A, Á
a – lásd azaba – ‘durva posztóanyag, daróc’: abaposztó.
Oszmán-török eredetű szó, a perzsán át az arab abára megy vissza. abál – ‘főz ‹sós, fűszeres lében›’: abált szalonna. Eredeti és
tájnyelvekben ma is élő alakja: abárol.
Szláv eredetű szó. Mi a délszlávból vagy/és a szlovákból (obariti ill.
obariť) vettük; az orosz obvaritj őrzi a varitj (‘főz’) igei tövet.
abárol – lásd abál
abbé – ‘francia katolikus világi pap címzése’. pl. Abbé Prévost (18. századi francia író).
Francia szó, az arám abba (‘atyám’) latin abbas, abbatis megfelelőjének folytatója; innen ered a mi apát szavunk is.
abcúg – ‘le vele! kotródjon!’ Többnyire személynévvel, pl. abcúg Tisza! Főleg politikai gyűléseken volt divatos kiáltás, a pfujozás és kifütyülés megfelelője vagy kísérője a múlt század második felében.
Német szó (Abzug), a.m. ‘elvonulás’, az ab- (‘el’) és ziehen, zog (‘húz, vonul’) elemekből, de ilyetén használata a magyarban alakult ki.
ábdál – ‘durván kifarag, átabotában összefoltoz’.
A latin aptare (‘illeszt, fűz, készít’) igéből; ma már csak nyelvjárásokban él. Lásd még adaptál.
abderita – ‘korlátolt, ostoba’.
Nemzetközileg használatos szó a görög Abdéritész, azaz ‘Abdéra lakója’ nyomán; ennek a thrákiai városnak a lakói az ókorban közmondásossá váltak korlátoltságukról (ahogy nálunk a rátótiak).
aberráció – ‘eltévelyedés, rendellenesség ‹erkölcsi, nemi értelemben›’. – aberrált: ‘rendellenes’.
Latin tudományos szakszó (aberratio) az aberrare (‘eltéved’) igéből;
ab- (‘el’) és errare (‘téved, tévelyeg’).
ablak – ‘fényt, levegőt bebocsátó nyílás a falban’.
A legtöbb szláv nyelvben megtalálható oblok, obolok alakban; hozzánk a délszlávból vagy a szlovákból érkezett, és nyíltabbá válással nyerte mai alakját.
ablativus – [ablatívusz] ‘a latin főnévragozás ötödik esete’; ‘az eltávolodást kifejező rag vagy viszonyszó és a névszó együttese más nyelvben’, pl. a magyarban háztól, ház elől.
Latin szó, az afferre, ablatum (‘elvisz’) származéka: ab- (‘el’) és
ferre (‘visz’). Lásd még lativus, prelátus, reláció.
abnormális – ‘szabálytalan, rendellenes, fonák, torz.’ – abnormitás: ‘fonákság, szabálytalanság’.
A latin abnormis (‘rendellenes’) szóból; ab- (‘el’) és norma ‘mérték’. Korábban nálunk is az abnormis járta; az ~ részint a német
abnormal hatására, részint a normális analógiájára lett általánossá.
abnormis – lásd abnormális abolicionizmus – ‘a rabszolgaság eltörléséért küzdő mozgalom’. Ez különösen az Amerikai Egyesült Államokban lépett fel sikeresen a 18. század végétől. – abolicionista: ‘az abolicionizmus híve’.
A latin abolitio, abolitionis szóból, ennek forrása az abolere (‘megszűntet’) ige.
abonál – ‘előfizet’. – abonens: ‘előfizető’.
A német abonnieren, illetve Abonnent átvételei latinosított végződésekkel, a tőmássalhangzót megrövidítve. Végső forrásuk a francia abonner ige az ŕ- (‘hozzá’) és bonner elemekből; az utóbbi a
borne (‘határ, határkő’) hasonulásos származéka, tehát az ige
meghatározott időre szóló (féléves, egyéves stb.) ügyletre utal. Elavult szó. Lásd még bornírt.
abortusz – ‘elvetélés’; a mai köznyelvben ‘művi vetélés’: abortusztörvény, abortuszbizottság. – abortál: ‘elvetél’.
Latin eredetű orvosi szakszó az aboriri, abortus (‘korán születik’) igéből: ab- (‘el’) és oriri (‘ered, születik, keletkezik’). Lásd még orientál.
ábra – ‘rajz, kép’.
Nyelvújításunk korában született, Barczafalvi Szabó Dávidtól eredő elvonás az ábrázol igéből. A szláv nyelvekben általános obraz (‘kép’) igen korán átkerült nyelvünkbe eredeti jelentésében, s
ábráz alakot öltött. Egy idő után azonban, a csatáz, baltáz s
hasonló igék analógiás hatására ezt a szót is igének értették, s már Mátyás korából találunk ilyet: Krisztus ábráztassék tibennetek. A 16. században sorra megjelentek a továbbképzett ábrázol,
ábrázolat, ábrázat formák, amelyek a mai nyelvérzék számára is az
~ származékaiként hatnak. Lásd még ábrándozik.
abrak – ‘szemes takarmány lovaknak’. Korábban, a 16. századig a cselédségnek járó élelmiszeradagot, porciót jelentette, s általában élelmet is. Abrakolja a lovát.
Valamelyik szláv nyelv obrok szavát vettük át, ‘élelemadag’ jelentésben.
abrakadabra – értelmetlen varázsszó, varázsige, főleg bűvészmutatványok kíséretében.
Latin eredetű nemzetközi szó, végső forrása tisztázatlan.
ábránd – ‘érzelmes elképzelés, képzelődés; csalóka remény’:
ábrándokba ringatja magát.
Nyelvújítási szóalkotás, Szemere Pál elvonása a korábbról adatolt
ábrándozik igéből. Ez nagy valószínűséggel az ábra előzményéből,
az ábráz (‘rajzol, képet alkot’) igéből ered, ahogy az ugrál igéből az
abrázió – ‘tengerpart vagy tópart kőzeteinek kopása, pusztulása a hullámverés hatására’.
Földtani szakszó a latin abradere, abrasum (‘kitöröl, letarol’) igéből:
ab- (‘el, le’) és radere (‘dörzsöl, borotvál, kivakar’).
ábrázol – lásd ábra
abriktol – ‘oktat, kiképez’ a régebbi katonanyelvben. Későbbi tréfás használatban ‘‹büntetésként› megver, ütlegel’.
A német abrichten (‘idomít, kiképez’) igéből: ab- (‘el, meg’) és
richten (‘irányít’).
abroncs – ‘a hordó dongáit vagy a fa kocsikereket összetartó karika alakú vas pánt’.
A legtöbb szláv nyelvben obrucs szót találunk ilyen jelentésben. A magyar szó n hangja azt jelzi, hogy az ~ igen korán, a második évezred elején került nyelvünkbe, amikor sok szláv nyelv őrizte még a nazális magánhangzókat. Az ősi szláv alak obroncs lehetett, s eredetileg karperecet jelentett, a roncs tő ugyanis ‘kéz’ (lásd mai orosz ruka, rucsi).
abrosz – ‘asztalterítő ‹főleg étkezéshez›’; régebben a térképet is nevezték földabrosznak.
Valamelyik szláv nyelv obrusz (‘kendő, terítő’) szavából ered.
absnicli – ‘felvágottak, szalámirudak levágott végei, amelyeket régebben a hentesnél külön és olcsón mértek’.
Német szó (Abschnitzel) az abschneiden (‘levág’) igéből; ab- (‘el, le’) és schneiden (‘vág’). Elavult szó.
abszcissza – ‘‹derékszögű koordinátarendszerben› független változó’.
Latin matematikai szakszó, abscissa (‘lemetszett’) az ab- (‘el, le’) és scindere, scissum (‘vág’) elemekből. Lásd még zsindely.
abszint – ‘ürömmel ízesített, zöldes színű pálinka’.
Nemzetközi szó, amely a latin absinthium közvetítésével a görög
apszinthion (‘üröm’) főnévre megy vissza.
abszolút – ‘feltétlen, korlátlan, mindentől független, máshoz nem viszonyított’: abszolút nulla fok, abszolút szám, abszolút többség, abszolút hallás; ‘tökéletes, teljes’: ez abszolút képtelenség. – abszolúte: ‘tökéletesen, feltétlenül’. – abszolutizmus: ‘egyeduralmi rendszer’. – abszolutórium: ‘egyetemi, főiskolai tanulmányokat lezáró vizsga, illetve az ennek letételét igazoló végbizonyítvány ‹1948 előtt›. – abszolvál: ‘végez ‹tanulmányokat›’; ‘teljesít ‹feladatot›’. – abszolvens: ‘végzős hallgató’.
Nemzetközi szócsalád a latin absolutus (‘felmentett, teljes, föltétlen’) nyomán, az absolvere, absolutum, azaz ‘elold, felold, felment, felszabadít’ igéből (ab- ‘el’ és solvere ‘old’).
abszorpció – ‘gázok oldódása, elnyelődése folyadékban vagy szilárd testben ‘. – abszorbeál: ‘elnyel, felszív’. – abszorbens: ‘gázelnyelő anyag’.
