GALAKTIKA_331

(1)

+

KARIKA

KERTÉSZ

LANDIS

DAVEY

Lovas

LAJOS

MICHAEL

Swanwick

OLVASS A JÖVŐBE!

TUDOMÁNYOS FANTASZTIKUS IRODALMI MAGAZIN XXXVII. ÉVF., 2017. OKTÓBER

9 770133 243018 17331 Szlovákia: 8 €

GALAKTIKA

WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN (ELŐFIZETŐKNEK: 1000 FT) ÁRA:1490FT ALAPÍTVA: 1972-BEN

Szlovákia:

8 €

331 NEGYEDIK IPARI FORRADALOM

AMIKOR AZ ÖRÖK FAGY FELENGED

SZARKOFÁG FUKUSIMÁBAN

Plati nakártyával

csak

₁₀₀₀

Ft!

Plati nakártyával

Plati nakártyával A M AGAZIN ELŐFIZET_Ő I Á R A B1-B4.indd 1 2017.09.19. 22:39:09

(2)

A SETÉTEK ÉS A FÉNYPÁRTIAK

KÖZÖS ISKOLÁJÁBAN KÜLÖNÖS

DOLGOK TÖRTÉNNEK.

EZEK A GYEREKEK ÖN- ÉS KÖZVESZÉLYESEK!

A CSEH IRODALOM ÉLŐ KLASSZIKUSA

EZÚTTAL VÉRBELI SF-ET ÍRT.

W W W . G A L A K T I K A B O L T . H U

AZ IGAZ SZERELEM MINDENT

LEGYŐZ. TALÁN MÉG EGY

SZÁMÍTÓGÉPEK ÁLTAL

VEZÉRELT TÁRSADALOMBAN IS.

(3)

Az első szó jogánAz első szó jogán

2017. szeptember 30. – BUDAPEST TRANSFER INTERNATIONAL FESTIVAL Petőfi Irodalmi Múzeum (1053 Bp., Károlyi u. 16.)

Ondřej Štindl InterZóna c. regényének bemutatója – a szerző dedikál

GALAKTIKA

2017. október

Az első szó jogán

Idén szeptember közepén került sor a HungaroCon országos SF-találkozó-ra, ahol a hagyományoknak megfelelően kihirdették a Zsoldos Péter-díj és a Trethon Judit-emlékgyűrű kitüntetettjeit. Nos, örömmel jelenthetjük, hogy kiadónk számára igencsak szívet melengető eredmények születtek.

A Zsoldos-díj regény kategóriájában mindhárom dobogós helyen egy-egy Metropolis Media-könyv végzett:

1. Lovas Lajos: Törzsszövetség 2. Fedina Lídia: Virokalipszis 3. Vékony Krisztián: Sors-algoritmus

Lovas Lajos már harmadszor vehette át a plakettet: első SF-regénye, az Agydobás 2006-ban nyerte el a díjat, 2011-ben pedig a „Minek nevezzelek?” című novellával érdemelte ki az elismerést. Utóbbi műve szintén kiadónk gondozásában jelent meg.

Fedina Lídia sokoldalú alkotó: írt már rajzfi lm-forgatókönyveket, meséket, lányregénysorozatot, de az SF és a fantasy, illetve a képregények világa sem idegen tőle. Rendszeresen publikál a Galaktikában.

Külön öröm számunkra, hogy a dobogó 3. helyén egy elsőkönyves szerzőt köszönthetünk, Vékony Krisztiánt. Regénye a kifejezetten kezdő írók számára indított Galaktika Start Könyvek sorozatában jelent meg.

A novella kategória idei nyertese Hegedűs András lett „Tortuga” című írásával. Őt követve a 2. és 3. helyen is tudományos szerkesztőnk, Kovács „Tücsi” Mihály végzett „Zaj a rendszerben” (GFK 300.) és „A tömeg bölcsessége” (Galaktika 315) című írásaival. Tücsi, aki „Vezeklés” című elbeszélésével 1998-ban egyszer elnyerte a díjat, a tudományos és technikai témák1998-ban írt cikkei mellett számos novellával is jelentkezett már a Galaktika hasábjain.

Végül, de nem utolsósorban irodalmi szerkesztőnk, Németh Attila műfordítói tevékenységének el-ismeréseképpen átvehette a Trethon Judit-gyűrűt. Attila több évtizede a magyar SF-élet meghatározó alakja, nevéhez számos fi lm, regény és novella fordítása fűződik. Pályáját még a régi Galaktika utolsó szakaszában kezdte fordítóként, majd szerkesztőként. A Galaktika megszűnése után megalapította a Möbius kiadót, később pedig az Átjáró, majd az újraindult Galaktika munkatársa lett.

Ezúton is sok szeretettel gratulálunk minden díjazottnak!

Juhász György

online igazgató

+

KARIKA KERTÉSZ LANDIS DAVEY Lovas LAJOS MICHAEL Swanwick OLVASS A JÖVŐBE!

TUDOMÁNYOS FANTASZTIKUS IRODALMI MAGAZIN XXXVII. ÉVF., 2017. OKTÓBER

9 770133243018 17331

Szlovákia: 8 €

GALAKTIKA

WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN (ELŐFIZETŐKNEK: 1000 FT) ÁRA:1490FT ALAPÍTVA: 1972-BEN

Szlovákia:

8 €

331

NEGYEDIK IPARI FORRADALOM AMIKOR AZ ÖRÖK FAGY FELENGED SZARKOFÁG FUKUSIMÁBAN Plati nakártyával csak₁₀₀₀ Ft! Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával A MAG AZIN ELŐFIZETŐ I ÁRA 3

Az első szó jogánAz első szó jogán

2017. október 18., 18:00 – Az SF Irodalmi Szakosztály közönségtalálkozója Magyar Írószövetség, I. emelet, Klub (1062 Budapest, Bajza u. 18.)

Fantasztikus szörnyek – klasszikus rémalakok könyvben és fi lmen

(4)

Xxx

Irodalmi szer kesz tő: Né meth At ti la (irodalom@galaktika.hu)

Tu do má nyos szer kesz tő: Ko vács „Tücsi” Mi hály (tudomany@galaktika.hu)

Olvasószerkesztő: Cs. Fehér Katalin Online igazgató: Juhász György Kommunikációs munkatárs: Lukács Barbara tel.: 06-70/944-8181 (kommunikacio@galaktika.hu)

Szerkesztőségvezető: Kovács Eszter (szerkesztoseg@galaktika.hu) Projektmenedzser: Kozák Tibor

(olvasas@galaktika.hu) Lapterv/grafi ka: Var ga Ba lázs Terjesztési vezető: Mátyás Melinda

(terjesztes@galaktika.hu ) Hirdetés/marketing: hirdetes@galaktika.hu A borítón Sandesh Chonkar (India) munkája.

A TA NÁCS ADÓ TES TÜ LET TAG JAI

Dr. Luk ács Bé la fi zi kus, a KFKI Ré szecs ke- és Magfi zi kai Ku ta tó in té

zet-ének tu do má nyos ta nács adó ja

Dr. Ju hász Ár pád geo ló gus, a TV2 tanácsadója

Dr. Almár Iván csillagász, űrkutató, a Nemzetközi Asztronautikai

Akadémia SETI munkacsoportjának tagja, a nemzetközi SETI bizottság korábbi alelnöke

Réz And rás esz té ta

Lőrincz L. László Zsoldos Péter-díjas író

S. Sárdi Mar git iro da lom tör té nész, egye te mi do cens, a Ma gyar Scifi

tör-té ne ti Tár sa ság el nö ke

Alföldi István ügyvezető igazgató, Neumann János

Számítógép-tudományi Társaság

Szabó György médiaszakértő (ex-elnök-vezérigazgató –Sanoma)

Szerkesztőség: 1024 Bp., Fény u. 2. Tel: 06-1/457-02-50, Nyitva: H–P 10–16 óra között

Ki adó: Metropolis Media Group Kft.

Fe le lős ki adó: a Kft. ügyvezető igazgatója Ter jesz ti or szá go san a Lapker Rt.

Nyomdai előállítás: Kvadrát Print • www.kvadratprint.hu

Elő fi zet he tő: ked vez mé nye sen egy év re (12 szám, Platinakártyával,

partneri kedvezményekkel) 12 000 Ft (1000 Ft/hó) • csoportos beszedési megbízással: 1000 Ft/hó • Digitális Galaktika: 9990 Ft • Galaktika XL (12 Galaktika XL, Gyémántkártyával, partneri kedvezményekkel): 27 000 Ft/év (2250 Ft/hó) • csoportos beszedési megbízással: 2250 Ft/hó

Az elő fi ze tés tel je sít he tő át uta lás sal: K&H Bank Zrt. 10403181–

50526767–88671008 vagy ró zsa szín pos ta utal vá nyon a Metropolis Media Group Kft, 1535 Bp. Pf. 746. cím re.

A meg jegy zés ro vat ba kér jük be ír ni a kedvezményezett nevét és postázási címét. Kanadában és az Egyesült Államokban előfi zethető

a Pannonia Könyvesboltban.

www.pannonia.ca • e-mail: info@pannonia.ca

Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza!

HU-ISSN 0133-2430 Támogatóink:

58

105

69

004-005-tartalom.indd 4 2017.09.19. 22:34:55

(5)

5

GALAKTIKA

2017. október

34

42

Tartalom

34 Negyedik ipari forradalom

40 A jövő otthona 42 Zöld jövő 62 Filmajánló 64 Galaktika a nagyvilágban 69 Kapcsolatfelvétel 70 Obszervatórium 72 Képregény a Galaktikában 105 Intelligens dizájn

6 Michael Swanwick: A Némajátékos csókja

38 Lovas Lajos: Kettes

44 Jozef Karika: Magány

66 Kertész Dávid: Az ember mindenek felett

80 Geoffrey Landis: Amerika szemei

106 George Davey: A nagy katasztrófa

115 Bevezető

116 Tőke Péter Miklós: Az istenek hegye (első rész)

Galaktika XL

novellák

cikkek

(6)

6

Xxx

A

NÉMAJÁTÉKOSOK Napja előtti reggelen metszően hideg szél fújt az Körzetből. Keith Piotrowicz lassan közeledett a tartálykocsival az ellenőrzőponthoz, nya-kában lazán lógott a maszk. Mellette Jim Bowles szendergett békés arccal.

