Cynthia Parker
Szúrós, mint a kaktusz
Susan legnagyobb örömére talál egy kis farmot, ahol végre nyugodtan élhet két gyermekével. Nemrég vált el, s régi lakóhelyén a legtöbben remek férfinak tartották a férjét, s az ő rovására írták a válást. Susan nem magyarázkodik, inkább elmenekül és reméli, hogy boldog lesz az új
környezetében, távol mindenkitől.
Nem sejtheti, hogy legközelebbi szomszédja, a mindenható Mr. Queen, egy kiállhatatlan fickó, aki egyre azon fáradozik majd, hogy elüldözze őt, s ennek érdekében semmitől sem
1. fejezet
Mrs. Susan Howard karját mellén összefonva állt az ablaknál, ahonnan mindent jól látott. - Igazán látványosan csinálja! - sóhajtott keserűen. Alig két hete váltak el, s férje már
költözött is. A ház eladásával egy ügynökséget bízott meg, az ezzel járó zaklatások elől meg elmenekült.
- Te ráérsz foglalkozni a vevőkkel, úgyis itthon vagy! Nekem nincs időm, mert rengeteget dolgozom.
- Na persze - húzta el a száját Susan. - Ó, a teremtés koronája! Hogy bele nem pusztulsz a munkába!
John Howard az Iowa állambeli Sioux Cityben az egyik jól menő élelmiszeripari üzem tulajdonosa volt. Mint ilyet, sokan ismerték és a kisvárosukban, Denisonban, mindenki tisztelte az okos üzletembert, és csodálta a jóvágású férfit. Ráadásul hobbija volt a barkácso-lás, így, ha ideje engedte, mindig ezzel foglalkozott. Gyakran segített a szomszédoknak, s ezzel kivívta azok örök háláját. Nem is beszélve arról, hogy természetéből adódóan nagyon közvetlen tudott lenni, sokat tréfálkozott.
Hát hogyne! Másokkal. Vajon létezik-e ebben a városban csak egy ember is, aki elhinné, milyen mogorva volt itthon? - töprengett az asszony. A gyerekekkel is türelmetlen volt! Na és velem? Vajon sejti-e valaki az igazságot? Azt, hogy most hova költözik?! Elhinnék-e
egyáltalán? Kizárt dolog!
Néhány pasas bútorokat tett a teherautóra. Az utcán járókelők álltak meg egy pillanatra fejüket csóválva, majd továbbmentek
Bizonyára rémesen sajnálják! - gondolta Susan. Mármint a volt férjemet. Ah, a szegény! Hisz milyen rendes ember is! Okos és ügyes, kedves és szép! Uramisten! Nem is értem, hogyan tüntethetett ki azzal, hogy a felesége lehettem?!
Bizony gyakran előfordult, hogy az asszonyt megállították a boltban vagy az utcán és férjéről áradoztak:
- Kedveském! Micsoda áldott jó ember a maga ura! Bár minden asszony ilyet kapna! - mondogatták az idősebb nénikék, és Susannek néha már az idegeire ment a sok dicséret. - Istenem! Csak egyetlenegyszer hallanám, én milyen áldott jó asszony vagyok! - sóhajtott ilyenkor.
Hát így van ez - állapította meg. Háztartást vezetni, két gyereket nevelni, és egy szuper férjet kiszolgálni... ez nem munka! A ház körüli kertet is, melyben nagy örömét lelte, ő gondozta.
Lánykorában dolgozott pénztárosként, s már az is nagy dolognak számított, hogy egy üzem tulajdonosa vette feleségül, noha a cég nem tartozott a legnagyobbak közé, de volt neve az üzleti világban. Amikor aztán, jöttek a gyerekek, Susan természetesnek vette, hogy otthon marad. Egy ideig minden jól ment, majd fokozatosan elszürkült a kapcsolatuk.
Elmaradtak az apró figyelmességek, a virág vagy kisebb ajándék, megszűnt a gyengédség, végül már közös témájuk sem volt. Tulajdonképpen nem is emlékezett rá, mikor romlott el teljesen az egész. S most itt áll 16 évi házasság után és elölről kell kezdenie mindent. - Nem maradhatok itt - sóhajtotta lemondóan. Már így is épp elég szemrehányást kaptam a válás miatt. Az emberek nagyon is érthetően adták tudtára, őt okolják a történtekért.
Micsoda marhaság! Hiszen a válás, éppúgy mint a házasság, két emberen múlik Egyszerűen lehetetlen, hogy csak az egyik fél legyen a hibás. Ej, pokolba az egésszel! Úgyse tudom meggyőzni az embereket. Azért bosszantó, mert megintcsak a szerencsétlen elvált férjet sajnálják, akit nem becsült meg az a léha asszony.
A fenébe is! Ennek semmi értelme! Inkább lakást kellene keresnem. Az ügynökség talán tudna segíteni. - Közben tekintete az újságra tévedt, felkapta és elmélyülten tanulmányozni kezdte. Már éppen le akarta tenni, amikor egy egészen aprócska hirdetést fedezett fel.
"Kis farm eladó, a Magic Mixed Farmtól néhány kilométerre. Megközelíthető Council Bluffs városból, dél felé."
- Ó, ez csodálatos lenne! - kiáltott fel Susan. Hallott már róla, hogy ezen a környéken sok
virágkertészet működik - Bizonyára, tetszene ott nekem! Valószínűleg az emberek is kedvesebbek, hisz „aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet”.
Minden vágya egy kis farmocska volt, afféle kertes ház nagy udvarral, apróbb állatokkal, merthogy a nagyobbaktól félt. No és legfőképp, teljesen ismeretlen helyre akart menni, hogy végre nyugalma legyen.
Csak nem lehet az olyan messze a várostól! Onnan még dolgozni is be tudnék járni, feltéve, ha találok állást.
Aznap este azzal a szilárd elhatározással feküdt le, hogy rövidesen megkeresi, bár az út leírása igencsak hézagos volt, de eltökélte, megtalálja, ha a világ végén van is.
* * *
Néhány nappal később boldogan vette tudomásul, vevőre talált a házuk. Az ügynökség remek munkát végzett. Egyetlen gondja volt: sürgősen át kellett adnia a lakást.
Másnap reggel kocsiba ült, s pár óra múlva már Council Bluffs városában autózott. Csak kétszer kellett megállnia, hogy útbaigazítást kérjen. Amint elhagyta a várost, legnagyobb meglepetésére a nagy farmot egy tábla hirdette nyíllal, így könnyű volt a megfelelő útra rálelnie. Itt még felfedezett egy vegyeskereskedést, aztán már csak elszórtan akadtak házak. Susannek úgy tűnt, hosszú utat tett már meg, mikor megpillantott egy nagy farmot.
Elhatározta, itt kér felvilágosítást. Megállt, hogy jobban szemrevételezze.
A hatalmas terület „u” alakban volt bekerítve, s csak sejteni lehetett a végét, amit valószínűleg az erdő zárt le. Az út felől óriási kaput látott, mely tárva-nyitva állt. Felette hatalmas tábla hirdette:
„Magic Mixed Farm”
Micsoda név! - gondolta. Varázslatos vegyes farm. Vajon mitől vegyes? Az egész olyan furcsa. Egyáltalán nem így képzeltem! A farmokat nem kerítik be ennyire. Mint egy vár, körülbástyázva. Ugyan miféle kincseket őriznek?
Aztán azon tűnődött, be merjen-e menni az idegen helyre, ahol meglehetősen nagy volt a jövés-menés. Óriási zaj bizonyította, bent többféle jármű is van, még az útra is kihallatszott a motorok zúgása. S bár a kapu vonalában állt meg, senki nem vett róla tudomást.
Elmélkedéséből éles dudaszó riasztotta. Rémülten nézett hátra, de hirtelen ötlettől vezérelve mégsem hajtott el az útból. Kiszállt, és kezében az újsággal elindult a türelmetlen ember felé. - Jó napot, uram, elnézést! Meg tudná mondani, merre találom ezt a kis farmot? Itt kell lennie valahol!
- Mutassa! - kapta ki a kezéből a férfi az újságot. Azután olyan sokáig nézte, hogy Susannek az az érzése támadt, talán nem is ísmeri a betűket. Behatóan tanulmányozni kezdte a sofőrt. Napbarní-tott arca és karja, sötét, kócos haja, többnapos szakálla egy cseppet sem volt bizalomgerjesztő. Szeme alatt sötét karikák húzódtak, inge már régen láthatott vizet és mosó-szert.
Te jó ég! - gondolta megvetően. Mint aki néhány napja szabadult a börtönből! - Nos? - sürgette a pasast, mert erre a gondolatra elhagyta a bátorsága.
- Tudom hol van - mormolta a fickó, majd a kezébe nyomta a sajtóterméket és zordan a nőre bámult. - Lenne szíves elmenni végre az utamból? - bökött a kocsi felé. - Be akarok állni a
teherautóval. - S hogy nyomatékot adjon szándékának, elindult a behemóttal. Rohamosan közeledett az asszony kocsija felé, Susan rémülten rohant autójához, s dühödten indított. - Micsoda fertelmes alak! Nyilván becsavarodott - bosszankodott, miközben lassan gurult tovább. Még hallotta, hogy a pasas továbbra is ész nélkül dudál. - Fordulj fel! - sziszegte dühösen.
Nemsokára egy útelágazáshoz ért. Némi töprengés után rákanyarodott a gödrökkel teli földútra. Óvatosan vezetett, kocsija, nem túlságosan élvezte a hepehupás utat.
Hirtelen furcsa zajra lett figyelmes. Az autót alig tudta kormányozni, végül megállt. Majd megpukkadt, amikor megállapította, defektet kapott. Pont ezen az isten háta mögötti prérin, ahol egy lélek sem jár. Szitkok áradata hagyta el a száját, miközben nekigyűrkőzött, hogy kicserélje a kereket.
- Azért is bebizonyítom! Férfi nélkül is sikerülni fog! Nem hívok segítséget, még ha estig tart is! Hogyisne! Még egy olyan fazon, mint az előbbi, és nem állok jót magamért! - dünnyögte dacosan.
