Borbély Szilárd: Hosszú nap el

Borbély Szilárd

Hosszú nap el

Drámai jambusok

Élő Irodalom sorozat

Jelenkor Irodalmi és Művészeti Kiadó Pécs

© Borbély Szilárd, 1993

Kiadja a Jelenkor Kiadó Kft. Pécsett

Felelős kiadó Csordás Gábor A szedés a Jelenkor Kiadónál készült Xerox Hungárián Ventura kiadványszerkesztővel

Felelős szerkesztő Csordás Gábor A borítót Esterházy Gitta tervezte

Megjelent 3,0 (A/5) ív terjedelemben, Korinna betűtípusból szedve Nyomtatta Molnár Csaba nyomdája Pécsett

Fogadalmaink ne tekintessenek fogadalmaknak

Csak estje lenne, lenne már közel, már alkonyatja, minden szürkesége, minden fájdalma lenne, vége már. Egy hosszú nap előtt a délután, az alkonyat, a kéklő félhomály, a félelem után, a hosszú csend, hogy vége van, egyszer, majd vége lesz, minden nappal Egy hosszú nap csak el

Csak félelem Csak reszketés Csak görcsök Csak félelem mindentől, tegnapoktól, mindig Csak félelem, mitől Csak féltem, mind eljön újra majd Csak rettegéssel, most félre Csak magam helyett nem éltem, köztetek, nem tudom, ki élt, helyettem

fenn Csak mindig tegnap, féltem, mi lesz majd

másnap, majd lenni fog Csak elviselni tudjam, mit elviselni másnak könnyű volt Csak látszott Csak látszat voltam én, hogy én is köztetek, talán csak félre Csak félelem a két riadt szememtől, mely néz, és nem tudom, miért fenn Csak tegnapok, és holnapok, és semmi, hogy elmúljon belőlem az idő Csak múlt legyek Csak félelem Csak emlék, emléke mindennek, mi félre Csak fél, félelemmé lesz majd két kezem, és ellensége fenn Csak mind, mi elmúlt, az lenne újra hang, kimondható, hogy még talán, a többi néma félre Csak estje lenne, alkonyatja, végre

Csak szürkületje, lassú átmenet sötétjéből a még sötétebbjébe Csak lenne éje, éjközépje már Csak elmúlása lenne végetérve

A lomb között A lombok közt A szél ágak között lakik, közöttük egy kis madár Az zörgeti A szél Az ágat zizegteti A lombokat, úgy bújna

szeretne szállni, úgy szeretne el A szél csörög A lombja hull A fának

lehull Az ága, ágakról madár úgy elrepülne, úgy rezzen A szárnya csak hangtalan A szél megzörgeti

A lombokat, száradt terméseket A hócsikorgás megreszketi lábát Az ágakon A lomb már nem takarja úgy bújna el A szél A szél neszez ágak között A szél zajai közt jaj el, csak elrepülni vágyik innen A lomb emléke, ágai közül A szél A lomb közé, úgy el szeretne minden Mi fáj Mi fájdalom Mi szégyen Mi fájdalomból szégyen itt maradt emlék Mi már emléke lett Mi fájnak az este és a reggel és az este Mi ébredés Mi félelem a naptól gyomorban görcs Mi szájban íz avas az este majd Mi reggel minden este ma este hogy lesz reggel újra est minden Mi fáj Mi fáj Mi gyávaságom

Mi gyávaság Mi számítás belül Mi én vagyok minden Mi bennem él lesz este és lesz reggel és lesz este belőlem lesz Mi gyávaságom szégyen Mi szégyenem Mi félelem vagyok emléke fájdalom Mi újra minden Csak estje lenne estje lenne már Csak alkonya Csak alkonyatja lenne Csak távlata Csak messzesége mély csendjében lenne halkabb pusztulása Csak lenne már tegnapja Csak már el múlása lenne Csak és semmi más Csak mindenén túl mindenén után Csak minden én utána lenne már Egy hosszú nap Egy hosszú nap előtt minden nap egyre hosszabb lesz mögötte a délután Egy hosszú nap előjön Egy hosszú nap előtt a délutánban jön emlék jön elő a hosszú árnyék a hosszú fájdalom a testbe zárta most jön elő Egy hosszú hosszú nap a hallgatás után Egy hosszú nappal a hosszú hallgatás után a csend előtt maradt Egy hosszú nap elő

Ha versbe szél Ha versbe szél Ha vers be szél kavar Ha versbe nyit Ha szó a lakját Ha váltja új alak Ha szót lanul Ha szótlanul Ha ittott rímre lel, elszórva sorok közé Ha már Ha versbe szél, nem tudni még, miért Ha most újra versbe szél Ha versbe szél új sort kavar, sorok közé temetve mindazt, miről szólhatna még Ha vol na még, miről beszélnie Ha újra versbe szél, míg Ha fák között Ha fák alatt, talán, kis közbevetést tenne

