Antonin Gadal-Az Egyetemes Gnozis Diadala

Mais, aprés 700 ans, verdéjo lé laurier

Hétszáz év múltán azonban, a babérfa új levelet hajt...

Borító: Részlet a „Nagymester Templomának keresztjéből". A teljes kép a 54. oldalon látható.

Az előlapokon található Batikolt selyem, amely kiterjesztett szárnyú fehér galambot ábrázol, azúrkék háttérrel: a Parakléta galambja. Ezt a selyemkendőt Antonin Gadal ajándékozta Catharose de Petrinek.

Az első oldalon található Krisztus-monogram a Chrismon-Resch-bö\ (a görög X és P, Chi és Ro betűk egyenként Krisztusra és Isten Fiára utalnak), melyhez hozzákapcsolták az Alfát és az Ómegát, melyek a felfelé nyitott illetve a lefelé nyitott félköröknek feleltethetők meg, a Jelenések Könyve 22. részének szavai szerint (13): „Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég." A Krisztus-monogram az örök­ kévalóság körébe van beírva.

Az egyetemes

Gnózis diadala

Tartalomjegyzék

Bevezetés 10 I. RÉSZ | A Szeretet Szerzete Prológus A Parakléta galambja 33 A prófécia 39 Albi Rózsakertje 44 A találkozás 46 A spirituális örökség átnyújtása A Nagymester keresztje 55 A Szent Grál Szerzete 60 Az élet aranyfonala 63 A Gnózis két ághajtása 65 A Szeretet Birodalma 70 A Szent Grál öröksége

A Szellem Templomának központja 78

Az előző Szerzet Pátriárkája 82

A bűn jele 86 A Szent Grál öröksége 91

A megbánás útja 95 A „ Galaad" emlékmű

A Szeretet Birodalmának kibontakozása 100

A „Galaad" emlékmű felavatása 104 „Galaad", a tanúbizonyság halma 106

A szent emlékmű 112 Az ifjú Gnózis

Sabarthez, custos summorum

A föld mélységei 130 A pireneusi Thabor 137 A pireneusi katár mozgalom eredete 144

„A pásztor" vagy „Joana éneke" 148 Az Alfa és az Omega

A Szent Grál útja 153 Lux lucet in tenebris 159 A vigasztaló és megtisztító Szellem vallása 164

A szent számok kulcsa 170 Az igaz élet magasságos ismerete

Az egység 180 Az ősanyag 183 Az isteniség 186 Éden keresztje 188 A bölcsek csillaga 192 A hal a misztériumokban 195 Hét - a szeretet száma 199 Az egyetemes Gnózis Beavatás 208 A jó és a rossz 221 A szellemi feltámadás 230

A Szellem őrködik a Gnózis fölött 243

A Szent Szellem 246 Epilógus

0, te Szerzet, szereteted, szíved Istené, vállalod bajunkat, sorsot könnyítvén. Az arany léleksugárral üdvösséged jár, csendben az irgalmad örökké ránk vár.

Lényünk feltárult tenéked, szívünk csak Rád néz.

Templomban Grál Fénye előtt szívünk kész. Az Elő Víznek kelyhe

áldást oszt, ígér, aki néven szólít, az Hozzád elér.

Az örök, nagy anyalényből Istengyermek kél,

ízisz fényben örvend, énekünk elér.

Szereteted éltet mindent, ízisz — Ozirisz,

és csodaruhában minket fényként visz!

Az EGYETEMES G N Ó Z I S DIADALA

Bevezetés

Joost R. Ritman

A vigasztaló és megtisztító Szellem vallása éppen olyan idős, mint a világ maga, mint mindaz a fájdalom és szenvedés, melynek a sebeit be akarja gyógyítani. Már Krisztus előtt, az Ő hajnali derengése­ ként ragyogta be sugaraival India brahmanjait, Perzsia mágusait, Júdea esszénusait, a görögöket Püthagorasz és Platón által. Krisztus

után Platón gondolkodói módszere valamint Püthagorasz szívének bölcsessége nyomán nyilatkozik meg minden gnosztikusnál. Valen-tinusz és Alexandriai Baszileidosz nagy gnosztikusok voltak! így őrzi meg Keleten a magasból származó ragyogóan szűzies lángját: mennyei ragyogást egy görög lámpásban. A Szellem e tiszta vallását Alexandria ihlette, de a neoplatonizmustól különbözik abban, hogy elutasít minden orfikus, homéroszi, olümposzi mitológiát és hagyo­ mányt, továbbá abban is, hogy János által a Krisztushoz kapcsoló­ dik! Valódi Gnózisként elkülönül más gnosztikus mozgalmaktól, távolságot tart az eonoktól, abraxaszoktól éppúgy, mint a megszent­ ségtelenített szimbólumoktól és kabbalisztikus számoktól. Krisztusi indíttatású, korábbi, mint a 325-ös níceai kereszténység. Nem fogad­ ja el sem a zsidó könyveket, sem a zsidó indíttatású evangéliumokat, éppoly kevéssé a Konstantin császár uralma alatt alapított keresz­ tény Egyház szimbolikáját, vagy a római teokrácia pogány pompá­ ját. A János anyaág követőjeként válik ki a keresztény törzsből, s a Parakléta alkotó hittételével teremt valódi Kereszténységet.

Antonin Gadal

Kronosz az idő ura, az örökkévalóság szolgálója

Kronosz az idő ura, az örökkévalóság szolgálója, a mérték, a szám és a súly megalkotója. Ő az, aki szétválasztja a nappalt és az éjszakát, a világosságot és a sötétséget éppúgy, mint a születést és a halált az örökké tartó körforgásban. Ezért Kronosz a visszatérés, a megújulás és az újjászületés jelképe is. Rendező elvként azonnal érvényesülni kezd Kronosz ereje, mihelyst elhangzik az alkotó Ige, s a Logosz a sötétségben fénylő világosságként megnyilatkozik.

Ő a Fiat Lux (legyen világosság), az alapvető szellemi alkotóerő, mely a keresztény hermészi Gnózis történetének szívébe helyeztetett, melynek kezdete kétezer évvel ezelőtt a Földközi-tenger partján, Ale­ xandriában rejlik. Ahogyan Athént az „értelem városának", Jeruzsá­ lemet a „hit városának", úgy nevezik joggal Alexandriát a „Gnózis városának", ahol Egyiptom, Ozirisz, Izisz és Hórusz kereszténység előtti Gnózisa hatalmas bölcsességfolyammá nőtt, s utat tört ma­ gának a görög, zsidó, egyiptomi és keresztény közösségek szívéhez. E bölcsek bevésték beavatásuk beteljesülését az időbe, a hermészi, gnosztikus, zsidó, keresztény és kaldeus szövegekbe, melyeket az egyetemes Gnózis örökségeként kaphattunk meg.

A Gnózis történetének számos győztes pillanatát eleveníthetjük meg, de nagy tragédiákról is szólnunk kell; idézhetjük a boldog szü­ letés, a Gnózis visszatérésének örömteli pillanatait, de az élő igazság tanúi ellen szervezett heves harcokat, üldöztetéseket, pusztításokat, a keresztre feszítéseket s máglyákat is. A gnosztikus láng hordozóinak élő beszédük, írásaik és hátrahagyott tanúbizonyságaik miatt gyak­ ran volt része megvetésben és üldözésben.

Egy ókori közmondás szerint: „Ahol a Világosság egyszer meg­ jelent, oda mindig vissza is tér." Ez a könyv, Az egyetemes Gnózis diadala, a Gnózis visszatéréséről és újjászületéséről szól, melyet egy katár jövendöléshez kapcsolunk. Ez a jövendölés 1244. március 16-án hangzott el Occit16-ániában, Montségur vár16-ánál, a középkori katár szerzet teljes megsemmisítésének pillanatában: „Hétszáz év múltán azonban a babérfa új levelet hajt..."

AZ EGYETEMES G N Ó Z I S DIADALA

E prófécia fényében beszélünk az 1944-es esztendőről, a XX. szá­ zad fordulópontjáról, a Gnózis újjászületéséről. Közvetlenül ezt kö­ vetően, 1945-ben hozták nyilvánosságra a Felső-Egyiptomban, Nag-Hammadiban feltárt ókori könyvtár hermészi, keresztény gnosztikus kéziratait.

A Gnózis történelmében sok csúcspontot is láthatunk, melyek vé­ gigkísérik Kronosz óramutatóinak útját, jelzik a világ nagy inga­ óráján az idő múlását: a Gnózis krisztusimpulzusban való megszü­ letését a keresztény korszak kezdetén és újjászületését a keresztény középkorban. Ez az újjászületés közvetlenül a hermészi impulzus prófétáira utal vissza, Hermész Triszmegisztoszra és Aszklépioszá-ra, a keresztény Gnózisra és hírnökeire, Valentinuszra és Baszilei-doszra, valamint a gnosztikusok számos tanúbizonyságára, melyek közé az ugyancsak a Nag-Hammadi iratok között megtalált János Apokrifon is tartozik. A középkor nagy bölcsei eszerint tökéletesen ismerték a kereszténységet megelőző hermészi, gnosztikus, platóni és neoplatóni hagyományt.

