Száray Miklós - Történelem 4.

Forrásközpontú történelem

Száray Miklós – Kaposi József

Történelem IV.

a középiskolák számára

Nemzeti Tankönyvkiadó

    Felelős szerkesztő: PÁLINKÁS MIHÁLY     Illusztrációk: OLGYAY GÉZÁNÉ     Tipográfia: GAUGECZ ISTVÁNNÉ

    Fedélterv:                 ISBN           Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. A kiadásért felel: Jókai István vezérigazgató

Raktári szám: 14425

Műszaki igazgató: Babicsné Vasvári Etelka Műszaki szerkesztő: Gaugecz Istvánné

Grafikai szerkesztő: Slezák Ilona Terjedelem: 1. kiadás, 2005 nyomdai impresszum  

TARTALOM

I. Az első világháború, a forradalmak és a békék 1. Az első világháború

2. Forradalmak – a világforradalom bűvöletében 3. A világháborút lezáró békék

4. Magyarország a világháborúban, a forradalom kirobbanása 5. A polgári demokrácia bukása és a Tanácsköztársaság 6. Az ellenforradalom győzelme

7. A trianoni békeszerződés  

II. Két világháború között 8. A győztes Európa gondjai

9. A fasizmus és a tekintélyuralmi rendszerek kialakulása 10. Köztes-Európa az új világban

11. A bolsevik Oroszország

12. A világgazdasági válság, és kiutak keresése 13. A gyarmati világ megrendülése

14. A nácizmus Németországban

15. A harmincas évek második fele – élet a két világháború között 16. A bethleni konszolidáció Maygarországon

17. Társadalom és életmód Magyarországon a két háború között 18. A világgazdasági válság és hatásai Magyarországon 19. Törekvések és kényszerpályák a világháború előtt  

III. A második világháború 20. A náci birodalom előretörése 21. A szövetségesek felülkerekedése 22. A szövetségesek győzelme

23. A második világháború jellegzetességei és borzalmai 24. Magyarország háborúba sodródása

25. Magyarország a világháború poklában

26. Német megszállás, nyilas rémuralom és háborús katasztrófa IV. A kétpólusú világ

27. A hidegháború kezdete

28. A gyarmati rendszer felbomlása és a hidegháború évei 29. Szembenállás és enyhülés

30. A kis hidegháború és a szovjet rendszer válsága 31. A kétpólusú világ összeomlása

33. A diktatúra kiépítése 34. A Rákosi-korszak

35. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 36. Megtorlások és konszolidáció

37. „A legvidámabb barakk”, a gulyáskommunizmus időszaka 38. A szocializmus válsága Magyarországon

39. A rendszerváltás Magyarországon  

V. A globális világ előnyei és gondjai

40. A gazdaság és a társadalom átalakulása a XX. század második felében 41. Globális problémák – természet és társadalom

42. Globális problémák – népesedési viszonyok 43. Az Európai Unió kialakulása és felépítése 44. A magyar demokrácia működése

45. Népesedési viszonyok a XX. századi Magyarországon 46. Nemzetiségek és etnikumok a XX. századi Magyarországon 47. A kisebbségbe került magyarság helyzete a XX. században 48. Társadalmi változások a XX. századi Magyarországon

Előszó

A kötet újszerűsége.Az olvasó olyan történelemtankönyvet tart a kezében, mely kísérletet tesz az új tantervi és a kimeneti szabályozás (az

érettségi vizsga) által teremtett követelmények teljesítésére. Az új követelmények lényege a lexikai anyag jelentős csökkentése, ugyanakkor a szövegértéstől a forrás- és képelemzésen át az árnyalt látásmódig és a vitakészségig terjedő készségek és képességek fejlesztése. Ez az egyszerűnek tűnő módosítás mind az óravezetésben, mind a tankönyv felépítésében jelentős változásokat követel meg, amelyeket leginkább a tanórai keretek által szűkösen biztosított idő tesz szükségessé. A forráselemzés, a kérdések, feladatok megértése és megvitatása időigényes folyamat, amelyet a szerzőknek – a tantervi követelmények figyelembevételével – több módon is lehetővé kellett tenni.

Talán a leglátványosabb változása hagyományos tankönyvi szöveg drasztikus csökkenése.A leckénként kb. másfél oldalas szövegek döntően azt tartalmazzák, amit valóban meg kell tanulni, illetve meg kell érteni. Ezek a szövegek adják azokat a tényekből és összefüggésekből álló ismeretekeket az adott korszakról illetve problémáról, amelyeket a tanulóknak alkalmazniuk kell. A rövidítés, tömörítés nem volt könnyű feladat. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy annál jobban érthető a történelem sokszínűsége, minél részletesebben ismerjük az eseményeket. Minél inkább tömörítjük az anyagot, annál inkább közeledünk a sokszor semmitmondó tételmondatok felé. Reményeink szerint ezt a veszélyt sikerült elkerülni. A tananyagcsökkentés elfogadását mindannyiunk számára megkönnyítheti az a tapasztalat, hogy a kevesebb sokszor több, ha azt valóban sikerül átadni a diákoknak.

Az idő felszabadítása szempontjából a második fontos lépésa leckék számánaka szokásoshoz képestjelentős, mintegy húsz százalékos

csökkentésevolt. Erre a szerzők szerint több szempontból is óhatatlanul szükség volt. A követelmények ma már előírják a teljes XX. századi

történelem feldolgozását. Akkor fejezzük be valóban a negyedikes anyagot, ha a tanulók a XX. század végi változásokat, a kétpólusú világ felbomlását és a magyarországi rendszerváltás folyamatát is megértik. Ugyanakkor időt kell hagyni az érettségire való felkészülésre is. Ha nem redukáltuk volna a leckeszámot, ismét elvégezhetetlen ismerettömeggel állnánk szemben, újra csak versenyt futnánk az idővel, és a tankönyvben levő többlettartalmak (a források, a képek, az ábrák és térképek) nem segítenének, hanem ártanának. A két változtatás – a szöveg és a leckeszám redukálása – csak együttesen hozhatja meg a kívánt eredményt.

Tartalmi arányok.Részben a fenti változtatások, részben a tankönyv szerkezeti felépítése révén szerettünk volna jelentős mértékben

előrelépni a politikatörténet és az egyéb tartalmak (gazdaság-, népesség-, társadalom- és életmódtörténet stb.) megjelenítésében. Régóta, sokak által megfogalmazott igénya politikatörténet túlsúlyának visszaszorítása,amit a tankönyveken is számon kérnek. Szakítani kívántunk azzal az álságos megoldással, hogy e kívánalom teljesítése érdekében az amúgy is hatalmas köztörténeti anyaghoz terjedelmes életmód-, tudománytörténeti részeket, s így azok elsajátítására vajmi kevés esély mutatkozik, mivel a politikatörténet eleve elviszi az időt. Tartózkodtunk attól is, hogy művelődéstörténetnek fogjuk fel a néhány tucat művész és tudós névsorához rendelt tételmondatokat. Véleményük szerint ennek semmi értelme sincs, mert ez a legelavultabb, a lexikára koncentráló oktatásnak felel meg. A fenti módszerekkel szakítva a kérdést úgy próbáltuk megoldani, hogy – mint arról már szóltunk – jelentősen csökkentettük a lexika mennyiségét, s így maradt idő más témák tárgyalására is. A nem szorosan vett politikatörténet jelentős részét a tankönyvi leckék ötödét kitevőutolsó nagy fejezetben kiemeltük. E megoldás mellett szól az is, hogy ezáltal igazodtunk az érettségi követelményrendszeréhez, másrészt így az év végi összefoglalás és az érettségire történő felkészülés egy jelentős része beépült a tankönyvi anyagba. A politikatörténet háttérbe szorulását mutatják a források: a tárgyalt korszak megértését a jogtörténettől a gazdaságtörténeten át az életmódra vonatkozó kínálat is segíti.

A tankönyv felépítése.A leckék hármas tagozódásúak: a körülbelül másfél oldalastankönyvi szöveg,a feldolgozásra szánt forrásokat,

ábrákat, vázlatos térképeket és képeket tartalmazóarchívum, és a múltba történő „mélyfúrásokat” lehetővé tevő nézőpontok rész, amely vitás kérdésekkel, személyiségekkel vagy problémákkal foglalkozik, források segítségével.

