• Nenhum resultado encontrado

Zombori Attila - Mesél Az Alvilág

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2021

Share "Zombori Attila - Mesél Az Alvilág"

Copied!
121
0
0

Texto

(1)
(2)

Kiadja a COLORPLAST Kisszövetkezet Felelős kiadó: Lénárt Imre elnök

88.0291 Ságvári Nyomda

Felelős vezető: Mogyorósi György igazgató Felelős szerkesztő: Szmuk Vera

Műszaki szerkesztő és borítóterv: Várhelyi László Borító fotó: Sebestyén Jenő

Készült 12 A/5 ív terjedelemben ISBN 963 02 55669

(3)

Kedves Olvasó!

E könyv lapjain bohókás, mókás fiúk számolnak be kalandjaikról. Sziporkáik mögött azonban egy igen veszedelmes emberi magatartás húzódik meg. A hivatásos bűnöző, a profi betörőtolvaj valójában sivár mentalitása az, amely mozgalmas életük ideig-óráig csillogó, látszólag gondtalan hónapjai után a börtönzárkák szürke és fullasztó kiúttalanságába kényszeríti őket, és törli le arcukról a mosolyt megérdemelt vezeklésük hosszú évei alatt. Mert nem lehet büntetlenül mások kárára – még szórakozásból, kalandvágyból sem – egzisztenciát alapozni. Az ilyen alapok ingatagok, a számlát pedig előbb-utóbb benyújtják...

Jómagam több mint 33 évig voltam gyakorlati bűnüldöző. Zömmel a betöréses lopások felderítésével és megelőzésével foglalkoztam először a fővárosban, majd 1964-től 1987-ig országos viszonylatban is. Ez idő alatt több betörőgeneráció „ment át a kezemen”, kezdetben még olyanok is, akik valamikor a 30-as évek végén kezdték a „szakmát”, s annak már a felszabadulás előtt is kiemelkedően ismert – és elismert – mesterei voltak. Sok álmatlan éjszaka és számtalan „ünnepi műszak” halmozta fel azokat a tapasztalatokat, amelyekből szeretnék a könyvhöz néhány olyan háttérinformációval szolgálni, amelyek a bűnözés és a bűnüldözés összefüggéseit, elsősorban a betöréses lopások vonatkozásában – még ha vázlatosan is – bemutatva segítenek jobban megérteni azt, hogy ezek a „mókás fiúk” vagyon-, de néha életbiztonságunkra is milyen veszélyeket jelentenek...

Amikor pályámat 1953-ban – megkezdtem, az 1951-55-ös évek átlaga mintegy 5 ezer betöréssel boldogította az akkori társadalmat. A következő öt évbon 1966-60 között – ez 4 ezerre csökkent, és a betöréses lopásokkal évente okozott kár 10 millió forint körül ingadozott. 1987-ben viszont már közel 29 ezer betörés történt, az okozott kár pedig 430 millió forintra emelkedett. A „fejlődés” eme töretlen útjának a jellemzése megkívánja, hogy történeti áttekintésünket a felszabadulás előtti időszak ismertetésével kezdjük. Erre vonatkozó információimat tapasztalt detektívektől és olyan régi betörőtolvajoktól szereztem, akik aktivitásukat az én időmre is „átmentették”.

A régi idők betörői a bűnözővilág kedvencei voltak. Különösen a „mackósoknak” (kasszabetörőknek) volt nagy a becsülete a többi bűnöző, de még az akkori bűnüldöző apparátus tagjai előtt is. A betörők a bűnözői elithez tartoztak, és ennek megfelelően viselkedtek. Büszkék voltak szakmai ismereteikre, keményen állták a többségében fizikai erőszakkal is járó vallatásokat, bűncselekményt csak tárgyi bizonyítékok bemutatása esetén ismertek be, azután viszont – legalábbis a bizonyítékok hatókörén belül – gálánsak, tárgyalóképesek voltak. Állandó orgazdáikat óvták, nem tettek róluk felderítő vallomást. Szerveztek börtönön kívüli továbbképzést is, a kiöregedett kasszások „mackósiskolákban” adták át tapasztalataikat az őket követő generációknak.

A felszabadulás utáni változások több – a betörések elkövetése szempontjából jellemző – korszak megkülönböztetését teszik lehetővé.

Az 1945–50-es évek: a háború okozta pusztulás és káosz után az újonnan megalakult demokratikus rendőrség áldozatos munkája nyomán a helyzet aránylag gyorsan rendeződik. Az infláció azonban magával hozza a feketézést. Mindennek piaca van. Folyik az arany- és valutaüzérkedés. Vannak még régi gazdagok, így a lakásbetörők komoly zsákmányokhoz jutnak, és a kasszák, a páncélszekrények is jelentős értékeket rejtenek. Ebben a helyzetben a betörés viruló üzletág.

Aktivizálódnak a régi bűnözők, igyekeznek ott folytatni, ahol a háború, az ostrom abbahagyatta velük. Az üzletbetörések zöme élelmiszerek és ruhaanyagok eltulajdonítására irányul.

(4)

aranytartalékai rejtekhelyekre kerülnek. A szükségletek azonban – különösen ruházatban, iparcikkekben – kielégítetlenek. A lakásbetörők ruhaneműkkel megrakodva távoznak cselekményeik színhelyéről, nagy a betörői érdeklődés az üzletek, a raktárak iránt. Az államosításokkal létrejön a társadalmi tulajdon, védelme éppen hogy szerveződik. A pénztárak, a páncélszekrények viszont éjszakára hivatalból kiürülnek. Az öreg kasszások szakmát változtatnak. Egy részük álkulcsos lakásbetörőként, más részük csalóként kamatoztatja bűnözői tapasztalatait. Néhányan közülük fegyveres rablásra vetemednek.

1951–1960: Teret nyer és erősödik a társadalmi tulajdon. Szervezett védelmére egyre nagyobb szükség van, mert igazi nagy értékek elsősorban állami, szövetkezeti üzletekben, raktárakban találhatók. A védelem azonban elmarad a követelményektől, és a társadalmi tulajdon kárára elkövetett betörések 1975-ig emelkednek. A fogyasztás – különösen 1956 előtt – inkább elosztás jellegű. A szociális különbségek kicsik, nem illik gazdagnak lenni, de nincs is mód a kitörésre. Sok a hiánycikk, továbbra is minden keresett, eladható. A fogyasztási szint aránylag alacsonyan stagnál, illetve igen lassan emelkedik. A páncélszekrényekben továbbra is csak a vállalati egyszámla található. Nagy pénzlopásra csupán a már beborítékolt és a kifizetés előtt nem kellően őrzött fizetések adnak lehetőséget. A bűnözés inkább helyi, mint helyközi. Az ítélkezés szigorú, vagyon elleni bűncselekmény elkövetéséért – így betörésért is – akár halálbüntetés is kiszabható. Az utolsó végrehajtott halálos ítéletet is ebben az időben hozzák. Matyeinszki István a csepeli motorkerékpárgyár pénztárából lop el – páncélszekrény meleg nyitás útján 400 ezer forintot. Ezért 1957-ben halálra ítélik, 1958-ban fölakasztják.

1961-1970: A gazdasági élet már szabadabb. A fogyasztás egyre jobban kielégíti a kereslet igényeit. A háztartásokban szaporodnak, majd tömegessé válnak a tartós fogyasztási cikkek. Beindul a hétvégiház-építés, végbemegy a motorizációs robbanás, rohamosan nő a turizmus, az idegenforgalom. Megkezdődik, majd általánossá válik a készpénzforgalom, a bűnözők lopott gépkocsikkal követik el sorozatos üzlet-, majd kasszabetöréseiket.

Továbbra is a társadalmi tulajdon károsodása marad előtérben. Sorozatos támadások érik – a kiskereskedelmi és vendéglátóipart egységeken kívül – a tsz- pénztárakat, az Áfor-kutakat, a közepes és kisebb postahivatalokat. A készpénz mellett az ékszer, a műszaki cikk a kelendő. Megindul az árak lassú emelkedése, de ezt a béremelések kellően kompenzálják. A gazdasági növekedés vákuumában megindul – évi 4 ezer helyett 5 és fél ezer – a betöréses lopások emelkedése is.

1971–1977: Kezdetben tovább folyik a látszólag „gondtalan” gazdagodás. Az árak nőnek, de a bérek is. Egyesek luxusigényeik kielégítése mellett „kincset” is gyűjtenek. Megindul egy szűkebb réteg vagyonosodása. A kasszabetörések száma évről évre növekszik. A sláger: a készpénzlopás. Egyes utazó bűnözők – vagy ilyenekből álló bűnözőcsoportok – bűncselekmény-sorozatai már milliós károkat okoznak, megtörténik Sárisápon az azóta is legnagyobb kárösszegű – 1,6 millió forint – kasszabetörés. A betöréses lopások száma – évente valamivel 10 ezer felett – megkétszereződik.

1978-tól napjainkig: Gazdasági regresszió, a rohamosan növekvő árakat a bérek már nem követik. Megjelennek és az előző időszak tehetőseihez csatlakoznak a dekonjunktúra újgazdagjai, szélesedik a személyi tőke, elsősorban a kiskereskedelemben, a vendéglátásban és egyes szolgáltatások viszonylatában. A bérelt, szerződéses és magánüzletek nemcsak károsultjai a betöréseknek, de a tulajdonosok, fenntartók gyakran orgazdák is. A betörők struktúrát váltanak. Megáll a kasszabetörések számának növekedése, egyre több viszont a kiemelten nagy károkat okozó lakásbetörések száma. A betörések elkövetése egyre szervezettebb, a károk kétharmada már a személyi tulajdonban keletkezik. Egy-egy bűnözőcsoport rövid idő alatt több tízmillió forint kárt is okoz, a betöréses lopások száma eléri, majd meghaladja a 20 ezret és a 30 ezer felé közelít.

