A mindenkori fasizmus
1942-ben, tízéves koromban első díjat nyer-tem a Ludi Juveniles-en, a szabad részvételű, ám az ifjú olasz fasiszták - vagyis minden olasz fiatal - számára kötelező pályázaton. Szónoki virtuozitás sal dolgoztam ki az adott témát: Meg kell-e halnunk Mussolini dicső-ségéért és Olaszország halhatatlan jövőjéért?" Válaszom igenlő volt. Szemfüles gyerek vol-tam.
Később, 1943-ban rájöttem, mit takar a "sza-badság" szó. Mondandóm végén majd elme-sélem, hogyan történt. Akkor a "szabadság" még nem "felszabadulást" jelentett.
Korai gyermekéveimből kettő egymásra lő-döző ss-ek, fasiszták és partizánok között telt, így megtanultam, hogyan kell a golyókat ke-riilgetve slisszolni. Gyakorlatnak nem volt rossz.
1945 áprilisában a partizánok bevették Mi-lánót. Két napra rá eljutottak a városkába is, ahol éltem. Ránk tört az öröm. A főtér zsú-folásig teli éneklő és zászlót lengető embe-rekkel, Mimót szólongatták teli torokból, a környék partizánvezérét. Mimo, az egykori csendőr főtörzsőrmester átálIt Badoglio hí-veihez, és rögtön valamelyik első
összecsa-pásban elvesztette a fél lábát. Mankóira tá-maszkodva, sápadtan jelent meg a városháza erkélyén; egyik kezével csitítani próbálta a tömeget. Ott álltam, szózatra várva, hiszen gyermekkorom Mussolini nagy történelmi be-szédeinek jegyében telt el, melyeknek jelen-tősebb passzusait kívülről megtanultuk az iskolában. Csend. Mimo rekedt hangon szó-lalt meg, alig hallottuk. "Polgártársak, bará-taim. Annyi fájdalmas áldozat után ... itt va-gyunk. Dicsőség a szabadságért elesetteknek" - mondta. Ennyi. Aztán visszament. A tömeg kiabált, a partizánok felemelték a fegyve-reiket és vidáman a levegőbe lőttek. Mi, gye-rekek szaladtunk összeszedni a becses gyűj-teménytárgynak számító töltényhüvelyeket, de közben megtanultam azt is, hogy a szó-lásszabadság a retorikától való megszabadu-lást jelenti.
Pár nap múlva megpillantottam az első amerikai katonákat: afro-amerikaiak voltak. Az első jenki, akivel találkoztam, a néger Joseph, megismertette velem Dick Tracy és Li'l Abner csodáit. Képregényei színesek és jó szagúak voltak.
Az egyik tisztet (az őmagyot vagy "capi-tano Muddy" -t) két iskolatársnőm családi házába szállásolták be. Otthonosan mozog-tam a kertben, ahol az asszonyok tört francia-sággal kotkodácsolták körbe capitano Muddyt. Capitano Muddy jó iskolákba járt, tudott egy kicsit franciául. Így hát, annyi sápadt arc és fekete ing után, íme az első képem a felszabadító amerikaiakról - egy
sárga-zöld egyenruhás, művelt fekete, aki így szól: "Qui, merci beaucoup Madame, moi aussi j'aime le champagne ... ". Pezsgőnek sajnos híjával voltunk, de capitano Muddytól megkaptam életem első rágógumiját, rágtam is szépen reggeltől estélig. Éjjelre egy pohár vízbe tettem a galacsint, hogy jó friss legyen másnap.
Májusban megtudtuk, hogy vége a háború-nak. Különös érzést keltett bennem a béke. Addig állandóan azt sulykolták belém, hogy egy olasz fiatal természetes közege a perma-nens háború. A következő hónapokban jöttem rá, hogy az ellenállás nem csupán helyi jelen-ség volt, hanem európai is. Új, izgalmas sza-vakat tanultam meg: "réseau "••, "maquis "•••, "armée secrete ", "Rate Kapelle ", "varsói gettó ".Szembesültem a holocaust első képei-vel, és előbb fogtam fel a jelentését, mintsem magát a szót megismertem. Megértettem, mi alól szabadítottak fel minket.
Olaszországban ma egyesek kétségbe von-ják, hogy lett volna az ellenállásnak tényleges
stratégiai hatása a háború kimenetelére. Az én nemzedékem számára ez nem kérdés: azon nyomban felfogtuk, mit jelentett lelkileg és erkölcsileg az ellenállás. Büszkeséget keltett a tudat, hogy mi, európaiak nem ölbe tett kézzel vártuk felszabadítóinkat. Gondolom, nem volt közömbös azoknak az amerikai
fia-• Igen, asszonyom, nagyon köszönöm, én is szeretem a pezsgőt.
•• A francia ellenállás helyi szervezete . ••• A francia ellenállási mozgalom.
taloknak sem, akik vérüket ontották a szabad-ságunkért, hogy tudták: a harcvonalak mögött vannak európaiak, akik már törlesztenek.
