A társadalomtudományokban zajló antiesszencialista mozgalom az identitás mint analitikus kategória újraértékeléséhez vezetett, ami alapvető hatással volt az identitáson alapuló politikai mozgalmakra. Ahogy Epstein 38 megjegyezte, a társadalomtudományok identitáskoncepciói – amelyek eredetileg az 1950-es években alakultak ki – két ellentétes nézet, pszichológiai, illetve a szociológiai redukcionizmus felé hajlanak. Az első nézet úgy tekinti az identitást, mint a személy relatíve állandó és stabil jellemzőjét, ami azt a gondolatot tükrözi, hogy mindenkiről tudható, ki is valójában. A második felfogás szerint az identitás szerzett, és magában foglalja „a társadalmilag előírt vagy társadalmilag konstruált szerepek internalizációját vagy tudatos átvételét”. 39 A második definíció szerint az identitás nincs túl mélyen bevésődve az egyén pszichéjébe, ezért lehetséges az átalakítása. Ez a felfogás azt a hitet tükrözi, hogy az egyének választhatnak, miként azonosítják magukat. 40
A fentiek természetesen ideáltípusok, és a társadalomtudományokban történtek kísérletek arra, hogy e két versengő nézet között egyensúlyt találjanak. Az identitás pszichoanalitikus magyarázata például a pszichén belüli folyamatok és a társadalmi elvárások közötti komplex kölcsönhatásra épül. Ennek ellenére a fenti két alapfogalom egészen mostanáig uralta az identitásról való gondolkodást és befolyásolta az úgynevezett identitáspolitikák kialakulását, ahol az egyén politikai nézetei a személyes identitásérzetre alapulnak – meleg, zsidó, fekete, férfi, nő stb. 41 Fuss szerint oksági összefüggést feltételeztek identitás és politika között, oly módon, hogy az identitás határozta meg a politikát. Azaz, az egyén előbb felfedezi és magának követeli a valódi identitását, még mielőtt kialakítaná személyes politikáját. A meleg és leszbikus irodalomban nyilvánvaló a feszültség a két nézett között: egyrészt, hogy az adott identitás mindig is jelen volt (de elnyomva), másrészt, hogy még soha sem volt társadalmilag engedélyezett (ezért előbb létre kell hozni vagy el kell érni). Ez gyakran azt eredményezte, hogy a
36J. VanEvery, Heterosexuality and Domestic Life. In Theorizing Heterosexuality, szerk. D. Richardson, Buckinham, UK, Oxford University
Press 1996, 52.
37Lásd például A. Moir–J. Dessel, Brainsex: The Real Difference between Men and Women, London, Mandarin, 1991.
38S. Epstein, Gay Politics, Ethnic Identity: The Limits of Social Constructionism, Socialist Review 17 (1987), 93/94. szám, 9–54. 39Uo., 28–29.
40Uo.
politika a személyesre, a politikai aktivitás pedig az önmegismerésre és az egyén átalakítására korlátozódott. 42 A feminista pszichológiában különösen jellemző volt, hogy a „személyes egyben politikai” mondás úgy érvényesült, hogy a politikait személyessé tették, amit jól bizonyít a „megerősítés” és a „belülről fakadó forradalom” fogalmak használata, valamint a nők valóságának érvényesként való elfogadtatására irányuló törekvések. 43
A társadalom- és humán tudományokban az identitást egyre inkább diszkurzív konstrukcióként értelmezik – amely önkényes, kirekesztő és normatív eszményként szabályozza a szubjektumot. Ez a felfogás azonban nem zárja ki az egyén szabad akaratának szerepét és azt a lehetőséget, hogy az egyén alakítsa önmagát. Azonban az a nézet, hogy az identitás konstruált, megzavarja azt a széles körben elfogadott feltételezést, hogy az identitás viszonylag stabil és különböző állandó komponensekből, elsősorban társadalmi nemből, szexualitásból és fajból vagy etnikumból áll, amelyeket az egyén létének viszonylag független aspektusainak gondolnak. Amint Edwards 44 rámutatott, létezik egy olyan tendencia, amely szerint a biológiai nem és a társadalmi nem, valamint a szexualitás és a társadalmi nemmel bíró identitás különálló entitások vagy az identitás különböző aspektusai. Mi több, a faji hovatartozást vagy teljesen figyelmen kívül hagyták, vagy a biológiai nemhez hasonlóan természetes kategóriának tekintették. Ezeknek a kategóriáknak a szétválasztása a kutatásokban azt a fentebb tárgyalt természet/kultúra dualizmust tükrözi, amely a 19. század óta része a nyugati gondolkodásnak. 