Ha újra mondja, újra azt Ha vers Ha vers Ha vers Ha versbe szél kavarna oly hosszan csengne csendje még, kitart va azt a hangot, azt amely alig Ha újra Ha újra versbe szél szalad arról beszél, ahogy beszél, széthullt sza vak követik benne egymást Ha mer ne még, ahogy Ha mer Ha merne versbe szélni, csak sorra róni sort Ha sorba jön, ami épp következik Ha vers be sor kezdődik újra el, kezdőd jön minden még, mégegyszer újra hát Ha versbe szél, míg Ha versbe szél Ha vers be szél, beszél Ha szélbe vers kopogja Ha őszi szél Ha őszi szél, mily hossz

an elmotoz Ha szél Ha szélbe szél Ha szélbe hó Ha szélbe vers susogna egy hosszú szó után Ha kurta hang terjedne egyre messzebb Ha szélbe Ha vers Ha szélbe vers susogja, ó hosszan kicseng a csend Ha ismerősen Ha szó Ha mély Ha tompa tisztaság beszél Ha szélbe szél Ha versbe szél be Hogy múlik el a délután Hogy múlik Hogy elmúlik Hogy volt pedig talán a délután Hogy lett elmúlva késő Hogy délutána mindig Hogy utána van késő Hogy majd elmúlik pedig Hogy elmúlik Hogy nem marad utána Hogy minden el Hogy múlik minden egyre a délután Hogy lesz majd egyszer est majd este lesz Hogy késő délután Hogy késő délután lesz egyszer este lesz minden késő délutánból est egyszer majd Hogy majd lesz utána még Hogy délután Hogy késő Hogy sosem A lomb között Ha lombok közt A szél ágak között lakik, közöttük egy kis madár Ha zörgeti A szél Az ágat zizegteti A lombokat, úgy bújna

szeretne szállni, úgy szeretne el Ha szél csörög A lombja hull Ha fának lehull Az ága, ágakról madár úgy elrepülne, úgy rezzen A szárnya csak hangtalan Ha szél megzörgeti A lombokat, száradt terméseket Ha hócsikorgás megreszketi lábát Az ágakon A lomb már nem takarja úgy bújna el Ha szél Ha szél neszez ágak között A szél zajai közt jaj el, csak elrepülni vágyik innen Ha lomb emléke, ágai közül A szél Ha lomb közé, úgy el szeretne Egy hosszú nap Egy hosszú nap elő Egy hosszú nap előtt a délután lesz egyre hosszabb hosszú nap elő előtte lesz Egy hosszú nap előtte a hosszú dél a hosszú délutánok a szürkület előtt a szürke kékje kezek szomorú kezek tétovasága ujjak játéka Egy hosszú hosszú nap ra vár elő Egy hosszú nap elő tűnik a fáradt délutánban remény kedik még hátha lesz még hát előtte talán még lesz Egy hosszú délután nem félni annyi félni annyira

előtte félni minden délutántól utána már Egy hosszú nap előtt még hosszan készülődni minden hogy fáj

hogy minden fájdalom Egy hosszú nap Egy hosszú nap alatt majd múlik el minden csak fájdalom csak bún mi elmúl Egy hosszú nap Egy hosszú nap elő kerül emlékek közt rég múlt napok közül mit elfeledni úgy szeretne el nem felejt Egy hosszú nap előtt mit minden emléke ismer újra fáj minden fájdalma volt már gyávasága most Egy hosszú nap emlékszik megint hogy elfeledje minden délutánját mit elfeledni úgy szeretne Egy hossz Egy hosszú hosszú nap után sem el A ház, az utca, mind belőle tart az utcasor, a házsor egyre mélyebb mélyebbre süllyed az alapvonal a kőbe, földbe, sárba, ingovány mélyére, hol sűrűbb, hol meg kevésbé hol elborítják újabb rétegek a semmibe, hogy süllyed minden egyre

A ház, az utca, és az utcahossz az utcahosszat elborító semmi hogy tart a semmi fenn, a semmiségben

falak, emeletek, a háztetőn a légtömeg tonnányi súly A ház

az utca, és az útkereszteződés találkozások, itt, meg ott, amott házak között, a házközök között és mindenütt az utcasark magánya A ház, az utca mind a falba tart a fal mögött, a fal között a semmi a kint, a bent a fal falába tart a házfal, és az utcafal, a tűzfal A ház belülre tart, szobák mélyére

elzárt szobák, ablaktalan, sötét szobákba tart az ajtó és az ablak a pince mély, a pincemélybe tart a lépcső, lépcsőfokra fok, között hogy megtörik, hogy mélybe hull, alá A házköz, és az utcaköz között a távlatokba, hogy tart szerte minden a házvonal, az utcaegyenes kéménybe hull, a tört vonal, az árnyék hogy felszökik, hogy hull alá a füst mi semmi volt, mi lesz, ahogy majd, semmi Csak estje lenne esthalála lenne Csak alkonyat Csak mozdulatlanság Csak alkonyatja lenne majd halála Csak majd halála lenne már közel

Csak lenne majd halála már halálom halála lennék Csak lennék halál A kék A kék A kékebb, mint A kék

A kék A kék A kékebb és sötét A tiszta kék A vízbe mélyedő A penge kék A kékebb pengekék A kék A kékbe vágó hosszú jaj A kékebb kékbe kékebb már A kék

talán A kék nem is sötét, talán világos kékebb szem A kék egébe A ké A kék A kékebb semmiből nem hozza vissza már, talán soha talán soha A kéklő kékület A kék magány A kékebb félelem A kékebbnél is kékebb fájdalom magánya mélyén zsebre gyűrt kezek A ké A kék A kékebb éjszakába míg utcahosszat semmi, semmi nessz A kék lakkcipők A kékfehér cipők nyomába lép A kék A kék magánya mélyen zsebregyűrt keze, kezében torkát szorítja füst A kékbe cigaretta ég, füstje száll A kék A kék A kékbe most érkezik a kéklő kék kabát A kéke mély A mélykék ismeretlen fűtött szobák és termek mélye hívja