Latin eredetű fizikai szakszavak az absorbere (‘felszív’) igéből: ab- (‘el, ki’) és sorbere (‘hörpöl’).
absztinens – ‘önmegtartóztató, a (káros) élvezeteket kerülő’. – absztinencia: ‘önmegtartóztatás’. Elsősorban az alkohollal és a kábítószerekkel kapcsolatban használatos, de beszélünk nemi absztinenciáról is.
A latin abstinere (‘visszatart; tartózkodik) igéből: abs- (‘el’), tenere (‘tart’).
absztrakt – ‘elvont, a valóságtól elvonatkoztatott, annak lényeges jegyei révén kiemelt: absztrakt főnév; ‘elvontsága miatt nehezen követhető’: absztrakt fejtegetés; ‘a természeti formák ábrázolásáról lemondó’: absztrakt festészet, szobrászat. – absztrahál: ‘elvon, elvonatkoztat’. – absztrakció: ‘elvonás, elvontság’.
A latin abstrahere, abstractum (‘elhúz, elvon’) igéből: abs- (‘el’) és
trahere (‘húz’). Az ~ a német abstrakt átvétele.
abszurd – ‘képtelen, lehetetlen, esztelen, ésszerűtlen, kivihetetlen’. – abszurdum: ‘képtelen dolog’. – abszurditás: ‘képtelenség’.
Latin eredetű nemzetközi szócsalád: absurdus (‘fülsértő, fonák, képtelen’); tövében a surdus (‘süket’) szó rejlik. A ~ a német
absurd átvétele.
abúzus – ‘visszaélés ‹hatalommal, vagyonnal, erővel›’.
Latin szó (abusus), elemei ab- (‘el, félre’) és utere, usum (‘használ’). Lásd még úzus, uzsora.
accusativus – [akkuzatívusz] ‘tárgyeset; a latin névszóragozás második esete’.
Latin szó az accusare, tkp. ad-cusare (‘vádol’) igéből, amely az ad- (‘hozzá’) és causa (‘ok, ügy’) elemekből épül fel, tehát eredetileg ‘megokol’ értelme is volt; az ~ tehát a cselekvés okára, céljára, tárgyára mutat. Lásd még kauzális.
acél – ‘edzett vas’. Származékok: acélos, megacéloz.
Végső soron késői latin eredetű (aciale), de nyelvünkbe szláv (valószínűleg délszláv) közvetítéssel jutott ocel alakban.
acetát – ‘az ecetsav sója’.
Latin vegytani szakszó, a latin acetum (‘ecet’) származéka. Lásd még acetilén, aceton, acidózis.
acetilén – ‘erős lánggal égő, hegesztéshez használt szerves gáz’.
Latin vegytani szakszó (acetylenum) a latin acetum (‘ecet’) és a görög hülé (‘anyag’) elemekből, az ~ ugyanis az ecetsav vegyi
rokonságába tartozik. Lásd még acetát, aceton, acidózis.
aceton – ‘kellemes illatú szerves folyadék, fontos oldószer’
Latin vegytani szakszó, a latin acetum (‘ecet’) származéka, az ~ ugyanis az ecetsav vegyi rokonságába tartozik. Lásd még acetát, acetilén, acidózis.
achát – [ahhát] ‘színes kvarc féldrágakő’.
Nemzetközi szó, végső forrása görög, a szicíliai Akhatész folyó neve, ahol az ókorban (az idősebb Plinius szerint) először találtak ilyen ásványt. Van agát formája is.
acidózis – ‘savvérűség, a savtermékek kóros elszaporodása a vérben’
Latin orvosi szakszó (acidosis), az acidus (‘savanyú’) származéka a betegségre utaló -ózis képzővel; a latin szó maga az acere (‘fanyarnak, savanyúnak lenni’) igére vezethető vissza. Lásd még acetát, acetilén, aceton.
ács – ‘a tető faszerkezetét készítő, gerendázatot összerovó, fahajót építő mesterember’: tetőács, hajóács. Származékai: ácsol, ácsolat.
Ótörök eredetű: türkmén agaccsi, kirgiz zsigaccsi, ujgur jagascsi (‘famunkás, ács’); ezek az agacs (‘fa’) szóból erednek a mesterségre utaló -csi képzővel. Nyelvünkbe agaccsi formában került; az intervokális g utóbb kiesett, a magánhangzó megnyúlt. A régiségben volt s egy-két nyelvjárásban ma is van a szónak álcs alakja; ez az inetimologikus l hang a köznyelvi ejtésből eltűnt, nem úgy, mint a bölcs és hold1 esetében.
acsarkodik – ‘‹régebben› fogát vicsorítja’; ‘‹ma› fenekedik, gyűlölködik valakire, ármánykodik’.
A szó tövében az agyar szónak egy igen ősi acsar változata rejlik, s így az ige elsőként azt jelenthette: ‘agyarát mutatja’ (pl. vaddisznó, hogy félelmet keltsen).
ácsi – ‘állj! megállj! hagyd abba!’ A cigányzenészeknek szóló kiáltás.
Cigány szó, az ács- (‘marad’) ige felszólító alakja.
ácsingózik – ‘áhítozik, sóvárog’; ‘álldogál’.
Első s eredeti jelentésében az áhít és ásít rokonságába tartozik, mindnyájukban közös a szájtátást érzékeltető á hang. A második, ma általános köznyelvi jelentés a hasonló eredetű és jelentésfejlődésű ácsorog ige ráhatására alakult ki.
ácsorog – ma így értjük: ‘tétlenül álldogál’. Korábbi jelentései: ‘vigyorog; áhít; bámul, bámészkodik’. Az utóbbiból alakult ki mai köznyelvi értelme, annak alapján, hogy a nyelvérzék az áll1 ige származékának vélte.
Valójában az áhít és ásít rokonságába tartozik, mindnyájukban közös a szájtátást érzékeltető á hang; lásd még ácsingózik.
ad – ‘juttat, ajándékoz’. Származékai: adás, adat, adatol, adakozik, adomány, adományoz, adogat, adag, adagol, adódik.
Ősi finugor szavunk: finn antaa (‘ad’), votják ud- (‘enni ad’), mordvin andoms (‘táplál’). Lásd még adó, adoma, ebadta.
adagium – ‘bölcs mondás, közmondás’.
Latin szó az ad- (‘hozzá’) és agio (‘mond’) elemek alapján; az utóbbi a hiányos ragozású aio, ait ige ősibb alakja.
ádámcsutka – ‘a gégefő (férfiaknál) kidudorodó porca’.
Magyar népnyelvi változat a latin poma Adami (‘Ádám almája’) kifejezésből, amelynek pontos megfelelője a legtöbb európai nyelvben megtalálható, és amely azon a bibliai legendán alapul, hogy a tiltott alma egy darabja megakadt ősapánk torkában. Lásd még csutka.
adamita – ‘középkori eretnek szekta, illetve ennek tagja’.
A bibliai Ádám nevének görögös képzésű alakja: ‘Ádám-követő’, e szekta tagjai ugyanis vagyon- és nőközösségben éltek, és nem viseltek ruhát.
adaptál – ‘átigazít, más célra való alkalmazáshoz átdolgoz, átalakít’, pl. regényt színpadra, filmre adaptál. – adaptáció: ‘átigazítás’. – adapter: ‘műszaki átalakító berendezés’.
Latin eredetű nemzetközi szócsalád: adaptare ‘hozzáalkalmaz’ az
ad- (‘hozzá’) és aptare (‘illeszt, készít’) elemekből. Az adapter angol
származék. Lásd még ábdál.
ádáz – ‘vad, dühödt, kegyetlen’.
Egy régi, illetőleg népnyelvi ádázik, ádázkodik igéből keletkezhetett elvonás útján. Ezek az igék valószínűleg az áld származékai, akárcsak az átkoz (a különösnek tetsző összefüggés magyarázatát lásd az utóbbi szónál), és egyebek közt ‘átkozódik’ jelentésük volt, innen a melléknév értelme. Az ~ kutyára értve veszettet is jelentett. Babits szelíd kiskutyája tréfából kapta a nevét (Ádáz
kutyám).
addenda – ‘pótlás, kiegészítés, függelék ‹könyv végén›’.
Latin szó, az addendum (‘hozzáadandó dolog’) többes száma az
addere (‘hozzáad’) igéből: ad- (‘hozzá’) és dare (‘ad’).
adekvát – ‘megfelelő, hozzáillő, odaillő; egyenértékű’.
Latin szó (adaequatus) az ad- (‘hozzá’) és aequus (‘egyenlő’) elemekből.
adeptus – ‘‹vallás, tan titkaiba› beavatott személy’; ‘tudós odaadó tanítványa’; ‘egy eszme buzgó követője’.
Latin szó, a.m. ‘‹valaminek› megnyert’, az adipisci, adeptus (‘megnyer, kivív’) igéből.
adhézió – ‘tapadás, tapadóerő’.
Fizikai műszó a latin adhaerere, adhaesum (‘odatapad, ráragad’) ige alapján, az ad- (‘hozzá’) és haerere (‘csüng, tapad, ragaszkodik’) elemekből.
adjunktus – ‘egyetemi, főiskolai karban a tanársegédnél magasabb beosztású oktató; orvosi karon a tanszék helyettes vezetője, kórházban a főorvos helyettese’.
