+
CHANDLER
KOVÁCS
GRANT
Sárdi
MARGIT
Nemere
ISTVÁN
OLVASS A JÖVŐBE!
TUDOMÁNYOS FANTASZTIKUS IRODALMI MAGAZIN XXXVII. ÉVF., 2017. JÚLIUS
17328
Szlovákia: 8 €
GALAKTIKA
328
ŰRKÖZPONT A DZSUNGEL MÉLYÉN
TENGERVÍZBŐL IVÓVÍZ
JÉGHEGYVONTATÁS
Plati nakártyával
csak
1000
Ft!
Plati nakártyával
Plati nakártyával
Plati nakártyával
Plati nakártyával
Plati nakártyával
Plati nakártyával
A M AGAZIN ELŐFIZETŐ I Á R AZSOLDOS PÉTER KLASSZIKUSA EGY ÚJ, EXKLUZÍV ÉLETMŰSOROZAT
ELSŐ KÖTETEKÉNT JELENIK MEG ISMÉT.
AZ ELSŐ CSILLAGKÖZI EXPEDÍCIÓ
KATASZTRÓFÁBA TORKOLLIK.
VAJON HAZAJUTHATNAK-E AZ ŰRHAJÓSOK,
VAGY OTT REKEDNEK EGY IDEGEN BOLYGÓN?
Az első szó jogán
Az ezredforduló után a felgyorsuló műszaki fejlődés hatá-sára érdekes szakmai vita alakult ki. A komputerek egyre okosabbak és gyorsabbak lettek, az érzékelők egyre meg-bízhatóbbá és pontosabbá váltak, a robotika egyre látvá-nyosabb eredményeket produkált. A fejlődés révén olyan komplexebb folyamatokat tudtunk automatizálni, amelyek számunkra évmilliók óta természetesek, gépi megvalósítá-suk mégis rendkívül nehéz. A legjobb példa talán erre a já-rás. Semmi sem egyszerűbb számunkra, mint a séta, a futás, a mászás: ösztönös és tanult képességek csodálatos keveré-ke. Mégis, négy évtizedet kellett várni rá, hogy az első, való-ban járni képes robotokat kifejlesszék. A látszólag egyszerű emberi funkcióban több mint kétszáz csont, ín és izom vesz
részt. Nem beszélve a rengeteg idegsejtről, agyunk másodpercenként jelek ezreit fogadja a kü-lönféle idegekből, számunkra tudattalanul hozzáigazítva a mozgásunkat a terepviszonyokhoz, térben elfoglalt helyünkhöz, egyensúlyunkhoz, testi állapotunkhoz. De ugyanezt lemodellezni és komputerizálni óriási feladat volt: hatalmas számítókapacitás, villámgyors érzékelők, gyors algoritmusok garmadájára volt szükség, hogy mindez valósággá váljon.
Egyre több gép vesz át emberi funkciókat. Kézzelfogható valósággá kezd válni, hogy automata gépek és robotok fognak körülvenni minket. De éppen ez az izgalmas jövő vetette fel az egyik leg-alapvetőbb kérdést. Mire van szükségünk? Okoseszközökre, vagy egy minket helyettesítő robotra? Egy egyszerű példával szemléltetve: egy önműködő autó vagy egy android sofőr jobb ne-künk? Mindkettő ugyanazt a funkciót látja el, leveszi a vállunkról a vezetés terhét. Csak a prob-léma megoldása más.
Egy android minket helyettesít: mos, főz, takarít, lenyírja a füvet, odafi gyel a hűtő tartal-mára, elviszi iskolába a gyereket. Helyettünk végzi a feladatokat, de ugyanazokat a „buta” esz-közöket használja: mosógép, fűnyíró, autó, porszívó stb. Előnye, hogy mindenre megtanítható helyettünk; hátránya, hogy egyszerre ő is csak egy dolog elvégzésére képes.
Az okoseszköz az adott funkció terhét veszi le a vállunkról. A robotporszívó porszívózik, a robotfűnyíró füvet nyír, az önjáró autó elviszi iskolába a gyereket, a hűtő odafi gyel, hogy ne romoljon meg az étel, összeállítja a bevásárlólistát, és meg is rendeli. Előnye, hogy minden fo-lyamat egyszerre mehet; hátránya, hogy az összes gépünket le kell cserélni.
Most még nem igazán fontos ez a kérdés, de hamarosan az ajtón kopogtat. Egyelőre az okoseszközök állnak nyerésre. De ki tudja, mit hoz a holnap.
Kovács „Tücsi” Mihály
tudományos szerkesztő
+
CHANDLER KOVÁCS GRANTSárdi
MARGITNemere
ISTVÁN OLVASS A JÖVŐBE!TUDOMÁNYOS FANTASZTIKUS IRODALMI MAGAZIN XXXVII. ÉVF., 2017. JÚLIUS
9 770133243018 17328 Szlovákia: 8 €
GALAKTIKA
WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN (ELŐFIZETŐKNEK: 1000 FT) ÁRA:1490FT ALAPÍTVA: 1972-BEN328
ŰRKÖZPONT A DZSUNGEL MÉLYÉN TENGERVÍZBŐL IVÓVÍZ JÉGHEGYVONTATÁS Plati nakártyával csak1000 Ft! Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával A M AGAZIN ELŐFIZETŐ I ÁR A
Xxx
Irodalmi szer kesz tő: Né meth At ti la (irodalom@galaktika.hu)
Tu do má nyos szer kesz tő: Ko vács „Tücsi” Mi hály (tudomany@galaktika.hu)
Olvasószerkesztő: Cs. Fehér Katalin Online igazgató: Juhász György Kommunikációs munkatárs: Lukács Barbara tel.: 06-70/944-8181 (kommunikacio@galaktika.hu)
Szerkesztőségvezető: Kovács Eszter (szerkesztoseg@galaktika.hu) Projektmenedzser: Kozák Tibor
(olvasas@galaktika.hu) Lapterv/grafi ka: Var ga Ba lázs Terjesztési vezető: Fekete Ádám
(terjesztes@galaktika.hu ) Hirdetés/marketing: hirdetes@galaktika.hu
A borítón J. Ottó Szatmári munkája.
A TA NÁCS ADÓ TES TÜ LET TAG JAI
Dr. Luk ács Bé la fi zi kus, a KFKI Ré szecs ke- és Magfi zi kai Ku ta tó in té
zet-ének tu do má nyos ta nács adó ja
Dr. Ju hász Ár pád geo ló gus, a TV2 tanácsadója
Dr. Almár Iván csillagász, űrkutató, a Nemzetközi Asztronautikai
Akadémia SETI munkacsoportjának tagja, a nemzetközi SETI bizottság korábbi alelnöke
Réz And rás esz té ta
Lőrincz L. László Zsoldos Péter-díjas író
S. Sárdi Mar git iro da lom tör té nész, egye te mi do cens, a Ma gyar Scifi
tör-té ne ti Tár sa ság el nö ke
Alföldi István ügyvezető igazgató, Neumann János
Számítógép-tudományi Társaság
Szabó György médiaszakértő (ex-elnök-vezérigazgató –Sanoma)
Szerkesztőség: 1024 Bp., Fény u. 2. Tel: 06-1/457-02-50, Nyitva: H–P 10–16 óra között
Ki adó: Metropolis Media Group Kft.
Fe le lős ki adó: a Kft. ügyvezető igazgatója Ter jesz ti or szá go san a Lapker Rt.
Nyomdai előállítás: Kvadrát Print • www.kvadratprint.hu
Elő fi zet he tő: ked vez mé nye sen egy év re (12 szám, Platinakártyával,
partneri kedvezményekkel) 12 000 Ft (1000 Ft/hó) • csoportos beszedési megbízással: 1000 Ft/hó • Digitális Galaktika: 9990 Ft • Galaktika XL (12 Galaktika XL, Gyémántkártyával, partneri kedvezményekkel): 27 000 Ft/év (2250 Ft/hó) • csoportos beszedési megbízással: 2250 Ft/hó
Az elő fi ze tés tel je sít he tő át uta lás sal: K&H Bank Zrt. 10403181–
50526767–886710087 vagy ró zsa szín pos ta utal vá nyon a Metropolis Media Group Kft, 1535 Bp. Pf. 746. cím re.
A meg jegy zés ro vat ba kér jük be ír ni a kedvezményezett nevét és postázási címét. Kanadában és az Egyesült Államokban előfi zethető
a Pannonia Könyvesboltban. www.pannonia.ca • e-mail: info@pannonia.ca
Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza!
HU-ISSN 0133-2430
Támogatóink:
66
64
24
52
24 Űrközpont a dzsungel mélyén
28 S. Sárdi Margit 70 éves
52 A jövő otthona 53 Intelligens dizájn 64 Zöld jövő 66 Filmajánló 68 Galaktika a nagyvilágban 80 Képregény a Galaktikában 86 Kapcsolatfelvétel
6 A. Bertram Chandler: Az Óriásölő (befejező rész)
29 Sárdi Margit: Menetgyakorlat
54 Kovács Attila: Ablakok
70 Nemere István: Időváltó
88 Hal Grant: Ősvilági szörnyeteg
115 Lloyd Biggle, Jr.: A Nagy Mű (befejező rész)
187 Lloyd Biggle, Jr.: Nincs jobb üzlet, mint a showbiznisz 116 Lloyd Biggle, Jr.-életrajz
Galaktika XL
Xxx
M
OST, HOGY végleg az Ide-bent Ura lett, Shricknek volt ideje gondolkodni és álmo-dozni. Egyre többet gondolt Háromszemre és a jövendölésére. Soha nem kérdőjelezte meg, hogy ő volt az Óriásölő – bár a Végről szóló vízióit elhessegette ma-gától, és csak egy bomlott elméjű öregasz-szony képzelgésének tartotta.Kémeket küldött Odabentre, hogy fi-gyeljék meg az Óriásokat rejtélyes tevé-kenységeik közben, és próbált mintá-kat találni érthetetlen viselkedésükben. Ő maga is gyakran tartott a kémekkel, és irigykedve nézte az Óriások birtokában lévő rengeteg csillogó tárgyat. Mindennél jobban vágyott egy másik forró fényre, mert a sajátja már nem működött, és hiába próbáltak újra életet lehelni bele Wesellel, csak néhány apró szikrát tudtak belőle ki-csiholni.