(5)

E rövid, vázlatos áttekintés is bizonyítja, hogy a bűnözés. változásai, ha közvetetten is, de hűen tükrözik a társadalmi fejlődés tendenciáit. Azt is tapasztalhattuk, hogy a vagyon elleni bűnözés – és ilyen a betörés is – kellően piacorientált, gyorsan felismeri a számára kedvező lehetőségeket, kalkulál velük, kihasználja őket, és a hatékonysága növelése érdekében képes rugalmas struktúraváltoztatásokra.

A betöréses lopások mennyiségi változásai – több minőségi változás mellett – a 70-es évek végére, a 80-as évek elejére létrehozták (kitermelték?) azt az egyre szervezettebben tevékenykedő bűnözőtípust, amely alapvetően egzisztenciális okokból – ebből akar élni, méghozzá jól – képezi magát profi betörővé, és nagy körültekintéssel teremti meg működésének személyi – kapcsolatrendszer, ha lehet külföldön is – és tárgyi – gépkocsik, modern, hatékony elkövetési eszközök, hamis igazolványok, rejtekhelyek, zuglakások, fegyverek – feltételeit. Mivel a könyvben szereplő „fiúk” egy- hon másban már megfelelnek ezeknek a követelményeknek, nem érdektelen röviden összefoglalni e bűnözőtípusnak – és ezen keresztül a betöréses lopások szervezett elkövetésének – néhány jellemző sajátosságát.

Igen fontos a csoportos elkövetés erősödése, ezen belül is az, hogy az ezekben részt vevő bűnözők nem alkalmilag összeverődött bandák, hanem betörések szériáinak elkövetésére tartósan és tudatosan szövetkezett csapatok. A szerveződés sokszor már a börtönben elkezdődik, a kiválasztás pedig nem véletlenszerű. A csoportokat olyan belső munkamegosztás jellemzi – szervező, irányító, végrehajtó, tippszerző, biztosító, közvetítő –, amelyben mindenki azt végzi, amire kipróbáltan a legalkalmasabb.

Mellőzik az ösztönösséget a károsult, az elkövetési hely kiválasztásában is. Egyre gyakoribb ezzel kapcsolatban a konkrét tipp felhasználása, s ez a jövendőbeli károsultak mozgásának, az elkövetésre kiválasztott helynek az előzetes – sokszor hosszú ideig tartó – megfigyelésével párosul. A „tippre menés” nemcsak a várható zsákmány nagyságát hivatott biztosítani. A helyszín belső felderítése segít az elkövetés optimális idejének, legcélravezetőbb módszerének, az ehhez szükséges eszközöknek, a biztosítás, menekülés lehetőségeinek meghatározásában, kiválasztásában is. Vagyis a tipp nemcsak nagyobb haszonnal kecsegtet, de csökkenti az elkövetés kockázatát is.

Mindezt még megtévesztő ruházat, álszakáll, álbajusz viselésével is kiegészítik, a figyelők kocsiját egy külön másik kocsival biztosítják, az elkövetés közben egymással és a biztosítókkal rádiókapcsolatban állnak, és végső esetre gázspray-vel, gázfegyverrel, esetenként lőfegyverrel is felszerelik magukat.

A bűncselekmények hasznát is óvatosan, áttételesen realizálják. Kerülik a feltűnő költekezést, értékesítést. A legértékesebb tárgyakat igyekeznek külföldön eladni, a belföldre kerülőket pedig átalakítják. Orgazdáik, passzerjaik, közvetítőik csak a csoport egyes tagjai által ismertek, a velük tartott kapcsolat konspirált, áttételes. Egyesek a hasznot üzleti vállalkozásokba – csendestársak butikban vagy borozóban – fektetik, pénzüket „tisztára mossák”.

A lebukás, lelepleződés veszélyével nemcsak számolnak, de fel is készülnek rá. A hosszabb-rövidebb ideig tartó illegális életmódhoz megfelelő igazolványokat szereznek be, búvóhelyeket készítenek elő, és gondoskodnak anyagi tartalékokról is. Elfogásuk esetén még bizonyítékokkal szemben is konokul tagadnak, szökést terveznek és készítenek elő, a nyomozást minden módon akadályozzák.

Felvetődik a kérdés, ilyen bűnözőkkel szemben hogyan lehet eredményes bűnüldözést folytatni, milyen a rendőrség esélye a betörések felderítésére, a bűnözik leleplezésére, elfogására. Tény, hogy a hivatásos betörők megjelenése nem könnyítette a bűnüldözők helyzetét. Hozzátartozik azonban az igazsághoz, hogy ilyen formájú bűnözést egyelőre még csak aránylag szűk bűnözői körök folytatnak.

(6)

Több úgynevezett „nagy ügy” központosított, kellően koordinált lefolytatásával illóról időre nemcsak érzékeny veszteségeket okozunk, de kellően kiismerjük mentalitásukat, eszköz- és módszertárukat, elkövetési és védekezési taktikájukat is. Ezeknek a tapasztalatoknak a hasznosításával közülünk is kinevelődtek azok a profi bűnüldözők, akik egyre sikeresebben veszik fel a harcot a szervezett bűnözés hazai képviselőivel, de külföldi segítőikkel is.

Felderítési pozíciónkat komoly mértékben veszélyezteti a bűncselekmények számának az 1977. évtől tartó állandó emelkedése is. Az összes ismertté vált bűncselekmények száma öt év alatt – 1983– 1987 között – százalékkal, ezen belül a betöréseké 45 százalékkal nőtt Ezek bizony tetemes munkaterheket jelentő emelkedési tendenciák. Erőfeszítéseinket jellemzi, hogy ezzel együtt az ismeretlen tettesű ügyek felderítését az összbűnözés terén 50 százalék körül, a betöréseknél padig valamivel 40 százalék felett stabilizáltuk. Ez azonban nem a tettesek, hanem az ügyek felderítését jelenti A felelősségre vont elkövetők számát ugyanazon idő alatt az összes bűncselekmények viszonylatában 11 százalékkal, a betörések tekintetében 30 százalékkal növeltük. Szó sincs tehát valamilyen szakadásszerű elmaradásról, de a lépéstartás, a frontok tartása is évről évre egyre nehezebb. Ahhoz azonban még ez is bőven elég, hogy a bűnözőknek számolniuk kelljen a lelepleződés, lebukás és a büntetés veszélyével, még akkor is, ha különböző – elsősorban objektív – okok miatt nem minden ügyükről kell elszámolniuk. Természetesen tudjuk, hogy ez lenne az ideális. A betörők azonban nem együgyes bűnözők. Általában igen rövid idő alatt bűncselekmények egész sorozatát követik el, a zsákmányt is gyorsan felélik, elherdálják. így azután egy olyan betörőnek, aki valójában 11 betörést követett el, a bírósági ítéletét – annak súlyosságát – igen kis mértékben befolyásolja az a tény, hogy csak 9- et tudunk rábizonyítani. Az viszont biztos, hogy a maradék két ügy nem javítja – sőt rontja – felderítési statisztikánkat.

Valamelyik kezdő bekezdésemben említettem, hogy a betörők nemcsak a vagyon-, de esetenként az életbiztonság veszélyeztetői is. Nos, megállapításomnak nemcsak tapasztalati, de statisztikailag is bizonyítható alapjai vannak. Egy több tízezer bűnöző adatait bázisul felhasználó számítógépes feldolgozás kimutatta, hogy a betörők 1,5 százaléka emberölést, 12 százaléka rablást, 5 százaléka erőszakos nemi bűncselekményeket, 6 százaléka szándékos súlyos testi sértést, 12 százaléka pedig garázdaságot is elkövet. Nem magas számok ezek, de 200 betörő között 3 gyilkos már elég ahhoz, hogy ez irányú „melléktevékenységükkel” ne csak számoljunk, de komolyan is vegyük.

Visszatérve bevezető soraimhoz még csak annyit teszek hozzá, hogy a bűnözéssel nem lehet passzívan együtt élni. Meg kell tanulni az aktív egyéni, de méginkább az aktív kollektív védekezést. Értékeink gondosabb kezelése, az erősebb ajtó, jobb zár, a biztonsági rendelkezések, előírások pontosabb betartása, odafigyelés a szomszéd portájára is, vásárlásaink – még hiánycikkek esetében is – megszűrése nehezíti a tolvajok, betörők dolgát. Ez pedig számukra lényegesen nagyobb kockázatot jelent. Ezért a jobban védekezőket rendszerint kihagyják, ám ha mégsem, akkor nagyobb a lebukásuk veszélye is. Lelepleződési esélyeik növekedése pedig általános érdek, része az általános megelőzésnek.

Eszmefuttatásom tényleg csak bevezetőül szolgált ahhoz, amit újságíró barátom könyvében bemutat. Kívánok hozzá önöknek jó, de egyben tanulságos szórakozást.

Budapest, 1988. március Dr. Dobos János rendőr alezredes

(7)

Bika

Munkáscsaládból származom, szüleim kiskoromban elváltak. A nyolc általános iskola után hamarosan Tökölre kerültem. Ezek után rövid időtartamú szabadságokat leszámítva különböző bűncselekményekért Tökölön voltam a fiatalkorúak börtönében.

1984 októberében megnősültem és 1985-ben fiam született. 1986-ban a családommal Szegedre költöztem, de nem tetszett ott az élet, problémáim voltak, a feleségemmel összevesztem, visszaköltöztem Budapestre. Azóta nem is dolgozom. Édesanyám 1984-ben meghalt, apámat nem ismertem. Testvérem nincs.

1973-ban lopás és más vagyon elleni vétségek miatt egy évet és három hónapot kaptam.

1975-ben többrendbeli lopás bűntette, folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntette, zsarolás bűntette, folytatólagosan elkövetett kényszerítés bűntette miatt négy évet és hat hónapot kaptam.

