3-6 éves szenzoros vizsgálata

J

ÁSZBERÉNYI

M

ÁRTA

Tájékoztató füzet az óvodás

korú (3-6 éves) gyermekek

szenzomotoros integrációjának

vizsgálatához

SZAKSZOLGÁLA

TI

FÜZETEK

III

Készítette: JÁSZBERÉNYIMÁRTA

ELTE Gyakorló Gyógypedagógiai és Logopédiai Szakszolgálat, Szakértõi és Rehabilitációs Bizottság és Országos Gyógypedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézmény

Lektor: PROF. DR. KATONAFERENC

Felelõs szerkesztõ: HIDALMÁSIANNA

Tervezõszerkesztõ: DURMITS ILDIKÓ

Fotó: PINTÉRMÁRTA

Mozgásjavító Általános Iskola archívumából

Kiadja: Fogyatékos Gyermekek, Tanulók Felzárkóztatásáért Országos Közalapítvány

Felelõs kiadó: Tóth Egon

A kiadvány megjelenését az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatta.

T

ÁJÉKOZTATÓ FÜZET AZ ÓVODÁS KORÚ

(3-6

ÉVES

)

GYERMEKEK SZENZOMOTOROS

INTEGRÁCIÓJÁNAK VIZSGÁLATÁHOZ

Budapest, 2007

T

ARTALOM

Tájékoztató a szenzoros integrációs tesztek, elsõsorban

a DeGangi–Berk-teszt használatához . . . 7

Bevezetés . . . 8

A szenzoros integráció fogalma . . . 8

A szenzoros integráció elmélete Ayres nyomán . . . 9

Szenzoros integráció és tanulási zavarok . . . 12

Diszfunkciós minták (Ayres faktoranalízisei) . . . 13

Az egyes faktorok áttekintése. . . 16

A diszfunkciók súlyossági foka . . . 18

A szenzoros integrációs tesztek általános jellemzõi . . . 18

A tesztek alkalmazása, kibõvítése egyéb adatokkal, megfigyelésekkel . . . 19

A teszt alkalmazójával szemben támasztott követelmények . . . 19

DeGangi–Berk szenzoros integrációs teszt . . . 20

Általános technikai tudnivalók a felvételhez . . . 20

Specifikus feladatvégzési módszerek . . . 21

A DeGangi–Berk szenzoros integrációs tesztre vonatkozó speciális ismeretek . . . 21

A SZIT-feladatokkal a szenzoros integráció részterületein vizsgált magatartások (táblázat) . . 24

A teszt felvételét követõ javaslatok, terápia . . . 24

A szenzoros integráció újabb modellje . . . 25

T

ÁJÉKOZTATÓ A SZENZOROS INTEGRÁCIÓS

TESZTEK

,

ELSÕSORBAN A

D

E

G

ANGI

–B

ERK

-

TESZT

HASZNÁLATÁHOZ

A Tájékoztató azt szolgálja, hogy a szenzoros integrációs tesztek, mint például a Dél-kaliforniai Szenzoros Integrációs Tesztek (SCSIT), valamint a Szenzoros Integrációs Praxis Tesztek (SIPT), de elsõsorban a DeGangi–Berk Szenzoros Integrációs Teszt alkalmazásához szükséges elméleti hátterérõl rövid összefoglalást adjon.

Mivel az említett tesztek kézikönyvei tartalmazzák a tesztek felvételének leírását, a

Tájékoztató azokra nem tér ki, de korlátozottan ismerteti a DeGangi–Berk-tesztet,

abból a célból, hogy a tesztrõl készült oktató filmben nyújtott ismereteket elmélyítse. A Tájékoztatóban a DeGangi–Berk Szenzoros Integrációs Teszt (továbbiakban több-nyire SZIT) néhány technikai, felvételi kérdése mellett az általuk feltárható diszfunk-ciók megemlítésére is kitérünk. Az Ayres és követõi szenzoros integrációs elméletre vonatkozó munkáiból készített válogatás alapot adhat a teszt megtanulását, használatát követõ teljesítménystruktura és profil elemzéséhez, a tanulási és magatartási problémák felismerése, szûrése mellett.

B

A pedagógia, gyógypedagógia és pszichológia szinte egyetlen területe sem annyira összetett és nehezen vizsgálható, mint a specifikus tanulási zavaré.

A specifikus tanulási zavar fogalmának meghatározása még nem kiforrott. Az ok, vagy okok kiderítése nehéz, a diagnózis problematikus, az életkorral változó tünetek miatt. Az óvodás még nem lehet diszlexiás, azaz gyenge olvasó vagy helyesíró, de ezek-nek a zavaroknak felismerhetõ jelei, tünetei már lehetezek-nek.

A kifejezett tanulási zavart megelõzõ és okozó mûködési gyengeségek lehetnek átme-netiek, elsõsorban akkor, ha korán diagnosztizáljuk és megfelelõen kezeljük õket. A tanulási zavar hátterében gyakran a szenzoros integrációs mûködés zavara áll.

A

A szenzoros integráció az érzékek, látás, tapintás, hallás, szaglás, mozgás hasznos elrendezését, összekapcsolását, egységes mûködésbe foglalását jelenti.

A szenzoros integráció az a képesség, amellyel szervezzük és feldolgozzuk a különféle érzékelési csatornákból származó információkat, majd ezeket kapcsolatba hozzuk egymással, szintetizáljuk, hogy azoknak megfelelõ adaptív válaszokat adjunk (mozgásos válaszok, beszéd, mentális folyamatok).

Ha az érzékelések integrált módon folynak, az érzékletek jól rendezettek, természetes a mûködés, mint a szív mûködése, vagyis észrevétlen, ahogy Ayres megfogalmazza. A szenzoros integráció rendszerint oly természetes módon alakul ki, hogy meglétét adottnak vesszük. Csak az utóbbi néhány évtizedben ismerték fel, hogy a kialakulá-sában, mûködésében jelentkezõ eltérések, esetleges zavarok és az ezekbõl származó részfunkció-gyengeségek, tanulási és magatartási zavart okozhatnak.

A szenzoros integráció fogalmát a klinikumban kettõs értelemben használjuk. Egy-részt diagnosztikus kategóriaként, a különbözõ tanulási és magatartási zavarok (elsõsorban figyelemzavar, hiperaktivitás vagy valamely tünetüknek megléte esetén), másrészt e zavarok oki hátterének megjelölésére.

A szenzoros integráció idegrendszeri folyamat, amely az ember saját testébõl, illetve környezetébõl származó érzékleteket szervezi, és lehetõvé teszi, hogy testünket hatéko-nyan használjuk. A szenzoros integráció információfeldolgozás. E folyamat eredmé-nyeképpen a különféle érzékelési módokkal nyert inputok térbeli és idõbeli vonatko-zásait értelmezzük, társítjuk és egyesítjük.

Az a gyermek, akinél megfelelõ az érzékletek rendezése, azaz a szenzoros integrá-ciójának a szintje jó, az ügyes mozgású, a térben jól tájékozódik, a játéka jól szerve-zett, szívesen vág, ragaszt, rajzol, és nagy valószínûséggel az iskolai munkáját is jól fogja végezni.

