A bibliai hermeneutika

A „ h e r m é n e u t i k a " megjelölés a görög ερμηνεύει·/ = „tolmá- csolni", „értelmezni", „magyarázni" igéből származik. „Hermé-

neutiká"-nak m o n d j u k azt a t u d o m á n y t , amely írásművek meg-

értésének és értelmezésének, magyarázatának a kérdéseivel fog- 122

lalkozik. Ebben az általános értelemben a herméheutika a filo- zófiai tudományok körébe tartozik, pontosabban a logikának az egyik elágazása.

Az idegen lelki t a r t a l m a k n a k , nevezetesen azok írásba fog- lalt f o r m á j á n a k a helyes megértése4 5 és értelmezése („magyará-

zata") mindig súlyos és felelősségteljes feladat. Ez a feladat a hétköznapi életben is jelentkezik, amikor pl. vita keletkezik ar- ról, hogy valamely hozzánk intézett levelet vagy valamely nyi- latkozatot hogyan kell érteni. Tudományos feladattá írásművek és irodalmi alkotások megértése és magyarázata azonban fő- ként négy tudományban válik: 1. a teológiában, ahol a Szent- írás értelmezéséről van szó; 2. a filozófiában, ahol a filozófiai gondolkodók műveinek az értelmezése egyik igen fontos fel- a d a t : 3. az irodalomtudományban, ahol irodalmi alkotások értel- mezése azok szellemi t a r t a l m á n a k a feltárását is jelenti, és végül 4. a jogtudományban, ahol fontos feladat a törvények és más a jogi élet k ö r é b e tartozó m ű v e k n e k (pl. szerződéseknek, végren- deleteknek, stb.) az értelmezése, magyarázata és esetleges alkal- mazása.

A herméneutika ilyen értelemben m i n t e g y fordítottja azok- n a k az irodalom-tudományoknak, amelyek — mint a stilisztika, retorika és poétika — szellemi t a r t a l m a k n a k az írásba foglalására nézve alkotnak szabályokat, ill. vizsgálják azokat a folyamatokat, amelyek az író lelkében adott tartalmak formába öntésénél és írásba rögzítésénél mutatkoznak. A herméneutika a f o r m á b a ön- tött írásműtől igyekszik az u t a t visszafelé megtenni a mögötte levő lelki tartalomhoz. A „retorika" és a vele egy sorba tartozó irodalomtudományok egyfelől és a ^herméneutika" másfelől m i n t e g y két ellentétes irányvonalban közelítik meg és vizsgál- ják az írásműveket és t á r g y a l j á k ugyanazt a szellemi műveletet.

Amíg a filozófiai herméneutika a filozófiai műveket, a filo- lógiai herméneutika az irodalmi műveket és a jogi herméneutika a jogalkotás műveinek az értelmezését tárgyalja, addig a teoló- giai herméneutika tárgya a Szentírás, m i n t írásmű. A teológiai herméneutika feladata az elmondottak a l a p j á n az, hogy vizs- g á l j a és megállapítsa azokat az irányelveket és szabályokat, amelyeknek az alkalmazásával helyesen értelmezhetjük a Szent- írást.

A bibliai herméneutika a Szentírás magyarázatára alkal- mazza azokat az elveket, szabályokat és szempontokat, amelye- ket a herméneutika írásművek értelmezésére vonatkozólag meg- állapít. Ilyen értelemben a bibliai herméneutika a herméneutikai szabályoknak adott esetben, t. i. a Szentírás értelmezésére való alkalmazása. Ebből a nézőpontból t e k i n t v e .az írásmagyarázat eljárását, — éppen ez jelenti a h e r m é n e u t i k a szabályainak a gyakorlati alkalmazását, — azt m o n d h a t j u k , hogy a bibliai her-

méneutika csak annyiban különbözik más írásművek h e r m é - neutikájától, amennyiben t á r g y a a Szentírás.

Különleges teológiai jelleget a bibliai herméneutikának é p - pen az a k ö r ü l m é n y biztosít, hogy tárgya a Szentírás, m i n t az isteni kinyilatkoztatásról szóló tanubizonyságtétel és m i n t e n - nek a kinyilatkoztatásnak hitet ébresztő eszköze. A kinyilatkoz- tatásnak, ill. a róla szóló tanubizonyságtételnek, a Szentírásnak sincs más „logikája", mint az e m b e r i szellem egyéb alkotásai- nak. Ha nem így volna, akkor n e m is t u d n á n k megérteni Isten hozzánk szóló igéjét és minden megértési és értelmezési k í s é r - let hiábavaló volna. Éppen a Szentírásnak e g y é b írásművekkel megegyező-„logikája" teszi lehetővé, hogy a Szentírásra is a l - kalmazzuk az egyéb írásműveknél is alkalmazható h e r m é n e u t i - kai szabályokat. Ez a megállapítás azonban még nem m u t a t j a meg a bibliai herméneutika s a j á t o s feladatát, amely éppen t á r - gyából következik.