Az őr türelmetlenül intett a mappájával, hogy hajtsanak tovább. Keith bólintott. Az alkohollal hajtott motor felhördült, és a hatalmas jármű meglódult. Az őr, az ellen-őrzőpont, a piros-fehéren villogó KÖRZET felirat és a nukleáris veszélyre figyelmez-tető tábla lassan eltűnt a visszapillantó tükrökből.

– Hé! – rázta meg társa vállát Keith. – Szedd elő a térképet, és keresd ki, hogy hova is kell mennünk pontosan!

Bowles felriadt, és a szemét dörzsölgetve előkereste a térképet. Mire kihajtogatta az elrongyolódott lapokat, a térkép beborítot-ta a fülke kétharmadát.

– Na nézzük csak... Még csak most hagy-tuk el King of Prussiát – mondta álmosan. – De már jártál erre, nem?

A tartálykocsi durván rázkódott az elha-nyagolt autópályán.

– Igen, jártam.

– Akkor ne ébressz fel többet! Csak ha odaértünk.

Kitolattak egy magányos sziklaperemre, felvették a védőöltözetet, és kiszálltak.

Keith kitekerte a tömlőt, aztán amíg Bowles összecsavarozta a csatlakozókat, ki-sétált a szikla szélére, és dideregve körülné-zett. Százévesnek tűnő házak álltak némán a völgyben. A horizontig elnyúló dombokat megfeketedett vagy kidőlt fák törzsei borí-tották.

Bowles szitkozódni kezdett, mert a ke-mény hidegben nem tudta kinyitni a

fősze-6

Szuperszámítógép

az űrben

A NASA meglehetősen konzervatív a számí-tógépek tekintetében, a fő hangsúly a biz-tonságos működésen van. Ezért tűnhetnek elavultnak az űrben található komputerek az aktuális trendekhez képest. Ezeknek az eszközöknek több évig bizonyítaniuk kell, mielőtt az űrbe kerülnek. Most mégis egy szuperszámítógép utazik a Nemzetközi Űrál-lomásra. Azonban nem az űrhajósok munká-ját segíti, hanem maga a komputer a kísérlet tárgya.

Az űrkutatás kezdete óta a számításokat földi számítógépeken végzik, és csak az ered-ményeket küldik fel az űrjárműre. Ez Föld kö-rüli pályán, de még Föld–Hold viszonylatban sem okoz problémát, az adatok másodpercek alatt megérkeznek. De ez már nem működhet egy Mars-expedíció esetében. A Mars-uta-zás csak oda kilenc hónapig fog tartani, és a kommunikáció a nagy távolság miatt akár 40 percet is késhet.

Épp ezért szükség van egy olyan szuper-számítógépre, amely megbízhatóan műkö-dik az űrben. A választás a Hawlett-Packard Enterprise Linux alapú Spaceborn nevű szá-mítógépére esett. A NASA egy SpaceX űrra-kétával küldte fel a Nemzetközi Űrállomásra. A kísérlet keretében a komputertől nem vár-nak mást, mint hogy egy éven keresztül prob-lémamentesen működjön.

NEBUdíjra jelölt kisregény

HUGO

díjas szer ző

WORLD FANT_díjas szerASYző

THEODORE STURG_emlékdíjaEON s

szerző

(7)

7

GALAKTIKA

A Némajátékos csökja

2017. október

lepet. A tömlő olyan vastag volt, hogy Keith két kesztyűs keze is éppen csak körbeért rajta. Hirtelen éles csattanás hallatszott: a megfagyott szelep végre elfordult Bowles villáskulcsa alatt. A tömlő megmozdult, majd lüktetni kezdett. Keith hátraugrott, amikor a tejfehér ipari szennylé ömleni kezdett. A folyadék hosszú, keskeny ívben ömlött a megfagyott talajra, és egy lom-hán növekedő, barnás tócsába gyűlt. Sárga kristályok csapódtak ki a fagyban egy pil-lanatra, aztán azonnal elolvadtak, amint a zubogó szennylé elérte őket.

Arra mindig figyeltek, hogy új – még érintetlen – helyeken álljanak meg a Kör-zetben. A zord és kietlen táj ugyan nyo-masztóan hatott Keithre, erős fásultság és lehangoltság kínozta, de emlékeztet-te magát azokra a baleseemlékeztet-tekre, amikor a különböző tartálykocsikból kiengedett hulladékanyagok kémiai reakciókba léptek

egymással. A talaj szinte felrobbant ilyen-kor, és tűzvihar vonult végig a környéken. Egyszer látott egy ilyen helyet Bucks megye északi részén: a megolvadt talaj bugyboré-kolva fortyogott még évekkel később is.

De most semmi ilyesmi nem történt, a szelepből a szennylé utolsó cseppjei csö-pögtek egyenletes, nyugodt ritmusban.

Keith megrázta a kiürült tömlőt, és el-kezdte feltekerni.

A vezetőfülkében Bowles még azelőtt levet-te a légmenlevet-tesen záró narancssárga csuk-lyáját és a maszkját, mielőtt Keith bekap-csolta volna a légtisztítót. Mint a legtöbb öreg, Bowles sem használta sokat a maszk-ját, mert mint mondta: semmi sem árthat neki, amit megszagolhat, megízlelhet, meg-hallhat vagy megláthat. Beült a kormány mögé, és óvatosan visszakanyarodott az autópályára.

A NÉMAJÁTÉKOS CSÓKJA

Michael Swanwick

Ha a Bohóckirály kiválaszt

valakit, az végleges és

visszavonhatatlan...

NEBUdíjra jelölt LA kisregény

HUGO

díjas szer ző

WORLD FANT_díjas szerASYző

THEODORE STURG_emlékdíjaEON s

szerző

NEBU_díjas szerLAző

LOCUS

közönségdí jas szerző

(8)

8 A Némajátékos csökja

Xxx

– Na, húzzunk vissza városba! Már na-gyon várom a holnapi karnevált!

– Inkább az utat figyeld!

A fülke erősen rázkódott, ahogy átvág-tak az aszfaltcsíkig tartó, fagyos sárten-geren. Bowles tovább fecsegett. Ő volt az egyetlen fekete a Quaker City Industrial Disposal (QCID) állományában. Politikai okokból kapta meg az állást, és politikai okokból is tarthatta meg – annak ellenére, hogy túlságosan gyakran jelentett beteget. Ilyenkor egy másodvonalbeli philadelphiai zenekarban gitározott, és csak a remek ösz-szeköttetéseinek köszönhetően maradt meg a munkahelye.

– Úgy beszélsz, mint egy vénasszony. Itt aztán igazán nincs nagy forgalom...

– Mégis jobban érezném magam, ha... – Bowles hirtelen cikázni kezdett a sztrádán. Keith dühösen elharapta a mondatot. Elhaj-tottak egy banképület romjai mellett, a par-kolójába kiengedett azbesztsalakból finom porfelhő szállt fel.

– Szép ez a vidék. Persze nem a szemét-lerakásokra gondolok. Ha olyan fiatal len-nék, mint te, beköltöznék az egyik paraszt-házba, és gazdálkodni kezdenék. Ugye te se hiszed el, hogy itt minden sugárfertőzött?

Hányszor hallottam ezt szöveget, gon-dolta Keith. Ez a QCID egyik nagy hibája: az összes menetirányító ír vagy olasz volt, és persze a nyavalyás írek szándékosan pár-ba rakták a feketéket a lengyelekkel. De így legalább megtudhatta az ember, mennyire fárasztó tud lenni egy munkatárs értelmet-len locsogása.

– Á, dehogy! Mire összetákolnád a nyo-morult gazdaságodat, észre is vennéd, hogy zöld gombák burjánzanak a farkadon – fe-lelte gúnyosan. Azonnal meg is bánta a szavait, de azt még jobban, hogy lesüllyedt Bowles szintjére.

Bowles viszont jókedvűen felröhögött, nem törődve azzal, hogy kilátszódnak az odvas fogai. Közben óvatos kanyart írt le: az útpadkából kinőtt hatalmas mutáns fa egyik gyökere úgy nőtt bele az aszfaltcsík-ba, mint egy hatalmas kúszónövény.

– Csatlakozhatnál a Némajátékosokhoz. Az való az ilyen fiataloknak.

Keith elmagyarázhatta volna az öregnek, hogy nincsenek megfelelő összeköttetései a Némajátékosokhoz, de tudta, hogy Bowles azonnal kioktatná arról, hogy ha egy fekete is csatlakozhat hozzájuk, akkor egy fehér is megteheti – köszönhetően a bőrszínéből és a származásából fakadó előnyöknek. De nem akart magyarázkodni.

– Nincs elég pénzem, és hülyén néznék ki tollakat viselve. Különben sem érdekel a politika.

Keith apja is Némajátékos volt, de na-gyon alacsony rangban, sosem vonulhatott fel a karneválokon. Az igazat megvallva, kevés családnak származott haszna a tag-ságból, mert a jelmezek ára miatt teljesen elszegényedtek, és általában a tagsággal járó, emelt szintű orvosi ellátás sem bizo-nyult elegendőnek. Keith édesanyjával is végzett a leukémia. Nem sokkal később az apjával is ez történt, és az ő halála különö-sen szánalmasnak tűnt, mert az öreg meg volt győződve arról, hogy aki a Némajáté-kosoknál tisztséget tölt be, az felépül min-denből. Tévedett az öreg, és a halála után semmi mást nem hagyott Keithre, csak azt a kétes hírű dicsőséget, hogy az apja Néma-játékos volt.

Bowles befordult egy éles sarkon.

– Komolyan beszélek. Ha te... Jézusom! Oda nézz!

A férfi rémülten elrántotta kormányt. Az első kerekek megcsúsztak az út menti jégen, és irányíthatatlanná váltak. Keith

(9)

9

GALAKTIKA

2017. október

hirtelen nekicsapódott az ajtónak, a nyaká-ban lógó maszk durván állon vágta. Valami felvillant a szélvédőn keresztül: egy koszos motoron utazó nő. Éppen akkor akart át-kelni az úton, amikor a tartálykocsi befor-dult a sarkon. A nő valósággal ráfeküdt a kormányra, rémülten igyekezett felgyorsí-tani a viharvert kétkerekűjét.