Ha az agy rosszul integrálja az érzékleteket, több erõfeszítésre, nehézségre lehet szá-mítani, mint sikerre, megelégedettségre. Az ilyen gyermekek gyakrabban törnek, rongálnak tárgyakat, sokszor esnek el, okoznak balesetet önmaguknak és társaik-nak, nem ügyesek a játékokban.

A tanulási zavarokat gyakran az idegrendszeren, elsõsorban az agyon belül végbe-menõ szenzoros integráció tökéletlen volta okozza.

A szenzoros integrációs zavarnak két leggyakoribb problémacsoportja a figyelem-zavar-hiperaktivitás és a tanulási zavarok, amelyek természetesen többnyire egymás-sal összefonódva jelennek meg.

A szenzoros integrációs zavar szûrésére és diagnosztizálására több tesztet dolgoztak ki, elõször az iskolás korosztály számára (Dél-kaliforniai Szenzoros Integrációs Tesztet (SCSIT) és az azt felváltó, átdolgozott Szenzoros Integrációs Praxis Tesztet (SIPT). Ezt követõen fiatalabbak részére is megjelentek a korai fejlõdési problémák felismerését és a fejlesztést segítõ szenzoros integrációs tesztek. Óvodáskorúaknak a DeGangi–Berk Szenzoros Integrációs Teszt, amelynek célja, hogy jelezze, szûrje, megállapítsa az óvodás korosztályú (3–5 éves) gyermekeknél a szenzoros integráció gyengeségét, zavarát, amely alapja lehet a késõbbi tanulási zavarnak, alkalmazkodási nehézségnek.

A

A

Ayres a Szenzoros Integrációs Praxis Tesztek (SIPT) elméleti összefoglalójában redu-kált formában, közérthetõen fejtette ki szenzoros integrációs elméletét, elsõsorban a szenzoros integráció és „végeredményei”, a praxis, beszéd és a mentális jelenségek kapcsolatát az érzékszervi mozgásos feldolgozási folyamattal.

Tájékoztatónkban elsõsorban a SIPT Bevezetõjébõl idézünk, amely jó elméleti ala-pot adhat a szenzoros integrációs teszteket alkalmazóknak.

Ayres azért fejlesztette ki a szenzoros integráció elméletét, hogy megmagyarázza az összefüggést a magatartás és az idegmûködés között, azaz az érzékszervi mozgásos ta-pasztalatok összekapcsolását, rendezését, vagyis a szenzoros feldolgozást és integrálást. Célja egy olyan elmélet kidolgozása volt, amely leírja, és elõre jelzi a specifikus kapcsolatot az idegmûködés, a szenzomotoros magatartás és a korai iskolai tanulás között.

Ayres hangsúlyozta, hogy még megfoghatatlan, pontosan hogyan jelentkezik az agyban a szenzoros integráció, de annak feltárása szükséges a tanulási folyamatok megértéséhez.

Szenzoros integrációs elméletét átmenetinek tekintette, amely várhatóan folyama-tosan módosul, ahogy a kutatás és a klinikai ismeretek bõvülnek. A szenzoros integ-rációra vonatkozó újabb idegtudományi ismeretek a gyakorlatban azonban még nem jelentek meg tesztté rendszerezett formában.

Az újabb neuropszichológiai elméletek nagyobb hangsúlyt fektetnek arra az állás-pontra, miszerint az agy általában mint egységes egész mûködik. Ezt a tendenciát elismerve a szenzoros integráció elmélete azt hangsúlyozza, hogy a neokortex mû-ködése, míg képes olyan komplex tevékenységre, mint az absztrakció, logikus gon-dolkodás és nyelvi feldolgozás, részben mégis az alsóbb struktúráktól függ. Lényegi szenzoros befogadás, integráció és interszenzoriális asszociáció a központi törzsben, valamint az agytörzs és a thalamusz számos magjában jelentkezik. A kisagy ugyan-csak fontos szerepet játszik a szenzoros feldolgozás folyamatában.

Az agy egységes egészként mûködik, ami nem zárja ki a különbözõ részeinek funk-cionális lokalizációjára vagy specializációjára irányuló tendenciát. Bizonyos komplex mûveletek optimális végrehajtása a funkciók specializációjána, illetve oldal szerinti elhelyezkedésének függvénye. A lokalizációs folyamat viszont az egyes féltekéken belüli, illetve a féltekék közötti kommunikációtól függ.

A szervezet-környezet tranzakcióknak az emberi fejlõdés elõsegítésére gyakorolt hatása részben a központi idegrendszer belsõ plaszticitásától függ. Az agy, külö-nösen a fiatal agy természetes módon alakítható, a struktúra és a funkció a korral válik szilárdabbá és megállapodottabbá. Az alakíthatóság képessége teszi lehetõvé, hogy a személy-környezet interakciók elõsegítsék és fokozzák a neurointegrációs hatékonyságot. Ha egy egyénnek nincs meg az a képessége, hogy kritikus idõsza-kokban hatékony módon vegyen részt az ilyen tranzakciókban, ez a hiányosság kihat az agy optimális fejlõdésére és ezáltal az általános készségek fejlõdésére is. A hiányosan mûködõ területek feltárása fiatal korban és az esetleges problémák kezelése növeli az egyén normális fejlõdésének esélyeit.

A környezetbõl és a testbõl az ép periférikus receptorokon és szenzoros csatorná-kon keresztül nyert szenzoros ingerek puszta jelenléte még nem elegendõ a céltu-datos cselekvéshez. A szenzoros stimulusokat fel kell dolgozni, azaz az agynak ki kell választania, ki kell emelnie, meg kell gátolnia, össze kell hasonlítania és kap-csolatba kell hoznia a szervezet-környezet interakciót.

Az ingerek feldolgozása során a bemeneti és kimeneti területek között elhelyez-kedõ struktúrák száma igen nagy, és a kapcsolati mintázatuk rendkívül komplex. A jobb percepció komplexebb adaptív reakciókat tesz lehetõvé, és ezek a reakciók fontos szerepet játszottak az agy kifejlõdésében és annak szervezõdésében.

Az agynak a szenzoros információt egy flexibilis, folyamatosan változó minta szerint kell integrálnia.

A szervezet-környezet interakciók, az érzékletek, észleletek integrációja, azaz a szenzoros integráció a praxist, a beszédet és kognitív folyamatok, a gondolkodás kialakulását eredményezték. A szenzoros integráció végtermékei motoros és

mentá-lis kimenetek. A beszéd kialakulásában, a nyelvi fejlõdésben szerepet játszó auditív feldolgozás csak érintõlegesen kap helyet Ayres elméletében.

A neuromotoros készség, a szenzoros integráció önmagában ugyanis kevés az adap-tív interakcióhoz. Az agynak képesnek kell lennie tranzakcionális fogalmakat alkotni és megtervezni a megfelelõ válaszokat, amely már kognitív reakció.

A szenzoros integráció és egyik kimenete, a praxis funkcionálisan kölcsönösen egy-mástól függ. A testbõl származó érzékelések, különösen céltudatos cselekvés során, biztosítják azokat az eszközöket, amelyek révén kialakul a test idegsejti modellje vagy észlelete. A testészlelet, vagy ahogy idõnként említik, a testséma fogalmat Head (in: Ayres) vezette be. Pontos testséma szükséges a praktikus feladatokhoz, az irányérzéshez és ahhoz, hogy a testet a térhez viszonyítsuk. Ugyanakkor az adaptív cselekvés kigondolása, megtervezése és végrehajtása fontos eszköze annak, hogy az érzékelést tudatossá tesszük, és testészleletté változtatjuk.