A ké A ké A kékebb álmait A kékebb és sötétbe volna jó mi volna jó, na jó, talán megvolna A kékebb volna kékebbnél sötét sötétebb volna, hosszabb délután A kék után A kékebb délutánba fordult kékület, ó, mi szörnyű ké mi szörnyű ké, mily édes kékület A kékület A kékületbe kékült kékület hív A kékbe kék A kék be kék A ké A ké A kékebb kék A ké A ké A kékebbnél sötétebb meleg puhát szerettem volna csak, egy, jó, meleg, puhát, hogy félni nem, hol félni nem, hol jó, meleg, puhát, hogy jó lehet, meleg, puha, lehetne, melegségét, puháját, illatát, csöndjét, hogy benne félni nem, sosem, hol jó, meleg, puha, hol félni, nem kell, hogy jó lehetne, hol talán magam, egy, jón, meleg, puhán, magábazártam A bűnt, amelyet és A bűnt, amely A bűn, amelybe és A bűn, amelyben A bűnt, amelyért és A bűn, amelyből

csak Jönnek egyre Jönnek csak az árnyak fehér köpenybe burkolva sötétjük Jön tiszta ingük hófehér haláluk árnyékaikkal imbolyogva Jönnek vállukra hull köpeny a hó az ingük a hó fehér Jön ingükben haláluk árnyékukat magukkal hozva Jönnek fehér halotti ingben Jön sötétjük sötét betűk a hófehér papíron Jönnek csak árnyékok kihűlt lehellet imájukkal a könnyek Jönnek egyre Ha lomb között A lombok közt Ha szél ágak között lakik, közöttük egy kis madár Az zörgeti Ha szél az ágat zizegteti Ha lombokat, úgy bújna szeretne szállni, úgy szeretne el A szél csörög Ha lombja hull A fának lehull az ága, ágakról madár úgy elrepülne, úgy rezzen Ha szárnya csak hangtalan A szél megzörgeti Ha lombokat, száradt terméseket A hócsikorgás megreszketi lábát az ágakon Ha lomb már nem takarja úgy bújna el A szél A szél neszez ágak között Ha szél zajai közt jaj el, csak elrepülni vágyik innen

A lomb emléke, ágai közül Ha szél A lomb közé, úgy el szeretne És majd e test elfelejt mindent És e test majd elfeled, hogy félni, kell hogy félni kell más testek illatától És elfelejt majd mind, de minden fájót a bőrt, a húst, a csontokat, mindent

És tagjait És emlékezetében nem marad semmi nyom, hogy rátalálni hogy újrakezdeni valamiképpen a húst, a vért, a szétmálló kövért És mind, miért oly jó volt néhanap e testek melegére vágyni, hogy közöttük elvegyülni, jó lett volna És elfeled majd, hogy bennük keresse amit már elmulasztott, vissza többé nem tér És elfelejt e test majdan nevetni, hogy nem tudja majd, miért miért a haj, a szőr, a körmök fénye mért És miért e testek illanó árnyéka, fűre, fára, kőre hullva folyton, lehull e testről minden árnyék És elfelejti majd azt, hogy árnyékát is, hogy árnyékot vetett e test, de rég volt És elfelejti majd azt is, hogy emlék, hogy emlékezett

arcokra, hogy arcok közé vezették arcok között, melyek magára hagyták És elfelejti majd e test, hogy test

És elfelejti testét, a mozdulatok emlékét e testben, az alvását az alvást megszakító ébredést És majd e test elfelejt többé félni a rettegést, a húgyszagot, a szart És elfelejti nedveit e testnek a szétfolyó, hogy szétfolyik belül És elfelejt e test határokat hogy emlék, hogy elfelejti emlékét a vágynak És majd elfelejti mind mi test, mi árnyéka e testnek, mindent mi testtelen emléke gondolatnak hogy nincs És majd nincs e testben sem És elfelejt e test majd újra élni , csak jönnek, egyre, jönnek csak, a varjak, csak jönnek egyre, jönnek, jönnek, jönnek, a téli ég mocskából, egyre jönnek, a feketéjük súlyát, cipelik, a szürkeségből, szürkén, feketén, kiválnak, itt, meg ott, meg mindenütt, a feketéjükkel, hozzák magukkal, a lusta szárnycsapásukkal, a színüket, a ház fölött, a fák fölött, az égen,

a semmiből, a semmibe, csak ingnak, egymás után, csak, jönnek, egyre, jönnek, A kék A kék A kékebb mintakék A mintakék A tisztább és sötét A kék A kékbe vágó hosszú jaj A kék magánya, jaj, magánya sír mikor minden szavában kék A kék mi az A kék A kékben méginkább sötét, tisztább talán, talán megint A kék, mi itt következik A vers be kék A kékbe vágó hosszú jaj

A kék borúja, ó A kék színe A kék magány A kékebb és magánya A házak közt homályló szürkület Az utcahossz A macskakő A lámpa Az utcalámpa kék neonmagánya lépések közt A csend A visszhang csendje mi elhaló, mi tompa, mily magányos Az utcasarkon, cigaretta füstjét kék ködbe fújja, és A kék A kék kék éjszaka A kékebb és magányos magánya mélyen zsebregyűrt kezek Az ujjak és A kézfej gyűrt csomója kék zsebkendő, tépett, kék mozijegy piszkos aszfaltra hull A víznyelőbe

mi nincs, mi nincs, csak egy A kék hiánya A fák sorának árnyéka A kőre

A park kopott ülőkéjére hullt hol megpihent, hol elpihent A nyáron A kék napok emléke mintakék A kék A kék A mintakék, hogy elmúlt hogy varjúraj csapong A fák fölött kék fellegek, mocskoskék, szürke érzés