– Édes istenem! – suttogta Keith, ahogy nő eltűnt a lökhárító elől, éppen csak elke-rülve az ütközést.

Azonban mielőtt még a motor szeren-csésen eltűnhetett volna az út szélén, a ke-resztben csúszó tartálykocsi vége eltalálta a menekülő jármű hátsó kerekét. Émelyítő reccsenés hallatszott, és Keith látott vala-mit felrepülni a levegőbe.

Bowles eszelősen szorította a kormányt, egyszerre próbált fékezni és az úton tartani a hatalmas járművet. A kerekek végül jég-mentes felületre értek, és a tartálykocsi csi-korogva megállt. Bowles azonnal kiugrott a fülkéből, tárva-nyitva hagyva maga mögött az ajtót. Keith leállította a motort, felvette a maszkját, és a társa után indult.

A nő egy kiszáradt bozótba zuhant. Úgy feküdt a gallyak között, mint egy halom kidobott ruha. Nem messze tőle ott hevert a földön a meggyűrődött és összeroncsolt motor.

– Tudsz elsősegélyt nyújtani? – kérdezte Bowles.

– Egy kicsit – felelte Keith. – Jézusom! A nő orrából ömlött a vér. Bénító volt látni a sűrű, csillogó vörös folyamot. A fiú összeszedte magát, és lehajolt megvizsgálni a sérültet.

– Először is meg kell néznünk, van-e törése vagy komoly vérzése. Nagyon régen tanultam ezt...

A nő sovány volt, de izmos, a harmincas éveinek végén vagy a negyvenes éveinek

elején járt. Szláv arccsontok, szenvedélyes és vad arc – ez még aléltan is látszódott a vonásain. Nehéz, kaftánszerű köpenye félig kinyílt, felfedve a khaki gyakorlóru-hát – azt a fajta halványzöldet, amelyet az Északi Felszabadítási Front katonái visel-tek két évtizeddel ezelőtt. Arcáról félig le-csúszott a maszk. Keith ellenőrizte, hogy egyenletes-e a nő légzése, és visszaigazí-totta a készüléket.

– Nem látok semmilyen sérülést... – Akkor most mit tegyünk?

– Előkészítjük a kezdődő sokkra. Kitá-masztjuk a fejét és a lábát! – Levette a ka-bátját és összegyűrte párnának, de aztán hirtelen megállt. – Ez így nem lesz jó. Be kell vinnünk a városba.

Óvatosan elcipelték a nőt a tartályko-csihoz. Bowles szállt be először, felhúzta az eszméletlen nőt a két lábánál fogva, aztán Keith ült a kormány mögé. A nőt keresztbe fektették az ölükben. Lassan gu-rulni kezdtek.

– Mi ez a vacak a nyakában? – kérdezte Bowles. Kinyitotta a bőrtáskát, és belené-zett. – Egy távcső! – tette fel vigyázva a mű-szerfalra, aztán tovább kutatott a nő zsebe-iben. – Útlevél, kiállítva Philadelphiában... Foglalkozás: tudományos munkatárs. Nem is tudtam, hogy van ilyen szakma. Utazási engedély a Körzeten keresztül Soudertonig.

– Errefelé nincs Souderton nevű telepü-lés – mondta Keith fojtott hangon. – És az egész Körzetben nincs.

– Pedig itt ez áll – tette vissza Bowles a papírt, és folytatta a keresést. – Hé! Van egy második is! – húzott elő egy újabb útlevelet a belső zsebekből.

– Talán nem kellene így átkutatnod – mondta Keith, de Bowles rá se hederített.

– Mindkettő Suzette Fletcher névre van kiállítva, ugyanaz a név, ugyanaz a

(10)

Xxx

testsúly, kor: negyvenkettő, de itt a fog-lalkozása: újságíró. Azért ez nagyon ér-dekes, nem? Vajon mit keres itt a bostoni Globe tudósítója? A messzi északról. És ez az útlevél nem is Philadelphiában lett kiállítva.

– Most már elég! Jobb lenne, ha befe-jeznéd.

– Jól van, jól van! – Bowles visszatette az útlevelet, és összehajtotta a kaftán szárnya-it. Alaposan megnézte a Keith ölében nyug-vó arcot. – Átkozottul csinos – mondta. – Milyen érzés, hogy ott van az arca?

Keith lelassított, hogy egy kitaposott, keskeny ösvényre húzódva kikerülhessen egy kiengedett szennyhalmot.

– Jaj, hagyjál már! – morogta elvörösöd-ve. – Az anyám lehetne.

– Biztos gyönyörű szeme van – sóhaj-tott Bowles. – És tuti, hogy szőrös odalent! A magadfajta ficsúrok sokat tanulhatná-nak egy ilyen nőtől.

Alighogy visszaértek a városba, a nő meg-moccant, és motyogni kezdett. A nap el-mosódott vörös foltként kúszott le a hori-zonton, tükörképe halványan derengett a koszos visszapillantó tükörben. Mindenfe-lé utcaseprők takarítottak: a holnapi kar-neválra készülve próbálták eltüntetni az aszfaltról a Körzetből beáramló szennye-zett port. Tulajdonképpen valamennyien munkanélküliek voltak, akiknek nem volt elég pénzük ahhoz, hogy beléphessenek a Némajátékosok közé, ezért a munkájukkal szolgáltak. Egész nap dolgoztak megál-lás nélkül, amíg el nem készült a munka – ekkor aztán meleg ételt kaptak, forralt borral, és a szerencsétlenek még hálásak is voltak.

A nő kinyitotta a szemét, és a fájdalom-tól fintorogva megpróbált felülni.

– Philadelphiában vagyunk – mondta Bowles. – Jimmy Bowles vagyok, a társam Keith Piotrowitz.

– Te jó ég, de fáj! – érintette meg a homlokát a nő. Alig kapott levegőt az or-rába száradt vértől, így hálásan elfogadta a Bowles által felkínált zsebkendőt.

– Jimmy az első ember, aki balesetet oko-zott a Körzetben – mondta Keith gúnyosan. Bowles szikrázó szemmel nézett rá.

A nő lassan felült. Ahol a nap sugarai a hajára vetültek, a szőke fürtök vörös szín-ben ragyogtak.

– Igen, már rémlik valami... – grima-szolt fájdalmasan. – Suzette J. Fletcher. De mindenki csak Fletchnek szólít.

– Örülök a találkozásnak – felelte Keith. – És mit csinált a Körzetben? – kérdezte Bowles kertelés nélkül.

Fletch kinézett Philadelphia elsuhanó épületeire.

– Csak egy kis családfakutatás. A teljesen épen megmaradt soudertoni levéltárban kutattam, és meg is találtam a nagyanyám házassági anyakönyvi kivonatát, ebben az állt, hogy King of Prussiában született, így reménykedni kezdtem, hogy megtalálom a család többi... Hé, összeszedtétek a cuccai-mat?!

– Nagyjából – felelte Bowles. Le kellett lassítaniuk, ahogy elérték a folyóparti utcá-kat, aztán egyetlen hatalmas ívben befor-dultak a QCID hatalmas parkolójába. Keith így is majdnem nekiütközött két épületnek.

– Mi?! – csattant fel Fletch. – És a mo-torom nyeregtáskái?! Azokban volt minden felszerelésem és az összes pénzem!

Néhány gyalogos sofőr jött velük szem-ben, a többségük láthatóan nagyon dühös volt, mert a legjobb garázsok már elfogy-tak, és messze kellett leparkolniuk. Keith behajtott az üres 97-esbe.

(11)

11

GALAKTIKA

2017. október

– Biztosan még a motoron vannak. Nem a ronccsal foglalkoztunk, elhiheted.

Fletch dühében rácsapott a combjára. – A rohadt életbe! – sziszegte. Aztán hirtelen Keith felé fordult. – Most azonnal visszavisztek a cuccaimért!

– Nyugalom, tündérkém! – csitította Bowles.

– Nézz körül! – mondta Keith. Hosszú sorokban álltak a kamionok, oldalukon a lenyugvó nap fényében tompán ragyogtak a biológiai veszélyre figyelmeztető jelzések. – A Társaság nem fog visszaengedni minket a Körzetbe. Legalábbis ma éjjel nem.

Keith leállította a motort, és zsebre vágta a kulcsot. Bowles kiugrott a fülkéből.

– Keith barátom, gyere csak hátra velem, és segíts nekem megszámolni a köbmé-tereket – szólt a fiúnak. – Aztán amíg én bejelentkezem, addig ti elintézhetitek ezt magatok között.

– Rendben! – felelte Keith. Leugrott a jármű fémlépcsőjéről, és mélyen belélegezte a tiszta városi levegőt. Hátrasétált a kami-on végéhez, azkami-on törve a fejét, hogy vajkami-on mit akarhat Bowles. Nyilván szó sem volt a „köbméterekről”, egy hulladékszállító vagy színültig tele volt, vagy üres. Élvezte a hű-vös, friss levegőt.

– Ide figyelj! – sziszegte Bowles dühösen a kamion mögött. – Azt csinálsz ezzel a nő-vel, amit akarsz! Azt mondasz neki, amit akarsz! De arról kussolj, hogy átnéztem a papírjait, érted?! Ez a Némajátékosok üzle-te, fiam, jó lesz, ha ezt észben tartod!

Megvárta, amíg Keith bólintott, aztán elindult a menetirányító részleg felé. A fiú vállat vont, és visszament a fülkéhez. Ha Bowles titkos ügynököt akar játszani, hát tegye, őt nem érdekli.

– Gondolkodtam – szólt Fletchnek. – Holnapután kivihetünk a baleset

helyszíné-AZ ANGOL SF

DÍJNYERTES

KLASSZIKUSA.

