• Nenhum resultado encontrado

Vojtech Zamarovsky - Kezdetben volt a sumér.pdf

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2021

Share "Vojtech Zamarovsky - Kezdetben volt a sumér.pdf"

Copied!
148
0
0

Texto

(1)
(2)

kezdetben

volt

,

surner

mlad

é

l

e

t

á,

(3)

©

Vojtcch Zarnarovsky 1966 Translation

©

Csorba Lajos 1966

Tartalom

Bevezetés 7

I.

A

s

u

mérok

fe

lf

e

dézése

J. Romok az Eufrátesz és a Tigris között ll A bibliai Paradicsom országa. Tizenhárom vállalkozó kedvű férfi. Botta felfedezi Asszíriát. Layard Ninive romjai között. ,.Babilon feltámasztása".

Évezredek meghódítói. Archeológia és történelem

l. Az agyagkönyvek titkal 44

A titokzatos ékírás. Grotefend megoldja a csupa ismeretlenből álló egyen-letet. 642 betűs ábécé? H. C. Rawlinson két élete. ,.Vizsgapélda". Fejlö-désben az asszirológia. Kik éltek a babilóniaiak előtt? Oppert felelete:

a suméroki

3. A világ legrégibb történelmi népe 68

. Sarzec ásatásokat folytat a Tellekben. Elméleti bizonyítás ásóval. Illegális ásatók és hírszerző tisztek. Nippur, a szent város. ,.A legrégibb piramisok-nál is régibb építmények!" Vége a lövöldözésnek, a zűrzavarnak és a há-borúnak. A surnérok létezését bebizonyították!

II. Az

ősi

Sumér

világa

4. Évezredes városok a sivatag homokdombjai alatt 93 Út a sumérok hazájába. A kaldeai Ur: templomok, gyilkosságok és kincsek. Woolley vízözön előtti koltúrára akad. Az első ember és az első felirat. Parrot feltárja a Marit takaró homoktorlaszt. Amerikai ásatások. Nérnetek Gilgames városában. Emlékek nyomában három világrészen át.

(4)

5. "Az emberi civilizáció bölcsője" 140 Dokumentumok százezrei. Hol vannak a történelem határai? A sumérok nyelve és írása. A sumérok gazdasági élete: az első számjegy és az első eke. "Találmány, amely egyedülálló a maga nemében". Hét bölcs lép ki a ten-gerbóL A világ legrégibb állama. Elsőség, míndenütt c.sak elsőség!

6. Sumér dicsősége és bukása 178

Történelem előtti előjáték. A történelem a hősök cselekedeteivel kezdődik. "Sumér aranykoFa". Harcok a trónért, háborúk a csatornákért. Királyok a világ négy tájáról, hegyi sárkányok. .,Sumér reneszánsza". A váratlan vég. Ami megmaradt Sumérból

III.

A sumér

kultúra

7. Épületek, szobrok, ékszerek 209

Alkotók és utánzák művészete. Nem figurális és absztrakt festészet az

i.e.-i ötödik évezredbőL "Miotha élnének a színek". Agyagszobrok és kőszobrok. Az építészet: a művészet és a technika szintézise. "Ékszerek, amelyek a párisi Cartier-nek sem válnának szégyenére". Ötezer éve kelet-kezett modern műalkotások

8. "Szavak, szavak, szavak ••. " 242 A világirodalom kezdete. A régi és az. új bölcsesség megfér egymás mellett. Etana király az egekbe repül. A vízözön: Ziuszudra és Noé. Éva ösanya teremtése. Öskori szenzációk. Ur romlását, Sumér pusztulását siratják. Kul-túra nem vész el nyomtalanul

Mell

ékletek

Származási és időrendi táblázatok 273

Irodalomjegyzék 287

Bevezetés

••••

A sumérokról száz évvel ezelőtt úgyszólván semmit sem tudtunk, ötven évvel ezelőtt is csak keveset. Ma már tudjuk, hogy ok voltak földünk első történelmi népe. S ami még ennél is több: a legnagyobb eredeti hozzájárulással gazdagították az emberi kultúrát.

A sumérok találták fel az írást. Ennek révén lépett az emberiség a történelem előtti korszakból a történelmibe. A sumérok az első ismert városépítők, az első ismert mezőgazdászok, az első ismert államalkotók. A kerék feltalálói is a sumérok; a tűz fellobbantása után ez volt az ember legalapvetőbb műszaki találmánya. A sumérok agyagból, kőből és fémből nagyszerű műalkotásokat hoztak létre. A világirodalom tör-ténete az ő költeményeikkel veszi kezdetét. Több mint ezer éven át úttörő szerepet játszottak a történelem színpadán. Amikor felléptek rá, az egyiptomi píramisok még nem léteztek, amikQr lekerültek róla, időszámításunk kezdetéhez még annyi évszázad hiányzott, amennyi azóta eltelt.

Csak ámulhatunk e nép teljesítményén, amely talán sohasem szám-lált egymilliónál több lelket, és csupán akkora területen lakott, amek-kora egy megyénk. A történelem folyamán azonban a sumérokat belepte a feledés pora. De az az emberiség, amely feltérképezte a sarkvidé -keket, megmérte az óceánok mélységeit, behatolt az anyag belsejébe és a világűrbe, nem hagyhatta a sumérokat a feledés, az ismeretlenség birodalmában. Felfedezte őket.

• •

• •

E kiönyv első része a sumérok felfedezésének történetét ismerteti.

A könyv második része elvezeti az olvasót a sumérok hazájába, az Eufrátesz és a Tigris között elterülő pusztákba, ahol az archeológusok kiásták a mélyből a sumér városok évezredes romjait és a sumér muvesze kincseit. De nem csak ide: ellátogatunk az Atlanti-óceán

(5)

8

oda, ahol a sumér emlékek tanulmányozásával és gondozásával foglal-koznak. Mivel pedig mindenütt olyan emberek kíséretére bízzuk magun-kat, akiknek van mondanivalójuk a tárgyról, az út nem lesz unalmas.

Az is lehet, hogy a sumérok felfedezésének történeténél jobban érdekli majd az olvásót a sumérok történelme, ez izlés dolga. A könyv utolsó része a sumér kultúrával és annak örökségével foglalkozik: többek között arra is kitér, hogy meanyivel szegényebb lenne ma az emberiség, ha a sumér kultúra alkotásait nem mondhatná magáénak.

Ez a könyv (a hettitákról és Trójáról szóló korábbi könyvekhez vagy a világ hét csodájáról szóló "történelmi útleírás"-hoz hasonlóan) abba az irodalmi műfajba tartozik, amely a sciencefact elnevezést kapta. Itt tehát tudományról és tényekről van szó. Ez a fajta irodalom azonban nem marad meg a tudományos ismeretek népszerűsítésénél, hanem az olvasót közvetlenül is belevonja a kutatás és a felfedezés folyamatába. Amikor tudományról beszél, emberekről szól. Hiszen a tudomány és azoknak az embereknek a sorsa, akik életüket a tudománynak szen -telték, elválaszthatatlanul összefügg. A könyv feladatának tekinti, hogy alaposan tájékoztasson mai tudományos ismereteinkről e tárgyban, de azokat az utakat is bemutassa, amelyeken ezekhez az ismeretekhez eljutott a tudomány. Amellett arra törekszik, hogy a tudományos isme -retközlést élvezhető előadással párosítsa, és egyáltalán nem titkolja, hogy az olvasót szórakoztatni is akarja. Ha helyenként "kalandos ol-vasmány" benyomását kelti, az csak azért van, mert a tudományos kutatástól egyáltalán nem idegen a kaland, és a tudósok által meg -oldásra váró problémák alapjában véve olyanok, mint a detektívek nyomozó feladatai (csak rendszerint bonyolultabbak). Ez az írás tehát tényekról szól, és nem tartalmaz semmi kitalálást. Egy dolognak különös fontosságot tulajdonít: hozzá akar járulni ahhoz, hogy a tudo-mányos világot a társadalom életével összekötő, nem túlságosan kita -posott ösvények a megismerés és a megértés országútjaivá változzanak át. Ezt csak feleletnek szántam arra a sokszor megismételt kérdésre, hogy az ilyen jellegű könyvek mennyi "tényt" tartalmaznak és mennyi bennük a:z "irodalom".

Könyvem írása közben arra az olvasóra gondoltam, aki a Közel-Kelet régészeti feltárásait nem ismeri részletesen, és ezen a területen nem rendelkezik saját tapasztalatokkal. Az alaposabban tájékozott olvasó minden bizonnyal megbocsát majd néhány ismétlést, bár az is

lehet, hogy szívesen találkozik régi ismerőseiveL A fényképek, tervraj-zok és vázlatok kiválasztásában is hasonló szempontok vezettek, leg-nagyobb részük e könyv számára készült.

••••

Hogy ezt a könyvet megírhattam, és a legújabb ismeretekig (sót megoldatlan kérdésekig) eljuthattam, elsősorban az "Irodalomjegyzék"-ben feltüntetett szerzőknek köszönhetem.Ugyanígy lekötelezettje vagyok mindazoknak a személyeknek, akik munkámat a londoni British Mu-seumban, a párizsi Louvre-ban, a berlini állami múzeumokban és a bag-dadi Iraki Múzeumban elósegítették. A tanácsokért és segítségért külön köszönettel tartozom L. Matous professzornak, a Károly Egyetem ta-nárának és

J.