A Gnózis középkori újjászületését az 1167-es év következő esemé­ nye erősítette meg és tette bizonyossá: Saint-Félix de Caramanban találkozott a konstantinápolyi pátriárka küldötte — Niketas — Oc-citánia vezető erőivel, az uralkodó nemességgel és a katár papsággal, hogy eszmecseréjük során megtalálják, és alaposan megvizsgálják kö­ zös gyökereiket. Céljuk a katár, gnosztikus kereszténység terjesztése, további elmélyítése, az akkori Európa ezen szellemben való meghó­ dítása és lelkesültséggel való megajándékozása volt. Niketas, mint a konstantinápolyi pátriárka önálló képviselője és a „Hét Ázsiai Gyülekezet" misztériumainak pecsétőre, egy új gnosztikus impulzus hajtóerejét képviselte. Coincy-Saint Palais a következőket írja erről Katárfold vártornyai és várai című könyvében (210-212. oldal):

Minthogy a pireneusi katárok hitük és a hagyomány szerint a Keleti Johannita Egyházból származtatták magukat, ama nyug­ talanító 1165-ös Lombers-i zsinat után a Jóemberek

mes — ahogyan már akkor is nevezték őket) vezetője, Olivier de Penne követséget küldött a konstantinápolyi pátriárkához, azzal a kéréssel, hogy csatlakozhassanak hozzá. Amint a konstantiná­ polyi pátriárka megkapta a pireneusi katárok kérelmét, legfőbb akolitusát (gyertyavivőjét), a hű Niketast, a nagy tiszteletben álló, kiváló szervezőként és diplomataként ismert férfiút bízta meg a küldetéssel.

Niketas élt a lehetőséggel, és útja során — 1167 hajnalán — igen sok katár kolóniát látogatott meg a Duna és az Adriai-tenger men­ tén, Lombardia alföldjein, melyeket elkerült az occitánok akkoriban jellemző szörnyű bánásmódja. 1167-ben, amikor Hugues de Saint-Pierre-t máglyahalálra ítélték Vézelay városában, Niketas átkelt az Alpokon s az Occitán főváros felé igyekezett. Minden bizonnyal a katár főpapság tanácsára úgy döntött, hogy a Toulouse-tól min­ dössze öt mérföldnyire lévő helyen hívja össze az egyházi zsinatot, könnyen megközelíthető helyszínen, melynek sáncai védelmet biz­ tosítottak a meglepetésszerű támadásokkal szemben, ezenfelül pedig nagyszámú hallgatóság befogadására is alkalmas volt. Egyetemes, mai szóval „nemzetközi" jellegű összejövetel volt ez.

1167 májusában tehát Niketas Saint-Félix de Caraman sáncai felé igyekezett fényes kíséretével. Nem csupán pireneusi előkelőségek, katár főpapok, de meglehetősen távolról érkezett katár küldöttségek is csatlakoztak hozzá, például az Ibériai-félszigetről, az Armorikáni hegységből (a mai Bretagne), és Burgundiából, nem beszélve a Nike­ tas kíséretében lévő Keletről jövőkről.

Közel egy évet töltött Niketas Occitániában. Ismerkedett, sok helyet bejárt, kérdezett, tanulmányozott, tervezett. Miután a hely­ zetet így felmérte, kezébe vette a meghatározó jelentőségű zsinat vezetését, melynek célja egy egyetemes, de független Katár Egyház megszervezése volt, mindeme görögországi, dalmáciai, bulgáriai, kis-ázsiai élenjáró személyiségek jóváhagyásával.

Egyébként pedig azzal a különleges küldetéssel is jött, hogy Oc­ citániában elfogadtassa a keleti johannita szertartásrendet, az ázsiai Hét Gyülekezet liturgiájának formája szerint.

Az EGYETEMES G N Ó Z I S DIADALA

Nos, az ussat-i „Grand-pere" (Nagyapa) nevet viselő barlang fa­ lain megtaláltuk Szent János Hét Gyülekezetének jelképét. Ezek: Efézus, János lakóhelye, ma szomorú romhalmaz; a ma is fényes Szmirna, Anatóliában; az alig fölismerhető Szárdisz, Lüdiában*; a ma is a „virágok városának" nevezett Laodicea; Thiatira, Lüdiában; valamint Filadelfia, ma már csak kicsiny falu Alacheur névvel; végül pedig Pergámum, a hajdani müziabeli birodalom, melynek könyv­ tára vetekedett Alexandriáéval.

Niketas három, igen jelentős dolgot rendezett el:

1. Kialakította a katár papi hierarchiát, felszentelt három pátriárkát: Ramon de Ramondi-t, Aquitánia prímását; Róbert de Spérone-t, Franciaország püspökét; Marco-ra pedig a lombard és az Alpokon túli térségeket bízta. Mindhármójukhoz 12-12 püspök tartozott. Nevezzük meg közülük Gérard Mercier-t, Carcassone püspökét; Sicard Cellier-t, Albi püspökét, Aran völgyében pedig (a spanyol Pireneusokban, Katalóniában, ahol a Garonne ered) Ramon de Cazalis-t. Amikor megkérdezték Niketastól, hogy milyen szokás­ jogokat gyakoroltak az ősi kis-ázsiai Gyülekezetek, akkor sokat­ mondóan így válaszolt: „A Gyülekezetek saját térségükön belül működnek, egyik sem bírálja felül a másik tevékenységét, így a Béke velük marad; nektek is csupán ezt kell tennetek!"

2. Személyes példamutatásával, intelligens, alkalmazkodó és befoga­ dó szellemű, kulturált, aszketikus életvitelű, nagytudású emberként meggyőzte az occitán urakat, úgyhogy az ő oltalma alatt több nagy­ úr, lovag önként adta gyermekét a Parakléta Egyházának, mint pél­ dául a Belissen, a Foix, a Mirepoix vagy a Castres családok. 3. A trubadúrok rokonszenvét is el tudta nyerni, ennek azonban

valamely titkos oka van. Kétségtelen, hogy bizonyos konstanti­ nápolyi beavatottak ismerték a trubadúrok látylak mögé rejtett * Lüdia, latinosan Lydia, akkádul Ludu egy ókori anatóliai államalakulat volt, amely

Phrü-gia bukásával párhuzamosan emelkedett fel a Kr. e. 7. században, azonban a rohamosan erősödő Perzsa Birodalomnak már nem tudott ellenállni. Lüdia lakói a lüdök (más vál­ tozatban lídek vagy lüdiaiak) voltak.

nyelvét, a „clus" beszédet, melyet óvatosan és körültekintően bi­ zonyos hírek továbbítására használtak fel. Mindenesetre két be­ avatott, Guilhelm és Guillabert de Bonvillars, Niketas jobbkeze volt Saint-Félixben. Több kiváló személyiség is ismerte őt, például Margabrun és Arnaud d'Aniel, akik egyébként jelentősen külön­ böztek egymástól. Margabrun támadó szavakkal kelt ki kora tár­ sadalma ellen és nem riadt vissza a szatíráktól, de a szitkozódó írásoktól sem; az irodalmár Arnaud d'Anielnek pedig igen nagy szerepe volt az oc nyelvű költészet fejlődésében, Dante nagyra becsülte, Petrarka szerint nagy dicsőséget szerzett országának. Niketas ismert volt független szellemiségéről, s noha külföldi volt, aka­ ratereje és tekintélye miatt egyedül ő tűnt méltónak rá, hogy komoly szervezeti felépítést adjon a függetlenségéről ismert pireneusi katár mozgalomnak. E szervezeti felépítés elemei: a hierarchia, a szertartás­ rend, a vallásgyakorlat, az egyházmegyék kijelölése. A Toulouse-i püs­ pökséget nevezte ki a konstantinápolyi székhelyű, nagy Keleti Anya­ szentegyház leány-egyházközösségévé. Ezen kívül a katár hit számára sikerült elfogadtatnia a teljes dualizmus tanát. Egy évnél valamivel többet maradt Occitániában, együtt ült az asztalnál minden befolyá­ sos személyiséggel, de nem felejtette el meghívni az ünnepélyes lako­ mákra a népet sem, aki „Atyjának" nevezte őt. Miután a Béke csókját adta minden katár paptársának, 1168-ban elindult vissza, Keletre.

Montségur

Most irányítsuk figyelmünket Európa egyik szent helye, Montségur vára felé. Ezt a várat a katár főpapok valamint az occitán nemesség kérésére Raymond de Mirepoix építtette 1204-ben, nagyon aprólé­ kosan részletezett irányvonalak alapján. Ezek az irányvonalak a vár különleges szerepére vonatkoztak: ez a hely lett a katár Szerzet spiri­ tuális tevékenységének a legfőbb gyújtópontja. E spirituális központ létesítésének ihletője Esclarmonde de Foix, a katár hercegnő volt,

Az EGYETEMES G N Ó Z I S DIADALA

aki ugyanebben az évben, 1204-ben kapta meg Guilhabert de Castres katár püspök által Fanjeaux-ban a konszolamentumot.

Montségur, hűséges tanítványok áldott hajléka, a „Szellemben tiszták" Szerzetéhez tartozóké, akik odaadták és kiontották szívük vérét. Montségur, 1233-tól kezdve a gyűlölet, az ellenségeskedés és a növekvő harag legfőbb tárgya, III. Ince pápa parancsára az Ink­ vizíció lerombolásra ítélt céltáblája. III. Ince szervezte meg az „al-bigensek elleni keresztes háborút", melynek könyörtelen vezetője Simon de Monfort lett. Montségur, az idők legsötétebb éjszakájá­ ban a keresztény Gnózis világítótornya, Vulkánusz, a szellemi Nap erejében a „krisztocentrikus" világforradalom, a Szeretet Egyháza megépítésének, e világméretű munkának a szellemi gyújtópontjává vált, a Parakléta lovagjainak spirituális erejében. Montségur, ahol 1244. március 16-án 205 katár hozta meg a legmagasabb fényáldoza­ tot önkéntes máglyahalála révén. Lux lucet in tenebris — a Világosság fénylik a sötétségben.

