LAKATOS
LEVENTE
BOMLÁS
Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2013
Második fejezet
– Ne merjen sikítani – utasított fenyegető hangon Florian. Felvont szemöldökkel nézett le rám, s amikor bólintottam, le-vette számról erős tenyerét. Tarkómat azonban továbbra is szo-rította, nekem feszülő testétől mozdulni sem bírtam. Rendkívül kiszolgáltatottnak éreztem magam. A férfira sandítottam, első ta-lálkozásunkkor egészen más arcát mutatta nekem. A bárban ár-tatlan bájjal fogadott, hétköznapi, jelentéktelen fickónak tűnt, su-tának és szabadkozónak. Ezzel szemben a padláslakásban már önbizalomtól duzzadva várt rám. Legmerészebb álmaimban sem feltételeztem volna, hogy az udvarias üzletvezető álarca mögött egy állatias ösztönlény lakozik. Nehezen emészthető, váratlan metamorfózis volt. Soha nem szerettem a szélsőséges meglepe-téseket. Elbizonytalanítottak. Zavartan kerestem a választ: vajon melyik lehet Florian valós személyisége? A jól fésült, szerény fiú, vagy a szexista zsarnok?
– Én… én nem ezért… – mentegetőztem, de meg sem vár-ta, hogy befejezzem a mondatot.
– Tudom én, hogy maga nem olyan nő – vigyorgott, és csí-pőmnél megragadva szorosan lágyékához vont. – Egyikük sem olyan, ugyebár.
Felszisszentem, mikor övének fémcsatja a derekamba fúró-dott, és ruháinkon keresztül is megéreztem meredező férfiassá-gát. Igyekeztem elhúzódni, de mindhiába, Florian akarata, a fér-fierő határozottabbnak bizonyult nálam.
– Nyugodjon meg, ha befogja a száját, nem fog fájni. – Lan-kadatlan vigyora egyre inkább megrémített.
Fogalmam sem volt, hogyan kezeljem a helyzetet. Florian felülírta számításaimat. A levele alapján azt feltételeztem, egy úriember fogad, aki a nő igényeihez alkalmazkodva formálja a megvásárolt estét. Figyelmességgel átszőtt, beszélgetős felve-zetésre vártam, melynek keretén belül tisztázhatom, hogy va-lójában nem a kiéhezettség hajtott hozzá. Aztán női praktiká-immal megpróbáltam volna a számomra kedvező döntés felé terelni. Amíg Claudia be nem dobta, meg sem fordult a fejem-ben, hogy könyvajánlatom akár agresszív reakciót is kiválthat a férfiból. Florian csapdájában vergődve azonban már semmi két-ség nem fért hozzá: ha nem csillapítom le mielőbb, a pasas tény-leg veszélyessé válhat. Ide-oda rángatott, a bokám kifordult, szó-hoz sem jutottam. Mivel a randevú a pénzről, nem pedig a férfi vágyairól szólt, hittem, hogy szép szavakkal kibillenthetem a sze-repéből.
– Florian, kérem, hallgasson meg – nyöszörögtem.
Tiltakozásomat álságosnak vélte, az ő szemszögéből egy kéj-sóvár, ám szemérmes fiatal nő kérette magát. Fapinának vélt.
– Megtarthatja a pénzét… – győzködtem.
A férfi keze csípőmről a combomra kúszott. Eluralkodott raj-tam a pánik, csuklóját szorítva próbálraj-tam eltolni a lábam közül. Ellenkezésemre felmordult, majd minden addiginál eszelőseb-ben megragadott, és könnyedén a levegőbe emelve a közeli ágyra dobott.
A pezsgő fejembe szállt; Florian ereje letaglózott, és – bár ép-pen hozzám sem ért – a hatalmas, bőrillatú ágyhoz szögezett.
– Kérem – rimánkodtam, ahogy a férfi, menekülési utamat el-zárva, terpesztve fölém tornyosult. – Megtarthatja a pénzét, csak hagyjon békén.
Mint egy uralkodó, megalázó fennköltséggel bámult le rám, majd kibújt fekete trikójából, és a sarokba hajította a ruhadara-bot. Meztelen, kidolgozott felsőtestén megcsillant a holdfény,
izmainak kontúrt festett a félhomály. Egy király megelevenedett ezüstszobra emelkedett fölém.