Már a pótkereket tette fel, mikor valaki megszólalt a háta mögött:
- Mindig ilyen türelmetlen? Megvárhatta volna, míg beállok az udvarra. Akkor ezt is megspó-rolhatta volna - mutatott a sofőr a kerékre. - Ide terepjáró kell! Na, menjen szépen arrébb, majd én megcsinálom. Nem finom úrihölgyeknek való ez! Már fülig olajos.
- Menjen csak a dolgára! Elboldogulok egyedül is! - csattant a nő hangja ingerülten. - Ugyan! Csak segíteni akarok - fogta meg a karját a férfi és erőteljesen félretolta. Majd leguggolt és gyorsan befejezte a munkát.
Susan bizalmatlanul méregette, de ahogy végignézett magán, el kellett ismernie, a pasasnak igaza van. Keze tiszta maszat volt, igen furcsán festett a pirosra lakkozott köröm és a sok olajfolt. Keresett egy rongyot és azzal próbálta letörölni a kezét, de nem sok sikerrel.
- Hogy maga milyen tudatlan - szólalt meg a fickó fejcsóválva. - Az olajat nem lehet csak úgy letörölni. Aztán a kocsihoz lépett és beült a kormány mögé.
Susan elképedve meredt rá.
- Na, mire vár? Meddig akar ott álldogálni? Elviszem a farmhoz, arra kíváncsi, vagy nem? - S már indított is.
Az asszony elszörnyedve ült mellé és többször is megvetően végigmérte. A sofőr kopott farmerje ugyanolyan mocskos volt, mint az inge. Susan kétségbeesve gondolt arra, hogy ez a koszfészek bepiszkolja az üléshuzatot. Alig tudott az útra figyelni.
Nemsokára egy kis házat pillantott meg, s itt véget is ért az út. Amikor jobban szemügyre vette, csalódottan állapította meg, milyen lepusztult állapotban van.
- Hát, nem egy kacsalábon forgó kastély - szólalt meg a férfi -, de nem is olyan rossz. Már akinek - gondolta a nő és szó nélkül kiszállt a kocsiból. Körbejárta a háznak nevezett romot, de nem lett derűsebb.
- Mit akar itt, hölgyem? - állt meg vele szemben a fickó szétvetett lábakkal. - Nem magának való hely ez.
- Semmi köze hozzá! - szólt rá élesen Susan. - Akarja látni belülről is? - érdeklődött a férfi.
- Azért vagyok itt! De nincs itt senki. Hogyan jutnék be? - A kulcsok nálam vannak, a tulajdonos rám bízta őket.
Micsoda könnyelműség! - gondolta Susan, és undorodva mérte végig a kétes külsejű alakot. Én ugyan egy tűt sem mernék rábízni! Mint egy útonálló. Az asszony rossz előérzete nőttön-nőtt, szinte már rettegett az ápolatlan külsejű férfitól. A mély hang csak még félelmetesebbé. tette.
Erőt véve magán, reszkető lábbal lépett a viskóba és lassan körbejárta a helyiségeket. Az áporodott levegő, a pókhálók, a por és piszok teljesen kiábrándította. Halált megvető
bátorsággal felvánszorgott a nyikorgó falépcsőn az emeletre, de a látvány itt sem volt szívde-rítő. Szótlanul, boldogtalan képpel hagyta el a házat, és az udvart járta körbe.
Az egyik oldalon szín, majd ólak sorakoztak. Aztán legnagyobb meglepetésére a gaz lepte kertben gyönyörű virágokat pillantott meg. Akaratlan mozdulattal hajolt le és próbálta kiszabadítani őket a fojtogató gyomdzsungelből. Teljesen megfeledkezett magáról, s ijedten rezzent össze, mikor a dörmögő hangot meghallotta:
- Úgy látom, szereti a virágokat!
- Igen - vont vállat az asszony és felállt.
- Gondolom, jobbra számított - szögezte le a sofőr. - Nos, egy alapos takarítás, festés és néhány javítás sokat számítana. Régóta nem lakik itt senki, nincs aki gondját viselné ennek a háznak.
- Ez egy romhalmaz - szaladt ki Susan száján.
- No, azért az túlzás! Persze, maga bizonyára luxuslakásban él, így érthető, ha ez nem imponál önnek. Kemény munkával azonban még meg lehetne menteni. Csakhát ez nem úri hölgyeknek való! Ehhez férfi kell!
- Világos! Elvégre férfiak nélkül megállna a világ! Épp csak azt nem mondja, a nők feleslegesek a Földön. Pedig sok asszony többet dolgozik, mint a legtöbb férfi. Egyébként nem azért jöttem, hogy ezt megvitassam és pont magával. – Lesújtó pillantást vetett a fickóra és visszament a házba. Még egyszer végigjárt mindent, miközben számvetést csinált, mibe kerülne a felújítás.
Épp a kijárat felé tartott, amikor a fazon az útját állta: - Úgy tűnik, nem kedveli a férfiakat - nézett rá kihívóan.
- Maga meg a nőket! - csattant az asszony hangja, miközben kipréselte magát az ajtón a férfi mellett. Felháborító! - gondolta. Annyi esze sincs, hogy utat engedjen.
Susannek a hideg futkosott a hátán a gondolattól, hogy hozzá kellett érnie ehhez a koszos alakhoz. Sietősen indult az autó felé.
A pasas bezárta a házat és nem zavartatva magát, megállt a vezetőülés mellett.
- Majd én, asszonyom! Ez a kocsi nem való ilyen útra, biztonságosabb, ha én vezetek. - Én is tudok vezetni! - emelte fel hangját a nő.
- Aha! És mi lesz, ha megint defektet kap? Már nincs több pótkerék. Na, gyerünk, nincs időm vitatkozni!
Az asszonyban forrt a méreg, de csendben maradt.
Szótlanul hajtottak vissza, s amint a farmhoz értek, Susan egy alig hallható „köszönöm” -mel indulni akart, de a férfi visszatartotta.
- Remélem lemondott róla, hogy megvegye a házat.
- Nem! - vágta ki dacosan a nő. - Ki a tulajdonos? Szeretnék vele beszélni!
- Ahogy óhajtja, hölgyem! Itt a név és telefonszám, de ha rám hallgat, elfelejti az egészet. - Eszemben sincs! Nincs szükségem a tanácsaira, ég önnel!
Susant iszonyatos düh kerítette, hatalmába. Mit avatkozik a mások dolgába ez az alak? Méghogy hölgyem! Kész őrület, ahogy ez beszélt. S az az átkozott gúny a hangjában! A legszívesebben megfojtanám!
Kimerülten ért haza, de elhatározta, még ma beszél a tulajdonossal. Az idős hölgy nagyon kedves volt és olyan alacsony árat jelölt meg, hogy Susan majd kiejtette kezéből a kagylót Megköszönte a felvilágosítást és két nap gondolkodási időt kért.
Miután sürgősen át kellett adnia régi házát, az asszonynak nem maradt sok választása. Bár több hirdetésre is elment, egy sem felelt meg neki, mert vagy túl drága volt, vagy a
környékkel nem volt elégedett. Így történt, hogy a következő nap ismét a kis farmnál kötött ki.
Körbejárta a környéket és megelégedéssel vette tudumásul, hogy az épp olyan, amilyet szeretett volna.
Csak egy terepjárót kell vennem, és minden elérhető. A város, az üzletek, és elszórtan azért vannak szomszédok is, akiktől talán szükség esetén segítséget is kérhetek. Biztosan akadnak közöttük olyanok, akik a házat is felújítanák.
Az egyetlen gond az iskola volt. A kis farm meglehetősen kívül esett a többitől, ezért aztán a gyerekeit minden nap el kellene vinnie a buszmegállóig, vagy egészen az iskoláig, be a városba. Ez lesz a legnehezebb, állapította meg.
Susan sokat töprengett, mit tegyen, aztán azzal vigasztalta magát, ha dolgozni fog, úgyis naponta bemegy a városba, így a gyerekeket is elviheti az iskolába.
Végül úgy határozott, megmutatja nekik is, s ha megfelel, akkor mégiscsak ezt veszi meg. Késve indultak el, és amint közeledtek a nagy farmhoz, az asszony egyre idegesebb lett. Semmi kedve nem volt találkozni azzal az undorító pasassal. Már a puszta gondolattól is feldühödött. Nagyon remélte, most talán már megismerheti a nagy farm tulajdonosát, hisz ő lesz a legközelebbi szomszédja, de nem volt szerencséje. Az ellenszenves sofőr épp kint állt a kapunál és egy férfival beszélgetett.
Susan elszámolt tízig, vett egy nagy levegőt, majd utálatát leküzdve kiszállt az autóból. - Jó napot - lépett hozzájuk idegesen. - Elnézést, uram, szeretném elkérni a kis ház kulcsát. Meg akarom nézni még egyszer, mielőtt döntök.
- Jó napot, asszonyom - hajolt meg színpadiasan a sofőr. - Sajnálom, de a kulcsot senkinek nem adhatom oda, mert én felelek érte.
- Nézze, Mister! Csak félórára kell és a szavamat adom, hogy visszahozom! - Ezt bárki mondhatja! - azzal hátat fordított a nőnek.
A két férfi zavartalanul tovább fecsegett, mintha az asszony ott sem lett volna. Susan egy darabig dermedten álldogált, majd a tehetetlen düh teljesen elborította. Szinte maga is meglepődött, amikor átható hangon ráordított a pasasra.
- Hé, maga utolsó gazember! Ugyan mire vág fel ennyire? Azt sem tudja, mi az hogy szappan meg víz! Bizonyára csecsemőkorában fürdött utoljára! Fel nem foghatom, hogyan bízhatott meg egy ilyen csavargóban az öreg hölgy! De nyugodt lehet, meg fogom mondani neki, hogy maga visszaélt a bizalmával. Efelől kezeskedem! Hogy cseppet sem törődik a kis farm eladásával. No hiszen! Egy olyan alak mint maga; a börtönben lenne a helye, meg egy kád fertőtlenítőben.
Susan magánkívül kiabált, azt sem tudta mit beszél, remegett a határtalan méregtől. A sok feszültség most tört ki belőle. Aztán sarkon fordult és vissza akart rohanni a kocsijához. Ebben a pillanatban két kar fonódott a derekára és olyan szorosan fogta át, hogy moccanni sem bírt.
