H
H
o
o
g
g
y
y
a
a
n
n
h
h
á
á
z
z
a
a
s
s
o
o
d
d
j
j
u
u
n
n
k
k
ö
ö
s
s
s
s
z
z
e
e
e
e
g
g
y
y
m
m
i
i
l
l
l
l
i
i
o
o
m
m
o
o
s
s
v
v
á
á
m
m
p
p
í
í
r
r
r
r
a
a
l
l
em azért jöttem, hogy bántsalak. Hangja mély volt, szinte hipnotikus.
Hát ez az. Az áldozatait transzba ejti aranyszínű szemével és édes hangjával. Shanna megrázta a fejét. Le tudja küzdeni ezt. Nem fogja megadni magát.
A férfi felmordult. – Nehéz eset.
– Jobb, ha elhiszi. – A lány a táskájában kotorászott és előhúzta a 32 kaliberes Beretta Tomcatet. – Meglepetés, balek.
Sem döbbenet, sem félelem nem ült ki a férfi arcára, csak egy árnyalatnyi bosszúság. – Asszonyom, a fegyver szükségtelen. – Tett felé egy lépést. – Kérem, tegye le a pisztolyt.
– Nem! – A legfenyegetőbb és leghatásosabb pillantását vetette a fickóra. – Lelövöm. Megölöm.
– Könnyebb mondani, mint megtenni. – A férfi még egy lépést tett felé. – Nem fogom bántani. A segítségére van szükségem.
A lánynak elakadt a lélegzete. – Maga… maga vérzik. – Tud nekem segíteni?
Ó, egek, jóképű volt. Természetesen ez az ő szerencséje, hogy a tökéletes férfi pont két perccel a halála előtt libben az életébe…
irodájába. Vagy egy ostoba, vagy egy közeli barátja. Barát, döntötte el. Egy ostoba sosem tudna átjutni az őrökön, akik Manhattan Upper East Side-i lakásának minden bejáratánál ott álltak. Vagy az öt emelet mindegyikén felügyelő őrökön.
Kiváló éjszakai látásával Roman feltételezte, hogy jobban lát, mint hívatlan vendége. Gyanúja beigazolódott, mikor a sötét alak nekiment egy XVI. Lajos korabeli komódnak és halkan káromkodott.
Gregori Holstein. Barát, de az idegesítő fajtából. A Romatech
Industries marketing részlegének alelnöke minden problémát fáradhatatlan lelkesedéssel oldott meg. Ennyi elég volt, hogy Roman öregnek érezze magát. Igazán öregnek. – Mit akarsz, Gregori?
Vendége megpördült és Roman irányába sandított. – Miért ülsz itt egyedül a sötétben?
– Hm. Fogós kérdés. Azt hiszem, egyedül akartam lenni. És sötétben. Gyakrabban is kipróbálhatnád. Nem olyan az éjszakai látásod, mint lennie kéne.
– Miért fáradjak az éjszakai látásom gyakorlásával, mikor az egész város fénybe borul éjszakára? – Gregori addig tapogatózott a falon, míg meg nem találta a kapcsolót. A lámpák tompa aranyfénnyel ragyogtak fel. – Tessék, így már jobb.
Roman hátradőlt karosszékének hűs bőrhuzatára és kortyolt egyet a borospoharából. A nedű égette a torkát. Rettenetesen pocsék cucc. – Valami célja is van a látogatásodnak?
– Hát persze. Túl korán hagytad ott a munkát és volt valami fontos, amit meg akartunk mutatni neked. Tetszeni fog.
Roman letette a poharat az előtte lévő mahagóni asztalra. – Már megtanultam, hogy bőséges időnk van.
Gregori felhorkant. – Próbálj már meg egy kicsit izgatott lenni. Lenyűgöző fejlesztést vittünk véghez a laborban. – Roman félig üres poharát látva megjegyezte. – Ünnepelni volna kedvem. Mit iszol?
– Neked nem tetszene.
Gregori a minibárhoz sietett. – Miért? Az ízlésed túl kifinomult nekem? – Megragadta a borosüveget és öntött némi vörös folyadékot egy pohárba. – A színe jó.
– Fogadd meg a tanácsom, és hozz egy másik üveggel a hűtőből! – Ha! Ha te meg tudod inni, akkor én is. – Gregori felhajtott egy jó adagot, mielőtt a poharat a földhöz csapta volna és győzelemittas, önelégült vigyorral felnézett Romanre. Aztán a szeme elkerekedett. Általában sápadt arca lilás-vörös lett. Fojtott hang vibrált mélyen a torkában, aztán elkezdett köpködni. Köhögés követte az elfojtott káromkodást, melyet aztán még több köhögés követett. Végül tenyerét a minibárra szorította, előre görnyedt és zihálva kapkodott levegőért.
Valóban rettenetesen pocsék cucc, gondolta Roman. – Jobban vagy már?
Gregori mély, reszketeg lélegzetet vett. – Mi volt benne? – Tíz százalékos fokhagymalé.
– Mi a fene? – Gregori azonnal felegyenesedett. – Megőrültél? Meg akarod mérgezni magad?
– Gondoltam, megnézem, igazak-e a régi legendák. – Roman ajka kis mosolyra görbült. – Egyértelmű, hogy egyesek fogékonyabbak, mint mások.
– Egyértelmű, hogy egyesek szeretnek átkozottul veszélyesen élni. Roman mosoly-kísérlete feledésbe merült. – A megfigyelésed sokkal jobban megállná a helyét, ha nem lennénk már halottak.
Gregori felé masírozott. – Nem fogod elkezdeni a „jaj nekem, egy átkozott démon vagyok a pokolból” szarságot már megint, ugye?
– Nézz szembe a tényekkel, Gregori. Úgy éltünk túl évszázadokat, hogy elvettük mások életét. Undorítóak vagyunk Isten előtt.
– Nem fogod ezt inni. – Gregori kikapta Roman kezéből a poharat és letette oda, ahol nem érhette el. – Figyelj rám. Egy vámpír sem tett nálad többet azért, hogy megvédje az élőket, és megszelídítse a bennünk lévő sóvárgást.
– És most mi vagyunk a legjólneveltebb falka démoni teremtmény a Földön. Bravó. Hívd a pápát. Készen állok a szentté avatásra.
Gregori türelmetlen tekintete kíváncsi töprengésbe olvadt. – Igazak hát, amiket beszélnek? Egykor szerzetes voltál?
– Jobb szeretek nem a múltban élni. – Ebben én nem vagyok olyan biztos.
Roman ökölbe szorította a kezét. A múltja olyan téma volt, amit senkivel nem fog megbeszélni. – Úgy hiszem, valamiféle fejlesztésről beszéltél a laborban?
– Ó, igaz. Fenébe. Laszlo a folyosón vár. Elő akartam készíteni a terepet, hogy úgy mondjam.
Roman mély lélegzetet vett, majd ellazította a kezét. – Akkor azt javaslom, kezdd el. Csak kevés idő van az éjszakából.
– Igaz. És később még bulizni megyek. Simone épp most repült haza Párizsból, és haver…
– …fáradtak a szárnyai. Ez már vagy száz éve volt. – Roman újra ökölbe szorította a kezét. – Maradj a témánál, Gregori, vagy arra kényszerülök, hogy a koporsódba küldjelek egy kis szabadságra.
Gregori fáradt pillantást vetett rá. – Csak arra az esetre említettem, ha szeretnél csatlakozni hozzánk. Sokkal jobb móka, mint itt ülni egyedül és mérget iszogatni. – Megigazította fekete selyem nyakkendőjét. – Tudod, Simone mindig oda volt érted. Valójában, bármelyik hölgy odalenn szívesen felvidítana.
– Én nem látom őket különösebben életvidámnak. Mikor utoljára néztem rájuk, mind halottak voltak.
– Nos, ha már ilyen válogatós vagy e téren, kipróbálhatnál egy élőt. – Nem. – Roman talpra ugrott, megragadta a borospoharát és vámpírsebességgel egy másodperc alatt a minibárhoz ment. – Halandót nem. Soha többé.
– Húha, ez talált.
– Beszélgetés vége. – Roman kiöntötte a vér és fokhagyma keveréket a lefolyóba, majd kiürítette a maradék mérgező kotyvalékot is az üvegből. Már régen megtanulta a leckét. Egy kapcsolat egy halandóval csak összetört szívhez vezet. Szó szerint. És inkább nem tapasztalná meg, milyen, ha karót döfnek az ember szívébe. Milyen nagyszerű választása van társaság terén – egy halott vámpírnő, vagy egy élő nő, aki holtan akarja látni. És ez sosem változna. Ez a szívtelen élet még évszázadokig eltart. Nem csoda, hogy levert volt.
Mint tudós, általában mindig talált valami érdekeset, ami lefoglalta az elméjét. De néha, mint ma este, ez nem volt elég. Mi van akkor, ha közel volt az áttöréshez egy olyan szérum létrehozásában, ami lehetővé tette a vámpíroknak, hogy ébren maradjanak nappal? Mihez kezdene azokkal az extra órákkal? Még többet dolgozna? Évszázadok álltak előtte a munkára.