Ma Olaszországban van, aki azt állítja, hogy az ellenállás mítosza nem egyéb kommunista hazugságnál. Az igaz, hogy a kommunisták kisajátították az ellenállást, mivel ők játszot-ták benne a főszerepet; én viszont emlékszem más színű nyakkendőkre is.
Rádióhoz tapasztott füllel töltöttem éjsza-káimat - az ablakok zárva, az általános el-sötétítés miatt csak a készülék körül derengett egy kis fényudvar -, és London partizánoknak sugárzott üzeneteit hallgattam. Egyszerre voltak ködösek és költőiek ("A nap még fel-kél", "Kinyílnak majd a rózsák"), és legtöbb-ször "Franchi számára" szóltak. Valaki meg-súgta, hogy Franchi nem más, mint Észak-Olaszország egyik legerősebb illegális cso-portjának a vezetője, akinek a bátorsága le-gendás. Ő vált eszményképemmé. Franchi (valódi nevén Edgardo Sogno) monarchista volt, s olyannyira antikommunista, hogy a háború után a szélsőjobboldali csoportokhoz csatlakozott, sőt még reakciós államcsínyben való részvétellel is megvádolták. De mit szá-mít? Sogno gyermekkorom álma marad. A felszabadítás különféle színű emberek közös vállalkozása volt.
Ma Olaszországban van, aki azt állítja, hogy a felszabadító háború a megosztottság tra-gikus korszakát jelentette, ezért nemzeti meg-békélés kell. Töröljük el ama szörnyű évek-nek még az emlékét is. Ám az elfojtás
rózishoz vezet. A megbékélés jelentheti azt, hogy együttérzéssel és tisztelettel viseltes-sünk mindazok iránt, akik jóhiszemben har-colták meg a harcukat, ám a megbocsátás nem jelent feledést. Én még azt is elfogadom, hogy Eichmann őszintén hitt "küldetésében", de nem mondanám: "Oké, eredj, és tedd meg új-ra." Azért jöttünk itt össze, hogy emlékezzünk arra, ami történt, és ünnepélyesen kijelentsük, hogy "ők" nem tehetik meg többet.
De kik azok az "ők"?
Azt nyugodtan kijelenthe~iük, hogya máso-dik világháború előtti Európában uralkodó totalitárius kormányok a megváltozott törté-nelmi körülmények között bajosan térhetnek vissza ugyanabban a köntösben. Mivel Mus-solini fasizmusa a karizmatikus vezér esz-méjén, a korporativizmuson és "Róma sors-szerű jövőjén", egy új területeket meghódítani kívánó imperialista szándékon, elkeseredett nacionalizmuson, a fekete ingben berukkolta-tott egységes nemzet eszményén, a parlamen-ti demokrácia tagadásán és az antiszemitiz-muson alapult, hát elismerem, hogy az MSI' -ből sarjadt Alleanza Nazionale" jobboldali párt, de nem sok köze van a hagyományos fasizmushoz. Ugyanezért, bár aggasztanak az Európában itt-ott felbukkanó náci barát moz-galmak (ideértve Oroszország területét is),
, Movimento Sociale Italiano (Olasz Szociális Moz-galom): az ötvenes évek elején alakult szélsőjobboldali párt .
•• 1993-ban kezdődött jobboldali mozgalom, amely 1995-ben párttá alakult.
nem hinném, hogy a naClzmus eredeti, egy egész nemzetet magával sodró formájában újra felüthetné a fejét.
A politikai rendszereket meg lehet ugyan buktatni, az eszméket pedig lehet bírálni és elvetni, de egy rezsim és annak ideológiája mögött mindig egy gondolkodásmód és ér-zésvilág lapul, kulturális szokások sora, kö-dös, sötét ösztönök halmaza és kiszámíthatat-lan, ősi mozgatórugók. Ismét egy kísértet, amely bejárja Európát (hogy a világ más tájait ne is említsük)?
Ionesco mondta egyszer, hogy "csak a szavak számítanak, a többi üres locsogás". Nyelvhasználatunk sokszor kirívóan árulko-dik kifejezetlen érzelmeinkről.
Épp ezért hadd tegyem fel a kérdést: mi az oka, hogy nem csupán az ellenállást, de az egész második világháborút a fasizmus elleni harcként tartják számon az egész világon?
Olvassák el újra Hemingwaytől az Akiért a harang szól-t, és figyeljék meg: Robert Jor-dan fasisztáknak nevezi ellenségeit, pedig a spanyol falangistákra gondol.
Hadd idézzem Franklin Delano Rooseveltet: "Az amerikai nép és szövetségesei a fasizmust és az általa képviselt, zsákutcába tévedt zsar-nokságot győzik majd le" (1944. szeptember 23.).