Azarchívumanyagai kínálatot jelentenek a tanórai munkához. A főszövegben megjelenő alfejezetek mindegyikéhez kapcsolódik valamilyen típusú forrás. Természetesen nem kell valamennyit feldolgozni, a tanulóközösség összetételének megfelelően a szaktanár döntheti el, hogy melyikre kerüljön sor. A forrásokhozkérdések, feladatokkapcsolódnak, így valamennyi alkalmas a kívánt készségek és képességek megszerzésére, az új követelményeknek megfelelő felkészülésre. A választástpiktogramoksegítik, melyek tájékoztatnak arról, hogy a kérdéses dokumentum mely szakterülethez, illetve kompetenciához tartozik, s hogy milyen típusú feldolgozást ajánlanak a szerzők. A fenti módszertan a harmadik egységben, anézőpontokban is megtalálható. Itt azonban az önálló és árnyalt vélemény kialakítására helyeződik a hangsúly. A nézőpontokban egy-egy vitatott kérdést (pl. forradalom vagy puccs), személyiséget (pl. Károlyi Mihály) vagy jelenséget (pl. a „dühöngő ifjúság”) ismerhetnek meg a diákok különböző megközelítésekben, vitára sarkalló kérdésekkel. Reményeink szerint ez az újszerű tankönyvi egység önálló állásfoglalásra, vitára, gondolkodásra késztetheti a tanulókat. Szemlélteti azt, amivel az életben is folyamatosan találkoznak: a kérdéseket több nézőpontból lehet megközelíteni. A nézőpontok is kínálatot nyújtanak, s a szaktanár dönti el, hogy ebből mennyit tud, vagy akar beépíteni az órai munkába.

Fontos tudatosítani, hogy az archívum és a nézőpontok anyaga a feldolgozást, a megértést és az önálló vélemények kialakítását szolgálja, s nem memorizálandó tananyagot jelent.

érthetőbb, izgalmasabb és így szerethetőbb tantárgy legyen.

a Szerzők

I. AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ, A FORRADALMAK ÉS A BÉKÉK

1. Az első világháború

A HÁBORÚ KITÖRÉSEA XX. század elején Európában két, egymással szemben álló szövetségi rendszer jött létre: a Franciaországot, Oroszországot és Nagy-Britanniát tömörítőantantés a Németországot, az Osztrák-Magyar Monarchiát valamint Olaszországot magába foglalóhármas szövetség(más néven központi hatalmak).

A két hatalmi tömb között a legjelentősebb ellentét – az egyenlőtlen gazdasági fejlődés törvényszerűsége következtében – a gyorsan fejlődő Németország és az ipari fejlődésben megtorpanó Nagy-Britannia, valamint a leszakadó Franciaország között húzódott.Németország részt követelt avilághatalmat biztosítógyarmatokból, míg az ezeket uraló franciák és angolok nem engedtek.

Az alapvető ellentéten túl a felek között számos érdekütközés mutatkozott:a franciákatévtizedek ótafűtötte a reváns, a visszavágás vágya a németekkel szemben, vissza akarták szerezni Elzászt és Lotaringiát.Oroszország a Balkán feléakart előretörni, s ezzel veszélyeztette az Osztrák–Magyar Monarchia biztonságát.

A háború kirobbantásához az ürügyet a nemzeti ellentétei miatt „lőporos hordónak” nevezett Balkánon 1914-ben eldördült pisztolylövések szolgáltatták. A Monarchia által korábban megszállt Bosznia–Hercegovina fővárosában, Szarajevóban egy Szerbiából átszökött szerb nacionalista,Gavrilo Princip megöltea Monarchia trónörökösét,Ferenc Ferdinándot.Miután a nagyhatalmak elérkezettnek látták az időt az összecsapásra, a Monarchiát a németek, a szerbeket az oroszok határozott fellépésre biztatták. Ennek megfelelően a Monarchia kemény ultimátumot küldött Szerbiának, a szerbek pedig vállalták az ultimátum visszautasítását.A Monarchia hadat üzent Szerbiának(1914. július 28.).A szövetségesi szerződések értelmében– miután a többi nagyhatalom is alkalmasnak tartotta az időpontot céljai megvalósítására – néhány nap alatt szinteegész Európa hadban állt(az antant részéről: Oroszország, Franciaország és Nagy-Britannia, a központi hatalmak részéről Németország, az Osztrák-Magyar Monarchia és rövidesen Törökország is). Kitört a világháború.

AZ ÁLLÓHÁBORÚEurópában már nemzedékek óta nem pusztított jelentős háború. A vezérkarok és az utca emberemindkét oldalon gyors győzelmet vártak.Az utcákon lelkesenünnepelték a háborút.Ám mindenki rosszul számított, saz emberek hangulata lassan megváltozott,amikor befutottak az első sebesültekkel zsúfolt vonatok, majd rövidesen érzékelhetővé váltak az ellátási nehézségek. A katonáknak is csalódniuk kellett. Úgy gondolták, az új fegyverekkel a háború hamar véget ér, de éppen az ellenkezője történt. A megnövelt tűzerő a védelem esélyeit növelte, így gyors támadások helyett a hadseregek lövészárkokba ásták be magukat,állóháború alakult ki.

Anémethadvezetés szerette volna kihasználnikezdeti fölényét, s elkerülni a kétfrontos háborút. Ezért azt a XX. század elején kidolgozott tervet követte (Schliffen-terv), hogy Belgiumon át lerohanja Franciaországot, míg az oroszok előrenyomulását a Monarchia seregei feltartóztatják. Az oroszok azonban a vártnál gyorsabban vonultak fel, így német erőket kellett átdobni keletre, sa franciákPárizstól 22 kilométerremegállították a német csapatokataz ún. első marne-i csatában (1914. szeptember).

A következő évekbenváltakozó sikerrel folyt a háború: hol az egyik, hol a másik fél törte át a frontot, dedöntést egyikük sem tudott kicsikarni.Mindkét tábor – az ellenfelek rovására tett ígéretekkel –újabb országok bevonásávalpróbált előnyre szert tenni. 1915-ben Olaszország – a Monarchia rovására megszerzett területek reményében – az antant, Bulgária – a Szerbiától megszerzendő területekért – a központi hatalmak oldalán lépett be a háborúba. Így a Monarchia az Alpok előterében is új front megnyitására kényszerült, de Szerbiát a bolgárokkal karöltve elfoglalták.

1916-ban Verdun környékén a németek indítottak támadást, majd az antant a Somme folyónál nyomult előre. Az eredmény csupán a frontvonal kisebb eltolódása volt, azáldozatokszáma azonban mindkét oldalon meghaladta az egymillió főt. Nem sok sikert hozott az antant számára Románia beléptetése a háborúba (1916), hiszen a románok gyorsan vereséget szenvedtek.

ÚJ VONÁSOK A HADVISELÉSBENA világháború frontjait egymással szemben húzódó lövészárok rendszerek alkották. Tömegesen vetették be a korábban kifejlesztettnagy tűzerejű fegyvereket, például a géppuskát, s a kilométerek százain át futó frontvonalaknál egymással farkasszemet néző hadosztályok irányítását is ahírközléskorábbi fellendülése tette lehetővé. A frontok áttörésének szándéka megkövetelte, s a technika fejlődése – melyre a háború ösztönzőleg hatott – pedig lehetővé tetteúj fegyverekbevetését. A sok újítás közül a repülőgépek, a páncélosok és a tengeralattjárók a háború második felében már jelentős szerepet játszottak, azonban a hadviselés jellegét majd csak a második világháborúban alakították át mozgékonyabb hadviselést eredményezve. Arepülőt kezdetben csak felderítésre használták, majd a fedélzeti gépfegyverekkel légi csatákat vívtak, s bombázták egymás állásait. Az első világháborúban a hátországot még nem érintették a légierő támadásai. Aharckocsit – az új találmány angol fedőneve volt a tank – az angolok vetették be először. A szembenálló felek új fegyverkénthasználták a gázt,azonban a gyilkos fegyverrel szemben megtalálták a védekezés módját (gázálarc).

Miután a háború elhúzódott,a győzelemnemcsak a katonák közötti harc kimenetelétőlfüggött,hanem az őket ellátóhátországok teljesítőképességétőlis. A hadban álló országok egész nemzetgazdaságukat a háború szolgálatába állították, állami irányítássalhadigazdálkodást építettek ki. Ebben a versenybena gyengébb gazdaságokegyre inkábbkimerültek. Az ellátás romlott, az emberek nyomorogtak. Elsőként a leggyengébb gazdasággal rendelkező Oroszország omlott össze, melynek részvétele a háborúban az 1917 februári forradalom következtében egyre csökkent. Az Osztrák–Magyar Monarchiában és Németországban is mutatkoztak a kimerülés jelei.

AZEGYESÜLT ÁLLAMOKHADBA LÉPÉSE – AZ ANTANT GYŐZELMEAzantanta háború kezdete ótablokádalatt tartotta a központi hatalmak kikötőit, így elzárta azokat a világkereskedelemtől. Ez a nemzetgazdaságok háborújában egyre nyomasztóbbá vált, főleg azért, mert a német flottának az angol tengeri blokád áttörésére tett kísérletei kudarcba fulladtak. Így Németország nem jutott nyersanyagokhoz, míg Anglia az Egyesült Államokból és saját gyarmatairól korlátlan utánpótlást szerezhetett. Az Angliába történő szállítások megakadályozásáraa németek tengeralattjárókat(U-hajókat)vetettek be.