- Remélem, befejezte! Nem szeretem, ha úri hölgyek sértegetnek! - sziszegte vészjóslóan a férfi és még erősebben megszorította. - Ha tud várni, elkísérem. Remélem túléli, hogy csak egy koszos sofőr lesz a társasága! Rögtön jövök - tette hozzá és otthagyta az asszonyt.
Susant a hányinger környékezte, alig tudott beszállni kocsijába. Rágyújtott, s közben reszketett a dühtől. A két pasas továbbra is beszélgetett, a legcsekélyebb jelét sem mutatva annak, hogy sietnének. Az órájára pillantott és felindultan állapította meg, épp negyedórája vár a fickóra. Még pontosan öt percet adott a férfinak, s közben majd megpukkadt. Szentül fogadkozott, alkalmasint nagyon megleckézteti ezt a rémes alakot.
Már beindította a motort és meg is fordult, amikor a sofőr odaért. - Mit művel? - kiáltotta.
- Elmegyek! Rövidesen besötétedik, úgysem látunk semmit. Felőlem nyugodtan társaloghat tovább. Ne zavartassa magát, már nem érdekel a kis farm. Legyen szíves, tűnjön el az útból! A férfi megkerülte az autót, feltépte az ajtót és letottyant mellé:
- Na, indulás! Forduljon meg és ne hisztizzen! - szólt hidegen. - Hát ez aztán mindennek a teteje! - tombolt az asszony.
- Ide hallgasson, hölgyem! Maga idejött a nagyvárosból és azt hiszi, itt is maga körül forog a világ. Nagyon téved! Ön itt csak egy idegen, akinek alkalmazkodnia kell az itteni
viszonyokhoz. Ha nem tetszik, el is mehet. Ismerem a maga fajtáját, már a múltkor is figyel-meztettem. Ez nem magának való hely! Most pedig induljon végre, nem akarom az éjszakát itt tölteni, nagyon fáradt vagyok. Na, mire vár még?
Susant teljesen megbénították a férfi szavai, alig tudott megmozdulni. Nagy nehezen újra megfordult és elindult a kis ház felé.
A pasas kibámult az ablakon, majd hirtelen hátrapillantott. Csak ekkor vette észre, hogy nincsenek egyedül. Hogyan lehetséges, hogy eddig észre sem vettem őket? - töptengett magában. Tényleg nagyon fáradt lehetek.
Egy süldő lány és egy kamasz fiú ült megszeppenve a hátsó ülésen.
- Helló - üdvözölte őket, majd az asszony felé fordult. - Nem is tudtam, hogy nincs egyedül. A magáé ez a két gyerek?
- Nem! A szomszédomé. Az a mániám, hogy mások gyerekeit kocsikáztatom, miközben órák hosszat várakozom egy öntelt, parancsolgató, pimasz fráterre!
- Örülnék, ha megtartaná a véleményét magának! Cseppet sem érdekel, mit gondol rólam! Hanem azt nem hittem volna, hogy vannak gyerekei és ilyen nagyok.
- Momentán engem sem érdekel, uram, mit hisz és mit nem. Rendkívül lekötelezne, ha csak akkor beszélgetnénk, ha nagyon muszáj.
- Ahogy a nagyságos asszony parancsolja - húzta el a száját gúnyosan a férfi.
Erősen alkonyodott, mire megérkeztek. Kiszálltak a kocsiból, s a ház felé indultak.
Bármennyire elhanyagolt volt is, áradt belőle némi romantikus hangulat. A fából épült ház, és a terület egy része alig észrevehető dombon feküdt. Az emeleti ablakból lenyűgöző látvány tárult a szem elé: szántóföld, mező, erdő és a távolban a Missouri folyó a lebukó nap fényében - mindez teljesen megbabonázta Susant. Egyre nagyobb csábítást érzett, hogy itt éljen.
A rideg valóság azonban riasztó volt. A tető beázott, a falépcsőt pedig teljesen ki kellett cserélni. Meglepetésére az ablakok jól záródtak, de egy alapos festés és egy kiadós takarítás nagyon ráfért az épületre.
- Van itt villany? - nézett körül hirtelen. A pasas kaján vigyorral bólintott.
- Képzelje, még a telefont is be lehet szerelni.
Susan nem méltatta válaszra a férfit, gyerekeihez fordult. Legnagyobb meglepetésére Sandrának és Michaelnak is tetszett. Intett nekik, hogy induljanak a kocsihoz.
- Mondja! Van akivel meg tudja csináltatni a házat? – fogta meg hirtelen a karját a férfi. - Ne aggódjon, majd keresek valakit.
- Egyáltalán, minek akar ide költözni? Egy kis változatosság, igaz? A gazdag úri hölgy hóbortja! Attól tartok, csalódni fog.
- Ne fárassza magát, uram! Maradjunk annyiban, hogy ez nem tartozik önre - azzal faképnél hagyta a pasast.
3. fejezet
Még aznap este felhívta az idős hölgyet, Mrs. Day-t, hogy közölje, megveszi a farmot. Egyúttal azt is megkérdezte, tudna-e ajánlani valakit, aki rendbe hozná a házat.
- Természetesen, kedvesem! Mr. Queen, a szomszédos farm tulajdonosa biztosan segíteni fog önnek. Majd beszélek vele. Nála mindig sok ember megfordul, a környékbelieknek ő ad munkát.
- Mondja, Mrs. Day! Ez a Mr. Queen gazdag ember?
- Nem túlságosan, de nem is szegény. Mondjuk: jómódú. Fogadjon el egy jó tanácsot, Mrs. Howard! Ez a férfi nagyon zárkózott, mondhatnám azt is: nehéz ember. Nem volt ő mindig ilyen mogorva, csak mióta a felesége olyan csúnyán becsapta és elhagyta.
- Mi történt akkor?
- Ne haragudjon, de Queen leharapná a fejemet, ha pletykálnék. Tudja mit? Majd egyszer elmesélem, ha szavát adja, hogy nem árulja el senkinek. Régi história, sokan nem is tudnak róla, Queen rögtön rájönne, hogy csak én mondhattam el. Egyébként vigyázzon vele! Befolyásos ember, az ott élők nagyon adnak a szavára. A településen ő a leggazdagabb, sok mindennel foglalkozik, s a szegényebb emberek rá vannak utalva. Ha majd megismeri, óvatosan beszéljen vele, mert ha magára haragítja, nem lesz maradása. Rendkívüli hatással van az emberekre, sokan királynak hívják.
- Tehát afféle törpe cézár, aki nem tűr ellentmondást az „alattvalóktól”. Micsoda elmaradott hely!
- Ja, kedvesem, ezeken a farmokon bizonyos értelemben megállt az idő. A közösség pedig nagyon összetartó.
- És Mr. Queen a közösség királya! - állapította meg gúnyosan Susan. - Hát, így is lehet mondani.
- És mi mindennel foglalkozik?
- Vannak teherautói, a környék legjobb sofőrjei nála dolgoznak. Sok megrendelése van, szeretik, mert pontosan leszállít mindent.
- Te jó ég! - nyögött fel Susan. - Egy bunkó sofőrhöz már nekem is volt szerencsém, bár erről az élményről szívesen lemondtam volna.
- Nyugodjon meg, nem mindegyik modortalan. Egyébként Queen birtokol egy csomó gépet is, ami a farmhoz szükséges. Ezeket aztán bérbeadja. Van egy jól felszerelt műhelye is, itt javítják az elromlott járműveket. Még a városból is járnak hozzá, mert Queen nagyon ért az autókhoz. Ezenkívül remek lovai vannak. Épp most építenek egy hatalmas istállót, minden ember azon dolgozik.
- Gondolom, a király pedig naphosszat üldögél és dirigál.
- Téved! Ő maga is keményen dolgozik, s ezt elvárja a többiektől is.
- Szóval Mr. Queen maga a mumus. Jól rám ijesztett! Nagy é! Ha tudtam volna, nem vettem volna meg a kis farmot. Ne haragudjon, asszonyom, de ezt előbb is mondhatta volna. Semmi kedvem egy ilyen rémes szomszéd közelében élni, én nyugalmat szeretnék.
- No, azért nem kell megijednie, nem rossz ember, csak érteni kell a nyelvén. Mi például mindig jól kijöttünk egymással. Bár a nőket nem kedveli, mióta csalódott. Ajánlom, minél előbb keresse fel és legyen hozzá kedves, akkor minden rendben lesz!
- Köszönöm a felvilágosítást, Mrs. Day, úgy tűnik, nem sok jóval kecsegtet új otthonom környéke, de majd igyekszem. Akkor holnap lebonyolítjuk a hivatalos formaságokat? - Igen, kérem, tizenegy órára legyen itt! Az ügyvédem mindent előkészít.
Amikor Susan letette a telefont, igencsak vegyes érzelmek kavarogtak benne. Határozottan idegesítette leendő szomszédja, a „király”. Már ismeretlenül is ellenszenvet érzett iránta,
elege volt az ilyen szuperférfiakból. Meg is fogadta, csak azért sem kér tőle segítséget.
Másnap, miután Council Bluffsban Mrs. Day-nél elintézte a hivatalos dolgokat, úgy döntött, elmegy a farm környékére és keres munkásokat a ház rendbehozatalához. Több helyen is megfordult, de mindenütt azt a választ kapta: az illető Mr. Queennél dolgozik.
Sebaj! - gondolta Susan -, akad még néhány szakember. Három napon át járta a vidéket, de alig néhánnyal sikerült beszélnie. Valamennyien csak egy hónap múlva tudták volna vállalni a munkát.
- Talán beszéljen Queennel! - javasolták neki. - Ő a főnök, bizonyára tudna pár embert nélkülözni.
Aztán sikerült valakit rávennie, legalább nézze meg a kis házat és mondjon róla véleményt. Susan nagyon boldog volt, amikor megtudta, két hét alatt teljesen kész lehet, és nem is kerülne sokba. Igaz, a kerítés nem volt benne a taksában.
Susan nem adta fel a harcot és tovább próbálkozott.
