Reisinger János - Miről Szól a Jelenések Könyve (2005)

Reisinger János

MIRŐLSZÓLA JELENÉSEKKÖNYVE?

Jelenesek_m.indd 1

Jelenesek_m.indd 2

Reisinger János

M

IRŐL

SZÓL

A

J

ELENÉSEK

KÖNYVE

?

Bibliaiskolák Közössége Budapest, 2005 Jelenesek_m.indd 3 Jelenesek_m.indd 3 2005.06.16. 5:29:452005.06.16. 5:29:45

A

LBERT

D

ÜRER ÉS

L

UCAS

C

RANACH

metszeteivel

Kiadja a Bibliaiskolák Közössége 1121 Budapest, Remete u. 16/A Felelős kiadó: Czinkota András

Nyomdai elõkészítés: VERZÁL Stúdió (Debrecen) Nyomtatás: Nyomdaipari Szolgáltató Kkt. (Debrecen)

ISBN 963 7493 01 8

Jelenesek_m.indd 4

~ 5 ~

T

ARTALOM

AZ OLVASÓHOZ . . . 9

I. fejezet A JELENÉSEKKÖNYVEBEVEZETÉSE . . . 13

A könyv felirata . . . 13

Vallomás a Szentháromságról, különösképpen pedig Jézus Krisztusról . . . 19

II. fejezet A HÉTLEVÉL . . . 25

Bevezető látomás a hét levélhez . . . 26

A levelek szerkezete és tanítása . . . 29

Jézus Krisztus hét levele . . . 30

III. fejezet A HÉTPECSÉT . . . 51

Bevezető látomás a hét pecséthez . . . 52

Jézus feltöri az első hat pecsétet . . . 59

Közbeékelt látomás az elpecsételésről . . . 68

A hetedik pecsét felnyitása . . . 72

IV. fejezet A HÉTTROMBITASZÓLÁTOMÁSSOROZATA . . . 75

A bevezető látomás . . . 78

Az első négy trombitaszó . . . 82

Az ötödik és hatodik trombitaszó . . . 87

Jelenesek_m.indd 5

~ 6 ~ Az első közbeékelt látomás:

a végidő egyházának születése . . . 102 A második közbeékelt látomás:

a tömeges ateizmus létrejöttének oka . . . 116 A hetedik trombitaszó . . . 128

V. fejezet

ÖSSZEFOGLALÓ, ÉSAVÉGIDŐTRÉSZLETEZŐ

LÁTOMÁSSOROZATAJÓÉSAROSSZNAGYKÜZDELMÉRŐL . 135

A bevezető nagy látomás:

sárkány és az asszony harca . . . 136 A Jel 12:7–12 közbeékelése

a mennyei lázadásról . . . 140 A napba öltözött asszony útja 1700 éven át:

„a pusztai egyház” sorsa Amerika felfedezéséig és az üldözöttek befogadásáig. . . 142 A Jelenések könyve

a tengerből feljövő fenevadról . . . 145 Az eltorzult Amerikai Egyesült Államok . . . 147 A sötétség után felragyogó látomás

a 144 000-ről . . . 150 A hármas angyali üzenet

az örökkévaló evangéliummal . . . 153 Az aratás és szüret két cselekménye . . . 156 Bevezető látomás a hét csapáshoz

és a hét utolsó csapás . . . 158 Az Armageddon . . . 163 Bordélyház és kocsma:

a világegység kiépülése . . . 165 A világegység leomlása

mint a nagy üzlet végleges kudarca . . . 170 A Föld megrontójának elpusztítása

és Jézus megjelenése . . . 173

Jelenesek_m.indd 6

~ 7 ~

Jézus Krisztus megjelenése . . . 176 A fenevad és a hamis próféta

megsemmisülése . . . 177 VI. fejezet A MILLENNIUMÉSAZÚJJÁTEREMTÉS . . . 179 VII. fejezet BEFEJEZŐKIJELENTÉSEK . . . 185 VIII. fejezet

JÁNOSAPOSTOLSZEMÉLYESBIZONYSÁGTÉTELE

A JELENÉSEKKÖNYVEVÉGÉN . . . 187

IRODALOM . . . 189

A SZERZÕBIBLIAITÁRGYÚMUNKÁI . . . 191

Jelenesek_m.indd 7

Cranach: Góg és Magóg háborúja, Jel 20. (A Luther-Biblia illusztrációiból, 1534)

fametszet

Jelenesek_m.indd 8

~ 9 ~

A

Z

O

LVASÓHOZ

A

Jelenések könyvéről sokan úgy tudják, hogy ez az egyik legnehezebben érthető bibliai irat. Gyakran megtörténik, hogy ezért olvasásába se fognak, vagy ha mégis megteszik, egy idő után, az eredeti vélekedés alá-támasztásaként abba is hagyják. Túl sok benne a jelkép, a mai olvasónak már nem egyértelműen azonosítható szimbólum. A sejtelmes, érthetetlen jelzőkkel illették, vagy az egyházi irodalomban ezzel is: Titkos Jelenések.

Annyi igazság tényleg van ezekben a megállapítások-ban, hogy a Jelenések könyve a Biblia utolsó, 66. irata, az emberi történelem évezredeiről 22 fejezetben (18 ol-dalon) ad kijelentéseket, s ezeket természetesen jelképek segítségével lehet ilyen röviden megtenni. Az itt szereplő jelképek azonban a Biblia ismert és nagy részben már az ez előtti iratokban azonosított jelképei. Aki a Jelenések könyvét szeretné megérteni, jó, ha végigolvassa az előt-te sorakozó 65 könyvet, mint ahogy Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésének epilógusa előtt az egész regényt, vagy a Beethoven-szimfóniák záróakkordjaiban is jobban gyö-nyörködünk az előzmények végighallgatása után, mint ha csak pár pillanat erejéig kapjuk el a fi nálét.

Ez a rövid könyv azt szeretné bizonyítani, hogy ha valaki komolyan veszi a Jelenések könyve – az Apokalip-szis – kezdő sorát, és keresi-kutatja a jelentést, biztosan meg fogja azt találni. A kezdő sor ugyanis így szól: „Ez

Jézus Krisztus apokalipszise…” A görög „apokalipsis”

rejtett dolgok feltárását jelenti. Az idézet tanúsága sze-rint a Biblia utolsó irata tehát magától Jézus Krisztustól

Jelenesek_m.indd 9

~ 10 ~

származó üzenet, igék és főleg látomások formájában, melyek számtalan jelképpel ugyan, de e jelképek mély-reható, láttató erejével az emberiség Megváltójának üzeneteit tartalmazzák történeti folyamatosságban, de – mint majd részletesen látni fogjuk – a mai kor embe-rének különösképp szóló eligazításként.

Több évig magam sem értettem a Jelenések könyvét – ma már inkább azt nem értem, hogyan is nem ért-hettem. Néhány év után csakhamar nyiladozni kezdett előttem e könyv, 1985/86-ban már 16 részes sorozatot tartottam róla a TIT József Attila Szabadegyetemének keretében, a budapesti ELTE Jogi karán, melyet kö-vetett a 25 részes kifejtés (1990–92), majd a 40 részes (2003–5). Mégis, a Jelenések könyve biztos megértésé-ben Vankó Zsuzsa előadásai mellett első két gyerme-künknek tartozom köszönettel. 1987–88 táján, amikor tíz-, illetve nyolcévesek voltak, annyi sok bibliai törté-net elmondása után egyszer azt kérték, hogy lefekvés előtt a Jelenések könyvét mondjam el nekik, de kellő részletességgel. Egy évig tartott ez a felejthetetlen so-rozat, melynek menetét a gyermekek gyakori kérdései szakították meg. Mindennel el kellett számolnom, egyik kijelentéssel, képpel és sorozattal a másik után. Akkor döbbentem rá egyszer s mindenkorra, ha valamit jól megfi gyelünk, azt végül is megértjük, idővel pedig ma-radéktalanul megérthetjük.

Ezért mondanám biztató előlegezésül, hogy a Jele-nések könyvét csak az nem érti meg, aki nem olvassa, vagy aki nem akarja megérteni. Így van ez máskülön-ben az egész Bibliával, továbbá minden értelmes em-beri megnyilatkozással is. Annak reményében, hogy kereső és érteni vágyó olvasókra találok, ajánlom mára már felserdült gyermekeink mellett ezt a kötetet

azok-Jelenesek_m.indd 10

~ 11 ~

nak, akik elfogadják Blaise Pascal megállapítását: „Két embert találok értelmesnek: az egyik, aki ismeri Istent, és teljes szívéből szolgálja Őt, a másik, aki nem ismeri, de teljes szívéből keresi Őt.” (A Gondolatok 194. töredé-kéből.)