A McCarthy-érában azokat az amerikaiakat, akik részt vettek a spanyol polgárháborúban, "zöldfülű antifasisztáknak" nevezték - ami-nek az az üzenete, hogy Hitler ellen harcolni a negyvenes években minden jó amerikai
erkölcsi kötelessége volt, ám Franco ellen túl korán, a harminc as években legalábbis kétes. Ugyan miért azt mondták a radikális amerika-iak, hogy "Fascist pig", amikor egy rendőr rossz szemmel nézte, hogy dohányoznak? Miért nem azt, hogy "cagoulard disznó", "fa-langista disznó", "usztasa disznó", "quisling disznó" vagy "náci disznó"?
A Mein Kampf egy politikai program teljes kiáltványa. A nácizmust a rasszizmus és az árjaelmélet, az entartete Kunst, vagyis az el-fajzott művészet kritikája, a hatalomvágy és az Übermensch filozófiája jellemezte. A nácizmus minden kétséget kizáróan keresz-tényellenes és újpogány volt, mint ahogy Sztálin dialektikus materializmusa (a szovj et marxizmus hivatalos változata) is egyértel-műen materialista és ateista. Ha totalitarizmu-son olyan rendszert értünk, amely minden egyéni cselekedetet alárendel az államnak és ideológiájának, akkor a nácizmus és a sztáli-nizmus totalitárius rendszer.
A fasizmus diktatúrának számított ugyan, de nem teljes mértékben totalitáriusnak, nem azért, mert elnéző volt, hanem mert ideológiá-ja gyenge filozófiai lábakon nyugodott. A
közhiedelemmel ellentétben, az olasz fasiz-musnak nem volt filozófiája. Nézzük meg a Treccani-féle enciklopédia fasizmus cím sza-vát, melyét Mussolini írt alá, de Giovanni Gentile szerzett, vagy sugallt: olyan késő-he-gelianus eszméket találhatni benne az "etikus és abszolút" államról, amelyeket Mussolini sosem valósított meg teljesen. Mussolininek
filozófiája nem volt, csak retorikája. Harcos ateistaként indult, aztán később kiegyezett az egyházzal és rokonszenvezett azokkal a püs-pökökkel, akik megáldották a fasiszta jelvé-nyeket. Egy hitelesnek tetsző legenda szerint korai antiklerikális korszakában egyszer arra kérte Istent, sújtsa ott helyben és nyomban agyon, hogy jelét adja létezésének. Isten két-ségkívül másfele figyelt. A későbbi években Mussolini folyvást Isten nevét citálta beszé-deiben, és nem átallotta magát "a Gondviselés emberének" hívatni. Elmondhatjuk, hogy az olasz fasizmus volt az első jobboldali dik-tatúra, amely hatalomra került Európában, és minden későbbi hasonló mozgalom Mussolini rezsimében találta meg közös archetipikus forrását. Az olasz fasizmus volt az első, amely katonai liturgiát, folklórt, sőt még viseletet is kreált - ez utóbbi külföldön nagyobb sike-reket ért el, mint Arrnani, Benetton vagy Versace. A fasiszta mozgalmak csak a harrnin-cas években tűntek fel Angliában Mosley-val, majd Lettországban, Észtországban, Litvá-niában, Lengyelországban, Magyarországon, Romániában, Bulgáriában, Görögországban, Jugoszláviában, Spanyolországban, Portugá-liában, Norvégiában, sőt még Dél-Ameri-kában is, Németországról nem is beszélve. Az olasz fasizmus hitette el oly sok liberális eu-rópai vezetővel, hogy ez az új rezsim érdekes szociális reformokat hajt végre, és akár a kommunista veszély mérsékelt forradalmi al-ternatívájaként is megállja a helyét.
nem kielégítő magyarázat számomra arra, miért vált a "fasizmus" szó szinekdochévá, mellyel pars pro totó-ként más totalitárius mozgalmakat is illetnek. Az sem áll, hogy a fasizmusban megtalálható a későbbi totális rendszerek minden eleme, úgymond "kvint-esszenciális formában". Épp ellenkezőleg, a fasizmusnak nemhogy kvintesszenciája, de még csak egy árva esszenciája sem volt. A fasizmus akusza totalitarizmus képét mutatta. Nem fogta össze szilárdan egységes ideoló-gia; változatos politikai és filozófiai eszmék kollázsa volt, ellentmondásoktói nyüzsgő méhkas. Hogyan is lehet megérteni egy olyan totalitárius mozgalmat, amely monarchiát pá-rosít forradalommal, királyi hadsereget Mus-solini személyes őrségévei, az egyháznak jut-tatott privilégiumokat az erőszakot eszmé-nyítő állami neveléssel, a teljes kontrollt a szabadpiaccal? A fasiszta párt új forradalmi rendet hirdetett születésekor, de a legkonzer-vatívabb földbirtokosok tartották el, akik ellenforradalmat vártak el. A fasizmus kezdet-ben republikánus volt, majd két évtizeden át deklarálta a királyi családhoz való hűségét, így történhetett, hogy egy "duce" húsz évig húzta egy "királyba" karolva, akinek még a "császár" cimet is felkínálta. A király 1943-ban megvált Mussolinitől, de a párt két hónap múlva német segédlettel és a "szociális" köz-társaság zászlaját lobogtatva ismét feltűnt, és már-már jakobinus hangsúlyokkal gazdagítva újra elővette egykori forradalmi partitúráját.