- A francba! - mérgelődött, amikor megint eredmény nélkül járt. - Képtelenség, hogy ennyi ember dolgozzon egy átkozott istállón! - Türelme fogyóban volt. - A pokolba ezzel a Mr. Queennel! - szitkozódott és gyors elhatározással a nagy farm felé vette az irányt. - Hát akkor, lássuk a medvét! Ideje megismerkednem vele, hátha nem is olyan utálatos. Ha van benne némi megértés, segíteni fog!
Megérkezett „őfelsége” birodalmához és gondolkodás nélkül bekanyarodott az udvarba. A hatalmas terület több részre volt osztva, kerítéssel elválasztva egymástól. Az udvarnak nevezett rész még így is akkora volt, mint Susan egész birtoka. Sok embert látott mindenfelé, az egyik oldalon overálos férfiak álltak körbe egy teherautót.
Valószínűleg ez a javítóműhely - gondolta, s mivel senki nem vett róla tudomást, kiszállt autójából.
Feszes farmert, ciklámenszínű pólót és ugyanolyan színű magas sarkú szandált viselt. Az addig közömbös férfihad tekintete érdeklődve tapadt a feléjük tartó csinos, szőke nőre. - Bocsánat! Mr. Queennel szeretnék beszélni - Igyekezett határozottan beszélni, noha felettébb zavarban volt a méricskélő pillantásoktól.
- Halljátok? Rögtön a király kell neki! Közülünk már nem is lenne jó valaki? Remek partner lennék!
- Én is, én is... - mondták egyszerre többen is.
Azután egy magas, fekete hajú, jóképű férfi lépett Susan mellé, közben intett a többieknek, mire azok elhallgattak.
- Jó napot, Miss! - hajolt meg udvariasan. - Én szívesen a segítségére leszek, mondja meg bátran, milyen szolgáltatásra van szüksége! Ha elromlott az autója, azonnal megjavítom, a fizetséget illetően meg majd később megállapodunk. Ezenkívül szeretek beszélgetni, örömmel sétálnék önnel egy holdfényes éjszakán, és azt mondják, remekül táncolok, s ha netán egyedül érzi magát, én boldogan megvigasztalom. Meghívhatom este vacsorázni? - kacsintott
mosolyogva az asszonyra, majd hirtelen kezet csókolt a meglepett nőnek.
- Sajnálom, uram, de ki kell önt ábrándítanom! Rettenetesen fájlalom, de ma este már foglalt vagyok – ment bele a játékba az asszony. - Bár ön kétségkívül figyelemreméltó férfi! - mérte végig Susan a pasast sokatmondó pillantással, majd megnyalta az ajkát. Némi szünet után így folytatta:
- Egyébként nem Miss, hanem Mrs., és pillanatnyilag mégis inkább Mr. Queenre lenne égetően szükségem. Mindenesetre megfontolom az ajánlatát, s alkalmasint talán majd élek vele - hunyorított ravaszkásan a férfira és hátrább lépett. - Szóval hol rejtőzik az a titokzatos király? - nézett végig a férfiakon mosolyogva.
Az asszonyt annyira váratlanul érte, hogy ijedtében pördült egyet. Legnagyobb elképedésére a „koszos sofőrrel” találta magát szemben. Miután sikerült visszanyernie önuralmát, újra megszólalt:
- Mr. Queent keresem - mondta fagyosan.
- Ezt már hallottam. Mit akar tőle? - meredt rá a férfi sötét tekintettel. - Beszélni akarok vele!
- Nem ér rá, fontos dolga van!
- Az én ügyem is fontos! - szegte fel a fejét dacosan Susan.
- Mire vártok? - mordult a fickó a többiekre. - Készen vannak az autók? Hajnalban indulunk! A többiek visszasomfordáltak a kocsikhoz, de cseppet sem voltak elragadtatva. A vak is láthatta, milyen forró lett a helyzet. Szívesen részesei lettek volna a további izzó szópárbaj-nak.
Miután kettesben maradtak, a sofőr újra megszólalt. - Nos, mit akar tőlem?
- Hogy én? Magától? Elment az esze? Az égvilágon semmit! Én Mr...
- Én vagyok Queen. Engedelmével George Queen személyesen - bókolt a férfi gúnyosan mosolyogva. - És ön kicsoda? Ha már megint az utamba került, végre a nevét is megtud-hatom?!
- Én... a nevem... Susan Howard - nyögte ki keservesen a nő, s egy szemvillanás alatt minden reménye szertefoszlott.
Ha ez a pasas a király, akkor aligha számíthat segítségre! Teljességgel lehetetlennek tar-totta, hogy ez a férfi tulajdonosa az óriási farmnak.
Gondolataiból az erőszakos mély hang riasztotta fel. - Hallom, megvette a farmot.
- Igen - bólintott.
- Elárulná végre, mit akar? Nem érek rá cseverészni, erre a célra alkalmazzon társalkodónőt! És hálás lennék, ha a jövőben az embereimet sem tartaná fel!
- Attól mentsen meg az Isten! - motyogta Susan. - Hogyan? - vonta fel a szemöldökét a fickó.
- A hálája! Attól őrizzen az Isten - ismételte meg a nő, bár a következő pillanatban már a legszívesebben leharapta volna a nyelvét. Eszébe jutott Mrs. Day figyelmeztetése, de már késő volt. Hiába próbált egy értelmes mondatot kinyögni, sehogy sem jött össze.
- Nos, Miss?
- Mrs. - javította ki az asszony. - Szóval Mrs. Hogyishívják?
Micsoda modortalan alak! - gondolta Susan. - Howard! - vágta rá indulatosan.
- Nos, hölgyem, nekem úgy tűnik, csak látni akart. Miután e kívánsága teljesült, örülnék, ha nem zavarna tovább, Isten áldja! - és faképnél hagyta a döbbent nőt.
Susan először csak állt, mint akit nyakon öntöttek egy vödör jéghideg vízzel. Kábultan és hitetlenkedve bámult a férfi után.
Pár pillanat múlva azonban teljesen elragadta a heves indulat, s egyenest a szerelőműhelyhez rohant.
- Hát idefigyeljen, császár úr! - fröcsögte. - Még életemben nem találkoztam ilyen durva, modortalan fráterrel. Magát még az „ember” szó sem illeti meg! Lehet, hogy mindenhatónak tartja magát, de nagyon téved. Nyugodtan vehetne illemtanórákat néhány szerelőjétől. Magának még annyi esze sincs, hogy a nevemet megjegyezze. Méghogy látni akartam! Nevetséges! Ugyan mirefel ez az önteltség? Tanulna meg inkább mosni és mosakodni! Most
is úgy néz ki, mint egy ártány az elhanyagolt disznóólban! Fúvódjon fel a farmjával együtt! Nagyon köszönöm a kedvességét és a segítségét. Nem fogom elfelejteni! Maga... maga... nyavalyás!
Azzal sarkon fordult és elviharzott.
4. fejezet
Susan a továbbiakban feladta azt a szándékát, hogy a kis farmhoz közel lakó szakembereket fogadjon fel. A városban keresett munkásokat, s noha ez sokkal többe került, egy hét múlva már javában folyt a felújítás. Mire a ház elkészült, pénzecskéje ugyancsak megfogyatkozott. Mégis elégtételt érzett.
A tető kijavítva, a lépcső kicserélve. A festés után alaposan kitakarított és két héttel később már költözéshez készülődött. Sűrűn megfordult új otthonában, boldogan vette tudomásul, mennyire szép lett a házikó. De a gond most sem kerülte el.
Sem Denisonban, sem a kis farm környékén nem akadt senki, aki elszállította volna a holmiját. Míg az előbbit volt férjének köszönhette, az utóbbi dologban - gyanította - Mr. Queen keze van. Mégsem akart hozzá fordulni, tudta, a férfi úgysem segítene. Council Bluffsban is érdeklődött, de olyan borsos árat kértek a nagy távolság miatt, amit nem tudott megfizetni.
Végül elhatározta, megkeresi Mrs. Day-t, és elmeséli keserves kudarcát, reménykedve abban, hogy az idős hölgy tud valami segítséget.
Miután befejezte rémes találkozásának történetét Queennel, Susan teljesen kiborult. Nem, nem sírt, csak kezdett belefáradni az örökös harcba. Igen keménynek és bátornak tartotta magát mindig, megáldva (vagy verve) jó adag humorérzékkel, ami rendre kisegítette a bajból. Most azonban, úgy tűnt, már ez sem segít.
- Csak nyugalom! - vigasztalta Mrs. Day. - Majd én beszélek vele. - S már tárcsázott is. - Queen.
- Örülök, hogy hallom a hangod! Mondd, fiam! Mióta lettél te ennyire szívtelen? A faragatlan stílus se jó semmire! Tudom, tudsz te rendesen is viselkedni. Hát most bizonyítsd be! Azt szeretném, ha segítenél Susannek a költözködésben!
- Kinek?
- Ne játszd a hülyét, jól hallottad, George drágám! Az új szomszédodról van szó, ha netán pontosan nem tudnád. Fogadok, nem tudod megmondani, mi a bajod ezzel az asszonnyal! - De! - vágta rá a férfi.
- Na akkor, ki vele!
- Jaj, ne haragudj! Ez csak véletlenül csúszott ki a számon. Kérlek, bocsáss meg Alice néni, de nem tudok segíteni! Minden kocsim úton van, nekem is sietnem kell, mert rögtön indulok. Máris be kell fejeznem...
- Tehát nem segítesz?
- Igazán sajnálom, nem tehetem.
- Rendben van, Queen! - csapta le a kagylót Mrs. Day, és nagyon dühös volt.
- Nyugodjon meg, asszonyom! Majdcsak találok megoldást - állt fel Susan - és köszönöm, hogy segíteni próbált!
jött ajkára. - Nem.
- Amikor elmentél hozzá, akkor is elutasító volt. - Igen.
- Nem értem. Máskor mindig szívesen segített bárkinek. Vajon mi ütött bele? De majd én megleckéztetem! Most pedig, hogy vérszomjas bosszúvágyam csillapodjon, elmesélem ennek a gazembernek a szomorú históriáját. Ezért lett ilyen elviselhetetlen.
Susan most az egyszer szívesen lemondott volna erről, de nem talált semmilyen elfogadható kibúvót. Megadva magát sorsának kényelmesen elhelyezkedett.