A hermészi Gnózis kibontakozása

A Gnózis történetében Nyugaton döntő jelentőségű a hermészi Gnózis átörökítése, különösen a reneszánsz erőteljes felvirágzásakor, a XV. századi Firenzében, a neoplatonikusok és a hermetikusok vá­ rosában, melynek középpontjában a platóni Akadémia állt. Marsilio Ficino, a divinus interpres — az isteni tolmács — 1453-ban jelentős ihletőjévé vált egy kiváló írókból, költőkből, festőkből, szobrászok­ ból és építészekből álló körnek. Lázas igyekezetének köszönhetően jelenhetett meg számos görög szöveg latin nyelven, köztük Hermész Triszmegisztosz Corpus Hermeticuma, Platón összes műve, Plótinosz Enneadesze, Zarathusztra, Orfeusz bölcsessége, a kaldeus misztériu­ mok, valamint saját legfőbb műve, a De religione christiana, egy kora­ beli elmélkedés a kereszténységről.

A R ó m a i Katolikus Egyház és a konstantinápolyi Görög Or­ todox Egyház képviselőinek ösztönzésére, 1439-ben két zsinatot

tartottak, Ferrarában és Firenzében, melyek során ismét a római katolikus és a görög ortodox kereszténység alapjait kutatták. A központi kérdés a következő volt: hogyan kapcsolódhatna egy­ máshoz a gazdag hagyományokkal rendelkező konstantinápolyi keresztény Egyház és a római papság láthatóan megújulni vágyó irányzata? Ezen vizsgálódások során — ahogyan ez annak idején a Katar és a Görög Ortodox Egyház között is történt — megvizsgál­ ták a kereszténység előtti szellemi örökség gyümölcseit. A megúju­ lásra, valamint a római és a konstantinápolyi Keresztény Egyházak megegyezésére irányulva megkísérelték összehasonlítani Platón, Hermész Triszmegisztosz és Zarathusztra írásait, továbbá olyan filozófusokét, mint Plótinosz, Jamblikhosz és Boethius, olyan egy­ házatyákét, mint Jeromos, Alexandriai Kelemen, Origenész, Ágos­ ton, Tertullianus és Ireneus, és még sokan másokét is. Mindez a konstantinápolyi és a római Egyházak közötti megújulás és köze­ ledés jegyében történt.

A Konstantinápolyból érkezett személyiségek között — a mint­ egy ötszáz egyházi és világi elöljáróból álló kíséret soraiban — ott volt Bessarion bíboros is. A szellemi úttörők egyike volt ő, a plató­ ni és hermészi eszmék védelmezője. Már 1465-ben kiadatott Rómá­ ban egy Platónról szóló védőiratot, In calumniatorum Platonis libri quatuor címmel, melynek kapcsán levelezésben állt többek között Marsilio Ficinoval is. Bizánc 1468-ban bekövetkezett eleste után végleg Itáliában telepedett le, élete utolsó évében pedig Velence vá­ rosának adományozta hírneves, körülbelül ezer görög nyelvű irat­ ból álló könyvtárát. A számos hermészi, neoplatonikus és őskeresz­ tény szövegen túl, a gyűjteményhez tartozott a Corpus Hermeticum egy XIV. századbeli kódexe is. Ennek a szövegnek mindeddig ez a legrégebbi ránk hagyományozott példánya. Ezáltal vált lehetséges­ sé ezeknek a teljes, azelőtt ismeretlen görög szövegeknek a latinra való lefordítása, kiadása és hozzáférhetővé tétele a korabeli nyugati társadalom számára.

Az EGYETEMES G N Ó Z I S DIADALA

A szellemi tűz lángra lobbanásának három esztendeje

1944 A prófécia — „Hétszáz év múltán azonban a babérfa új levelet

hajt!" — valósággá válik.

1945 A felső-egyiptomi Nag Hammadi könyvtár s vele a hermészi és a keresztény Gnózis ősi tanúbizonyságainak megtalálása. 1946 Születés és visszatérés. Egy új lélekközösség megteremtése,

mely nem más, mint a Világosság Hármas Szövetségének: a Grál, Katarok, Rózsakereszt Szövetségének, az ősi, egyetemes Szerzetláncnak az ifjú láncszeme.

1944 A prófécia valósággá válik: „Hétszáz év múltán

azonban a babérfa új levelet hajt!"

Kronoszról mint az idő uráról beszéltünk. Ebben az összefüggésben Vulkánuszt is megnevezhetjük, mint a Nap rejtett erejét, az alapvető tüzet, azt a „gyökértüzet", amelyben az idők genezisének az eredetét megtalálhatjuk. Sokat írtak már az Egyetlen misztériumáról, aki min­ deneknek a mindent eltöltő és mindent magában foglaló ősoka: Ő az ismeretlen és megismerhetetlen Isten. O a szellemi beteljesülés, maga a megnyilvánuló Szellem, aki a világ születésekor a vizek fölött lebeg, a Misztériumok ereje, akit úgy hívnak: Fiat Lux— legyen Világosság —, egy „krisztusközpontú" ősszületés, minden teremtés kezdete.

Kronosz, a tér és idő vigyázója, ezért főként az örökkévalóság szolgálatában áll. Azt a szellemi valóságot jeleníti meg, amely nem hagyja magát a tegnap, a ma, a holnap, a múlt, a jelen és a jövendő, vagyis a tér-idő rendiség törvényszerűségei által korlátozni. Azokon a területeken, ahol Kronosz uralkodik, észlelhetjük az örök teljesség szívdobogását, magának a szellemnek a ritmusát, lélegzetét és életét. Ezért érvényesülnek a térben és az időben a csakis a szellemi rend által megismerhető és alkalmazható törvények, melyeknek a képvi­ selői mindig is minden idők egyetemes Szerzetlánca szolgálóinak, fivéreinek és nővéreinek nevezik magukat.

Ez a Szerzet, mely a kereszténység előtti időszakban Melkhisédek Rendjeként működött — amelynek főpapja maga Jézus Krisztus —, olyan tevékenységet fejt ki, amely a tér-időrendtől szabad, és meg­ határozza az emberi létezés végső sorsát. A Rend tagjai egy szellemi hierarchia részesei, megbízatásukat attól kapják, s cselekedeteik, mű­ veik tanúsítják a Renddel való kapcsolatukat. Olyan transzformáló szellemi erő nyilvánul meg általuk, amely új napot jelent az Elet Szerzetének fejlődésében, és az emberiségért, az emberiség életében és az emberiséggel együttműködve hat. Ok az élet alapját érintő nagy titok őrzői és papjai, s betöltik a küldetést: az emberi alakulás és teremtés misztériumát a szellemiesedés, az újjászületés misztériuma felé emelik. Ez az isteni „Kráter" leeresztése a tér és idő világába, melyről Hermész beszél, avagy a Szent Grál misztériuma által az ember felemelése a spirituális valósághoz.

A prófécia, „Hétszáz év múltán azonban a babérfa új levelet hajt", mely 1244-ben szinte a Parakléta galambjaként emelkedett a magas­ ba Montségur máglyájáról, 1944. március 16-án valósággá vált. Ettől a naptól fogva ismét megnyilatkozik e rejtélyes folyamat, mint az örökkévalóság szívdobbanása a tér-idő világában, mint egy új nap pirkadatának a hírnöke. Az előző Szerzet, a katárok Szerzetének pát­ riárkája, Antonin Gadal töltötte be a szellemi leszármazás megsza­ kítatlan láncolatában azt a spirituális küldetést, hogy Montségur el­ fojtott lángját újra fellobbantsa, méghozzá ugyanott, ahol kétszázöt férfi és nő, fivérek és nővérek, a katár Szerzet színe-java és szellemi koronája 1244. március 16-án az életét adta, Krisztusért — Krisztussal - Krisztusban.

A Világosság Hármas Szövetsége, a Grál — Katárok — Rózsakereszt számára ez egy új születés pillanata volt. A romolhatatlan tűz lángját újra meggyújtották egy új, mágikus kezdet hajnalán, a huszadik szá­ zad eme fordulópontján: ez az ifjú Gnózis születésének a napja, ez az egyetemes Gnózis diadala. A Világosság gyermekei visszatérésének a jele volt ez. Az Elet fája ősi törzsének erejében ismét felállították a Gnózis oltárasztalát, a Szeretet Gnózisának gyermekeiért, hogy

Az EGYETEMES G N Ó Z I S DIADALA

megünnepeljék Melkhisédek Rendjének ünnepét: a Kenyér és a Bor misztériumát, a Szent Grál misztériumát. A mindezt kezdeményező Bölcs a pátriárka volt, a Világosság Hármas Szövetségének pátriárká­ ja, Galaad, a Szent Grál őrzője, akinek nagysága alázata révén mutat­ kozott meg a maga teljességében!

1945 A felső-egyiptomi Nag-Hammadi könyvtár s vele

a hermészi és a keresztény Gnózis ősi tanúbizony­

ságainak megtalálása

A Nílus mentén, Nag-Hammadiban, egy Muhammed Ali nevű fel­ ső-egyiptomi földműves épp a termékeny földet ásta egy barlangok­ kal teli sziklás szegély mentén, mikor ásója az idők szántóföldjében megbújó kincset rejtő agyagkorsónak ütközött. Ez az érintkezés egy­ szersmind a romolhatatlanság szívdobbanását is jelentette a tér-idő világában. Kronosz ismét bebizonyította tevékenységének kettős ter­ mészetét, mellyel az örökkévalóságot és az időt egyetlen történelmi pillanat kikristályosodott erejében olvasztotta össze. A Nag Hamma-di könyvtár visszaajándékoztatott az időnek; felfedezése és gazdag tartalma Isten jelzéseként, spirituális mérföldkőként vésődött be az emberiség történetébe.

A Gnózis kibontakozásában a keresztény korszak első három évszá­ zadát valódi krisztusi impulzusként tarthatjuk számon. Krisztusra nem mint egy személyre, hanem mint a Szellem egyetemes erejére kell tekintenünk, aki lényege és hatósugara által juttatja kifejezésre az Egyetlen, Egyetemes Istent a teremtésben. Hermész Triszmegisz-tosz így magyarázza ezt: „Isten végtelen szféra mindenütt jelenlévő középponttal, melyet semmi sem határol." Isten örök ősforrás — Is­ ten örökkön tartó egyetemessé válás.