Latin szó (adiunctus), azaz ‘odacsatolt’, az ad- (‘hozzá’) és a
iungere, iunctum (‘összeköt’) elemekből.
adjusztál – ‘felszerel, kiállít’, pl. ajándékdobozt szépen adjusztál (‘díszesen csomagol’); ‘jól helybenhagy, elver’; agyusztál,
megagyusztál’ alakban is.
A késői latin adiustare igéből, amely az ad- (‘hozzá’) és iuxta (‘mellett’) kapcsolatából alakult, jelentése tehát ‘összetesz, melléhelyez’. Nyelvünkbe német származéka, az adjustieren ige révén jutott, latinosított szóvéggel.
adjutáns – ‘segédtiszt, hadsegéd, főtiszt mellé beosztott alacsonyabb rangú tiszt’.
A francia eredetű német Adjutant átvétele, latinosított szóvéggel. Maga a szó is végső fokon latin: adiutans, -antis, folyamatos melléknévi igenév az adiutare (‘segít’) igéből, az adiuvare (‘megsegít’) gyakorító származékából: ad- (‘hozzá’) és iuvare (‘enyhít, segít’).
adminisztrál – ‘hivatali ügyeket intéz, szervez, kimutatást vezet’: jól adminisztrálja magát (‘érdemi munka mellett vagy helyett ügyeskedéssel, összeköttetések szervezésével stb. igyekszik érvényesülni’). – adminisztratív: ‘hivatali, hivatalos’. – adminisztrátor: ‘hivatalnok’. – adminisztráció: ‘hivatali ügyintézés, a hivatalnoki kar’; ‘‹az Amerikai Egyesült Államokban› kormány, államvezetés’.
A latin administrare ige mint a minister (‘szolga’) származéka elsőként ‘szolgál’ jelentésű, de már az ókorban kialakult ‘irányít, kormányoz’ értelme.
admirális – ‘tengernagy, hajóhad parancsnoka’. – admiralitás: ‘tengernagyi hivatal, tengerészeti főhatóság’.
A nemzetközi (pl. német, angol, orosz) admiral szóból alakult latinosított szóvéggel (mint pl. generális a német General nyomán). Az ~ azonban nem latin, hanem arab származású szó, és az emir (‘fejedelem’) eredeti formájából alakult: amir-al-bahr, azaz ‘a tenger fejedelme’. A két első tagból keletkezett a francia és spanyol amiral (‘tengernagy’); az angol forma inetimologikus d-je onnan ered, hogy a szó forrásának a latin admirabilis (‘csodálatra méltó’) melléknevet gondolták.
adó – ‘kötelező beszolgáltatás; a kincstárnak fizetendő pénzösszeg’. Származékai: adós, adósság.
Az ad ige származékai, s már korai nyelvemlékeinkben megjelennek. Hogy az ~ melléknévi igenév ilyen értelemmel főnevesült, arra talán hatott az, hogy a hazai latinságban a szabályos tributum helyett a datio, datium szavak (dare a.m. ‘ad’) is használatosak voltak.
adoma – ‘ismert személyhez kapcsolódó mulatságos, kerek történet, amely élőszóban terjed’.
Erdélyi János író ötlötte ki a szót 1851-ben az anekdota magyarítására az ad igéből, a lakoma szó mintájára. Az idegen szót nem sikerült kiszorítania; enyhén régiesnek érezzük.
adoptál – ‘örökbe fogad, törvényesen gyermekévé fogad’. – adopció: ‘örökbefogadás’.
Latin szóból (adoptare): ad- (‘hozzá’) és optare (‘kiválaszt’).
adoráció – ‘imádás, hódolat, bálványozás’.
Latin szó (adoratio) az adorare, adoratum (‘imád’) ige alapján, az
ad- (‘hozzá’) és orare (‘imád’) elemekből.
adrenalin – ‘a mellékvese hormonja’
Latin eredetű orvosi szakszó (adrenalinum) az adrenalis (‘mellékvesei’) szóból; ad- (‘hozzá, mellé’) és renes (‘vesék’).
adresszál – ‘címez’. Ma főként átvitt értelemben: a fenyegetés nekem volt adresszálva (‘nekem szólt, nekem címezték’).
Francia szó (adresser ‘irányít, címez’), amelyet a német közvetített hozzánk; -dresse- eleme a latin directio (‘irányítás’) származéka (lásd még dirigál).
adu – ‘kártyajátékban a legerősebb szín, amely a többi szín bármely lapját üti’.
A francia ŕ tout [atu], azaz ‘mindenre (jó)’ származéka. Nyelvünkbe egy ebből eredő német nyelvjárási adut alak került be. Ebből, ill.
adutt változatából úgy lett ~, hogy a t- végződést tárgyragnak
érezték, és alanyi formában elhagyták. Az igénytelenebb nyelvhasználatban ma is él az adutt, aduttol forma. Lásd még tromf.
advent – ‘a karácsonyt megelőző négyhetes időszak a keresztény ünneprendben’. – adventista: ‘keresztény szekta, amelynek tagjai Jézus közeli második eljövetelét, azaz a világ végét hirdetik’.
Latin szó (adventus) az ad- (‘hozzá, ide’) és venire, ventum (‘jön’) elemekből.
adverbium – ‘határozószó’. – adverbiális: ‘határozói’.
Nyelvtani műszók a latin adverbium alapján, az ad- (‘hozzá, mellé’) és verbum (‘szó, ige’) alapján, mivel a határozó általában az igei állítmány bővítménye.
aero- – [aero] mint tudományos szakszavak előtagja a levegővel való kapcsolatot jelzi. – aerodinamika: ‘a levegőben mozgó testekkel és a légáramlással foglalkozó tudományág’. – aeronautika: ‘a repüléssel foglalkozó tudományág’. – aeroszol: ‘tartalmát gombnyomásra vékony sugárban kipermetező porlasztótartály, spray’. – aerosztatika: ‘a léghajózás, ballonrepülés tudománya’.
A fenti tudományos szakszavak előtagja a görög aér (‘levegő’), ill. ennek latin aer megfelelője. Az utótagok eredete rendre: lásd dinamika; görög nausz (‘hajó’) ⇒ nautész (‘hajós’) ⇒ nautika (‘hajózás’); latin solutio (‘oldat’) első szótagja; s végül lásd statika.
Közkeletű hiba az ~ [éro] ejtése. Lásd még ájer.
aerobic – [aerobik] ‘zenére végzett lendületes, sok izommozgással járó tornagyakorlatok sora’.
Mesterséges szó, amelyben egymásba folynak a görög-latin aero- (‘levegő’) és a latin rob(ur) (‘erő’) elemei, hogy a légies könnyedséget és az izmok erősödését sugallják.
afázia – ‘beszédzavar, a beszédképesség részleges vagy ideiglenes elvesztése agyvérzés vagy lelki megrázkódtatás folytán’.
Görög eredetű orvosi szakszó, aphaszia (‘elnémulás’); az a- tagadó előtagból és a phémi (többes 3. személy phaszin), azaz ‘mond’ igéből.
afélium – ‘a bolygók legnagyobb távolsága a Naptól; ennek pontja a bolygópályán’
Görög eredetű csillagászati szakszó latinos formában (aphelium), az apo
(‘-tól’) és héliosz (‘Nap’) elemekből.
affektál – ‘kényeskedik, mesterkélten viselkedik; színlel ‹nem őszinte érzelmet›’. – affektáció: ‘keresettség; színlelés, megjátszás’.
Latin eredetű szócsalád az affectatio (‘színlelés, fitogtatás’) főnévből, ez az affectare (‘törekszik’) származéka, és gyökere a
facere (‘csinál’) ige. Lásd még affér.
affér – ‘kínos ügy, kellemetlen eset, összezördülés’; ‘a nyilvánosság előtt zajló heves összecsapás, sajtóvita: A duk-duk affér (Ady és Juhász Gyula vitája 1908-ban); ‘‹régebben› lovagias ügy’, azaz ‘párbaj’.
Francia eredetű szó: affaire (‘ügy, üzlet; párbaj’), az ŕ faire (‘tennivaló’) szókapcsolatból, a latin ad- és facere (‘csinál’) elemek nyomán. Lásd még affektál.
affinitás – ‘rokonság, vonzódás’. Vegyi affinitás (‘az egyes elemek közötti, kisebb-nagyobb vegyülési hajlandóság’); lelki affinitás.
Latin szó (affinitas) az ad- (‘hozzá, közel’) és a finis (‘határ’) elemekből, tehát közelséget, szomszédságot, családi (főleg sógori) kapcsolatot jelentett. Lásd még finálé, finom.
affrikáta – ‘dörzshang’, mint a c, dz, cs, dzs.
Latin nyelvtudományi szó (affricata) az ad- (‘hozzá’) és fricare (‘dörzsöl’) elemekből.
áfium – ‘maszlag, mákony’. Az ópium nevű kábítószer régebbi neve, amelyet napjainkban már csak Zrinyi Miklós hadtudományi munkájának címe, A török áfium ellen való orvosság éltet.
Az oszmán-török afjún (‘ópium’) latinosított végű származéka. A török szó a perzsán és az arabon át végső soron ugyanarra a görög
opionra megy vissza, amelyből a latinon át az ópium lett.