A M E T R O P O L I S M E D I A

K I A D Ó K Ö T E T E

W W W . G A L A K T I K A B O L T . H U

A FÖLD NEVŰ VÁROS KÍNOS

LASSÚSÁGGAL HALAD ELŐRE

SÍNEKEN MOZGATVA EGY

TITOKZATOS CÉL FELÉ. IDEGEN,

ELLENSÉGES KÖRNYEZETE

MINDEN ESZKÖZZEL IGYEKSZIK

MEGÁLLÍTANI.

(12)

Xxx

re. A menetirányítóknak nem fog tetszeni, de majd Jimmy elintézi az ügyet. Nagyon hatékony az ilyesmiben.

– Miért nem holnap?

– Holnap január elseje lesz – emlékeztet-te Keith. – A Némajátékosok Napja. Min-den le lesz zárva.

– És mi a fenét csináljak addig? Aludjak a csatornákban?

– Nálam ellakhatsz – felelte Keith kellet-lenül. – Van egy tartalék heverőm.

Még egyáltalán nem volt biztos abban, hogy kedveli-e ezt a nőt. Legszívesebben már most visszavonta volna az ajánlatot.

Amikor Bowles visszatért, és Keith el-magyarázta a helyzetet, az öreg rácsapott a hátára.

– Aztán viselkedj rendesen! – mondta vigyorogva.

Keith beengedte Fletchet a negyedik eme-leti lakásba, és egy fogasra akasztotta a maszkját.

– Alhatsz az ágyban, én majd elleszek a heverőn.

– Ez... ez egy disznóól. Takarítottál itt valaha?

– Hát... – Keith felkapott néhány koszos ruhát a padlóról, és begyűrte egy, már szín-ültig teli szekrénybe. Fletch az egyetlen olyan ablakhoz sétált, amelyik nem volt be-deszkázva.

– A bal oldali épületek között egészen szép a kilátás a kikötőre – fintorgott. Keith néhány széndarabkát dobott a kályhába, és az Inquirer múlt heti számával begyújtott. Fletch elővette a távcsövét, és feszülten kémlelni kezdte a kikötőt. – Túl sötét van már – motyogta –, de meg mernék esküd-ni, hogy azok a hajók széntüzelésűek. Az meg... Uramisten! Az ott meg egy átalakí-tott tankhajó!

– Igen, vannak mindenféle hajóink – fúj-ta a tüzet Keith. Mohón vágyott a melegre: néhány perc múlva talán már a kabátot is le lehet venni.

– De ezek ősrégiek! Egytestű konstruk-ciók, rozsdával és kilazult szegecselésekkel szennyezik a vizet. Hogy engedhettek be ilyen szemeteket a kikötőtökbe?

– Mégis kinek ártanak?! – kérdezte Ke-ith. – Bármi esik le róluk, elviszi a folyó a tengerbe. Ha ilyen közel élsz a Körzethez, megtanulod megbecsülni azt, amid van. A tányérok már a mosogatóban várták az éjszakai vízadagot, amikor kopogtak az aj-tón. Fletch nyitott ajtót, katonai zubbonyán Keith régi, kifakult pulóverét viselte. Egy tucat lakó állt a folyosón.

– Ajándékot a Némajátékosnak! Ajándé-kot a Némajátékosnak! – énekelték kórus-ban. A legelöl álló, még utcai ruhás Néma-játékos egy selyemzsákot tartott a kezében. – Ajándékot kell adnunk... – mondta Keith Fletchnek. Kivett két darab, ezüst-dollárokat tartalmazó érmetekercset az egyik szekrényből, és odaadta a Néma-játékosnak. A férfi feltépte mindkettőt, és beöntötte az érmeket a zsákjába. Keith szomorkásan nézte, ahogy az éves megta-karítása eltűnik, de kötelességtudóan mo-solygott. Szokás szerint a Némajátékos már reggel óta vedelt, felpuffadt arcán és orrán bíborszínű hajszálerek látszódtak.

– Az összeg elegendő! – jelentette ki ün-nepélyesen. – Folytatódhat a mulatság!

A lakók éljenezve beözönlöttek a lakás-ba. Akárcsak az ivászat, a Némajátékosok megvendégelése is ősi és szent szokás volt. Keith parancsára Fletch gyorsan szenet dobott a kályhába, ő pedig kiosztotta a po-harakat, és felbontotta az utolsó, elrejtett borospalackját.

(13)

13

GALAKTIKA

2017. október

Jerry a harmadik emeletről Keith ru-háját rángatva követelte, hogy mutassa be Fletchnek. A fiú bocsánatot kért, és az egész társaságnak bemutatta a vendégét. Amikor meghallották, hogy a Körzetből jött, né-hány babonásabb lakó szarvakat mutatott, hogy elűzzék a sugárfertőzést.

– Nem, ő nem sugárbeteg! – tiltakozott Keith.

– Valóban?

– Ugyan már! Akkor már rég halott lenne. Fletch udvariasan mosolygott.

– Csak a Leolvadás közvetlen közelében kell aggódni a sugárveszély miatt. A Kör-zetben már csak a finom szemcséjű port kell elkerülni. Evés, ivás és belélegzés tilos. Amíg ezt betartják, mindenki biztonság-ban van.

Erőltetett nevetés harsant fel. A földszin-ti gazdag lány – az apja pénzének köszön-hetően csak három napot kellett dolgoznia egy héten – megpróbálta elterelni a szót:

– Keith azt mondta, hogy ön olyan tu-dósféle, Ms. Fletcher.

– Igen, Soudertonban kutattam a levél-tár...

– Következő lakás! – bődült el a Néma-játékos hirtelen. – Ideje továbbmenni, em-berek, nem lóghatunk itt egész éjjel! – Már lökdöste is a folyosóra a társaságot. A több-ség engedelmeskedett, de néhányan értet-lenkedtek: a szokással ellentétben ugyanis a Némajátékos nem hívta magukkal a ven-déglátóikat.

– Valami rosszat mondtam? – kérdezte Fletch, miután egyedül maradtak.

– Igen – felelte Keith. És megpróbálta el-magyarázni.

Souderton városa pusztult el utoljára a Körzetben. Nem érte nagy mennyiségű sugárzás, a város vezetői pedig erőskezűek és határozottak voltak. A Leolvadás után

csaknem húsz évig Souderton egyre csak erősödött, de aztán a vizet és az élelmiszert radioaktív izotópok fertőzték meg. Rákbe-tegségek, születési rendellenességek és a leukémia válfajai kezdték tizedelni a város lakosságát.

Az elterjedt vélekedés szerint a pánik akkor tört ki, amikor a városvezetés ösz-szehívta a megmaradtakat a problémák higgadt megvitatására. Egy másik verzió szerint egy szívroham miatt összeeső öreg-asszony váltott ki tömeghisztériát. Akár-hogy is történt, az egész város elmenekült: ezrek és ezrek indultak útnak Philadelphia felé. A tömeg a városhatárnál beleütközött a Némajátékosok járőrszolgálatába, akik rettegtek a mutációktól, a sugárfertőzéstől, és egyáltalán mindentől, ami a Körzetből jött. A következő napon csuklyás, sugárzás elleni maszkot viselő, felfegyverzett Né-majátékosok indultak Philadelphiából és a városhatártól Soudertonig, minden eléjük kerülő embert lemészároltak.

– Én majdnem mindennap járok a Kör-zetben, úgyhogy engem nem zavar, de a Souderton név hallatára az emberekből még ma is előtör a szinte örökletesnek tűnő félelem, hogy mi lett volna, ha a menekül-tek bejutnak Philadelphiába.

– Ez inkább egy örökletesnek tűnő bűn – ült le Fletch az ágy szélére. Kifűzte és a padlóra dobta a bakancsát. – Ideje aludnom egyet.

Ahogy a nő kibújt a pulóverből, Keith tá-tott szájjal bámulta a pólón átsejlő, feszesen ringatózó melleket. Keith megpróbálta el-képzelni a nőt meztelenül. A szoba hirtelen kényelmetlenül meleggé vált, már-már fül-ledtté. Egyetlen italt ivott, de az is a fejébe szállt?

– Khm, figyelj csak... Az ágy kettőnknek is elég lenne...

(14)

Xxx

Fletch gúnyosan elvigyorodott.

– Higgadj le, kölyök! Egy éjszakát kibírsz azon a heverőn.

Hajnaltájt izgatott zsivajra ébredtek: az ut-cákon teli tüdőből sikítozó gyerekek sza-ladgáltak, botokkal ütögetve a kezükben tartott bádogdobozokat és edényeket. Keith megfürdött, és mire visszaért a szobába, Fletch már felöltözve várta.

– Hogy vagy? – próbált udvariaskodni. – Fáradtan, és minden porcikám sajog, de azért ez nem is rossz ahhoz képest, hogy tegnap majdnem átment rajtam egy tar-tálykocsi.

Reggeli után még néhány órát pihentek és kávéztak – ez volt az egyetlen luxuscikk, amihez Keith ragaszkodott –, aztán elin-dultak megnézni a karnevált. Fletch nem említette az éjszakát, de a fiú egyre jobban kívánta a nőt. Kora délelőttre értek a város-központba, még éppen időben, hogy a leg-jobb előadásokat megnézhessék.

Fletch elragadtatva nézte a tollas, flit-teres, bohócoknak vagy indiánoknak öltözött fellépőket. A jelmezesek látszó-lag szervezetlenül vonultak fel, de Keith tudta, hogy nagyon pontos koreográfi-át követnek. Egy nőnek öltözött színész buján simogatta a hatalmas műmelleit Fletch előtt, aztán hirtelen megfordult, felhajtotta fodros szoknyáját, és megmu-tatta a hájas, szőrös fenekét. Fletch fel - nevetett.

– Nők is szoktak menetelni? Mert min-denhol csak férfiakat látok.

– Közvetlenül a Leolvadás után megtil-tották nekik, de most már vonulhatnak.

Egy tollas, flitteres jelmezekbe öltözött fúvószenekar rázendített a „The Bummers Reel”-re. Mögöttük egy csapatnyi bohóc „Karácsony Truesdale-lel” feliratú kocsit

tolt. A tetején egy vékony, mikulásruhás férfi szépen becsomagolt ajándékot adott át egy behunyt szemű rendőrnek.