Úgy tűnt, mostanra az Óriások is tuda-tában vannak, hogy nyüzsög körülöttük az élet. Egyre több és egyre eszesebb csap-dát tettek ki Shrick társainak elfogására. A gyilkos étel pedig egyre halálosabb for-mákban jelent meg. Nemcsak azok haltak meg tőle, akik ettek belőle, de a társaik is, és mindenki, aki hozzáért.
Mágiának tűnt, de Shrick le tudta von-ni a következtetést. Parancsot adott, hogy a halottakat azok vigyék vissza az alagu-takba, akik maguk is hozzáértek a szer-hez. Néhányan közülük ellenálltak, de a lándzsások vékony, halálos fegyvereikkel jobb belátásra bírták őket. Aki megpró-bálta áttörni az őrök kordonját, halál fia volt, mielőtt mérgező kezét a többiekre emelhette volna.
Nagyfülű is megfertőződött. Egykedvű-en tűrte a sorsát, nem próbált mEgykedvű-enekülni. Mielőtt belépett volna a sötéten tátongó
BEAM: nem volt bumm
Bár Mézga Aladár évtizedekkel ezelőtt meg-álmodta a felfújható űrhajót, sokaknak volt furcsa az ötlet, és még többen kételkedtek abban, hogy van jövője a felfújható űrállo-másnak.
Márpedig a Bigelow Aerospace nemcsak megálmodta, de megtervezte és le is gyártot-ta a NASA számára. A BEAM, azaz a Bigelow Expandable Activity Module tavaly április-ban érkezett a Nemzetközi Űrállomáshoz, és május végén fújták fel. Több mint egy éve kapcsolódik az űrállomáshoz, és eddig a NASA elégedett vele.
Az űrhajósok hivatalosan nem használják a BEAM modult, csak tesztelésként adat-gyűjtő egységeket helyeztek el benne. A teszt célja, bebizonyosodik-e az elmélet, hogy a modul szerkezete elég erős ahhoz, hogy el-lenálljon a mikrometeoritoknak és apró űrszemétdarabkáknak. Ettől többet nem vár-nak tőle, ennél több védelmet az űrállomás sem nyújt.
A feldolgozott egyéves adatok alapján a modul kitűnően vizsgázott, a rugalmas anyagból készült fal ideális megoldás az ilyen esetekre. A kísérletek következő fázisában a sugárzás elleni védelmet tesztelik. Az eddigi mérések szerint nem teljesít rosszabbul, mint az űrállomás többi része.
A kétéves tesztelés után a modult leeresz-tik, leválasztják, és a légkörben fog elégni.
alagútba, végső nyughelyére, megfordult, és a törzsfőnökére nézett. Shrick felemelte a kezét, hogy odahívja magához – bár tudta, hogy barátja menthetetlen, és hogy ha a kö-zelébe engedi, kockára teszi a saját életét is.
De Wesel mellette volt.
Intett a harcosoknak, és hirtelen számos lándzsa lyuggatta át Nagyfülű testét.
– Így kíméletesebb volt – hazudta Wesel. Leghűségesebb alattvalójának utolsó pil-lantása Farkatlanra emlékeztette Shricket. Nehéz szívvel elrendelte, hogy zárják le az alagutat. A szivacsos anyag nagy darabjai-val betömték a bejáratot. A bent lévők kiál-tásai egyre halkultak. Aztán csend támadt. Shrick őröket rendelt azokra a helyekre, ahol a halálra ítéltek kitörhettek volna. Aztán visszavonult saját, külön bejáratú barlangjába. Más, Weselnél kevesebbet érő asszony talán visszatartotta volna, de ő engedte, hadd menjen. Tudta, hamarosan vissza fog térni hozzá.
Wesel régi meggyőződése volt, hogy ha le-hetőség adódik, a törzsbéliekéhez hasonlóan az Óriások fejébe is bele tud majd látni. És ha így van, ki tudja, milyen csodákban le-het része? Jobban hiányzott neki a barátját gyászoló, elérhetetlen Shrick, mint be merte volna vallani. A hadjárat utolsó hadifoglyait már számos táplálkozással ezelőtt megölték. Bár Wesel népe nem mérte az időt, Wesel mégis érezte, hogy lépnie kell.
Így hát két személyi testőrével végigment a Határvonal falánál futó alagutakon. Ahol nyílást talált, átkémlelt rajta, és csodálkoz-va bámulta az Odabent gazdag és változa-tos világát. Végre megtalálta, amit keresett; egy Óriást, aki egyedül volt, és épp aludt. Wesel a törzsbéliek között rájött, hogy egy alvó elméből akár a legmélyebb titkokat is megtudhatja.
Egy szívverésig habozott.
– Négykarú, Kisfejű, várjatok meg itt! – mondta aztán. – Várjatok és őrködjetek!
Az Óriásölő
Az Óriásölő
Az Óriásölő
A. Bertram Chandler
(befejező rész)
De mi történik, ha egy „más” lesz az
uralkodó?
RETRO HUGOdíjra jelölt kisregény
DITMAdíjas szerR ző
Xxx
Kisfejű egy mordulással nyugtázta a pa-rancsot, de Négykarú kétkedve nézett rá.
– Wesel úrhölgy – mondta –, mi lesz, ha az Óriás felébred?
– Úgy érted, mi lesz, ha nélkülem kell visszatérnetek az Idekint Urához? Akkor kétségtelenül megnyúz titeket. A bunda, amit most visel, már régi, és kezd hulla-ni a szőre. Ennek ellenére tegyétek, amit mondok!
A közelben volt egy nyílás a Határvonal falában, amit nem használtak. Nyitva volt; Wesel átcsusszant rajta. Mivel mostanában a törzsbéliek egyre gyakrabban kalandoztak az Odabent területére, egyre könnyedebben is mozogtak. Wesel kecsesen odalebegett az alvó Óriáshoz. Az Óriást kötelékek tartották egy helyben, és Wesel arra gondolt, talán sa-ját népének tagjai kötözték meg valami vét-ség miatt. Hamarosan megtudja.
Aztán egy csillogó tárgy ragadta meg a figyelmét. Ugyanolyan forró fény volt, mint az előző; sima fémburkolatával a legszebb tárgy volt, amit Wesel valaha látott. Gyor-san meghozta a döntést. Megragadja a forró fényt, elviszi a két testőrének, aztán vissza-tér, hogy végrehajtsa eredeti tervét.
Buzgalmában nem vette észre, hogy a forró fényt vékony fémrács vette körül há-rom oldalról – vagy ha észrevette is, nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Ahogy azonban megragadta a tárgyat, valami fé-mesen csendült mögötte. Az Óriás meg-remegett, és felébredt. A kötelek hirtelen kioldódtak – az Óriás mégsem volt fogoly. Wesel pánikszerűen fordult meg, hogy visz-szameneküljön saját világába. Azonban to-vábbi fémrudak csapódtak le körülötte, és ő fogságba esett.
Felsikított.
Meglepetten vette észre, hogy Négyka-rú és Kisfejű a segítségére siet. Szép lett
volna azt hinni, hogy úrnőjük iránti oda-adásuk hajtotta őket, de Négykarú tudta, hogy a saját életükért aggódnak. Nem egy törzsbélit nyúztak már meg élve azért, mert felbosszantotta Shricket vagy Weselt. Kisfejű vakon követte Négykarút. Őt nem érdekelte a jövő.
Lándzsáikkal megtámadták az Óriást, de az csak nevetett – legalábbis Wesel így értelmezte az Óriás torkából feltörő mély, morajló hangot. Az Óriás elkapta Négyka-rút. Egyik kezével a testét ragadta meg, a másikkal a fejét. Megcsavarta a vergődő Négykarút; egy pillanat alatt vége volt.
Kisfejűn kívül bárki más hanyatt-hom-lok menekült volna. Ő azonban csekély értelmével fel sem fogta, mi történik körü-lötte. Lehet, hogy egy táplálkozás múlva rá-jön, de talán még akkor sem. Akárhogy is, folytatta a támadást. Ösztönösen az Óriás torkát támadta meg. Wesel érezte, hogy az Óriás fél. Azonban rövid tusakodás után el-kapta Kisfejűt, aki magas hangon felrikol-tott. Az Óriás elhajította, és Wesel hallotta, hogy szolgálójának teste valami kemény-nek csapódik.
Kisfejű agyának hullámai, amit Wesel folyamatosan érzékelt, most megszűntek.
A rátörő pánik ellenére észrevette, hogy az Óriás sem úszta meg sértetlenül a táma-dást. Egyik kezén sérülés látszott, amiből vér patakzott. Visszataszítóan csupasz, förtelmes arca is tele volt vágásokkal. Ezek szerint az Óriások sem sérthetetlenek. Le-het, hogy Háromszem összefüggéstelen halandzsájában mégiscsak volt valami igazság.
Wesel feladta, hogy kitörjön a ketrecből. Egyre növekvő rémülettel figyelte az Óri-ást. Az felvette Négykarú ernyedt testét, és felkötözte egy vízszintes felületre. Va-lahonnan csillogó szerszámokat vett elő.
Az egyikkel a nyakától az ágyékáig felmet-szette Négykarú testét. A bőr szétvált, és kibukkant alóla a puszta hús.
De ami a legrosszabb volt: az Óriás látha-tóan nem gyűlöletből vagy haragból vágta fel Négykarút, és nem is szeletelte fel, hogy megegye. Volt valami nagyon személytelen az egészben, amitől Wesel émelyegni kez-dett – mert mostanra már érzékelte a másik elméjének hullámait.