45 Ennek a dualisztikus látásmódnak az az egyik következménye, hogy a férfiakról és a maszkulinitásról szóló írásokban a maszkulin identitást gyakran a különböző természetes és társadalmilag konstruált jellemzők egyszerű együtteseként értelmezik. Azaz, valaki lehet homoszexuális férfi, fekete férfi, fehér heteroszexuális férfi, ép testű fiatal férfi stb. Az identitás ezen „additív” modelljének használatával az a probléma, hogy bármennyire is alapos és kimerítő a jellemzés, sosem lehet teljes, és mindig lesznek eltérések a kívülről „felragasztott” identitáscímkék és az egyéni tapasztalatok között. Az identitás összetevői a szó szoros értelmében végtelen számú módon kombinálódhatnak és metszhetik egymást, miközben létrehozzák a maszkulin identitást. Minden identitáskonstrukcióra jellemző bizonyos fokú önkényesség, ami elkerülhetetlenül azzal jár, hogy egyes tapasztalatok kizáródnak vagy nem jutnak szerephez. Az identitás kritikája nem feltétlenül jelenti azt, hogy le kell mondanunk a fogalom használatáról, mindössze annyit jelent, hogy mindig tudatában kell lennünk az identitás elképzelt jellegének, és annak a veszélynek, ami egy adott identitás kívülről jövő odaítélésében rejlik. Alkalmanként stratégiai előny is származhat abból, ha mozgalmat szervezünk egy identitás köré, amit rögzített és egységes kategóriaként fogunk fel, például, amikor a „nőkhöz” intéznek felhívást azért, hogy orvosolják a nemek közötti egyenlőtlenséget az egészségügyi ellátásban, 46 vagy segítsék egy pozitív antidiszkriminációs célkitűzés megvalósulását. 47 A legújabb elméleti munkák azonban megkérdőjelezik azt az állítást, hogy az identitásnak állandónak kell lennie ahhoz, hogy valaki politikai munkát végezhessen. 48 A queerelmélet kutatói felhívták a figyelmet a szexuális identitás esszencializálásának és az identitás egyszerű, additív (és ebből következően kirekesztő) modelljének veszélyeire. Eve Sedgwick, 49 Diana Fuss 50 és Judith Butler 51 például arra figyelmeztettek, hogy a heteroszexuális/homoszexuális különbségtétel óriási hatással van a kategóriákról való gondolkodásunkra és más ellentétpárokra is, így például a következőkre: maszkulin/ feminin, titok/a titok feloldása, többség/kisebbség, természetes/mesterséges, hazai/külföldi, egészség/betegség, ugyanaz/más, aktív/passzív és kint/bent. Ahogyan Sedgwick 52 kifejtette, „Jelenleg nem létezik olyan fogalmi keret, amelyen belül kérdéseket tehetnénk fel az egyéni meleg identitás eredetéről és kialakulásáról, amelyet ne strukturált volna előre az a ki nem mondott, individuumokon átívelő nyugati projekt vagy fantázia, amely a meleg identitás kiirtásáról szól.” A szexuális episztemológia és az identitáspolitika queer kritikája magában foglalja a szexualitás és az identitás közötti viszonyra vonatkozó feltevések felülvizsgálatát, elsősorban azét a
42Uo., 99–101.
43C. Kitzinger, Therapy and How It Undermines the Practice of Radical Feminism, in Radically Speaking: Feminism Reclaimed, szerk. D.
Bell–R. Klein, North Melbourne, Australia, Spinifex, 1996.
44T. Edwards, Beyond Sex and Gender: Masculinity, Homosexuality and Social Theory, in Men, Masculinities and Social Theory, szerk. J.
Hearn–D. Morgan, London, Unwin Hyman, 1990.
45Uo., 111.
46Például D. Broom, Damned if We Do: Contradictions in Women’s Health Care, Sydney, Australia, Allen and Unwin, 1991. 47Lásd például C. Bacchi, The Politics of Affirmative Action: „Women”, Equality and Category Politics, London, Sage, 1996, 163. 48Fuss, Essentially Speaking, i. m., 105.
49Sedgwick, Epistemology of the Closet, i. m. 50Fuss, Essentially Speaking, i. m.
51J. Butler, Problémás nem, Budapest, Balassi Kiadó, 2007. 52Sedgwick, Epistemology of the Closet, i. m., 41.
gondolatét, hogy az emberek rendelkeznek természetes szexuális irányultsággal, ami normálisan heteroszexuális. Ezek az írások felhívják a figyelmet a szexualitás és az identitás közötti kapcsolat meglazulásának politikai és gyakorlati következményeire, ami oda vezet, hogy megkérdőjelezzük a számos kutató és aktivista által is támogatott, a melegek érdekében folytatott pozitív antidiszkriminációs (gay-affirmative) tevékenység jelentéseit. A maszkulin identitásról folytatott vitákat általában már előre befolyásolja az a diskurzus, amely adottnak tételezi a heteroszexuális/homoszexuális felosztást és mindent, ami ebből következik; például azt a feltételezést, hogy a szubjektumok viszonylag stabil és egymást kölcsönösen kizáró identitásokkal rendelkeznek, a vágy konstruált voltának és fluiditásának tagadását, és azoknak az embereknek a marginalizálását, akik sem melegként, sem heteroszexuálisként nem azonosítják magukat. Ahogyan a queerelmélet kutatói rámutattak, a szubjektum felszabadítása érdekében létrejött politikai projektek, legyenek akár kevés ember részvételével működő vallomásos vagy terápiás gyakorlatok, akár tömegeket mozgósító társadalmi mozgalmak, gyakran mindössze azt érik el, hogy rögzítik az identitásokat és formálják a szubjektivitásokat az általuk létrehozott tudás révén. Az újabb kutatások hangsúlyozzák a szexualitás kategóriarendszerének önkényességét és azt, hogy a természetre való hivatkozás felhasználható a szexuális identitások megrendszabályozására úgy, hogy a testhez kötődő különbséget hoznak létre a tiszta és tisztátalan, a higiénikus és nem higiénikus, az egészséges és az egészségtelen stb. között. Ezeknek az elemzéseknek köszönhetően egyre nehezebb fenntartani a természetes szexuális irányultság fogalmát.