A szellemből származottak körein belül a nagy beavatottak, mint Hermész Triszmegisztosz, Mózes, Püthagorasz, Zarathusztra, Pla­ tón, a Názáreti Jézus, Tiánai Apollós, Máni és Valentinusz, utódaik

számára misztérium-iskoláik alapításával, szóban és írásban örökí­ tették át példájuk inspiráló erejét és bölcsességüket: az egyetemes Gnózist. E tanúságtételeket egyetlen kifejezéssel szeretnénk jellemez­ ni: „a krisztusimpulzus". Az idő szülőméhére bízott írások által, korszakunk első három századának Nag Hammadi könyvtárában összegyűjtött eredeti gnosztikus, hermészi és keresztény impulzusa ismét gazdagon megajándékozta a jelen társadalmát a spirituális fej­ lődés erejével s egyúttal önnön gyökereinek feltárásával. A Fiat Lux ereje ez, amely háromszorosan nyilatkozik meg:

1. Krisztusközpontúan, eredeti spirituális esszenciaként, melynek megnyilvánító ereje megalkotja minden teremtés kezdetét és beteljesülését.

2. Napközpontúan, a Mindenség életet adó lélegzeteként, mely megelevenít, növekedésre, változásra és tudatosodásra serkent minden élethullámot, bárhol is keletkezzenek azok a világmin­ denségben. Örök mozgás révén minden fejlődést ez az erő tesz lehetővé. Az emberi öntudat átalakulási misztériumának is ez a meghatározó ereje, ami a katár filozófia szerint: Formáció — Reformáció — Transzformáció (Alakulás — Újjáalakulás — Átalakulás).

3. Földközpontúan, földként, vagyis kozmikus megnyilvánulási térként, ahol egy bizonyos fejlődés indul útnak a változandó-ságtól az állandóság felé — a mindenütt jelenvalóságig. E föld­ központú tér az örökkévalóság anyaöle, melyet Föld-Anyának nevezünk, az ásványi — növényi — állati — emberi életformák négyszeres fejlődésének rejtélyes kiindulópontja, melyekben a négy életerő a fizikai szinten, vitálisán, az érzékelések által, valamint gondolati úton jut kifejezésre. Az embert saját élete egy tapasztalati útra viszi, ez pedig a tudatfejlődés szakadat­ lan folyamatában a megismeréstől az önmegismeréshez veze­ ti, a Gnózisig: a Mindenség ismeretéig. Hermész Triszmegisz-tosz ezt így összegzi: „Aki önmagát megismeri, megismeri a Mindenséget is."

Az EGYETEMES G N Ó Z I S DIADALA

A Nag Hammadi könyvtár megtalálását lehetetlen különválasztani a középkori gnosztikus katár Szerzet szellemi örökségének feltárá­ sától, s ezt a gnosztikus Antonin Gadal mindig hangsúlyozza is beszédeiben. Lux lucet in tenebris: e jelmondata erejében utánozha­ tatlan módon tudta megvilágítani az elmúlt kétezer év gnosztikus hagyományát. Mélységes és kétszeres volt a pátriárka szívének örö­ me: egyrészt a huszadik század keresztény, hermészi és gnosztikus múlttal kapcsolatos legnagyobb felfedezése, másrészt amiatt, hogy behordhatta a termést, úttörőmunkája eredményét. Ez a könyvtár a rejtélyes szövegek gyűjteményének legjavát tartalmazza: itt talál­ ható Valentinusztól Az Igazság Evangéliuma, a Reginosznak írt levél a feltámadásról, a Tamás Evangélium, hermészi szövegtöre­ dékek, köztük a Corpus Hermeticum, valamint az Értekezés a nyol­ cadik és kilencedik szféráról; ezek a művek különleges bizonyságai korszakunkban annak, hogy a Gnózis ereje elpusztíthatatlan, és sértetlenül várja az Isten által meghatározott pillanatot, amikor visszatérhet az emberek közé.

1946 Születés és visszatérés. Egy új lélekközösségnek,

mint a Világosság ősi, egyetemes Szerzetlánca Hár­

mas Szövetségének: a Grál, Katarok, Rózsakereszt

Szövetsége legifjabb láncszemének a megteremtése.

A katár Szerzet a következőképpen írja le a lélekemberiség útját, az élő lélek örök menetelését a mulandóságtól a múlhatatlanságig, a romlandóságtól a romolhatatlanságig:

Alakulás — Újjáalakulás — Átalakulás Hernyó — Báb — Pillangó

Halandó ember — Megváltozott lélek — Romolhatatlan fényiélek. Az ember mint mikrokozmosz, kis világ, minutus mundm misztéri­ uma mindig központi jelentőségű a Szellemben Nagyok szemében, valamint az általuk, küldetésük alapján létrehozott beavató iskolák

szakadatlan lánca számára. Az ember — mint ego- avagy geocent­ rikus lény — hosszú, földi fejlődési útján az első helyet az élet és a tudatfejlődés foglalja el: a világnak eme ismerete mindig is az időleges, a korlátozott és állandóan változó dolgoknak az ismere­ tét jelenti.

Azon a tájon, ahol a középkori katár Szerzet élt, az oly hatalmas, Dél-Franciaországtól Észak-Spanyolországig terjedő Occitániában található az Ariége völgy, kiterjedt, bonyolult barlangrendszerével. Az emberek jelenlétét több tízezer éves tárgyi bizonyítékok és bar­ langi falfeliratok támasztják alá, mely utóbbiak Európa legrégebbi sziklarajzai közé tartoznak.

Minthogy Sabarthez a maga jelmondatával Custos Summorum — a Szellem Legmagasságosabb Megnyilatkozásának az Őrizője — Oc-citánia középpontjában terül el, azon a földön, ahol a középkorban virágzott a művészet, a tudomány és a vallás, joggal tarthat igényt a megtiszteltetésre, hogy a „nyugati emberiség bölcsőjének" neveztes­ sék. Az emberiség hosszú földi fejlődési útján, egy adott pillanatban a belső szem előtt megnyílnak a tér-idő határai, megnyílik a lélek ablaka, és a változó, romlandó lét talányát egy érinthetetlen, ro­ molhatatlan élet csodája váltja föl. Ez a halhatatlan lélek születése, a Fény-léleké, mely az örökkévalóság útjára lépett. Ekkor a tér és az idő feloldódnak a teremtés végtelenjében. A végtelen firmamen-tum, a földi zodiákus a tizenkét állatövi jeggyel, valamint a hét régi bolygóval a heliocentrikus elvben találja meg eredetét, mely a végtelen alakulás krisztusközpontú elvében tér vissza. Földi alaku­ lása során így áll végül az ember mikrokozmoszként, tudatos és élő lélekként szemtől szemben a szellemi élet krisztocentrikus elvével. Az életképlet, a születés — élet — növekedés — változás és újjászüle­ tés hétszeres kulcsa ekkor a mindenütt jelenvalósági tudatban, az Egyetlennel való találkozásban leli meg apoteózisát. Avagy ahogyan azt Hermész Triszmegisztosz fejezi ki legmagasabb szellemi elragad­ tatásában: „Látlak, Uram!" Hermész arról az emberről tanúskodik, aki anyagi börtöne fölé emelkedett: „Isten egy halhatatlan ember, az ember egy halandó Isten."

Az EGYETEMES G N Ó Z I S DIADALA

Az a múlhatatlan törvényszerűség, amely az embert elvezeti a rendel­ tetéséhez, a Világosság fáklyahordozóinak tanúságtételében az egye­ temes Gnózis valóságaként jut kifejezésre. Ezt a pátriárka, Antonin Gadal „a vigasztaló és megtisztító Szellem vallásának" nevezte. Az ok pedig minden élet ősforrása — mert szükséges, hogy az alkotó esszencia, az Elet Fájának nedve a gyökerektől elérjen a teljes kibon­ takozásáig. Ez egy gnosztikus fejlődési út, mely a Vigasz, a Szeretet és Kegyelem erőiben nyilvánul meg azok által, akik az Elet Szerzetének képviselői, és ettől kapták megbízatásukat.

Az örökkévalóság rejtélyes megnyilvánulása az időben újra megis­ métlődött 1946-ban, az ősi ka tárföld szívében, Albi Rózsakertjében: ekkor látogatott ide J a n van Rijckenborgh és Catharose de Petri, az ifjú gnosztikus Szerzet, az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának két szellemi vezetője.

Niketas a konstantinápolyi pátriárka képviselőjeként 1167-ben a Saint-Félix de Caraman-i zsinaton „Ázsia Hét Gyülekezetének" pe­ csétjét összekapcsolta az Egyetlen Egyetemes Szellemtemplom ősi láncának ifjú láncszemével, a katár Szerzettel. 1946-ban az ifjú Szer­ zet szellemi vezetői látomásukban erre a szellemi erőre támaszkodva az új emberiségkorszakban elvégzendő feladatként élték meg az egye­ temes Gnózis diadalát és visszatértét.

Albi Rózsakertjében, e történelmi jelentőségű helyen öltött alakot a jelenkori gnosztikus fejlődési menet, mely arra hivatott, hogy össze­ kapcsolja a nyugati világot múltja ősi gyökereivel. Nem véletlen, hogy ugyanebben az évben, 1946-ban jelent meg Jan van Rijckenborgh első könyve, mégpedig ezzel a címmel: Dei Gloria Intacta — a Szent Rózsake­ reszt keresztény beavatási misztériuma az új korszak számára.