Az Óriás szünetet tartott. Egy másik Óri-ás jött be a helyiségbe, és sok szívdobbaná-sig beszélgettek. Megvizsgálták Négykarú felvágott testét, majd Kisfejű összetört hul-láját. Mindketten benéztek a tehetetlenül vicsorgó Wesel ketrecébe.
Azonban a hisztérikus félelem mellett elméjének egy része teljesen nyugodt ma-radt, és gyűjtötte az Óriások felől érkező benyomásokat; ezektől agyának másik, állatias része csak még nagyobb pánikba esett. Amíg az Óriások beszélgettek, a fe-lőlük érkező benyomások világosak voltak – amikor pedig hatalmas testükkel Wesel ketrece fölé magasodtak, alig néhány kar-nyira, gondolataik ereje szinte mindent be-töltött. Már tudta, kicsoda ő, és micsoda a nép, és azt is, milyen világon vannak. Sza-vakba ugyan nem tudta volna önteni – de tudta. És látta azt is, az Óriások milyen vég-zetet szántak a népnek.
A második Óriás még mondott valamit, aztán kiment. Az első visszafordult, hogy folytassa Négykarú testének felboncolását. Egy idő után végzett a munkával. A test megmaradt darabjait átlátszó tartókba tette.
Aztán felvette Kisfejűt. Sokáig vizsgál-gatta a testet, forvizsgál-gatta a kezében. Wesel azt gondolta, az Óriás Kisfejűt is a felületre kötözi, hogy őt is darabokra szedje, mint Négykarút. Ám végül félretette. Lehúzott
valamit a kezéről, ami egy vastag, második bőrnek tűnt. Lehajtotta a rácsot a ketrec egyik oldalán, és benyúlt, hogy megragadja Weselt.
Nagyfülű halála után Shrick sokáig aludt. Csak így tudta feldolgozni a vesztesé-get. Úgy érezte, cserbenhagyta Nagyfülűt, leghűbb követőjét. Álma zaklatott volt, múltja árnyai kísértették. Nagyfülű is ben-ne volt, ahogy Nagy Agyar is, meg egy ide-gen nő, akivel egynek érezte magát, akiről tudta, hogy ő Weena, az anyja.
Aztán minden álomkép eltűnt, és csak Wesel alakja maradt. Nem az volt, akit is-mert; a hűvös, magabiztos és ambiciózus Wesel. Asszonya rémült volt – szinte elbo-rította a fájdalom és a kín sötétje, amely még annál is szörnyűbb volt, mint ami-ben a törzs engedetlen tagjait részesítette oly gyakran. Shrick érezte, hogy Weselnek szüksége van rá.
Hirtelen felébredt, és rémület csapott át rajta. De tudta, hogy a szellemek nem bánthatnak senkit, főleg őt, az Idekint Urát nem. Megrázta magát, nyüszített egy dara-big, aztán megpróbált megnyugodni, hogy aludhasson még egy kicsit.
De Wesel képe nem tűnt el. Végül Shrick feladta, hogy az álomba meneküljön, meg-dörzsölte a szemét, és előjött a barlangból.
A Gyűlés Helyének félhomályában a nép kis csoportjait látta, akik halkan beszélget-tek. Shrick szólította az őröket. Hirtelen komor csend támadt. Újra az őröket hívta. Végül egyikük feléje fordult.
– Hol van Wesel?
– Nem tudom... uram. – Az utolsó szót kelletlenül tette hozzá.
Egy másik őr azt mondta, Weselt látták korábban, amint Négykarúval és Kisfejűvel az Odabent felé indul, pontosabban a Zöl-den Növő Dolgok Helye felé.
Xxx
Shrick habozott.
Ritkán ment arra személyi testőrsége, különösen Nagyfülű nélkül. De Nagyfülű halott volt.
Körülnézett, és úgy döntött, a jelenlévők közül senkiben nem bízhat meg. A törzs-béliek megdöbbentek és elszörnyedtek biz-tonsági intézkedésein, amiket a gyilkos étel ügyében hozott, és bár ezek az intézkedé-sek elkerülhetetlenek voltak, a törzs tagjai most még az Óriásoknál is szörnyűbbnek látták őt. Emlékezetük rövid volt – de amíg kitart, addig vigyáznia kell, mit tesz.
– Wesel a társam. Egyedül megyek – mondta.
Látta, hogy szavaira oldódik a légkör, és kísértést érzett, hogy mégis kísérőt rendel-jen maga mellé. Azonban hatalmát nem-csak eszének, de ösztöneinek is köszönhet-te, és azok most figyelmeztették, hogy ne dobja el magától a pillanatnyi előnyét.
– Egyedül megyek – ismételte meg. Egy bizonyos Rövidfarkú, aki bátrabb volt a társainál, megszólalt:
– És ha nem térsz vissza, Idekint Ura? Ki legyen akkor...?
– Visszatérek – mondta Shrick magabiz-tos hangon, bár belül bizonytalanul.
A sűrűbben lakott területeken Wesel jel-legzetes illatát elnyomta a többiek szaga. A ritkábban járt alagutakban továbbra is erős volt az illat, bár Shricknek már nem volt szüksége rá, hisz agyának szegletében egyre erősebben szólt a hang: SIESS. Egy láthatatlan, rajta kívüli erő pedig tévedhe-tetlenül vezette, hol találja végveszélyben lévő társát.
Végül meglátta a Határvonalon lévő nyí-lást, amelyet valószínűleg Wesel is válasz-tott, hogy átmenjen Odabentre. A nyíláson fény szűrődött át. Shrickben tudta, most óvatosnak kell lennie. A sürgetés továbbra
is erős volt, de a létfenntartás ösztöne erő-sebb. Félszegen, szinte gyáván kémlelt át a nyíláson.
Halál szagát érezte. Először megrémült, hogy túl későn érkezett, de aztán rájött, hogy Négykarú és Kisfejű szagát érzi. Wesel illatát is megérezte, a rémület és halálféle-lem csípős szagával keverve. De Wesel még életben volt.
Shrick az óvatosságot félredobva, lába minden erejével ellökte magát a nyílástól. Weselt egy sima felületre kötözve találta, ami síkos volt a vértől. A legtöbb vér Négy-karú testéből származott, de Wesel maga is vérzett.
– Shrick! – kiáltott az asszonya. – Az Óriás!
Shrick felnézett, és meglátta a sápadt, hatalmas Óriást, amint föléje tornyosul. Felordított, de ordításában sokkal több volt a düh, mint a rémület. Nem messze tőlük észrevett egy hatalmas kést. A pengéje na-gyon éles volt, de a markolatát az övénél sokkal nagyobb kézre méretezték. Úgy látta, még éppen át tudná fogni két kézzel. A kés a falhoz volt rögzítve. Shrick a lábát Wesel testének vetette, és kétségbeesetten elrugaszkodott.
Az Óriás utánakapott, de Shricknek si-került elérnie a kést, és kihúznia tartójából. Ismét elrugaszkodott, még távolabb sod-ródva Weseltől. Az Óriás elkapta a levegő-ben, de Shrick hatalmasat lendített a késen, és levágta az Óriás egyik ujját, aki üvöltve húzta vissza a kezét.
Meghallotta Wesel hangját: – Te vagy az Óriásölő!
Shrick egy magasságba került az Óriás fejével. Megfordult, és lábujjaival megra-gadta az Óriás hatalmas testét fedő mes-terséges bőrt. Fegyverét vadul lóbálva csüngött, az Óriás pedig mindkét kezével
megpróbált fogást találni rajta. Shrickre záporoztak az ütések, de az Óriásnak nem sikerült megragadnia. Shrick egyre csak szúrt és vágott, melynek nyomán vér fröcs-csent, és a hatalmas karok egyre kétségbe-esettebben kapálóztak. Végül a kapálózás abbamaradt, de Shricket csak Wesel hangja térítette magához vérgőzös csapkodásából.
Wesel még mindig az Óriások sötét is-teneinek áldozati oltárán feküdt, saját és kísérője vérében. De mosolygott rá, és sze-mében csodálattal vegyes tisztelet csillant.
– Megsérültél? – kérdezte Shrick aggo-dalmas hangon.
– Csak egy kicsit. De Négykarút ízekre szedte... Velem is azt tette volna, ha nem jössz. És megölted az Óriást! – mondta dia-dalmas hangon.
– Ahogyan a jövendölés szólt. Ráadásul – mondta őszintén – az Óriás saját fegyvere nélkül sosem sikerült volna.
Elvágta Wesel kötelékeit. Wesel lassan ellebegett az áldozati helytől.
– Nem tudom mozgatni a lábam! – ki-áltotta Wesel rémülten. – Nem tudok mo-zogni!
Shrick rájött, mi történhetett. Volt némi anatómiai tudása – egy harcos tapasztala-ta, akinek mozgásképtelenné kellett tennie ellenfelét, hogy megölhesse. Látta, hogy Wesel sérülését az Óriás kése okozta. Mér-hetetlen dühöt érzett e kegyetlen, szörnyű teremtmények iránt. Több volt ez, mint düh. Fajtársai között szokatlan sajnálattal fordult lebénult társához. Wesel halkan szólalt meg:
– A kés... nagyon éles... Nem fogok érez-ni semmit.
De Shrick nem tudta rávenni magát, hogy megtegye.
A levegőben nekiütköztek az Óriás hatal-mas testének. Shrick fél kézzel
megragad-ta Wesel vállát – a másikban még mindig újonnan szerzett fegyverét tartotta –, és elrúgta magát a hatalmas testtől. Áttolta Weselt a Határvonal nyílásán. Társa szem-mel láthatóan megkönnyebbült, hogy újra ismerős területen van. Shrick utánament, aztán gondosan eltorlaszolta a nyílást.