Mivelaz Egyesült Államokjórészt hitelre szállította az utánpótlást az antantnak – a blokád miatt a központi hatalmak szinte semmit sem vásárolhattak –, az amerikai óriás egyre inkábbaz antant győzelmében vált érdekeltté.Az Egyesült Államok tartott attól is, hogy a XIX. század közepe óta egyre lendületesebb gazdasági fejlődést mutató Németország győzelme esetén még erősebb versenytárs lesz. Ugyanakkor Oroszország meggyengülése az antantot nehéz helyzetbe hozta. Az amerikai vezetés döntött. Miután a német tengeralattjárók támadásait felhasználva sikerült az amerikai a közvéleményt is a háborús részvétel mellé állítani,1917 áprilisában az Egyesült Államok hadba lépett az antant oldalán.

1918-ban Németország– még az amerikai csapatok európai megjelenése előtt –döntést akart kicsikarni a nyugati fronton.A németek újra megközelítették Párizst, azonban az antant amerikai támogatással megállította a támadást. Ezt követően az antant anyagi és emberfölénye

mindinkább kibontakozott, s1918 őszérea frontokon aközponti hatalmakvédelme összeomlott.Fegyverszünetet kértek(a Monarchia november 3-án, Németország november 11-én aláírta a feltétel nélküli fegyverletételt), s ezzel elismerték, hogy a háborút elvesztették.

2. Forradalmak – a világforradalom bűvöletében

AZ OROSZ FORRADALOMA nagyhatalmak közüla leggyengébb gazdasággalésa legkiélezettebb társadalmi feszültségekkelOroszország lépett a világháborúba. A parasztokat, sőt még igásállataikat is elvitték a háborúba, visszaesett a mezőgazdasági termelés, romlott az ellátás, különösen a városokban. A társadalom már 1916 végére kifáradt, az embereknek elege lett a háborúból. Ugyanakkor Oroszországbanhiányoztak a társadalmi feszültségeket levezető politikai csatornák(parlamentarizmus, szabad sajtó stb.), s létezett egy erős, jól szervezett párt (a bolsevikok), amely a hatalom erőszakos megdöntésére tört.

A sztrájkok, tüntetések állandósultak, s amikor a katonák már nem akartak a tömegre lőni, a cári rendszer összeomlott. A régi vezető réteg is változásokban, egy új politikai vezetésben látta a helyzet megoldásának kulcsát.APétervárott kitörtforradalom megdöntötte a cárizmust(1917 február 23.).

A megalakulóIdeiglenes Kormánytagjai jórészt a hagyományos orosz vezető rétegből kerültek ki, akikalkotmányos viszonyokat kívántakteremteni. E törekvésüket támogatták a jelentős tömegbázissal rendelkezőeszerek(parasztpártiak) és amensevikek(szociáldemokraták). A forradalmi szociáldemokraták,a bolsevikokegyértelműen szemben álltak az új rendszerrel, és az új helyzeteta hatalom megragadásáraakarták felhasználni. Céljukat első számú vezetőjük,Lenina permanens (folyamatos) forradalomról kialakított elméletében fejtette ki.

A forradalom napjaiban sajátos hatalmi szervek jöttek létre Oroszországban, aszovjetek(tanácsok). Szovjeteket alakítottak a katonai egységek, az üzemek, a lakóközösségek, melyek a kaotikus viszonyok között a helyi irányítást is ellátták. A szovjetek nem politikai pártok voltak, politikai állásfoglalásuk attól függött, hogy tagjaik között melyik csoport hívei kerültek többségbe. A forradalom kezdetén eszer és mensevik túlsúly alakult ki. A szovjetek az Ideiglenes Kormány megalakulása után sem szűntek meg, így Oroszországban sajátos helyzet jött létre: akettős hatalom.

A helyzet stabilizálása érdekében a kormánynak a tömegek két alapvető követelését kellett volna teljesítenie: azonnali békekötéssel befejezni a szenvedéseket okozó háborút, és az orosz társadalom döntő többségét képező parasztság vágyának megfelelően földet osztani.A kormány törvényben biztosította a polgári szabadságjogokat, de nem kötött békét, s a földosztást is csak tervbe vette.Így a helyzet tovább súlyosbodott. A kormány összetétele többször is megváltozott, minden átalakítással balra tolódott (eszer és mensevik politikusok léptek be), ám az alapvető kérdések megoldása továbbra sem történet meg. Nem osztottak földet és nem léptek ki a háborúból, sőt, az eszerKerenszkijvezette kormány 1918 nyarán újabb támadást indított a keleti fronton, amely gyorsan összeomlott.

BOLSEVIK HATALOMÁTVÉTELMiközben az Ideiglenes Kormány az antant nyomására nem lépett ki a háborúból és a mensevikek fenntartásai miatt nem osztott földet,a bolsevikok az egyre romló helyzetet kihasználva előretörtek.A bolsevik propaganda az egyenlőségen és demokrácián alapuló jövőkép mellett éppen azt ígérte, amit a mensevikek és az eszerek nem hajtottak végre programjukból: békét és földet. (Mindkét ígéret beváltása kétséges volt, hiszen a hatalom megragadása háborút jelentett, a földről pedig egészen más elképzelései voltak a pártnak.)

Propagandájukkal a bolsevikok főként a nagyvárosokban működő szovjetekben nyertek teret, azonban országosan ez nem sikerült. A bolsevikokkal ellentétben Kerenszkij a katonai körökre próbált támaszkodni, de elképzelése meghiúsult, mert a volt cári tisztikar szemében a kormányban részt vevő mensevikek és a kormány hatalmát veszélyeztető bolsevikok között nem volt lényegi különbség.Az Ideiglenes Kormányt jobbról és balról is támadták:előbb egy cári tábornok, Kornyilov kísérelt meg puccsot (1917. augusztus), majd a szovjetek második összoroszországi kongresszusa idejéna bolsevikoka jelentős karhatalommal nem rendelkező kormánytól Pétervárottátvették a hatalmat(október 25.), amit a kongresszussal meg is szavaztattak. A hatalomátvétel kimondása mellettdekrétumot (határozatot) fogadtak ela békéről és a földről:vagyis elhatározták az azonnali kilépést a háborúból, és az eszer program alapján kimondták a földosztást. Új hatalmi szerv alakult Lenin vezetésével, a Népbiztosok Tanácsa, amelyproletárdiktatúrátvezetett be.

Béke helyettvéres polgárháborúkezdődött, amelybőla bolsevikok kerültek ki győztesen.Egyrészt azért, mertközpontosított pártjuk sikeresen vezette a harcot a megosztott ország kevésbé szervezett politikai erőivel szemben, másrészt a földosztással a parasztság jelentős tömegeit állították maguk mögé. A győzelemben jelentős része volt annak, hogy a háború és belső problémáik miatt a nagyhatalmak nem tudtak komoly erőkkel beavatkozni a küzdelembe.

Ettől kezdve Európában a szociáldemokrata pártok radikális csoportjaiból szerveződőkommunista pártok(amelyeknek célja a proletárdiktatúra erőszakos megvalósítása volt), Lenin pártját, s annak ideológiai és politikai irányvonalát tekintették mérvadónak.  

A NÉMET FORRADALOMNémetországot erős gazdasága ellenére teljesen kimerítette a hosszú háború. A lakosság zöme éhezett, hiányt szenvedett minden közszükségleti cikkből és szinte minden családban voltak háborús áldozatok. A jómódúakat kevésbé érintették a nehézségek, emiatt kiéleződtek a társadalmi feszültségek. A háború egyre nyilvánvalóbb elvesztése pattanásig feszítette az indulatokat. Miután az antant áttörte a nyugati frontot (1918. augusztus 8.), a német hadsereg elvesztette esélyét a győzelemre. Amikor november elején országszerte háború- és hatalomellenes megmozdulásokra került sor, a régi Németország vezető körei háttérbe húzódtak. Aberlini forradalomhatására a császár lemondott (november 9.), s a polgári erőkkikiáltották a köztársaságot,majd a compiegne-i [kompjenyi] erdőbenfegyverszünetet kötöttekaz antanttal (november 11).