A Világosság fáklyahordozói, az új korszak úttörői, Antonin Gadal, J a n van Rijckenborgh és Catharose de Petri személyében új szövetséget pecsételtek meg: a Szent Grál Erejében, a Katarok tiszta krisztusi Szerzetének Szeretetében és egy új, gnosztikus megnyilvá­ nulásban, a Rózsakereszt Szerzetének Bölcsességében. Ez az új szö­ vetség a „Világosság Hármas Szövetsége".

Ez a könyv, Az egyetemes Gnózis diadala az egyetemes Szerzetlánc központi Rendje szellemi testamentumának fogantatását, megnyil-vánítását és magyarázatát mutatja be, azon Rend testamentumáét, amelynek alapköve Krisztusban, az abszolút Valóság szellemerejében nyugszik.

Tizenhat éves koromban, 1957. március 16-án, március 10-én kelt levelemre válaszul megkaphattam Antonin Gadalnak, a katár Szer­ zet pátriárkájának „ifjabb testvéréhez" címzett levelét. Ebben írott formában is megerősítést nyert a katár Szerzethez fűződő különle­ ges kapcsolatom, s általa bensőleg újra átélhettem az 1244. márci­ us 15-ei éjszaka titokzatos pillanatait: a „katárok kincsének" meg­ mentését. Kronosz korszakokat az örökkévalósággal összekapcsoló törvényszerűségének köszönhetően Antonin Gadal úr 1962. június 14-én bekövetkezett halálát megelőző öt év során — nyolcvanöt évet élt — megadatott, hogy számos levél, személyes találkozás és Sabarthez szent helyeinek meglátogatása formájában mély belátás­ ra tehessek szert a gnosztikus katár Szerzet sokoldalúságát és szel­ lemi nagyságát illetően.

Az elolthatatlan láng mágikus erejének meggyújtásával és láng­ ra lobbantásával ugyanakkor egy olyan spirituális erő született meg bennem, mely attól kezdve lelki-szellemi életutam alapjául szolgált. A klasszikus örökség átvétele, a szellemi attribútumoknak a Szent Grál misztériumának erejében való őrzése életbevágó jelentőségűvé lett, a spirituális munka hajtóerejévé, mely számomra 1957. március 16-án kezdődött. E nap különösen azt az impulzust tette emlékeze­ tessé, amely a Világossághordozók kincseskamrájának létrehozásá­ hoz vezetett. Ez a kincseskamra a Bibliotheca Philosophica Hermé­ tica, az örökkön égő láng tanúbizonysága.

E könyv megjelentetésével egyúttal egy régi ígéretnek teszek eleget, melyet Catharose de Petrinek, az Arany Rózsakereszt Szellemi Isko­ lája nagymesternőjének tettem. Lehetővé tette számomra, hogy az általa összeállított, dokumentált anyagokkal rendelkezzem. Ez azzal

Az EGYETEMES G N Ó Z I S DIADALA

a megbízatással párosult, hogy szélesebb körök számára világosít­ sam meg és tegyem ismertté a szellemi vezetők — Jan van Rijcken-borgh, Catharose de Petri és Antonin Gadal — közötti szövetséget, a Világosság Hármas Szövetségének, a Grál, Katarok, Rózsakereszt szövetségének a keletkezését. A nagymesternő a következőket írta 1962-ben a Világosság Hármas Szövetségéhez fűződő személyes kap­ csolatáról:

Huszonnyolcadik életévemben, 1930-ban jött létre számomra a kapcsolat az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájával. E pillanat­ tól fogva tudatára ébredtem életcélomnak és feladatomnak. Számos vallásos és filozofikus elmélyülést követően megjelent előttem egy isteni küldött; azúr boltozat alatt, fénylő, fehér, éteri megjelenésű galamb formájában — a Szent Szellem szimbólumának alakjában — jött, s bensőleg tudtomra adta többek között azt, hogy a Rózsa­ keresztnek, mint Szellemi Iskolának, a Szellem ereje által ismertté kell válnia mindenki számára, aki a lélek megszabadulására vágyik. Ettől fogva sok mindent megnyilvánítottak számomra, melyeknek gyümölcsei időközben meg is jelentek az ifjú gnosztikus Szerzet Szellemi Iskolájában.

Anélkül, hogy kértem volna vagy előzőleg beszéltem volna vele róla, Ussat-les-Bains-ben Antonin Gadal úr kezéből megkaptam is­ teni küldetésem megerősítését. Gadal úr, az idős, nyolcvanöt éves pátriárka, az ősi szentélyek, a barlangok, az ún. „Montagne Sac-rée", a Szent Hegy őre a franciaországi Ariége földjén. E régi bar­ langok a középkorban valóban szentélyekként szolgáltak, később pedig a korabeli katár Szerzet menedékeiként. A pátriárkával való második találkozásom után — az első 1954 szeptemberében volt, Jan van Rijckenborgh úr és mintegy harminc tanuló társaságában — a felismerés és elismerés jeleként átnyújtott egy saját maga fes­ tette selyemkendőt, melynek dísze: egy fehér, kiterjesztett szárnyú galamb azúr háttérrel. Gondolhatják, mekkora volt a meglepeté­ sem, ugyanakkor a benső örömöm! Nem sokkal később kaptam, szintén a pátriárka kezéből, egy fából faragott galambszobrocskát,

pontos mását annak, mely a Betlehem-barlang boltozatán látható. A Betlehem-barlang az Ornolac-beli hajdani Szerzet legbelsőbb be­ avató szentélye.

Az egyetemes Gnózis diadala című könyv megjelenésével — majd' ötven évvel a pátriárkával való első, 1955-ös találkozás után — végre meg­ született a végső válasz A Parakléta Galambja című kéziratra. Ezt a kéziratot idősebb fivéremtől, Antonin Gadaltól, a hű Galaadtól kaptam 1957-ben, tizenhat éves koromban, szüleim Amszterdamban lévő bloemgracht-i házában; a kézirat szövege megtalálható e könyv prológusában. Ez egyben egy prófécia kinyilatkoztatása, melyet

1961-ben közölt velem, utolsó, Ussat-Ornolac-beli találkozásunk so­ rán. Jelen volt feleségem, Rachel és lányom, Mirjam, akit a pátriárka Sabarthez gyermekének nevezett.

2004-ben, egy új évezred kezdetén, tanúskodhatom arról, hogy a gnosztikus munka alapítói szívének az úttörő munka során eleven vetőmagként kiontott vére ezerszeresen meghozta a gyümölcseit.

így zeng az Elet Szerzetének ősi üzenete: „Isten Szeretet". Bizo­ nyosodjon be ez az életerő világosságerőként, az egyetemes Gnózis szakadatlan diadalaként, íme, ez legbensőbb kívánságom!

Joost R. Ritman

A Bibliotbeca Philosopbica Hermetica alapítója

I. RÉSZ

Antonin Gadal

Nos, vándor, légy óvatos!

Tudnod kell, hogy miután a Katedrális küszöbét átléped, valóban ember lesz belőled,

aki összekapcsolódott az éggel, amint kapcsolatban áll a földdel is. Tudnod kell, mágikus hangszert tart kezed,

s a hangok, melyeket a szellemi billentyűkön játszol, természetfeletti visszhangra lelnek, melyet

te magad azonban nem hallasz majd,

mert csupán a jövendőhöz hasonlóan rejtélyes múlt hallgatózó fülei számára lesznek felfoghatók.

Talán nem tudtad ezt. Mind elfeledtük. Most azonban tudod: Légy hát óvatos, vándor.'

Vasárnap van, Virágvasárnap, a 33. esztendő nizán hó 9. napjának dicső évfordulója! Pirkadattól fogva boldog sóhajtás lebegett minde­ nütt az öreg Sabarthez fölött. Ereztem: a Katedrális, a Templomok ragyogtak az ünnepi boldogságtól. A környékbeli falvak, valamint a büszke Castella von Tarascon, a tarusque-ok hajdani fővárosa, a négy égtáj felé röpítették harangjaik ezüstszavát. Virágvasárnap van! Országos ünnep. A gyermekek puszpáng-, babér- és rozmaring­ ágakat készítenek elő, melyeket, miután megkapták rájuk az áldást,

Az EGYETEMES G N Ó Z I S DIADALA

boldogan visznek majd haza. Rengeteg barackvirágszirom hullott le az éjszaka, kétféle színben pompázó szőnyeggel borítva be a földet, sehol sincs ennek párja. Hozsánna!

„Hozsánna! Áldott legyen, aki jő az Úrnak nevében! Eljött az óra, amikor az embernek Fia megdicsőíttetik! Hozsánna!"

Betlehemben szedtem a pisztáciaágamat... Hozsánna!

Teljes erővel zúgnak a harangok, minden égtáj felől. Békével tölt el ez a boldog harangozás, kellemessé teszi Lombrives barlangja, a „ka-tárok Katedrálisa" felé vezető utat. Annál is inkább, mivel gondo­ lataim mindegyre csak a 33. év nizán hó (a zsidók Húsvét hónapja) nyolcadika szombat és kilencedike vasárnap körül járnak, követve a János Evangélium magasztos sorait:

„Jézus tehát hat nappal húsvét előtt elment Betániába, ahol Lá­ zár élt, akit feltámasztott a halottak közül. Vacsorát készítettek ott neki, s Márta szolgált fel, Lázár pedig a Jézussal együtt ülők kö­ zött volt. Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárduskenetet, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt a kenet illatával."

„Nagyon sokan megtudták a zsidók közül, hogy ő ott van, és odamentek; nemcsak Jézus miatt, hanem azért is, hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halottak közül."

És másnap vasárnap, a csodálatos Virágvasárnapon:

„Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, pálmaágakat fogtak, kivonultak a foga­ dására, és így kiáltottak: Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izrael Királya!" Qános XII, 1-3, 9, 12-13).

