Vizsgálatuk egyik fő motivációját Bloch-Smith [1977] megállapításai adták, amelyek szerint - ceteris paribus - a közszférában dolgozók körében kisebb a munkanélküliség valószínűsége, mint a magánszektorban. Bellante és Link megállapításai csak azt bizonyítják, hogy a közszférában dolgozók kockázatkerülőbbek, mint a magánszektorban dolgozók. Hiszen – a teljesítménymérés nehézségei miatt (lásd pl. Dixit [2002]) – a közalkalmazottak egyik legfontosabb értékelési kritériuma, hogy megfeleljenek a munkájukkal szemben támasztott elvárásoknak, ne hibázzanak; a hatékony munka sokkal kevésbé fontos, és sok esetben alig érthető.
A kockázatkerülést a következő kérdéssel mérjük: "Mennyit fizetne egy sorsjegyért, ahol N egységnyi pénzt húznak ki 10 ember között?" Háromféle adatbázist vizsgáltunk, és két esetben (melyek közül az egyik könyvelők körében zajlott) a közszférában dolgozók bizonyultak a leginkább kockázatkerülőnek, míg a vállalkozók a legkevésbé kockázatkerülők, a magánszektorban dolgozókkal. közte. Ha a közszférában dolgozók elégedettebbek az életükkel, mint a versenyszférában dolgozók, az a rejtett járadékok létezésére utal, amelyek nem jelennek meg a törvényes jövedelemben, és arra, hogy függ a közszférába kerülés esélye. nemcsak az oktatásról és a készségekről, hanem a kapcsolatokról is. Számos elemzés kimutatta, hogy a társadalmilag hasznos vagy mások segítését lehetővé tevő munka viszonylag erősebb motivációt jelent a közszférában dolgozók körében, pl.
A közszférában dolgozók - ceteris paribus - a sorsjegyet (kockázatot) kevésbé, az adományozást pedig esélyesebben választották, mint a versenyszférában dolgozók. Természetesen itt is előfordulhat, hogy a közszférában dolgozók a válaszadáskor alkalmazkodnak az elvárásokhoz, de ez a hatás kevésbé valószínű, mint a direkt kérdésnél. Ez a feltevés nem igazolódott be, sőt, mindhárom szempontból, ceteris paribus, a közszférában dolgozók jobban támogatják a jóléti államot, mint a többiek.
A szerzők az eredményt azzal magyarázzák, hogy a közszférában dolgozók valószínűleg több forrást szeretnének saját tevékenységeikhez, és ez egy szelekciós hatás: aki inkább a szélesebb körű közszolgáltatások híve, az a közszférában dolgozik. .
AZ ADATOKRÓL
MIÉRT VÁLASZTJÁK MUNKAHELYÜL A KÖZSZFÉRÁT – A CSALÁDI SZEMPONTOK SZEREPE
Megjegyezzük, hogy az oktatás valóban endogén, egyes pályaválasztást a munkaerőpiacon részben, vagy legalábbis erősen meghatározza a főiskola, egyetem kiválasztása (pl. orvos, tanár), de ezen a problémán nem tudunk segíteni a keretek között. . a rendelkezésünkre álló adatokból. A családtípusok vizsgálatakor kiszűrtük annak hatását, hogy a közszférában dolgozók élettársa (házastársa vagy élettársa) nagyobb eséllyel dolgozik a közszférában. Ezt a változót Tansel [2004] is használta, és a miénkhez hasonló eredményt kapott.) Az ilyen párok létrehozásának egyik alapvető módja az iskolai vagy munkahelyi ismeretség, ezért idővel egyrészt munkahelyváltásokra, másrészt válásokra, ezek aránya csökkenhet. Korábban is - életkortól függően - valószínűleg még nagyobb lenne, de a panel rövidsége nem tette lehetővé ennek vizsgálatát.
Minden életév – feltételezve, hogy az egyéb magyarázó tényezők állandóak – átlagosan 3 százalékkal növeli a közszférában való munkavállalás esélyét. Feltételezhető az is, hogy a kapott eredmény egyszerűen annak köszönhető, hogy a gyermekeiket egyedül nevelő szülők többnyire nők. Az iskolai végzettség szerint egyébként a felsőfokú végzettségű nők körében a legmagasabb a gyermeküket egyedül nevelő szülők aránya.