Klima docensnek, a Csehszlovák Tudományos Akadémia prágai Keleti Intézete munkatársának. Köszönetemet fejezem ki A. Parrot professzornak, a párizsi Louvre munkatársának, és S. N. Kra-mei: professzornak, a philadelphiai Pennsylvania Egyetem tanárának készségükért, amellyel kérdéseimre feleltek. A sumér ásatások jelenlegi állásáról adott tájékoztatásért köszönetet mondok Fajsal al-Vaillinak, az Iraki Műemlékvédelmi Igazgatóság vezérigazgatójának, a legújabb amerikai ásatásokra vonatkozó tájékoztatásért

J.

Knudstad és R. Biggs uraknak, a Chicagói Egyetem Keleti Intézete nippuri expedícója tag-jainak. Különös hálával tartozom a berlini H.

J.

Lenzen professzornak, aki munkatársaival együtt egyébként hozzáférhetetlen információkat bocsátott rendelkezésemre, és 1965 tavaszán a Német Archeológiai I n-tézet táborában, Varkában, a sumér Urukban vendégü! látott.

1965. június

v. z.

(6)

I.

A

sumérok

(7)

Romok

l.

fejezet

az

Eufr

átesz és a

Tigris

tt

Az Eufrátesz és a Tigris között elterülő országnak a történelem fo-lyamán sok neve volt. Egyik neve azonban megmaradt. Ez:

Mezopo-támia. A név a görögöktől származik, jelentése "Folyamköz".

Jelenlegi neve: Irak. Területe négyszáznegyvenezer négyzetkilométer,

lakosainak száma hétmillió, államformája köztársaság. Eszakon T

örök-országgal, nyugaton Szíriával és Jordániával, délen Szaúd-Arábiával és Kuwaittal, keleten Iránnal határos. Kuwait és Irán között a Perzsa-öböl smaragdzöld hullámai mossák partjait. Lakosainak négyötöde arab, a többi kurd és egyéb kis nemzetiségek tagja. Lakosságának túlnyomó többsége földműveléssel foglalkozik. Ipari munkás körülbelül annyi

van, mint nomád beduin. Fővárosa Bagdad, amely keleti mesék illuszt -rációiból és modern építészek prospektusaiból összeállított montázs benyomását kelti. Távolsága Prágától háromezer-háromszáz kilométer: tízórás repülőút.

A vidék a vad Kurdisztán hegységei után sima, mint az asztallap.

Területének háromnegyede sztyepp és bársonyos, szürkéssárga sivatag,

amelyet csak ritkán simogat meg a felhők árnyéka. Területének többi része mező és liget. A naptól átforrósodott levegőjét negyvenmillió karcsú pálma legyező je hűsí ti; ezek szolgáltatják a világ datolyakivi-telének nyolcvan százalékát. Eszakon, Moszul vidékén a fűszer illatát

már szinte elnyomja az olajszag. Evi harmincmillió tonnával Irak a világ

ötödik olajtermelő országa. Délen, Baszra előtt, amelyet Kelet

Velen-céjének is neveznek, a folyók egyetlen hatalmas folyamban egyesülnek. Az ország népe e folyók mentén harcolta ki magának az életet. A

fo-lyók március és szeptember között kilépnek medrükből, és az öntözöcsa-tornák mentén fekvő kietlen területet virágzó kertté változtatják. Ev-ezredekkel ezelőtt is így volt ez, ma is így van.

Mezopotámia az európai emberek számára egészen a késő újkorig a földkerekség egyik legtitokzatosabb országa volt. Kolumbus már felfedezte Amerikát, Amerigo Vespucci pedig leírást adott róla; Marco Polo Kínából hoz híreket, Vasco da Gama megismerteti a világot az

(8)

legfrissebb információi az ókori görögöktól és a bibliai prófétáktól származtak.

Ugyanakkor a szó szoros értelmében mindenki tudott róla: a

tudó-sok azt, amit a történelem atyja, Hérodotosz, és a földrajz atyja, Sztra-bón irt róla, az egyszerű nép azt, ami a Bibliában volt olvasható. Itt volt Babilon, a nagy város, a "latrok tanyája" és ugyanakkor "a királyi

városok legékesebbje". Itt volt a dölyfös Ninive, amelyet Nimród alapí-tott, a "hatalmas vadász az Úr előtt". Itt voltak a dicső városok: Assur,

Uruk és Ur, a kaldeusok városa. Itt szenvedték el a zsidók a babiloni fogságot és az asszír királyok igáját. Itt zavarta össze az Úr az emberek nyelvét, amikor égig érő tornyot akartak építeni, s itt bocsátott borzalmas vízözönt a világra, amelyet csak Noé és családja élt túl ...

Es főleg: itt teremtette Adárnot és annak bordájából E.vát; itt volt a bibliai Paradicsom!

Senki sem vágyott hát arra, hogy ezt az országot megtekintse? Vágyott, hogyne, ehhez nem fér kétség. Csakhogy Mezopotámia nemcsak a világ egyik legtitokzatosabb, hanem egyik leg megközelít-hetetlenebb országa is volt. Nyugat felől végtelen s'ivatag, észak felől áthághatatlan hegyek választották el a világtól, délen kalózok álltak az odaigyekvők útjába. Ezenkívül, mivel a mongol hódítás, majd a török megszállás alatt egymást érték a szabadságszerető és harcias lakosság felkelései, mindenkor katonaság zárta el a világ többi részétől.

Lehet, hogy valamikor itt volt a Paradicsom, de ez a bagdadi kalifák birodalmának megszünése után tőrrel elkerített pokollá változott. Aki

ebbe az országba be akart jutni, annak tetőtől talpig férfinak, de kicsit kalandornak is kellett lennie.

Persze akadnak ilyen emberek is.

• •

Az első olyan ember évezredünkben, akiről tudjuk, hogy járt Mez o-potámiában (és onnan élve tért vissza), egy toledói spanyol rabbi, Ben-jamin volt. 1160-ban kelt útra, öt év múlva elért Bagdadba. 1173-ban már ismét Európában találjuk Teljesítményét még Richard Hallibmton

sem merte megismételni. Benjamin a tengeri úttól eltekintve az egész utat gyalog tette meg. Háromszor menekült meg rablók kezéből, kétszer

14

fenyegette a kolera, egy alkalommal pedig iszonyatos sivatagi

homok-Ax Eufrátesz folyó Babi· lontói délre -több ezeréve ugyanúgy, mint ma

viharba került. Visszatérése után könyvet írt ~ta~.ásáról, de ~ ko~~~sak vajmi keveset tudhattak meg belőle Mezopotamtaról. Ugyams a konyv csak 1543-ban jelent meg Konstantinápolyban héber nyelven, majd körülbelül harminc évvel késöbb Antwerpenben latin fordításbap. Ma az egyik legfigyelemreméltóbb "történelmi útleírásnak" tekintik.

Ebben a Zarándokl.atban, amely még a középkorból maradt ránk, és amely Mezopotámia első újkori ismertetése, nem minden egyfor-mán érdekes, de sok minden késztet csodálatra. Amikor a könyv

szer-zője Moszul közelében elérte a Tigrist, a folyó bal partján levő agyag-hordalék-halomban felismerte az ókori Ninive romjait. Ezt a várost i. e. 612-ben elfoglalták a médek és a babiloniak. Szinszariskun király pedig úgy tért ki a kapituláció elől, hogy összes kincseivel és feleségeivel együtt elevenen elégettette magát. Ninive úgy esett el, mint

(9)

16

kétszáz év múlva Hérodotosz járt Mezopotámiában, de a városról, "amelyben csak olyan csecsemóböl, aki még nem tudja megkülönböz-tetni jobb kezét a bal kezétől, százhúszezer volt", csak annyit tudott meg, hogy "a Tigris jobb partján terült el". Diodórosz viszont a knido -szi Ktésziasznak i. e. negyedik századból származó (azóta elveszett)

írásából azt olvasta ki, hogy állítólag "az Eufrátesz folyónál terült el". Sztr.abón pedig, aki a toledói Benjamin előtt körülbelül 1165 évvel

előbb járt Mezopotámiában, Ninivéról semmit sem tudott meg, illetve csak annyit, hogy valamikor Assziria fővárosa volt, és "röviddel el-foglalása után örökre eltűnt a föld színéról".

A bátor rabbi érthető okokból Babilont is kereste, és - meg is

találta. Romokban feküdt, a sivatag pora még nem tudta teljesen be-temetni. Nem mert belépni a romok közé, "meet ott sárkányok és mérges kígyók fészkelnek". Csak Schittberger bajor lovag lépett be oda 1400 körül, amikor "a pogány mohamedánok fogságából" arrafelé menekült. Hosszú cím ű könyvében így ír: "Bábel városának fala kétszáz

könyök magas és ötven könyök széles . . . Az Eufrátesz vize a város közepén folyik, amely jelenleg teljesen romokban hever, és egyetlen emberi szállás sincs benne." .

A bajor k>vag után Rauwolff sváb orvos és botanikus jutott el Me-zopotámiába; alighanem az ottani flóra iránti érdeklődése vitte el oda. "Babilon még látható - írja 1583-ban kiadott Otleirásában -, de

annyira romos állapotban van, hogy már nem nagyon magas, azonkívül

hemzseg a különféle szörnyektől és vadállatoktól, úgyhogy az ember fél médöldnél jobban nem tudja megközelíteni ... Főleg perzsa nyelven

eglónak nevezett kisállatok (T hierlein) vannak ott, amelyek igen

mér-gesek .. Mint mondották nekem, a gyíknál nagyobbak, és h;írom fejük

van."

