak feszülése miatt, deréktáji fájdalom jelentkezhet.
• Harmadik vagy késői stádium: a növekedés befejezése után, végigkíséri a beteget egész élete folyamán, a háti deformitás véglegesen megmarad, a fájdalom az ágyéki gericszakaszon van.
A mélyhátizmoknak két csoportját különböztethetjük meg:
(1) az egyik (felületesebb) csoport a gerinccel szinte párhuzamosan fut végig a hátunkon, a keresztcsonttól egészen a nyakunkig. Ezt szokás gerincfeszítő izomcsoportnak hívni (erector spinae),
(2) a másik (mélyebben fekvő) réteg „karácsonyfaszerűen” tölti ki közvetlenül a csigolyák melletti kis területet, azaz lentről-oldalról húzódnak felfelé-középre. Ezek az úgynevezett rotátor izmok (transversospinalis izomcsoport).
Funkció
Ezek az izmok alapvetően a gerincet közvetlenül mozgató izmok. Együttes megfeszülésükkel hátrahajlítást hoznak létre a gerincen, egyoldali működésükkel oldalrahajlítást, illetve csavarást. Ez már kapásból ad is egy fél választ arra, hogy miért fontosak a gerinc szempontjából.
Mozgató funkciójukon túl azonban stabilizáló feladatot is ellátnak, úgynevezett antigravitációs izmok. Ez azt jelenti, hogy a gravitációs térben való felegyenesedett helyzetünkben igyekeznek megtartani testünket a gravitációs erő ellenében. Magyarán, hogy ne zúgjunk le a földre (lévén a gravitációs erő mindent a Föld középpontja felé húz). Természetesen sok antigravitációs izmunk van, mindegyik egy kicsit más irányba fejti ki stabilizáló hatását.
31 A mozgató és antigravitációs feladatuk mellett végül meg kell említenem, hogy lévén a csigolyák közvetlen közelében húzódnak, nagyon fontos szerepük van a csigolyák és az ott található egyéb képletek stabilizálásában. Egy jól karbantartott, erős, tömeges mélyhátizomzat képes stabil támaszt nyújtani a mozgékony gerincnek. Az esetleges rossz mozdulatok, balesetek során képesek biztos(abb)an rögzíteni, megtartani a csigolyákat, segítve ezzel a komolyabb sérülés elkerülését.
A súlyemelő öv alapvető feladata, hogy csökkentse az alsó hátra nehezedő nyomást, illetve hogy védje a hátat a hiperextenziótól (hátrafeszüléstől). Igazság szerint a hasüreget hivatott összenyomni, ezzel megfelelő támogatást nyújtva az alsóhát csontjai előtt, így részben átveszi a gerincmerevítő izmok feladatát.
Az erőemelő öv és súlyemelő öv közti különbség annyi, hogy előbbi ugyanolyan széles elől is, mint hátul, és hatékonyabban támassza meg a felsőtest alsó részét, így védve a hát csavarodásától, oldalradőlésétől.
Kinek érdemes használni?
Kezdeném azzal, hogy kinek nem. Úgy gondolom, kezdők számára egyáltalán nem ajánlott a súlyemelő öv használata mivel:
1. Még nem dolgoznak olyan nagy súlyokkal ami ezt megkövetelné
2. Nem minidig végzik helyesen a gyakorlatokat, ezért az öv hamis biztonságérzetet kelt, akkor is ha rosszul végzik a gyakorlatot (pl. guggolásnál vagy felhúzásnál)
Akik úgy érzik, már a haladó szinten vannak, és elsajátították a helyes edzéstechnikákat, valamint rendelkeznek némi edzésmúlttal, azoknak érdemes elgondolkodni egy jó kis súlyemelő öv használatán.
32 Nem kell minden gyakorlathoz feltenni. Sőt, az alapgyakorlatoknál, amelyeknél teljesen elfogadott a használata (guggolás, felhúzás) sem minden esetben ajánlatos. Elég olyankor, amikor a 3. vagy 4. szériánál tartasz, és elég nagy súlyt használsz ahhoz, hogy szükséged legyen az övre.
A hasi és gerincmerevítő izmoknak fejlődnie kell ezekkel a gyakorlatokkal, és az állandó övhasználat ezeknek az izmoknak a fejlődését korlátozza, amely később akár sérülésekhez is vezethet. Összefoglalva: amikor maximális terhelést alkalmazol pl. guggolásnál, felhúzásnál, nyakból nyomásnál a hát védelmére, és hátrafeszülésének megakadályozása érdekében. Tehát csak akkor használd az övet, amikor igazán szükség van rá.
Hogyan kell feltenni?
Az öv helyes használatához, az övet nagyon erősen meg kell szorítani. A hát alsó részére kell ráfeszíteni, úgy, hogy mély levegőt veszel, behúzod a hasad, majd megfeszíted az övet, amennyire lehetséges. Lehet, hogy úgy fogsz kinézni mint a rajzfilmben a kacsa, akinek a vadász megszorította a nyakát, de csak így véd meg az esetleges sérülésektől.