A praxis meghatározó fogalma Ayres szenzoros integrációs elméletének. A praxis mint készség részben a szenzoros integrációs, részben pedig magasabb rendû kog-nitív folyamatoktól függ, és szükség van hozzá a fogalomalkotás belsõ programjára, valamint célirányos cselekvésre.

Kizárólagosan emberi adottságnak tekinthetõ, amelyen nyugszik a fizikai világgal folytatott gyakorlott, adaptív kölcsönhatás megfogalmazása, megtervezése és meg-valósítása. A praxis az a képesség, amelynek révén az egyén rájön, hogyan használja kezeit és testét olyan szakszerû feladatokban, mint például játékokkal való játszás, szerszámok használata (beleértve a ceruzát és a villát), egy szerkezet megépítése (legyen az építõkocka-torony vagy egy ház), egy szoba rendberakása, vagy egy sor különféle foglalkozás. A praktikus képességbe beletartozik, hogy tudjuk, mit te-gyünk és azt is, hogy hogyan tegyük. A praktikus készség alapvetõen fontos a céltu-datos tevékenységhez. A praxis ezek szerint inkább „magatartás”, semmint „motoros koordináció”. Bár szükség van szabályos motoros válaszra is ahhoz, hogy környeze-tünkben begyakorlott, célirányos feladatokat hajtsunk végre, ezeknek a cseleke-deteknek az irányításához praktikus fogalomalkotás és tervezés is kell. A praktikus képesség tapasztalatból alakul ki, és a gyermek érésével egyre erõsödik. A szenzo-ros integráció és a praxis együttesen alkotják az egyik legfontosabb összekötõ kapcsot a környezet és az emberi magatartás között. Ezek teszik lehetõvé, hogy információs tranzakciók alakuljanak ki a szervezet és a világ többi része között, amelyek alapvetõ szerepet játszanak a magatartás szervezõdése szempontjából. Az érinthetõ, két- és háromdimenziós, gravitációhoz kötött világ szempontjából a praxis ugyanaz, mint a társadalmi világ szempontjából a beszéd. Mind a praxist, mind a beszédet tanuljuk, és mindkettõ interakciókra és tranzakciókra tesz képessé. Megkívánják emellett a fogalomalkotás és tervezés kognitív funkcióit, amelyek a neuromotoros rendszeren keresztül juthatnak kifejezésre. Míg a beszéd révén más emberekkel kommunikálunk, a praxis azzal függ össze, mit „teszünk” a világban. A szenzoros integráció és a praxis teszik lehetõvé a szervezet-környezet interakciót, és ez az alapja az emberi fejlõdés, tanulás és magatartás nagy részének. (Ayres

elmé-letben a „tanulás” szót legtágabb értelmében használja, azaz a tanulás itt a magatar-tásnak vagy a fogalomalkomagatar-tásnak a tapasztalatból eredõ változását jelenti.)

Az absztrakt intellektuális képesség a szervezet és a környezet között végbemenõ kölcsönhatások evoluciós terméke. Az információfelvétel fokozatos növekedése az érzékelõ idegsejtek és a feldolgozó központok növekedésétõl függött, amelyek elõ-segítették a környezet hatékony észlelését.

A kognitív folyamatok evoluciós kialakulása a kéz funkcionális adaptációjával is összekapcsolható. A kéz-értelem kapcsolat központi jelentõségû a praxis szempont-jából: ahogy a praktikus készség fejlõdött, úgy fejlõdött a kognició is. Az agyi funkciók gyermekkori zavarai, amelyek megakadályozzák a szenzoros információk feldolgozását vagy a tervszerû cselekvés kigondolását és megtervezését, a késõb-biekben várhatóan a normál agyi információfeldolgozás csökkent hatásfokát okoz-hatják.

Ayres és követõi, általában a tanulási zavarral foglalkozók szenzoros integrációs elméletüket és gyermekvizsgálati módszereiket részben a felnõttkori szerzett agyi károsodásokra, például agnoziára, afáziára és apraxiára (észlelési, felismerési zavar, beszédzavar, a tevékenység, a tevékenység szevezésének, tervezésének a zavara) vonatkozó ismeretek alapján dolgozták ki. A gyermekkori részfunkció-gyengeségek ugyanis hasonlíthatóak az agysérült felnõtteknél fellépõ károsodásokhoz, de azok általában súlyosabbak.

S

Ayres a szenzoros integráció fogalmát úgy tette mûködõvé, hogy tanulási zavaros és nem tanulási zavaros gyermekek perceptuo-motoros teljesítményével végzett faktor-analitikus és klaszterfaktor-analitikus (multiváltozós) vizsgálatokat. Ayres olyan perceptuo-motoros tényezõket határozott meg, amelyek tanulási zavaros gyermekek teljesítmé-nyében szerepet játszanak, de normálisan tanuló gyermekekében nem. A szenzo-motoros zavart mutató és nem mutató gyermekek vizsgálati eredményeibõl azt vonta le, hogy a két csoport faktorstruktúrája között különbség van. A diszfunkcio-nális csoport esetében ezek a faktorok nem a normális fejlõdési folyamat következ-tében, hanem az integráció specifikus mechanizmusainak mélyben rejlõ deficitjeibõl alakultak ki, amelyek tünetegyütteseket eredményeznek.

A vizsgálat során azonosított faktorokról azt tartotta, hogy azok megkülönböztetik a két gyermekcsoportot, és késõbb ezek képezték a tanulási zavaros gyermekek szá-mára készülõ diagnosztikai és gyógyító, terápiás programok kidolgozásának alapját. A késõbbi, mások által megismételt vizsgálatok azonban nem adnak bipoláris elosz-lást, az eredmények inkább egy kontinuum mentén helyezkednek el, és nem válik el egymástól határozottan a tanulási zavaros és nem tanulási zavaros gyermekek csoportja. Ez nem azt jelenti, hogy a tesztek nem képesek a zavarok jelzésére vagy

kimutatására, hanem azt, hogy egy-egy tünet nem kizárólagosan a szenzoros integ-rációs zavart mutatók csoportjában fordul csak elõ.

A diszfunkciós csoportba tartozó gyermekek teszteredményeinek gondos elemzése alapján Ayres úgy találta, hogy legtöbbjüknél vannak olyan minták, amelyek nem írhatók le egyértelmûen diszfunkció külön mintájaként, hanem ehelyett teszteredmé-nyeik inkább változatosak, és általában más, elkülönültebb minták valamilyen kom-binációját mutatják.

Ayres áttekintette az emberi magatartás elméleteinek alapjául szolgáló neuro-biológiai és pszichológiai kutatást.

Amikor a szakirodalom áttekintése és a vizsgálatok alátámasztották azt, Ayres ok-okozati összefüggést határozott meg a szerkezetek között.

A szerkezet elméleti fogalom arra, amit közvetve megfigyelnek, vagy amire teszttelje-sítmények, ill. klinikai megfigyelések alapján következtetnek. Csak közvetve megfi-gyelhetõ szenzoros integrációs szerkezetek a szomatoszenzoros percepció, a bilate-rális integráció és a taktilis védekezés.