Az igazság ma este ütött szeget a fejében. Ha ébren tudna maradni nappal, nem lenne senki, akivel beszélgethetne. Csak még több magányosságot adna hozzá úgynevezett életéhez. És ez volt az a pillanat, mikor feladta és hazajött. Hogy egyedül legyen a sötétben és hallgassa rideg, magányos szívének monoton dobogását. A megkönnyebbülés majd a hajnallal jön, mikor a felkelő nap megállítja a szívét, és újra halott lesz a nap folyamán. Sajnálatos módon, kezdte magát halottnak érezni minden egyes percben.
– Jól vagy, Roman? – Gregori óvatosan figyelte. – Azt hallottam, hogy néha az olyan öregek, mint te, nagyon mélabúsak tudnak lenni.
– Köszönöm, hogy emlékeztetsz. És mivel nem leszek már fiatalabb, talán behívhatnád Laszlót a folyosóról.
– Igaz. Bocsánat. – Gregori feltűrte hófehér ingének ujját. – Oké, elő akartam készíteni a terepet. Emlékszel a Romatech Industries jelmondatára? Tegyük biztonságosabbá a világot vámpírok és halandók számára egyaránt.
– Tisztában vagyok vele. Úgy hiszem, én írtam.
– Igen, de a fő fenyegetést a békére nézve mindig a szegények és az elégedetlenkedők jelentették.
– Igen, tudom. – Nem minden modernkori vámpír volt olyan nevetségesen gazdag, mint Roman és még úgy is, hogy a cége megfizethető és elérhető áron készít szintetikus vért, azok, akik anyagilag kevésbé álltak jól, mindig kísértésbe fognak esni, hogy egy halandóból táplálkozzanak, ingyen. Roman megpróbálta őket meggyőzni, nincs olyan, hogy ingyen ebéd. Az áldozatként kiszemelt halandók hajlamosak voltak támadni. Aztán lefizetnek néhány Buffy-utánzatot, és azok a kegyetlen kis gyilkosok minden egyes vámpírt megölnének, aki az útjukba kerül, még a békés, törvénytisztelő vámpírokat is, akik a légynek sem ártanának. A szomorú igazság az volt, hogy míg bármennyi vámpír ragaszkodik ahhoz, hogy megtámadja a halandókat, egyetlen vámpír sem lesz biztonságban a Földön.
Roman visszament az íróasztalához. – Úgy hiszem, téged tettelek meg a szegények miatti probléma megoldásának felelősévé.
– Dolgozom rajta. Néhány nap múlva kész a bemutató. Eközben Laszlónak támadt ez a briliáns ötlete az elégedetlenkedők kezelésére.
Roman leült a helyére. Az elégedetlenkedők voltak a legveszélyesebb létező csoport a vámpírok között. A titkos társaság úgy nevezte magát, hogy Az Igazak és elutasították a modern vámpírok fejlettebb fogékonyságát. Az Elégedetlenkedők megengedhették maguknak, hogy megvegyék a legdrágább vért, amit a Romatech Industries forgalmazott. Megengedhették maguknak a legegzotikusabb, ínyenc vért Roman népszerű Vámpír-Fusion-Cuisine-kollekciójából. Még azt is megengedhették maguknak, hogy a legjobb kristályból igyanak. Egyszerűen csak nem akarták.
Számukra a vérivás okozta izgalom nem maga a vérszívás volt. Ezek a teremtmények a harapásért éltek. Úgy hitték, semmi nem tudja helyettesíteni annak az intenzív gyönyörét, mikor valaki belemélyeszti a szemfogát egy ember meleg, rugalmas bőrébe.
Az elmúlt években az Elégedetlenkedők és modern vámpírok közötti kommunikáció olyan mértékben csökkent, míg már egy ki nem nyilatkoztatott háborús állapot nehezedett rájuk. Háború, mely rengeteg halálhoz vezethet – halandókéhoz és vámpírokéhoz egyaránt.
– Hívd be Laszlót.
Gregori az ajtóhoz sietett és kinyitotta. – Készen állunk.
– Már épp itt volt az ideje. – Laszlo nyugtalannak tűnt. – Az őr odakinn már épp azon volt, hogy lyukat keressen a díszvendégünkön.
– Ú, csinos jeánykátok van e – morogta az őr skót akcentussal. – Hagyd őt békén! – Laszlo besietett Roman irodájába, miközben egy nőt szorított a karjába, mintha ők ketten tangóznának. Nem csak, hogy a nő magasabb volt, mint az alacsony vámpír kémikus, de észrevehetően meztelen is.
Roman talpra ugrott. – Idehoztatok egy halandót? – Egy meztelen halandót?
– Nyugalom, Roman, nem igazi. – Gregori Laszlóhoz hajolt. – A főnök kissé ideges a halandó nők miatt.
– Nem vagyok ideges, Gregori. Minden idegvégződés elhalt bennem körülbelül ötszáz évvel ezelőtt. – Roman csak a hátát látta a műnőnek, de hosszú, szőke haja és gömbölyded feneke nagyon is igazinak tűnt.
Laszlo egy karosszékbe helyezte a nőt. A lány lába egyenesen nyúlt előre, ezért lehajolt, hogy behajlítsa őket. A térdei minden egyes mozdulatnál apró, pukkanásszerű hangot hallattak.
Gregori mellé guggolt. – Nagyon élethű, nem gondolod?
– Nagyon. – Roman szemügyre vette a göndör szőrt, mely keskeny, kefe stílusban volt vágva a lába között. – Kétségtelenül festett szőke.
– Nézd. – Gregori vigyorogva tárta szét a lábait. – Teljesen fel van szerelve. Édes, mi?
Roman nagyot nyelt. – Ez… – Megköszörülte a torkát és újra próbálkozott. – Ez valamiféle halandó szexjáték?
– Igen, uram, az. – Laszlo szétfeszítette a száját. – Nézze, még nyelve is van. A felülete igazán élethű. – Bedugta egyik rövid, zömök ujját. – És a vákuum egy igen élethű, szívó érzést kelt.
Roman lepillantott Gregorira, aki a nő lába között térdelt és a látványt csodálta, aztán Laszlóra, aki ki-be húzogatta az ujját a nő szájában. Véres egek. Ha képes lenne fejfájásra, mostanra már migrénje lenne. – Magatokra hagyjalak így hármasban?
– Ne, uram. – Az alacsony kémikus küszködve próbálta kiszabadítani az ujját a baba mohó szájából. – Csak meg akartuk mutatni, mennyire igazi. – Ujja egy apró pukkanással jött ki, aztán a baba szája dermedt mosolyra húzódott, amitől úgy tűnt, mintha jól érezné magát.
– Elképesztő. – Gregori egyik kezével helyeslőn végigsimított a baba lábán. – Laszlo postán rendelte.
– A te katalógusod volt. – Laszlo mintha zavarban lett volna. – Általában nem élek halandó szexszel. Túl mocskos.
És túl veszélyes. Roman elszakította pillantását a baba gyönyörűen megformált melleiről. Talán Gregorinak igaza volt, és örömét lelhetné az egyik vámpírnőben. Ha a halandók képesek voltak úgy tenni, hogy ez a baba él, talán ő is meg tudná tenni egy vámpírral. De hogy tudná egy halott nő felmelegíteni a lelkét?
Gregori felemelte a baba egyik lábfejét, hogy közelebbről is szemügyre vehesse. – Ez a kis drágaság azért kísértő.
Roman felsóhajtott. Ennek a halandó szexjátéknak kellene megoldani az Elégedetlenkedők problémáját? Az idejét pazarolták, arról nem is beszélve, hogy egyszerre lett kanos és magányos miattuk. –
Minden vámpír, akit ismerek, az agyi szexet részesíti előnyben. Gondolom, ez ugyanígy van az Elégedetlenkedőkkel is.
– Ezzel nem lehetséges, attól tartok. – Laszlo ujjával a baba fején kopogott, aminek olyan hangja volt, mint az érett dinnyének.
Roman észrevette, hogy a baba még mindig mosolyog, bár üveges kék szeme egyenesen előre meredt, üres tekintettel. – Szóval, ugyanannyi az IQ-ja, mint Simone-nak.
– Hé – mordult fel Gregori, miközben a baba lábfejét a mellkasához szorította. – Ez nem volt szép.
– Sem az, hogy pazaroltátok az időmet – meredt rá Roman. – Hogy tudná ez a játék megoldani az Elégedetlenkedők problémáját?
– De hát ő sokkal több, mint játék, uram. – Laszlo fehér laborköpenyének gombjaival babrált. – Átalakítottuk.
– Ő VANNA. – Gregori játékosan meghúzta a baba kislábujját. – Édes kis VANNA. Gyere a papához.
Roman a fogát csikorgatta, de előbb még emlékezett rá, hogy húzza vissza a szemfogait. Máskülönben a vámpír véletlenül átlyukaszthatja az alsó ajkát. – Világosítsatok fel engem is, kérlek, mielőtt még erőszakhoz folyamodom.
Gregori felnevetett, láthatóan nem érdekelte a főnöke dühe. – VANNA egy Mesterséges Vámpír Táplálkozási Szükségleti Eszköz.
Laszlo laborköpenyének egyik meglazult gombját pörgette, szemöldökét aggodalmasan vonta össze. Nyilvánvalóan ő komolyabban vette a főnöke haragját. – Ő a tökéletes megoldás azoknak a vámpíroknak, akik még mindig függői a harapásnak. És elérhető lesz bármilyen fajtában és nemben, amelyiket szeretnék.