Csak egyetlen náci építészet létezett, és csak 33
egyetlen náci művészet. Ha Albert Speert ki-áltották ki náci építésznek, akkor Mies van der Rohénak nem volt helye. Mint ahogy Sztálin uralma alatt: ha Lamarcknak igaza volt, akkor nem volt helye Darwinnak. Vi-szont bár léteztek fasiszta építészek, de álko-losszeumaik mellett Gropius modern racio-nalizmusának hatására is születtek új épü-letek.
A fasisztáknak nem volt Zsdanovjuk. Olasz-országban két jelentős művészeti elismerés volt: a Cremona-díj fölött egy műveletlen és fanatikus fasiszta, Farinacci rendelkezett, aki a propaganda jellegű művészetet támogatta (olyan képcímek jutnak eszembe, mint Egy
Duce-rádióbeszédet hallgatva vagy a Fasiz-mus által kiváltott tudatállapotok); a másikat, a Bergamo-dijat egy művelt és ésszerűen tole-ráns fasiszta, Bottai szponzorálta, aki a mű-vészi értéket támogatta, és védelmébe vette az új avantgárd művészeti kísérleteket, miköz-ben ezeket Németországban üldözték, mint az egyedül üdvözítő nibelungi Kitsch-csel szem-ben álló, romlott és kriptokommunista törek-véseket.
Olaszország nemzeti költője D' Annunzio volt, a dandy, akit Németországban vagy Oroszországban minden bizonnyal kivégző-osztag elé állítottak volna. Hazájában viszont nacionalizmusa és hőskultusza miatt váteszi rangra emelte a rezsim - bár jó adag francia dekadenciát lelhetünk fel költészetében.
Vegyük a futurizmust. Az entartete Kunst-ot
kellett volna képviselnie, mint az
szionizmus, a kubizmus vagy a szürrealiz-mus. De az első olasz futuristák nacionalisták voltak, esztétikai okokból pártolták Olasz-ország részvételét az első világháborúban, fel-magasztalták a sebességet, az erőszakot és a veszélyt, ezért bizonyos szempontból úgy tűnt, közel állnak a fasizmus tiatalságkultu-szához. Miközben a fasizmus a római biro-dalommal azonosult, és ismét felfedezte a fa-lusi hagyományokat, Marinettit (aki azt han-goztatta, hogy egy gépkocsi szebb, mint a szamotrakéi Niké, ráadásul még a holdvilágot is el akarta pusztítani) bevették az Olasz Akadémia tagjai közé, holott a testület igen nagy becsben tartotta a holdfényt.
Sok majdani partizán és kommunista párt-tag értelmiségi nevelkedett a GUF-ban, az egyetemisták fasiszta egyletében, melyet az új fasiszta kultúra bölcsőjének szántak. Ezekben a klubokban, mint valami szellemi üstben, mindenféle ideológiai kontroll nélkül kava-rogtak az új eszmék, nem mintha a párt tagjai olyan toleránsak lettek volna, hanem mert kevesen rendelkeztek közülük az ellenőrzés intellektuális eszközeivel.
E két évtized alatt a hermetikusok költé-szetében lelhető fel válasz a rezsim hivalkodó stílusára: ezeknek a poétáknak megengedték, hogy elefántcsonttomyukból kidolgozzák iro-dalmi tiltakozásukat. A hermetikusok életér-zése szöges ellentétben állt a fasiszta kultusz optimizmusával és heroizmusával. A rezsim eltűrte ezt a nyilvánvaló, bár társadalmilag
érzékelhetetlen véleménykülönbséget, mert nem pazarolta idejét ily ködös zsargonra.
Ami persze nem azt jelenti, hogy az olasz fasizmus toleráns volt. Gramsci egészen ha-láláig börtönben ült, Matteottit és a Rosselli fivéreket meggyilkolták, a szabad sajtót el-nyomták, a szakszervezeteket szétrombolták, a politikai ellenzéket távoli szigetekre szám-űzték, a törvényhozó hatalom merő fikcióvá vált, a végrehajtó pedig (amely ellenőrizte a bíróit és természetesen a tömegkommuniká-ciót) közvetlenül maga bocsátotta ki az új tör-vényeket, köztük a faj védelmi eket is (és ezzel Olaszország hivatalosan hozzájárult a holo-causthoz).