A kontinuum még magasabb szintjén vannak azok az erõsen absztrakt szerkezetek, amelyekre csak következtetni lehet, például, nem tudjuk akár közvetve, akár közvet-lenül megfigyelni a szenzoros integrációt, a belsõ motivációt, hajtóerõt vagy a ta-nulást.

Esetenként a kutatások korrelációra utalnak két vagy több szerkezet között. Egy korreláció azonban nem dönti el és nem bizonyítja, hogy egy szerkezet oka vagy következménye a másik szerkezetnek.

Példa a felvetett összefüggésre: a szomatoszenzoros feldolgozás részt vesz a motoros tervezésben. Egy másik ilyen összefüggés: a vesztibuláris-proprioceptív mûködés elõfeltétele a bilaterális integrációnak és a sorrendiségnek (szekvenciának).

Ayres a felismert szerkezetek, mûködési minták, egységek neurobiológiai alapjait igyekezett megtalálni.

A diszfunkciók feltételezett alapjait csak részben igazolják valamilyen összefüggés gyakorlati bizonyítékai. A szerkezetek közötti hipotetizált összefüggések részben a szenzoros integrációs elmélet alapvetõ feltételezéseibõl származnak.

A szerkezetek, mûködési egységek perceptuo-motoros tartalmát felhasználták diag-nosztikai és kezelési tervek kialakításához és magyarázatához.

D

(A

)

Ayres elméletének segítségével igyekezett meghatározni specifikus diszfunkció altí-pusokat vagy mintákat a szenzomotoros vagy tanulási zavaros gyermekeknél, és

kezelési beavatkozási stratégiákat kidolgozni a gyermekek ezen alcsoportjai szá-mára.

Az Ayres által felismert tényezõkkel kapcsolatban megoszlanak a vélemények, az ellenõrzött faktoranalitikus vizsgálatok gyakran nem támasztották alá Ayres leleteit, de kialakult egy egységes vélemény néhány tényezõ mellett.

Az alábbi szakirodalmi összeállítás a teljesítményszerkezet, profilelemzés lehetõsé-geinek ismertetésére irányul.

A szenzoros integrációs tesztek (elsõsorban a SIPT) alapján végzett kezdeti faktor-és halmaz- (cluster) analízisek elõrelépfaktor-ést jelentettek a szenzoros integrációs elmélet fejlõdésében, bõvítették a funkciózavar-mintázatokra vonatkozó ismereteket. A szen-zoros integrációs diszfunkciós minták mellett Ayres törekedett a minták összete-võinek feltárására is.

A diszfunkciós minták némelyikét – például a vesztibuláris-proprioceptív, és külö-nösen a szenzoros védekezés avagy taktilis hárítás – részben tesztek faktoranalitikus vizsgálata, részben megfigyelések alapján írták le.

A különbözõ vizsgálatok és értékelési eljárások azonosítottak többféle diszfunkciós mintázatot, köztük a vesztibuláris bilaterális integrációs zavart. A bilaterális integ-ráció a sorozatos mozgások tervezési és kivitelezési képessége (szekvenciális tevé-kenységek) a két testfél koordinált használata mellett. E mûködés zavarának alapját feltételezések szerint a központi vesztibuláris-proprioceptív feldolgozási deficitek képezik.

Ha azonban elkülönítették a vesztibuláris-proprioceptív zavarokat a bilaterális integ-rációtól és a szekvenciális zavaroktól nyilvánvaló lett, hogy mindegyik megjelenhet a másiktól elszigetelten is. Tehát a bilaterális integrációs zavar mellett önállóan fenn-állhatnak az azt okozó vesztibuláris-proprioceptív zavarok.

Néhány diszfunkciós minta konzekvensen szerepel Ayres analíziseiben, tesztprofil elemzéseiben, néhány pedig változott, módosult.

Diszfunkciós minták:

– Taktilis, kinesztetikus és vizuális percepciós diszfunkció – Auditív nyelvi problémák

– Praxis és taktilis funkciók zavara

– Vesztibuláris és bilaterális integráció zavara – Bal félteke diszfunkció és jobb félteke diszfunkció – Egyoldali agyi diszfunkció

– Poszturális és kétoldali integráció zavara

A felsorolt mintákban következetlenségek észlelhetõk, és láthatóan keverednek az alá- és fölérendeltségi viszonyok.

Több kutató áttekintette Ayres faktoranalízis munkáját, és az alábbiakat állapították meg:

– Apraxia: csaknem minden olyan vizsgálatban elõfordult, ahol a mintában

disz-funkciós gyermekek voltak.

– Alak- és térpercepciós deficitek: változatosabbak voltak, és a halmazok

konfigu-rációja és mintái arra utaltak, hogy legalább kétféle vizuális percepciós probléma van. Az elsõ, úgy tûnt, a szomatoszenzoros folyamatokkal függ össze, a másik pedig a jobb féltekéhez kapcsolódó funkciókkal.

– Deficitek a poszturális és bilaterális integrációban: viszonylag konzisztensen

je-lentkeztek, és késõbbi vizsgálatokban a vesztibuláris diszfunkcióhoz kapcso-lódtak.

– Auditív nyelvi diszfunkciók: ez is kettéágazik, mint a vizuális térérzékelés. Az

egyik típus a bal féltekéhez kapcsolódni látszott, és úgy tûnt, nincs köze a szenzoros integrációs folyamatokhoz. A második típus kapcsolódott a vesztibu-láris diszfunkcióhoz és a gyenge bilaterális integrációhoz.

– Taktilis védekezés: csaknem minden vizsgálatban szoros összefüggést találtak a

taktilis védekezés és a hiperaktivitás között.

Ebbõl az elemzésbõl egy másik fajta tipológiai leírást készítettek az Ayres munkájá-ból eredõ szenzoros integrációs diszfunkciókra:

– Vesztibuláris bilaterális integrációs diszfunkció – Diszpraxia

– Bal félteke diszfunkció – Jobb félteke diszfunkció – Általánosított diszfunkció

A nézetek sokfélesége jellemzõ a faktorok meglétével és a diszfunkciókkal kapcso-latban. A közös faktorcimkék használatát fontosnak tekintik a témával foglalkozók, de ez nem valósult meg.

Ayres lokalizált öt olyan faktort, amelyeket úgy lehetett értelmezni mint a neuroló-giai diszfunkció mintáinak feltételezett magatartási korrelációit.

A következetesség hiánya ellenére Ayres észleleteit úgy összegezte, hogy „a szerzõ statisztikai elemzéseibõl öt faktor elegendõ gyakorisággal és kellõ hasonlóságával jelentkezett ahhoz, hogy azokat az emberi magatartás funkcionálisan kapcsolódó vonatkozásainak tekintsük. Feltéltelezett, hogy ezek tükrözik azokat a neurális rend-szereket, amelyekben zavart találtak a tanulási zavaros gyermekeknél.”

Az öt faktor megjelölésére Ayres az alábbi kifejezéseket használta: 1. Zavar a poszturális, okuláris és bilaterális integrációban

2. Apraxia

3. Zavar a forma- és térpercepcióban 4. Auditív-nyelvi problémák

5. Taktilis védekezés

Érdekes ezeket a címkéket összevetni azokkal, amelyek ténylegesen leírják a jelent-kezõ faktorokat.