– Férfi játékszereket is készítetek majd? – kérdezte Roman.
– Igen, végső soron. – A meglazult gomb a földre hullott. Laszlo felvette, és az egyik zsebébe tömte. – Gregori úgy gondolta, hirdethetnénk a Digitális Vámpír Csatornán. Lehetne választani, hogy Barna VANNA, Fekete VANNA…
– És ez lenne Fehér VANNA? – grimaszolt Roman. – A legális részleg imádni fogja.
– Csinálhatnánk promóciós fotókat róla elegáns estélyi ruhákban. – Gregori végigsimított lábának hajlatán. – És valamilyen szexi, fekete, magassarkú szandálban.
Roman aggódó pillantást vetett a marketing részleg alelnökére, majd Laszlóhoz fordult. – Azt mondjátok, hogy ez a baba használható a táplálkozás céljára?
– Igen – bólogatott Laszlo lelkesen. – Pont úgy, mint egy élő nő, többfunkciós, kielégíti mind a szexuális, mind a táplálkozási igényeket. Tessék. Hadd mutassam meg. – Előre hajolt és oldalra söpörte a baba haját. – Itt hátul csináltam a munkát, ahol kevésbé lesz észrevehető.
Roman szemügyre vette a kis kapcsolót és az U alakú vágást. Az U vágás aljánál egy cső lógott ki, mely egy kapocsban végződött. – Tettél bele egy csövet?
– Igen. Kimondottan úgy lett kialakítva, hogy egy artériára emlékeztessen. Kör alakú mintát terveztük belé. – Laszlo egyik ujját végigfuttatta a baba testén, hogy megmutassa, hol van a mű artéria. – Keresztülmegy a mellkasüregen, aztán fel a nyakának egyik oldalára, majd le a másikra és végül visszatér a mellkasba.
– És vérrel töltitek meg?
– Igen, uram. Három tölcsért adnánk egy csomagba mellé. A vér és az elemek nincsenek benne.
– Sosincsenek – jegyezte meg Roman szárazon.
– Könnyű használni. – Laszlo a baba nyakára mutatott. – Leveszi a kis kapcsot, beteszi a tölcsért, kiválaszt két egységet a kedvenc Romatech Industries véréből és megtölti.
– Értem. Világít, mikor kezd kimerülni?
Laszlo felmordult. – Gondolom, tehettem volna bele valami jelzőfényt…
– Csak vicceltem – sóhajtott fel Roman. – Kérlek, folytasd.
– Igen, uram. – Laszlo megköszörülte a torkát. – Ez a kapcsoló itt beindít egy kis pumpát, amit a mellkasüregbe helyeztünk. Egy műszív, mondhatni. Ennek hatására a vér áramlani kezd az artériában, mint az igazi pulzus.
Roman bólintott. – És itt jönnek be az elemek.
– Mmmm – Gregori hangja tompa volt. – Csak megy és megy. Roman az alelnökére nézett és észrevette, hogy a fogával VANNA nagylábujját karcolgatja. A vörös fény Gregori szemében másféle jelzőfényként működött. – Gregori. El onnan.
Gregori egy mély mordulással leejtette a baba lábát. – Már nem vagy olyan szórakoztató.
Roman nagy levegőt vett és imádkozott némi türelemért. De semmilyen önérzetes Isten nem hallgatná meg egy halandó szexjátékkal bíró démon könyörgését. – Leteszteltétek már?
– Nem, uram. – Laszlo felkapcsolta VANNA gombját. – Úgy gondoltuk, öné lehetne az első megtiszteltetés.
Első. Roman pillantása végigsiklott a baba tökéletes testén, a testen,
melyben most életadó vér keringett. – Szóval a végén a vámpír megkaphatja a tortáját, és bele is haraphat.
Gregori elmosolyodott és lesimította fekete kabátját. – Az ízlelés-teszt kihívása. Hajrá.
Roman felvont szemöldökkel nézett marketing alelnökére. Nem kétséges, hogy ez a kóstoló Gregori ötlete volt. Valószínűleg úgy gondolta, hogy a főnökének szüksége van egy kis izgalomra, hogy élőnek érezze magát. Sajnálatos módon igaza volt.
Roman egyik kezét kinyújtotta, hogy megérintse VANNA nyakát. A bőre hidegebb volt, mint egy igazi emberé, de akkor puha is. Az ujjbegye alatt az artéria lüktetett, erősen és folyamatosan. Először csak az ujjával érezte a pulzust, de aztán a lüktető érzés feljebb kúszott a karján a vállába. Nagyon nyelt. Milyen régen is volt? Tizennyolc éve?
A pulzus szétterjedt benne, kitöltötte üres szívét és minden érzékét. Kitágultak az orrlyukai. Most már érezte a vért. A pozitív. A kedvence. Az egész teste együtt lüktetett a nővel. Értelmes gondolatai elúsztak, felülmúlta őket egy olyan uralkodó érzés, melyet évek óta nem tapasztalt. Vérszomj.
Morgás vibrált mélyen a torkában. Ágyéka megfeszült. Ujjait a baba nyaka köré fonta és magához húzta.
– Elviszem. – Fénysebességgel hajította egy olvasó fotelba a lányt. Mozdulatlanul feküdt, a lába még mindig be volt hajlítva és most a térdénél kissé szétnyílt. Az erotikus látvány szinte több volt, mint amit el lehet viselni. A Roman ereiben futó kevéske vér még többért kiáltott. Még több nőért. Még több vérért.
Leült és szőke haját félresöpörte a nyakából. Kábult mosolya kissé zavaró volt, de könnyű volt nem törődni vele. Ahogy előre hajolt, megpillantott egy tükörképet üres, üveges szemében. Nem őt, az ő alakja nem tükröződött. Csak saját szemének vörös, ragyogó fényét látta. VANNA felizgatta. Elfordította az arcát, hogy felfedje a nyakát. A benne lévő artéria mintha azt énekelte volna, Vegyél el, Vegyél el.
Egy mély mordulással a babához szorította a testét. Szemfogai kipattantak, ezzel apró gyönyört keltve a testében. A vér illata keresztülvágtatott rajta, az önuralom utolsó morzsáit is elmosva. A benne élő szörny elszabadult.
Megharapta. Dermedt agya túl későn eszmélt rá egy szokatlan tényre. A bőre talán olyan puhának érződik a felszínen, mint egy emberé, de a belső felépítése teljesen más volt. Durva, vastag, gumiszerű műanyag. Ha ez fontos is volt, akkor sem igazán fogta fel, mivel a vér szaga mindent gondolatot elnyomott. Az ösztönei győztek, úgy üvöltöttek a fejében, mint egy kiéhezett állat. Mélyebbre, egyre mélyebbre nyomta a szemfogát, míg végül megérezte azt az édes, pukkanó érzést, ahogy áttörte az artéria falát. Mennyország. Vérben úszkált.
Egy nagy szívással a vér a szemfogaiba, onnan a szájába áramlott. Lenyelte és mohón ivott még többet. Finom volt. Az övé volt.
Egyik keze a lány mellére siklott és megszorította. Milyen ostoba volt, hogy megelégedett vele, pohárból igyon vért. Hogy tudná ez bármikor is helyettesíteni azt, hogy a meleg vér végigáramlik az ember agyarain? Az ördögbe is, már elfelejtette, milyen édes is volt ez. Egy teljes testi élmény volt. Kőkemény volt. Minden érzéke tűzben égett. Sosem fog többé pohárból inni.
Újra meghúzta kissé a nyakát és rájött, hogy szárazra szívta. Egészen az utolsó cseppig. De aztán egy csipetnyi világosság tört át az érzéki kábulaton. Véres pokol, elvesztette az önuralmát. Ha halandó lett volna, akkor most halott lenne. És elpusztította volna Isten egy újabb gyermekét.
Hogy tudná ezt valaha is előnyére fordítani a civilizált vámpírviselkedés? Ez a baba minden vámpírt csak arra emlékeztetne, milyen heves gyönyört tud okozni a harapás. Semmilyen vámpír, még a legfejlettebb, modern vámpír sem tudna részesülni ebben a tapasztalatban anélkül, hogy ne kívánná meg az igazit. Csak arra tudott most gondolni, hogy megharapja az első élő nőt, ki az útjába kerül. Nem VANNA volt a válasz az emberek megóvására.
Ő volt a halál, mely megkondítja létük harangját.
Roman egy mordulással szakította el a száját a nyakától. Vér fröcsögött a baba fehér bőrére, és először azt hitte, kilyukadt. De nem, biztos volt benne, hogy szárazra szívta. A fenébe, a vér belőle jött. – Mi a pokol?
– Ó, egek – suttogta Laszlo.
– Mi van? – Roman a nő nyakára nézett és látta, hogy a durva műanyagban ott van az egyik szemfoga.
– Francba! – Gregori közelebb lépett, hogy jobban megnézhesse. – Hogy történt ez?
– A műanyag… – Még több vér csöpögött Roman szájából. Fenébe, elveszíti az ebédjét. – A műanyag túl kemény és gumis odabenn. Egyáltalán nem olyan, mint az emberi bőr.
– Ó, egek. – Laszlo újabb gombot támadott meg ideges ujjaival. – Ez rettenetes. A felszín olyan élethű volt kívül. Nem jöttem rá, hogy… Annyira sajnálom, uram.