1980-ban lopás, garázdaság bűntette miatt mint többszörös visszaesőt két év és két hónap szabadságvesztésre ítéltek.

1982-ben erőszakkal elkövetett természet elleni fajtalanság bűntette, garázdaság vétsége miatt két évet és két hónapot kaptam.

1984-ben rendőrhatósági felügyelet alatt álltam, amelynek szabályait többször megszegtem, ezért különböző alkalmakkor pénzbírságra ítéltek.

Önt a barátai Bikának szólítják. Honnan a gúnynév? – 16 éves koromban Tökölön, a sitten ragasztották rám.

Ezek szerint – pestiesen szólva – már akkor sem lehetett piskóta.

– Nézze, 15 évesen kerültem Tökölre, már ez is jelzi, viszonylag korán letettem a névjegyemet az igazságszolgáltatás asztalára.

És mivel érdemelte ki azt, hogy Bikának szólították?

– Sűrű kiskrapek voltam már akkor is, amikor bekerültem, de még nem igazán számítottam menőnek. Bent aztán rövid idő alatt felszívtam magam, naponta lenyomtam két-háromezer fekvőtámaszt. Nemigen akadt, aki azt mondta nekem: állj félre! Így lettem Bika.

Szóval a bika, így a maga gúnyneve is, a börtönzsargonban erőset jelent. – Főként. Jelenti azt is, hogy a börtönszexben ki a férfi.

Ha már erről beszélünk, meséljen az első börtönélményeiről!

– Éppen csak elmúltam tizennégy éves, amikor először lebuktam Szentendrén. Első fokon két évet, másodfokon egy évet és három hónapot kaptam. Tökölre kerültem. Akkoriban az már elég vad hely volt. Ment a verekedés, a csicskáztatás, a köcsögölés.

Megbocsásson, de az utóbbi kettőt nem értem.

– A csicskás olyan szolgaféle, az erősebb palikat szolgálja ki. Beveti az ágyát, kimossa a zokniját, takarít a menő helyett, kimossa a csajkáját, szóval mindent megcsinál a bika manusz helyett. A köcsög pedig a börtönben a nő. Vagyis hát az a manusz, aki a nőszerepet látssza. Az alját megtalálják csicskáztatásra, a lányos arcú kis krapekokból meg köcsög lesz.

- És mi a csicska fizetsége?

- Az, hogy nem kap pofonokat. Legalábbis, ha szép csendben megcsinálja mindazt, amit a bika parancsol neki. Persze időnként azért megkapja a magáét, hogy no felejtsen.

(8)

- Én nem. Nem számítottam még menőnek, de jól bírtam a pofonokat. Azt hamar tudomásul vettem, hogy nem lehetek a zárkában császár, viszont voltak nálam gyengébbek is. Kaptam néhány maflást, de nem tudtak belőlem csicskát csinálni, és nem tudtak megköcsögölni sem. Az erősebbek, akik általában idősebbek is voltak nálam, próbálkoztak, de elhajtottam őket a francba. Aztán szép csendesen kikupálódtam, és aki három hónapja még pofán vágott, nyuszi lett hozzám kúpost. Lassan a menők között kezdtek számon tartani, kiemelkedtem.

- Említette, hogy nem tudták megköcsögölni. Az is erőszakkal megy a börtönben?

- A börtönben a rabok között az erőszak olyan természetes, mint ahogy az, hogy a csapból víz folyik. A köcsög nem úgy jön be a sittre, hogy már meleg. A sitten csinálnak belőle a menők köcsögöt. Aztán bemelegszik, és akkor már nem kell rugdosni, hogy rámenjen a bikára. De addig nagyon sokszor elverik. Vagy egyszerűen négyen lefogják, és a zárka megdugja.

- De hát, ha nem tévedek, ez erőszakkal elkövetett természet elleni fajtalanság, ezt a törvény bünteti.

- Ha kitudódik, igen. De többnyire nem derül ki. A köcsögök gyávák ahhoz, hogy feldobják a menőket. És ha egy köcsög unfrankó, annak híre megy. Hiába szállítják át egy másik börtönbe, a bosszú ott is utoléri.

- Térjünk vissza a maga történetéhez! Milyen csalidba született, hogyan élt gyerekként?

- Anyám lakatos volt, később kézilány lett, apámat nem ismertem. Volt egy mostoha öregem, elég jól kijöttem vele. Kissrác koromban először Kőbányán, egy szoba-konyhás lakásban laktunk, aztán kiköltöztünk az édesanyám anyjához Csömörre. Az öreg időnként eldöngette az anyámat, de engem nem bántott. Nemigen törődött velem. Szóval úgy éltünk, mint a prolik általában élnek, csórók voltunk. 14 éves koromban aztán beindultam, és a mai napig meg sem álltam.

- Miért kapták el először?

- Elég magasan kezdtem. Az életem első balhéja mindjárt betöréses lopás volt. – Hogy került bele?

– A Murányi utcába jártam iparitanuló-iskolába, karosszérialakatos szakmát tanultam. Aztán, ahogy lenni szokott, egyszer-kétszer eltévedtem, és nem találtam meg az utat a suli felé. Megismerkedtem egy csöves lánnyal, ő volt az első szerelmem, fülig beleestem. Én is csövezni kezdtem. Egy este elmentem vele a haverjai kéglijére, ott pedig megismertem néhány srácot, akik nem dolgoztak, mégis mindig volt kajájuk, piájuk, cigijük.

Honnan?

– Közértekbe jártak lopni. Nem kellett naponta sok. Egy 14-15 éves srác egy üveg almabortól berúg.

Maga is velük tartott a közértekbe?

– Nem. Engem nem hívtak. De egy este elém állt az egyik, és megkérdezte, elmegyek-e velük egy kis haknira, kell egy negyedik a betöréshez. Velük mentem. Pomázon felnyomtuk a nevelőintézet raktárát, elhoztunk vagy nyolc-tíz bőröndnyi ruhát. Eladtuk őket, egy darabig volt pénzünk. Akkor meg főleg nem mentem haza. Kaja, pia, nő, mi kell egy 14 éves gyereknek? Egy hétig jól éltünk, aztán eldőltünk. Akkor tartóztattak le Szentendrén. Egykettőre Tökölön találtam magamat.

– Mikor szabadult? – 1973-ban.

Gondolom, mint első bűntényes, jelentős kedvezménnyel?

– Nem volt kedvezményem. Sokszor voltam verekedésért meg más balhékért fenyítve, nem kaphattam kedvezményt. Mondtam már, hogy menő lettem a börtönben.

(9)

– Vártak. Így lesz kisfiam, meg úgy lesz, elmész szépen dolgozni, aztán majd folytatod a szakmatanulást, mondogatta anyám.

Így lett?

– Hát, beléptem valami munkahelyre, de talán egykét hetet dolgoztam. Nemigen volt hozzá kedvem. Tudja, hogy van. Bent a sitten nemcsak kajak lettem, de kitanultam a szakmát is. A börtönben mindig a szabad életről folyik a szó. Hogy ha szabadulok, mit csinálok majd? De nem a munkás hétköznapokat tervezgeti az ember, hanem azt, hogy milyen tuti balhékat fog csinálni, olyanokat, amelyeken semmiképpen nem lehet megbukni. Szóval kiléptem a munkahelyemről, és megalakítottam a magam kis csapatát. Áruházi lopásokra specializáltam magamat, de annyi okosság már szorult belém, hogy nem én csináltam a balhékat. Én csak kitaláltam, hogy honnan, mit hozzanak el a kiscserkészek. Nekem ez volt a dolgom, meg az értékesítést szerveztem. Felhajtottam az orgazdákat, felvettem a megrendeléseket, bekasszíroztam a pénzt, szóval a banda feje voltam.

Honnan toborozta a csapatot? – Csövező, lógó srácokból. – Fiatalabbak voltak magánál?

– Volt közöttük olyan is, de nem ez volt a szempont. Nálam gyengébbek voltak, így mindenki azt csinálta, amit én mondtam. Meg aztán, mint volt sittesre, felnéztek rám.

Ez utóbbi vagy az ereje biztosította a tekintélyét?

– Az erőmet nem kellett fitogtatnom, azt látták rajtam, hogy nem vagyok nyúlbéla. A sittes múltamból pedig úgy gondolták, hogy elég dörzsölt vagyok ahhoz, hogy ne bukjunk le. Az az igazság, elég jól megszerveztem a dolgokat. Két műszakban jártak a fiúk lopni, az egyik csapat délelőtt dolgozott, a másik délután. A Bosnyák téri piacon a nepperek meg jó vevők voltak. Bőrkabátokban. bundákban, cipőkben utaztunk.

- Mennyi idő kellett ahhoz, hogy lebukjanak?

- Nyolc hónapig tartottuk magunkat, aztán eldőltünk

- Mekkora értéket loptak össze?

- Már nemigen emlékszem, sok éve történt. Olyan két-háromszázezer forint lehetett.

- Az még a hetvenes évek elején is szép summa volt. Mire költötték ezt a rengeteg pénzt? Gondolom, nem az OTP-be hordták.

– Persze hogy nem. Éltünk, mint Marci Hevesen. Hajkurásztuk az intézetes csajokat, megszöktettük őket, aztán irány a Balaton. Jártuk az országot. Ismerd meg hazádat mozgalom. Tényleg nem tudom, mire szórtuk el a pénzt, alig kellett valamire költenünk. A piát a közértből loptuk, a cigit is, az áruházakból ruházkodtunk, ha meg valamelyik kirakatban megtetszett valami, akkor éjszaka visszaóvatoskodtunk, aztán betörtük a kirakatot.

Hogy buktak le?