E kisállatok leírása meglepheti a természettudóst, a félelem a

Ba-bilonba való belépéstől azonban egyáltalán nem meglepó. Még ma is meglehetősen veszélyes letérni a "turistautakról" ebben a romtengerben ezek miatt az ijesztő (ha nem is háromfejű) állatkák miatt. Annál

na-gobb csodálattal tölt el bennünket Babilon egy másik ismett

látogató-jának bátorsága, aki így írt: "Körös-körül bejártam ezeket a lerombolt

falakat, és felléptem azok legmagasabbikára, majd onnan leszállva, behatoltam a romok belsejébe, és mindent alaposan aprólékosan

meg-tekintettem."

Babilon romjai. Nabukadnécár palotája, amelyben meghalt Nagy Sándor

Ezt a bátor utazót Pietro della Vallénak (1586-1652) hívták. Ez

a római nemes nagyon gazdag ember volt, és Mezopotámiába egyáltalán nem tudományos céllal jutott el. Beleszeretett ugyanis egy rangos

hölgy-be, és amikor kosarat kapott, feledést keresve 1614-ban zarándokútra indult a Szentföldre. Ott újra szerelmes lett, mégpedig egy bagdadi kaldeus keresztény leányba, Sitti Maaniba. Ezúttal nem hagyta magát lerázni, hanem kitartóan követte választottját a szíriai sivatagon át a leány szülöföldjére, ahol feleségül vette. Meglehetösen sok gondja volt vele, főleg a nevelésével (például hosszú időbe tellett, amíg le-szoktatta arról, hogy az orrában karikát viseljen), de nem fáradt hiába. Nemcsak feleséget kapott benne, hanem bátor kísérőt is kalandos útjaira az arab világban. Amikor felesége 1621-ben meghalt, bebalzsamoztatta, és miután visszatért Keletről, ahol összesen tizenkét évet töltött,

holttestét ládában Rómába vitte, és családi sírboltjában temettette el.

Ezt az esetet nemcsak érdekessége miatt említjük meg, hanem azért is,

(10)

18

kutatásáról beszélünk, úgyis mindig csupán férfiak érdemeit méltatjuk;

ne feledkezzünk el hát SittiMaani della ValléróL

Pietro della: Vallét a felesége első ízben 1,616. decemberben vezette

el Babilonb_a ;_ azután még kétszer tért oda vissza. A felesége nélkül bizo~yára ·-nehezen tudott volna odatalálni. Egyébként a kÖrnyékbeli falvak lakosai közül ma is kevesen tudják, hogy azok a romok, amelyf:-ket annyi autó és autóbusz ker.es fel, annak a városnak a maradványai, amelynek Babilpn voÍt a neve. Pietro della Valle 16'17-ben, felesége társaságában _beutazta Mezopotámia legdélibb részét, és ott olyan ókori

városok ~romjait te~intette meg, amelyek egykori nevéről senkinek

sem volt tudomása (ma már tudjuk, hogy ezek egyikének a

Muqajjar-dómbon évezr~dekkel korábban Ur volt a neve). 1625-ben, ekkor már

szolgája .kísé(;etében, a Perzsa-öböltől kefetre .tett meg hoss~ú utat. ltt römokhoz Úkez-ett, amelyekről megállapította, hogy az ókori Perszepó: -lisz város ·maradványai. Ez az Akhaimeríidák nefllzetségéPől származó

perzsa királyok székhelye v:olt, amelyet Nagy Sánöor i. e.::~.tO-ban a IH. Dareiosz feiett 'aratott győzelme után (niint · Diodórosz )rj~: "tivornya közepe~te, amikor már nem volt öntudatának birtokában") felgyújtott. Különösen a mesterséges teraszon épített palota oszlopcsarnoka keltett benne mély benyomást. Ehhez "tizenkét egymás mellett haladó lovas

számára is elegendő szélességű márvány feljáró" vezetett. De ennél is nagyobb ámulatot keltettek benne azok a csodálatos feliratok,

amelyek a palota falait borították: minden eshetőségre számítva, igen lelkiismeretesen lemásolta őket. Jól tette: később ezek a másolatok

nyújtottak kiindulási alapot nemcsak Perszepolisz, hanem egész Mezo -potámia történelmének megismeréséhez.

Pietro della Valle utazásai során feljegyzéseket is készített, amelyeket megküldött barátjának, Schippannak Nápolyba (a perszepoliszi feliratok első másolatait 1626-ban küldte meg neki), a .feljegyzések másolatait pedig megtartotta. Hazatérése után ezeket három részől álló, gazdagon

illusztrált műben: "A zarándok útleírásá"-ban (1650-58) publikálta. Az illusztrációk azonban nem tőle származnak, hanem azoktól az

utazóktól, akik a rémhírek ellenére is elmerészkedtek ide.

Röviddel Pietro della Valle után az angol Thomas Herbert utazott Mezopotámiába, mégpedig mint Sherley és Cotton brit diplomaták kísérője, akik 1626-ban a perzsa sahhoz utaztak küldetésbe. Útközben azonban mindkét diplomata meghalt, eléggé tisztázatlan körülmények

Tipikus "tell" Mezopotámia sivatagjában. Hogy mi rejtőzik alatta, sír-e vagy régi templom, nem tudjuk - százával vannak ilyen mesterséges dombok, amelyeket napjainkig sem tárt fel senki

között (lehet, hogy napszúrás következtében, de az is lehet, hogy

vér-hasban), Herbert így aztán nagy kerülővel, Indián és Ceylonon keresztül visszatért Londonba. Itt I. Károly komornyikjaként működött, mégpedig a király 1649-ben, a vesztőhelyen bekövetkezett haláláig. Az utazásról vázlatokat hozott magával, amelyeket ·azonban nem tartott eléggé

szemléltetőnek, és ezért megbízta Hollar V áclavot, az egyik leghíresebb londoni rézkarcolót átdolgozásukkaL Ennek a számkivetésben élő cseh

művésznek köszönhetjük tehát a Tigris és az Eufrátesz közötti "bib-liai városok" első, művészi szempontból tökéletesnek mondható (ha tárgyi tekintetben érthetően nem mindig pontos) ábrázolatait.

Mezopotámiából a francia Jean Baptiste Tavernier és Jean Chardin hozott további leírásokat. Mindkettőjüket jobban érdekelte azonban

a gyors meggazdagodás, mint az ókori emlékek; ez egyébként nap-jainkig fennmaradt európai hagyomány. Chardin, aki 1666-ban III. Szulejmán szultán ékszerszakértője lett, egyik útjára (az akkor még fel nem talált fényképezőgép helyett) magával vitte Grélot rajzolót.

(11)

20

dukciók révén egészen a múlt századig forgalomban voltak. Más fran-ciák Vincent Marie és Emanuel de Saint Albert viszont inkább a ka-tolikus bit terjesztésének

lehetőségeit

puhatolgatták a muzulmán arabok és az eretnek kaldeusok között, lévén mindketten misszionáriusok. De mert papok voltak, igen jól ismerték Mezopotámia bibliai törté-nelmét. Marie felfedezte "Bábel tornyát", de nem Babilonban, hanem Birsz-Nimródban, közel Bagdadboz, Saint Albert pedig szkeptikusan kijelentette, hogy nehéz megtalálni azt a helyet, ahol állt, "meet a bib-liai és a bennszülött hagyomány itt annyira össze van kuszálva, hogy senki sem ismeri már ki magát". Utánuk honfi társuk, a híres

arab-szakértő, Jean Otter utazott Mezopotámiába. Tíz évet töltött ott (1634-44 közötti törökországi és perzsiai utazásait is beleszámítva), de semmi

jelentős dolgot nem fedezett fel. Bár ismerte Abdulfed arab földrajz-tudós könyvét, amelyben megjelöli Ninive és Assur fekvését (mégpedig pontosan mint ma tudjuk), de annyira nem értette a leírást, hogy a romokat borító halmokat sem tudta megtalálni. Közben pedig az egyik halom alján ebédelt, egy másikra pedig fel is ment!

Az első franciákkal szinte egy időben érkezett Mezopotámiába Engelbert Kampfer német orvos, aki 1683-ban Perszepoliszba is elláto-gatott, és a romfalakról számtalan feliratot másolt le. Utána ugyanezt, de már pontosabban megismételte a bollandus Cornelius de Bruin. E feliratok betűit aztán az angol Thomas Hyde litterae cuneiformesnek, azaz "ékírás"-nak nevezte el, és ez az elnevezés azóta is megmaradt. De az említettek csupán első küldöttei voltak Európának Mezopotá-miában. A terület tényleges tudományos feltárása csak Caesten Niebubr expedíciójával kezdődött el.