A kérdés az volt, hogy a kormányban is vezető erővé váló szociáldemokraták meg tudják-e állítani a forradalom radikalizálódását, s ha igen, ennek nem lesz-e ára a hatalom korábbi birtokosainak, vagy a náluk is antidemokratikusabb csoportoknak a hatalomra kerülése. A vesztes háború után német földön is magával ragadta a lakosság jelentős részét az eljövendő világforradalomba vetett hit: a megváltást, minden rossz megszűnését várták tőle. Az erős szervezeti keretekkel rendelkezőszociáldemokraták ajelentős középrétegekre támaszkodópolgári pártok támogatásávalazonbanurai tudtak maradni a helyzetnek.A szélsőbaloldali erők csak viszonylag későn szerveződtek önálló politikai párttá (Német Kommunista Párt – NKP, 1918 decembere), és a hadsereg tisztikara – bár nem lelkesedett a szociáldemokratákért, s az általuk képviselt polgári demokráciáért – felismerte a különbséget köztük és a kommunisták között, így támogatást nyújtott a szélsőbaloldali hatalom-átvételi kísérletekkel szemben. Sikeresenleverték a berlini kommunista felkelést(1919 januárja),majdtavasszalaMünchenben megalakulóbajor tanácsköztársaságot(1919. május). A demokratikus erők és a tömegek

támogatásával a kormányzat megvédte a demokratikus rendszert a szintén diktatúrára törőszélsőjobboldali csoportokkal szemben is.

3. A világháborút lezáró békék

PROPAGANDA ÉS BÉKEKÍSÉRLETEKA hadviselő felek mindegyike hatalmi érdekeit követte, melyek néha megegyeztek apropagandisztikusan meghirdetett célokkal, mint a franciák esetében Elzász és Lotaringia megszerzése, de sokszor csak az ellenségkép kialakítását szolgálták. A németek és a Monarchia népei elé az orosz cári elnyomás elleni felszabadító harcot, míg a franciák és az angolok elé – jellemző módon, a cárizmussal szövetségben – a demokrácia kiterjesztését és az elnyomott nemzetek felszabadítását állították célként. És természetesen – a szólamok szintjén – mindegyik fél a tartós béke létrejöttéért is küzdött, nyilvánvalóan a saját érdekeit szolgáló tartós békéért.

Már 1915-tőltöbbkísérlet történt az elhúzódó háború lezárására, sikertelenül, mivel a felek nem voltak hajlandók lényegi engedményekre. A közvetítő tárgyalások (dán, amerikai, pápai) szintén hasonló okokból eredménytelenek maradtak. A legjelentősebbbékepróbálkozásaz 1916-ban Ferenc József halála után trónra lépő IV. Károly nevéhez fűződik, aki 1917 elején fordult az antanthoz, de kísérlete kudarccal végződött.

Wilson amerikai elnök 1918 elején 14 pontból álló békejavaslatot dolgozott ki.Ahíreswilsoni pontok a szabad kereskedelmet és a nemzeti önrendelkezés elvét hirdették meg,a győztesek igényeinek visszafogott megfogalmazása mellett. A béke tartós megőrzése érdekében Wilson javasolta aNemzetek Szövetségének(Népszövetség) létrehozását. A békére vágyó tömegek körében népszerű javaslatokat azonban a győzelemre törő ellenfelek egyike sem fogadta el. Később, a háborús vereség küszöbéna központi hatalmak a wilsoni elvekre próbáltak építeni,de természetesen a győztesek mégúgy se hajlottak a megegyezésre.

NEMZETISÉGI TÖREKVÉSEK A MONARCHIÁBANA soknemzetiségű Osztrák–Magyar Monarchiában a birodalom határain túl nemzetállammal rendelkező nemzetiségek – mint a románok és a szerbek – már a háború előtt is anyaországaik felé tekintettek. A birodalom határai között élő csehek és horvátok többnyire – a nagyobb önállóság reményében – a Monarchián belül képzelték el jövőjüket. Védelmet reméltek az orosz és a német terjeszkedéssel szemben, ugyanakkor a Monarchia kedvező gazdasági feltételeket biztosított számukra. AMonarchia háborús vereségeazonban felcsillantotta számukra a függetlenség reményét, s Németország és Oroszország is meggyengülni látszott.Felerősödtek az elszakadási törekvések.

Több nemzetiségi politikus – mint a cseh Masaryk és Beneš – emigráltak, s Párizsban és Londonban igyekeztek megnyerni az antant vezetőit nemzeti törekvéseik támogatására. Folyamatospropagandátfejtettek kia Monarchia ellen,mely a valós kritika mellett hamisításokat is tartalmazott. Propagandájukat elősegítette hogy angol és francia körökben sokan szimpatizáltak velük.

HATALMI ÉRDEKEKA győztes hatalmak elvben a nemzeti önrendelkezést hirdették, de valójábanhatalmi érdekeikmegvalósítására törekedtek. A rendezésben emelletta bolsevizmus terjedésének a megakadályozásajátszott jelentős szerepet. A döntéseket alapvetően a franciák (Clemanceau) és az angolok (Lloyd George) hozták, mivel az Egyesült Államok (Wilson) nem volt igazán érdekelve a térségben, az olaszok (Orlando) pedig nem tudták érvényesíteni érdekeiket.A franciákelsősorbanNémetországot kívánták alkalmatlanná tenni a visszavágásra, míg a briteketleginkábba gyarmati kérdések motiválták.A veszteseket csak a békeokmányok aláírására hívták meg. A francia törekvéseket a hatalmi egyensúlyban érdekelt angolok tompították. Németország jelentős, de nem alapvető területi veszteségeket szenvedett. Katonai erejét meg akarták törni, így megtiltották az általános hadkötelezettséget és a modern fegyvernemek rendszerben tartását. Jelentős hadisarcot, jóvátételt róttak ki rá, ám csak az első részlet összegét határozták meg, így a kérdést nem rendezték megnyugtatóan.Németországottehátmegalázták, de potenciálisan Európa egyik legerősebb hatalma maradt,ami kiszámíthatatlanná tette a jövőt.

Kezdetben nem volta nyugati hatalmakcélja a Monarchia felosztása, hiszen a korábbi évszázadokban (pl. 1848–49-ben) mindent megtettek fennmaradása érdekében, mivel létét az európai egyensúly talpkövének tekintették. A háború során álláspontjuk lassan módosult. A hadba lépés fejében az olaszoknak és a románoknakjelentős területeket ígértek,utóbbinak Erdélyt és Kelet-Magyarországot, egészen a Tiszáig. A háború végére alakult ki az új Közép-Európa-koncepció. A franciák a rendezéskor két szempontot vettek figyelembe: egyrészt afrancia vezetést elismerő szövetséges államoklétrehozását a németek hátában, másrészta világforradalom megállítását.Az új Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország és a megnövelt Románia alkalmasnak látszottak e szerepekre. Franciaország támogatására szorultak a németekkel szemben, és a legmerészebb nemzeti álmok megvalósításával kívánták a tömegeket elfordítani a bolsevik eszméktől.

A rendezés egyik alappillére afrancia nagyhatalmi befolyásvolt, a másika térség új államainak az ereje.Természetesen felmerült, hogy a széttagolt Közép-Európa nem jelent majd kellő ellensúlyt Németországgal szemben és nem tudja föltartóztatni a bolsevizmust, ám az új államok létrehozói, mint Masaryk is, ajövőbeni gazdasági és politikai együttműködést vázolták fel. Már az új Ausztria létrehozásakor kiderült, hogy repedések vannak a rendszeren. A közép-európai birodalomból kiváló németAusztria ugyanis egyesülni kívánt Németországgal(Anschluss), ezért a saint-germaini békében ezt meg is tiltották.

A MODERN TÖRÖKORSZÁG MEGSZÜLETÉSEAz Oszmán Birodalommal kötött békében (Sevres) a nemzeti önrendelkezés elve mögé rejtve a győztesek hatalmi érdekei jelentek meg. Az arab területeketfrancia és brit protektorátus(védnökség) alá helyezték, vagyis a lényeget tekintve gyarmataikká tették. Jelentős területek átadásával a törökök rovására akarták kielégíteni a görögöket és az olaszokat is. A békét elfogadni kész szultáni kormányzattal szembena katonatisztekfelkelést robbantottak ki, éskikiáltották a köztársaságot.AKemál pasavezette nemzeti mozgalom egyrésztmodernizálta Törökországot(állam és egyház szétválasztása, parlamentarizmus, a nők egyenjogúsága, európai szokások és a latin ábécé bevezetése), másrésztfegyveresen szállt szembea béke értelmében megjelenőantantcsapatokkal.

Mivel a nyugati hatalmak – az orosz forradalomhoz hasonlóan – nem tudtak bevetni jelentős erőket, a helyzetet a helyi erőviszonyok döntötték el. Az olaszok eleve meghátráltak,a görögökpedigvéres háborúban szenvedtek vereséget.A török–görög háború vegyes lakosságú területeken folyt, s a reguláris erők mellett a polgári lakosság is részt vett a harcokban. Az öldöklést lezáró béke (Lausanne, 1923) utánmilliók menekültek el szülőföldjükről:törökök vándoroltak a Balkánról Kis-Ázsiába, görögök Kis-Ázsiából a Balkánra. Kemál pasa nemzetállamot kívánt létrehozni, s így a görögök elűzése után azörményekre törtek, százezreket legyilkolva vagy menekülésre kényszerítve.  

