47. tétel: A motiváció pszichológiájának fõbb területei, történeti háttere, szemléletváltásai
A motiváció a latin movere= mozgatni szóból származik; a viselkedés és a magatartás kiváltásában, szabályozásában és fenntartásában szerepet játszó tényezõk összességét jelenti. A motívumok megszabják a viselkedés irányát és energetizálják azt.
Az alapvetõ, elsôdleges motívumok azok a nem tanult motívumok, amelyek az embereknél és az állatoknál egyaránt megtalálhatók. Ezek biológiailag
megalapozottak; vagy az egyed, vagy a faj fennmaradása szempontjából alapvetôek. Ide tartoznak az
önfenntartási motívumok, a társas motívumok és a kíváncsiság.
Kétféle motivációs rendszerre bonthatóak tovább: ezek a homeosztatikus és a nem-homeosztatikus motivációs rendszerek. A homeosztatikus mûködés az
önfenntartási motívumokra jellemzô: ezek az éhség, a szomjúság és a hômérséklet-szabályozás. Nem homeosztatikusak a társas motívumok: a szexualitás, az
utódgondozás (ez a kettô egymás agonistája, azaz egymást erôsítô mûködésûek), az támadó és a menekülô viselkedés motivációja (e kettô egymás antagonistája, azaz ellentétes mûködésûek) és a proszociális viselkedés. Nem homeosztatikus a kíváncsiság motívum sem, de szintén veleszületett, a korábbi hiedelmekkel ellentétben.
Nem tartoznak az alapvetô motívumok közé a humánspecifikus motívumok: a kompetencia, az effektancia, a teljesítménymotiváció, az önmegvalósítás és a
transzcendencia iránti igény stb.
A motiváció pszichológiájának fõbb témakörei:
A változó fiziológiai szükségállapotokkal összefüggõ belsõ késztetések (drive-ok) pszichológiája. A fiziológiai szükségállapot a szervezetben fellépõ hiányállapot vagy túlzott anyagmennyiség. A szervezet élettani, organikus fenntartása a célja. Fõként a primer motívumokra vonatkozik.
Az érzelmi állapotok pszichológiája: a különbözö emocionális állapotok motívumként hatnak (Arisztotelész: boldogságra törekvés)
A szokások pszichológiája: Ha valami túltanult, egy idõ után önmagától motiváló tényezõként hat (fogmosás).
A beállítódások, attitûdök és értékek pszichológiája: ezek komplex kognitív folyamatok, motivációs faktoruk is van. A beállítódás idõleges, a legtöbb kognitív folyamatot meghatározza, bizonyos elõfeszítettséget jelent. Az attitûdök tartós kognitív állapotok, az egyénben prediszpozíciót alakítanak ki, ami az egyén egész magatartását meghatározza. Az értékek is tartósan befolyásolják a magatartást, erkölcsi kategóriák.
Incentívek (ösztönzõk) pszichológiája: olyan környezeti tényezõkkel foglalkozik, amelyeknek motiváló hatásuk van.
Ez a fogalom megújította a motiváció pszichológiáját. Problémák is vannak vele: viszonylag új, nagyon komplex terület, nem evidensek a folyamatai, mert sok a rejtett, nem tudatosuló folyamat, nincs élmény aspektusa, így következtetni kell, ami pedig módszertani problémákhoz vezet.
Története:
Az ókori görögök humorális motivációról beszéltek. Hippokratész típustanában a testnedvek túlsúlya végzi a magatartás irányítását (ma ezt a központi idegrendszer aktivációjának nevezzük).
A racionalista filozófiában a magatartás az ésszerûségen alapul, szabadon választhatjuk meg a céljainkat, így nem jelenik meg a motiváció fogalma. Descartes a reflexekkel kapcsolatban megállapította, hogy sokszor nincs racionalitás a
viselkedésben, de az õ szemlélete is mechanisztikus.
Az empiristák is a mechanisztikus szemléletet képviselték, az ember külsõ és belsõ erõk játékszere, így itt sincs helye a motivációnak.