A kabátujjból, hogy kilóg A kék szál A kék emléke, volt, mi nincs sehol A legkékebb A mintakék, mi volt hogy elmúlhat e semmiségből, semmi kék sem marad, mi volt, mi tán lett volna újra kékebb, sötétebb mintakék tán minden újra lett voln, mint a régi talán lett volna minden régen új lett volna, mind, mi most, már nincs sehol. Ki volna most Ki volna, most Csak emlék, emléke volna annak, most Ki nincs Ki emlék volna, emléke ki volna Csak volna most, annak Ki emlék volt, emléke Csak Csak volna újra volna Ki volna, most Ki emlék, önmaga emlékszik most Ki önmagára Csak A ház az utca és A ház magánya

A ház falak között A házközök A házközök falak között húzódnak A házfalak két oldalán A házban A házban és A házközökben árnyék vetül húzódik szóródik A ház a réseken az ég a fény beomlik A házban ittott meggyűl a zugokban a csend alján A házhuzat A házpor

A házfalak A ház mélyére tartnak falak között A házkamrába csend A házban van a csend sötét szobákban A házfalak A házszobák A házban A házközökkel mind a bentbe tart a benti csendbe tart a félelemmel a némaság A háztalan magány A házcsend némasága lesz A háza A ház A háza lesz a szó nevének , mint aki Most Most hosszan készülődik

el mondani mit el nem mert sosem,

gyertyát Most gyújt, mint este lenne, mint Most délután, mint tegnap este múlt el mondaná Most csak el feledni tudná mit el, mint tűnik el, mint fák között, mint el tűnik Most délután az estben lélegzetet vesz Most lassan kifúja mit el feledni úgy szeretne, mint el

A bűnt, amelyet és A bűnt, amely A bűnt, amelyet elkövettem egyszer, amelyet egyszer ellen elkövettem mely gyávaságból, melyet félelemből, melyet számításból, tudatlanságból,

amelyet ellen elkövetve lettem, mely most vagyok, amelyet elfeledtem akkor, amelyre emlékszik felejtés közben emlékét és A bűnt, amely

A bűnt, amelyet ellen elkövet meleg, puhát szerettem volna, csak, egy, jó, meleg, puhát, egy édeset, az illatát, a nedveit, a csendjét, melegségét, csak ízeit, a jó meleg, egy jó, puhát, édes meleg, csendjét, a hallgatását, szótlanul, várakozását, illatát, egymásnak, a megszokottságát, szerettem, volna Mint ujjbegyek Mint lassú kézfejek

Mint tenyerekben rejlő kézmeleg Mint ujjközök Mint körmök fénylenek Mint körömágyakban Mint tompa holdak Mint kisujjak mindig magányosak Mint éjszakákon lassan útra kelnek Mint simulás Mint tompa érintések

Mint ujjpárnák puhán Mint ujjhegyek Mint hajba túrnak tarkón siklanak Mint hajszálak között Mint fülbe téved Mint fülkagylók Mint cimpák közt vezet Mint út után kutat Mint elveszett Mint halántékon egy kis ér Mint lüktet Mint homlokok alatt Mint húnyt szemek Mint szemöldök Mint pillák megremegnek Mint szemhéjakról futnak szerte ráncok Mint ormyereg Mint orrcimpáknak íve Mint száj fölött meleg lehelletek Mint izzadság cseppek Mint hűvös pontok Mint ajkakban Mint hallgatás remeg Mint szó előtt Mint szó után lélekzet Mint nyelveken Mint szájakban Mint íz Mint nyál fut össze Mint ismert szagokra Mint állcsúcsok Mint vállgödrök Mint vállak Mint kulcscsontok majdnem találkozása Mint hónaljakban illatok Mint szőrök Mint bordák közt barázdák Mint karok Mint mellbimbók Mint udvaruk köre Mint hasakon Mint hátakon barázda Mint köldökök Mint csípők Mint szemérem Mint szőrpihék közt Mint szeméremszőrök Mint színeik Mint far között Mint árkok Mint combok izma csontok ívelése Mint térdkalácsok lábikrák Mint lábszár

Mint lábfejek bokák Mint talpakon Mint bőrkeményedés Mint lábak ujja honnan jön, nem tudom, hová, majd el tűnik, és mem marad, utána semmi, majd előtte lesz utána, majd talán utána lesz előtte, majd csak jönni fog, majd egyszerre itt terem, honnan

jött, nem tudom, hová, majd eltűnik talán a kékbe, majd, ha lenne majd a semmiben, ha majd, ha este lenne

ha kéklő alkonyat, ha dél után ha este lenne majd, ha volna régen

elmúlt, és közte volna köz, hová jöhetne, honnan, este, reggel, hosszú nap, némaság után, szavak, mögötte hang, hangközök, emlék, kimondható, sem mi, nem szavak, hiány, sehov, sehonn, jö A kék A kék A kékebb mintakék A mintakék A kékebbnél sötétebb A kék A kék A tisztább és sötét A mintakék A legsötétebb kékek mi távoli, mi szemhatárba tűnők hogy eltűnőbb, hogy eltűnik A szín mi színe volt A kékebb tiszta kéknek A hajnal és Az alkonyat színében

hogy ködbe vész, hogy elszürkül megint A mintakék A legkékebb sötét sötétek ott, az erdőszél körül mi fák, mi bokrok tűnnek el A kékben hogy kékül el, mi nem volt, szín se még A színtelen, hogy válik át A kékbe

A levegő A csillagfény Az éj madártollak viszkos fénye látszik A kékbe tűnő piszkos feketén , csak jönnek, egyre jönnek csak, és jönnek, a szürke semmiből, egyszer, kilépnek, a holtak házából, a test ködéből, a test ködéből, szürkén, feketén, a feketéjükkel, csak jönnek, egyre, egyre, szürkén, feketébben, jönnek, a test hamvából, jönnek, szénné égve, a feketéjük, súlyában haláluk, halálukat, magukkal hozva, jönnek,