– Ez most a legkisebb gondunk. – Roman kirántotta a fogát a nő nyakából. Majd később megmagyarázza sajnálatos következtetéseit. Most először is rendbe kellett hozni a fogát.
– Még mindig vérzel. – Gregori felé nyújtott egy fehér zsebkendőt. – A táplálkozási véna, ami a szemfoghoz kapcsolódik, most nyitott. – Roman a tátongó lyukra szorította a zsebkendőt, ahol most a jobb szemfogának lennie kellene. – Basszus.
– Használhatná a saját gyógyulási képességeit, hogy lezárja a sebet – javasolta Laszlo.
– Akkor örökre összezárulna. Akkor egyoldalú ragadozó lennék az örökkévalóságig. – Roman elvette a véres zsebkendőt a sebről és visszatette a fogát a lyukba.
Gregori előre hajolt, hogy megnézze. – Azt hiszem, megvan.
Roman elengedte a fogát és megpróbálta visszahúzni. A bal szemfog azt tette, amit kellett neki, de a jobb kiesett a szájából és VANNA hasán landolt. Még több vér szivárgott a sebből. – Francba. – Roman visszatömte a zsebkendőt a szájába.
– Uram, azt javasolom, menjen el egy fogorvoshoz. – Laszlo felvette a fogat, és Roman felé nyújtotta. – Azt hallottam, vissza tudnak tenni egy kihullott fogat.
– Ó, persze – horkantott fel Gregori. – Mégis mit kéne mondania, táncoljon be egy fogászatra és közölje, „Elnézést, én vámpír vagyok és beletört a fogam egy szexjáték nyakába”. Nem fognak sorban állni, hogy segítsenek neki.
– Egy vámpír fogorvoszra van szükszégem – jelentette ki Roman. – Nézzétek meg a Fekete Oldalakban.
– A Fekete Oldalakban? – Gregori Roman asztalához rohant és elkezdte kihúzogatni a fiókokat. – Tudod, kezdesz selypíteni.
– Egy véresz rongy van a számban! Kereszd a legfelsző fiókban. Gregori megtalálta a fekete telefonkönyvet, amiben vámpírok által birtokolt cégek voltak felsorolva, és felcsapva meglátta a benne lévő fehér lapokat. – Oké. – Egyik ujját végigfuttatta a hirdetéseken. – Temetkezési helyek. Koporsójavítás. Kriptaőrző szolgáltatások. Egyedi gyártású kripták… ötven százalék engedmény. Érdekes.
– Gregori – mordult fel Roman.
– Persze. – Fordított egyet. – Oké. D Táncórái – tanulj meg úgy mozogni, mint egy latin szerető. Sötét szállítások – aludj, mint egy csecsemő az Ősi Föld talajában. Drakula kosztümök – kicsitől a nagy méretekig.
Roman felmordult. – Eléggé nagy szarban vagyok. – Nagyot nyelt és elfintorodott, mikor megérezte az áporodott vér szagát. Az étel jobban ízlett, mikor elsőre ment le.
Gregori megint fordított. – Anyagok – garantáltan kizárja az idegesítő napfényt. Tömlöcök – te választhatsz különböző tervek közül. – Felsóhajtott. – Ennyi. Nincs fogorvos.
Roman belesüppedt az egyik karosszékbe. – Egy halandóhoz kell mennem. – Fenébe. Elmekontrollt kell használnia, majd utána kitörölni a fogorvos emlékeit. Máskülönben egy halandó se segítene neki.
– Lehet, hogy problémás lesz olyan emberi fogorvost találni, aki az éjszaka közepén is dolgozik. – Laszlo a minibárhoz sietett és felkapott néhány szalvétát. Aztán megpróbálta letörölni a vért VANNA testéről. Aggódó pillantást vetett Romanre. – Uram, talán az lenne a legjobb, ha a szájában tartaná a fogát.
Az asztalnál eközben Gregori átfutotta az Arany Oldalakat. – Fenébe, egy tucat fogorvos van. – Hirtelen kiegyenesedett és elvigyorodott. – Megtaláltam! SoHo SoBright Fogászati Klinika – nyitva a nap huszonnégy órájában a városnak, mely sosem alszik. Bingó!
Laszlo nagyot sóhajtott. – Micsoda megkönnyebbülés. Nem vagyok benne biztos, mivel még soha nem hallottam ilyesmiről, de attól tartok, ha a foga nem lesz ma éjszaka sikeresen visszaillesztve, akkor soha nem lesz.
Laszlo a véres szalvétákat az asztal melletti kukába hajította. – A sérüléseink természetes módon begyógyulnak, miközben alszunk. Ha eljön a hajnal, és úgy alszik el, hogy a foga még mindig hiányzik, akkor a teste lezárja a táplálkozási vénát és a sebet egy életre.
Fenébe. Roman felállt. – Akkor muszáj megsinálnunk ma eszte.
– Igen, uram. – Laszlo ujjával megint laborköpenyének egyik gombját babrálta. – Ha szerencsénk van, akkor kiváló állapotban lesz az éves konferenciára.
Véres Istenek! Roman nagyot nyelt. Hogy feledkezhetett meg az éves tavaszi konferenciáról? A Gála Nyitóbál két éjszaka múlva lesz. Minden főbb klánvezető a világból ott lesz. Mint a legnagyobb klán vezetője Amerikában, Roman adott otthont a nagy eseménynek. Ha hiányzó szemfoggal jelenik meg, biztosan ő lesz a nevetés tárgya a következő száz évben.
Gregori fogott egy darab papírt és leírta a címet. – Tessék. Szeretnéd, ha veled mennénk?
Roman kivette a zsebkendőt és a fogat a szájából, így az utasításai egyértelműek lehettek. – Laszlo odavisz. Magunkkal visszük VANNA-t, így mindenki azt fogja hinni, hogy visszavisszük őt a laborba. Te, Gregori, elmész Simone-nal, ahogy tervezted. Semmi nem fog rendellenesnek mutatkozni.
– Jól van. – Gregori a főnökéhez ment, és kezébe nyomta a fogászati klinika címét. – Sok szerencsét. Ha bármilyen segítségre van szükséged, csak hívj.
– Jól leszek. – Roman szigorú pillantást vetett mindkét alkalmazottjára. – Erről az esetről soha többé nem beszélünk, senkinek nem említjük. Megértettétek?
– Igen, uram. – Laszlo felvette VANNA-t.
Roman nézte, ahogy a kémikus karját az egyik telt fenék köré fonja. Az istenek vérére, mindazok ellenére, ami történt, még mindig kőkemény volt. Teste lüktetett a vágytól, több női testre és még több vérre vágyott. Csak remélni tudta, hogy ez a fogorvos férfi volt. Isten segítsen minden halandó nőt, aki most keresztezte az útját.
Shanna Whelan hátradőlt a nyikorgó irodai székben, és a mennyezet fehér csempéjére meredt. A vízfolt még mindig ott volt. Micsoda meglepetés. Három éjszakába telt eldöntenie, hogy a folt pontosan olyan alakú, mint egy tacskó. Ilyen volt az élete.
Egy újabb nyikorgás kíséretében felegyenesedett a székben, és a rádió órájára nézett. Hajnali fél három. Még hat óra van hátra a műszakjából. Bekapcsolta a rádiót. Felcsendült a tipikus zene, amit üzletekben és liftekben szoktak lejátszani. Lassan betöltötte a helyiséget a Strangers in the night lélektelen, ének nélküli verziója. Ja, mintha találkozna egy magas, sötét, jóképű idegennel és szerelembe esne. Az ő unalmas életében nem. A múlt éjjel csúcspontja az volt, mikor rájött, hogyan tudja a széket a zene ütemére nyikorgatni.
Egy sóhajtással összefűzte a karját az asztal tetején, és lehajtotta a fejét. Hogy is szól a közmondás? Vigyázz, mit kívánsz, mert talán valóra válik? Nos, unalomért fohászkodott, és tessék, megkapta. A hat hét alatt, amit a klinikán töltött, egyetlen páciense volt csak. Egy fiatal fiú fogszabályzóval. Az éjszaka közepén meglazult egy drót a szájában. Őrjöngő szülei ide hozták, hogy vissza tudja tenni a drótot. Máskülönben a drót megbökhette volna a fiú szájának belsejét, ami pedig… véresen végződött volna.
Shanna megremegett. Már csupán a vér gondolatára szédülni kezdett. Az Incidens emlékei ott halmozódtak agyának egy sötét zugában, undorító, véres képek kísértették. Azzal fenyegetőztek, hogy felszínre törnek. Nem, nem fogja hagyni, hogy tönkre tegyék a napját. Vagy az új életét. Egy másik élethez, egy másik személyhez tartoztak. Ahhoz a bátor, boldog lányhoz tartoztak, aki élete első huszonhét évét töltötte, mielőtt még elszabadult volna a pokol. Most a Tanúvédelmi
Programnak köszönhetően ő volt az unalmas Jane Wilson, aki egy unalmas lakásban lakott egy unalmas szomszéd mellett, és minden éjszakát egy unalmas munkával töltött.
Az unalmas jó. Az unalmas biztonságos. Jane Wilsonnak láthatatlannak kellett maradnia, és bele kellett olvadnia Manhattan számtalan arcának tengerébe, pusztán az életben maradás céljából. Sajnálatos módon úgy tűnt, még az unalom is okozhat stresszt. Egyszerűen túl sok idő volt gondolkodni. Túl sok idő emlékezni.