A XVIII. sz-ban a pszichológiai hedonizmus elve hódított (az ókori etikából levezethetõ, akkor értékkel bíró fogalom volt, miszerint a legfõbb jó a boldogság elérése). A pszichológiában leíró jellegû: az állat és az ember keresi a jó dolgokat, kerüli a rosszakat. A érzelmek egyik dimenziója a hedonisztikus és motiváló tényezõ.
A XIX. sz. végén megjelenik az evolúciós gondolat, ami az ösztönök pszichológiájának megjelenését is maga után vonja. Ezek nem tanult, örökletes, nagyon erõs viselkedésszabályozók.
A korai kísérleti pszichológia nem járul lényegesen hozzá a motiváció pszichológiájához.
A XX. sz-ban McDougall hormikus pszichológiája még az ösztön fogalmát használja. Õ minden viselkedés hátterében ösztönöket és azok kombinációit sejti. Szerinte a viselkedést a fizikai jelenségektôl a célra törekvés különbözteti meg. A viselkedés célirányosságát, spontán, belülrôl eredô megnyilvánulásait a horme (gör. állati ösztön - nála általános életösztön) hozza létre. Az ösztön nemcsak öröklött, jól bevált viselkedésforma vagy öröklött hajtóerõ; hanem mögöttes viselkedési
diszpozíció, mely a különbözõ tárgyak preferenciájában (megismerési oldal) és a velük való viselkedésben (végrehajtó oldal) is megnyilvánul. Központi oldala az érzelem; hidraulikus módon mûködik. McDougall ösztönleltárt állított össze (anekdotikus alapon), érzelmeket és viselkedéseket rendelt hozzájuk.
Pl. menekülés (ösztöne) - félelem (érzelem), nyájösztön - csoportkomfort (érzelem), kíváncsiság (ösztön) - csodálkozás (érzelem), taszítás - undor, szerzési (ösztön) - irigység. A komplex társas viselkedés is az ösztönök eredménye.
Valójában Freud munkássága teremtette meg a motiváció pszichológiáját. Alapfogalmakat, módszereket hozott létre, fõként a libidó elméletet. Az ösztön pszichológiából indult, erõsen biológiai alapú. A reproduktív ösztönt tekinti a libidó alapjának. A libibó elõször pszichofiziológiai fogalom volt, a szexuális ösztön szellemi és fizikai aspektusát is magába foglalja. (A szellemi szublimált formában fejezi ki a vágyat, ez a szellemi, pszichikus energia.)
Jung libidó-elmélete sokkal általánosabb (a libidó egységes pszichológiai energia), mint Freudé, nagy hatással van a Mesterre.
Ebbõl alakítja ki Freud a polarizált, konfliktusos libidóelméletét. Az Eros szexuális eredetû életösztön, a Thanatos a halálösztön. Ezek (konstruktív és destruktív erõk) harca viszi tovább az emberi magatartást. Ez nagyon kompex, teljes motivációs pszichológia, a fejlõdés hátterében is ezt feltételezi. A libidó különbzözõ testtájakat száll meg életkoronként (orális, anális, fallikus, latencia, genitális). A módszerek a motiváció tanulmányozására: szabad asszociáció; álomanalízis; ellenállások,
elszólások és tünetek értelmezései. Ô használja elôször a treiben fogalmát a késôbbi drive-nak megfelelô értelemben, tisztán biológiai értelemben: fontos anyagok hiányára a szervezet komplex reakciókat ad.
Álomelemzésénél megkülönböztet manifeszt (nyilvánvaló) és latens (rejtett) álomtartalmat. A manifeszt-bôl úgy következtet a latens-re, hogy szabadon asszociáltat a manifeszt
álomtartalomról, ill. szimbólumelemzéssel (pl. fallikus szimbólumok). A tiltott impulzusokat az álommunka alakítja “veszélytelen” formájúvá, sûrítéssel, áttolással, elaborációval - az
A klinikai pszichológia feljõdésére Jung és Adler elmélete volt a legnagyobb hatással. Jung analitikus pszichológiájában a harc a szociális alkalmazkodást szolgáló felületibb és az élet mélyebb értékeit képviselõ szimbolikus rétegek között zajlik. Eközben típushozzáállásokat alakítunk ki (extravertált, introvertált), az uralkodó lelki folyamatok is eltérõek (érzõ, gondolkodó), aminek az ellentéte munkál bennünk feszítõerõként a mélyben.
