+
SHINER
VERBA
KOVÁCS
KAGANOV
SIMON
JONES
GÁRDONYI
JEFF
Carlson
Erdész
RÓBERT
OLVASS A JÖVŐBE!
TUDOMÁNYOS FANTASZTIKUS IRODALMI MAGAZIN XXXVII. ÉVF., 2017. ÁPRILIS
17325 Szlovákia: 8 €
GALAKTIKA
325
NAGYVÁROSI KLÍMAVÁLTOZÁS
INTELLIGENS ZOKNI
EHETŐ ROBOTOK
Plati nakártyával
csak
1000
Ft!
Plati nakártyával
Plati nakártyával
Plati nakártyával
Plati nakártyával
Plati nakártyával
Plati nakártyával
A M AGAZIN ELŐFIZETŐ I Á R AA GRIN ZSOLDOS PÉTER-DÍJAS
SZERZŐJÉNEK ÚJ KÖTETE
KALANDOK TÉRBEN, IDŐBEN ÉS AZ
EMBERI LÉLEK MÉLYÉN
A SZERZŐ KORÁBBI
KÖTETE MÉG
325 = 150
A magazin újraindulásától számított tizenharmadik évet tapossuk már. El-hinni is nehéz. Ez a lapszám, amelyet most a kezükben tartanak, a százöt-venedik a Galaktika feltámadása óta. Ilyen irigylésre méltóan hosszú életet csak egyetlen korábbi SF-folyóirat mondhatott magáénak hazánkban. És azt is Galaktikának hívták. A Kuczka Péter irányításával 1972 és 1995 között megjelent lap 175 számot ért meg.
Amikor mi 2004-ben újrakezdtük a munkát, fogalmunk sem volt, med-dig bírjuk majd erővel, medmed-dig tarthatja életben kiadványunkat olvasóink érdeklődése. Az azóta eltelt évek során azonban lapunk népszerűsége
tar-tósnak bizonyult. És ezt nem utolsósorban annak köszönheti, hogy egy pillanatig sem félt a megújulás-tól. Érdemes kézbe venni minden esztendőből egy lapszámot, és rácsodálkozni a rengeteg változásra. Rovatok, koncepciók, szerzők, külalakstílusok váltották egymást, sok mindent kipróbáltunk. Volt, ami tetszett olvasóközönségünknek, volt, ami nem. Ám a rengeteg óvatos tapogatózás hosszabb idő alatt ha-tározott, előremutató utat rajzolt fel, melyet követve kitartóan haladunk a kedvenc íróink és grafi kusaink által megálmodott jövő felé.
Ez az illusztris történet azonban nem jöhetett volna létre lelkes, szorgalmas munkatársak nélkül. Ha már kezünkben vannak azok a régi lapszámok, nézzük végig a tartalomjegyzék melletti impresszumo-kat! Látható belőlük, ki mindenki dolgozott nálunk, hozzáadva legjobb tudását, igyekezetét a Galaktika külső megjelenéséhez, tartalmához, és egyáltalán, működéséhez.
Szeretném megragadni ezt a szép alkalmat arra, hogy köszönetet mondjak valamennyi volt és jelen-legi munkatársunknak, hiszen nélkülük nem tarthatnánk itt. És egyúttal megismételném: továbbra sem félünk a megújulástól. Igyekszünk minél jobban dolgozni, hogy önök, az olvasóink minél jobban szóra-kozhassanak, ízelítőt kapva az irodalom és a tudomány, a fantasztikum és az eljövendő valóság világából. Remélem, velünk tartanak továbbra is, akár a háromszázadik új számig, amelynek borítóján az áll majd, hogy 475.
Németh Attila
irodalmi szerkesztő+
SHINER VERBA KOVÁCS KAGANOV SIMON JONES GÁRDONYI JEFF Carlson Erdész RÓBERT OLVASS A JÖVŐBE!TUDOMÁNYOS FANTASZTIKUS IRODALMI MAGAZIN XXXVII. ÉVF., 2017. ÁPRILIS
9 770133243018 17325
Szlovákia: 8 €
GALAKTIKA
WWW.GALAKTIKA.HU FB/GALAKTIKAMAGAZIN (ELŐFIZETŐKNEK: 1000 FT) ÁRA:1490FT ALAPÍTVA: 1972-BEN
325
NAGYVÁROSI KLÍMAVÁLTOZÁS INTELLIGENS ZOKNI EHETŐ ROBOTOK Plati nakártyával csak1000 Ft! Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával Plati nakártyával A MAG AZIN ELŐFIZETŐ I ÁRA 3 Az első szó jogán2017. április 19., 18:00 – AZ SF IRODALMI SZAK OSZTÁLY KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓJA Magyar Írószövetség, I. emelet, Klub (1062 Budapest, Bajza u. 18.)
A magyar SF-fi lm: Szélesi Sándor író, forgatókönyvíró beszélgetése vendégeivel
TÁMOGASSA A MAGYAR SCIFITÖRTÉNETI TÁRSASÁG MUNKÁJÁT ADÓJA 1%-ÁNAK FELAJÁNLÁSÁVAL!
2017. április 20-23 – XXIV. BUDAPESTI NEMZETKÖZI KÖNYVFESZTIVÁL Millenáris, K5 pavilon
Kedvezmények, újdonságok, dedikálások a Metropolis Media és a Galaktika standjánál Vendégünk: Petr Stančík, a Múmiamalom szerzője
Xxx
Irodalmi szer kesz tő: Né meth At ti la (irodalom@galaktika.hu)
Tu do má nyos szer kesz tő: Ko vács „Tücsi” Mi hály (tudomany@galaktika.hu)
Olvasószerkesztő: Cs. Fehér Katalin Online igazgató: Juhász György Kommunikációs munkatárs: Lukács Barbara tel.: 06-70/944-8181 (kommunikacio@galaktika.hu)
Szerkesztőségvezető: Kovács Eszter (szerkesztoseg@galaktika.hu) Projektmenedzser: Kozák Tibor
(olvasas@galaktika.hu) Lapterv/grafi ka: Var ga Ba lázs Terjesztési vezető: Fekete Ádám
(terjesztes@galaktika.hu ) Hirdetés/marketing: hirdetes@galaktika.hu A borítón Chris Olivia (Egyesült Államok) munkája.
A TA NÁCS ADÓ TES TÜ LET TAG JAI
Dr. Luk ács Bé la fi zi kus, a KFKI Ré szecs ke- és Magfi zi kai Ku ta tó in té
zet-ének tu do má nyos ta nács adó ja
Dr. Ju hász Ár pád geo ló gus, a TV2 tanácsadója
Dr. Almár Iván csillagász, űrkutató, a Nemzetközi Asztronautikai
Akadémia SETI munkacsoportjának tagja, a nemzetközi SETI bizottság korábbi alelnöke
Réz And rás esz té ta
Lőrincz L. László Zsoldos Péter-díjas író
S. Sárdi Mar git iro da lom tör té nész, egye te mi do cens, a Ma gyar Scifi
tör-té ne ti Tár sa ság el nö ke
Alföldi István ügyvezető igazgató, Neumann János
Számítógép-tudományi Társaság
Szabó György médiaszakértő (ex-elnök-vezérigazgató –Sanoma)
Szerkesztőség: 1024 Bp., Fény u. 2. Tel: 06-1/457-02-50, Nyitva: H–P 10–16 óra között
Ki adó: Metropolis Media Group Kft.
Fe le lős ki adó: a Kft. ügyvezető igazgatója Ter jesz ti or szá go san a Lapker Rt.
Nyomdai előállítás: Kvadrát Print • www.kvadratprint.hu
Elő fi zet he tő: ked vez mé nye sen egy év re (12 szám, Platinakártyával,
partneri kedvezményekkel) 12 000 Ft (1000 Ft/hó) • csoportos beszedési megbízással: 1000 Ft/hó • Digitális Galaktika: 9990 Ft • Galaktika XL (12 Galaktika XL, Gyémántkártyával, partneri kedvezményekkel): 27 000 Ft/év (2250 Ft/hó) • csoportos beszedési megbízással: 2250 Ft/hó
Az elő fi ze tés tel je sít he tő át uta lás sal: K&H Bank Zrt. 10403181–
50526767–886710087 vagy ró zsa szín pos ta utal vá nyon a Metropolis Media Group Kft, 1535 Bp. Pf. 746. cím re.
A meg jegy zés ro vat ba kér jük be ír ni a kedvezményezett nevét és postázási címét. Kanadában és az Egyesült Államokban előfi zethető
a Pannonia Könyvesboltban.
www.pannonia.ca • e-mail: info@pannonia.ca
Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza!
HU-ISSN 0133-2430
Támogatóink:
22
72
50
108
22 Nagyvárosi klímaváltozás 37 A jövő otthona 38 A szférák zenéje 50 Zöld jövő 58 Intelligens dizájn 59 Galaktika a nagyvilágban 72 Filmajánló84 Világűrt jelentő deszkák
96 Képregény a Galaktikában
108 Obszervatórium
112 Kapcsolatfelvétel
6 Lewis Shiner: Prímek (első rész)
26 Erdész Róbert: Hol vagytok?
40 Joan Marie Verba: A halál jogara
52 Kovács Attila: Világüzlet
60 Jeff Carlson: Nyomás
74 Leonyid Kaganov: Harckocsi
86 Erik Simon: Dal a bikaviadalról
104 Gareth D. Jones: Englebert
110 Gárdonyi Géza: Kendő vagy mi
115 A titokzatos barlang tovább mélyül (Ez történt az előző részben...) 116 H. Rider Haggard: Amikor megremegett a föld (befejező rész) 190 H. Rider Haggard: Pongoföld szörnyetege
198 H. Rider Haggard-életrajz
Galaktika XL
Xxx
1
Nick majdnem egy órát vergődött a 40-es interkontinentális autópályán egy olyan elképesztő csúcsforgalomban, amilyet még soha nem látott. A nap maradék hősugarai lángba borították az ég alját, majd kigyúl-tak az első csillagok, és egymás után el-kezdtek átragyogni az alkonyi homályon. Bal kezével kikönyökölt a nyitott ablakon a szikkasztó januári este szokatlan, 16 fokos melegébe. Agyának még használható felé-vel a saját szórakoztatására átgondolta az új grafikus vezérlő illesztőprogramjának kódját.