Jelenlegi, mintegy 200 oldalas összefoglalásunkban, két, látszólag ellentétes igény kielégítésére töreked-tünk. Az egyik: hogy minden értelmesen kereső em-bernek rövid áttekintést nyújtsunk a Biblia legutolsó iratáról. Egy lendülettel kívánjuk végigvezetni az ol-vasót a Jelenések könyve mintegy 2000 évet átívelő 22 fejezetén. A másik igény: hogy egy-egy részletbe is ala-posan beletekintsünk, hiszen egyrészt a könyv így nyeri el méltó kontúrjait, másrészt arról sem feledkezhetünk el, hogy az Apokalipszis sem egészében, sem ebből kö-vetkezően részleteiben nem eléggé ismert ahhoz, hogy az olvasót egy-két rövid kijelentéssel, talányosnak tűnő megjegyzéssel vagy szárnyaszegett magyarázattal ma-gára hagyjuk.

Ha vannak e könyvvé terebélyesült tanulmánynak gyengéi, az egyik bizonyosan az, hogy e két igényt, e két szempontot nyilvánvalóan nem lehet maradéktala-nul kiegyenlíteni és összhangba hozni. Ennek pótlására a közeljövőben meg kívánom jelentetni A tíz vázlatprófé-cia című kötetet, és az egész bibliai szimbólumrendszert bemutató Bibliai jelképek lexikonát. Addig is azonban vágjunk neki a Biblia felfedezésében is az egyik leg-nagyobb felfedezésnek számító Jelenések könyvének, azaz: jéghegynek előre!

Jelenesek_m.indd 11

Az elsõ ismert európai illusztráció-sorozat a Jelenések könyvéhez

A bevezetõ látomás, Jel 1. fejezete

(Angers-i miniatúra, IV. sz.) Franciaország

Jelenesek_m.indd 12

~ 13 ~

I. fejezet

A J

ELENÉSEK KÖNYVE BEVEZETÉSE

(1:1–8)

A könyv felirata

(1:1–3)

A

z ószövetségi prófétai könyvek első soraikban meg-nevezik a szerzőt, tevékenységét és a történelmi időt (családjuk és az ország királyainak neveit), hogy a Biblia történeti könyvei alapján utánajárhassunk ama kornak és jellegzetes problémáinak, melyben az adott irat megfogant. A Biblia ellenőrizhetősége forog kockán a feliraton. Vannak ritka esetek – hiányzó adatokkal, árvazsoltárokkal –, de ilyenkor vagy a könyv későbbi ré-szeiből derül ki a történelmi valóság, vagy olyan egyete-mes mondanivalót hordoz, hogy ahhoz nem szüksége-sek a fenti útbaigazítások.

A Jelenések könyve bevezetésében és lezárásában egy-aránt bizonyságot tesz szerzője kilétéről és a látomások-ban való részesülésének körülményeiről. „Én, János…

a szigeten voltam, mely Páthmosznak neveztetik, az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért.” (Jel

1:9/b) „És én, János vagyok az, aki ezeket hallottam és

láttam.” (22:8/a) Az őskeresztény hagyomány

Domitia-nus császár uralkodása idején, i. sz. 95–96 tájára teszi az idős apostol száműzetését az Égei-tenger keleti partjá-hoz közeli Páthmosz szigetére, ahol fegyenceket őriztek római katonák, s a császár halála után – aki Jánost

elő-Jelenesek_m.indd 13

~ 14 ~

ször forró olajjal teli üstben akarta megölni – néhány hónapi raboskodás után nyert szabadulást, és távozott Efézusba, ahol a Jelenések könyve mellett evangéliumát is az őskeresztény gyülekezet szolgálatára bocsátotta.

János, a legfi atalabb tanítvány volt az utolsó túlélő. Istvánt megkövezték. Jakabot megölték. Pált lefejezték Péterrel együtt, akit keresztre feszítettek. Az apostolok egyike sem érte már meg az I. század végét. János, a ga-lileai halász azonban életben maradt.

Evangéliumának befejező soraiban meghatottan em-lékezett vissza Jézus Krisztus ígéretére: „Akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök…” „Kiment azért e be-széd az atyafi ak közé, hogy az a tanítvány nem hal meg: pedig Jézus nem mondta néki, hogy nem hal meg; ha-nem: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd hozzá?”1 _{(Ján 21:23) A Megváltó ígérete nem} azt jelentette, hogy János ezredéveket fog megélni, sem azt, hogy Ő gyorsan visszatér övéihez. Annyit viszont jelentett, hogy János látomások formájában rendkívüli bemutatást kap a történelemről, s annak még a golgotai győzelemnél is ünnepélyesebb pillanatáról: Jézus máso-dik eljöveteléről, a váltság után a teljes váltság napjáról (Eféz 4:30).

Minthogy erről az eljövetelről és az ahhoz vezető út-ról János nem gondolatihletést kapott, sem nem álom szállt rá, hanem fi gyelmének aktív közreműködésével látomásokban részesült – ezek az isteni ihletés útjai-módjai – a feliratban sem emberi, személyes állapotáról értesülhetünk (erre szolgál a későbbi, már idézett 1:9

1 A Péter apostol kérdésére adott jézusi válasz vége pontosabb fordításban: „… ez nem rád tartozik”.

Jelenesek_m.indd 14

~ 15 ~

közleménye), hanem az isteni ihletés e rendkívüli műve előtt magáról az ihletés fokozatairól, és az egész könyv közvetlenül Jézus Krisztustól való származásáról nyer-hetünk képet.

Ezt a két tanulságot kell megvilágítanunk az első há-rom vers kapcsán.

„Ez Jézus Krisztus kijelentése [apokalipszise]” –

kez-dődik a könyv. Egyedülálló és meglepő bejelentés. Hi-szen a négy evangélium is Jézusról szól, de nem Jézustól ered közvetlenül. Az egész Bibliára nézve is igaz: „Vedd ki Krisztust a Bibliából, és mondd, mi marad belőle?” – ahogy Luther Márton megjegyezte. Az „Alfa és Óme-ga” zárja közre a kinyilatkoztatások sorozatát, mint a görög ábécé első és utolsó betűje az összes többit. De a Bibliának 66 könyve közül ez a 66. mégis a legrend-kívülibb. Nem csupán Jézusról és az Ő ígéretének be-váltásáról – „Íme, veletek vagyok mindennap a világ vé-géig” (Mt 28:20) – szól, hanem egyenesen, közvetlenül Jézustól ered. Nem „János apokalipszise” tehát a cím, mint sok helyütt állítják, hanem „Jézus Krisztus apoka-lipszise”.

A görög „apokalipszis” szó rejtett, titkos dolgok fel-tárását jelenti. Olyanokét, amiket emberszem nem lát meg, nem értékel megfelelően, kielégítően. Jézus Krisz-tus nem bízta ránk a mennybemenetele utáni kétezer év kiértékelését. Az ember túlságosan is megbízhatatlan egyetlen élet, a saját élete kiértékeléséhez is, nemhogy a történelem ilyen hosszú időszakának gondos mérle-geléséhez. A Jelenések könyvének meg kellett születnie, méghozzá látomásokban adott jövendölés formájában. Jézus előre elmond és értékel. Ez azonban semmi-képp sem determinizmust, fatalizmust jelent. Az iste-ni előrelátás nem korlátja, hanem biztosítéka az emberi

Jelenesek_m.indd 15

~ 16 ~

szabadságnak. Amit Isten akar, az más, mint amit előre lát. Isten mindig mindenkivel jót akar tenni, de ha az ember – szabadsága folytán – letér Isten útjáról, és rosz-szat tervez és visz véghez, nos, Isten ezt is látja előre, és beépíti tervébe. „Mert semmit sem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért.” (2Kor 13:8) Ezért van az, hogy bár Isten fájdalommal kell hogy el-könyvelje rossz döntéseinket, gondoskodik róla, hogy újabb élethelyzetekben jó döntéseket hozhassunk, vagy ha végképpen nem hajlunk erre, akkor sem foghat ki az agyag a fazekasán (Róm 9:21). Júdás árulásáról is azért szólt Jézus – név nélkül! –, hogy amikor bekövetkezik, higgyenek benne, hogy isteni voltánál fogva látta előre az esetet, de arra is emlékezzenek követői, hányszor kí-vánta ezt az árulást megakadályozni.

Isten szeretete és igazságossága csorbítatlan(ul egy) marad a predesztinációs tanításban, melynek eszmei alapjai benne vannak már az Ószövetségben (Jer 18:1 és sk., Péld 16:9). Részletes kifejtését Pál apostol adja a Római levélben (8:28–11:36), történeti kivetülésében Habakuk jaj-mondásai teszik nyilvánvalóvá (Hab 2. fej.), míg történelmi megvalósulását Dániel és a Jelené-sek könyve tárja fel.

Mivel a Jelenések könyvét csak kisebb részben hitele-síti az egyébként hiteles János apostol személye, tartóz-kodási helye a látomások során, a keresztényüldözések idején tanúsított magatartása, a könyv felirata a ben-ne foglalt jövendölések Istentől hozzánk való eljutásá-nak fokozataival törődik inkább, úgy ahogyan azt János megértette, de végső soron ez a pár mondat a bibliai kinyilatkoztatás egészére is világosságot vet.