A

A

Az apraxia a praxis fogalmából származik, ami annyit jelent, hogy lehetetlen szán-dékosan végrehajtani bizonyos mozgásokat vagy mozgássorozatokat, annak elle-nére, hogy a primér motoros útvonalak integráltak, és megvan a legtöbb elemi vagy automatikus motoros funkció.

A szenzoros integráció elméleti keretében a praxia fogalom a motoros mûveletek megtervezésének képességét jelenti. A deficitet rendszerint fejlõdési diszpraxia né-ven említik, aminek oka Ayres és munkatársai szerint a zavart szenzoros integráció, ami a motoros tervezés képességének vagy az érzékelésnek olyan gyenge fejlõdését okozza, hogy a személy nem képes felismerni, milyen mozgássorozatra van szükség egy motoros feladat végrehajtásához. Ebbe beletartozik, hogy míg bizonyos motoros készségek ismétlések révén megtanulhatók, a motoros tervezés általános képessége hiányzik.

Ayres szerint ez a tényezõ általában inkább jelentkezik a tanulási zavaros gyerme-keknél, mint a nem akadályozottaknál.

Ayres nem nevezte meg a praxis faktort, de a következõ faktorok azok, amelyek leginkább megfelelnek a praxis operatív definiciójának:

– általános perceptuo-motoros és kognitív képesség, – interakció a taktilis percepciós testoldalak között, – poszturális és bilaterális integráció.

Ayres szerint az egyik legnyilvánvalóbb különbség a megfelelõen funkcionáló és a diszfunkcionális gyermekektõl származó faktorok között az, hogy a praxis dimenzió nem szerepel külön faktorként a normális csoportban.

Ayres meghatározása szerint a „fejlõdési apraxia szindróma” elsõdlegesen a testhely-zetek utánzásának a zavara. Egyéb, kapcsolódó deficitek jelentkezhetnek a motoros pontosságban, a bilaterális motoros koordinációban, a taktilis feladatok teljesítésé-ben, valamint a kinesztézia, az extraokuláris izomkontroll és magatartási problémák terén.

A legtöbb apraxiás gyermek ugyanazt a tünetegyüttest mutatja. Ezeknél a gyerme-keknél rendszerint alacsony a pontszám a SCSIT (Southern California Sensory Integ-ration Test) posztúra utánzás és taktilis tesztjeiben. A súlyosabb esetek rendszerint alacsony pontszámot adnak a kinesztéziában és a téri vizualizációban. Ez a változók alábbi listáját jelenti: (1) alak-háttér, (2) térbeli helyzet, (3) Ayres térteszt, (4) jobb-bal megkülönböztetés, (5) pszicholingvisztikai Illinois teszt (ITPA), vizuális szekvenciális memória, (6) testhelyzet duplikáció, (7) sztereognozis, (8) grafesztézia,

(9) egyszeri stimulus lokalizáció, (10) arc-kéz teszt, (11) kinesztetikus emlékezet és (12) téri vizualizáció ellenoldali használat.

Mások szerint még az ujjazonosítás, a bilaterális motoros kontroll is a praxis része. Ayres tízéves faktoranalitikus munkája során még módosultak a diszfunkciós minták. Az adatokból három faktor alakult ki. Az egyik a „kinesztézia” címkét kapta, egy másikat „auditív emlékezetnek” neveztek el, egy fontosabb faktor pedig, amelynek összetételében benne voltak a praxis mérések és más eredmények keveréke, a „vizuoszomatopraxis funkció fogalomalkotással összekötött elemekkel”.

Egyetlen egységes praxis faktor megjelenését tanulási zavaros gyermekeknél a vizs-gálatok eredményei nem igazolták.

A

-

,

-

Az „alak és percepció” faktor a következõ szenzoros integrációs szubtesztekben azonosítható: térbeli helyzet, Ayres tértesztje, alak-háttér percepció és rajzmásolás, kinesztetikus memória, sztereognozis és vizuális lezárás.

Ayres feltételezte, hogy az alak-háttér megkülönböztetés olyan tényezõ, amely különbséget tesz a tanulási zavaros, illetve nem tanulási zavaros gyermekek között. Ennek a faktornak az utólagos analízise Ayres és kísérleti eredményeit ellenõrzõk által is megtörtént.

A vizsgálati adatok nem szolgáltattak meggyõzõ bizonyítékot arra nézve, hogy az alak és tér percepció felhasználható tanulási zavaros és probléma mentes gyerme-kek eredményeinek megbízható szétválasztására.

Az alak- és térpercepció faktor három – vizuális, taktilis és kinesztetikus – per-cepciós modalitást foglal magába.

T

Ayres elméletének egyik egyedülálló jellegzetessége az az elképzelés, miszerint a tanulási zavaros gyermekeknél taktilis hárítás tapasztalható. Ez a leírás szerint fizikai vagy emocionális kényelmetlenségérzés, amikor a vizsgáló a gyermeket a taktilis percepciós tesztek során megérinti. Ayres ezt a jelenséget igen részletesen ismerteti, és Head munkáját használja fel elméleti alapként. Head kettõsséget képzelt el a bõr-rendszerben: a „protopatikus rendszer”, amelyet feltételezett primitív jellemzõi miatt neveznek így, szolgálja a szervezet védelmét és figyelmeztetését a potenciális ártal-makkal szemben. Az „epikritikus rendszer” magasabb, diszkriminatív funkciókat lát el.

Ayres ezt a feltételezett kettõsséget használta fel, amikor kijelentette, hogy a tanulási zavaros gyermekek taktilis hárító reakcióját a protopatikus rendszer dominanciája

okozza. Így az ilyen gyermekeket érõ taktilis stimulusok „veszélyre” figyelmeztetik õket, és ez túlriasztáshoz, a hiperaktivitás repülésszerû magatartásához és a negatív hatás iránti tendenciához vezet.

B

Míg Ayres egy-egy alkalommal a „bilaterális integráció” és „poszturális és bilaterális” egyszerû fogalmakkal írt le faktorokat, máskor viszont olyan kifejezéseket használt, amelyek szerint a bilaterális integráció központi komponensnek tûnik. Ezek a következõk:

1. A test két oldala funkciójának interakciója, hangsúllyal a taktilis percepción. 2. Gyengébb koordináció a test bal oldalán, mint a jobb oldalon, a poszturális és

bilaterális integráció tökéletlenségeivel párosulva.

Ez az operatív definíció sem képes azonban különbséget tenni a nem tanulási za-varos, illetve a tanulási zavaros gyermekek eredményei között.

P

Ayres szerint a poszturális mechanizmusok a tanulási zavaros gyermekek felméré-sének legfontosabb területei közé tartoznak. Valóban, terápiás programjának jelen-tõs része erre a területre irányul. Specifikus kezelési célpontok a primitív reflexek gátlása, az antagonisztikus izom összehúzódások fokozott mûködése, az izomtónus kialakulása, javított extraokuláris izomkontroll és a vesztibuláris rendszer mûködése.