A bibliai herméneutikának a teológiai jellegét t. i. nemcsak az a körülmény tanúsítja, hogy tárgya a Szentírás, hanem az is, hogy a Szentírás értelmezése a teológiai hermeneutikai f e l a d a - ton túlmenően egyúttal egyházi szolgálat is. A bibliai h e r m é - neutika előtt t e h á t nemcsak az a feladat áll, hogy megkeresse a Szentírás helyes megértésének és értelmezésének a szabályait, h a n e m az is, hogy u t a t mutasson a Szentírásban foglalt ige tol- mácsolására, — amennyiben az írás helyes értelmezése e l v á - laszthatatlan a n n a k a tolmácsolásától.

Éppen ezért a bibliai h e r m é n e u t i k á b a n is jelentkezik az a kettős teológiai kérdés, hogy mi a Szentírás teológiai értelme

és jelentősége, és hogy hogyan viszonylik a Szentírásban egy- máshoz az Isten igéje és az „emberi beszéd".46 A herméneutika számára alapvető, hogy a n n a k a művelője milyen feleletet ad erre a kettős kérdésre. A teológia hagyományos értelmezése a döntő hangsúlyt a r r a tette, hogy a Szentírás a maga teljes egé- szében Isten igéje és pedig a verbális inspiráció alapján Istennek olyan igéje, amelyben az e m b e r i mozzanat csak arra t e r j e d ki. hogy a szent írók leírták azt, a m i t nekik a Szentlélek diktált. Mivel pedig a Szentlélek tisztán és világosan, sőt félreérthetet- lenül szól, azért az írásmagyarázatnak nincs más feladata, m i n t az, hogy ezt a tisztán és világosan szóló igét mintegy lefordítsa a különféle népek és nemzedékek nyelvére. Mikor a felvilágo- sodás korában a Szentírásnak ez a szemlélete lehetetlenné vált, akkor a történeti szemléletmód a Szentírás e m b e r i oldalára t e t t e a hangsúlyt. E n n e k a szemléletnek a számára — mint l á t t u k , —- a Szentírás e m b e r i írásmű, b e n n e az Isten beszéde feloldódik emberi szavakban, sőt Isten i g é j e maga is kegyes emberek v a g y „ihletett f é r f i a k " vallásos átélésében tükröződik. A t ö r t é n e t i szemlélet számára ezért Isten igéje a Szentírásban elsikkad és

feloldódik Izráel vallástörténetét és a keresztyénség keletkezé- sét dokumentáló iratokban. A teológiai eszmélés viszont egy- f o r m á n igyekezik érvényesíteni a n n a k igazságát, hogy a Szent- írásban Isten maga szól hozzánk é s szólít meg m i n k e t igéjével, másfelől pedig, h o g y a Szentírás iratai e m b e r i írásművek, amelyek magukon hordozzák e m b e r i keletkezésük különféle bélyegeit.

A Szentírásnak a kettős — isteni és emberi — jellege ha- tározza meg a bibliai herméneutikát. A Szentírásban hozzánk

szóló Isten igéje megszólít minket és önmagát a k a r j a érvénye- síteni velünk szemben. Ez más szóval azt jelenti, hogy a minket

megszólító isteni igét csak úgy érthetjük meg, ha annak magun- kat alárendeljük. Más írásművek értelmezésénél az a kiinduló-

pont, hogy az értelmező rendelkezik azokkal a nyelvi, történeti, lélektani, logikai, stb. ismeretekkel, amelyek s z á m á r a lehetővé teszik az illető írásmű megértését. Ezeknek a képességeknek a segítségével t u d j a m a g á t az illető írásmű értelmezője beleélni a szerző gondolatvilágába és ennek a béleélésnek az alapján t u d j a feltárni az illető írásmű értelmét. Ily módon az értelmező nem kerül ugyan az illető írásmű fölé és ez nem k e r ü l a hatalmába, mégis ázt az írásművet szellemileg a magáévá t u d j a tenni és így avval „rendelkezik", amennyiben azt „elsajátítja". A Szentírás- sal azonban sohasem kerülünk e b b e a viszonyba, — amennyiben az számunkra Isten igéje. Megérteni és „elsajátítani" is csak úgy t u d j u k az igét, hogy nem m i „rendelkezünk" véle, h a n e m az „rendelkezik" velünk. A Szentírásban hozzánk szóló igéhez való viszonyban az alapmagatartásunk mindig e z : „Szólj, m e r t hallja a te szolgád!" (1. Sám. 3, 10). Mivel pedig az Isten beszé- dének a meghallása nemcsak emberi értelmi képességeink dolga, hanem mindig a Szentlélek a j á n d é k a is, azért, a bibliai h e r m é - neutika sem teheti t ú l magát azon a felismerésen, hogy az Isten igéje meghallásánál és megértésénél nemcsak alá kell magunkat rendelnünk az igének, hanem a Szentlélek által m e g is kell vilá- gosodnunk. A Szentlélek a j á n d é k á t pedig nem t u d j u k a magunk számára tudományos módszerekkel biztosítani, a z é r t a hermé- neutikai szabályok alkalmasak u g y a n arra, hogy az írás emberi szavainak a megértésénél a segítségünkre legyenek, azonban nem biztosíthatják azt, hogy az igét meg is t u d j u k szólaltatni a maga isteni hatalmával.