KISEBBSÉGVÉDELEMA Párizs-környéki békékkisebbségvédelmi intézkedéseket kényszerítettek az új államokra, részben Wilson amerikai elnök nyomására, részben azért, mert a döntéshozók szembesültek azzal a szomorú ténnyel, hogya nemzetiségek elnyomása nem szűnt meg,sőt brutálisabbá vált.

A rendelkezések tiltották a nemzetiségi alapon történő hátrányos megkülönböztetést, előírták a szabad nyelvhasználatot a magán-, az üzleti és a vallási életben, valamint a sajtóban. Az utódállamok az elemi szintű anyanyelvi oktatás támogatására is kötelezettséget vállaltak.

A kisebbségeknek jogában állt panaszaikkal a Népszövetséghez fordulni. A jövő kérdése volt, hogy a fellángoló nacionalizmusok mellett mennyire lehet érvényt szerezni az előírásoknak.

4. Magyarország a világháborúban, a forradalom kirobbanása

A HÁBORÚBANMagyarországon a lakosság a háború kitörését – mint Európában mindenütt – először nagy lelkesedéssel fogadta. A magyar pártok a kormányzó Nemzeti Munkapárttól a parlamenten kívüli Magyarországi Szociáldemokrata Pártig támogatták a háborút. Ám a háború borzalmai és a nélkülözések hatására a közhangulat rövidesen megváltozott.

Az 54 milliós Monarchia által mozgósított 8 millió katona közel felét Magyarország adta. A magyar katonákat mind a keleti, mind az olasz fronton nagy számban bevetették. Az országotóriási emberveszteségekérték. A világháború frontjai, csatái (Premysl, Gorlice, Doberdo, Isonzo vagy Piave) nemzedékekre beivódtak a magyar társadalom emlékezetébe.

A háború előrehaladtával rohamosan romlottak a körülmények, s végül közeledve már ajegyrendszerrel sem lehetett biztosítani a tömegek minimális ellátását sem.Sztrájkhullámoksöpörtek végig az országon. A szenvedélyeket felkorbácsolta, hogy az erőfeszítéseket és az áldozatokat értelmetlenné tevőháborús vereségmind elkerülhetetlenebbé vált.

1916-tól a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) és a polgári értelmiségieket tömörítő, 1914-ben alakult Országos Radikális Párt, valamint a század elejétől működő Kisgazdapárt is hangot adott aháborúellenes közvéleménynek. Hangosabbá vált a most már háborúellenes parlamenti ellenzék is.

Aháború előtt már válságba került hagyományosfüggetlenségi politikát gróf Károlyi Mihály baloldali programmal töltötte meg:támogatta a választójog kiterjesztését és a földkérdés megoldását. Károlyi a kevés antantbarát politikus közé tartozott, s felszólalt a háború ellen. Emiatt egyre népszerűbb lett. Bíztak demokratikus elkötelezettségében, s antantbarát kijelentései nyomán a magyar közvélemény a jövő emberét látta benne, aki a vereség ellenére meg tudja menteni a történelmi Magyarországot.

A BIRODALOM SZÉTESÉSEAmikor nyilvánvalóvá vált a vereség, s ezzel párhuzamosan a Monarchia szétdarabolásának a terve, a vezetés még megpróbálkozott a Monarchia megmentésével.IV. Károlya wilsoni pontok alapjánbékét kért, s a birodalmat föderalisztikus alapon kívánta újjászervezni.Jellemző a kor magyar vezető rétegének szűkkeblűségére, hogy Wekerle Sándor magyar miniszterelnök tiltakozására a föderalizáció csak a Lajtán túl (tehát Ausztriában) lett volna érvényes.

A nemzetiségekazonban ennélmárjóval többet akartak. Még nem robbantak ki nemzeti felkelések, a hadsereg a frontokon még jórészt engedelmeskedett, de a győztesek oldalán szerveződő cseh, délszláv és román erők már azúj államok kialakítására törekedtek.A forradalomtól való félelem miatt a régi hatalom harc nélkül vonult vissza, átengedve a hatalmat és a felelősséget a tömegeket irányítani képes új, nemzeti alapon létrejövő szerveknek, anemzeti tanácsoknak (cseh, osztrák stb.).

Magyarországon is hasonló folyamat zajlott le.Októberben(24-én) Budapestenmegalakult a Magyar Nemzeti Tanács,a Károlyi vezette Függetlenségi és 48-as Párt, a Jászi Oszkár vezetése alatt álló Polgári Radikális Párt és a szociáldemokraták részvételével.

AZ ŐSZIRÓZSÁS FORRADALOM1918 őszére Budapest éhezett, a városban egyre több volt a katonaszökevény. A frontról hazatérők és a hátországban nyomorgók a szabadságjogok kiterjesztését, földet, megélhetést követeltek, s a háborút elveszítő vezetés helyett újat akartak, amely majd megvalósítja vágyaikat.

A Nemzeti Tanácsa belpolitikai problémák orvoslását a demokratikus jogok kiterjesztésében és a földosztásban látta. A háborús vereség ellenére úgy vélte, a történelmi Magyarország megmenthető, ha az antant által meghirdetett elveket, a nemzeti önrendelkezést és a demokráciát megvalósítja. Ígyprogramjában a demokratikus jogok(pl. a nőkre is kiterjedő általános választójog)biztosítása, a földkérdés megoldása és a nemzetiségeknek tett jelentős engedmények szerepeltek.

A pesti tömeg Károlyi Mihály miniszterelnöki kinevezését követelte az uralkodótól. Mivel IV. Károly ettől vonakodott, október 30-áról 31-ére virradó éjszakaa Pesten tartózkodó katonáksapkájukra őszirózsát tűztek a császári címer helyébe, éselfoglalták a város kulcsfontosságú pontjait.A hatalom nem mert ellenállni. Reggelregyőzött az őszirózsás forradalom.Október 31-én reggel, hogy megakadályozzák az események radikalizálódását,az uralkodónevében József főhercegkinevezte Károlyi Mihályt miniszterelnöknek.  

A KÁROLYI-KORMÁNY BELPOLITIKÁJAA forradalmakat követő napok kibontakozást ígértek, merta politikai erők döntő többsége felsorakozott az új kormány mögött.A kormány első intézkedései – a függetlenség, a köztársaság kikiáltása, a polgári szabadságjogok kiterjesztése – tovább növelték népszerűségét.

A helyzet stabilizálása azonban más, sokkal nehezebben megoldható problémáktól függött. Égető szükségszerűség volt az ellátás javítása. Ebben nem sikerült eredményt elérni, sőt a háborús rendszabályok (központi elosztás) megszüntetése tovább rontotta – főleg a fővárosban –azélelem- és fűtőanyag-ellátáshelyzetét, amialáásta a kormány népszerűségét.

A forradalom bázisának kiszélesítése és a polgári rendszer megszilárdítása szempontjábólalapvető lett volna a földkérdés megoldása.A frontokról hazaözönlő, zömében parasztokból álló kezelhetetlen katonatömeg gyorsabban, és megnyugodva tért volna vissza falujába, ezáltal a társadalmi feszültségek jelentősen enyhültek volna. Másrészt a parasztbirtokosokkal magyar polgári demokrácia számára létfontosságú középréteg erősödött volna meg. A nemzetiségi kérdés szempontjából is fontos volt a földkérdés rendezése, mivel a jórészt paraszti társadalmat alkotó nemzetiségeket – utolsó lehetőségként – ezzel a magyar kormány megnyerhette volna.

A földosztástazonban őszinténcsak Károlyi, a polgári radikálisok és aNagyatádi Szabó István vezetteKisgazdapárt támogatta.A függetlenségiek a magántulajdon sérelmét, a szociáldemokraták éppen ellenkezőleg, a kistulajdonosok megerősítését látták benne.Amegkésve megszületőföldosztásról szóló törvénynekkellő erély híjánKárolyi nem tudott érvényt szerezni.Egyéni példamutatása – Kápolnán fölosztotta birtokait – kevésnek bizonyult.

KÜLPOLITIKAI KUDARCAz új kormány megörökölte a háborús vereséget, s annak minden negatív következményét. A szomszédos – régi és most alakuló – államok elérkezettnek látták az időt nemzetállamaik létrehozására. A magyar kormány az ország területi egységének fennmaradását az antant elvárásainak megfelelő politikában és a nemzetiségeknek nyújtandó széleskörű autonómiában látta. A nemzetiségi ügyekkel foglalkozó Jászi Oszkárnak rövidesen tapasztalnia kellett, hogya nemzetiségek vezetőinem hajlandóak tárgyalniaz engedményekről,el akarnak szakadni Magyarországtól.