áfonya – ‘savanykás ízű kékesfekete bogyókat termő, örökzöld törpecserje’.
Nyelvünkben román jövevényszó (afină), a románba viszont valamelyik keleti szláv nyelvből juthatott (lengyel afyna, ukrán
jafina).
aforizma – ‘tömören és szellemesen megfogalmazott igazság, bölcs és magvas mondás’. – aforisztikus: ‘tömör, szellemes, csattanós ‹főleg stílus›’.
A görög aphoriszma tkp. ‘elhatárolás, meghatározás’ az aphoridzó igéből: apo (‘el’) és horosz (‘határ’).
afrik – ‘egy afrikai törpepálma levélrostja, amellyel matracokat töltenek’.
Nálunk német jövevény; forrása a francia crin d’Afrique [kren dafrik], azaz ‘afrikai lószőr’ kifejezés.
afta – ‘apró, gennyes fekély nyálkahártyán, főleg a szájüregben’.
Orvosi szakszó a görög aphthai (‘kelés, fekély’) nyomán.
ág – ‘növény törzséből vagy tövéből kinőtt erősebb hajtás’, faág, bokor ága; ‘többfelé térő folyó, barlangfolyosó egyik vonala’, pl. Szentendrei Duna-ág; ‘rokonsági, leszármazási vonal’; apai ágon, anyai ágon; ‘szellemi vagy gazdasági tevékenység valamely területe’: tudományág, üzemág, üzletág. Származékai: ágazat, (el-, ki-, le)ágazik.
Valószínűleg finnugor eredetű ősi szavunk; egyik valószínű rokonnyelvi párhuzama, a karél-finnben élő hanka evezővillát jelent. Más nézet szerint ugor örökség: vogul tog, tag (‘ág’). Lásd még agancs, ágas, ágasbogas, ágaskodik, tótágas.
aga – ‘magas katonatiszti rang a régi török birodalomban’: janicsáraga.
Oszmán-török szó, ‘úr’, eredetileg ‘báty’.
ágál – ‘színpadon szerepet játszik’; ‘hadonászva, nagy hangon, izgága módon érvel, vitatkozik’.
A latin agere (‘cselekszik’) szóból; innen a színész régebbi neve, az aktor is. A szó ma általános fenti második jelentését a színpadon használt szélesebb gesztusok és emeltebb hang magyarázzák. Lásd még: agenda, ágens, agilis, akció, akt, akta, aktív, aktuális, aktus.
agancs – ‘szarvasfélék hímjének homlokán nőtt többágú és páros szarvféle, amely évente lehull, s egy-egy ággal bővülve újra nő’. Az ilyet viselő állatok az agancsosok.
Mesterséges szóalkotás a múlt század derekáról, az ág főnévből az ugyancsak mesterséges -ancs képzővel; ezt a bakancs, kullancs,
bogáncs, bilincs és hasonló szavak végződéséből vonta el Hanák
János vadászati szakíró. Mint magából a szarvas állatnévből kitetszik, nyelvünk korábban nem tett különbséget az üreges és
állandó szarv meg a tömör és évente megújuló képződmény között.
agapé – ‘szeretetlakoma az ókeresztény egyházban’.
A görög szó jelentése ‘szeretet’, az agapó (‘szeret’) igéből.
agár – ‘karcsú testű, hosszú lábú, gyors vadászkutya’: orosz, afgán, perzsa agár; agárverseny.
Északi szláv jövevényszavunk: lengyel ogar, cseh ohar. A szláv nyelvekben valószínűleg török jövevény.
ágas – ‘hántott fatörzs az ágak rövidre vágott csonkjaival’. Hívták ágasfának is. Parasztudvarokon állították fel, s az ágcsonkokra köcsögöket, lábasokat, más edényeket tűztek száradni.
Az ág főnév származéka; lásd még ágaskodik, tótágas.
ágas-bogas – ‘sokfelé ágazó, kusza; bonyolult, szövevényes’.
A ma már ritkábban használt ág-bog származéka; ez az ág és bog alkalmi kapcsolataként görbe, göcsörtös ágak kusza szövevényét jelenti. Más származéka a népi találós kérdésben: Ágadzik,
bogadzik, mégsem leveledzik, mi az? (Folyó).
ágaskodik – ‘lábujjhegyre állva magasba nyújtózik, hogy valamit elérjen’.
Az ágas képzett származéka; a karját felnyújtó ember az ágasfához és annak ferdén felfele nyúló ágcsonkjaihoz hasonlít.
agát – lásd achát
agávé – ‘tövises, húsos levelű (szub)trópusi dísznövény’.
Nemzetközi növénynév, forrása a görög agauosz (‘nemes, dicső’) melléknév nőnemű alakja, agaué.
agenda – ‘teendők listája; előjegyzési napló’. Régebben, protestáns szóhasználatban, ágenda alakban: ‘szertartáskönyv, amely beszédeket, imaformulákat, egyházi szabályzatokat tartalmaz’.
Latin szó, az agendum (‘megteendő dolog’) többes alanyesete; töve az agere (‘cselekszik’) ige. Lásd még: ágál, ágens, agilis, akció, aktív, aktus.
ágens – ‘ügynök, közvetítő politikai ügyekben’; ‘fizikai vagy vegyi folyamatokban a hatást kiváltó tényező’.
Latin szó (‘cselekvő, valamit elvégző’), az agere (‘cselekszik’) folyamatos melléknévi igeneve. Első jelentésében régies, a másodikban tudományos szakszó. Lásd még ágál, agenda, agilis, akció, akt, aktív, aktuális, aktus.
agg – ‘régi; öreg’. Származéka: aggik (‘vénül, avul’): az farkas megagván meghala (Jókai Kódex, 15. század közepe).
Ősi finnugor szavunk: cseremisz szongo (‘öreg’). Ez hosszú átalakulás után az ősmagyarban ag lett, majd fejlődése kétfele ágazott. Egyik ágon megőrizte, s meg is kettőzte a -g végződést. (Ebbe a „konzerválásba” belejátszott, hogy a szó igenévszó volt, s igei alakja mindig megtartotta -g tövét.) A másik ágon a szóvégi -g gyengült, majd u félhangzóvá vált. Az au szabályosan vezetett egyfelől az ó alakhoz, másfelől az avul igéhez és annak etimológiai köréhez (a tó és tav- tőváltozatok mintájára, lásd tó). Az ~ és származéka, az elaggott választékos, enyhén régies, az aggik elavult szó. Lásd még aggódik.
aggastyán – ‘hajlott korú, tiszteletre méltó öregember’
A középkorban a koldulni, prédikálni járó Ágoston-rendi (augusztiniánus) barátokat hívta a nép agostyánoknak. Ezek szakállas, gyakran idős emberek voltak, s ezért a szó lassan ‘öreg’ jelentést vehetett fel. Eleinte melléknév volt: egy agostyán róka (16. század). A jelentésfejlődésre és a mai hangalak kialakulására bizonyosan hatott, hogy utóbb az agg származékának érezték.
aggat1 – ‘alkalmatlankodik’.
Az akaszt ige ak- tövéhez illesztett -gat gyakorító képzővel akgat forma alakult ki, s ebből hasonulás útján jött létre az ~. Értelme tehát: ‘valakibe ismételten beleakad, ráakaszkodik, akadályozza a dolgában’. Tájnyelvi származéka az aggatódzik (‘kötekedik’).
aggat2 – lásd akaszt
aggatódzik – lásd aggat1
agglomeráció – ‘vonzáskörzet, nagyváros és a hozzánőtt vagy szorosan hozzá kapcsolódó települések együttese.’
Latin tudományos szakszó (agglomeratio), az ad- (‘hozzá’) és
glomerare (‘gombolyít, zsúfol’) elemekből; töve a glomus
(‘gombolyag’).
agglutináló – ‘ragozó’. Az agglutináló nyelvek a szavak mondatbeli viszonyait világosan elkülönülő és lényegében változatlan szótőhöz illesztett ragokkal fejezik ki. Közéjük tartozik a magyar is szűkebb és tágabb rokonságával.
A latin ad- (‘-hoz’) és a gluten, glutinis (‘enyv’) elemekből.
aggódik – ‘fél, szorong, rosszat sejt’. Miért aggódtok, kicsinyhitűek? (Biblia) Származékai: aggodalom, aggodalmas, aggaszt, aggály, régi aggság, aggalom.
Talán az agg származéka; a félelem úgy képes gyötörni a lelket és kínozni a testet, ahogy az öregség. Más vélemény szerint vagy egy ‘szűk, szoros’ értelmű finnugor szó folytatása: pl. finn ankain (‘szoros’), vagy egy ettől eltérő, ugyancsak finnugor szóé, amely szomorút jelentett, pl. zürjén sog.
aggregát – ‘két vagy több gép egyetlen működő egységgé összekapcsolt állapota’, pl. gőzturbina és generátor az áramfejlesztőben. – aggregátor: ‘kisebb áramfejlesztő telep’.