Lekapcsolta a zenét és fel-alá kezdett járkálni az üres várószobában. Tizennyolc különböző árnyalatú szék, a poros kéktől egészen a zöldig, szegélyezte a sápadt kék falakat. Az egyik falon Monet Vízililiomok c. művének egyik példánya lógott, hogy nyugodt békességgel töltse meg az ideges pácienseket. Shanna kételkedett benne, hogy működött. Épp olyan ideges volt, mint mindig.
A klinika általában napközben zsúfolt, de éjszaka magányos hely volt. Nem is baj. Ha bárki bejött volna egy komoly problémával, Shanna többé nem volt benne biztos, hogy tudná kezelni. Jó fogorvos volt az… Incidens előtt. Ne gondolj arra. De mit csinálna, ha valaki tényleg belépne valami sürgős dologgal? A múlt héten véletlenül megvágta magát, miközben a lábát borotválta.
Egyetlen apró csepp vér, és a térdei annyira remegtek, hogy kénytelen volt lefeküdni.
Talán abba kéne hagynia a fogorvoslást. Szóval, mi van, ha elveszti a karrierjét? Minden mást elvesztett, beleértve a családját is. Az Igazságügyi Minisztérium világossá tette. Semmilyen körülmények között nem léphet kapcsolatba egyik családtagjával vagy régi barátjával sem. Az nem csak az ő életét kockáztatná megint, de azokat is veszélybe sodorná, akiket szeretett.
Az unalmas Jane Wilsonnak se családja, se barátai. Volt egy hozzá kirendelt amerikai rendőrbíró, akivel beszélhetett. Nem csoda, hogy majdnem öt kilót magára szedett az elmúlt két hónapban. Szinte az evés maradt az egyetlen izgalmas dolog az életében. Ez, no meg beszélgetni a jóképű, fiatal pizzafutár fiúval. Gyorsított a tempóján, ahogy folytatta a körözést a várószobában. Ha továbbra is minden este pizzát eszik, a végén úgy felpuffad, mint egy bálna, és talán akkor a rosszfiúk nem ismernék fel. Biztonságban lehetne, és kövér lenne egész életében. Felnyögött. Biztonságban, kövéren, unottan és magányosan.
Hirtelen megtorpant, mikor kopogtattak a bejáraton. Valószínűleg a pizzafutár, de a szíve még így is megállt egy másodpercre a mellkasában. Vett egy mély levegőt, aztán az elülső ablakokhoz ment. Kikukucskált a fehér miniredőnyön át, amit éjszakára mindig behúzva hagyott, így senki nem láthatott be.
– Én vagyok, Dr. Wilson – mondta Tommy. – Meghoztam a pizzáját. – Rendben. – Kinyitotta az ajtót. Lehet, hogy a klinika egész éjjel nyitva van, de akkor is óvatos volt. Csak igazolt pácienseknek nyitotta ki az ajtót. És a pizzának.
– Hali, doki – ballagott be Tommy vigyorogva. Az elmúlt két hétben a tinédzser minden héten szállított ide, és Shanna épp annyira élvezte a kamasz kísérleteit a flörtölésre, mint a pizzát. Igazából ez volt a napjának fénypontja. Francba, gyors úton járt, hogy szánalmassá váljon. – Szia, Tommy. Mi újság? – A pulthoz ment, hogy megkeresse a tárcáját.
– Meghoztam az óriás pepperónit. – Tommy rántott egyet laza farmerjának derekán, majd elengedte. A nadrág kissé lecsúszott vékony csípőjén, felfedve néhány centimétert a Scooby Doo-s selyem boxerből.
– De kicsit rendeltem.
– Nem a pizzáról beszéltem, doki. – Tommy kacsintott egyet, és letette a pizzás dobozt a pultra.
– Aha. Nos, ez egy kicsit túl silány nekem. És én sem a pizzára gondoltam.
– Sajnálom. – Rózsaszínre pirult arcán megjelent egy félénk mosoly. – Egy fiúnak próbálkozni kell, tudja.
– Azt hiszem. – Kifizette a pizzát.
– Kösz. – Tommy zsebre vágta a pénzt. – Tudja, vagy csillió pizzát készítünk ám. Ki kéne próbálnia valami újat.
– Talán majd fogok. Holnap.
A fiú a szemét forgatta. – Múlt héten is ezt mondta.
Megszólalt a telefon, éles hangja belehasított a levegőbe. Shanna ugrott egyet.
– Hé, doki. Talán átválthatna a koffeinmentes kávéra.
– Azt hiszem, még sosem hallottam a telefont csörögni azóta, hogy itt dolgozom. – A telefon újra csörgött. Húha, egy csörgő telefon és egy pizzás fiú egyszerre. Ez több izgalom volt, mint amit hetek óta tapasztalt.
– Hagyom, hogy folytassa a munkát. Holnap találkozunk, Dr. Wilson. – Tommy búcsút intett, aztán az ajtó felé ballagott.
– Szia. – Shanna megcsodálta alacsonyan lógó farmerját hátulról. Biztos, hogy fogyókúrázni fog. A pizza után. A telefon megint kicsengett, ezért felvette a kagylót. – SoHo SoBright Fogászati Klinika. Segíthetek?
– Igen, segíthet – a férfi barátságtalan hangját mély lélegzetvétel követte. Aztán még egy.
Ó, nagyszerű. Egy perverz, hogy még fényesebbé tegye az estéjét. – Azt hiszem, rossz számot hívott. – Elkezdte letenni a kagylót, mikor újra meghallotta a hangját.
– Azt hiszem, rossz nevet mondott, Shanna.
A lánynak elakadt a lélegzete. Ez biztosan csak valami tévedés. Ja,
mert a Shanna olyan gyakori név. Az emberek mindig felhívtak
helyeket, Shannát keresve. Kit akart becsapni? Le kéne tennie? Nem, már így is tudták, kicsoda ő.
És hogy hol van. Rettegés futott végig rajta. Ó, egek, érte jönnek.
Nyugodj meg! Nyugodtnak kellett maradnia. – Azt hiszem, rossz
számot hívott. Én Dr. Jane Wilson vagyok a SoHo SoBright Fogászati…
– Hagyd a szarságot! Tudjuk, hol vagy, Shanna. Itt az ideje, hogy megfizess. – Kattanás. A hívás véget ért, a rémálom pedig visszatért.
– Ó, ne, ó, ne, ó, ne! – Visszaejtette a kagylót a helyére, aztán ráeszmélt, hogy egyre hangosabban és hangosabban motyogott, egyre feljebb tornázva magát egy tiszta sikoly felé. Szedd össze magad! Mentálisan felpofozta magát, majd beütötte a 911-et.
– Itt Dr. Jane Wilson a SoHo SoBright Fogászati Klinikáról. Én… Megtámadtak minket. – Megadta a címet, a diszpécser pedig biztosította róla, hogy egy járőrkocsi már úton van. Helyes. Becsült idő, körülbelül tíz perccel a halála után, efelől nincs kétség.
Aztán zihálva ráeszmélt, hogy nyitva van a bejárati ajtó. Odarohant és bezárta. Ahogy a klinika hátsó ajtaja felé sietett, elővette a mobilját laborköpenyének zsebéből, és beütötte a kirendelt rendőrbíró számát.
Első csengés. – Gyerünk, Bob. Vedd fel! – Elérte a hátsó ajtót. Minden zár biztosítva volt. Második csengés.
Ó, ne! Milyen ostoba időpocsékolás. A klinika teljes eleje üvegből volt. A zárt ajtó senkit nem fog odakinn tartani. Egyszerűen átlőnek az
üvegen. Aztán lelőnék őt is. Jobbat kellett ennél gondolkodnia. Ki kellett innen jutnia.
A harmadik csörgést egy kattanás követte. – Bob, segítségre van szükségem.
Félbe szakította egy unott hang. – Ebben a pillanatban nem vagyok az asztalomnál, de hagyja meg a nevét és a telefonszámát, én pedig visszahívom, amint tudom.
Sípszó. – Ez baromság, Bob! – Visszarohant az irodába a tárcájáért. –
Azt mondtad, mindig ott leszel. Tudják, hol vagyok, és értem jönnek. – Megnyomta a VÉGE gombot, majd visszaejtette a telefont a zsebébe. Átkozott Bob! Ennyit az édes kis ígéretről, hogy a kormány majd megvédi. Most megmutatta neki. No de, ő… ő fizette tovább az adót. Természetesen ez nem lesz probléma többé azután, hogy megölték őt.
Koncentrálj, dorgálta meg magát. Ez a mondhatni zavaros
gondolkodás megöleti őt. Megtorpant az asztal mellett, és megragadta a tárcáját. Kiszökik hátul, és addig rohan, míg nem talál egy taxit. Aztán majd elmegy… de hová is? Ha tudták, hol dolgozik, akkor valószínűleg azt is tudják, hol él. Ó, egek, erre aztán rácseszett.
– Jó estét – mennydörögte egy mély hang a szoba túlsó feléről. Shanna egy sikoltás kíséretében ugrott egyet. Egy lenyűgöző férfi állt a bejárati ajtónál. Lenyűgöző? Tényleg kezdi elveszteni az eszét, ha felmér egy bérgyilkost. Valami fehéret szorított a szájára, de alig vette észre, mert a tekintete foglyul ejtette az övét, és nem eresztette. Pillantását végigfuttatta rajta, szeme aranybarna volt és éhség árnyalta.