- Nos! Ezelőtt tizennyolc évvel George megismerkedett egy gyönyörű és nagyon gazdag fiatal lánnyal, akit Pollynak hívtak. Queen akkor lehetett úgy huszonnégy, a lány tizenhét éves. A fiú beleszeretett ebbe a csitribe. Egyébként autószerelő és sofőr volt egyszemélyben a lány szüleinél. Polly féktelen, rémesen elkényeztetett gyerek volt, mindent megkapott a szüleitől, amit csak akart. George nagyon jóképű, vonzó férfi volt, olyan, akin minden nőnek megakadt a szeme, de őt csak Polly érdekelte. Sokáig úgy vélte, e szerelem egyoldalú, de tévedett, legalábbis részben. Egyik alkalommal a szülők nem voltak otthon és a lány szó szerint kikezdett vele. Queen hiába tiltakozott, noha tudta, ő ott csak egy sofőr, Polly addig próbál-kozott, míg a férfi elvesztette a fejét. Viszonyuk lett, s ennek eredményeként a lány rövidesen terhes maradt.
- Micsoda botrány - motyogta Susan.
- Bizony! Iszonyú cirkusz támadt, de a szülőknek nem sok választásuk maradt. Titokban összeházasították őket, és a lány apja szinte elrejtette az ifjú párt a világ szeme elől. Vett nekik egy birtokot valami eldugott helyen és ott éltek. Közben George egyetemre járt és agrármérnöki diplomát szerzett. Igen törekvő ember volt, s ezt apósa is észrevette, így lett részvényese az öreg egyik mezőgazdasági gépeket gyártó üzemének. Queen újra tanult és most már gépészmérnöki diplomával is dicsekedhetett. Megjegyzem, a gépekhez mindig is rendkívüli érzéke volt. Közben persze megszületett a gyerek is, Patricia. Queen rengeteget dolgozott, de Polly nem törődött semmivel. Partikat adott, flörtölt, és egyre többet ivott. A kislányát pedig szinte levegőnek tekintette.
Az asszony rövid szünetet tartott, majd folytatta.
- Néhány évvel később a szülőket autóbaleset érte, s bár Queent időközben megkedvelték, örökösüknek csak a lányukat tették meg. George-nak mindössze annyi jövedelme volt, amit részvényesként kapott. Aztán egyik nap, mikor a férfi hazaért a birtokra, Pollyt már nem találta ott. A nő megszökött egy színésszel, a kislányt is otthagyta. Queen teljesen kikészült. Hamarosan megindította a válópert és azt is elérte, hogy a lánya nála maradhasson. Ehhez egyébként Polly már csak azért is hozzájárult, mert számára a gyerek kizárólag kolonc volt. Nem beszélve arról, hogy Queen csak kevés összeget tudott volna fizetni gyerektartás címén, s ez szintén nem tetszett az asszonynak. Az volt a véleménye, hogy túl sokba kerül a
neveltetés, s neki kevesebb jut szórakozásra. Hideg, számító, érzéketlen bestia volt! Susan döbbenten csóválta a fejét. Számára hihetetlennek tűnt, hogy léteznek ilyen nők. Mrs. Day tovább mesélt.
- A birtokot eladták, innen George is kapott pénzt, ebből vette azt a farmot, amin most él. Megjegyzem, valamikor az egész birtok az enyém volt. Én adtam el, mert már nem tudtam vele mit kezdeni. Hiába na, megöregedtem. Az a rész is hozzátartozott, amit te vettél meg most. Nagyon szép emlékeim fűződnek ahhoz a kis házhoz, ezért is tartottam meg. Még az utóbbi években is kijártam oda, most azonban már túl beteges vagyok és az orvos megtiltotta, hogy kimozduljak. Szándékosan nem kértem a telefont, ha ott voltam, nyugalmat akartam. A nagy farm persze akkoriban borzalmas állapotban volt. Azzal én nem is törődtem, mióta a férjem meghalt. Queen szinte eszelősen vetette magát a munkába. Noha soha többet nem
beszélt a feleségéről, tudtam, nem bocsátotta meg neki, hogy elhagyta ötéves kislányát. A férfi imádta a gyereket, szinte mindenhová magával cipelte. S a farmon lévő omladozó épület helyére rövidesen gyönyörű ház került. Aztán szép sorjában belefogott mindenbe, amire csak tellett a pénzéből.
- A farm ennyire jól jövedelmez?
- Igen, de más pénzforrása is van. Amikor apósa eladta neki a részvényei egy részét, George azon volt, hogy az egész vállalat az ő tulajdona legyen. Apránként felvásárolta a többi rész-vényt is. S bár akkor már a farm is megvolt, Queen gondoskodott róla, hogy a cég felvir-ágozzék. Szédületes, mennyit tud dolgozni az az ember! Képzeld el, ő maga tervez és gyártat különféle nagyon ügyes kis gépeket kertekhez, farmokhoz. Mivel olcsón adja, igencsak megnőtt irántuk a kereslet. De az üzem Sioux Cityben van, ezért alakította ki a javítóműhelyt a farmon. Szép fokozatosan bővítgette tevékenységét. És ott van még a gépek bérbeadása, a fuvarozói vállalkozás, na meg a lovak. Ez az egyik hobbija. Mindenbe belefog, és sikeresek is a próbálkozásai. Ezért is hívják „vegyes” farmnak, ilyen nincs még egy az államban. A nőket viszont meggyűlölte. Hiába próbáltam meggyőzni, hogy egy alapján nem ítélkezhet a többi felett is, reménytelen eset. Minden szeretetét a lányára pazarolja. Patricia Des Moines-ben, a fővárosban tanul, bentlakásos iskolában. Nyáron viszont mindig itthon van. Imádja az apját és a farmot. Úgy tűnik, ezt a lányt nem sikerült megfertőznie a nagyvárosnak. Szereti az
állatokat, növényeket, gyönyörű kertje van. S bármilyen furcsa, a lány mindenben az apjára hasonlít. Azt hiszem, állatorvos akar lenni.
- Az anyját nem ismeri?
- Nem. Polly négy éve meghalt, harmincegy évesen, kábítószer-túladagolás végzett vele. - Hát ez tényleg szörnyű! Csak azt nem értem, Queen miért rajtam tölti ki a bosszúját - sóhajtotta Susan.
- Ezt csak sejtem. Polly igazi nagyvilági nő volt, s mivel rólad, kedvesem nem tud semmit, azt hiszi, te is afféle vagy.
- Hogy én? Ez nevetséges!
- Lehet, de ha az ember rád néz, rögtön azt képzeli, te biztosan New York legelőkelőbb negyedéből jöttél, s nem egy vidéki kisvárosból.
* * *
Susan végül elbúcsúzott az öreg hölgytől, s úgy döntött, meglátogatja leendő otthonát. Zsongott a feje az elhangzottaktól. Épp a nagy farm előtt hajtott el, amikor egy férfit pillantott meg, aki neki integetett. Az asszony fékezett, majd megállt. El nem tudta képzelni, mit
akarhat tőle az idegen. - Jó napot, Mrs. Howard!
Susan felismerte a jóképű pasast, aki oly lelkesen ajánlkozott partnernek akkor este, mikor Queen segítségét akarta kérni.
- Üdvözlöm, Mister...
- Stephen Collins a nevem, de kérem, szólítson Steve-nek. Bocsánatot kell kérnem a múltkori esetért. Valójában rendes fiúk, csak hát ritkán téved erre ilyen csinos hölgy, mint ön. Én is nagyon szégyenlem magam, amiért olyan tolakodó voltam.
- Semmi baj, Steve! Értem én a tréfát, egyáltalán nem haragszom. Sőt! Vigyázzon, mert a vacsorameghívást komolyan vettem. Ma azonban megint nincs szerencséje, nem érek rá -mosolygott a férfira.
- Nem is ezért állítottam meg - tiltakozott a pasas zavartan. - Szóval... véletlenül hallottam a telefonbeszélgetést és az az ötletem támadt, én szívesen segítenék magának. George elutazott, majd csak holnap este jön haza. Ennyi idő alatt simán lebonyolíthatnánk a költözést.
- De Mr. Queen azt mondta, nincs szabad kocsi.
- Hát épp ez az! - vakarta meg a fejét a férfi. - Nem mondott igazat. A garázsban két autó üresen áll.
- Mi lesz, ha megtudja a „király”, hogy ön segített? Bizonyára rögtön elküldi innen. - Ne aggódjon, Mrs. Howard!
- Susan - javította ki a nő.
- Köszönöm a bizalmat - hajolt meg a férfi tiszteletteljesen. - Tehát, mikor foghatunk hozzá? - Nekem máris jó.
- Rendben! Szólok Tomnak, benne megbízhatunk. Kérem, mondja el az útvonalat, s Tom majd utánunk jön. Egy teherautó elég, ugye?
- Persze. Nem is tudom, hogyan háláljam meg!
- Ezt felejtse el! Inkább azt árulja el, miért nem kedveli a király?
- Talán ezt tőle kellene, megkérdeznie. Méghogy nem kedvel - nevette el magát a nő. Ez enyhe kifejezés! Gyűlöl! És ez kölcsönös.
- Régóta ismerik egymást?
- Ugyan, dehogy. Alig néhány hete. Útbaigazítást akartam tőle kérni és véletlenül épp a kapujánál állítottam le a kocsimat. Ő viszont egyszerűen elzavart, mert az útjában volt az autóm. Kis híján nekem jött. Ez minden.
- Nahát, ez igencsak rávall. Azért régebben nem volt ennyire tuskó. - Régóta ismeri?
- Úgy tíz éve. Mondja, Susan! Miért vette meg a farmot?
- Először is nyugalmas helyet kerestem. Ráadásul Mrs. Day nagyon méltányos áron adta. És tetszik a hely, szeretnék itt élni, bár a szomszédomról szívesen lemondanék.
- A férje?
- Már vártam ezt a kérdést. Elváltam. - Régóta?
- Hát hogyne! Legalább egy hónapja, vagy inkább másfél.
- Nagyon sajnálom! - fogta meg a kezét hirtelen a férfi. - Épp elég baja lehet, ne haragudjon, ha tolakodó voltam - kért még egyszer elnézést.