Latin eredetű nemzetközi műszaki szakszavak az aggregare, tkp.
ad-gregare (‘összehalmoz, összegyűjt’) igéből; elemei ad- (‘hozzá’) - 4 - oldal
és grex, gregis (‘nyáj’)
aggság – lásd aggódik
agilis – ‘tevékeny, mozgékony, ügybuzgó, serény’: ‹régen, gyakran ágilis alakban› ‘félnemes; közember, aki nemes lányt vett feleségül’.
Latin szó, az agere (‘cselekszik, űz, mozgat’) származéka. Az ~ második jelentése a hazai latinságban alakult ki. Lásd még ágál, agenda, ágens, agitál, akció, akt, aktív, aktuális, aktus.
agitál – ‘mozgósít, buzdít, valamire meggyőzéssel rávesz’; ‘izgat, lázít, bujtogat’. – agitáció: ‘mozgósítás, meggyőzés’. – agitátor: ‘politikai mozgósító’. – agitatív: ‘mozgósító szándékú, hatású’. – agitprop: ‘‹a pártállami időkben› agitációs és propagandaosztály, a „politikai nevelőmunkával” megbízott részleg a különböző szintű pártszervekben’.
Latin eredetű nemzetközi szócsalád, alapja az agitare (‘mozgat, űz, nyugtalanít’) ige, amely az agere (‘cselekszik, hajt, mozgat’) gyakorító képzős származéka.
agnoszkál – ‘holttestet azonosít’.
A latin agnoscere (‘felismer’) igéből; ad- (‘oda’) és noscere, régebben gnoscere (‘ismer, tud’). Hivatalos nyelvi, ma már ritkábban használt szó.
agnoszticizmus – ‘bölcseleti felfogás, amely szerint a külső valóság lényegi és megbízható megismerése elvileg lehetetlen’. – agnosztikus: ‘az agnoszticizmus híve; ‹melléknévként› azzal kapcsolatos, rá vonatkozó’.
A görög agnosztikosz (‘ismeretlen, meg nem ismerhető’) szóból; elemei a tagadó értelmű a- előtag és a gnószisz (‘ismeret’). Lásd még gnosztikus.
agónia – ‘haláltusa, végküzdelem, végvonaglás’. – agonizál: ‘haldoklik’.
Görög szó, tkp. ‘küzdelem’ az agón (‘verseny’) nyomán, az agó (‘űz, hajt’) igéből.
agora – ‘ókori görög város piactere, a közélet fontos színtere’.
Görög szó (agora) az ageiró (‘összegyűlik’) igéből. Lásd még agorafóbia, allegória, kategória.
agorafóbia – ‘beteges irtózás a nyílt utcáktól, terektől’.
Görög eredetű lélektani szakszó (agoraphobia) az agora (‘piactér’) és phobosz (‘rettegés’) elemekből. Lásd még agora, allegória, fóbia, kategória.
ágostai – ‘a (magyarországi) evangélikus egyház hivatalos önmegnevezésének eleme’: ágostai evangélikus; ágostai hitvallás (‘az evangélikus egyház hittételeinek irata’).
Ágosta a németországi Augsburg (latinul Augusta) régi magyar
neve; itt kötötték 1555-ben a vallásbékét, amely kimondta Luther követőinek különválását a katolikus egyháztól.
agráfia – ‘írásképtelenség’
Görög lélektani szakszó (agraphia) az a- tagadó előtagból és a
graphó (‘ír’) igéből. Lásd még grafika, grafológia.
agrár- – ‹szóösszetételek előtagjaként› ‘a mezőgazdasággal kapcsolatos’: agrárállam, agráregyetem; agrárolló (‘a mezőgazdasági termények ára, illetve az iparcikkek és az energia ára közötti arány mutatója’); agrárproletár; agrárszocializmus. – agrárium: ‘mezőgazdaság’.
Latin eredetű: agrarius (‘mezőgazdasági’) az ager, agri (‘szántóföld’) szóból. Az agrárium a sajtónyelvben újonnan felkapott, mesterkélt szólelemény. Lásd még egres.
agresszió – ‘támadás, katonai lerohanás, erőszak’. – agresszív: ‘támadó, erőszakos’. – agresszor: ‘háborút kezdeményező (állam)’.
Latin eredetű nemzetközi szócsalád, alapja az agressio, korábban
aggressio (‘támadás’) főnév az aggredi, aggressus, tkp. ad-gredi
(‘odamegy, nekimegy, megtámad’) igéből; ad- (‘neki’) és gradi (‘lép’).
agro- – ‹összetételek előtagjaként› ‘a földműveléssel, talajgazdálkodással kapcsolatos’: agrobiológia, agrokémia, agrometeorológia, agrotechnika; lásd még agronómia.
A görög agrosz (‘szántóföld’) szóból.
ágrólszakadt – ‘szegényes, szánalmas, nyomorult’, ‘jöttment, hontalan, földönfutó’.
A középkori jogszokás szerint a (bitóra vagy faágra) akasztott ember, ha a kötele elszakadt s ő élve maradt, megúszta száműzetéssel. Ez főként a második jelentést magyarázza; az első talán onnan eredt, hogy a valódi értelem elhomályosulván kezdték a szót így érteni: ‘ágaktól megtépett’.
agronómia – ‘a mezőgazdaság tudománya’. – agronómus: ‘képzett mezőgazdasági szakember’.
Görög tudományos szakszavak, forrásuk az agronomosz (‘mezőn lakó, földműves’) főnév az agrosz (‘szántóföld’) és nomosz (‘lakás, lakhely’) elemekből. Lásd még agro-.
agy – ‘‹eredetileg› koponya, halánték’; ‘‹ma› a koponyát kitöltő velőszerű állomány, a gondolkodás központja’; ‘kemény, központi rész’: kerékagy, puskaagy. Származékai: agyas, (ki)agyal, agyalmány.
Ősi szavunk, valószínűleg finnugor eredetű, pl. finn aivo (‘halánték, agy’). A lényeges az aj- tő; a j–gy megfelelésre élő nyelvünkben is
van példa (jer–gyere, szíjjártó–szíjgyártó). Lásd még agyafúrt, agyal, agyalágyult, agyon.
ágy – ‘fekvőhely, fekvőbútor’; ‘meder, vájat’: folyóágy, csapágy; ‘vetési hely’: virágágy. Származékai: ágyás, ágyaz, ágyazat.
Finnugor eredetű ősi szavunk: zürjén volj, votják valj (‘fekhelyül leterített nemez, rénszarvasbőr’), finn vuode (‘ágy’). Lásd még ágyasház.
agyabugyál – ‘üt-ver, elver’.
Az agyal ige tréfás ikerítéséből: agyal-bugyál.
agyafúrt – ‘ravasz’; ‘‹eredetileg› őrült’.
Alanyi szóösszötétel: ‘az agya meg van fúrva’; az agy itt eredetibb ‘koponya’ jelentésében szerepel. Vannak a szónak fúrtagyú,
fúrtfejű változatai is. A koponyalékelés ősi szokására utal, amellyel
a primitív időkben az őrültséget gyógyították; ezért jelentett az ~ eredetileg tébolyultat. Ma élő jelentése feltehetően a furfangos beleértése folytán alakult ki, akárcsak a furmányos szó esetében.
agyag – ‘finom szemcséjű, nedvesen jól formálható talajfajta’: agyagföld, agyagbánya; ‘ebből égetéssel előállított használati tárgyak anyaga’: agyagedény, agyagkorsó; agyaggalamb (‘céllövéshez használt, géppel felhajított agyagkorong’).
Ősi agy- tőből, a denominális -g képzővel (mint pl. kéreg). A tő valószínűleg ugor eredetű, de kevés a rokonnyelvi megfelelő (pl. osztyák as), és a hangfejlődés sem egészen szabályos.
agyal – ‘üt, ver, agyba-főbe ver’; megagyal.
Az agy szóból, annak korábbi ‘koponya’ jelentése alapján; tehát ‘a fejét veri’. Lásd még agyabugyál, agyon.
agyalágyult – ‘agylágyulásban szenvedő’; ‘hülye, ostoba’.
Százegynéhány éve alkotott orvosi műszó az agylágyulás betegségnévből, az agyafúrt mintájára. Köznyelvi értelmének megrögzülését támogatta a gyagya, együgyű szók hasonló hangzása is.
agyar – ‘vaddisznó hosszúra nőtt szemfoga; elefánt vagy rozmár szemfogából alakult hosszú és vaskos képződmény’.
Ugor eredetű szó, pl. vogul anysar. A nys ⇒ gy hangfejlődésre
párhuzamos példa a magyar népnév. Lásd még acsarkodik.
ágyasház – ‘hálószoba, hálóterem’.
Régies szó, amelyben a ház korábbi ‘szoba’ értelmében szerepel.
ágyék – ‘a hastájnak a combok közötti és feletti része’; ‘‹régies és választékos használatban› külső (férfi) nemi szerv(ek)’.
Ősi ágy- tőből, denominális főnévképzővel (mint árnyék, fazék). A tő finnugor eredetű; a rokonnyelvi megfelelők (pl. vogul unys) általában ‘far’ jelentésűek. A későbbi magyar jelentés magyarázata, hogy a szó értelme átvonódott egy közeli testtájra.
agyon- – összetett szavak igekötő-szerű előtagjaként arra utal, hogy az alapigével megnevezett cselekvés halált okoz: agyonüt, agyonver, agyoncsap, agyonsújt, agyonvág; agyonlő, agyonszúr, agyonrúg, agyontapos, agyongázol. Túlzó módon, ‘halálra’ jelentéssel: agyonhajszol, agyondolgozza magát, agyonázik. Újabban, ‘túl-, túlságosan’ értelemben: agyonetet, agyonkényeztet, agyondícsér; agyonbeszél, agyonhallgat.