– Ez mit jelent? – kérdezte Fletch. – Volt egy Scott Truesdale nevű ve-zetőnk. Tavaly májusban egy sajnálatos esemény történt... Ööh... Nehéz ezt elma-gyarázni, mert nem vagy ismerős a helyi politikában.

– Azért ebből a jelenetből kivehető a lé-nyeg. Azt hiszem, Mr. Truesdale nem örül-ne enörül-nek az előadásnak.

– Nem valószínű... Az eset véget vetett a karrierjének.

A zenekaros, kavargó, vidám anarchia tovább hömpölygött. Keith vett két puha perecet egy árustól, és büszkén mesélt er-ről a hagyományos philadelphiai ételer-ről. A friss, forró perecek három centbe kerül-tek – ilyen borsos árat csak ezen a napon mertek kérni az árusok.

A díszes, csillogó jelmezes csoportok egymást követték. Némelyik csapat komo-lyabban vette a fellépést, ezek is látványo-sak voltak, de kevésbé vidámak.

– Lássuk, ki a következő? – Az érkező új csoport tűzijátékkal és konfettiesővel szó-rakoztatta a közönséget. Fletch a távcsövé-vel próbálta leolvasni a nevüket.

– A Belvárosi Klub! Jól látom? – próbálta túlkiabálni a hangzavart.

– Jól! Utánuk meg a Gitárosok jönnek. – Mondd csak, hogy kezdődött ez az egész? Ki szervezi? És főleg: miért?

– Huh, ezekre nem könnyű a válasz. Az öregem sokat mesélt a Némajátékosokról. Az eredetük több évszázadra nyúlik visz-sza, egészen a gyarmati időkig, amikor még csak néhány, szervezetlen banda vo-nult fel az utcákon, lövöldözve és balhéz-va. De nem lehet tudni, hogy pontosan mi-kor alakultak Némajátékosokká. Egyszer

(15)

15

GALAKTIKA

2017. október

csak azok lettek. Aztán amikor a Leolv... Nézd csak, ott jönnek!

A csoport már csak egy háztömbnyire volt. A százötven izmos férfi feszes sorok-ban vonult, a magasan lobogó, strucctollas fejdíszükben és a szárnyakat utánzó, bő penyükben kimagaslottak a menetelők kö-zül. Nem követték a vonuló tömeg ritmusát – csak a sajátjukat.

– Ezek kik? – kérdezte Fletch, a csapattal párhuzamosan a tömegben osonó, fekete ruhás alakokra mutatva.

– Ne nézz rájuk! – sziszegte Keith. – Nagyon ajánlom, hogy még csak ne is pillants rájuk!

– De mégis kik ezek?!

– Ők a Felderítők. Azonosítanak bizo-nyos embereket, és bemutatják a Bohóc-királynak, aki rájuk koppint, vagy... Vagy nem – fejezte be sután, de Fletch türelmet-len arcát látva tovább folytatta: – A Bohóc-király a kapitányuk, az, aki ott legelöl me-netel. Nézd meg a jelmezét!

A hagyományos arcfestéstől eltekint-ve a Bohócirály jelmeze egyáltalán nem hasonlított egy bohócéra. Köpönyegének gallérja három méter magas volt, jelmezét flitterek, fodrok és apró tükrök díszítet-ték. Két tenyerében egy-egy bőrszíjat tar-tott, amelyeket a köpönyege két sarkához rögzítettek, így kontrollálni tudta az időn-ként feltámadó széllökéseket. Láthatóan igen nagy tekintély övezte, néha fölénye-sen bólintott az utca két oldalán tolongó tömeg felé.

Keith újra meglátta a fekete ruhás embe-reket.

– Nézd! Megjelöltek valakit!

Négyen a gyanútlan néző mögé kerültek, mindenkit durván, de hangtalanul ellökve a célpont közeléből.

A Belvárosi Klub csapata elhaladt a kivá-lasztott ember mellett, szóltak a bendzsók,

a harangjátékok és a kürtök. A megérkező Bohóckirály azonban intett a kesztyűs ke-zével, mire a Némajátékosok egy ütemre megálltak, és kilencven fokban elfordultak – pontosan a kiválasztott ember felé. A Bo-hóckirály a tömeg felé indult, mire a nézők ijedten szétrebbentek. Az áldozat próbált menekülni, de erősen megragadták a fekete ruhások. Amikor a Bohóckirály kinyújtot-ta a karját, és megragadkinyújtot-ta férfi a vállát, az elsápadt.

Egy, kettő, három koppintás mind-két vállra. A Bohóckirály villámgyorsan megperdült, és visszament a csapathoz. A tömeg éljenzett, a fúvósok az „Oh Dem Golden Slippers”-be kezdtek, a kiválasztott férfi pedig boldogan csatlakozott a fejdí-szes, köpenyes Némajátékosokhoz.

– Mi a fene volt ez?! – kérdezte Fletch. – A férfi egy jelölt volt, és a Némajáté-kosok befogadták. Ő a szerencsések egyike. – Szeretnék többet tudni erről a ceremó-niáról. Mit gondolsz, összehozhatnék egy interjút a kapitánnyal?

– Nem ajánlom – felelte Keith nyomaté-kosan. – Inkább maradj távol a Némajáté-kosoktól! Elég, ha látványosan mosolyogva nézed a menetelésüket.

– De miért?

– Felejtsd el, hogy bármit is mondtam! – felelte Keith, szándékosan az utcát nézve, és kerülve Fletch tekintetét. A Némajátékosok újra elindultak, most félig menetelve, félig furcsa táncot lejtve. Keith rádöbbent, hogy egy idegen kérdéseire felelve fogalmazta meg a saját – eddig ki nem mondott – ér-zéseit.

A Bohóckirály csapata éppen melléjük ért, amikor a kesztyűs kéz ismét a levegőbe lendült. A csizmák egyszerre csattantak az aszfaltra, és az alakzat újra a tömeg felé for-dult. A Bohóckirály elindult egyenesen

(16)

Xxx

ith és Fletch felé. Édes Jézus! – imádkozott magában Keith. Legyen valaki más...

Az emberek riadtan félrehúzódtak, a Bo-hóckirály megállt Fletch előtt, és a vállára tette a karját. Egy pillanatig várt, aztán előrehajolt, és megcsókolta Fletch mind-két arcát. A nő boldogan mosolygott, és elegánsan meghajolt. A Bohóckirály meg-fordult, mintha indulni akarna, de aztán hirtelen visszaperdült, és mielőtt még a fiú megmozdulhatott volna, a kesztyűs kezek a vállára simultak. Belenézett a Bohócki-rály véreres szemébe. Próbált elhúzódni, de hátulról vasmarkok kulcsolódtak a karjá-ra. A Bohóckirály olyan közel hajolt, hogy érezte a leheletén a szeszszagot.

Lassan, nagyon lassan a Bohóckirály le-hajolt, és két oldalról megcsókolta a fiút.

A szorító karok, a fekete ruhások és a Bo-hóckirály egy szempillantás alatt eltűntek. A fúvószenekar is tovább haladt, ezúttal a „Death March of a Marionette”-et játszva.

Fletchnek ragyogott a szeme az izgalom-tól, és már éppen mondani akart valamit, amikor Keith durván megragadta a kezét, és berántotta a tömegbe. A nő vidáman húzta vissza a fiút, de Keith keményen megrántotta a csuklóját.

– Gyere már, te szerencsétlen! – Mi van?!

– Fogd be, és fuss, ahogy bírsz!

Ahogy távolodtak a karnevál útvonalától, úgy váltak egyre üresebbé az utcák. A tör-vény szerint a polgároknak legalább az ut-cai előadások középső harmadát kötelező volt végignézni – ez most az előnyükre vált, mert nem volt, aki jelezze a menekülési út-vonalukat. Ugyanakkor feltűnővé is váltak a kihalt utcákon. Egy sarkon befordulva be-leütköztek egy nagydarab, űzött tekintetű fekete férfiba. Egy dermesztő pillanat

múl-va a férfi megfordult, és elszaladt. Vélhető-en ő is megkapta a csókot.

– Miért menekülünk? – zihálta Fletch. – Mert meg akarnak ölni!

Több kérdésre nem fogok válaszolni, most a menekülésre kell összpontosíta-nom, gondolta Keith. Kiskölyökként sok-szor játszottak Némajátékos Vadászatot: hol az áldozat, hol a vadász szerepében, de ugyanolyan ijesztő intenzitással, ahogy az a valóságban is zajlott. Most minél távolabb akart kerülni a kikötőtől, mert tudta, hogy először ott keresik majd. A tűzlépcsőket és az alagsorokba nyíló ajtókat elkerülte, mert túlságosan nyilvánvaló menekülési útvo-nalnak tűntek. Északkelet felé tartott, a Némajátékosok Csarnoka felé.

Keith csak akkor döbbent rá, hogy elér-ték a céljukat, amikor már majdnem elha-ladtak mellette. Egy régi, még a Leolvadás előtt épült parkolóépülethez értek, amely-nek négy szintjét eléggé megtépázták az elmúlt évtizedek. Lihegve léptek be a lép-csőházba. Sötét volt, lábuk alatt hangosan csikorgott a törmelék, miközben lassan haladtak felfelé az épületben, és próbálták visszatartani a hangos zihálást. Némileg megnyugodva Keith halkan befejezte az előbb elkezdett történetet.

A Leolvadást követő tűzvészek és gyil-kosságok után Philadelphia városvezeté-se összeomlott. A fővárosát is elvesztett kormányzattól nem kaptak semmilyen segítséget, a rendőrség pedig a sok millió menekülttel volt elfoglalva. Miután az ut-cai zavargásokból kiinduló tűzvész földig rombolta New Yorkot, az országon úrrá lett a kétségbeesés.

Philadelphiában egyetlen szervezett hatalom maradt: a Némajátékosok. Csak azért léteztek még, mert létezni akartak. Látványosan végigmeneteltek a városon,

(17)

17

GALAKTIKA

2017. október

és pénzt gyűjtöttek a kórházak újjáépítésé-re. Mivel a rendőrség nem működött, fegy-veres járőrszolgálatot szerveztek a tagjaik-ból. Nem sokkal később már ellenőrzésük alá vonták az egész várost. És ezt nyíltan ki is hirdették.