Az írásmagyarázat a Szentírásban mindig Isten igéjét ke- resi. A reformátorok alapvető h e r m e n e u t i k a i n o r m á j a ez volt:

„scriptum scripturae interpres",47 A Szentírás „ ö n m a g á t é r t e l - mezi" oíyan módon, hogy az egész Szentírás a l a p t a r t a l m a egy, t. i. Krisztus: a Szentírásban m i n d e n Krisztusra vonatkozik, ill. minden tőle világosodik meg. Ezért a homályos h e l y e k is a Szent- írás egységes t a r t a l m á n a k a világításába állítandók bele és ebben

a világításban kell az é r t e l m ü k e t keresni. Ezt a követelést már a reformátorok közvetlen utódai (mint pl. Hyperius és az Ó-pro- testáns h e r m é n e u t i k a legkiválóbb teoretikusa, Flacius híres

„Clavis scripturae sacrae" c. művében) úgy f e j t e t t é k tovább,

hogy „omnis intellectus ac expositio scripturae sit analógia fi- dei" (v. ö. Rm. 12, 6): a Szentírás megértésénél és értelmezé- sénél úgy kell .eljárnunk, hogy a homályos helyeket ,,a hit analó- giája" szerint kell magyaráznunk. Ez a n o r m a k é n t szolgáló követelés m á s szóval azt jelenti, hogy amit a Szentírás tanítá- sának m o n d u n k , a n n a k „összhangban kell lennie a hitcikkelyek- kel", — ahogyan Flacius kifejezi.4 8 Az ó-protestáns herméneu-

tika számára ez a követelés azonban csapdává lett, m e r t az írás értelmezésének a n o r m á j a így nem az írásban m a g á b a n hozzánk szóló Krisztus, hanem a róla alkotott dogma lett. E n n e k ellenére ma is ragaszkodnunk k e l l ahhoz a követeléshez, hogy „scriptura scripturae interpres", de ennek a követelésnek valóban a Szent- írás központi tartalmából kell értelmet kapnia. A Szentírás egy- sége a Krisztusról szóló tanubizonyságtételben v a n olyan érte- lemben, hogy az egész Szentírás egységesen a r r ó l tesz t a n ú - bizonyságot, hogy Isten egyedül Krisztusban szerez váltságot a bűnös embernek. A Szentírásnak ezt a központi t a r t a l m á t r a - gadta m e g Luther a hit által való megigazulás t a n í t á s á b a n : ez lesz tehát mintegy „mértékké", t a r t a l m i herméneutikai szabállyá a Szentírás értelmezésénél.

A Szentírásban hozzánk szóló igét a reformáció említett herméneutikai követelése annak a t a r t a l m a (t. i. a Szentírás- ban egységesen tanúsított Krisztus) felől igyekezett megközelí- teni és megragadni. Ezzel szemben a legújabb herméneutikai vita során Bultmann a z t a követelést állította fel, hogy Isten

igéjét a Szentírásban el kell választani annak mitologikus ki- fejezési formájától, hogy így Isten igéje a mai e m b e r n e k is hall-

hatóan szólaljon meg.4 9 Bultmann alaptétele az, hogy a Szent-

írásban Isten igéje o l y a n mitologikus világkép k e r e t é b e n szólal meg, a m e l y e t a modern gondolkodás m á r meghaladott. A régebbi liberális és vallástörténeti teológia az írás értelmezésénél arra törekedett, hogy ezt a m i t i k u s világképet elválassza Isten igéjé- től s ily módon azt eliminálva találja meg a Szentírásban Isten igéjét. Ez az eljárás a z o n b a n magát Isten igéjét is érintette, sőt azt eltorzította, sajátos üzenet-tartalmát semlegesítette és meg- üresítette. Ezért B u l t m a n n azt a követelést állítja fel, hogy az Újszövetség dualisztikus mitológiáját „egzisztenciálisan" kell é r - telmezni, azaz megvizsgálni a tekintetben, hogy az emberi eg- zisztenciának milyen é r t e l m e fejeződik ki abban. Ezt a bibliai (ill. újszövetségi) egzisztencia-értelmezést kell a z u t á n konfron- tálni a m o d e r n ember „önértelmezésével", hogy e szembeállí- tásban a m o d e r n e m b e r döntésre kényszerüljön.