Az agy korábbi ‘koponya’ jelentése alapján az agyonver, -üt, -csap stb. a fejre mért halálos ütést jelezte. Innen vonódott át az ~ más, halált okozó tettekre, amelyek már nem (feltétlenül) a fejet érték:
agyonlő, -szúr stb. Mai divatos, laza jelentéskörében már a halál
mozzanata fel sem merül, olykor még élő személy sem: egy ruhát is lehet agyondíszíteni, agyoncicomázni.
agyő – ‘isten vele(d)’
Régebbi búcsúzási forma, a francia ŕ Dieu (kb. ‘Istennel’) kiejtés szerinti átírása.
ágyú – ‘löveg, nagy kaliberű lőfegyver’: ágyúcső, ágyútalp, ágyútűz; gépágyú, hajóágyú; nagyágyú (‘befolyásos ember’ a szlengben). Korábbi alakja álgyu.
Nagy valószínűséggel ótörök vendégszó: ujgur altag, csagatáj
aldag (‘eszköz; csel, csalás’); ezek szabályos úton fejlődhettek álgyu formára. A szó legkorábban kimutatott magyar jelentése is
‘eszköz, szerszám’; később, a puskapor feltalálása után rögzülhetett a ‘robbanással működő hadi eszköz’ értelme. Lásd még ál.
áhít – ‘kíván, óhajt’. Származékai: áhítozik, áhítat, áhítatos.
Hangfestő eredetű szócsalád; á hangja a kitátott szájat jelzi. A szájtátás az önfeledt, sóvár bámészkodásnak éppúgy lehet kísérője, mint a megilletődött ámulatnak. Hasonló eredetű szavak még ácsingózik, ájtatos, ájul, álmélkodik, ámul, ásít; távolabbról a bámul.
ajak – ‘a száj külső, vékony bőrrel borított szegélye’.
Az elavult aj (‘nyílás, hézag’) kicsinyítő -k képzős származéka. Az aj ősi finnugor eredetű szó: cseremisz aj, osztják oj (‘nyílás, zsák szája’). Az aj más származékai ajtó, ajz.
ajándék – ‘ellenérték nélkül, kedvességből átadott tárgy’. Régebben volt ajándok alakja is.
Az ajánl igéből alakult deverbális -dék főnévképzővel (mint
nyiladék, váladék).
ajánl – ‘javasol’; ‘rábíz’: Uram, kezedbe ajánlom lelkemet. Származékai: ajánlás, ajánlat, ajánlatos, ajánló; ajánlgat, ajánlkozik.
Régi szavunk (első írásos adata a 14. századból való), ám eredete ismeretlen. Lásd még ajándék.
ajatollah – ‘‹a síita mohamedán társadalmakban› a legtekintélyesebb vallási tanítók címe’.
Perzsa szó, jelentése ‘Allah csodajele’.
ájer – ‘levegő, szél’.
A latin aer [aer] főnévből, amely a görög aér (‘levegő, légkör’) szóra megy vissza, az aémi (‘fúj’) származékára. A j itt hiátustöltő az aer, áer két magánhangzója között. Az ~ elavult, illetve nyelvjárásokba szorult vissza, s ott előfordul ‘bűz’ jelentéssel is. Lásd még aero-.
ajnároz – ‘kényeztet, babusgat, dédelget’.
Ismeretlen eredetű szó; a nyelvújítás korában valamelyik nyelvjárásból vonták be az irodalmi nyelvbe, s innen terjedt el a köznyelvben.
ajser – ‘gazdag’.
Jiddis eredetű szó.
ájtatos – ‘imába merült; hitbuzgó, kegyes’; ‘szenteskedő’; ájtatos manó (‘imádkozó sáska’). Az ájtatosság katolikus szertartás, pl. litánia.
Az áhítatos (lásd áhít) alakváltozata. Kezdetben lehetett egy áítatos alak; ez egyfelől hiátustöltő h hangot kapott, másfelől í eleme j-vé alakult.
ajtó – ‘ház vagy szoba bejáratának nyílászáró szerkezete’.
Egy ajt (‘nyit’) ige melléknévi igeneve, tehát ‘nyitó, nyíló’. Az alapszó vagy a finnugor eredetű aj (‘nyílás’) főnévből (lásd ajak) a magyarban keletkezett, vagy egy ilyen értelmű finnugor ige (finn
avata, osztják ájeta) szabályos származéka. Lásd még ajz.
ájul – ‘eszméletét veszti, elalél’. Származékai: elájul, ájuldozik; ájulat, ájulás.
A szájtátást festő á hangból alakult ki, először talán ául alakban, amely hiátustöltő j-t kapott. Legkorábbi jelentése ‘bámul’ volt; ám az eszméletlen embernek éppúgy leesik az álla, tátva marad a szája, mint a bámészkodónak. Lásd még ácsingózik, áhít, ájtatos, álmélkodik, ámul, ásít, bámul.
ajz – ‘feszít, megfeszít’; ‘felszít, felkorbácsol’.
Az elavult aj (‘nyílás, hézag’) igeképzős formája, eredetéről lásd ajak. A mai jelentésekhez az íj (nyíl) felajzása révén jutunk. Mint Vörösmartynál olvassuk: A vadász ül hosszu méla lesben, / Vár
felajzott nyílra gyors vadat… Alig hihető, hogy egy vadász hosszú
ideig lövésre feszített íjjal várakozik. S a vers is nyilat mond! A
felajzás azt jelentette, hogy a nyíl végén lévő kis hasítékot, az ajt a
húrra illesztették, a húrt viszont csak a lövés pillanatában feszítették ki. Az eredeti jelentés később elhomályosult, s akkor már az igét egy mozzanattal későbbre értették. Innen az ~ mai konkrét (íjat, hangszeren húrt felajz) és átvitt jelentései: felajzza a
kedélyeket, a kíváncsiságot, hangulatot (‘feszültséget kelt’) és az ajzószer (‘sportban tiltott vegyi készítmény, amely túlfeszített
teljesítményre teszi képessé a szervezetet’). – „Buda halála” című eposzában Arany az ~ igét (az aj szó ‘nyílás’ jelentése nyomán) ‘nyit’ értelemben használta: Háborodék lassan jó Buda ezekre, /
Ajzotta nem egyszer száját feleletre.
akác – ‘Amerikából Európába telepített, nálunk is igen gyakori fa, Robinia pseudoacacia’. Alakváltozatai: ákác, agác, ágác, akáca, agácska stb.
Nemzetközi elnevezés a latin acacia nyomán; ez a görög akakia megfelelője, s egyiptomi akácot, a szavannák jellegzetes ernyőalakú fáját jelentette. Az újkori és újvilági fa azért örökölte meg az ókori nevet, mert tüskéi, levelei és fehér virágzata hasonlítanak az egyiptomi akácéira. (Ezt a görög-latin tudományos névben a pseudo (‘ál-, nem valódi’) elem jelzi.)
akad – ‘nem tud továbbmozdulni; függve marad’: elakad, megakad, felakad; ráakad (ennek van ‘rátalál’ értelme is); akadozik; akadály, akadályoz; akadékos, akadékoskodik; ‘kerül, adódik, találni lehet’: Nézzünk körül, hátha akad belőle több is itt. Származékai: akaszt, akasztó, akasztás, akaszkodik, aggat (‘több tárgyat sorra felakaszt).
A szócsalád ak- töve ugor eredetű; az azonos jelentésű rokonnyelvi példákból (vogul tahn-, osztják logant-) bonyolult nyelvtudományi módszerekkel bizonyítható egy szokko ⇒ akk ⇒ ak fejlődésvonal.
akadémia – ‘tudományos vagy művészeti társaság’: Magyar Tudományos Akadémia; Széchenyi Akadémia; ‘kötött létszámú írói testület, amelybe új tagot csak elhunyt tag helyébe választanak’: a Francia Akadémia, a Svéd Akadémia; ‘művészeti főiskola’: Zeneakadémia, Képzőművészeti Akadémia, színiakadémia; régebben ‘egyetem’. – akadémikus: ‘‹főnévként› akadémia tagja’; ‘‹melléknévként› elvont, elméleti; merev, szabályokhoz ragaszkodó, az újításokkal szemben ellenséges’.
Az ókori Athén közelében, a Képhisszosz folyó mellett terült el az
Akadémeia nevű szent liget, amelyben Akadémosz attikai hérosz
szobra és kultuszhelye állt. Platón itt tartotta filozófiai előadásait, s ezért nyerte az ő iskolája is az Akadémeia nevet. A szó a latin
Academia alakon át jutott el az európai nyelvekbe, és nyerte kettős
értelmét: ‘főbb iskola’, illetve ‘tudós társaság’.
akar – ‘szándékozik’. Származékok: akarat, akaratlan, akaratos,
akaródzik, akarnok.
