Kuponunk érvényes: 2018. február 15-IG
37
GALAKTIKA
Fiú az időben
2017. december
hirtelen világosságtól. Felült az ágyban, akár- ha skorpió csípte volna meg.
– Micsoda?! Hová? Az Aeolusra? Az nem lehet! – Takarója derékig csúszott, látni en- gedte feszes mellét. Pár pillanatig csodás, meztelen felsőtestén legeltettem a szemem, majd felé hajítottam a szőnyegen heverő ruháit, amelyeket előző este kapkodva rán- gatott le magáról, rosszalló tekintetemtől kísérve.
– Menj el! Gondolkodnom kell!
– Rudi, kérlek… – Láttam rajta, hogy a könnyeivel küszködik, de már nem fi gyeltem rá. Pár hónap múlva úgyis megkezdődik az új életem a Walhalla fedélzetén.
Csaknem fél órán keresztül kísérgettek az Űrhajózási Hivatal épületének különböző szintjein és szárnyain át, mire a katonai fő-
biztos szobájához értünk. Itt újfent hosszan várakoztam, míg a hivatali folyosón katonai attasék adták egymásnak az elszigetelt iro- dák kilincseit. Mereven ültem a kényelmet- len széken, arra várva, hogy a titkár végre szólítson.
– Bemehet, ezredes! – szólalt meg a ha- talmas íróasztalán túlról a katonai főbiztos titkára, egy örökkévalóságnak tűnő idő után. Felálltam, lesepertem egy láthatatlan szöszt egyenruhám váll-lapjáról, majd tányérsapká- mat felhelyezve kopogtatás nélkül nyitottam be Schultz marsall szobájába.
Oskar Schultz, amint megpillantott az aj- tóban, nehézkesen feltápászkodott karosszé- kéből, és tisztelgésre emelte jobb karját:
– Feljebb, a csillagokig!
– Feljebb, a csillagokig! – vágtam vigyázz- állásba magam, előrelökve a kezem.
W W W . G A L A K T I K A B O L T . H U
10% kedvezmény
KUPONKÓD: GALAKTIKA10
www.storyshop.hu
4026 Debrecen, PéterfIa u. 18. Pláza
1062 bUDAPEST, vÁCI ÚT 3. wESTEND CITY CENTER
EREDETI FILMES & JÁTÉK RELIKVIÁK
Story
Shop
Kuponunk érvényes: 2018. február 15-IG
38
GALAKTIKA
Fiú az időben 2017. december
Xxx
– Jöjjön, üljön le, ezredes! – kínált hellyel a marsall. – Biztosan meglepődött, hogy sze- mélyes találkozóra invitáltam.
– Nem igazán, uram. A rohamosztagos szolgálat kiöli az emberből a természetes kí- váncsiságot. – Levettem a sapkámat, és lete- lepedtem a marsall íróasztálával szemközti székre.
Schultz nem nézett rám, elgondolkodva lapozgatta az előtte heverő dossziéköteget. A szemem sarkából megpillantottan az egyik mappa felzetén az Aeolus feliratot.
– Ha megengedi, rögvest rátérnék a lényeg- re, ezredes! Ön nem véletlenszerű sorsolás ke- retében került a pionírok közé.
Elakadt a lélegzetem. Amit Schultz marsall az imént említett, a telepestörvény alapveté- sének súlyos megsértése volt.
– Önnek a telepesek védelmének megszer- vezésén túlmenően is akad egy fontos felada- ta – folytatta a katonai főbiztos.
Nem szóltam, de az agyamban végigper- gettem a lehetséges verziókat. Nem igazán találtam olyan okot, amely a katonai főbiztos részéről törvényszegést indokolhatna. Persze a kitelepítési doktrínát – természetesen nem hivatalosan – az Amerópai Parlament jóvá- hagyása nélkül is felülírhatta a katonai kor- mányzat, ahogy ez már több ízben előfordult a politika történetében. Ehhez hasonló elszi- getelt esetek – amikor a diktatúra elővillant a demokrácia máza alól – történtek a múltban, és sejtésem szerint fognak a jövőben is.
– Mint biztosan tudja, a Walhalla fedélze- tén 2 500 fő fog utazni a csillaghajó pilótáin és utaskísérőin kívül. Egyikük személye pedig kiemelten fontos számunkra.