A becsatlakozó durhami sztráda után az I 40-es kétsávosra szűkült. Reggel óta a forgalom minimum megkétszereződött: két kocsi igyekezett betolakodni az úton minden olyan jármű helyére, amely föl-adta, és nagy nehezen kivergődött ebből a káoszból.
Nick annak a New Orleans-i 544-es klubnak a pólóját viselte, ahol ő Angelával táncolt a mézesheteik alatt két évvel ez-előtt. Jobbról most egy bazi nagy dízel-verda araszolt el mellette. A tréler tiszta fehér volt – csak a hátsó rendszámtábláján virított feketével az 544-es szám. Nick rá-pillantott a műszerfal órájára: 5:44-et mu-tatott. Egy pillanatra úgy érezte, a meg-magyarázhatatlanság feneketlen mélysége nyílik meg alatta, de aztán elhessegette a gondolatot. Hiszen ez csak egy bizarr egybeesés, semmi több, majd elmeséli Angelának, ha ugyan hazajut ma még.
Hat óra felé már elég közel volt a Jor-dan-tavi kijáró, így ki tudott kanyarodni az útpadkára, és kikerülni a dugóba be-leragadt egész jobb oldali sávot. Még ne-gyedóra kellett hozzá, hogy megtegye a maradék, bő két kilométert hazáig, és ak-kor már túl fáradt volt ahhoz is, hogy
ko-Szuperkritikus víz
nyomában
A vízzel kapcsolatban meg kell tanulnunk egy újabb fogalmat, a szuperkritikus állapotot. Ez akkor jön létre, ha a víz nagyon magas nyomás alatt áll, és extrém hőmérsékletű. Ekkor se nem gáz, se nem folyékony, de mindkettőnél több energiát rejt magában.
Ilyet a Földön csak nagy mélységben találha-tunk. Ennek eredtek nyomába az Izlandi Mély-fúrási Projekt geológusai. A Mély-fúrási munkálatok tavaly augusztusban kezdődtek a Reykjanes-félsziget vulkánján, amely 700 évvel ezelőtt tört ki utoljára. Az eredeti cél az ötezer méteres mélység elérése volt, ahol a hőmérséklet valószí-nűleg eléri az 500 Celsius-fokot. Ilyen mélység-ben az olvadt kőzet keveredik a vízzel.
A szakemberek elmélete szerint, ha ezt a fo-lyadékszerű gázként leírható vizet felhozzák a felszínre, és árammá alakítják, akkor akár tíz-szer több energiát is nyerhetnek, mint a hagyo-mányos geotermikus kutakkal.
A fúrás nemrégiben befejeződött, a kitűzött célt azonban nem sikerült elérni. De így is övék a dicsőség: az eddigi legmélyebb lyukat fúrták egy vulkánba.. A lyuk egészen 4 659 méterre nyúlik le, ahol 427 Celsius-fokot mértek. 21 mé-ternyi fúrt mintát is begyűjtöttek. Szerencséjükre azonban ebben a mélységben is elég magas volt a nyomás ahhoz, hogy szuperkritikus vízzel ta-lálkozzanak. A kísérletek most a vizsgálatokkal folytatódnak.
WORLD
FANTdíjas szerASY ző
molyabban elgondolkodjon, mit keres az a Cadillac azon a helyen, ahol Angela arany Acurájának kellett volna parkolnia. Tud-ta, hogy az Acura akkuja gyengélkedett, s ezért Angelát nyilván egy orvos kollégája hozta haza a munkahelyéről, a Duke Kór-házból.
Ami egyébként a mai napot illeti, Nick határozottan boldog és elégedett volt. Az örökös ingázás és a illesztőprogramjának vészesen közeledő határideje ellenére úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van, s az élete kellemes és fenntartható rendben zajlik. Neki és Angelának a házat leszá-mítva már nem volt semmi hiteltartozása, de ezt az utolsót is már majdnem mind visszafizették. Mindketten átvészelték a legutóbbi influenzajárványt, és már majd-nem teljesen egészségesek voltak. Csütör-tök este pedig hagyományosan ő főzött. Így aztán a forgalom és a programozás
helyett egyre inkább a tejfölös háztáji csir-ke meg a tortilla járt az eszében, melyek a hűtőben várták, hogy átlényegülhessenek
enchiladas suizasszá.
A félelem csak akkor hasított belé, ami-kor kikászálódott a kocsiból, és meglátta, még becsukás előtt, a kocsiajtó színét.
Az ő ragyogó fehér pickupja most tűz-vörös volt, mint a stoplámpa, vagy a fris-sen kiontott vér.
Négy éve járt ezzel a kocsival. Még az-előtt vette, hogy Észak-Karolinába költö-zött volna, ahol találkozott, majd össze-házasodott Angelával. Aztán Austinban átfestette fehérre, hogy a tűző texasi na-pon legalább pár fokkal hűvösebb legyen a belsejében. És még fehér volt, amikor háromnegyed ötkor beállt vele a hivatali parkolóba. Ő pedig józan életet élt, sem-miféle drogot nem fogyasztott, és „papír-ja” is volt arról, hogy semmiféle
pszichiát-PRÍMEK
Lewis Shiner
(első rész)
Egy meleg, fárasztó nap után hazatérve
semmi sem az, aminek látszik... És ezt
sokan ugyanígy tapasztalják...
WORLD
FANTdíjas szerASY ző
Xxx
riai betegségben nem szenved. Egyszerűen képtelenségnek tűnt, hogy ez a kocsi most csak úgy neki itt hirtelen piros lett.
Próbált visszaemlékezni arra, hogy ha-zafelé vezetve milyennek látta a motorház-tetőt. Emlékezete szerint sötét volt, és ő nem is nagyon figyelt oda. Aztán megnézte a kezében tartott kulcsot. De annak sem a mérete, sem a formája nem stimmelt, más kulcs viszont nem volt nála. Ösztönösen a zsebéhez kapott, de abban semmit nem ta-lált. Minden zsebe üres volt: sem a tárcája, sem a notesze, sem a pénze nem volt sehol.
Átkutatta a kocsit. Nem volt benne sem-mi, csak egy bőrmellény az ülés mögött, és a kocsi használati útmutatója a kesztyű-tartóban. Ez bérelt is lehet, gondolta. Vagy talán ő szenvedett autóbalesetet, amitől megsérült a rövid távú memóriája, de ezt nem vette észre senki. Lehet, hogy egysze-rűen ottfelejtette a tárcáját valahol.
Elkezdett futni a ház felé, cipője idét-lenül csattogott a feljárón. A bejárati ajtó zárva volt. Addig csapkodta a tenyerével, amíg zörgést nem hallott odabentről, és ajtót nem nyitott valaki.
Az a valaki egy harmincas éveiben járó, magas, jó megjelenésű férfi volt, szögletes arcú, gyér, szőke hajú. Hosszú ujjú flanel-inget viselt, ropogósra vasalt, terepszínű zubbonyt és bojtos papucscipőt. Bal ke-zében italos poharat tartott. Végigmérte Nicket, aztán félreállt, hogy beengedje őt.
– Angela! – kiáltott hátra. – Azt hiszem, Nick jött meg.
Egy művelt angol akcentusával beszélt, ahogy arra Nick számított is. Látta már ennek az embernek a fényképét Angela egyik régi fotóalbumában, még a kapcso-latuk előtti időkből. A nevét is tudta: Da-vid. Ő volt Angela első férje, aki még 1995-ben meghalt.
2
– David Graham – szólt David, és a kezét nyújtotta. – Gondolom, kissé meglepő-dött, hogy itt lát engem.
– Úgy tudtam, hogy ön meghalt… – mondta Nick lefelé nézve, és azt látta, hogy puszta reflexből megragadta a feléje nyújtott kezet.
– Igen. Angela is ilyeneket mondott. Nick bevonult a nappaliba, s leült a ka-napéra, remélve, hogy ettől elmúlik a lába remegése.
– És ön mit keres itt?
– Mit… Hát, én egyszerűen csak itt élek. Angela megjelent a konyhából nyíló ajtóban, és karba tett kézzel nekitámaszkodtott az ajtófélfának. Még mindig a kórházi ruhája volt rajta, és Nick most is észrevette, hogy a kórházi gönc zöld színe mennyire kiemeli a nő hajának vörös-arany ragyogását. Némi szemfes-ték és szemöldökceruza hagyományosan a szokásos szép nőt csinálta volna belőle is, de ő utálta a sminket, így aztán a ki-nézete némiképp bonyolultabb jelenséget képviselt. Nicknek teljes másfél percre volt szüksége, hogy a hatása alá kerüljön – ez volt az az idő, ami a legelső találkozásuk első pillanata és a lány megnevettetése kö-zött eltelt.
Nick nagyon igyekezett kifürkészni a nő lelkiállapotát a testtartásából. David viszont olyan egyértelmű volt, mint a két-szer kettő. A férfi csodálattal, vágyako-zással és egy kis, maradék kétségbeeséssel nézett a nőre.
– Megmondaná valaki, hogy mi folyik itt? – kérdezte Nick, és maga is elképedt a saját, vinnyogó hanghordozásától.