A Jel 1:1–3 a maga egyszerű felirat voltában is rendkí-vüli része a Bibliának. „Jézus Krisztus kijelentése,

ame-Jelenesek_m.indd 16

~ 17 ~

lyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgái-nak, amiknek meg kell lenniük hamar: Ő pedig elküld-vén azt az ő angyala által, megjelenté az ő szolgájának Jánosnak, aki bizonyságot tett az Isten beszédéről és Jé-zus Krisztus bizonyságtételéről, mindenről, amit látott. Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, amelyek megírattak ab-ban; mert az idő közel van.” E pár vers közli minden

prófécia, általában minden Istentől jött kinyilatkozta-tás hozzánk való eljukinyilatkozta-tásának mikéntjét (a Biblia másutt is „prófétai beszéd”-ként határozza meg teljes önmagát – 2Pét 1:19–21, vö. Jel 22:6). Öt fokozatot sorol fel: Is-ten, az Atya osztja meg gondolatait Jézussal, „adja” neki a rejtett dolgok feltárását („békesség tanácsa lesz ket-tejük között”, Zak 6:13/b, vö. Luk 13:6–9), azután Jé-zus angyalok által juttatja tovább a látomásokat, és azok értelmezését is (a Jelenések könyve legtöbb látomását angyalok tevékenysége idézi elő, pl. a hét trombita-szó, a hét csapás, de szinte mindenütt ők segédkeznek, rákérdeznek, előreviszik az apostol megértését, pl. az elpecsételés, a végidő egyházának létrejötténél). A ne-gyedik fokozat az Atya Isten, Jézus és az angyalok után az emberi szolgák – a próféták, apostolok – csoportja, akiket e hatalmas és kiváltságos látomások okán joggal mondhatnánk inkább Jézus „barátainak”, hiszen „nem mondalak többé titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura, titeket pedig barátaim-nak mondottalak, mert mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek” (Ján 15:15). Ennél a fokozatnál az is kiderül, és az egész könyv megértése során nyilvánvaló lesz, hogy a Jelenések könyve legelső-sorban „az Ő (Jézus) szolgáinak” szóló üzenet, ha vala-ki követője lesz Jézusnak, meg fogja érteni, ha viszont

Jelenesek_m.indd 17

~ 18 ~

nem, aligha. „Megtisztulnak, megfehérednek és meg-próbáltatnak sokan, az istentelenek pedig istentelenül cselekszenek, és az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik.” (Dán 12:10) „Felelt nékik Jézus és mondta: Az én tudományom nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem. Ha valaki cselekedni akarja az Ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajon Isten-től van-é, vagy én magamtól szólok? Aki magától szól, a maga dicsőségét keresi, aki pedig annak dicsőségét keresi, aki küldte őt, igaz az, és nincs abban hamisság.” (Ján 7:16–18) Végül, ötödik fokozatként itt állunk mi, akik hiszünk Istenben, de nem csupán annyira, hogy Ő létezik, hanem már legalább annyira, hogy minden szava igazság, Ő „az igazmondó Isten” (Tit 1:2). Mi le-hetünk az a „boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, amelyek megírattak abban; mert az idő közel van” (Jel 1:3).

A Jelenések könyve is boldogmondással kezdődik, mint a Hegyi beszéd (vö. Mt 5:1–12). Innen adódik a nem túl merész következtetés, hogy aki ezt a könyvet „olvassa, hallgatja”, és a megismert valóság szerint él, a boldogmondások hegyén érezheti magát. A Jelené-sek könyve a történelem megértéséről adott boldog-mondás. A történelem megérthető, az elmúlt kétezer év ok-okozati összefüggéseiben feltárható annak a segítsé-gével, aki ezt az Apokalipszist adta. Ezért iktatja közbe most személyes bizonyságtételét Uráról, Megváltójáról az idős János apostol, mielőtt mindarra rátérne, ami-ben az Ő jóvoltából részesült.

Jelenesek_m.indd 18

~ 19 ~

Vallomás a Szentháromságról, különösképpen pedig Jézus Krisztusról

(1:4–8)

A felirat után illesztett személyes vallomás így kezdõdik :„János a hét gyülekezetnek, amely Ázsiában van…”. A Jelenések könyve négy része közül a legelső hét kis-ázsiai (ennyit jelent az „Asia” – mint római provincia-név –, azaz nem a „nagy” Ázsiát, a kontinenst, hanem a mai Törökország nyugati területét) keresztény közös-ségnek küldött levél, Jézus Krisztus közvetlen üzenete az ókori episztola formájában. Mint Pál apostol is majd mindegyik levelének elején „kegyelmet és békességet” kíván, az idős János apostol is ezt teszi, de nem ma-gától, embertől nyerhető kegyelmet és békességet, ha-nem e legfőbb javak forrásától, az isteni személyektől. Először az Atyát nevezi meg, „akitől van a mindenség, és mi is Őbenne” (1Kor 8:6/a), „aki van, aki volt, és aki

eljövendő” (1:4/b), – jelezve, hogy a bűn történelmének

teljes elrendezése után „az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az Ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenünk” (Jel 21:3). Is-ten látható, érzékelhető személy, nem afféle „szellem”, mint gondolni szokták. Jézus azt mondta, hogy hallot-ta a hangját, láthallot-ta az arcát, mint ahogyan a menny ben lakozó és onnan kiindulva a küldetésüket teljesítő an-gyalok is „látják az Ő orcáját” (Ján 5:37/b és Mt 18:10). Isten vágyakozik teremtményeivel ismét a legközvet-lenebb közösségben lenni, de ez még nem lehetséges: nem tudnánk elviselni egy végtelenül tiszta, igaz Lény színről színre látását, de Ő sem jelenik meg a bűn súj-totta Földön, csak a teljes helyreállítás bekövetkezése után.

Jelenesek_m.indd 19

~ 20 ~

Másodjára a Szentlelket említi János: „és a hét

lélek-től, amely az Ő királyiszéke előtt van” (1:4/c). A

Szent-léleknek sok jelképe szerepel a Bibliában: a szél, a víz (eső), az olaj, a kettős tüzes nyelv, a galamb. A „hét lel-ket” „hét tűzlámpás”-nak is mondja utóbb (4:5/b). Igen szép jelképi kifejezése ez annak, hogy Isten mindent meg kíván osztani teremtményeivel: az élet javait, bol-dogságát, de önmagát is. Ezt a Szentlélek által teszi, aki gyümölcsöt érlel, ajándékokat osztogat. Ahogy Jézus, a „Bárány” (1Ján 1:29; Jel 5:6; 14:1) és követőit „juhok”-nak nevezi (Mt 10:16; Ján 10:1 és sk.), úgy a Szentlé-lek „hét lelke” már azt a „hét gyüSzentlé-lekezetet” (1:20) jelzi, amely vezetni engedte magát Tőle.

Harmadjára és legrészletesebben beszél az apostol szeretett Megváltójáról, akinek viszont ő – János – volt a „szeretett tanítványa” (Ján 21:20). Legalább hat-hét döntő kijelentést tesz Jézusról, jóllehet az egész Biblia, s főleg az Újszövetség mindezideig részletesen vallott Róla.

Jézus „a hű tanúbizonyság” – Isten hűséges követe, aki megmutatta, hogy itt a földön is lehet a menny ér-tékrendje szerint élni. Első helyre került János vallomá-sában ez a kijelentés, mert igazán hűséges, pontos, a magát a képviselendő ügy mögé rejtő személlyel ritkán lehet találkozni. „Mint a havas hideg az aratásnak ide-jén: olyan a hű követ azoknak, akik őt elbocsátják, mert az ő urainak lelkét megvidámítja.” (Péld 25:13) „A leg-több ember talál valakit, aki jó hozzá, de hű embert, azt ki találhat?” (Péld 20:6) Jézus attól a pillanattól kezdve, hogy életét ajánlotta fel teremtményeiért, földi külde-tésének befejeztéig – de még azon is túl, mindmáig, az a hűséges Isten, aki „ha hitetlenkedünk, Ő hű marad, Õ magát meg nem tagadhatja” (2Tim 2:13).

Jelenesek_m.indd 20

~ 21 ~

Jézus „a halottak közül az elsőszülött” – vajon miért ez áll a második helyen? Azért, mert hűségéért életével kellett fi zetnie. De Jézus Istenként is vállalta a halált! „Aki, mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vévén föl, embe-rekhez hasonlóvá lévén, és mikor olyan állapotban talál-tatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.” (Fil 2:6–8) Az igazságos Isten, az élet teremtője és újjáteremteni tudója azonban visszaadta neki az életet, nem enged-hette, hogy „szentje rothadást lásson” (Zsolt 16:10, vö. Csel 2:27; 13:35–37).

Jézus ezáltal „a föld királyainak fejedelme”. Sátán birtoka újra Isten birtoka lett: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön” (Mt 28:18) – mondta fel-támadása után Jézus. Aki vezető e földön, településeket, országokat igazgat, Jézusnak tartozik majd elszámolás-sal. Országa Jézus tulajdona, ő pedig vezetőjeként is csak sáfár. Jó erre gondolni, amidőn a világ fejedelmei uralkodnak felettünk, és még jótevőknek is mondatják magukat (Luk 22:25).