A

Ayres minden faktoron belül három osztályba különítette el a szindróma eredmé-nyeket, a pontszámok által jelzett „zavar gyakoriság és súlyosság” alapján. Eszerint minden faktort alosztályba soroltak a „diszfunkció foka” szerint. A három kategória: kifejezett, enyhe és nincs.

A funkcionálás ezen szintjeihez azonban nem kapcsolható neurológiailag egyértel-mûen meghatározható patológia.

A

A szenzoros integrációs tesztek performációs jellegûek. Olyan hiányosságok kimuta-tására törekszenek, amelyek megkülönböztetik egymástól a tanulási zavaros vagy arra veszélyeztett gyermekeket azoktól, akik nem küzdenek szenzoros integrációs nehézségekkel.

Segítségükkel felmérhetõk a különbözõ praktikus készségek.

A tesztek közül a SIPT-ben egy teszttételnél (Verbális Parancsok Praxis) a megoldás függ az auditív-nyelvi megértéstõl. A többit tudatosan úgy dolgozták ki, hogy csak minimális mértékben igényeljenek nyelvi készségeket, hogy ezáltal a beszédben elmaradott gyermekeket ne érje komoly hátrány. Bár a tesztutasításokat verbális módon adják, szükség esetén a tesztek jellege általában nem verbális módon is közölhetõ. A tesztek nem igényelnek szóbeli válaszokat. A tesztet végzõ gyermek a vizsgálóval gesztusok, mutogatás vagy a tesztfeladat elvégzése útján kommunikál.

A

,

,

A szenzoros integrációs tesztek csak egyfajta adatforrást jelentenek, amit általában egyéb információkkal és klinikai megfigyelésekkel kell kiegészíteni a végsõ diag-nózis vagy a kezelésre vonatkozó döntések meghozatala elõtt. A szenzoros integ-rációs tesztek önmagukban nem jelzik a tanulási vagy magatartási problémák okát, de segítenek meghatározni a szenzoros integráció, a praktikus készségek terén jelentkezõ tüneteket. Ahhoz, hogy a tesztek eredményei a klinikai munkában meg-felelõ összefüggésbe kerüljenek, szükségesek a fennálló probléma elõtörténetének ismerete, leírása, valamint a gyermekre vonatkozó orvosi információk. Egyéb teszt-eredmények (intelligencia-, beszéd- és nyelvfejlõdési, valamint pedagógiai vizs-gálatok az óvodai, iskolai teljesítmény felmérése) ugyancsak fontosak a szenzoros integrációs tesztek eredményeinek az értelmezésében. A szenzoros integrációs tesztek alapján nyert értékeket esetleges problémák elõrejelzésként csak megfelelõ szakmai ítélet birtokában értelmezhet a tesztet felvevõ személy.

Megfigyelésekkel (pl. magatartás, beszéd, játék) ajánlatos kiegészíteni a próbák fel-vételét.

A magatartás és beszéd megfigyelési szempontjai hasonlatosak a más tesztek felvételénél alkalmazott szempontokhoz. A játék megfigyelése azonban kissé eltérõ és speciális, a szenzoros integráció és a játék sajátos, egymástól gyakran nehezen differenciálható jelenségvilága miatt.

A

A szenzoros integrációs tesztek eredményeinek értékeléséhez a szenzoros integráció elméletének ismerete szükséges. A klinikai munkát végzõ szakembereknek (pszi-chológus, gyógypedagógus, szomatopedagógus, mozgásterapeuták /gyógytornász, konduktor/) képzést kell kapniuk a szenzoros integráció elméletébõl és gyakor-latából az eljárások (tesztek) alkalmazásához.

A tesztek felvételéhez jelentõs gyakorlat szükséges.

D

G

–B

(SZIT)

Életkor szerint: 3–5 éves gyermekek számára

A vizsgálat célja: diszfunkció általános mértékének megadása A teszt felhasználása: diagnosztikai és szûrési eszköz Felépítése:

A szenzoros integrációs diszfunkció általános mértéke

3 részteszt, a szenzoros integráció három részterületét méri (profil) Poszturális szabályozás

Bilaterális motoros integráció Reflex integráció

Feladatok száma: 36 (13 próba, 1–4 különbözõ aspektus szerinti értékeléssel) Próbák pontszámai: 1–4-ig terjed

A funkcionálás szintjei: normális

veszélyeztetett akadályozott

Á

A megbízható és érvényes eredmények biztosítása végett a vizsgálónak a teszt elvégeztetése elõtt meg kell ismernie a tesztelés módját és a pontozás kritériumait. Gyakorlás szükséges a Kézikönyvben leírt teszteljárással. A tesztfeladatokat ponto-san a leírás szerint kell elvégeztetni, és a szóbeli utasításokat is az egyes feladatok-nál megadottak szerint kell közölni. A gyermeket ösztönözni kell, hogy folyama-tosan végezze a feladatokat, míg el nem fárad, vagy míg el nem éri az adott próbára engedélyezett maximális számot vagy idõt.

A teljes tesztet egy ülésben kell elvégeztetni. Emellett, mivel a feladatok olyan sor-rendben követik egymást, hogy a vizsgált személy könnyen megy át egyik pozí-cióból a másikba, a feladatokat a megadott sorrendben kell végezni.

A lényeges tesztkellékeket a vizsgálat elõtt kell elõkészíteni.

A teszt elvégzéséhez egy legalább 3x4,5 méteres térre van szükség. Ez biztosítja, hogy a gyermek nem áll le egy olyan feladat végzése közben, amelynek teljesítése bizonyos távolságot igényel (pl. talicskajárás).

A Western Psychological Servicestõl beszerezhetõ kellékek (WPS-katalógus W-190A) közé tartoznak az alábbiak:

1. 30 cm méretû karikaábra, 30 cm külsõ és 25 cm belsõ átmérõvel 2. 60 cm-es körábra, 8 részre osztva és betûkkel megjelölve A-tól H-ig 3. színes labda, zsinórra erõsítve

4. nyomtatott bohóckép (kb. 21 x 28 cm)

5. nyomtatott csillag-ábra (WPS-katalógus W-190B) Egyéb szükséges kellékek:

1. asztal és szék, iskoláskor elõtti gyermeknek megfelelõ 2. tapadó szalag

3. ceruza, radír nélküli 4. stopperóra

5. farúd (kb 90 cm hosszú, átmérõje kb. 2 cm)

6. sodrófa fából (25 cm hosszú, 7,5 cm hosszú nyelekkel) 7. szõnyeggel borított görgõs deszka

8. mûanyag hulahopkarika (90 cm átmérõ) 9. matrac

S

Az egyes feladatokat a teszt végzése során pontozzuk, és a pontokat a jegyzõ-könyvben rögzítjük. A feladatokra sokpontos értékelõ rendszert dolgoztak ki, hogy különbséget lehessen tenni az egyes vesztibuláris alapú funkciók között. Minden fel-adat pontozása egy numerikus osztályozó skálával történik, ahol az egymás után következõ intervallumok az „abnormális”-tól a „normális” felé tartó készségfejlett-séget jelzik. Minden feladatnál a számérték jelzi azt a fokot, amennyire az adott készség kifejlõdött (azaz a motoros elmaradás vagy fogyatékosság súlyosságát). Minden feladat 0–1, ill. 0–4 pontig terjedõ súllyal szerepel. Az egyes feladatok pontozási módszerét a következõ fejezet és a jegyzõkönyv tartalmazza, hogy elõsegítse a pontozás és értelmezés objektivitását. A jegyzõkönyvben karikázzuk be a gyermeknek az adott feladatban elért pontjait jelzõ számot.