Jézus, Lázár, Márta, Mária, János... Gondolataimba merülve léptem be, anélkül, hogy észrevettem volna, Lombrives barlangjába, a szépsé­ ges Katedrálisba. Ma sokkalta szebb, mint bármikor máskor: végtére is Virágvasárnap van! Vidám csengőhanggal érkeznek a vízcseppek a

talaj cseppköveire; a boltozati cseppkövek élénk, színes ragyogással fénylenek. A függő asszony, egy asszony-alakú boltozati cseppkőkép­ ződmény, a legszebb ruháját öltötte fel. A levegő szelíden simogat s tömjénillat lengedez. A pompás Katedrális is ünnepel! Hozsánna! Áldott legyen...

Milyen furcsa... Mintha alig hallható hangok ütötték volna meg a fülemet... Apró szellőcskét, gyenge fuvallatot éreztem arcomon, annál is kevésbé észlelhetőt, mintha árny lengett volna el... Miféle hang le­ hetne? Bagoly-barátom talán...? Nem! Talán denevérmama jött szoká­ sa szerint két kicsinyével köszönteni, míg a lusta denevérpapa tovább alszik a függő asszony közelében csüngve? Nem, ez sem lehetett!

Semmit sem látok! Mégis...

Szinte anélkül, hogy észrevettem volna, a Katedrális bejáratához jutottam, az alacsony átjáróhoz. Meghajlok a Legmagasságosabb előtt, s csak ezután lépek szentélyébe, ahogy a derék Loup de Foix is tette, mielőtt a Kápolnába lépett... De... Ó! Milyen különös! Mi­ csoda látványban részesít ma az óriási Katedrális! Képtelen vagyok szavakba önteni, hogy miféle érzések kerítették hatalmukba tuda­ tomat! Füleim valóban titokzatos, megmagyarázhatatlan hangokat hallanak? Nem téved-e szemem, mikor sohasem látott, szépséges, átható, gyengéd fényességgel vesz körül?

Halkan, nagyon halkan hallom, amint nevemen szólít egy ismert, rég hallott hang... Hirtelen megfordulok, minden irányba körülné­ zek. Nem, semmit sem látok! Mégis, érzem, hogy nem vagyok egye­ dül. És ismét néven szólít, ugyanaz a halk hang, mely most talán még ismerősebb...

- Ó! Mester... Drága Mester!

- Igen, én vagyok az! Vártalak! Tudtam, hogy nem felejtesz eljön­ ni ezen az örömteli napon, Krisztusért, a mártírokért. Tanúja leszel velem együtt a Virágvasárnap ünnepének, szépséges Lombrives bar­ langunkban. Hallgatózz, figyelj! Semmin ne lepődj meg!

Evokáció... mint csodás eolhárfák hangja, lágy, mennyei zene száll föntről alá, a terem végtelenségében elvesző boltozat felől.

Ugyanek-Az EGYETEMES G N Ó Z I S DIADALA

kor megnő a fényesség, s csodálatos módon megjelenteti az „Erkély" és a „Lépcsők" minden részletét.

Hirtelen egy szédítő szikla tűnik fel előttem, tetejében egy vár, erődítmény, melynek minden kövét jól ismerem. Montségur!

- Igen, Montségur...!

- Nézd, hosszú kötelet eresztettek le a mélybe! - Valóban, egy kötél...

- Amiel Aicard ereszkedik le elsőként!

- Igen, Amiel Aicard, a katár püspök, Bertrand d'En Marti utódja...

- Egy, kettő, három követi őt; a Közösség titkait és a szent kin­ cseket mentik. Pons Arnaud de Castelverdunt látom, aki a kincsek megmentőire, a tisztákra vár. Lent vannak... Közelébe értek... Mind elindulnak a „Katarok útján", a Lombrives Katedrálisa és az Orno-lac-i Betlehem felé... A szent kincseket meg fogják menteni...

- És most biztonságba helyezik... Nézd csak!

A vár körül katonák, keresztesek áthatolhatatlan sorfalát látom. Vezetőik csoportokban állnak a vár kapui előtt a legyőzöttek kivo­ nulására várva. Egyszer csak megnyílik a vár kapuja.

Kilép egy lovag, távolabb két szolgáló és több megpakolt öszvér követi: ez az első, az összes közül a legkevésbé érdekes csoport... Pi-erre Roger de Mirepoix, Montségur ura. Cserben hagyod családodat, szüléidet, barátaidat... Elmégy építészeddel, sebészorvosoddal, aran-nyal-ezüsttel megrakott öszvéreiddel, mindazzal a vagyonnal, amit a várban halmoztál fel. Magaddal viszed az anyagi kincs maradékát. Menekülj csak, Pierre Roger de Mirepoix és ne nézz hátra... Mene­ külj! Kőszíved nem érdemli meg, hogy megpillanthasd e mártírok dicső fénykoszorúját! Csak fuss...

A keresztesek szó nélkül, megvető pillantással hagyják elhaladni a karavánt, mely aztán eltűnt a Montgrenier vagy Montgaillard vára felé vezető kanyargós úton. Montgrenier és Montgaillard a foix-i gróf hűbérbirtokai voltak, a gróf várától mintegy négy kilométerre.

Ezután egy másik csoport hagyja el Montségurt, nemesen, nyu­ godtan. Élén R a m o n de Pérelha, az ellenállás hőse. Utána Guiraut

de Rabat, a veje, Jordán, Philippa, Alpai's, Braída, a gyermekei; Bert-rand: a testvére; Pons Sicre d'Illat és még mások...

A harmadik csoport következik: Béranger de Lavelanet, Arnauld-val, LombardáArnauld-val, Bernardával: a gyermekeivel; vejével: Imbert de Salas-val, s még néhányan...

A negyedik csoport: Arnaud Roger de Mirepoix, feleségével, lá­ nyával, nővérével, unokahúgaival, unokaöccseivel és néhány kísérő­ vel. Közöttük van: Pierre de Lera de Mirepoix, Arnauld de Miglos, Pierre de Garrabet, Bérangére fia és a foix-i udvar trubadúrja; aztán Guilhelm de Léonart, Guilhelm d'Arvigna...

Rabat, Miglos, Garrabet, Larnat... drága nevek ezek Sabarthezben, tudod jól!

Ah, itt vannak a jóemberek... Az erődítménybe zárt kétszázöt ka-tár hosszú sorban jön kifelé Montségur-ből: elöl a tiszták, utánuk a tökéletesek. Bertrand d'En Marti, a pátriárka halad a dicső menet élén, melyet nyugodtan vezet a kivégzőhelyre. Egyetlen egy sem ta­ gadta meg a múltját! Egyetlen egy sem hátrált meg a máglya előtt!

Látom őket egyenként elhaladni, higgadtan, lefelé az úton, „egy jó vég" boldogságával, örömmel gondolva közelgő mennybemenete­ lükre, a „Csillagok útján". Krisztus hű tanítványaiként örvendeztek, hogy életüket adják isteni Uruk megdicsőüléséért, fáradságos és hos­ szú beavatásuk végső céljaként!

Itt jön Rissenda de Teilh, Salengues apátnője, a szép Esclarmon-de Esclarmon-de Pérelha éEsclarmon-desanyja, Corba és nagyanyja, Marquésia Esclarmon-de Lantar között; Guilhelma, annak az Amiel Aicardnak a felesége, akit a pát­ riárka, En Marti elküldött, hogy a szent kincset biztos helyre vigye; Ermengarda d'Ussat, az ornolac-i Templomok leánya; végül az erő­ dítmény összes szentje... összesen 205, tökéletesek és tiszták!

Lassan haladt lefelé a menet a vár lábánál elterülő mező felé, mely­ nek a neve azóta Champ des Crémats, a „Megégetettek mezeje".

- Ó! Mester, milyen szomorú látvány! - Nézd, nézd csak tovább...

A keresztesek katonái megállították a csoportot, mint egy vasöv, úgy zárták körül őket. Mialatt a parancsnokok helyet foglaltak egy

Az EGYETEMES G N Ó Z I S DIADALA

dombon, felügyelni a máglya előkészítését, addig férfiak puszpángot, sünzanótot, rekettyét, mogyorófát, bükkfát, rőzsét, farönköket, egész fákat hoztak... nem sok idő alatt egész hegy emelkedett a fából.

Összeszorul a szívem; erőteljes érzések kerítenek hatalmukba. Hir­ telen felcsap a láng a szörnyű máglya közepén. Látom, amint a keresz­ tesek vezetője felemeli karját a papi sereg felé, s csak alig hallom En Martihoz, a pireneusi katárok tiszteletre méltó pátriárkájához intézett szavait. Szomorú, mégis dallamos ének száll fel a csoporttól. Majd, míg a tűz felcsap az egész máglya felett, hirtelen, mint egy jeladás­ ra — ó, micsoda borzalmas jelenet — a tiszták és tökéletesek, szinte ugyanabban a pillanatban vetik bele magukat a lángokba... Micsoda borzalom! Önkéntelenül behunyom a szemem. Az égő gallyak ropo-gásában a keresztesek egyik vezetőjének, Narbonne érsekének jeladásá­ ra felhangzik a Veni Spiritus — „Jöjj, Szent Szellem"...

Hirtelen egy fehér galamb, a Parakléta hófehér galambja emel­ kedik fel a máglya közepéből. Lassan a vár felé száll, egy kört tesz körülötte, egy ideig a „katárok útja" fölött repül, Sabarthez barlang­ jai irányába. Majd mint a villám, nyílegyenesen elrepül Kelet felé... Küldetése befejeződött.

Újra a szépséges Katedrálisban találom magam, melyet soha nem látott szépségű szivárvány ragyog be. E mennyei szivárvány szívé­ ből pedig nem kevésbé mennyei szózat hangzik fel: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek!"