– Az egyik bűntársunknak volt egy kis ribanc barátnője, az beleesett a szórásba egy razzián, és mert éppen összepattantak valamin aznap, felnyomta bűntársunkat. A srác meg hótt szerelmes volt ebbe a kis kurvába, és hogy a csajt kiengedjék, feldörzsölte az egész brigádot. Még aznap este kiadták ellenünk a körözést.

Tudtam, hogy a lány nyomán a srácot beszipkázták, és amikor még este sem került elő, már sejtettem, hogy gáz van. Szétzavartam a csapatot, elindultam vidékre. De a Déli pályaudvarnál nem jutottam tovább. Beleestem egy igazoltatásba, egyből megbuktam.

Ismét Tököl következett?

– Előbb a Markóba vittek. Ott aztán mindjárt az indulásnál összejött két bűnvádi. – Mit jelent az, hogy bűnvádi?

(10)

– A börtönben elkövetett bűncselekményt nevezik így. Amiért büntetőeljárást indítanak az elítélt ellen.

A börtönben is követett el bűncselekményt?

– A szokásos fiatalkori balhékat. Zsarolás, kényszerítés, különös kegyetlenséggel elkövetett testi sértés meg ilyesmik.

Kit és mire kényszerített?

– Be akartam törni csicskának egy kiskrapekot, csak hát nagyon nehezen ment. Felnyomott az őrségnél.

Milyen ítélettel érkezett Tökölre?

– Összbüntetésként négy és fél évet kaptam. – Tökölön már menőnek számított, igaz?

– 17 éves voltam akkor, amikor visszakerültem a tököli börtönbe. Ez ott nem túl nagy kor, jócskán voltak bent akkoriban 20-22 éves krapekok, de császár voltam. Brigádvezető lettem, jó csapat volt akkoriban Tökölön. Hogy mást ne említsek, egy zárkában voltam azzal a Ricsivel, aki aztán Szegeden megszurkálta a börtönőröket, de sorolhatnám a keményebbnél keményebb palikat.

Mennyit töltött le a büntetéséből?

– Végig lehúztam az egészet. Én még soha nem kaptam kedvezményt. Most már a jog szerint sem kaphatok, amikor pedig kaphattam volna, mindig összehoztam magamnak néhány fenyítést, így kibuliztam, hogy kizárjanak a feltételes szabadságból.

Ha jól számolok, 1977-ben szabadult. – Igen, 1977 őszén jöttem ki a sittről.

Milyen elképzelésekkel hagyta maga mögött a börtönépületet?

– Nem voltak nagy elhatározásaim. Úgy gondoltam, egyelőre takarékra állítom magam. Egy kicsit elegem volt az egészből, megpróbálok dolgozgatni. Az elején úgy is nézett ki, talán sikerül. Megismerkedtem egy kis parasztlánnyal, összeköltöztem vele, de az egyik délután rám köszönt az egyik cimborám. Nagyon megörültünk egymásnak, elkezdtünk mulatni. A végén felszedtünk egy lotyót, az meg belevitt bennünket egy balhéba.

Hallhatnánk erről egy kicsit részletesebben is?

– Megdumáltuk a csajjal, hogy partiba megyünk vele. Felmentünk a lakására, de nem mondta, hogy otthon lehet az élettársa. Amilyen pechünk volt, otthon volt krapek. meg egy másik bika két kurvával. A két csávót pofán verdestük, kivágtuk őket a héderből. Szóltunk a két ribancnak is, hogy húzzanak, de nem akartak elmenni. Na jól van, mondtuk nagy engedékenyen, maradjatok, ha akartok. Bevittük a három lányt az ágyba, nem is volt semmi hiba, de a két csávó betántorgott a Pogányba (a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság – a szerk.), és felnyomtak bennünket. Kijött a yard, elvitték a két kurvát, és bennünket is a levegőbe emeltek. Ezek négyen meg bent a yardon szépen megdumálták, hogy mi megerőszakoltuk a csajokat. A szép a dologban, hogy a lány, akit mi vittünk fel a kéglire, előbb a frankót mondta, de később ő is verte ránk a balhét. Az volt a szerencsénk, hogy az egyiket bent tartották, mert nem volt munkahelye. Így aztán nem tudtak érintkezni, nem tudták összeegyeztetni, mit mondjanak a vizsgálótisztnek. Ellentmondásba keveredtek egymással, végül a kmk-s kurva elmondta az igazságot. Két hónapig voltam előzetesben életemben először és utoljára ártatlanul.

Hogy fogadták otthon?

– A kiscsaj lelépett, a melóhelyemről is kirúgtak. Na, gondoltam magamban, beindulok újra. Pillanatok alatt összehoztam a csapatot, megkezdődtek megint az áruházi balhék. A háttérből irányítottam őket, még arra is vigyáztam, hogy Budapesten ritkán forduljak elő. Felszedtem egy dabasi csajt, leköltöztem hozzá, esténként odahozták a krapekok a szajrét. Napi öt-hatezer forint megvolt: De

(11)

feldörzsöltek bennünket a zsaruk, megint eldőltünk.

Ha nem tévedek, ez volt az első felnőttkori bűncselekménye

– így van. Harmadszor voltam büntetve, azonnal fegyházat kaptam. Két év hat hónapot húztam le. De a gyűjtőben is összeszedtem egy bűnvádit, azért később elítéltek.

Azt miért kapta?

– Muszáj erről beszélni? – Nem muszáj, de jó lenne.

– Végül is miért ne? Természet elleni fajtalanságra rábírás volt a vád. – Azt mondja, ez volt a vád. Nem követte el a bűncselekményt ?

– De elkövettem. Bekerült a zárkába egy pali – valamelyik másik börtönből hozták át –, olyan meleg volt, mint egy izzó rezsó. Gondoltam, van benne egy kis okosság, úgyis buzi, miért ne én szervezzem meg, kit gyengítsen le? Persze nem emberbaráti szempontok vezéreltek, az volt a tervem, ha már úgyis csinálja, legalább ne ingyen tegye. Egy üveg neszkávé vagy tíz csomag cigi volt a tarifája, a palik nekem fizettek.

Szóval strici lett.

– Végül is igen. Aztán egyszer-kétszer nem akaródzott neki dolgozni, kicsit ösztökélni kellett, meg akadt olyan pali is, aki a végén sajnálta a fizetséget, feldobtak. Megindították ellenem a büntetőeljárást, amikor a nyomozást befejezték, átszállítottak Sopronba, majd Márianosztrára, ahonnan 1981 augusztusában szabadultam. Időközben persze folyt a fajtalanság miatt a büntetőeljárás, két és fél évet kaptam ezért is. 1981 novemberében már megint bent voltam.

Mikor szabadult?

– Természetesen a büntetésemet végig kitöltöttem, 1984 májusában szippantottam először szabad levegőt. Akkor meglett volna a lehetőségem arra, hogy végleg kiszálljak a buliból.

Hogyhogy?

– Összejöttem egy szegedi lánnyal, októberben elvettem feleségül. Nem sokkal később meghalt az anyám, két hónapra rá eltemettük a mostoha öregemet, rám maradt a lakás. Normálisan éltünk, dolgozni ugyan nemigen kellett, mert egy-két finom okosságom összejött. pénzünk volt rendesen.

Milyen okosságra céloz?

– Erről nem beszélek, ezt egyedül csináltam, azóta sem dörzsölte fel a rendőrség, nem akarom magam alatt vágni a fát. A lényeg az, hogy a feleségem sem tudta ezeket a játékokat.

A felesége egyébként tudott a maga korábbi dolgairól?

– Tudta, hogy többször voltam börtönben, de azt mondta, ami volt, elmúlt, nem érdekli. Állati rendes, tök privát csaj volt. Azért is fűzte az agyamat, költözzünk le Szegedre, hogy még véletlenül se akadhassak rá a régi cimboráimra.

Miért nem engedett neki?

– Engedtem. Eladtuk a pesti lakást, Szegeden vettem egy öröklakást. Megszületett a fiam, úgy tűnt, minden rendben van. Elhelyezkedtem Szegeden egy maszek tímárüzemben, kemény munkával havi 10-12 ezret kerestem. Két hónapot dolgoztam, de a próbaidő végén kiadták a munkakönyvemet.

Miért? Nem voltak megelégedve a munkájával?

– Nem a melóval volt baj. Megtudta, hogy ültem, ezért rúgott ki. Meglehetősen rossz passzban voltam akkoriban, a feleségemmel is összepattantam, plusz, hogy ki is rúgtak, gondoltam, felugrók egy kicsit Pestre, összejövök a cimborákkal, iszunk egy nagyot, aztán biztosan elpárolog a mérgem. A vége az lett, hogy nem mentem vissza Szegedre.

Rátalált a régi cimborákra.

(12)

szaladtam össze, rettentően sóher volt. Elmondta, csinált Soltival néhány betörést, de nemigen találtak be egyszer sem. Szinte az első pillanattól kezdve fűzte az agyamat, társuljunk. Én sem voltam túlságosan tele lóvéval, nem kellett kétszer mondani.

Ismeri a dalt: Mások vittek rossz utakra engem.

– Nem akarok arra hivatkozni, hogy mások miatt estem vissza. A lehetőség megvolt arra, hogy visszatérjek Szegedre. Én mégsem mentem. Először még gondolkoztam rajta, de amikor megtudtam, hogy Bánó Zoli szabadul, már nem gondolkoztam a hazatérésen.

Ki ez a Bánó Zoli?

– Zoli nagyon jó riglihúzó betörő. Ahogy kijött, szinte másnap megcsináltuk az első balhét. Ketten mentünk be egy belvárosi lakásba, aranyat, készpénzt találtunk. Mindjárt talpra is álltam belőle. Aztán csináltuk feszt a balhékat.

Hol lakott akkoriban?

