+
KLAGES
KOVÁCH
KÖRTVÉLYES
MISIN
DARIO
Tonani
Molnár
CSABA
OLVASS A JÖVŐBE!
TUDOMÁNYOS FANTASZTIKUS IRODALMI MAGAZIN XXXVII. ÉVF., 2017. DECEMBER
9 770133 243018 17333
Szlovákia: 8 €
GALAKTIKA
WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN (ELŐFIZETŐKNEK: 1000 FT) ÁRA:1490FT ALAPÍTVA: 1972-BEN
333
ORSZÁGOK VÍZ ALATT
KÉSZPÉNZ NÉLKÜL
DRÓNFUTÁROK
Plati nakártyával
csak
1000
Ft!
Plati nakártyával
Plati nakártyával Plati nakártyávalPlati nakártyával
Plati nakártyával Plati nakártyávalPlati nakártyával
Plati nakártyával Plati nakártyávalPlati nakártyával
Plati nakártyával Plati nakártyávalPlati nakártyával
Plati nakártyával Plati nakártyávalPlati nakártyával
Plati nakártyával Plati nakártyával A M AGAZIN ELŐFIZETŐ I Á R A B1-B4.indd 1 2017.11.21. 21:45:51EGY MULATSÁGOS SOROZAT NYITÁNYA!
A M E T R O P O L I S M E D I A K I A D Ó Ú J D O N S Á G A
W W W . G A L A K T I K A B O L T . H U
IDŐUTAZÓ TÖRTÉNELEMTUDÓSOK FORGATJÁK
FEL A MÚLTAT, PEDIG BEAVATKOZNI SEMMI
ESETRE SEM AKARTAK.
GALAKTIKA
2017. decemberBúcsúszó jogán
Amilyen gyászosan kezdődött az év, úgy is ér véget. Januárban Kasztovszky Bélától kellett búcsút ven-nünk, most pedig Tőke Péter, vagy ahogy a félreér-tések elkerülése végett újabban használta nevét, Tőke Péter Miklós távozott körünkből.
Az SF-szerető közönség 1973-ban ismerkedhetett meg vele először, amikor a Galaktika 27., „magyar” szá-mában ő is bemutatkozott „A Négyes” című novellájá-val. Amikor kiderült, hogy a fantasztikus irodalomnak leginkább az ifj úsághoz szóló ága vonzza, a Móra kiadó fölkarolta, és sok, azóta híressé vált könyvét jelentet-te meg Delfi n Könyvek sorozatában. A szerző, ha csak tehette, saját rajzaival illusztrálta műveit. A mára már nem annyira fi atal akkori fi atalok élvezettel falták kö-teteit: A nyevigák, Óriásvilág, Veszedelem az ősvilágból,
A kocka hatalma… és így tovább.
A 90-es években felnőttek számára kezdett írni rémtörténeteket és krimiket, Peter Stock álné-ven. SF-fel 1999-ben jelentkezett legközelebb, Az idő hídján című antológiában. Közben tanított, és korábbi műveit dolgozta át színpadi formába.
Amikor meghallottam, hogy gyengélkedik, arra gondoltam, egyetlen, korábban nyomta-tásban nem hozzáférhető regényét még közzétesszük, teljessé téve az életművet. Így jelent meg végül XL-kiadásunk 331-332. számaiban Az istenek hegye, ez a kalandos, ifj úsági H. G. Wells-átirat. Beszéltünk még vele arról is, hogy kibővített, átdolgozott változatban közreadjuk A robot
és a madár című allegorikus mesét is, de erre már sajnos nem kerülhetett sor.
Az utolsó pillanatig dolgozott. A hazai tudományos-fantasztikus irodalom lelkes, remek tollú támogatóját vesztette el benne. Remélem, több felnövekvő nemzedéket avatnak még be páratla-nul szórakoztató elbeszélései és regényei.
Németh Attila
irodalmi szerkesztő+
KLAGES KOVÁCH KÖRTVÉLYES MISIN DARIOTonani
Molnár
CSABAOLVASS A JÖVŐBE!
TUDOMÁNYOS FANTASZTIKUS IRODALMI MAGAZIN XXXVII. ÉVF., 2017. DECEMBER
9 770133243018 17333
Szlovákia: 8 €
GALAKTIKA
WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN (ELŐFIZETŐKNEK: 1000 FT) ÁRA:1490FT ALAPÍTVA: 1972-BEN
333
ORSZÁGOK VÍZ ALATT KÉSZPÉNZ NÉLKÜL DRÓNFUTÁROK Plati nakártyával csak1000 Ft! Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával A M AGAZIN ELŐFIZETŐ I Á RA 3Az első szó jogánAz első szó jogán
2017. december 13., 18:00 – Az SF Irodalmi Szakosztály közönségtalálkozója Magyar Írószövetség, I. emelet, Klub (1062 Budapest, Bajza u. 18.)
100 éve született Arthur C. Clarke – Képes Gábor méltatása
utána Németh Attila számol be a második félév magyar fantasztikus könyveiről
Xxx
GALAKTIKA
XXXVIII. évfolyam, 333. számTiszteletbeli fő szer kesz tő: Kuczka Péter
Fő szer kesz tő: Burger Ist ván Lapigazgató: Dr. Mund Katalin Irodalmi szer kesz tő: Né meth At ti la
(irodalom@galaktika.hu)
Tu do má nyos szer kesz tő: Ko vács „Tücsi” Mi hály (tudomany@galaktika.hu)
Olvasószerkesztő: Cs. Fehér Katalin Online igazgató: Juhász György Kommunikációs munkatárs: Kóbor Júlia tel.: 06-70/944-8181 (kommunikacio@galaktika.hu)
Szerkesztőségvezető: Kovács Eszter (szerkesztoseg@galaktika.hu) Projektmenedzser: Kozák Tibor
(olvasas@galaktika.hu) Lapterv/grafi ka: Var ga Ba lázs Terjesztési vezető: Mátyás Melinda
(terjesztes@galaktika.hu ) Hirdetés/marketing: hirdetes@galaktika.hu
A borító promóció.
A TA NÁCS ADÓ TES TÜ LET TAG JAI
Dr. Luk ács Bé la fi zi kus, a KFKI Ré szecs ke- és Magfi zi kai Ku ta tó in té
zet-ének tu do má nyos ta nács adó ja
Dr. Ju hász Ár pád geo ló gus, a TV2 tanácsadója
Dr. Almár Iván csillagász, űrkutató, a Nemzetközi Asztronautikai
Akadémia SETI munkacsoportjának tagja, a nemzetközi SETI bizottság korábbi alelnöke
Réz And rás esz té ta
Lőrincz L. László Zsoldos Péter-díjas író
S. Sárdi Mar git iro da lom tör té nész, egye te mi do cens, a Ma gyar Scifi
tör-té ne ti Tár sa ság el nö ke
Alföldi István ügyvezető igazgató, Neumann János
Számítógép-tudományi Társaság
Szabó György médiaszakértő (ex-elnök-vezérigazgató –Sanoma)
Szerkesztőség: 1024 Bp., Fény u. 2. Tel: 06-1/457-02-50, Nyitva: H–P 10–16 óra között
Ki adó: Metropolis Media Group Kft.
Fe le lős ki adó: a Kft. ügyvezető igazgatója Ter jesz ti or szá go san a Lapker Rt.
Nyomdai előállítás: Kvadrát Print • www.kvadratprint.hu
Elő fi zet he tő: ked vez mé nye sen egy év re (12 szám, Platinakártyával,
partneri kedvezményekkel) 12 000 Ft (1000 Ft/hó) • csoportos beszedési megbízással: 1000 Ft/hó • Digitális Galaktika: 9990 Ft • Galaktika XL (12 Galaktika XL, Gyémántkártyával, partneri kedvezményekkel): 27 000 Ft/év (2250 Ft/hó) • csoportos beszedési megbízással: 2250 Ft/hó
Az elő fi ze tés tel je sít he tő át uta lás sal: K&H Bank Zrt. 10403181–
50526767–88671008 vagy ró zsa szín pos ta utal vá nyon a Metropolis Media Group Kft, 1535 Bp. Pf. 746. cím re.
A meg jegy zés ro vat ba kér jük be ír ni a kedvezményezett nevét és postázási címét. Kanadában és az Egyesült Államokban előfi zethető
a Pannonia Könyvesboltban.
www.pannonia.ca • e-mail: info@pannonia.ca
Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza!
HU-ISSN 0133-2430 Támogatóink:
56
83
108
004-005-tartalom.indd 4 2017.11.21. 21:44:245
GALAKTIKA
2017. december94
26
Tartalom 26 Készpénz nélkül 56 Filmajánló 82 Kapcsolatfelvétel 83 A jövő otthona 94 Zöld jövő 96 Obszervatórium 98 Képregény a Galaktikában 108 Intelligens dizájn6 Dario Tonani: Bíbor tó
32 Molnár Csaba: Fiú az időben
58 Ellen Klages: Idővándorok
84 Kovách Kristóf: Hiram Turner pokolra szállása
104 Körtvélyes Ákos: A vörös az tilos!
110 Mihail Misin: A hang
115 Dave Hutchinson: Időtágulás 163 Dave Hutchinson: Tir-na-nOg 185 Dave Hutchinson: Egerek 201 Dave Hutchinson-életrajz
Galaktika XL
novellák
cikkek
6
GALAKTIKA
2017. decemberXxx
„A tenger felszárad, s a kagylók vérezni fognak.”
Rudan óvatosan benyomja a fékpedált, lassít, megáll. Kinyújtóztatja lábát, izmai megfeszül-nek. A háta mögött ülő alak megmerevedik.
– Miért álltunk meg?
– A benzin miatt. Szinte teljesen nullán vagyunk.