És megtörtem.
A félmeztelen, tökéletes férfitest közelsége felzaklatott. A bár-ban már a pincérfiú dudorodó nadrágjától pajzán gondolata-im támadtak, Florian pedig túlontúl kihívóan viselkedett ahhoz, hogy felfokozott állapotomban hidegen hagyjon. A férfi még úgy is képes volt beindítani a fantáziám, hogy valójában semmi-be vett. És ettől a maradék önbizalmam is elveszett.
Gombszemét fürkészve hallgattam fújtatásra hajazó szuszo-gását, és úgy éreztem, kíván. Mintha a pénz nem számított volna neki, csak a kielégülés. Mintha tényleg engem akart volna meg-kapni.
– Ne csi-csinál-ja ezt… – dadogtam zavaromban, és karom-mal eltakartam arcomat.
Miért ne? Miért tiltakozol? – suttogta kérdéseit fejemben a ki-elégületlenség. Florian vonzó, szorítása felkavart, akaratossága iz-gatott. És megérdemeltem volna, hogy egy férfi végre foglalkoz-zon velem.
– Azt mondtam, fogd be a pofád, te kurva! – ordított rám. Omladozó tartásom hirtelenjében újjáépült, kijózanodva, méltatlankodva bámultam a férfira. Durva volt. Szám szóra nyílt, de Florian megelőzött. Még mielőtt bármit mondhattam volna, megragadta a torkomat. Krákogva kapkodtam levegő után, igye-keztem lefejteni magamról a férfi kezét, ám túl erősen tartott. Ak-kor és ott tudatosult bennem, hogy ez már nem csupán húzd meg, ereszd meg játék. Egyre bizonyosabbá vált, hogy egy nyers izomkolosszus fogságába estem, aki egyetlen célt hajszolt, még-pedig azt, hogy olyan emlékezetesen megdugjon, mint koráb-ban soha senki. És hogy függővé váljak, hogy rendszeresen visz-szatérjek hozzá, ahogyan Leona meg a többiek.
Egyetlen lehetőségem maradt, azt reméltem, őszinteségem-mel megdöbbenthetem a túlbuzgó férfit:
Ahogy nagy nehezen kierőszakoltam magamból, azonnal meg is bántam a vallomást. Nemhogy lelohasztottam, sokkal in-kább tápláltam Florian izgalmát. Szemében őrület villant.
– Akkor ezt is írja majd bele – vágta hozzám nagyképű vigyo-rával, s közben szabad kezével gyakorlott mozdulatokkal kioldot-ta övét.
Vészesen fogyott az időm, és be kellett látnom, a szavak nem használtak. Más lehetőségek híján a tettek mezejére léptem. Rúgkapálni kezdtem, a férfi azonban mint egy kőszikla állta üté-seimet és rúgásaimat. Sőt, meg mernék rá esküdni, ellenállásom még inkább begerjesztette. Aztán éppen lehajtott fejjel, a be-akadt sliccével babrált, amikor egyik jobbegyenesem orrba talál-ta. Felhördült, öklével az orrához kapott. Egészen közelről vizsgál-ta a kézfejére hulló vércseppeket, majd alsó ajkát beszippantva dühödten rám pillantott.
Felszívta magát, én pedig megéreztem a végzetem. – Hát, ha nem nyugszol, te büdös ribanc… – vicsorgott. Felsikoltottam.
Kirángatta nadrágjából az övet, majd nyakamat eleresztve le-fogott. Túl erősen szorított, fájdalmat okozott vele. Mellém gör-dült, lábaimat egymás mellé rendezve magzatpózba ránga-tott.
– Eresszen el, mert feljelentem! – fenyegettem hisztérikusan, de meg sem hallott.
Szíjával körbetekerte összefogott végtagjaimat, majd feszes-re húzva beakasztotta a csatot. Vergődtem, szabadulni próbál-tam, azonban minden egyes próbálkozásnál a kemény bőr a húsomba vájt. A döbbenettől alig kaptam levegőt, oldalamon fekve, a hajthatatlan félisten által mozdulatlanságra ítélve vártam a megváltást. Felderengett előttem Vajk arca. A férjemé, akit tisz-ta szívemből megvetettem, akkor mégis visszasírtisz-tam szelíd sze-retkezéseinket. Elhidegülésünk óta, megfelelő férfi hiányában a testiségről gyakorlatilag lemondva, csaknem újra ártatlanná vál-tam. És ezek után Florian erőszakkal készült magáévá tenni.