Néhány szívverésnyi ideig Wesel a zi-lált bundáját igazgatta. Shrick észrevette, hogy társa nem mer a dereka alá nyúlni, és megérinteni a vékony, de pontos vágásokat, amelyek megfosztották a járóképességétől. Shrick úgy érezte, valamit tennie kellene, de tudta, hogy ez meghaladja a képességeit. Az Óriások elleni dühe visszatért, azonban ez már nem tehetetlen düh volt. Úgy érezte, felrobban a haragtól.
– Shrick! – kiáltotta Wesel gyászos han-gon. – Azonnal vissza kell térnünk a nép-hez. Figyelmeztetnünk kell őket. Az Óriá-sok varázslásba kezdtek, hogy elhozzák a Véget!
– A nagy, forró fényre gondolsz?
– Nem. Légy türelmes, először el kell mondanom, amit megtudtam, különben el sem hinnéd. Megtudtam, hogyan jöttünk létre, és azt is, mi ez a világ. És mondha-tom, különösebb és csodálatosabb, mint képzelhetnénk!
– Tehát mi is az Idekint? – kezdte Wesel. Meg sem várta a választ, már azelőtt kiol-vasta Shrick elméjéből, mielőtt kimondta volna: „A világ csak egy üres buborék egy hatalmas fémhéjban, ami nagyobb, mint képzelhetnénk!” Erre gondoltál, de nem így van. Az Idekintet borító fémhéjon kívül nincs semmi. Semmi! Még levegő sem.
– De levegőnek lennie kell...
– Nincs, én mondom. Nincs ott semmi. És a világ... nem találom a szavakat. Az ő szavuk a világra... hajó, és úgy tűnik, hogy ez valami nagy burok, ami egyik helyről a
Xxx
másikra megy. És mindannyian, az Óriások és a nép, benn vagyunk ebben a hajóban. A hajót az Óriások készítették.
– Akkor tehát nem él?
– Nem tudom. Úgy tűnik, nőneműnek tartják. Valamilyen élet van benne, ami mégsem élet. És egyik világról a másik felé halad.
– És milyenek ezek a világok?
– Elkaptam néhány képet róluk. Szörnyű-ek! És mi még az Odabent nagy tereit tart-juk rémisztőnek; ezek a világok a földjüket leszámítva minden oldalukon nyitottak!
– És mi mik vagyunk? – Shrick tőle szo-katlanul egyre kevésbé kételkedett Wesel hihetetlen történetében. Talán társának olyan képessége is volt, amellyel saját gon-dolatait tudta kivetíteni Shrick agyába. – Mik vagyunk mi?
Wesel sok szívverésig nem szólt. Aztán: – Ők úgy hívnak minket, mutánsok. A fejükben lévő kép... nagyon zavaros volt. Arról szólt, hogy mi, a nép, egy ide-je megváltoztunk. A változás előtt mind-egyikünk olyan volt, mint a Különbözőek, mielőtt egytől egyig megöltük őket.
– Az első nép, szüleink szüleinek a szü-lei, nagyon régen, sok-sok táplálkozással ezelőtt érkeztek erre a helyre, egy nagyobb világról, a szörnyűséges, nyílt terekről. A hatalmas Ételbarlangban lévő étellel együtt kerültek ide, amit egy másik világ-ra visznek.
– Az Idekint határán kívüli ürességben pedig van valami... fény, ami nem fény. Ez a fény pedig... megváltoztatja a lényeket. Nem az öreget vagy a fiatalt, hanem azokat, akik még meg sem születtek. Az Óriások ugyanúgy félnek ettől a változástól, mint a nép régi törzsfőnökei. Ezért megalkották az Odabentet, hogy távol tartsák maguktól a fényt.
És hogy hogyan? A Határvonal és a Távol-Idekint közötti teret megtöltötték azzal az anyaggal, amiből mi az alagút-jainkat és barlangalagút-jainkat készítettük. Az első nép elhagyta a nagy Ételbarlangot, és a Határvonalon keresztül az Idekintre jöttek. A természetükből fakadóan ott-hon érezték magukat itt. Néhányan mesz-szebbre merészkedtek, a Távol-Idekint barlangjaiba, ahol gyermekeket nemzet-tek. De a gyerekek... Különbözőek voltak. – Ez így történt – mondta lassan Shrick. – A történet szerint a Távol-Idekint terü-letén született gyermekek nem olyanok voltak, mint a szüleik, vagy azok, akik a Határvonalhoz közel születtek...
– Igen.
Az Óriások mindig is tudták, hogy a nép itt van, de nem féltek tőlük. Nem tudták, hányan vagyunk, és maguknál sokkal alacsonyabb rendűnek tartot-tak minket. Megelégedtek azzal, hogy a csapdáikkal és a gyilkos étellel tartsanak kordában minket. De aztán valahogy rá-jöttek, hogy megváltoztunk. Ugyanúgy félnek tőlünk, mint a halott törzsfőnökök tették; és ugyanúgy próbálnak meg majd kiirtani minket!
– És a Vég?
– Igen, a Vég. – Wesel ismét elhall-gatott, hatalmas szemével a semmibe meredt, mintha valami rémisztőt lát-na. – Igen – mondta ismét. – A Vég. Az Óriások fogják elhozni, de ők maguk nem pusztulnak el. Olyan mesterséges bőröket fognak felvenni, amik az egész testüket befedik, még a fejüket is, és ha-talmas nyílásokat nyitnak majd a hajó... héjában. Ezeken keresztül minden levegő el fog szökni az Idekinten túli szörnyű ürességbe. És a nép minden tagja meghal az utolsó szálig.
GALAKTIKA
2017. július
– Mennem kell – mondta Shrick. – Meg kell ölnöm az Óriásokat, mielőtt ez megtör-ténik!
– Nem! Öt óriás volt a hajón; most, hogy megölted azt, akit Pocakosnak hívnak, már csak négy maradt. Már tudják, hogy meg tudjuk ölni őket. Figyelni fognak.
– Emlékszel arra, amikor a betegeket élve eltemettük az alagutakba? – folytat-ta Wesel. – Ezt kell tennünk mindenkivel. Aztán amikor az Óriások ismét megtöltik levegővel a barlangokat, előjöhetünk.
Shrick egy darabig hallgatott. El kellett ismernie, hogy társának igaza van. Egy gyanútlan Óriás még csak-csak áldozatul eshetett a pengéjének, de négy dühös és felkészült Óriással már nem bírna. Ám azt nem tudhatták, az Óriások mikor akarják kiengedni a levegőt a világból. Figyelmez-tetni kell a népet, de gyorsan!
Visszamentek a Gyűlés Helyére, és ma-guk köré gyűjtötték a törzset. Elmondták a történetet, de csak tompa hitetlenke-dést láttak az arcokon. Voltak néhányan, akik – látva a csillogó pengét, amit Shrick Odabentről hozott – hajlottak arra, hogy higgyenek nekik. De őket lehurrogták a többiek. Amikor pedig Shrick megpróbál-ta rávenni népének megpróbál-tagjait, hogy saját ma-gukat falazzák be, hogy megmeneküljenek a Vég elől, komoly ellenállásba ütközött. A törzsbéliekben még élénken élt, hogyan bánt Shrick azokkal a szenvedőkkel, akiket a gyilkos étel mérgezett meg.
Végül Rövidfarkú volt az, aki kirobban-totta a fojtott indulatokat:
– Magának akarja az egész világot! – kiáltotta. – Megölte Nagy Agyart és Far-katlant, megölte az összes Különbözőt, és Nagyfülűt is, mert a hatalmára tört! Ő meg a rusnya, meddő asszonya maguknak akar-ják a világot!
AHOL AZ IDŐ ARANYAT ÉR,
OTT A LÉLEK A VALUTA
ekonyv.hu
A kiadványok kizárólag
KÖVESD A FEKETE MACSKÁT,
KÖSD MEG A LIDÉRCET,
TÖLTSD FEL A MOBILOD!
Xxx
Shrick vitatkozni próbált, de Nagyfülű régi követői lehurrogták. Shrick dühöd-ten felvisított, és a pengét magasra emel-ve a lázadóra támadt. Rövidfarkú gyorsan biztos távolságra menekült. Shrick egye-dül találta magát az üres területen. Vala-honnan messziről hallotta, hogy Wesel a nevét kiáltja. Szédelgett, megrázta a fejét, és hirtelen a vörös köd eloszlott a szeme elől.
Körülötte mindenhol lándzsások voltak, és vékony fegyverüket rá szegezték. Ő maga képezte ki őket, ő nevelte őket a háború művészetére. Most pedig...
– Shrick! – mondta Wesel. – Ne állj el-len! Megölnek, és akkor egyedül maradok. Egyedül kell megküzdenem a világgal. Te-gyék velünk, amit akarnak, és túléljük a Véget!
Szavaira nevetés futott végig a tömegen. – Túlélik a Véget! Ugyanúgy fognak meghalni, ahogy Nagyfülű és társai!
– Ide a pengével! – mondta Rövidfarkú. – Add oda neki! – kiáltotta Wesel. – A Vég után majd visszaveszed.
Shrick habozott. A másik jelt adott a kezével. Az egyik lándzsa Shrick karjába fúródott. Ha nem könyörgött volna Wesel olyan kitartóan, Shrick megtámadta volna a lándzsásokat, és egy szívverés alatt utol-éri a végzete. Így hát kelletlenül bár, de el-engedte a pengét. A penge lassan lebegett el tőle, és vele szállt gyilkos dühe is. Aztán a nép tagjai körülvették, és szinte megfojtot-ták testük nyomásával.
Shricket és Weselt saját barlangjukba hurcolták. Mindketten nagyon rossz álla-potban voltak, amikor magukra hagyták őket. Wesel sebei újra felhasadtak, Shrick karjából pedig patakzott a vér. Valaki ki-húzta a lándzsát Shrick karjából, de annak feje beletört a sebbe.
Odakint Rövidfarkú munkához látott Shrick pengéjével. Csapásai alatt nagy da-rabok váltak le az Idekint anyagából, és rengeteg szorgos kéz tömködte be velük a barlang falát.