A szirt körül csak napszárította földet, köveket és egy valaha volt kacskaringós szer-pentin nyomát látni, amely egészen a völgyig ereszkedik. A homok vakítóan veri vissza a fényt.
Rudan leveszi bukósisakját, és ráakasztja a kormányra. Leszáll a motorról – egy láng-vörös 2098-as Ducati lapított, áramvonalas kialakítással –, és elsétál a szirt széléig. Egy időben itt még tenger húzódott, ma már csak bűzös senki földje: semmiből kiemelkedő tör-melékek, hajók szikár roncsai árválkodnak csupán a kiszáradt tengerfenéken. Mérgező pocsolyák lustálkodnak, melyekről szivár-ványszínűen verődik vissza a napfény.
Az Adriai-tenger elpusztult, s ez mind, ami maradt belőle.
Felteszi Ray-Ban napszemüvegét, kivesz dzsekije zsebéből egy marlborós dobozt, és a szája sarkába biggyeszt egy cigarettát. Az eget fürkészi.
– Nem oldozol el?
A motor hátsó ülésén ülő férfinak erős acél-gyűrűvel van a keze az alvázhoz bilincselve.
Rudan szórakozottan rázza a fejét. – Nem hinném. – Meggyújtja a cigit, mi-közben tekintetével a lába előtt elterülő, nagy-részt már árnyékba borult kilátást pásztázza. Kevesebb, mint ötven méter szintkülönbség van közte és a völgy között, de átkozottul meredek a lejtő, éles kövekkel és futóhomok-csermelyekkel. Egy 180 kilogrammos motor és egy semmirekellő fogoly nem épp a
leg-Dario Tonani
6GALAKTIKA
2017. decemberFűtőanyag-tároló
Csernobilban
Ukrajna számára létfontosságú az atomener-gia. Négy atomerőművében összesen 15 blokk termeli a villamos energiát, amely az ország igényeinek több mint a felét fedezi. Ezzel a százalékos aránnyal a harmadik helyen áll a világranglistán.
A 15 blokk működése után azonban jelen-tős mennyiségű kiégett nukleáris fűtőanyag marad. Ezeket Ukrajna önerőből nem tudja feldolgozni, ezért feldolgozásra visszaszállít-ják Oroszországba. Ennek éves költsége becs-lések szerint év 100-200 millió euró.
Ezért az ukrán vezetés úgy döntött, sa-ját központi tárolót épít. Az amerikai Holtec International céget bízták meg, hogy saját technológiájuk szerint építsék meg a speci-ális raktárat. Itt helyeznék el a négy erőmű elhasznált fűtőanyagkötegeit, ahol száz évig gondoskodnak a tárolásukról. Az építés a ter-vek szerint két évet vesz igénybe, költsége 1,4 milliárd dollár.
Az ügy érdekessége, hogy a fűtőelem-táro-lót a Zónában, vagyis a csernobili atom erőmű-baleset lezárt körzetében építik. A döntés logi-kus, hiszen az elzárt terület az emberekre már kevés veszélyt jelent, de az életre nem alkal-mas. Így a terület mégis használhatóvá válik valamire.
EUROdíjas szerCONző
7
GALAKTIKA
Bíbor tó
2017. december
megfelelőbb útitársak a leereszkedéshez. Ta-lán jobb lenne gyalog... és egyedül.
Nem sokkal később a lejtő egy homokszí-nű bódékkal zsúfolt tisztáshoz érkezik, de ha az ember jobban megnézi, talán nem is csak egyszerű bódékról van szó. Kerek építmé-nyek hajóablakkal, melyekhez rozsdás lépcső vezet. Boltívek, tartóoszlopok, acélrámpák, vezetékek tarkítják, kitéve a nap ártalmas su-garainak, vagy befeketítve a tűztől.
Isten hozta Új Riminiben, az 1 400 lelket számláló, tengerszint alatti kisvárosban!
Az épületek, mint hatalmas, felrobbant ciszták sülnek a nap alatt. Epoxigyanta, edzett üveg, s fém a felhők árnyékának játszó-tere. Roncsok és szilánkok szolgálnak most alapul olyan utaknak, melyek azelőtt sosem léteztek.
– Látod? – kérdezi Rudan.
A motoron ülő alak bólint, de van ennél sokkal nagyobb gondja is.
– Most akkor mi a szar lesz, elengedsz, vagy nem? Szerinted meddig tudom még tar-tani a lábammal ezt a nagy dögöt? – A motor hátsó részén egyensúlyoz, ahol még nehezebb megtartani a jármű súlyát.
Rudan gúnyosan vigyorog cigarettával a szájában. Visszamegy a motorhoz, előveszi a hátizsákját, és kivesz belőle egy üveg vizet és két darab ötliteres műanyag benzineskannát, melyeket szíjjal erősít egymáshoz.
– Így már könnyebb? – kérdezi, a vállára hajítja a kannákat, s meghúzza a vizesüveget.
– Mi a faszt akarsz csinálni, Berisha? Itt hagysz megrohadni a napon? – A férfi hangjában félelem és düh vegyül. Sokkal alacsonyabb, mint Rudan, és ki tudja, meddig tudja még megtartani lábujj-hegyen állva a 180 kilós monstrumot.
Rudan még egyszer felnéz az égre. Legfel-jebb másfél óra múlva besötétedik.
– Igazad van. – Újra lecsavarja a kupakot, s az üveget ráteszi a motor
üzemanyagtartá-Bíbor tó
Dario Tonani
Valahol a távoli jövőben az
Adriai-tenger már csak egy kis
tó, üvegszerű felülettel, titokzatos
történések helyszíneként...
EUROdíjas szerCONző
8
GALAKTIKA
Bíbor tó 2017. december
Xxx
lyára. – Ha kiöntöd, nem kapsz másikat. Raj-tad áll, hogy a szomjúságot választod, vagy az izomgörcsöt.
A férfi pánikkal teli szemmel figyeli. – Elég, ha lehajolsz, és bekapod az üveg száját – magyarázza Rudan. – Akarod, hogy levegyem a bukósisakod? – Meg sem várja a választ, lehúzza a sisakot a férfi fejéről, míg az habzó szájjal szitkozódik.
– Rohadék!
– Nem leszek sokáig távol. – Leereszti a si-sakot a földre, tenyere nedves az izzadságtól. – Tartóoszlop létedre túl sokat csicseregsz... ráadásul kibaszott büdös vagy.
– Te meg egy rohadt szemét! – köpi a férfi, miközben arca sötétlilára vált.
Rudan bólint. Ezzel ő is tisztában van. Pont ezért lett zsaru. Már 450 kilométert tett meg ezzel az ostoba Manettivel. Milanóból indultak Vlorába a lehető legrövidebb, bár nem feltétlenül a leggyorsabb úton.
A meredek sziklafal széléhez gyalogol, s mi-előtt a lejtőre lépne, kiveszi .44-esét a pisztoly-táskájából, és színpadiasan a fogolyra szegezi.
– Tartsd meg szépen a motort, Manetti, ne légy olyan hülye, mint általában!
A valaha volt Adriai-tenger. Szennyvíztároló a nyílt ég alatt. Mérgek temetője, roncshalmaz.
Az utóbbi ötven évben mindent ide hord-tak: a volt Jugoszlávia elleni légitámadásból maradt kimerült urániumtól kezdve az el-süllyedt veszélyes anyagokat szállító teherha-jókig és hadi eszközökig. Több tonna nyers-olaj, radioaktív hulladék, veszélyes anyagok különböző tartályokban, hordókban, rakla-pokon, konténerekben vagy egyenesen bom-bák formájában nyertek itt örök nyugalomra. Miután a víz elpárolgott, a különféle hulladé-kok rohadó tömege évekig ki volt téve a forró
éghajlat hatásainak, ultraibolya sugárzásnak, savas esőnek és az afrikai sivatagokhoz ha-sonló hőmérsékleti kilengéseknek.
Csupán a lejtő maradt meg abból a sziklás, éjfekete hegygerincből, melyet hajdanán vi-lágos mészkőképződmények és algacsomók tarkítottak. A többi csak halott dolgok kavics-tengere.
A lejtő aljához érve Rudan felemeli a nap-szemüvegét, és letörli a verejtéket a szemhé-járól. Új Rimini első építményei legfeljebb négyszáz méterre lehetnek, melyeket beár-nyékol a meredek sziklafal. Néhány épület-csoport között fény pislákol, és pár táblát is lát kitéve. A kéményekből füst száll. Biztos benne, hogy itt talál benzint, de ami még fon-tosabb, vehet valami harapnivalót magának és Manettinek.
Nem létező utakon gyalogol, lába alatt szét-tört kagylók, darabokra hullott csigaházak és száraz algák ropognak. Egyik építménytől a másikig csermelyek csörgedeznek. Itt-ott óriási sziklák hevernek, ki tudja, milyen ok-ból görgették ide őket. Itt a dohszag még erő-sebb, kaparja a torkát. Egy lelket sem lát, de valahonnan beszélgetés foszlányai és zeneszó szűrődik ki. Egy fogadónak látszó építmény-ből jönnek a hangok, mely villogó felirattal csalogatja vendégeit: VESZETT HAL. A bejá-rat előtt egy kizsigerelt hajó parkol az oldalá-ra fektetve, az eldeformált és behorpadt fémet graffitivel mázolták össze. Középen kövér be-tűkkel az áll rajta: BÖRTÖN.