- Semmi baj! Lassanként sikerül a gondokat legyőznöm, már csak állást kell találnom, s minden rendben lesz.
* * *
Pár órával később a két férfi bámulatos gyorsasággal pakolta fel a bútorokat az autóra Rövidesen üresen állt az egész ház.
Susan még egyszer utoljára végigjárt minden helyiséget, s teljesen elmerült a gondolataiban. Bármennyire is igyekezett, nem tudta visszatartani feltörő könnyeit. Noha ez meglehetősen ritkán fordult elő vele, most ott állt az ablaknál és rázta a zokogás.
- Nagyon szerette ezt a házat? - tette a vállára a kezét Steve.
- Igen - nyögte ki könnyek között. - Annyit dolgoztunk, míg sikerült otthonná tenni, és most vége. Az egésznek nem volt semmi értelme. Megvette egy idegen, s én soha többet nem élhetek itt. Éveket pazaroltam el!
Steve figyelmét nem kerülte el, mennyi keserűség, gyűlölet és szomorúság van a nő arcán. Az asszony körbejárta az udvart, elbúcsúzott kedvenc virágaitól és ismét elfogta a zokogás. - Jöjjön! - karolta át a férfi. - Ha akarja, majd én vezetek. Ilyen állapotban jobb, ha nem ül kormány mögé.
- Köszönöm - szipogta és beszállt az autóba. - Nem hittem volna, hogy ennyire megvisel majd. Úgy gondoltam, inkább örülni fogok, ha megszabadulok innen.
- Miért? Nem szeretett itt élni?
- Dehogynem. Csak az utóbbi időben voltak kellemetlenségeim. Túl sokan ismertek bennünket, és a férjemet csodálatosnak tartották. Egyértelműen engem okoltak a válásért, csak azt az egy apróságot nem tudja senki, hogy John csalt meg engem. Villámgyorsan el is költözött ahhoz a nőszemélyhez. Persze, erre is akadt magyarázat. Állítólag én üldöztem el, és ezért volt olyan sietős elmennie, csak épp a nőről nem tud senki sem. Kérem, Steve, ne
mondja ezt tovább! Felesleges az új helyen erről bárkinek is tudnia. Pontosan ezért kerestem egy olyan helyet, ahol nem ismer senki. S ha Queen megtudná… Hát akkor végképp nem lenne nyugtom! Engem okolna ő is.
- Nyugodt lehet, Susan! Számíthat a diszkréciómra, s ha a jövőben bármire szüksége van, kérem, szóljon. A farmon megtalál.
- Viccel? Hisz a király kitiltott onnan! Oda még egyszer be nem teszem a lábam, s jobb, ha titokban marad az ön segítsége is. Queen képes lenne még magát is elzavarni.
- Emiatt ne főjön a feje! - szorította meg az asszony kezét a férfi.
Amint megérkeztek a farmra, Tom és Steve máris hordani kezdték a bútorokat a házba. Steve még az elrendezésben is segített. Susan alig tudta meglepetését leplezni, milyen rendes ez a két férfi.
A gyerekek három napig Susan anyjánál voltak, így nyugodtan be tudott rendezkedni. Késő este volt, mire végeztek. Az asszony zavartan vallotta be, csak szendviccsel tudja őket megkínálni. A zűrzavarban megfeledkezett a bevásárlásról.
- Steve! Kérem mondja meg, mennyivel tartozom! - Semmivel.
- Ugyan már! Ezt én nem fogadhatom el, s ha tudtam volna előre, inkább visszautasítottam volna. Kérem, ne rontsa el a barátságunkat!
- Oké, egyezzünk meg! Kifizeti a benzint, de fuvarköltség nincs. Most pedig kérjük a szendvicseket!
Susan épp a lépcsőn ment le, hogy a konyhában elkészítse a vacsorát, de félúton földbe gyökerezett a lába.
Az ajtóban Queen állt, meglehetősen zord ábrázattal, tekintete sötéten meredt a nőre. - Maga átkozott flancos naccsága! - sziszegte feldúltan. - Képes volt kihasználni a távollétemet! Ugye azt hitte, hogy csak holnap jövök vissza! Amint látja, alaposan
melléfogott! Melyik sofőrt sikerült behálóznia? Mivel fizetett, hogy rábírja a fuvarra? Vegye tudomásul, ezért dupla árát fizet! Megmondtam, a maga részére nincs szabad teherautóm. Alattomos bestia! Nehogy azt higgye, bedőlök az ártatlan ábrázatának! Vagy a sok pénzének. A nagyvárosi dáma úri szeszélye! De figyelmeztetem, itt ugyan nem sokáig lesz maradása, erről gondoskodom! Mindent el fogok követni, hogy elmeneküljön! De ezt sem ússza meg olcsón, könyörögni fog nekem, csak elmehessen! Térdre kényszerítem, akármilyen puccos naccsága is!
Susan először úgy meredt rá, mint aki kísértetet lát. Lassanként azonban tudatosult benne, az előtte őrjöngő alak nem szellem, hanem a keserves valóság. Forrni kezdett benne a méreg, teljesen elvesztve önuralmát, szinte hisztérikusan felkiáltott:
- Méghogy naccsága! - csapta össze a kezét. - Úgy látszik, Mr. Queen, elfelejti, nem a drágalátos Pollyval beszél. Meglehet, az a nő mindenért a testével fizetett, de bármilyen hihetetlen az ön számára, nem minden asszony ilyen! No persze, ahogy így elnézem, meg tu-dom érteni becses feleségét, Isten nyugosztalja, amiért megszökött magától. Egy ilyen
otromba, brutális, faragatlan gazemberrel én sem élnék együtt! Inkább a whisky vagy a narkó. Magában semmi gyengédség nincs, olyan, mint egy felbőszült bika! Mindenkit felöklel, aki az útjába kerül. Takarodjon innen, felség, ez nem az ön birodalma! Megfizetem a költségeit, nem kell félnie! S hogy kíváncsiságát csillapítsam, Steve volt olyan kedves és segített. Nem
maga, hanem ő! És akarja tudni, mivel fizettem? Komolyan akarja? Megmutassam, hogyan hálóztam be?!
Az iszonyatos purparléra Tom és Steve is megjelent az emeleten. Dermedten hallgatták, amint Susan magából kikelve rikácsol.
Az asszony észrevette Steve-et a lépcsőnél és felé intett:
- Jöjj hát, kedvesem! Mr. Queen szeretné látni, hogyan nyertelek meg magamnak. Na gyere, édes, mire vársz? Mutassuk meg neki! - azzal megfogta Steve kezét és magához húzta. Érzékien hozzásimult, majd hirtelen szájon csókolta az elképedt férfit.
- Nos, Mr. Queen? Elégedett? Netán akarja látni a többit is? Maga éppen a megfelelő közönség lenne. Legalább tanulna valami érzést!
Aztán leszaladt a lépcsőn és Queen előtt termett.
- Mondja, mélyen tisztelt császár úr! Hogyan lehet valaki ennyire érzéketlen? Tudja mit? Én szívesen megtanítanám néhány egészen kellemes dologra! Egy nagyvárosi nőnek ez igazán semmiség!
S mielőtt a férfi felocsúdott volna megdöbbenéséből, Susan az ajtóhoz taszította, egészen hozzá tapadt, majd váratlanul megcsókolta.
Amilyen gyorsan történt az egész, olyan hamar lépett el a férfitól és megvetően mérte végig. - Akármennyire is elvetemült, nagyvilági vagyok, azért azt nem bírom elviselni, ha egy pasas szutykos! Ha már a kegyeimben részesítem, fürödjön meg, borotválkozzon is és vegyen tiszta ruhát! Ja, és még valami! Hogy ne kelljen külön nyomozást folytatnia, közlöm, nincs férjem, s mivel meglehetősen léha életet éltem, fogalma sincs, ki a gyerekeim apja! A fene sem tudta eldönteni abban a nagy tolongásban! Most egy kis nyugalomra vágyom, s miután sikerült pár milliócskát összeszednem, úgy döntöttem, visszavonulok egy időre. No persze nem örökre, hisz az én temperamentumommal nem sokáig bírja ki az ember igazi férfi nélkül. Legnagyobb sajnálatomra viszont épp nincs itthon készpénzem, ezért úgy gondolom, tán ez a nyaklánc is fedezi a költségeit!
Hirtelen levette a nyakából az ékszert, és lezser mozdulattal a férfi lába elé hajította. Mielőtt Queen megszólalhatott volna, Susan letorkolta.
- Miután meglehetősen elhagyatott ez a környék, és a szomszédaim sem bizalomgerjesztők, jobbnak láttam, ha bankban helyezem el a pénzemet. Remélem, kíváncsiságát kielégítettem, jó éjszakát, fenség, engedelmével visszavonulok - és eltűnt a konyhában. Magára zárta az ajtót és kitört belőle a zokogás.
5. fejezet
George Queen, amint hazaért, rögtön a garázsba ment. Azonnal észrevette, hogy hiányzik egy teherautó, s nem volt nehéz kitalálnia, hol keresse.
Tulajdonképpen már segíteni akart a nőnek, de azt várta, hogy Susan személyesen kérje meg a fuvarra. Maga sem tudta volna megmagyarázni, miért tagadta meg az Alice néni által
közvetített kérést. Talán a férfiúi büszkeség játszott közre. Még mindig neheztelt az
asszonyra, amiért a munkásai előtt olyan csúnyán lehordta mindennek: ilyen még soha nem fordult elő vele. Tudta, hogy nagy tekintélye van, de ezt Susan semmibe vette.
Amúgyis igen ellentétes érzések kavarogtak benne, mert valahol a lelke mélyén érezte, ez az asszony alapjában véve rendes lehet, annak ellenére, hogy nő. Szinte bizonyos volt abban, hogy nincs férje, különben nem valószínű, hogy egyedül intézett volna mindent.
Elindult, hogy felkeresse a kis farmon. Rögtön felfedezte teherautóját, és akarata ellenére is féktelen haragra gerjedt.
- Mégiscsak olyan, mint a többi! Kihasználta, hogy nem voltam itthon. Biztos erre várt! Mindenki azt hitte, csak holnap jövök vissza. Ravasz, számító kis dög!