– Nem egyszerűen itt folyik ez az egész – mondta Angela. – Ezzel vannak tele a hírek.
Vagyis, itt az van, hogy hazajöttél, itt találtad Davidet, és bekapcsoltad magya-rázatért a CNN-t?
Nick tulajdonképpen már nem is volt nagyon meglepődve. Angela az egyszerű emberek és az egész civilizációt beteme-téssel fenyegető információs lavina között álló hírszolgáltatók higgadt figyelmezteté-seibe kapaszkodott.
– Fél ötkor értem haza. Úgy egy órával később kimentem, hogy behozzak valamit a kocsimból, de az nem volt sehol, és egy idegen kocsi állt a helyén a felhajtón. Meg-rémültem, beszaladtam, és megpróbáltam fölhívni a rendőrséget, de minden vonal foglalt volt. És David ekkor jött be hozzám.
A nő elhallgatott egy pillanatra, és Nick jól láthatta, hogy milyen érzések kavarog-tak benne.
– Ekkor döbbentünk rá, hogy valami rendkívüli dolog történt. – Elfordult. – Gyere be, és nézd meg!
Nick engedelmesen követte őket a kégli-be, és leült kettőjük közé a kanapéra. Még éppen időben, hogy elkapja a nap hírének ismétlését.
Keleti idő szerint délután öt és hat óra között Észak-Amerika keleti partvidéké-nek lakossága megkétszereződött, akár-csak Dél-Amerikának az ugyanazon a földrajzi hosszúságon fekvő, nyugati te-rülete. S a jelenség, a hírek szerint, a Föld forgásának sebességével terjedt nyugat felé.
Nick fölfogta, hogy igaz, amit hall, ezt hideg fejjel el is fogadta, de az érzéseit és érzelmeit nem tudta hová rakni. A ka-tasztrófa mérete egyszerűen nem fért bele az ő teljes megzavarodottságába és bepánikolásába.
– Ellenőriztem a többi csatornán is – válaszolt Angela a föl sem tett kérdésre.
– Ha ez egy átverés, akkor mindegyik ezt csinálja.
– Ez nem átverés, nem kacsa. – Davidre nézett. – Te pontosan tudhatod, hogy ez komoly.
– Néhány fontos kivétellel – mondta akkor Judy Woodruff, a CNN ismert té-vés arca – az érintett területeken, vagyis egyebek közt Chicagóban, Memphisben, valamint New Orleans keleti peremén a jelek szerint pontosan megkétszereződött a népesség. – A kamera ráfordult Judy Woodruff a stúdió szélén egy kemping-székben üldögélő, és a vállig érő haját ide-gesen birizgáló hasonmására.
Aztán megint változott a műsor: Ber-nard Shaw interjúvolta meg a saját hason-mását egy káoszba fulladt washingtoni utca sarkán. A háttérben elhagyott kocsik álltak, nyitott ajtókkal, a gyalogosok töme-gei pedig céltalanul vonulgattak ide-oda közöttük. Az emberek felének ott kószált valahol a körében a hasonmása is. Nick meglepődve konstatálta, hogy sok ilyen párnak nem volt egyforma a ruházata, néhánynak pedig teljesen más stílusú volt az egész megjelenése. A képernyőn rend-szeres időközönként változtak a jelenetek, ahogy a megriadt, de még nem hisztérikus tömegből valaki nekiment az ott dolgozó operatőrnek.
– Szóval, miféle „jelentős kivételekről” beszéltél? – kérdezte Nick Angelától. – Ró-lunk van szó? És David hogy került ide?
– David itt lakik – közölte David. – Azt még nem tudják – sóhajtott na-gyot Angela.
Az utcai „életképeket” hirtelen lekever-ték, s az elsötétült képernyő mögül egy-két másodperc múlva egy készülődő sajtókon-ferencia hangjai hallatszottak: széktologa-tások, torokköszörülések.
Xxx
– Élünk – mondta valaki, aztán kivilá-gosodott a képernyő, s az erős, fluoresz-káló fényben ott állt egy szokásos erezett fényezésű, összecsukható asztal. Két egy-forma, hosszú sötét hajú férfi ült mögötte gyémántköves piercinggel a bal fülében.
Megszólalt a Nick által nem ismert fia-tal riporternő:
– Itt vagyunk a Massachusettsi Műsza-ki Egyetem Elméleti Fizika Tanszékén a két doktor Jason Berlinnel. Uraim, ha jól tudom, önöknek van egy elméletük a ma este tapasztalt bizarr jelenségek magyará-zatára.
– Egyelőre csak egy hipotézisünk van – mondta erre a bal oldalon ülő dr. Berlin. – Hallott már ön bármit is a kvantumfi-zika úgynevezett „párhuzamos világok” elméletéről?
– Nem hinném – ingatta fejét a ripor-ternő. – Volt erről szó a Star Trekben?
– Tulajdonképpen elég gyakran – vá-laszolta a jobbra ülő dr. Berlin. – Ez egy-fajta gondolatkísérlet, amely azt feltétele-zi, hogy a mi világunkkal párhuzamosan végtelen számú univerzum létezik, amely-ben minden lehetőség egyamely-ben realitás is.
A másik dr. Berlin bólogatott.
– Pontosan. És minden lehetőségből egy új világ hasad ki. Találhatunk például egy olyan világot is, amelyben Hitler és szövet-ségesei nyerték meg a második világhábo-rút. Vagy ahol Fidel Castro baseballsztár volt a profi ligában.
– És mi köze van mindennek ahhoz, amit mi látunk itt ma este?
Az első doktor előrehajolt.
– A mi Földünk és egy másik világ képe majdnem, de mégsem teljesen azonos. Nevezzük el, mondjuk, Prím Földnek. Az egyikben Bill Clinton az elnök, a másik-ban meg Dan Quayle.
– Dan Quayle? – kérdezte Nick. – Ez most viccel?
Angela megint elcsitította őt.
– Más különbségek is adódhatnak – magyarázta a második doktor. – Egyesek meghalnak az egyik világban, de a másik-ban nem. Két, egyébként mindenben azo-nos embernek két különböző munkája és más házastársa lehet. Most pedig képzel-jük el ezt a két univerzumot, amelyek va-lamikor a múltban lehasadtak egymásról, és most újra összeolvadnak.
– Hogyan történhet meg ez? – kérdezte a riporter.
– Fogalmam sincs. Lehet, hogy az uni-verzum mérete csökken.
A közönség, amelyből eddig csak az el-fojtott beszélgetés halk zúgása hallatszott, most ideges nevetésben tört ki.
– De hát látták, amit mi is látunk: a leg-több ember megkettőződik, bár mindenfé-le apró eltérésekkel és változatokkal.
– Miért nem történik mindez egy csa-pásra? – kérdezte a riporter. – És miért csak az emberek? A fák, a macskák vagy a felhőkarcolók miért nem?
Az első doktor csak a vállát vonogatta. A második szólalt meg:
– Őszintén szólva, erre még mi sem ta-lálunk magyarázatot.
– Térjünk vissza önhöz, Judy – mondta a riporter. – Vagy ön a Prím Judy?
Angela megnyomta a némítógombot, és csak ült ott egy darabig, mintha össze akarta volna szedni magát. Aztán átnézett Nicken, és Davidhez fordult.
– Mondd el: én hogyan haltam meg?
3
David fölállt, és teletöltötte a poharát a tévé alatti bárszekrényből.
– Autóbaleset – mondta. – A Mazda fék-jei nem működtek rendesen, de te minden-képpen el akartál menni a zuhogó esőben, kikölcsönözni egy filmet. Ezen veszeked-tünk is egy kicsit, és én csak azért engedtem neked, mert úgy éreztem, bujkál bennem egy kezdődő megfázás, és nem szerettem volna elázni. Te pedig… te áthajtottál egy piroson. – Kortyolt egyet az italából. – Egy hatvanéves nő oldalról beléd rohant. Ott a helyszínen életedet vesztetted.
Az érzelmek fokozódása kezdett elvisel-hetetlenné válni Nick számára.
– Elnézést – mondta, és kiment a kony-hába.
Ott fölfedezte, hogy rossz a hűtő. Sehol egy kis narancslé vagy 7Up, vagy hozzáva-lók az enchiladához. Volt viszont kétszer hat doboz Heineken, egy doboz pizza, egy kis maradék kínai kaja a bolti zacskójá-ban, és néhány félpintes Perrier ásvány-víz. A hűtő zümmögése mögül kihallotta David el-elcsukló hangját:
– Akkor este ért véget az én életem. Nick becsukta a hűtőt, és a saját tükör-képét bámulta a konyhai mosogató fölötti ablak üvegében. „Akkor este ért véget az én életem”, mormolta, és nézte, ahogy el-játssza, hogy lenyomja az ujját a saját tor-kán. Aztán megmosta az arcát a mosoga-tóban, hogy leöblítse magáról a félelmet, a féltékenységet és a kétségbeesést.
Ahogy elfordult a mosogatótól, keresve valamit, amibe kidobhatja a használt pa-pírtörölközőt, észrevette a vágódeszkán a reggeli News and Observert. S azon a sza-lagcímet: „Quayle alelnök bocsánatot kér az elnöki évértékelő kongresszusi beszéd ostobaságaiért”.
– Jaj, istenem! – sóhajtott Nick.
Itt pedig nem a két világ összeolvadása zajlott le, hanem egy ellenséges hódítás,
amelyben az egyik világ eltűnt, a másik pedig fennmaradt. A riporter által is em-lített fák, macskák és felhőkarcolók valaki máshoz, nem Nickhez kapcsolódtak. Da-vid pedig nem betolakodó volt itt, ahogy folyton mondogatta is, ő itt lakott.