Nem kérdeztem, némán vártam a folytatást. – Rudolph! – váltott Schultz marsall bizal- masabb hangnemre. – A maga dolga és fele- lőssége lesz dr. Alexander Herzog professzor védelme és az Aeoluson folytatott, az emberi-
ség szempontjából életbevágóan fontos mun- kájának biztosítása.
– Ezek szerint Herzog sem sorsolással ke- rült az utasok közé – kockáztattam meg.
A marsall hátradőlt. Felvette íróasztaláról a professzor személyi anyagát. Ugyanakkor megnyomott egy rejtett gombot, mire a szoba szemközti falán láthatóvá vált a dosszié digi- talizált tartalma.
– Fején találta a szeget, ezredes!
Próbáltam elolvasni a falon láthatóvá vált oldalakat, de ez úgyszólván lehetetlenség volt, mivel egész szövegrészeket titkosítottak. Hosszú, fekete csíkok tették foghíjassá a pro- fesszor szakmai anyagát, életútjától kezdve, a kutatásain keresztül, az elért sikerekig, kitün- tetésekig, állami elismerésekig.
– Mi tulajdonképpen Herzog szakterülete? – kérdeztem Schultztól. A válasz talán majd mindent megmagyaráz.
– A kvantumfizika, Rudolph. És tőle várjuk azt az előrelépést, amely még a gravi-hajtómű felfedezésénél is nagyobb horderejű lenne.
KASPAR
Rohanok Ringstadt 16. állomására, Herzog professzor laborja felé. A doki most is dolgo- zik, eszében sem volt kijönni a Nibelung elé, pedig jól tudja, hogy a csillaghajó érkezése te- het pontot a kutatása végére. A találmánya – pár alkatrész híján – üzemkész, a teszteknek immáron nem lehet akadálya. A pár alkatrész pedig most érkezett meg a Nibelunggal.
A doki apám helyett apám. Vannak ugyan nevelőszüleim – kétség sem férhet hozzá, hogy a Kindt házaspár odaadó gondoskodással pró- bálta egyengetni utamat az Aeoluson –, de a legtöbb tudást Herzog professzor ültette belém. Nem túlzás, ha azt mondom, neki köszönhető- en váltam azzá, aki vagyok. Minden időmet a laborjában töltöttem, ott voltam kutatásának valamennyi fázisánál, és tanúja kívánok lenni,
39
GALAKTIKA
Fiú az időben
2017. december
amikor a tesztek megkezdődnek. Nem, ez így nem teljes! Én akarok lenni az első tesztalany!
Lihegve érkezem a laborhoz, feltépem az ajtaját.
– Doki! Megérkezett a Nibelung!
Herzog professzor úgy néz rám, mint azon a napon, évekkel ezelőtt…
Tizenegy múltam, és tudtam, hogyan mű- ködött a nekem már kőkorszakinak számító faxgép. Csak azt nem értettem, mi köze ennek a doki kvantumjaihoz.
– A faxgép működése csak példa volt, de úgy is értelmezhetjük Bain nagyszerű talál- mányát, mint az első teleport-berendezést – magyarázta türelmesen Herzog professzor.
– Nem hinném – csóváltam a fejem. – Ha jól értem, a fax esetében nem történik más, csak a papír tartalmának reprodukciója. A küldemény nem bomlik elemeire és áramlik át egy vezeté- ken, hogy aztán a kézbesítés helyén újfent papír- rá és a rajta lévő szöveggé álljon össze.
A doki elmosolyodott.
– Fején találtad a szeget, Kaspar! – dicsért meg a prof. – Ezért állítottam, hogy Bain szerkentyűje csupán példa. De abban az érte- lemben, hogy adatot továbbított egyik helyről a másikra, még ha telefonvonalon keresztül is, a teleport eszköz ősének tekinthető. – El- tűnt a féloldalas mosoly az arcáról, és felsó- hajtott. – De lépjünk tovább! Gondolom… Ah! Biztosan tudom, hogy nem hallottál még Schrödinger macskájáról…
Utazott ugyan velünk a Walhallán néhány ál- lat, de Schrödinger nevű telepest nem ismertem.
– Schrödinger úr is valamelyik csillaghajó- val érkezett? – kérdeztem.
