Závada szociológusként kezdte az 1983-ban megtalált családi, majd a falubeli dokumentumokat, leveleket, fényképeket rendszerezni, vizsgálni, ellenőrizni. „Hatásuk alá kerülve, hogy megértsem őket, válogatni, rendezni kezdtem a papírokat, valamiféle régészeti kiállítás példájára, ahol az évtizedek üledékétől megtisztított leleteket sorszámozva, feliratokkal, jegyzetekkel ellátva mutathatom meg.” (Závada, 2006: 7.) A szakmai kíváncsisággal és módszertannal kutatott anyag mellé szakirodalom, interjúk, korabeli újságcikkek, rendeletek, levéltári források adták a magyarázó hátteret, hogy megszülethessen a tudományos igényű, a „valóságot”, a történelmi viszonyokat, társadalmi és politikai rendszert, a falu közösségét leírni képes munka. Ez volt az 1986-ban megjelent szociográfia, a Kulákprés, alcíme:
Dokumentumok és kommentárok egy parasztgazdaság történetéhez. A kutatás
célkitűzése a családi magánparaszti gazdaság, a falu társadalmának, a parasztgazdaság szerveződésének és átalakulásának végigkövetése a sztálinista gazdaságpolitika időszakában.
A Kulákprés ezután még két kiadásban jelent meg: 1991-ben, majd az első kiadás után húsz évvel, 2006-ban. Fontos végigkövetnünk, hogy hogyan íródik tovább és újra, válik egyre falu- és családcentrikusabbá. A 1991-es kötet alcíme:
Család- és falutörténeti szociográfia Tótkomlós 1945-1956. Az eltelt öt év alatt
Závada nagymértékben átdolgozta munkáját, a változások mind a szöveget, mind a szerkezetet, mind a perspektívát érintették. „A hármas tagolás megmarad, de ezen belül más alfejezetekre oszlik a könyv, melyek csak néhány esetben egyeznek meg az első változatbeli szakaszokkal. Bizonyos részeket előrébb vagy hátrébb sorol; az első verzió hármas tagolása pedig kétszintűre változik.” (Dósa, 2007: 294–296.) A szociográfia szerkezetének vizsgálata közben rávilágítunk a szakirodalmi munka és a szépirodalmi alkotások közötti gyakori tematikus kapcsolatokra.
A kötet (a 2006-os kiadást alapul véve) szerkezetileg három nagy részre oszlik. Ezeket megelőzi az 1991-es és a 2006-os kiadáshoz írt előszó és egy bevezető fejezet a családról és a faluról. Ebben ismerteti a falu és a falubeli szlovákság történetét. 1746- ban települtek a szlovák családok Komlósra, és megalapították Tótkomlóst. 1792-95 között épült az evangélikus templom, amely fontos pontja Závada szociográfiájának és regényeinek is. Ezzel kapcsolatban meséli el az 1952-ben történt eseményt, hogy a „tornya csúcsáról, a «buzogány-csillag» felerősítése közben elvétve a lépést, lezuhanna a szerencsétlen bádogoslegény” (Závada, 2006: 14.). Ez az a történet,
amely majd beépül a Jadviga párnájába is. Bár a szlovákok nem szívesen engedtek be a faluba idegeneket, 1850-től kezdenek zsidók betelepülni, a 2. világháború előtt 150-200 zsidó élt a faluban. Deportálásuk és a falubeliek viszonyulása az eseményekhez meghatározó témája a Závada-regényeknek. A 2. világháború előtti években a falu 80%-a szlovák és evangélikus, nyelvük a már említett archaikus kevert szlovák nyelv. A lakosság kb. 75%-a földműveléssel foglalkozik. A Závada-család történetét az 1896-ban született Závada Páltól, az író nagyapjától kezdi, majd az ő életének tükrében követhetjük végig a 20. század eseményeit, a háborúk, adósságok és az államosítások, kuláklisták időszakát. A bevezető után következnek a képes illusztrációk a dőlt betűs magyarázatokkal. A képek többségét a zsidó származású Weisz Sándor készítette, a „korszak legkitűnőbb helybeli fotográfusa”, akinek élete és sorsa kísértetiesen hasonlít a regények Buchbinder Miklósáéhoz. Amint kiderül, élt a faluban Buchbinder nevű mester is, akinek asztalosműhelye volt.
Első rész: 1945-1949. „Nem szabad parasztnak lenni!” A Kulákprés első része a 2. világháború utáni évekkel foglalkozik. A zsidók elhurcolása és a szovjetek bejövetele után elkezdődtek a paraszti berendezkedést felszámoló intézkedések évei. Závada földterület és vagyon alapján vázolja a paraszttársadalom tagozódását: szegényparasztok, igásparasztok, középparasztok, gazdagparasztok („kulákjelölt”), iparos- és kereskedőréteg. Ezekbe a kategóriákba a Jadviga párnája és a Milota szereplői is besorolhatók. Míg az első fejezetben általánosan ismertük meg a tótkomlósi falu szerkezetét, a második fejezet már a Závada családra összpontosít, részletezi az anyagi helyzetüket, gazdálkodási szokásaikat, a tanyai életet.