Négy kisméretű scooter kereket erősítettek a kézzel készített alvázhoz, s ez arra enged következtetni, hogy az egész szerkezetet va-lahogy arrébb tudnák vonszolni, ha akarnák. Rudan egy tömör, nehéz ajtón keresztül lép be a csehóba. Valójában egy fogadóról van szó, körülbelül tíz asztalt és néhány, a padlóhoz csavarozott padot lát benne. Öten vagy hatan a jövevény felé fordulnak, mindegyikük előtt
9
GALAKTIKA
Bíbor tó
2017. december
sárga vagy narancssárga bányászsisak hever az asztalon. A fogadó végében az alumínium bárpult épp olyan, mintha egy iskolai menzá-ról lopták volna.
Egy korsó sör felé görnyedve hórihorgas alak próbálja meggyőzni a bárpultost, hogy fogadjon el néhány színes követ fizetségül.
Rudan a bárpulthoz ül, és várja az alkudo-zás kimenetelét, de úgy tűnik, hogy a társal-gás már akkor holtpontra jutott, amikor még el sem kezdődött. A pultos érdeklődés nélkül dobja vissza a köveket a férfinak.
– Egy sört kérek – mondja Rudan. – Egyet nekem és egyet a barátomnak. – És rámutat a pult másik végén ülő férfira. Válaszként egy bíborvörös kő gurul az orra elé a hórihorgas felől. Rudan elkapja. A kő csillog, szélein éles, belül pedig lyukacsos szerkezetű. Ahogy a te-nyerében tartja, szinte semmi súlya nincs.
– Mi ez? – kérdezi, de közben arra gondol, hogy ennek a sok bányászsapkának biztosan megvan a miértje errefelé.
A hórihorgas már megkapta a sörét, és most azzal van elfoglalva. Benedvesíti az aj-kát a habbal, lerakja a korsót, és egy második követ is odalök Rudannak.
Kovakőre hasonlít a textúrája, de túl vörös ahhoz, hogy természetes anyagból legyen. Olyan, mintha valami fura ipari salakanyag lenne, amely szilárd habkővé dermedt.
– Üzlettársat keresek, hogy kibányásszuk. Ha érdekel, még lehet jelentkezni.
Most Rudanon a sor, hogy kortyoljon egyet a söréből.
– Nem kő, és nem is korall. A férfi elégedetten méregeti.
– Jó úton haladsz. – Neki is van egy sisakja az övére csatolva, de semmilyen más felszere-lést nem lehet nála látni, amely arra utalna, hogy hivatásos bányász lenne.
Hirtelen egy fiú szalad be lihegve az ajtón: – Jönnek! Jönnek! – kiáltja.
Izgatottság támad, poharak esnek csöröm-pölve a padlóra. Az emberek az asztalok alá bújnak a fejükön bányászsisakjukkal, a csa-pos pedig a pult mögé menekül. A hórihorgas most kikapja Rudan kezéből a két követ, és sörével együtt egy falmélyedésbe lapul.
– Mi van? Mi történik?
A fiú már eltűnt, de a vastag falak ellenére is hallatszik, ahogy kint kiabál pár társával együtt, akikkel egyik épületből a másikba szaladnak vinni a hírt. Meg kell hagyni, a vészjelző készülék itt egészen primitív, ámde annál hatásosabb.
Rudan kimegy az épületből, és körülnéz. Az emberek fedett helyre menekülnek. Csa-póajtók csattannak, és kétségbeesetten kiál-tozó nők hangja hallatszik, akik valamelyik hozzátartozójukat hívják.
Távol felmorajlik az ég. Rudan hirtelen felnéz, kezében még ott a korsó sör. Az eget vörösre festi az alkonyat, s kelet felől alvadt-vér-szerű, sötétszürke felhők gomolyognak.
A hang egyre erősödik, s mintha két egy-forma mechanikus zaj közeledne. Rudan már évek óta nem hallott ehhez hasonlót. Legalábbis az ég felől nem. Motorja rekedt, pimasz berregése hasonlít ehhez, amikor a dugattyúk dolgozni kezdenek.
Fejét forgatva 360 fokot mér be a szemével, s a felhőket pásztázza. Az ég üres, a meredek sziklafal árnyéka újabb háromszáz métert fal fel a síkságból, s már az első épületek falait nyaldossa. A hang megszűnik.
Csend.
Most, hogy jobban megnézi, feltűnik neki, hogy néhány épület megkérdőjelezhetetlenül magán hordozza a tűz jeleit. Befeketedtek a koromtól, eltorzultak a hőtől, s mintha még meg is olvadtak volna egy kicsit. Lábuknál hamu és törmelék.
Épp a Veszett Halba akar visszatérni, mi-kor fülsiketítő hangot hall. Egy árnyék repül
10
GALAKTIKA
Bíbor tó 2017. december
Xxx
át a feje felett, szétfeszítve a dobhártyáját. Nem sokkal távolabb füstből és törmelékekből álló gejzír tör fel, s őt hanyatt löki a robbanás. For-ró kőzúzalék záporozik a fejére. Kidörgöli a szeméből a port. Még több robbanás és égből potyogó kövek, melyek hangos koppanásokkal pattannak vissza az épületek tetejéről.
Üvegszilánkok robbannak ki az ablakkere-tekből.
Szétszakadó fém sikolt.
Az út végénél egy fekete pont emelkedik a felhők irányába. Túl kicsinek és túl fürgé-nek tűnik ahhoz, hogy bombázó repülőgép legyen.
Rudan először a könyökével támasztja meg magát, majd feltérdel. Az első detonáció szinte szétrepesztette a dobhártyáját, de ezt leszámítva úgy tűnik, egyben van. Szemével követi, ahogy a kis repülő lassú fordulatot vesz, felszáll a felhők közé, és eltűnik. A férfi feláll, leporolja a farmerét. Talán nem is olyan rossz ötlet, hogy meghúzza magát egy időre a Veszett Halban, nem fog sok kelleni az átko-zottnak, hogy újratöltse a tárát.
Szinte teljesen megsüketült, így esélye sincs észrevenni, hogy a második repülő épp abban a pillanatban ér a feje fölé.
Manetti majd szomjan hal. Rájött, hogyan kerülheti el az izomgörcsöket a lábában, mégpedig úgy, hogy először az egyik oldalá-ra helyezi a testsúlyát, majd kis idő múltán a másikra, ez a művelet viszont az üveg vizébe került. Egy ideig még egyensúlyban tudta tar-tani, bár ő sem tudja, hogyan, azután viszont végig kellett néznie, ahogy az üveg leesik, és a víz kiömlik a földre…
Berisha, te átkozott, ezért még megfizetsz!
A nap hátulról éri. Bár már egészen lenn jár, a tarkóját úgy égeti, hogy már szinte visz-szasírja a bukósisakot. Hátracsavart karjai-ban egyre erősebben lüktet a fájdalom.
Legalább féltucatszor elszundított már, hogy aztán rémülten riadjon fel, attól tartva, hogy eldől a motorral együtt. Ha ez megtör-ténne, biztos, hogy minimum egy lábtöréssel lenne gazdagabb, de lehet, hogy egy kellemes kis agyrázkódást is beszerezne mellé.
Hogy ébren maradjon, még arra is gondolt, apró lépésekkel megközelíti a szirt fokát, s így még egy kis árnyékhoz is juthatna. Ez viszont túl kockázatos vállalkozás lenne, lévén, hogy a talaj már itt is enyhén lejt, a lába közt lévő motor pedig iszonyat nehéz, s ha épp egy he-gyes sziklára esik, ott fog megdögleni.
Manetti kaputt, ámen. Pályafutásodnak itt befellegzett.
Utálja Berishát a beteges kreativitásáért. Még akkor is, ha nagyon mélyen magában ki-csit csodálja a találékonyságát. Ő sem tudott volna jobb megoldást találni arra, hogy egy-szerre parkolja le a Ducatit és tegyen mozgás-képtelenné egy veszélyes foglyot..
– Átkozott rohadék! – ordítja bele a csöndbe. Újra az eget figyeli. A sötét felhők már jó egy-harmadát elfoglalják. Látta a feje fölött párban érkező repülőket. Alacsonyan szálltak a maga-san fekvő terület fölött. Majd kitekerte a nyakát, hogy követhesse őket a tekintetével, legalább tíz éve már, hogy nem látott ilyeneket. Már senki nem repült Európának ezen a része fölött, még az ilyen régi propelleres tragacsok sem.
Lekiáltott a szirt alatti tisztáson szalad-gáló embereknek, reménykedve, hogy valaki meghallja. Nem emlékszik már, hogy mit, de elképzelhetetlen, hogy senki nem vette észre.
Aztán szinte azonnal meghallotta a bom-bákat, és a félelem hatalmába kerítette.
Berisha, könyörgök, ne dobd fel a pacskert! Megtartom az átkozott motorodat, csak ne hagyj itt egyedül, te hülye barom!
Rudan hirtelen felül, s fájdalmasan elfinto-rodik. Ahogy fejét elfordítja, idegesítő zúgást
11
GALAKTIKA
2017. decemberhall a bal fülében. A pisztolytáskája helyén most vérfoltos fásli szalad a hóna alatt, végig a mellkasán. Körülnéz.
– Ezt keresed? – Egy férfi ül a mellette lévő tábori ágyon. Kezében egy rövid csövű Smith&Wesson .44–es Magnum, az ő szol-gálati fegyvere. Hat töltényes tár, 240 graines acéltöltényekkel. – Szép fegyver – folytatja. – Kiváló ütőerejű. Nyugi, vissza fogjuk neked adni az összes munícióddal együtt.
Rudan elfi ntorodik, attól tart, hogy az egyik fülére megsüketült.
– Tudnál hangosabban beszélni? Te hoztál be ide?