A csók szertartása ekkor kezdődött: ez-zel demonstrálták látványosan, hogy csak a tökéletesen egészséges férfiak válhattak Némajátékossá, a genetikai mutánsokat és a fertőzötteket pedig továbbra is likvidál-ták. Később azok is megkapták a csókot, akik a járványok kitörésekor nem voltak hajlandók beoltatni magukat – hiszen ezzel veszélyeztették a túlélő populációt. Aztán amikor már nem kellett mit demonstrálni, a csók egy beiktatási aktussá vált.

Az épület tetején hideg szél tombolt. Ke-ith a középen álló bódé felé sietett, és intett Fletchnek, hogy kövesse.

– Nyomd befelé a vasajtó jobb felső sar-kát! – Ő megragadta a bal alsót, és húzni kezdte. Az ajtó elbillent az átlója mentén. Keith bújt be először a nyíláson, majd mi-után Fletch is bemászott, tenyerével erősen meglökve bezárta az ajtót. – Még kölyök-koromban találtam itt bent egy hatalmas láda szöget: rozsdásak voltak, de jó pénzért átvették ócskavasnak. A láda ittléte arról árulkodott, hogy senki sem jött még rá raj-tam kívül, hogy lehet ide bejutni.

– Nagyon okos – fintorgott Fletch. – És most, hogy csapdába zártuk magunkat, mi a haditerv?

– Azt hiszem, eddig elég jól csináltam! – csattant fel Keith. – Legalább időt nyer-tünk a nyugodt tervezéshez. – Körbejárta a háromszor két és fél méteres bódét, lábával a betont borító koszos zsákvásznakon ta-posva. – Miért nem találsz ki te valamit?! Te kevertél bele ebbe a balhéba, Ms. Nagy-menő Riporter.

– Honnan tudsz te erről?

– Bowles átkutatta a zsebeidet. Jézusom, milyen sztorin dolgoztál, hogy ennyire fel-dühítetted a Némajátékosokat?

Jéghideg volt a bódéban, a tető résein halvány fény szűrődött be. Fletch egyene-sen a fiú szemébe nézett.

– Fel tudnánk jutni egy Bostonba tartó hajóra?

– Fel tudnánk jutni egy Bostonba tartó hajóra? – utánozta Keith gúnyosan. – Nem, cseszd meg, nem tudunk! Mindenhol ott vannak az embereik a kikötőben! És külön-ben is: hogy merészeled tönkretenni az éle-temet?! Tudod, egész jól megvoltam, amíg meg nem jelentél!

– Keith... – suttogta Fletch csendesen. – Nem vadászott rám fél Philadelphia! – Keith!

– Mi van? – nézett rá a fiú dühösen. – Hagyd abba az ordítást, és inkább ta-láljuk ki, hogyan jutunk ki élve a városból!

Keith mérgesen átkutatta a zsebeit: né-hány rézpénz, két szög és egy kulcscsomó.

– Az istenit! – suttogta meglepetten. Dia-dalmasan felmutatta a tartálykocsi kulcsát. – Talán mégsem halok meg...

– Mutasd csak! – nyújtotta a kezét. Keith látta a nő arcán, hogy kész tervei vannak. Újra zsebre vágta a kulcscsomót.

– Felejtsd el! A legkevésbé sem bízom benned, és az égvilágon semmi okom sincs arra, hogy magammal vigyelek. Csak feles-leges kolonc lennél a nyakamon, én pedig nagyon jól elleszek nélküled is.

Rövid csend után Fletch felsóhajtott. – Értem... – Suhogás hallatszott a sötét-ben. – Ellenszolgáltatást vársz... – Fletch kaftánja alig hallhatóan a padlóra omlott.

– Én nem vá... Mégis mit gondolsz rólam? A nő előrelépett, és tekintetét a fiúéba fúrta. Hangja ijesztően hűvös volt.

(18)

Xxx

– Elveheted, amit akarsz. Itt igazán hiá-ba kiabálok segítségért.

– Hé, én...

– Megértelek. Férfi vagy, én pedig egy védtelen nő. Mindig így történik.

Egészen közel húzódott a fiúhoz. Keith hátrálni kezdett.

– Kiforgatod a szavaimat... A nő megvetően nézett rá.

– De ugye férfi vagy? Már úgy értem... képes vagy rá?

Keith keményen megrántotta a nő karját. Dühös ujjai elszakították a nő zubbonyát. Egy pillanat múlva izmai ellazultak, és szé-gyenkezve lehajtotta a fejét.

– Bocsánat... Én tényleg nem gondoltam, hogy...

– Jaj, gyere már ide! – kapaszkodott a fiú nyakába Fletch.

A körülményekhez képest gyengéden szeretkeztek. Fletch leterítette a kaftánját a jéghideg zsákokra, és rátérdelve levetkőz-tek. Az aktus során Keith számára eddig ismeretlen dolgok is történtek, de mivel szégyellte a tapasztalatlanságát, nem mert tiltakozni. Hogy ügyes tanítvány volt, arra Fletch szenvedélyes sikoltásaiból következ-tetett.

Miután befejezték, kirázták a köpenyt, és magukra terítették, mint egy vastag ta-karót. Szorosan összeölelkeztek a meleg-ben. Keith elégedettséget és magabiztossá-got érzett, mint egy boldog gyerek a saját,

meleg vackában. Szeretett volna vidáman kiabálni. Vagy énekelni.

– Magammal vittelek volna – mondta, de maga sem volt biztos abban, hogy igazat mondott. – Egyáltalán nem kellett volna...

Fletch a fiú ajkára tette az ujját.

– Jobb így. Most már csapatként műkö-dünk.

Hajnali háromkor indultak. Óvatosan osontak az utcákon, elkerülve a fegyveres ellenőrzőpontokat, és minden érzékszer-vükkel a környéket pásztázva. Kínkeserves volt egyszerre lassan haladni, elkerülni a gyanús mozgásokat és árnyékból árnyékba osonni.

Keith úszott a verejtékben, mire a QCID parkolójához értek. A kamionok végtelennek tűnő sorai elvesztek a hajna-li ködben. A 97-es garázshoz érve kifújta magát, kezét a tartálykocsi-kilincsre tet-te, és mély levegőt vett. Már kezdem azt hinni, hogy sikerülhet, gondolta. Feltépte az ajtót.

– Idióta! – ordította Jimmy Bowles. – Is-tenverte idióta!

Keith ijedtében hátrahőkölt, és megder-medt. Bowles kezében pisztoly volt, a cső egyenesen a fiú mellkasára irányult.

– Hát ezt jól elcseszted, fiacskám! – Egy sötét folyadékkal félig teli üveg ringott az ölében. A címkéje kopott volt a sok hasz-nálattól és az újratöltésektől. Keith mögött

(19)

19

GALAKTIKA

2017. október

Fletch finoman áthelyezte a testsúlyát. A fegyver azonnal rá irányult.

– Meg ne mozdulj, te kurva! – Bowles homlokán lüktettek az erek. Üres kezével kitörölte az izzadságot a szeméből, egy pil-lanatig Keithre bámult, aztán lesütötte a szemét. Arckifejezésére kiült a részegekre oly jellemző érzelgősség. – Figyelj, haver, nem tudtam, hogy rád fognak szállni. Én csak bejelentettem a nőt a főnökségnek, ahogy mindig is szoktuk. – Tapogatózva a palack felé nyúlt, és egy kézzel kipattintotta a dugót. – Aztán néhány órával később már vittek is a Csarnokba, kocsin, haver, kocsin, ahol újra elmondtam mindent a nagyfejű-eknek. Úgy döntöttek, hogy mindkettőtök-nek annyi... – Nagyot húzott az üvegből, de ferdén tartotta a fejét, és egy pillanatra sem vette le a szemét róluk. – Én mindent meg-tettem érted, haver. Mondtam, hogy sem-miről sem tudsz, de a parancs mindkettő-tökre vonatkozott.

Miközben beszélt, a pisztolyt tartó keze szép lassan leereszkedett a térdére. Már alig tudott fókuszálni a szemével. Most vagy soha. Keith a pisztoly felé ugrott.

A hihetetlenül hosszúra nyúlt pillanat-ban mindent részletesen meg tudott figyel-ni. Ügyetlenül mozdult, mintha a teste nem akarna engedelmeskedni az akaratának: inkább ráesett, mintsem ráugrott Bowlesra. Ahogy a férfi önkéntelenül is hátradőlt, a pisztoly egy tétova S alakot írt le a levegő-ben, majd eldördült. Keith két keze rákul-csolódott Bowles csuklójára, érezte a hűvös acélt és az öreg inakat. Felfelé és oldalra csavarta a fegyvert tartó kart, Bowles fáj-dalmas kiáltással elengedte a pisztolyt. Ke-ith hasra vetődött az ülésen, egyik kezével a cső, másikkal a markolat felé kapva. Zú-gott a füle az adrenalintól. A fegyver han-gos csattanással zuhant a tenyerébe. Bowles

hitetlenkedve nézte a lyukat a vezetőfülke tetején.

– Ezt azért nem kellett volna... – mo-tyogta.

Fletch finoman megérintette Keith vál-lát, és lefejtette a fiú ujjait a markolatról. A pisztoly leesett, de azonnal felkapta, és Bowles arcára célzott. A részeg férfit ez szemmel láthatóan cseppet sem érdekelte.

– Tulajdonképpen én magam sem hittem benne, hogy sikeres lesz az ellenállásom – győzködte saját magát motyogva. – Viheted a járgányt, haver – sóhajtotta, és kiugrott a fülkéből.

Keith Fletchre pillantott, átkászálódott a kormány mögé, és beindította a motort.

Lassan kigördültek a parkolóból. Bowles a 97-es garázs előtt sírdogált dülöngélve. A tartálykocsi hetvennel száguldott, ami-kor repkedő szilánkokat hagyva maguk mö-gött áttörték a városhatárt jelző sorompót. A Némajátékosokat felkészületlenül érte a száguldó kamion, így már csak a távolodó járműre lőhettek. Három lövedék csapódott mély kongással a tartályba – szerencsére az utolsó rakomány nem gyúlékony folyadék volt. Egy golyó pattogott a jármű alatt is: az egyik őr megpróbálta kilőni a kerekeket. Keith tovább száguldott.