- A viszontlátásra! - Mester... Ó! Mester!

Lombrives-ra újra sötétség és csend ereszkedik. A Katedrálisba vissza­ tért megkapó nyugalma és egyedülálló magasztossága.

A prófécia

Montségur

Ó, harcosaink szent menedéke,

te, akit Esclarmonde föl, az ég közeiéhe épített. Ó, faidit-ek2, lovagok, trubadúrok Thabor-a,

mily büszkén állsz most is a meredek hegyormon! Oc-fóldi boldogságunk, ó, megdicsőült sír,

falaidon patakokban folyt atyáink vére, ma pedig romban állasz, „koponyád" veszítve, minket, ó Délnek lelke, szánalomra tanítasz. Am hétszáz év múltán a babérfa új levelet hajt

a Mártírok Hamvaiból, mely a feledés homályával borította be oly sok boldog napunkat!

Emelkedj hát büszkén meredek magasodból! Viharnak, mennydörgésnek, télnek ez a te válaszod: „ Ormom örökkön örökké itt magasodni fog

közelíts hát, van-e hozzá bátorságod?"

Az igazi próféciák mindig megvalósulnak, mivel a látnók a Termé­ szet Könyvében olvas, s a jövőbe vetíti ki azt, ami rejtetten már benne rejlik a jelenben.

1244. március 16: az „utolsó katárokat" megégették Montségur várá­ nak a lábánál. Egy trubadúr, aki ezen események szemtanúja volt, a 2 A faidit-ek az isteni szeretet zarándokai.

AZ EGYETEMES GNÓZIS DIADALA

következő próféciát nyilatkoztatta ki: „Hétszáz év múltán a babérfa új levelet hajt!" Akkor a Világosság Hármas Szövetségének, a Grál — Katarok — Rózsakereszt szövetségének anyagi köntöse megsemmi­ sült. Egy szám mögött azonban titok, erő, fényes cselekedet rejlik. Hétszáz évvel később, 1944. március 16-án, a katár Szerzet pátriár­ kája, Antonin Gadal teljesítette be a trubadúr próféciáját az Ariége völgyében, hét fő jelenlétében:

Egy téli reggel még ködös hajnalának halovány derengésében hét férfi kapaszkodott lassan fölfelé, a szent hely irányában. Hét évszá­ zad telt el, napra pontosan, mióta 1244. március 16-án a hajnal első sugarai megvilágították a valamivel lejjebb, a vár lábánál elterülő mezőhöz lefelé ereszkedő katárok hosszú sorát, útban a rájuk váró máglyarakásokhoz, amelyeknek a bizonytalan körvonalai még ma is felismerhetőek. Ezek az occitán férfiak a mostani nehéz idők ellené­ re3, a szülőföldjükkel és misztikus hazájukkal való szinte örökkéva­

ló összetartozásról tettek tanúbizonyságot.

Joseph Delteil barlangkutató meghatódottan idézi föl, milyen is volt ez a csendes felmenetel: „Heten voltunk azon a reggelen. Véletlen esett így? Nem hiszem, mert nagyon is valószínű, hogy Gadal úr alaposan megfontolt okokból kért meg arra, hogy csatla­ kozzam a csoporthoz, úgyhogy ezáltal meglett a jelképes létszám, így találkoztunk mind Montségur váránál, azzal a szándékkal, hogy elgondolkodjunk a végső áldozat színhelyén.4

És lásd: a babérfa, a keresztény misztériumok szimbóluma újra levelet hajt... E tényt Antonin Gadal a következő bejelentésével erősítette meg: Montségur kövei a hegyen vannak, de eszméi — csakúgy mint a ham­ vak és a szikrák — mindenfelé eljutottak, betöltik az egész

univer-3 1944-ben a német megszállók Montségur-t ostromzárral vették körül. 4 Alain Hubert-Bonnal, Montségur és a hozzá vezető utak, Cos-Ariége, 1. oldal

zumot! Vajon új életre kel majd a katárság, mint a Szellem Egyházai Nemrég egy bátor szívű kritikus azt állította, hogy a katolicizmus, a pápaság alapjai összedőltek, a protestáns egyház alapja pedig, a Bib­ lia, hasonlóképpen elveszítette jelentőségét. Megláthatjuk-e, amint a katárság, az élő Kereszténység megifjodik, és fényesen felemelkedik a Szeretet halhatatlansága alapján? Megélhetjük-e, hogy a sötét teok-ráciát és zűrzavaros teológiát felváltja majd egy transzcendens, égi, isteni bölcsesség?

A Vatikán magaslatairól, a középkor romjain Péter már csak Dél tévelygő népeit legelteti. Pál háromszáz éve látja az angolszász né­ peket — Észak-Európa és Amerika vidékein — szétszóródni a tenge­ rek mentén s az óceánok szigetcsoportjain. Eljön-e még Pathmos Jánosa? Fölkel-e még Kelet sivatagjaiból zsidó tiarájában és plátói köpenyében? Mondja-e még a népeknek, őszintén, nyíltan és örökké ifjan: „Gyermekeim, szeressétek egymást!" S ez az oly nagyon sze­ retett apostol, aki Jézus keblén nyugodott, s ettől az isteni szívtől kapta mennyei látomásait, felvirágoztatja-e még az utolsó napon a legtisztább kereszténységet, mint ahogyan egykor kihordta Krisztus legcsodásabb, legragyogóbb világosságát?

A János-evangélium utolsó fejezetében Jézus megjósolja Péternek, aki mindig is az „Egyetemes Birodalomról" álmodott, hogy „más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod". Egyszersmind úgy tűnik, mintha megjelentené Jánosnak, a „Mennydörgés Fiá"-nak, hogy túl fog élni minden apostolt, egybegyűjt minden nemzetet, s az emberi nemet az Ég felhői között trónoló Krisztushoz vezeti.

Akárhogyan is áll a dolog ezzel a kijelentéssel, a katárság újra élni fog, de nem a középkori formájában! Az albigens mozgalom a kor­ társ mozgalmakkal együtt visszahozhatatlanul elhamvadt, csakúgy mint a római lovagság, a trubadúr költészet, vagy a tizenharmadik század heroikus és kifinomult kultúrája. A világ jövője azonban egy­ értelműen a Szereteté, a Vigasztalóé; Jánosé lesz az utolsó szó! Péter túlságosan is visszaélt a karddal és a kulcsokkal. Pál is visszaélt a Szellem kardjával és fegyvereivel. De János nem képes visszaélni a Szeretettel! János fogja megbékíteni Kéfást és társzuszi Sault. János

Az EGYETEMES G N Ó Z I S DIADALA

mindvégig itt marad, mert az ő feje Jézus szívén nyugodott, és mert mozdulatlanul, könnyek között állt — az apostolok közül egyedül ő — Ura keresztjének lábánál.

Az utolsó szó a Szereteté, amint a földön, éppúgy a mennyekben is!

Az EGYETEMES G N Ó Z I S DIADALA

Albi Rózsakertje

Jan van Rijckenborgh és Catharose de Petri

Amikor 1946-ban elindultunk Albiba, akkor erről a városkáról csak annyit tudtunk, hogy létezik, mást nem. Mindazonáltal volt egy tit­ kos célunk: újra fel szerettük volna venni a kapcsolatot az előző Testvériséggel, az albigens mozgalomként ismert transzfigurisztikus Szerzettel. Nyilvánvaló, hogy ennek a névnek megvolt a maga ér­ telme és jelentése. Ezért kellett elmennünk Albiba, annak ellenére, hogy sok utánajárás alapján Dél-Franciaország más helyei sokkal kedvezőbbnek tűntek.

Mi azonban egy belső hangtól hajtva Toulouse-on keresztül Albi felé indultunk. Alighogy befutott a vonatunk, azonnal hatalmába kerített bennünket az az érzés, hogy ismerős környékre érkeztünk. Egyenesen a célunk felé tartottunk, egy nagyon régi épület felé, a nagy katedrális mellett jobbra, a Tarn folyó magas partja mentén. Ez a jelenleg községi múzeumként szolgáló régi épület egy rózsakert közvetlen szomszédságában, hajdan püspöki palota, azelőtt pedig az egykori katárok gyülekező helye volt.

Az épülethez érve azonnal otthonosan éreztük magunkat, s egy pergola felé indultunk, mely a kert fölé magasodó, kőből rakott sétány fölött terült el. S ott, ahol a terasz végül kiszélesedett, egy kis kupolás tornyocska előtt, a kőfalra telepedtünk. Amint ott üldögél­ tünk, a hajdani idők nyugalma, békéje és kegyelme szállt le reánk, s a nyitott lélek ablakon át mindketten teljes részletességével megláttuk az előttünk álló utat. Még sohasem éltünk meg ehhez hasonló szent pillanatot!

Ezért Albi Rózsakertje szent hely számunkra, amiről a lehető leg­ kevesebbet szeretnénk beszélni. Ez a Magasabb Tudat Iskolája létre­ hozásának és kidolgozásának a kezdete. Ekkor kezdhettünk hozzá

a Gnózis nagy titkait illető munkához, és ettől a pillanattól kezdve sok rejtett dologról lebbenthettük fel a fátylat.

Önök, mint ifjú tanulók, most készen állnak rá, hogy felkeres­ sék a Rózsakertet, mint egyik legfontosabb céljukat. S természete­ sen, Ö n ö k úgyszólván a mi képviselőink, s nagyon reméljük, hogy megadatik Önöknek, hogy úgy tölthessék majd be ezt a feladatot, ahogyan kell.