Jeges levegő csapódott a fejének, olyan hirtelen és hevesen, hogy egyik kezét a halántékára szorította. – Hogyan… Hogyan jutott be?
A férfi tovább bámult rá, de egyik kezének apró mozdulatával az ajtó irányába mutatott.
– Az nem lehet – suttogta. A zárt ajtó és az ablakok érintetlenek voltak. Sikerült korábban besurrannia? Nem, észrevette volna ezt a férfit. Testének minden porcikája tisztában volt a férfi jelenlétével. Csak képzelődött, vagy tényleg egyre aranyszínűbb és intenzívebb lett a tekintete?
Vállig érő, fekete haja kissé felkunkorodott a végén. Fekete melegítő felsője kihangsúlyozta széles vállait, valamint fekete farmer ölelte át a csípőjét és hosszú lábait. Egy magas, sötét és jóképű… bérgyilkos. Egek. Valószínűleg már azzal végezhetne egy nővel, ha vadul heves
szívdobogást kelt benne. Igazából, lehet, hogy ezt is tette. Semmilyen fegyver nem volt nála. Természetesen hatalmas keze…
Hideg fájdalom nyilallt megint a fejébe, ami arra emlékeztette, mikor túl gyorsan szürcsölt le egy fagyos jégkását.
Nem azért jöttem, hogy bántsalak. Hangja mély volt, szinte
hipnotikus.
Hát ez az. Az áldozatait transzba ejti aranyszínű szemével és édes hangjával, aztán, mielőtt még felfoghatná… Shanna megrázta a fejét. Nem, le tudja küzdeni ezt. Nem fogja megadni magát.
A férfi felmordult, sötét szemöldökét összevonta. – Megnehezíti. – Jobb, ha elhiszi. – A lány a táskájában kotorászott és előhúzta a 32 kaliberes Beretta Tomcatet. – Meglepetés, balek.
Sem döbbenet, sem félelem nem ült ki a férfi arcára, csak egy árnyalatnyi bosszúság. – Asszonyom, a fegyver szükségtelen.
Ó, a biztonsági zár. Remegő ujjakkal kioldotta, aztán a fegyvert újra a széles mellkasra irányította. Remélhetőleg nem vette észre hozzáértésének hiányát. Szélesebb alapállást vett fel, és mindkét kezét használta, ahogy azt a zsarus műsorokban látta. – Van egy teljes táram, amin a te neved áll, szemétláda. Te fogsz a földre kerülni.
Valami megcsillant a férfi szemében. Félelemnek kellett volna lennie, de Shanna meg mert volna esküdni rá, hogy mulatság. Felé lépett. – Tegye le a fegyvert, kérem. És elég a színjátékból.
– Nem. – Leghatásosabb és legfenyegetőbb pillantását vetette rá. – Lövök. Megölöm.
– Könnyebb mondani, mint megtenni. – Újabb lépést tett felé.
A lány feljebb emelte egy centivel a fegyvert. – Komolyan mondom. Nem érdekel, milyen hihetetlenül jóképű. Szét fogom loccsantani, itt, a szobában.
A férfi felvonta sötét szemöldökét. Most meglepettnek tűnt. Lassan újra szemügyre vette a lányt, szeme sötét lett, akár a forró, olvadt arany.
– Ne nézzen már így rám! – Shanna keze remegett.
Megint tett felé egy lépést. – Nem fogom bántani. Szükségem van a segítségére. – Lejjebb eresztette a szájából a zsebkendőt. Vörös pöttyök szennyezték a fehér pamutot. Vér.
Shanna zihálni kezdett. Leeresztette a kezét. Gyomra bukfencezett. – Maga… maga vérzik.
– Nem. – Megint felemelte a Berettát, és próbált nem a vérre gondolni. Elvégre, ha lelövi, még több lesz majd.
– A segítségére van szükségem. Elvesztettem a fogam. – Maga… maga páciens?
– Igen. Tud nekem segíteni?
– Ó, fenébe! – A tárcájába dobta a fegyverét. – Elnézést emiatt. – Általában nem fegyverrel köszönti a pácienseket? – Szemében még több jókedv csillogott.
Ó, egek, jóképű volt. Az ő szerencséje, hogy a tökéletes férfi két perccel a halála előtt táncol be az életébe. – Nézze, bármelyik másodpercben ideérhetnek. Jobb, ha most elmegy. Gyorsan.
A férfi szeme résnyire szűkült. – Bajban van?
– Igen, és ha itt találják, magát is megölik. Jöjjön. – Megragadta a tárcáját. – Menjünk ki hátul.
– Maga aggódik értem?
A lány hátra pillantott. Még mindig az asztal mellett tornyosult. – Hát persze. Gyűlölöm látni, ahogy megölik az ártatlan embereket.
– Én nem az vagyok, akit ártatlannak mondana. A lány felhorkant. – Azért jött ide, hogy megöljön? – Nem.
– Akkor elég ártatlan számomra. Gyerünk. – Átvágott a vizsgálón. – Van másik klinika, ahol segíthet nekem a fogammal kapcsolatban? Megfordult és visszatartotta a lélegzetét. A férfi pontosan mögötte állt, bár nem hallotta, hogy megmozdult volna. – Hogyan…
Kinyitotta a tenyerét, tenyérrel felfelé. – Ez a fogam.
A lány összerezzent. Néhány csepp vér volt a tenyerén, de nagy erőfeszítéssel sikerült a fogra koncentrálnia. – Mi? Ez valami tréfa? Ez nem emberi fog!
A férfi összeszorította a száját. – Az én fogam. Szükségem van rá, hogy visszategye.
– Kizárt, hogy beteszek egy állatfogat a szájába. Ez beteges dolog. Az... az a valami egy kutyától van. Vagy farkastól.
A férfi orrlyukai kitágultak, és mintha nagyobb lett volna néhány centivel. Ujjait a fog köré zárta, ökölbe szorította a kezét. – Hogy merészeli, asszonyom. Nem vagyok vérfarkas.
Shanna pislogott. Oké, a fickó fura volt. Kicsit talán dilis. Hacsak… – Ó, már értem. Tommy vette rá erre.
– Nem ismerek Tommyt.
– Akkor ki… – Shannát félbeszakította a fékező autók hangja odakinn, a klinikán kívülről. A rendőrség volt? Kérlek, Istenem, legyen a rendőrség. Az iroda ajtaja felé oldalazott, és kikukkantott. Sem sziréna, sem villódzó fények. Súlyos léptek dübörögtek a járdán.
Bőrén kiütközött a jéghideg veríték. Tárcáját a mellkasához szorította. – Itt vannak.
A dilis páciens belecsavarta a farkasfogat a zsebkendőbe, majd az egyik zsebébe tömte. – Kik ezek?
– Emberek, akik meg akarnak ölni. – Átrohant a vizsgálón a hátsó ajtóhoz.
– Ilyen pocsék fogorvos?
– Nem. – Remegő ujjakkal nyitotta ki a zárakat. – Csinált valami rosszat?
– Nem, láttam valamit, amit nem kellett volna. És maga is fog, ha nem tűnik el innen. – Megragadta a férfi karját, hogy kitolja őt a hátsó ajtón. Egy vékony vércsík csordogált le a szája sarkában. Gyorsan letörölte a kezével, de maradt egy vörös maszat miatta cizellált állán.
Olyan sok vér volt. Olyan sok élettelen arc, vérrel borítva. És
szegény Karen. A vér bugyogott a szájából, elfojtva utolsó szavait. – Ó, egek. – Shanna térde megrogyott. Elhomályosodott a látása. Ne most. Ne most, mikor futnia kellene.
A dilis páciens elkapta. – Jól van?
A férfi kezére nézett, ami erősen szorította a felkarját. Vörös folt szennyezte be fehér laborköpenyét. Vér. Szemét lehunyta, ahogy összecsuklott a karjaiban. Tárcája a földre zuhant.
A férfi a karjába emelte.
– Ne. – Kezdett elájulni. Nem hagyhatta, hogy megtörténjen. Egy utolsó gyenge kísérletként kinyitotta a szemét.
Közel volt az arca. A világ kezdett eltűnni, a férfi pedig még mindig őt figyelte, szeme lassan ragyogni kezdett.
Szeme vörös volt. Vörös, akár a vér.
Halott, hamarosan halott lesz. Mint Karen. – Mentse magát. Kérem – suttogta. Aztán minden elsötétült.
Hihetetlen. Ha Roman nem tudta volna jobban, meg mert volna esküdni rá, hogy a lány nem halandó. Több mint ötszáz év alatt egyetlen olyan
halandóval sem találkozott, aki ellen tudott állni az elmekontrolljának. Sosem találkozott még olyan halandóval, aki meg akarta volna menteni ahelyett, hogy meg akarná ölni. Istenek vérére, még azt is gondolta, hogy ártatlan. És hihetetlenül jóképű – ezek voltak a szavai.