– Majd kiengedünk a Vég után! – kiál-totta valaki. Hangos nevetés volt a válasz. Aztán: – Vajon melyik eszi meg először a másikat?
– Ne is törődj vele! – mondta Wesel hal-kan. – Mi nevetünk a végén.
– Talán. De... a nép! Az én népem! Te pedig meddő vagy. Az Óriások így is győz-tek...
Wesel hallgatott. Aztán elkezdett hal-kan sírdogálni a barlang sötétjében. Shrick ki tudta találni a gondolatait. Nagyratörő terveikből nem maradt más, csak ez; egy apró barlang, amiben megmozdulni is alig tudtak.
Már nem hallották a törzsbéliek hangját a börtönükön kívül. Shrick elgondolkodott, hogy nem csaptak-e le máris az Óriások, de aztán visszagondolt arra, ahogy a beteg-ségben szenvedők hangja hogy halkult el a szivacsos anyag mögött, míg végül teljesen elhalt. Azután felmerült benne, vajon hon-nan fogják tudni, hogy eljött a Vég, és hogy mikor lesz biztonságos kiásni magukat. Lassan fog menni, mert csak a fogukat és a karmukat használhatják majd.
Várjunk csak, legalább neki van egy esz-köze!
Sértetlen kezével megérintette a karjába fúródott lándzsahegyet. Tudta, hogy a leg-jobb módja az eltávolításának az, ha egyet-len, gyors rántással kihúzza – de nem tud-ta rávenni magát. Lassan és fájdalmasan kezdte mozgatni az éles fémdarabot.
– Hadd csináljam én! – mondta Wesel. – Nem – mordult rá Shrick. – Nem kell sietnünk.
Lassan, apránként távolította el a lán-dzsahegyet. Fájdalmasan morgott közben, de ő maga észre sem vette. Aztán hitelen Wesel felkiáltott. A hang annyira váratla-nul érte Shricket a zárt térben, hogy nagyot szökkent. A lándzsahegy a kezében maradt, és hirtelen kihúzódott a sebből.
Első gondolata az volt, hogy Wesel, a telepata így akart rajta segíteni. Nem érzett hálát, csak némi bosszúságot.
– Ezt meg minek csináltad? – kérdezte mérgesen.
Wesel nem válaszolt. Úgy tűnt, nem is hallotta a kérdést.
– A nép – suttogta. – A nép... Hallom a gondolataikat.... Érzem, amit ők éreznek. Levegőért kapkodnak... haldokolnak... Hosszúszőrű, a fegyverkovács barlangja felé menekülnek... de haldokolnak, és vér folyik a szájukból, az orrukból, a fülükből... Nem bírom... Nem...
Aztán rémisztő dolog történt. A barlang falai megindultak feléjük. Az egész vilá-gon – a hajón – nullára csökkent a nyo-más, és kitágultak a szivacsos szigetelés légcellái. Egyedül ez mentette meg Shricket és Weselt, bár az okot nem érthették meg. Barlangjuk szájának hevenyészett tömítő-anyaga, amit egyébként kiszívott volna a vákuum, most megduzzadt, és a fal szige-telőanyagával együtt légmentesen lezárta a barlangot.
A foglyok azonban nem érthették, még ha meg is lett volna hozzá a szükséges tu-dásuk. Pánik fogta el mindkettőjüket. A klausztrofóbia ismeretlen volt a nép kö-rében – de még sosem tapasztaltak olyat, hogy a barlang fala beljebb nyomódott.
Kettőjük közül talán Wesel őrizte meg jobban a nyugalmát. Megpróbálta meg-nyugtatni Shricket, aki őrülten tépte és ha-rapta az egyre dagadó falakat. Már nem
ÉS TITOKZATOS
LÉNYEK!
A GALAKTIKA FANTASZTIKUS
KÖNYVEK
ÜNNEPI, 300.
KÖTET
ÉBEN
25 ÍRÓ 24
ELBESZÉLÉS
E AD KÖRKÉPET
ARRÓL, MILYEN A JÓ SF, MIÉRT
LEHET ANNYIRA SZERETNI.
Tom Anderson • Antal József • Benedek Szabolcs • Bojtor Iván • Orson Scott Card
• Arthur C. Clarke • Valerio Evangelisti • Herbert W. Franke • Sergio Gaut Vel Hartman
• Hász Róbert • Robert A. Heinlein • Mihail Jemcev • Diana Wynne Jones • Kasztovszky
Béla • Ursula K. Le Guin • Lőrinczy Judit • Nemere István • Jeremej Parnov • Robert J.
Sawyer • Sirokai Mátyás • Szélesi Sándor • Toochee • Varga Csaba Béla • John Varley •
Ian Watson ÜN NEPI ANTOLÓGI ÁNKAT KERESSE A KÖNYVESB OLTOKBA N!
Xxx
tudta, mi van a barlangon kívül, de ha tudta volna, se számított volna semmit. Egyetlen vágya az volt, hogy kikerüljön a barlangból.
Eleinte alig haladt, de aztán elkezdte használni a még mindig a kezében lévő pengét. Azzal kezdte marcangolni a puha anyagot. A szigetelés buborékainak fala el-vékonyodott, pattanásig feszült, és Shrick vágásai nyomán úgy adták meg magukat, mint a szappanbuborékok. Hamarosan Shrick elég nagy területet felszabadított, és ez újult erővel töltötte el.
– Hagyd abba! Most azonnal! A bar-langon kívül nincs más, csak az üresség! Mindkettőnket megölsz!
De Shrick oda se figyelt; tovább vágta az anyagot. Sokáig tartott, amíg növelni tud-ta az először vágott bemélyedést. Ahogy a duzzadt anyag szétfoszlott a pengéje alatt, úgy nőttek meg más buborékok, amik ki-töltötték a teret.
– Állj! – kiáltotta újra Wesel.
Karjaira támaszkodva, haszontalan lá-bait maga után vonszolva kúszott a társa felé. Megpróbálta lefogni; a kétségbeesés-ből merített erőt. Sok szívdobbanásig har-coltak némán, vadul; a pillanat hevében semmire nem emlékeztek, amit korábban egymásnak jelentettek. Talán Wesel volt az, akiben marad még némi értelem. A vak túlélési ösztön alatt megmaradt telepatikus ereje. Nehezen bár, de rá tudott kapcso-lódni Shrick gondolataira. Ez olyan előnyt adott neki, ami ellensúlyozta bénult lábait – és egyben megakadályozta, hogy kihasz-nálja az előnyét, és megölje Shricket.
Ám ez sem segített, amikor véletlenül belenyúlt a Shrick karján lévő sebbe. Shrick velőtrázó sikolyából fájdalom és harag tört elő, amelyek megsokszorozták erejét. A lándzsahegyet tartó keze ellenállhatatlan erővel csapott le.
Wesel pillanatnyi fájdalmat érzett, saj-nálta Shricket és saját magát, majd vak dühvel gondolt az Óriásokra, akik közve-tetten az egész katasztrófát okozták.
Aztán a szíve örökre megszűnt dobogni. Wesel halálával elszállt Shrick őrülete.
A sötétben végigfuttatta érzékeny ujjait az élettelen testen, kétségbeesetten remél-ve, hogy talál még valami életet társában. A nevén szólította, erősen megrázta. De lassan ráeszmélt, hogy Wesel halott. Rövid élete alatt túl sokszor ismerte meg a vesz-teség érzését, de még soha ilyen elsöprő erővel.
Ami pedig a legrosszabb volt: tudta, hogy ő ölte meg.
Megpróbálta eltaszítani magától a fe-lelősséget, azt mondogatta, hogy Wesel úgyis meghalt volna az Óriásoktól szer-zett sebeitől. Megpróbálta meggyőzni magát, hogy mindenképp az Óriások felelősek a haláláért. Tudta, hogy ő volt Wesel gyilkosa, ahogy azt is, hogy neki már semmi nem maradt ebben az életben, csak az, hogy megfizessen a népe mészá-rosainak.
Ez a felismerés óvatossá tette.
Sok szívverésig feküdt a sűrű sötétség-ben; nem mert ismét nekiesni börtöne fala-inak. Azt mondta magának, hogy valahogy biztosan észreveszi, amikor az Óriások visszaengedik a levegőt a világba. Hogy ho-gyan, azt nem tudta, de biztos volt benne, hogy így lesz.
És amikor a nyomás visszatértével a szi-getelés zsugorodni kezdett, Shrick valóban tudta, hogy biztonságos kimennie. Elkezd-te tépni a szivacsos anyagot, aztán megtor-pant. Visszament Weselhez. A nevét sut-togta, és még utoljára végigfuttatta kezét a merev, mozdulatlan testen.
Amikor pedig végül a Gyűlés helyének fénye áttört az első résen, Weselt végleg betemette a falból lefosztott anyag, amit Shrick halmozott maga mögé.
A barlang elhasznált levegője után a Gyűlés Helyének atmoszférája frissítően hatott. Néhány pillanatra Shrick megszé-dült a hirtelen nyomásnövekedéstől, mert börtönének levegője nagyrészt elszivár-gott, mielőtt a megduzzadt anyag lezárta a réseket. Valószínűnek tűnt, hogy ha a barlangban maradt levegő nem egészül ki a szigetelés buborékaiban lévővel, már rég megfulladt volna.
De ezt nem tudhatta – és ha tudta vol-na, akkor sem gondolkodott volna túl so-kat rajta. Ő élt, de Wesel és a nép minden tagja halott volt. Amikor felszállt a köd a szeme elől, meglátta őket. Testük kitekere-dett a haláltusában, néma mementójaként az Óriások szörnyű hatalmának.
Most, hogy már látta őket, nem érezte azt a túláradó szomorúságot, amit talán kellett volna. Inkább dühös volt. Azzal, hogy semmibe vették a szavait, megfosz-tották a birodalmától. Most már senki nem vitatja a hatalmát az Idekint világán, de alattvalók nélkül – legyenek akármi-lyen hűtlenek vagy hűségesek – értéktelen a hatalmas terület.