A homályos fényben felismeri a férfi lábá-nál a műanyag benzineskannákat, de egy hir-telen szédülés arra készteti, hogy visszadőljön az ágyra. A szoba kicsi, és fertőtlenítőszagtól bűzlik. Három ágy áll benne, melyekből ket-tő emeletes, és csavarral vannak a padlóhoz erősítve, amely leginkább egy hajó fedélzetére hasonlít. A falak rozsdától tarkák, s csak egy piszkos hajóablakon át szűrődik be némi fény. – Én és a többiek. – A férfi (talán orvos, vagy katona?) elteszi a háta mögé a pisztolyt. – Csak ennyi kérdésed van? Hogy ki az, aki-nek köszönetet mondhatsz?
– Mik voltak ezek a repülőgépek? Mi dol-guk veletek?
A férfi felhúzza a vállát, így Rudan kény-telen kicsit sürgetni, olyan bizonytalan hang-súllyal, amihez nincs hozzászokva. A megfe-lelő szót keresgéli:
– Nem voltak… normális repülők.
– Spitfi re Mk IX-esek voltak, két darab 113 kg-os bombával és négy 7,7 milliméteres Browning géppuskával… – Bár úgy tűnik, mintha a férfi még hosszan akarná részletez-ni, egyszer csak megakad. Mielőtt folytatná, szünetet tart. – 1961-ben vonták ki őket a for-galomból. Rudan hunyorog.
18.
LURDY-HÁZI
ÁsványBörze
1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14.2017. DECEMBER 8-9-10.
PÉNTEK, SZOMBAT, VASÁRNAP: 10:00-19:00
BELÉPŐJEGY ÁRAK Péntek Szombat-Vasárnap
felnőtt: 900 Ft 1200 Ft diák/nyugdíjas: 600 Ft 800 Ft 17:00-tól egységesen: 600 Ft 800 Ft
WWW.ASVANYBORZE.COM
+36 70 340 7471
/ASVANYBORZE
• Ásványok, ősmaradványok, drágakövek, meteoritok valamint az ezekből készült dísztárgyak és ékszerek kiállítása és vására • 160 kiállító és változatos programok 3000 négyzet-méteren • Interaktív földtudományos játszóház (Szo-V) • 3D vetítés barlangokról (Szo-V) • Csillagszekér planetárium (Szo-V) • Drágakő-határozás • Aranymosás • Kreatív gyermekfoglalkoz-tatók • Bonsaikiállítás • Egészségsziget • Ezoterikus szolgáltatások • Előadások (Szo-V) • KisállatsimogatóA programváltoztatás jogát fenntartjuk!
12
GALAKTIKA
Bíbor tó 2017. decemberXxx
– Nem értem. – Meglepne az ellenkezője.– Kezdjük az elejétől! Mióta vagyok itt? – Valami zajt hall a tetőről. Az eső lehet az, olyan, mintha mogyorók kopognának a fejük fölött.
– Kilenc órája. Lassan hajnalodik. Vagy egy tucat szilánkot szedtünk ki a mellkasod-ból és az egyik lábadmellkasod-ból. – A férfi feláll, és kikukucskál a hajóablakon. – Az igazolvá-nyodból tudjuk, hogy ki vagy, de nagyra érté-kelném, ha te magad is elmondanád.
– A nevem Rudan Berisha, az albán rend-őrség egyik főfelügyelője vagyok. Egy foglyot viszek haza. – Rudan mélyet lélegzik, miköz-ben végigsimítja a lepedőt. – Ott hagytam egy sziklaszirten, a motoromhoz bilincselve. Most pedig mesélj a repülőkről!
Az eső közben heves viharrá erősödött, az égen villámok cikáznak. A férfi Rudan felé fordul.
– Régen ezen a tengeren évekig fegyvereket teszteltek. Titkos fegyvereket. Elég, ha csak körülnézel, mivé lett mára az Adria. Kietlen sivatag, tele ártatlannak éppen nem nevezhe-tő hulladékokkal. Mérgező anyagok, kísérleti fegyverek, aknák, furcsa elektronikai készü-lékek…
Rudan felhorkant. Ezzel nem mondtak neki újat.
– A Spitfire-ekre lennék kíváncsi.
– Mindjárt oda is elérkezünk. Először is, mindig ketten vannak, és mindig ugyanazok. Okunk van feltételezni, hogy valami átkozott Krisztus felhasította a téridő-kontinuumot.
Átkozott Krisztus? Ezt a kifejezést Rudan
még soha nem hallotta, de mindenképpen eredeti megfogalmazás.
A férfi emelt hangon folytatja:
– Lehet, hogy valami rosszul elsült kísérlet eredménye, ezt nem tudhatjuk pontosan, de előbb-utóbb ezek a rohadék repülőgépek ki fognak nyírni minket... kész abszurdum. –
(Rudannak többé kétsége sem fér hozzá, hogy a férfi valamiféle vezető szerepet tölt be a vá-rosban.) – A múltból érkeznek, pontosabban 1943-ból, és minden egyes naplementekor tá-madnak. Valódi bombákkal és lövedékekkel, ahogy azt te is láthattad a saját szemeddel.
Rudan értelmezi a hallottakat, miköz-ben a vihar kívülről jövő zúgását hallgatja. Nem tudja, hogyan törhetné meg ezt a furcsa csend-robaj kettősséget. Végül annyit kérdez:
– Miért éppen ti?
– No lám, látszik, hogy zsaruval van dol-gunk. Remek kérdés. Szerintünk összekever-nek minket valakivel. Pontosabban az Olasz Királyi Haditengerészettel. Talán egy éppen Albániába tartó konvojnak néznek, amely Durrës vagy Vlora felé halad.
Rudan elfordítja a fejét, és a mellkasában érzett fájdalom ellenére is elmosolyodik.
Mekkora hülyeség!
– Szóval azért bombáznak titeket, amit el sem követtetek? – összegzi gúnyolódva.
– Tudom, hogy abszurd, de olyan, mintha a téridő-kontinuum meghasadt volna… Ta-lán csak pár méternyire, de ez is éppen elég ahhoz, hogy minden fejre álljon. A pilóták még tengert és hajókat látnak a mi épületeink helyén.
– Azt mondtad, 1943?
– A 601-es Brit Királyi Légierő az Adria felett repült. Az olasz, Albániába tartó konvo-jokra vadászott.
– Minden napnyugtakor?
– Igen. Legfeljebb félórás eltolódással. Egy-szer-kétszer megesik, hogy kihagynak egy napot.
– Ti pedig le akarjátok őket szedni, mi? – csattint a nyelvével. – És nyilván az én fegy-veremmel.
A férfi bólint.
– Igen. Ez is egy lehetőség. – Van benzinetek?
13
GALAKTIKA
Bíbor tó
2017. december
•
Már világos előtt készen állnak az indulásra, miután jóllaktak a reggelivel, és tettek el ma-guknak az útra egy kevés élelmet, bár mind-össze egy kilométernyire hagyják el kiindu-lópontjukat.
– Szerintem alig ötszáz méter – mutat rá Rudan. A mellkasa még a fájdalomcsillapí-tók jótékony hatása ellenére is sajog, mégis egészen jól tudja mozgatni a vállát és a kar-ját. Arra gondol, ezek azt várják tőle, estére legyen olyan állapotban, hogy egy tetőről be tudjon célozni egy repülőt.
– Nem ugyanazon az útvonalon fogtok menni – mondja a férfi, akiről közben kide-rült, hogy Riccardo Valentinek hívják, és ten-gerkutató, valamint a volt tenger alatti kisvá-ros polgármestere is egyben. – Azt akarom, hogy megjegyezd ezt az utat, és a motorral itt gyertek vissza. A lejtő ezen a részen sokkal kevésbé meredek.
– Hát ez kedves tőled.
– Én is szívesen veletek tartanék. – Képzelem.
– Biztos vagy benne, hogy elbírsz a motor-ral? – Még mindig túl hangosan kell beszélnie egy normális párbeszédhez képest.
Rudan előrenyújtja a karját, és öklével olyan mozdulatot tesz, mintha gázt adna a motoron. – Olyan egyszerű, mint kavicsot dobni a tengerbe. Csak egy másik ing fog kelleni arra az esetre, ha nem indulna be, és az ölemben kellene lehoznom.
Ez az eshetőség nem is volt olyan elkép-zelhetetlen, lévén, hogy megegyeztek, Rudan kap egy kísérőt, és így hármuk közül valaki-nek biztosan gyalog kell majd lejönnie.
A fiú kigombolt inget visel, s csak egy elemlámpa és egy vállára vetett hátizsák a fel-szerelése. Ugyanaz a srác, mint aki a Veszett Halba rohant, hogy figyelmeztesse őket a re-pülőgépek érkezéséről.
– Kész vagy, Marco? A fiú bólint.
– Akkor már csak egyetlen dolog hiányzik – próbálkozik Rudan, nem sok reménnyel.
– Majd megkapod, ha visszaértek.
Rudan bólint, legalább megpróbálta. Az az igazság, hogy a fegyvere nélkül meztelen-nek érzi magát. Nem gondolja, hogy Manetti, szalámiként odabilincselve egy motorhoz, egy ilyen hosszú éjszaka után még komoly fe-nyegetést tudna jelenteni, de azért egy kicsit mégis nyugtalanítja.
– Ha esetleg szükséged lenne segítségre, ott lesz neked Marco.
Miután feltérképezték az utolsó bombázás okozta pusztítást, elindulnak a sziklaszirt felé. Az okozott károkra jó hatással volt az éjszakai vihar. Az iszap elmosta a robbanások nyomait, és a Browning géppuskákból a tetőre lőtt kőzú-zalékokat is elfújta a szél. Utcányi pocsolyák-kal van tele a föld, és mindenfelé kődarabokat találni, amelyekben könnyen orra bukik az ember, ha nem figyel oda. Még szerencse, hogy már legalább egy órája elállt az eső.
Az elemlámpák fénycsóvái fortyogó mo-csáron táncolnak.