A dán király szolgálatában álló hannoveri Carsten Niebubr (1733-1815) hivatását tekintve földrajztudós volt, nagy tehetségű és univer-zális érdeklődésű ember. Huszonnyolc éves kora ellenére V. Frigyes király rábízott egy hadi vitorlást, mégpedig azzal a feladattal, hogy kutassa át a Közel-Kelet országait. Koppenbágából 1761 elején tá-vozott, és 1767 végén tért vissza, de nemigen mondható, hogy szeren-csével járt. Az expedícióval ugyanaz történt, mint a tíz kicsi négerről szóló gyerekdal szereplőivel: társai egymás után pusztultak el, úgyhogy végül is magára maradt egy távoli és veszélyekkel teli országban. De meet vasakaratú ember volt, teljesítette a rábízott feladatot. Utazás Arábiában és a környező országokban (1774-78) címü könyvében

így ír: "Bár expedíciónkat a halál úgyszólván teljesen lekaszálta, úgy gondolom, hogy ez mégsem riaszthat vissza másokat az Arábiába való utazástól."

Számunkra Niebuhr expedíciójának főleg két eredménye fontos: először az, hogy pontosan meghatározta Ninive és Babilon romjainak helyét, másodszor, hogy PerszepoHszból hosszú és pontos ékírásos szövegmásolatokat bozott magával. És még egyről ne feledkezzünk meg, aminek egyenesen történelmi jelentősége van: könyve Napóleon Bonaparte fiatal francia generális ·kezébe került, akit végül is ez az írás ösztönzött egyiptomi badjáratára (1798-99). Bár a badjárat a fran-cia badsereg vereségével végződött, lehetövé tette a tudomány hatalmas gyózelmét: megnyitotta az utat a régi Egyiptom felfedezéséhez. Egy olyan ország felfedezésébez, amely ugyanolyan titokzatos, mint Mezopo-támial

Amikor 1900-ban az ókori Mezopotámia történelmének akkori leg-nagyobb ismerőjét, Friedrich Delitzsch berlini professzort megkérdezték,

hogy véleménye szerint mi vezette az embereket Európából ebbe a hoz-záférhetetlen és veszedelmes országba, ezt mondta: "Erre egyetlen felelet van - a Biblia!"

Igaza volt. De mégsem egészen. Megfeledkezett az ember egyik legtermészetesebb tulajdonságáról: a megismerés utáni vágyról.

Vagy egyszerűbben kifejezve: a kiváncsiságróL

• •

Mezopotámia kutatásában Niebuhrral új időszak vette kezdetét.

Igaz, még beszélhetünk módszeres kutatásról, de a felfedezések ezután már nemcsak véletleneken múltak.

Egyre növekedett az utazók száma, utánuk jöttek a kereskedők, a misszionáriusok, a kémszolgálatok ügynökei, a különleges kormány-meghatalmazottak és időnként tudósok is. Mezopotámia iránt főleg az angolok érdeklődtek, akik ott voltak a szomszédban (Indiában és

Perzsiában), továbbá hagyományos ellenlábasaik, a franciák. Végül is a török kormány engedélyt adott arra, hogy Bagdadban, Baszrában és Moszulban konzuli képviseletet létesítsenek.

(12)

ll

verek nyitottak meg, Mezopotámiát diplomáciai tárgyalások tették

hozzáférhetővé. A kaput nem tárták túlságosan szélesre, de legalább

a diplomaták és védenceik bemehettek rajta. Nem meglepő tehát, hogy az első férfi, aki az Eufrátesz és a Tigris között ásóját kutatási szán-dékkal vágta a földbe, a moszuli francia konzul, Paul-:E:mile Botta volt (1802-70).

Botta érdekes ember volt. :E:letrajzi adatai szerint sem a diplomáciai szolgálathoz, sem az archeológiai kutatásokhoz nem rendelkezett a szük -séges előfeltételekkeL Már származása körül is bajok voltak: nem volt nemes, ami annak idején a diplomatánál hibapontnak számított. Politikai múltja kissé gyanús volt: Olaszországban (Torinóban) született, és francia szolgálatba lépése előtt az ellenséges egyiptomi kormányt szolgálta. Műveltsége körül sem volt minden rendben: sem az archeoló-giát, sem a történelmet nem tanulmányozta. Orvostudományt tanult. De az orvostudományt sem vette túlságosan komolyan. A diploma meg-szerzése után nem kezdett kórházi gyakorlatot, hanem egy vitorláson

föld körüli útra indult. Amikor három év múlva, megfelelő tapasztala -tok gyűjtése után hazatért, Egyiptomban telepedett le, mert jól érezte magát ott. Orvosi gyakorlata mellett rovargyűjtéssel foglalkozott, és igyekezett mind több kapcsolatra szert tenni az ottani hatalmasságokkal. Ez nem kerülte el a francia kémszolgálat figyelmét, mire is a kormány elhatározta, hogy értesüléseit felhasználja: felajánlotta neki az alexand-riai konzul tisztségét. Botta az ajánlatot elfogadta, és jól be is vált ezen a poszton. A kormány ezután Jemenbe küldte, ahol ugyancsak bevált. 1842 tavaszán megbízta a Moszulban létesített új konzulátus vezeté-sével. Ekkor már a Közel-Kelet elismert szaktekintélyének számított.

Az akkor még sárfészekként ismert Moszulnak egyetlen érdekessége a tizenkettedik századból származó ferde minaret v.olt, a pisai ferde torony keleti megfelelője. Jelentőségét a jövőre vonatkozóan az hatá-rozta meg, hogy területén érintkezett egymással az arab, a török és a kurd világ, tehát predesztinálva volt arra, hogy politikai intrikák ideális központjává váljon. Nemsokára kiderült, hogy jelentősége még ennél is nagyobb. Abban az időben azonban a föld alatti olajkincs, amely a felszínre szivárogva ragadós pocsolyák képében jelentkezett, még nem érdekelt senkit.

Bortának új működési helyén határozottan több volt a szabad ideje, mint a dolga. Tevékeny ember lévén, maga nézett tennivalók után.

Paul-~mile Botta (1802-1870)

Rovart már eleget gyűjtött, a pestissei és a kolerával szemben a kor higiéniai viszonyai között tehetetlen volt, hozzákezdett tehát a helyi folklór és vallások tanulmányozásához. Főleg az ördögtisztelők érde-kelték, akik egészen logikusan a r.ossz és ártalmas szellemeket igyekez-tek maguknak megnyerni, és az amúgy is jóságos istennel nem törődtek.

A környéken tett utazásai alkalmával furcsa halmacskák kötötték le a figyelmét, amelyek a Tigris parjain minden különösebb geológiai ok nélkül hirtelen kiemelkedtek a síkságból. Felötlött benne, hogy ezek az óriási és szétszórt vakondtúrások, amelyeket a bennszüLöttek

tell-nek neveztek, évezredek előtti ókori városok romjait takarhatják. Mivel az országot az ókorban Asszíriának nevezték, a dombok - okoskodott tovább Botta - asszír városok romjait fedik.

Elhatározta, hogy megvizsgálja ezeket a halmokat. Előbb lóháton kö-rüljárta őket, és a bennszülötteket faggatta, hogy nem végeztek-e ott ásatásokat. Majd megvizsgálta a repedéseket a dombok oldalán, sőt

az egyikre fel is ment. Ott visszaemlékezett egy Egyiptomban élő

francia archeológus szavaira, aki azt mondta: "Ha valaki le akar szállni a történelem mélységeibe, annak előbb fel kell mennie a könyvek hegyére". Mielőtt azonban írt volna könyvekért (Moszulban nem volt könyvkereskedés), franciaországi látogató jelentette be magát nála.

(13)

24

Társaság titkára, a Mezopotámiáról szóló legrégibb és legújabb ismere-tek két lábon járó lexikona.

Mohl kerülővel, Londonon át érkezett Moszulba, és még öt hónap múltán is el volt ragadtatva azoktól a leletektől, amelyeket a brit kor-mány vásárolt meg ezer fontért a volt bagdadi brit főkonzul, Claudius

]. Rich örököseitőL A leletek Babilonból >zármaztak, és szép számmal voltak köztük agyagtáblák és hengerek, mégpedig ugyanazzal a fajta ékirással, mint amilyen a különféle mezo?otámiai útleírásokban és az ún. Michaux-jéle kövön látható.

A Michaux-féle kő volt az első eredeti ékírásos dokumentum, amely Európába került. André Michaux francia botanikus hozta magával 1786-ban PerzsiábóL Abrák is v:oltak rajta a Bibliában említett "ba-biloni sárkányról".

Mohlnak útimáiháj ában volt Niebuhr Arábiai útleírása és Rich: Kurdisztáni tartózkodásom eseményei c. k3nyve, amely részletes leírást tartalmazott a Moszul környéki kutatásokról. Többek között az állt benne, hogy a Tigris bal partján levő Kujundzsik-halom - éppen Moszullal szemben - az ókori Ninive romjait rejti magában.

"Az ókori Ninive romjai? - kérdezték a tudósok kétkedően. - Ha ezeket a romokat sem Hérodotosznak, sem Sztrabónnak nem sikerült megtalálnia, ugyan ki tudna rájuk lelni két és fél évezreddel később?" Sőt, egyes jónevű tudósok azt állították, hogy Ninive egyáltalán nem létezett. "Nem rendelkezünk róla semmilyen, az ókorból származó autentikus értesülésset A bibliai prófétikon kivül senki sem látta, valamennyi antik szerző csak hallomásból ír róla, és mindegyik másként. Nyilvánvalóan a legendák és mítoszok bi~odalmába tartozik, akárcsak a homéroszi Trójai"

Bottának ezekről a kételyekről egyszerúen azért nem volt tudomása, mert nem rendelkezett a megfelelő szakképzettséggel. Nemsokára két figyelemre méltó angol tett nála látogatást (rövidesen többet hallunk róluk), és ők is arról beszéltek, hogy abban a Tigris mellett levő halomban tényleg Ninive rejtőzik, sőt ás~tásokat akartak ott kezdeni. Ezért Botta szintén megállapodott Mohllal, azonnal odautazott, hogy megelőzze őket. De semmi olyat nem talált, ami arról tanúskodna, hogy ott valamilyen város romjai lennének. Ennek ellenére mégis elhatározta, hogy szerencsét próbál.