Néhány száz méterrel később egy kézzel mázolt táblát vettek észre: RADIOAKTÍV SZENNYEZŐDÉS. HAJTS GYORSAN! Ke-ith megfogadta a tanácsot.

– Nem tetszik nekem, hogy a Körzeten kell átvágnunk – idegeskedett Keith.

– Van jobb ötleted, hogyan rázzuk le őket? Fogadd meg egy tapasztalt haditudó-sító tanácsát: mozogj gyorsan, és ne nézz vissza! Hé, nem itt ütöttél el?

– Nem. Az még néhány kilométerre van. – A kamion egy dombra kapaszkodott fel.

(20)

Xxx

Keith balra intett. – Látod azt a kékesen izzó fényt?

– Igen. – A baljóslatú ragyogás úgy le-begett a táj egy pontja felett, mint valami különös folyadék.

– Cserenkov-sugárzás. A Leolvadás után öt darab, hasadóanyagot szállító kamion próbált átjutni a városon, de nem engedték be őket. A sofőrök a mocsarakba hajtottak, és ott hagyták a kamionokat a rakomány-nyal együtt. Éppen ott, ahol most a kékes fényt látod. Legalább jó tájékozódási pont. A motorod még azon túl van.

– Akkor tartsuk nyitva a szemünket! Vissza akarom kapni a nyeregtáskáimat. Amikor megálltak a baleset helyszínén, Keith észrevette, hogy kilyukadt az üzem-anyagtartály. Az alkohol lassan csöpögve szivárgott: valószínűleg a jármű alá tévedt golyó ütött apró rést a tank falába. Nem volt semmilyen ötletük a javításhoz.

– Tartsunk keletre! – javasolta Keith. – A lehető leggyorsabban ki kell jutnunk a Körzetből, még mielőtt elfogy az üzem-anyagunk.

– A Némajátékosok ide is követni fog-nak?

– Igen.

– Akkor New Jersey nem jó. Menjünk északnak!

Az üzemanyag kora reggelre fogyott ki. Fletch javaslatára egy autós pihenő távoli sarkába gurultak a kamionnal, messze az autópályától, egészen a fenyőfák takarásába.

A vezetőfülke tetejébe ütött lyuk miatt egész úton viselték a maszkokat. Fletch ki-ugrott, és az egyik nyeregtáskából elővette a karabélyát.

– Gyerünk, indulj! Hozd a táskákat, majd én megyek elöl. Ne lépj a fehér porba, nem hagyhatunk nyomokat.

Keith felkapta a vállára a táskákat, és a nő után indult. Egy kilométert tettek meg visszafelé az autópályán, aztán az elhagyott kamion ellenkező oldalán nekiindultak egy hegyoldalnak. A csúszós, meredek talajon nagyon lassan haladtak.

– Már elég régóta jövünk felfelé, kicsit megállhatnánk – panaszkodott Keith.

– Majd a hegytetőn. Itt a hegyoldalon messziről is észrevesznek minket.

Már magasan járt a nap, mire megpihen-tek. Az ég szürkésfehér volt, majdnem szín-telen, a gyenge napsugarak hiába próbálták átfúrni a felhőket. Az előttük elnyúló dom-bok sem nyújtottak vidámabb látványt. Át-vágtak egy tüskés bozóton, és behúzódtak egy megbarnult fenyőfa alá. Eltelt egy fél óra.

– Ott jönnek! – mondta Fletch, gondosan leárnyékolva a távcső lencséit. – Követik a kamion nyomvonalát.

Három aprónak látszó, alakzatban hala-dó, négykerék-meghajtású jármű tűnt fel a távoli autópályán. A pihenőnél lehajtottak, és az elhagyott tartálykocsihoz érve hat sötét ruhás alak ugrott ki a járművekből. Nekiláttak alaposan átkutatni a helyszínt: gyorsan mozogtak, éberen, egymást fedez-ve. Tíz perc múlva beszálltak a járműveik-be, és továbbhajtottak az autópályán. Fletch felállt.

– Ők arra mentek, mi pedig erre – mond-ta elégedetten. – Gyerünk, kölyök! Még na-gyon sok kilométer van előttünk.

Egy végtelennek tűnő erdei országúton vánszorogtak az alkonyatban, fáradtan kerülgetve a talajt borító fehér foltokat. Keith rálépett valamilyen sugárfertő-zött élőlényre, elcsigázottan lehajolt, alá-nyúlt az ásójával, és az élettelen erdőbe hajította.

(21)

21

GALAKTIKA

2017. október

– ...a hó – mondta Fletch. A hangját el-torzította a maszk, ezért Keith nem értette, hogy mit mondott.

– Mi van? – kérdezte bosszúsan.

– Azt mondtam, hogy ez a fehér por olyan, mint a hó! – kiáltotta Fletch. Aztán látva a fiú értetlenségét, hátralépett egyet. – A Leolvadásnál a gőzrobbanások olya-nok voltak, mintha gejzírek törtek volna ki. Makrorészecskék kerültek a levegőbe, amik aztán máshol lerakódtak. Éppen úgy, mint a hó. A szél most is szállítja: ott még látha-tod a talajra rakódva, de itt már csupasz a föld. Noha a koncentrációja elég alacsony-nak tűnik, a hosszú távú hatását láthattad azon a szerencsétlen élőlényen.

Egy egészségesnek tűnő fenyőligethez ér-tek. A fatörzsek rejtekében egy kőből épült parasztház állt. Fletch gyorsan végigpász-tázta a távcsövével az épületet: az összedőlt tornácon kívül teljesen sértetlennek tűnt.

– Nem rossz. Itt megállunk éjszakára. Feltörték a bejárati ajtót, majd odabent egy nehéz szekrénnyel eltorlaszolták. Egy konyhában álltak. Az evakuálási parancs óta senki sem járt itt: a hűtő ajtaján még ott voltak a felragasztott, színes gyerekrajzok, a tetején pedig egy hamutartóban félig el-szívott cigaretta hevert.

A nappaliban egy kandallót találtak. Összetörték a bútorokat, és tüzet raktak. Fletch húskonzerveket szedett elő a táská-iból, és óvatosan a lángok közelébe tette. Farkaséhesen láttak neki a langyos marha-húsnak, minden harapás előtt egy pillanat-ra felemelve a maszkokat.

Miután befejezték az evést, Fletch fel-kapta az üres konzervdobozokat, és a szek-rényt eltolva kimentek a ház elé.

– Hallgasd csak! – mondta a fiúnak. Ke-ith értetlenül nézett rá, de kíváncsian fülel-ni kezdett. Néhány perccel később

meghal-lott egy hosszú, elnyújtott üvöltést. Aztán az érkező választ is.

– Mutáns kutyák... Láttam már őket. Nagy termetűek, vastag bundájuk van. Olyanok, mint a farkasok...

– Valójában hibridek – felelte Fletch. – A kutya és a farkas tökéletes keresztezése. Maine-ből vándoroltak ide néhány évvel ezelőtt, és most már egészen a Körzet hatá-ráig portyáznak. Megérezték a húskonzer-vek szagát.

Keith az erdő sötétjébe pillantott. – Hibrid, mutáns, nem mindegy? Fletch megvetően nézett rá.

– Titeket aztán tényleg jól meghülyí-tettek... – Felkapta a konzervdobozokat, és messzire elhajította őket. Hangos csat-tanással estek le. – A mutánsok valóban veszélyesek az emberre. Te is tudod jól, hogy minden évben újabb és újabb hordák bukkannak elő a Körzetből. De a hibrid élőlények nem veszélyesek ránk. Mindegy, hagyjuk! – vonta meg a vállát. – A szállá-sunk biztonságos, engem pedig vár az ágy. Besétált a házba, Keithre hagyva a fel-adatot, hogy a nehéz szekrényt az ajtó elé húzza. Mire a fiú beért a nappaliba, Fletch már a pólóját vette le. Szeplős mellei min-den apró mozdulatra megrezzentek. Keith megbabonázva nézte a vetkőző nőt. Meg-döbbent, hogy mennyire kívánta, pedig még egy napja sincs, hogy szeretkeztek. Még mindig az előző éjszaka hatása alatt volt, de most harag is kavargott benne, mintha valami szégyenletes és hazug dolog történt volna köztük. Fletch elkapta a fiú tekintetét.

– Ma éjjel nem, kölyök. Így is éppen elég fáradt leszel reggel.

Keith valóban úgy ébredt, mint akit félholt-ra vertek. Fletch azonnal útnak indította a

(22)

Xxx

fiút, kihasználva, hogy még tiltakozni se volt ereje. Hosszú órákon át küszködtek a zord utakon, Fletch egy Leolvadás előtti térképet használt a tájékozódáshoz.

Egyszer le kellett szaladniuk az útról, mert távoli motorzúgást hallottak. Moz-dulatlanul figyelték a négykerekű jármű-vet és a benne ülő két fejvadászt. Nem sokkal később egy megvadult macska tá-madt rájuk, narancssárga és fehér mintás bundájáról látszott, hogy ősei még házi-macskák lehettek. Nyávogva rontott rájuk, miközben ebédeltek, aztán Fletch agyon-verte a karabély tusával. Csizmájával fel-fordította a tetemet.

– Látod azt a nagy fekélyt az oldalán? Erősen fertőzött területen volt a vacka. A su-gárfertőzés és a fájdalom pedig megőrjítette. Annyira, hogy képes volt ránk támadni.

– Fletch... – kérdezte Keith alig hallha-tóan. – Mikor jutunk ki erről az átkozott területről? Nem tudom, meddig bírom még a gyaloglást...

Fletch gyorsan odaugrott a fiúhoz, és megölelte.

– Jól van, jól van. Tarts ki! Nem messze innen élnek a barátaim. A Körzet egyik rej-tőzködő közössége. Mind száműzött vagy csavargó, de a maguk módján megbízha-tóak. Ha odaérünk, megpihenhetsz. Talán már ma éjjel.

Két nap telt el. A déli nap ezúttal vakítóan ragyogott az égen, amikor beértek egy szűk völgybe.

– Megérkeztünk – mondta Fletch. Vé-kony, tűszerű lövedékekkel tárazta be a ka-rabélyát.