Hogyan juthattam idáig?
– Én ezt nem akarom – nyüszítettem könnyeimet nyelve. – Bármennyi pénzt adok magának, csak hagyja abba.
Florian derekamig feltűrte koktélruhámat, majd belekapasz-kodott klasszikus szabású alsóneműm szegélyébe, és combkö-zépig húzta. A szégyenérzettől elfogott a hányinger. Pucér al-sótesttel, összekötözve feküdtem egy vadidegen férfi orra előtt. Megalázóbb szituációt el sem tudtam volna képzelni. Egész tes-temben reszkettem.
A férfi feltápászkodott az ágyról, és az éjjeliszekrényhez lépett. Oldalsó hasizmának íve a csípőjére csúszott szövetnadrágján ke-resztül kirajzolódó, ágaskodó farkára vezette tekintetem.
Szét fog vele szakítani.
– Ne bántson – leheltem, a méretére gondolva.
A szekrény fiókjából óvszert halászott elő, majd ismét eltűnt a szemem elől. Hallottam a gumi csomagolásának zörgését, az-tán… Hiába vártam görcsbe rándulva, semmi nem történt.
Erőlködve emeltem a fejem, a férfi már egészen közel térdelt, tekintetét vaginámra szegezve, kézzel izgatta magát, majd min-dennemű előjátékot mellőzve belém hatolt. Arcom a bőrmat-racba temetve ordítottam, kivert a víz. Égetve feszített, ahogy szűkre kötözött alsótestembe hatolt, azt hittem, menten szét-szakadok. Ebben a pozícióban farkának csak egy részét érezhet-tem. Monoton zakatolt agyamban a gondolat: ha tövig nyomja, biztosan belehalok.
Florian, a kezdőlökést követő kínom láttán, rám nehezedett, sikolyaimat megelőzve újra betapasztotta számat, és hosszú má-sodpercekig, mozdulatlanul bennem maradt. Szaggatott léleg-zéséből nyilvánvalóvá vált, hogy kifejezetten élvezi hüvelyizmom görcsös szorítását. Szinte diadalittas tekintettel bámulta fájda-lomtól el-eltorzuló arcomat. Hüvelykujjával letörölte gyöngyö-ző homlokom, majd elsöpörte bőrömre tapadt hajtincseimet.
Nem néztem a szemébe. Nem adhattam meg neki azt az örö-met.
Undorodtam tőle, és azon gondolkodtam, miként fogok bosz-szút állni, ha ennek az egész rémálomnak vége szakad. Meg akar-tam ölni, ám úgy, hogy a kimúlása előtt legalább akkora fájdal-mat éljen át, mint amekkorát ő okozott nekem. Legszívesebben, amolyan modern inkvizítorként, feldugtam volna a seggébe egy izzó vasrudat.
Arca az enyémhez közeledett. Fújtatva tiltakoztam, el akartam kapni a fejem, de szorosan tartott. Húsos ajka végigaraszolt a nya-kamon, s a fülemhez érve, érzékien a cimpámba harapott – kö-rülöttem pedig elhomályosult a világ. Torkom kiszáradt, teste-men jóleső bizsergés zongorázott végig, s amikor Florian keze a mellemre vándorolt, akaratlanul felnyögtem. Ruhámon keresz-tül gyöngéden masszírozott, aztán dekoltázsomnál utat találva, ujjbegyei közé csippentette mellbimbómat. Rátalált a legérzéke-nyebb erogén zónámra.
És elernyedtek az izmaim, a feszítés alábbhagyott, a fájdalom elillant. Florian mellemet szabadjára téve szuggerálta megkemé-nyedett bimbómat, aztán fölé hajolva, körkörös mozdulatokkal nyalogatni kezdte. Ajkam egy újabb, ám lényegesen kifejezőbb nyögéssel szétnyílott, nyálam Florian tenyerébe csorgott.
Lassan, szögletes lökésekkel dugni kezdett. Betapasztott szá-mat eleresztve, felszabadult ujjaival az addig elhanyagolt mell-bimbómat cirógatta.