De a lány halandó volt. Teste puha és meleg volt a karjában. Lejjebb hajtotta a fejét és mély levegőt vett az orrán keresztül. A friss, emberi vér illata kitöltötte az érzékeit. A pozitív. A kedvence. Még erősebben szorította. Ágyéka megduzzadt. Olyan sebezhető volt a karjában, feje hátrahajtva, így felfedte szűziesen fehér nyakát. És átkozott legyen, ha testének többi része nem volt ugyanilyen ínycsiklandó.
Amennyire sóvárgott a teste után, épp annyira nyűgözte le az elméje. Hogy a fenébe tudta blokkolni az elmekontrollt? Minden alkalommal, mikor megpróbálta, visszahajította az arcába. Bár az elmék küzdelme nem ingerelte fel. Sőt, ellenkezőleg. Még sikerült is olvasnia néhány gondolatában. Úgy tűnt, hogy retteg a vér látványától. És utolsó gondolata, mielőtt még elájult volna, a halál volt.
De nagyon is életben volt. Vibrált az életerőtől és hőtől, lüktetett a reszkető élettől, és még eszméletlenül is pokoli erekciót okozott neki. Istenek vérére. Mit fog tenni vele?
Extra-érzékeny hallása elcsípte a férfihangokat a járdáról. – Shanna! Ne nehezítsd meg ezt magadnak. Engedj be minket. Shanna? Szemügyre vette fehér bőrét, rózsaszín ajkát, a fény visszaverődött hetyke orrának szeplőiről. Illett rá a név. Puha, barna haja festettnek tűnt. Érdekes. Miért rejtené el egy ilyen imádnivaló fiatal hölgy az igazi hajszínét? Egy dolog biztos volt. VANNA gyenge helyettesítője volt az igazi dolognak.
– Ennyi, ribanc! Bejövünk. – Valami berepült a klinika elején, széttörve az ablakot. A miniredőny zörgött.
Istenek vérére. Ezek a férfiak tényleg bántani akarták! Mit tehetett?
Komolyan kételkedett benne, hogy valamiféle bűnöző lenne. Túlságosan ügyetlen volt a revolverrel. És túlzottan bízott benne. Valójában, látszólag sokkal jobban aggódott az ő biztonságáért, mint a sajátjáért. Utolsó szavaival azért könyörgött, hogy mentse magát. Nem őt.
A legjózanabb cselekedet az lenne, ha ledobná és elmenekülne. Elvégre is, voltak odakinn más fogorvosok is, és csak ritkán ártotta bele magát a halandók dolgaiba.
A nő arcára nézett. Mentse magát. Kérem.
Nem tudta megtenni. Nem tudja itt hagyni, hogy meghaljon. Ő… más volt. Felszínre tört egy ösztön, valami a zsigereiben, mely évszázadokig szunnyadt benne, és tudta. Ritka kincset tartott a karjában. Még több üveg tört ki az elülső irodában. Istenek vérére. Gyorsan el kell tűnnie. Szerencsére, számára ez nem volt probléma. Átvetette a lányt az egyik vállán, és megragadta különös táskáját, melynek mindegyik oldalára egy kép volt festve Marilyn Monroe-ról. Kinyitotta résnyire a hátsó ajtót, és kikukkantott.
Az utca túloldalán lévő épületeket összekötötte a tűzlépcső, mely cikk-cakk vonalban futott felfelé a falakon. A legtöbb üzlet zárva volt. Csak egy sarkon lévő étteremben égtek még a fények. Autók haladtak el a forgalmasabb úton, de ez a mellékutca csendes volt. Mindkét oldalt parkoló autók szegélyezték. Extra-éles érzékei életet érzékeltek. Két férfi az utca túloldalán lévő parkoló autó mögött. Nem látta őket, de érezte a jelenlétüket, érezte az ereikben pumpáló vért.
Egy pillanat alatt kitárta az ajtót és a háztömb végére illant. Ahogy átvágott a sarkon, látta, hogy a két halandó csak most kezd reagálni. A nyitott ajtó felé rohantak, pisztolyaikat előkapták. Roman olyan gyorsan mozdult, hogy még csak nem is látták. Befordult egy újabb sarkon a klinika előtt lévő utcára. Ott elrejtőzött egy parkoló kisteherautó mögött, és figyelte, ahogy kibontakozik a jelenet.
Három fekete szedán állta el az utat. Három, nem, négy férfi volt ott – kettő őrszem, míg a másik kettő átverekedte magát a klinika üvegén.
Véres pokol. Kik voltak ezek a férfiak, akik holtan akarták Shannát?
Szorosabbra fonta körülötte a karját. – Tarts ki, édes. Elmegyünk egy körre. – A mögötte lévő, tízemeletes épület tetejére koncentrált. Egy másodperccel később ott voltak, ő pedig lenézett a gengszterek csapatára.
Üvegszilánkok borították a járdát, csikorogtak Shanna majdnem-gyilkosainak lába alatt. Csak csorba sztalagmit maradt a klinika ablakaiból. Az egyik bandita kesztyűs kezét átnyújtotta a kitört üvegablakon, és kinyitotta. A többiek pisztolyokat húztak elő a kabátjukból, majd beléptek a klinikára.
Az ajtó egy durranással bezáródott mögöttük, mire némi üvegszilánk záporozott a járdára. A miniredőny ide-oda himbálózott fémes, zörgő hanggal. Hamarosan a bútorok nyekergését és törését is lehetett hallani.
– Kik ezek a férfiak? – suttogta, de nem kapott választ. Shanna mozdulatlanul hevert a vállán. Ő pedig ostobán érezte magát, ahogy ott állt, egy nő táskáját fogva.
Kiszúrt néhány műanyag kültéri bútort a tetőn – két zöld széket, egy kis asztalt és egy hintaágyat. Ahogy leeresztette a fogorvost az ágyra, kezét lecsúsztatta a testén és kitapintott valami keményet a zsebében. Mintha egy mobil lett volna.
Letette a táskát a földre, és elővette a telefont. Felhívja Laszlót, és megmondja neki, hogy jöjjön vissza az autóval. Lehetséges volt kapcsolatba lépni más vámpírokkal mentálisan is, de a telepatikus kommunikáció nem mindig garantálta a titoktartást. Roman vacillált, nem akarta, hogy véletlenül kihallgassa őket egy másik vámpír. Egy szemfognak híján volt, és épp most rabolt el egy halandó fogorvost, aki nagyobb pácban volt, mint ő maga.
Visszament az épület pereméhez és lenézett. A gengszterek épp elhagyták a klinikát, immár hatan voltak, mivel az első négyhez csatlakozott a két hátsó is. Dühösen gesztikuláltak. Elmormogott káromkodásaikat extra-érzékeny hallása felé hozta a szél.
Orosz. És olyanok voltak, mint egy védelmi vonal. Roman hátra pillantott a válla felett Shannára. Nehéz lehetett neki életben maradni ezekkel a gorillákkal a nyomában.
Hirtelen megtorpantak a férfiak. Hangjuk elnémult. Az árnyékból kilépett egy alak. Fenébe, szóval összesen hét bandita volt. Hogy tudta eltéveszteni ezt az egyet? Mindig megérezte egy halandó meleg testét és a csordogáló vérét, de ez az egy tökéletesen elkerülte a figyelmét.
A másik hat férfi lassan egymás felé araszolt, mintha nagyobb biztonságban érezték volna magukat összebújva. Hatan egy ellen. Hogy lehetséges, hogy hat tagbaszakadt férfi megriad egyetlen embertől? A sötét alak a klinika elejéhez ment. Néhány fénysugár átszüremlett a tönkretett redőnyön, és megvilágította az arcát.
Véres pokol! Roman hátrált egyet. Nem csoda, hogy nem érzékelte a
hetedik férfit. Ő volt Ivan Petrovsky, az orosz vámpírok kovenjének vezetője. Egyike Roman legrégebbi ellenségeinek.
Az elmúlt ötven évben Petrovsky megosztotta az idejét New York és Oroszország között, szoros kontroll alatt tartotta az orosz vámpírokat világszerte. Roman és barátai mindig napra készek voltak ezen ősi
ellenségükkel kapcsolatban. A legutóbbi jelentések szerint Petrovsky szép pénzeket keresett bérgyilkosként.
Felbérelni valakit gyilkolni ősrégi hagyomány volt a sokkal erőszakosabb vámpírok között. Halandókat megölni könnyű volt, még élvezetes is számukra, szóval miért is ne fizetnének meg azért, hogy kimész táplálkozni? A logika nyilvánvalóan kedvező volt Petrovsky számára, és olyan munkával keresett pénzt, amit nagyon szerethetett. És kétségtelenül jó volt benne.
Roman úgy hallotta, hogy Petrovsky kedvenc megbízója az orosz maffia volt. Ez megmagyarázná a hat, oroszul beszélő, fegyvert lengető halandót a társaságában. Istenek vérére. Az orosz maffia holtan akarta látni Shannát.
Az oroszok vajon tudták, hogy Petrovsky vámpír? Vagy csupán úgy gondolták, hogy a régi világ bérgyilkosa volt, aki jobb szeretett éjszaka tevékenykedni? Akárhogyan is, egyértelműen féltek tőle.
Volt rá okuk. Egy halandónak se lenne esélye ellene. Még egy merész, fiatal nőnek sem, aki egy Berettát rejteget flitteres, Marilyn Monroe kézitáskájában.