Amikor főiskolát vagy egyetemet kell választanod - ami, mint említettük, sok esetben már a közszférába vezet - a legtöbb esetben még nem tudod, hogy valaki egyedüli családfenntartó lesz, így ez a tény még nem befolyásolhatja a munkahelyválasztást. . Kiinduló feltételezésünk az volt, hogy a kisgyermeket nevelő házaspárok nőtagjai körében is nagyobb lesz a közszférában való munkavállalás valószínűsége - a korábban tárgyalt okok miatt, bár kisebb mértékben. Ennek egyik oka az lehet, hogy a közszféra jobb munkalehetőséget biztosít a krónikus betegségben szenvedőknek, a másik pedig az, hogy a közszféra sokkal nagyobb hangsúlyt fektet az egészségileg megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására.
Az ellenkező hatás, vagyis az, hogy a közszférában dolgozók nagyobb eséllyel betegszenek meg, mint a versenyszférában dolgozók, egyáltalán nem logikus, sőt az ellenkezője tűnik ésszerűnek. Irreális lenne azt feltételezni, hogy a közszférában dolgozó nők férjét nagyobb eséllyel rúgták ki a múltban, így egyértelmű, hogy a nők közszférában való elhelyezkedését támogatja, ha férjük korábban munkanélküli volt. Elemzésünk tehát bebizonyította, hogy a közszférában való foglalkoztatást jelentősen befolyásolják a családi körülmények, a családi élet biztonságát vagy megélhetését veszélyeztető tényezők, ami azzal magyarázható, hogy a közszféra számos családi helyzetben nagyobb biztonságot nyújt.
Ezt a kérdést egy egyszerű OLS becsléssel vizsgáljuk, ahol a közszférában dolgozók interakciójában a közszféra kiválasztásában szerepet játszó változókat is figyelembe veszik. Adatkészletünk nem teszi lehetővé a köz- és a versenyszféra béreinek szelekciós hatásokat is figyelembe vevő elemzését, de 2. Az oktatás területén csak a béren kívüli juttatásoknál mutatható ki jelentős különbség a köz- és a versenyszférában elérhető bérek között. . érettségizettek esetében nincs szignifikáns különbség az állami és a magánszektor együtthatói között az egyéb végzettségek esetében (a kérdést Wald-teszt segítségével 5 százalékos szignifikanciaszinttel vizsgáltuk).
Azoknál viszont, akiknél tartósan beteg pár vagy gyermek van a háztartásban, a közszféra – ceteris paribus – az átlagosnál többet fizet. Elképzelhető, hogy a közszférában ezt az élethelyzetet veszik figyelembe a béren kívüli juttatásoknál, de ebből az apró eltérésből nem vonnánk le túl messzemenő következtetéseket.
ÖNKÉNTES MUNKAVÉGZÉS
Azt a megoldást választottuk, hogy az alábbi típusú szervezetekben végzett tevékenységeket önkéntes tevékenységnek minősítjük: rétegszervezetek (pl. ifjúsági, nyugdíjasok), szociális, karitatív, kulturális, oktatási, környezetvédelmi, lakóhelyhez kötődő szervezetek. Ezt figyelembe véve az önkéntes tevékenység gyakorisága a teljes felnőtt lakosság körében közel 15 százalék, az aktív keresők körében pedig 18 százalék (lásd a Melléklet F1 és F4 táblázatát). Az önkéntes munka tényét meghatározó tényezők becslésénél kiemelt figyelmet fordítottunk a közszférára, de itt nem volt fontos, hogy vizsgálatunkat a munkavállalókra korlátozzuk, ezért a teljes felnőtt lakosságra becsült logisztikai modellünket lefuttattuk.