– Ne… hagyd abba! – lihegtem szenvedélyesen, pedig már azt hittem, az én életemben hiánycikk a szenvedély.
– Látja, milyen ügyes lány? Már nem is fáj… – lihegte gúnyos dicséretét Florian.
Tempója gyorsult, mozdulatai egyre gördülékenyebbé váltak. Mindeközben le sem szakadt a mellbimbóimról. Míg az egyiket nyalogatta, szívta és harapdálta, a másikkal csiklandozón játsza-dozott – megőrjített vele.
Mikor mögém gurult, hogy hátulról is magáévá tegyen, ki-csit féltem, hiszen abban a pozitúrában lényegesen mélyebbre hatolhatott. Ám az átélt fájdalom már egészen másképpen
ha-tott rám. Florian a hajamba markolt, és heves lökései közepet-te hátrafeszíközepet-tetközepet-te a fejemet. Eltátott szájjal, lehunyt szemmel, sí-polva kapkodtam levegőért. Teljes egészében kitöltött odalent. Vajkkal soha nem éreztem hasonlót. Férjem mérete az átlagosat közelítette, vagy talán néhány centivel az alatt volt. Éreztem, de nem élveztem. Ezúttal azonban más volt a helyzet. Florian min-den, kezdetben fájdalommal járó, apró mozdulata katartikus ha-tással volt rám. A vastagságával járó lüktetés gyönyörországba repített. Már értettem Leona varázspálcás hasonlatát, és istenem-re mondom, még a rózsaszínbe öltöztetett csillagokat is láttam magam előtt.
– Régen vártam magára – szuszogta, és nem láthatta, ahogy lehunyt szemmel, árnyalatnyit elmosolyodom a szavain.
Fogalmam sem volt, mi ütött belém, de magamból kifordul-va, csípőmet mozgatva segítettem Floriannak minél mélyebbre hatolni. Tövig tolta – egyszer, kétszer, majd amikor harmadszorra megismételtük a látszólag ellenkező, ám egymással mégis szink-ronban lévő mozdulatsort, izmaimat összeszorítva benn tartot-tam őt. Kurta tapasztalatomból tudtartot-tam, hogy különösen élvezi, ha szorítom, és ösztönösen örömet akartam szerezni a férfinak. Rossz neveltetés? Minden bizonnyal.
Vaginám ölelésében Florian, azt hiszem, az aktus során elő-ször, őszintén felnyögött. Teste megrándult, majd szorosan hoz-zám simult, ruhám szövetét átitatta verítéke. Tarkómba lihegett, forró lehelete csiklandozta bőrömet.
Vártam, hogy folytassa, de hiába. Elélvezett.
– Ne haragudjon – lihegte. Kihúzódott belőlem, és a hátára fordult.
A férfi prostituáltak királya kevesebb mint tíz perc alatt a csúcsra jutott, alulmúlva Vajk legrosszabb, negyedórás teljesít-ményét. Ennél azért jóval többet néztem volna ki a „varázspál-cájából”. Meglepett, hogy a testéből él, és nem tanulta meg, ho-gyan tartson ki akár órák hosszat. Tapasztalatlan voltam, érzésből cselekedtem, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve örömet
akar-tam szerez neki. Kár volt. Mi történhet vajon, amikor egy nálam jóval ügyesebb nőnél kell brillíroznia? Percenként spriccel? – tu-dom, közönséges, de a helyzethez passzoló gondolat.
– Túl jó volt. De mindjárt folytathatjuk – mentegetőzött, mint-ha olvasott volna a gondolataimban. – És ezért is tartozom ön-nek egy ajándék desszerttel. Nem fog kárba veszni a pénze.
Megjegyzése főbe kólintott. És észhez térített. Egy csapásra lerombolta az oly nehezen kialakult illúziót. Hirtelenjében rám szakadt a valóság, a rózsaszínű csillagok elé viharfelhők gyűltek. Összekötözve, teljesen kiszolgáltatottan feküdtem egy selyemfiú lakásában, pedig már elhitettem magammal, hogy tényleg kíván, és nem csak a pénzért részesített a rég áhított szenvedélyben.
– Eressz el! – sziszegtem.