A D

G

–B

A feladatok pontszámainak bejegyzésére szolgáló jegyzõkönyv fejléce

Próbamegnevezés Pontozás kritériuma Próba eredménye

Bilaterális motoros integráció Posztuláris szabályozás Reflexintegráció

Felvétel módja: megoldása egyénileg történik Felvétel idõtartama: körülbelül fél óra

A DeGangi–Berk-teszt a teljesítménytesztekkel szemben elsõsorban nem a kérgi mû-ködéshez köthetõ értelmi funkciók szintjét vizsgálja, hanem az azokat megalapozó, lehetõvé tevõ vesztibuláris, proprioceptív és reflexmûködéseket.

Olyan gyermekeknél, akiknél késik az érzékszervi és mozgásos készségek kiala-kulása, a késõbbi tanulási probléma veszélyeztetettsége gyanítható.

A teszt által vizsgált legfontosabb érzékelési csatornák: – taktilis

– vesztibuláris (felsõ proprioceptív rendszer)

– proprioceptív (alsó proprioceptív mezõ /izom, ín, izület proprioceptorok/)

A teszt elsõsorban a vesztibuláris rendszer mûködését igyekszik feltárni, mivel a vesztibuláris alapú funkciók hatással vannak a szenzoros intregrációra. A veszti-buláris rendszer szerepet játszik a

– testtartás – izomtónus – reflexintegráció – egyensúlyi reakciók

– okulomotoros szabályozás kialakításában.

Közremûködik: az agyi féltekék közötti kommunikációban, és ezzel hatással van – a féltekék specializációjára

– a bilaterális motoros integrációra.

A szenzoros integrációs elmélet alapján a tanulásban meghatározó szerepet játszó vesztibuláris készségek kihatással vannak a

– motoros funkciók – vizuális térbeli – motoros tervezés – kézdominancia

– nyelvi képességek fejlõdésére.

Meghatározó a kapcsolata a többi mozgásirányító agyi részhez, amely által a – testhelyzet

– egyensúly

– vizuális tájékozódás kialakításában is szerepet játszik. A vesztibuláris rendszer leszálló pályái a

– nyak – végtagok

– hát izmaihoz vezetnek. ezzel biztosított az

– egyenes állás a gravitáció ellenében – függõleges testhelyzet fenntartása.

A

befolyásolja az izomtónust, a testhelyzetet, a motoros koordinációt, kialakítja és fenntartja a testsémát.

A vesztibuláris rendszer zavarai összefüggenek a tanulási problémákkal, mind a mo-toros viselkedés, mind a nyelvelsajátítás terén.

A poszturális szabályozás érése, valamint a reflexintegráció közvetlenül a nagymoz-gás, de közvetve a finommozgás kivitelezését is meghatározzák.

A nyak, törzs izmai adják a mozgás stabilitását. Az izmok fejletlenségének következ-ménye a labilis testhelyzet, a gyenge lokomotoros készség. A törzs-vállak test kö-zépvonal közeli izmainak gyengesége akadályozza a gyermeket finommozgások kivitelezésében.

A bilaterális motoros integráció az agyféltekék közötti kommunikáció eredménye. Szükséges:

– a laterális dominancia kialakulásához, – a látómezõ integrálásához.

Fejlõdése:

– kezdetben aszimmetrikus mozgás, a tárgy közelsége határozza meg az oldaliságot – mindkét oldal egyforma funkcionálása

– specializáció a két oldal között, a határozott dominancia kialakulása A bilaterális integráció nehézségei megnyilvánulnak:

– a test középvonal keresztezésénél – a kéz váltogató mozgásnál

– koordinálatlan, szaggatott mozgásban

– a kézdominancia kialakulásának elmaradásában – a nyelvfejlõdés szabálytalanságában

A központi idegrendszer érésének megbízható jelzõje a reflexintegráció.

A reflexek fennmaradása akadályozza a poszturális stabilitást, szabályozást, a szem-kéz koordinációt.

Fejlõdésükben elmaradt gyermekeknél a primitív reflexek megléte akadályozza – a megfelelõ szem-kéz koordinációt,

– a poszturális stabilitást,

A SZIT-

Próba Feladat A vizsgált magatartás Posztuláris szabályozás

1–2 Majomfeladat Képesség egy antigravitációs hajlítási pozíció felvételére és megtartására

3–4 Oldalülés izomfeszítés A felsõ végtagok és törzs együttes feszítése 8 Hasonfekvés könyéken Nyak feszítése hasonfekvõ helyzetben

9–10 Talicskajárás A nyak, törzs és felsõ végtagok feszítõizmainak stabilitása

11–14 Repülõgép Képesség egy antigravitációs feszítõhelyzet felvételére és megtartására

18 Görgõs deszka A felsõ végtagok feszítése

Bilaterális motoros integráció

5–7 Sodrófa Bilaterális motoros koordináció, törzsforgatás, középvonal keresztezése

15–17 Ugrás és forgás Az alsó végtagok bilaterális motoros koordinációja, törzsforgatás

25–27 Diadokokinézis Komplett alsókar-forgatás 30 Dobolás Bilaterális motoros koordináció

31–36 Felsõ végtag Motoros sebesség, a törzs és kar szabályozás elkülönítése, a középvonal keresztezése

Reflexintegráció

19–22 Aszimmetrikus Az ATNR integrációja négykézláb tónusos nyaki helyzetben reflex (ATNR)

23–24 Szimmetrikus Az STNR integrációja tónusos nyaki négykézláb helyzetben reflex (STNR)

28–29 Diadokokinézis Az alsókar-forgatás elkülönítése, kapcsolódó reakciók

A

,

A három részterületet – poszturális szabályozás, bilaterális motoros integráció és reflex integráció – a szenzoros integráció általános területérõl választották ki, újabb kutatások alapján, melyek szerint ezek a kifejezetten vesztibuláris alapú funkciók alapvetõ fontosságúak a finom- és nagymotoros készségek finomításában, valamint a lateralitás, a vizuális-térbeli percepció és a motoros tervezõ képességek kialakulá-sában. A kutatás arra utal, hogy a beavatkozásnak fõként közvetlenül ezeknek az

alapvetõ, elsõsorban a vesztibuláris rendszeren alapuló szenzomotoros funkcióknak az integrálására, nem pedig az ezekbõl eredõ motoros és perceptuális folyamatokra kell irányulnia, hogy eredményesen javítani lehessen a gyermek tanulási és motoros teljesítményét.

A

Ayres munkásságának folytatói a szenzoros integrációt nyitott rendszerként kezelik. A szenzoros integráció folyamatát dinamikusabbnak, aktívabbnak írják le, és spirális modellként értelmezik.

Kulcsfogalmaik a spirális modellben, nem a teljesség igényével: nyitott rendszer, spirális folyamat, felvétel, adaptív magatartás, belsõ mozgatóerõ, „pont jó kihívás”, önbizalom, önkontroll, önirányítás, alapos tudás.