Valószínűleg ugor eredetű; a rokon nyelvi (vogul, osztják) megfelelők ankver-, angvar- töve általában ‘tekint, pillant’ értelmű. A ‘tekint’ ⇒ ‘akar’ jelentésfejlődésre más nyelvekben is van példa: német absehen (‘megnéz, elles’) – absicht (‘szándék’); latin
spectare (‘szemlél; törekszik valamire’). Lásd még akár.
akár – választó mellérendelés tagmondatainak (páros) kötőszava: akár tetszik, akár nem; megengedő értelmű kötőszó: felőlem akár el is mehettek (az akárcsak összetétel hasonlító értelmet nyert); megengedő értelmű határozatlan névmások előtagja: akárki, akárhol, akármelyik, akármennyi stb.
Az akar ige alakváltozata, valószínűleg annak akarj alakjából. A jelentésfejlődés útja: ‘akar’ ⇒ ‘ha akarod’ ⇒ ‘ha épp úgy tetszik’ ⇒
’akár’. A magyar fejlődés példája lehetett a latin is: quivis,
quamvis, ubivis (‘akárki, akárhogy, akárhol’), ahol a vis elem a velle (‘akar’) ige egyes szám második személye. Hasonlóképp van
a spanyolban: cualquiera, dondequiera (‘akármelyik, akárhol’) a
querer (‘akar’) ige kötőmódbeli alakjával.
akceleráció – fizikai értelemben: ‘gyorsulás’; tágabban: ‘a fiatalok testi és lelki érésének, fejlődésének felgyorsult üteme, amely az utóbbi évtizedekben, és főleg városi környezetben tapasztalható.’
Latin szó (acceleratio, ‘gyorsulás’), az ad- (‘hozzá’) és a celer (‘gyors’) elemekből.
akcentus – ‘ejtésmód, amely nem tökéletes az adott nyelv normái szerint, s ezzel elárulja az idegen eredetet’; ‘hangsúly, nyomaték; a hangsúly jele írott szövegben; ékezet’.
Latin szó (accentus), tkp. ‘hangsúly’ az ad- (‘hozzá’) és canere (‘hangot ad; énekel’) elemekből. Lásd még kantáta.
akceptál – ‘elfogad, elismer; társaságba befogad’.
A latin acceptare igéből; ez az accipere, tkp. ad-cipere (‘kap, nyer, fogad’) gyakorító alakja. Elemei: ad- (‘hozzá’) és capere (‘fog, vesz’).
akcidens – ‘véletlen eset’; ‘mellékes dolog, járulék’. – akcidencia: ‘véletlen’; ‘‹régen, többes számban› mellékes jövedelem’.
Latin szó (accidens) az accidere, tkp. ad-cidere (‘megesik’) igéből:
ad- (‘hozzá’) és cadere (‘esik’).
akció – ‘cselekvés, cselekmény’: katonai akció; ‘szervezett tevékenység egy adott cél érdekében’: iskolai papírgyűjtési akció, tisztogatási akció (‘közalkalmazottak megrostálása politikai megbízhatóság alapján’); ‘árucikkek átmeneti árleszállítása’: akciós ár; ‘‹egyes sportágakban, főleg küzdősportokban› támadás, kezdeményezés’. Régebben: ‘elbeszélő vagy drámai mű cselekménye; színpadi szerep; bírósági keresetlevél.’
Latin eredetű (actio) nemzetközi szó az agere, actum (‘hajt, mozgásba hoz, cselekszik’) igéből. Lásd még ágál, agenda, ágens, agilis, akt, akta, aktív, aktuális, aktus.
akindzsi – ‘török zsoldoskatona’.
Török szó, a.m. ‘portyázó’.
akklamáció – ‘közfelkiáltás ‹tételes szavazás helyett›’; ‘hangos tetszésnyilvánítás’.
Régi közjogi szakszó a latinból (acclamatio) az acclamere, tkp.
ad-clamere (‘felkiált’) ige nyomán; elemei ad- (‘hozzá’) és clamare, clamatum (‘kiált’).
akklimatizálódik – ‘meghonosodik; ‘‹áttelepített növény vagy állat› új környezetét megszokja, hozzá alkalmazkodik’. Átvitt értelemben emberre is mondjuk.
Latin élettani szakszó (acclimatisatio), de climat- eleme görög, lásd klíma, értelme tehát: ‘az (új) éghajlathoz alkalmazkodik’.
akkora – ‘olyan nagy (mint)’.
Az az mutató névmásból lett a képzőszerű -kora toldalékkal. Ez utóbbi a (valamilyen) korú változata. Először, gyerekre értve, mondhatták: az korú (‘olyan korú’), mint… értve egyszersmind, hogy ‘olyan nagyra nőtt’; később már kortól s személytől is függetlenül csak a méretre vonatkoztatták. Mai formája és jelentése már a 16. század előtt kialakult.
akkord1 – ‘megegyezés; darabbér, szakmánymunka’.
Nemzetközi szó a vulgáris latin accordare, tkp. ad-cordare (‘összeegyeztet, összehangol’) ige nyomán; ad- (‘hozzá’) és cor,
cordis (‘szív; érzület, elme’). A szó első értelme elavult; az akkordmunka a francia ŕ l’accord (‘megegyezés szerint’, azaz a
munkáltató és munkavállaló megegyezése alapján) kifejezésből lett. Lásd még akkord2 ,kordiális.
akkord2 – ‘zenei hangzat két vagy több hang egyidejű
megszólaltatásából’:
d-moll akkord, akkordfelbontás, záróakkord (‘egy folyamat végső, lezáró mozzanata’).
Nemzetközi szó a vulgáris latin accordare, tkp. ad-cordare (‘össze-egyeztet, összehangol’) ige nyomán; ad- (‘hozzá’) és cor, cordis (‘szív; érzület, elme’); lásd akkord1. A szó zenei jelentésköre bizonyára úgy alakult ki a nyugati újlatin nyelvekben, hogy a szót a latin chorda (olasz corda, francia corde), azaz ‘kötél, húr’ származékának érezték.
akkreditál – ‘külképviselet vezetőjét kinevezi és állomáshelyére küldi a fogadó állam fejének címzett megbízólevél kíséretében’; a fogadó állam részéről az akkreditálást a megbízólevél átvétele jelenti.
Francia szó (accréditer); a latin eredetű crédit (creditum, tkp. ‘hitel’) itt ‘tekintély, hivatal’ értelmében szerepel. Lásd még kredenc.
akkumulál – ‘felhalmoz’. – akkumuláció: ‘felhalmozás’: tőkeakkumuláció. – akkumulátor: ‘áramot felhalmozó, tároló berendezés’.
Latin eredetű nemzetközi szócsalád az accumulare, tkp.
ad-cumulare igéből, az ad- (‘hozzá’) és cumulus (‘halom’) elemek
alapján. Lásd még kumulusz.
akkurátus – ‘pontos, gondos, alapos; rendszerető’.
Latin szó (accuratus) az accurare, tkp. ad-curare (‘gondoz, gondosan készít’) igéből; elemei ad- (‘hozzá’) és cura (‘gond, gondosság’). Nyelvünkbe előbb a német akkurát forma jutott el, s akárcsak a németben, határozóként is mondták (akkurát olyan,
mint az apja); később latinosították vissza az -us végzettel; volt akkurátos formája is.
akna – ‘bánya függőleges vagy lejtős járata’: Zobák-akna, aknász; ‘kályha függőleges tüzelőtere’: egyaknás, kétaknás kályha; ‘felvonószerkezet függőleges ürege’: liftakna; ‘vár vagy más építmény felrobbantása céljából a falak alá ásott s puskaporral megtöltött földalatti járat’: aláaknáz; ‘érintésre robbanó szerkezet’: víziakna, gyalogsági akna, taposóakna; ‘vékony falú robbanó lövedék, amely csőállványból repül ki meredek szögben’ (ez pontos nevén aknagránát, és az aknavetőből repítik ki).
A szó szláv előzménye, az okno minden szláv nyelvben ‘ablak, ablaknyílás’ jelentésű. A magyarba bekerült ~ ‘nyílás’ értelmű lehetett; erre vall, hogy korábban ablaknak, hordólyuknak is értették, de már igen korán felbukkant ‘bánya’ értelemben. Ebből könnyen magyarázható a ‘robbantó járat’ jelentés, az pedig közvetlenül vezet át az egyéb robbanó eszközök körébe.
akó – ‘régi űrmérték’, kb. 50 liter. Egy akó bor.
Szláv, valószínűleg szlovák eredetű: okov (‘vasalt edény; akó’). Régies szó.
akol – ‘juhkarám; ól, istálló’.
A legtöbb szláv nyelvben megtalálható okol (‘karám; tábor’) magyar folytatása. A szláv szó az okolo (‘körül’) rokona, forrása az ószláv okol (‘kör’). A közvetlen átadó a szlovén nyelv lehetett. Lásd még kiakolbólít.
ákombákom – ‘kusza, rendetlen (írás)’: nagy ákombákom betűkkel ír; ‘irkafirka’.
Eredetileg ikerszópár: ákom-bákom. Mindkét eleme valószínűleg ‘dadog, hebeg’ jelentésű hangutánzó szó töve: ákorog (‘nyikorog’) és bakog, bákog (‘dadog’) (nyelvjárási példák). Eredetileg tehát zavaros beszédet jelentett, s csak később rendetlen írást.