Adler individuálpszichológiája a társas viszonyok meghatározó szerepe felé nyit (a biológiai tényezôkkel szemben (Freud)). A szervi túlkompenzáció analógiájára a gyermek egy nagyhatalmú világgal szemben állva a kisebbrendûségi érzését kompenzálandó lép fel a mindenttudás érzése és a korlátlan ambíció. A legfõbb irányító a hatalom és az ambíció.
A gyermeki alsóbbrendûség kompenzációja történhet társadalmilag hasznos (pl. dadogóból szónok) és káros (bûnözô, neurotikus) módon.. A terápia a destruktív, haszontalan célokról átirányítja a pácienst a hasznos célok felé.
A post-freudiánus iskolák nagyobb hangsúlyt fektetnek a társas folyamatokra. Hermann Imre a megkapaszkodási ösztönt hangsúlyozza. A tárgykapcsolat-elméletek alapja a korai reprezentációk az anyáról és rajta keresztül a világról. Szondi
sorsanalízissé terjeszti ki az ösztöntant. Az énpszichológia a valósághoz való
alkalmazkodást hangsúlyozza. Frommnál a központi mozgató a szeretet; Horney-nál a biztonság, önérvényesítés, hatalomért való harc.
Horney szerint a neurózis mögötti patodinamika: a gyerekkori érzelmi kielégületlenség okozta alapszorongás ellen keres kompenzációképpen biztonságot a személy.
Sullivan szerint a korábbi interakciókból származó belsõ leképezések irányítják és modulálják a viselkedést.
Woodworth alakította ki a dinamikus pszichológia (erõ, sebesség, hatalom, energikusság) koncepcióját. Az ösztön helyett bevezette a drive (belsô késztetés) fogalmát, ez nála minden cselekvésre késztetõ belsõ tényezõt jelent. Szerinte a viselkedés irányítói a biológiai késztetések és a tapasztalatok során alakuló, korábbi viselkedésekbôl származó válaszkészenlétek, szándékok, célok.
Elkülöníti a célirányos viselkedés két fázisát: az elôkészítô és a konszummatív (“elfogyasztó”) válasz szakaszát. A dinamikus pszichológia két szemponból is motivációs: egyrészt a viselkedési célok eredetét keresi az egyén élettörténetében, másrészt a motivációs állapotok közvetlen kiváltó ingereit akarja feltárni.
Lewin mezõelmélete a személyiséget mint belsõ teret képzeli el, amelyben a különbözõ környezeti mozzanatoknak tulajdonított értékek irányítják a mozgást, hoznak létre konfliktusokat, átszervezéseket, egyensúlyokat.
Szerinte a viselkedés a személy és a teljes környezeti szituáció függvénye. A környezeti változók leírására a matematikából (vektor), fizikából (térerô), kémiából (vegyérték, egyensúly) kölcsönöz fogalmakat. Fogalmai: szükséglet=motivált állapot, törekvés vmi felé; feszültség=a szükséglettel együttjáró érzelmi állapot; a tárgyak vegyértéke=a személy számára vonzó (szükségletkielégítô) vagy nem; vektor=az egyénre ható vonzerô nagysága és iránya. Konfliktus=két egyenlô erejû, ellentétes irányú vektor hat. A szükséglet keletkezésekor egyensúlyhiány van.
Kísérletei: Fusztráció hatására (kívánatos, de elzárt játékok jelenlétében) a gyerek játéka kevésbé konstruktív. Autokratikus-demokratikus csoportvezetés összehasonlítása. (Tanítványa, Zeigarnik:) a befejezetlen feladatokra jobb az emlékezés.
Az etológus Lorenz szabadítja meg az ösztönfogalmat misztikus magyarázó erejétõl, szerinte az ösztön fajra jellemzõ vielkedésforma. Hidraulikus modellje szerint az állat feltöltôdik akcióspecifikus energiával, mint egy tartály, melynek szelepe a kulcsinger. Az ösztön szükségletgeneráló, ezért hosszú megvonás után adekvát inger hiányában is kivitelezôdik, ez a vákuumcselekvés. Az áthelyezett
aktivitás pedig az, amikor a késztetés irreleváns viselkedésformákban jelentkezik (pl. késztetés- konfliktusos helyzetben).