Akkor is más lett volna, ha Wesel életben marad.
Mit is mondott?... „És Hosszúszőrű, a fegyverkovács barlangja...”
Hallotta a hangját...
Talán ott még voltak túlélők, de csak egyetlen módon bizonyosodhatott meg róla.
Megtalálta a barlangot, és látta, hogy a bejáratát eltorlaszolták. Hirtelen feltámadt benne a remény. Fogával és körmével neki-esett az anyagnak. Az Odabentről szárma-zó penge nem messze feküdt tőle, de vak
kapkodásában elfeledkezett a szerszámról, ami rendkívül lerövidítette volna a munká-ját. Végül szabaddá tette a bejáratot. Halk nyögést hallott, ahogy a fény és a levegő beáramlott a barlangba. Egy pillanatig nem látta, ki van bent, de amikor a szeme meg-szokta a sötétet, ordítani tudott volna a csa-lódottságtól.
Mert se harcos hímek, se termékeny nőstények nem voltak a barlangban, csak nagyjából tíz nyüszögő csecsemő. Szüleik nyilván rájöttek az utolsó pillanatban, hogy neki és Weselnek igaza volt, és hogy ez az egyetlen módja, hogy megmeneküljenek a fojtogató haláltól. De magukat már nem tudták megmenteni.
A gyerekek viszont majd felnőnek, mondta magának Shrick. Nem kell sok, és képesek lesznek lándzsát ragadni az Idekint Urának szolgálatában, a nőstények pedig megszülik a gyermekeit.
Csalódottságát legyőzve kivonszolta őket a barlangból. Egy kéznyi nőstényt és nagyjából ugyanannyi hím csecsemőt lá-tott, akik életben maradtak, további három halott volt. De tudta, hogy az élők voltak a jövőbeli seregének magja, amellyel majd visszaszerzi a hatalmát az Idekint és az Odabent felett is.
De először meg kellett őket etetni. Észrevette a pengét, és darabokra vágta a három halott csecsemőt. Vérük szagára rájött, hogy ő maga is éhes. Azonban addig nem vágott magának a húsból, amíg meg nem etette a gyerekeket, akik elégedetten elcsendesedtek.
Amikor jóllakott, sokkal jobban érezte magát.
Sok idő telt el, amíg Shrick ismét be-merészkedett Odabentre, hisz fel kellett nevelnie népe szánalmas maradékát. Már nem volt szükség az Óriások
ételkészle-Xxx
teinek megdézsmálására sem: maguk az Óriások látták el szinte végtelen mennyi-ségű étellel, amikor lemészárolták a népét. Tudta azt is, nem lenne bölcs dolog, ha el-lenségei rájönnének, hogy valaki túlélte az általuk hozott kataklizmát. Az, hogy túl-élte a fojtogató halált, nem jelentette azt, hogy ne lehetne más fegyver az Óriások eszköztárában.
De ahogy az idő haladt, erős vágyat ér-zett, hogy újra megfigyelje a Határvonal mögötti különös élőlényeket. Most, hogy megölt egy Óriást, furcsa közösséget érzett a hatalmas teremtményekkel. Sovány, Han-gos, Csupaszfejű és Kis Óriás szinte már régi ismerősöknek tűntek. Időnként még kicsit sajnálta is, hogy mindegyiküket meg kell ölnie. De azt is tudta, hogy ezen múlik a saját és népe túlélése.
Hosszú idő telt el, mire már biztos lehe-tett benne, hogy a gyermekek egyedül is ellesznek. Akkor is életben fognak marad-ni, ha ő nem tér vissza Odabentről. Lábuj-jatlan, a legidősebb nőstény gyermek már most is jó dajkának bizonyult.
Így hát Shrick ismét végigjárta a Határ-vonal innenső felén lévő alagutakat. A kém-lelőnyílásokon át sokáig bámulta a fényes, lenyűgöző Odabentet. Végigjárt mindent, a Mennydörgés Barlangjától – hogy honnan jött a név, senki nem tudta – a Kis Fények Helyéig. Sok táplálkozás telt el, de még mindig nem kellett visszatérnie a gyerme-kekhez, hisz mindenhol a törzsbéliek hullái hevertek. Igaz, már volt némi szaguk, de Shrick – népe többi tagjához hasonlóan – sosem volt túl finnyás.
Gyakran figyelte meg az Óriásokat fur-csa tevékenységeik közben. Sokszor érzett kísértést, hogy előugorjon, és a képükbe vágja, hogy mégsem öltek meg mindenkit! Ám ezt megtartotta vágyálmai között –
na-gyon is jól tudta, hogy csak a biztos és gyors végzet várna rá.
Aztán végre eljött a lehetőség, amire várt. A Kis Fények Helyén volt éppen, és az Óriásokat tanulmányozta, miközben azok különös dolgaikat intézték. Azt kívánta, bárcsak érthetné, mit csinálnak, bárcsak megkérdezhetné Kis Óriást a saját nyelvén, hogy mi a célja ennek az egésznek. Wesel halála óta nem volt senki, akivel beszélhe-tett volna. Felsóhajtott, olyan hangosan, hogy az Óriás is meghallhatta.
Amaz nyugtalanul megrázkódott, és fel-nézett a munkájából. Shrick gyorsan visz-szahúzódott az alagútba. Sok szívverésig maradt ott, és csak ritkán mert kikémlelni. Az Óriás még mindig figyelt, biztosan tud-ta, hogy nincs egyedül. Shrick végül teljesen visszavonult; inkább, mint hogy még egyszer magára vonja az Óriások hatalmas dühét.
Tervezetlen visszavonulása során rábuk-kant egy nyílásra, amin szinte soha nem ment át. A túloldalon egy hatalmas barlang volt, amiben semmi érdekes vagy értékes dolgot nem találtak a törzsbéliek. A bar-langban mindig legalább egy Óriás aludt, amíg a többiek felfoghatatlan tevékenysé-geiket végezték.
Most sem volt semmi mozgás, és be-szélgetést sem hallott; azonban éles fülével három alvó Óriás szuszogását tudta meg-különböztetni. Ott volt Sovány; szuszogá-sa éppolyan vékonyka volt, mint ő maga. Hangos álmában is hangos volt. Csupaszfe-jű pedig, aki az Óriások vezetőjének tűnt, csendesen, de egyenletesen lélegzett.
Kis Óriás volt az egyetlen, aki nem aludt: éberen figyelt a Kis Fények Helyén.
Shrick tudta, hogy eljött a vissza nem térő alkalom. Ha egyedül akarna szembe-szállni az Óriásokkal, biztosan bevetnék el-lene a Nagy Forró Fényt, ahogy Háromszem
is jövendölte. De most, ha egy kis szeren-cséje van, elbánhat a három alvóval, aztán lapulva megvárhatja Kis Óriást. Mivel az nem számítana a támadásra, éppúgy le-győzhetné, mint Pocakost.
Mégsem tudta rávenni magát.
Nem félelmet érzett, hanem egyfajta meghatározhatatlan közösséget az Óriá-sokkal; hogy fizikai különbségeik ellenére az Óriások a törzsbéliek sorstársai. Shrick nem tudhatta, hogy az emberiség történel-me sem volt más, mint a tüzet felfedező ál-latoké, akik eszközöket kezdtek használni.
De aztán emlékeztette magát Weselre és Nagyfülűre, és szinte a teljes népe lemé-szárlására. Felidézte magában Háromszem szavait: „…de annyit mondhatok: a népnek vége. Semmit nem tehetünk, hogy meg-mentsük őket. De te megölöd azt, aki megöl minket, és ez jó dolog.”
„De te megölöd azt, aki megöl minket... De ha megölöm az Óriásokat, mielőtt ők végeznek velünk, akkor a világ, az egész vi-lág a népé lesz...”
És mégsem tudta megtenni.
Addig lapult ott, amíg Sovány, akit való-színűleg rossz álmok gyötörtek, megrázkó-dott, és mormolt valamit. Ekkor Shrick elő-bújt a rejtekéből. Két kézzel megragadta a pengét, amivel megölte Pocakost. Elrugasz-kodott a nyugtalanul alvó Óriás felé. Csak egyszer csapott le fegyverével – ó, milyen sokszor gyakorolta ezt végig képzeletben! –, és Sovány számára véget ért az álom.
Mint mindig, a friss vér szaga most is felajzotta Shricket. Minden akaraterejére szüksége volt, hogy ne kezdje el marcangol-ni a halott Óriást. De megígérte magának, hogy később majd megteszi. Otthagyta So-ványt, és a horkoló Hangoshoz lebegett.
Az ismerős horkolás hirtelen megszűnése azonban felébresztette Csupaszfejűt. Shrick
látta, hogy az megmozdul, és kioldja a köte-lékeit, amelyek az alvóhelyéhez rögzítették. Amikor az Óriásölő megmarkolta Csupaszfejű mellkasát, az már várta. Nagy hangon elki-áltotta magát, és Shrick tudta, hogy csak idő kérdése, hogy Kis Óriás is a segítségére siessen.
Pocakossal meglepetésszerűen végzett, Sovánnyal és a Nagyhangúval pedig álmá-ban. De az Óriásölő most nem remélhetett könnyű győzelmet.
Jó ideig úgy tűnt, az Óriások vezére fog győzni. Kis idő múlva abbahagyta a kiabá-lást, és csendes elszántsággal küzdött. Egy-szer sikerült elkapnia Shricket, és csonttö-rő ecsonttö-rővel megmarkolta; Shrick ekkor szinte biztos volt benne, hogy vesztett. Érezte
50%
CIRKO MOZI-JEGY
Edoardo De Angelis: Elválaszthatatlanok – Cineuovo
w w w.filmvilag.hu
FILMMŰVÉSZETI FOLYÓIRAT LX. ÉVFOLYAM, 07. SZÁM 2017. július 490 FT / 8,60 RON
9770428387007 17007
FANATIZMUS
FANATIZMUS
Marlene Dietrich Roger MooreA Filmvilág júliusban forró témákat vá-lasztott: a magyar történelem csapda-helyzetei, a fanatizmus őrülete. De azért a könnyedebb írások sem hiányoznak: Roger Moore, Marlene Dietrich és a Wonder Woman.