Fontos, hogy guggolásnál, vagy egyéb gyakorlatoknál az öv ne ütközzön a csipőbe, így erre ügyelj. Ne tedd nagyon fel, sem pedig a csípődre.
Magától értetődő, hogy nem szabad sokáig fent tartani az övet, mivel fizikailag nagyon megterhelő állapotba kerülsz, valamint a vérnyomásod is megemelkedik. Így tehát az adott ismétlésszám után azonnal vedd le.
Leggyakoribb hibák
Az első, az, hogy manapság minden hobbi gyúrós, már az edzés előtti energiaital fogyasztása közben felpakolja az övet, nehogy túl nehéz legyen a pohár. Az állandó övhasználat több kárt okoz mint hasznot. A második leggyakoribb hiba az elsőhöz kapcsolódik, ugyanis van aki edzés alatt végig magán hordja az övet, ráadásul megfeszítve. Ez ahhoz vezet, hogy edzés végére (vagy közepére) úgy fog szédülni a delikvens, mint a szúnyog a Raid-től.
Élj egyenes derékkal!
A szakorvosok állítása szerint a krónikus derékfájás kezelése nehezebb, mint kialakulásának megelőzése.
Az egyik legfontosabb prevenciós „módszer” a rendszeres testmozgás. Ez lehet úszás, séta, kerékpározás, de lehetnek otthon végezhető nyújtógyakorlatok, amelyek a gerinc melletti izomzatot és a hasizomzatot erősítik. A gerinctorna-gyakorlatokat legjobb gyógytornásztól megtanulni.
A derékfájás elkerülésében sokat segíthetnek a fizioterápiás, gyógyfürdőkezelések (pl. vízi torna) is. Nem ritka, hogy nehéz fizikai munkát végzőknél gerincfűző viselését javasolja az orvos.
Kényszertartásban végzett munka (pl. számítógépezés) során, óránként 5 percre álljunk fel, mozgassuk meg a gerincünket.
A közhiedelemmel ellentétben, a látszólag könnyű, irodai ülőmunkát végzők körében gyakrabban fordul elő a mindennapokat megkeserítő gerincpanasz, mint a nehéz fizikai munkából élők között.
33 A derékfájás visszatértének megelőzésében segíthet, ha lapos párnán fekszünk/alszunk, közepesen kemény fekhelyet, megfelelő, derékbarát ülőbútorokat választunk lakásunkba.
A krónikus derékfájás kezelésében – ha a fájdalom hátterében nem sikerült a szervi, gerincproblémákat feltárni, így a panaszokat feltehetőleg pszichés okokra lehet visszavezetni – bizonyos, kis dózisban adott antidepresszánsok (a fájdalomcsillapítókkal együtt) is hatékonyak lehetnek.
Megelőzés
• Nagyon fontos a rendszeres torna és úszás, melynek fontos része a hasizomzat erősítése, a gerincet ugyanis nemcsak a hátizomzat, hanem a feszes, erős hasizmok is tartják. Ha a hasizmaink erősek, akkor nagyobb nyomást képesek gyakorolni a hasüregre, mely csökkenti a deréktájra nehezedő terhet, húzást; ellenkező esetben a gerinc túlterhelése további derékfájáshoz vezet.
• A hanyag tartás is egyik okozója a derékfájásnak, ezért álláskor tartsuk egyenesen hátunkat és húzzuk be hasunkat.
• A derékfájás leginkább 30-50 éves kor között jelentkezik; feltehetően a középkorú emberek azok, akik a legnagyobb munkahelyi és szociális terhelés alatt állnak, kevesebbet törődnek testi kondíciójukkal, kevesebbet mozognak, sportolnak. Ezzel együtt jár néhány fölösleges kiló felszedése is - s a túlsúly további terhelést jelent a gerincoszlopra. A foglalkozás és a gerincfájás összefüggését vizsgálva kiderül, hogy a nehéz tárgyakat emelő munkások, gépjárművezetők, valamint az ülőfoglalkozást végzők a legveszélyeztetettebbek. Utóbbi két esetben a vibrációnak, illetve az állandó statikus terhelésnek szerepe van a panaszok jelentkezésében (görnyedés, tartós előrehajlás stb.).
• A gerinciskola egy módszer a kopásos gerincbetegségek megelőzésére, a már kialakult panaszok csökkentésére és a betegek gondozására. Szakképzett gyógytornász vezetésével, kis csoportokban folyik a betegek oktatása előre kidolgozott program szerint. Célja azon módszerek megismertetése, melyekkel a derékfájdalom csökkenthető és a panaszok kiújulása megelőzhető. • Már az óvodáskorban el kell kezdeni a helyes tartásra nevelést és a rendszeres mozgást, és különösen nagy figyelmet kell fordítani az iskoláskorúakra, minthogy a serdülőkorban a gerinc különösen érzékeny a káros hatásokra.