Károlyi részben saját meggyőződése okán, részben az antant propagandáját komolyan véve úgy vélte, az ország akkor számíthat a győztesek részéről kedvezőbb elbánásra, hapacifista és következetesen demokratikus politikátfolytat.Az antantazonban nem a széles körű demokráciát, hanemaz erős, a bolsevizmust feltartóztatni képes államok létrejöttét tartotta fontosabbnak.A katonai erőviszonyok következtében kialakult helyzet (az ország jelentős területein román, szerb, francia és csehszlovák csapatok állomásoztak) is jelentősen

befolyásolta a háború utáni rendezést. Miután az antant nem értékelte politikáját, s újabb és újabb – zömében magyarok lakta területeket is – megszállás alá vont, Károlyi megkésve és nem következetesen támogatni kezdte a védelem megszervezését. A külpolitikai kudarcok azonban addigra már aláásták Károlyi, s így a polgári demokratikus berendezkedés tekintélyét az országban.

5. A polgári demokrácia bukása és a Tanácsköztársaság

A KMP MEGALAKULÁSAAzOroszországból hazatérőhadifoglyok között volt egy kisbolsevik csoport,amelya baloldali szociáldemokratákkalés néhány értelmiségivel karöltve – élve a frissen megszülető szabadságjogokkal –megalapította a Kommunisták Magyarországi Pártját(KMP, 1918. november 24.). A Kun Béla vezette kommunisták a világforradalom katonáinak tekintették magukat, s ígyközvetlen céljuk– orosz mintára –a proletárdiktatúra bevezetésevolt. A permanens forradalom elméletének megfelelően – szovjet-orosz pénzügyi támogatással – mindent megtettek az ellentétek kiélezése érdekében. A kommunista propaganda a hatalom megragadását szolgálta, és a hibák bírálatára épült. Ezekre az adott körülmények között megvalósíthatatlan megoldásokat javasoltak, ésa szovjet típusú rendszer bevezetését ajánlották a problémák orvoslására.A kormány eredménytelen külpolitikája hozzájárult ahhoz, hogy a polgári demokrácia helyett mind többen úgy látták, a bolsevik diktatúra és a világforradalom az egyedül lehetséges válasz szomszédaink mohóságára is.

Ugyanakkor a kormány továbbra sem erősítette meg a karhatalmat, mert Károlyi Mihály tartott a tisztikarral való együttműködéstől.A KMPés a politikáját követő csoportokakciói egyre erőszakosabbá váltak,például 1919. február 20-án szétverték a Népszava szerkesztőségét, s az összetűzésnek halálos áldozatai is voltak. Válaszul Berinkey Dénesa miniszterelnök(a köztársasági elnökké váló Károlyi utóda)kemény fellépést rendelt el.Bezárták a párt irodáit, betiltották szócsövét, a Vörös Újságot, s letartóztattak félszáz kommunista vezetőt. A rendőri fellépés erőszakkal társult, melyet azonban Károlyi Mihály – ragaszkodva a polgári szabadságjogok tiszteletben tartásához – leállíttatott. Így az akció nem bénította meg a KMP-t, hanem még növelte a népszerűségét.

A KMP HATALOMRA JUTÁSAA polgári kormányzatot válságos helyzetben érte az antant újabb területi követelése, aVix-jegyzék(A francia Vix alezredes volt a budapesti antantmisszió vezetője). Ebben újabb magyarlakta területek – Nagyvárad, Debrecen, Gyula, Szeged – kiürítését követelték.

Károlyilátva az antant méltánytalan magatartását, a jegyzéket elfogadhatatlannak tartotta, ami az engedmények politikájának feladását jelentette. Ugyanakkor úgy vélte, hogy ebben a súlyos helyzetben a kormányzást csak a széles tömegtámogatást élvező szociáldemokraták vállalhatják eredménnyel, ígytisztán szociáldemokrata kormányt nevezett ki.A szociáldemokraták azonban a kommunistákkal a hátukban nem merték egyedül vállalni a kormányzást, s ezért Károlyi tudta nélkülkiegyeztek a KMP vezetőivel. A két párt kommunista programmal egyesült (Magyar Szocialista Párt), s ígyaz új kormányhatalomra kerülése egybena proletárdiktatúra bevezetését is jelentette(1919. március 21.). Károlyi a helyzetet tudomásul vette és visszavonult.

TANÁCSKÖZTÁRSASÁG MAGYARORSZÁGONAz ország a falragaszokról értesült arról, hogy megalakult a Magyarországi Tanácsköztársaság, s proletárdiktatúrát vezettek be. A szovjet-orosz mintát követvea végrehajtó hatalmat anépbiztosokból állóForradalmi Kormányzótanácsgyakorolta. A tényleges hatalom a külügyi népbiztos,Kun Bélakezében összpontosult. A végrehajtó hatalmat elméletileg a Tanácsok Országos gyűlése felügyelte, mint törvényhozó hatalom, ám sem jogköre, sem ülésezési rendje ezt nem tette lehetővé. Helyi szinten az önkormányzatok feladatait atanácsok és a direktóriumokvették át, melyekben a törvényhozó és a végrehajtó hatalom nem vált külön. A karhatalmi feladatokat a Vörös Őrség látta el.

A Forradalmi Kormányzótanács államosította a húsz munkásnál többet foglalkoztató ipari üzemeket, a kereskedelmet, valamint a közép-és nagybirtokokat (kb. 75 hold fellett).A parasztok nem kaptak földet,mert a korábbi birtokokat szövetkezetekké alakították át. Ez a lépközép-és a parasztságot elidegenítette az új rendszertől.A munkástömegek kezdetben támogatták az új hatalmat,de miután néhány pozitív intézkedést leszámítva (pl. a munkásgyerekek nyaraltatása, a Margitsziget megnyitása) nem tudták megvalósítani ígéreteiket és az életkörülmények nem javultak, a lelkesedés megcsappant.

A proletárdiktatúrával szembenparasztlázadások(pl. Kalocsa környékén), sztrájkok robbantak ki.Fegyveres ellenállásra is sor került (Budapesten a Ludovika Akadémia katonatiszt növendékei és a dunai flotta matrózai lázadtak fel) – ezeket a Vörös Őrség és a Lenin-fiúknak nevezett karhatalmi egység verte le, néholvéres terrort alkalmazva.

Jelentős erők támogatását biztosíthatta viszont, hogyKun Béláék visszautasították a Vix-jegyzéket,és úgy tűnt, vállalják az ország feldarabolásával szembeni ellenállást. Az új hatalom jórészt kis létszámú és demoralizált hadsereget örökölt a polgári kormányzattól. Így a románok előretörtek a Tiszáig, a csehek pedig már elfoglalták Miskolcot, azzal a szándékkal, hogy kész helyzetet teremtve foglalásaikat végleges határként ismertessék el. A Forradalmi Kormányzótanács fölállította aVörös Hadsereget, amelynek létszáma, részben a munkásság mozgósításával, rövidesen a százezer főt is meghaladta.A régi tisztek többsége,ahogyan a polgári demokráciát, úgy az új hatalmat iskész volt szolgálni az ország védelmében.A tapasztalt tisztikart alkalmazva megszilárdították a fegyelmet.

Miután a románok megálltak a Tiszánál,amegerősítettVörös HadseregStromfeld Aurél (a Monarchia hadseregének vezérkari tisztje) és Landler Jenő (a szociáldemokratából lett kommunista) vezetésévelvisszafoglalta a csehektől a Felvidék keleti és középső részét(1919. május–június). A Kormányzótanács, hogy igazolja internacionalista elkötelezettségét és a világforradalomba vetett hitét, ösztönözte a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltását (Eperjes), amely azonban nem rendelkezett jelentős belső bázissal.

A párizsi békekonferencia a sikeres ellenállás hatására felvette Magyarországgal a kapcsolatot.Clemanceau[klemanszó]táviratában (1919. június 13.) kilátásba helyezte, hogy a visszafoglalt észak-magyarországi területek kiürítése fejében (az új határok mögé való visszavonulásért) a konferencia eléri a Tiszántúl kiürítését. Ez közvetve a Tanácsköztársaság elismerését jelentette volna.A kommunista vezetők– mivel számukra nem a nemzeti kérdések, hanem a hatalom megtartása volt a döntő –elfogadtáka javaslatot, hogy időt nyerjenek a világforradalom közelinek ítélt győzelméig.