1842 decemberében ásni kezdett a Kujundzsikon. A felfogadott

munkásoknak az volt a véleményük, hogy a vállalkozás teljesen értel -metlen dolog, de mcrt a munkabérüket megkapták, a többivel nem törődtek. Egy héten át ástak széles, meredek árkot a lejtőn, de semmit sem találtak. A második héten kiástak valamilyen cserepeket, ame-lyeken karcolások voltak, és amelyeknek Botta nagyon megörült. Bó-logattak (ami török földön értetlenséget vagy az egyetértés hiányát

jelenti), és egyesek biztonság kedvéért ki is léptek a szolgálatból. Egyszer egy fellah (földművelő) állt meg ott, és elárulta B ottának: a munkások a kereset miatt elhallgatták előtte, hogy azokból az írás-jelekkel tele téglákból, amelyekért ezeket az embereket fizeti, a környék-beliek házakat és állataik részére istállókat építenek. "Gyere, uram, nézz körül az én fal um ban l Charszabadnak nevezik, és lóháton alig egy óra járásra fekszik északi irányban!"

B ottának már megvoltak a kellő tapasztalatai az efféle tanácsadókkal: információik egyetlen célja az volt, hogy baksisra tegyenek szert. Foly-tatta tehát a munkát: a munkás.ok ástak egy hónapig, ástak két hónapig, ástak három hónapig- "úgyszólván teljesen hiába".

Március közepe táján, amikor a kudarc miatt már lassan aludni sem tudott, eszébe jutott az a bizonyos fellah. Néhány munkást Charszabad-ba küldött. Két nap múlva egyikük visszatért: "Uram, városfalra buk-kantunk!"

Mivel kudarcai pesszimistává tették, Botta nem hitt a hírnek. Az egyik szolgának mégis utasítást adott, hogy menjen, és nézzen körül. "Szent igaz, uram, a próféta szakállára, szent igaz! Embereid a világ legnagyobb városfalára akadtak! Ezerszerte szebb rajzokkal, mint amilyenek a pasa palotáján vannak!"

Botta lóra kapott, sarkantyúit a ló oldalába nyomta, és csak "a világ legnagyobb falai" előtt állt meg. Körülbelül három méter magas fal volt ez, kőlapokkal burkolva. Ezeken a lapokon olyan domborművek voltak, amilyenekkel sem Görögországban, sem Egyiptomban, sem

Indiában, de sehol máshol nem találkozott l

A moszuli francia konzulátuson 1843. március huszadikától har-mincadikáig nem volt hivatal, a főnök dolgozott. Az excellenciás úr átváltozott az ásócsoport vezetőjévé. Piszkosan, izzadtan, borostásan vezette támadásra kis csapatát a fal ellen, amely mögött évezredek aludták álmukat. Az eredmény szédítő volt!

(14)

26

vadászjeleneteket ábrázoló és ékírásos feliratú lapok, kis fajaasz dísztárgyak és emberfejű szárnyas bikákat ábrázoló óriási alabástrom szobrok kerültek napvilágra. Olyan szobrászati alkotások, amilyeneket európai szem még soha nem látott. Az ábrázolt lények jóval felülmúlták az európai ember képzelöerejét. Művészi alkotások kerültek itt elő, mégpedig elképesztő meanyiségben . . . És mindez annak a bizonyos teUnek egészen az elején volt!

Ma már tudjuk: Dur-Sarrukint találta meg, II. Szargón asszír király nyári palotáját. Ez a király i. c. 721-705 között uralkodott. A palota mesterséges teraszon épült, kétszáznál több helyiséggel, két templommal és harminc udvarral. Palota azokból az időkből, amikor még senki sem sejthette, hogy Rómában megépül majd a Capitolium és Athénben a Parthenóa ...

Másfél évig tartott, amíg Botta ezt a palotát kiásta. Természetesen nem sikerült az egészet kiásnia (az ásatásokat tíz évvel késöbb hon-fitársa, Victor Place folytatta, de még 1928-1935 között is folytatott itt ásatásokat a Chicagói Egyetem Keleti Intézete), hiszen számtalan nehézséggel kellett megküzdenie, bár a francia kormány részéről

nagy-lelkű támogatásban részesült: a siker első hirére az iskolaügyi miniszter és - meglepetésére - a belügyminiszter nyomban 3000 aranyfraokot küldött neki. Mindenekclőtt Mehmed pasa moszuli kormányzó intrikáit kellett leküzdenie, aki megkárosítva érezte magát, mert nem kapta meg a talált arany felét - azt ugyanis semmiképp sem hihette, hogy valaki csak "valamiféle kövek" miatt ásasson -, és ezért azt jelentette Konstantinápolyba, hogy "a franciák Chorszabadban erődítményt építe-nek". A munkásait arról kellett meggyőznie, hogy az ásatások nem becstelenítik meg őseik emlékét, és nem sértik vallásukat. Százszámra kellett megoldania olyan műszaki és szervezési problémákat, amelyek-től egyetlen, a terepen dolgozó régész sincs megkímélve. Mindezt olyan szívóssággal végezte, amilyennel a diplomatáknál csak egészen más természetű tevékenység alkalmával lehet találkozni.

1844. október tizenötödikén Botta befejezte a chorszabadi ásatásokat. A kormány felszólította, hogy a leleteket küldje Franciaországba. Persze, ezt könnyű volt mondani: voltak olyan szobrok, amelyek harminc tonnánál többet nyomtak. Kiválasztotta tehát a legjellemzőbb és legin-kább ép darabokat (a többi munkatársa, Eugcne N. Flandin minden

-esetre lerajzolta), hatalmas hengereken gördülő szekeret készíttetett,

Szárnyas bika emberi fejjel és őrzője, Chorszabadból,

3 m magas, alabástrom az i. e.

kilencedik század végéről. (British Museum, London)

és ezen szállította a szobrokat a Tigrishez. (A legnagyobb kolosszusokat kétszáznál több ember vontatta.) Ott aztán külön e célra épített tuta-jokra rakatta őket. Rakodás közben némelyikük felborult, és két asszír király, miután éppen hogy kikerült a föld mélyéből, eltűnt a Tigris vizében. A többi Jelet szerencsésen megérkezett Bagdadba, ahol azután több mint egy évig vártak a speciálisan erre a célra átalakított tengeri hajóra, amely Baszrába jött értük. Két szárnyas bikát az Eufrátesz és a Tigris torkolatában nyeltek el a hullámok, ahol Botta expedícióját kalózok támadták meg.

A többi lelet azonban Afrikát körülhajózva mégis megérkezett Le Havre-ba, illetve onnan a Szajnán Párizsba.

Botta 184 7. május elsején a Louvre-ban megnyitotta kincseinek kiállítását. A volt francia királyi palota megtelt ámulattal. A nyugati világ először került szemtől szembe egy rég letűnt keleti birodalom művészeti alkotásaival. Nagyszerűségük mindenkit elkápráztatott:

(15)

tók az európai antik és reneszánsz müvészet legjobb alkotásai, a Louvre büszkeségei mellé !" Az eredetükre és korukra vonatkozó kérdésekre Botta így válaszolt: "Meggyőződésem, hogy az általam felfedezett szobrászati alkotások Ninive virágkorából valók!"

Ezt a későbbi kutatás is megerősítette. De ez korántsem volt a teljes igazság. Botta nemcsak szobrászati alkotásokat fedezett fel, mégpedig Ninive virágkorából, hanem az újkor emberisége számára az egész ókori Asszíriát is felfedezte, s a Flandin által illusztrált ötkötetes Ninivei leletekkel (1849-50) lerakta egy új tudományág, az asszirológia alapjait.

Fáradozását a legnagyobb méctékben elismerték, s ezt meg is érde-melte. De a külügyminisztérium valamelyik igazoló bizottsága az 1848-as forradalom után úgy vélekedett, hogy Botta felfedezései tulajdon-képpen a letünt rendszer dicsőítését szolgálták, és ezért büntetésből áthelyezték a szíriai Tripolisba. Ezzel a Moszul környéki telleket átengedte annak a férfinak, akit az angolok neveznek az asszirológia megalapítójának.

• • • •

Ez a férfi Austin Henry Layard (1817-94) volt. Angol létére Párizsban született, Olaszországban és Svájcban nevelkedett, s eredeti foglalkozása jogász volt. De a parókát és a talárt hamar megunta, mert nem biztatták gyors karrierreL Mindenképp feljebb akart kerülni a társadalmi ranglétrán, s hogy célját elérje, mindenre kész volt.