Aztán Dél felé folytattuk utunkat, Foix vára felé, hogy itt folytassuk az előkészületeket. Ezt a helyszínt is látni fogják. Elmennek Mont-ségurbe is, az egykori katárok romantikus tartózkodási helyére. Kí­ váncsian hallgatjuk majd meg, milyen benyomásokkal térnek vissza. Ha a megfelelő módon fognak hozzá, akkor ez az út megvalósítható és végigjárható, s ha a helyes módon járják végig, akkor nagyon hasznossá válhat az Iskola jövőjére nézve. Ezért kérjük Önöket: tö­ rekedjenek mindig a csoportegység megtartására. Maradjanak mind­ annyian hűek a megegyezésünkhöz, legyenek e megegyezés teljes tu­ datában! Akkor nem is lehetséges másként, mint hogy ez az utazás nagyon áldásos lesz!

Az EGYETEMES G N Ó Z I S DIADALA

A találkozás

J.C. Kanes

A jelölt, akit gyakran érthetetlen módon hajt valami az élet értelmé­ nek keresése felé, általában nincs is tudatában annak, hogy mit keres valójában. A századok során csak keveseknek adatott meg, hogy tet­ tekkel is válaszoljanak erre a keresésre ösztönző erőre.

Már a legelején álljunk meg a kérdésnél: „Miért keres az ember?" Nehéz anyagi körülmények között a túlélési ösztönből magyaráz­ ható az élelem keresése az éhség csillapítására, valamint a víz ke­ resése a szomjúság oltására. Ez így van ma is, így volt ezelőtt is. E tekintetben az emberi viselkedés alig tér el az állatokétól. Az elsődle­ ges életszükségletek kielégítésére irányuló törekvés gyökerét egészen egyszerűen a túlélésért folytatott küzdelemben, a túlélési ösztönben találhatjuk meg.

Az embernek tehát vele született tulajdonsága a kutató hajlam. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szükségszerűen megvan benne az éhség és szomjúság kielégítésének a keretein túlmutató további keresés képessége is.

A mai, modern ember sokat elveszített eredeti képességeiből, ado­ mányaiból. Bár Istent, mint minden élet ősforrását napjainkban is szólongatják, nem ismerik Őt „első kézből". E veszteség elsődleges oka az a degenerációs körfolyamat, mely évszázadok óta fogságban tartja az embert. Azért, hogy megszabadulhasson ebből a kelepcéből, veremből vagy aknából, melynek a mélyén vergődik, Isten mintegy segédkezet nyújt neki. Erről mondja nagyon költőien Hermész Trisz-megisztosz, hogy: „Isten egy nagy, a Szellem erejével töltött krátert küldött le a mélységbe, és egy követet bízott meg a feladattal, hogy az emberek szívének kihirdesse: Merüljetek bele ebbe a kráterbe, ebbe a keverőedénybe, ti lelkek, akik képesek vagytok erre."

A jelöltet, a keresőt tehát nem csupán hajtja valami a keresés­ re, hanem egyúttal vezetik is. Ennél a pontnál fontos megszívlelni a következő világos figyelmeztetést. A tény, hogy vezetve vagyunk, hogy megtalálhatunk egy rendszert, egy utat, mely kivezet a verem­ ből és a szabadságba visz, kötelezettségvállalással jár! A világ minden Bölcsességiskolájában megemlékeztek egy bizonyos „díjról", mint az elfogadás feltételéről. Hermész Triszmegisztosz ezt mondja: „Isten azt akarta, hogy a szellemkapcsolat legyen a verseny minden lélek számára elérhető díja!"

Mindennek megvan a maga ára. Z. W. Leene nyomatékkal fejezte ki élete vége felé:

Az emberiséget szeretnék szolgálni? Felemelni életükbe

a Jóságot — Igazságot — Igazságosságot? Tudják-e már, barátaim, mi az ára ennek? Az ára túlmutat földi javaik összességén!

A Bibliában is találkozhatunk a gazdag ifjú példázatával, aki oly nagyon szerette volna követni Jézust, az Urat, ám nem mutatkozott késznek megfizetni ennek az „árát". Ki a gazdag ifjú? Az a jelölt, aki gyermekkorától fogva ezen gondolkodik: „Miért élek? — honnan jöttem? — hová megyek?" Legtöbbször ezek az alapvető kérdések ve­ zérelik az embert egy magasabb szintű tudat keresésére.

De térjünk vissza eredeti témánkhoz: a jelölt-keresőhöz. Gondo­ latban látogassunk el ismét az Ariége csodálatos völgyébe. Irányul­ junk a múltra, a jelenre és a jövőre. A múlt mindenfelől körülölel minket. Itt, ebben a völgyben megtaláljuk a katárok örökségét! Ép­ pen ez a völgy volt az előző Szerzet pátriárkájával, Antonin Gadallal való találkozás színtere is.

Már 1946-tól kezdve Albi Rózsakertje az Arany Rózsakereszt Szel­ lemi Iskolája számára a Katar Szerzettel való kapcsolat fontos gyúj­ tópontja volt. Ám 1951 tavaszáig mégsem jött létre személyes

talál-Az EGYETEMES G N Ó Z I S DIADALA

kozás a katárok leszármazottaival, az Arany Rózsakereszt Iskolája katár földön tett különböző útjai során. Gyermekkorom kezdetétől összeköttetésben voltam a Rózsakereszttel, s nem meglepő, hogy a katárokról szóló sok szolgálat, beszéd és könyv hatására nekem is el kellett mennem, be kellett járnom a katárok földjét.

Ennek 1951 augusztusában jött el az ideje. Egyedül, gyalog vágtam neki az útnak, egyetlen hátizsákkal. Keresés — honvágy — vágyako­ zás, a lépteimet irányító célt még nem láttam világosan. Mindenesetre utam első célpontja Albi és annak Rózsakertje volt: egy évszázados ko­ lostor kertje a híres és hatalmas, XIII. századi Szent Cecília Székesegy­ ház tövében. Egy egész napon át kerestem... megkérdeztem minden járókelőt, merre találom a „Rózsakertet"... De senki sem ismerte.

Albi ifjúsági szállóján, bolhák társaságában töltött nyugtalan éj­ szaka után mindenről lemondtam. Gyalog indultam tovább Mont-ségur felé, még egyszer, utoljára visszafordultam... és a távolban meg­ pillantottam: a Rózsakertet!

Megfordultam, s végre megérkeztem, pont délben, mikor az an­ nyira keresett kertet éppen bezárták! Két óráig kellett várnom, hogy újra kinyissák! Amit az őrök megérdemelt büntetésemnek véltek, az számomra az út és a keresés hosszadalmas napjainak koronázása volt. Csend és magamba szállás!

Két nap múlva már kora reggel Montségur lábánál voltam. A vár nem látszott. Sűrű ködben vágtam neki a szűk ösvénynek, úgy ka­ paszkodtam fölfelé, míg váratlanul meg nem pillantottam a ködből kiemelkedő hatalmas rom falait. Hollók gyászos rikoltozása foga­ dott. Amint azonban átléptem a bejárat küszöbét, ott már csend, ismerettel és felismeréssel áthatott mély csend fogott körül! Csak később, amikor kissé kiderült az ég, tárult fel szemem előtt a Thabor hegység csodálatos vidéke, melynek legmagasabb pontja a Szent Ber­ talan Csúcs. Órákig maradtam még ott!

Leereszkedtem s visszamentem a hátizsákomért a tanyára, ahol előző éjjel megszálltam. Majd folytattam utamat Lavelanet-en át

sat-les-Bains felé. Estére érkeztem meg, zuhogó esőben. A pályaudvar közelében, egy szabadjára hagyott gyógyfürdőkabinban találtam vé­ delmet éjszakára. Nagy meglepetésemre odabenn már három utazó, három hölgy volt, akik szintén itt készültek megpihenni: két fia­ tal lány Heidelbergből és egy idősebb orosz asszony. Elmondásuk szerint ők is a „katárok kincsét" keresték. Miközben megosztottuk egymással kenyerünket, megtudtam, hogy másnap egy bizonyos An-tonin Gadallal, „az utolsó katárral" van találkozójuk. Ez 1954. au­ gusztus 4-én történt.

Másnap reggel Gadal úr nagyon szívélyesen fogadott bennünket otthonában. Hosszasan mesélte, mivel foglalkozott élete során: a katár örökség őrizetével! Tekintve magas korát, beszélt a jövőt illető nyugtalanságáról is. „Annyi tennivaló maradt még" ismételgette, és... „Ki veszi át küldetésemet, ha én már nem leszek itt?" Ugyanakkor kifejezésre juttatta afölötti örömét is, hogy különböző országokból milyen sokan jönnek hozzá, hogy meghallgassák az üzenetét. Majd javasolta, hogy látogassunk meg együtt néhány katár szentélyt.

Először a Betlehem-barlangba vezetett el minket. Hosszasan be­ szélt az emberiség szolgálatáért bejárt beavatási útról. Mielőtt a jelölt kiment volna a világba — mondta —, itt, ebben a barlangban élte át beavatása megkoronázását. A délutánt a Lombrives barlang látogatá­ sának szenteltük. Ezen a helyen is ugyanaz a végtelen csend uralko­ dott! Amikor ismét a völgy felé tartottunk, élénk beszélgetés alakult ki közöttünk, s elmondtam Gadal úrnak, hogy mi a magyarázata, indítéka keresésemnek: kapcsolatom a Rózsakereszttel. Gadal urat mindez rendkívül érdekelte. Mindent tudni szeretett volna erről a mozgalomról. Természetesen megemlítettem neki a szellemi vezetők nevét is, és beszéltem küldetésükről. Később testvérekként búcsúz­ tunk el egymástól.

Amint visszatértem Hollandiába, hosszan beszéltem erről a talál­ kozásról Leene úrral és Stok-Huyser asszonnyal, akik ma inkább szellemi nevükön, mint J a n van Rijckenborgh és Catharose de Petri ismeretesek. Nagyon hálásak és boldogok voltak ezért a mindeddig