Rudan sántít a bal lábára, amiből egy rakás szilánkot kiszedtek. Még csak 200 méterre hagyták maguk mögött a kis elsősegélybódét, de már az egy kilométert is olyan távolságnak érzi, amely meghaladja a kapacitását. Egy pil-lanatra leteszi a kezében tartott benzineskan-nákat, eloltja a lámpát, és megáll.
– Fáj? – kérdezi Marco.
Keleten az indigókék ég egy szeletkéje hagyja, hogy a hajnal első fényei utat törjenek maguknak.
– Csak egy kicsit pihennem kell. – Nehe-zebben lélegzik, mint amennyire bevallaná magának. – Ismered azt a fazont, aki mellet-tem ült a pultnál, amikor beszaladtál a Ve-szett Halba?
14
GALAKTIKA
Bíbor tó 2017. december
Xxx
A fiú elgondolkodik egy pillanatra. – Ravasiót? Igen, ő egy pásztázó. Egy kicsit mindannyian azok vagyunk itt a városban. Azt mondja, talált egy vörös színű kőzetet.
– Vörös kőzetet? – Ki tudja, miért éppen most jutott eszébe kérdezősködni.
– Igen. Olyan, mintha gyanta volna. Egy hajóroncs tartályából ömölhetett ki, aztán a levegő és a nap hatására reakcióba lépett, és kővé változott, Ravasio pedig meg van róla győződve, hogy ér valamit.
Újra elindulnak, s hosszan hallgatnak. – És te elhiszed? – böki ki hirtelen Rudan. – Mit?
– Hát, hogy a kő ér valamit.
– Miért? Fel akarod vásárolni a lelőhelyet? Rudan mosolyog, tetszik neki a kölyök. – És ha igen?
– Kérdezhetek valamit? – Lökjed!
Most Marcón a sor, hogy megtorpanjon. – Mit követett el a foglyod?
Rudan kelet felé figyel. A horizont gyorsan világosodik.
– Pedofil. Megölt két gyereket.
Valahonnan hangokat hall. Vagy csak ál-modta? Nem tudná biztosra mondani... olyan igazinak tűntek! Az egyiket le merte volna fo-gadni, hogy egy fiatal fiú hangja.
Hallgatózni kezd.
Füle tele van vízzel, és valószínűleg iszap-pal is, úgyhogy az sem biztos, hogy egyálta-lán meghallaná, ha valaki közeledne.
Újra lehunyja a szemét, és fogai közt egyre csak ismételgeti:
Berisha, megöllek, mint egy kutyát! Berisha, megöllek, mint egy kutyát! Berisha, megöllek, mint…
Rudan egyik ujját a szája elé téve jelzi Mar-cónak, hogy maradjon csendben. Már csak
kevesebb, mint ötven lépés választja el őket a meredek sziklafaltól. Felfelé sokkal tovább tartott az út, mint lefelé, hiszen mindenféle törmelék, iszap és homok nyálkás egyvelege lassította őket. Izgalmas lesz majd visszafelé motorral tenni meg ezt az utat.
Először Rudan ér fel, s jelzi Marcónak, hogy maradjon le egy kicsit. Az iszap telje-sen megváltoztatta a területet. Most mindent fekete sár borít, melynek a tetején egy vizes-üveg lebeg. A motor éppen az iszap közepén fekszik, félig elmerülve. Mellette, mint két furcsa tojás, úsznak a bukósisakok. Az övé és Manettié. Kicsivel arrébb egy kicsavarodott test hever, melynek feje félig az iszapba süly-lyed, arcát sár borítja. Rudan belép a pocso-lyába, és int Marcónak, hogy kövesse.
– Manetti?
Egy szem lassan kinyílik. A vihar követ-keztében a lába a motor alá szorult, talán el is tört.
– Egyben vagy?
A férfi felemeli a fejét, és egy pillanatig úgy tűnik, nem ismeri meg őt. A fiú felé fordítja a fejét, aki a mocsár szélén áll.
– A lábam, az istenit! Beleharap az ajkába. – Húzzatok ki innen!
Rudan gyorsan összegzi a helyzetet. A férfi karjai az iszapban vannak, ahogy lenniük is kell. A sár azon a részen elég mély lehet, mert a hátsó kerék éppen hogy csak kilátszik.
– Most felemeljük a motort, te pedig fel kell hogy állj vele. Menni fog?
Manetti igent morog.
Rudan lehajol, hogy megfogja a kormányt, majd Marco felé fordul:
– Gyere és segíts!
A fiú belegázol az iszapba, vigyázva, ne-hogy felbukjon a motor elsüllyedt részében. Épp a kereket próbálja kiszabadítani, ami-kor…
15
GALAKTIKA
Bíbor tó
2017. december
Egy kéz ragadja meg a bokáját, és leránt-ja a mocsárba. A pillanat törtrésze alatt Manetti már térdepel is. Hátulról megra-gadja a fiút, és a nyakát a könyökével szorítja mellkasához.
– Állítsd fel a motort, vagy megfojtom a taknyost! – ordítja Rudannak. Csak az egyik keze szabad, a másik még a bilincsben van. Az egész olyan gyorsan történt, hogy Marcó-nak még reagálni sem maradt ideje.
Rudan meghökken, s térdre rogy. Arra gondol, hol hibázott? Mindenben – gondolja. – Attól kezdve, hogy a fegyveremet ott
hagy-tam Valentinél.
– Mit gondolsz, hová mész? – Az egyetlen jó ötletnek az tűnik, ha húzza kicsit az időt. Manetti most erősebben szorítja a fiú nyakát.
– Állítsd fel ezt a szart, vagy kitekerem a nyakát!
Rudan próbálja kitapogatni a motor kor-mányának másik fogantyúját is. Miután megtalálja, az egyik térdére támaszkodva elkezdi tolni, hogy a kerekeket kiszabadítsa az iszapból. Egy 180 kilós szörnyet azonban nem könnyű kihúzni innen. Hangosan ká-romkodva próbálja megkétszerezni az erejét. A motor lassan kiemelkedik a vízből, és pár perc alatt újra egyenesen áll.
– És most lassan kezdj el hátrálni! Egy rossz mozdulat, és a fiú a karomban hal meg.
Rudan a pocsolya széléig hátrál. – Azt kérdeztem, hová akarsz menni? Manetti nem figyel rá.
– Add ide a benzineskannát! – Majd a fi-úhoz fordul. – Hallottad, taknyos? Te fogod nekem teletölteni a tankot. – Egy ügyes moz-dulattal felül a nyeregbe, és rákiált a fiúra, hogy kövesse a példáját.
A nap már magasan jár, sugarai visszave-rődnek a pocsolyáról.
Rudan odaadja a kannát Marco kinyújtott kezébe.
– Öntsd a tankba! – mondja Manetti, mi-közben lazít a szorításán, hogy a fiú köny-nyebben elvégezhesse a műveletet anélkül, hogy egy csepp üzemanyag is kárba veszne.
Marco követi az utasításait, miközben arca lassan ibolyaszínűre válik, s a szeme kidülled.
– És most a kulcsokat. Rudan hezitál.
– Hogy szabadultál ki?
Ez meg mi? Kíváncsiság, csodálat, vagy csak pusztán tudni akarja? Beledugja a kezét
farmere zsebébe, s az indítókulcsot keresi. Marco karja hirtelen hátralendül, a kupa telibe találja Manettit, s a maradék benzint a szemébe fröcsköli.
Manetti felordít, megvonaglik, s egy pil-lanatra elengedi Marcót, hogy karjával elta-karja az arcát. A fiú ekkor hirtelen elrugasz-kodik, s már ott sincs. Kiszabadult.
Rudan lehajtja a fejét, és bika módjára felökleli Manettit. Mindketten a mocsárba esnek a Ducatival együtt. Rudan egy pillanat alatt kiszabadítja a lábát a fém és az emberi testrészek katyvaszából, s egyik térdével a fogoly mellkasára nehezedik. Manetti feje az iszapban, levegő után kapkod, az állát emel-getve próbál a száján keresztül oxigénhez jutni. Köhög és köpköd.
Rudan ugyan betörhetné az orrát, és abban is biztos, hogy nagy örömét lelné a műveletben, vagy akár a képét is átszab-hatná néhány jól irányzott ütéssel. Most azonban a férfi kezét keresi, az egyedülit, amely hasznára válhat. Farmere hátsó zse-béből előhúz egy gyorskötözőt. Ez elég lesz ahhoz, hogy mozdulatlanná tegye Manettit addig, amíg ki nem talál valami jobb meg-oldást.
Néhány pillanat alatt mindketten újra tal-pon vannak, mocskosak az iszaptól. Manetti kétrét görnyed a köhögéstől, mindkét
16
GALAKTIKA
Bíbor tó 2017. december
Xxx
ja meg van kötve a háta mögött. A motor vi-szont már megint a sárban van.
Marco közben összeszedi a két sisakot, és lefordítja őket, hogy a bennük rekedt víz ki-folyjon, majd egy magasan fekvő száraz kőre teszi azokat.
– Majd én felállítom!
Rudan bólint. Nem biztos benne, hogy a próbálkozás sikeres lesz, de úgy van vele, hagyja a fiút, ha ő tényleg ezt akarja. Igazá-ból nagyon ügyesen oldotta meg az előbb a helyzetet, és többel tartozik neki egy egyszerű köszönömnél. Ha ő nem lett volna…
A Ducati nagy nehezen megint függőle-gesbe kerül, de nem néz ki valami jól. Bár, ha jobban meggondolja, mindhárman iszap-szörnyeknek tűnhetnek. Az ülésről, a vázról és az üzemanyagtartályról is fekete lé csöpög, amely teljesen elfedi a motor eredeti vörös színét. A krómozás százévesnek tűnik, és a gumik már csak aszimmetrikus és eldefor-mált paródiájuk önmaguknak.