Egy nyögés hívta fel a figyelmét a merész fiatal hölgyre. Kezdett ébredezni. Istenek vérére, ha az oroszok felbérelték Ivan Petrovsky-t, hogy ölje meg Shannát, akkor nem élne még egy éjszakát.
Hacsak… hacsak nem állt egy másik vámpír védelme alatt. Egy vámpír, akinek elég hatalma és forrása van hozzá, hogy kiálljon az egész orosz vámpírkoven ellen. Egy vámpír, akinek már a helyén van a biztonsági rendszere. Egy vámpír, aki már megküzdött egyszer Petrovskyval, és túlélte. Egy vámpír, akinek nagyon nagy szüksége volt egy fogorvosra.
Roman csendben megközelítette. A lány egy mordulással a homlokához emelte a kezét. Küzdelme az elmekontroll ellen bizonyára fejfájást okozott neki. Mégis, maga a tény, hogy képes volt ellenállni neki, lenyűgözte. És mivel nem tudta befolyásolni, fogalma sem volt róla, hogy mit fog csinálni vagy mondani következőnek. Ez veszélyes árucikké tette. Ettől… elbűvölő volt.
Begombolatlan laborköpenye szétnyílt, felfedve babarózsaszín pólóját, mely tökéletesen simult a mellére. Mellkasa minden egyes lélegzetvétellel megemelkedett. Farmerja egyre szűkebb lett. Felforrósodott vére végigpumpált az erein, minden egyes lüktetéssel
egyre közelebb húzva őt magához. Pillantása lesiklott szűk, fekete csípőnadrágjára. Olyan gyönyörű volt, és minden bizonnyal ugyanolyan finom lenne. Több értelemben is.
Istenek vérére. Meg akarta őt tartani. Azt hitte, hogy ártatlan. Úgy gondolta, megéri őt megmenteni. De mi lenne, ha rájönne az igazságra? Ha rájönne, hogy démon, akkor meg akarná ölni. Ezt túlságosan megtanulta Eliza mellett.
Roman kiegyenesedett. Nem engedheti, hogy ilyen sebezhető legyen. De elárulná vajon ez a halandó? Valahogy másnak tűnt. Könyörgött neki azért, hogy mentse magát. A szíve tiszta volt.
A lány megint felnyögött. Istenek vérére, ő volt a sebezhető. Hogy hagyhatná itt annak a szörnyeteg Petrovskynak? Roman volt az egyetlen New Yorkban, aki megvédhette őt. Pillantása lesiklott a testén, aztán vissza csinos arcára. Ó, meg tudná menteni, rendben. De míg a teste üvöltött az éhségtől és dobolt a vágytól, kizárt, hogy tudná garantálni a biztonságát.
dudáját, valamint egy mentő szirénájának harsogását. Azokra nincs szükség a túlvilágon. Biztos, hogy még életben volt. De hol?
Kinyitotta a szemét, és megpillantotta az éjszakai eget. A csillagokat részben elfedte a köd. Egy szellő az arcába fújta a haját. Jobbra nézett. Tető? Egy kinti bútoron feküdt. Hogy került ide? Balra fordult.
Ő. Az őrült páciens a farkas foggal. Bizonyára ő hozta ide, és most
épp felé tartott. Kapálózva megpróbált lemászni az ágyról, és elakadt a lélegzete, mikor a hülye bútor hintázni kezdett.
– Óvatosan. – A férfi azonnal ott termett, meglepte, mikor megragadta a karját. Hogyan ért oda ilyen gyorsan?
A lány fejfájása még néhány fokkal mélyült. A férfi szorítása határozott volt. Birtokló. – Engedjen el.
– Jó. – Elengedte, és teljes magasságában felegyenesedett.
Shanna nagyot nyelt. Nem is vette észre, hogy ennyire magas. És nagy.
– Később talán megköszöni, hogy megmentettem az életét.
Már megint az a hang. Mély és szexi. Olyan csábító, de most nem volt olyan hangulatban, hogy bárkiben megbízzon. – Majd küldök egy kártyát.
– Nem bízik bennem.
Milyen éleslátó. – Miért kéne? Amennyire én tudom, elrabolt. Az engedélyem nélkül.
Szája sarka felfelé görbült. – Általában engedélyt ad rá? Shanna rámeredt. – Hová hozott?
– A klinika utcájának túloldalán vagyunk. – A perem felé sétált. – Mivel nem bízik bennem, vessen rá egy pillantást maga.
Aha, állj a tető szélére egy dilissel. Kizárt. Elég ostoba volt, hogy elájuljon a klinikán, mikor futnia kellett volna. Nem kínálhatott ennél több gyenge pillanatot. Biztos a jóképű férfi hozta őt ki. Valóban megmentette az életét. Magas volt, sötét, jóképű és hősies. Összességében tökéletes volt, leszámítva azt a tényt, hogy egy farkas szemfogát akarta beékeltetni a szájába. Talán abban a tévhitben élt, hogy ő egy farkasember? Talán ezért nem ijesztette meg a pisztolya? Csak ezüst golyók bánthatták? Azon tűnődött, vajon üvölteni fog-e a holdra.
Szedd össze magad! Megdörzsölte sajgó homlokát. Abba kellett
hagynia a lehetetlen képzelgéseket, és ki kellett találnia, hogy mi legyen a következő lépés.
Észrevette, hogy a táskája ott hever a lábánál. Hallelúja! Az ölébe emelte és belekukkantott. Igen! A Beretta még mindig ott volt. Még mindig meg tudja védeni magát. Még a jóképű Farkasember ellen is, ha kell.
– Még mindig odalenn vannak, ha látni akarja őket. – A férfi hátra pillantott rá.
Shanna egy csattanással becsukta a táskáját és nagyra nyílt, őzike szemekkel nézett rá. – Kik?
A férfi pillantása a táskájára tévedt, aztán vissza az arcára. – A férfiak, akik meg akarják ölni.
– Nos, igazából azt hiszem, hogy mára már épp eleget láttam őket. Szóval, most már inkább megyek. – Óvatosan talpra állt.
– Ha most elmegy, akkor elkapják.
Ez valószínűleg igaz volt. De vajon nagyobb biztonságban volt a tetőn egy szökevénnyel, aki az elmeosztályról lépett meg? A mellkasához szorította a táskáját. – Oké. Még maradok egy kicsit.
– Jó. – Meglágyult a férfi hangja. – Magával maradok.
A lány elhátrált, így a terasz bútorai kettejük közé kerültek. – Miért mentett meg?
A férfi lassan elmosolyodott. – Szükségem van egy fogorvosra. Egy ilyen mosollyal aztán nem. Fenébe. Egy ilyen mosoly reszkető, hormonokkal teli tócsává olvaszthatna minden nőt. Olvadok. Olvadok. – Hogyan… Hogyan juttatott fel ide?
Shanna nagyot nyelt. Nyilvánvaló, hogy néhány extra pizza-kiló meg se kottyant a fickónak. – Felcipelt egészen a tetőre?
– Én… A liftet használtam. – Előhúzott egy mobilt a hátsó zsebéből. – Felhívok valakit, hogy jöjjön el értünk.
Értünk? Kit akart ez becsapni? Egy centivel sem bízott benne jobban,
mint amilyen messze köpni tudott. De megmentette őt a bérgyilkosoktól. És eddig úgy viselkedett, mint egy úriember. A tető korlátjáig araszolt, biztonságos távolságot tartva közte és a rejtélyes megmentő között.
Lenézett. Váó, őszinte volt vele. Tényleg a klinikával szembeni utcában voltak. Három fekete szedán parkolt az úton, és egy csapat fickó ácsorgott ott, beszélgettek. Azt tervezgették, hogyan öljék meg. Ez aztán rácseszés. Talán hasznára lenne egy szövetséges. Talán meg kellene bíznia az őrült, de jóképű Farkasemberben.
– Radinka? – Az arcához tartotta a mobilt. – Meg tudnád adni nekem Laszlo mobilszámát?
Radinka? Laszlo? Ezek orosz nevek voltak? Bőrét elborította a
libabőr. Ó, egek. Nagy baj. Ez a fickó valószínűleg úgy tett, mintha a barátja lenne, így elcsalhatja őt a várostól…
– Kösz, Radinka. – Beütött egy újabb számot.
Shanna körbenézett és kiszúrta a lépcsőház bejáratát. Bár oda tudna lopózni anélkül, hogy a férfi észrevenné.
– Laszlo. – A hangja parancsoló lett. – Azonnal hozd vissza az autót. Vészhelyzet van itt.
Shanna lassan mozgott. Csendesen.
– Nem, nincs időd elmenni a laborhoz. Fordulj meg, most! – Kis szünet. – Nem, nem sikerült visszatetetnem a fogat. De velem van a fogorvos. – A lányra pillantott.
Shanna megdermedt, és próbált nagyon unottnak tűnni. Talán dúdolnia kéne valamit, de csak azt az egyet tudta felidézni magában, amit ma este hallott korábban. Idegenek az éjszakában. Hát, ez aztán ide illő volt.
– Megfordultál már? – Farkasember bosszúsnak hangzott. – Helyes. Most figyelj nagyon. Ne, ismétlem, ne hajts el a klinika előtt. Menj egy háztömbbel délre a klinikától, és majd ott találkozunk. Értetted?
Újabb szünet. A férfi megfordult, hogy átnézzen a párkányon. Shanna folytatta lopakodását a lépcsők felé.