Xxx
a vér lüktetését a fejében, a szeme pedig majdnem kiugrott a gödréből. Minden el-szántságára szükség volt, hogy ne dobja el kését, és ne próbálja kiszabadítani magát; úgysem lett volna sok hatása.
Valami eltört – az egyik bordája volt –, és az Óriás engedett egy kicsit a szorításon. Abban a pillanatban Shrick megfordult, és késével lecsapott az Óriás hatalmas, sző-rös csuklójára. Vér fröccsent, és az Óriás felüvöltött. Shrick újra és újra belevágott a csuklóba, amíg annyira szétszabdalta, hogy látszott: az Óriás többet nem fogja tudni használni azt a kezét.
Az Óriásnak immár fél kézzel kellett szembenéznie Shrickkel, aki a bordáját le-számítva sértetlen volt. Minden mozdulata éktelen fájdalmat okozott a mellkasában, de tudott mozogni, szúrni és vágni.
Csupaszfejű sebeiből vér folyt, és az Óri-ás egyre gyengült. Már nem tudta elháríta-ni a fejére és nyakára célzott támadásokat. Azonban harcolt az utolsó leheletéig, ahogy fajának tagjai mindig is tették. Ellenfele nem adja könnyen az irháját – ez világos volt –, de megtehette volna, hogy a Kis Fé-nyek Helyére menekül Kis Óriáshoz.
A vége felé ismét kiáltozni kezdett. Kis Óriás épp akkor lépett be a barlang-ba, amikor Csupaszfejű meghalt.
Csak a vakszerencse mentette meg az Óriásölőt az azonnali haláltól. Ha amaz tudta volna, milyen szánalmasan csekély erőt képvisel Shrick, azonnal rátámad. Azonban Lábujjatlan, aki megunta a fel-vigyázást a gyerekekre, elhagyta a Gyűlés Helyét. Azelőtt is szívesen hallgatta, ahogy Shrick az Odabent csodáiról beszél, most pedig úgy gondolta, eljött az idő, hogy ő is megnézze magának.
Így hát a gyerekekkel a nyomában el-indult, és felfedezte a Határvonal mentén
lévő alagutakat. Nem tudta, hol lehet átjut-ni Odabentre, a kémlelőnyílásokon pedig mindig csak egy-egy részletet látott.
Aztán rábukkant arra a nyílásra, amit Shrick nyitva hagyott, amikor rátámadt az alvó Óriásokra. Éles fény áramlott be a nyíláson – a legfényesebb, amit Lábujjatlan valaha látott. A fény magához vonzotta.
Amikor a nyíláshoz ért, nem habozott. Szüleivel ellentétben őt nem nevelték rá az Óriások babonás csodálatára.
Shrick volt az egyetlen felnőtt, akit is-mert, és ő, bár beszélt az Óriásokról, leg-többször azt a történetet mondta el, amikor egyedül legyőzte az egyiküket. Azt is mond-ta, hogy egyszer majd megöli az összeset.
Fiatal kora és tapasztalatlansága ellené-re Lábujjatlan nem volt bolond. Már elég érett volt hozzá, hogy női szemmel tekint-sen Shrickre. Történetei nagy részét pusz-ta hencegésnek tudpusz-ta be, de a Nagy Agyar, Sterret, Tekka és Pocakos haláláról szóló történetekben sosem kételkedett, ahogy a Vég leírását is igaznak gondolta.
Most tehát, tudatlanul és vakmerően átvetette magát a nyíláson. Követték a gye-rekek is; izgatottan sivalkodtak. Kis Óriás, még ha nem is vette őket észre rögtön, a hangjukat nyilvánvalóan meghallotta.
Csak egy következtetést vonhatott le: a nép kiirtására irányuló terv kudarcot vallott, most pedig a lények előtörtek az alagutakból, hogy lemészárolják a társait. Ráadásul új csapatok érkeznek, hogy őt is megöljék.
Az Óriás tehát menekülőre fogta. Shrick összeszedte az erejét, és elrugasz-kodott Csupaszfejű hatalmas hullájáról. Azonban félúton egy kemény, sima felület állta útját, eltorlaszolva előle az Óriáshoz vezető utat. Nekiütközött, és sok szívveré-sig csüngött rajta, aztán rájött, hogy egy
hatalmas ajtó az, amit az Óriás becsapott maga mögött.
Tudta: Kis Óriás nem egyszerűen menekül – hová is bújhatna a nép dühe elől –, hanem valamilyen fegyvert keres, amivel megölheti Shricket. A másik lehetőség szerint – amitől Shrick ereiben meghűlt a vér – azért ment, hogy elhozza a Háromszem által megjöven-dölt végítéletet. Most, hogy terve félresiklani látszott, Shricknek eszébe jutott a teljes pró-fécia; már nem tudta figyelmen kívül hagyni annak végét sem, amiről felfuvalkodottságá-ban szeretett megfeledkezni.
Kisvártatva odaért hozzá Lábujjatlan, aki láthatóan ügyetlenül mozgott ebben a különös, új térben.
– Megsérültél? – kérdezte lihegve. – Olyan hatalmasak... és te szembeszálltál velük!
A világot ekkor mély, búgó hang jár-ta be. Shrick figyelme elterelődött a fiajár-tal nőstényről. A hang csak egyet jelenthetett: Kis Óriás visszaért a Kis Fények Helyére, és szabadjára eresztette azokat a hatalmas, felfoghatatlan erőket, amelyek pusztulást hoztak a népre.
Shrick elrúgta magát a visszacsapódó aj-tótól, és átrepült a Határvonalon lévő nyílá-son, majd végig az alagúton. Maga elé tette a kezét, hogy csökkentse az ütközés erejét, és felordított, ahogy a becsapódástól fáj-dalom hasított végig a bordáján. Köhögni kezdett – és amikor látta a szájából patakzó vért, nagyon megrémült.
Lábujjatlan ismét mellé ért. – Megsérültél, vérzel! Én majd... – Nem – mordult rá Shrick, és fenyegető-en vicsorgott. – Nem! Hagyj békén!
– De hová mész? Shrick elgondolkodott.
– Megmentem a világot – mondta las-san. Egy darabig ízlelgette saját szavait.
Erővel töltötték el, nagynak érezte magát; nagyobbnak még az Óriásoknál is. – Meg-mentelek mindőtöket – mondta.
– De hogyan?...
Ez már túl sok volt az Óriásölőnek. Ismét felüvöltött, ezúttal mérgében. Visszakézből pofonvágta a fiatal nőstényt.
– Maradj itt! – parancsolta. Aztán eltűnt az alagútban.
A giroszkópok halkan zümmögték szo-kásos dallamukat, amikor Shrick a vezér-lőfülkébe ért. A pilóta beszíjazva ült, és a vezérlőpulttal foglalkozott. Odakint egy láthatatlan középpont körül lassan forog-tak a csillagok.
Shrick félt.
Sosem hitte el igazán Wesel összefüggés-telen történetét a világról, de most minden a helyére került. Már látta, hogy a hajó mo-zog. Az odakinti világ csodája lenyűgözte, de aztán egy kibírhatatlanul fényes dolog úszott be az egyik ablak terébe. A navigátor megérintett valamit, mire hirtelen sötétí-tett üveg ereszkedett az ablak elé, csökkent-ve a fényt. De az a dolog még mindig fényes volt, túlságosan fényes. A széle először ová-lisba görbült, majd teljes korongként füg-gött előttük.
A giroszkópok zümmögése megszűnt. Mielőtt a zümmögés teljesen elhalt vol-na, Shrick fülét újabb hang ütötte meg. A főhajtómű dübörgése.
Shricket hatalmas erő ragadta meg, és a fedélzethez vágta. Csonttörő gyorsulást érzett. Szabadnak született, így a legyőz-hetetlen erő természetfeletti rémülettel töltötte meg. Egy darabig meg sem tudott mozdulni, csak halk nyüszítés hagyta el a száját. A navigátor lenézett a fedélzethez szegezett Shrickre, és felnevetett. Hangja volt az, ami végül Shricket még egy utolsó, kétségbeesett erőfeszítésre késztette. Nem
Xxx
akart megmozdulni, csak feküdni a fedél-zeten, és hagyni, hogy lassan elszálljon be-lőle az élet. De az, hogy Kis Óriás kinevette, felbőszítette, és olyan erőt adott neki, ami-ről nem is tudott.
A navigátor visszatért a számításaihoz; elszántan, szinte önkívületben nyomkodta a gombokat. Mostanra tudta, hogy a hajó – rajta az értékes gabonával – sosem fogja elérni a célállomását. De azt is tudta, hogy a jármű nem is fog örökké sodródni a csil-lagok között, hogy továbbvigye a mutánso-kat, akik a vesztüket okozták.
Tudta, hogy ha nem ezt az utat válasz-taná, előbb-utóbb aludnia kellene, és akkor a mutánsok biztosan végeznének vele. Ha pedig a mutánsok elszabadulnának, bármi megtörténhetne.
Így a legjobb lehetőséget választotta. Shrick eközben észrevétlenül kúszni kezdett a padlón. Már ki tudta nyújtani szabad kezét, és elérte vele az Óriás lábát. Másik kezében még mindig ott volt a kés, amelyet úgy szorított, mintha az egyetlen biztos dolog lenne, ami ebből az őrült vi-lágból megmaradt.
Megragadta az Óriás lábfejét borító mes-terséges bőrt. Mászni kezdett, bár minden mozdulata színtiszta fájdalommal töltötte el. Nem látta, hogy a másik a szájához eme-li a kezét, és bekapja az abban lévő pirulát.
Így mire fáradságosan felmászott, és el-érte az Óriás puha torkát, az Óriás már ha-lott volt.