Az Ayrest követõk feltételezéseinek egyik, kisebb része a szenzoros integráció idegi alapjaira irányul, másik részük pedig személyiségfejlõdési, magatartási jellemzõkre. Az új megközelítés vázát öt alapgondolat, feltételezés adja.

1. feltételezés: neurális képlékenység. Ez a feltételezés azon alapul, hogy a központi

idegrendszerre a képlékenység a jellemzõ. A képlékenység az agyi szerkezet azon képességére utal, hogy képes változni, vagy módosítható. A képlékenység teszi lehetõvé az intervenciós eljárásokat, terápiákat, és így az idegrendszer mûködésének a fokozása lehetséges a taktilis, vesztibulásris és proprioceptív szenzoros ingerek feldolgozásával egy körkörös folyamat révén.

A képlékenység a kísérleti agykutatás és a szenzoros integrációs terápia alkalmazói szerint fennmarad felnõttkorban, és valószínûleg az élet teljes idõtartama alatt. Ugyanakkor különbséget tesznek a képlékenység, azaz a morfológiai és szerkezeti változás, és a tanulás, azaz a funkcionális vagy „adaptív” változás között, mely utóbbi a magatartásban következik be tapasztalat eredményeképpen.

2. feltételezés: fejlõdési sorrendiség. A szenzoros integrációs folyamatfejlõdési

sorrendiség szerint következik be. A fokozottan komplex viselkedések körkörös folyamat eredményeképpen alakulnak ki, és a sorban következõ minden egyes szakaszban lévõ magatartások adják az alapját a még komplexebb magatartásoknak. Amikor diszfunkció alakul ki, akkor a szenzoros integráció zavartalan fejlõdéséhez vezetõ körkörös folyamat megszakad.

3. feltételezés: az idegrendszer hierarchiája. Ayres következetesen hangsúlyozta azt

az elgondolást, hogy az agy egészként mûködik, de „magasabb szintû” integrációs funkciók „alsóbb szintû” szerkezetek egységébõl fejlõdnek ki és attól, valamint szenzomotoros tapasztalatoktól függenek. Az agy magasabb (kortikális) központjait tekintették úgy, mint amelyek feladata az absztrakció, percepció, gondolkodás, nyelv és tanulás. Ezzel szemben a szenzoros érzékelést, integrációt és az interszen-zoriális kapcsolatokat úgy tekintették, mint amelyek fõleg az alsóbb (szubkortikális)

központokban zajlanak. Emellett, az agyi alacsonyabb részek a magasabb szintû szerkezetek elõtt fejlõdnek ki és érnek meg. A magasabb szintû szerkezetek kifejlõ-dése és optimális mûkökifejlõ-dése – legalábbis részben – az alsóbb szintû szerkezetek kifejlõdésétõl és optimális mûködésétõl függ.

A szenzoros integrációs elméletet bírálták a hierarchikus elv alkalmazásáért. Ayres elméletében azonban mind a holisztikus, mind a hierarchikus koncepció érvényesül. Az újabb modellek kidolgozói javasolják, hogy nagyobb hangsúly kerüljön az idegrendszer rendszerszempontú megközelítésére. Egy nyitott rendszer egymással összekapcsolódó szerkezetekbõl és funkciókból áll, amelyek egységes egésszé szer-vezõdnek. A nyitott rendszer képes az önszabályozásra, önszervezõdésre és önmaga megváltoztatására. Ez azt is feltételezi, hogy mind a személy, mind az idegrendszer

nyitott rendszer.

4. feltételezés: adaptív magatartás. A szenzoros integrációs elmélet egy másik

felt-ételezése, hogy egy adaptív viselkedés elõsegíti a szenzoros integrációt, az adaptív magatartás létrehozásának képessége viszont szenzoros integrációt tükröz.

Adaptív magatartás az, amely tervszerû és célirányos. Olyan magatartás, amely ké-pessé teszi az egyént, hogy sikerrel megfeleljen a „pont jó” kihívásnak, és valami újat tanuljon.

Az aktív részvétel egy kritikus komponens. A korábbi tapasztalatból való tanulás így az érzékeléstõl és a mozgástól függ, nem csak az érzékeléstõl. Feltételezhetõ, hogy az egyre komplexebb mozgások, tevékenységek tényleges kivitelezése azt jelzi, hogy új idegi modellek alakultak ki.

5. feltételezés: belsõ mozgatóerõ. Az utolsó feltételezés az, hogy a személyeknél van egy belsõ mozgatóerõ a szenzoros integráció kifejlesztésére szenzomotoros tevékenysé-gekben való részvétel útján. Míg Ayres hangsúlyozta a belsõ mozgatóerõ fontosságát

a szenzoros integrációban és a szenzomotoros fejlõdésben, leírásában nem sikerült egyértelmûen kifejezni a közöttük fennálló kapcsolatot. Ayres mindazonáltal össze-kötötte a belsõ mozgatóerõt és motivációt az önirányítással és az önmegvalósítással. Leírta, hogy a szenzoros integrációs diszfunkciós gyermekek gyakran kevés motivá-ciót vagy belsõ mozgatóerõt mutatnak arra, hogy környezetükben aktív résztvevõk legyenek, új tapasztalatokat kipróbáljanak, vagy új kihívásokkal nézzenek szembe. Ezeknél a gyermekeknél jelentkezõ javulás elõször a saját képességeikbe vetett fokozott hitükben és abban az elégtételt jelentõ érzésben mutatkozik meg, amelyet az vált ki, hogy kezdik uralni a környezetet.

Ayres szerint a belsõ mozgatóerõ abban az izgalomban, bizalomban és erõfeszítésben látható, amelyet a gyermek valamely tevékenységbe belevisz. A körkörös folyamat erõsebb belsõ mozgatóerõhöz vezet önmegvalósító vagy fejlõdést elõsegítõ tevé-kenységek keresésére, amelyek viszont olyan visszacsatolást eredményeznek, amely erõsíti a szenzoros érzékelést és integrációt. Az önmegvalósítás spirális folyamat az új modell alapján. A szenzoros integráció folyamatában az ingerek forrásai egyrészt a testbõl érkezõ jelzések, elsõsorban azok, amelyek visszacsatolás eredményei

arról, hogy milyen érzés mozogni, másrészt a fizikai és szociális környezetbõl eredõ ingerek.

Az ingerek felvételekor (intake) – tehát hangsúlyosan nem bemenet (input) – nem-csak azok kiválasztásában, szûrésében mutatunk aktivitást, hanem belsõ mozgatóerõ adja meg az ösztönzést arra, hogy egyáltalán megkeressük az ingereket és részt vegyünk a szenzomotoros tevékenységekben.

F

ELHASZNÁLT IRODALOM

Ayres, A. J. (1973): Sensory integration and learning disorders. Western Psychological Services

Ayres, A. J. (1980): Southern California Sensory Integration Tests manual (rev.ed.) Western Psychological Services

Berk, R. A., DeGangi, G.A.(1992): DeGangi–Berk Test of Sensory Integration. Western Psychological Services

Cummins, R. A. (1991): Sesnsory Integration and Learning Disabilities „Ayres” Factor Analyses Reabbraised. Learning Disab. 3. 160–168.

Fisher, A. G., Murray, E. A., Bundy A. C.: Sensory Integration Theory and Practice. F. A. Davish Company Philadelphia (e.n.)