Haragja nőttön-nőtt, s mire belépett a házba, teljesen elvesztette józan eszét. Már csak azt érezte, becsapták, kihasználták a háta mögött, s mindennek ez a nőszemély az oka. Nem tudott a szájának parancsolni, ami haragjában eszébe jutott, az asszony fejéhez vágta.
Még mindig erősen élt benne volt felesége viselkedése, a tizenhárom év sem feledtette vele a történteket, s most hirtelen úgy érezte, Polly áll előtte.
Amikor Susan megszólalt, némileg kezdett lehiggadni. Rettenetesen bánta már tűrhetetlen viselkedését, de nagyon megdöbbent, hogy a nő szinte mindent tud róla. Amint Polly nevét meghallotta, sóbálvánnyá dermedt, Susan nem tudhatta, mi ment végbe benne, s mennyire közel állt az igazsághoz, amikor arra figyelmeztette, hogy nem a feleségével beszél.
George-ot ismét felbőszítették az asszony szavai, de az nem hagyott időt a visszavágásra. Amikor azt a rémes komédiát eljátszotta Steve-vel, Queen már látta, milyen nagyon megsértette azzal a feltételezéssel, hogy könnyűvérű nő.
Nagyon hatásosan csinálta! - ismerte el magában a férfi. Akár színésznő is lehetne.
Hanem ahogy Susan hirtelen őt is szájon csókolta, a királyi fenség fölénye megingott. Még ha bosszúból csinálta is az egészet, őt rémisztően felkavarta a nő testi közelsége.
Kész őrület! - bosszankodott Queen. Mintha csak megérezte volna, milyen nagy hatást tett rám, abban a pillanatban abbahagyta, s már váltott is.
Megint sikerült jól megsértenie és megaláznia. Mindazonáltal hiába próbált mentségeket keresni a maga számára, tudta, ezúttal túl messzire ment, hisz valójában nem ismerte az asszonyt, mégis durván bánt vele. Bár lelkiismeret-furdalása volt, ennek ellenére a nő puszta látványa is felbőszítette.
A magabiztosság, a vonzó nőiesség, s a bátorság, ahogyan szembeszállt vele, mind megza-varta a férfi kőkemény szívét, erős tartását. Miután felesége elhagyta, csak a lányának és a munkának élt. Eltökélte, még egyszer nem lép bele a szerelem csapdájába. Tudatosan lekötötte minden percét, és kerülte az olyan helyzeteket, ahol a nők bűvkörébe kerülhetett volna. És mégis! Hiába épített fel mindent a hosszú évek során, egyszerre csak egy hosszú, fárasztó, út után ott termett előtte egy észtvesztő asszony és udvariasan rámosolyogva a kis farmról érdeklődött.
Queent teljesen felkavarta Susan rendkívüli bája. Míg átfutotta a hirdetést, rögtön tudta, ha ez a nő a szomszédja lesz, alighanem elbúcsúzhat gondosan őrzött lelki nyugalmától.
Elhatározta, mindent elkövet, hogy az asszony ne vegye meg a farmot. Nem tudhatta, mennyire behatároltak Susan körülményei, s mi kényszeríti erre a helyre.
Ahelyett azonban, hogy elijesztette volna a férfi nyers modora, kiderült, a nő ugyanolyan tud lenni, mint ő. Mire észbekapott, már dúlt is közöttük a kíméletlen háború. Mindketten
keményen harcoltak: Susan új életének megteremtéséért, a férfi lelki nyugalmáért. Közben egyre keményebbek lettek a veszekedések.
George titokban csodálta a nő erős akaratát, kitartását. Vele nem sokan mertek szembe-szállni, ez az asszony ellenben kivétel volt. Nem könyörgött semmiért, nem alázkodott meg, inkább vállalta a kényelmetlenségeket.
Ebben persze én vagyok a hibás! - ismerte el a férfi. Nem voltam éppen kedves, amikor beszélni akart velem. A helyében bizonyára én is így viselkedtem volna. De ez a mostani eset mindet felülmúlja! Na és végül az a mozdulat, ahogyan a láncot a lábamhoz dobta!
George Queen bénultan állt az ajtónál még akkor is, mikor Susan bement a konyhába. Hallotta, hogy a nő zokog, de meg sem bírt mozdulni. Csak állt és nézte Steve-et, aki szikrázó, szemmel közeledett felé.
- Remélem, elégedett vagy a viselkedéseddel! - szólalt meg a férfi fenyegető hangon. George tisztában volt vele, őt aztán nem könnyű kihozni a sodrából, de ez most sikerült. Steve lehajolt a láncért, majd így folytatta:
- Mélyen tisztelt, Mr. Queen! Ezt a fuvart én fizetem, bár a benzint Susan állta. A fuvardíjról szóló számlát nekem leszel szíves benyújtani. A dupla költségeket én fedezem!
Elfordult és elindult a konyha felé.
- Mrs. Howard! Kérem nyissa ki az ajtót! Jöjjön ki, én vagyok, Steve!
Az asszony kezdte összeszedni magát, s bár patakzottak még a könnyei, igyekezett elkészíteni a szendvicseket.
Kinyitotta az ajtót, mire Steve lépett be.
- Ne haragudjon, Susan! Én vagyok a hibás, kérém, nyugodjon meg!
- Éppen azon vagyok - nyögte ki nehezen. - Itt vannak a szendvicsek, ha valakinek van még étvágya. Az enyém elment. Egyébként nekem kell bocsánatot kérnem, sajnálom a történteket, nem tudom mi ütött belém! Közönséges dolog volt, ugye megbocsát?
- Nincs miért. Tudom, mi okból tette és megértem.
- Jaj, Steve! Igazán köszönöm. Nem is tudom, hogyan viszonozzam!
- Sehogy. Én szívesen segítek és nem szokásom pénzt vagy bármi mást ezért elfogadni. Nem úgy, mint egyesek!
George tudta, ez neki szól. Aztán Susan jelent meg az ajtóban kezében hatalmas tálca szendviccsel. A férfinak csak most jutott eszébe, reggel óta nem evett. A látványtól összefutott a nyála szájában.
Tom még mindig az emeleten álldogált, így a nő rászólt.
- Na jöjjön már le onnan, véget ért a színjáték. A vacsora előállt, parancsoljanak az urak. - Letette a tálcát és megfordult, de Queen elkapta a karját és visszafordította.
- Kérem, bocsásson meg, Mrs. Howard! Azt hittem, ez a dolog amolyan orvtámadás volt, csakugyan azt gondoltam, ön rendezte így. Most már sejtem, Steve ajánlotta fel a segítségét. Igazán sajnálom, amiért megsértettern. Bevallom, Mrs. Day-nek hazudtam, mert dühített, hogy közvetíteni akart. Szerettem volna ha... szóval ön jön el személyesen hozzám. Tisztázni akartam végre néhány dolgot, volt néhány félreértés közöttünk. Nézze el nekem, de én nem tudok olyan udvarias és finom lenni, mint Steve! Az élet túlságosan megkeményített, bár úgy tűnik, ön elég jól értesült a magánéletemről!
- Téved, Mr. Queen! Véletlenül tudok néhány dologról, de nem nyomoztam ön után.
Különben is gyűlölöm, a pletykát! Ezzel le is zárhatjuk a témát. Viszont szeretném megkérni, ha lehetséges, kerüljük el egymást. Nem hinném, hogy valaha is összhang lehetne köztünk, az ön modora engem nagyon irritál, s előbb-utóbb ismét veszekednénk. Biztosíthatom, nem fo- gom megzavarni a lelki nyugalmát! Én itt idegen vagyok, nem akarok zaklatni senkit, de engem is hagyjanak békén! Megnyugodhat, Mr. Queen! A jövőben megint olyan lesz minden, mint régen. Igyekszem magam meghúzni és önt nem háborgatni!
A férfi elképedve meredt a nőre.
Jóságos ég! Ez az asszony gondolatolvasó! * * *
Susan a következő hetekben rengeteget dolgozott. Steve időnként meglátogatta, s ilyenkor nem győzött csodálkozni.
- Nagyon ügyes! Milyen kellemessé varázsolt mindent!
- Pedig még bőven akad tennivalóm - mentegetőzött a nő. - Sietnem kell, Steve, rövidesen munkát kell találnom. Sajnos a kerítést már nem is tudom megcsináltatni túl sokba kerülne. - Azzal ne törődjön, majd én kijavítom!
- Nagyon köszönöm, de...
- Ne ellenkezzen már! Szívesen teszem, csak most nincs időm, rengeteg munka jött össze a farmon. Majd jelentkezem.
A gyerekek közben nyári táborba mentek. Az asszony fáradhatatlanul tevékenykedett. Már a kertet hozta rendbe, s egész jól haladt.
* * *
Egyik nap a városból hazajövet az út mentén, észrevett valamit. Amint közelebb ért, látta, hogy az a valami megmozdult. Megdöbbenve állapította meg, hogy egy csontig lesoványodott kutyára bukkant. Az állat valószínűleg az éhhalál szélén állt, Susan borzasztóan megsajnálta, s némi habozás után felemelte és a kocsijába tette.
Otthon, aztán a fészerben készített neki helyet és tejet adott a jószágnak. Sietve telefonált az állatorvosnak, de azt a választ kapta, hogy a doktor a nagy farmon van.
- Már megint kezdődik – sóhajtotta. - Mégis meg kell próbálnom!
Queennel már több mint egy hónapja nem találkozott, és remekül megvolt nélküle. Még a gondolattól is irtózott, hogy beszélniük kell, de eszébe jutott a szerencsétlen pára, s már tárcsázott is.
- Queen - szólalt meg egy nyers hang.
- Elnézést uram, Susan Howard vagyok! Az állatorvossal kell beszélnem. - Mi a fenéért kértem én elnézést? - mérgelődött magában.
- Sajnálom a doki nem ér rá. Az egyik lovam rövidesen megellik, nem hagyhatja magára. - Köszönöm, felség, de fütyülök a lovára! - azzal lecsapta a kagylót.
Mérgében megfürdött és elhatározta, korán ágyba bújik. Közben azon tűnődött, vajon miért kap rögtön dührohamot, ha csak a hangját is meghallja ennek a férfinak. A legszívesebben jól felpofozta volna, hogy egy kicsit megtörje fölényét.