A magyar társadalom többsége számára a döntéselfogadhatatlan volt,mivel Kun Béláék abban a kérdésben hátráltak meg, amelyért hatalomra kerülésüket a lakosság jelentős része tudomásul vette, s támogatta. Több helyen tiltakozó gyűléseket tartottak (pl. Kassa). A magyar csapatok demoralizálódtak, a tisztikar csalódott, a katonák tömegesen hagyták el a zászlókat. A helyzetet tovább nehezítette, hogy a románok nem vonultak ki a Tiszántúlról. A Kormányzótanácsahadsereg maradványaivaltámadást indította Tiszánál,mely azonbangyorsan összeomlott.A románok átlépték a Tiszát, s Budapest felé nyomultak.A Kormányzótanács lemondott(augusztus 1.), a kommunista vezetők vonaton Bécsbe menekültek. Az ország kiszolgáltatottan állt mind szomszédaival, mind a polgári forradalmat és a tanácsuralmat megbosszulni vágyó erőkkel szemben.

6. Az ellenforradalom győzelme

ROMÁN MEGSZÁLLÁS – VÁLTOZÓ KORMÁNYOKA Vörös Hadsereg összeomlását követőena román csapatokbevonultaka védtelenBudapestre,majd a Dunántúl északi részét is megszállták. A román hadsereg megkezdte az ország módszeres kirablását, a malmok, a gyári berendezések leszerelését és elszállítását. A Tiszántúlon új közigazgatást akartak kialakítani, mellyel a terület Romániához csatolását készítették elő.

A Forradalmi Kormányzótanács lemondása utánszociáldemokrata kormány alakult,amely visszaállította a polgári tulajdonviszonyokat és kormányzást. Azonban a polgári forradalom kudarca és a proletárdiktatúra utána polgári demokráciának nem voltak meg sem a belső, sem a külső feltételei.Román támogatással néhány nap után új, immár jobboldali kormány alakult, azonban az antant elismerése és katonai erő híján ez sem rendelkezett tényleges hatalommal.

A SZERVEZŐDŐ ELLENFORRADALOMA proletárdiktatúra ellen a belső ellenállás mellett két helyen is szervezkedett a háború előtti vezető réteg. Bécsben gróf Teleki Pál és gróf Bethlen István vezetésével már a Tanácsköztársaság létrejöttét követően megalakult az Antibolsevista Comité (ABC), azonban az Osztrák Köztársaság területén nem volt lehetőség jelentősebb erők összpontosítására. Nem így a franciák által megszálltSzegeden,ahol azellenforradalmi kormánymegszervezte a proletárdiktatúrával és az oktobristákkal (a polgári demokrácia hívei) szemben álló középosztálybeli erőket és a katonatiszteket.

A szegedi kormány hadügyminisztere,Horthy Miklós vezetésévelmegkezdődött egyúj haderő,a Nemzeti Hadseregszervezése. Horthy rövidesen függetlenítette magát a szegedi kormánytól, székhelyét áttette a román megszállástól mentes Dunántúlra. Itt a közigazgatás gyengeségét kihasználva tiszti szabadcsapatok szerveződtek, melyek terror alatt tartották a lakosságot. A tanácsállam oldalán szerepet vállaló, vagy csak azzal meggyanúsított embereket nyilvánosan megkínozták, sokakat legyilkoltak. Az ország népe a háborús szenvedések és a vörösterror után megismerhette afehérterrorborzalmait is. Horthy fővezérként megkezdte a tiszti különítmények beolvasztását a Nemzeti Hadseregbe.

A KOALÍCIÓS KORMÁNY MEGALAKULÁSAA magyarországi bizonytalan állapotok az antant számára is egyre kényelmetlenebbé váltak. Ezért 1919 őszén megbízottat küldtek Budapestre Clerktábornok személyében.Clerk céljaa törvényes rendetmind a tiszti különítményekkel, mind a szélsőbaloldali erőkkel szembenbiztosítani képes kormány létrehozásavolt, mellyel az antant aláírathatja a békét. Tárgyalt a tényleges katonai erővel rendelkező Horthyval és a jelentősebb pártok képviselőivel. A Szociáldemokrata Párt (SZDP) ugyan jól szervezett volt, de részvétele a forradalomban és a proletárdiktatúrában megnehezítette tevékenységét. A hagyományos jobboldali erőket egy gyűjtőpárt, a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP) fogta össze. A szélesebb választójog révén ekkor szerzett először jelentős befolyást a magyar társadalom legnépesebb csoportjának, a parasztságnak a képviseletében a Kisgazdapárt, Nagyatádi Szabó Istvánnal az élen.

Clerk fellépésérea románok kivonultak a fővárosból,a Tisza vonala mögé. Az antantmegbízott kilátásba helyezte Horthy szerepének méltánylását, ha megfékezi a különítményeket, s támogatja az új kormányt. A megállapodásnak megfelelőenHorthy bevonult a fővárosba, és a három párt (KNEP, Kisgazdapárt, SZDP) részvételévelkoalíciós kormányt hoztak létre(Huszár-kormány), mely széles választójog alapján új választást bonyolított le (1920 januárja).A választásokat a Kisgazdapárt nyerte meg, kis fölénnyel a KNEP előtt. A szociáldemokraták a fehérterror elleni tiltakozásul távolmaradtak.

HORTHY KORMÁNYZÓVÁ VÁLASZTÁSAFellángolt a vita az államformáról is: királyság vagy köztársaság legyen. A forradalmak utáni politikai hangulatban akirályságmellett foglalt állást szinte minden jelentősebb politikai erő. Mivel a Habsburg-ház restaurációját az antant eleve elvetette, az államfői tisztség ideiglenes betöltésére – a magyar hagyományokkal összhangban – bevezették a kormányzói méltóságot. Ez a megoldás egyben alkotmányos helyet biztosított Horthy és a mögötte álló erők számára.

Az országgyűlés kormányzóvá választotta Horthy Miklóst(1920. március. 1.). Jogkörét a törvények jogkörét úgy szabták meg, hogy az ne veszélyeztesse az országgyűlés függetlenségét és hatalmi súlyát. Helyreállt a parlamentarizmus, de a politikai életben a baloldal, sőt az oktobristák sem juthattak jelentős szerephez – ezt elsősorbana választójogtöbbszöri,erős korlátozásabiztosította. Az új kormány képviselői írták alá 1920. június 4-én a trianoni békeszerződést.

TELEKI PÁL MINISZTERELNÖKSÉGE – A KONSZOLIDÁCIÓ KEZDETETeleki Pálgróf a háború előtti liberális-konzervatív arisztokrata vezető réteghez tartozott. Miniszterelnökkéntigyekezett visszaszorítania háború után előretörő középrétegeket, valaminta jobb- és a baloldali szélsőségeket.A különítményeket karhatalommal számoltatta fel,a kommunista pártot és szervezkedést betiltotta(1921. március) és a rendőrséggel üldöztette.

A kormány a forradalmat követően nem kerülhette ki aföldreformkérdését, már azért sem, a nemzetgyűlés legerősebb pártja a Kisgazdapárt volt. A Nagyatádi Szabó István által kidolgozott változatnál azonban sokkal visszafogottabb reformra került sor (1920): csak a nagybirtokok kis hányadát osztották fel, így a parasztság földigényét nem elégítették ki. Mivel növelni akarták a rendszer támogatóinak számát, aránylag sokan kaptak földet (majdnem 500 ezren), ezáltalsok életképtelen kisbirtokjött létre, ráadásul a kisajátított földekért a földbirtokosokat az új gazdák terhére kártalanították, ami komoly terhet jelentett a földhözjuttatottak számára. Így Magyarországona nagybirtokrendszer,s a nagybirtok gazdasági és politikai befolyásaérintetlen maradt.

NUMERUS CLAUSUSA Teleki-kormánynak szembe kellett néznie a háború, majd a békeszerződés következtében létrejött rendkívüli gazdasági és társadalmi nehézségekkel, amelyek minden társadalmi réteget sújtottak, így az értelmiségi és az alkalmazotti pályákon élőket is. A helyzetet nehezítette, hogy Trianon következtébenközel 400 000 magyar menekülta megmaradt országterületre, főleg Budapestre. Zömük értelmiségi és alkalmazotti munkakörben dolgozott korábban, így itt kiéleződött a konkurenciaharc.

A társadalmi feszültségek fölerősítették az antiszemitizmust,amely a háború előtt csak szórványosan fordult elő, s amelyet korábban a hatalom is visszafogott. Ebbe az irányba hatott, hogy a vesztes forradalom és a tanácsköztársaság – melyet a közvélemény egy része a katasztrófa egyedüli okának tartott – vezetői között magas volt a zsidó származásúak aránya.