A kinti, benti, lenti, fenti semmi, a kinti bent, a lenti fent, megint, a kint között, a bent között, a fenti falak mögött, a kulcsra zárt szobák, szobák mélyén, a bútorok mögötti, finom szöszök, és pókhálók között a semmi, hogy összegyűl, naponta,

mi kint, mi bent, mi lent, mi fent, mi semmi, pár sóhaj, szusszanás, elnyelt nyögés, tanácstalanság, ébredés után, mi kinti bent, mi lenti fent, sok semmi, mi benti sem, mi kinti sem, közötte, mi kint mögött, mi bent között, mi van, sok semmi van, sok összegyűlt sötét, a lentifent sötétje összegyűlve, a kintibent, mi mégis itt maradt, alvásokból, az éjszakák mocskából, a semmiből, mi tart a semmiségbe, a kintibenti, lentifent terek, a lentibent, a kintifent keresztül, majd nappalok, majd éjszakák, megint egymásba lesznek, tértelenként, semmi, mi kint, mi bent, mi lent, mi fent, mi volt, csak semmi van, csak semmi lesz, mi voltam, a kintibentilentifenti semmi. és, majd e test, e test, majd elfelejti mit lát, mit gondol, mit magába zár mit gondolat, mit látvány, mit felejtés

e testbe zár, és majd e test, bezár magába, mit majd látható, e testben mit láthatatlan, gondol egymagában mit elfeled, mit elfeledni fog majd teste lesz, emléke önmagáról

mit gondolat, mit gondolathatalan és majd e test, emléket ad, talán e test emléke, majd a láthatatlan emléke gondolatnak, majd e test mit testbe zár, mit majd e testbe vet mit elveszített, önmagát, talán talán, mit gondolathatatlan emlék e test emléke, majd csak gondolat volt nem emlékét, nem múltja önmagát és lesz e test majd, gondolat talán csak jönnek, egyre, jönnek, egyre, jönnek, a test ködéből, hamvából, füstjéből, az emlékéből, újra, visszatérnek, a tegnapból, a holnapból, a mából, félelméből, a testnek otthonába, a testnek félelmébe, visszavágyik, az égett hús, a csont, a zsír, a füst,

zsíros hamu, a fűbe hull, a pára, a test, emléke lesz, a szív, magánya Ó, Menny Ó, Menny Ó, Mennyi félelem

Ó, Mennyi félelem van mindenütt a félelemben Mennyi szánalom zavart szemekben Mennyi hűlt meleg

gyűrött kezekben Mennyi fájdalom a szem zugában, és a pilla közt

az orrvonalban, megtört távlatok a járomcsont alatt, hogy Mennyi árnyék csukott szemekre hullva, holt redőkre kiszáradt bőrből, fölszakadt sömör a ráncok, és a zsíros pórusok az elkapart, a gennyes sebhelyek cserzett arcokban Mennyi szomjúság és Mennyi megkeményedett vonás a száj körül, ráncokban Mennyi sóhaj emléke múlt gyönyörnek, benne mind mi mocskos volt, mily keserű, mi tiszta az arc bőrére Mennyi pusztulás és Mennyi szánalom a félelemben és Mennyi fájdalom Ó, Mennyi arcban Ha lomb között Ha lombok közt Ha szél ágak között lakik, közöttük egy kis madár Ha zörgeti Ha szél Ha ágat zizegteti Ha lombokat, úgy bújna szeretne szállni, úgy szeretne el Ha szél csörög Ha lombja hull Ha fának lehull Ha ága, ágakról madár úgy elrepülne, úgy rezzen Ha szárnya csak hangtalan Ha szél megzörgeti Ha lombokat, száradt terméseket Ha hócsikorgás megreszketi lábát Ha ágakon Ha lomb már nem takarja

úgy bújna el Ha szél Ha szél neszez ágak között Ha szél zajai közt jaj el, csak elrepülni vágyik innen Ha lomb emléke, ágai közül Ha szél Ha lomb közé Ha el szeretne Mint ujjbegyek becéző kézfejek Mint testek közt simulna kézmeleg meleg testek között Mint puszta játék testtájak közt siklik Mint kézfejen Mint bőrfelületek közt szőrpihék csiklandanak Mint bársonyos tenyér alatt mellbimbók Mint lassan simulnak Mint testtájakban emlékekre lel Mint ismerős helyekre érkezik Mint szeplőknél Mint ágyékon a szőrök Mint ujjhegyek matatnak szőr között Mint ismerős szagok Mint ujjakon megbújnak Mint emlékek ösztönös zugokból Mint most újra visszatérnek testek formája Mint gondolkodik Mint emlékek Mint test találkozása más testekkel közöttük Mint kezek Mint kézfejek becéznek Mint szavakkal Hogy csaltam én Hogy féltem hogy becsap Hogy elhallgattam Hogy magamba zárt

Hogy nem bíztam Hogy féltettem Hogy várta Hogy gyenge voltam Hogy sértődékeny Hogy önző Hogy magányos Hogy irigy Hogy nem bocsátott meg Hogy visszavág