– A Kiss Máténál. Tulajdonképpen ennek is köszönhetem, hogy összejöttem Sanyával. Az egyik reggel átmentünk a szomszédos kocsmába, s ott ki köszönt rám? Danyi, akivel együtt ültem Márianosztrán, és ha jól emlékszem, akkor a gyűjtőben is egy ideig. Örvendeztünk egy darabig, aztán felhívott bennünket a lakására. Nála találkoztam Sanyával, aki már akkoriban nagy hírű betörő volt. Éppen valami gondja volt az egyik spanjával, Szojkával, beszálltam hát hozzájuk. Sanya, Csobi és én – így alakítottunk egy kis csapatot. Volt néhány tuti címünk, meg is csináltuk a lakásokat, elég rendesen betaláltunk. Még Agárdon is jártunk.

1986. november végén összepattantam Sanyával. A mai napig nem tudom pontosan, min balhéztunk össze. Piásak voltunk, én talán egy kicsit jobban be voltam rúgva. Megjegyzem, akkor elég hülye tudok lenni. A lényeg az, hogy otthagytam a brigádot, önállósítottam magam. Volt egy ismerősöm az Utász utcában, őt kerestem fel, s csináltunk néhány betörést együtt.

Ő is betörő volt?

– Bűnöző volt, de még nem csinált betörést. Együtt ültem vele. Ha jól emlékszem, rablás miatt volt bent.

Maga tanította be?

– Igen. Viszonylag szerencsések voltunk. Nem volt tuti címünk, mégis úgy alakult, hogy betaláltunk néhányszor. Tele voltam pénzzel, jártam az éjszakát, egyszer összeszaladtam valamelyik éjszakai kocsmában Sanyával. Egymás keblére borultunk, szent volt a béke.

Vissza is tért azonnal a régi haverjaihoz?

– Persze, egy pillanatig sem gondolkoztam rajta. Mégiscsak más profikkal dolgozni, mint amatőrökkel. Bánó Zoli és Sanya pedig igazán profi betörők.

Mikor csatlakozott magukhoz Csülök?

– Valamikor 1987 elején, alig később, hogy én visz- szatértem Sanyáékhoz. Az az igazság, hogy akkor eldőlt nálunk Bánó Zoli – beleesett részegen valami balhéba, hetekig bent tartották a yardon. Mindenképpen kellett egy harmadik, de nemcsak azért vettük bele a buliba Csülököt, hanem mert jó betörő ő is.

Csülök akkoriban magánzó volt?

– Előtte nem sokkal szabadult. Volt valami csapata, de nem hiszem, hogy jól ment neki. Tudja, hogy van, mindenki óvatos, a korábbi balhékról nem beszél az ember. Szóval összeálltunk hárman, Sanya, Csülök és én. Nagyon jó csapat volt.

Ki volt a vezér?

– Nálunk nem volt vezéregyéniség, megosztottunk minden feladatot. Csülök nyitotta a legjobban az ajtót, Sanya általában megtalált mindent, egynek kellett az ajtónál vigyázni. Én álltam a

(13)

gázspray-vel vagy pisztoly- lyal az ajtóban. Csülök nyitott, ketten figyeltünk Sanyá- val. Amikor benn voltunk, beálltam az ajtóba a spray- vel, hogy ha jön valaki, akkor időben tudjak szólni.

Milyen ritmusban éltek?

– Szigorúan beosztással. 7 óra fél 8 között felkeltünk, megreggeliztünk, borotválkozott mindenki, 9-kor indultunk munkába. Egyszer-kétszer előfordult, hogy Sanya berúgott, akkor otthon maradt. Mi megcsináltuk a munkát, és ő is megkapta a részét. De bárki bárhol mozgott éjszaka, reggel indultunk. Ha volt pontos címünk, arra, ha nem, akkor vakra. Egy óráig esetleg egy-két italt ha megittunk, de nem piáztunk. Nem mentünk részegen bevetésre. Egykor abbahagytuk, megebédeltünk, hazamentünk, s akkor kinek mihez volt kedve. Pihengettünk, csajoztunk. Vagy szólóban, vagy együtt, mikor hogy hozta az élet. Nagyon óvatosak voltunk.

Mire gondol?

– Haverok nevére béreltünk lakásokat az IBUSZ- tól, hetente-kéthetente másikba költöztünk, és vigyáztunk a szórakozóhelyeken is. Nem jártunk cinkes helyekre, és sehol sem üldögéltünk sokáig.

Hová jártak szórakozni?

– Csak csendes, drága és családias helyekre. Ahova még nem szokott oda a rendőrség razziázni. Többnyire maszek éttermekbe. Az elsődleges szempont az volt, hogy nyugis hely legyen, és jó legyen a konyha. Szerettük a hasunkat. Lakást sem béreltünk belső kerületekben. Újpesten, Újpalotán, Zuglóban vagy Budán laktunk. Minél távolabb essen a Belvárostól. A periférián azért csak nem hajt annyira a rendőrség.

Meddig laktak egy IBUSZ-lakásban? Gondolom, nem sokáig.

– Ha már sokan tudták, hol lakunk, odébbálltunk. Elsősorban a kurváktól féltünk. Jó részük dörzsölődzik a rendőrséghez, nem szerettük volna, ha valamelyik felnyom bennünket. Tartottunk a sofőreinktől is. Az sem tudta mindegyik, mert legtöbbször két utcával előbb kiszálltunk, elküldtük a kocsit. Bementünk egy szórakozóhelyre, és csak utána mentünk haza. Volt, hogy egy hónapig, volt, hogy két-három hónapig laktunk egy helyen, de mindig úgy szerveztük, hogy két-három héttel a bérlemény lejárta előtt a következőt már kivettük. Amiről csak azok tudtak, akik ott laktak. Meg aki kibérelte.

Fárasztó életmód lehetett. Nem volt idegesítő állandóan a rendőrautókat lesni? – Megszoktuk. Ez ezzel jár.

Gondolom, a betörésekkel is óvatosabbak lettek.

– Ellenkezőleg. Igazán akkor lendültünk be. Szinte egy napot sem hagytunk ki. Ilyenkor már mindegy. Még hétvégén is csináltunk srenket. Felszereltük magunkat gázspray-vel és beszereztünk gázpisztolyokat is.

Honnan szerezték a gázfegyvereket?

– A spray-ket általában taxisoktól, a gázpisztolyokat pedig külföldről hozattuk be. – Csak úgy egyszerűen behozatták a pisztolyokat?

– Persze. Bécsben bárki vásárolhat pisztolyt is, spray-t is. Éppen elég jugoszláv és nyugati bűnöző forog itt az országban, 15 ezer forintért hoznak azok gázpisztolyt.

Félek megkérdezni, de valódi pisztolyt nem lehet kapni az éjszakában?

– Nem akarok linkelni, meg aztán egy frankó pisztollyal nem is igen villog senki. Viszont ismerek egy-két kemény manuszt, akinek tuti, hogy nem gázpatronnai van töltve a pisztolya. Nyáron be kell menni olyan kocsmába, ahova gengszterek járnak, és meg kell nézni, ki hord harmincöt fokos melegben zakót.

Használták a gázpisztolyt?

(14)

voltunk a kéglijében, belülről támasztottam az ajtót, egyszer csak hallottam, valaki matat kívül a zárral. Szóltam Csülökéknek, gáz van. Sanya kilépett. Jaj de megijedtem, mit keres maga itt? – ordított a nő. Elindultunk lefelé, de a nő csak üvöltözött. Rendőrség, rendőrség! – kiabálta. Aztán a pisztollyal odadurrantottam. Egyből elhallgatott. Le tudtunk lépni.

Milyen hatása van a spray-nek?

– Mintha valakit pofán öntenek sósavval. – Ez könnygáz?

– Ideg- és könnygáz. – Ideggáz?

– Igen, sokkot vált ki. Megfújják vele az embert, seggre ül, amíg a tüdejében van levegő, üvölt, de se lát, se hall tőle.

Kemény holmi!

– Hogyne. Biztos, hogy nagyon kemény dolog. – Gyakran használták?

– Csak ha szükség volt rá. De akkor nem cicóztunk. Ha megzavart bennünket a tulaj vagy a szomszéd, akkor dönteni kellett, vagy ő, vagy mi. Hatására egyébként jellemző, hogy volt olyan, aki a rendőrségen azt vallotta, vascsővel ütöttük pofán. Pedig csak lefújtam a 3000-es gázzal. Nem is a legerősebbel, van ötezres is.

A lakás tulajdonosa zavarta meg magukat?

– Nem. Kaptunk egy-két tippet, elkezdtük lejárni, nem jött be. Ha már ott voltunk a környéken, na akkor nézzünk be valamelyik lakásba a Centenáriumi lakótelepen, döntöttünk. Reggel volt, mint affajta sportemberek, melegítőben adtuk elő. Kocogóknak tűntünk, nem voltunk feltűnőek, egy reklámszatyor volt csak nálunk. Csavarhúzó volt benne, meg pár ezer forint. Végigjárunk vagy három-négy lakást.

Négyet törtek fel?

– Nem, négybe csöngettünk be. Olyan piti volt a környék, elég rossz volt a lakáselosztás is, nekem nem tetszett az ötlet. Nem érdemes nekifogni, mondtam Csülöknek. Dehogynem, erősködött, ne törődj semmivel, meglátod, betalálunk rendesen, mondta Csülök. Futni kell, itt fogsz maradni – figyelmeztettem a cimborát. Hogy maradnék én itt? – válaszolta.

Bementünk a házba, egyből rátaláltunk erre a lakásra. Nem voltak otthon a háziak. Lecsöngettük a szomszédokat is, oké volt minden. Ki is bontottuk rendesen az ajtót, de amikor a zár kinyílt, reccsent egy nagyot. Ez a veréb meg akkor mehetett haza, vagy bóklászott a folyosón, nem tudom, de meghallotta.