1947-ben elkezdődik a szlovák–magyar lakosságcsere, a csehszlovákok propaganda-hadjáratot indítanak, hogy átvonzzák a magyarországi szlovákokat, mert az egyezmény értelmében ők csak ezzel a feltétellel telepíthették át az ottani magyarokat. Jellemző volt, hogy a szegényparasztok mentek el, a nagybirtokkal rendelkezők nem hagyták ott vagyonukat. Az áttelepítések 1948-ig folytak, több mint 900 tótkomlósi család vett részt benne. Erről az eseményről olvashatunk a Jadvigában is, míg a Milotának ez az egyik központi témája. Az ottmaradottak számára nemsokára kiállították a kuláklistákat, elkezdődött a földreformok, beszolgáltatások korszaka, a teljesíthetetlen mértékek következtében adósság adósságot követett. Közben elindult a kulákok elleni agitáció is, a mesterségesen gerjesztett harag időszaka.
Második rész: 1949-1953. „Megértette a vádat?” Ezekre az évekre az általános szegénység, tehetetlenség, a paraszttársadalom utolsó kínlódása jellemző a teljes összeomlás előtt. A Závada-család példáján – konkrét számadatok, és elszámolási igazolások alapján – láthatjuk, hogy a kuláklistára került személyek gyakran annyit sem termeltek, amennyi az éves beszolgáltatandó mennyiség lett volna, és még ezen felül voltak az adók, ugyanakkor elkezdődtek a táblásítások is.
Az 1951-es évtől kezdődően súlyosbodott a Závada-család sorsa, hiszen míg egy kukorica-beszolgáltatási ügyben az apa börtönben ült, az anyát egy másik miatt
ítélték el négy hónapra1. Bár a család minden tagja valahol (munka)szolgálatot
teljesített, az adót és a beszolgáltatásokat kérő lapok mégis folyamatosan érkeztek. Nem számított, hogy milyen koholt váddal, milyen fölösleges elvárással szemben vétett valaki, rögtön feljelentették, rögtön büntetést kapott. A hatalom célja az volt, hogy újabb és újabb besúgókat építsen be, akik aztán rendszeresen járnak raportra, kényszeredetten jelentenek, ha van mit, ha nincs. Ilyen szereplő volt a Jadviga Misuja is. Ebben az időszakban több családot is internáltak, a kényszer-kitelepítések teherautón történtek, 2-3 család egy autón, miközben a házukat mások kapták meg. Erre is látunk példát a Milotában.
Ezekből az évekből sok levél maradt fent, amelyekben megfigyelhetjük a tótkomlósiak jellegzetes nyelvét: kiejtést követő írásmód, nyelvjárásiasság jellemzi, a magyar szövegbe szlovák eredetű szavak vegyülnek. Az apa az egyetlen, aki szlovákul ír, de magyar betűkkel, ezeknek a leveleknek csak a fordítását találjuk (illetve egyről képet) a könyvben. A levelekből megismert szereplők, az életük, gondolkodásuk és problémáik nagyon közel állnak a Závada-regények hangulatához, műfajához. A levelek párbeszédet folytatnak, megrajzolják a szereplők egymáshoz és a többi személyhez fűződő viszonyát. Teljes életek és jellemek bontakoznak ki a levelekből, egy család meghurcoltatásának regénye.
A fényképek viszont egyre ritkábbak, ami van, az is silány minőségű a kommunizmus ideje alatt: „minél közelebb jutunk a pártállami önkény kiteljesedéséhez, annál nehezebb lesz fényképeket – különösen jó képeket – találni” (Závada, 2006: 190.). Závada nagyon érzékenyen reagál a fotókra, egy-egy történet kerekedik egy-egy fotó köré, a regényeiben is fontos szerepet kapnak a fényképészek, fotók, műtermek.
Harmadik rész: 1953-1956. „Úgy is néz itt ki minden” A kommunizmus éveinek sztálinista parasztpolitikája teljesen felszámolta azt a társadalmi berendezkedést, amit a szociográfia elején megismertünk. A Závada-család földjei már rég nincsenek meg, a család elszegényedett, tagjai megtörtek, belefáradtak a kínlódásba. A falusi életmodell egyre kevésbé fenntartható, mindenki egyformán áll a sorban a mindennapi kenyérért, az ételt városról szállítják falura, a régi kuláklistás személyek is a nagyvárosokban próbálnak munkát találni: építőiparban, gyárakban dolgoznak. Akik mégis falun maradnak, azoknak az egyetlen lehetőség a szövetkezet.
A szociográfia a tótkomlósi 1956-tal ér véget, október végén itt is voltak megmozdulások, mérsékelt hangú szónoklatok, a szovjet emlékmű lerombolása, orosz tankönyvek és marxista könyvek égetése, leverték a vörös csillagot, Lenin arcképét. Az eseményekről feljegyzések készültek, amit Závada felhasznál (idéz) a szociográfiában, de nem csak itt, hiszen az itt leírt események kísértetiesen hasonlítanak A fényképész utókorában leírtakhoz.
A Kulákprés nagyon sok témája, története és szereplője felbukkan és újjászületik a regényekben, a szereplők életkörülményei, gondolkodásuk, nyelvük és történelmük megértéséhez fontos a Kulákprésben leírtak ismerete.