Útjában azonban komoly akadályok álltak: nem voltak összekötte-tései, s nem volt pénze. Tudomásul vette, hogy ha mindezek ellenére előre akar jutni, előbb fel kell hívnia magára a közfigyelmet. Gyer-mekkora óta csábította Kelet, amellyel első ízben az Ezeregyéjszaka

mesétből ismerkedett meg. Mi lenne, ha ott próbálna szerencsét? James S. Buckinghamet a Mezopotámiai utazások (1827) tették ismertté, Claudius J. Rich jelentések Babilon romjairól (1812) című művével, Francis R. Chesney a kalandos Utazások az Eufráteszen című könyvé-vel vált híressé. Az utóbbi két gőzhajóval érkezett Skóciából az Okon-tesz torkolatához: a hajókat itt szétszerelték, majd teherhordók hátán 28 az Eufráteszhez szállították, és ismét összeszerelték. Az egyik hajó

Austen Henry Layard (1817-94)

egy éjszakai vihar alkalmával negyed óra alatt elsüllyedt, de a másikkal sikerült Chesneynek elérnie 1836 októberében a Perzsa-öbölböz.

Amikor Layardnak kezébe került Robert K. Porter útleírása (1822), s látta azokat a rajzokat, amelyeket a festő a Bibliából már ismert nevű ősrégi városokról készített - eszébe ötlött: mi történnék, ha ezek közül átkutatna néhányat? Angliában, ahol esküsznek a Bibliára, bi-.zonyára szárnyára kapn á a hír l

A gondolatot rövidesen tett követte. Esténként az arab és a perzsa nyelvet tanulta, hét végi szabadnapj,ain a lövészetet és az iránytű használatát gyakorolta, egy tanfolyamon megtanulta az elsősegélynyúj­ tás alapelemeit.

Ezek után 1839 tavaszán búcsút mondott a londoni Temple-ben

levő fülledt ügyvédi irodájának, s puskával és bibliával felfegyverkezve, Mitford nevű barátja társaságában útra kelt Keletre.

A két barát hajón Palesztinába érkezett, ahonnan Szírián keresztül elindultak az Eufráteszhez. "A veszéllyel nem törődtünk. Egyedül mentünk, kíséret nélkül. Egyetlen oltalmunk fegyverünk volt, ruhatá-runk belefért a nyereg mögé kötött zsákokba. Kóboroltunk, amerre jólesett; a naplemente rendszerint egy rom közelében, egy nomád arab

(16)

30

1840 májusában érkeztek, éppen akkor, amikor Botta átvette ott a fran-cia konzulárus vezetését. Ok voltak első látogatói. A környéken levő tellekről meg arról beszéltek neki, hogy érdemes volna közelebbről szemügyre venni ezeket. "Az első találkozástól kezdve szívélyes kapcso-lat alakult ki kö2iöttünk - írta röviddel azután Botta is, Layard is szinte szóról szóra -, de az élet elválasztott minket." Bottának volt pénze,

. és elkezdbette az ásatást, Layard kevés megtakarított pénze azonban csakhamar elfogyott, kénytelen volt tehát visszatérni. "Az új győze­ lemért néha a vercséget is meg kell kockáztatni."

De nem tért vissza Londonba, hanem csak Konstantinápolyba (Mit-ford közen folytatta útját Indiába). Ott felkereste a brit nagykövetet, és felajánlotta neki szolgálatait. Sir Stratford Caaning tudta használni a bátor fiatal férfit: a kormány információkat kért tőle Törökország és Perzsia határvidékének arról a szakaszáról, amelyet Layard beutazott. Ezután két álló éven át dolgozott a brit nagykövetségen, s nem túlsá-gosan feltűnő tolmácsi állásban. Mivel különös képessége volt hozzá, hogy hozzájusson értesülésekhez, amelyek beszerzése hivatalos úton lehetetlen volt, megnyerte a nagykövet bizalmát. Pozícióját aztán arra használta fel, hogy meggyőzze a nagykövetet a mezopotámiai ásatások szükségességéről. Sir Stratford eleinte figyelemre sem méltatta ezeket. Később azonban, miucin híre jött, hogy "Botta dicsőséget szerzett felfedezéseivel Franciaországnak", a dolog egyszeribe politikai jelleget nyert. A török hatóságoktól megszerezte Layard számára a szükséges

engedélyeket, és mivel hivatalosan nem tudta pénzhez juttatni, saját zsebéből adott neki hatvan fontot. Ez ugyan elég nevetséges összeg volt, de Layard megköszönte, vásárolt egy lovat, és útra kelt.

1845 szeptemberében "három feleslegesen elvesztett év után" ismét

Moszulban volt. Megnézte a chorszabadi ásatásokat - úgy érezhette ott magát, mint Glen, amikor hírét vette Gagarin útjának. Elment Kujundzsikba, amely már első moszuli látogatásakor is "ellenállhatat

-lan erővel vonzotta". Amikor azonban megtudta, hogy Botta itt nem járt szerencsével, késedelem nélkül odébbállt. Megalkudott valamilyen

tigrisi hajóssal, aki ötven kilométernyi távolságra magával vitte. Volt ott egy halom, amelyet már régen meg akart nézni: az épület ugyanis

a "Hatalmas vadász az Úr előtt" nevet viselte.

Partra szállt, és a legközelebbi falu felé vette az útját. A beduinok fekete sátrai nem nyerték meg tetszését, de nem volt más választása.

Felkereste az elöljárót, szcrtartásosan üdvözölte, és alig ivott meg vele egy csupor erős teát, aggálya máris igazolást nyert: vendéglátója Avad rablóvezér volt, "a sivatag rémc". De megőrizte angol hideg-vérét, máihájából mindenféle apróságokat ajándékozott neki, és az arab társalgást gyakorolta vele. Úgy látszik, jól beszélt: Avad az egybe-gyűlt férfiak előtt barátjának nevezte, és megígérte, hogy kiválaszt fél tucat legényt, akik csekély díjazásért megnézik, "mi van a domb gyomrában".

Layard reggel felment Nimród dombjára, és úgy vette szemügyre, mint generális a jövendő csatateret. Nem hitt a szemének: mindcnfelé ékírásos téglák hevertek. Megjelentek Avad rablói. Pontosan hatan voltak, és ásni kezdtek, mégpedig ott, ahol a földből egy nagy kőlap meredt ki. Egy óra alatt kiszabadították, sőt még néhány továbbit is találtak. Mindegyiket domborművek díszítették - valamilyen épület falburkolata lehettek. Váratlan szerencséjén felbuzdulva három embert a domb túlsó oldalára küldött. Azok egy nagy várfal sarkám akadtaki Alig egy hét telt el, és Layard ~ár látta, hogy "belekezdett egy olyan dombba, amely a leletek gazdagságát tekintve messze felülmúlja Chorszabadot". Amikor a kiásott lapokat megtisztította a rájuk ragadt agyagtól, csodálatosan szép vadászjelenetek tűntek elő, mintegy azt igazolva, hogy a hely egykori lakói valóban "nimródi szellemben" éltek. Más domborművek viszont csatajeleneteket ábrázoltak. Erőt vett rajta a lelkesedés, sőt egy pillanatra még arról a dicsőségről is meg-feledkezett, amelyért ide jött. "Elámulva néztem a díszítések gazdag-ságát és eleganciáját, a mozdulatok és izmok hű és finom rajzát embe-reknél és lovaknál egyaránt, azt a művészi készséget, amely mind az alakok elrendezésében, kompozícióban megnyilvánult."

Layard ásatásai azonban túl szerencsésen kezdődtek ahhoz, hogy ugyan'így folytatódhassanak. Mehmed pasának "hosszú fülek" (az arab világban így hívták akkor a besúgókat) dolgoztak, így hát hamar meg-tudta, hogy pasalikjában (vagyis a fennhatósága alá tartozó területen) megint valamilyen francia kutat kincsek után. A lázadók részére szol-g~ló erőd építésének vádja nem látszott célravezető megoldásnak, és rotvel Layard az ásatáshoz Konstantinápolyból kapott fermant, elhatá-rozta, hogy raffináltabb módon intézi el a betolakodót. (Egyébként is igen találékony ember volt: egyszer azt a hírt terjesztette el magáról,

(17)

32

ts Juttatta, azt "a fennálló hatalommal szembeni rosszindulat" címén vagyonelkobzással büntette.) A közeli muzulmán temetőből éjszakának idején sírköveket hordatott a Nimród-dombra, majd a szomszéd fal-vakból parasztokat küldött oda, hogy leszámoljanak "a sírgyalázóval", előre megígérve nekik, hogy nem gördít akaJályt a bosszú elé.

Layard a pasa cselvetéséről azoknak a katonáknak a parancsnokától értesült, akik a sírköveket titokban a dombra hordták. Hogy miként sikerült ezt az embert megnyernie, arról hallgat a krónika. Útra kelt tehát Moszulba. A pasa biztosította, hogy legkedvesebb barátjának

tartja, és hogy a sírkő-históriához természetesen semmi köze stb., de ugyanakkor kifejtette, hogy a lakosság vallásos érzésével szemben te-hetetlen. Végül is Layardnak a szerencse jött segítségére: a

tartomány-ban megint kitört a szokványos felkelés, és mivel Mehmed képtelen volt úrrá lenni rajta, alkalmatlansága miatt a szultán elcsapta. Amikor Layard, utolsó felszólítására, Moszulba érkezett, már fogságban találta.