Az arcát nem láttam ugyan, de sejtettem, hogy nem fér a fejé-be, miért kezdtem elölről a tiltakozást. Bolondnak tarthatott, hi-szen bónusz meneteket kínált, de magasról tettem rá.
– Azt mondtam, eressz! – El kellett ismételnem, hogy végre megmozduljon.
Eloldozta a szíjat. Azonnal felcibáltam az alsóneműmet, és megpróbáltam a mellkasomon is rendbe hozni a ruhám, de az anyag elfeslett, és minduntalan visszacsúszott. Elgémberedett végtagjaimat rázva megkíséreltem feltápászkodni az ágyról, ám az első próbálkozáskor, a lábamba nyilalló fájdalomtól visz-szahuppantam. Kibicsaklott s már földagadt bokám lüktetett, az öv szorítása csak rontott a helyzeten. De mielőbb el kellett tűnnöm Florian bűnpadlásából. Fogamat összeszorítva kászá-lódtam talpra, majd dekoltázsomat karommal eltakarva, gör-nyedten a táskámért bicegtem. Ám ahogy felemeltem a földről, a retikül teljes tartalma a földre potyogott. Miközben sietősen igyekeztem összeszedni a holmimat – elsőként a nyugtatóimat tartalmazó fiolát –, a férfi végig szemmel tartott. Könyökére tá-maszkodva, farkát szemérmetlenül elöl hagyva, az orra köré szá-radt vérrel.
hangzott, amikor köszönés nélkül becsaptam magam mögött az ajtót.
Hosszú percekbe telt, mire fájós lábammal lebicegtem az ötö-dikre. Zabolátlanul kavarogtak fejemben a gondolatok. Újraél-tem Florian összes rezdülését, és bármennyire szeretÚjraél-tem volna is elhessegetni magamtól, folyton kirajzolódott előttem egy fan-táziakép, amint Leonát keféli – ahogyan engem. Azt a nőt, aki-hez, megfogadtam, soha nem fogok hasonlítani. S most mégis… Undorodtam Floriantól, de legalább annyira gyűlöltem önmaga-mat. Gyenge és megtépázott voltam.
Előkotortam a telefonomat, hogy üzenetet írhassak Claudiá-nak, miszerint otthon találkozunk. Nem szerettem volna, hogy abban az állapotban lásson. A készülék öt nem fogadott hívást jelzett, szegény barátnőm halálra aggódta magát miattam. Meg-fogadtam, a jövőben mindenben hallgatni fogok rá, és hittem, hogy, a Leonával kapcsolatban tett ígéretemmel szemben, ezt betartom.
Az ötödiken mosdót kerestem, hogy valamelyest rendbe szedjem magam. Amennyire csapvízzel tudtam, lemostam el-maszatolódott sminkemet. Ujjaimmal hátrafésültem a hajamat, s a tükörképemet bámulva, fintorogva megkérdeztem:
– Ki vagy te? – Kis híján szembe is köptem magam, de pirulás lányhoz méltón inkább lenyeltem két szem nyugtatót.
Ekkor vettem észre a bal karomra száradt vércseppeket. Florian vérét, amelyet én fakasztottam. Mielőbb le akartam csutakolni a férfihoz kötődő, nyomasztó maradványokat: a vért, az illatát, a nyálát, az emlékeket. Tisztán érkeztem, mocskosan távoztam.
Táskámat a mellkasomhoz ölelve bicegtem a liftbe, ugyanaz a dal szólt, mint felfelé jövet, de ezúttal egyáltalán nem volt ked-vem dudorászni.
A hotel bejárata előtt taxit fogtam, és bemondtam a sofőrnek Claudia címét. Dühöm már útközben fásultságba fordult. Noha mély benyomások értek, hallani sem akartam a könyvről. Claudia is noszogatott, áruljam el, mi történt a padláslakásban, de
kép-telen voltam beszélni róla. A kellemesen langyos, kora októbe-ri idő dacára pizsamában töltöttem két teljes napot, csak azért, hogy a hosszú ujjú és szárú hálóruha elfedje a szíj okozta bőrpír-jaimat. Folyton rémálmok gyötörtek, mígnem – cirka egy hét el-teltével – egy, nyugtatóval is álmatlan éjszakán úgy döntöttem, kiírom magamból a történteket.