Jézus Krisztus „szeretett minket és megmosott

bennün-ket a mi bűneinkből az Ő vére által” – az szeret igazán, aki igazságban szeret. Jézus nem elvtelenül szeretett és szeret. Szeretete nem bírta elviselni, hogy az ember bű-nében meghaljon, ezért emberré lett, és magára véve elhordozta e világ bűneit, hogy ezt látva, talán fölesz-mélünk, és az Ő életének tiszta tükrében meglátjuk képmásunkat. S akkor talán azt is érezni fogjuk, hogy mosakodásra, megfürdésre van szükségünk. A golgotai áldozat vére minden szennytől képes megszabadítani (Jel 7:14).

Jelenesek_m.indd 21

~ 22 ~

Jézus „tett minket királyokká és papokká az ő

Istené-nek és Atyjának” – aki követni kezdi Jézust, megszűnik

rabszolgaélete, mert „aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek” (Ján 8:34/b). Jézus tanítványainak élete: kirá-lyi szabadság és függetlenség, papi felelősség és elhívás. A Biblia az egyetemes papság elvét hirdeti, vagyis azt, hogy minden megtért ember pap: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Pét 2:9)

Jézus „eljő a felhőkkel, és minden szem meglátja Őt,

még akik Őt által szegezték is, és siratja Őt e földnek minden nemzetsége. Úgy van. Ámen” (Jel 1:7) – a

máso-dik eljövetel várása pecsételi meg, ki az igaz keresztény. Akit szeretünk, attól nem szeretnénk távol élni. Vágya-kozunk a közelségére. „Ama nemes harcot megharcol-tam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Vé-gezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva vár-ják az Ő megjelenését.” (2Tim 4:7–8) A második eljöve-tel az igazak feltámadásával is egyenlő, de lesz részleges feltámadás is a gonoszok köréből (Dán 12:2; Mt 26:64). Egyesek az örömtől, mások az elvesztegetett élet miatti bánattól sírnak majd.

Akit kirekesztett és ma is kirekeszteni kíván az em-beriség, Ő Jézus, „a kezdet és a vég”. Ahogyan Ő volt a kezdet, Ő lesz a vég is. Ama vég után pedig olyan kez-det következik, melyben Ő nem csak kezkez-det és vég lesz. „Mit koholtok az Úr ellen? Elpusztít Ő, nem lesz kétszer veszedelem.” (Náh 1:9)

„Én vagyok az Alfa és az Ómega, kezdet és vég, ezt

Jelenesek_m.indd 22

~ 23 ~

mondja az Úr, aki van, és aki volt, és aki eljövendő, a Mindenható.” (Jel 1:8) Itt végződik Jánosnak a

szeretet-től és igazságtól átforrósodott bizonyságtétele, mely a Jelenések könyve felirata utáni személyes vallomás, lírai hangvétel a nagy, látomásos epika előtt.

Jelenesek_m.indd 23

Cranach: Az elsõ bevezetõ látomás (Részlet a Luther-Biblia illusztrációiból, 1534)

fametszet

Jelenesek_m.indd 24

~ 25 ~

II. fejezet

A

HÉT LEVÉL

(1:9–3:22)

A

Jelenések könyve a bevezetésben közli, hogy Jézus Krisztusnak azért adta Isten a jövőbeli események kinyilatkoztatását, „hogy megmutassa az Ő szolgáinak” – mindenkori követőinek, „munkatársainak” (1Kor 3:9), a „hű és bölcs szolgák”-nak (Mt 24:45 és sk.) kézbesített üzenetet, akik megértik, megérthetik azt a maga teljes-ségében. A kezdő versben kinyilvánított szándék meg-mutatkozik a szerkezeten is. A Jelenések könyve 4 része közül nem véletlenül a hét levél a legelső. Vajon miért? Ebben az első szerkezeti részben szólítja meg Jézus a történelem országútján egymás után következő gyüle-kezeteit. Itt szól arról, hogy Ő, aki „az egyházat tulajdon vérén szerezte” (Csel 20:28), mely közösségeket vallja magáénak itt a földön, a két eljövetel közötti időben.

Istennek a földi történelemben mindig voltak látha-tó gyülekezetei, noha a láthatatlan egyház mindig na-gyobb, szélesebb körű volt azoknál (Mt 8:11). A látha-tó egyház kiválasztására a teremtés után mintegy 2500 évig kellett várni. Az özönvíz előtti „ősvilág”-ban (Jób 22:15) sem államra, sem egyházra nem volt szükség, il-letve idővel megmutatkozott, hogy szükség van egyrészt fékező erőre a gonoszság terjedésének feltartóztatásában – ebben jelölte meg Isten az özönvíz után az állam leg-főbb feladatát 1Móz 9:5–6 értelmében –, másrészt lel-ki-szellemi világosságra az ember egyéni és közösségi

Jelenesek_m.indd 25

~ 26 ~

fejlődésének érdekében. Az ószövetség egyháza a zsidó nép volt mint beleszületés által szerveződő közösség, csaknem másfél évezreden keresztül, az i. e. 1445 és i. sz. 34 közötti időben. Az újszövetségi egyház története azonban immár nem a vérség, hanem a választás köte-lékei között zajlik. Az őskereszténységre ruházott meg-bízatás addig az időig szólt, míg az eredetileg egységes kereszténység betöltötte hivatását: az evangélium ter-jesztését. Amikor a kereszténység megoszlott, és politi-kai-hatalmi érdekekbe bonyolódott, nem az egész vagy magát kereszténynek nevező egyház(ak) voltak Jézus Krisztus szemében a valódi választott nép, hanem azok a közösségek, amelyek hűségesek maradtak hozzá, és a nagy missziós parancsolat szellemében (Mt 28:19–20) teljesítették Megváltójuktól kapott küldetésüket.

Az igazi keresztény közösségek listáját és jellemzését adja meg a hét levél úgy, ahogyan a történelem ország-útján egymás után következnek. Ezért rendkívüli része ez a Jelenések könyvének, de az egész Bibliának is. Aki tudomást akar szerezni arról, mely közösségek voltak Jézus gyülekezetei a történelem során, az innen szerez-het Róla tudomást.

Bevezető látomás a hét levélhez

(1:9–20)

A hét levél helyes értelmezéséhez tekintetbe kell ven-nünk az előtte szereplő bevezető látomást, és annak ma-gyarázatában magának Jézusnak a kijelentéseit.

A bevezető látomás mennyei fenségében mutatja be Jézust mint aki „hét gyertyatartó között jár-kel (peripa-teo), jobb kezében tartja a hét csillagot, a szájából pedig

Jelenesek_m.indd 26

~ 27 ~

kétélű, éles kard jön ki”. A három jelkép közül az első kettőt mindjárt az 1. fejezet azonosítja (1:20), a harma-dik pedig a Bibliának három ízben is azonosított jelké-pe (Mt 10:34; Eféz 6:17; Zsid 4:12). A hét gyertyatartó hét keresztény közösség, a hét csillag e közösségek lelki vezetői, a kétélű éles kard az Ige, a Biblia jelképe. A be-vezető látomás arra utal, hogy első és második eljövetele között Jézus nem jön el Földünkre, nem avatkozik bele a földi eseményekbe látványosan, de ennek ellenére be-váltja ígéretét, hogy „én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28:28), mégpedig úgy, hogy „vív szájának kardjával” (Jel 2:16). Követőiben az igaz ige-ismeretet elültetve vezeti és növeli művét.

A bevezető látomás adta értelemhez társul Jézusnak az a magyarázata is, mellyel János apostolhoz szól: „Írd

meg, amiket láttál és amik vannak, és amik ezek után lesznek” (Jel 1:19). A megfogalmazás a kettős próféciát

előre bejelenti. A hét levél egyszerre szól a János apos-tol korabeli (tehát az I. század végi) kisázsiai keresztény gyülekezeteknek („amik vannak”), és egyszerre a törté-nelem országútján egymás után következő hét korszak hívő közösségeinek („amik ezek után lesznek”). Ennek az igazságnak az elfogadásához föltétlenül szükséges a térképre is rátekintenünk.

Miért éppen ez a hét gyülekezet a jézusi levelek cím-zettje? – kérdezhetnénk. Nagyobb gyülekezetek jöttek létre Antióchiában, Alexandriában, Rómában és a Ró-mai Birodalom sok-sok városában. Miért éppen Efézus, Szmirna, Pergamum, Thiatira, Szárdisz, Filadelfi a és Laodicea keresztény közösségeinek szólnak Jézus leve-lei? – Azért, mert ezek a városok egyazon római hadiút mentén feküdtek. A Keletre tartó út Efézustól Laodice-án át haladt a mai Törökország belső részei, majd Szíria,

Jelenesek_m.indd 27

~ 28 ~

India felé. Az e városokban kifejlődött gyülekezetek lel-ki minőségét is megvilágítják Jézus levelei, de rajtuk ke-resztül a történelem országútján egymás után következő korszakok Jézus által vállalt gyülekezeteinek állapotát is.

A hetes szám a teljesség száma a Bibliában, különösen pedig a Jelenések könyvében, s ez szintén azt sugallja, hogy a Jézus első és második eljövetele közötti korsza-kot – az elmúlt kétezer évet – teljességre törően, hiány-talanul mutatja be a levelek profetikus üzenete.