Nick odapillantott Angelára, aki élénk vitába merült a kanapén ülő Daviddel, és osztott-szorzott. Angela sem volt itt beto-lakodó, ebben a mégiscsak furcsa világ-ban. Csak egyetlen ember nem illett bele ebbe az egyenletbe, és Nick csak pár má-sodperce csodálkozott ezen az észrevéte-lén.
5
Nick kihasználta Angela pillanatnyi meg-ingását, tudván, hogy más esélye vele kapcsolatban soha nem lesz. Ő, Nick még mindig Austinban tartózkodott David ha-lálakor, aki akkor még el sem vált az első feleségétől, aki viszont érintett volt egy olyan ügyben, amely kezdett kínossá válni az ismerősök szűkebb körében is. Ő maga akkoriban kódokat írt egy Computics nevű kis szoftverfejlesztő cég számára, és egyre többet gondolt Észak-Karolinára.
A Computicsnak volt egy Richard nevű ügyfele, aki orvosi informatikai rend-szereket értékesített az észak-karolinai Raleigh körzetében. 1995-ben egy üzleti út alkalmával Richard megmutatta Nicknek a csúcstechnikás kutatóintézeteknek és vál-lalkozásoknak otthont adó híres Triangle negyedet, és Nick csak nézett, hogy meny-nyire zöld itt minden, s hogy arrafelé még augusztusban is szakad az eső. Texasban a nyári esőzés már csak a múltba vesző emlék volt. S amikor a rá következő évben Austinban minden összeomlott – szétvá-lás, a Computicsnál az újabb elbocsátások, a következő nyáron a vízfogyasztás
korlá-Xxx
tozása, a barnára kiégett pázsitok és ha-sonlók, nos, akkor Nick összecsomagolt, és elindult kelet felé. Richard segített neki munkát és lakást találni, és négy hónappal később, a szilveszteri bulin bemutatta neki Angelát.
Nick hálás volt a barátjának, és nagyon igyekezett alkalomhoz illően megjelen-ni: sötétszürke öltöny, selyemnyakkendő, mandzsettagomb. Nagy nehezen össze-szedte a bátorságát is, és felkérte Angelát egy táncra. Aki most ivott először alkoholt David júniusi temetése óta. A pezsgőtől mondott igent.
A házasságkötés után másfél évvel Nick kezdeményezett egy párterápiát, melyen Angela arról panaszkodott, hogy Nick sze-ret egy kicsit basáskodni, hogy kívánja őt, de nem igazán van szüksége rá, mert neki tényleg nincs szüksége senkire. Angela ez-után három hét múlva elárulta azt is, hogy ő szereti Nicket, de nem úgy, ahogy Davi-det szerette. Mert félt, hogy újra annyira beleszeret valakibe.
Nick ezek után körülbelül egy hónapig a vendégházban aludt. Szeretett volna tá-vozni, de nem engedte őt az Angela irán-ti vágy. Végül ez a vágy legyőzte benne a sértettséget és haragot, így aztán újra sze-retkeztek. Nick visszaköltözött a hálószo-bába, újra belevágtak a párterápiába, ami ugyanúgy nem volt köztük beszédtéma, mint például David. Az élet megint szép lett, de legalábbis kellemesebb, egészen addig a napig, amikor is a hazaérkező Nick kocsija vörössé változott, és David várta őt a nappaliban.
7
David összedobott egy gombás rántottát, amit aztán a dolgozószobában az uzson-naasztalnál fogyasztottak el. Nick
elhes-segette azt a gondolatot, hogy ez az egész valószínűleg már a világvége, nagy robba-nás és jajveszékelés nélkül, de a CNN által halálra elemezve.
Nick a vacsora után elmosogatott, majd bevitte a hordozható telefont a tulajdon-képpeni, már elsötétített nappaliba. A vo-nal állandóan foglalt volt, de fél óra múlva mégiscsak sikerült elérnie az anyját San Antonióban. A mama azt mondta, hogy jól van, de a hasonmása most mindenhová követi őt, és megállás nélkül csak beszél és beszél. Nick némán bólintott, az ő apja már meghalt, akkor is, és ebben a világ-ban is. A mama még azt is gondolta, hogy kénytelen lesz beletörődni ebbe a kelle-metlenségbe. Azután a hasonmás lépett a telefonhoz, és a jelek szerint képtelen volt fölfogni, hogy Nick miért nem Austinból hívta föl őket.
Nick a beszélgetés után hosszú ideig üldögélt a sötétben. Végül megint fölvet-te a fölvet-telefont, és tucatnyi próbálkozás után kapcsolták neki a „telefonkönyvet”. Pró-bálkozott Raleigh, Durham és Chapel Hill elérhetőségével, de a listán nem találta meg a saját nevét. Tett egy újabb kísérletet Austinnal, s a géphang ezúttal bemondott egy telefonszámot – nem az ő régi száma volt, hanem egy telefonközponté, valahol West Lake Hillsben, jó messzire az ő régi, a 35-ös országos autópályától keletre lévő lakóhelyétől.
Ez az információ még nehezebbé tette a telefonálást. Nick hallotta, hogy egyszer csak valaki ezt mondja: „Elcsodálkoztam, hogy te vagy az.” Egy fáradt, mesterkélt önsajnáltató hang. Nicknek beugrott, hogy hiszen ez az ő apja, az a kövér, izzadós, kopaszodó és önző ember. Egész életében azon igyekezett, hogy ő ne váljon ilyen fi-gurává.
Ha mindez másként történt volna, ha Nick feldobott lett volna, az ő austini ha-sonmása pedig letört és elkeseredett, ak-kor ő boldogan vette volna föl vele a kap-csolatot. De így, a gyöngeség pozíciójából, még ha nem is akar segítséget kérni – erre már nem tudta rávenni magát.
Letette a telefont. A nagy-nagy vesz-teség érzése kezdett lassanként elhatal-masodni a lelkében. Kiment a konyha másik végén az üveg tolóajtón, és átment a zárt udvaron a vendégházhoz, ehhez a különálló épülethez, amelyet Texasban
abuelitának, vagyis a nagymama házának
nevezett volna. Nem volt bezárva. Felkap-csolta a villanyt, és elétárult az a látvány, amit józan logikával nem volt nehéz előre sejtenie: az összes könyve eltűnt, akárcsak az összes régi hanglemeze és CD-je, a sa-ját kezűleg készített és lelakkozott köny-vespolcai, az általa a college-ban készített Heathkit hangerősítő, és a középiskolai matekversenyen nyert kupája.
David vendégházában viszont volt egy karosszék, egy fejlap nélküli, chambray ágytakarós franciaágy, s a falon két imp-resszionista festmény. Az éjjeliszekrényen egy zöld olvasólámpa hajolt egy 1977-es kalendárium és egy John Grisham-regény fölé.
Nick ott ült az ágyon, és lehunyta a sze-mét. Amikor kinyitotta, a szoba még min-dig változatlan volt. Tele az üres semmivel. Sehol a kedvenc pólója, a régi barátnőinek fényképei, az Űrsikló műanyag modellje nyolcadik osztályos korából. Eltűnt min-den olyan tárgy, ami még jelentett neki valamit.
11
Amikor Nick visszatért a dolgozószobába, Berlin doktorék „párhuzamos világok”
te-óriája már magyarázatokat talált az egyéb racionális elméletek által még hátrahagyott kérdőjelekre is. A CNN immár „Prím Ese-ménynek” nevezte a válságot, illusztrátora-ik pedig készítettek egy ábrát is, amelyen az iker-Földek éppen érintkeznek a széleikkel egy végtelenség-jelképen belül.
A CNN este hétkor Mexikóváros lakos-ságát 60 millióra becsülte, s ezt a számot Nick elképzelhetőnek is találta. Este 8-kor a város nagy része lángokban állt, s a sűrű füst, a már egyébként is halálos légszeny-nyezettséggel együtt gyorsan csökkentette a becslésekben a lakosság számát. A járdá-kon tömegével hevertek a halottak, a gye-rekektől az öregekig, s a riporterek vissza-fojtott hangon kezdtek beszélni tífuszról és koleráról.
A Los Angeles-i autósok minden figyel-meztetés ellenére elkezdtek kimenni és belehajtani Kalifornia történetének leg-elképesztőbb forgalmi dugóiba. Közben a bűnbandák tagjai elkezdtek portyázni a rivális bandák területeinek határszélein, hogy rögtön elkapják és kinyírják azok frissen érkező hasonmás-tagjait. „Már így is túl sok itt a kibaszott Crip, érted – mondta egy fiatal Blood-tag a riporterek-nek. A »kibaszott« szót persze kifütyülték a szövegéből. – Én nem óhajtok osztozkod-ni egyetlen kibaszott Prímmel sem.”
A légiközlekedés teljesen leállt, mivel a majdnem üresen felszálló gépek nemso-kára még a leszállás előtt dugig megteltek Prímekkel. Egész Észak-Amerikában el-fogytak a bérelhető kocsik, a szabad szál-lodai szobák, de még a tiszta nyilvános il-lemhelyek is. Az éttermekben elfogyott az összes étel, a benzinkutakon a benzin, az ATM-ekből pedig a készpénz.
Csütörtök este nyolckor Durhamban éj-jel három óra volt. Pénteken Moszkvában
Xxx
és a palesztin határ mentén, Szarajevóban hajnali öt óra, Pekingben délelőtt tíz. Vi-lágszerte mindenki lélegzet-visszafojtva várta a délután 5-re kitűzött etnikai tisz-togatást, példát véve a Los Angeles-i ban-dákról, bár valószínűleg nem volt itt szük-ség példákra vagy mintákra.