Már hálóingben volt, amikor kopogtattak. Sebtében magára kapott egy vékony köntöst és ajtót nyitott. Legnagyobb meglepetésére Queen állt előtte.
- Jó estét, Mrs. Howard! Mily irigylésre méltó a helyzete! Gondolom aludni készült - mérte végig a férfi alaposan.,
- Jól gondolja! Miben segíthetek? - Mit akart az állatorvostól?
- Neki is maga a főnöke? Biztosan, különben nem lenne itt. Elég fárasztó lehet mindenki főnökének lenni! Komolyan azt hiszi, hogy maga nélkülözhetetlen? Jaj, elnézést! Nem tartom fel! Csak ez nekem kicsit új! Szóval, ha maga úgy ítéli meg, hogy fontos az ügy, akkor méltóztatik elengedni hozzám, ellenkező esetben megtiltja neki, igaz? Hiszen ön itt a Mindenható!
- Tisztelt hölgyem! Semmi kedvem vitatkozni, azonkívül sietnem is kell vissza. Lenne szíves elárulni, hogy…
- Ugyan, fejedelem úr! Igazán semmiség, amiért az orvost kerestem, úgyhogy nem is
tartóztatom tovább. Isten áldja! - Be akarta csapni az ajtót, de a férfi megakadályozta ebben. Szinte berontott a házba és alaposan körülnézett.
- Egész jó. Nem hittem volna, hogy egyszer ilyen tisztaság és rend lesz itt. Biztos nem maga takarít.
Susan kezdte elveszíteni a türelmét.
- Nézze, Mr. Queen! Az előbb, ha jól értettem, azt mondta, sietnie kell. Akkor igyekezzen! Tudja, merre találja az ajtót. Egyébként, én takarítok, most pedig szeretnék lefeküdni, mert fáradt vagyok. Jó éjt, uram!
egyre azon járt az esze, vajon mit rejt a sejtelmes ruhadarab. Van-e még alatta más, vagy teljesen ruhátlan?
- Hálóingben alszik vagy anélkül? - lépett közelebb az asszonyhoz. Susan meglepetésében hátrahőkölt. Mindenre számított, de erre? - Ön most tréfál, ugye?
- Eszemben sincs! Komolyan kérdeztem.
- Csak nem képzeli, hogy válaszolok is rá? Pont magának? - mérte végig fagyosan.
A férfi, noha ismét kezdte felbőszíteni a nő fölényessége, igyekezett uralkodni magán. Hogy figyelmét elvonja, körbejárta az egész házat - Susan legnagyobb elképedésére. Nem tudta elképzelni, mi a fene ütött a fickóba. Miután végzett felfedező körútjával, zsebretett kézzel, hanyagul állt meg a nővel szemben, s cinikus mosollyal nézett rá.
- Remek ízlése van! No persze, ez nem is csoda, hisz maga úrihölgy. Viszont nem értem, miért nem alkalmaz bejárónőt? Még tönkreteszi a finom kis kacsóit!
- Szívódjon fel! - sziszegte az asszony.
- Na, miért kellett az állatorvos? - folytatta a fickó cseppet sem zavartatva magát és kihívóan végigmérte a nőt.
- Utoljára figyelmeztetem, Mr. Queen, távozzék! - emelte meg a hangját Susan és kitárta az ajtót.
George elkapta a nő kezét és vadul nekiszorította a falnak. Egészen közel hajolva az arcához megszólalt.
- Hol vannak a gyerekei? Hiszen minden szoba üres! - Semmi köze hozzá! - meredt rá rémülten az asszony.
- Úgy! Akkor tehát most csak ketten vagyunk. Éppen kedvező alkalom, hogy néhány kellemes érzésre megtanítson, kedves nagysád! - s hirtelen szájon csókolta.
Susan úgy tiltakozott, ahogy csak bírt, de nem sok sikerrel. A férfi lefogta, valósággal leszorította és hevesen csókolta. Az asszony érezte, így semmire sem megy. Váratlanul elernyedt, mire a fickó szorítása, is engedett.
- Tényleg kellemes! - bólintott önelégült vigyorral a férfi, de ebben a pillanatban a nő hatalmas csattanással pofon vágta.
George tátott szájjal meredt az asszonyra és az arcát simogatta, ahol egy piros folt árulkodott a nézeteltérésről. Arcára ráfagyott a mosoly, szeme szikrákat szórt és eszeveszett haragra gerjedt.
Susan az utolsó pillanatban menekült el és felszaladt az emeletre. Magára zárta hálószobája ajtaját, közben remegett a félelemtől és a dühtől. Gyorsan levetkőzött és újra belebújt
farmerébe és pólójába. Szíve hevesen zakatolt, de nem törődött vele. Hiába hallgatózott, semmi zaj vagy nesz, ami arra utalt volna, hogy a férfi eltávozott.
Hosszú ideig álldogált, végül kinyitotta az ajtót. Óvatosan lopakodott le a lépcsőn, de sehol senki. Mivel az izgalomtól már úgyis képtelen lett volna elaludni, kiment házból, hogy megnézze a kutyát. Félúton azonban megtorpant; mintha fényt látott volna.
Az ördögbe is, már képzelődöm! - mérgelődött magában és határozott mozdulattal lépett a fészerbe. A szerencsétlen jószág ott feküdt, ahol hagyta.
- Bizonyosan nem marad meg - sóhajtotta szomorúan, s látva annak elesettségét, elpityeredett. - Hát ezért kellett volna magának az orvos! - szólalt meg egy mély hang mögötte, s Susan ijedtében felsikoltott.
A férfi ott termett és magához rántotta.
- Csak nyugalom! – morogta. - Egy ilyen korcs miatt csinált ekkora hűhót? Ennek a dögnek már lőttek! Holnapra úgyis felfordul, arról nem beszélve, hogy akár veszett is lehet. Erre persze nem gondolt. Hagyja békén azt a nyavalyást, ne próbáljon hozzányúlni!
mocskos, mint a külseje. Ebben a dögben, ahogy maga nevezte, több érzés van.
Megátalkodott, undorító zsarnok! Csakhogy nem hagyom magam innen elüldözni, hiába is fárad, Mr. Queen!
- Szólítson csak George-nak. Magunk vagyunk, eltekinthetünk az úri formaságoktól. Különben is, a vadembereknél ez nem szokás! - mondta gúnyosan és továbbra is szorosan tartotta a nőt - Ejnye, Susan! Lazítson! Ne legyen ilyen merev, folytassuk inkább a lakásban megkezdett dolgot. Az jó volt!
- Azonnal takarodjon! Én magának Mrs. Howard vagyok! Megtiltom, hogy Susannek szólítson, Mister Queen!
- George! - javította ki ismét a férfi. - No és hogyan képzeli ezt a megtiltást? - érdeklődött, s közben elkezdte kivonszolni a kapálózó nőt. Végül felkapta és bevitte a házba. - Ha már ilyen jól megértjük egymást, megkínálhatna egy kávéval - tette le az asszonyt a konyhában.
Susan kelletlenül készítette el a kávét, és lecsapta Queen orra elé.
- Maga, Susan olyan csökönyös, mint egy szamár és olyan vad, mint egy betöretlen prériló! - Mrs. Howard! - kiabált közbe a nő felháborodva.
- Köszönöm a kávét, Susan és esküszöm, nem nyugszom addig, míg be nem töröm! De azért vigyázzon! Az én türelmem is véges, és lesznek még olyan időszakok, amikor kénytelen lesz hozzám fordulni. Ha egy kicsit is okosabban viselkedne, megbékélhetnénk egymással. Annyira azért mégsem vagyok vadember. Ki lehet velem jönni, higgye el!
- Na persze! - húzta el a száját csípősen a nő. - Mihelyt elfogadom önt a királyomnak és mindent úgy teszek, ahogy a fenség parancsolja. Hát eszemben sincs! Inkább éhenhalnék, semhogy magához forduljak.
- Vigyázzon a szájára! Már éppen eleget sértegetett! És van valami, amit nem tud. Az a földút, ami idevezet ehhez a kis házhoz, az enyém. Ha akarom, holnaptól szépen bekerítem, s ön ezentúl helikopteren járhat haza.
- Ezt nem teheti!
- De bizony. Gondolom, erről Mrs. Day elfelejtette tájékoztatni. Mit gondol? Miért adta olyan olcsón a farmot? S nem figyelmeztette magát, hogy legyen jó viszonyban velem? Ön nem igazán tájékozódott, mielőtt döntött!
- Maga tisztára megbolondult! Úgy látszik, az agyára ment az uralkodási vágy. A szerző-désben ilyenről szó sincs!
- Az meglehet. De létezik egy másik is, s abban az áll, hogy én Mrs. Day-nek biztosítom a bejárást, de magával ilyet nem kötöttem. Persze, hajlandó vagyok, ha a jövőben változtat a magatartásán.
- Milyen kedves - gúnyolódott a nő. - Majd ezentúl nem használom az útját! Most már értem, miért van a ház sokkal messzebb. Mehetek én a füvön is, az már az én telkemen van.
- Csak nem a maga kocsijával, ahhoz terepjáró kell. És a garázsba sem tudna beállni.
- Emiatt ne fájjon a feje! Mindent el fogok követni, hogy ne zavarjam. Egye meg a földútját! Most pedig pusztuljon innen, maga felfuvalkodott gazember! - kiabált magánkívül a nő. A férfi sötét tekintettel meredt rá.
- Ez minden, amit mondani tud? Hát legyen - állt fel. - Magával én soha nem fogok szót érteni! Viszont gondom lesz rá, hogy minél előbb eltűnjön innen! Egyébként is én akartam megvenni ezt a kisfarmot, csak az összegben nem tudtunk megegyezni, Mrs. Day túl sokat kért érte. Nem is értem, magának miért adta olcsóbban, valószínűleg az út miatt. Az öreg hölgy nagyon kiszámíthatatlan. Na ég önnel, nagysád! Aludjon jól! - azzal méltóságteljesen távozott.
Susan dühében a földhöz vágta a kávéscsészét. Ebben a pillanatban a férfi ismét ott állt előtte, arcán kaján vigyorral.