További érv, hogy a történeti-folytatólagos értelmezés elégíti ki egyedül a hét levél helyes értelmezését: a leve-lek végén az elbúcsúzásokban a második eljövetel mind közelebbi voltára célzó utalások, melyek sorrendben így következnek:

1–3. levél: Nincs utalás Jézus második eljövetelére 4. levél: „Tartsd meg, ami nálad van, amíg

eljö-vök” (2:25)

5. levél: „Elmegyek hozzád, mint a tolvaj” (3:3) 6. levél: „Eljövök hamar” (3:11)

7. levél: „Az ajtó előtt állok és zörgetek” (3:20)

Jelenesek_m.indd 28

~ 29 ~

Mint láthatjuk, az egymásra következő levelek végén az elköszönésekben szinte kézzelfogható közelségbe ke-rül a második eljövetel, s ahogy a hetedik, Laodiceai üzenethez érkezünk, már karnyújtásnyira van tőlünk.

A levelek szerkezete és tanítása

Minden levél bemutatkozással kezdődik, azután

dicséret-tel folytatódik (kivéve az 5. és a 7. levelet, melyben nincs

dicsérni való), de a dicséret után feddés következik (kivé-ve a 2. és a 6. le(kivé-velet, e korszak keresztény közösségeiben nincs olyan mérvű hiba, hogy azt Jézusnak szóvá kelle-ne tennie). A leveleket felszólítások és ígéretek zárják le. Ez az öt részből álló szerkezet jelzi Jézus lelkületét az emberi, gyülekezeti problémákhoz, ugyanakkor gya-korlati tanítás a helyes keresztény hozzáállásra nézve is. Világos képlet legyen minden Krisztust követő ember számára: először a jót vegye észre mindenkiben, hiszen igaz kapcsolatot csak a kedvező, a helyes jellemvonások-ra építhetünk. Ha szükséges, nem hiányozhat a szeretet-teljes feddés, mint ahogy utána a buzdítás, a bátorítás Isten segítségének elfogadására, igénylésére, s végezetül az ígéretek sem. „Isten ígéreteinek közmondásként kell élniük minden keresztény ajkán.” (Spurgeon)

Minden egyes levél azzal a formulával zárul, mely-lyel földi tanításait is gyakran zárta le Jézus: „Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.” – A „gyülekezeteknek” többes száma hármas próféciává avatja a leveleket, melyek 1.) az I. század végi, 2.) a tör-ténelemben egymás után következő gyülekezeteknek szóltak, de van még egy szempont: 3.) mindegyik szól mindegyiknek, mindegyikből tanulhat mindegyik.

Jelenesek_m.indd 29

~ 30 ~

Jézus Krisztus hét levele

(2:1–3:22) Efézus: az első keresztény korszak (I–II. század eleje)

(2:1–7)

A kereszténység története szép kezdettel indult. Jézus első levelében az őskereszténységnek megfogalmazott üzenet található. A levél nagy része dicséret: a fárado-zásért és tűrésért, az elvhűségért, a teherhordofárado-zásért, az áldozatvállalásért és azért is, hogy a sok-sok fárad-ságban „nem fáradtál el” (2:2–3). Olyan sok az értékes tulajdonság, hogy – és ez párját ritkítja a levelek között – újra dicsér: „De az megvan benned, hogy a nikolaiták

cselekedeteit gyűlölöd, amelyeket én is gyűlölök.” (2:6)

A nikolaiták olyan tévtanítók voltak, akik azt vallották, hogy a test cselekedetei nem szennyezik be a lélek tisz-taságát, vagyis minden bűnre mentséget találtak, mint később a manicheusok. Valószínűleg gnosztikus taní-tók, talán egy Nicolaus nevű mester követői lehettek, az ókori egyházatyáktól (Hyppolitus, Iraeneus) rekonstru-álható elveik alapján azt mondhatjuk, hogy a későbbi, eltorzuló kereszténység szinte mindent átvett tanításaik-ból. Az efézusi levélben még csak „cselekedeteket” olva-sunk, a harmadik, pergamumi levélben már „tanítás”-t (2:15). Örök törvényszerűség: a feddés nélkül hagyott gonosz cselekedeteket az arcátlanság csakhamar hamis tanításokká duzzasztja.

A nagyfokú elismerés mellett a rövid bírálat azonban alapvető bajra irányítja a fi gyelmet: „De az a mondásom

ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad.” (2:4) Már

az őskeresztény kor végén jelentkezett ez a baj! János

Jelenesek_m.indd 30

~ 31 ~

apostol levelei szóvá teszik: „Fiacskáim, ne szóval szeres-sünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal.” (1Ján 3:18) A kereszténységre állandóan leselkedő ve-szély kiütközött: a Jézus Krisztus iránti odaadó szeretetet a feladatok elvégzése, a kötelesség teljesítése, a hitelvek előtérbe helyezése alig észrevehetően, de félreszorította. Nem nagy elmozdulás első látásra, de a „hajszálrepedés megjelent a falon” (Vankó Zsuzsa megfogalmazása). Annak fi gyelmét azonban, aki jobb kezében tartja a hét csillagot, és aki jár-kel a hét arany gyertyatartó között, ez sem kerülhette el (2:1).

Jézus megtérésre és azt megelőzően visszaemlékezés-re szólít fel. Ha nem fogadják el kérlelését, „hamar

eljö-vök hozzád és megrázom gyertyatartódat” (2:5

helyesbí-tett fordításban2_{). Az ígéret – miként a sorra következő} minden egyes levélben – egyedül a győzelmes életre ju-tóknak szól, csak rájuk vonatkozik (2:7).

Szmirna: az üldözések gyülekezete (II. század eleje – 313)

(2:8–11)

Az első gyülekezetet a szeretet meggyengüléséből az üldözések emelték ki. Isten útjai valóban kifürkészhe-tetlenek. A gyertyatartó megrázása bekövetkezett: Jé-zus Krisztus megengedte az üldözéseket, de ezek

föl-2 A fordítást az eredeti szöveg alapján több ízben pontosíta-nunk kellett e könyv lapjain. Ahol az Olvasó nem a Károlyi-for-dítással találkozik egészen pontosan, az ebből a törekvésünkből származik.

Jelenesek_m.indd 31

~ 32 ~

rázták a keresztényeket. Az első szeretetet visszanyerték. A szmirnai levélben csak dicséret található, egyetlen szemrehányó szó nincsen benne.

A Római Birodalom legvéresebb üldözései nem Nero, nem is Domitianus, hanem Decius és Diocletianus idejé-ben lobbantak fel, leghevesebidejé-ben ez utóbbi császár ide-jén, i. sz. 303–313 között. Erre vonatkozik Jézus Krisz-tus idői próféciája, melyet az általános bibliai nap=év elv (Ezék 4:6) szerint kell értenünk: „és lesz tíz napig

való nyomorúságtok” (2:10/b).

A kereszténység ebben a korban visszanyerte első retetét, hite csodálatosan megerősödött. A külső sze-génység belső gazdagságot takart (2:9/a). Az első halált többeknek el kellett ugyan szenvedniük, de reményt kel-tő a levélvégi ígéret és bátorítás: „Légy hű mindhalálig,

és néked adom az életnek koronáját… Aki győz, annak nem árt a második halál.” (2:10/b, 11/b) Nem az első halál „felfüggesztett ítélete” a tragikus, hanem a máso-dik halál, melyből nincsen visszaút.

Ugyanakkor egy rejtett megoszlás már ebben az idő-szakban kezdetét vette. A kereszténység egységes volt ugyan, de az üldözéseket sokan csak megalkuvással vélték túlélni. Voltak, akik életüket adták Krisztusért. Voltak azonban, akik a túlélés fejében megtagadták Urukat. Ez utóbbiak „káromolták” a hűségeseket, ma-gukat igaz keresztényeknek állították („akik azt

mond-ják, hogy ők zsidók” – „a zsidó”, „Izráel” jelképes

jelen-tésben: a mindenkori hívő nép), „és nem azok, hanem

a Sátán zsinagógája” (2:9/b). Ez az ekkor még csupán

rejtett megoszlás tátongó réssé szélesedett a következő korszakban.

Jelenesek_m.indd 32

~ 33 ~

Pergámum: a fordulat idejének gyülekezete: a valdensek (313–538)

(2:12–17)

A harmadik levél a kereszténység történelmének máig ható, legnagyobb fordulatot előidéző korszakát világítja meg. Ekkor vált el a krisztusi kereszténységet képviselő gyülekezetektől a hatalmi kereszténység. Ez volt az az időszak, melyben a szeretet hatalmát a hatalom szerete-te váltotta fel a kereszténység döntő részének életében.

„Sátán királyiszéke” került a kereszténység területére,

nálatok „a Sátán lakik” (2:13) – ahogy másodszor, meg-erősítve mondja Jézus.

A világi és az egyházi történetírás „Nagy Konstanti-nusz-i fordulat” néven ismeri ezt a változást, és általában pozitív előjellel látja el. Úgy vélik, a római államhata-lom belátta, amit ekkorra be kellett látnia: a keresztény-séget nem tudja elpusztítani, jobb tehát, ha kibékül vele. Győzött Jézus Krisztus ügye – ez a rövid következtetés, melynek azonban minden bibliai prófécia ellentmond.