Az itt lefestett inkoherens kép nem a tole-ranciában gyökerezik: a politikai és ideológiai kuszaságot mutatja. De ez "rendezetten zava-ros", strukturált összevisszaság. A fasizmus filozófiailag gyenge lábakon állt, de érzelmi-leg szilárdan kötődött néhány archetípus hoz.
Most érkeztünk el tézisem második pontjá-hoz. Csak egyetlen nácizmus volt, nem ne-vezhetjük "nácizmusnak" Franco hiperkato-likus falangizmusát, mert a nácizmus vagy alapjában véve pogány, politeista és keresz-tényellenes, vagy pedig nem nácizmus. Fasiz-must viszont sokféleképpen lehet játszani, de a játék neve nem változik. Az történik a "fa-sizmus" fogalmával, amit Wittgenstein a "játék" fogalmáról állított. A játék lehet ver-seny jellegű avagy sem, részt vehet benne egy, illetve több személy, kell het hozzá vala-milyen speciális képesség vagy nem, folyhat
pénzért vagy kedvtelésből. A játékok olyan különböző cselekvések sorozatából állnak össze, amelyek csupán "családi hasonlósá-got" mutatnak. 1 abc 2 bcd 3 cde 4 def Tegyük fel, hogy létezik egy politikai cso-portokból álló sorozat. Az 1 csoportot az abc tulajdonságok jellemzik, a 2 csoportot a bcd és így tovább. 2 annyiban hasonlít l-hez, hogy két közös tulajdonságuk van. Ugyan-ezért 3 hasonlít 2-re és 4 hasonlít 3-ra. Ne felejtsük, hogy 3 is hasonló l-hez (közös ben-nük a c tulajdonság). A legkülönösebb eset a 4-esé. Természetesen hasonlít 3-ra és 2-re, de nincs semmiféle közös vonása l-gyel. Mind-azonáltal mert 1 és 4 közötti csökkenő hason-lóságok folyamatos sorozata áll fenn, az illu-zórikus átvitel miatt megmarad a családias jelleg 4 és 1 között.
A "fasizmus" elnevezés mindenre illik, mert el lehet hagyni egy fasiszta rendszerből egy-két tulajdonságot, attól még szemmel látha-tóan fasiszta marad. Hagyjuk el a fasizmusból az imperializmust, és megkapjuk Francót és Salazart; hagyjuk el a kolonializmust, és meg-kapjuk a balkáni fasizmust. Fejeljük meg az olasz fasizmust radikális antikapitalizmussal (mely sosem vonzotta Mussolinit), és meg-kapjuk Ezra Poundot. Adjuk hozzá a kelta mi-tológia kultuszát és a Szent Grál miszticizmu-sát (melyek teljes mértékben idegenek a
hivatalos fasizmustói), és megkapjuk az egyik legtekintélyesebb fasiszta gurut, Julius Evo-lát.
Mindeme konfúzió ellenére állítom, hogy föl lehet sorakoztatni a tipikus vonásait an-nak, amit ősfasizmusnak vagy mindenkori fasizmusnak neveznék. Igaz, e jellegzetessé-geket nem lehet rendszerbe foglalni; közülük sok kölcsönösen ellentmond egymásnak, és más típusú önkényuralomra és fanatizmus ra is jellemző. De elég, hogy ha egyikük fel-bukkan, és máris fölrémlik körülötte a fasiz-mus ködképe.
1. Az ősfasizmust mindenekelőtt a hagyo-mánykultusz jellemzi. A tradicionalizmus ré-gebbi, mint a fasizmus. Nemcsak a Nagy Francia Forradalom utáni katolikus ellenfor-radalmi eszmerendszerben volt gyakori, a klasszikus görög racionalizmus ellenhatása-ként már a késő hellenisztikus korban meg-született.
A Mediterráneumban a különféle vallású népek (mindet jóindulatúan befogadta a római Pantheon) egyszer csak arról kezdtek álmod-ni, hogy kinyilatkoztatást kaptak valamikor az emberi történelem hajnalán. E kinyilatkoz-tatás sokáig titokban lapult ma már elfeledett nyelvek leple alatt, egyiptomi hieroglifák, kelta rovásírások, ázsiai vallások akkor még ismeretlen szent szövegei őrizték.
Az új kultúrának szinkretistának kellett len-nie, de nem csak olyan értelemben, ahogya szótár a "szinkretizmust" magyarázza, vagyis eltérő vallások és szertartások különféle
for-máinak kombinációjaként. Egy ilyen össze-tételnek el kell viselnie az ellentmondásokat. Minden eredendő üzenetben ott van a böl-csesség csírája, és ha látszólag eltérő vagy egymáshoz nem illő dolgokat tartalmaznak, csak azért van, mert képletesen mindegyik valamilyen ősi igazságra utal.