– Remek munka, Marco!
– A városban majd szépen letisztítom. Olyan lesz, mint újkorában.
Rudan tudja, hogy a fiúnak tetszene, ha egy kört mehetne a motorral, és végül is ez jó módja annak, hogy megköszönje, amit érte tett. Elmosolyodik. Manetti félrehúzódva gyűlölködik két köhögőroham között, elvisel-hetetlennek érzi, hogy egy fiatal fiú így túljárt az eszén.
A rendőr felhúzott orral méri végig. – Nézd meg magad! Még mindig benzin-szagú vagy... és bevallom, nagy kedvem lenne meggyújtani egy cigit a szádban.
Egy kiszáradt tenger előnyeihez az is hozzá-tartozik, hogy az ember a legbizarrabb dolgo-kat találhatja benne. Amikor a víz elpárolgott belőle, olyan lett, mintha az ég ereszkedett volna le: minden, ami addig úszott, most
le-ült a tengerfenékre, és víziből halott száraz-földivé vált, ettől pedig bizarr és fenyegetően földönkívüli lett.
Nem éppen ugyanaz az élmény, mint amit a mélytengeri búvárok keresnek, mikor roncsok reményében alámerülnek. Inkább olyasmi, mint amit a gyerekek éreznek, ami-kor felfedezésre indulnak a garázsban vagy a padláson, ahol minden egyes tárgy, amely az árnyékban búvik meg, mágikussá és sejtel-messé válik.
– Mi már ezekre immunisak vagyunk – mondja Marco, miközben felvesz az iszapból egy villát, ágaira tapadt kagylókkal. Ezzel persze nem a felszedett tárgyra utal, hanem arra, hogy Új Rimini lakóit már nem lepi meg az, amit a homokban találhatnak, illetve már általában semmi sem.
– Soha nem találtatok semmit, amit fel tudtatok volna használni a repülőgépek ellen?
– Semmi igazán hasznosat.
Ez viszont felettébb furcsa, számba véve azt a sok mérgező maradványt, amelyekről Valenti mesélt.
– Semmi... mit tudom én... fel nem robbant aknát vagy fegyvereket?
Közben leérnek a hegyfok lábához, és a tűző nap alatt sétálnak végig a síkságon, amely elválasztja őket a valaha volt tenger alatti várostól. Marco a sántikáló Rudannal tolja a motort, Manetti pedig lehajtott fejjel lépked tíz lépésre előttük.
– Egyszer találtunk egy mélytengeri lő-fegyvert.
Ruban bólint, jelezve, hogy érti. – És mi lett vele? – kérdezi.
– A szigony belefúródott a repülő egyik szárnyába, és benne maradt – itt elgondolko-dik –, legalábbis ebben a dimenzióban nem láttuk leesni.
A rendőr közel hajol hozzá, és lehalkítja a hangját:
17
GALAKTIKA
Bíbor tó
2017. december
– Nincs túl sok munícióm, és azokat sem lőhetem el mind.
Marco úgy néz rá, mintha épp egy teljesen magától értetődő dolgot hallott volna. Még csak 12 éves, de már nem zöldfülű.
– Néhányat meg kell tartanod Manettinek, értem én. Még hosszú út áll előttetek, ő meg egy igazi barom.
– Hát igen… Most mesélj egy kicsit a hajó-börtönről!
– Igazából van még egy tengerünk – magya-rázza Valenti –, de nem hiszem, hogy tetszene neked.
A motort Marcóra és néhány barátjára bíz-ták, hogy mossák le és tankolják föl. A fiúk pár óráig még biztos el lesznek foglalva, és Rudannak lesz elég ideje rá, hogy Valentivel tegyenek egy kis rendkívüli felfedezőutat a városban. Ami Manettit illeti, már hónapok óta senki nem használta a hajó-börtönt, úgy-hogy szükség van egy alapos átvizsgálásra, ami a fedélzeti lejárót és a hajóablakokat illeti. Belül kicsi a tér, és csak görnyedve lehet halad-ni, ráadásul az edzettüveg-ablakok lencsesze-rűen összegyűjtik a nap sugarait, s így a nap úgy éri a bent lévőt, mintha késsel szurkálná, emellett minden felületet forróra hevít, amit csak ér. Bent nincs túl sok levegő, de az abla-kok kismérete miatt mindig van bent egy-két sarok, ahol a rab össze tudja húzni magát az árnyékban. A két pilótaülést kiszedték, hogy helyet adjanak egy vödörnek és egy dézsa víz-nek, az már csak a vendégen múlik, hogyan használja a vízkészletet: megissza, vagy meg-fürdik benne.
– Úgy tűnik, rendben lesz – mondja Rudan, s lehajtja fejét, hogy kiférjen a csapóajtón. Nem kérdez rá a kerekek mibenlétére, de úgy képzeli, hogy egy mobil börtönnek minden-képp nagyobb haszna van, mint egy röghöz kötött építménynek.
Valenti elé megy a kérdésnek.
– Egyszer elsüllyesztettük a vízben. Fél-tünk, hogy a fogoly megtalálja a módját a szabadulásnak, hát kipróbáltuk, milyen a hajó állóképessége…
És itt érkeznek el a tenger témájához. – Igazából van még egy tengerünk, de nem hiszem, hogy tetszene neked. Nagyjából har-minc kilométerre van innen, ha gondolod, megmutatom.
Rudannak nincs programja az elkövetkező nyolc órára.
– Rendben, de időben vissza akarok jönni, hogy kiválasszam, honnan fogok lesállásba helyezkedni.
– Visszaérünk, ne aggódj!
Két férfi cibálja ki Manettit egy szűk és ma-gas épületből, amely a végén olyan, mintha egy egész antenna-bokréta díszelegne rajta. Mint az összes többit, ezt is szilárd, vízhatlan fémből és kiszáradt tengeri élőlények marad-ványaiból építették. Ha a Spitfire-ek bevetései után is még egyben van, akkor az csak azért lehet, mert az acél rendesen végzi a dolgát a bombázások alatt.
Új Rimini egyetlen foglyának lapos és hitvány a tekintete. Amikor elhalad Rudan mellett, kihúzza magát, és megpróbálja arcon köpni.
Rudan viszonzásul felmutatja a középső ujját.
– Igazán jólesne most egy tengerparti nya-ralás. Te mit mondasz, Manetti, csatlakozol? Elvégre te épp most kapsz egy saját hajót. A dohszag olyan átható, hogy Rudan kényte-len zsebkendőt tenni a szája elé. A tenger most egy félig telt gyomorra emlékeztet, melyet a napon hagytak rohadni. Csak a nap visszave-rődő sugarai törik meg a teljes mozdulatlan-ságot.
Mocsár, bűz, pocsolya, rothadás…
18
GALAKTIKA
Bíbor tó 2017. december
Xxx
A láp felszínéről különféle olvadt és elde-formálódott tárgyak körvonalai sejlenek fel, s óriási habszigetek, amelyek a legkülönfélébb formákban terpeszkednek.
– Ez meg mi a fene? – kérdezi Rudan. Még soha nem látott semmit, ami ennyire vissza-taszító lett volna.
Valenti gúnyosan vigyorog, miközben teli tüdővel beszívja a bűzös levegőt.
– Hát kérlek, ez lenne a tó. Többé-kevésbé 150 négyzetkilométer kiterjedésű. Az Adria víztárolója tele van ilyen pocsolyákkal innen egészen a balkán partokig.
Rudan a meghatározhatatlan színű rothadt homokon áll a parton. Csizmája alatt mintha bűzös főzelék fortyogna.
Körülbelül ötven méterre tőlük valami furcsa, totemszerű dolog bukkan ki a vízből, egészen olyan, mintha egy repülőgép szárnya lenne.
– Ki tudja, mit szállíthatott. – Valenti megint olvas a gondolataiban.
Rudan már egy távolabbi pontot figyel: egy hajófenék látszik ki a mocsárból, s körülötte úgy lebegnek a kisebb-nagyobb konténerek, mintha óriási kekszek úsznának egy tejeská-vé tetején.
Arra gondol, hogy lehet, hogy Új Rimini lakói soha nem mentek el közelebbről meg-nézni, mi van a konténerekben? Talán talál-nának valami hasznosat, esetleg fegyvereket. Nincs egyetlen csónak sem a parton, semmi, ami hajóra hasonlítana. De hiszen végtére is
ez mégiscsak egy tenger... még akkor is, ha épp egy valamikori, valódi tenger medrének alján fekszik.
– Hát nem vagyok róla meggyőződve, hogy az, amit látok, tetszik-e. De talán csak, mert már az utószezonban jöttünk.
Valenti elneveti magát. Egy házilag gyár-tott, traktor- és quad-alkatrészekből össze-szerelt hibriddel érkeztek ide.
– Hogy van a mellkasod?
– Jobban, kösz. – Tudja, mire fel ez a kér-dés – Szerintem megbirkózom a motorral és a fegyverrel is.
– Láttam, hogy csak tíz töltényed van. Rudan felvesz egy gömbölyű követ, és a te-nyerében tartva vizsgálgatja.
– Csak az egyik tárat fogom ellőni nektek. A vendéglátásért, a benzinért és amiért ellát-tátok a sebeimet.
– Korrekt ajánlatnak tűnik – mosolyog Valenti.
Rudan behajlítja a térdét, és eldobja a kavi-csot a tó felé. A kő hatot pattan a vízen, majd egy koppanással a repülőgép szárnyának ütődik.
– Elég lesz, ebben biztos vagyok.
Újra a városban vannak, felettük az ég olyan színt öltött, amelyet még jóindulattal sem le-hetne kéknek nevezni. Az épületek acélrészei izzanak, az éjszaka leesett esőből már csak pár bűzös pocsolya maradt.