A pergámumi levél Bálámnak, az egykor igaz pró-féta hitehagyásának történetére visszautalva érzékelteti a helyzetet: „De az a panaszom ellened, mert vannak ott

nálad, akik a Bálám tanítását tartják, aki Bálákot ta-nította, hogy vessen botránykövet az Izráel fi ai elé, hogy egyenek a bálványáldozatokból és paráználkodjanak.”

(2:14). Bálám az i. e. XV. században élt próféta a pénz hatására állt rá, hogy Izráel népére átkot mondjon. S amikor négy ízben sem sikerült az átokmondás – hi-szen átok helyett áldás jött ki a száján –, azt tanácsolta Báláknak, a moábita királynak, hogy küldje a zsidó fi a-talokhoz a maga népe erkölcstelen ifjúságát ünnepelni és mulatni. (4Móz 22–24. fej. és 31:16) Ha nem megy

Jelenesek_m.indd 33

~ 34 ~

külső erővel egy nép szétzüllesztése, belülről kell szét-verni. Sátán hol „ordító oroszlán” (1Pét 5:8), hol viszont „világosság angyala” (2Kor 11:14). S ez utóbbi minősé-gében kétségkívül megejtőbb és sikeresebb.

Jézus pergámumi levele nem az így kialakult hatal-mi kereszténységnek szól – ez csak hatal-mintegy fölsejlik a háttérben –, hanem a IV–VI. század idején élt hűséges hívőknek, akiket megfedd azért, mert engedik végbe-menni ezt a folyamatot. Az akkori idők Krisztushoz to-vábbra is ragaszkodó keresztényei valóban tudatában voltak a szemfényvesztő átalakításnak. Egyikük „puha diktatúrának” nevezte a Konstantin császár politikai sakkhúzása nyomán kialakult helyzetet. Érzékelte, hogy a testi üldözések időszakát a lelkiismereti terror ideje váltja föl: aki nem ért egyet a hatalmi egyházzal, nem vesz részt a Bibliával ellentétes kultuszokban, rövidesen az üldözések céltáblája lesz. Jézus megrótta akkor élő lelki közösségét amiatt, hogy nem lépett föl határozot-tabban az eltorzulással szemben, sőt, az első korszakban gyűlölt nikolaiták „cselekedetei”-ből „tanítás”-t enge-dett formálni, és megtűrte soraiban az ilyen igehirdető-ket (2:14–15, vö. 2:6; 2Ján 9–11).

Felszólításában Jézus a leghatározottabban megtérés-re buzdít, ugyanakkor kétszer is megismételi ebben a rövid levélben, hogy égi erővel és csodatétellel nem fog közbeavatkozni. Nála van „a kétélű éles kard” (2:12), azzal „vív” a hitehagyás ellen (2:16). Igéje „az elrejtett

manna” (2:17, vö. Mt 4:4). Ezek a kijelentések egyben

azt is sejtetik, hogy olyan időszak virrad az emberiség-re, melyben ez az Ige csak igen-igen kevesekhez jut el, hiszen a hatalmi kereszténység első dolga lesz félretenni az őt sokszorosan leleplező isteni Igét. Akik a többség túlnyomó ereje ellenében is a teremtő Isten

útmutatá-Jelenesek_m.indd 34

~ 35 ~

sa szerint kívánnak élni, az életben sokszor megvetést, üldözéseket zúdítanak magukra. Jézus végső ígérete azonban arról biztosítja őket, hogy az általa megho-zott ítéletben – mely egy egész élet igazzá nyilvánítása lesz – mindenképpen „fehér kövecskét” kapnak, a ha-lálból való fölmentés, az örök élet elnyerésének ítéletét (az ókori bírósági gyakorlatban a felmentő ítéletet en-nek a tárgynak a felmutatásával hozták a vádlott tudo-mására).

Felvetődik a kérdés, kik lehettek egészen pontosan Jézus Krisztus pergámumi levelének címzettjei? A ha-talmi kereszténységet ismerjük: a császári Rómában köttetett meg a későbbi „trón és oltár szövetsége”, itt változtatták meg a Tízparancsolat IV. parancsolatát Nagy Konstantin 321-es vasárnap-törvényével, itt ala-kult ki leggyorsabban és leglátványosabban az a szink-retista vallásosság, mely minden kultuszból merítve „egyetemes”-nek (katholikosz, katolikus) kezdte nevez-ni magát. De hol, kiknek a közösségében élt tovább a krisztusi kereszténység?

A legősibb látható egyháznak e korszaktól kezdve a Nagy Konstantinusz-i fordulat után a Cotti-Alpokba szoruló valdenseket tarthatjuk. A bibliai istenhitet ők őrizték meg és örökítették tovább ettől az időtől, a IV–VI. századtól fogva. A valdensekről általában csak később, a XII–XIII. századtól értesülünk, inkvizíciós jegyzőkönyvekből, más későbbi utalásokból. Eredetü-ket ők vezették vissza idáig, és ezt nincs okunk kétségbe vonni. Felemelő róluk olvasni (vö. E. G. White: A valden-sek. In: A nagy küzdelem, 1888., Bp. 1985., 1990; Göncz Árpád: Sarusok. Bp., 1964.)

Jelenesek_m.indd 35

~ 36 ~

Thiatira: hosszú időszak a fordulat után (538–1517). A wycliffi ták, lollardok, husziták,

a nagy reformáció gyülekezetei (2:18–19)

A konstantinuszi fordulat következményeinek vissza-fordításához nagyobb bátorságra, hitre, erőre lett vol-na szükség. Ami a IV–VI. század idején kiformálódott, további útján a kereszténység szétszakadásához, az em-beriség történelmének leghosszabb és leggyászosabb időszakához vezetett. Ez volt a középkor. Ennek az idő-szaknak a kiértékelése a thiatirai levél.

A leghosszabb korszakról a leghosszabb levél szól. Jé-zus bemutatkozásában nyomatékosítja, hogy az Ő sze-mét és állásfoglalását nem téveszti meg a mindenütt és végtelennek látszó évszázadokon kitartó, hamisított ke-reszténység uralma (2:18). Bár a hatalmi egyház lelki és politikai értelemben is szinte azt tette az emberiség-gel, amit éppen akart, és közben fennen hirdette, hogy „Krisztus uralkodik szentjeivel és papjaival”, az ekkor is élő igaz keresztények dicsérete, és előrehaladó reformá-ciós mozgalmainak elismerése (2:19/b) után Jézus be-jelenti: a bálámi állapotok után ebben az időszakban

jézabeli állapotok állnak be.

Aki az Ószövetség történeteit megismerte és kiérté-kelte, annak nyílik meg az Újszövetség és a Jelenések könyve – ezt a jelenlegi visszahivatkozásnál is láthatjuk. Bálám története rendkívül találóan foglalta össze, mi történt a IV–VI. században, Jézabel történeténél pedig keresve sem találnánk megfelelőbbet a VI–XVI. század közötti időszak érzékeltetésére. Jézus Krisztus beszéde rövid, tömör, de egyértelmű, és szeretetében ellentmon-dást nem tűrő.

Jelenesek_m.indd 36

~ 37 ~

A középkor a pogányság uralomra jutása keresztény köntösben, ahogyan Jézabel, a pogány szidóni király-lány Akhábnak, Izráel királyának feleségévé lett, és a választott nép életét gyökerestül felforgatta. Az i. e. IX. századi történet szerint Jézabel hozta magával Baál és Asera hamis prófétáit, az erkölcstelen szokásokat, a kihívóan erőszakos magatartást, és ezzel tette tönk-re gyönge férjének, Akhábnak országát. Bálám egykor igaz próféta volt, igazból lett hamissá, Jézabelnek soha, egy kisujjal sem volt kapcsolata az igazsággal. Vele Sá-tán véglegesen felállította királyiszékét Isten népének táborában (vö. 2:13).

Nem kis csodálkozással olvassuk Jézus Krisztus el-marasztalását, mellyel igazi közösségeihez fordul, és azt panaszolja, hogy „megengeded amaz asszonynak,

Jéza-belnek, aki magát prófétának mondja, hogy tanítson, és elhitesse az én szolgáimat, hogy paráználkodjanak és a bálványáldozatokból egyenek” (2:20).

Jézus azonban nem kívánt lehetetlent. Isten erejével, a hit nagyobb elszántságával sok mindennek elejét le-hetett volna venni, ami a középkorban megtörtént. A Nagy Konstantinusz-i fordulat (313) és Nagy Károlynak a pápa általi császárrá koronázása (800) között csaknem ötszáz év telt el. A teljhatalom csúcsára csak a XI–XV. század között jutott el Róma, amikor is a inkvizíció máglyái fellobbantak, a búcsúcédulák a hiszékenyek tö-megeinek zsebéből vették ki a pénzt, akár az unokák lelki üdvösségének megvásárolására szánt összegeket. Volt idő és alkalom mindezt megakadályozni. A világ-ban nem csupán a gonoszság térnyerése miatt követke-zik be a sötétség, hanem legfőképp azért, mert akiknek világosság van a kezükben, nem emelik magasra lám-pásaikat.