– Mi a neve? – Névtelen.

Keith nem tudta eldönteni a válaszból, hogy a Névtelen a település neve, vagy

egy-általán nincs neve. Fáradt volt a háromnapi erőltetett menettől, és ingerült a szex nél-küli éjszakáktól.

– Első pillantásra elég ronda hely. Fletch morgott egyet, és kibiztosította a karabélyt. A fegyver rövid volt, körülbelül akkora, mint egy lefűrészelt csövű vadász-puska. A tus úgy volt kialakítva, hogy pon-tosan illeszkedett Fletch vállához. A furcsán hosszúkás ravaszhoz hasonlót Keith még sosem látott, és noha a fegyvercső a megszo-kott vastagságúnak tűnt, a végén meglepő-en szűk kimmeglepő-eneti nyílás volt. A fiú újra arra gondolt, hogy milyen jó lett volna, ha Phila-delphiában is náluk van ez a fegyver.

Fletch levette a maszkját, és betette a kaftánja egyik zsebébe.

– Ez a völgy szerencsésen tiszta maradt a sugárzástól, de ha akarod, a településig ma-gadon hagyhatod a tiédet. Csak a biztonság kedvéért. Viszont ha beértünk, vedd le! Az itteniek meglehetősen érzékenyek. Csak annyit beszélj, amennyi feltétlenül szüksé-ges, ne tegyél gúnyos megjegyzéseket sem-mire, és kerüld a balhét!

– Szép barátok... – horkant fel Keith. Fletch a vállára vetette a karabélyt, a csöve az ég felé mutatott. Elindultak befelé. A tucatnyi épület egy kisebb iparváros egykori központja lehetett. Az évek alatt a távolabbi házakat lerombolták: építőanya-gért, tüzelőért, vagy egyszerűen csak azért, hogy történjen valami. A megmaradt régi gyárépületeket egy keskeny, sebes folyású folyó kanyarja határolta. A szűk utcát két oldalról barakkok és kőépületek szorították össze, Keith úgy érezte, mintha egy kelle-metlenül szűk alagútban haladnának. Néha mozgást láttak a magasabban lévő ablakok-ban, arcok villantak fel egy-egy pillanatra, mint az aranyhalak a gömbakváriumban.

(23)

23

GALAKTIKA

2017. október

– Legalább száz ember lakhat ezen a lep-ratelepen – súgta Keith. – Mégis mi a fran-cot csinálnak itt?

– Ne törődj vele! Fogd be a szád!

Egy sarkon befordulva megláttak egy ős-régi benzinkutat. Az ablakait bedeszkázták, magát az épületet pedig használt gumikból épített, vastag falak övezték. Keith nem ér-tette, hogy ki és miért gyűjti össze ezt a sok szemetet, de nem kérdezett semmit. Ahogy beléptek az épületbe, megszólalt az ajtó fe-letti harang.

A hely a kacatgyűjtők paradicsomának tűnt. Az alkoholos lámpák félhomályából horgászfelszerelések, régi bútorok, zene-lejátszók, fatüzelésű kályhák bukkantak elő. Sok-sok ezer tárgy a Leolvadáskor el-hagyott házakból. Egy sápadt, himlőhelyes arc nézett rájuk a sötétből.

– Lányokat kerestek?

– Nem – felelte Fletch. Becsúsztatta a karabélyt a Keith hátán lógó tokba. A fiú megtántorodott a mozdulattól. Az archoz tartozó test előlépett a homályból: egy lógó hasú, kifejezéstelen tekintetű férfi állt előt-tük. Fletch egy ezüst ötcentest dobott felé, a férfi még röptében elkapta.

– Két sört és két adagot a mai löttyből. A férfi egy darabig összehúzott szemmel fürkészte őket.

– Ott vannak az asztalok – mondta vé-gül, és elsietett.

Fletch azonnal leült, Keith azonban áll-va maradt, és vizslatni kezdte az irdatlan mennyiségű régiséget. Egy tükörhöz lépett, és a közepéről letörölt egy tenyérnyi koszt. Rémülten lépett hátra: a szája körül mély árkokat látott, kiugró homloka alól pedig mogorva tekintet nézett rá a tükörből. Pis-logott egyet, hátha eltűnik a szemekből az ádáz fény. Nem tűnt el. Mosolygott egyet, de ezt eltakarta a maszkja, ezért levette. Az

arcán megmaradt a készülék helye: vörös foltok háromszög alakban. Keith óvatosan megtapogatta őket, hátrasimítva a homlo-kába lógó haját. Még mindig úgy nézett ki, mint egy űzött vad.

Mély lélegzetet vett. A levegő most hir-telen olyan szabadon áramlott a tüdejébe, hogy szinte megszédült. A pokolba azzal a maszkkal, addig nem veszem vissza, amíg ki nem lépünk innen, gondolta.

– Susie! – harsant fel egy kiáltás, és egy hatalmas, fekete szakállas férfi lépett hoz-zájuk. Megölelte Fletchet, erős karjával könnyedén felemelve a nőt. Keith ösztönö-sen megragadta a karabély markolatát, de mindjárt el is engedte, amikor felcsendült Fletch vidám nevetése.

– Medve, te vén kalóz! – lapogatta meg erősen a férfi hátát. Leültek az asztalhoz, ezért Keith is odahúzott egy széket. – Mi járatban vagy errefelé? Csak nem üzletelsz valamit itt a part mentén?

– Á, próbáltam, de az itteni vezetés nem bánik kesztyűs kézzel a csempészekkel. Szerencsére vannak barátaim errefelé is, akik időben figyelmeztettek. – Keith felé intett a fejével. – Megbízható?

Fletch bólintott, és bemutatta őket egy-másnak. Medve körülbelül annyi idős lehe-tett, mint Fletch, talán egy kicsit öregebb is. Ha előrehajolt, tekintélyes pocakja jól láthatóan kidomborodott.

– Még akkor ismertem meg Medvét, amikor az Északi Felszabadítási Frontról kellett cikket írnom. A gerillák a Kör-zetben ütötték fel a tanyájukat, mert a kormánycsapatok oda nem merészkedtek utánuk.

A sápadt férfi jelent meg a sörökkel és a két tányér híg, átlátszó levessel. Medve megvárta, amíg távozik, aztán csendesen folytatta:

(24)

Xxx

– Figyelj, Susie! Úgy látom, hogy itt akarod meghúzni magad, de azt javaslom, hogy gyertek inkább hozzám! – Csapzott haja alatt megcsillant az arany fülbevalója. Fletch komoran figyelte a férfit.

– Miért?

– Két napja voltam itt. Meg akartam... khm... látogatni a lányokat hátul, de ép-pen néhány fickó lépett be, és rólad kér-dezősködtek. Úgy döntöttem, hogy itt lógok pár napig, hátha felbukkansz, és szükséged lesz némi segítségre. Azok-ból a figurákAzok-ból nem sok jót néztem ki. Hatan vagy nyolcan lehettek, déli akcentussal.

– Philadelphiai akcentus? – Igen, lehet.

– A fenébe! – csapott az asztalra Fletch. – Keith, idd meg a söröd! Medve, megvan még a járgányod?

– Kint vár. És még saját üzemanyagom is van hozzá. Látod? Meggazdagodtam! Medve úgy száguldott a négykerekű, nyi-tott járgánnyal, mint egy őrült. Keith – két társa közé szorulva – csak arra koncentrált, hogy ne fagyjon meg. Fletch és Medve vidá-man cseverésztek, mit sem törődve a hideg-gel és a fiú gyötrelmeivel.

– Megérkeztünk! – üvöltötte végre Med-ve. Lehajtott az alig látható földútról, átvá-gott egy kopár mezőn, és megállt egy sűrű szilfaligetben. Amíg egy vízhatlan, terep-színű ponyvával álcázták a járgányt, Keith a Medve által említett szálláshelyet kereste. Semmilyen épületet nem látott.

– Gyertek utánam! – Átvágtak a ligeten, és Medve büszkén egy domboldalra mu-tatott. – Na? Hogy tetszik? Nem nagy, de mégiscsak egy saját otthon!

Egy kis kunyhót vettek észre félig a sa-ras domboldalba süllyesztve, a zsindelytető

alatt mindössze egy ablak és egy ajtó lát-szódott.

Medve felkapott egy nyaláb fát az ajtó mellől, és bevezette őket. Folyamatosan locsogott, megpróbálta minél jobb színben feltüntetni a nyomorúságos viskót.

– Magam építettem! Bele a domboldal-ba, hogy a föld is szigetelje. Alig kell tűzifa, télen-nyáron, mindig tizenhárom fok van idebent.

– Nagyon szép – dicsérte meg Keith ud-variasan.

Fletch alaposan megvizsgálta a kunyhót, öklével megütögette a falakat, majd kíván-csian a hátsó ajtóra mutatott.

– Egy igazi pince! – büszkélkedett Med-ve. Fletch elmosolyodott.

– Szóval ez a legendás kunyhód – mond-ta áhímond-tatos tisztelettel. – Nem hittem, hogy valaha is itt lehetek... – mondta, alaposan megvizsgálva a polcokra halmozott dobo-zokat és zsákokat. Medve hatalmas takaró-kat vett elő, és ledobta őket a földre. Aztán hirtelen megállt, és zavartan körbenézett, mintha ő is először lenne itt. – Hát, valóban lehetne egy kicsit nagyobb...

– Gondolod? – kérdezte Fletch ártatla-nul. Tekintetük összekapcsolódott, és bol-dogan felnevettek. Sokáig nézték egymást szótlanul. – Keith! – szólalt meg végül Fletch, még mindig Medvére nézve. – Talán egy kicsit kimehetnél.

– Én...

– Jó ötlet! – helyeselt Medve, Keith ke-zébe nyomva a nő távcsövét. – Játssz egy kicsit ezzel odakint! – mondta, az ajtó felé tolva a fiút.

Keith kibotorkált az ajtón, valaki durván berúgta mögötte. Vidám kuncogást hallott bentről, ezért elsétált a kunyhó mellől.

Hideg volt. A kéményből apró

füstpa-macsok szálltak fel, majd néhány méter