Következésképp a tudás nem gyarapítható. Az igazság egyszer s mindenkorra kimonda-tott, mi csak a homályos üzenetek rejtélyét bogozgathatjuk tovább. Nézzünk csak bele a fasiszta mozgalmak lajstromába: ott találjuk mind a legjelentősebb hagyományőrző gondol-kodókat. A náci gnózis tradicionalista, szink-retista és okkult elemekből táplálkozott. Az új olasz jobboldal legfontosabb elméleti kútfője, Julius Evola elegyítette a Szent Grált Sion böl-cseinek jegyzőkönyvévei, az alkímiát a Szent Római Birodalommal. A szinkretizmus fényes bizonyítéka az is, hogy az olasz jobboldal egy része - szellemi nyitottságát megmutatandó -kibővítette a listáját, egy kalap alá véve Maistre-t, Guenont és Gramscit.
Az amerikai könyvesboltok "New Age" feliratú polcain kutakodva még Szent Ágos-tonra is rábukkanhatunk, aki, legjobb tudomá-som szerint, nem volt fasiszta. De hogy egy-más mellé került Szent Ágoston és Stone-henge, ez már az ősfasizmus egyik tünete.
2. A tradicionalizmus magában foglalja a modernizmus elutasítását. A fasiszták és a ná-cik egyaránt istenítették a technológiát, míg a tradicionalista gondolkodók általában eluta-sítják, mert a hagyományos szellemi értékek
tagadását látják benne. Igaz, hogy a nácizmus büszkélkedett az iparban elért sikerei vel, de a modernitás-dicshimnusz csak a máz volt a "véren" és "földön" (Blut und Boden) alapuló ideológián. A modem világ elutasítása a kapi-talista életmód elítélésének álruhájában jelent meg, de főképp 1789 (vagy természetesen 1776) szellemének elvetésében tükröződött. Úgy tekintettek a felvilágosodás, a Ráció kor-szakára, mint a modem métely kezdetére. Ilyen értelemben az ősfasizmust "irracionaliz-mus" -ként is definiálhat juk.
3. Az irracionalizmus az öncélú cselekvés
kultuszától is ftigg. A cselekvés önmagáért szép, tehát fontolgatás előtt és nélkül kell ne-kiugrani. Gondolkodni férfiatlan. Vagyis a kultúra gyanús, minél kritikusabb magatartást tanúsít, annál inkább. Az értelmiségi világ iránti gyanakvás az ősfasizmus örök tünete, a Goebbelsnek tulajdonított mondástól kezdve (Csak azt ne halljam, hogy kultúra, mert elő-kapom a pisztolyomat.) az olyan kifejezések gyakori használatáig, mint "mocsadék értel-miségiek", "tojásfejűek", "sznob radikáli-sok", "az egyetemek komcsi fészkek". A hi-vatalos fasiszta értelmiség főképp azon mun-kálkodott, hogy a modem kultúra és a libe-rális intelligencia szemére vesse: elhagyták a hagyományos értékeket.
4. A szinkretista rendszerek nem tűrik a kri-tikát. A kritikus szellem distinkciókkal él, a különbségtétel pedig a modernség jele. A mo-dem kultúrában a tudományos közösség a véleménykülönbséget eszköznek tekinti az
ismeretek bővítéséhez. Az ősfasizmus értel-mezésében a véleménykülönbség árulás.
5. A véleménykülönbség ráadásul a másság jele is. Az ősfasizmus úgy terjeszkedik és
sze-rez új híveket, hogy kihasználja és felnöveli a másságtól való természetes félelmet. Egy fasiszta vagy csírájában fasiszta mozgalom először is a betolakodók ellen szólít fel. Az ősfasizmus tehát per detinitionem rasszista.
6. Az ősfasizmus egyéni vagy társadalmi frusztrációból fakad. Így aztán érthető, miért egyik tipikus jellemzője a történelmi fasizmu-soknak, hogy a frusztrált középosztályokhoz fordulnak, amelyek valamilyen gazdasági vál-ság vagy politikai megaláztatás miatt retteg-nek az alsóbb társadalmi csoportoktóI. Ma-napság, amikor az egykori "proletárok" kis-polgárokká vedlenek át (a lumpenek pedig kizárják magukat a politikai színtérről), a fa-sizmus ebben az új többségben lel hallgató-ságra.
7. Azoknak, akik nem rendelkeznek sem-miféle társadalmi identitással, az ősfasizmus egy sokkal hétköznapibb privilégiumot nyújt, azt, hogy ugyanabban az országban születtek. Innen ered a "nacionalizmus". A nemzet iden-titását pedig egyetlen dolog tartja össze: az ellenségkép. Ezért az ősfasizmus lélektana mindig a (lehetőleg nemzetközi) összeesküvés rögeszméjé-ben gyökerezik. A követőknek érezniük kell a fenyegetettséget. A legegy-szerűbb mód egy összeesküvés megvilágítá-sára, hogy idegengyűlöletet szítunk. De az összeesküvésnek belülről is kell jönnie: e
célra általában a legmegfelelőbbek a zsidók, mert megvan az az előnyük, hogy egyszerre vannak belül és kívül. Amerikában az össze-esküvés-rögeszme legutóbbi példáját Pat Robertson könyve, a The New World Order szolgáltatta.