Manetti eltökélten kopogtatja börtönében a fémet, ordít, és mindenkit egyre csak átkoz,
19
GALAKTIKA
Bíbor tó
2017. december
de legfőképpen Berishát, akit esküszik, hogy a saját kezével fog megfojtani, még mielőtt Albániába érnek. A szűk helyiségben a levegő mozgását csak egy apró szellőzőrés biztosítja, így talán nem kellene ennyi energiát és leve-gőt pazarolnia az ordítozással.
– Elég legyen már, Manetti! – kiáltja oda Rudan.
Csöndben ülnek a Veszett Halban, Rudan, Valenti és még pár férfi, akik miután túlestek a kötelező udvariassági formaságokon és a be-mutatkozáson, kiterítenek a pultra egy térké-pet Új Riminiről, amely valami csoda folytán még egyben van, bár a papír már megsárgult, és a hajtás mentén már elszakadozott.
A város sokkal nagyobb, mint Rudan gon-dolta, hajdanán még 1 400 lelket számlált. Főleg technikusok, tudósok és katonák él-tek itt hat különböző nációból. Ma már csak tengerfenéken olvadozó roncsok halmaza, és kevesebb mint hetvenen lakják, főként olyan családok, akiknek nincs hova menni-ük. Ezek büszke emberek, akik abból a kevés zöldségből és gyümölcsből próbálnak meg-élni, amelyet maguknak termesztenek, illet-ve saját készítésű kézműillet-ves termékeiket és a homokból előásott ereklyéket próbálják meg értékesíteni.
– Van évekre elegendő konzerv élelmünk, orvosi felszerelésünk és három generáto-runk. – Valenti tudja, hogyan tartsa fent az emberek morálját, s ezért Rudan csodálja őt. – A mi problémánk más. Azok az átkozott repülők... napkollektorokat építettünk, ame-lyeket egészben nyertünk ki egy innen ötven kilométerre talált teherhajó roncsából, de az utolsó támadások csaknem teljesen tönkre-tették őket.
– Mit tudtok az útvonalukról? – Rudannak egy csomó kérdés kavarog a fejében.
Mindig ugyanonnan érkeznek? Az alakza-tuk minden alkalommal egyforma? Milyen
magasra repülnek, hogy megforduljanak, és aztán lecsaphassanak? De az, amit az előbb
kérdezett, úgy érzi, minden kérdését össze-foglalja.
Az acélon és a vastag falakon át is hallani Manetti ordibálását.
Valenti ujjával egy félhold alakú területre mutat, amely nyugatról kelet felé szeli át a tér-képet.
– Szerintünk itt lehet a hasadás a téridő-kontinuumon. A repülők itt bukkannak fel… – ujjával lassan követi a felrajzolt szaggatott vo-nalat, míg a térkép másik végéhez nem érkezik – és ezen a ponton térnek vissza 1943-ba.
– És én hol tudnék lesállásba helyezkedni?
Legalább a fiút ideküldhetnéd, te rohadék!
– A félholdhoz közeli legmagasabb építmé-nyek mind megrongálódtak, és veszélyesek lehetnek. Felmehetsz rájuk, de nem tudjuk garantálni, hogy a saját lábadon fogsz lejönni.
Rudan elhúzza a száját, még nem grima-szol, de közel jár hozzá.
– Egyik hely olyan, mint a másik. Mivel nem fog fedezni senki, olyan lesállásra van szükségem, ahol legalább nem látnak. Maga-san lévő pontot akarok, ahol körülöttem és a fejem fölött is acéllemezek vannak…
– Az megoldható.
Megöllek, Berisha, esküszöm, megdöglesz...
Az első gumi megcsúszik, kisodródik. A mo-tor az oldalára dől, s úgy csúszik a talajon, mint egy szappan, miközben ketten kétfelé repülnek az ülésről. Rudan bukfencezik, s mi-kor végre megáll, csak akmi-kor kerül vissza a vi-lág a saját helyére. Feláll. A motor még mindig az oldalára borulva csúszik egyre távolabb, a fiú pedig tőle egészen messze kuporog, kezét a fejére szorítja.
– Semmid nem tört el? – kiáltja neki Rudan fájdalmas fintorral. A mellkasa már megint átkozottul sajog, és a lába sem viccel.
20
GALAKTIKA
Bíbor tó 2017. december
Xxx
Marco Rudan felé fordul. – Hogy az a rohadt…
Rudan mosolyog. A motor és a között a pont között, ahol leesett, hosszú, vörös vo-nal húzódik, egy másik csík pedig éppen az ellenkező irányba halad, oda, ahol Marco gubbaszt. Azért estek el, mert alattuk a talaj csúszik, mint a jég.
Amióta elindultak, nagyjából húsz perccel ezelőtt nyugat felé, még 15 kilométert sem tettek meg. Rudan lehajol, és figyelmesen nézi a szabályos kört, ahol az előbb a motor pörgött. Elsöpri a homokot, amely alatt egy tökéletesen sima, bíborvörös felületet talál. A fiúra néz, aki hozzá hasonlóan négykézláb-ra ereszkedve söpri a homokot arról a helyről, ahol leesett a motorról.
– Ez meg micsoda? – kérdezi Rudan han-gosan.
– A bíbor tó! – A fiú a levegőbe bokszol. – Megtaláltuk Ravasio lelőhelyét!
Rudan körülnéz. Egy síkságon vannak, amelyet vékony homokréteg borít. Olyan, mintha valamiféle vörös kőzetből lévő tavon állnának, amely közepén sűrű köd gomolyog. Két oldalról lejtő veszi körül, a harmadik ol-dalon pedig egy halom, évtizedek óta gyűlő törmelék tornyosul.
Ezt a vörös izét biztos onnan föntről öntöt-ték ide – gondolkodik Rudan.
Meg akarta mutatni Marcónak, milyen is megtapasztalni az igazi száguldást, és annyi-ra elannyi-ragadta a hév, hogy nem is figyelt rá, még egy ilyen látszólag akadályok nélküli, enyhe dőlésszögű talaj is veszélyt rejthet. Miután a kerekek először megérintették a kőtó tetejét, az esés már elkerülhetetlen volt.
Elindul, hogy felállítsa a motort, vigyáz-va, nehogy elcsússzon. A Ducati olyan fé-nyes, mintha épp most hozta volna el a sza-lonból. A krómozáson megcsillan a fény, az alváz viszont tele van horpadásokkal.
Meg-fordul, hogy szemügyre vegye a ködfoltot. Egyáltalán nincs ínyére. Nincsenek jól meg-határozható körvonalai, és olyan, mintha a vörös kőzetnek valamilyen mozgó kiterjedé-se lenne.
Ekkor hirtelen óriási dörejt hallanak vala-honnan.
A hang egyre erősödik, sötét árnyékok mo-zognak a ködben. Marco odaér Rudan mellé, s most ő is a fehérséget nézi.
– Segíts felemelni a motort! – Rudan hang-jában sürgetés hallatszik.
Újabb dörejek, újabb árnyékok. Meredek szirtfokok szeletelik a levegőt, anélkül, hogy eloszlatnák a fehér ködöt.
Hangok hallatszódnak. – Szállj fel! Gyorsan!
Angol szavakat hallanak, de nem lehet őket tisztán érteni.
– Menjünk innen! Kapaszkodj erősen!
Valenti azt mondta, 1943?
Mindketten lovagló ülésben ülnek a mo-toron. Rudan az óráját nézi, keze a gázkaron. Még túl korán van. Az nem lehet… még nem…
Hideg széllökést érez a tarkóján, a háta és a sisakja között. Légörvény kíséretében valami felszáll a feje fölé.
Az ég mocskos szürke, olvadás utáni latyakra emlékeztet. A horizonton már alacsonyan jár a nap, egyre közeledik a kráter csipkézett éle felé.
Rudan kezében a fegyverével nyugat felé fürkészi az eget, ahol a szokásos fekete, esőtől nehéz felhőhegyeket látja, amikor előttük felbukkan két, más korból érkező repülőgép.
Elhagyatott torony tetején áll egy szűk és rossz szagú helyiségben, melyet régen a bú-várok nyomáscsökkentő kamrának használ-tak. Egy rozsdás vaslétra van odatámasztva az épület tetejére nyíló kicsi, kerek csapóajtó
21
GALAKTIKA
Bíbor tó
2017. december
alá, mely leginkább egy páncélkocsi tornyára emlékeztet. Az ötödik fokon egyensúlyozik, karját és fejét kidugja a csapóajtón.
– Minden rendben? – Valenti alulról kiált fel neki. Ő is fel akart menni vele, hiába sérült meg az épület valamelyik bombázás alatt.
Rudan elfordítja a vállát, kinyújtja a lábát, és egy kiálló fémdarabkán támasztja meg ma-gát. A művelet nem olyan villámgyors, mint szerette volna, de legalább most átmenetileg egyensúlyban van, és belát akár 360 fokot is. A célkeresztben beméri Valentit, akit most a két lába közötti résen át lát.
Nem a legjobb leshely a cél bevételére, de azért megteszi. Lehet, hogy jobb lett volna felhasalni egy tetőre valamilyen kemény acél-lap alá. Behúzza a karját, és gyorsan leszalad a létrán.
A helyiség háromszor három méteres, csak két fémpad árválkodik benne egymással szemben. A padlón egy régi műanyag búvár-maszk, amely mára már vajas keksz méretűre zsugorodott, a sarokban pedig két elrozsdáso-dott oxigénpalack hever.
– Meddig kell még várnunk?
– Most már bármelyik pillanatban itt le-hetnek – húzza fel a vállát Valenti.