Ennek mérésére készítettünk egy mutatót, amely azt méri, hogy a háztartásban milyen arányban végeznek önkéntes munkát. A közszféra munkahely-választásához hasonlóan logisztikai modellel is becsüljük az önkéntes munkát befolyásoló tényezőket, figyelembe véve, hogy a magyarázó változók értékei nem függetlenek az egyes háztartásokon belül. A közoktatási, kutatási és kulturális területen dolgozók esetében az önkéntes munka esélyaránya több mint két és félszerese a versenyszférában dolgozókénak, az egészségügyi és szociális ellátásban dolgozóké pedig egy ill. háromnegyed annyi.
Meglepő azonban, hogy a közigazgatásban és a versenyszférában dolgozók között nincs szignifikáns különbség az önkéntesség tekintetében, így ezekből az adatokból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a közigazgatásban dolgozók számára nincs átlagon felüli szociális elkötelezettség kimutatható. A több önkéntes munkát végző tisztségviselők esetében kérdés, hogy valóban belülről fakadó nagyobb társadalmi aktivitásukról, vagy inkább munkahelyi kényszerről van-e szó, a feladataikkal közvetlenül összefüggő tevékenységek egy részének önkéntes munka formájában való megjelenéséről. Sajnos nem tudjuk, hogy az előző évben mennyi önkéntes munkát végeztek, mert 2005-ben ez a kérdés nem hangzott el, de össze tudjuk hasonlítani, hogy van-e különbség a területen a régi és az új dolgozók között.
Érdekesség, hogy a hosszabb ideje a közigazgatásban dolgozóknál alacsonyabb esélyhányadost kaptunk, mint az újaknál, hiszen a közigazgatásban való munkavégzés inkább csökkenti az önkéntesség kedvét. . Ugyanakkor elképzelhető, hogy az általuk végzett önkéntes munka nem mindig valóban önkéntes, és részben a munkahelyi elvárások eredménye. Életkortól függően nő az önkéntes munka esélye, és különösen nagy az ugrás a nem tanuló 19-29 és 30-39 évesek között.
Más oldalról nézve ez azt jelenti, hogy nagyon nagy különbség van a felsőfokú végzettségűek és a nem főiskolás társaik (azaz a 19-29 évesek) között az önkéntesség tekintetében. Minőségileg hasonló eredményt kaptunk, de kisebb esélyhányadossal, vagyis az önkéntesség főként fiatalabb gyerekekkel jár. A falvakban nagyobb az esély az önkéntes munkára, mint a városokban, a Budapesten kívüli városokban pedig nagyobb, mint Budapesten (nincs szignifikáns különbség a nagyobb és a kisebb városok között).
A JÖVEDELEM-ÚJRAELOSZTÁSHOZ VALÓ VISZONY ÉS A KÖZSZFÉRA A jövedelem-újraelosztáshoz való viszonyt illetően kétféle kérdésre válaszoltak az adatfelvétel
Ebben a tekintetben nincs jelentős különbség a különböző típusú érettségivel rendelkezők, illetve a főiskolai és egyetemi végzettségűek között. Egyéb családszerkezeti tényezők (gyermeket egyedül nevelő szülők, nagyszülők jelenléte, stb.) nem játszanak szerepet, ezért ezeket nem vettük fel a táblázatba. A falvakban nagyobb az önkéntesség valószínűsége, mint a városokban, a Budapesten kívüli városokban pedig nagyobb, mint Budapesten (nincs érdemi különbség a nagyobb és a kisebb városok között). a modellbe bevezetett új változó hatása.
Ennek több oka is lehet: a társadalmi kötődésből adódó egyenlőtlenségek csökkentésének szükségessége; szolidaritás a szegényekkel; annak tudata, hogy a közszféra, tehát saját munkájuk finanszírozása a bevételek újraelosztásából származik; a gazdagok irigysége. A jövedelem-újraelosztás két irányával való kapcsolatot rendezett logit modell segítségével vizsgáltuk, magyarázó változóink hasonlóak a 3. hipotézisünkhöz. A versenyszférában foglalkoztatottakhoz képest a közszférában foglalkoztatottak közül csak az egészségügyben dolgozók dolgoznak. és a szociális ellátás inkább a jövedelmek újraelosztásának korlátozásával ért egyet, elsősorban a gazdagok jövedelmét, de kisebb mértékben a szegények kiegészítő támogatásával is. Minél magasabb az esélyhányados, az adott csoport a referenciacsoporthoz képest annál inkább kedvez a jövedelem-újraelosztásnak.).