8. A követőknek azt kell érezniük: megaláz-za őket az ellenség kérkedő gazdagsága és ereje. Gyermekkoromban azt tanultam, hogy az angolok "a napi ötszöri étkezés népe": többször esznek, mint a szegény, ám mérték-letes olaszok. A zsidók gazdagok, és titkos hálózat révén kölcsönösen segítik egymást. A követőknek azt is el kell hinniük, hogy le tudják győzni az ellenséget. Így a történelmi szlogenek állandó váltakozása révén az
ellen-ség egyszerre túl erős és túl gyenge. A
fasisz-ta rendszerek arra ítéltettek, hogy elveszítsék háborúikat, mert alkatilag képtelenek arra, hogy tárgyilagosan mérjék fel az ellenség ere-jét.
9. Az ősfasizmus szerint nem az életért har-colunk, hanem "a harcért élünk". A
mus tehát cinkosság az ellenséggel; a
pacifiz-mus rossz, mert az élet permanens harc. Eb-ből fakad az Armageddon-komplexus is: mivel az ellenséget le kell és le is lehet győz-ni, lennie kell egy végső harcnak, amelynek eredményeképpen a mozgalom az egész vilá-gon hatalomra jut. Ez a végső megoldás egy későbbi békét helyez kilátásba, egy aranykort - ami ellentmond a permanens harc elvének. Ezt az ellentmondást egyetlen fasiszta veze-tőnek sem sikerült feloldania.
10. Az elitizmus minden reakciós ideoló-giára jellemző, mert alapjában véve arisztok-ratikus. A történelem folyamán minden arisz-tokratikus és katonai elitizmus a gyengék iránti megvetést sugallta. Az ősfasizmus is "populáris elitizmust" hirdetett. Minden ál-lampolgár a világ legkitűnőbb népéhez tar-tozik, a párt tagjai a legjobb állampolgárok, minden állampolgár a párt tagjává válhat (vagy kellene válnia). De nincsenek patríciu-sok plebejupatríciu-sok nélkü!. Az a vezető, aki tudja, hogy a hatalmat nem rábízták, hanem erő-szakkal szerezte meg, tudja azt is, hogy ereje a tömegek gyengeségén alapul; oly gyengék, hogy szükségük van egy "uralkodóra", mi több, rászolgálnak. Mivel a csoport (katonai modell szerint) hierarchikusan rendeződött, minden alvezető lenézi az alatta levőket, akik mind megvetik alárendeltjeiket. Mindez a tömegelitizmus érzését erősíti.
ll. Ebben a közegben minden egyes embert úgy nevelnek, hogy hőssé váljon. A "hős" minden mitológiában kivételes lény, de az ősfasiszta ideológiában a heroizmus norma. A hőskultusz szorosan kapcsolódik a halálkul-tuszhoz - nem véletlen, hogy a falangisták mottója ez volt: " Viva la muerte!" Az átlag-embernek azt mondják, hogy a halál nem szép, de méltósággal kell elébe állni; a hívő-ne~ azt, hogy ez a fájdalmas út a túlvilági boldogsághoz. Az ősfasiszta hős viszont kere-si a halált, mely a heroikus élet legnagyobb jutalma. Az ősfasiszta hős halálvágy tói ég.
Széljegyzetként tegyük hozzá:
gében leginkább másokat sikerül halálba kül-denie.
12. Mivel sem a permanens háború, sem a heroizmus nem könnyű játék, az ősfasiszta hatalomvágyát a szexualitásra viszi át. Innen ered a mácsóizmus (amibe beletartozik a nők iránti megvetés és a nem köznapi szexuális magatartásokkal - az önmegtartóztatástói a homoszexualitásig - szembeni intolerancia). De mivel a szex sem könnyű játék, az ősfa-siszta hős a fegyverekkel játszik, ezek az ő fallikus pótIékai: háborúsdija permanens
pé-niszirigységből fakad.