Nagyon gyors méreg végzett vele. Shrick egy darabig csak csüngött rajta. Örülnie kellett volna az utolsó ellensége halála miatt, de csak csalódottságot ér-zett. Annyi minden volt még, amit tudni akart, amit csak az Óriások mondhattak el neki. Ráadásul a pengéjével kellett volna kiharcolnia a végső győzelmet.
Úgy érezte, Kis Óriás még utoljára gúnyt űzött belőle.
A kék árnyékolóval ellátott ablakon ke-resztül látta a Nap vakító fényét. Már ebből a távolságból, a szűrő ellenére is nyilván-való volt az égitest hatalmas ereje és hősu-gárzása. A hajtóművek pedig továbbra is dübörögtek, és nem is hagyták abba, amíg az utolsó csepp üzemanyagot el nem hasz-nálták.
Shrick csüngött a halott ember nyakán, és hosszan, vágyakozón nézte a csillogó műszereket, a kapcsolókat és karokat, ame-lyek célját már sosem fogja megérteni, sőt ereje fogyatkozásával már megmozdítani sem tudja őket. Nézte maga előtt a lángoló végzetet, és tudta, hogy minden úgy tör-tént, ahogyan jövendölték.
Ha ez a hasonlat létezett volna a nyelvé-ben, azt mondhatta volna, hogy ő és a túl-élők csapdába estek, akár a patkányok.
Ám ha az Óriások mondtak is ilyet az-előtt, ők nagyon is szó szerint értették.
Hiszen Shrick és társai pontosan ezek voltak: csapdába esett patkányok.
Hidy Mátyás fordítása
1912-ben született Angliában. Iskolái elvég-zése után a kereskedelmi hajózásban he-lyezkedett el, és ezzel párhuzamosan írni kezdett. Első elbeszélése John W. Campbell Astoundingjában jelent meg 1944-ben. 1956-ban Ausztráliába emigrált, ahol mindkét mun-káját tovább folytatta. Írásaihoz is gyakran választott tengerészeti témákat, ugyanakkor a csillagközi kalandok is vonzották. Az 50-es évek végétől több mint két évtizeden át írta leghosszabb sorozatát, a közel 30 kötet-re rúgó Rim Worldöt, amely hősének, John Grimesnak egész életét végigkíséri. A szerző 1984-ben hunyt el.
ARANY, PLATINA ÉS
GYÉMÁNT KLUBKÁRTYÁS
TAGJAINKNAK
• GALAKTIKABOLT.HU:
25-30%
• CIRKO-GEJZÍR FILMSZÍNHÁZ:
20%
• FANTASMANIA.HU:
10%
• TRAFÓ:
10-20%
• KRAK’N TOWN STEAMPUNK SALOON:
10%
• VR LAB:
10%
• HAMMERTIME CAFE:
5-30%
OLCSÓBB GALAKTIKA- ÉS GALAKTIKA XL-ELŐFIZETÉS,
VÁLASZTHATÓ AJÁNDÉKKÖNYV, ÉS TOVÁBBI
ENGEDMÉNYEK!
W W W . G A L A K T I K A . H U / K L U B
A
JÁND
É
KO
ZZ
A
M
EG MAGÁT
V
AG
Y
SZER
E
TT
EI
T
!
VÁ
L
TS
O
N
KL
U
BK
Á
R
T
YÁ
T
M
O
S
T
!
A FANTASZ
TIKUS
KEDVEZMÉN
YEK ÉS
AJÁNDÉK
OK KÖRÉT
FOLYAMAT
OSAN
BŐVÍTJÜK
Xxx
Űrközpont a dzsungel mélyén
Az oroszok Bajkonurból indítják űrrakétáikat, az
amerikaiaknak ott van a floridai űrközpont. De az európai
űrközpont mit keres egy másik kontinensen, a dzsungelben?
1
961. DECEMBER 19-ÉN Fran-ciaország csatlakozni kívánt az űrha-talmakhoz, ezért megalapították az Országos Űrkutató Központot (Centre National d’Études Spatiales – CNES). Az álla-mi irányítás alatt álló ügynökség feladata az volt, hogy levezényelje Franciaország katonai és polgári célú űrkutatási programját.De egy komoly űrprogramhoz űrközpontra, űrrepülőtérre is szükség volt. Ennek kiválasz-tásánál sok szempontnak kellett érvényesül-nie. Nézzük a legfontosabbakat: egyenlítői kö-zelség, megfelelő méretű terület, biztonságos indítási feltételek, az emberi lakhelyektől távoli helyszín, legalább 3 000 méter hosszú kifutó-pálya, minimálisan előforduló természeti csa-pások. Ezekből már látható, hogy Franciország európai területei szóba sem jöhettek.
Maradtak a tengeren túli területek. Itt to-vábbi szempontok merültek fel: lehetőleg közel legyen Európához; elviselhető klíma, ahol a hurrikán és a földrengés előfordulása minimá-lis; rendelkezzen tengeri kikötővel, megfelelő technikai eszközökkel; kiépíthetők legyenek a szükséges technikai feltételek (radarállomá-sok, telemetriai antennák, infrastruktúra); po-litikailag stabil régióban legyen.
A választás ezért az észak-afrikai gyar-matra, Algériára esett. Hammaguirban épí-tették meg a Speciális Fegyverek Közös Teszt Központját. De Algéria 1962-ben függetlenné vált. A bázis üzemeltetéséért költségtérítést kaptak, de az űrügynökség tudta, új hely után kell nézniük.
Így került a képbe Francia Guyana, Dél-Amerika északkeleti vidéke. Franciaország tengerentúli megyéje, de épp ezért Franciaor-szág, és ma már az Európai Unió része. A leg-többen csak a Pillangó című könyvből hallot-tunk róla, mint hírhedt fegyencgyarmat. De ez a múlt. Területe csaknem akkora, mint hazánké, 86 000 négyzetkilométer, és csak annyian lakják, mint Debrecent.
Több dolog szólt ellene: az anyaországtól való távolsága; elmaradott régió; négyötödét esőerdő borítja; a lakosság 90 százaléka a tengerparton él. De számos előnnyel is rendelkezett: üres hely bőven volt; a terület Floridához hasonlóan mo-csaras síkság; közel, mindössze 5 fokra fekszik az Egyenlítőhöz; a kontinens keleti partvidékén található; és ott az Atlanti-óceán.
A keleti part és az Atlanti-óceán szerepe ugyanaz, mint Floridában: indítás után bár-milyen baleset történik, a rakéta darabjai az óceánba zuhannak, nem jelentenek fenyegetést a lakosságra. A rakétákat keleti irányban indít-ják, mert a Föld forgása is lendít az űrjármű-vön. A Föld felszíne az Egyenlítőnél forog a leg-nagyobb sebességgel. Ezért optimális hely egy rakéta indításához. Ez plusz 460 m/s, vagyis 1700 km/h sebességet jelent a rakéta számára.
1964-ben megszületett a döntés, az új űr-központot Kourou kikötőváros közelében építik meg. A korábban szinte jelentéktelen település a világ egyik legfontosabb városa lett. A kikötő biztosította a szükséges kapcso-latot az anyaországgal, repülőtér épült a város mellett. Az űrközpont területéhez a várostól
néhány kilométerre kiirtották a dzsungelt. A városban élnek az űrközpontot kiszolgáló emberek, adminisztrációs személyzet, a tech-nikusok, mérnökök, karbantartók.
Hivatalosan is megnyílt a Guyana Űr-központ (franciául Centre Spatial Guyanais, angolul Guyana Space Center, rövidítve CSG), 1968. április 9-én indították az első magaslégköri kutatórakétát. 1970-től pedig innen állítják pályára az űreszközöket.
A helyzete nem egyszerű. Amikor 1975-ben megalakult az Európai Űrügynökség (ESA), a franciák megosztották a kouroui központot az ESA többi országával – cserébe az Európai Űrügynökség fizeti az űrrepülőtér éves költségeinek kétharmadát.
1980-ban megalakult az Arianespace, a világ első kereskedelmi rakétaindításokkal foglalkozó vállalata. Ez a vállalat biztosítja az Európai Űrügynökség által használt teljes hordozóeszköz-flottát. Az Európai Űrügy-nökség finanszírozásával kifejlesztették az Ariane, majd a Vega rakétákat. Az Űrközpon-tot 1995-től az ESA és az Arianespace közösen használja. A vállalkozás méretére jellemző, hogy a jelenleg működő műholdak felét ez a cég állította pályára.
Az Űrközpont háromféle rakétát hasz-nál. A nagy terhek szállítására 1997 óta az Ariane–5 rakéta szolgál. Ezzel a rakétával 6-6,5 tonnás űreszközöket lehet GTO-pályára állítani. Erről az elnyúlt ellipszis pályáról a műholdak önállóan jutnak el geostacionárius pályára. A kisebb terhek pályára állításához 2011 óta használják a Vega rakétákat. Kis ter-heket, 300 kg-tól 2 000 kg-ig szállítanak Föld körüli alacsony, 700 km-es pályára.
Érdekesség, hogy az ESA-nak nincs saját, közepes méretű rakétája. Egy európai–orosz együttműködés eredményeként az ESA erre a célra az orosz Szojuz hordozórakétákat is használja. Az Európai Űrügynökség jelentős mennyiségű pénzt és időt takaríthatott meg, mert nem kellett közepes hordozórakéta ki-fejlesztésére költenie. A Szojuzok egy részét az oroszok már eleve az ESA-nak építik. A rakéta részegységeit Guyanába szállítják, és ott állít-ják össze. Az indításokhoz az űrközpont külön indítóhelyet épített. A Szojuz rakéták esetében egyértelműen látszik az Egyenlítő környéki in-dítás előnye. Bajkonurból indítva a Szojuz–2ST hordozórakéta 1,7 tonna hasznos terhet tud geostacionárius pályára felemelni, ugyanakkor Guyanából indítva 2,8 tonnát.