Herzog professzor arcára visszatért a vigyor. – Ez nehezen lett volna lehetséges, mivel Ervin Schrödinger 1961-ben elhunyt. Nobel- díjas, osztrák fizikus volt, a kvantummecha- nika egyik atyja.
– Aha… És a macskájával élt, akit nagyon szeretett…
– Legfeljebb egy képzeletbeli macskával… De az igaz, hogy ez a cicus beköltözött hoz- zá. No, nem az otthonába, hanem az agyába. Befurakodott a gondolataiba, kételyeket és di- lemmákat ébresztve.
– Kíváncsivá tett, doki. Meséljen Schrö- dinger macskájáról! – kértem.
– Schrödinger, hogy a kvantumelmélet egyik abszurditását szemléltesse – kezdett bele a professzor a hosszas magyarázatba –, egy képzeletbeli macskát zárt dobozba helyezett, amelybe kívülről nem lehet be- látni. A dobozban a macska mellett van egy szerkezet, melyet a macska nem tud befo- lyásolni. A szerkezet tartalmaz valamiféle radioaktív anyagot, amelyben bizonyos idő alatt egy atom vagy lebomlik, vagy ugyan- ekkora valószínűséggel nem bomlik le. A ra- dioaktív bomlást észleli a Geiger–Müller- számláló, ami egy relén keresztül elenged egy kalapácsot, és az összetöri az odakészí- tett hidrogén-cianidos üveget, megölve ezzel a macskát. Ha az előbb említett bizonyos időtartamra magára hagyjuk a dobozt, azt mondhatjuk, hogy a macska él, ha időköz- ben nem volt atombomlás. Hogy eldöntsük, a macska él-e vagy meghalt, ki kell nyitni a dobozt.
– Ezt értem. De hol itt a dilemma? – szakí- tottam félbe Herzog professzor kiselőadását. A dokit mindig elkapta a hév, ha a szakterü- letéről beszélt.
– A fogós kérdés az, hogy milyen állapot- ban van a macska a doboz kinyitása előtt? A kvantumelmélet szerint a macska hul- lámfüggvénye egy élő és egy halott macska hullámfüggvényét egyszerre tartalmazza. Schrödinger számára az az elképzelés, hogy a macska egyszerre élő és holt is, abszurd gon- dolat volt, amit nem tudott elfogadni. A kvan-
40
GALAKTIKA
Fiú az időben 2017. december
Xxx
tummechanika kísérletileg mégis ezt az ered- ményt erősíti meg.
– Ezt már nem értem – ráztam a fejem. – Figyelj, Kaspar! Mindjárt megérted! – me- legedett bele a doki. – A kvantummechaniká- ban szuperpozíciónak nevezik, amikor egy ele- mi részecske úgynevezett kevert állapotban van, azaz bizonyos tulajdonságait nem tudjuk egyértelműen. A részecske addig marad ebben, amíg valamilyen módon meg nem állapítjuk, hogy valójában hol és milyen állapotban van. A probléma ott kezdődik, hogy a megfigyelés hatására a részecske szuperpozíciója össze- omlik, és a lehetséges alapállapotai egyikébe kerül. Legalábbis minden, általunk elvégez- hető mérés azt mutatja, hogy a részecske egy bizonyos állapotban van. De a lényeg, hogy a szuperpozíció csakis abban az esetben omlik össze, ha mérést végzünk a rendszeren. A mé- rés eredményének ismerete azonban kénysze- rűen valamelyik állapotba taszítja az anyagot, ami Schrödingernél döglött vagy élő macs- kát eredményez, de sosem egyszerre a kettőt. Kvantumszinten az anyag lehet részecske, le- het hullám, és hogy épp melyik, a megfigyelése dönti el. A megfigyelés előtt az anyag egyszerre mindkettő!
Elgondolkodtam. Kavarogtak a fejemben a macskák, a kvantumok és a szuperpozíciók.
– Doki! Ha én felnézek az égre, az Aeolus holdjait látom. Ha nem nézem, a holdak ak- kor is ott vannak.
Herzog professzor a fejét csóválta.
– A szuperpozíció makroszinten nem áll fenn. Csak kvantumszinten. Ebben áll a ta- lálmányunk – amelynek kivitelezését már annyira várják tőlem a Terra vezetői – meg- valósításának problematikája.