Angela 9 órakor rákapcsolt egy he-lyi csatornára, amelyből megtudta, hogy a bankok napi 100 dollárra korlátozták az egy számláról kivehető pénzösszeget, és egyébként is visszatartotta az összes számlát, amíg a szövetségi kormánytól tá-jékoztatást nem kapott a kintlévőségekről. Közben a helyi rendőrség felszólította az állomány egyébként éppen szabadnapos tagjait, hogy lépjenek éjszakai ügyeleti szolgálatba a bankok, a fűszeresek, a ve-gyesboltok, a plázák és a baleseti sebésze-tek környékén.
Este tízkor Nick fölállt.
– Nem tudok már itt ülni és csak nézni ezt az egészet.
Angela úgy meredt rá, mintha elment volna az esze.
– De hát nem ez a legnagyobb kataszt-rófa a dinoszauruszok kipusztulása óta?
– A dinoszauruszok viszont nem üldö-géltek, a CNN riportjait nézegetve az üs-tökösökről – mondta erre Nick. – Én nem tehetek semmit az ellen, ami most törté-nik, de tovább már nem tudok egyszerűen csak ülni itt, tétlenül nézni és hallgatni a mások fájdalmáról és szenvedéséről szóló híreket. Elegem van.
Nick odafigyelt, hogy Angelát megkí-mélje a katasztrófák következő sorozatá-tól. Davidhez fordult.
– Tudom, hogy semmi jogom nincs föl-tenni ezt a kérdést…
– Nem így van. Természetesen te itt ma-radsz – mondta erre David. – Ellakhatsz
a vendégházban, ameddig csak szükséged van rá. Gondolom, tudod, hogy mi hol van. – Igen, köszönöm. – Nick lelkének ke-vésbé érzékeny fele sejtette, hogy David nem fogja innen kikergetni őket, legalább-is addig nem, amíg Angela egy tényező eb-ben az egyenleteb-ben.
Összeszedett egy csomó újságot és ma-gazint a nappaliban, és kiment a lakásból.
13
Nick holtfáradt volt, és nagyon szerette volna, ha Angela véletlenül benéz hozzá, és alva találja őt. Két kudarcos házassá-gából megtanulta, hogy az elalvás lehet a leghatékonyabb bosszú, de ma este az ő tépett idegei nem sok reménnyel kecseg-tettek. Fél órát forgolódott álmatlanul az ágyban, aztán fölkapcsolta a lámpát, és le-vette az éjjeliszekrényről a kalendáriumot.
Megbizonyosodhatott róla, hogy Dan Quayle az amerikai elnök, bár ez első lá-tásra valószínűtlennek tűnt. Ebben az univerzumban – David világában, mert ő már csak így emlegette magában ezt az egészet, nem minden keserűség nélkül – Clintont két nappal az 1992-es választások előtt házasságtörésen kapták, és a sajtó kegyetlenül elbánt vele. Bush nemcsak megnyerte a választást, hanem megszilár-dította a konzervativizmus új korszakát is. Quayle meglovagolta a pozitív cselek-véssel az idegenekkel, a feminizmussal és a jóléti állammal szembeni, egyre erősödő ellenérzést, és mintegy ennek a hullámnak a hátán érkezett meg egyenesen a Fehér Házba.
Nick meglepődött, hogy végül is alig lehet itt érdemi különbségeket fölfedezni. A Time magazin egymás mellett ábrázolta Szaddám Huszeint, Tony Blairt és Nelson Mandelát, olyan figurákkal, akiket Nick
még sohasem látott: Father Dominguez, aki egy fegyveres lázadást vezetett a Yuca-tán-félszigeten; Selma Jonest, Amerika kí-nai nagykövetét, aki „kiváltságos ország” státust sürgetett a totalitárius rezsim szá-mára; és Davy Davist, az imádni való ka-maszt, aki Ricky Nelson szerepét játszotta az Ozzie and Harriet című játékfilmben. De Nick mégiscsak úgy emlékezett, hogy Selma Yones kínai nagykövet volt az ő vi-lágában is, ő pedig sohasem kísérte figye-lemmel a filmcsillagok szereplését.
Ami viszont igazán megragadta a fi-gyelmét, az egy háromoldalas cikk volt arról az emberről, akit épp most neveztek ki a világon a leggazdagabbnak: Harvey Chambers volt ő, a texasi Austinban szé-kelő Computics vállalatbirodalom vezér-igazgatója.
Nick, mint mindenki ebben a szakmá-ban, sokszor hallotta már a Xerox Palo Alto Research Center történetét, és az egyik vágyálom-projektjükhöz kifejlesz-tett érintő-klikkelő felület sztoriját is. Nick világában Steve Jobs látott egy ilyen mintapéldányt, aztán hazament, hogy megépítse az első Macintosht. Bill Gates meglátta ezt a Macet, és így született meg a Windows.
David világában a demóra Harvey Chambers figyelt föl először. Chambers nagy képregényrajongó volt, így aztán az ő operációs rendszerében a „windows” helyett „panelek” működtek, a párbeszéd-ablakok helyett pedig „képszövegek” és „buborékok”. A szülők nem örültek neki, de a gyerekek annál inkább, és az első szá-mítógépes nemzedék a Computicson nőtt föl. Chambers nem követte el az Apple végzetes hibáját, s a saját hardver-terveit köztes cégeknek adta el, saját erőfeszítése-it a szoftverfejlesztésre koncentrálva – az
A szerző Bas-Lag-trilógiájának
várva várt befejező kötete, a
Perdido pályaudvar, végállomás
és az Armada Arthur C.
Clarke-díjas folytatása.
A M E T R O P O L I S M E D I A
K I A D Ó K Ö T E T E
W W W . G A L A K T I K A B O L T . H UMIKÖZBEN ÚJ-CROBUZON
KÜLSŐ ÉS BELSŐ
ELLENSÉGEIVEL KÜZD,
LÁZADÓK KIS CSOPORTJA
ELHAGYJA A VÁROST,
HOGY ÚJ OTTHONRA
LELJEN EGY LEGENDÁS
VONATON.
VONATON.
Xxx
első játékokra, a tanulási segédprogra-mokra, irodai felhasználó csomagokra, és így egyre csak bővült az ő vásárlóközönsé-ge. Jobs és Gates itt soha még csak labdába sem rúghatott.
Akárcsak abban a világban, amelyből Nick jött, Chambers is állandó harcban állt az Igazságügyi Minisztériummal. Egy republikánussal, akit Chambers segített beválasztani a Fehér Házba, a Republiká-nus Kongresszuson elnökölve, az igazság-ügynek nem volt semmi esélye.
Nick világában a Computics nem állt elő semmiféle újítással. Chambers a 80-s évek végén eladta a vergődő céget, elvonult Mexikóba, és komolyan inni kezdett. Az őt ismerő emberek szerint túl nagy adag am-bíció szorult belé, és túl kevés szerencséje volt – és ez a kombináció végül meg fogja ölni őt.
Nick gazdag austini hasonmása nyilvánvalóan a ragyogó, világhódító Computicsnál dolgozott. A pickupját rég elcserélte egy vadászzöld sportkocsira; a minden reggel az asztalára tett újságból a bőrfotelban üldögélve – de vigyázva, ne-hogy meggyűrődjön itt-ott a Brooks Brot-hers öltönye! – figyelemmel tudta követni a részvényeit. Olyan hiba volt ez, amit Nick sikerrel támadhatott volna már jó ideje, de ő ehelyett inkább a fontosabb kérdésekre koncentrált.
Például arra, hogy miként is fog ő élni. Angelának lesz munkája – nem kellett egy jósnak lenni annak előrelátásához, hogy orvoshiány fog fellépni. A számítógépes iparra valószínűleg súlyos recesszió várt, ugyanis az emberek most olyan, alapvető szükségletekre koncentráltak, mint az éle-lem, a lakás és a közlekedés. Csupa olyan dologra, amivel Nick már nem rendelke-zett.
Ha az ebben a világban támadt, Angelára emlékeztető „űrre” gondolt, ak-kor fölvetődött benne a legnehezebb kér-dés. Ő és Angela… Angela és David…
Valamikor napkelte előtt ébredt. Angela odakuporodva feküdt mellette, megtámaszt-va a hátát. Az, hogy megtámaszt-valami szörnyűség tör-tént, gyötörte a memóriáját, de ő megriadt tőle, és inkább megint álomba merült.
17
David tökéletes úriember volt. Míg Angela aludt, ő reggelit készített neki, és adott egy fürdőköpenyt, hogy legyen mit fölvennie zuhanyozás után. Még néhány régi pólót és egy tréningnadrágot is talált, ami pont jó volt Nickre. Miközben Nick igyekezett fölkelni, David a maga ügyeit intézte, biz-tató mindenfélét mondogatva a telefonba a legfontosabb ügyfeleinek, de nem említ-ve egyetlen tényleges adatot sem. A jelek szerint a törvények és a pénzügyek között működött, valamiféle szürke zónában, és Nick nagyon elégedett volt, hogy ő ennél többet nem is tud.
– Még korai erről beszélni – mondta David a telefonba egyik ügyfelének a má-sik után. – Majd meglátjuk, hogy mikép-pen alakulnak ezek a dolgok.
A reggeli hírekben kaptak valamiféle magyarázatot a piros pickupra. A hir-telen celebbé vált két Berlin doktor a helyzetet az impulzusnyomaték (a ko-csikban vagy a repülőgépeken megjelent prímek már eleve nagy sebességgel mo-zogtak) és a zárt rendszerben a tömeg- és energiamegmaradás (kétszer annyi ember, de ugyanannyi kocsi, repülőgép, kerék-pár, stb.) fogalomkészletével magyarázta. Ezek szerint, aki a Prím Esemény idején kocsit vezetett, az végül a David világából származó, de ebben az időben már nem
használatos kocsiban találhatta magát. Az autók eltűntek az autószalonokból, a köl-csönzőkből, de még a zárt garázsokból is, hogy aztán a Nickhez hasonló emberekkel tűnjenek föl a sztrádákon.