Csülök már bement a belső szobába, én kint álltam a külsőben, és éppen azon gondolkoztam, hol kezdjem a rámolást, amikor valaki kopogott az ajtón. Jó napot kívánok – köszönt a manusz, és bejött az előszobába. Amikor meglátott, kérdőre vont, hogy mit keresek én ebben a lakásban. Csak bejöttünk egy kicsit körülnézni, mondtam neki, de nem elégedett meg a válasszal, jött felém. Kutyaszorítóba kerültetek, Bika – ismertem fel a helyzetet, előkaptam a spray-t, és rögtön tele is küldtem a palit. Emlékszem, kis ember volt, ólompapucsban lehetett vagy negyven kiló, már nem is fiatal, de felugrott vagy egy méterre a levegőbe, és ordított, míg volt benne szufla. Aztán csendesen padlót fogott. Mondtam Csülöknek, tűzzünk, a manusz fellármázta az egész házat.

El is indultunk, kiszaladtunk az épületből. Átvágtunk a ház előtti játszótéren, ott már sétálósra vettük a figurát. Amint ballagtunk, jött egy üres taxi. Gyere, Csülök, pattanjunk be a kocsiba, aztán tűnjünk el a környékről – mondtam. Nem, mert ha valaki betelefonált a rendőrségre, lezárják a környéket, a taxikat biztosan igazoltatni fogják. Menjünk, mintha kocognánk – okoskodott.

(15)

Lépegettünk keresztül az úton, erősen hesszben voltunk, látszólag minden nyugis volt. De egyszercsak kivágódott elénk egy AJ-s kocsi, a mai napig nem tudom, hogyan értek oda olyan gyorsan. Egyből ránk kiáltottak, hogy fel a kezeket. Természetesen azonnal futni kezdtünk. Beszaladtunk egy mellékutcába, mindkét oldalon családi házak húzódtak. Csülök az egyik, én a másik oldalon szedtem a lábamat. Alig szaladtunk két-háromszáz métert, láttam, hogy gáz van. Körbekapták Csülököt, a gyereknek a levegőben mindkét keze. Be voltam nagyon szarva, tuti voltam, hogy elkapnak. Visszanéztem, láttam, hogy betuszkolták a cimborát a kocsiba, és indulnak utánam.

Hát akkorát, mint akkor, én még az életemben nem futottam. A sarkamban volt két civil ruhás rendőr, már vártam, mikor küldenek utánam egy skulót. De hát szedtem a lábamat, egyből eszembe jutott a börtön, minden bajom lett. Szerencsémre az egyik kertkaput nyitva találtam, nem érdekelt, hogy van kutya a házban vagy nincs, beszaladtam. Emlékszem, a kert végében egy pali a kocsiját bütykölte. Amikor meglátott, úgy elcsodálkozott, hogy még a csavarhúzó is kiesett a kezéből. Átvágtam az udvaron, át a kerítésen, megint csak kiabálták, állj, vagy lövök. Nem szaporítom a szót, vagy négy kerítésen másztam át, de hát akkor már kifulladtam én is. Szakadt rólam a veríték, szirénáztak a rendőrautók, borzalmas volt az egész.

Az egyik kapuban végre megláttam egy idős nénit. Jaj, drága néni, segítsen, ha Istent ismer, szólítottam meg. Mi baj van, aranyoskám, kérdezte. Nem tudom, honnan találtam ki, de azt mondtam neki, hogy szívbeteg vagyok, és rettenetesen rosszul érzem magam. Egyből bekísért a házba, adott egy pohár vizet és elment szólni a fiának, de akkor már közvetlen közel szirénáztak a rendőrautók.

Rövid időn belül előkerült a férfi, szabadkozott nagyon, hogy rossz a kocsija, de azonnal átmegy a szomszédhoz, és kölcsönkéri az autót, bevisz a kórházba, nyugtatgatott.

Tényleg, öt perc sem telt el, a ház előtt állt a kocsi. Beszálltam a hátsó ülésre és mondtam, hogy az Uzsoki utcai kórházban van az orvosom, oda vigyen. Alig mentünk 100 métert, utolért bennünket egy szirénázó rendőrautó. Egyből lebuktam az ülésre és jajgattam, hogy nagyon görcsöl a szívem. Szerencsére a rendőrök nem néztek be a kocsiba, így megúsztam a dolgot. A férfi elvitt az Uzsoki utcai kórházig és minden áron be akart kísérni. Csak szabadkoztam: nem szükséges, én itt sajnos otthon vagyok, jól ismerem a járást. Akartam adni neki egy ezrest, de nem fogadta el. Uram, ez természetes, mondta, bármelyikünk lehet még rosszul az utcán, segíteni kell az embereknek. Gondoltam magamban, ha te azt tudnád, hogy nekem miben segítettél, nem mondanád.

A kórház portásával váltottam néhány szót, aztán, amikor láttam, hogy a pali elhajtott, kisétáltam az épületből. Bevágódtam egy taxiba, kimentem Újpestre, ott kocsit váltottam, azzal vissza a Keletihez, egy harmadikkal pedig hazamentem. Utóbb az a manusz, akit lefújtam a lakótelepen, azt vallotta, hogy egy vascsővel vágták pofán. És a szép a dologban az volt, hogy öt ember közül a felismertetésen pleknire kiválasztotta Csülököt, pedig őt nem is látta. Igaz, körülbelül hasonló testalkatúak vagyunk. így történt a Centenáriumi lakótelepi betörésünk.

Említette, hogy a gázpisztolyokat külföldi bűnözőkkel hozatták be Magyarországra. Volt

egyéb kapcsolatuk is külföldi bűnözőkkel?

– A pisztolyokat egy nyugatnémet srác hozta, ha jól emlékszem, 15 ezer forintért darabját. Egyébként a magam részéről nemigen foglalkoztam külföldiekkel. Egy-két volt magyarral ápoltuk a kapcsolatot, a közelmúltban léptek le. Velük is elsősorban azért, hogy segítsenek a disszidálásban. Csülök beszélt velük néhányszor telefonon. Amire nekünk szükségünk volt, azt megszereztük itthon is. A pisztolyokon kívül nem hozattunk velük semmit.

Mondjuk valami speciális betörőszerszámot sem?

– A pajszer tökéletesen megteszi, nem kell cifrázni a dolgokat. Addig, amíg Ilyen ócskák az ajtók és a zárak, elég egy erős csavarhúzó vagy egy kisebb pajszer.

(16)

Aranyat sem juttattak velük külföldre? Azt hallottam, mostanában néhány betörő külföldre

küldi a lopott aranyat.

– Én csak a magam nevében beszélek, én nem küldtem külföldre aranyat. Megszerveztük mi itthon az aranymosást.

Hogyan?

– Felhajtottunk magunknak egy ötvöst, az elrendezte nekünk az aranyat. Beolvasztotta, aztán csinált neki egy kis fazont.

Lehet, hogy naiv vagyok, de megkérdezem: nem volt probléma az értékesítéskor az, hogy az

ilyen ékszerben nyilván nem volt próbajel?

– Ha kellett a próba, egy kicsit többet kért a melóért, és már teljesen frankó volt a fux. Egyébként abban a körben, ahol mi értékesítettük a mosott aranyat, nem érdeklődnek a próba után. Ha valakinek utóbb nagyon kellett, bevitte a Pénzverdébe és illő fizetség után beleütötték a próbát.

Mennyibe került maguknak az ékszerész? – Tíz százalékért dolgozott.

A fazonarany árának a tíz százalékáért?

– Nem bolond az. Ha vittünk hozzá mondjuk 30 deka aranyat, 30 gramm abból az övé volt. Nyilván csinált belőle néhány csecsebecsét, úgy adta el. Ezzel jobban járt, mintha mi kifizetjük a fazonalakítás árát.

Az összes lopott aranyat átalakíttatták?

– Csak egy részét. A másik részét orgazdáknak adtuk el. – Mit fizettek érte?

– A baj ott kezdődik, hogy az orgazda pontosan tudja, gyűjtött cuccot vásárol, ehhez mérten szab árat is. Volt olyan orgazdánk, aki a végén már 300 forintot akart adni az arany grammjáért. Akinek sürgősen pénzre volt szüksége, az otthagyta ennyiért is. A becsületesebbek a 18 karátos aranyért 4– 600 forint között fizettek. Nem számítottuk bele sem a fazonárat, sem pedig a köveket. Ha briliánst találtunk, azt kivettük, és hamis személyire a követ értékesítettük.

Kik ezek az orgazdák, akik alkalmanként akár több százezer forintot képesek voltak kifizetni

maguknak?

– Ugyanolyan bűnözők, mint mi. Vagy talán egy fokkal még szemetebbek. Mi tettük kockára a szabadságunkat, aztán jó esetben félpénzen megvették tőlünk a cuccokat. Az egyik orgazdánk például az a Cigány Géza volt, amelyik még a Batthyány-mauzóleum balhéjába belebukott. Aztán ott volt a külkeres nő. Aranyat, márkás videót, régiségeket vásárolt és tippeket is adott nekünk. Gondolom, nem jelentett komoly akadályt neki, hogy kijuttassa külföldre az aranyat, utazott eleget. A harmadik orgazdánk főfoglalkozásban űzte az ipart. Volt 56-ban valamilyen balhéja, ült egy darabig, most orgazdaságból él. Szépen megszedte magát. A negyedik, ehhez nagyon keveset jártunk, valami maszek fröccsöntő volt, de a végére nagyon aljas lett. 10 ezret akart fizetni egy frankó videóért, és ő fizetett 2–300 forintot egy gramm aranyért. Ilyen ember volt. Gyanítom, nem csak mi rühelltük, mert valamelyik csapat ki is pucolta a kéglijét.

Mennyire jellemző, hogy a betörők kirámolják az orgazdájukat?

– Nem jellemző. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy a fene egye meg ezt az embert, keresett már rajtam eleget, most én jövök, nekem is jár valami.