Bultmann követelése a mitosznak olyan modern f o g a l m á - val kapcsolódik, amely az „Entmythologisierung" követelésén keresztül végeredményben lényegileg (egzisztenciálisan é r t e l m e - zett) igazságokba oldja fel az Újszövetség evangéliumi üzenetét. Ezért írás-értelmezésének a végső eredményei közel j á r n a k a liberális teológiának Bultmann által is helytelenített e r e d m é - nyeihez. Ú j f o r m á b a n kísért e n n é l a h e r m é n e u t i k a i elvnél a t ö r - téneti szemléletnek az a módszere, amely alapvető h e r m é n e u - tikai vezérelvvé t e t t e a megkülönböztetést a „történet" („histó- ria") és a „legenda", a „hiteles" és „nem h i t e l e s " közlemények közt. A történeti k u t a t á s szemléletmódja számára valóban a l a p - vető a n n a k a megállapítása, m i a „történeti valóság" (mégis v. ö. ehhez a l á b b „az egyháztörténeti k u t a t á s alapkérdései" c. sza- kaszt, 137. k. lpk.). Joggal hangsúlyozza azonban Barth,5 0 hogy

az isteni kinyilatkoztatás üzenetének a megszólaltatását n e m lehet ahhoz a feltételhez kötni, hogy a róla szóló tudósításnak megállapítható, mintegy érzékelhető történelemnek („histo-

rische Geschichte") kell lennie. A bibliai t e r e m t é s t ö r t é n e t pl.

nyilván „unhistorische Geschichte". A B a r t h értelmében v e t t

„historische Geschichte" az e m b e r számára hozzáférhető, t ö r t é -

neti relációiban feltárható és ennyiben „objektív", ill. objektív módon megállapítható „történelem". A teremtés „történetéhez" .azonban n e m lehet ilyen objektív módon hozzáférni: annak n i n -

csenek minden irányban megállapítható relációi, hiszen egyetlen „összefüggése", relációja maga az Isten. É p p e n ezért lehetetlen a teremtésről a „historische Geschichte" f o r m á j á b a n tudósítást készíteni, noha kétségtelen, hogy a teremtésnek van „története". Mégis m i n d e n a teremtésre vonatkozó tudósítás szükségképpen „unhistorische Geschichte". De Isten az „unhistorische Ge-

schichte" f o r m á j á b a n is közvetítheti számunkra kinyilatkoztatá-

sát. S ez vonatkozik a teremtéstörténeten túl a törvényre é p p e n úgy m i n t az evangéliomra. B a r t h joggal figyelmeztet a r r a is, hogy Isten t e r e m t ő cselekvésének a komponense benne r e j l i k az egész történelemben, azért m i n d e n történelemnek van „ n e m - históriai" összetevője, amely azt közvetlen viszonyba hozza Is- tennel.

A bibliai herméneutika szempontjából ez a megállapítás azt jelenti, hogy az írásban Isten igéjét kereső értelmezésnek túl kell

jutnia azon a kérdésen, hogy az értelmezett közlemény, ill. tu- dósítás objektív formában megállapítható „történelem"-e („his- torische Geschichte") vagy pedig „nem-historiai történelem", „legenda". A történeti értelmezés szempontjából kétségtelenül

szükséges az a kritikai vizsgálat, amely m i n d e n kritikai eszköz segítségével megkeresi a bibliai tudósításban is az objektív m ó - don megállapítható történelmet. Tudni kell természetesen azt is, hogy ha a kritikai kutató eszközök elégteleneknek bizo-

nyúlnak, ez a megállapítás m é g nem jelenti azt, hogy a szóban forgó tudósításban mindenképen „legendával" van dolgunk. A bibliai tudósításban igen sok esetben az a helyzet, hogy a törté- neti kutatás kritikai módszerei elégtelenek annak a felderítésé- hez, „ami tulajdonképen t ö r t é n t " : ez m é g n e m jelenti azt, hogy minden esetben történetietlen tudósítás, legenda van előttünk. Azonban, ha a történéti k u t a t á s valamely eseményről feltétlen bizonyossággal meg is állapítja, hogy az formája és t a r t a l m a szerint legenda, akkor is m e g kell keresnie az értelmezésnek az illető tudósítás kinyilatkoztatás-tartalmát. Ezt kell az értelme- zésnek feltárnia és megszólaltatnia, hogy az írásmagyarázat el- é r j e tulajdonképeni célját és megoldja a teológiai feladatát.5 1

5. F E J E Z E T

Az összefoglaló írásmagyarázati tudományok