A nemzetgyűlésaz egyetemi felvételek szabályozásáraszármazási és politikai megkülönböztetést tartalmazó törvényt fogadott el,a numerus clausust(zárt szám). Eszerint a fölvehető hallgatók nemzetiségek és „népfajok” szerinti arányát az illető nemzetiség és „népfaj” lakosságon belüli aránya határozta meg. Mivel a dualizmus kora óta az értelmiségen belül a zsidóság számarányát meghaladó mértékben volt jelen, e rendelkezés alapvetőena zsidóságot sújtotta.

7. A trianoni békeszerződés

A BÉKESZERZŐDÉS ALÁÍRÁSAA magyar békedelegáció már 1920 elején kiutazott Párizsba. A politikusokat felkészült szakemberek kísérték, köztük a földrajztudós és politikus Teleki Pál. Az ő nevéhez fűződik a Kárpát-medence etnikai viszonyait bemutató „vörös térkép”. A

delegáció célja az volt, hogyetnikai, történeti, geográfiai, közlekedési és gazdasági érvekkelbizonyítsa bea történelmi Magyarország egységét,s ebből következően a békefeltételek tarthatatlanságát. Alapvetően nem csupán a magyarlakta területek megtartására koncentráltak, bár ilyen javaslatokat is készítettek.

A békedelegáció taktikája azonban nem sokat számított.A vesztes Magyarországota döntéshozatal soránnem kérdezték meg,csak közölték a feltételeket, hiszen a győzteseket az utódállamok megerősítésének szándéka vezette. Egyes vitás területeknél kilátásba helyezték anépszavazáslehetőségét, de erre csak az Ausztriának ítéltSopron és közvetlen környéke esetébenkerült sor (1921. december), ahol a lakosság Magyarország mellett döntött. Ezután kapta Sopron a „leghűségesebb város” címet.

Magyarország képviselői1920. június 4-én, a versailles-i Trianon-palotában írták alá a békediktátumot.A történelmi Magyarország 282 000 km²-es területéből csak 93 000 km² maradt meg, vagyisaz ország korábbi területének kétharmadát elcsatolták.A Kárpátok hegyvidéke teljes mértékben az utódállamokhoz került, de a Kisalföld északi részét és a Nagyalföld déli és keleti területeit is elvették.

ETNIKAI VONATKOZÁSOKA békekötés révén a zömében nemzetiségek lakta területek az utódállamokhoz kerültek. Az akkor kb. 10 millió főt számlálómagyarság harmada is idegen fennhatóság alá kényszerült.Különösen fájdalmas és nehezen magyarázható volt, hogy a kisebbségbe került magyarság jelentős része színmagyar területeken, közvetlenül a trianoni országhatár túloldalán élt. A kisebbségi magyarság helyzete bizonytalan volt, atrocitások érték, emiatt a négyszázezret is elérte a szülőföldjét elhagyók száma. Az új határok közé szorítottMagyarországellenbennemzetállammávált, mert lakóinak 92%-a magyar volt.

Az etnikai elvek figyelmen kívül hagyása és a jelentős nemzeti kisebbségekkel rendelkezőúj államok törekvése a nemzetállam kialakításáraelőrevetítette annak árnyékát, hogyabéke következtébentérségnépei közötti szembenállásnem csökken, hanemfokozódikmajd.

A BÉKE GAZDASÁGI HATÁSAIA béke évszázados gazdasági kapcsolatokat szakított szét. Magyarországnyersanyagforrásokat(fa, szén, vas stb.),veszített el,ugyanakkoregyes ágazatokban a korábbi országterületre méretezettipari kapacitásai maradtak kihasználatlanul.Különösen igaz ez Budapestre. Szinte az egész ország a világváros vonzáskörzetébe került, ami egészségtelen irányba terelte a magyar településhálózat fejlődését.Nagyvárosok vesztették el vonzáskörzetüket,váltak határ menti, fejlődésképtelen településekké. A borsodi iparvidéken Magyarországé maradtak a szénbányák, Csehszlovákiáé lettek a vasérctelepek.

A magyarvasúthálózatjelentős része az utódállamokhoz került, ezáltal több helyen megszűnt vagy bonyolulttá vált egyes országrészek között a vasúti kapcsolat. A vasútvonalak a határ meghúzásában is szerepet játszottak: a Szatmárnémeti–Nagyvárad–Arad vonal érv volt a terület Romániához csatolása mellett. A számos probléma közül kiemelhetjük a vízgazdálkodást, az árvízvédelmet: a folyók felső szakaszait elcsatolták, emiatt az alsó szakaszokon jelentkező gondokat csak együttműködéssel lehetett volna megoldani.

Gazdasági szempontból azonban a legnagyobb csapástaz egységes birodalmi piac szétesésejelentette, ami nemcsak hazánkat, de az új államokat is kedvezőtlenül érintette. A gazdasági széttagoltság az egész térség fejlődését visszavetette. Megszűnt a jelentős piac, a tőke és a munkaerő szabad áramlása. A problémát fokozta, hogyaz utódállamokmindegyike azönálló, s gyakran az önellátó gazdaság létrehozásávalkívánta megerősíteni önmagát. Az elzárkózást fokozták a politikai ellentétek. Az elcsatolt területek magyar és nem magyar lakóinak helyzetét tovább rontotta, hogy az utódállamok hosszú távonaz újonnan megszerzett területek rovásárafejlesztették törzsterületüket.

KATONAI ELŐÍRÁSOKA trianoni béke – a Németországgal kötött megállapodáshoz hasonlóan –alkalmatlanná kívánta tenni az országot a katonai visszavágásra.Megtiltották az általános hadkötelezettséget, s maximálták a toborzott hadsereg létszámát (35 000 fő), megtiltották a modern fegyvernemek (páncélosok, repülők) rendszerben tartását. Még azt is figyelembe vették, hogy az új államhatárok jobban védhetőek legyenek az utódállamok felől. Például a Salgótarján felé vezető fővonalon a dupla sínpár egyikét felszedették, hogy nehezítsék a magyar katonai felvonulást a határra. A rendelkezések ésa szomszédok erőteljes fegyverkezésekövetkeztében Magyarország haderejét az utódállamok hadseregei külön-külön is többszörösen felülmúlták.

REVÍZIÓA béke nyilvánvaló igazságtalanságai megnehezítették az azóta is „trianoni traumának” nevezett problémakör feldolgozását. Magyarországonegyetlen politikai erő sem fogadta el a békét,hanem saját szempontjai, eszme- és érvrendszere alapján ítélte el. Hangoztatták gazdasági hátrányait, a nemzeti önrendelkezés megsértésé, vagy akár mint imperialista békét bélyegezték meg Trianont.Abéke felülvizsgálatának,revíziójának azigényeáltalános volt.

Tömegesen alakultak a civil szervezetek, melyek a béke ellen agitáltak (MOVE, Magyar Területvédő Liga). A kormányzat aláírta a békét, ezért nyíltan nem léphetett fel ellene, de támogatta a szervezkedéseket, és a kormánytagok révén ezek a szervezetek sokszor komoly befolyásra tettek szert.

A revízió módját és mértékét illetően már nem volt egység.A helyzetből fakadóan is nyilvánosságot elsősorban abékés revíziógondolata kapott, bár az utódállamok magatartása ennek realitását megkérdőjelezte. A beszédekben, kiáltványokban és plakátokon hol a teljes revíziót, vagyisaz egész történelmi Magyarország visszaállítását,hol csak a béke igazságtalanságainak korrigálását,a magyarlakta területek visszacsatolásátkövetelték.

A hatalomra kerülő politikai elit gyakran használta fel a revízió kérdését a polgári demokratikus vagy baloldali erők háttérbe szorítására, máskor a belső feszültségek elkendőzésére.

II. A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT

8. A győztes Európa gondjai

A GAZDASÁG TALPRAÁLLÍTÁSAA győztes európai nagyhatalmakszámára a világháború gazdasági szempontból vereséget jelentett. A harcot csak az Egyesült Államok segítségével tudták megnyerni, a háború folyamáneladósodtak,s a világ pénzügyi központja Londonból New Yorkba helyeződött át.Európaa népességi mutatók és gazdasági súlya alapján isveszített jelentőségébőlaz Egyesült Államokkal és a gyarmatokkal szemben. Az öldöklő háború szenvedései után a gazdasági nehézségekkel kellett szembenéznie a győzteseknek. A hadigazdálkodásról a normális gazdasági életre való átállásmunkanélküliséget okozott, hiányzott a tőke, az állam azinflációt kihasználva (s fedezetlen pénzkibocsátással azt gerjesztve) kezelte eladósodását,beszűkült a piac.

A győztesek aNémetországra kirótt jóvátétellelképzelték el gazdaságuk helyreállítását. A törlesztésre a nehéz helyzetben lévő német gazdaság nem volt képes. A franciák – hegemón törekvéseiktől is hajtva – a Ruhr-vidék megszállásával próbálták kierőszakolni a német