Hogy makacs Hogy téved Hogy ámított kint Nem bent Nem lent Nem fent Nem köztem majd kinti Nem majd benti Nem majd len ti Nem majd fenti Nem majd semmi Nem majd kinti benti lenti fenti Nem Nem mondható majd Nem kimondható majd kintibent Nem lentifent majd Nem majd arcom Nem majd hangom Nem majd szám Nem gondolat Nem tévedés Nem fo gadás Nem testközöm Nem szóköz Nem árnyék Nem volt Nem van Nem lenni fog majd este Nem majd reggel Nem majd es te Nem fogok Nem fogadal Nem fog A test A test A test előtti testben A test előtti testben nem vagyok A test A test A test A test előttben A test előttben testtelen vagyok a testtelen test megelőz A testben A test előttben semmi nem vagyok A test A test A test utáni testben A test utáni testben nem vagyok

A test előtt A test után A testben a testtelenben mindenhol vagyok Mily meztelen Mily meztelen Ki vámi

Mily meztelen vár Majd kiáltani Mily meztelen Majd mindenki a testben Mily meztelen a test előtt a test a test előtti test Mily meztelen vár Majd testben lenni Majd kiáltani Majd lenni test a testben meztelen Mily meztelen test lenni Majd a testben sikoltani Mily meztelen dobogni Majd teste lenni Mily mezítelenné Majd lenni csak Mily meztelen lehet a testtelenségre Majd várakozni Mily meztelen lehetni Majd a test után más testté lenni Mily mezítelen Mily meztelen test lenni Majd a testben Mily meztelen vár Majd a testtelen Mily meztelen Ki vár Majd megszületni Mit akartam Mit már nem akarom Mit akarni lehetett volna akkor Mit akarni nem tudtam akkor Mit Mit most tudok Mit tudni már hiába Mit tudtam is Mit tudni tudtam akkor Mit mindhiába tudni Mit hiába

Mit már tudok Mit akkor elvesztettem Mit tud Mit volt Mit többé nem akarni Mert nem tudom Mert nem tudom, miért Mert nem tudom miért, hogy nem tudom tán el, talán elfelejtettem volna tán elfelejtettem mégis, talán Mert nem tudom, hogy tudni, mit, miért hogy mit lehet Mert tudni kell, tudom mit elfelejtettem, amit most, mit sosem tudtam, és nem fogom soha és most Mert lesz most Mert most van mindig hogy folyton csak az van, hogy nem tudom, mit most nincs Mert most sincs, és nem lesz soha más, csak az Mert annyit vártam, annyit reméltem, és de Mert Mert annyi Mert a

reményben annyi félelem van, hogy mi lesz, amit most, most még nem tudok, de Mert majd az lesz Mert lenni kell, vagy nem de ezt miért, vagy bármi mást, miért ha már másképp úgy sem lehet, de Mert lehetne tán, ki tudja Mert miért ne ha már mindenképp kell, csak ezt ne Mert nem is tudom, miért, de most, csak el Ki volna most Ki volna most Ha volna Ki volna most egy másik arc, tekintet

Ki volna bennem arcom délutánja egy mozdulat után Ki volnék akkor Ha mást teszek Ki volnék akkor most Ki volnék most akkor Ki volna az Ha nincsen most velem akkor ki ott volt Ha volna az Ki volnék mindig én Ki volnék én Ha akkor ott vagyok Ki most vagyok csak emléke vagyok annak Ki volna most Ha nincsen emlék Ó, Menny, Ó, Menny, Ó, Mennyi fájdalom Ó, Mennyi Ó, de Mennyi fájdalom van van mindenütt Ó, Mennyi fájdalom ban Mennyi félelem, a félelemben Ó, Mennyi gyűlölet van mindenütt

a hallgatásban Mennyi némaság Ó, Menny Ó, Mennyi elveszett remény ben Mennyi Ó, van Mennyi néma, tompa mély fájdalom van Ó, a hallgatásban a hallgatásban Menny Ó, Menny Ó, Meny nyi félelem, a félelemben Mennyi Mennyi Ó, Mennyi reszketés van itt az izmokban, gyomrokban, végbelekben

Ó, Mennyi remegés, a megdagadt ér lüktetésében, van Mennyi Ó, de Mennyi búcsúzás van, és remény kedés, hogy majd, hogy egyszer még, talán

hogy nincs tovább Ó, Mennyi gyűlölet még a reményben is, de Mennyi, és szánalom Ó, Mennyi reményvesztésben Ó, Menny Ó, Menny Ó, Mennyi pusztulás a némaságban Ó, de Menny Ó, Mennyi

de Mennyi hallgatás van, félelem a fájdalomban Mennyi Menny Ó, Menny

A hó Ha hull A hó Ha hull A hó Ha hull Ha hó Ha hull Ha hó Az arcra Ha arcra hull A hó Ha hull De szép A hó Ha könny Ha könnyen szálldogál Ha hull A könny A könnyű hópihét De szép Ha hó A hóhullásban nézni Ha arcokon Ha könny Ha könnyedén A hó Ha hópihéket szerteszór Ha hó Ha hull A szélbe Ha szemekbe De szép Ha könnyedén Ha el Ha olvad A hó De szépen olvad el Ha könny Ki fénybe lép Egyszer Ki lépett fénybe Ki fénybe lép Ki fénytelen maga Ki fénytelen jár ablakok között Ki fény mögött Egyszer Ki fény előtt jár összevissza Egyszer Egyszer itt Ki fénybe lép ittott sötét alak lesz Egyszer Ki fény Ki fénytelenbe lép

Egyszer sötét Egyszer meg fényteli Ki fénybe lép Egyszer mögötte áll Egyszer előtte fénye lesz Ki várja