– Ez elég hihetetlenül hangzik – mond-ta az egyik doktor a másik szobában lévő tévében. – De hát ez is egy példája az anyag efféle ön-relokációjának. Bell még 1964-ben megfogalmazott teorémája ki-vetítette a szubatomi részecskéknek ezt a viselkedését a makrokozmosz világára is.
Időközben a repo elemek már nagy számban voltak jelen, a riporterek pedig tartós növekedésre számítottak a gazda-ságnak ebben a szektorában, legalább az elkövetkező néhány hétre.
A hírek nem enyhítették a görcsös szo-rító érzést Nick gyomrában. Figyelte, ahogy Angela bebotorkál, és leül a kony-haasztalhoz, kezében egy csésze kávéval, és tudta, hogy nem tétlenkedhet. Ha most, szíve szerint, visszamenne az ágyba, és a fejére húzná a takarót, akkor nem biztos, hogy valaha is kijönne onnan. Amikor pe-dig David szünetet tartott két telefonálás között, Nick bejelentette:
– Elmegyek dolgozni. – Miért? – kérdezte Angela.
– Mert legalább meg kell próbálnom. Képtelen vagyok csak úgy üldögélni itt.
– Légy óvatos! – mondta David. – Azt mondják, a közlekedés még a tegnap esti-nél is katasztrofálisabb.
Nick odahajolt, hogy búcsúcsókot adjon Angelának, de az az utolsó pillanatban el-fordult, egyik karjával gyorsan körülfogta a nyakát. Érezhető volt a zavarodottsága, amit Nick annak tudott be, hogy David is ott volt a helyiségben, és nézte őket. Nick biztosra vette, hogy Angela és David kö-zött egyelőre még semmi sem történt, de
azt is tudta, hogy ő a hülye, ha csak úgy távozik, és kettesben hagyja őket.
Most azonban sarkon fordult, és elin-dult az ajtó felé. David utánament.
– Figyelj! – mondta, és két húszdollá-ros bankjegyet nyújtott felé. – Tekintsd ezt kölcsönnek, ha szükséged van rá. Nem mehetsz ki csak úgy, emberek közé, üres zsebbel.
Igaza volt, természetesen. Nicknek fogal-ma sem volt, mennyi benzin van a kocsija tankjában, és hogyan-miből vesz majd ma-gának akár csak egy hamburgert is.
– Köszönöm – mondta, és ettől a szótól mintha egy kicsit elzsibbadt volna a nyelve. Kifordult a vörös pickuppal, és megvárta, amíg egy középkorú férfi beletörődő bólin-tással és legyintéssel végül engedte, hogy ő is besoroljon a lassan vánszorgó kocsik vég-telen menetoszlopába. A kereskedelmi adó-kon az ingázók közlekedését segítő stábok morbid humorral ökörködtek a híreken, felszólítva az embereket, hogy telefonálja-nak be, és meséljék el a leginkább megalázó prím-történeteiket. Nick átmenekült egy klasszikus zenét sugárzó adóra, ahol éppen Mozartot játszottak.
Meglepte őt, hogy milyen sokan gya-logolnak. Többségük férfi volt, fél tenye-rüket zsebre dugva vagy lehajtott fejjel ballagtak, összehúzva magukat a reggeli hidegben. Volt valami fenyegető a többi kocsi kemény fémtestében, ezért Nick le-halkította a rádiót, mert úgy érezte, máris hall valamit: ütközést, jajgatást.
Nem sokkal az 54/55-ös kijárat előtt ész-revett egy újabb évjáratú Hondát, meg egy Ford Explorert, amelyek az útpadkán álltak. Mellettük két ember, egy fekete és egy fehér rángatta-lökdöste egymást. Nick lassan ha-ladt el mellettük, s így láthatta a feszült in-dulatokat is az elgyötört arcokon. Két
mér-Xxx
földdel később egy rendőrautót látott, az ott állt az út nyugati oldalán, s egy rendőr éppen a motorházra hasaltatott valakit.
Nicket, ahogy ott araszolgatott, néha egy-egy gyalogos is megelőzte. Egyszer pe-dig azt vette észre, hogy egy férfi bámul rá az utasoldali ablakon, üres, érzelemmen-tes tekintettel. Mintha, gondolta Nick, a teljes reménytelenség vetette volna bele őt egy örök jelenbe, irigység és elvárások nél-kül. Nick elfordította a tekintetét. Fölvette volna ő szívesen ezt az embert – ha nem látta volna egész este a tévében az erősza-kos cselekmények elképesztő sorozatát, meg azokat a riasztó dolgokat, amelyekkel ma délelőtt is találkozott útközben.
Szűk két óra alatt jutott el az irodába. Amikor belépett, a fogadópultnál nem volt senki, de aztán megjelent John, egy sovány, középkorú recepciós. A tanácste-remből jött elő, és meglepetten bámult rá.
– Tudok önnek valamiben segíteni? – Lisa bent van? – Lisa volt a tulajdo-nos; Richard mutatta be őt neki, amikor először járt Észak-Karolinában. Volt esély, hogy a nő még emlékszik rá.
– A cégnél most mindenki értekezleten van – mondta a recepciós.
– És a prím-ügyről tárgyalnak? Mert én tegnap még itt dolgoztam. Az ön neve John Fanthorpe, s az apja favágó volt Oregon-ban. Lisának két gyermeke van, Spike és Janet. A hátsó ajtó riasztója minden reggel 8:31-kor kikapcsol, és senki nem iszik ká-vét, amikor Dave Lee is éppen azt teszi.
John elgondolkodott ezen egy kicsit; Nick közben ötig számolt magában.
– Bemehet, tessék – intett John. Nick ott állt egy fal előtt, és szemügy-re vette a termet. Két kivétellel mindenki ismerős volt neki a körülbelül ötven em-berből. Majdnem mind párosával ültek,
s néhányan, még a Nick világából valók, odanéztek rá, és bólintottak neki. Nick még olyan dolgokat is észrevett, hogy mind a két Dave Lees ugyanolyan kék farmert, fekete futócipőt és fekete 3dfx pólót viselt.
A közönség soraiban egy Lisa ült. A má-sik Lisa a terem elején állt, és ilyeneket magyarázott:
– Tartsák szem előtt, hogy mi egy kis cég vagyunk, és itt nem alkalmazható a szövet-ségi előírások nagy része. Velem együtt önök is jól tudják, hogy semmiféle szövetségi sza-bályozás nem képes kordában tartani ezt a felfordulást. Szóval, ami minket érint, én megteszek mindent, ami szintén jó a cégnek, mert hosszú távon ez eredményezi a legtöbb jót önöknek is, és a legtöbb embernek. Neki kellett ülnöm, feldolgozni egy csomó adatot, keményen osztani-szorozni, és meghozni bi-zonyos döntéseket. Úgyhogy azt kérem, hogy most mindenki menjen haza. – Némi mor-golódás támadt a teremben. – Tudom, hogy órákba telt, mire eljutottak ide. De önöknek most otthon kell lenniük, minél előbb, a csa-ládjuk körében. Még ma, öt óra előtt föl fo-gom hívni kivétel nélkül mindannyiukat, ez a Bell South és a GTE rendelkezése. Ez azt jelenti, hogy minden olyan prím, aki nem az eredetijénél tartózkodik, jöjjön ide, és adja meg a számot, amelyen el tudom érni…
Nick hallotta már, hogy a tévériporterek különbséget tesznek a „prímek” és az „ere-detiek” között, de egészen mást jelent ez a dolog, amikor az ő munkájának a sorsa a tét. Úgy tűnt, nem sok értelme van ide leszer-ződni.
– Szóval – folytatta Lisa –, mindenki menjen haza, próbáljon lehiggadni, és vár-ja ki, amíg ez az egész ügy normalizálódik! Nem tartom célszerűnek, hogy kérdéseket tegyenek föl, mert most még úgysem tud-nánk értelmes válaszokat adni mindenre.
Néhány kéz azonban mégis a levegőbe emelkedett, és belekezdtek, hogy „De hát mégis mi van…”
Lisa elszántan ingatta a fejét.
– Én komolyan beszélek, emberek. Még ma egyenként beszélek mindegyikükkel. – Békü-lékenyen intett egyet, és távozott a teremből.
Nick kényszerítette magát, hogy beálljon a sorba, és fölrakja saját nevét, meg David telefonszámát is a névsor-listára. A terem-ben ülő Lisa pedig odament mögé.
– Helló, Nick! Átnéztem az alkalma-zottak névjegyzékét, de az ön nevét nem találtam rajta.
– Úgy látszik, én még mindig Texasban vagyok – mondta erre Nick.
Lisa pont úgy nézett ki, mint egy tulaj-donos. Nem játszotta el, hogy ő valame-lyik csoporthoz vagy bandához tartozik, de nem tartott három lépés távolságot sem az emberektől. Irodájának ajtaja szinte állandóan nyitva volt, így aztán a „rossz” napokon Nick irodájáig is elhallatszott, ahogy indulatosan kiabál valakivel a tele-fonban a nő. Ötvenéves lehetett, vöröses-fekete bőrű, rövid, egyenes szálú hajában az őszülés első, még halvány foltjaival.
– Ó, ah… – mondta a nő együttérzően. – Hát igen. Mintha ellopták volna a szolgálati éveim nagy részét.
– Kér kávét, vagy valamit? Nincs baj, Dave Lee nem tehette ezt.