Jelenesek_m.indd 37

~ 38 ~

Mindazonáltal Jézus egyre több olajjal táplálta Thia-tira gyertyatartóját. A valdensek után jövő wycliffi ták (lollardok), majd a husziták, végül pedig az előreformá-ciós mozgalmak után, a XVI. század elejétől kibontakozó nagy – lutheri, kálvini – reformációra tökéletesen illik a megjelölés: „a te utolsó cselekedeteid többek az elsőknél” (2:19/b). Eközben a hatalmivá torzult egyháznak is

„ad-tam néki időt is, hogy megtérjen az ő paráználkodásából, és nem tért meg” (2:22). Ennek beteljesedése lett az

egy-házi válság 1517 után, majd a hűbéri rendszer válsága 1640 és 1789 között. A korszakhatárok itt nem merevek, olyannyira nem, hogy már e negyedik levél végén sej-teti Jézus, hogy második eljövetele közeledik („Ami

ná-latok van, azt tartsátok meg addig, míg eljövök.” 2:25),

sőt a Biblia egyik leggyakrabban visszaidézett jövendö-lését, a 2. zsoltár egyik szakaszát fölemlítve mondja: „És

aki győz, és aki mindvégig megőrzi az én cselekedetei-met, annak hatalmat adok a pogányokon. És uralkodik rajtuk vasvesszővel, mint a fazekas edényei széttöretnek; amiképpen én is vettem az én Atyámtól.” (2:26–27). Az

erre következő „és adom annak a hajnalcsillagot” (2:28) mintegy keretbe fogja az üzenetet, hiszen a 2:19/b-re rí-melve, az elő- és reformációs mozgalmak vezéralakjaira céloz; Wycliffe-t is, Luthert is, Melanchtont is gyakran nevezték a reformáció „hajnalcsillagának”. (Túl azon, hogy e kijelentés a próféciák egyre erősödő hatásáról is vall 2Pét 1:19–21 szellemében.)

Hogy a középkor sajnos valóban „sötét” volt – és ez nem csupán a XVIII. századi gondolkodás eltúlzása, mely a ragyogó görög-római kultúra és a saját kora kö-zötti közbevetésnek tételezte a medium aevumot, azaz a „közép-kor”-t –, a 2:23–24 versek próféciája erősíti meg. Ilyen értelemben olvasunk még a középkorról a

Jelenesek_m.indd 38

~ 39 ~

hét levél párhuzamos részében, a hétpecsétes könyv lá-tomásának Thiatirához hasonló negyedik szakaszában (Jel 6:8), a hét trombitaszó-látomás összegzésében (Jel 9:20), de később is (Jel 11:3–10, 12:13–16). A Biblia sze-rint ugyanakkor a középkori sötétség elsősorban a hite-hagyó egyház viselkedése miatt borult a világra.

Szárdisz: A protestantizmus további szétágazódásai a baptistáktól a metodistákig (XVI–XVIII. század) (3:1–6)

A reformációs mozgalmak a IV–V. században elkez-dődtek, és egyre nagyobb teret hódítottak. Az 1517-ben megindult nagy reformáció néhány évtized alatt Európa lakosságának 60%-át az „új hit” (ami valójá-ban az ősi volt) táborába vonzotta. Az újabb jézusi levél azonban arra világít rá, hogy a győzelmesen elkezdő-dő reformáció a protestantizmus történelmében nem folytatódott. A levél egyetlen szó dicséretet sem tartal-mazva azt fejti ki, hogy néhány évtized alatt a protes-tantizmus egyházai mélyebbre süllyedtek a római ka-tolicizmusnál.

„Az a neved, hogy élsz, és halott vagy”, „mert nem ta-láltam a te cselekedeteidet Isten előtt teljeseknek.” (3:1/b,

2/b) Jézus Krisztusnak ez a két kijelentése mindent ma-gába zár. A magára büszke protestantizmus élőhalotti állapotba került, mert nem vitte végig a re-formációt, a kereszténység visszavezetését a kezdeti állapotához. Mél-tatlanná vált nevéhez, az elődök úttöréséhez, az alapítás szándékához, de leginkább Krisztus parancsolataihoz. A levél két ízben is szóbahozott jelképe, a „fehér ruha” – a megtérés utáni megszentelődés – hiányzik belőle.

Jelenesek_m.indd 39

~ 40 ~

A fehér ruha a Bibliában a megtisztult, megszen-telt jellem jelképe (vö. Jel 19:8), melynek létrejöttéhez megtérés, küzdő hittel élő és Isten törvényeit betöltő kereszténység szükséges. A megtérést még csak-csak ta-nította, tanítja a protestantizmus, jóllehet elég felemás módon, ha a középkori, ezzel ellentétes egyházi gya-korlatok sorozatát hagyta érintetlenül vagy feddés nél-kül: a csecsemőkeresztséget, a vezeklést (búcsújárást), a vasárnapünneplés újdonsült gyakorlatát, a tekintélyen alapuló egyházi életet, a „törpepápaság”-ot (Paolo Ric-ca: A pápaság mint ökumenikus probléma). A megszente-lődést, melynek a fehér ruha a jelképe, már egyáltalán nem tanítja. Más szóval: az Isten törvényeinek mara-déktalan betöltése – ennek tanítása és gyakorlata – hi-ányzik. Így vált sok protestáns közösség élményvallássá, ezekből indultak ki a XX. század elejétől a karizmati-kus mozgalmak, melyek napjainkra elvégezték dicste-len feladatukat: „ünneplő gyülekezetek”-ké alakították át közösségeiket.

Az is nagyon beszédes megfogalmazás, ahogy Jézus második eljövetelét jelenti be Szárdisznak: „Hogyha

te-hát nem vigyázol, elmegyek hozzád, mint a tolvaj, és nem tudod, mely órában megyek hozzád.” (3:3) A világ

szá-mára olyan lesz a második eljövetel, mint a tolvaj várat-lan, éjjeli megjelenése. Pál apostol azonban fi gyelmez-teti a keresztényeket, hogy „ti, atyámfi ai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket. Ti mindnyájan világosság fi ai vagytok és nappal fi ai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé!” (1Thess 5:4–6). Szárdisz tehát nem foglalkozik a próféciákkal, melyek „sötétben világító szövétnekek” (2Pét 1:19–21), s melyek Jézus tanítása szerint a végidőben való hit alap-ját képezik (vö. Ján 16:1–4).

Jelenesek_m.indd 40

~ 41 ~

A protestáns egyházak tekintélyelvű viselkedése a kö-zépkori egyházmodellt csempészte vissza, de e folyamat a XVII–XVIII. században is érezhető volt már. A vilá-gi, politikai hierarchia módjára szerveződött az egyház. Ez végzetesnek bizonyult, és a protestantizmust a XIX. században a konzervativizmus és a teológiai liberaliz-mus csataterévé tette. A protestáns ortodoxia és a tör-ténetkritikai bibliamagyarázat a vakok és világtalanok küzdelmét hozta, olyannyira, hogy a század végén még a darwinizmust is sorai közé engedte. A XX. századra a protestantizmus lényegileg az ateizmus legfőbb szállás-csinálója lett. Pedig a megszentelődés és a próféciaértés mellett az egyházi élet megújítását már Luther így ecse-telte a XVI. század elején:

„Előszó a német miséhez (Vorrede zur Deutschen Mes-se) című írásában (1526) az istentisztelet három formá-ját különbözteti meg: a latin misét, amelyet elsősorban a művelt rétegek kedvéért nem akart megszüntetni, az-után az ebből kialakított német misét, amely az »együgyű népet« célozza meg: »közöttük sokan vannak, akik még nem hívők vagy keresztények«. Az istentisztelet általa el-gondolt harmadik formájáról sajnos nem túl részletesen ír, de amit papírra vetett, az rendkívül érdekfeszítő:

Az istentiszteletnek ezt a harmadik formáját nem a nagy nyilvánosság számára tartják, hanem »azoknak, akiknek való«. Luther azt javasolja, hogy ezek a keresz-tények magánházaknál gyűljenek össze imádkozni, a Szentírást olvasni, keresztelni, úrvacsorázni, és így to-vább. Néhány mondatban felvázolja az ilyen istentisz-telet körvonalait, amelynek meglepően kevés feltételt támaszt: »Itt nincs szükség sok és hangzatos éneklésre. Itt a keresztelést és a sákramentumok kiszolgáltatását is egyszerűre és rövidre lehet fogni, és mindent az igének

Jelenesek_m.indd 41

~ 42 ~

és a szeretetért való könyörgésnek kell alárendelni. Rö-vid tanításnak kell elhangzania a hitvallásról, a Tízpa-rancsolatról és a Miatyánkról. Röviden: ha vannak olyan férfi ak és nők, akik elhatározták, hogy igazán kereszté-nyek akarnak lenni, a formák és a szabályok hamarosan kialakulnak.« Ugyanakkor rezignáltan hozzáfűzi: »Én magam nem tudok egy ilyen gyülekezetet sem megszer-vezni, sem irányítani. Egyelőre ugyanis nincsenek meg hozzá az embereim, és olyanokat sem látok, akik erre törekednének.« Úgy látja, hogy a kereszténység még mindig nagyon kötődik a középkori katolicizmushoz és a vele járó kiskorúsághoz. Ha azonban bekövetkezik, írja, hogy egy ilyen irányú mozgás és nyomás indul meg alulról, »akkor én is szívesen megtenném a magamét, és segítenék legjobb tudásom szerint. Mindaddig megma-radok azonban (az istentisztelet) két, részletezett módja mellett…, míg azok a keresztények, akik komolyan ve-szik az igét, maguk úgy nem találják, hogy szükség van a változtatásra.«” (WA 19, 75 l., Idézi: Klaus Douglass: Az új reformáció. 95 tétel az egyház jövőjéről, Kálvin Ki-adó, Bp., 2002. 213–214. l.)