De hát tudni kell, hogy az orgazdák rettenetesen óvatosak. Meggyőződésem, hogy egyikük sem tart otthon több pénzt, mint amennyi a háztartásra kell, és valahol máshol van a lerakatuk. Ettől a fröccsöntőtől például 360 ezer forintot és egy fél kiló aranyat tudtak csak elhozni, pedig én is tudom, hogy sokszoros milliomos a pali. Biztos vagyok benne, hogy egy orgazdának, aki lopott cuccok

(17)

megvásárlásával foglalkozik, megfordul a fejében, hogy előbb vagy utóbb ő is sorra kerül. Ha nem is az a csapat rámolja ki, amelyik hozzá hordja a szajrét, de valakinek biztosan a fülébe jut, hogy csőre van rántva.

A Cigány Géza lakását is megcsinálták, de mit vittek el tőle? Egy videót, valami piti tétel aranyat és 10 ezer forintot. Nem is volt fizetőképes a helyszínen soha. Ha húszezer forintnál többet kellett kiperkálnia, beültetett bennüket egy kocsmába, ott kellett megvárnunk, míg elhozta a pénzt a bunkerjéből. Állítom, hogy senki nem tudja, hol van a lerakata, pedig megvett tőlünk vagy egy kiló aranyat, Juszuféktól ugyanannyit, a Batthyány- mauzóleumot kifosztó romáktól állítólag két kilót és a kincseket.

Hallottam róla egy történetet, olyan mesélte, aki szemtanúja volt az eseményeknek. Sírrabló cigányok elvittek hozzá egy marék antik arany ékszert, minden darabja drágakövekkel volt dúsan díszítve. Állítólag gyönyörű darabok voltak. Fitymálva végignézte az ékszereket, majd kijelentette, hogy a kövek értéktelenek, az aranyat hajlandó megvenni. Azzal zsebkésével kipattintotta a köveket az ékszerekből, belerakta egy gyufásdobozba a briliánsokat, zafírokat, rubinokat, majd zsebre vágta a skatulyát azzal, hogy a csiszolt üvegkavicsok jók lesznek a gyereknek játszani. El lehet képzelni, hogy antik ékszerekbe milyen köveket raktak 200 évvel ezelőtt. Többet ért, mint az arany. A végén adott 25 ezer forintot a romáknak, és biztatta őket, hozzanak minél több ilyen leletet.

Más esetben bennünket vert át. Illetve nem vert át, csak kihasználta, hogy sürgősen kellett a pénz, siettünk valahova. Elvittünk hozzá egy csomó ezüstöt. Étkészleteket, edényeket. Néhány darabot megvett belőle, a többire azt mondta, nem kell neki. Mit csináltunk volna? Otthagytuk az egészet a fenébe.

Az ezüsttel egyébként sem volt szerencsénk. Kirámoltunk egy gazdasági igazgatót, elhoztunk tőle vagy 12 kiló antik ezüstöt. Elvittem a maszekhoz a kollekcióból egy darabot, ha jól emlékszem, egy cukortartót. Láthatóan nagyon tetszett neki. Megvizsgálta, aztán kibökte, hogy 30 ruppót ad grammjáért. Elküldtem a fenébe, tudtam, hogy akkoriban 70 forint felett volt a hivatalos ára az antik ezüstnek. Na, akkor 50 forintot ajánlott a cukortartó grammjáért. Csak azért az egy darabért 12 ezer forintot fizetett, pedig ért vagy 18 ezret.

Az átdolgozott aranyat hol adták el? Gondolom, az orgazdák azért sem adtak többet.

– Az átdolgozott arany egy részét hamis igazolványokkal eladtuk a hivatalos felvásárlóhelyeken, más részüket kéz alatt passzoltuk el.

Kiknek?

– Vendéglátósoknak, mixerlányoknak, ismerősöknek. Felkínáltunk az egyiknek például egy szép láncot. Mondtuk, meg vagyunk szorulva, szeretnénk eladni. Megvette a lány az ékszert, néhány nap múlva videokazettákat vittünk neki. Persze volt otthon videója, szívesen megvette a műsoros kazettákat mondjuk 600 forintért, hiszen az üres kazetta is többe kerül. De akkor már megkérdezte, hogy arany van-e. Persze volt, miért ne lett volna. És sokan mások is vásároltak így tőlünk.

Tudták, hogy ezek a holmik lopottak?

– Mi nem mondtuk nekik, de hát naponta előfordultunk ezekben a kocsmákban, ezreket költöttünk minden alkalommal. Gondolom, sejtették hogy nem a családi vagyon felélésén munkálkodunk.

Ilyen alkalmi üzlet létrejöttekor honnan volt biztosítva a vevő, hogy az ékszer valóban arany,

valóban olyan karátszámú, és tényleg olyan súlyú, amilyennek önök mondják?

– Mivel átdolgozott aranyról van szó, minden további nélkül bemehettünk a vevővel egy felvásárlóhelyre, és megmérethettük, megvizsgáltathattuk az ékszert. De nemigen volt erre szükség. Mérleg szinte mindig volt nálunk, a többi bizalom kérdése volt. És éppen mert sejtették, hogy lopott cuccról van szó, tudták, hogy nem merünk kockáztatni, nem árulhatunk gagyit. A külsőnk is

(18)

bizalomkeltő volt. Jól szabott öltönyben, elegáns kabátban jártunk, diszkrét mennyiségű arany is volt rajtunk mindig.

A Centenáriumi lakótelepen mégis tréningruhában jártak.

– Lakótelepen, vagy ha a környék egyébként indokolta, kocogóknak álcáztuk magunkat. De akkor is márkás tréningben, frankó edzőcipőben adtuk elő magunkat. A Belvárosban viszont öltöny, nyakkendő volt rajtunk. Egy Pierre Cardin-öltönyben, hozzávaló ingben, elegáns cipőben biztonságban érzi az ember magát. A szórakozóhelyeken, ha nem pleknire keresik a rendőrök az embert, nem jönnek oda igazoltatni, ha látják, hogy jól van felöltözve. Az emberek is, ha meglátnak egy borostás arcú, szakadt palit, egyből megnézik, megjegyzik maguknak a pacekját. Mi még a szerszámokat is diplomatatáskában hordtuk magunkkal.

Az előbb említette, hogy a lopott ékszerekből kiszedett köveket és az átdolgozott aranyat

gyakran hamis személyi igazolvány felhasználásával értékesítették. Hogyan szereztek ilyeneket?

– Volt az éjszakában egy tuti kezű gyerek, az igazította ki a papírokat. – Szóval az okmányok eredetiek voltak, csak éppen más nevére szóltak.

– Pontosan. Betörések alkalmával találtunk személyiket, jogosítványokat, elhoztuk őket, a srác megcsinálta a fényképcserét. Mondom, nagyon ügyes volt, nem volt olyan papír, amit ne tudott volna csinálni. Minden menő gengszternek ő dolgozik.

Gyakran kényszerültek üres kézzel távozni a helyszínről?

– Ha linkre támadtunk be, akkor gyakran előfordult. De még ha tutira mentünk, akkor sem volt biztos a nagy pénz.

Hogy gondolja azt, hogy tutira mentünk?

– Szereztünk biztos tippeket. Voltak különböző tippadóink, akik felhívták egy-egy manuszra a figyelmünket. Bennünket természetesen olyanok érdekeltek, akik rendesen csőre voltak töltve.

Kik ezek az emberek, akiktől tippet lehetett szerezni? – Erről nem szívesen beszélek.

Lehet, hogy még szüksége lesz rájuk?

– Azt nem hiszem. Nézze, ezek 20-30 százalékért adtak nekünk egy-egy tuti címet. Ők is jól jártak, mi is jól jártunk. Minek bolygassuk a dolgot? A legtöbbjüket nem dörzsölte fel a rendőrség.

De hát ezek végül is – gondolom – az ismerőseiket fosztatták ki magukkal.

– És volt olyan, aki a saját nagyapját. Mit csináljunk, ilyen világban élünk. A pénz mindenkinek jól jön.

Látom, tántoríthatatlan. Legalább név nélkül meséljen ezekről az emberekről.

– Volt közöttük külkereskedő, maszek zöldséges, kisiparos, maszek taxis, vendéglátós, belvárosi aranyifjú. Volt olyan, aki tutira megmondta, mennyi pénz van a lakásban, és hova van eldugva. Volt, aki csak annyit tudott mondani, hogy tele van az illető nagyon. Aztán akadt olyan is, aki nem mondta ki kereken, hogy törjünk be valahova, mert érdemes, csak dicsérte az ismerősét, hogy milyen festményei vannak, mennyi ezüstje, aranya van. Ezek többnyire nem is vártak el lóvét a tippért. Gondolom, bosszúból dobták be a címet a köztudatba.

Hogy megy ez a tippvásárlás? Nem hiszem, hogy apróhirdetést adtak fel „tippet veszek”

jeligére az újságban.

– A mi tippadóink hatvan százaléka bűnöző, de nem betörő volt. Dolgoztak valami maszeknál, fuvaroztak neki, vagy éppen csak egy házban laktak az illetővel. Aztán volt néhány orgazdánk, ilyen volt a már említett külkeres nő is. Ők vásárolták fel tőlünk az aranyat, az ezüstöt, a műszaki cikkeket. Érdekük volt, hogy jó cuccokat vigyünk nekik.

(19)

A palinak volt egy jelentős antikóra-gyűjteménye, ezt kellett elhozni tőle. Gondolom, a nő megrendelést kaphatott az órákra, máshol nem tudta felhajtani őket, ellopatta hát élettársa lakásából. Vagy egyszerűen csak fájt rájuk a foga.