– Köszönöm, nem kérek semmit. Hosz-szú utat kellett megtennem…
Összecsukható székeken ültek.
– Mondok önnek valamit – szólalt meg Lisa. – Én nem hiszem, hogy sokat számít a szolgálati idő, az esélyegyenlőség, vagy ép-penséggel a barátság. Csak azt tudom, hogy mit tennék az ő helyében. Ha nekem két Dave Lee állna a rendelkezésemre, vagy elveszíte-nék néhány kezdő programozót, akkor nem
A GALAKTIKA NÉPSZERŰ
NOVELLISTÁJÁNAK
IZGALMAS
VILÁGVÉGE-THRILLERE
A M E TRO P O LI S M E D I A
K I A DÓ KÖTE TE
W W W . G A L A K T I K A B O L T . H UGONDOLNÁD, HOGY HA
KISZÁRAD A MUSKÁTLID,
AKKOR AZ EMBERISÉG
JÖVŐJE A TÉT?
Xxx
haboznék. Már csak azért sem, mert baromi olcsón meg tudnám kapni a második Dave-et. – És legyünk őszinték, ki tudhatná önnél jobban, hogy mit fog ő tenni…
– Úgy is van.
– Akkor mi lesz önnel?
– Lisa egyelőre befogadott engem és a kölyköket. Azt hiszem, valami elfogadható megoldást akar kínálni nekem. A helyzet az, hogy a gazdaság régi definíciói egyre kevés-bé érvényesek. De ne értsen félre! Én biztosra veszem, hogy ugyanazok az emberek megint a csúcsra kerülnek, valószínűleg minden korábbinál előnyösebb feltételekkel, de a vi-szonyítási mértékek is változni fognak. Még senki sem tudja, milyen nagyságrendek jön-nek, de ebben a bizonytalan helyzetben a leg-valószínűbb fog érvényesülni. Szóval, ha ajánl nekem egy nagy csomag részvényt, akkor az valószínűleg nem fog nehezére esni. Olcsón megmentheti a tiszta lelkiismeretét, én pedig kénytelen leszek elfogadni az ajánlatát, hiszen mi más választásom is volna… Ami azt jelen-ti, hogy azokat a részvényeket nekem át kell váltanom valami ehetőre, valami ennivalóra, és egy olyan lakóhely megszerzésére, ahol leg-alább lefekhetek aludni. – A nő kiitta a Gary Larson rajzfilmes dínó-figuráival díszített ká-véscsészéjét. – És magával mi van?
– Én elég bonyolult helyzetben vagyok. Angela exférje most mégis él, itt, velünk, de Angelának nincs hasonmása. Azt hiszem, rá-szánja majd magát valami választásra, és … Az én szolgálati éveim ügye nem is áll már olyan jól.
– Lehet, hogy itt a szolgálati évek már egy-általán nem számítanak.
– Na ja. Mindig marad valami kis remé-nyünk.
És a remény tényleg nehezen hal meg, gondolta Nick, miközben a régi irodája felé ballagott, remélve, hogy ott talál valami régi
emléknyomot önmagáról. Ehelyett egy villo-gó szemű, keszeg arcú, fekete hajú nőt talált ott, aki a képernyőre meredt, és boszorkányos gyorsasággal gépelt valamit. Ott volt a falon, a saját portréjával, egy poszter, de sehol egy növény vagy rádió. Nem volt Nick számára e-mail a gépén, és hiányzott az új grafikus ve-zérlő illesztőprogramjának a kódja is.
Kifelé menet összefutott Tommal, a pro-jektvezetőjével, ezzel a testes, őszülő, szúrós fehér bajszú emberrel. Barátok voltak ők, de nem túl bizalmas viszonyban.
– Helló, Nick! – mondta Tom.
– Ezzel azonosítottad is magadat – bóloga-tott Nick –, mint Prím Tom.
Tom is bólintott.
– Egy csapatnyi hátramozdítónk arról beszél, hogy holnap piknik lesz a Crabtree-tónál. Kezdés dél körül, aztán amíg bírjuk. Mindenki azt hoz, amit tud. Talán jó kis ki-kapcsolódás lesz a mindennapi gondokból.
– Mindenképpen el kell mennem – mondta Nick. – A holnap mostanság mint-ha évmilliónyi távolságra volna.
(folytatjuk) Kállai Tibor fordítása
Az 1950-ben született amerikai író első meg-jelenésekor a kiberpunk mellett kötelezte el magát. Ezt kitűnően illusztrálja magyarul is ol-vasható elbeszélése, a Bruce Sterlinggel közö-sen jegyzett „Mozart napszemüvegben”. Ké-sőbb eltávolodott az irányzattól, bár szépiro-dalmi műveiben is felbukkan a fantasztikum. Részt vett George R. R. Martin Wild Cards-projektjében, első önálló regénye, a Frontera pedig 1984-ben jelent meg. Ez egy nagyválla-latok által finanszírozott Mars-expedíció törté-nete. Magyarul eddig egy novellája jelent meg, a Galaktika 210. számában.
ARANY, PLATINA ÉS
GYÉMÁNT KLUBKÁRTYÁS
TAGJAINKNAK
• GALAKTIKABOLT.HU:
25-30%
• CIRKO-GEJZÍR FILMSZÍNHÁZ:
20%
• FANTASMANIA.HU:
10%
• TRAFÓ:
10-20%
• KRAK’N TOWN STEAMPUNK SALOON:
10%
• VR LAB:
10%
• HAMMERTIME CAFE:
5-30%
OLCSÓBB GALAKTIKA- ÉS GALAKTIKA XL-ELŐFIZETÉS,
VÁLASZTHATÓ AJÁNDÉKKÖNYV, ÉS TOVÁBBI
ENGEDMÉNYEK!
W W W . G A L A K T I K A . H U / K L U B
A
JÁND
É
KO
ZZ
A
M
EG MAGÁT
V
AG
Y
SZER
E
TT
EI
T
!
VÁ
L
TS
O
N
KL
U
BK
Á
R
T
YÁ
T
M
O
S
T
!
A FANTASZ
TIKUS
KEDVEZMÉN
YEK ÉS
AJÁNDÉK
OK KÖRÉT
FOLYAMAT
OSAN
BŐVÍTJÜK
ÚJ!
Xxx
Nagyvárosi klímaváltozás
Amikor a klímaváltozás szóba kerül, leggyakrabban a
tengerszint emelkedése, a szárazságok és a változó
időjárás a téma. De egyre többen élünk nagyvárosokban,
és az elmúlt évek bizonyították, hogy itt igazán gyilkos a
klímaváltozás.
E
GYRE GYAKRABBAN kell meg-küzdenünk a nyári kánikulával. Akik nem gondolnak bele komo-lyabban, azok általában elintézik egy vállrándítással: ilyenkor jó nyaralni és strandol-ni. De az emberek legnagyobb része nem tud szabadságra menni, utazni és dolgozni kény-szerül, amit a melegben napról napra nehezebb elviselni. A kánikula a városokban több szem-pontból is életveszélyes.2010-ben legalább 55 000 ember haláláért volt okolható a meleg. Moszkva környékén júniusban általában a kellemes, tavaszi 25-26 Celsius-fokos maximummal kell számolni, de ekkor több mint tíz fokkal volt melegebb. (Eb-ben az év(Eb-ben az orosz kánikulánál csak egy természeti csapás okozott több halálesetet: a haiti földrengés.)
A klímaváltozás következményeként hozzá kell szoknunk az olyan fogalmakhoz, mint a kánikula és a hőségriasztás. Az ókori római-ak a Szíriusz csillagot Canicula, vagyis Kisku-tya néven is említették, mivel az a Nagy KuKisku-tya (Canis Majoris) csillagkép legfényesebb tagja. Ez az égitest a nyár közepén jelent meg elő-ször az égbolton, így a legmelegebb idősza-kokra diēs caniculārē-ként, vagyis a kánikula napjaiként utaltak.
Évről évre dőlnek meg a melegrekordok, egyre gyakoribbak a kánikulák. Sorozatosak a rendkívül meleg európai nyarak, továbbá
kivé-telesen magasak voltak a közelmúlt tavaszi és őszi hőmérsékletei is. 1880 óta átlagosan a ká-nikulák hossza megduplázódott, és a gyakorisá-guk majdnem megháromszorozódott. A klíma-változás következményeként egyre több ember vándorol a nagyvárosokba, amelyek infrastruk-túrája nincs felkészülve ilyen mértékű növeke-désre. Kialakul egy ördögi kör: a nagyvárosok és ipari környezetük felelősek az üvegházhatású gázok kibocsátásának 80 százalékáért, a klí-maváltozás miatt az emberek a nagyvárosokba menekülnek, amely egyre több energiát követel, egyre növeli a gázok kibocsátását. Igazi 22-es csapdája. A probléma az, hogy sem az emberi szervezet, sem a városok infrastruktúrája nincs felkészülve ilyen melegre.
A 2003-as nagy kánikula Európában mint-egy 70 000 ember haláláért volt felelős, a leg-súlyosabban Franciaországot érintette. Hogy mi vár a jövőben a nagyvárosainkra, arra tanulságos az ország esete. A 2003-as, egész Európát pusztító extrém meleg leginkább a gallokat sújtotta, a kéthetes kánikula egész-ségügyi katasztrófát okozott. Legrosszabbul a főváros járt. A 100 éve nem tapasztalt kániku-la szinte éjszaka sem csökkent. A kániku-lakásokon belül sem volt ritka a negyven fok. A problé-ma nagyságát az érzékelteti a legjobban, hogy 2003. augusztus 12-ről 13-ra virradó éjszaka több ember halt meg Párizsban a hőség miatt, mint a világháborús légitámadások alatt.