ákovita – ‘pálinka’.
A latin aqua vitae vagy az ebből eredt olasz acquavita származéka; elavult szó. Más nyelvekben (svéd, dán, cseh) szintén megtaláljuk az akvavit formát. A középkori latin szókapcsolat (‘az élet vize’) az alkimisták által keresett csodatevő életelexírt jelentette, s ez talán tréfás névadással vonódott át a bor- és gyümölcspárlatokra. Lásd még whisky.
akrobata – ‘cirkuszi mutatványos, erőművész, légtornász, kötéltáncos stb.’ – akrobatika: ‘cirkuszművészet, bravúros mutatvány’. – akrobatikus: ‘légtornászi’.
Görög eredetű nemzetközi szó (akrobatész) latinos végződéssel, tkp. ‘lábujjhegyen járó’ az akrosz (‘legfelső; csúcs, hegy’) és a
bainó (‘jár’) elemekből.
akromát – ‘színszórástól mentes, színhibák ellen kombinált ‹optikai lencserendszer›’.
Műszaki szakszó a latin achromatus nyomán, amely a görög a- fosztó előtagból és az ugyancsak görög khróma (‘szín’) szóból alakult ki.
akromegália – ‘a végtagok kóros megnagyobbodása’.
Görög eredetű orvosi szakszó az akrosz (‘legfelső, legszélső’) és a
megalosz (‘nagy’) elemekből.
akropolisz – ‘fellegvár, erődítmény ókori görög városok központi, védelemre alkalmas magaslatán’: az athéni Akropolisz.
Görög szó az akrosz (‘legfelső’) és a polisz (‘város’) elemekből.
akrosztichon – ‘költemény, melyben a verssorok vagy a strófakezdő sorok kezdőbetűi összeolvasva egy nevet (a szerzőét, a vers címzettjéét) vagy értelmes szöveget adnak ki’.
Görög szó, az akrosz (‘legfelső, legszélső’) és sztikhosz (‘verssor’) elemekből.
akt – ‘ruhátlan emberi testet ábrázoló kép, szobor’: aktfestmény, aktszobor, aktfotó, ülő akt, aktmodell.
Német eredetű. A német Akt a latin actus (lásd aktus) származéka, s jelent egyebek közt felvonást is; a fenti jelentésköre a 19. századi német festők szóhasználatában alakult ki. Lásd még ágál, agenda, ágens, agilis, akció, aktív, aktuális, aktus.
akta – ‘hivatalos irat, ügyirat’: aktatáska; aktatologatás (‘túlbonyolított, nehézkes ügyintézés’); aktakukac (‘szűk látókörű kishivatalnok’).
A hazai latin acta publica (‘nyilvános, közérdekű lépések’) kifejezésből. Az actum (‘elvégzett dolog’) többes alakja, az agere,
actum (‘cselekszik, végbevisz’) ige származéka. Lásd még agenda.
aktív – ‘cselekvő’; ‘tevékeny, serény’: aktív pihenés; ‘hivatását ténylegesen gyakorló, még nem nyugdíjazott’: aktív katonatiszt; ‘nyereséget mutató’: aktív pénzügyi mérleg. – aktivitás: ‘tevékenység’. – aktivizál: ‘mozgósít, tettre buzdít’. – aktivizmus: ‘formabontó művészeti irányzat az első világháború idején’.
Nemzetközi szócsalád a latin activus (‘cselekvő’) melléknévből; ennek forrása az agere, actum (‘cselekszik, végbevisz’) ige. Lásd még ágál, agenda, ágens, agilis, akció, akt, aktuális, aktus.
aktuális – ‘időszerű, soron lévő, éppen megoldásra váró; alkalomszerű; sürgős, szükséges, esedékes’; ‘‹régebben› valóságos, tényleges’. – aktualitás: ‘időszerűség, esedékesség’. – aktualizál: ‘a jelenre, a jelen helyzetre vonatkoztat’
Nemzetközi szócsalád a latin actualis (‘tényleges, működő’) melléknévből. Ennek alapja az actus (‘cselekedet’) az agere, actum (‘cselekszik, végbevisz’) igéből. A szó ‘tényleges’ jelentése az eredeti, és a legtöbb nyelvben így használatos (angol actual, francia actuel stb.). A ma eleven jelentéskör német hatásra alakult ki nyelvünkben. Lásd még ágál, agenda, ágens, agilis, akció, akt, aktív, aktus.
aktus – ‘cselekmény, esemény, eljárás’: a koronázás ünnepélyes aktusa; nemi aktus.
Latin szó (actus) az agere, actum (‘cselekszik, végbevisz’) igéből. Lásd még ágál, agenda, ágens, agilis, akció, akt, aktív, aktuális.
akupunktúra – ‘kínai eredetű gyógymód, amelynek során az idegtörzsek bizonyos pontjaiba tűket szúrnak, s ezzel belső szervek betegségeit gyógyítják’.
Latin elemekből alkotott orvosi szakszó (acupunctura): acus (‘tű’) és punctura (‘szúrás’) a pungere, punctum (‘szúr’) igéből. Lásd még akut, punktuáció.
akusztika – ‘hangtan, a fizikának a hangjelenségekkel foglalkozó ága’; ‘a hangzás minősége színházban, hangversenyteremben, templomban stb.’: jó az akusztikája; ‘egy szónak a „csengése”, vagyis az általa kiváltott érzelmek bizonyos körökben vagy helyzetben’ (pl. a kötél szónak az akasztott ember házában). – akusztikus; ‘a hangzással vagy a hallással kapcsolatos’.
Latinból elterjedt nemzetközi szó, forrása görög akusztikosz az
akuó (‘hall’) igéből.
akut – ‘heveny, hirtelen, rohamos’: akut hashártyagyulladás; ‘feszült, kiélezett’: akut politikai helyzet; ‘sürgető, égető’: az ügy már nagyon akuttá vált.
A latin acutus (‘éles, hegyes, csípős’) szóból; töve az acuere (‘hegyez, köszörül’) ige az acus (‘tű’) nyomán. Lásd még akupunktúra.
akvalung – ‘a békaemberek víz alatti légzőkészüléke’.
Az angol Aqua Lung márkanévből, melynek első tagja a latin aqua (‘víz’), a második az angol lung (‘tüdő’). Lásd még ákovita, akvamarin, akvarell, akvárium.
akvamarin – ‘világoskék drágakő, a berill átlátszó változata’.
A latin aqua marina (‘tengervíz’) szókapcsolatból; utóbbi szó a
mare (‘tenger’) származéka. Lásd még ákovita, akvalung, akvarell,
akvárium.
akvarell – ‘vízfesték, vízben oldódó festékanyag; ilyen festékkel készült kép, vízfestmény’. – akvarellista: ‘akvarellfestő’.
Művészeti szakszócsalád a francia aquarelle nyomán, amely az olasz acquarello átvétele; töve, az olasz acqua (‘víz’), a latin aqua folytatója. Lásd még ákovita, akvalung, akvamarin, akvárium.
akvárium – ‘üvegfalú víztartály halak, víziállatok és vízinövények számára’.
Latin eredetű nemzetközi szó; az aquarium eredetileg ‘itató, vizeskorsó’ volt; mai jelentését századunk elején nyerte. Az
aquarius (‘vízi, vizes’) melléknév semleges formájából való, ennek
forrása pedig aqua (‘víz’). Lásd még ákovita, akvalung, akvamarin, akvarell.
akvizíció – ‘szerzemény’: a könyvtár tavalyi akvizíciói; ‘üzletszerzés, megrendelések vagy előfizetések gyűjtése’. – akvizitőr: ‘megrendeléseket, előfizetéseket gyűjtő ügynök’.
Nemzetközi szócsalád a latin acquisitio (‘beszerzés’) nyomán, ennek töve az acquirere, acquisitum, tkp. ad-quirere (‘szerez’), elemei ad– (‘hozzá’) és quaerere (‘keres, szerez’). Az akvizitőr franciás szóalak (acquisiteur) félig latinos ejtéssel, [akizitőr] helyett.
ál – ‘‹leginkább összetételek előtagjaként› hamis; nem valódi; hamisított, színlelt’: álarc, álhaj, álszakáll; áltört, áltermés, álprobléma; álkulcs, álhír, álpátosz. Származékok: álság, álságos; áltat, áltatás.
Ótörök eredetű; az ujgur, csagatáj, oszmán-török al szavak jelentése ‘csel, csalás, rászedés’; ez szerepel szótőként az ágyú ótörök előzményeiben is. Lásd még álca, álnok.
al – eredetileg önálló főnév: ‘alsó rész’; lásd alj. Ősi ragokkal képzett származékai az alá, alatt, alól névutók. – Ma összetételek előtagjaként ‘alsó’: Al-Duna, alépítmény; ‘alacsonyabb rangú’: alezredes, alelnök; ‘nagyobb egész részeként működő’: alrendszer, alosztály, albizottság.
Ősi örökség az uráli korból: szamojéd alyn, osztyák il, votják ul, mordvin al, észt ala (‘alsó rész’). Lásd még alacsony, alag, alant,