13. Az ősfasizmus a "kvalitatív populizmus-ra" épít. Egy demokráciában az állampolgár rendelkezik egyéni jogokkal, de az állampol-gárok összességének csak kvantitatív szem-pontból van politikai hatásköre (a többség elhatározását követik). Az ősfasizmus az egyénnek mint olyannak nem juttat jogokat, a "nép"-et pedig kvalitásnak, monolitikus egy-ségnek tekinti, amely a "közakaratot" fejezi ki. Mivel semmiféle embertömeg nem ren-delkezhet közös akarattal, a vezető magának vindikálja a tolmácsolás jogát. Elveszítvén a rájuk bízott hatalmat, az állampolgárok nem cselekszenek, csak pars pro totó-ként kérik fel őket, hogy eljátsszák a nép szerepét. A nép így színházi fikció. Nem kell a Piazza Vene-ziára vagy a nürnbergi stadionra hivatkozni, ha be akarjuk mutatni a kvalitatív populizmust. Jö-vőképünkben egy televíziós, illetve internet qualitatív populizmus van kibontakozóban, ahol az állampolgárok egy kiválasztott
cso-partjának az érzelmi válasza úgy mutatható be és fogadható el, mint a "nép hangja", Az ősfasizmusnak, kvalitatív populizmusa miatt,
fel kell lépnie a" rothadt" parlamentáris kor-mányokkal szemben. Mussolini egyik első mondata az olasz parlamentben a következő volt: "E süket és szürke termet századaim pihenőtáborává alakíthattam volna át." Száza-dainak ugyan rögvest talált jobb táborhelyet, de nem sokkal később felszámolta a parla-mentet. Amikor egy politikus kezdi kétségbe vonni a parlament legitimitását, mert az nem képviseli többé a "nép hangját", megcsapja orrunkat az ősfasizmus szaga.
14. Az ősfasizmus "újbeszél", Az "újbe-szélt" Orwell találta ki az 1984-ben, mint az Angszoc, az Angol Szocializmus hivatalos nyelvét, de az ősfasizmus elemei az összes diktatúraformában megtalálhatóak. Minden náci vagy fasiszta iskolai szöveg szegényes szókinccsel és a legelemibb mondattannal dolgozik, hogy korlátozza a komplex és kri-tikus gondolkodást. De meg kell tanulnunk felismerni az újbeszélt akkor is, amikor egy népszerű talk-show ártatlan formájában jele-nik meg.
Miután felsorakoztattam az ősfasizmus lehetséges archetípusait, engedjék meg, hogy levonjam a következtetést. 1943. július 27-ének reggelén azt hallottam, hogy a rádióban beolvasott hírek szerint a fasizmus megbu-kott, és Mussolinit letartóztatták. Anyám el-küldött újságért. Elmentem a legközelebbi bó-déhoz, és láttam, hogy vannak lapok, de a
nevük más. Sőt miután gyorsan átfutottam a címeket, rájöttem, hogy minden újság mást íro Vettem egyet találomra, és elolvastam az első oldalra nyomtatott üzenetet, amelyet öt vagy hat politikai párt írt alá - a keresztényde-mokraták, a kommunisták, a szocialisták, a liberálisok és még egy baloldali párt. Egészen addig abban a hitben éltem, hogy csak egyet-len párt van minden országban, Olaszor-szágban például csak a Nemzeti Fasiszták. Akkor jöttem rá, hogy hazámban működhet egyszerre több politikai párt is. És mivel szemfiiles gyerek voltam, rögtön kikövetkez-tettem, hogy annyi párt nem születhetett meg egyik napról a másikra. Rájöttem, hogy ille-gális szervezetként már korábban is léteztek.
Az üzenet a diktatúra végét és a szabadság visszatérését köszöntötte: a szólás, a sajtó és a politikai szervezkedés szabadságáét. "Sza-badság", "diktatúra" - Istenem -, akkor lát-tam életemben először nyomtatásban ezeket a szavakat. Általuk születtem újjá, szabad nyu-gat-európai emberként.
Vigyázzunk, nehogy e szavak értelme fele-désbe vesszen. Az ősfasizmus még itt ólál-kodik körülöttünk, olykor civil ruhában. Mi-lyen könnyű dolgunk lenne, ha valaki kiálIna a világ színe elé, és így szólna: "Újra akarom nyitni Auschwitz kapuit, és azt akarom, hogy ismét feketeingesek masírozzanak Olaszor-szág terein." Ajaj, az élet nem ilyen egyszerű. Az ősfasizmus a legártatJanabb köntösben is visszatérhet. Az a kötelességünk, hogy lelep-lezzük, és mutatóujjunkkal rábökjünk minden
egyes új formájára - mindennap, a világ min-den táján. Ismét Rooseveltet idézem: "Ki me-rem jelenteni: ha az amerikai demokrácia mint tiszta erő megszűnne azon fáradozni, hogy állampolgárainak körülményeit békés eszkö-zökkel folyamatosan javítsa, a fasizmus ereje megnőne országunkban" (1938. november 4.). Szabadság, felszabadítás, felszabadulás -olyan feladat ez, melynek sosincs vége. Mot-tónk pedig ez legyen: "Ne felejtsetek".
Engedjék meg, hogy Franco Fortini egyik versévei fejezzem be:
Kétfelől a hídszegélyre akasztottak feje sorban, kutak, források vizébe akasztottak nyála csorran. Az elhagyott piactéren főbelőttek körme fénylik,
a kiégett fűvű réten főbelőttek foga fénylik.
Követ, levegőt harapni, nem embertest már a testünk, követ levegőt harapni,
nem emberszív már a szívünk. Olvastunk a halottak szemében,
stesszük, hogy legyen itt szabad élet, mert a halottak markába zárva ott az igazság sítélet.*
* Lator László fordítása.