Az egészségügyiek ma is csak úgy emlékez-nek vissza rá, mint a halál idejére. Halál volt az utakon, az otthonokban, a kórházakban. Ez alatt a két hét alatt a városban több mint ezer ember halt meg, akiknek nagy többsége egyedülálló, idős ember volt, akiket felkészü-letlenül ért az extrém hőség. Haldoklókat vit-tek a kórházakba, de nem tudták újraéleszteni őket. A kórházak nem tudtak megfelelni az óriási kihívásnak. A halkereskedőktől hoztak jeget, hogy így hűtsék le a behozott betegeket. Így néhány életet sikerült megmenteni.
A halottasházak nagyon hamar megteltek, mindenhol holttestek voltak. Valami megoldást kellett találniuk, ezért a halat, húst és zöldsége-ket szállító hűtőautókat a kórházakhoz rendel-ték, és azokban helyezték el a testeket.
A francia temetkezési vállalat adatai sze-rint a meleg következtében mintegy 15 000 – túlnyomórészt idős – francia halt meg (a jelentés szerint a halottak 82 százaléka a 75 éven felüliek köréből került ki). Franciaország
lakosságának 21 százaléka 60 évnél idősebb, a 75 évnél idősebbek aránya 12 százalék. Az el-hunytak mintegy fele nyugdíjas otthoni gon-dozott volt, 30 százalék a túlzsúfolt, ágy- és személyzethiánnyal küszködő kórházakban halt meg, az áldozatok 20 százalékát – több-ségük egyedülálló, magányos öreg – otthoná-ban érte a halál.
A holttesteket – ha lehetett – nagyon ha-mar eltemették, de sokakat a hőhullám után fedeztek fel. Augusztus a franciáknál a fő szabadságolási időszak, ezért a város viszony-lag üres volt. Bár ez csökkentette az áldoza-tok számát, de sok magányos ember maradt egyedül. Sok halott rokona csak hetekkel ké-sőbb jelentkezett a testekért, mert éppen nya-raltak. Még ma is vannak néhányan a párizsi temetőkben, akik azóta is névtelen sírokban fekszenek.
A nagyvárosokban a hőhullámot felerősí-ti a hősziget-hatás. A városokban eleve négy fokkal magasabb a hőmérséklet, mint a
kör-24 Nagyvárosi klímaváltozás
Xxx
nyező vidékeken. Ez az aszfaltnak és a betonnak köszönhető, ami elnyeli a hőt, továbbá az összegyűlő ózonnak, szén-dioxidnak és szén-monoxidnak, ezek együtt egy búrát alkotnak.
Az egyik legfontosabb kérdés, hogy a globális felmelegedés fényében és a 2003-as hőhullám tükrében mire is számíthatunk a jövőben. Sajnos a francia klímakutatók előrejelzése sze-rint évtizedről évtizedre emelkedik a kánikulai napok száma. A század eleji három napról a század végére 40 napra fog emelkedni. És ez az előrejelzés Európá-ra vonatkozik. Növekedni fog a hőhullámok hossza, gyakorisága és intenzitása. A telek is egyre melegebbek lesznek, lemondhatunk a fehér karácsonyról, a csapadék a hó helyett az eső lesz.
Hogy lehet védekezni az ilyen helyzetek el-len? Megelőzéssel és hőségriasztással.
A riasztásnak több fokozata van. Figyel-meztető fokozat, ha az előrejelzések szerint a napi középhőmérséklet legalább 3 napig meg-haladja a 25 Celsius-fokot. Elsőfokú riasztást adnak ki, ha legalább 3 napig meghaladja a 25 Celsius-fokot. A másodfokú riasztás akkor lép életbe, ha legalább 3 napig meghaladja a 27 Celsius-fokot. Ez így nem hangzik soknak, de ez az átlaghőmérséklet. Ilyenkor nappal akár 36-38-40 fok is lehet, miközben éjsza-ka sem hűl a levegő 20 fok alá. Ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy a beton és az aszfalt is ontja magából a meleget, egy percre sem le-het elmenekülni előle. Az átforrósodott falak között nem lehet pihenni.
Muszáj, hogy az emberek napokra előre tisztában legyenek a helyzet súlyosságával. Bár ilyen helyzetben a lakosság általában is veszélyeztetett, van néhány kiemelten ve-szélyeztetett csoport: a gyerekek (bölcsődék, óvodák, nyári táborok, napköziotthonok);
időskorúak (szociális otthonok, szociális dozói hálózat); hajléktalanok (szociális gon-dozói hálózat); közlekedési dugóban lévők; külső munkahelyeken dolgozók; és a betegek (túlsúlyosak, magas vérnyomásban szenve-dők). Az általános figyelmeztetések mellett a katasztrófavédelemnek is ki kell építenie olyan rendszereket, amelyekkel közvetlenül elérhetők a szolgáltatásra feliratkozó veszé-lyeztetett személyek.
De vannak olyan lépések, amelyekkel megelőzhető a hőszigetek kialakulása, és stabilizálható a klíma. A városépítészeknek erre is fel kell készülni. Ökoházakban kell gondolkodni, szükség van tetőkertekre, utcai fasorokra, nyílt terekre. A közlekedést át kell irányítani az autókról a tömegközlekedésre. Gyalogutakra és kerékpárutakra van szükség.
Az egyik legjobb lehetőség a lapos tetők kertesítése, amelyben például Chicago jár az élen. Közel egymillió négyzetméter zöld te-tőt hoztak már létre eddig is, a polgármester célja, hogy a belvárosban minden lapos tetőt kátrány helyett fű borítson. A kert nemcsak a házat árnyékolja, de párolgás révén csök-kenti a hőmérsékletet, lecsökcsök-kenti a klíma és fűtésköltséget, óvja a környezetet, és tisztítja a levegőt.
Kovács „Tücsi” Mihály
ELŐFIZETÉSI AKCIÓK: MAGAZIN + EXTRA
WWW.PCGURU.HU
Az idén 25 éves
PC GURU magazin
minden számához
teljes verziós
PC-s játékot adunk.
Elő zetés esetén további vadonatúj játékszoftvert vagy kiegészítőt is választ-hat a magazin mellé. Egy kis ízelítő:
Mass Effect: Andromeda
For Honor
Battle eld 1
South Park: The Fractured but Whole
Razer Abyssus 1800 egér + egérpad
ULTOR LED Mechanikus Billentyűzet
A TELJES LISTÁÉRT ÉS TOVÁBBI INFORMÁCIÓKÉRT LÁTO-GASSON EL A WWW.PCGURU.HU/ELOFIZETESI-CSOMAGOK
WEBOLDALRA, VAGY KÖVESSE A MELLÉKELT QR-KÓDOT!
PC GURU.
1995 FT
-ÉRT KERESSE AZ
ÚJSÁGOSOKNÁL ÉS A HIPERMARKETEKBEN!
25 Nagyvárosi klímaváltozás
ELŐFIZETÉSI AKCIÓK: MAGAZIN + EXTRA
WWW.PCGURU.HU
Az idén 25 éves
PC GURU magazin
minden számához
teljes verziós
PC-s játékot adunk.
Elő zetés esetén további vadonatúj játékszoftvert vagy kiegészítőt is választ-hat a magazin mellé. Egy kis ízelítő:
Mass Effect: Andromeda
For Honor
Battle eld 1
South Park: The Fractured but Whole
Razer Abyssus 1800 egér + egérpad
ULTOR LED Mechanikus Billentyűzet
A TELJES LISTÁÉRT ÉS TOVÁBBI INFORMÁCIÓKÉRT LÁTO-GASSON EL A WWW.PCGURU.HU/ELOFIZETESI-CSOMAGOK
WEBOLDALRA, VAGY KÖVESSE A MELLÉKELT QR-KÓDOT!
PC GURU.
1995 FT
-ÉRT KERESSE AZ
ÚJSÁGOSOKNÁL ÉS A HIPERMARKETEKBEN!
Xxx
HOL VAGYTOK?
Egyetlen
létforma sem
lehet örök.
A miénk sem...
HOL VAGYTOK?
Erdész Róbert
1. Hangok a múltból – Egy százas az első műholdért.
– Legyen kettő.
Aaron a szakállába túrt, és ő is hozzáérin-tette az ujját a leolvasóhoz.
– Akkor már legyen három. – Négy.
Végül majdnem harmincan szálltak be a játékba. Alig fértek el a vezérlőben.
– Még tizenegy perc a láthatósági zónáig. Addig lehet téteket tenni.
Zeg kitette a képet a bejárati fal elé. A boly-gó aprócska volt rajta, de már uralta az egész hologramot. Minden más kisebbnek látszott nála.
– Mi van, ha mást látok meg először, és nem egy műholdat?
– Mégis mit?
– Mit tudom én. Egy űrhajót vagy egy el-hagyott napvitorlát.
– Sajnálom, Aaron. Műholdban fogad-tunk. – Látszott, hogy Zeg eldöntötte a kér-dést. – A más az nem műhold.
– És ha nem is használnak már műholdakat? – Már hogyne használnának! Ez elvi kér-dés, muszáj, hogy legyenek szemeik a bolygó körül.
– De tizennégyezer év telt el! Honnan tu-dod, hová fejlődött azóta a világ?
– Műholdaknak lenniük kell, és kész. Az viszi a pénzt, aki meglátja az elsőt.
Hosszabb csend következett. Ami elég ijesztő tud lenni, ha ennyi ember állítja elő. A képen szemmel láthatóan egyre nagyobb lett a Mars.
Aztán váratlan dolog történt. Látni nem láttak semmit, de egyszer csak megszólalt egy hang.
Elemi erővel. A hangszórók nem voltak kellőképpen lehalkítva, de hát miért is lettek