Mesélt neki a bíbor gyantával teli tóról, és arról, hogy megítélése szerint a furcsa anyagot tartályokból önthették oda, és való-színűleg itt van a téridő-kontinuum anomá-liájának bázishelye. Lehet akár egy kísérleti fegyver is, egyfajta méreg, mely ablakot nyi-tott 1943-ra, a síkság szélsőséges éghajlata és a levegő hatására pedig az addig folyékony anyag megszilárdult. Az is lehetséges, hogy a köd mélyén épp egy 1943-ban elsüllyedt teherhajó roncsait találnák meg, amely ak-koriban valamilyen halálos kémiai mérget szállított.
A feltevés merész, de megállja a helyét. Eb-ben az esetEb-ben viszont a síkság egyfajta – még
magának is nehéz bevallania – fel- és leszálló-pályaként szolgál.
De hogy lehet az, hogy a bíbor tóról fel-szálló repülők még mindig nem értek Új Riminibe? Mi történik a téridő-kontinuum szövetének hasadékában?
Dörej töri meg a csendet. Rudan felemeli az állát, még mindig nem bízik a fülében, de úgy tűnik, most valóban hall valamit.
– Te is hallod?
– Jönnek! Jönnek! – Az utcákon kiáltozás és felfordulás. Rudan felugrik a létrára, kette-sével szedi a fokokat. Kidugja a fejét a csapó-ajtón, és nyugat felé néz, ahol sötét zivatarfel-hők gyülekeznek. Két fekete pont közeledik a felhők felől, egymás mellett.
– Ott vannak! Látom őket!
Most már a motorokat is hallja, mintha va-lami távoli, óriási gyomor korogna. Ellenőrzi a Magnum .44-es tárát. Megígérte magának, hogy nem lő el 6 tölténynél többet, és azokat is csak akkor, ha már teljesen biztosnak érzi a találatot. Könyökét a csapóajtó szélére tá-masztja, hogy ne billegjen. A célkeresztet a gépek felé irányítja.
A fekete pontok közelednek, de a motor robaja hol erősebben, hol gyengébben hallat-szik.
– A rohadt… – A két repülő hirtelen távo-lodni kezd egymástól, az egyik jobbra, a má-sik balra tér ki. Lejjebb ereszkednek. Az egyik egy pillanat alatt feléjük ér. Szinte súrolja a tornyot, de nem tüzel, és bombát sem dob le.
Rudan követi kinyújtott karja mozdulatá-val. Azért akarta kivárni az első ereszkedést, hogy lássa, milyen mélyen és milyen gyorsan száll a gép, illetve így a méreteit is jobban fel tudja mérni. A repülő emelkedni kezd, és las-san megfordul. A fémen hangos csörömpölést hallanak. A második repülő sasként csap le, őrült golyózáport zúdítva rájuk. Szilánkok re-pülnek a hajába.
22
GALAKTIKA
Bíbor tó 2017. december
Xxx
Rudan behúzza a fejét a csapóajtón. A kis helyiségben hirtelen vaksötét lesz, de ő is összeszorítja a szemét.
– Mi történik, Berisha? – kiabál neki Valenti odalentről. – Mi a fenéért nem lőttél?
Rudan nem figyel rá, fejét újra kidugja a csapóajtón, s a fegyver csövét kijjebb tolja. Az egyik Spitfire már megint ott van. Rudan beméri a célkereszttel. A gép szinte meg-babonázza. Felemeli a karját a feje fölé, és csaknem vakon húzza meg a ravaszt kétszer, miközben körülötte 7,7 mm-es golyók zápo-roznak.
A repülő folytatja útját, s miközben egyre távolodik, folyamatosan tüzel.
Rudan visszahúzza a karját, és annyira el-fordítja a nyakát, amennyire csak tudja. Láb-ujjhegyre áll, és megfordul. A második repü-lőgépet nem látja, eltűnt.
– Sehol nem látom! Hol a francban van? Az ég tiszta.
Aztán egyszer csak feltűnik! Olyan közel száll a földhöz, mintha csak macska-egér já-tékot játszana velük. A Browningok ólmot és szilánkokat tüzelnek. Az épületek fémrészei felordítanak, és minden teli lesz lyukakkal.
Pár tíz méterrel arrébb az egyik repülő fel-ível és megfordul.
Rudan nappal szemben négy golyót lő ki gyors egymásutánban, s a fülsiketítő be-csapódásoktól elakad a lélegzete. Az első három golyó biztos, hogy célt tévesztett, de a negyedik eltalálhatott valamit, mert egy száraz koppanás hallatszódott, fém csókolt fémet.
A repülő enyhén megdőlve emelkedik, és újra párba áll társával, amely a felhők csipké-zett szélei mentén száll felfelé.
Ha párban támadnak, cseszhetjük! –
gon-dolja Rudan, s behúzza fejét a csapóajtó alá. – Azt hiszem, eltaláltam az egyiket! – ki-áltja le. Bár máshogy tervezte, az adrenalinnal teli pillanatokban már fel is használta az első tár összes töltényét. Kihúzza a tárat, és gyorsan újratölti. Hallja, ahogy a zaj megint erősödik, majd az első árnyék felől fülsiketítő robaj hal-latszik. Fény, sötét, majd megint fény.
A golyózápor ereje kis híján letaszítja a létráról, szilánkok repkednek a feje körül. Ahogy a második Spitfire észreveszi, hogy a társa gépét találat érte, ráront Rudanra. A fér-fi magasra nyújtja a karját, a propeller kavarta széllökések most pár méterrel a háta mögött vannak, s egyre távolodnak. Csupán egy má-sodperc töredéke áll rendelkezésére ahhoz, hogy célba vegye, mielőtt az megfordul, és újabb támadásba kezd.
Háromszor húzza meg a ravaszt, elfordítja a fejét.
– AZTAAAAAA!
Hangos dörej hallatszik, s a repülőgép tör-zséből fekete füst gomolyog elő, mely pár má-sodperc alatt teljesen felfalja. Lángok csapnak fel a fémlemezből. A motor felköhög, a gép megrázkódik, majd pörögve zuhanni kezd.
Rudan nem tudja levenni a szemét a gép-ről, s így kockáztatja, hogy a másik repülő fel-készületlenül lepje meg. Az eget, a horizontot fürkészi. Lát egy másik vékony füstcsíkot is, amely behatol a felhőkbe, nagyon magasan,
23
GALAKTIKA
Bíbor tó
2017. december
nyugatra, párnák közé bújó macska farkára hasonlít. A második Spitfire-t viszont sehol nem látja, talán megsebesülhetett, és most el-nyelte egy másik hely és másik idő.
Az égen csönd, csak egy gyötrődő han-gocska hallatszik nagyon messziről, egyre közeledve a föld felé.
Az utcáról tapskoncert hangzik fel. Néhá-nyan kijöttek a házukból, hogy a száraz algák és kagylók közt ünnepeljék Rudan találatát. A hajó-börtön felől is őrjöngés hallatszik.
Berisha, a saját kezemmel nyírlak ki, te át-kozott rohadék!
Rudan behúzza a fejét a csapóajtón. Hány töltényt is lőtt el? Ha jól számolja, tízet... va-gyis az összes munícióját. Az ingét vér áztatja, valószínűleg a régi sebek újra felszakadtak, és a válla is sajog, ráadásul egy olyan ponton, ahol szinte biztosan tudja, hogy előzőleg Valentiék nem szedtek ki belőle szilánkokat. Az égen erős szelek kergetik egymást megál-lás nélkül.
Rudan megáll, s a láthatárt fürkészi. Délről csipkézett hegygerincek. Olyan, mintha egy alsó fogsor szaggatná ketté a horizontot. Még az sem igazán part, hanem a tengerfenék egy magasabb kiszögellése... beteg morfológia. A nap már magasan járt, amikor elindultak Új Riminiből, és pár tíz méter után meg is találták a lezuhant Spitfire maradványait. A roncsok befeketedtek és eldeformálódtak a tűztől, a pilóta teste a felismerhetetlenségig megégett. A gép 200 méteres hatósugarában szétszórva fémdarabok hevernek.
Rudan leszáll a motorról, és a bíbor tó partjához sétál.
– Berisha! – A hátsó ülésen ülő férfi mo-corogni kezd. – Az istenit, már megint hova mész? Itt ne hagyj engem!
Rudan fellép egy sziklára, olyan óvatosan, mintha tojáson állna, s teljes súlyát a sarkára helyezi.
– A motor, Manetti! Tudod, mi a dolgod – válaszolja. A ködfelhő az orra előtt gomolyog.
Eltávolodik néhány lépésnyire. Leguggol, és kezével elsöpri a homokot egy kis félhold alakú részen. Azért jöttek le ide, mert van még egy elintéznivalója. Feláll, kiveszi a pisztolytáskából a revolvert, és visszasétál a motorhoz.
– Oké, Manetti, ma szerencsés napod van, tartunk egy kis technikai szünetet. Nyújtóz-tasd ki kicsit a lábad, mert aztán meg sem ál-lunk Vloráig. – Miközben jobb kezében maga előtt tartja a fegyvert, baljában egy bicskával elvágja a gyorskötözőt, mely Manettit a mo-torhoz láncolja.
A férfi keze még mindig a háta mögé van kötve. Leszáll a motorról, és hátralép, miköz-ben Rudan végig rá szegezi az üres fegyvert.
– Tudsz korcsolyázni? – Rudan lezárja a Ducati kormányát.
Manetti hunyorít.
– Oké, most pedig sétálj szép lassan előttem! Libasorban indulnak a kőtó felé. Amikor a partjára érnek, Manetti megtorpan. Vala-mi furcsát érez a talpa alatt. Attól tart, hogy megint Berisha valamelyik hülye csapdájába sétál épp bele, ez az ember bármire képes.