Bevezeti (Tinbergennel együtt) az imprinting fogalmát, melyre kritikus periódus és speciális kioldó inger jellemzô. Szerinte az agressziónak az állatoknál biológiailag hasznos szerepe van, csak az embernél már elveszett a képesség az agresszió korlátozására.
A behavioristák hagyományosan az alapvetô belsô fiziológiai szükségletekbôl kondicionálás útján származtatják a másodlagos késztetéseket (pl. az étel
összekapcsolódik az anyával). Az ehhez kapcsolódó drive-redukciós szemlélet (Hull) azt implikálja, hogy mindig az izgalom csökkenését keressük. Harlow kimutatta az izgalom keresését, a kíváncsiságot: a majmok külsô megerôsítés nélkül oldottak meg problémákat, erôfeszítéseket is tettek azért, hogy oldhassanak meg problémákat, és külsô jutalom hatására inkább csökkent az érdekllôdésük a problémák iránt. Ez az intrinzik motiváció alapja.
Az emberi motiváció sokféleségét magyarázni próbáló Allport szerint a funkcionális autonómia (a gyakorolt képességek érdeklõdéshez és olyan örömhöz vezetnek, mely az eredeti motiváló tényezõ szempontjából irreleváns) a motivációs gazdagodás forrása. Az a tevékenység, mely korábban más motívumot szolgáló eszköz volt, önmagában motiváló lett.
A Murray-féle TAT-eljárás az egész személyiségmérést motivációfeltárássá teszi, ebbõl indul ki a teljesítménymotiváció kutatása, melyet McClelland neve fémjelez.
Ô kísérletileg, instrukcióval indukált teljesítménymotivációt, és ennek hatása volt a képekre adott történetekre. Vizsgálta az országok teljesítménymotivációját és gazdasági fejlettségét.
A legteljesebb motivációs rendszer felállítása Maslow nevéhez fûzõdik. A hiánymotívumok alacsonyabb szintû motívumok, kielégítésük lehetõvé teszi a magasabb motivációkkal (a fejlôdési motívumokkal), a lét alapkérdéseivel való foglalkozást. Különbözõ módosítgatások után a sorrend: fizikai szükségletek, biztonság, szeretet és valahová tartozás, megbecsülés iránti igény, önmegvalósítás igénye. Ösztönszerû szükségleteknek tekintette õket. Felfelé mozogva egyre emberibbek. Késôbb már úgy tartja, hogy részben kielégítetlen alsóbbrendû szükségletekkel együttélve is lehet foglalkozni a felsôbbrendûekkel.
Megalkotja a “valódi önmegvalósító” emberek jellemzését. Fontos szerepet szán a “csúcsélményeknek”, a világgal való egység megtapasztalásának.
Ma a motivációs, emocionális és kognitív folyamatok integrált szemlélete, az evolúciós pszichológiára jellemzô szocio-bio-pszichológiai megközelítés az
elfogadott. Az evolúciós pszichológia rendszerszemléletû, a lineáris helyett a cirkuláris okságot ill. az oki hálók elvét alkalmazza; Cosmides, Tooby és Buss nevéhez köthetô, hét alapelve: 1. Az agy fizikai rendszer, úgy mûködik, mint egy számítógép.
2. Az agy szerkezetét és mechanizmusait az evolúció alakította ki. 3. Az elemzés legfontosabb szempontja a funkció.
4. Az agy mechanizmusai nagyrészt faj- és területspecifikusak. 5. Léteznek mentális folyamatok.
6. Az agy mechanizmusaihoz a tudatos hozzáférés korlátozott. 7. A társas lét igen fontos tényezô az emberi faj esetében. (Az aláhúzott szavak a tételsorban szereplô kulcsszavak.)
Felhasznált cikkek:
Chaplin-Krawiec: Motiváció Pléh: Pszichológiatörténet 15.