Ki fénybe lép sötétből fénytelen Egyszer alakja lesz Ki teste fény Ki fénybe lép magányosabb magánál Egyszer Ki Egyszer lép Ki semmibe Ki semmiből Egyszer kilépett fénybe Ha lomb között Ha lombok közt Ha szél ágak között lakik közöttük egy madár Ha zörgeti Ha szél Ha ágat zizegtet úgy bújna Ha lombokat szeretne szállni úgy szeretne el Ha szél csörög Ha lombot hullat fáról lehull Ha ág Ha ágakról madár úgy elrepülne úgy rezzenne szárnya Ha hangtalan Ha szél alig zörög Ha lombokat száradt terméseket Ha hócsikordul megremegne lába Ha ágakon Ha lomb már nem takar úgy bújna el Ha szél Ha szél neszez ágak közé Ha szél Ha zaj között Ha lomb közül Ha elrepülni vágyik Ha lomb között Ha ágközök közé Ha lomb közül Ha úgy szeretne el

Mit akartam Mit már nem akarok Mit tettem Mit nem Mit mindig csak máskor Mit elkéstem Mit tenni meg nem mertem Mit megtehettem volna Mit de nem Mit meg Mit nem Mit mert Mit csak sosem Mit kellett volna Mit akkor se tudtam Mit nem tudok Mit most Mit már sosem Mit megtehettem volna Mit most lennék Mit tettem volna Mit megmertem volna Mit tettekből Mit önmagammá tettem Mit félelem Mit gyávaság Mit önzés Mit elvesztettem Mit mostmár tudom Mit egykor volt Mit többé semmikor és elmúltuk és nemlétük és csendjük és feledés és félelem belül és vissza visszatér és újra várja és eltűnik és emlék sem marad és tegnapok és holnapok és semmi és újra vissza várja és felejt Mert Mert Mert nem tudom Mert nem tudom

miért, hogy mit, miért, hogy mit, miért ne Mert nem tudom, hogy hogy is kellene Mert sohasem, csak mindig másoktól hallottam, ezt, meg azt, meg mindent Mert én nem, én csak mindig Mert én féltem

Mert Mert mások mindent tudtak, de én nem, és, és, nem, és nem tudom miért és hogy honnan, de Mert én nem, hát féltem Mert Mert ők mindent, és Mert én nem tudok én nem tudok semmit Mert nem tudom és azt sem tudom, hogy ők honnan Mert nem mondták meg sosem nekem, hogy mit hogy mit kell, hogy mit is kellene tudnom Mert nem tudok Mert semmit sem tudtam soha, nem mondta senkisem Mert tudni tán tudnom kellett volna Mert Mert Mert valahonnan, nem tudom Mert még most sem pedig Mert Mert mostmár Mert mostmár tényleg mostmár olyan mindegy, hogy, hogy nem is tudom, mostmár Mert Mert mostmár csak el Ha megszület Ha megszületett volna Ha megszület Ha megszülethetett voln Ha köztük voln Ahogy most nincsen itt Ha volna köztünk megszülethetetlen Ahogy közöttünk itt csak teste volna Ahogy Ha köztünk volna testmeleg Ahogy meleg puhája volna Ha közöttünk volna itt Ahogy hiányzik Ahogy hiánya volna testtelen Ha teste volna csak Ahogy hiánya Ahogy közöttünk van egy testhiány

Ha volna meg Ha volna megszületve Ahogy nincs már Ahogy már nem vagyunk Ahogy csak fáj Ha fájdalom lehet

Ahogy lehet Ha fájdalom hiány Ahogy sosem Ha mégis mindig itt van Már senki sem Már nincsen senki Már Már nincs ki Már ki senki van Már senki Már bárki volt Már más ki önmagának Minden lett egyre rosszabb Minden egyre rosszabb lett Minden, mint korábban volt Mindennél rosszabb lett Minden egyszerre Minden csak rosszabb lett, csak egyre Minden rosszabb talán, nem is tudom, talán Minden, mi volt, ment egyre Minden szét Minden szétment, mi addig volt talán rossz volt, talán Minden mindig is rossz Minden, mi volt Minden ment mostmár egyre Ki volna most Ki volna most egy szempár Ki volna most mosoly egy ajkakon arc volna most és hosszú készülődés Ki volna most tudás és ismeretlen és titok volna és megfejthetetlen Ki volna arc Ki néz a semmiből a semmibe Ki volna itt most mintha

egy délutánban hosszú szürkületben Ki mintha volna mintha többiek közt tudás Ki volna ismeretlenekről Ki hallgatás Ki szótlanság Ki rejtély Ki akarat Ki mintha megfeszülne némán Ki nyíl Ki rejtett célba ér Mi akart volt Mi már nem akar többé Mi akartam volt Mi lettem volna más Mi volt akart Mi lett Mi volt magává Mi többé nem Ahogy nincsen többé már Mi mégis itt Ahogy talán Ahogy Mi többé nincs Ahogy akarta egykor , mint ujjbegyek, mint fáradt kézfejek, mint tág pupillákban, mint másik arc, mosoly, magány, sóhaj, mint suttogás, mint fájdalom, mint elbeszélhetetlen találkozás testek között, mint test közök közt bolygó testhiány, mint hosszú nap, délután, ábrándozás, emlékek, mint ki vár, majd, mint majd, ki fájdalom,

ki fájdalomban emlékekre lel, testében testre, fájdalommal újra, hogy karja van, hogy arca, hogy keze, hogy csak magány van benne, és a semmi, hány hosszú nap, mint hosszú, hosszú este,

mint hosszú délutánokon, hogy várta, mint várta, mint tó, mindig újra, vár azóta, mint az ablakon az este, mint ablakon a sötétség tükör, mint tükörbe néz, az ablakon, az estbe, mint semmibe, mint kint se, bent se, mint magába néz, a fájdalomba, testbe, mint testbe néz, szeméből, mint üresség, a hosszú napba néz, az alkonyatba, az alkonyat, mint most, a testre száll, mint mozdulatlan, szempilla se rebben, mint megmered az utcalámpa, köd, füst, pára, mint lehellet, mint a szemben, mint mozdulatlan áll, a fájdalom, kiszáradt hang, torok, mint szemzugokban,

mint szótlan vár, mint megbocsáthatatlan Már nem vagyok Már nem vagyok sesemmi Már nem sosemmikor Már volt vagyok Már volttalan Már majdtalan Már nincsem Talán másabb lennék Talán egész más Talán másabb lehettem volna akkor másabb Talán akkor lehettem volna egészen más talán nem is lehet Talán nem is lehettem volna más most vágyok arra lenni annak mása