Az új pasa valamivel jobb volt: sírköveket nem hordatott ugyan a Nimród-dombra, de amikor megtudta, hogy Layard kiásta egy szakál-las férfinak, "magának Nimródnak" óriási szobrát, megtiltotta a mun-kálatok folytatását, mondván, hogy előbb hivatalosan meg kell álla -pítani, igazhitű volt-e Nimród vagy csak hitetlen kutya.

Mindez azonban nem csüggesztette el Layardot. Puskával a vállán

ugyan, de folytatta az ásatásokat, mialatt a kötiiiötte dühöngő bel-háborúban a kormánycsapatok és a .felkelők katonái egymást felülmúlva garázdálkodtak. Puskával védte leleteit akkor is, amikor Avad táborát konkurrens rablók támadták meg. Volt mit védelmeznie: szobor szobor után , dombormű dombormű után került elő a mélyből. Leleteire a ko-ronát tizenhárom pár emberarcú óriási szárnyasoroszlán- és bikaszabor tette fel. "Hosszú órákon át nézegettem ezeket a titokzatos, szimbolikus alkotásokat, és töprengtem jelentésükön." Az értelmet aligha jelképez-heti jobban más, mint az emberi fej, az erőnek az oroszlán vagy a bika teste a legjobb szimbóluma, s a mindenütt jelenvalóságnak a madár-szárny. "Kifejezésük fenséges volt, és főleg az arcvonások kidolgozása olyan erőről és művészi érettségről tanúskodott, amilyet régi időkből származó művektől aligha lehet várni."

Egy dolog azonban nem hagyta nyugodni Layardot. Nem, nem a lövöldözés, azt vigye el az ördög, hanem az a kérdés, hogy tulajdon-képpen milyen várost is fedezett fel? Biztos, hogy asszír várost, sőt az

Asszurbani pal oroszlánokra vadászik. Dombormű vadászjelenetekkel Ninivé

-ből, kb. i. e. a hetedik század harmadik negyedéböl. (British Museum, London)

is lehetséges, hogy az egyik legszebben kiépített asszír várost - de mi volt a város neve? Ha legalább el tudná olvasni a szobrokat és domborműveket szinte elborító ékírásos feliratokat ...

Amikor távozóban volt a Nimród-dombról, hogy az arabok, kurdok és kaldeusok segítségével a leleteket Moszulba szállítsa, nem tudhatta, amit ma már tudunk: Kalkhut, a bibliai Calahot, II. Asszurnaszirpal asszír király fővárosát ásta ki, aki széi<lhelyét Assurból helyezte át oda. Időszámításunk előtti kilencedik századból való várost fedezett fel, amely száz évvel régibb II. Szargón Dur-Sarrukinjánáll

A siker Layardot egyenesen hazárd tettre ösztönözte: 1846 tavaszán, miután a leleteket Moszulban elraktározta, egy csoport munkással Ku-jundzsikba ment. Az történt, amire senki sem számított: a dombban, amelyben Botta négy hónapon át hiába ásott, úgyszólván az első csá-kányütéssei falra talált. A brit kormány kétezer fontot küldött neki, s ez lehetövé tette kétszáz munkás alkalmazását. Október végére

(18)

34

Ezután már nem türtőztette magát. Látta, hogy jól jár· a lapja, s elhatározta, hogy kihasználja az alkalmat. 1846 végén a Moszultól északra elterülő vidékre indult, és Bavianban feltárta az asszír lliályok óriási szikladomborműveit. 1847 tavaszán, miután lehajózott a Tigrisen, a Kalat Serkat-domb

belsejéből

feltárta egy város romjait,

a~~lyről

rövidesen kiderült, hogy Ass urral, . Assziria első fővárosával aZ'onos. Egészen Babilonig eljutott, de 'azt már nem kellett felfedeznie. 'Úgy

~élte, hogy most már visszatérhet Angliába. Hiszen ahogy a bagdadi

brit ~onzul mondta: neve gyakrabban jelent meg a Times ben, mint

a midiszterelnöké. ,

Érthetően nem akart üres kézzel hazatérni. A kolosszusokat a ho-moksi~atagcin át a folyóhoz szállittatta, és hajóra rakatta. (Ezek még egy 138-as Tátra számára is túl nehezek lettek volna.) A kujundzsiki-hoz hasonló szerencse kísérte ezer kilométeres tigrisi hajóútján is. Botta esetével ellentétben egyetlen szobrot sem vesztett el. Mind megérkezett

Londonba, és ott ugyanolyan lelkesedést váltÓ'ttak ki, mint Botta le -letei Párizsban.

A dicsőség és a sok elismerés nem szédítette meg: tudta, hogy az ő napja még nem érkezett el. Erejét felfedezéseinek népszerűsítésére koncentrálta. Kiderült, hogy írói talentuma is van. Kétkötetes Ninive és maradványai (1849) című könyve az angliai könyvpiac bestsellere lett. (Ugyanilyen sikert ért el Ninive és Babilon című további könyvével is, amely 1853-ban jelent meg.) Így biztosította magának a további munkáihoz és az óhajtott karrierhez szükséges anyagi függetlenséget. 1849. októberben újra megjelent Moszulban. Ez alkalommal azonban már a British Museum igazgatóságának hivatalos megbízásával, és a konstantinápolyi brit nagykövetség attaséjaként. Horrouzd Rassam-nak, a bagdadi brit konzul unokaöcssének közreműködésével sikerült betetőznie ninivei felfedezéseit. Abban a palotában, amelyről nemso-kára megállapították, hogy II. Asszurbanipal király (i. e. 668-631) székhelye volt, két, könyvekkel teli helyiséget talált. Valóságos köny-veket, agyagtáblákból! Egy egész könyvtárat, me! y 30 OOO példányból állt!

Tökéletesen tisztában volt vele, hogy ez a lelet az ókori

Mezopo-támia történelmének és kultúrájának megismerése szempontjából fon -tosabb, mint az eddig feltárt összes szárnyas bikák és díszes

dombor-művek. Hiszen ez volt a világ legrégibb könyvtára, egy hatalmas és

múvelt nép uralkodójáé, s e néppel most saját dokumentumai alapján ismerkedhetünk meg! A táblákat becsomagolta, és Londonba küldte.

Hadd várjanak a British Museumban megfejtésükre. De ez már más-valaki dolga lesz ...

1851. április végén elutazott Moszulból, hogy a Tigris melletti pa-lotákat felcserélje a Temze-partiakkaL Ezután mindep. úgy lett, ahogy még húszéves korában eltervezte. 1852-ben tagja lett az alsóháznak,

majd két ízben államtitkár, egy ízben pedig közmunkaügyi miniszter is volt. 1869-ben nagykövet lett Madridban, 1877-ben Konstantiná-polyban (épp idejében érkezett oda, hogy Heineich Schliemann részére kijárja az engedélyt a trójai ásatások befejezéséhez). 1880-ban búcsút mondott a politikai életnek, és Olaszországban telepedett le, ahol haláláig régi velencei mesterek képeinek gyűjtésével foglalkozott.

Az asszirológiai kutatásokhoz "kalandos ifjúkora" után nem tért vissza. Egyébként többet tett érte, mint bármely akadémiai intézet

tett valaha is.

De Assziria, amelynek emlékeit Botta és Layard az évezredek t ör-melékrétegei alól a modern ember szeme elé tárta, Mezopotámiának csak egyik része volt. Csupán északi területét foglalta el, nagyjából a mai Bagdadtól a török határig terjedő szakaszt. A déli rész neve:

Babilónia.

Babilónia - egyetlen fontos kivételtől, magától Babilontól eltekintve

- csak Assziria után került az archeológiai kutatások programjába. Magába Babilonba már 1811-ben behatolt egy kutató.

A nevével már találkoztunk: az angol Claudius James Richről

(1786-1821) van szó. Mezopotámiába azért ment, mert nem akarta szegénységben és unalomban leélni az életét. Kézikönyvekből, melyek-nek vételárát küldöncként kereste meg, továbbá tengerészektől a bristoli

kikötőben, megtanul arabul, perzsául, törökül és egy keveset kínaiul,

és ezzel helyet biztosít magának a Kelet-indiai Társaságban. Tizennyolc éves korában a társaság szolgálatában Konstantinápolyba, majd

Bom-baybe, végül Bagdadba megy. Képességei látnivalóan nem

(19)

36

éves volt, de már tisztességes vagyonnal rendelkezett, benősült a leg-jobb családok egyikébe, és a brit főkonzul eimét viselte.

Rich a történelmi emlékekkel kezdetben nem törődött. f:rdeklődése Bagdadban elsősorban a brit érdekek védelmére irányult. Csaknem három év volt szükséges ahhoz, hogy a különböző utazók híreinek hatására elhatározza: ellátogat Babilonba. 1811 decemberében egyik reggel elindult, és másnap éjjel meg is érkezett oda. Az, ami az Eufrá

-tesz partján egy kis magaslaton a szeme elé tárult, minden várakozását felülmúlta.

A hold hideg fényében halott város terült el szemei előtt. Egy óriási város, csupa omladékból, amelyek hol kimeredtek a homokbuckák alól, hol eltűntek alattuk. A falak teteje kékesfehéren világított, a beug-ró részek alvadt vér színében sötétlettek, a homokbuckák fekete árnyai feneketlennek tűntek. A kiszáradt csatornák medrén túl tompán csillo-got a mocsarak vize. E temető nyugalmát semmi mozgás nem zavarta, csak távolról hallatszott a sakálok üvöltése és a sivatagi baglyok huho-gása.