Aztán volt néhány tippadó, aki üzleti vállalkozásnak tekintette a dolgot, és 20 százalékért adta a tippeket. Vadidegentől nem kaptunk címet, soha nem mutatkoztunk úgy be, hogy kérem, mi betörők vagyunk. El sem fogadtunk volna ilyen tippet, provokációnak vettük volna. Még azok is csak gyanították, hogy betörők vagyunk, akik jobban ismertek bennünket. Aztán az éjszakában is fel lehetett csípni egy-két jobb okosságot, csak nyitva kellett tartani a szemünket.

Ezt hogy érti?

– Mondtam már, hogy mi jobb helyekre jártunk. Igen drága helyekről van szó, ahol esetleg több ezer forint egy vacsora. Na hát ezeknek a helyeknek felettébb érdekes a törzsközönsége. A fele bűnöző, a másik fele meg ki tudja, milyen módon meggazdagodott manusz. Az a gyanúm, ugyanúgy bűnözők, mint mi, csak másként csinálják. Szóval, ilyen helyeken ki lehetett szúrni egy-két manuszt.

A betöréseknek körülbelül hány százalékát csinálták tippekre? – Körülbelül harminc százalékát.

Mindig bejött?

– Nem. Sajnos nem. Sok helyen betaláltunk rendesen, de sok helyen otthagytuk a pénzt. – Nem önszántukból.

– Nem hát. Nem találtuk meg.

Biztosan jó rejtekhelyet talált a tulajdonos.

– Éppen ellenkezőleg. Az az érzésem, hogy ott szúrtuk el, hogy mi is a rejtekhelyeket kerestük. Volt, hogy végigkopogtattuk még a parkettát is, így is árnyékra mentünk. Utólag visszagondolva, mindig azzal csesztük el, hogy a legkézenfekvőbb helyeket hagytuk figyelmen kívül. Mi is abból indultunk ki, hogy ha valakinek sok a pénze, akkor biztosan eldugja. Egyszer például – ez is tippre ment – megtámadtunk egy lakást, tudtuk, hogy a tulaj megalkudott egy nyugati kocsira, legalább egymilliónak kell otthon lenni, hiszen másnap reggelre ígérte a pénzt. Kifordítottuk a lakást a négy sarkából, térdig jártunk a ruhákban és nem találtuk meg a lóvét. A hűtőszekrénytől a mosógépig mindent átnéztem igen aprólékosan, hiszen tudtuk, hogy otthon kell lenni a pénznek. A tippadót szidva végül leléptünk a kégliből. Másnap a tippadótól megtudtuk, hogy a tulaj a konyhaasztalon, egy konyharuhával letakarta a lóvét. Láttam én azt a konyharuhával letakart kupacot az asztalon, de hát mit takarnak le az emberek konyharuhával. Nyilván arra gondoltam, hogy kaja van alatta. Ki a túrónak jut eszébe, hogy megnézze, ha csak nem éhes. Amikor megtudtam, azt hittem, megesz a fene.

Vagy a másik, ez Csülökék balhéja volt. Nem mentem velük, más dolgom volt, a tipp viszont az enyém volt. Ez egy maszek taxis volt, ez is nyugati kocsit akart venni. Megnézték Csülökék rendesen a lakást, találtak vagy 150-200 ezer forintot, megelégedtek vele, eljöttek. Az egyik szekrény tetején egy reklámszatyorban ott volt egymillió-háromszázezer forint. Egyszerűen fel volt dobva a szekrény tetejére majdnem másfél millió forint.

Azt hiszem, talán többet gondolnak az emberekről, legalábbis, ami az óvatosságot illeti.

– Igen, biztosan így van. Mondja meg, ki az az őrült 1987-ben Magyarországon, aki egy lakótelepi lakásban, mindenféle biztonsági berendezés nélkül 700 ezer nyugatnémet márkát tart otthon?

Szerintem ilyen őrült nincs.

– Azt maga csak gondolja. Tuti tippként kaptuk, össze is jött nagy nehezen, mert a lakás egy H folyosós házban volt a bal oldalon középen, és mind a két oldalon otthon voltak a háziak. Gondolhatja, akkor is bementünk volna, ha baltával kell szétverni az ajtót. 700 ezer márka mégiscsak 28 millió forintot ér. Meg voltunk őrülve, mindannyian remegtünk az idegességtől. Szóval,

(20)

megtámadtuk a lakást, be is jutottunk simán, a szomszédok nem figyeltek fel ránk.

Az első meglepetés akkor ért bennünket, amikor végignéztük a lakást. Az egyik szobában egy sima szekrény, egy dohányzóasztal két szakadt fotellal, a másikban egy szekrénysor, egy ágy és két szék volt. Rettentően piti volt az egész. Egymásra is néztünk, egyszerűen nem tudtuk elképzelni, hogy egy ilyen lakásban akár két forint is legyen. De ha már ott voltunk, végig kellett nézni, már csak azért is, mert a tippadó azt mondta, hogy az anyja életére megesküdik, ott van a 700 ezer maki.

Átnéztük a lakást, nem találtuk meg. Lefelé a házból a lépcsőházban megegyeztünk, hogy vérét vesszük a tippadónak. Nagyon úgy tűnt akkor, hogy egyszerűen szívatott bennünket, és most röhög, hogy milyen barmok voltunk, beültünk a hülyeségének.

– Megtalálták a tippadót?

– Meg hát. De olyan magabiztosan tartotta a markát a részéért, hogy elbizonytalanodtunk. Ismét esküdözött égre-földre, hogy egy nappal előbb még látta a lóvét. Elhittük neki. Tanakodni kezdtünk, hogy mitévők legyünk, az iszonyú összeg rettentően piszkálta a csőrünket. Kiokoskodtuk, hogy este a tippadó ugorjon fel a tulajhoz, nézze meg, mi újság van, és ha még mindig ott van a lóvé, másnap megint megtámadjuk a kéglit.

Kivittük a lakótelepre a tippadót, mi a közelben várakoztunk, nem mertünk közel menni a házhoz, hátha ott van a rendőrség.

Jól sejtettük. Éppen folyt a helyszíni szemle, amikor a tippadónk nagy pofátlanul bekopogtatott a cimborájához. Adta a tájékozatlant, mikor meglátta a rendőröket a lakásban. A tulaj kituszkolta a kégliből és a folyosón elmondta neki, hogy napközben betörtek hozzá, de szerencsére, nem találták meg a lóvét a betörők. Az már frankó, de hova tudtál akkora halom pénzt eldugni? – kérdezte a tippadó a tulajt. Bevarrattam a lét három focilabdába – válaszolta a fickó.

Jött vissza a srác vigyorogva. Na, ti barmok, három focilabdában volt a pénz a kégliben – mondta, s mi egymásra néztünk. A szobában valóban volt három bőrgolyó, még odébb is löktük őket, amikor felnéztünk a szekrény tetejére.

Ha jól sejtem, másnap ismét betörtek a lakásba. – Nem törtünk be, felesleges volt.

Csalódtam magukban.

– Nincs oka rá. Elhatároztuk, hogy kivárjuk, míg elmennek a rendőrök, megnézzük, hova viszi a pali a lasztikat, mert abban biztosak voltunk, hogy nem hagyja a kéglijében a pénzét. Nem is hagyta. De nem tudtuk követni, mert a rendőrökkel ment el. Gondolom, velük tartott, hogy megtegye a feljelentést.

Annyit mondjon csak, mi volt ennek az embernek a foglalkozása? – Vendéglátós volt. Nagyon menő vendéglátós.

Most, hogy beismerték ezt a bűncselekményt is, kiderült, hogy hova lett a 700 ezer márka? – Csak nem gondolja, hogy elviszi a pali a balhét, hogy volt otthon ennyi valutája? Mondja, hogy betörtek hozzá, de váltig állítja, hogy nem vittek el a betörők semmit, mert olyan csóró, hogy nem is találhattak semmit.

Érte még hasonló csalódás magukat?

– Persze, elég gyakran. Egyszer például kaptunk egy tippet, végignéztük a lakást, kirámoltunk mindent a szekrényekből módszeresen. Az egyik rekamiéra raktunk mindent. A szobában három ágy volt, kettőnek megnéztük az ágyneműtartóját, a harmadiknak nem tudtuk felemelni a betétjét, mert annyi cucc volt rajta. Abban volt a kazetta 400 ezer forinttal.

Említette, hogy tipp hiányában, ahogy maga mondta, vakon támadtak be néhány lakásba. – Nem néhány lakásba, az volt a gyakoribb, hogy vakon voltunk kénytelenek repülni.

Referências

Documentos relacionados

Ao eliminar todos os tipos de re- flexo na cena enquadrada pelo visor, o filtro polarizador deixa as cores mais saturadas, mais contrastadas: o céu parece mais

N.º de ações inicialmente planeadas para o biénio N.º de ações realizadas ou com inscrições efetuadas N.º de ações ainda sem previsão N.º de Inscrições não

Este artigo aborda as possibilidades de manutenção e/ou ampliação da posse de cati- YRVVHMDSRUPHLRGRWUi¿FRRXGDUHSURGXomRQDWXUDOHPSRVVHVSHUWHQFHQWHVDWUrV

Para o Supremo Tribunal Federal, em concurso material (CP, art. 69 caput), pois tais crimes, previstos em tipos penais diversos, não eram da mesma espécie,

O Manual Compras (Procedimento para Aquisição de Materiais e Serviços para Solicitantes, Compradores e Fornecedores), tem como objetivo: orientar os solicitantes e

Ao se comparar as médias dessas duas variáveis com o limite entre os estados mesotrófico e eutrófico (1,5 mg.L -1 de nitrogênio total e 0,075 mg.L -1 de fósforo total) é possível

157/2019 Marcel Carneiro Chagas Dispõe sobre denominação de Rua Santos Dumont na localidade da Raia- Bacaxá/ 2º Distrito- Saquarema RJ nov/19 Denominação de Rua Aprovado Lei nº

Anuran composition, diversity and similarity The amphibian species composition in the study area re- sembles those reported in other studies that were car- ried out