DR. ALEXANDER HERZOG
Már itt is van Kaspar. Rám töri a labor ajtaját, a szeme csillog.
– Doki! Megérkezett a Nibelung! Itt vannak a hiányzó alkatrészek! Nemsokára tesztelhet- jük a találmányát!
– Az még nem most lesz, fiam! – mondom nyugodtan, és ezzel elejét veszem további lel- kendezésének. – Még ezekkel a Terrán gyár- tott szerkezetekkel sem biztos, hogy életet tudunk lehelni belé.
– De professzor! – ellenkezik a nagyra nőtt, nyurga kölyök. Tizenhat múlt, mindent tud a kvantumfizikáról, vág az esze, akár a beretva, de lélekben szinte alig hétéves. – Elméletben már minden összevág! Működnie kell!
– Te tudod a legjobban, hogy az elmélet és a gyakorlat nem jár karöltve.
– Azért csak álljunk neki! Látni akarom a Terrát!
– Ezt már megbeszéltük, Kaspar! – ránco- lom a homlokom. – Nem leszel kísérleti egér! Ezen ne kezdjünk el ismét vitatkozni!
– Hát persze! – nevet rám, aztán sarkon fordul, lohol a hangárokhoz, hogy az alkatré- szek laborba szállítását irányítsa.
Négy hónap múlva az eszköz készen áll a tesz- telésre. Kaspar valahonnan kerített egy üveg pezsgőt (valószínűleg a Nibelung által hozott készletekből), és most azt próbálja ügyetlen mozdulatokkal megszabadítani a dugójától.
– Várj még azzal! – intem le, de addigra már a dugó kilő, a túlcsorduló hab széles sugárban egyszerre áztatja el a köpenyemet és Kaspar nadrágját. – A tesztet nem tudjuk a laborban lefolytatni, mert Ringstadt kupolája leárnyékol.
Ringstadt városának tervezésénél kezdet- ben nem számoltak kupolával, de az antikkal való első találkozást követően rögvest átgon- dolták a város védelmi rendszerét.
– Erről nem is szólt nekem, doki! – hábo- rog a kölyök, és megpróbál az üvegből kor- tyolni, amelynek az lesz a következménye, hogy orrán-száján folyik vissza az ital. Kaspar
41
GALAKTIKA
2017. december
krákog, a fejét rázza, pezsgőcseppek hullnak szerteszét.
– Talán be kellene számolnom neked min- denről? – vonogatom a vállam. – Egy héttel ezelőtt kértem Klauss ezredest, hogy tisztít- son meg Ringstadton kívül egy távolabbi te- rületet.
– Akkor most…? Most mi lesz? – Kaspar csak bámul rám nagy, kerek szemével, nyel- vével a szájáról nyalogatja a pezsgőt, orrából még kövér cseppekben csordogál az ital.
– Most megvárjuk a rohamosztagosokat és a technikusokat, akik a masinánkat targon- cákkal a célterületre szállítják.
– Aztán jövök én? – derül fel a fi ú ábrázata. – Semmiképp! – csóválom a fejemet. – Képes vagy elmagyarázni nekem a gravi- hajtómű működését? – kérdeztem pár évvel ezelőtt, amikor Kaspar mindent tudni akart az áttörésről, amit a kutatásaimban elértem.
– A gravi-hajtómű működése azon alap- szik, hogy meghajlítja a teret, így a fénysebes- ségnél is gyorsabb utazást tesz lehetővé két, az univerzumban egymástól több ezer fényév távolságra lévő pont között.
– Hátránya?
– A hátránya, hogy a teret nem tudja ön- magába hajtani, így a csillagrendszerek kö- zötti utazás még mindig évekig tart. Igaz, évekig, és nem évtizedekig, évszázadokig, évezredekig…
– Vagy évmilliókig… Így igaz! Akkor most térjünk vissza Schrödinger macskájához!
– Már megint? – türelmetlenkedett a fi ú. – Igen, megint! Mi is volt az alapvető prob- lémánk?
– Nem egy alapvető problémánk volt, ha- nem kettő. Egyrészt a szuperpozíció csak kvantumszinten létezik, másrészt az anyag állapotát és tulajdonságait a megfi gyelés dön- ti el, amikor is a szuperpozíció összeomlik.