34 4. A. Jellemezze a harántcsíkolt izomszövet felépítését és működését! Mutassa be a törzs izomcsoportjait és főizmaik működését (széles hátizom, csuklyás izom, gerincfeszítők, nagy mellizom, fűrészizom, hasizmok)! Ismertesse az edzés hatására bekövetkező lehetséges izomadaptációs változásokat!
A vázizmok összehúzódó képességgel felruházott, vörhenyes, elernyedt állapotban lágy képződmények, melyeknek összessége a gerinces állatok testének legtömegesebb részét teszi ki, az embernél körülbelül 45%-ot (20 kilót), azt, amit a közéletben húsnak neveznek. Alak szerint lehetnek orsó alakú, lapos, körkörös izmok. A vázizmok, mint aktív mozgató szervek a csontokra hatnak, azokat egymáshoz közelítik vagy távolítják; azonkívül előfordulnak az érzékszervekben, (külső szemizmok) zsigerekben (garat- és gégeizmok), testüregek falát alkothatják (bordaközi izmok, hasizmok, medencefenék izmai), ill. egymástól elhatárolhatnak (rekeszizom) Élő állapotban lágyak, hajlékonyak és jelentékenyen nyújthatók, pirosak, ami részint a vértartalomtól, részint saját izomfestéktől (mioglobin) függ; vízbenállás által a festék kimosódik és az izom halvány lesz; főzve előbb zsugorodnak, azután lágyak és szakadékonyak lesznek. Az izmok legnevezetesebb sajátsága az összehúzódó képesség, mely bizonyos ingerekre áll be; ez rendszerint a központi idegrendszerből indul ki, és a mozgató véglemezen keresztül tevődik át az izomra.
Összehúzódással reagál az izom hő, erőművi és elektromos behatásokra is. Élő izmok, ha nem is működnek, állandó aktív feszülésben vannak, amit izom-tónusnak neveznek. Elhalás után az izmokon sajátszerű keményedés és rövidülés áll be, amit hullamerevségnek neveznek; az embernél legkorábban 10 perccel, legkésőbb 7 órával lép fel a halál után; a rothadás bekövetkezésekor megszűnik. A nagy víztartalom miatt az izmok hamar rothadnak, felszínükön penészgombából álló ragadós lepel keletkezik; vízelvonás (beszárítás, füstölés) által a rothadás megakadályozható, így hat a nagy hideg is. A vértartalom mintegy 72–78%, a szilárd alkotó részek 28-22%-ot tesznek ki; az utóbbiak között vannak az izomrostocskák (filamentumok) (myosin és aktin), kevés zsír, nitrogéntartalmú anyag (kreatin), glikogén és különféle savak (tejsav, hangyasav stb.); ásványi alkotórészek között legtöbb az alkáli- és foszforsavas só, konyhasó; gázok közül oxigén és szénsav.
Az izmok - működésük akaratlagos befolyásolhatóságát tekintve - kétfélék: az akaratlagosan szabályozhatók és attól függetlenek, az előbbieket animális, az utóbbiakat vegetatív izmoknak nevezik. Szerkezetüket illetőleg az utóbbiak ún. sima izomsejtekből, amazok harántcsíkolt rostokból állnak. De a harántcsíkolt animális izmok között vannak olyanok is, melyeknek működésére az akarat befolyással nincsen, pl. a szívizom, másrészt vannak harántcsíkolt izmok, melyek a akaratlagos befolyás nélkül is, alsóbb idegrendszeri központok vezérletével működnek, de akaratlagosan is befolyásolhatóak pl. a lélegző izmok, emellett a megtanult és begyakorolt mozgások is lényegében automatikussá válnak (járás, kerékpározás, írás, tánc, torna- és artistamutatványok). Sok gerinctelennél minden izomrost harántcsíkolt, pl. a rovaroknál; ellenkezőleg a férgeknél és puhányoknál minden izom sima sejtekből áll.
Az izmok szervek, amelyek fő tömegét az izomsejtek alkotják, de szerves részük a kötőszövetes izompólya (fascia), amely sövények (septum) formájában beterjedhet az izom állományába, kisebb egységekre tagolva azt, emellett az izomhoz tartoznak az ellátó mozgató és érző idegek, valamint az ellátó erek. Az izmok alakja sokféle. A karcsúbb izmok hasonlítanak a lenyúzott egérhez (innen származik a latin nevük: musculus); ennek középrészét hasnak (venter), a több hasú izmok részben elkülönült részeit fejnek (caput) nevezik. Ha mindkét végük csonthoz vagy porchoz tapad, konvencionálisan megkülönböztetnek eredést (origo), és tapadást (insertio). Ha az ín rézsut megy át a hosszúkás izomba, vagy a közepébe egy darabon bemélyed, létrejön az ún. féltollas vagy tollas izom (m. semipennatus, pennatus). A széles izmok alakja többnyire szabálytalan négy- vagy háromoldalú, amelyek csipkékkel erednek, azokat fűrészizmoknak (m. serrati) nevezik. A testnyílások körül gyűrű alakú izmok vannak, rostjaik önmagukba záródva, kisebb részben a környező lágyrészekben végződnek.