A levél következő kitétele: „De van Szárdiszban egy

kevés neved, azoké, akik nem fertőztették meg ruháikat”

(3:4/a) arra utal, hogy ebben a korszakban is éltek igaz keresztények, és volt látható egyháza is Jézus Krisztus-nak. Ezek sorrendben a baptisták, a puritánok, a meto-disták, a mennoniták, a herrenhutterek voltak. A pro-testantizmus egyre több kisközösségre bomlott, mert ahogy egyikük-másikuk folytatni akarta a reformáció munkáját, új felismerésekre jutva, kizárták soraikból az egyházak. Így érkezünk el a XVIII–XIX. század fordu-lójához. A kizártak mellett Jézus ugyanazon szavakkal tesz bizonyságot, mint amit földi életében is mondott:

Jelenesek_m.indd 42

~ 43 ~

„Aki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt.” (3:5,

vö. Luk 12:8–10)

Filadelfi a: felekezetközi ébredés és a végidő egyházának születése, a Miller-mozgalom és az advent közösség, XIX. század

(3:7–13)

A XIX. század elejére a kereszténység vigasztalan ké-pet mutatott. Az 1054-től a nyugatitól elváló ortodoxia a legszorosabb összefonódásban élt a cári hatalommal. 1798-ban Berthier tábornok megfosztotta trónjától a római pápát. A protestánsok ezer sebtől vérezve több tucat csoportra hullottak szét. A francia felvilágosodás eszmegyárosai kijelölték a vallás társadalmi szerepét – a karitatív feladatvállalást. Evangéliumhirdetésre nem volt szükség a deizmus időszakában. A hatalmi keresz-ténység vert helyzetbe jutott.

A keresztény felekezetek egyikében sem lehetett túl sok remény a jövőre nézve. A római egyház véglegesen visszautasította a reformációt, és 1546 óta a Tridenti-num szellemében élt. A protestánsok nem folytatták a reformációt. Európa a levert napóleoni háborúk után a Szent Szövetség szintjére került.

A kereszténység megújulására a régi kontinensen nem lehetett remény. Azonban „segítségül lett a föld – Amerika földje – az asszonynak” (Jel 12:16/a). A világ legszabadabb állama ekkor az 1776-ban függetlenséget szerzett Egyesült Államok volt. Ez az ország adott le-hetőséget arra a felekezetközi ébredésre, melyre az

Jelenesek_m.indd 43

~ 44 ~

1830–40-es években került sor, s vezető erejének a Mil-ler-mozgalom számított. E mozgalom megörökítése a fi ladelfi ai levél.

William Miller elvallástalanodott baptista farmer volt, aki azonban komolyan kezdte tanulmányozni a Bibliát, és fi gyelme a Dániel könyvében szereplő idői próféciák-ra terelődött, melyekre egykor Josephus Flavius zsidó történetíró is kiemelten hivatkozott, vagy Isaac Newton angol természettudós is tanulmányt írt róluk. Megálla-pításait Miller a gyülekezetek elé is tárta, és az akkor 18-19 milliós Egyesült Államokban előadói körutakat szervezve csaknem egy milliónyi érdeklődőre tett szert. 1833–43 között több ezer előadást tartott, a gyülekeze-tek mellett hangversenytermekben, színházakban, sáto-ros összejöveteleken.

Nem Miller volt az első, aki a Dán 8:14 és 9:24–27 próféciái közti összefüggést felfedezte. Nicolaus Cusa-nus, a római egyház tudós püspöke már a XV. század-ban tanulmányt írt arról, hogy a 2300 éves prófécia lejártakor sorsdöntő események fognak bekövetkezni a földi történelemben (Coniectura de ultimis diebus – Sej-telmek az utolsó napokról). Cusanus a XVIII. század vé-gére számította ki a 2300 év lejártát. Miller azonban a Dán 9:25 által megadott kezdő időpontot helyesen i. e. 457-re tette, s onnan számítva a 2300 év 1843–44-ben járt le. Nem értették meg azonban a Miller-mozgalom-ban a prófécia teljes szövegéből a legutolsó részt: „Két-ezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága.” (Dán 8:14) A „szenthely igazsága kiderülését” (más, ezzel egyenlőképp helyes fordításban a „megigazíttatik a szenthely” kijelentést) a Föld bűntől való megtisztításával, azaz Jézus Krisztus második el-jövetelével azonosították.

Jelenesek_m.indd 44

~ 45 ~

1844 után a nagy csalódás keserűsége segített felszín-re hozni a fi ladelfi ai levélben és a Jel 10:1–11:2 közötti látomás két jelképes cselekedetével előre megjövendölt üzenetet. (Lásd ott részletesen!) A 2300 év lejárta nem Jézus második eljövetelének időpontját, hanem az iga-zak fölötti ítélet mennyben való kezdetének és ezzel párhuzamosan a földön a végidők egyháza születésének időpontját nyilatkoztatta ki.

Miként maga a kereszténység, a végidők útkészítő népe is egy nagy csalódásból született. A magunkban való csalódás azonban mindig segít ragaszkodni Jézus-hoz, akiben sohasem kell csalódnunk (Mt 11:6). Az igaz-ság nyilvánvalóvá vált a nagy csalódás után. Akik ezt a Miller-mozgalomból megértették, csakhamar megala-kították az advent-mozgalmat (1844), majd szervezeti-leg is a Biblia minden igazságához visszatérő, reformá-ciós egyházat, az adventista gyülekezetet (1863).

Jézus, akiben boldogok lehetünk, mert soha nem kell benne megbotránkoznunk, kijelenti a levél bemutat-kozásában, hogy nála vannak a „kulcsok” (azonosítá-sát lásd Luk 11:52), Ő az, aki „megnyit és bezár”, aki

„nyitott ajtót” ad népének az Ige kutatására (Kol 4:3),

az evangelizálásra (1Kor 16:9), és Jézus bemenetele a mennyei szentélybe az ítélet kezdetét, az igazakon való ítéletet jelzi (1Pét 4:17).

A levélben nincs feddés, csak dicséret. Pedig Fila-delfi a – „testvéri szeretet” – népe kicsiny, „kevés erőd

van”, annál többen támadják viszont „azok közül, akik zsidóknak mondják magukat és nem azok, hanem ha-zudnak” (3:8–9), de legfőbb erénye, hogy „megtartot-tad az én béketűrésre (hüpomoné=állhatatosságra) intő beszédemet” (2:8/b, 10/a). A végidőben minden azon

múlik, mennyire pontosan engedelmeskednek követői

Jelenesek_m.indd 45

~ 46 ~

Jézus beszédeinek – mint ahogy az emberi történelem legelején is a teljes engedelmesség mentette volna meg a világot a bűntől. Filadelfi a ereje az Igéhez való hűség, ami egyszersmind az Isten akaratához és törvényeihez való hűség. Aki nemcsak hallgatója, hanem megtartója is az Igének (Jak 1:22), azt Jézus megtartja (3:11), sőt

„oszloppá teszi” (3:12). Filadelfi a ideje azért ér az

1830-as évektől egészen a legvégsőkig, mert a hatodik levél a

„megpróbáltatás idejét” említi, „amely az egész világra eljő, hogy megpróbálja a föld lakosait” (3:10). A mai

el-torzult, látható (adventista) egyházban is így lehet a leg-főbb cél – a fi ladelfi ai lelkülethez való visszatérés.

Laodicea: a legutolsó korszak. Az adventizmus romlása és megújulása, a XIX. század végétõl máig

(3:14–22)

A felekezetközi Miller-mozgalomból kinövő adventkö-zösség feladata a bibliai prófécia szerint: „Ismét prófé-tálnod kell néked sok népek és nemzetek, és nyelvek és királyok előtt” (Jel 10:11). A nagy csalódás ezrekre zsugorította le létszámukat. Biblia-kutató konferenci-ákat szerveztek azonban, melyeken tudatosult tagjaik előtt, hogy a 2300 éves prófécia lejárta a mennyei ítélet kezdete, s ezzel együtt egy láthatóan kiformálódó földi egyház, amely – mint egykor Keresztelő János az első eljövetel előtt – útkészítő kell hogy legyen Jézus Krisztus második eljövetele előtt.

A hetedik levél után nem következik újabb levél. Lao-dicea a végidők egyháza, a hozzá intézett levél annak minősítése. „Laodicea” egyébként lefordítható: „az íté-let népe”, „megítélt nép” – mindkettőt egyaránt jelenti.

Jelenesek_m.indd 46