Itt eltér a helyzet az előző szakasztól, ahol az önkéntesség aránya a közoktatásban is kiemelkedően magas volt, összehasonlítva az egészségügyi és szociális szektorral. Az egészségügyi és szociális szektorban az egyenlőség elve, a különbségek kiegyenlítése nagyobb szerepet kap, mint a közszféra más szektoraiban. Ez az eredmény tehát összhangban van azzal a feltételezéssel, hogy az egyenlőtlenségtől való averzió szerepet játszik bizonyos tevékenységek újraelosztásával való kapcsolatában.
A szegények állami támogatását is kevésbé támogatják, mint a versenyszférában dolgozók, itt azonban csak 10 százalékos szinten jelentős a különbség. Érdekesség, hogy más inaktívak (köztük a munkanélküliek) támogatják a gazdagok korlátozását, de a szegények támogatása esetében nincs számottevő hatás. Érthető, hogy a rossz egészségi állapot növeli a jövedelem-újraelosztás iránti igényt, és az önérdek itt minden bizonnyal motiváló tényező, mivel a rosszul egészségi állapotúak az újraelosztás fő igénybevevői közé tartoznak.
Hivatkozott korábbi kutatásunk alapján valószínűsíthető, hogy a jövővel kapcsolatos elvárások itt is tetten érhetők, hiszen egy gyermek (és 2-3 gyermek) elkötelezettsége bizonyos mértékig pozitív elképzeléseket fejezhet ki a jövőről. Elképzelhető, hogy ez egyfajta liberális életforma kialakulása, amely mind a túlzott állami beavatkozás elutasításában, mind a kapcsolatok állami aktusokkal való szükségtelen szentesítésében nyilvánul meg. Láthatjuk tehát, hogy a jövedelem-újraelosztás és az önkéntesség igényét meghatározó tényezők sok esetben ellentétes, máshol viszont ugyanabban az irányban működnek.
A FŐBB KÖVETKEZTETÉSEK ÖSSZEFOGLALÁSA
A témával foglalkozó szakirodalomban általánosan elfogadott, hogy a kockázatkerülés a közszférához, mint munkahelyhez kötődik, de a hatás iránya nem egyértelmű, mivel az is előfordulhat, hogy a közszféra keres ilyen munkaerőt. , és hogy az ott végzett munka kockázatkerülő magatartást vált ki. Az viszont érdekes, hogy ebből a szempontból a középiskolai (tehát nem műszaki vagy szakközépiskolai) érettségi esetén nincs különbség a férfiak és a nők között. Az iskolai végzettséggel kapcsolatban azt tapasztaltuk, hogy a középfokú végzettséggel rendelkezők nagyobb valószínűséggel választják a közszférát, de más végzettséggel nem találtunk jelentős különbséget a két szektor között a jövedelemben.
Megállapítottuk, hogy az önkéntességben kifejezett egyetlen társadalmi elkötelezettség a humán szolgáltatások (oktatás, kultúra, kutatás-fejlesztés, egészségügy, szociális ellátás, sport). De itt is az a kérdés, hogy az önkéntes munka saját erőfeszítésekből fakad-e, vagy a munkahelyen nehezedő nyomás eredménye. Az önkéntesség legerősebb motiváló tényezője, ha valaki a családból csinálja, a rendkívül magas családfelhalmozás.
A jövedelem-újraelosztáshoz való hozzáállás az egyenlőtlenségtől való averzió mércéje lehet, amely a társadalmi elkötelezettség egy formája lehet. Ilyen kapcsolatot csak az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók esetében tudtunk kimutatni, ők az átlagosnál jobban támogatják az állami jövedelem-újraelosztást. Nem mutatható ki összefüggés az önkéntes munka és az újraelosztáshoz való hozzáállás között, sem pozitív, sem negatív.