Ez volt tehát Babilon l Dicső és borzalmas város, ezerszer átkozott és ezerszer ünnepelt, az ókor egyik leghatalmasabb birodalmának mct-ropolisal Igen, Jeremiás prófétának igaza volt, amikor így jósolt: "Ba-bilon pedig romhalmazzá változik ... f:s vadállatok laknak majd benne borzalmas szörnyekkel és fiatal baglyok, és nem lesz benne lakos az idők végzetéig." De mlnden bizonnyal Hérodotosznak is igaza volt, aki látogatása után, két és fél évezreddel ezelőtt így írt róla: "De Ba-bilon nemcsak a legnagyobb, hanem a legszebb város is, amelyet isme-rünk."

Másnap Rich leszállt a romok közé. Hemzsegtek bennük a csúszó má-szók és a skorpiók, a rések közül hiénák dugták ki fejüket - Rich csak

önvédelemből lőtt. Csak ámult rajta, hogy az arab kísérőjének szájából hallott nevek és a Bibliából meg a történelemből ismert elnevezések meanyire hasonlitanak. Vajon a TeU Babili valóban nem volna egyéb, mint a bábeli torony romjait elfedő agyaghordalék? S le'het, hogy az Eufrátesz melletti falak valóban a világ hét csodája egyikének, a "ba-biloni fal''-nak volnának maradványai? S az Amrán ibn-Ali-domb hátha csakugyan Nebukadnécár király egykori palotájának romjait, Nagy Sándor halálának színhelyét őrzi? A sok kérdés közepettc felötlött benne a gondolat, amely addig senkinek sem jutott eszébe: hogy

Babiloni orosz-lán. Kb. i. e. a 16. századból származik, csak az alapja új. Az egyetlen babi-lóniai szobor, amely ma is fEl-tárásának he· lyén áll

e romok valamelyikébe beletekintsen. De a szó szoros értelmében bele akart tekinteni. Elküldte tehát kísérőjét a közeli Dzsumdzsuma nevű

faluba, szerezzen csákányos és lapátos embereket.

Ezután Rich egy tucatnyi fellahhal tíz napon át ásott Babilon r om-jaiban. Csak tíz napon át, de amit ott ennyi idő alatt megtalált, az évtizedeken át foglalkoztatta Európa tudósait. Nagy meooyiségű ékírá-sos táblát, mázzal bevont téglatöredékeket, domborművű alakokkal és ékírással zsúfolt pecsétlenyomatokat ásott ki. Sok már a kezei közt szétmállott, másokat azonban épségben sikerült Bagdadba szállítania. f:s ami a legfontosabb: sűrűn teleírt jegyzetfüzetének egyik kettős lapján magával hozta Babilon első újkori térképének vázlatát.

Rich Híradása Babilon romjairól (1812) oly nagy érdeklődést keltett Európában, hogy új expedíciók indultak, de ezek főleg északra irányul-tak (már hallottunk róluk). Babilonba csak 1817-ben tért vissza, még-pedig titkára, a tübingeni német Karl Bellio kíséretében. A tervezett kutatást azonban nem fejezte be. 1821 tavaszán a perzsiai Sirázba kellett utaznia, ahová hivatalos ügyei szólították. Már visszatérőben

volt, amikor kolerajárvány ütötte fel a fejét. Becstelenségnek tartotta volna, hogy épp akkor hagyja ott a várost, amikor ott minden épkézláb emberre szükség van, hozzákezdett hát az egészségügyi szolgálat

(20)

38

Rich harmincöt éves korában halt meg. Babilon romjainak is további harmincöt évi~ kellett várniuk Rich első követőire. Ezek (eltekintve

néhány turistától, akik éppen csak megszemlélték a romokat) a francia kormány által ~18~1 :végén Mezopotámiába küldött "Tudományos és művészeti expedti:i6.". tagjai voltak. Vezetőjük Fulgence Fresnel dzsiddai francia konzul, ·ai atab világ kimagasló szakértője volt, az expedícióban részt vett a reim.si egyetemről Jules Oppert asszirológus és Félix

Tho-. mas. műépítész, a római építőművészeti nagydíj kitüntettje.

Ennek az expedíciónak mindene megvolt, ami szükséges a sikeres

munkához. Személyzettel bőségesen el volt látva (még a gazdasági ügyek intézésére is külön titkára volt), a francia nemzetgyűlés 78 OOO frank_ot szavaiott meg a kiadásokra, a török kormánytól pedig minden lehetSéges engedélyt megkapott. Csak egy dolog hiányzott: a szerencse. 1852 márciusától júliusig folytattak ásatásokat Babilon romjai közt, de oly kevés sikerrel, hogy Fresnel végül is elhatározta, az ásatásokat áthelyezi az alsó Eufrátesz ·mentén található tellekre, hátha ott többre

megy majd. De július tizenötödikén váratlanul egy nagyméretű babiloni

oroszlánszobrot leltek, mire mégis maradtak. A kudarcsorozatnak

azon-ban ez a lelet sem vetett véget. Végül is Fresnel összeroppant a sok

sikertelenség láttán. A pokoli hőség és a kígyóktó!, skorpióktól való állandó félelem Thomas idegeit is megviselte: idegrohamában lövöl-dözni kezdett, és megölte a dzsumdzsumai elöljárót. Ilyen körűlmények között Oppert jobbnak látta, hogy angolos~n távozzanak Babilonból.

Elbúcsúzott (levélben) Fresneltől, és útra kelt, hogy önállóan kutasson tovább. Párizsba csak két év múlva, 1854 júliusában tért vissza,

gaz-dag feljegyzésekkel és ismeretekkel ugyan, de "egyedül, mint Odüsszeusz, azok nélkül a barátok nélkül, akikkel együtt indult útnak

a messze Azsiába".

E joggal sikeresnek ígérkező expedició balsorsa hosszú időre

el-riasztotta az archeológusokat Babilontól; egyenesen kerülték. További harmincöt évnek kellett eltelnie, hogy újabb csákányos és lapátos kutató merészkedjék be, ha csupán előzetes tájékozódás céljából is, a romok közé. A kutató német volt, Robert Koldeweynck (1855-1925)

hívták.

Amikor Koldewey első ízben érkezett 1887 júniusában Babilonba, még csak nem is sejtette, micsoda gigászi feladat vár rá; olyan feladat, amely előtt - későbbi szavai szerint - még nem állott archeológus.

Robert Koldewey (1855-1925)

Pedig hát Koldeweynek volt fantáziája, a felkészültsége alapos volt. A berlini, müncheni, majd bécsi egyetemen építészetet, régészetet és

művészettörténetet tanult. Miután dQktorált, két kalandvágyó amerikai társaságában égei-tengeri csónakkirándulásra indult, hogy ily módon

a lehető legolcsóbban ismerkedhessék meg az antik Görögország mű­

emlékeivel. Ezután ásatásokat folytatott Leszbosz szigetén, Szicíliában és Szíriában, mégpedig csupán önkéntes adományokból, biztos jöve-delem nélkül. Végül, mert valamiből mégiscsak élnie kellett, tanári állást vállalt a göditzi építészeti iskolában. Mindezek közben verseket

és humoreszkeket írt, valamint könyveket a csatornázás történetérőL Amidőn 1898 júniusában a Berlini Királyi Múzeumok igazgatója arról értesítette, hogy őt akarja megbízni a Babilonban végzendő ásatások

vezetésével, azonnal elfogadta az ajánlatot: "Egészen odavagyok az örömtől! . . . Hiszen ha tizenhat évvel ezelőtt valaki azt mondta volna nekem, hogy ki kell ásnom Babilont, valószínűleg bolondnak tartot-tam volna!"

Koldewey tizennyolc éven át ásott Babilonban - 1899 márciusától,

Referências

Documentos relacionados

1º Lugar Camilla Gil Pinheiro Reis 2º Lugar Mariana Lima Souza 3º Lugar Filipe de Carvalho e Silva 4º Lugar Luane Etienne Barreto 5º Lugar Elvio Santos Santana 6º Lugar

Para liquidar os valores correspondentes a multas, de mora ou de oficio, e a juros moratórios, com a utilização de créditos próprios decorrentes de prejuízo fiscal e base de

Conselho de Administração da Companhia Docas do Estado de São Paulo – CODESP, inscrita no Cadastro Nacional de Pessoa Jurídica – CNPJ sob o número 44.837.524/0001-07, Número

Garante ao Segurado, até o limite do Capital Segurado, a prestação de serviços ou reembolso de despesas com o regresso sanitário, na ocorrência de um acidente

Nessa parte das Escrituras Sagradas, a aliança é estabelecida no Livro do Gênesis com os Patriarcas, à medida que Yahweh irrompe no tempo e no espaço com a intenção de libertar

No estudo da relação entre os tipos faciais e a sobressaliência anterior, os dados encontrados discordam dos da pesquisa que estudou um grupo de 115 crianças e adoles- centes, com

b) Quantificação da produção (kg/ano, t/ano) Uma monitoração regular da produção evidenciaria os reais valores destas, que muitas vezes ficam masca- rados em função da

As porcentagens dos bagos de chumbo que devem atingir um circulo de 30” (762mm) de diâmetro posicionado a 40 jardas (36,6m) de distância da boca da arma (para o calibre 36, a