Talán másává lettem volna akkor lehettem volna mása annak lenni annak másává lenni volt Talán Mi meztelen ha hang Ha ködbe vész Mi meztelen Mi elhaló És tompa Mi testtelen Ha hang Ha ködbe ér Ki önmagára vár Ha ritka ködben Mi meztelen Ki önmagára vár Mi testtelen Mi már elérhetetlen És elmúlik Mi el Ha lesz még újra Mi elmúlik Ki el És vész Ha ködbe Ha ködbe vész Mi volt Ki itt maradt Mi meztelen Mi elfeledhetetlen És elfeled Ki önmagára vár Mi volt Mi lesz És közte önmagára Ha vár Ha vissza már nem néz sosem Mi meztelen Mi puszta És magányos Ki önmagára majd Ha nincs Mi néz Ha hang Ha ködbe vész És visszavárja Mi elszállt már Mi hang Ha volt Mi ámyék

És köd Ha benne minden meztelen Ha testtelen Ki önmagára várban Mi meztelen Ha testtelen Ki vár Mi meztelen Ki önmagát Ha várja

És újra kezdi meztelen Ki test Mi teste vár Ha testben önmagára

Ki testben nincs És meztelen magában Mi meztelen Ki önmagára vár Ha lomb között Ha lombok közt Ha szél ágak között lakik közöttük egy kis madár zörög Ha szél zizegtet ágat úgy bújna el Ha lombokat Ha járja

szeretne szállni úgy szeretne el Ha szél csörög Ha lomb lehull a fáról lehull az ág Ha ágakról madár úgy elrepülne úgy rezzenne szárnya Ha hangtalan Ha szél alig zörög Ha lombokat száradt terméseket Ha hó csikordul megremegne lába Ha ágakon Ha lomb már nem takar úgy bújna el Ha szél Ha szél neszez ágak közé Ha szél Ha zaj között ágak közül Ha elrepülni vágyik Ha lomb között Ha ágközök közül Ha lomb közé szél úgy szeretne el Hogy nem Hogy nem vagyok Hogy többé Nem Ki volt Hogy nem vagyok Ki volt velem egykor Már rég tudom Ki voltam én Hogy én is egymagam Ki félelemből Ki szánalom Ki elveszett belőlem Ki már örökre Hogy voltam mégse egy

Hogy voltam én Ki nem beszélt magáról Ki hallgatás Hogy hallgatásban élt Hogy hallgatás volt benne önmagáról Ki volt nem én Hogy nem kiálthatott sosem Már nem beszél Ki nem lett szó Ki hangtalan maradt Hogy szólna csak Hogy egyszer Hogy már többé nincsen egy Ki voltam én Hogy többé nem vagyok vagy egy vagy újra fázni újra félni vagy fázni újra test vagy meztelen vagy meztelen vagy test vagy semmi vagy Mi távoli Ha hang Ha ködbe vész Mi távoli Mi elhaló És tompa Mi távol van Ha hang Ha ködbe ér Mi önmagára vár Ha ritka ködben Mi távoli Mi önmagára vár Mi távol van Mi már elérhetetlen És elmúlik Mi el Ha lesz még újra Mi elmúlik Mi el És vész Ha ködbe Ha ködbe vész Mi volt Mi itt maradt Mi távoli Mi elfeledhetetlen És elfeled Mi önmagára vár Mi volt Mi lesz És közte önmagára Ha vár Ha vissza már nem néz sosem Mi távoli Mi puszta És magányos

Mi önmagára majd Ha nincs Mi néz Ha hang Ha ködbe vész És visszavárja Mi elszállt már Mi hang Ha volt Mi árnyék

És köd Ha benne minden távoli Ha távol nincs Mi önmagára várban Mi távolság Ha távol van Ki vár

Mi távoli Mi önmagát Ha várja És újra kezdi távoli Mi távol Mi távoli Mi önmagára vár Mi akarni Mi nem akarni többé Mi lenni mindenen kívül Mi volt Mi volttalan Mi nincs Mi lesztelen Mi nélkül nem lehet Mi volt Mi van Ha hó Ha hull Ha hó Ha hull Ha hó Ha hull Ha hó Ha hull Ha hó Ha arcra Ha arcra hull Ha hó Ha hull Ha könny Ha hó Ha könny Ha könnyen szálldogál Ha hull Ha könny Ha könnyű hópihét Ha könny Ha hó Ha hóhullásba nézni Ha arcokon Ha könny Ha könnyedén Ha hó Ha hópihét Ha szerteszór Ha hó Ha hull Ha szélbe Ha szemekbe Ha könny Ha könnyedén Ha el Ha olvad Ha hó Ha könnyen olvad el Ha könny

van hosszú nap van délután van emlék van délutánja estje van másnapja van mindig estje minden este reggel a másnapok a tegnapok a semmi a semmi van a hallgatás a múlik elmúlik van és minden nap van múltja van el van egy van múlik van magában van hallgatás van semmi és mind el